Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A King's Cross 7 és feledik vágányáról indult a vonatom. Az egyik nevelőm kísért el oda, a többitől elköszöntem az árvaházban. A társaimtól szintén. Liam bácsihoz tartok, aki különben igazából nem is a bácsikám. Rokonnak rokon, de hogy egészen pontosak legyünk, ő nem más, mint az anyai nagyapám fivérének a fia. Na várjunk csak... Az anyai nagyapám fiv... de, jól mondtam! Szóval igen.
A nevelőink nem csak új családokhoz adtak sok-sok gyereket az árvaházból, hanem közben azon is fáradoztak, hogy felkutassák a hozzátartozóinkat. Ez kinél könnyebb, kinél nehezebb. Nálam nehezebb volt, hiszen a nagyszüleim már a szüleimnél jóval hamarabb eltávoztak az élők sorából, apukámnak állítólag nem volt valami nagy családja, az anyukám pedig eléggé elszakadt az övéitől.
Ahogy robogok a vonaton, nem győzöm ámulni a tájat, meg az utastársaimat faggatni mindenféléről. Soha nem jártam még a külföldön. Oké, Nagy-Britanniában voltam Anglián kívül Skóciában meg egyszer kisebb koromban Írországban is, de ezzel ki is fújt. Nem voltam még semmi olyan helyen, ahol ennyire más minden.
Megérkezünk. A vonat befut és megáll. Az én kabinomban mindenkit megkérdezek, de még a szomszédos kabinban is pár varázslót, hogy ez biztos Budanekeresd-e. Mindig igen a válasz, ám én a biztonság kedvéért kidugom a fejemet az ablakon és minden környező Budanekeresd táblát elolvasok. Mintha minél többet olvasnék el, annál biztosabb lenne, hogy jó helyen járok.
Nem akarok fenn maradni persze, szóval lehalászom a csomagtartóról a bőröndömet és nekiállok levonszolni. Van már pálcám, de nagyon az elején járok a bűbájtanulásnak. Nem kockáztatnám a lebegtetést.
Leszállok és jól körülnézek. Liam bácsi elvileg tudja, hogyan nézek ki, fel kell ismerjen. Nekem annyit mondtak róla, hogy barna hajú és jó felépítésű, mert valami harcművészetet űz. Ha csak fele olyan menő, mint elképzelem, akkor is a legmenőbb ember, akivel valaha találkoztam. Két kézzel markolom poggyászom fülét és izgatott tekintetem lelkesen kutatja őt a tömegben, miközben nyakamat nyújtogatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Igazán érdekes egy dolog ez, mert ha valaki örökbefogadja az egyikünket, őket azért jó alaposan megnézik maguknak a nevelőink meg akár a Minisztérium emberei. Viszont, ha egy rokon kerül elő, úgy osztogatnak minket, mint a cukrot. Rendben, ez túlzás, ennél azért körültekintőbbek, meg kérnek hírt rólunk és idővel ránk is néznek. Elmondhatatlanul különös érzés, hogy mindez most velem van. Eddig mindig csak hallgattam, melyik társamnak hogy megy sora azok közül, akiket így vagy úgy, de elhelyeztek. Most meg rólam fognak hallani.
Nyaknyújtogatásom közben észreveszek egy elegáns, integető férfit. Közelít. Felém közelít? Nekem integet? Ő az? Ő az. Szerintem Ő az. Engem néz, idetart. A szívem a torkomban dobog, gyomrom görcsben. Nyelek egyet és lépek felé én is. Közben hátrasimítom kicsit a hajamat, legalábbis el a szememből. A rajtam lógó pulcsin is igazítok egyet. Észre se veszem, milyen meleg az itteni idő. Londonban még hűs volt meg a vonaton is. A pulóver alatt meg még inget is viselek. Enyhén túl vagyok öltözve. Azonban ez a legkevésbé sem foglalkoztat éppen. A közeledő varázsló annál inkább. Jókötésű tényleg. Meg igazán jól öltözött. Hát persze, mert nem csak harcművész, de ügyvéd is, ha minden igaz. Nem mintha minden ügyvéd ilyen fess lenne. Járt nálunk pár az árvaházban, na ők nem ilyenek voltak.
Ahogy odaérünk egymáshoz, nem teszek egyebet, mint idülten mosolygok, bőröndömet szorongatva. Olyan határozottsággal áll elém, hogy meg se fordul a fejemben, hogy rákérdezzek, Ő-e Liam bácsi, vagy hogy eláruljam, én ki vagyok. Talán egy vadidegenre pislogok éppen ilyen áhitatos képpel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az a helyzet, hogy lehetséges, az eredeti elképzelése rólam közelebb áll a valósághoz, mint a mostani. Nem igazán éltem eddig a valódi világban és közel sem tudom, hogyan álljam meg a helyem. Hiába tűnik egy árvaház keménynek, akkor is egy zárt közegről van szó, ahol egészen más dolgokat tanulsz meg, mint odakinn. Ráadásul egyértelműen gyerekesebb és naívabb vagyok a velem egykorúaknál. Szóval bár megeshet, a széltől nem kell óvni, azonban az önállótól nagyon messze vagyok. Dehát ezek úgyis kiderülnek majd idővel. Ki tudja, a végén még meghökkendő dolgokra derülhet fény saját magamról és arról, mire vagyok képes.
- Ó... igen... köszönöm - nyökögöm válaszomat echte londoni angolommal, közben hálásan mosolyogva. Átnyújtom neki a bőröndöt. Hősködnék, hogy majd én viszem, csakhogy nekem kifejezetten nehéz, rajta meg úgy látom, számára nem okozhat gondot egy ekkora súly, ráadásul neki azért biztos nem esik nehezére megejteni egy lebegtető bűbájt, ha úgy találja jónak.
Miután átadtam a csomagomat, derűsen karba teszem a kezem.
- Milyen messze laksz innen? - teszem fel a megannyi, fejemben cikázó kérdés közül az egyiket, miközben leengedem inkább kezeimet és zsebre dugom őket. Nehezen döntöm el, mit kezdjek velük. Meg magammal. Úgy érzem, ki tudnék ugrani a bőrömből. De nem akarok túl sok lenni. Állítólag sokszor vagyok az a kérdezgetéseimmel, a hozzáfűzéseimmel, márpedig nem akarnék már az első percben az idegeire menni. Nem akarom, hogy visszaküldjön. Mondjuk nem hiszem, hogy lehet olyat csak így, azonban az ezen való aggódásom erősebb annál, minthogy ezt képes legyek végiggondolni. Meg igazából nem csak azon aggódom, hogy visszapasszol-e, hanem hogy egyáltalán kedvelni fog-e. Mert én már most kedvelek. Jó, én mindent és mindenkit hamar megkedvelek, de őt meg aztán főleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Néha körbenézek kicsit körülöttünk, de minden alkalommal gyorsan visszakapom kiskutya tekintetem a bácsikámra. Csak hát muszáj figyelnem, mi történik a környezetemben. Ez egy részt a kiváncsiság, másrészt a megszokás. A társaim mindig képesek voltak bárhonnan rám támadni a legválogatottabb tréfákkal, amiktől ugyan rettegtem, mert mindig halálra rémítettek, de aztán velük nevettem saját magamon. Úgy előbb szabadultam, meg legalább én is élveztem. Hiszen ami először csak látszat volt, végül valóság lett.
- Igazából nagyon keveset voltam a városban. Csak néha kirándultunk el valamerre, különben viszont nem igazán hagytuk el a birtokot - ered meg a nyelvem, hiszen az se jó, ha kuka vagyok. Mondjuk birtoknak talán erős nevezni a kerítéssel körbevett régi árvaház épületet meg azt a közepesen tágas udvart, ami hozzá tartozott. Dehát nekem nagynak tűnt. Tény, London maga még nagyobbnak. Minden alkalommal lenyűgözött, amikor alkalmam volt az utcáit járni.
- Tetszik itt. Mármint, amit eddig láttam belőle - nézek körbe a pályaudvaron és hát igazából eddig ennyihez volt szerencsém Budanekeresdből. Azonban mivel megvan az a - sokak számára végtelenül idegesítő - tuajdonságom, hogy oda meg vissza tudok lenni nagyjából mindenért, ezért nyugodtan megelőlegezhetjük a bizalmat, hogy a település többi része is tetszeni fog.
- Persze - vágom rá széles mosollyal, csillogó szemmel. Lehet, ha Liam bácsi azt kérdezte volna, hogy szeretek-e gallyakat rágcsálni, arra is ugyanígy reagáltam volna ebben a pillanatban, azonban ez az őszinteségemen mit sem változtat. Meg az izgatottságomon sem. Szóval közel lakik. Vajon otthon palacsintát fog nekem sütni, azért kérdezte? Otthon. Én hívhatom vajon így? Az a baj, hogy szerintem így fogom. Már most így hívom magamban, pedig még nem is jártam ott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Biztos vagyok benne - vágom rá a reményére, mosolygón bólogatva, aztán torkot köszörülök és lesütöm kissé a szemem, meg nézek ide-oda. Tudom, hogy vissza kéne fogjam a lelkesedésemet, csak ez tényleg nagyon nehéz, ebben a pillanatban főleg.
Ahogy elindulunk ki az állomásról, eleinte nem nagyon tudom, mit csináljak a poggyász nélkül maradt kezeimmel. Először zsebre teszem őket, de eszembe jut, hogy az egyik nevelőm ezért mindig rám szólt, hogy illetlen, szóval utána kiveszem és csak lógatom őket magam mellett. Meg néha a bő pulcsimat igazgatom.
- Ó, hát öm... - áll meg bennem kicsit az ütő a kérdésére. Nem mintha ez egy nagyon durva vagy zavarbaejtő kérdés lenne elvileg, csak nálam az kicsit. Oké, nagyon. Az oka végtelenül egyszerű.
- Igazából mindent - mosolygok fel Liam bácsira, ahogy rám tör az őszinteség. Pedig nagyon jól begyakorolt válaszaim vannak a mi a hobbid meg a mi kedvenced kérdésekre, azonban nem érzem úgy, hogy neki hazudni szeretnék. Rendben van, hogy jó benyomást akarok tenni rá, de megjátszani nem akarom előtte magam. Végülis ő nem fog se kigúnyolni, se megverni. Remélhetőleg.
- Úgy értem... - lohad le a mosolyom, ahogy ráeszmélek, hogy sikerült vele megosztanom az igazat, amely igazsággal viszont nehéz bármit kezdeni.
- Nincs olyan dolog, amit jobban szeretnék a másiknál - húzom fel a vállaimat, és bár a kis magyarázatommal a bácsikám valószínűleg továbbra sincs kisegítve, viszont ezzel sajnos most nem érek rá foglalkozni, hiszen nagyon sok inger ér, egy egészen más ország hangulata, ráadásul megpillantom a palacsintázót. Szóval idehozott. Felragyogó arccal nézem a vidám épületet. Hát ezért kérdezte. Érdeklődő, derűs ábrázattal mosolygok fel rá, jól gondolom-e.
- Miért, te miket szeretsz? - kérdezek vissza, megemelt szemöldökkel. Közben indulhatunk is át az úton. Teljesen ki vagyok hegyezve Liam bácsi tempójára, mozdulataira, azokhoz igazodom most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy hosszú pillanatig, amikor csak pislog a feleletem után, talán vissza is fojtom a lélegzetem, ám ahogy rám mosolyog, csak mosolygok vissza rá, mint egy vadalma. Hát még amikor kijelenti, hogy jófej srác lehetek. Nem kezd hitetlenkedni, sem gúnyolódni, nem áll neki faggatni, hogy na, de ugyan, mondjak már valamit, hanem egyszerűen csak tetszik neki a válaszom. Őszintén tetszik. Ilyen pedig... nos azt hiszem, még nem fordult elő velem. Az emberek vagy megpróbáltak rávenni, hogy válasszak valamit, vagy azt hitték, hazudok, vagy elkönyvelték, hogy nincsen önálló gondolatom, önálló véleményem, ennél fogva gerinctelen és elvtelen vagyok és legjobb lesz valahogy megszégyeníteni. Meg is tették.
Csak figyelem őt, zavartan kissé, ahogy próbálom felfogni, hogy túljutottunk a beszélgetés ezen pontján anélkül, hogy megint a szokásos történt volna velem, ám megszakítom az ezen való erőlködést, hogy elérjen a tudatomig a felelete. Áhitatosan csillogó szemekkel hallgatom a felsorolást, egy percre sem próbálva leplezni, hogy mennyire lenyűgöz.
Aztán jön a kegyelemdöfés azzal, amit a kis életünkről mond. Mosolyom elhalványul, ám csak azért, hogy gyermeki arcom amolyan örömtelin elképedtbe fordulhasson. Automatikus mozdulatokkal követem őt, sétálok be a viruló palacsintázóba, tátott szájjal nézve körbe a színeken és formákon, majd helyet foglalva. Behúzódom az ülésre. Érkezik elénk a limonádé meg az étlap. Rámosolygok kicsit a tárgyakra, aztán a velem szemben leülő bácsikámra nézek.
Azért tudok hányattatott sorsom dacára mindent szeretni és mindennek örülni, mert egyszerűen ilyen a természetem és mert végtelenül naív vagyok. Hiszem, hogy mindenki jó és csak jót akar, egészen addig a pillanatig, míg azon nem kapom magam, hogy bántanak. Hogy félresöpörnek, hogy megaláznak. Olyankor meg összetörök. Viszont düh vagy bosszúvágy ekkor sincs bennem, csak mély szomorúság. Azonban mindig hamar kimászok belőle és folytatom, ahol abbahagytam, hogy aztán megint a padlón végezzem. Nem tanulok a hibáimból, lelkesedésem lankadatlan és minduntalan hiszek a jóban. Most azonban eszembe jut néhány rossz emlék, pár sérülés, a magány, a kirekesztettség és az értetlenség érzése. Hogy nem értem, mivel szolgáltam rá arra, amit kaptam. Hogy miért bánnak így velem. Erre most itt van Liam bácsi, aki nem hogy nem bánt, de mintegy szeretettel fordul felém és a közös kis életünkről beszél.
Szám megremeg, torkom összeszűkül, fiatal tekintetem könnyel telik meg. Gyorsan megragadom az étlapot, kinyitom és magasan arcom elé emelem, hogy elfedjen. Szipogok egyet és sűrűn pislogok. Fejem kicsit lehajtom és egyik kezem arcomhoz vonom, hogy gyorsan megpróbáljam eltüntetni az egy-két legördült könnycseppet. Nagyot nyelek. Lábaimat rázom a pad alatt. Össze kell szedjem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ó, ha tudnám...
Ha tudnám, mik járnak bácsikám fejében, egy részről gyorsan megnyugtatnám, hogy semmi olyasmit nem tettek velem, amit a törvény büntetne vagy amit az emberek ne intéznének el amúgyis egy vállrándítással. Csak nagyon sok volt, folyamatos és ok nélküli. Még szerencse, hogy a feléről nem is tudok. Nem figyeltem rá. A nevelőim meg nem bántottak. Mármint persze, néha talán túl szigorúak voltak vagy a megjegyzéseikkel csak adták a seprűt a többiek alá, azonban ennél több panaszom nem igazán lehet. Gondolom.
Más részről, ha tudnám, mik járnak bácsikám fejében, biztos nem tudnám ilyen ügyesen abbahagyni a bőgést... jó, nem bőgés, csak könnyezés, de ha szabadjára engedném, bőgés lett volna... szóval biztos nem tudnám ilyen ügyesen abbahagyni a könnyezést. Hiszen ölre menne értem. Már most olyan érzelmekkel viseltet irántam, amiket még soha senki nem tanúsított felém. Oké, a szüleim kisbaba koromban. De az régen volt és nem lesz már soha.
Valami történik Liam bácsival, azonban nem igazán tudom meg, mi, hiszen érkezik a pincér. Merlin szakállára, nekem fogalmam sincs, mit kérek! Csak alibiből volt előttem az étlap. Mivel egyáltalán nem vagyok egy zseniális cselszövő, máris kapom vissza magam elé, totálisan nem foglalkozva vele, hogy lebuktatom magam. Nem mintha ne lett volna világos, hogy takarásnak használtam csupán.
Szemöldököm szépen az égbe szökik, mikor bácsikám megszólal. Kikandikálok rá az étlap mögül. Ez magyarul volt? Vajon mit mondott? Rendelt magának? Tekintetem egyikükről másikukra jár. Úgy tűnik, rám várnak. Gyorsan kinézek magamnak valamit. Oké, a kínálat is magyar. Mármint gondolom, hogy ez magyar. De a vaníliát azért csak megértem. Még jó, hogy szeretem is.
- Vaníliás. Én... egy vaníliásat kérek szépen - közlöm bácsikámmal angolul, hátha fordítani szeretné, de közben a pincérre is felsandítok azért, ha esetleg megértette volna ő bármiféle tolmácsolás nélkül is. Ha nekem átjött, mi van odaírva, neki is világos lehetett a rendelésem.
Tényleg, így hogy fogom megérteni a többieket a tanodában? Bár elvileg nemzetközi iskola. Több nyelven tanítanak vagy fordítóbűbájokat használnak? Kicsit elkalandoznak errefele a gondolataim, és szórakozottan törlök még a szememen egy keveset, az asztalra engedve a menüfüzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LIAM BÁCSI
érkezésem után a palacsintázóban | x


