Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ragadt a tenyere, és fehérlett az amúgy is sápadt bőre. A gyomra minimum három bukfencet vetett és az izmai is elkezdtek remegni, mint a nád a nyári fuvallat hatására. Aztán egyik percről a másikra elmúlt a pörgés. Talajt fogott, de még mindig úgy érezte, mintha utazna. A hasában lévő tea is úgy tűnt megunta eddigi tartózkodási helyét, és épp csak egy kicsin múlt, hogy képes volt visszanyelni a feltörő rosszullétet. Savas, maró hatása a torkában tudta, hogy még sokáig meghagyja majd nyomát.
Felkászálódott a földről, és szétnézett maga körül. Hasonlóan rossz állapotban lévő arcokkal találta szembe magát, mint ahogy ő is érezte magát. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból Rara után kezdett el kutatni, majd egy pillanattal később rájött, hogy ő nem volt itt. Jobban is tette, hogy otthon maradt. Ez az utazás rosszabb volt, mint eddig bármelyik.
A hatalmas kastély terebélyesen terült el a kis csapat felett, és Zsombor álmélkodva konstatálta, hogy a tanárnő egész jó helyet talált nekik. Becsomagoltak, de a diákság szinte azonnal vetette útját a konyha felé, hogy segítsenek. Zsombor azonban inkább a távolról figyelő ember volt. Felmérte társait, apró félmosollyal konstatálva a Betti és Hunor közti kis távolságot. Majd nemes egyszerűséggel a konyhába sétált, hogy kiöntsön magának egy pohár vizet.
- A szellemek olyan érzést keltenek, mintha jégkásával öntenének le. Vannak, amelyek szellemködöt és miazmát is képesek okozni - jelentette ki Zsombor még mindig a poharát nézve, de tudatában annak, hogy a tanárnő mellette áll. Majd mikor elég lett a folyadék, elzárta a csapot, és egy félmosollyal megemelte a poharát, és elsétált. Ezzel ő már teljesítette az első tesztkérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Amikor megígérte a lánynak, hogy elmegy vele Németországba, nem gondolta, hogy ennyire izgulni fog. Annyira régen foglalkozott már azzal, hogy mit gondolnak róla, hogy most hirtelen a nyakába szakadt minden eddig elfojtott érzelme. De Rarához se fordulhatott vele, hiszen ő meg épp elég ideges volt a fellépése miatt. Szóval felesleges energiáit azzal vezette le, hogy órákat sétált. Minden nap, egyre távolabb. És persze a táskáját is háromszor átpakolta minimum, pedig csak egy napra mennek. Aztán elérkezett az idő, és miután leellenőrizte újra, hogy minden gyógyszerét elrakta-e, felvette szokásos laza stílusát.
Az út nagy részében hagyta, hogy Rara intézkedjen, ha kellett. Habár nem tudta mit mondott a lány azon a másik nyelven, mindig olyan elbűvölőnek tűnt közben. Zsombor többször rá is csodálkozott milyen eleganciával bírhat egy ilyen kemény nyelv, ha a megfelelő ember szája formálja.
Rara anyja nem tűnt túl szívélyesnek, de ellenségesnek sem. Egy kézfogás erejéig méltatta a göndört, meg talán rá is kérdezett mit tanul, aztán már hűlt helye sem volt.
- Meglehetősen furcsán - vallotta be a srác körbenézve a teremben. Ő maga is felvett egy zakót és egy inget, de az ott lévőkkel ellentétben csak egy sima kék farmer adta meg a kényelmet neki. Vagyis jelenleg a kényelmetlenséget. - De legalább abban biztos lehetek, hogy ezek az emberek nem fognak leszólítani engem - vont vállat a göndör egy félmosoly kíséretében. Mindenki olyan elitistának tűnt, mint egy királyi fogadáson. - Viszont tudod mi az én nagy szerencsém? Hogy nem is miattuk vagyok itt - nyomott egy puszit a lány homlokára. - Izgulsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A lány mellett állva igazából már nem is érezte magát olyan rosszul. Inkább attól tartott kicsit, hogy mi lesz, ha majd otthagyja. Le kell esetleg ülnie, társulnia kéne Mrs. Vizsnyiczkyhez, vagy csak a terem szélénél elég, ha megáll és onnan csodálja Rarát. Mindenesetre aggodalmait semmiképpen nem varrta volna most a lány nyakába.
