Anglia, London
Vera Wang esküvői ruhaszalon

Mintha csomót kötöttek volna a gyomromra, melyet aztán a tóba vetettek, hogy a sellők tépjék cafatokra minden maradványát. Kimaradt a reggeli, és az ezt követő délelőtti edzésen annyira bénán produkáltam, hogy el kellett mesélnem Kristófnak, miért van az, hogy a felfedezettje olyan, mintha most rántották volna ki egy kezdő csapatból. Az ifi csapat pedig cseppet sem játék...
Nem úgy, ahogy az életem, legalábbis édesanyám szerint. Úgy rángat, mint egy marionett bábut és utólagosan tudom meg, hogy ma van életem egyik "legnagyobb napja". Még az eljegyzési partinál sem tartunk, de már beszervezte Gwent, vagy kit, hogy kísérjen el kiválasztani egy méregdrága, hófehér ruhát amiben a nyár elején kimondhatom a cseppet sem boldogító igent.
Travis...
Útközben sikerül rájönnöm, mitől van hányingerem. A válasz egyszerű, hisz épp körülette forog minden. Nem is beszélek a szöszi lánnyal, csak ha nagyon muszáj. Szerintem épp annyira van kedve velem tölteni az idejét, mint nekem vele. Az ő anyja szintén csak a nyakába sózta ezt a melót, ahogy az enyém is tette.
- Merlin segíts... - súgom halkan a próbafülkében, saját tükörképemnek címezve. A Vera Wang üzlet dolgozói odáig vannak a habos csodáikért és magáért az egész esküvő mizériáért. Abban a pillanatban ahogy meghallom a felcsendülő James Blunt dalt lekonyul a szám széle és egy műzokogást hang nélkül előadok magamnak. Fejem verném a tükörbe, helyette viszont csak felsóhajtok és kilépek az első rám aggatott, itt-ott elálló és hozzám túlságosan telecsillámporozott ruhában. Fátyol is van a fejemen, a két nő Gwen mellett egyszerre Ó-zik fel.
- Nem...

#color run #edzés #kacsaetetés #kinézet - színesen

Öcsémtől nyúltam le azt a sapkát néhány perccel ezelőtt, ami alól most épp próbálom a tó partján ülve kihúzogatni az arcomba eső hajszálakat. Elhagytam a csapatunkat, mert egy kis üldögélésre vágytam és megláttam a vízen úszkáló kacsákat.
A kezemben egy maradék fél lángos van, mellettem pihen egy coca colás üveg. Utóbbiban boleropor (vagy szörp, ha úgy jobban tetszik) van keverve ami eleinte a napocska okozta kiszáradás ellen volt, most viszont már majdhogynem besötétedett és inkább iszogatásra alkalmas.
Nemsokára kezdődnek az éjszakai koncertek, épp az imént néztem meg a prospektusban, de azt hiszem, arra majd beesek és megpróbálom megkeresni az öcsiéket, egyelőre a kacsák jobban lefoglalnak. Hisz éhesek!
- Gyere, gyere, itt a finom lángos - gügyögök a piciknek miközben feltornázom magam a fenekemről guggoló helyzetbe. Nem megy az olyan könnyen, fél kézzel meg is támasztom magam oldalt és egy-egy gyors mozdulattal szabdalom szét a tésztát, hogy fél kézzel eléjük dobhassam.
Ez a boleropor és az egész napos mászkálás és táncolás váltja ki a dülöngélést. Elfáradtam rendesen, na meg lefutottam a távot is. A kviddics miatt ez még jól is esett, de azóta is színes vagyok, mint egy csillámporláma. A karomtól az arcomon át a lábamig szinte nincs olyan testrészem és ruhám, ami ne lenne rózsaszín, zöld vagy éppen hupilila festékkel összekenve.

#esti fürdőzés #kacsa ne menj #te barom #kinézet - színesen

Még ebből a távból is rendesen lehet hallani a zenét, de hogy melyik együttes, azt nem tudnám megállapítani. Néhány sort éneklek is a kacsáknak abból, ami szól és ismerem, közben pedig arra figyelek, hogy a kezem a lehető legkevesebb ideig legyen a levegőben ahelyett, hogy rendesen támaszkodnék.
- Bang bang, my baby shot me down... - dalolom halkan, két csípés között a sárga hápiknak és a fejemet is rázom a pörgősebb részeknél. Előttem van a kép, hogy a tesóék most erre rázzák magukat nélkülem. Nekem is ott lenne a helyem. Na de majd mindjárt, miután a kacsák jól laktak... Ők sem maradhatnak éhen, de nem ám.
- Ne! Ne menj el! - kisebb szívinfarktust kapok abban a szent pillanatban amikor az egyik tollas fogja magát és hátat fordít, aztán úszik tovább. Ez ellen akarok tenni úgy, hogy törpejárásban közelítem meg még jobban a vizet. Arcomon látszik a kétségbeesés, mintha csak az életem múlna azon az állaton... Mit figyelek én arra, kik közlekednek a hátam mögött. Nem veszem észre azt az ember se, aki meg is áll mögöttem.
- Mi?! - több se kell, csak a srác hiányzott, aki mögöttem áll meg és hangjával úgy tereli el a figyelmem, ahogy az csak lehetséges. Fordítom a fejem felé, kissé felfelé és hátra, azt pedig elfelejtem, hogy a szédelgés mellett nem árt legalább kapaszkodni.
Ha ez még az eszemben lett volna, valószínűleg elkerülhető lett volna ez a kis esti ruhás fürdőzés, amit sikerül véghezvinnem. Egy laza, de kevéssé nőies mozdulattal zuhanok bele a tóba és az tetőtől talpig elnyel, így nem csak a kacsák távoznak, de az én boldogságom is. Szerencsére nem egy túlságosan mély tóról van szó.
Levegő után kapkodva, a meglepettségtől tátogva tolom fel a fejem a víz felszínére és simítom hátra a hajam. Mindenem tetőtől talpig csurom víz lett, a sapka meg ott úszik mellettem. Még épp időben kapom el, mielőtt elveszteném sem elől.
- Ez k***a hideg!

