Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ruganyos léptekkel haladt végig a folyosón a kezelője oldalán. Nem sietett, nem volt kíváncsi. Szeme alatt a karikákba már beköltözött a tél és lilás hidegséggel terítette be a magas fiú arcát. Olyan volt, mint akit hónapok óta nem ért napfény, se egy kedves arc. Pedig a mellette lépkedő dolgozó még így is próbált sugárzó arcot felvenni, és kedves szavakkal illetni az igencsak lassan lépkedő szellemfiút.
Beértek a nagyterembe. Zsombinak eszébe jutott, amikor először pillantotta meg a hatalmas falakat, melyeket színes tintára festettek az évek alatt megperdülő kezeltek. Akkor ámulattal nézte a csodát, most pedig számos műve nézett vissza rá. Aztán ahogy a tekintete tovább siklott, hirtelen megállapodott az ismerős arcon. Megtorpant, szinte a világ is megállt forogni. Rá nem haragszom. Ő nem ártott nekünk. Ő írta a levelet.
Ahogy agya hátsó zugából felzizzentek ezek a mondatok, úgy kezdett el hozzá visszatérni a környezete. A lassú Bach muzsika, amely a gramafonból csengett, az ápoló keze a karján, mely arra ösztökélte, hogy folytassa az útját és az a feledhetetlen mosoly annak a fiúnak az arcán, akit egyszer a legjobb barátjának tartott. Mintha csak egy másik életben lett volna.
Lassan újra nekiindult. Lábai nehezek voltak, csikorogtak mint egy roboté. Legalábbis a fejében. Ott minden más volt. Minden különbözött a régitől. Megállt az asztalnál, ahol Thomas helyet foglalt, és nézte. Remélte, hogy nem neki kell kezdeni. Remélte, hogy nem érinti meg. Remélte, hogy mégis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A félelem elárasztotta a testét, szinte legyűrte minden végtagját, ahogy közeledett. Aztán csak állt. Még akkor is, amikor Tom átölelte. Olyan furcsa érzés volt valaki mást olyan közel éreznie magához, hogy teste nem is reagált rá. Aztán agyában valami végigment. Lassú volt és erőteljes. Zsombor megmozdult, és hevesen visszaölelte barátját, mint aki soha nem akarná elengedni.
Látszólag az addig mellettük álló ápoló megnyugodott, és kicsit távolabb ment. A reakció nem volt légből kapott, hiszen mindenki emlékezett rá, amikor Kirill jött látogatóba...
- Haver... - nyögte ki Zsombor egy félmosolyt megengedve magának. Fogalma sem volt róla hogyan folytassa. Hiányzott neki? Hiányzott. Akkor miért nem tudja kimondani? Vagy hogy mennyire örül, hogy itt van. Mintha minden szavával egy újabb lyukat tudna ütni abba a kis hajszálvékony falva, amit épített ott bent.
Leültek. Aztán Zsombi mégis felállt. - Akarok mutatni valamit - jelentette ki. Talán az volt az egyetlen dolog, amivel bizonyítani tudta a gondolatait anélkül, hogy ártott volna bármit is.
Átvezette Thomast egy másik, kisebb szobába, ami tele volt festőállványokkal. Néhol egy-egy kép is megpihent, volt ami befejezetten, volt ami csak épp el lett kezdve. De mindegyik más volt. Zsombor a szoba falához ment, ahol még több vászon foglalt helyet, és keresni kezdett közöttük. Aztán kihúzott egyet, és megnézte magának.
- Emlékeztem - nyújtotta végül a titkát a másik fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amint meglátta az ismerős vigyort, szinte neki is kedve támadt nevetni. De csak egy halvány mosolyra futotta. Ez is sokkal több pozitív érzelmet fejezett ki, mint amiben a fiúnak része volt az utóbbi hónapokban.
- Küzdök - felelte szűkszavúan. Sose volt a szavak embere, de most még inkább visszafogta őket. Hiszen hogyan is mesélhette volna el Thomasnak az első időket? A dühkitöréseket? Vagy talán a naplókat? Esetleg azt, hogy a folytonos félelemtől nem alszik? Hogy hátha megint visszaesik. Vagy talán még inkább arról, hogyan csapta be Kirill amikor idehozta? Vagy amikor elmondták neki a szüleit. Újra, és újra. A gitár, amit összetört. Vagy a másik, aminek csak a húrját szakította el. A mélységre. Képtelen volt rá.
- Mesélj inkább te - dobta vissza a labdát Zsombor. Kettőjük közül mindig is Thomas volt a beszédesebb. És a boldogabb is. - Menjünk vissza a nagyterembe, az ápoló egy idő után utánunk jönne - jegyezte meg közben a fiú. - A kép a tiéd. Hogy tudd, én milyennek látlak. Később talán jól jön - kacsintott rá, és újra visszatértek a társalgóba. A zene újra megjelent, ezúttal Haydn egyik műve kényeztette a füleket.
- Ha kiengednek egy évfolyamon leszünk - dobta be a témát Zsombor. Így is volt pár közös órájuk, de javarészt eddig csak a szünetekben tudtak találkozni. A kihagyott év miatt viszont most onnan folytatná a tanulmányait a fiú, ahol abbahagyta. Vagyis pont ott, ahol Thomas tart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hallgatta, ahogy Thomas darálja a mondanivalóját. Közben nagyban mutogat, és többek odanéznek a többi asztaltól, hogy mi ez a hirtelen támadt hangzavar. Zsombort viszont éppen nem érdekli, csak az, amit barátja mond. Közben egyre inkább összeszűkült a gyomra. A fejében valami vékony, hideg hang azt kezdte el kántálni, hogy egyedül van. Nem kell senkinek. Kezével a halántékához nyúlt a fiú, és elkezdte dörzsölni a pontot, mintha ezzel elűzhetné a rossz gondolatokat.
Valami megváltozott. Szinte egyszerre elvágták a fájdalmat is, ahogy realizálta barátja hangjának változását. Ránézett, de úgy igazán. El volt pirulva. Aztán bumm. Derült égből villámcsapás. Bedobta a bombát. Egy pillanatig Zsombor csak meredten nézte. Agyában valami elpattant, és küzdött azzal a másik gondolattal, hogy most örülnie kéne. Elmosolyodott. Annyira megszokta már hogy hazudik, szinte igazinak tűnt. - Nagyon örülök neked. Remélem boldog vagy vele - jelentette ki, és a szavak szinte fájtak neki, ahogy a torkán végigfolytak. Tudta, hogy a barátja ül vele szemben. Az az ember, akinek sose mondott mást, csak az igazat. Az, aki még akkor is elfogadta, amikor elmondta neki, hogy valami nincs rendben. Az, aki akkor is jött hozzá, amikor az elmegyógyba került. Mégis, a fejében csak az járt, hogy elvették tőle. Nem is. Inkább csak hogy kimaradt. A barátja életéből. Talán már nem is azokat a dolgokat szereti, mint régen. Talán nem is örült a rajznak. Vagy nem is akart eljönni hozzá, csak Liam mondta neki.
Az ocsmány gondolatok, mint a vírus terjedtek szét az agyában, és egy pillanat alatt az őrületbe kergették. Sajgott a feje, kezével újra a halántékához nyúlt, közben nyakát tekergette. Az ápoló feszülten ült mellette, majd pár perc után felállt, és odament a fiúkhoz.
- Minden rendben? - nézett egyikről a másikra.
- A fejem. Borzasztó... - csukta be a szemét Zsombor, és már nem is próbálta takargatni a fájdalmát.