Tipikus féloldalas mosolyával nézett a lányra. - Úgy gondolod? - kérdezte, felvonva a szemöldökét. - Akkor ezt hallgasd. Ich liebe dich - ejtette ki a szavakat a legkevésbé németes hangtónusban. Így inkább tűnt úgy, mintha franciául beszélne, vagy bármilyen latin alapú nyelven, csak németül nem. De a lényeget akkor is kimondta, és a világ összes nyelvén is elmondaná Rarának, ha tudná.
- Értem ne izgulj. Én jól megleszek anyukáddal. Majd elmesélem hogy ismerkedtünk össze, vagy talán azt, ahogy beszöktem a meghallgatásodra. Azzal biztos megnyerem majd magamnak - kacsintott sármos mosolya mellett, de szeme elárulta, hogy tényleg boldogság csillog benne. Azért, mert most is ott lehet a lánnyal.
Nem mondta, hogy kicsit sem érezte magát furcsán, ahogy látta Rarát egy másik férfi nyakában. De azzal is tisztában volt, hogy ez nem ugyanaz a fajta ölelés, amit ő szokott kapni. Csak hallgatta, ahogy a lány izgalommal telt hangon magyaráz valamit nagyon a valószínűleg Alexander névre hallgató úriembernek - spoiler, egy perccel később kiderült, hogy Zsombor eltalálta a nevet.
Kezet nyújtott az idegennek. - Meine GrüßeÜdvözletem - mondta ki az idegen szavakat. Ez volt az egyetlen dolog, amelyet megtanult mielőtt elindult, de azt se tudta, hogy egyáltalán helyesen használja-e. Bólintott egyet a férfinek, és valamilyen fura ösztöntől vezérelve egy kicsit közelebb állt meg Rarához, mint ahogy eddig tette. Sőt, igazából a kezét is rátette volna a vállára, vagy átölelte volna a derekát, de szerencsére agya épp időben küldte ki a leállító hadműveletet a mozdulatra.
- Tíz évig, wow, az jó sok idő - bólintott Zsombor. - Akkor biztos jó sok mindent tudtok egymásról - jegyezte meg. Azt se tudta pontosan miért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Még mellkasa is belezsibbadt abba az érzésbe, amelyet Rara váltott ki belőle. Egyetlen szavával és cselekedetével képes lett volna térdere kényszeríteni Zsombort, arról nem is beszélve, ami ajkai bevonásával rendelkezésére állna. Teljesen övé volt, és Rara pedig Zsomboré. Mi sem bizonyította ezt jobban, mint az a csók, amelyet mindenki előtt vétettek. Valószínűleg már ezt is hallgathatja a barna egy ideig, nemhogy a sztorikat, amelyeket Zsombor oly készségesen felajánlott, hogy megoszt vele. Ha csak maga lenne, valószínűleg megtette volna, ha kérdezik. Magától nem, mert szerette magának megtartani az ilyen élményeket, de Rara miatt sose fogja a családja előtt felhozni megismerkedésüknek rejtélyes mibenlétét.
Az új szereplő felbukkanása kicsit összezavarta Zsombor "sziklaszilárd" érzelmi világát. Azonnal olyan dolgokat akart tenni, amelyek kifejezik német tudás nélkül is, hogy Zsombor hol áll ebben a háromszögben. Anélkül, hogy ez egyáltalán benne tudatosult volna. Csak ösztönösen reagált a szituációra.
Azonban mielőtt ténylegesen valami hülyeséget tett volna, szerencsére már kezdődött is a show.
- Csak gondolj arra, hogy milyen jó volt a zongoraversenyeden is, mikor ott voltam - kacsintott rá Zsombor, és egy csókot nyomott szájára, hogy ezzel útnak eressze. Aztán Rara előzetes gyorstalpalója szerint elfoglalta pozícióját. Úgy izgult érte, mint magáért még soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Beállt a sok öltönyös muksó közé. Kihúzta magát, mintha ő is egy lenne köztük. Fejben eljátszott a gondolattal, hogy megszólítja egyiket és valami olyat mond neki, hogy „Cudar időnk van, Mr., nem gondolja?” közben persze valami furcsa fejhangot használva, mint amit az ilyen elitisták szoktak, csak aztán rájött, hogy senki nem értené meg, mit mond. Úgy pedig már nem akkora fun.