#sztárraledzek #ezdemenő

Az egyetemi vizsgaidőszak stresszesebb, mint gondoltam. Könnyít a helyzeten, hogy míg Kolos a gyógynövénytant magolja, én mellette a jogot nyomom, hogy az a nyamvadt vizsga sikerüljön. Néha azonban el kell terelnem a gondolataimat - amiben ő szintén segít -, ilyenkor esik meg az, hogy edzésen kívüli edzésre megyek egyedül, vagy ahogy most, valakivel összebeszélve.
Az egyik kedvenc játékosom ez a srác, szóval izgatottan vártam az újratalálkozást. Az utóbbi hetekben az edző figyelmeztetett, hogy lassan döntenem kellene, merre is akarok tovább menni a kviddics terén. Kenmare nagycsapat, vagymivan. Ifistaként is nagy a hajtás, hát még úgy, ha feljebb lépek... Ez persze nincs nagy dobra verve, még.
Széles mosollyal lépek be a pályára, ahová megbeszéltük a "randit" és Sebastian már ott is köröz. Figyelem egészen addig, míg észre nem vesz, aztán letámasztom a seprűt, hogy ne legyen akadály. Ugyanis ahogy közelebb sétálok hozzá, megölelem amolyan üdvözlésképp.
- Elkezdted nélkülem, szupersztár? - vonom fel a szemöldököm felpillantva a férfira. Csak heccelem, amúgy nem venném zokon azt se, ha a maratont futotta vona le nélkülem.

#nagymenő #istenemdecukivagy

Büszkén feszítek a régi Roxfortos csapatkapitányi pulcsimban mikor bevonulok edzésünk színhelyére. Vannak dolgok, amiktől nem tudnék megválni és egy karbantartó bűbájjal olyan, mintha vadiúj lenne.
Halkan felnyögök ahogy megszorongat, de továbbra is vigyorgok, mert hihetetlen aranyos a fogadtatás. Amint visszarak a földre, csípőre vágom a kezem és hosszan hümmögök.
- Nekem tetszett volna - kacsintok rá. - Ne nézz úgy, mint egy kiskutya - egészen felháborodok, és morogva takarom el egy pillanatra a szemeim, hogy ne is lássam azt az aranyos fejét.
- Egyetem, Bagolykő, Kenmare, ráadásul vizsgaidőszak... Szerintem meghalok mielőtt feligazolnék a nagycsapatba - nevetek fel és legyintek a dologra. Eddig is kontrollban tartottam az életem, most se lesz ez másképp.
- És veled mi van? Meghívsz a követező meccsre?

#mostlefoglakfutni

Hihetetlen, hogy mennyire jól csinálja ezt a bociutánzást. Akárcsak egy kisgyerek felnőtt testet öltve. Meg is forgatom a szemeimet, de a mosolyog leplezetlenül marad. Sokkal jobb úgy edzeni, hogy valaki olyannal csináljuk, akivel tényleg el lehet terelni a felesleges gondolatokat.
- Már így is csókolomot köszönt egy kislány... - pislogok nagyokat. Eszembe sem jutott az őszülés, és így jobban megnézve Sebi haját, lehet, hogy nekem is a szőkét kéne választanom.
- Gondoltam nyerhetnél és utána megünnepelnénk. Motiváció, nem is a meccs érdekel - vonom meg a vállam elvigyorodva. Igazából nagyon is érdekel a meccs, de nem kell ahhoz meghívnia, hogy ott legyek és szurkoljak.
Míg a beszélgetést folytatjuk, elkezdek bemelegíteni, mert nem lenne jó, ha futás közben mondaná be az unalmast bármely testrészem. Talán nem sértődik meg a drága, ha egy-egy pillanatra leveszem róla a tekintetem.
- Mit gondolsz szupersztár, le tudlak futni? - vonogatom meg a szemöldököm felegyenesedve.