Nagyon jó. A pincér megértett, minden a legnagyobb rendben van. Elégedetten becsukom a menüt és lerakom az asztalra, aztán meglepetten és érdeklődőn pislogok bácsikámra a bejelentése nyomán. Izgatottan figyelem, ahogy elővarázsol valamit a táskájából. Egy kis kék doboz. Elképzelésem sincs, mi lehet benne. Ez vajon valami ajándék? Még egy? Nem mintha kaptam volna a szó szoros értelmében vett ajándékot már tőle, azonban én teljesen úgy érzem, mintha ez a sokadik lenne. És még csak alig egy órája ismerem!
Kinyitom a kis dobozt és eltátom kicsit a számat. Ez egy nyaklánc. Ha valaha is viseltem ékszert, az valami zsinórból font karkötő volt, vagy mondjuk virágokból eszkábált korona. Ez viszont egy fém holmi. Talán egyenesen nemesfém. Ezüst? Rajta meg egy kereszt. Kiveszem a dobozból, ujjaimon pihentetve, nézegetve, majd kérdőn pillantok Liam bácsira. Koránt sem felelősségrevonóan, sokkal inkább megilletődötten és a magyarázatot várva bármiféle előítélet nélkül. Eszembe sem jut, hogy bármit rám akarna erőltetni, arról nem is beszélve, hogy ha akarná, itt helyben megkeresztelkednék és minden vasárnap mennék a templomba.
- Váo - kerekedik el a szemem, miközben kicsúszik véleményem, miután elmondta, mi is ez pontosan. Számat csücsörítve emelem feljebb, hogy jobban megnézzem magamnak, aztán nyakamba akasztom, és rögtön fel is kapom a fejem, ahogy érteni kezdem, amit a palacsintázó népe beszél. A pincér is megjön nemsokára a finomságainkkal és immáron úgy köszönöm meg neki, hogy érti, ő pedig úgy szól hozzánk, hogy már értem én is.
- Köszönöm - fogdosom még a keresztet szórakozottan a nyakamban, bácsikámat nézve. Ez fantasztikus! Mintha hallottam már volna ilyen megbűvölt tárgyakról, azonban dolgom nem volt még velük. Most meg már van nekem is! Így aztán nem lesz gond a suliban. Noha egy percig se hittem, hogy  gyámom pácban hagyna.
Jóízűen látunk neki palacsintáinknak, amik valami isteniek. Ahogy ez az egész nap. Nem bírom abbahagyni a mosolygást. Sem, amikor végzünk, sem, miközben beszélgetünk még az asztalnál, sem, amikor elindulunk ki az étteremből. Nagyon nagyon nagyon boldognak érzem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LIAM BÁCSI
szombat reggel otthon | x