Aztán elkezdődtek a táncok. Természetesen a sok növendék között is folyamatosan Rarát kereste a szemével, és azt nézte, ahogy önfeledten élvezi, amit csinál. Mintha egy pillangó lenne, tele eleganciával és érzelmekkel, melyeket talán még Zsombor sem érthet meg teljesen.
Tapsolt, mint mindenki más, és rámosolygott Rarára, ahogy lement a színpadról.
Aztán jöttek a többiek. Zsombor mindig is értékelte a művészetek minden fajtáját, így a tánc is ezek közé tartozott. Csak míg másokat fel tudott fogni, addig a táncot nem. Hogy képesek az emberek úgy mozgatni a karjukat? Ha évekig gyakorolta volna se lenne képes arra az ugrásra, pláne nem még ritmusra is.
Aztán végre az ő barátnője jött. Laza, pihenő testtartása azonnal megváltozott, szinte haptákba kapta magát, és úgy figyelt, mint senki más a teremben. Minden pillanatra, mozdulatra, szinte még pislogni is elfelejtett. Látta a fájdalmat megvillanni a lány arcát, de nem tudta, hogy az valóságos volt, vagy csak ő képzelte oda, hiszen olyan gyorsan vége lett. Amint vége volt a táncnak, Zsombor tapsolni kezdett, és felkurjantott mint ahogy egy rock koncerten szokás. Szinte egytől egyig mindenki rá pillantott rosszallóan, de ő mit sem foglalkozott velük, csak Rarát nézte. Gyönyörűbb volt most, mint eddig bármikor.
A lány fele fordult, amint megérezte karajait maga körül, de mielőtt megszólalhatott volna, már szinte kint is voltak a folyosón. Mikor becsukódott az ajtó, Zsombor szorosan magához húzta Rarát, és picit elemezve a Földtől megpörgette maga körül . – Gyönyörű voltál, annyira csodálatos és olyan tehetséges – tört ki belőle, és letéve a lányt két lábára egy csókot adott neki, az hátha elárulja, amire a szavak nem képesek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Együtt nevetett a lánnyal Zsombor is. Úgy érezte, ki tudna ugrani jelenleg a bőréből és nem csak azért, mert a lányon látta, hogy jól esik neki, hanem mert ő maga is büszke volt rá. Még akkor is, ha nem sokat értett a tánchoz.
Azonban a mosoly gyorsan váltott át aggodalomba, ahogy Rara letette a popóját a padra. - A tánc közben történt? Miért? Vagyis hogy hogyan? Nagyon fáj? - térdelt elé Zsombor azonnal, hogy ő maga is megnézhesse a lány bokáját. Gyengéden tartotta a sérült részt, de minthogy ehhez sem sokat értett, nem látott rajta nagy elváltozást. Talán egy kicsit be volt dagadva, de akár képzelhette is, amilyen hipochondriás, ha másokról van szó.
Nézte, ahogy a lány gyors, rutinos kézmozdulatokkal kötözi be a fájó részt. Egyszerre tapasztalt valamiféle disszonanciát érzelmeiben. Nem értette, mégis csodálta. Összevonta a szemöldökét is, és egyszerűen nem tudott benne maradni a kérdés.
- Miért nem gyógyítod meg mágiával? Ha azok ott bent muglik is, nem hiszem, hogy pont most fognak kijönni... - furcsállta a dolgot. Szerencsére még suttognia sem kellett, hiszen az ittlévők egy kuma szót nem értettek abból, amit mondott.
Legyintett. - Kisszerűek és unalmasak. Volt egy lány, aki a hattyúk tavát próbálta leutánozni. Hát azt még én is ismerem - akadt ki teljesen, hiszen hát mondjon bárki bármit, Zsombor egy szint volt. Minden tekintetben.
Aztán komolyra váltott, és leült a lány mellé. - Mond csak, ez az Alexander... - kezdte, de még ő maga sem tudta, hogy mit fog megkérdezni. Túl egyenes ember volt ahhoz, hogy csak úgy elcsevegjen a lánnyal a gyerekkorukról, vagy bármiről. Neki az a konkrét válasz kellett. - Aggódnom kéne? - nézett mélyen Rara szemeibe. Tudta, hogy ott választ talál majd. Mint mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A lány válaszával szinte azonnal vitába szállt volna, de úgy látta jobbnak, ha most még sem teszi. Nem volt orvos, még csak nem is értett a sérülésekhez. Annyit tudott csak, hogy nem szerette, ha Rarának valami fáj. Legyen az külső, vagy belső fájdalom. És akármennyire is próbálta őt megvédeni amióta együtt vannak, már több kár érte ahhoz, hogy könnyen félre tudja azokat pöccinteni. Azonban egy ilyen sérülés pont abba a kategóriába tartozott, amelyet még tudott kezelni.