- Menő kviddicsező létedre nincs pénzed új térdre? Hát meggondolom, akarom-e én ezt... - ingatom meg a fejem. Vicces elképzelni, ahogy fejen áll egy új térd reményében. El is nevetem magam a gondolatra.
A kviddics még akkor is az életem fő eleme lesz, ha egy vasat se keresek vele. Hiába, az egyetemet nem én akartam annyira, hanem a szüleim, de nem tarthatnak annyira kontrollban, hogy eldöntsék, mivel keresem a pénzem. Elvégre amíg tudok játszani és jó vagyok benne, miért ne tehetném? Azt hiszem, Sebi is ilyen cipőben jár, bár még sosem beszéltünk személyesebb témákról.
Én készen állok a futásra. A napi szintű edzés szerencsére megakadályozza, hogy túlságosan bekössenek az izmaim, a futás pedig élvezetes.
Kérdésére egyszerűen rámosolygok, majd meglököm kissé a mellkasánál és ezzel el is indulok a kijelölt területen, természetesen jó kis futótempóban.

#langsam

Teljesen igaza van. Egyszer be lehetne ezt játszani az ispotályban... knútokkal fizetni nagy összeget, mintha évekig kellett volna spórolni. Spórolás... Igazából fogalmam sincs, az mit jelent. Ahogy a legtöbb aranyvérű, nagy családnál, így nálunk sincs hiány pénzből.
Ám ahhoz, hogy egyszer a saját pénzemből éljek meg, még sokat kell edzenem és itt az ideje elkezdeni a mai napi programot. Szeretek futni. Szeretek közben csak a légzésemre koncentrálni, meg arra, hogy hogy hagyom le a férfit.
Nem viszem túlzásba, épp csak annyira haladok előtte, hogy hátrapillantva kinevethessem. Hiába egy kedvenc játékos, most itt az nem számít. Eszem ágában sincs lassítani a tempón és bevárni, sőt.
- Utolsó? - kiabálok hátra, majd ha rábólint, máris felfokozom a tempót az utolsó körre.

#szerelem #cukinagyapi #eztnemígyterveztük

A történtek után nem számítottam rá, hogy Kolos egyszer tényleg bemutat élete legmeghatározóbb emberének, a nagyapjának. Nagyon izgatottan vártam a találkozást és láttam rajta is, alig várja, hogy újra lássa a férfit. Annyi szépet mesél róla és olyan boldogan teszi ezt mindig... Muszáj megismernem és abban reménykedek, hogy nem ez az első és egyben utolsó beszélgetésünk.
Nevetés, történetek, izgatott várakozás, mindenféle érzelem kering a levegőben miközben szinte egy családként ülünk ott a házban. Ennek azonban egy szempillantás alatt vége. Először ijedten pillantok Kolosra, hogy mi történt és meg sem próbálok beleavatkozni. Akkor is csak hagyom, hogy ő irányítson, mikor kihúz az otthonukból és egyenesen a hátsó kapu felé igyekszünk.
Nem csak látom, érzem a feszültségét. Szinte látható az a vékony cérnaszál amin táncol, épp ezért nem szólok egy szót sem, csak fogom a kezét szorosan, jelezve, hogy itt vagyok vele.
Tudta, tudtuk, hogy mi a helyzet a nagyapjával, de bele se gondolt, mi történik ha elkattan valami. Az, ami történt, az én mellkasomat is nyomja. Nem az, amiket mondott a bácsi, hanem, hogy Kolosnak mit kellett átélnie.
Loholok utána egy szó nélkül, újra és újra rászorítva kezére. Fogalmam sincs, hol járunk, ha most visszarángatnának a valóságba azt se tudnám megmondani, hogy hívnak.

#jóvoltköszi #gazellavagyok # lefoglakgyőzniameccsen

Hátra nem nézve, a levegővételekre koncentrálva futom le azt az utolsónak nevezett kört, ami után hozzá hasonlóan kipurcanva állok le. Nagyokat szuszogok, és kiengedem a copfom, hogy újra gumizzam így a levezető séta előtt.
Vigyorogva fordulok Sebihez. Már cseppet sem érzem kevésnek a mardis pulcsit, az arcom színére pedig Kolos se mondhatná, hogy olyan, mint egy hullának.
- Hiszek neked - nevetek fel és lazán lepacsizok vele. A fejemmel körözök kicsit menet közben. Valahogy nem kérdéses, hogy most mindent közösen csinálunk és nem kétféle edzésprogramot követünk.
- Az ifi jól, hála nekem. A nagy csapat... Visszacsúszott. Azt rebesgetik, hogy le fogják cserélni a hajtót, mert túlbájitalozza magát - húzom el a szám a kifejtést követően. - Nem kéne ezt neked elmondanom, mi? Azért hívtál el, hogy kicsald az információkat, he? - vigyorgok rá megtorpanok előtte. Csípőre vágom a kezeimet és felvonom a szemöldököm. - Meglátod Sebastian, fogunk mi nemsokára egymás ellen játszani.