Vége az első sulihétnek. Nagyon izgalmas volt és megismerkedtem pár jófej iskolatárssal, meg úgy összességében igazán tetszik a tanoda. Tágas és igazán hangulatos. A pompás élmények ellenére viszont a napom fénypontja mindig az volt, amikor beléptem a kandallóba és hazajöttem. Haza. Egyedül azért nem érzem magam még teljesen otthon, mert alig tudom felfogni, hogy van otthonom.
Dünnyögve adom jelét, hogy ébredezni kezdek. Laposakat pislogva nézek rá az órára a kisasztalomon az ágyam mellett, és egy pillanatra talán meg is ijedek, hiszen már 8 óra, suliban kéne lennem. Aztán rájövök, hogy szombat van. Elégedetten nyújtózom hát egyet, majd felülök, ledobva magamról a takarót és fel is kelek. Rajtam egy nagy póló meg egy bő melegítőnadrág pizsamaként. A régi adományholmijaim az árvaházból, ám ezeket mostmár csak így itthon hordom. Liam bácsival egyik délután elmentünk pár ruhát venni, ahogy ígérte. Nagyon klasszakat kaptam. Mind új és mind az én méretem. Kell ennél több? Azt mondta, majd veszünk még továbbiakat is. Meg bútorokat is szerzünk még a szobámba. Egyelőre van egy ágyam meg egy éjjeliszekrényem meg egy kis szekrény és ennyi. A falak üresek és nem igazán van semmilyen cuccom a ruháimon meg tankönyveimen kívül, azonban nekem már így is tökéletes.
Ásítok egyet, majd kilépek az ajtómon és körbenézek, bácsikám után kutatva szűk szemeimmel. Helyette azonban valami szőrmókot pillantok meg az ablakpárkányon. Valamiféle állat, viszont meg nem mondom, mi. Érdeklődve közelítem meg mezítlábas lépteimmel és arcomra lassan, de biztosan mosoly szökik, hiszen egészen nyugodt kis lénynek tűnik. Fel sem merül bennem, hogy esetleg ne lenne itt keresnivalója. Olyasmik ugranak be, hogy talán valaki itt hagyta Liam bácsinál megőrzésre a kis kedvencét meg hasonlók. Nem mintha nagyon igyekeznék azon, hogy ész érvekkel támasszam alá, mit csinál itt a sötét szőrű szerzet.
- Szia! Hát te? - hajolok le hozzá és simogatom meg gondolkodás nélkül. Tényleg barátságosnak látszik, szóval miért ne? Jó ég, nagyon aranyos. Mindjárt megeszem! Derűsen simogatom, leguggolva az ablak előtt, hogy egy szinten legyek vele.
- Nem tudod, hol a bácsikám? - teszem fel a költői kérdést, miközben kicsit körbenézek a nappaliban. Nem várom, hogy a tasmán ördög válaszoljon nekem. Nem mintha tudnám, hogy ő egy tasmán ördög. Azt meg végképp nem, hogy a bácsikám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A szőrcsomó a kérdésemet követően leugrik a párkányról, kicsúszva kezem alól. Felállok és érdeklődve figyelem, mit csinál. Mintha értette volna, amit kérdeztem és tényleg meg akarná mutatni, hol a bácsikám. Persze, ezt csak úgy magamban állapítom meg szórakozottan, nem is sejtve, hogy tényleg erről van szó.
- Bocs, nem akartalak megzavarni a... - állnék neki szabadkozni amiatt, hogy valószínűleg kizökkentettem a pihenéséből azzal, hogy barátkoztam vele; ám mondandóm közben az állat formálódni kezd. Mármint először nőni, aztán közben formálódni. Mozdulatlanná leszek és így figyelem, mi történik. Számat lassan, de biztosan eltátom, ahogy valami emberi alak kezd kibontakozni. Nem tagadom, kicsit meg is ijedek. Azonban, amint felismerem bácsikámat, nagy kő esik le a szívemről, csodálkozásom viszont nem múlik. Elképedt ábrázattal figyelem őt.
- Jó... jó reggelt - hebegem, próbálva összerakni magam.
- Igen, kérek szépen - bólogatok, elhaló szavaim közben. Azt hiszem, ha most azt kérdezte volna, szeretnék-e reggelire egy kis durrfarkú szurcsók müzlit sárkánypikellyel ízesítve, arra is ugyanezt válaszoltam volna.
- Liam bácsi, te animágus vagy? - kérdezek rá a nyilvánvalóra, dehát muszáj. Hiába egyértelmű, soha nem láttam még ilyen átalakulást és nem is ismertem egy hasonló képességű embert sem. Vajon milyen meglepetéseket tartogat még nekem gyámom? Ügyvéd, harcművész és még szőrmók is.
- Milyen állat? - csúszik ki belőlem további érdeklődésem egy egyszerű tőmondat formájában. Nem, még tőmondatnak is gyenge. De az hülyén hangzana, hogy milyen állat vagy. Azt mondjuk kérdezhettem volna, hogy milyen állattá tudsz változni, azonban jelen körülmények között igazán szép tőlem, hogy ennyit ki tudtam nyökögni. Bár meglepődöttségem lassan végleg átfordul teljes csodálatba, miközben lépdelek bácsikám után a konyha felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LIAM BÁCSI
szombat reggel otthon a konyhában | x


- Azta - ámuldozom még egy kicsit, ahogy szóban is megerősíti, hogy bizony ő egy animágus. Egyik kezem a konyhapultra teszem, ahogy ácsorgok mellette mezítláb a hűskonyhakövön. Nem, nem láttam még tasmán ördögöt soha. Rajzfilmen semmiképp, hiszen egyáltalán nem láttam még semmilyen rajzfilmet vagy más filmet. Vagyis csak érdekességként megmutattak nekünk egyszer valamilyen mozgóképi alkotást. Állatok életét mutatta be és egy kellemes hangú mugli narrálta. Jópofa volt. De nem a tasmán ördögök életéről szólt. Elefántos volt.
Ábrázatom kissé aggódóvá válik, ahogy arról beszél, hogy ez egy veszélyeztett faj. Nem akarom, hogy bármilyen faj kihaljon. Főleg nem ez. Aztán elgondolkozva vonom össze a szemöldököm, mikor a furcsaságot kezdi ecsetelni. Valóban különös lenne, ha egy már nem létező állat képét venné magára. Azonban egyúttal talán szép is, hiszen így őrzi az emléküket. Elmerengésemből az zökkent ki, ahogy tovább szövi szavait és még be is mutatja őket. Csakhamar elvigyorodom, így figyelve dínókarú ténykedését, mígnem mulatásom jóízű nevetésbe fordul.
- Segítsek, Liam bácsi? Vegyek elő mondjuk tányért nekünk? - kérdezem aztán, az előtte lévő dolgokra nézve meg körbe. Azonban nem az ügyetlenkedése miatt érdeklődök, hanem úgy egyáltalán. Mindig megcsinál meg előkészít nekem mindent. Szeretnék én is tenni valamit azon kívül, hogy egyébként a szobámat tök rendben tartom meg úgy mindent. Többek közt ezt is beléd verik egy árvaházban, hogy ne hagyd szét a dolgaidat. Dehát ezt bácsikám tudja. Ahogy talán azt is, hogy nem véletlen tűzöm a hozzá fűzött mondandómba ennyiszer a nevét. Oké, egy részről nagyon jól esik megszólítani, másfelől pedig az otthonban mindig túl sokan voltak körülöttünk ahhoz, hogy megengedhessük azt a luxust, hogy a szavainkat ne egy bizonyos valakinek címezzük meg nagybetűkkel. Főleg, ha a nevelőnknek akartunk mondani valamit.
- Mióta tudsz ilyen ördöggé változni? - kérdezgetem aztán tovább, közben pedig amennyiben kapok feladatot, akkor végzem azt, ha nem, akkor meg csak álldogállok tovább mellette a konyhában, néha túlzottan közel hozzá és sokszor kifejezetten az útban. Ez akkor is igaz, ha feladatot kapok. De aztán mindig észreveszem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem kell engem félteni, hatalmas búra van körülöttem állandóan meg rózsaszín bárányfelhők a fejem fölött, különösen, amikor éppen a bácsikámmal szorgoskodhatok a konyhában. A valóság számomra olyan, mint másoknak valami pompás álom, mivel én mindent igazán szépnek és jónak látok. Sok esetben túl szépnek és jónak, a veszélyekkel meg tökéletesen elfelejtek számolni. Úgyhogy talán mégis van miért félteni, viszont valószínűleg kár így tenni. Olyan vagyok, mint egy kiskutya, akinek éppen csak addig tart a szomorúsága, amíg rosszat szólnak rá, bántják, vagy magára hagyják, ám amint ennek vége, ismét reményekkel teli és lelkes és játékos és végtelenül boldog. Elfeled minden rosszat, a sebei hamar gyógyulnak. Ha a gazdája simogatja, akkor meg soha nem is voltak.
Szinte katonásat biccentek, ahogy megkapom a feladatom és már halászom is elő a terítéshez szükséges holmikat. Igen, már nagyjából tudom, mit hol találok. De amilyen szórakozott vagyok, azért kavargok még kicsit a fiókok, szekrények közt. Liam bácsit hallgatva, végül csak az étkezőasztalnak kikiáltott pultra kerül minden, amire szükségünk lehet. Még poharak meg innivaló is.
- Kapiba... kapibara? - próbálom kiejteni szemöldökösszehúzva.
- Nem, nem ismerem - rázom a fejem mosolyogva, és várom, hogy elmesélje, milyen lények is ezek a kapibarák. Elképzelésem sincsen. Közben helyet foglalok a pultnál. Töltök magunknak innit.
- És Frankynek is összejött az ügyvédi karrier? - érdeklődöm, helyezkedve a bárszéken. Ez mondjuk legalább nem görgős, mint amilyen a tanáriszobában van a házvezetőm asztala előtt. Arról majdnem leestem. Mondjuk még erről is leeshetek, van még rá időm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Óriási tengerimalacok. Elkerekedett szemmel mosolygok, ahogy ezt elképzelem. Bár mintha láttam volna már ilyen lényeket. A leírás akkor is pompás. Ahogy a reggelim is, aminek nekilátok. Próbálok nem nagyon habzsolni, de túlságosan finom dolgokat készít a bácsikám. Az otthonban szökőévente jutottak olyan ínycsiklandozó falatok, amikből itt naponta részesülök. Nem kell persze semmilyen különleges, királyi fogásra gondolni, nekem azonban olyanoknak tűnnek.
Derűsen fogadom Liam bácsi tanácsát, amelyről bár nem tudom, kell-e majd alkalmaznom, minden esetre jól megjegyzem. Ám ahogy látom rajta, ő már elkövette ezt a hibát és tapasztalatból beszél. Jófej lehet a barátja. Klassz lenne megismerni. Csillogó szemekkel hallgatom a barátságuk és a közös praxisuk történetét, aztán rágásom egyre lassul és arcom egyre komorabbá válik, ahogy a mesélés végére ér. Vállaimat leengedem és szomorúan elgondolkozva nézek magam elé.
- Sajnálom, Liam bácsi - motyogom halkan. Hiszen hiába a mosolya, látszik rajta és hallatszik a hangján, mennyire fáj neki ez. Mostmár értem, miért mondta, hogy ő volt a legjobb barátja.
- Azért beszéltek még? Vagy szoktatok találkozni? Lehet, hogy te is hiányzol neki. Mármint, gondolom, neked hiányzik ő. Talán elmondhatnád neki - árasztom el szegény bácsikámat a gondolataimmal, ötleteimmel. Nem vezérel semmi más, mint a segíteni akarás és fel sem merül bennem, hogy egy felnőtt ember talán nem szorul az én végtelenül naív és gyerekes tanácsaimra. Nekem csak ilyenjeim vannak, hiszen naív is vagyok meg gyerek is. Hiába leszek pár éven belül felnőtt a korom alapján, minden más tekintetben még végtelenül messze állok tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RILEY
késő délután a WestEndnél | x