- Hát engem nem nyűgöztek le - válaszolta félvállról. - Ha pedig azok a bírák fele annyira is értenek a szakmájukhoz, mint én a pszichológiai esetekhez, akkor őket sem - jelentette ki, és egy félmosoly megbújt ajkai között. Rarának sikerült már olyan közel kerülnie hozzá, hogy előtte egyáltalán nem rejtegette mennyi őrülttel volt az utóbbi években körbevéve, sőt, már képes volt viccelődni is vele. A pszichológusa szerint ez már haladás volt nála.
Aztán gyorsan váltott komorba. Egyszerűen nem tudta elkerülni azt a kis bogarat, ami bekúszott a fülén az agyába. Azt a hajszálnyi lényt, mely nem hagyta nyugodni. - Hát csak tudod.... azon gondolkodtam.... - próbálta megfogalmazni gondolatait, de valahogy nem ment. Képtelen volt kezelni a féltékenységét, hiszen még sose érezte. Nem állt szándékában túlságosan óvó lenni a lánnyal szemben, de ahogy ott látta azzal a sok idegennel, felmerült benne, hogy ez Rara életének egy olyan része, amelyet nem ismer. És amely lehet újra a részévé fog állni. Ő pedig ki fog maradni.
- Szóval hogy ti jártatok is? - bökte ki végül. Ennél szebben azonban nem tudta megoldani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Furcsa, különleges érzés volt számára a féltékenység, de sajnos nem ismeretlen. Régi barátként üdvözölte az ereiben meghúzódó kígyót, amely ujjbegyeiből elindulva végigkúszott egészen a szívéig, hogy azt megkeserítse. Fájdalom és gyötrelem társul minden alkalommal ehhez az érzelemhez, melyet később a megbánás követ. Így volt ez Lucával, és később Laurával is. Félt, hogy ha most kiengedi, újra valamit romba fog dönteni egy pillanat alatt. Azonban érezte, hogy mégsem képes magában tartani ezt.
A lány válasza bár megnyugtatta, elsőre nem volt világos számára. Persze, hogy egy csapatban játszanak, hiszen most mondta neki, hogy jó ideig párban voltak. Hogy mind a ketten táncolnak. Hogy... oooo....
A megvilágosodás szinte villámcsapásként érte Zsombor, és nem csak magában, de az arcán is látszódott döbbenete. Kissé elnyúlt a feje, és ajkai egy meglepett kört formáltak.
- Szóval hogy ő... - elemezgette a dolgot magában a göndör. Semmi gondja nem volt a más nemi identitásúakkal, csak egyszerűen még egyel se találkozott. Vagy legalábbis nem olyannal, aki nyíltan bevallotta volna. Tudta, hogy a Bagolykőben is vannak, akik másmilyenek, de egyikkel se beszélt még személyesen. Ez a rossz az introvertáltságban. Az ember kevesebbet tapasztal.
- Hát... most már nem - vigyorgott Zsombor, és egy puszit adott a lány feje búbjára. - Hogy van a lábad? Nem kéne visszamennünk? - kérdezte inkább elterelve abba az irányba a szót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elmosolyodott a lány szavaira. - Lehetsz is. Jó parti vagyok. Egy német számára kész főnyeremény vagyok, még beszélgetnünk se kell - pimaszkodott egy kicsit Zsombor. Ha már Rara elkezdte, akkor ő nem lesz semmi jónak az elrontója az már biztos. - Sőt, ha már itt tartunk, szavakkal nem is tudom megszégyeníteni őt a barátai előtt úgy, mint téged - tárta a lány elé a tényeket, de a végére elnevette magát.
Nézte a kitóduló embereket. Ahogy mindenki nagyon konszolidáltan elcseveg az akármiről is, ami valószínűleg nem a tánc, amit az előbb láttak. Szinte sütött róluk. Zsomborról meg az, hogy mennyire nem tetszik ez neki. Pávák, akik a szárnyukat mutogatják, mert nincs semmi bent. Rara anyukája pedig tökéletesen közéjük illet. Túlságosan is.