#nincsbaj

Nehéz tartani a tempót Kolossal amikor beindul. Szinte futok mellette, egyre szorosabban fogva a kezét. Észre sem veszem, mennyit megyünk és egyáltalán hova, az emberek is csak kirakatbábunak tűnnek mellettünk. Fejemben az otthonukban történtek játszódnak le újra és újra, a nagyapa hangja és szavai.
Nekiütközök amikor megtorpan, nem vártam a hirtelen döntést. A szemeimet elhomályosító könnyfelhő mögül pillantok fel rá, szavaira csak a fejemet ingatom és átölelem a derekát. Itt nem nekem van szükségem a magyarázatokra és bocsánatkérésre. Hozzábújok, lassan újra és újra végigsimítok a hátán.
- Nagyon jó ember. És annyira büszke rád. Nem tehet róla...te sem tehetsz róla.
Csak olyan hangerőn tudok beszélni, amit ő még meghall. Nem kellett ahhoz két perc sem, hogy tudjam, ez a férfi valóban büszke az unokájára és nagyon szereti. Ahogy Kolos is őt. Ez egy olyan kapcsolat, amelyet nem lenne szabad, hogy egy ilyen betegség tönkretegyen...
- Épp csak nem volt rám felkészülve. Majd...majd újra megpróbáljuk - motyogok tovább, de lassan felemelem a fejem, hogy lássam a szemét. A remény, vagy mi.

Szerelem

Jól esik a közelsége, legyen az bármilyen pillanat. Akkor is kell az ölelése, ha épp vitatkozunk, és akkor is, amikor valami ilyen történik. Nem ez volt a terv. Bár visszhangoznak a fejemben a férfi szavai, tudom, hogy az nem ő. Hogy az, akit bemutatott Kolos, az az, akit mindennél többre tart és lelkesen mesélt addig a pontig.
A szívem szakad meg amiatt, hogy neki ezt át kell élnie. Bár a szülei óvták tőle, mégis látnia kellett.
Fogalmam sincs, hol állunk, hogy útban vagyunk-e bárkinek is. Próbálok olyat mondani, amibe még kapaszkodhat, hátha megnyugszik és minden a helyére billen.
Mély levegőt veszek, állom a tekintetét míg letörli arcomról a könnyet. Kézfejére csúsztatom ujjaim, végigsimítok rajta, majd szó nélkül hagyom, hogy újra megfogja a kezem és tovább álljunk.
Szótlanul lépkedek mellette a cipőm orrát figyelve. Keveset tudok a gyerekkoráról, az az igazság. Most viszont úgy érzem, mindent tudni akarok a családjáról, róla, és olyan történetekről, melyeket a nagyapjától kellett volna hallanom.
- Egyszer Te leszel ő. Akire úgy néz az unokája, mint te őrá. A legfontosabb személyre a világon - halvány mosollyal nézek fel Kolosra.

Szerelem

Nem tudom, mennyi idő kell hozzá, hogy megbirkózzon a helyzettel, vagy egyáltalán sikerül-e ez valaha. Minden esetre az a cél, hogy legalább a kedve jobb legyen és az én gondolataim is másra terelődjenek.
Be is válik, úgy néz ki. Kíváncsian emelem meg a szemöldököm amikor Kolos mesélésbe kezd.
- Tényleg? Ne már - hitetlenkedek. Addig nem jutottunk a mesedélutánon, hogy a nagyapja elmesélje a sárkányos történetet. Mesélt azonban sok mást, ami megmosolyogtatott.
- És nem lett bajuk? Merlinre Kolos, ebben ne utánozd őt - nevetek fel az elképzelésen. Mindig is ki akartam próbálni, milyen sárkányháton repülni és az öreg Ardai meg is tette!
- A világ legjobb csajozós szövege. Mesélj még - kérem kevésbé lelkes, inkább gyengéd hangon. - Voltak túrakönyvei? Sok képpel?

#örökbefogadlak #teafű

Kifakadok, persze viccelődve, mert vele legalább lehet szórakozni. A hülye is látja a Kestrels silány játékát az utóbbi időben, nem kell ahhoz kifecsegni semmit, hogy tiszta legyen a kép.
- Biztos teafüveznek edzés előtt...helyett - vonom meg a vállam és értetlen képet vágok. Lehetséges, hogy az edzőt se ártana lecserélni, ha már itt tartunk. Elvégre nem csak a csapaton múlik a dolog.
- Miért vagy te kviddicses, mikor lehetnél házi kedvenc is? - csattanok fel az újabb cukiskodását látva. Most már viszont elfordítom a fejem és tovább indulok, mozgatom a vállaim szépen. Kérem szépen, nem örökbe fogadni jöttem, hanem edzeni!
- Ja, hogy te nem készülsz az Európa bajnokságra? - vonom fel a szemöldököm és lassan elvigyorodok.

Szerelem

Mintha az előzőleg történtek köddé váltak volna, párom lelkessége örömmel tölt el. Széles mosoly terül el arcomon és megrázom a fejem a mese közben, sőt, még a kezem is a szám elé kapom. Megkérdezném, hogy nem esett-e nagyobb baja, de valószínűleg nem, hogyha még hosszú évekig egészségesen éldegélt a családjával.
Jó érzés hallgatni a történetét, még ha rövidebb is, mint az eredeti verzió. Magam elé mosolyogva képzelem el, ahogy a nagyapja regéli ezt, és nem az unokája. Azért nekem így is tökéletes. Talán egyszer ő is mesélheti a történeteit az unokáinak, akik tovább adják az új generációnak...
- Kár. Szívesen megnéztem volna. Biztos ő is olyan jó pasi volt fiatalkorában, mint te - lököm meg egy kissé a vállammal, de nem nézek rá, csak a kérdésére. Nem igazán kellene édességet enni, most azonban kivételt tehetünk.
- Menjünk - bólintok és szemügyre veszem az épültet. Furcsa ott lenni, ahol ő felnőtt. Olyan...személyes. Nagyon személyes.
- Ide hozott a nagyapád kicsiként? - teszem fel a kérdést, mert emlékszek, hogy mesélt egy bizonyos közös helyről.