Fájó szívvel hagytuk Freudot otthon egyedül a doki házában, hogy a főváros szívében teremjünk, egymás kezét fogva. Hiszen hoppanáltunk. Csak hogy én nem tudtam, hogy azt fogjuk tenni. Én csak megfogtam Riley kezét, amikor nyújtotta nekem. Azt hittem, így akarja mutatni az utat vagy odavonni a kandallóhoz. Ha tudtam volna, hogy nem, talán szólok neki, hogy én még soha nem hoppanáltam. De talán jobb, hogy nem tudtam, mi következik, így nem volt időm tartani tőle. Egyszerűen csak megtörtént. Emiatt viszont pár hosszú pillanatig még megkövülten állok ott a kapualjban. Szédülök kicsit, neki kell támaszkodnom a falnak. Azonban nemsokára elmosolyodom és bólintok, hogy mehetünk. Ám egyik döbbenetből esek a másikba: mugli környéken vagyunk.
- Ne-nem tudom. Csak ne legyen csípős vagy nagyon pikáns - vonok vállat félszegen mosolyogva, ahogy arról kérdez, mit ennék szívesen. Minél lágyabb és kellemesebb valami, annál jobban élvezem, azonban mindenre nyitott vagyok. Viszont egyelőre próbálom az államat a helyén tartani. Inkább be is dugom a sál alá. Ha előbb a hoppanálásról nem is szóltam, arról esetleg szólhatnék, hogy én különben nem igazán szoktam muglik közt lébecolni?
Átmegyünk egy zsúfolt, ijesztő aluljárón, ahol mindenféle kütyüt árulnak, meg érdekes illatú kajákat és szembántó fénnyel világítanak. Ráadásul az egész nagyon zajos, rengeteg jármű közlekedik fölöttünk. Nehezen fogadok be ennyi ingert.
Belépünk aztán egy hatalmas épületbe, ahol egy vízesés fogad bent minket. Csak ámulok és bámulok, miközben letekerem a sálam, kioldom a kabátom. Riley átkarolja a vállam és egy fémből készült, mozgó lépcső felé terel, amivel a felszínre indulunk. Vigyázok, ahogy rálépek és nagyon megkapaszkodok a fogódzóban. Meg másik kezemmel a dokiban. Elég fura pillantásokat kapunk, azonban én mindenkire csak bíztatóan rámosolygok. Feltételezem, hogy aggódnak értem, mert látják, nem állok teljesen biztosan. Az eszembe se jut, hogy más járhat a fejükben.
Ahogy a megfelelő emeletre értünk sem húzódom tőle messzebb. Sokan vagyunk itt. Meg különben is, biztonságot ad a közelsége. Nem félek vagy ilyesmi, csak túlságosan ismeretlen terepen járok. Kell valami biztos. Eltátott szájjal nézelődök. Kirakatok, fények, emberek mindenütt. Kicsit, mintha álmodnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x


Attól nem kell tartania, hogy ne szólnék, ha szeretnék valamit. Tény, követelőző az nem vagyok, viszont kertelés nélkül kimondom, ha valami tetszik vagy felkeltette a figyelmem. Mindig tudni, mivel lehet nekem örömet szerezni. Mondjuk különben úgy általában bármivel. Most éppen azzal, hogy ilyen óvón közel tart magához. Meg azzal, hogy elhozott ide. Akárhogy tűnök inkább valami rémült kiskutyának, mint bármi másnak, ha lenne farkam, csóválnám rendesen. Nagyon tetszik ez az egész, csak éppen elég nagy falat így egyszerre. De nem baj.
- Jó lenne - bólogatok a boltos ötletre, továbbra is nagyon vigyázva a fémlépcsőkön, meg kapkodva a fejem ide-oda. Különös az egész. Ugyanolyanok ezek az itteni emberek, mint nálunk, mégis teljesen mások. Egyszerre érzem őket nagyon közelinek és nagyon távolinak.
- Azta - kerekedik el még jobban a szemem, ahogy felérve lenézek. Megkapaszkodom a korlátban és csak nézelődöm körbe. Azt hiszem, órákig ellennék itt. Ez is egyfajta mozizás. Viszont van itt nekünk tényleges mozizás is.
- Ó, oké - mosolygok zavartan, ahogy érkezik a választás feladata, ám érződik rajtam, nehezen akaródzik elszakadnom a több emeletnyi mélység látványától. Eltart ez egészen addig, míg észre nem veszem a színes, mozgó óriásplakátokat, képernyőket.
- Hűha - pislogok ámulón felfelé a pénztárak fölött szalagként végighúzódó filmes hirdetésekre. Ugye azt nem gondolja senki egy pillanatig sem, hogy nincsen végtelen tárházam a csodálkozó, lenyűgözött hangokból, kifejezésekből?
- Váó - mondtam!
- Űrdongó? Ő egy robot? - kezdek el a filmekről kérdezni csillogó szemekkel.
- Mary Poppins visszatér? Ő nem egy boszorkány? Annak tűnik. De honnan tér vissza? A Bohém rapszódia az egy koncert? Itt nem csak filmek vannak? Mennyi film van itt? Egymás után jönnek? Annyit adnak, amennyi belefér egy napba vagy...? Ó, nem, vannak termek, látom... - fordul át eddigi, megilletődött szótlanságom végehallhatatlan, izgatott szájjártatásba. Kérdéseimre választ várok ugyan, azonban a felét már el is felejtettem, úgyhogy nem fogom Rileyn számon kérni, ha valamit nem felel meg.
- Neked melyik tetszik? Van, amit mindenképp meg szeretnél nézni? Vagy amit láttál már? - érdeklődöm, arcát figyelve. Feltételezem, ő nem először jár moziban és képben van a filmekről, meg biztos van, amire jobban be akar ülni, mint másra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x


Alig várom, hogy többet megtudjak a filmekről. Persze, nem türelmetlenkedem. Nem szokásom. Az izgatottság annál inkább. Kicsit ráncolom a homlokom aztán.
- Ízelítő? - pislogok érdeklődőn Rileyra. Egy ilyen mozgóképi alkotásnál mit mondunk ízelítőnek? Amennyire el vagyok foglalva a poszterekkel meg a mozizótársammal, azt észre sem veszem, hogy a kisebb képernyőkön ott mennek ezek a bizonyos trailerek. Vagyis hát látom, hogy megy ott valami, csak nem fogom fel, mi. Túl sok a behatás.
Bólogatok a Marry Poppinst illetően. Megjegyzem magamnak, hogy akkor ezt megnézzem. Akár majd egyszer a férfival, akár Liam bácsival.
- Sci-fi... - ismétlem meg nagyon halkan a számomra új kifejezést, de erre nem kérdezek rá külön, mert túságosan elmerengek az Űrdongó plakátot nézve. Visszakapom aztán rá tágra nyílt... igazából a világ minden dolgára nyílt szemeimet, figyelve arra, amit a Bohém Rapszódiáról mond.
- Ú, hát persze! - kurjantom el magam a pénztárok előtti tér sokaságának kellős közepén, mit sem törődve vele, hogy hányan kapják oda a fejüket.
- Queen! Ismerem őket, Liam bácsinak van pár dala tőlük - újságolom, hogy képben vagyok ám. Mindig random teszek fel otthon egy-egy lemezt a gyűjteményből, aztán persze elolvasgatom, mit hallok épp. Ez a banda tényleg baromi klassz. Amit pedig Riley mond el a frontemberről, azt eltátott szájjal hallgatom. A melegségről nekem persze egyből gyámom jut eszembe - hsizen tudomásom szerint ő az egyetlen meleg ember, akit ismerek - és maga a tény különös érzéssel tölt el, hogy bárkinek külön fel kell vállalnia az irányultságát. Nem nagyon értem én ezt. Mármint nem azt, hogy valaki ezt teszi, hanem azt, hogy miért kell tennie.
- Betegség? Milyen betegsége volt? - vonom össze szemöldököm.
- Ezek mind irtó jónak tűnnek - tekintek fel újra a filmkínálatra, a bőség teljes zavarában, miközben hagyom magam ölelgetni. Nem csak hagyom, hanem néha meg is simogatom kicsit a férfi kezét, karját, vagy csak úgy megfogom.
- Nézhetjük az Űrdongót? - pillantok fel rá kérőn. Legszívesebben az összesre beülnék most rögtön, különösen a Queen mozira, viszont ez a hatalmas, sárga, barátságos robot túlságosan vonz. Aranyosnak tűnik nagyon és főleg olyasminek, amilyenhez még csak hasonlót sem láttam. Talán elképzelni se tudtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x


A mellém kerülő, borostás arcra nézek, hogy bemérjem, merre tekint, aztán követem mutató ujja vonalát is és meglátom a kis képernyőkön vetített mozgóképeket. Hallatok egy kis felismerő hangot, majd összeszűkítem szemem, mert az a helyzet, hogy nem látom a trailert rendesen. Finoman eltátott szájjal nézem egy darabig, azonban az fel sem tűnik, hogy alatta feliratozzák is. Nekem az csak egy homályos, fehér, hosszú maszat a képernyő alján. Pedig innen látnom kéne.
- Science-fiction - ismétlem el, amit mond, hogy emésztgessem a kifejezést, viszont így már megértem, miről lehet szó. Ez nagyon érdekesen hangzik.
Elismerően bólogatok, ahogy megtudom, micsoda gyűjteménye van Queen dalokból, mozgóképekből, aztán itt az ideje megint szemöldök összevonni, amikor elárulja, milyen betegsége volt Freddy Mercurynak. Talán hallottam már a HIVről, azonban nem tudom, mi az. Viszont valahogy úgy érzem, erről nem most kéne kifaggatnom Rileyt. Talán nem is őt kéne kifaggatnom. Ettől függetlenül valószínűleg meg fogom tenni, ha majd legközelebb eszembe jut.
Űrdongó nézésre fel! Minden további nélkül hagyom magam szeretgetni, ölelgetni a férfi által, gyakran viszonozva is egy-egy átkarolással, érintéssel. Mind teljesen természetesen jön magától. Nagyon szeretek közel lenni másokhoz.
Nemsokára megvan a jegyünk, és indulunk kajáért, aminek már tényleg ideje. Most jövök rá, mennyire éhes vagyok. Miközben majszoljuk a gyrosunkat, ámuldozunk a kirakatok előtt. A holmik jó részéről elképzelésem sincs, micsodák, azonban csak a töredékére kérdezek rá Rileynál. Aztán éppen befejezzük az evést, már mehetünk is vissza a mozihoz. Bevetjük magunkat a terembe. Még jó, hogy vettünk innivalót, mert annyit van tátva a szám, hogy irtó hamar kiszárad. Színházban voltam már, arra emlékeztet maga a terem, a széksorok, csak éppen nem itt és most játszanak nekünk a színészek, hanem a vásznon zajlik minden. Könnyebb így befogadni az élményt, hogy már néztünk Liam bácsival filmeket. Nem tudom, mi lenne most velem, ha nem tettük volna. Így is letagóz. Persze, a legjobbféle képpen. A kocsirobottól meg teljesen oda-visszavagyok. Örülök, hogy sokan vagyunk és hogy egyszerre nevetünk meg olvadozunk meg hőkölünk jeleneteken. Nem mondom, ha a nézőtársak nem lennének ilyen aktívak, akkor sem tartanám magamban az érzelmeimet, csak hát akkor biztos zavarnék másokat. Azonban így nem, főleg, hogy elég sok ám a gyerek. Na őket nem zavarja semmi. Engem is csak a túl hangos részek a filmben egy picit, meg az, hogy nem mindent látok. Megint hunyorgok kicsit, mint odakint tettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x