- Ha olyan leszel mint anyukád, akkor közlöm, hogy ne számíts hosszú kapcsolatra - húzta el a száját a göndör, persze csak viccelődve. Rara volt számára a legnagyobb kincs.

Bármennyire is nem akarta, hogy messze legyen tőle a lány, tudta, hogy ez számára nagy lehetőség. Izgága mozdulatai fejezték ki mindenki számára, mennyire is izgul érte valójában. Szerette volna, ha mindent megkap a barna. A napot is lehozta volna neki, ha az boldoggá teszi. És tudta, hogy a tánc azzá fogja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Meglepő módon a nagyközönség egyáltalán nem volt olyan ideges, mint ő. A smokingos férfiak és parfümfelhőt árasztó nők ugyanúgy csevegtek tovább, mintha nem történt volna semmi. Ezzel ellentétben Zsombor alig tudott megmaradni a fenekén. Ha egyedül van, valószínűleg még el is kezdett volna fel alá járkálni, hogy valahogy levezesse a feszültséget.
Jó pár perc eltelt így. Zsombor azzal foglalta le magát, hogy a "nemes elit" arckifejezéseit tanulmányozta. Pontosan meg tudta mondani belőlük ki kit kedvel, és melyiküknek van rendes mosoly az arcát. Be kellett vallania, meglepően keveseken. Aztán végre mozdult az ajtó, és - köszönhetően magasságának - azonnal megpillantotta Rara mosolygós pofiját. Szíve azonnal megnyugodott, és ő maga is mosolyogva tárta ki karjait a lánynak, hogy megölelhesse. Csakhogy....
Megfagyott a mozdulat, és ahelyett, hogy édesen megölelte volna a barnát, megfogta a vállát, és mélyen a szemébe nézett, mintha csak az tudná elárulni neki az igazságot.
- Hogy mit csináltál? - képtelen volt visszafogni magát. Szemei kidülledtek a hitetlenségtől. - De... ezt akartad csinálni. Táncot - mondta tovább Zsombor, és a hajába túrt. Általában nem tudták meglepni az emberek, kivéve Rarát. Vele valahogy képtelen volt elbírni.
Arca elkomorodott egy pillanatra, és egy grimasszal az arcán nézett a lányra. - Ugye nem miattam mondtál nemet... - hangja inkább volt suttogás, mint rendes kijelentés. Félt, hogy túlságosan igazak a szavak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ismerős illatok és hangok csapták meg fülét már a belépés pillanatában. A falakon saját rajzai néztek vele farkasszemet, mintha csak újabb keringőre akarnák hívni az elméjét. Az ész csavaros körforgása, mert bármikor ha a folyosón kellett lépkednie újra zavarosnak érezte a fejét. Pedig papír szerint már több mint két éve nem volt tünete. Arról a pár alkalomról pedig nem beszélt, mikor elfogytak a gyógyszerei. Így is folyton tojáshéjon lépkedett, ha szüksége volt valamire.
Ahogy a nagytermen áthaladt, tekintete minduntalan hiába kereste az ismerős arcokat. Pontosabban egy bizonyosat. Már tavaly sem volt ott az öreg férfi, bár álmaiban még mindig megkísérti. Olyan volt mint egy öreg jó barát, akit nem bírt elengedni, és ezért a lelke egy darabja vele maradt. S habár a férfi életében valamilyen érthetetlen oknál fogva mindig Kolosnak vagy Kendének emlegette, Zsombor mindig készségesen meghallgatta történeteit.
Talán csak a távol töltött évek szépítették meg a helyet, de mostanra mintha színesebbek lettek volna még a falak is. Ahogy a váró fotelében ücsörgött, fejét hátravetette és a plafonról lelógó csillárt fixírozta. Olyan régóta visszatérő vendég, hogy azokra a furcsa berakásokra gyermekkora óta emlékezett, habár akkor többször volt Márton, mintsem Zsombor. Megint ez a megkülönböztetés. Hiába rakták össze, az elméje még mindig kettőként működik.