- Talán az lesz a legjobb, ha most elmész, fiam. Majd visszajöhetsz máskor - jelentette ki a nő ellentmondást nem tűrő hangon Thomasra tekintve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kevésbé sápadt, rezgő lábú, nyurga fiú. Egyik keze az asztalon dobolt, míg másikon a körmét rágta. Erre is itt szokott rá. Sok rossz szokása volt. És még többet kapott a gondolataitól. Szürke, álmatlan éjszakák után sorra jöttek a kellemes, andalgós nappalok. A csoportfoglalkozások, a beszélgetések. Rajzolt. Sokat, talán soha ilyen sokat. Beszélgetett. Volt egy kedvenc embere az épületen belül, aki mindig meghallgatta, és mindig valamilyen másik sztori volt rá a válasza. Idős volt. Meg fog halni. Az épület tele van járkáló halottakkal. Ő is egy volt közülük. Tudta és meg se próbálta tagadni, hogy a lelke már olyannyira kifacsarodott, hogy már csak egy doboznak érezte magát.
Mégis, ahogy most ott ült, újra erőt vett rajta valami érzelem. Szorongás és vágyakozás feszült egymásnak, és folyamatosan az ajtót pásztázta. Fogalma sem volt hány óra. Itt az idő szubjektív, nem mérik műszerekkel. Legalábbis nem a betegek.
- Nem lehetne, hogy kint várom? Olyan szép időnk van - nyüsttette tovább ápolóját, akinek már vagy ötvenedik alkalommal mondta el ugyanazt a mantrát. Amaz nagyot sóhajtott, szemében látszott a törés. A sajnálat a fiú iránt, amit mindig, mindenki szemében látott az utóbbi egy évben engedésre bírta, és bólintott egyet. Először idegesítette a szánalom. Majd beletörődött. Mára pedig megtanulta kihasználni.
Mint egy gizella, olyan gyorsan termett kint a teraszon, ahol innentől kezdve megkezdődött a fel-alá mászkálás. Elméjében újra és újra felbukkant a gyanú, hogy barátja talán még sem jön el hozzá. A legutóbbi eset után ő sem tette volna. De túl van rajta. Hinnie kell neki. Nincs dühkitörés. Nincs féltékenység, csak az érzelemmentes űr a mellkasában. Legalábbis szerette ezt hinni magáról. A pszichiátere szerint túlságosan is empatikus ehhez.
- Nem jön el - jelentette ki Zsombor maga elé mormogva, majd suta oldalpillantást vetett az orvosra. Tudta, hogy meg fogja nézni a karóráját. Azt, amelyet mindig olyan jól elrejtettek, hogy csak ők láthassák. Azt is sejtette, hogy az arcára ki fog ülni a szomorúság egy pillanatra, ha már elmúlt az idő, amikor Thomasnak jönnie kéne. Nem látta.
- Nyugalom - jelentette ki a férfi, és habár nem a szavai, hanem a tettei segítettek inkább, egy kicsit azért segített. Nincsenek késésben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Félelem. Az egyik legerősebb minden érzelem közül, pontosan ezért volt olyan nehéz kordában tartani. Összeszorította a szemeit Zsombor. Koncentrált, az elméje zsongott. Le kellett nyugtatnia. Tudja ő hogy kell, csak egyszerűen nehéz. Már semmi sincs a helyén ott bent. Dr. Lahoczky azt mondta ez jó jel, de ő rosszabbnak érezte, mint amikor nem tudott semmiről.
Mikorra végre kinyitotta pilláit, már látta is a felé baktató Thomast. Halványan elmosolyodott. Továbbra sem mutatott ki nagy érzelmeket, még mindig tartott tőle, hogy nem tudja majd őket kezelni egy idő után. Folyamatos kontroll. Kontroll. Kont.... Ahogy barátja átölelte, átjárta a szeretet melege, melyet első alkalommal nem is engedett meg magának érezni. Amelyet már azóta nem tapasztalt, mióta bekerült. Teljes szívéből átérezte, és magába szívta. Mintha nem lenne következő alkalom. Vagyis... nem tudta, hogy mikor lesz.
- Hiányoztál - jelentette ki, és a csomagra nézett. - Köszönöm, lesz mit pótolnom, ha fel akarom venni veletek a versenyt - viccelődött, mint régen. Régen? Az ő volt? Vagy az a másik? Kusza. Márton és Zsombi, Zsombor és Márton. Egy test, két lélek, különböző emlékek, melyek beszorultak egy elmébe, és most kiválasztódtak véletlen sorrendben. Ő viccelődött. Csak az nem biztos, hogy kinek a szemén keresztül.
- Sétáljunk egyet, olyan jó időnk van - ajánlotta fel, és elindult lefelé a lépcsőn. Hűséges védelmezője felült a korlát tetejére, de nem ment utánuk. A legutóbbi alkalom után rájöttek, hogy Thomas különleges Zsombor számára, éppen ezért több mindent megengedtek neki, mint bárkinek. - Dr. Lahoczky szerint az a legjobb módja a gyógyulásnak, ha beszélek róla. Gondolom sok kérdésed van, szóval... megpróbálok válaszolni - hezitált a fiú, hiszen még mindig voltak számára is homályos részletek a történetben. Olyan volt ez, mint egy tízezer darabos kirakó, amelynek minden részletét a helyére kell pakolnia, mielőtt megláthatná a képet. Semmi segítség, csak a darabok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Furcsa, de egészen nyugodt érzés lengi körbe. Valami meghitt, ahogy a kis réten járkálnak. Az első napokban nem hitte, hogy bármikor is érezhet ilyet. Akkor még minden fagyos volt, hideg és rémes. Amikor kicsiként hozták be akkor is, és amikor most, akkor is. Nincsenek mosolygós arcok mindenhol, csak a kerítések és a bezártság érzése. Hogy Kirill átvágta. Hogy itt hagyta. Magára. Feladta. Pedig bízott benne.
Gondolatait újra Thomasra koncentrálta össze, elrévedő tekintete most barátja testtartását és arcát fürkészte. Látszott az idegesség, a segélykérés, mint régen az övén. - Teljesen mindegy mit kérdezel. Ha nem tudok, vagy nem akarok válaszolni, akkor nem fogok - vont vállat Zsombor, és egy kicsit széttárta a kezeit. Biztosítani akarta Tomot, hogy nincs semmi baj azzal, ha kíváncsi, és ha akár hülyeséget is kérdez. Mert ez a normális, és ő vágyott a normálisra. Vagy legalábbis azt hitte.
- Disszociatív személyiségzavarban szenvedek. Ilyenkor a szenvedő egyén „szétkapcsol”, a gondolatok, memória, a környezet, az önazonosság és a cselekedetek akár teljességgel szétválnak egymástól. Az agy létrehoz egy másodlagos, alternatív személyiséget - adta meg a választ, mintha csak valami tankönyvből olvasta volna ki. Ami félig igaz is volt. Egyszer ezt elmondták neki konyhanyelven, de ő nem hitt az egészben. Szóval amikor elkezdett hatni a terápia, és egyre többet volt önmaga, ellopott egy könyvet a rendelőből, ami ezekkel foglalkozott. Onnan tanulta meg ezt a sort.
- Nehéz volt az orvosnak jutnia velem valamire, mert akárhányszor ismertetni akarta a tényeket, hagytam, hogy a dühkitörések átvegyék az uralmat. Azóta tanulom kezelni őket. Amit.... - kicsit megremegett a hangja ennél a résznél. Nehéz volt beismernie, nagyon is. Főleg annak az embernek, aki a legtöbbet jelentette neki. Tekintetével a cipője orrát vizslatta, nem mert felnézni, ahogy folytatta. - ...amit a legutóbbi látogatásodkor tapasztalhattál, az egy gyenge előjele volt annak, hogy nem tudtam magamban tartani - fejezte be nehezen. Kifújta a bent tartott levegőt, és elnézett az épület irányába. Az ápoló ugyanott ült, őket nézve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Furcsa, hogyan változhat meg az ember gondolkodásmódja egy hónap alatt. Látott ilyen csodákat megfordulni itt, az ELMÉ-ben. Csak ő éppenséggel nem tartozott ezek közé. Minden nap újra és újra megküzdött a démonaival, amik akkor sem akarták elengedni, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. A gondolatai folyton gyötörték, és az sem segített rajta, hogy nincs vele senki, aki legalább egy kicsit is megértené min megy keresztül. Aztán jött a levél Thomastól. Az első látogatás, és most ez. Tudta, hogy valaki támogatja a harcaiban, amiket vív, és ez sokkal nagyobb erőt adott neki, mint bármi amivel a terapeutái próbálkoztak.