Szerelem

Mosolyogva forgatom a szemem és lehunyom, míg puszit ad. Azt hiszem, fontos szerepet játszik egy párkapcsolatban az egymásra való támaszkodás. Ahogy ő ott volt nekem a nehéz helyzetekben, most én is vele kell, hogy legyek.
Teljesen mások vagyunk. Ahogy belépünk a cukrászdába, ez a gondolat fel is merül bennem és ajkaimat kissé összepréselve leplezem nemtetszésem. Igaz ami igaz, a hangulata pont olyan, ahová szívesen ülök be például vele, vagy ültem volna Ardai bácsival amennyiben az lehetséges lett volna. Az viszont, amilyen a hely kinézete, nem épp az, amit megszoktam.
Ennek ellenére megelevenedik a kép előttem, ahogy kiskölyökként Kolos itt szaladgál kedves nagyapja mellett és úgy eszi a fagyit, hogy még a füle is csokis. Elmosolyodom a gondolatra.
- Csak...nyáron? - pislogok rá kíváncsian. Ez az információ valahogy elkerülhette a figyelmem, vagy a sok gondolat miatt nem tudom az időket összeegyeztetni.
Végig figyelek, merre jövünk, a könyveket is megnézem míg beszél és tekintetem a földgömbön állapodik meg. Az a sok szép hely...
- Ne tedd ezt velem - nyögök fel és követem a pillantását. - Mályvacukrot ne, az... - megrázom a fejem és sóhajtva adom meg magam. Egyszer vagyunk csak itt. - Önre bízom, Főnök - mindkét kezemet felemelem és lassan már úgy érzem, olyan puha vagyok mellette, mint amilyennek a szüleim akartak látni hosszú évekig.
- Lehet bele esernyőt kérni? - teszem hozzá kuncogva.

Szerelem

Ezt a kis kiruccanást semmiképp sem fogom elmondani az edzőmnek. A múltkori apró balesetet követő pihenőidő után is kaptam rendesen az ívet és előrukkolt egy még szigorúbb étrenddel. Pontosan annyi kalória, amennyi le van írva, eggyel se több, vagy kevesebb, vitamin, fehérje és a napi három liter folyadék. Ha ezt a fagyizást megtudná, végem lenne.
Mosolyogva pillantok utána és arra gondolok, mikor történt mindez. Az, hogy beleszerettem, hogy itt vagyunk, hogy minden mozdulatát élvezet nézni, mellyel odasétál a pulthoz. Képtelen vagyok levenni róla a szemem. Még a könyvek sem vonják el a figyelmem, egyszerűen ott ragadtam nála. Végig figyelem a nővel folytatott csevej közben, akkor viszont elfordítom a fejem, mikor végeznek és megindul az asztalhoz a bűnös édességekkel.
- Szent szalamandra - fájdalmas képpel nyöszörgök a fagyira nézve. - Ez iszonyat jól néz ki... És körülbelül háromnapi kalóriabevitelemet fedi le - ennek ellenére kezembe fogom a kanalat és igyekszek kikapcsolni a riasztót a fejemben.
- Köszönöm - egy sóhaj után elmosolyodok és csücsörítve küldök neki egy puszit. Azért a fagyik felett nem hajolok át, tehát elég a levegőpuszi most. - Hiszek neked.
Miközben belemélyesztem a kanalat a fagyiba, felpillantok Kolosra. Kissé ráncolom a homlokom az ötletre és nem is válaszolok egyből. Majd miután megkóstoltam Budanekeresd legjobb fagyiját.
- Mhm ez tényleg - befejezetlenül hagyom a mondatot, helyette csak bólogatok és belekóstolok a másik gombócba is. - Oké, ez mennyei. És azt hiszem benne vagyok. Szeretném jobban megismerni anyukádat. Besegíthetek? - kérdezem kíváncsian. - Persze nem akarok útban lenni, elleszek a szobádban is...

Azért azt nem mondanám, hogy hű de sokat végezte volna életemben kétkezi munkát. A bestiaparkban viszont napi szinten besegítettem, persze ez volt, hogy annyiban merült ki, hogy megetettem egy bébimajmot, vagy varázslattal kitakarítottuk a kifutókat. Ennek ellenére szívesen vennék részt az Ardai család munkájában, mert hát mégiscsak valamilyen szinten beletartozok.
- Nem állna jól? - vonom fel a szemöldököm. Még ciccegek is, hogy ilyet aztán ne mondjon, nekem minden jól áll, és végül elmosolyodok. Jó látni, hogy újra jókedvű és nem próbál senkit odébb lökni, aki útban van.
- Gondolod? Hmm azt mondják, nem könnyű jó anyóst kifogni, de én bírom az anyukádat - bólogatok miközben egy kicsit megállok a fagyi evésben és ránézek a páromra.
- Viszont nem hoztam elég ruhát, vásárolunk? Benézhetsz a próbafülkébe... - forgatom meg a szemeim mielőtt nyafogni kezdene. Nem szándékozok órákat tölteni vásárlással, de nem így készültem.
- Uh Kolos - emelem fel a kanalam és a földgömbre mutatok, majd mielőtt folytatnám, visszaengedem és a számba veszek egy minigombócot. - Hová mennél el legszívesebben?