Sóhajtott egyet, és megbökte a mellette lévő karját. - Hey, bocs. Ide tudnál egyet passzolni? - kérdezte Zsombor a srác másik oldalán lévő üres lapokra mutatva. Közben farmerzsebébe nyúlva egy ceruzacsonkot húzott ki. Mindig volt egy bűvös kis eszköz nála az unalmasabb pillanatokra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden olyan nyugodtnak tűnik, amikor az ELME falain belül van. Nincs egy lélek, aki zargassa. A néha fel-felüvöltő alakokhoz már hozzászokott és anélkül reagálja le őket, hogy az irányukba nézne. A fejében a szürke gondolatok is már kevésbé kavarognak ilyenkor. Pedig általában olyan, mint a felkavart esővíz, amibe minden belehullott már: sűrű és szennyezett.
Mégis volt egy dolog ami mindig zavarta az épületen belül. Az órák hiánya. Most is egyre fokozódó rosszkedvét leginkább ennek hiánya okozza. Egy perce ül abban a székben? Vagy talán már egy egész napja? Csak a fények állásából és a műszakok cseréjéből tudott bármire is következtetni, ahogy abban a másfél évben is tette amíg az intézet kezeltje volt. Szóval hogy most mivel vezesse a felgyülemlett feszültséget? Rajz.
- Sajnálom haver, nem akartalak megijeszteni. Csak egy lapot szeretnék - szabadkozott Zsombor azonnal. Sose tudhatta az épületen belül kinek mi a gondja. Sőt. Ha volt hely, ahol még jobban kellett figyelnie mindenre és mindenkire, akkor ez az a hely volt.
- Persze, miért is ne - bólintott beleegyezően a másik javaslatára, bár fogalma sem volt róla, hogy hogyan valósítsák ezt meg. - Mi legyen, te lerajzolsz engem én meg téged? - kérdezte, és testével kicsit a srác felé fordult.
- Amúgy Zsombor vagyok - jelentette ki, ahogy elkezdték az alkotást. - És... neked mi a diagnózisod? - kérdezett rá félvállról. Nem volt kötelessége válaszolni a másiknak, szimplán csak el akarta valamivel ütni az időt. Mi lenne természetesebb kérdés egy ilyen közegben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hosszú estéjük volt, talán túlságosan is. Mikor a szülők elhagyták a kúriát Rara öccse egyszerűen megbolondult. Mindent is akart csinálni, lehetőleg egyszerre, és úgy, hogy mindegyikbe benne legyen Zsombor is. S habár a göndör nagyon is furcsán érezte magát az idő legnagyobb részében, úgy érezte igen is jól teljesítette a feladatot. Végül amikor Stefannak aludnia kellett, még a srác is kapott egy ölelést. És ezzel sikerült is huszonöt százalékát megnyernie magát a családból. Remek.
- Biztos túlságosan is sokkolta az élmény, hogy egy olyan emberrel találkozhat, mint én - mosolygott a fiú őszintén a lány pihe-puha ágyáról. Rara mellett nem kellett megjátszania a szerényet, hiszen szerelme pontosan tudta, hogy nem egoizmusból mond ilyeneket. Szeretett tréfálkozni, ahogy a másik is. Azért alkottak ők ketten bombasztikus duót.
Zsombornak be kellett vallania, hogy akárhányszor elképzelte ezt a pillanatot, mindig határozott volt és magabiztos. Most viszont valami ismeretlen eredetű idegesség lett úrrá rajta, ahogy lekapcsolódtak a lámpák. Ahogy a lány közelebb sétált hozzá, megfogta a kezeit, és mélyen a szemeibe nézett.
- Ígérd meg nekem, hogy ha bármilyen kétséged adódik közben, szólsz - kérte a göndör. Mind a ketten tudták miért teszi, és hogy miért beszél. Mert azt is tudták mi fog következni. Nem kis ideje tervezgették, mégis Zsombor idegenként kezelte a helyzetet. Az is volt neki.
Kezei lecsúsztak Rara kezeiről, és a derekánál fogva húzta magához közelebb a testét, hogy előbb gyenge csókokkal oszlassa el mind a kettőjükben a remegő kétségeket. Tökéletesen akarta csinálni, pedig fogalma sem volt róla mégis hogy kéne az ilyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Talán az első kviddicsmeccsén keveredtek benne ennyire vegyesen az érzelmek. A kétely, hogy vajon elég jó lesz-e, az izgatottság és maga a félelem. Tudta, hogy Rara nem fogja erőltetni, ha nem érzi jónak a szituációt, mégis muszáj volt megerősíteni ezeket szavakkal is. Félt, hogy a lány szimpla kötelességből akarja ezt, és nem érzésből. Hogy talán a fekete pontok, amelyek elméje eldugottabb részében bújnak meg majd felderítőútra indulnak, miközben Zsombor keze is. Félt tőle, hogy csak még jobban összeroppantja Rarát, pedig erősebbnek tartotta mint a legtöbb embert.