- Ne sajnáld, nincs mit. Nem a te hibád - jelentette ki Zsombor, bár továbbra sem nézett barátjára. Azon agyalt, vajon megossza-e vele a gondolatait. Elmesélje-e, mi okozta a kiakadását, hogy honnan épült fel olyanná amilyen most. Elmondaná neki azokat az estéket, amikor nem mert elaludni, nehogy elveszítse magát, viszont olyan nehéz lett volna mindezt rázúdítani.
Talán kicsit túl sokáig húzta a gondolkodást, mert Thomas újabb kérdést tett fel a számára. Dehát nem lehet ezért a fiút hibáztatni. Ők másképp mérik az időt...
- Csonka Zsombor személyesen - nézett újra barátjára, és halványan el is mosolyodott. Szándékosan nem mondta hozzá azt a másik nevet, amit régen a sajátjaként viselt. Azt le kell zárnia, méghozzá minél gyorsabban. - Igazából elég nehéz megmondani. Most, hogy lebomlottak a falak, az emlékek is össze-vissza vannak. Olyan dolgokat látok álmomban, amiket nem én csináltam, és mégis tudom, hogy igaziak. Egyik este például azt álmodtam, hogy a folyosón sétálunk. Mi ketten. Beszélgetünk, és azt mondom neked, hogy ne szólíts Zsombornak, mert úgy a testvéremet hívják. Annyira tiszta az egész, hogy tudom, ez nem álom volt. Igazam van? - kérdezett rá azért Zsombor, mert ugyan a pszichiáter is azt mondta, igaza van, de azért nehéz eldönteni már mi igaz, és mi nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Minden mondat, ami elhagyja a száját szándékos. Megfontolt, sőt egyenesen túlgondolt. Úgy érezte, hogy soha többet nem bízhat már a saját elméjében, és ha suttog is valamit, készteti, hogy mondja ki, akkor is előbb mérlegelnie kell. Éppen ezért nem mondhatja senki, hogy csak 'lefelejtette' a másik nevét. Annak hallatán egy kicsit összerezzent, és tekintete azonnal elsötétült. - Fél év múlva nagykorú leszek. Addig pedig a gyámhivatal alá tartozom - adta meg a félválaszt. Hangja színtelenül csengett, és az Istenért se mondta volna ki AZT a nevet. Pedig biztos volt benne, hogy a doki elvárja tőle, hogy arról is beszámoljon. Hogy azt is könnyebb legyen feldolgozni, elengedni. Hiszen ha visszamegy a kastélyba, muszáj lesz szembenéznie vele, ez elkerülhetetlen.
Nem őrült meg teljesen. Lassan kezdett összeállni a kép a fejében arról, mi is történt a szülei halála óta. A szülei... vajon Tom tud róla?
- Igen, valahogy úgy. Az a cél. Nem mondom, hogy könnyű, de valahogy csak lesz, mint ahogy mindig - vonta meg a vállát. Haladhatna jobban is, gyorsabban is, de egyszerűen képtelen. Folyamatosan csak azokra az emlékekre gondol, amiket elvesztett. A pillanatokra, ahol ott volt, de mégsem. Elvesztegette a sulis évei nagy részét, szinte semmire nem is emlékszik belőle. Szinte... Úgy tűnt Mártonnak volt valakije. Fontos, hiszen az emlékek közül ezt kapta vissza elsőként. A szőke tincseket, az esőt, és azt, milyen közel voltak egymáshoz. Az első csók, amelyet nem ő élt meg. Ha pedig szerelem...
- Hogy van Laura? - kérdezte Zsombor. Mostanra feldolgozta a tényt, hogy nem egyedül ő szereti úgy a barátját, és nem az övé az összes figyelme. Ha pedig így áll a helyzet, muszáj lesz barátságot kötnie a szöszivel. Nem nagyon ismerte, de azért volt elképzelése kiről is forgott a szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hallgatta, ahogy barátja könnyeden beszél. Úgy, mintha nem lenne a világon semmi baj. Talán mindig ezért is szerette annyira. Naivitása és pozitív kisugárzása egy idő után átragadt a másikra. És erre nagyon nagy szüksége volt.
- Klassz, sok időt töltesz nála? Vagy ti így mennyire... - kezdte tárgyalni a kérdést Zsombor. Fogalma sem volt róla, hogy ő maga mennyire is tapasztalt a kérdésben. Ainsley Mártonhoz tartozott. Azokról az emlékekről pedig nem tud biztosat mondani. No meg azt sem, hogy Tom ezekből mennyit is tud pontosan. Talán Márton el sem mondta neki a dolgokat. Vagy épp ellenkezőleg, többet tud, mint ő maga. - Szóval érted, hogy ő... hogy te.... hogy ti.... - folytatta a rávezetést, de nem akarta megbántani barátját ilyen kérdések feltevésével sem. Nem akarta siettetni vagy számon kérni, semmi ilyesmi. De ha elég időt tölt együtt egy lánnyal az ember, akkor csak gondol arra IS.
- Alapjáraton a kastélyban fogok lakni. Szünetekben pedig vissza kell jönnöm ide. A gyógyulás hosszú folyamat, és ez a fajtát jobb szemmel tartani - magyarázta. Senki nem szerette volna, ha visszaesik, és az eddigi fejlődése mind a semmibe vész. Ő a legkevésbé. - Amikor pedig nagykorú leszek, akkor megöröklök mindent. A házunk Budanekeresden, a vagyont, mindent, ami a szüleimé volt. - Hangszíne ugyanolyan maradt, idegességét egyedül léptei könnyedségének elvesztése mutatta. A "baleset" óta senki nem járt a lakásban. Olyan lehet ott minden, mintha az idő megállt volna, és egyedül a por árulkodna a korról. - Különben is, nem hiszem, hogy Liam még egyszer szívesen látna. Azok után, ahogy a múltkor ráhoztam a frászt... - húzta el a száját, ahogy felrémlett az emlékképe. Igen, ezúttal az övé. Legalábbis merte remélni, hogy jól emlékszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szőke tincsek, vállig érő haj, barna szemek. Pontosan el tudta képzelni Laurát Thomas mellett. Akárhányszor látta a lányt, mindig naiv mosolygás ragyogott az arcán, melyek felkúsztak egészen a szembogaraiba. Hasonlóan barátjához. Akinek habár feltett egy kusza, rejtvényekkel teli kérdést, és olybá tűnt nem kapta meg a választ, Zsombor tökéletesen értette a lényeget. Ha megtörtént volna az eset, a fiú összehúzta volna magát, gügyögött volna valamit, és valószínűleg még el is pirul. De ő csak a templomról és a misékről hadovált össze mindenfélét. Ennél nagyobb nemet nem is mondhatott volna.
- Nem csak te, haver - ejtett meg egy félmosolyt Zsombor is. Valamennyire azért benne volt a félsz, hogy mégis mit fognak róla gondolni. A fiú, aki egy és fél évet töltött az ELMÉ-ben, visszatér, mintha mi sem történt volna. Az, akit az egyik tanár majdnem örökbe fogadott. Az, akinek a szülei meghaltak, és azóta nem tudott viselkedni. Az, aki újra magára maradt. Pontosan emlékezett arra az Eridonosra, akinek Márton betörte az orrát. Ő vajon miért képtelen erre?