Szerelem

Forgatom a szemem, de nem mondok semmit. Imádom, hogy ilyen szemtelen tud lenni és közben olyan aranyos, hogy legszívesebben...
- Fel kell dobni valamivel. Mondjuk... Lehet, hogy jobb, ha mi ketten nem leszünk összezárva - vigyorodok el a pillanatnyi szemkontaktust megszüntetve a fagyimat kezdem el darabolni. Azt hiszem, sikerül bele is pirulni a gondolatokba.
Annak érdekében viszont, hogy a ruhák, amiket viselni fogok, ne legyenek kényelmetlenek és ne menjenek tönkre, muszáj lesz vennem pár új holmit. Kolosnak pedig egyébként sem árt megszoknia, hogy a nők bizony szeretnek vásárolni. Pedig én nem is töltök sok időt a boltokban.
- Meglátjuk, mennyit nyafogsz - nevetem el magam. - Tipikus férfi vagy...
Mosolyogva nézem, ahogy leveszi a földgömböt a polc tetejéről és lerakja közénk. Látszik rajta, hogy régi darab, de pont ez az, ami miatt akkora érték - legalábbis Ardaiéknak.
Kérdés nélkül hunyom le a szemem és emelem a gömb fölé a kezem. Mutatóujjammal bökök amikor az lassít, és kíváncsian nézek oda, vajon mi volt a szerencsém.
- Kanada - már-már kérdésként hat a megállapítás, miközben leolvasom a maradék betűket. Az azért elég távoli hely, nem hiszem, hogy valaha is elmennék oda. - Oké, egyszer elegyünk oda... Most viszont esetleg...? - teszem fel finoman a kérdést. Ha nem akar egyből hazamenni, viszem vásárolni.

Mesélő
Írország
Döntő meccs
Kenmare Kestrels ifi - Dallycastle-i Denevérek ifi

Kezdetét veszi a mérkőzés, mely sima menetnek ígérkezik. Az észak-ír csapat fogóját le kellett cserélni még a mérkőzés előtt, ez pedig némi előnnyel kecsegtetett. Egy nagy adag adrenalinnal a szervezetemben és izgalommal kapaszkodok a seprűmbe, majd ahogy a csapat összes tagja, én is a rendszernek megfelelően repülök a magasba. Épp csak néhány másodpercig nézek le a csapatokra, majd tekintetemmel a cikeszt keresem.

* * *

Figyelem a pontállást, a közönség őrjöngéséből csak zúgást hallok, az aranylabda pedig egy ideje nem bukkant fel. Az ellenfelem lomha, kicsit úgy is érzem, hogy illene sajnálatból átengedni neki a győzelmet, de...
- A cikesz!
Fejem gyorsan mozdul az aranylabda után, mely alig egy méterre reppen el előttem a semmiből. Nem habozok, seprűm nyelét rántom utána, sebesen a nyomába eredek nem törődve azzal, hogy egy hajszálon múlik az utamat álló gurkó kikerülése.
Közel vagyok, nagyon is közel, felrántom a seprűt utána, karomat nyújtom a győzelmet jelentő labda után...

Mesélő
Írország
Döntő meccs
Kenmare Kestrels ifi - Dallycastle-i Denevérek ifi

Sima ügy, meglesz az, eljön a pillanat, amikor agyam szinte teljesen kikapcsol. Egyedül a cikeszt érzékelem, mivel az már majdnem az ujjaim fogságába kerül. Ennyi kell ahhoz, hogy a jövőm úgy alakuljon, ahogy elképzeltem. Már csak egy pici, csak annyit kell nyúlni érte.
A szurkolók hangosak, a Kestrels drukkerek már el is könyvelik a győzelmet amikor a denevérek terelője megküldi a gurkót egy tökéletesen célzott ütéssel. Pár rémült sikolyt elnyel a tömeg zaja, néhány családtagnak kihagy a szíve egy ütemet.
Ujjbegyeim már elérik az aranylabdát amikor egy hatalmas lökést érzek valahol a hasam és mellkasom tájékán. Ebben a pillanatban elakad a lélegzetem, agyam pedig meggátolja, hogy a fájdalmat megérezzem. Sokkos, ájult állapotban zuhanok le a seprűről.

Nincs alattam a versenyseprű, nincs előttem a cikesz, de vannak emberek és levegő után kapok - az viszont nincs. Levegő helyett azonban van fájdalom, meg a sokk. Úgy érzem, mintha kiszabták volna az egész felsőtestemet a helyéről. Moccanni sem bírok a hordágyon fekve, még a levegővételt is kínnak érzem. Nagyjából ennyit, egy szempillantásnyit vagyok képes észhez térni, de ez még annyira sem elég, hogy azt tudjam, egyáltalán életben maradok-e.