Ahogy csókjuk egyre intenzívebb lett, úgy érezte meg maga is, hogy mennyire vágyott már arra, hogy ilyen közel legyen a lányhoz. Szemfedőjét is leeresztette, ahogy átadta magát a kezdeti élményeknek. Nem akart sietni, mégis hihetetlen sürgetést érzett az ereiben. Kezei a derékról lassan a lány combjára csúsztak, és egyenesen az ölébe vezették a lány vékony testét. Balja a lány hajába túrt, megállapodva a lány füle mögött, míg ajkai lassan elindultak arccsontján, majd lejjebb a nyakának oldalára.
Jobbja visszaindult a combján, és becsusszant Rara pólója alá, hogy már csupasz bőrét érintse. Fél szemmel azért a lány arcát nézte, kereste a jeleket, hogy esetleg meg kéne állnia, hogy kényelmetlenül érzi magát, vagy hogy csak szimplán kétségek merültek fel benne a dolog kapcsán.
Ha ilyet nem vett észre, akkor lassan két kezével először a pulcsit fejtették le a lány karjáról, miközben ajkai továbbra is fogva tartották a másikét, majd túrták egyre feljebb fehér pólóját is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Élvezte a csók adta minden örömöt, de azért fokozatosan elkezdte feszegetni a határokat is. Minden egyes rezzenéskor emlékeztette magát, hogy Rarának nem megy olyan könnyen ez a dolog, mint neki, de igyekezett természetes maradni, hogy ne keltsen még több kételyt benne. Azt akarta, hogy tökéletes legyen. Még akkor is, ha sose csinálta még ő sem. Lassan haladt, hogy legyen ideje a barnának hozzászoknia érintéséhez.
Kellemes volt kettejük testének egymáshoz simulása, de még ennél is többet akart Zsombor. Lassan bújtatta ki a lányt pulcsijából, csak hogy aztán Rara meglepő gyorsasággal kapja le a pólót is magáról. Már a látvány is teljesen megszédítette. Imádta Sára minden porcikáját, a válla ívét, karjának hajlatát, derekának vonalát. Kiszáradt a torka a látványra, és érezte, ahogy agyából a vér lassan kiáramlik, hogy teste egyéb helyeire csusszanjon.
- Gyönyörű vagy - lehelte ajkaik közé, és csak még intenzívebben fogadta és adta a csókokat.
Ujjai már a lány melltartójának csatjánál tapogatództak, mikor meghallotta a vékony gyerekhangot. Megdermedt, és szemei kitágultak, ahogy eltávolodott kicsit Rarától. Ahogy a lány leszökkent az öléből, ő úgy kapott rögtön egy párna után, hogy azt fektesse az ölébe. Hát ez remek. Mégis hogy akarnak ők bármit is csinálni? Rávigyorgott a kisemberre, ahogy Rara kivezette, majd mikor zárult az ajtó, úgy dőlt azonnal a puha takarók közé és sóhajtott egy nagyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Karját a feje alá húzta, ahogy egyedül maradt a szobában. A plafont nézte, és azon gondolkodott, nekik miért megy mindig minden ennyire nehezen. Mintha az univerzum is azt akarná, hogy szenvedjenek. Aztán eszébe jutott milyen szerencse volt, hogy pont arra a vonatra szállt fel, mint Rara. És hogy benyitott a fülkéjébe. Hogy beszélgetni kezdtek, s hogy végül másnap elment a meghallgatására. Talán nem is olyan rossz a karmájuk, mint ahogy elsőre tűnik.
Elmosolyodott, ahogy megérezte, hogy a lány rátámaszkodik az ágyra, és bebújik mellé. Baljával átölelte a lányt, és ujjaival cirógatni kezdte szerelme haját. Egy puszit is nyomott a buksijára, csak hogy utána eltávolodva nézzen a szemeibe.