Nagyon sóhajtott, és az égre vetette tekintetét. - Fogalmam sincs, Tom, fogalmam sincs. - Ezek olyan döntések voltak, melyek inkább egy felnőtt vállát kellett volna, hogy nyomják, nem egy személyiségzavaros gyerekét. - Tudod, amióta meghaltak, csak a gondolat van meg nekem. Hogy milyenek lehettek, én milyen voltam. Semmi tárgyi emlékem nem volt, mert azonnal hoztak ide, aztán meg... tudod. Az elmémben pedig nem tudom bízhatok-e most már, az is meglehet, hogy az egészet csak kitaláltam - akadt ki teljesen a fiú. - Talán nem is az történt, amire emlékszem, és nem is úgy. Talán az anyámnak nem szőke, hanem vörös haja volt. Már nem tudom miben hihetek... - túrt bele hajába idegesen Zsombor. Érezte, ahogy egyre kezdi elveszíteni azt az álarcot, ami mögé elbújt. Lehunyta a szemeit, és mélyeket lélegzett. Közben fejben elszámolt lassan tízig. Egy, kettő, három... érezte, ahogy minden számmal egyre jobban kitisztul az elmélye... hat, hét... kinyitotta a szemét... kilenc, tíz. Folytathatják.
- Tudod, aznap este, amikor ott aludtam nálatok - vezette be mondandóját. - Felébredtem, és nem tudtam hol vagyok. Az egész estét Mártonként töltöttem veled, és felébredve nem tudtam mi történt. Kiment a nappaliba, és hát... Liam is. Szét voltam esve. Ő pedig, hát... nem tudott mit szólni. Próbált megnyugtatni. De biztos ijesztő volt számára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sokkal nehezebb elfogadni a magányt, mint azt az ember elsőre gondolná. Eleinte örülsz neki, hogy senkinek nem tartozol felelőséggel a cselekedeteid miatt. Aztán elkezd ez hiányozni. A felelősség, hogy valaki rád szóljon, ha őrültséget csinált, és visszarántson a földre. Zsombor ezt az utolsó kapcsolatot vesztette el aznap, hogy bekerült az ELMÉ-be. Többek között ezért is tartott neki olyan sokáig a felépülés. Dühös volt, és nem volt senki, aki kontrollálni tudta volna. A próbálkozás az intézet részéről, hogy hozzák vissza Zsombor életébe Kirillt csak még inkább rontott a helyzeten. A fiúnak már nem maradt senkije, csak saját maga. Egyedül kellett megfontolnia mindent és magára szólnia, ha túl ment a határokon. Ez egy borzasztóan nehéz feladat, hiszen az első lépés ehhez az önmagadba vetett bizalom. Zsombor pedig a saját emlékeiben nem lehetett biztos, akkor mégis hogy várhatják el tőle a javulást?
Mégis, valahogy sikerült neki. Az első lépések nehezek voltak, és sokat segített neki Thomas. Az első jelentősebb áttörést akkor sikerült elérniük, miután megjött az első levél, és Zsombornak újra volt kapcsolata a külvilággal. Most pedig, hogy a kis csomagot a kezében tartotta, egyszerűen sikerült felfognia, hogy az egyetlen, akiben megbízhat, és aki foglalkozik vele, most is ott áll mellette.
- Tom... - kereste a szavakat. Azokat, amelyek nem feltétlenül a cukorkákra és a kisebb mütyűrökre vonatkoztak, hanem a kapcsolatukra általában. - Köszönöm, hogy itt vagy nekem. Nélküled nem tartanék ott, ahol most - vigyorgott, és egy minutnyi szünet után megölelte barátját. Ha az előbbiből nem is, ebből Thomas biztos sejthette, milyen nagy dologról van szó, hiszen általában ő az, aki az érintkezést kezdeményezi, és sohasem fordítva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miután leszállt a vonatról tegnap, ODA ment. Egész éjszaka fent volt, órákon keresztül csak a ház körüli tömböt mászkálta körbe. Egyszerűen képtelen volt megtenni, mégis muszáj volt neki. Gondolatai közben többször el-elkalandoztak egy bizonyos barna hajú lány irányába, de aztán mindig visszatértek a rideg valóságba. Végül felment, de csak az előszobáig. Évek óta először tört rá az a szívszorító, hosszú sírás.
Valamikor napkeltekor nyugodott meg. Továbbra is a bejárat mellett ült a földön. Zsebre dugta a kezét, és megtapintotta a kis szívecskét. Kivette, hogy elolvassa a feliratot, majd a kottát. És akkor villant át a fején az ötlet, amiért most az iskola folyosóját rótta.
Pontosan nem tudta, hogy Rarát mikorra hívták be, de éppen elegendő harc volt kiderítenie, hol van pontosan a terem - nem is beszélve az iskoláról, aminek csak a nevét tudta.
Mikor azonban megtalálta az előadótermet, az egyik hátsó sarokba beült, és olyan picire húzta össze magát, amennyire tudta. Nem akart feltűnést kelteni, pláne nem azelőtt, hogy meghallgatta volna milyen is a lány igazi játéka.
Emberek jöttek egymás után, Zsombor pedig egészen elaludt már, mire meghallotta azt az édesen csilingelő hangot. Azonnal kipattantak a szemei, és hirtelen felült a székben. Még szerencse volt, hogy a zsűrik felett nem sokkal foglalt helyet, így nem figyeltek fel rá. De az, aki vele szemben állt, sokkal inkább igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy megpillantotta a lányt, azonnal éber állapotba került. Olyan volt számára már csak a látványa is, mint valami doppingszer. Egy erős kávé, amelyet arra fejlesztettek, hogy felébressze a kómában fekvőt. Egy örökké tartó pillanat, amelyet nem akarsz, hogy elmúljon.
Rara is látta őt, a szemébe nézett, és rögtön megjelent arcán az az imádnivaló mosoly. Zsombor kacsintott, biztatta vele, hogy ne féljen, bármit tesz, ő itt van neki. Bár sejtette, hogy erre semmi szükség. A lányon a tegnapi feszültségből semmi nem látszódott, magabiztosan ült le a zongora elé, és elkezdett játszani. Nem úgy, mint egy angyal. Még véletlenül sem. Inkább mint egy hangszeres szirén. Teljesen magával ragadta a hév, amivel játszott, a tökéletesség, melyet tanúsított. Tágra nyílt szemekkel nézte azt a fekete csodát ott a billentyűk előtt, és ahogy befejeződött a koncert, úgy kellett rászólnia magára, hogy ne pattanjon fel azonnal, és kezdjen el tapsolni. Ha nem tudta volna, hogy a lánynak ennyit jelent ez a vizsga, biztos megteszi. Hitt benne, hogy egyetlen mű sem érdemli meg, hogy anélkül legyen vége, hogy nem váltott ki valamit az emberekből. Azok az öltönyös "szakértők" meg faarccal hagyták, hogy Rara elhagyja a termet.
- Nem is emberek ezek - suttogta maga elé Zsombor, és legyintett egyet feléjük, mint akik le vannak ezennel ejtve. Amint az új emberke bemutatkozott, és ment a beszélgetés, ő gyors léptekkel megközelítette a kijáratot, és halkan betette maga után a reteszt.
- Oh..brava! - tapsolt Rara felé Zsombor teátrálisan, mintha a bent lévő kritikusok egyikét akarná kifigurázni. Vagyis azt, ahogy normális körülmények között viselkedtek volna.
Egy gyors mozdulattal leült a lány mellé. Olyan közel, hogy karja simította a másikét. - Szerintem fantasztikus voltál - suttogta neki, mintha csak valami titkot mondana el. Nem kellett ennél többet mondania, ez most nem a vicc helye volt, hanem az őszinteségé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megint mondhatott volna valamit. Akármit. De csak hosszú másodpercekig néztek egymás szemébe. Pont, mint a vonaton. Még a feltörő érzés is ugyanaz volt. Ezúttal azonban a lány törte meg a pillanatot, és ráhajtotta fejét a vállára. Érezte a hajából áradó édes illatot, megtöltötte vele tüdejét. Túl szép. Vele ez nem történhet meg.
Mielőtt még túlságosan elborulhatott volna a szorongás az agyán, A lány megtörte a kettőjük közé ereszkedett csendet. Már amennyire csendnek lehetett nevezni azt a hangorkánt, amely körülvette őket.