Sebi

Nálunk más került elő, nem sörösüveg... Na de az nem volt épp szép látvány, és jobb, ha senki nem tud róla azon a pár emberek kívül, akiknek muszáj hallgatniuk róla. Azért elmosolyodok, elvégre milyen lenne egy olyan világ, ahol valaki nem szeg szabályt...
- Pocaksimogatás, jutalomfalatok és szép kis Sebi feliratú nyakörv - nevetek fel. Máris sikerült elképzelnem, hogy mutatna kiskutyaként. Hát... - Mondjuk a bestiaparkunkban is lenne helyed. Protézises kviddicsező a legújabb látványosság - két kezemet magam elé emelem és a távolba meredve távolítom őket, mintha csak elképzelném, ahogy az oroszlánok kifutója most már az övé és a férfi ül a sziklán a lábát nyalogatva... Na ne.
- Akadályozzuk meg. Gyerünk - intek a fejemmel a seprűk felé, hogy most már kezdjük el rendesen azt az edzést, ne csak fecsegjünk. Így valóban nem lesz EB.

Shekh Ma Shieraki Anni

Felzaklatták az otthon történt események és az utóbbi egy-két napban nem is jelentkezett Kolosnál. Előre szólt, hogy vizsgája lesz az egyetemen, ott alszik, így annyira nem is jött ki rosszul a lépés. Azt leszámítva, hogy elegyezték. Már megint. Már megint a tudta nélkül, akarata ellenére. Ráadásul nem máshoz akarják hozzáadni, mint ahhoz a fura West gyerekhez.
Szombat reggel, vagyis kora délelőtt van, ekkor érkezik Budanekeresdre az Ardai család jelenlegi lakhelyéhez. Melegítőszettjében rá se lehet ismerni, de úgy gondolta, ha Kolos nem akad ki nagyon, a mai napon besegít az üvegházban, vagy bármi lazulós, amit együtt csinálhatnak. Most már elég jól van az ilyesmikhez.
Arcán némi aggodalom látszik, és nem evett már két napja szinte semmit. Az alvásra szánt órákat főként azzal töltötte, hogy kitalálja, milyen módszerrel akadályozhatják meg az esküvőt.
Udvariasan kopog be a lakókocsiba, remélve, hogy párja arcát fogja meglátni elsőként. Persze ha más az, az sem baj.

//E/1-ről váltottunk E/3-ra//

Shekh Ma Shieraki Anni

Fejben még nem rakta össze, mit fog mondani Kolosnak. Egyáltalán nem rakott össze semmit, igyekszik a dolog súlyosságát csökkenteni a saját gondolataiban is. Egyszer már megmenekült, másodjára is sikerülni fog.
Türelmesen vár az ajtó előtt, abban biztos, hogy valaki van otthon. Csak ki kell várnia a pillanatot, amikor meglátja az Ardai család egyik tagját, és amikor ez eljön, arca felragyog, szélesen elmosolyodik és válasz helyett párja nyakába ugrik.
- Meglepetés - motyogja a fiú nyakába. Úgy bújik hozzá és szívja magába az illatát, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy megtehetné. Kell is jó pár másodperc, hogy engedjen az ölelésen és kicsit hátrahúzódjon.
- Felébresztettelek? Jó reggelt Ardai úr - mosolyog rá miközben jobbjával összekócolja a haját.

Shekh Ma Shieraki Anni

Egyik pillanatról a másikra változik meg benne minden. A kedve, a fáradtsága, a feszültsége, de még éhséget is érez, amit napok óta nem. Mintha csak otthon lenne, úgy követi Kolost a házban. Bár nem járt még sokszor itt, egyre otthonosabbnak találja.
- Ennék valamit - bólint, hisz a gyomra halk korgással jelzi, mi a helyzet. Ezekben a percekben nem is gondol arra, ami miatt jött.
Az asztalnak dőlve nézi szerelme ténykedését, mosolyog a háziasságán, és még ajkát is beharapja a megfeszülő izmok láttán. Napok óta nem látta... És mennyire hiányzott már neki.
- Éhes voltál, Szaffi? Ejnye, te szőrgombóc, megetted a gazdi reggelijét? - dumál a macskához, akihez egyből le is guggol, majd ölbe vesz, hogy megszeretgesse. Könnyen megeshet, hogy ittléte alatt többször ölelgette és simogatta az állatot, mint a fiút.
- Téged - érkezik a válasz. Huncut mosollyal néz a még kilátszódó Kolosra. - Vagyis... Teljesen mindegy, csak etess, asszony...vagy uram...vagy mi - nevet fel.

Shekh Ma Shieraki Anni

- Mire van a pálcád, szívem? - vonja fel a szemöldökét, majd még utoljára megdögönyözi a macskát mielőtt lerakná. Tovább figyeli Kolos ügyködését, mindeközben az agya szinte kikapcsolt állapotban létezik. Csak a jelenre fókuszál.
- Van itthon még valaki? - kérdezi, mert lassan mégiscsak kezd észhez térni. Egy ilyen kérdés után nem is meglepő. Fáradtan sóhajt, két ujjával az orrnyergét masszírozza.
- Túl vagyok a vizsgákon. Azok könnyebbek voltak, mint a hazatérés... - említi meg elnézve a mosogató irányába. Most valahogy nem akar Kolos szemébe nézni, hisz nem beszélt arról, hogy haza is látogat.
- Van egy kis... Valójában elég nagy gond, ami nem hagy nyugodni, meg kell oldanom. Nem sokat aludtam a napokban - vonja meg a vállát, és most először érzi, hogy talán nem is kellene elmondania, mi történt.