Az egészen biztos, hogy én nem fogok panaszt emelni bácsikámmal kapcsolatban semmiért sem. Mind tudjuk, hogy nem csak a tekintetem, de a lelkem is olyan, mint egy kiskutyának: ha szó nélkül magamra hagyna egy hétre, biztos magamba roskadnék, ám amikor belépne az ajtón, lélekszakadva rohannék elé és nem tennék mást, mint örülnék neki. Nagyon. Számonkérés? Düh? Magyarázat követelés? Eszembe se jutna. Mert végre ott lenne megint és az a lényeg. Na nem mintha ilyet vagy akár csak hasonlót tett volna velem valaha és szerintem nem is tenné. Igen, gyakran dolgozik sokáig és van, amikor nem feltétlen tud velem eljönni valahova, azonban én ezt teljesen megértem. Így is mindig figyel rám. Így is bőven van közös idő. Nyilván nem annyi, mint azt szeretném, ám valljuk be, a világ összes ideje is kevés lenne nekem vele. De minden pillanat elég.
Ó, igen, a mozizás. Fantasztikus volt, és kedves ugyan Rileytól, hogy sajnált, amiért szerinte így talán nem volt teljes az élmény a számomra, viszont mivel én nem tudom, milyen jól látni, ezért nem volt hiányérzetem egyáltalán.
Nekem a hajam lobog még kicsit az érkezés után. Jól teszi a doki, hogy figyel rám, mert még mindig szokatlan nekem a hoppanálás. Bólogatok neki, de látszik rajtam, kell még egy pici idő, amíg el tudok indulni. Mélyeket lélegzek és közben nézelődöm, merre vagyunk. Rajtam egy póló meg egy farmer van és utcai sportcipő. Már a fagyi gondolata is felüdít kicsit ebben a tikkasztó időben. Megyek a lánnyal, amerre csak visz. Igen, most lány formájában kísért el engem. Így ritkábban találkozunk. Szóval gyakran azon kaphat, hogy érdeklődve nézegetem őt. Igazából ilyenkor keresem benne az általam jobban ismert, nyakigláb énje jellegzetességeit. Ráismerek tekintetére, mozdulataira, hanglejtésére. Meg hát tudom, hogy ő az és kész. Elfogadom, hogy vele van dolgom.
Besétálunk a Vörös Sün fogadóba, majd annak kandallóján át megérkezünk az ispotályba. Nem voltam még itt, úgyhogy itt sem hagyok fel az érdeklődő pislogással mindenfele. Végig Riley mellett maradok szorosan, karunk átalában összesimul. Itt finom, hűs idő van különben. Odalépünk a recepcióhoz és Riley elmondja, kik vagyunk és mit keresünk itt. Elirányítanak minket egy folyosóval arrébb. Kérik, foglaljunk helyet, majd szólítanak minket. Elslattyogunk arra. Egy gömbölyded arcú, idős boszorkány meg egy középkorú, jól öltözött varázsló várakozik ott. Biccentünk nekik és miután leültünk, harapdálom kicsi a számat meg rázni kezdem a lábamat. Izgulok. Talán picit félek is. Mondjuk nem tudom, mitől. De ilyenkor képes az ember mindenfélét beképzelni. Hiába próbálom elhessegetni ezeket, csak győz az aggodalmaskodásom kicsit. Oldalra nyúlok és megfogom kísérőm kezét, majd a szemébe nézek és elmosolyodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x


Elmondhatatlanul megnyugtat, hogy itt van velem. Számomra is csakhamar olyan lett, mint mondjuk egy nagy testvér, amim soha nem volt. Azt hihetnénk, egy árvaház olyan, mint egy csomó testvér összezárva, azonban ez nem feltétlen van így. Nálam nem igazán így volt. Gyakran cserélődtek a bentlakók. Én hatottam csak furcsán állandónak. Persze, nem ez az egyetlen ok. Nem tudom még, mik az okok, meg mi miért alakult úgy, ahogy. Nem igazán szoktam a múltat elemezgetni.
- Mit kell majd csinálnom? Tudod, hogy megy ez? - próbálok puhatolózni tőle a vizsgálatról, mikor mondja, hogy hamar meglesz. Közben fogom, simogatom kezét, a másikat ölembe ejtve tartom. Kicsit rázom a lábamat.
- Szemüveg - ismétlem meg a szót bólogatva, elgondolkozva, ahogy elbambulok a folyosó padlója felé. Soha nem hittem, hogy szemüveges leszek. Nem tudom, akarok-e az lenni. De ez nem akarás, kérdése, igaz? Izgalmas a szemüveg különben. Még tetszhet is. Már ha úgy alakul.
Minden ajtónyitásra görcsbe áll kicsit a gyomrom. A kártyámat meg aztán végtelen sokára tudom csak előkeríteni, amikor kéri az egyik gyógyítósegéd. Nekem legalábbis egy örökkévalóságnak tűnik. Pedig Riley mondta, hogy hozzam el és készítsem is elő, ez még ki is van írva mindenhova. zorongattam is egy ideig, csak megint zsebre raktam közben. Na mindegy. Végül csak megvan. Már majdnem Invitot vetettem be rá. Elmosolyodom a hajborzolásra.
- Úgy, hogy látom is a filmet? - vigyorgok, ám látszik rajtam, hiába tudom, hogy elvileg tényleg jobb lesz az élmény, egyelőre elképzelni még nem vagyok képes. Nem tudom, milyen jól látni. Ahogy Riley böngészni kezd, én is odadugom a fejem, hogy lássam a műsort a kis képernyőn. Kobakom a halántékának nyomom, még neki is simogatom. A kezét meg persze nem engedem sehova.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x


Bólogatva hallgatom, mire számíthatok, bár néha összevonom kicsit a szemöldököm. Jó-e a nyomás? Hirtelen az ugrik be, hogy megnyomják a szemgolyóm, amitől vágok egy fintort. Pedig ez biztos nem így megy. El is legyintem magamtól a képet.
Szusszanok, hümmögök, ahogy masszírozgatni kezdi a kezem. Nagyon finom.
- Komolyan? Az alakváltásod miatt romlott a látásod? - kérdezek vissza csodálkozva. Soha nem jutna eszembe ilyesmi. Ez nagyon érdekes. Elmerengve emésztgetem aztán, némileg reménykedőn, hogy esetleg könnyen megúszhatom a dolgokat. Jó lenne. Tényleg nem tudom, való-e nekem szemüveg.
- Azt mondta, klassz - idézem fel Liam bácsi reakcióját a plakátot illetően, és arról persze fogalmam sincs, hogy ez a dicséret félig szarkasztikus volt ám. Az a fele annak szólt, hogy ő tényleg nincs oda ezért, de naná, hogy Riley meg ilyeneket szerez nekem; az őszinte fele meg annak, hogy látta, én milyen boldog vagyok tőle.
Érdekes, most mintha nem lenne annyira nekünk való a kínálat. Drámák meg horrorok meg animációs filmek váltogatják egymást. Na nem mintha műfajfüggő lenne, mi a jó meg mi fog meg, viszont ezek közül egyik sincs, amire hirtelen lecsapnék. Nem úgy, mint múltkor. Ide-oda húzom töprengőn csücsörítő számat.
- Lehet, várnunk kéne a következő bemutatókig - vetem fel neki, ezzel tudtára is adva, hogy valahogy most nem kapott el ez a kínálat. Ami mondjuk kicsit meglepő, még számomra is. Hiszen engem akármi leköt. Ezek is biztosan tetszenének, szinte bármelyik. Lehet, inkább csak az a gubanc, hogy most izgulok a vizsgálat miatt. Vagy mindkettő. Nem tudom.
Éhezem az érintésre, az efféle kedveskedésre, ez pontosan így van. Azonban nem lehet mondani, hogy ne kapnék belőle eleget Rileytól, ne jutna Liam bácsitől és a barátaimat is állandóan taperolom, ők meg szívesen veszik, gyakran viszonozva. Azonban tény és való, hogy ez nekem még így is édeskevés. Kifejezetten visszafogom magam ilyen tekintetben. Nyilván, ami csak úgy jön és nem nagy ügy, mint egy vállmarkolás, karsimítás, azokat bőkezűen osztogatom, viszont a többivel csínján bánok. Ez az önmegtartóztatás szerintem -ahogy annyi minden más- az otthonból maradt meg, ahol is, amikor túlléptünk egy adott kort, a többiek ellöktek maguktól, mikor én még mindig ölelgetni akartam őket. Nekik már ciki volt. Nekem nem. Aztán teltek az évek és én nem változtam ebben, mindenki más viszont igen. Ám arra jutottam, talán nem baj, hogy lett bennem egy ilyen, saját magam által felépített gát, hiszen ahogy látom a világban, nem megszokott ez. Talán azt is mondanák, nem egészséges az, milyen közel akarok lenni máskhoz folyton. Belelátnának mindenfélét, ami nálam egyáltalán nem játszik szerepet. Úgyhogy marad ez. Örülök annak, amennyit érintkezhetek másokkal, azonban a tényleges igényeimtől ez igen távol esik. Rileyval sikerül némileg csillapítani az éhséget.
Mosolygok, ahogy az orrával cukiskodik velem. Nyomok egy puszit az arcára, aztán gyorsan visszadöntöm a fejem, mintha ez meg sem történt volna. Látott bárki bármit? Nem. Na ugye! Tekintetem odakapom aztán az ajtóra. Kijön egy páciens és megy be a következő. Utána én következem! Visszakapom fejem Rileyra, tekintetét keresem. Látta ezt? Ugye jól gondolom, hogy mindjárt mi jövünk? It's happening!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x