- Igazad van, sokkal jobb lett volna, ha úgy csinálod, ahogy tegnap mutattam - vigyorgott Zsombor a lányra. Tudta, hogy most hiába dicsérné, mondana kedves szavakat, a lány szavaiból sütött az elidegenítés.
- És most? Meg kell várni az eredményt, vagy valami hasonló? - kérdezte. Lehet, hogy tud egy-két dolgot a zenéről, de sosem vett részt hasonlón. A gitárt Kirill egyik ismerőse tanította neki, a zongora meg csak úgy jött. Túl sok ideje volt az intézetben, és mivel volt egy kis hallása, könnyen átültette a tanultakat.
- Mert ha nem, akkor van egy ötletem hova mehetnénk - húzogatta a szemöldökét egy pajkos mosoly kíséretében. Ha a lány benne volt az ötletben, felállt, majd a kezét nyújtotta, hogy felhúzza a lányt is.
- Mellesleg nem is mondtam még, de ma is nagyon szép vagy - kacsintott. Szándékosan mondta, hogy is. A tegnapi nap a lány azért volt szép, mert nem volt rajta annyi smink, és inkább önmaga volt. Ma pedig az alkalom miatt. Teljesen mindegy volt mit csinált a barna, az tetszett Zsombornak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Először fel se merült benne, hogy a lány azért használt több sminket aznap, mert nem aludt a legjobban. Saját részről már megszokta, hogy nem alszik a legjobban, és gyakran félálomban tengeti a napjait. Viszont Rara nem úgy nézett ki, mint aki annyira készen állna meghódítani a világot.
Felhúzta a földről, és megvárta, míg lekapja a cipőit. - Mond csak, inkább csendes helyre mennél, vagy hangosabbra? - kérdezte. Semmire nem akarta ráerőszakolni a barnát, és hát volt ő annyira rugalmas, hogy egyik pillanatról a másikra megváltoztassa a tervet, amit az azelőtti pillanatban talált ki.
Lenézett a lány lábaira, de nem szólt semmit. Nem ez az első eset, hogy valakinek látja a sebeit, és nem is az utolsó. Arról nem is beszélve, hogy neki hányszor voltak hasonlói. Mármint nem a lábán, inkább a kezét a dührohamok miatt, de pontosan tudta milyen, ha az ember hozzá van szokva a fájdalomhoz.
- Na jó, de így nem jöhetsz. Itt hideg van, kint meg Pest - zárta rövidre a bemutatást, mást nem is nagyon kellett ehhez hozzátenni. Mindenki tudta milyenek is a főváros utcái. Így fogta a lányt, és mielőtt tiltakozhatott volna, már a karjaiba is kapta. Egyáltalán nem volt nehéz, így még csak meg sem kellett erőltetnie magát.
- Mond csak, reggeliztél te már? Mert lassan ebéd idő van - lehet nem jött logikusan egymás után a két kérdés, pedig nagyon is az volt. Ha reggelizett, belefér a késői ebéd. Ha nem, akkor ideje valamit bekapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Sok őrültséget csinált már az utóbbi időben Zsombor. Tanárok lakosztályába szökött be, furcsa színű és ízű italokat próbált ki magán, egyszer még egy boltból is lopott. Vagyis megpróbálkozott vele. Már rég nem érzett magában félelmet semmi iránt, hiszen azt elnyomta az adrenalin és a kaland adta izgatottság. Talán már el is felejtette milyen az. Azonban a lány szemébe nézve pontosan meg tudta mondani. Hirtelen visszapenderült azokba az időkbe, mielőtt az intézetbe volt. Az állandó félelem, amely övezte, mikor nem értette mi történik vele. Folyton máshol ébredt és nem tudta hogy jutott oda, és az élmények amik kimaradtak neki... egyszerűen szörnyű volt.
Ezért is cselekedett rettentő gyorsan, és szép lassan, hogy meg ne ijedjen Rara, letette a földre.
- Nyugi, nem lesz semmi baj - simított ki egy hajszálat a lány arcából, ezzel is próbálva segíteni a helyzeten. - Már a földön vagy, nem lesz semmi gond - mosolygott biztatóan.
Amikor biztosra vette, hogy a lány félelme alábbhagyott, akkor kicsit távolabb helyezkedett, hogy ne legyen annyira benne az aurájában. - De továbbra se jöhetsz így - mutatott le a lábára. - Ha nem vihetlek karban.... - elmélkedett. - Hogy állsz azzal, ha a hátamon viszlek? - kérdezte elgondolkodva a fiú. - Mondjuk Biankáig. Bár nem tudom pontosan ki az, de ott biztos van másik cipőd, amit felvehetsz - vonta meg a vállát Zsombor, és miközben beszélt végig fogta a lány kezét, mint egy biztosítékot, hogy ha bármi lenne, ő itt van. Nem szándékosan, hanem reflexből tette ezt. Pedig neki aztán nem tanították meg, hogy kell vigyázni egy másik emberre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ha nem Pesten lennénk, hanem mondjuk Bogolyfalván, akkor hidd el, én is levenném a cipőm - húzta el a száját, és újabb megoldásokat tárt a lány elé. És hoppá. Egy utcát csak kibír a lány. - Akkor menjünk gyorsan, mielőtt még rosszabbul jár a lábad - kezdte el kifelé vezetni a lányt Zsombor, majd utána átadta az irányítást neki.
Egy picit hezitált. Vajon el akarja rontani a meglepetés örömét? - Arra gondoltam, beugorhatnánk egy esküvőre - jelentette ki végül. A bazilikában minden második órában volt egy mise, szóval csak nem volt olyan nehéz megérkezni egynek a közepére. Ha pedig elég sokan vannak, akkor aztán úgy elvegyülnek, hogy senki nem hiszi, hogy nem oda valóak. No persze ehhez az is kellett, hogy a lány minimum olyan elegánsan nézzen ki, mint most. Szerencsére Zsombor alapjáraton szeretett stílusosan öltözködni, így nem lesz olyan feltűnő, pláne nem Rara mellett. A férfiak amúgy is mindig csak kiegészítők.
- Szóval szerintem jó leszel így - tisztázta.
Ahogy a lány be akart menni a lakásba, elengedte a kezét, és mint a kutyák, amikor nem akarják a gazdájuk kérését teljesíteni, egy helyben maradt. - Menj csak, én itt megvárlak. - biztosította. Valahogy nem akaródzott felmenni, hiszen az már jelent valamit. Ők még csak tegnap találkoztak, nincs köztük semmi, szóval nem is kell, hogy felmenjen egy idegen lakásba, és bájgúnárt játsszon valakinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Rosszallóan ingatta fejét, inkább csak ne legyen rosszabb. No persze nem mondhatott ő semmit, hiszen senkije nem volt a lánynak, hogy beleszóljon ezekbe a dolgokba.
- Az esküvők viccesek. Megismerhetsz egy csomó embert, ehetsz, ihatsz, és nem mellesleg van ott tánc - sorolta fel a pro dolgok listáját. - Mindezt pedig úgy csinálhatod, hogy nem ismer senki. Nincsenek elvárások, semmi. És ha valami hülyeséget teszel, soha nem hallod vissza. Maximum tőlem - mosolygott huncutul a lányra. - Összefoglalva, azért megyünk, mert megtehetjük - vont vállat Zsombor. Úgy beszélt, mint egy hozzáértő, aki már minimum száz ilyen alkalomra belógott, de igazából még egyen se volt. Mármint egyetlen esküvőn se vett még részt életében. Látott már filmekben meg hallott már róla másoktól, de megélni.. egészen más.
Megvárta lent a lányt. Közben az utcán állókat nézegette, azt, milyen faarccal haladnak egyik irányból a másikba. Semmi élet nincs az arcukon. Ő ezt nem akarta. Szerette a szabadságot, hogy övé a világ. Hogy nem tudja komolyan venni a helyzeteket, mert úgy is lesz valahogy. Mert nem volt kit féltenie, és nem volt ki féltse. Valahol ez szomorú, valahol azonban egy újfajta megközelítése az életnek.