Shekh Ma Shieraki Anni

- Hozzak Szaffi helyett egy bébioroszlánt? Olyan édesek - kezd el olvadozni ott előtte, és eszébe jutnak a bestiapark nagyobbacska macskái. Nemrég születtek, egyelőre tüneményes kis vakarcsok.
- Akkor jó - mosolyodik el újra. Közben kényelembe helyezi magát a széken, lábait a szabad bútorra helyezi és jelenlegi lazaságának ellenére kezd feszültté válni. Ami nem is csoda. Épp arról fog beszélni a párjának, hogy valaki más felesége lesz. Agyal, hogy elmondja-e. Mindent néz, csak a fiút nem, most még a csillár is érdekesebb a szemeknél, melyek biztos elgyengítenék, ha belenézne.
- Valami olyan... - esélytelen, hogy befejezze, mert Kolos kiejti a száján azt, amit neki kellett volna. Felszisszen, mert szavai szinte fájó érzéssel csattantak a mellkasán, fejét pedig felé fordítja. Tudja, hogy ő nem gondolta ezt komolyan.
- A barátnőd barátjához. North Westhez - jelenti ki halkan, visszafogottan. Ezután mély levegőt vesz, és mind a tíz ujjai elveszik sötét hajában.

Shekh Ma Shieraki Anni

Szemöldöke felszalad a nevetésre. Nem éppen ilyen reakcióra számított. Meg sem szólal, csak tenyerébe temeti arcát. Az a verzió szóba sem jöhet, hogy elhagyja Kolost egy kötelező házasságért. Akkor inkább megszökne messzire, de a szerelmet nem adná fel a szülei kedvéért.
Végül a kanál kisebb csattanására emeli fel a fejét és néz szomorú boci szemekkel Kolosra. Megrázza a fejét.
- Nem szóltak róla, csak mikor ott ült az ebédlőben a srác meg az anyja. Nem megyek hozzá... Soha, de soha.
Határozottan rázza meg a fejét, és a fiú már ismerheti annyira, hogy tudja, ha a kedvese ilyen elhatározott, akkor nem fogja hagyni magát. Remélhetőleg mellette lesz...
- Egész nap, egész éjszaka azon gondolkodok, hogy bújhatnék ki ez alól.

Shekh Ma Shieraki Anni

Valami biztos van a háttérben, ami miatt a szülei hozzá akarják adni mindenáron egy gazdag család sarjához. Családfüggő, mennyire modern a kapcsolatkialakítás, de Myra inkább azt pártolná, hogy házasodhasson akár muglival is, mintsem kötelezően olyan emberhez, akit nem is kedvel.
- Azzal elárulnám a szüleimet - rázza meg a fejét szomorúan. Az előző esetben sikerült kijátszania őket, szerencsére ott volt Alina, aki kérdés nélkül ment hozzá az esküvőn a vőlegényhez. Ezt kellene most is.
- Gondolj bele, ezzel a zakkanttal kellene élnem és családot alapítani - nagyot nyel miközben rászorít párja kezére. A hideg is kirázza, ha csak arra gondol, hogy nem vele alszik, hanem egy idegennel.
- Valahogy megoldom. Csak maradj mellettem - mosolyodik el. Ezután feláll az asztaltól és átsétál Kolos oldalára, ahol kérdés nélkül az ölébe helyezkedik. - Velem jössz, ha világgá megyek? - vigyorog teljesen poénnak véve ezt a lehetőséget.

Shekh Ma Shieraki Anni

Elkerekednek szemei a kérdésre, de rájön, hogy igazából teljesen igaza van Kolosnak. Lehajtja fejét és a bűntudat szépen kezd terjeszkedni odabent, a lelkében. Nem egyszer képzelte már el, hogy egyszer majd az ő felesége lesz és csak érte fog élni, most pedig a szabad perceit nem ez a gondolat tölti ki, hanem a menekülés terve.
- Dehogy átkozod, aztán még te jársz rosszul, hős herceg - hüledezik a fenyegetésre. Szegény Szaffinak is csak a szőrszálai maradtak Myra ruháján azután, hogy gazdája elüldözte.
- A kentaur szerelmére Kolos, ne akadj ki nálam is jobban, kérlek - szelíden, halkan beszél hozzá. Egyikőjüknek sem hiányzik, hogy még kettejük között is vihar dúljon. - Szükségem van rád - nyom egy csókot kedvese homlokára amikor a távolság minimálisra csökken köztük.
El kellene szökni. Semmi nincs, ami miatt érdemes tovább folytatnia ezt az életet, most is csak Kolos miatt van ott, ahol, miatta jár a Bagolykőbe, a többi csak a család kívánsága. Elvárása, pontosabban.
- Pakoljunk össze - ráncolja homlokát a hirtelen jött komolyság mellé. - Komolyan. Szökjünk meg, járjuk be a világot, éljünk. Ahogy a példaképed.