Kétségem sem volt afelől, hogy ne lenne ezer és egy másik ötlet is még a tarsolyában. Meg hát magunkat ismerve még csak tervek sem kellenek nekünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat az akármivel. A mozik nem szaladnak el, biztos megvárják, míg a látásom helyre rázódik így vagy úgy.
Rávigyorgok, mikor a viszontpuszit kapom, majd megemelt szemldökkel, mozdulatlan hagyom letörölni rólam a rúzsfoltot. Először nem értem, mi történik, hiszen eddig még soha nem csókolgattak össze kisminkelt hölgyek, aztán leesik és csak derűsen engedem eltűntetni a bűnjeleket. Na igen, aztán meg majd csodálkoznék, miért kapok ennyi cinkos mosolyt mindenkitől.
Kicsit felold, ahogy elképzelem a jelenetet, amit Riley felvázol a rendelőbe törő jávorszarvassal, azonban ekkor egy másik aggodalom üti fel bennem a fejét kisvártatva, ami hamarosan be is igazolódik, mikor nyílik az ajtó: ő nem jön be velem. Hú, basszus. Persze, hogy nem jön be. Miért gondoltam, hogy bejön? Megkérjem rá? Neeem, nem kérem meg. Ennyire nem lehetek majrés. Le kell higgadnom.
- Észre sem veszed és itt vagyok - ígérem mosolygón, ám nehezen kendőzhető feszültséggel. Izzadt tenyerem nadrágomba törzsölöm és besétálok az ajtón, mikor a gyógyítósegéd int nekem, hogy fáradjak előre. Körbenézek a midenféle izgalmas eszközzel felszerelt helyiségben. Még nem is jártam ilyesmiben szerintem. Az otthonban saját gyengélkedőnk volt, azóta meg nem volt olyan gondom szerencsére, amiért ispotályba kellett volna jönni. Üdvözlöm a gyógyítót, aki kérdezget kicsit, mikor vettem észre, hogy nem látok rendesen, meg hogyan, aztán be kell ülnöm egy székbe, ahol tényleg először fénnyel világítanak, mint Riley is mondta, majd a doki elmormol egy varázsigét és pálcájából egy füstszerű, színváltós derengés kúszik a szemembe. Megnyugtatott előtte, hogy nem kell tartanom semmitől, legfeljebb furcsa lehet az érzés, de nem fáj. Ez így is van. Mintha valami puha anyag ölelné körbe mindkét szemem. Sűrűbben pislogok. Nemsokára kiszáll aztán belőlem, vissza a varázslóhoz, aki egy üveglapon elteríti a ködszerű képződményt, láthatóan kiolvasva belőle dolgokat. Jön aztán az, hogy különféle, áttetsző hártyákat idéznek a szemem elé, amelyek más-más dioptriával rendelkeznek és meg kell próbálnom átnézve rajtuk elolvasni a falon lévő betűket. Eljön aztán az, amelyiknél tökéletesen látom. Ezzel végzünk is a vizsgálattal. Alig hiszem el. Mosolyogva sóhajtok. A doki pennát ragad, írni kezd és közben elmondja nekem, mi a teendő. Nagyon összpontosítva, bólogatva hallgatom és kiderül, egy apróság azért még hátravan: fel kell próbálnom valamit.
Viszonylag hosszan vagyok benn, aztán csak kijövök végre. Nyílik az ajtó, visszafordulva búcsúzom még a gyógyítótól, majd kilépek és kísérőmre pillantok. Egyik kezemben egy pergamen, a másikban egy kis tasak, az orromon pedig... egy szemüveg.
Egy hatalmas szemüveg.
- Azta - nézek Rileyra meg körbe a folyosón, miközben feljebb tolom a keretet orrnyergemen. Ámulón pislogok mindenfele, lassan sétálva közelebb a lányhoz, utána is ide-oda járatva a szemem. Nagyon éles minden. Ilyen a világ? Ezt mindenki ilyen jól látja? Hát így könnyű. Mintha egy fotót néznék.
- Ideiglenes szemüveg - kezdem el tájékoztatni őt, amikor a nagy csodálkozás után rájövök, hogy bizony azt sem ártana. Indulhatunk közben kifele, ha gondolja.
- Kaptam egy főzetet, azt kell naponta háromszor csepegtetnem a szemembe - emelem meg a kis papírtasakot, jelezve, hogy abban lapul ez a bizonyos csodaszer.
- Azt mondták, olyan rövidlátás, amit kinőnék, de ezen a természetes folyamaton lehet gyorsítani ezekkel a cseppekkel. Elvileg pár hét és helyreáll - magyarázom neki, amíg míg frissek az infók a fejemben és át tudom adni csaknem szó szerint. - De itt minden le van írva - lóbálom meg a pergament.
- A szemüvem lencséje meg igazodik a javuláshoz - fogok rá a keretre hüvelyk és mutatóujjammal, aztán megint körbepislogok, ahogy haladunk kifelé. Ez nagyon durva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x


A látás élményétől és a vizsgálatot magam mögött tudás megkönnyebbültségétől kábán bólogatok Rileynak. Valóban nagyszerű. Pompás! Csak remélni mertem, hogy így meg lehet ezt oldani. Aztán még jobban elmosolyodom, amikor Liam bácsit pótatyámként emlegeti. Oké, már attól boldog vagyok, ha bárhogy felmerül a neve, hát még, ha hasonlónak jelölik. Arról már ne is beszéljük, mit érzek, ha apukámkánt utalnak rá. Na akkor hippogriffet lehet velem fogatni.
Jó, akkor nem megyünk még, rendben. Leülök a padra mellé, felé fordulva, gyakran nyúlva szemüvegemhez. Pedig nem csúszkál, tök jól beállították, csak hát fura nekem még. Átadom a pergamenem meg a kis tasakot és érdeklődve veszem át a borítékot. Jól elkerekedik a szemem a minisztériumi pecséten meg feliraton. Felpillantok kicsit a lányra, aztán bontogatom. Azonban, ami benne van, az nem valami hivatalos értesítés. Nevetek is kicsit rajta, hogy megtréfált ezzel, aztán elmerülök a fotókban.
Helyesebbnél helyesebb pillanatok elevenednek meg újra előttem. Olyanok, amelyek bármelyikében szívesen ott ragadnék az örökkévalóságig. Így pedig azzá váltak. Örökkévalóvá. Nem csak az emlékeimben, hanem így is, nézegethető formában. Közelre eddig is jól láttam, ám tény, most nem kell az arcomhoz emelnem őket, mint eddig kellett volna. Kezeim térdeimen tartom, ott forgatom a képeket. Elmélyülten csodálom meg egyiket a másik után, mindig hátra rakva, amit már jól megnézegettem. Mindegyiknél elég sokáig leragadok, van, amelyiknél még ennél is többet. El-elmosolyodom, minden kis részletet magamévá téve. Mivel Riley telefonjával készültek, nem mágikus képek. Nem mozognak. Nekem azonban ez mit sem számít. Mit sem von le számomra az értékükből.
Egyre jelentősebben lélegzem, és mintha szorongatná valaki a mellkasom. A torkomban gombóc nő. Hallgatom kísérőm magyarázatát, ám nem nagyon mondok rá semmit. Viszont szipogni kezdek, szám finoman megremeg. Egy könnycsepp alágördül arcomon, és bár ahogy lefele nézek, pilláim takarják, ám szemeim könnyben állnak. Azonban még a nedvesség homályán át is látom a fotókat, amiket most kezdek előről nézegetni. Nehezen nyelek egyet, aprókat nyalok számon és össze-összedörzsölöm kiszáradtnak érzett ajkaimat. Szinte görcsösen fogom a képeket, kezem halványan remeg. Csordultig vagyok a szeretettel, amiket ezek a pillanatok hordoznak és amely pillanatokat senki nem veheti el tőlem. Igazítok a szemüvegemen, ami maszatos lett könnyeimtől és persze nekiáll bepárásodni is. Leveszem inkább és kézfejemmel megtörlöm szemeimet, tovább szipogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x


Pontosan erre van szükségem. Valakire, aki kicsit most elrendezget, szemüvegem ügyesen elvéve, mert tényleg kétséges, hirtelen most mihez tudnék kezdeni vele; valakire, aki magához von és öleléssel zár el a külvilágtól, biztos helyet adva nekem, ahol elhagyhatom magam. Meg is teszem. Egyik kezem a képeket tartja ölemben, a másikkal szinte megkapaszkodom Riley vállába. Arcom rögvest nyakába fúrom, hogy halk, ám annál mélyről jövőbb hüppögéssel kezdjek sírdogálni. Teljesen összekönnyezem őt. Kezem fogódzkodva markolja, vállaim ütemtelenül emelkednek, süllyednek, igazából remegnek.
Érkeznek új páciensek a folyosórészre, akik eléggé elhűlve figyelik, vajon mi történhetett benn a gyógyítónál, ami ennyire kikészített egy ekkora kamaszfiút, hogy ölelve kell vígasztalni utána . Mindebből én persze nem észlelek semmit. Szabadon pityergek, fittyet hányva arra, ez mennyire férfias vagy ki mit gondol rólam. Ezekre úgy általában fittyet hányok. Néha megnyalogatom szám, ahogy a sós cseppek leérnek oda és fáradhatatlanul szipogok.
Hosszú percek telnek el így Riley karjai közt, majd egészen lassan elhúzódom. Kapok egy zsepit, amit rögtön igénybe is veszek. Megtörölgetem a szemem, kifújom orrom.
- Ez a kedvencem - keresem ki mosolyogva azt, amelyiken Liam bácsi a bögréjét nézi, miután beleejtett egy betűt a szókirakósból. Nevetek is kicsit, miközben felmutatom Rileynak. Mintha egy pillanat se telt volna el azóta, hogy megkaptam és átnézegettem a fotókat, pedig hát kipirult arcom és elhasznált zsepim egészen másról árulkodik.
- Köszönöm - susogom a lánynak nyílt, csillogó tekintettel, megilletődött vonásokkal. Visszahajolok hozzá és adok neki egy puszit, aztán megint megölelem kicsit. Ez most a hálaölelés. Mindig van ok az ölelésre!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- NÉGY NAVINÉS NAGY NYARA -
Lauval, Edithtel és Dankával | a szünetben | Balatonfüreden | x



strandra menős szerkó

Mikor megkérdeztem Liam bácsit, eljöhetek-e a három navinés lánnyal a Balatonra, kettőt pislogott és azt mondta: oké. Már egy-két nappal az indulás előtt összeszedtem, amit hozni akarok. Soha nem voltam még így el. Nem utaztam el napokra. Meglehetősen izgatott vagyok tehát. Egy hagyományos, régi bőrönddel érkezem Balatonfüredre a vidám bandával. Igazából Edithet és Dankát olyan nagyon nem ismerem még, csak annyira, mint minden olyan navinést, akivel közös hangot találok és alkalom adtán elbeszélgetünk, elökörködünk kicsit. Viszont valójában ez az egész most mindegy is, hiszen itt vagyunk és biztos, hogy ez a pár nap, a közös élmények összekovácsol minket. Pazar társaság, ehhez kétség sem fér.
Amerre járok, szokás szerint elámulok mindenen. Nyilvánvalóan ez az alap formám, nem a mugli környezetnek szól, noha az mindenképpen rárak egy lapáttal. Igyekszem is kerülni az olyan megnyilvánulásokat, amelyek egyértelművé teszik, mennyire különleges ez a varázstalan környezet nekem. Mármint persze akkor, amikor mások is hallhatnak. A csapatunkban nem gond. Elég az hozzá, hiába élek itt Magyarországon már évek óta, még mindig olyan egzotikus nekem ez az ország. Így nyáron aztán különösen, ezt az üdülős arcát nem is láttam eddig.
Elfoglaljuk a szállásunkat: Lauval közös, kétágyas szobát kapunk. Dankáék alszanak a másikban. Éppen csak ledobjuk cuccunkat, már szedjük is magunkat egy első csobbanásra. Mivel itt nem érnek a tértágító bűbájjal ellátott holmik, én is egy vászontáskába dobáltam a törölközőt, fürdőgatyát, ilyeneket. Valami harcművészeti logó van rajta. Azzal a vállamon ballagok a lányok mellett, olyan szerelésben, amilyenben még nem igazán lehetett engem látni. Több szempontból sem: egy részről sötét rövidgatya és lábujjközös papucs van rajtam. Namármost én igazából mindig hosszú nadrágban és cipőben mutatkozom. Angol fiú nevelőotthonos beidegződés lehet ez is. Nagyon nyárnak kell lennie egy ilyen lenge összeállításhoz, márpedig most az van. A másik igazi érdekesség az az ingem. Annak bizony a csodájára lehet járni! Rileytól kaptam, szuvenír az USÁból. Sötétkék, rövid felgyűrt ujjú, fehér-rózsaszín virágokkal tarkított, lenge darab. Hamisítatlan strandra való holmi. Egyáltalán nem a stílusom, egyáltalán soha nem gondoltam volna rá, hogy felvegyek ilyet, azonban Riley adta nekem és nagyon derűs és imádom. Hát hova vegyem fel, ha nem ide?
Csoki és mangójoghurt gombócokat nyalogatok. Utóbbinak a fele már eltűnt. Nem tudom, hova lett. Leülök a pad szélére. Még jó, hogy ilyen hosszú, elférünk rajta mind. Néha előrehajolok, hogy mindig lássam azt, aki beszél épp.
Mikor a mogyorós fagyi felajánltatik és Danka ránk is odapillant, felemelkedem ültömből, hogy odahajoljak egy nyalásra. Mosolyogva, elismerően bólogatok aztán. Tényleg klassz. Utána nyújtom neki az én tölcséremet, megemelt szemöldökkel, kóstol-e ő is. Közben felfedem előtte a már említett ízeket. Visszazuttyanok végül Lau mellé és kellemesen nézelődöm. Nem hallani tőlem nagyon sok szót. Népesebb társaságban ilyen vagyok, azt hiszem. Igen, nekem a kettőnél több ember már népes társaság. Félreértés ne essék, remekül érzem magam. Egyszerűen szeretek ilyenkor figyelni inkább, ők mikről tárgyalnak, simán ellenni köztük, elvétve szólni hozzá.
- Ó, ne, a mobilkészülékemet a szobában hagytam - mondom ezt csak úgy bele a légbe egy homlokráncolt nyalás után, a felismeréstől aggódóan. - Majd Benito felveszi - viccelem el inkább a dolgot, hiszen hazaszóltam már, hogy megérkeztünk. Nem lesz gond. A jópofáskodásom közben oldalra vigyorogok Laurára. Elképzelem a jelenetet, ahogy a házőrző csodacica beledorombol Liam bácsinak. Ugyanis igazából csak ő hívna. Vagy Riley. Vagy a barátnőm, ő viszont itt ül mellettem. Ja különben a "mobilkészülék" miatt furcsállva rámpillant két huszonéves, előttünk elsétáló srác, aztán összenéznek. Na én kb. ugyanígy pislogok utánuk, ahogy ezt észre veszem, majd kérdőn a többiekre, hogy ezeknek meg mi bajuk lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- NÉGY NAVINÉS NAGY NYARA -
Lauval, Edithtel és Dankával | a szünetben Balatonfüreden | x