Rámosolygott Rarára, ahogy nyílt az ajtó. - Ha nem gond, előbb beugrunk még valahova. El kell intéznem egy fontos dolgot, és csak pár utcára van innen - jelentette ki, és elindult.
- Mióta tanulsz zongorázni? - kérdezte Zsombor, csak hogy elüsse az időt, amíg odaérnek. - Tulajdonképpen ez milyen vizsga volt? Oda fogsz járni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elnevette magát, ahogy a lányt hallgatta. Valahogy tegnap több volt benne az életkedv. Persze ez lehet az kialvatlanság miatt van, Zsombor legalábbis ebben bízott.
- Nyugi, nem bukunk le. Velem vagy, nem fog baj érni. Különben se azért megyünk, hogy elrontsuk a bulit, hanem hogy még jobbá tegyük. De ha nem akarsz, nem erőltetem. Te tudod, mit hagysz ki - zárta le a témát Zsombor. Véletlenül se akarta olyanba csábítani a lányt, amit nem akart.
- Be kell néznem az egyik ismerősömhöz. Megígértem, hogy ha erre járok, akkor mindenképpen elnézek felé - ismertette, ahogy befordult még egy sarkon.
- Haza? Honnan? - ráncolta a szemöldökét. Olyannyira természetesen mozgott a lány Magyarország különböző területein, hogy valamiért nem is gondolt bele, hogy külföldön is töltött időt. Meg hogy miért. Ő maga sose járt sehol, de már nem egyszer elképzelte. Lefestett ismeretlen tájakat, és biztosra vette, hogy léteznek. Maximum nem ebben az életben járt ott, de valahogy mégis emlékezik rá. Nem is az elméje, de a teste.
- Itt is vagyunk - mutatott egy kissé romos házra a fiú, mely fölött úgy libegett a 'Breakfast' felirat, mint ami a legközelebbi fuvallattal leesik. Tipikusan olyan hely, amit mindenki távolról elkerülne. Zsombor benyitott. A hely teljesen üresen tengett. Az egyik falról omladozott a vakolat, míg a mellette lévő úgy nézett ki, mint amit csak a minap festettek le. A fiú a pulthoz lépett, ahol egy kicsi csengő volt, és egy dallamot kezdett el csengetni rajta. Tü-tü Tü-tü. Tütü-tütü. Türütüttü.
Egy nagydarab férfi dugta ki fejét az ajtón. Arcán azonnal felvillant egy mosoly. - "I went down to the crossroads, fell down on my knees" - énekelte mély, recsegős hangján, amilyen csak a négereknek volt. Zsombor beszállt a másik kezével, elkezdett ütemesen dobolni a pulton a csengő mellett.
- Down to the crossroads fell down on my knees / Asked the Lord above for mercy, "Take me, if you please" - énekelték tovább mind a ketten egyszerre, aztán elnevették magukat.
- Hello Big Jim - fogott kezet a férfival Zsombor, majd Rarára nézett. - Szeretném neked bemutatni a barátomat, Sárát.
- Barát, mi, fiam? - kuncogott medvehangján. A szavak, melyeket kiejtett furcsán szóltak, kicsit mintha francia lett volna, de vegyült valami beazonosíthatatlan mással - Övendek a találkozásnak!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Németország. Nehéz volt elképzelni milyen is lehetett egy másik országban élni, más nyelven beszélni, és más kultúrával találkozni. Persze azt nem lehet mondani, hogy Zsombornak nincs elég fantáziája hozzá, de az egészen mást fest le, mint a valóság.
Kérdezősködött volna ő tovább is, ha nem látta volna a lányon, hogy mennyire szomorú lett a témától. De mielőtt tovább lendíthette volna a beszélgetést, már oda is értek.
- Szóval jóképűnek tartasz? - fordult vissza cinkos mosollyal Zsombor, mielőtt tényleg belépett volna a helyiségbe. Ezt a kérdést sehogy nem hagyhatta ki, hiszen míg ő megdicsérte már Rara kinézetét, addig a lány mintha kínosan kerülte volna a témát.
Zsombor csak a szemét forgatta a férfi megjegyzésére. Ő maga se tudta megmondani, hogy mit is érez, szóval hogyan lehetne így bármit elfogadni, vagy tagadni.
- Figyelj Big Jim, tudom, hogy még nem nyitottál meg... - kezdte Zsombor, de nem is volt szüksége a folytatásra.
- Oh, tudom mit akarsz fiú, gyertek beljebb, ne ott kint ácsorogjatok a porban. Én pedig összedobok nektek addig valamit. És kérlek, foglald le addig egy kicsit a zongorát, meg kell mozgatni az öreg csontjait - vezette beljebb vendégeit. Zsombor bement a lakásba, ahol mindent a meleg színek uraltak. A levegőben füstölő illata szállt, és valami ínycsiklandóé.
- Ebben az esetben most nem én leszek a segítséged - pillantott féloldalasan a lányra. - Van köztünk valaki, aki sokkal jobban ért hozzá.
- Csak nem? - pillantott Rarára Jimmy, és hangosan felnevetett. - Akkor érezd magad otthon, lányom - intett a nappaliban lévő zongora felé. A vöröses szoba berendezései mind a hangszer fele néztek, mintha arra lett volna kialakítva, hogy nagy koncerteket tartsanak. Zsombor csak kérdőn tekintett a lányra. Vajon benne van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mosolyogva nézte a lány ámulatát. Biztos volt benne, hogy imádni fogja. A hangszer ezernyi koncert estét megélt már, három generációt, és több országot, mint ketten együtt. Története volt, amely látszódott minden barázdában, hallatszott minden hangján.
A másik szobából csörömpölés hangja szűrődött át, ahogy Big Jim elkezdett főzni. Sercegés és vágás hangjai töltötték meg a termet, és csak hamar fűszerek illatának keveréke vegyült a füstölővel. Mintha csak otthon lettek volna, vagy még annál is jobb.
- Megpróbálom, de akkor vidd le a szólamot egy terccel minimum, nem tudok olyan magasan énekelni - szabadkozott Zsombor, és talán először látszódott rajta egy kis szégyenlősség, mióta találkoztak. Tarkóját vakargatta, hogy kevésbé érezze magát furán, és a lány kezét nézte az arca helyett. A második sornál már beszállt Rarához, de a refrén előtt ki is lépett. Odasétált az egyik sarokba, és elővett onnan egy gitárt. Odalépett Rarához, gyorsan lecsekkolta, hogy be van-e hangolva, igazított rajta, és a második versszakhoz meg is érkezett. Halkan játszott, véletlenül se akarta elnyomni a lány játékát, hiszen az akkordokat is az ő kezéről leste el. Azonban hangszerrel a kezében már sokkal kevésbé érezte magát sérülékenynek.
- Ez azzz... - örömködött Jimmy a konyhából, és maga is fütyülésbe kezdett. Olyanok voltak hárman, mint egy egész zenekar. A ház gyorsan megtelt élettel, és elűzte a gonosz démonokat messzi földre.
- Oh, won't you stay with me? / 'Cause you're all I need - énekelte Zsombor, és a lány szemébe nézett. Igaz lenne? Maga se tudta. Csak azt, hogy valamiért ez most jó jobb, mint bármikor.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A zene megrészegítette őket. Olyan kapcsot teremtett meg a két ember között, amelyet úgy tűnt nem lehet megtörni, tán soha többé. De nem csak ennyi volt. Valami más is bizsergett körülöttük a levegőben. Odafigyelés, törődés...szeretet? A lány piruló arca egy kisfiús mosolyra göndörítette Zsombor ajkait. Szép, szebb, még szebb. Ezt érezte, minél többször nézte.