- Hey, ne aggódj. Ez nem a világ vége - már épp folytatni akarta, hogy ha eddig vártak, tudnak még, amikor megérezte a lány mamató kezeit, és belé fagyott a szó. Ajkai huncut mosolyra húzódtak. - Még nincs veszve semmi - jelentette ki, és jobbját Rara derekán hátravezetve húzta magához közelebb, és csókolta meg közben lágyan. Kicsit hátrébb húzódott, de orruk még mindig összeért, és egymás körül köröztette őket.
- Még mindig szeretnéd? Biztosan? - kérdezte meg utoljára a lánytól, és közben apró puszikkal hintette el az arccsontját, nóziját, homlokát. Óvatosan a hátára gördítette Rarát, és felé helyezkedve gyorsan kibújt saját pólójából. Így volt ez jól. Egyszer a barna, egyszer ő. A kviddicstől izmos felső testét hozzásimította a lány mellkasához, és újabb forró csókokat adott a lány ajkaira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Félt, sőt rettegett. Attól, hogy valamit el fog rontani közben. Hogy fájdalmat okoz Rarának, vagy csak szimplán felrémlenek majd benne annak a történésnek az eseményei. S óvakodott attól is, hogy milyen lesz neki. Hiszen hiába mondják, hogy az ilyesmi a férfiaknak könnyű, ő éppen annyira izgult minden miatt, mint amennyire egy nő tette volna. És furcsa is volt. Elsőre. Más, mint ahogy elképzelte, és először talán kellemetlen is, ahogy a tökéletes szöget keresi az ember, de mikor az végre megvan, onnan már csak az a hihetetlen érzés marad az ember belsejében.
Félmeztelenül, egy szál nadrágban feküdt a barna mellett, és boldog volt. Ujjaival egy kis körben cirógatta a lány hátát, ahogy még mindig próbálta felfogni, hogy mi történt aznap este. Ha lehetett volna, talán máris ismételt volna, de nem akart telhetetlennek tűnni, így csak kiélvezte az eufórikus érzést, ami a mellkasából szállt fel.
- Még kimehetek a kanapéra, ha azt szeretnéd – somolygott a göndör a lányra. – De ha hagyod, akkor inkább soha többet nem hagynálak egyedül - adott egy puszit Rara fejére, és még közelebb vonta magához, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Szeretlek, Vizsnyiczky Heléna Sára. Olyan boldoggá teszel, mint senki más - öntötte szavakba is gondolatait a srác, és odanyúlva a mellkasához megfogta a másik kezét, és összefűzte ujjaikat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Alig hitte el, hogy ez a fajta boldogság olyan embernek is jár, mint ő. Ebben a pillanatban egészebbnek érezte az életét, mint húsz éve alatt bármikor. Rara nem csak boldoggá tette, de egésszé is. Mindig benne volt az a bizonytalanság saját magával kapcsolatban, a páni félelem, hogy egyszer majd megint minden elromlik, ahogy régen is történt annyi évvel ezelőtt. Éjszakánként volt, hogy arra ébredt, hogy elönti a rettegés, hogy egy nap felkel és kiderül, hogy ez az egész nem is történt meg, csupán a fejében. Azonban ha Sárára gondolt, ha belenézett azokba a gyönyörű, csillogó szemekbe rögtön tudta, hogy ez nem lehet ábránd, mert ő képtelen lenne ilyen szépet kigondolni. Az ő elméje a rémálmok melegágya, és semmiképpen nem a megnyugvásé. Éppen ezért élvezte annyira ezt a pillanatot. Még csak attól se félt, mi lesz másnap. Vagy harmadnap. Mert az itt és most sokkal igazabb volt mindennél.
- Biztos nem - jelentette ki faarccal Zsombor, és lenézett a mellkasán fekvő lányra. - Még a végén túlságosan hozzászoknál, és nem lenne akkora hatása - nevetett a fiú halkan, aztán egy puszit nyomott Rara fejére. Eligazgatta magukon a takarót, és még jobban belefúrta magát az ágyba.
- Aludjunk, mert Stefan reggel biztos korán ébreszt majd minket - játszott egy mosoly a fiú ajkain, és miközben még mindig a barna hátát cirógatta, lassan lehunyta szemeit. Erre az estére mindig emlékezni fog. Akkor is, ha másra nem. Akkor is, ha az elméje újra elveszik. Ebben biztos volt.