strandra menős szerkó

Ha jól tettem, hogy a telefonkész... szóval a mobilomat a szobánkban hagytam, hát legyen. Gondolom, azért nem baj ez, mert ide nem nagyon kell és így vigyázni, figyelni sem kell rá. Rendben, szóval mobil. Megpróbálom így emlegetni mostantól. Viszont van nekik más mozdítható cuccuk is, nem? Azt nem mobilnak hívják? Na mindegy.
- Oké, köszi - bólogatok hálás mosollyal Dankának - Nem hiszem ám, hogy kellene, meg inkább az a gondom, hogy így nem érnek el, de... ennyi idő alatt csak nem keresnek - vonok vállat derűsen. Igen, abból a két emberből, aki akármi miatt is hívna, valószínűleg egyik sem akar ebben a pár órában, amíg strandolni vagyunk, tekintve, hogy egyébként is valószínűleg két kezemen meg tudnám számolni, hányszor került sor telefonos kapcsolattartásra az elmúlt 1-2 évben, amióta van ilyen kütyüm. Remélem, Edithnek sem lesz gondja belőle, hogy ő meg tökre otthon hagyta a sajátját! Részemről egyébként igazán örülök, hogy Danka össze-vissza fotózgat. Lesz még mit kiraknom a falamra és egy rakat közös képünk Lauval. Mindig elfelejtünk csinálni.
Indul a nagy fagylalt körbenyalás! Legalábbis én aztán teljes mértékben részt veszek benne. Megkóstolok minden felkínált gombócot és mindegyikre hálásan, jólesően bólogatok. Klasszak nagyon. Hamarosan szedjük magunkat és bandukolunk a strand fele, elnyalogatva még fagylaltjainkat, elrágcsálva tölcséreinket, kidobva szalvétáinkat és mire ennek a műveletnek a végére érünk, már látjuk is a bejáratot. Átadjuk a jegyeket és mienk a terep.
- Azta - folytatódik ámuldozásom, miközben beljebb sétálunk. Összemosolygok a lányokkal és megyünk valami kellemes helyet keresni. Nincsen tele a tópart, viszont tény, kevesen sincsenek. Megnézem én is magamnak alaposan a különféle gumimatrac költeményeket. Látok egy unikornis alakút is, amire egészen felragyog az arcom és mivel mutogatni nem akarok, csak háztársaimra pillantok és fejemmel arra bökök.
Kis bandukolás után találunk egy tök jó kis táborhelyet az egyik fűzfa árnyékában. Tökéletes. Félúton van a bódék meg a víz között. A játszótér sincs az arcunkban, de rálátunk mindenre. Terítünk le valami plédet és elkezdtünk szépen lepakolgatni. Leguggolva kutatok vászontáskámban. Nem akarok mindent elvinni az öltözőbe, inkább magamhoz veszem a gatyámat és ennyi. Innen nézek fel a többiek rendezkedésére, barátnőmre mosolyogva. Jól érzem magam. Nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- NÉGY NAVINÉS NAGY NYARA -
Lauval, Edithtel és Dankával | a szünetben Balatonfüreden | x



strandra menős szerkó

Kétlem, hogy Edith vágyakozó szavait hallva akármelyikünk is feltételezte volna, hogy a hotelbe akar visszamenni, nem pedig a Balatonba akar most azonnal berohanni. Mint a mágnes, úgy vonzza a lányokat a víz. Oké, én is akarom már. Nem is igazán húzzuk tovább az időt, átadjuk magunkat a strandolásnak. Matrac? Labda? Jöhet minden!
Ahogy a kis csapatunk megindul az öltözők felé, hátra mosolygok még Laurára, hogy jövünk ám egy szempillantás alatt. Miután odaslattyogtunk, bólintok Dankának a találkahelyre, aztán bevetem magam a nem túl tágas, ám mindenképp izgalmas kis kabinba. Nekem izgalmas. Szerencsétlenkedek egy keveset benn, ám ezt a menetidőm nem nagyon sínyli meg. Hamarosan ismét teljes a trió és mehetünk vissza a helyünkre.
Ruháimat karomra dobva hozom őket visszafele. Jókedvűen tárgyalunk arról, melyik lépcsőn lenne érdemes bemenni a vízbe, miközben visszaérünk barátnőmhöz, aki már szintén fürdőruhában virít. Egy falatnyi, fekete fürdőruhában. Végigtekintek rajta és egy hosszú pillanatig csak állok ott a plédünk mellett, kissé ábrándos mosollyal, aztán gyorsan becsukom a némileg eltátott számat és lerakom a cuccaimat, lazán összehajtva.
- Ezt a fürdőruhát is együtt vettétek? - nézek guggolásomból Lauráról Dankára, majd vissza. Mintha ilyet mesélt volna, hogy többet vásároltak akkor. A másikat már láttam az alagsori medencénél.
- Nagyon csinos - bólogatok mosolyogva, miközben felegyenesedem. Az én fürdőgatyám most nem az a sárga, tekergőző mintás. Nem akartam, hogy a muglik szívrohamot kapjanak. Különben sem volna törvényes ilyen megbűvölt ruhadarabokban feszítenem előttük. Ezen a most viselt, sötétkék nadrágon fehér, világoskék és zöld teknőcök úszkálnak. KATT


Mármint nem úszkálnak tényleg. Csak vannak. Meglehet, ez a holmi talán még jobban kiemeli, hogy nem vagyok éppen barnabőrű. Mondjuk vészesnek se annyira vészes a fehérségem. Nem vakító. Ért már valamennyi napfény bizonyos alkalmakkor. Az utóbbi hetekben például edzésekkor. Apropó: már látszik rajtam az aikidó-fúzió. Ruhában nem igazán, de anélkül igen. Liam bácsi mondta, hogy ettől a harcművészeti ágtól soha nem leszek egy Herkules, főleg, hogy az alkatom se olyan, viszont mivel eleve vékony vagyok, szálkásodni hamar elkezdek. Elkezdtem.
- Valaki bekenne? - emelem meg kérőn a naptejet, hiszen nekem igen nagy szükségem van rá. Elsősorban természetesen barátnőmhöz intézem a kérdésem és igazán remélem, hogy ő lesz a jelentkező, viszont nem véletlenül általános az indítványom, hiszen ha mégsem akarja ezt, szeretném, ha nem kéne nemet mondania, aztán meg rosszul éreznie magát miatta. Elég, ha nem jelentkezik a feladatra. Minden esetre én türelemmel várom, ki lesz az a kedves.

¤ ¤ ¤

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- NÉGY NAVINÉS NAGY NYARA -
Lauval, Edithtel és Dankával | a szünetben Balatonfüreden | x



fürdőgatyám KATT



Mosolyogva, nagy elánnal bólogatok Lau azon kijelentésére, hogy a többiek is igen csinosak. Azok bizony, ez kétségtelen. Nekem meg nem, nem csak a navinés gatyám van. Ez a kis kiruccanás megérdemelt egy tök külön úszónadrágot. Amihez egyébként nehezen illene a piros, jó lenne hát nem pecsenyére sülni. Reménykedve várom, mi lesz a hátkenegetésemmel. Persze, csak arra gondoltam, az az, amit nem érek el. Örömmel veszem, hogy barátnőm kapja magához a feladatot. Érzem keze remegését rajtam és egy picike aggodalom felüti a fejét bennem, azonban tudom, hogy tudja, semmit sem muszáj tennie és hogy meg fog állni, ha baj van. De nem áll meg. Minden rendben. Nyomok neki a naptejből, meg aztán a saját tenyerembe is és amíg ő hátamat rendezi, addig én arcomat, karomat, felsőtestemet, nyakamat is kezelésbe veszem, nyakláncomat ide-odatolva, benyúlva alá. Mert persze az rajtam van, a fordítóbűbájos ezüstkeresztemet eleve mindig hordom, egy magyar üdülőövezet kellős közepén meg aztán főleg nem áll szándékomban megválni tőle. Rajtam marad, ettől nem félek. Eleve nem egy leesős darab, ráadásul szerintem a varázslatok se engednék, hogy elveszítsem.
- Jól  elkentem? - kérdezem Dankáéktól, akkora fehér csíkokkal az ábrázatomon, hogy kilométerekről látni. Nevetgélve mutatják nekem magukon, hol dolgozzam még el kicsit. Meg is teszem.
- Biztosan. Köszönöm - adom Lau kezébe a sorsom, hiszen nekem aztán fogalmam sincs, jó-e; illetve kifejezve aztán hálámat is. Mármint érezheti a hangomon, komolyan hálás vagyok. Azért is, mert ez tényleg jelentős segítség az én angol bőrömnek, meg azért is, mert tudom, hogy ez nem volt egyszerű neki. Nem kell aztán kétszer mondania, már fordulok is meg, nyomok a tenyerembe a fehér krémből, Lau mögé állok, a flakont előre nyújtom neki, én pedig kenegetni kezdem őt, arcomon lágy, elmélyült vonásokkal. Figyelek rá, hogy jó munkát végezzek, jusson mindenhova. Hát, deréktáj, nyak, vállak. Ujjaim a pántok alá is becsúsznak. Nem hagyok hoppon semmit. Egy ponton még a nyelvem is kinyújtom kicsit a koncentrálásban. Ugyan ellennék még ezzel egy darabig, hiszen elmondhatatlanul kellemes simogatni Laut, azonban ideje a vízbe menni, szóval tényleg pikk-pakk megvagyunk. Nem kell ránk sokat várni.
- Kész! - jelentem be az utolsó simítás után, aztán indulhatunk is.
Figyelem az embereket, ám próbálok nem feltűnően vizslatni. Csak hát olyan érdekesek. A parton megállva körbenézek aztán a kellemes szellőben lengedező nádason, a hatalmas tavon, a benne pancsolókon. Kilépek flip-flopomból és ott hagyom a lejáratnál, aztán indulok befele a többiek után. Összeszorítom kicsit a fogam, ökölbe szorított kezeimet mellkasom elé vonom, vállaimat felhúzom. Hát ez nekem nem megy úgy, mint mondjuk Edithnek. Olykor összenyomom ajkaimat, különben meg mosolygón kínlódok. De haladok befele elszántan. A legkényesebb pont, amikor a fürdőgatyám felénél van a vízszint. Ezen is túllendülök és csak tekintetemmel kérlelem a lányokat, hogy ne fröcsköljenek le. El is kezdem inkább én locsolgatni magam, megelőzve a bajt. Mármint nem azt, hogy ők rajtam üssenek - ugyanis szerintem nem tennének ilyet -, hanem mondjuk valami gyerkőc idecsapja a labdáját, én meg felsikoltsak. Jót nevetnénk, az biztos, de inkább kihagynám.