A szám lassan véget ért. A fiú félt tőle, hogy mi lesz akkor, hiszen a dal közben nem kell félnie. A zene az otthona, de amikor elhallgat az utolsó húr, újra meg kell szólalnia. Nem, már nem szelektív mutista, de a szavak iránti félelem még benne van, hiszen olyan sokat érnek. Egyetlen rosszul használt ige, és minden összedőlhet.
- Enyém a megtiszteltetés - kacsintott Rarára. - Oh, jut eszembe, remélem nem vagy vegetáriánus - kijelentés, és kérdés volt egyszerre. No persze nem azért mondta, mert bármiféle baja lenne velük, csak szimplán Big Jim-nek okozna fejfájást. - Jimmy csinálja a legfinomabb Jambalayat az egész országban - mondta totális átéléssel.
- De csak azért, mert senki nem járt még New Orleansban... - kiabált ki a férfi a konyhából. - És most elég a dumából, játszatok valami jó fiatalosat! - adta ki az utasítást a szakács, Zsombi pedig elnevette magát. Big Jim sose szerette, ha szavakkal dicsérik. Sokkal inkább értékelte, ha zenével mondják el, vagy az asztalnál lévő hangokkal. A csörömpölő kanalakkal és érdekes beszélgetéssel.
- Ismersz valami jó jazzt? - kérdezte a fiú Rarához fordulva. Tudta, hogy főzéshez az igazán szexis, bitang jazz dukálna, habár ő nem tud úgy énekelni, ahogy Jimmy - bár biztos volt benne, hogy ebbe azért beszállna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Jambalaya. Rizses alapú, van benne hús, egy rakat zöldség, meg fűszerek. És persze a titkos hozzávaló, amit Big Jim még nekem se mond el - vont vállat mosolyogva Zsombor. Egyáltalán nem haragudott rá, valahogy vinnie kell majd az üzletet, ha egyszer kinyit.
- Hát... nem tudom mennyire leszek a segítségedre... - vakargatta tarkóját. A gitárhoz sokkal jobban értett, mint a zongorához, de nem akarta a lányt se magára hagyni, ha már felhozta neki az ötletet. Letette a gitárt, és nekitámasztotta a falnak. Leült Rara mellé. Ahol a karjuk és a lábuk összeért bizsergés lett úrrá rajta, de nem hagyhatta, hogy elterelje a gondolatait.
Zavarodottan nézte a lány kezeit, vágott egy grimaszt, és kezét a billentyűk felé helyezte. Azonban mielőtt még beszállt volna, a lány már váltott. Úgy nézett rá sandán, mintha csak azt akarná üzenni "te most viccelsz velem?"
Megvárt egy ritmust, és a következőnél már eljutott addig, hogy le is nyomja azokat a fehét billentyúket. Azonban ebben most magára maradt Rara. Ismerte a dalt, de annyira nem, hogy tudja a szöveget is. Zsombor nem hagyta abba a játékot, néha bele-bele bakizva, de az ének az most felejtős volt.
Addig-addig üzengették a másiknak, hogy kezdje, mígnem Big Jim mentette ki őket. Acélos mély hangján elkezdte bőgni a számot. A fiú elmosolyodott, és ingatta a fejét, főleg, mikor elkezdte funky-sra venni a figurát a férfi.
- Bibijubi-bablabe. Duplidupli-babbibi - hallatszott a felszabadult ritmusos ének, mintha egy egész másvilágból szólna.
Zsombor kapkodta a kezeit, néha úgy játszva, hogy a két keze keresztbe állt. Elnyomta, nem volt tökéletes, de egy pillanatra se esett ki a ritmusból, ez volt az egyetlen szerencséje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden rezzenését mintha sokkal jobban érezte volna most, hogy ott ült mellette. Ahogy gyorsan mozgott a keze, amint meg-meglökte a térdét, a halk kuncogását. Egyszerűen megdobogtatta Zsombor szívét, és úgy érezte nem akar ennél távolabb kerülni tőle. A váltásokra igyekezett a lehető leggyorsabban reagálni, és követni Rarát benne. Olyan volt neki, mint valami vezető, csak még könnyebb volt rá figyelni. Nem is nagyon akart mást csinálni.
A cifra zárásra viszont sehogy nem tudott reagálni. Abbahagyta a játékot, és csak figyelte, ahogy megcsillogtatja profizmusát a barna. Mikor keresztbe nyúlt Zsombor térfelén, egy pillanatra összeakadt a kezük is, mire a fiú elmosolyodott. Fejébe vér szökött, és félt, hogy valami olyat tesz nemsokára, amit nem biztos, hogy holnap is jó ötletnek fog tartani.
- Nem rossz? - vonta fel a szemöldökét a fiú. - Na akkor ezt figyeld! - mosolygott a lányra, mintha felháborodott lenne, persze nem erről volt szó. Kezeit a billentyűkre rakta, és pattogósan elkezdett játszani. Arcán a totális beleélés volt, úgy nézett ki, mint valami őrült művész, aki élete legjobb darabját adja elő. De csak a fő dallam első sorának végéig jutott, mire elnevette magát. Rápillantott a lányra, olyan közel volt hozzá, szinte egy levegőt szívtak. A szemét nézte, majd onnan tekintete átvándorolt a lány ajkaira. Azokra a tökéletes, dús formákra.
- Kész az ebéd! - kiáltott fel Big Jim a konyhából, és hallani lehetett közeledő lépteit. Mint aki rosszban sántikál, Zsombor azonnal felpattant a székről.
- Gyere, segítsünk kipakolni - szólalt meg a fiú erőtlenül, még mindig az előző pillanat hatása alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szenvedélyes játékhoz olyan érzelmek is dukáltak. Legalábbis Zsombor azt érezte, mert minél többet ültek a zongoránál, annál inkább tótágast állt a világa. Mozogtak a fejek, megütköztek a lábak, összeakadtak a kezek. Egyszerre volt tökéletes, és valami többet ígérő. Ahogy egy pillanatra megálltak, a fiút elkapta a mérhetetlen érzés: akarom. Szemébe nézett, mélyen elveszett benne, mint ahogy tegnap, mint aki a lány lelkéhez akarna ezáltal eljutni. Tekintete továbbvándorolt, le az ajkakhoz, melyeket annyira kívánt, maga se tudta pontosan miért.
Mielőtt mozdulhatott volna, a konyhából hangok hallatszottak. Zsombor úgy indult a helyiségbe, hogy hirtelen azt se tudta milyen napot írnak. Akarja? Lehet. Azonban ez biztos viszonzatlan. Soha nem kellett senkinek, ez miért most változna meg.
- Ragadjatok tányért és evőeszközt - intett az egyik szekrény felé Jimmy, amint beléptek. A fiú felnyúlt, és leszedett egyet Rarának is.
- Tessék, hölgyeké az elsőbbség - somolygott. Big Jim jó rendesen megpakolta a lány tányérját, majd a másik kettőt is. Leültek az asztalhoz a kis szűkös helyen, melynek levegője párától és fűszernövények illatától volt teli.
- Nem mondom kislány, de elég jól nyomtad a zongoránál - szólt elismerően a férfi, és felnevetett. - Tudod egy kicsit Mona lányomra emlékeztetsz, csak neki nagyobb szája van - folytatta a társalgást fesztelenül. Zsombor is mosolygott, de határozottan szótlanabb lett az előző pillanatok után. Agyában próbálta valahogy helyre rakni, hol is van a probléma a mátrixban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ainsley. Régen gondolt már vissza rá, hiszen ő nem is volt igazán az övé. Mártonhoz tartozott. Ahhoz a részhez, amit ő csak utólag érzett, és nem akkor. Pont emiatt tudta beazonosítani, ami most zajlik benne. Görcsbe álló gyomor, kusza gondolatok, meg minden egyéb. Nem tetszett ez neki.
- Azok savanyú emberek! - legyintett. - "Engem nem érdekel, hogy mások mit gondolnak arról, amit teszek, de nagyon is érdekel, hogy én mit gondolok róla." Tudod ki mondta ezeket? Roosevelt. Okos ember volt - bólintott, mintha ő jól megmondta volna a magáét. - De a lényeg, hogy itt bármikor szívesen hallgatlak - mosolygott.
Kirill. Neki se kellett. Visszadobta őt az intézetbe, mint valami használt rongyot. Feladta. Azt mondta segít neki, de így csak minden rosszabb lett. Megbízott benne, és mégis becsapta.
- Ha újranyitom az étkezdét, ez lesz az egyik specialitás, amit az emberek kérhetnek. Itt senki nem ismeri a jó amerikai ételeket, csak a hamburgert - csóválta a fejét. - És még abból is a rosszabb verziót - tette hozzá, mintha ez bármilyen különbséggel is járna.
Charlotte. Bogna. Luca. Mondjuk utóbbit nem is csodálta. Ahogy elbánt azzal a lánnyal Márton... De akkor is. Mindenki elhagyja. Mindig. Ez most miért lenne más. Két nap. Hogy sikerült ennyi idő alatt felborítania a fiú gondolatait a lánynak?
- Tudod, te vagy az első ember, akit megismerek Zsombor ismerősei közül - nyomta a szöveget tovább. - Volt az a másik gyere, azt hiszem Thomasnak hívták. Ő gyakran jött meglátogatni a fiút, amikor oda...
- Jimmy... - szűrte fenyegetően a nevet fogai között Zsombor. Az egész beszélgetésbe most szállt be először, addig mintha alig lett volna jelen.
- Jól van... - emelte fel védekezőn a kezét a férfi. - De jó lesz, ha megbarátkozol ezekkel a gondolatokkal, fiam. Nehogy a károdra menjen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még hogy ezek a gondolatok. Az összessel baja volt. Ha éppen nem öt csapták be, akkor valaki mást. Arra lett kitalálva az elméje, hogy mindenkit átverjen, és megkárosítson. Főleg Zsombort.
- Ezt inkább hagyjuk most jó? - kérdezte a fiú, és ha a hangja nem súgta volna meg a másik kettőnek, hogy mennyire nem akar erről beszélni, akkor az arca tutira.
- Rendben. Még a végén elmegy a kedved az evéstől - nevetett Jimmy, ezzel is azonnal oldva a feszültséget.
- Az képtelenség, hogy én ebből ne tudjak enni - jelentette ki magabiztosan Zsombor, és előbbi búja mintha rögtön tovaszállt volna. - Ha minden nap ezt kéne ennem egy hónapig, akkor se tudnám megunni - mosolygott, és bekapott egy nagy falatot a szájába. - Inkább mesélj, hogy halad a felújítás. Kell segítség? - kérdezett vissza, hogy továbbvigye a társalgást.
- Áhh.... nehéz mindent újrakezdeni. Lassan mennek a dolgok, fogalmam sincs hogy lesz még fiam. De neked most a sulira kell koncentrálnod, szóval ne velem foglalkozz - legyintett.
- Az iskolával jól haladok, szóval csak szólj. Én meg megoldom a többit - vont vállat Zsombor, és kiette a tányérját. - Ez nagyon jó volt, majd igyekszem meghálálni.
- Vezess listát, mert már sok mindennel jössz nekem, ejj? - cukkolta a fiút Big Jim.
- Nem is tudom ki öklözött bele az eredeti Csonka Zsombor festményembe - vigyorgott. Hát igen, nem volt pont annyira könnyed az ismerkedésük, mint amennyire most az tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Rara mozdult, erre pedig úgy érezte neki is kell. Feltápászkodott a székből, és miután Jimmy biztosította őket, hogy a zene elég volt neki, mint segítség, egy öleléssel elbúcsúztak. Nehéz volt újra elhagynia a férfit, mert habár eleinte nagyon ellenségesek voltak, mostanra olyanná vált számára, mint egy apafigura.
- Hát, az esküvő még mindig opció... - incselkedett a lánnyal Zsombor, de aztán csak megvonta a vállát. - Igazából ezek közül egyik sem volt tervben. Sőt. Pest sem, így... tudod, csak vagyok - mosolygott rá. - Ellenben neked, még lehet valami terved. - Igen, ez egy kérdés volt. Zsombor módon. Kicsit furán, kicsavartan, mint amilyen a fiú is volt.
- Figyelj... - kezdte, ahogy megállt a járda szélén. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy is folytassa. - Mikor elmondtam a nevem, abban a pillanatban tudtam, hogy hallottál már rólam - tisztázta a nyilvánvalót. Próbált úgy tenni, mintha semmi lenne az egész, de Jimmynek igaza volt. Ideje szembe néznie a múltjával. És azok után, hogy a lány követte ma Zsombort az egyik legelhagyatottabbnak tűnő helyre, az a minimum, hogy elmesél neki mindent, amit tudni akar. Vagyis hát... egy szebbik verzióját. A lényeget. Na szóval értitek. Amit muszáj.
- Biztos vagyok benne, hogy hallottál ezt-azt, kábé egy fél éve, amikor visszatértem. Szóval gyerünk, elő velük - tárta szét karjait színpadiasan, mintha csak várná a golyót a szívébe, mellyel örök nyugalomra tér. Másféle bizalmi játék volt ez, mint amit a többi ismerősével próbált, de volt valami Rarában, ami miatt nem hagyhatta úgy elmenni, hogy ne ismerné legalább egy kicsit, milyen is valójában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem válaszolt a felvetésre. Nem mert igent vagy nemet mondani. Nem, ameddig nem tisztázott dolgokat a lánnyal. Minél több időt töltöttek együtt, annál jobban megismerték egymást, és valaki régen volt ennyire az agyában, mint ahogy Rara tette az elmúlt két napban. Azzal pedig vigyázni kellett, mert az még számára is egy csapdákkal teli hely.
Nem is próbálta a lány takargatni, hogy hallott róla. Nem mondhatni, hogy meglepetésként érte ez Zsombort, de valahogy jobban szerette volna ő elmondani. És habár a lány azt mondta semmi konkrét, ezt azért nem merte biztosra venni.
Zsombor elmosolyodott a lány szavaira. Közelebb lépett, és egy hajszálat a lány füle mögé tűrt.
- Én... szeretnék most tiszta lapokkal játszani - mondta ki, bár olyan volt, mint akinek nehezére esett megadni a jogot. Mert így is volt. Ő egy kaktusz. Mindenki, aki közel akar hozzá férkőzni, megszúr. Eleinte tudatlanul, de mióta vannak ezek a dolgok, már direkt. Hogy ne bánthasson másokat. És most ugyanezt tervezi Rarával. Elmondja neki, hogy a lány is tudja mennyire veszélyes. - Én nem az a néni vagyok. Nem is te. Egy folytonos játszmát vívok a saját elmémmel. Néha én vagyok előnyben, néha viszont ő - nézett mélyen a lány szemébe, hogy megértse, lássa, mennyire is fáj neki kimondani ezeket a szavakat. - Nem szeretném, ha ott lennél, amikor veszítek. Senkit sem szeretnék magammal rántani.
Hüvelykujja a lány arcbőrét simogatta, és vetett rá egy huncut mosolyt Zsombor, melyet olyan sokszor szokott. Csakhogy ebben volt valami szomorúság. Valami keseredettség. Kezével előrebillentette a lány fejét, és egy puszit lehelt a homlokára.
- Elmegyek, hogy megvédjelek. De ezt itt hagyom neked - nyúlt a nyakához, és levette onnan azt a láncot a gitárpengetővel. Amit mindig hordott, amely nélkül soha nem ment. És most a lány kezébe ejtette. - Azért, hogy emlékezz, hogy te lehetsz a legjobb és leghíresebb zongorista a világon, csak bíznod kell magadban. Úgy, ahogy bennem bíztál az elmúlt két napban - zárta be a lány ujjait, és meg is fordult, hogy elmenjen. Nem fog visszanézni. Erős lesz. Addig menti meg, amíg tudja. Amíg nem késő, és önerőből képes rá.