¤ ¤ ¤



Végre beérek annyira, hogy mellkasom aljáig ér a víz. Itt már erőt veszek magamon és belebukok nyakamig. Mindezt egy derűs, hangos sóhaj kíséri részemről. Ah, mostmár minden oké. Azért mozgolódom persze rendesen, mert szoknom kell, viszont szerintem pár perc és már nem érzem majd hidegnek. Meg hát természetesen igazán frissítő ebben a melegben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
este a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



nyaralós szerkó


Türelmesen, arcomon nyugodt mosollyal várom, hogy barátnőm megtalálja, hogyan csiholhat fényt. Addig körbepillantok még a folyosón, el a többiek szobája felé. Ma már kibuliztuk magunkat, és közösen úgy döntöttünk, térjünk nyugovóra, ne tartsunk már egymáshoz átmenős, beszélgetős estét, mert akkor leshetjük az alvást. Azt majd talán holnap. Ez a nap már így is teljes és pompás volt. Belépek Lau után, ahogy lőn világosság. Beteszem mögöttünk az ajtót és már érkezik is elém a csodacica.
- Awh, hát szia. Minden rendben volt itt? - állok neki az édelgésnek, nyomban leguggolva hozzá, simogatva, miközben ő nyomja magát lábamnak és rögvest dorombol. Cirógatom egy jó ideig, aztán felegyenesedem tőle és flip-flopom csattogásától kísérve lépdelek az ágyamhoz, ami az ajtóhoz közelebb esik. Lerakom mobilomat és pálcámat az éjjeliszekrényre, aztán kiveszem táskámból a szemcseppemet. Ez nem az, amit a látásom javítására írtak fel, ez már az utókezelés. A menete viszont ugyanaz. Lehuppanok a fal mellett álló székre, felszegem fejem, odacsöppentek szemeim sarkába, visszazárom a fiolát és jöhet a csukott szemmel üldögélés most egy-két percig. Mostmár csak este kell csinálnom ezt és gondoltam, letudom gyorsan, elfelejteni nem akarnám.
- Ha szeretnél zuhanyozni, menj nyugodtan - közlöm Lauval, ahogy a továbbiakon jár az eszem. Gondolom, tusolás, pizsivétel, fogmosás, fekvés. Nem mintha olyan nagyon álmos lennék különben. Inkább csak kellemesen fáradt. Mondjuk még nyugodtan beszélgethetünk, miután ágyba bújtunk. Ó, tényleg, ez most megint egy ottalvós, csak most ez mindkettőnknek ott és nem itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
este a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Felmerült bennem, hogy figyelmeztetem őt, mire készülök, aztán úgy döntöttem, látni fogja ő a fiolát a kezemben és tudja, mi következik. Ha meg nem veszi észre, akkor valószínűleg magával a művelettel is végzek, mire rájönne, mit bűvészkedem. Ahogy hátradőlve, lehunyt szemmel üldögélek, jobban elmosolyodom, megérezve a lábszáramnak dörgölőző Benitot, aki aztán fel is pattan az ölembe. Rögtön rásimítok és hagyom, hogy elhelyezkedjen combomon.
- Rendben - felelem a mosdóba vonuló lánynak, aztán hamarosan sűrű pislogásokkal kinyitom a szemem és sutyorgok a cicának mindenfélét arról, hogy mindjárt kap tőlem finomat, ne aggódjon. Megszerzem a tápot és közben folyamatosan beszélgetünk: ő vernyákol azon a helyes kis hangján, én meg bőszen nyugtatgatom, hogy megkapja mindjárt. Kinyitom a szárított legyekkel teli zacskót és dobok neki egyet-egyet, figyelve, ahogy elkapdossa és elnyammog rajtuk. Aztán a mosdó felé kapom fejem, mikor fura zajok jönnek onnan. Hallgatózom kicsit, mert nem akarom Laut zavarni feleslegesen, mivel pedig megy aztán a további neszezés, megnyugszom, minden rendben. Hamarosan kész az etetés.
Éppen törlöm össze kezeimet, amikor nyílik az ajtó. Odapillantok és miközben megcsap az édes, epres illat, mosolyogva nézek végig a lányon, rögvest bólogatva a terep átadására, ám közben kicsit zavarban sütöm le a szemem. Megindulok összekapni a holmimat a táskámból, hiszen arra eddig nem volt érkezésem, viszont nem megy igazán flottul. Nehezen összpontosítok valahogy, ám végül csak kezem ügyébe kerül minden.
- Jössz, Beni? - fordulok a cicához, akit nem igazán kell csalogatnom, már rohan is a fürdőbe. Elnézek még Lau felé, aztán bezárkózunk. Megnyitom a vizet és a sárkányleopárd már ugrik is be a kádba. Vigyorogva figyelem őt, miközben megszabadulok ruhadarabjaimtól, aztán csatlakozom hozzá. Sok-sok buborék áll neki röpködni a helyiségben, amiket jókedvűen hessegetek kicsit, hagyva magamra folyni a vizet, aztán nekiállok mosakodni, miközben a macsek pacsál a lábamnál. Nevetve rúgdosok egy kis vizet rá, fröcskölve őt, amire csak jobban nekibátorodik. Játékunk, vigadalmunk hangjai valószínűleg betöltik a kinti szoba terét is.
Gyors zuhanyzó vagyok, viszont most ez a közös fürdés elnyújtotta az időt, szóval beletelik egy szűk tíz percbe is, mire nyílik az ajtó és kisétálunk rajta. Borzolom kicsit hajam még. Rajtam egy kockás pizsinadrág meg fehér póló. Körbenézek a szobában, majd el az erkély irányába, ott lelem Laurát. Lendületesen indulok felé, ám lépéseim lelassulnak, ahogy végigtekintek rajta, korlátra támaszkodó, csinos alakján, hátára omló, nedves tincsein. Nekem ebben a pillanatban esik le ténylegesen az, hogy most először vagyunk így, ennyire kettesben, amióta egy pár vagyunk. Aprót nyelek, röpkén megnyalom számat és folytatom utam.
Kilépek az erkélyre, Lau mögé, friss tusfürdőm illatát hozva magammal. Két kezem hátulról lágyan derekára teszem, aztán odahajolok és nyomok egy puszit meztelen vállára, csöndesen szusszanva. Ezután viszont már emelem is fel fejem, engedem el őt és húzódom tovább, hogy lekönyököljek én is a korlátra és áthatóan rámosolyogjak, magam mellé, majd körbepillantsak a Balaton esti fényein, miközben a szellő belekap hajamba, csak még kócosabbá téve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
este a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Az a helyzet, hogy mindig csak utólag ötlik fel bennem az, hogy talán nem kellett volna tennem, amit tettem. Most is, ahogy kiléptem a barátnőmhöz, máris mozdultam, aszerint, ahogyan adta nekem magát a pillanat. Mikor pedig aztán lekönyökölve oldalra tekintek rá, csak ekkor ugrik be, hogy remélem, nem baj, amit csináltam. Remélem, nem voltam tolakodó! Ám most is azt tapasztalom, mint mindig: láthatóan ugyanolyan jól esik neki, mint nekem. Vállát finoman nekem támasztja, mire még jobban elmosolyodok. Csoda hát, ha egyre bátrabb leszek?
Meg kell hagyni viszont, különös mindaz, ami most kavarog bennem, amióta csak megindultam ide az erkélyre. Mintha izgulnék egyfolytában, csak fogalmam sincsen, hogy miért. Pezsgek belül. Azonban nem próbálom meg behatárolni, mi ez az egész, inkább csak élvezem. Átadom magam neki.
- Az - bólogatok, elvigyorodva, aztán körbetekintek, elpillantva a víz felé megint. Feltételezem egyébként, hogy az egész nyaralásra céloz. Valóban baromi klassz minden. Tök jó volt a strandolás, a barangolás, a buli, meg hát Danka és Edith tényleg irtó aranyos lányok. Örülök, hogy egyre jobban megismerem őket. Kellemes banda a mi négyesünk. A tökéletes csapat egy tökéletes nyári kalandhoz.
- Mármint... mi ketten? - nézek vissza rá, megemelve szemöldököm.
- Vagyis hát hárman - mosolyodom el, kijavítva magam, hiszen a csodacicáról is szó van, aki különben szintén kijött azóta az erkélyre és helyet foglalt az egyik székben. Rendes tőle, hogy nem ugrik mondjuk fel a korlátra mutogatni magát a lentieknek.
- Klassz lenne - bólogatok, csöndesen felelve. Hangom lágyságát nem bizonytalanság okozza, hanem egyszerűen a hangulat varázsa, a meghittség.
- Olyankor már ingyenes a belépés a strandra, ha jól láttam. Szóval gondolom, ez azt jelenti, hogy nyitva van a kapu és simán csak úgy be lehet menni - osztom ezt meg vele, ahogy eszembe ötlik. Bár tőlem mehetünk máshova is, szabad partszakaszra. Amit szeretne. Akárhol jó.
Ahogy ezt így megbeszéltük, némán, elmerengve figyelem csak a parti életet, a hullámzó, reszkető holdfényű vizet, és olykor kicsit a barátnőmre sandítok, aki aztán persze a valahanyadik alkalommal észreveszi ezt, mire én mosolyogva kapom el a tekintetem és nézelődöm tovább ilyen idülten.
- Lefeküdjünk lassan? - kérdezem aztán, felvetve a lehetőséget, egy újabb széllökés kellős közepén, amit hátulról kapok és amitől hajam szó szerint az égnek áll. Ilyen vicces frizurával várom a lány válaszát, egészen közelről nézve szeretett vonásait, miközben vállunk még mindig összesimul.