Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Beni nagyon jópofának tűnt, ahogy atyáskodott, s aggódott, nehogy elcsússzunk és ráessünk az üvegszilánkokra. Talán én voltam csak komolytalan abban a helyzetben, meg nem gondoltam volna, hogy bármelyikünk is olyan ügyetlen lenne, hogy beleesik majd a szilánkok közé.
- Félsz a manóktól? De édi vagy - elnevettem magam, ahogy erről mesélt, de Merlin lássa lelkem, nem kinevetni akartam, egyszerűen csak aranyosnak tűnt, ahogy erről beszélt. Látszott, hogy ő nem manók közt nőtt fel, amivel persze nem is volt semmi probléma.
- Jól van Beni, ne aggódj, ha bármilyen gond lesz majd a manókkal, és jönnének hogy összeszidjanak minket, akkor majd én állom a sarat, te nyugodtan állj be mögém, rendben?- tényleg jópofa volt, hiányzott belőle talán némi bátorság, de nem baj. Idővel talán kinövi. Ezt leszámítva viszont nem is találhattam volna jobb tanulótársat, s ha nem épp egy pókhálóval átszőtt denevér barlangba kellett bemenni, akkor azt mondom, hogy rábíztam volna Benire az életem, mert az elsős varázslatok elég jól mentek neki, és szerintem a bájitalok receptjei is jobban az elméjébe ivódtak, mint az enyémbe.
- Én is szoktam egyébként gyakorolni az órán tanultakat, meg pluszban még pár dolgot, amit anyáék mutattak. Talán...egyzser majd megmutatom neked is - volt egy olyan sejtésem, hogy Beni talán még azt a kis trükköt nem ismeri, amire gondoltam, de egyelőre nem akartam előhozakodni vele. Majd ha esetleg kíváncsi lesz, akkor megmutatom neki.  
A titkok kapcsán egy kicsit csalódott voltam, amiért a fiú nem mesélt, kicsit még mindig úgy éreztem, mintha kizárna a kis világából, pedig amióta átléptem a suli küszöbét, talán ő volt az, akivel a legtöbb időt töltöttem. Ő azért nyugtatott, hogy ezt ne vegyem annyira magamra, s mivel nem voltam az a nagyon sértődős forma, elengedtem a dolgot egy mosoly kíséretében.
- Hát jó, lehet hogy igazad van. Talán nekem is vannak titkaim - kacsintottam, hogy fenntartsam ezzel a titkok látszatát, pedig hirtelen nem is jutott eszembe semmi, amit kimondottan titkoltam volna mások elől.
- A fiúkkal? Na szép, velünk csajokkal bezzeg nem jöttél - nevetve megcsóváltam a fejem, közben a pizza szó hallatán egy kicsit megéheztem, s mivel amúgy is nagyon szerettem ezt az ételt, máris elképzeltem, hogy valamelyik szabad hétvégén majd jó lenne elmenni a pizzériába és enni valami nagyon finomat.
- Önkénteskedtél? Jaj de jól hangzik, biztosan aranyosak ott a kisállatok. Ha legközelebb mész, majd szólj nekem is, mert tökre szeretem a cicákat...meg a kutyákat. - tettem még hozzá, igaz még csak cicám volt, de odahaza volt egy szép nagy kutyánk is.
Ezt követően sajnos szomorúbb témák is előtérbe kerültek, nehéz volt ezekről a dolgokról mesélnem, s már csak arra kaptam fel a fejem, hogy Ben olyan furán reagált. Egy kicsit össze is ráncoltam a homlokomat értetlenségemben, de mivel helyesbített, csak nyugtázóan bólintottam.
- Köszi! Reméljük jobban lesz - haloványan mosolyogtam, s végre, jött egy olyan téma, ami kizökkentett a rossz kedvűség felé hajlástól.
- Hú, most olvasok egy kalandregényt, amiben van romantikus szál is...de az gondolom, hogy téged nem érdekelne - nevettem. - Meg olvasok a középkori máguscsaládokról, az nagyon izgalmas, mert kicsit regényszerű, de mégis valós adatokat tár elénk. És kivettem még egy könyvet, ami egy világűrben játszódó történet, és egy varázslóról szól, aki a seprűjével szállt ki a csillagok közé. Kicsit érdekes...-tettem hozzá utóbbihoz egy fintor kíséretében, mert ha belegondoltam abba, hogy nekem kellene egy szál seprűn a világűrbe repülnöm, azt valószínűleg nem élném túl.
Közben egyre több mindent sikerült előkészítenünk a főzéshez, láthatóan Beni nagyon koncentrált, s ekkor döntöttem úgy, hogy egy kicsit megtréfálom a fiút. Nem voltam ugyan színjátszós, de igyekeztem bevetni magam és próbáltam valamelyest rosszullétet és gyengeséget színlelni. Még a szemeimmel is laposakat pislogtam, de lopva azért figyeltem a srác mozzanatait. Azon azért meglepődtem, hogy mi volt az első reakciója, de a következőekben már azért segítőkésznek bizonyult. Még tovább játszottam a beteget, s hagytam hogy a székhez kísérjen, és homlokomhoz érintse a kézfejét, igazán aranyos volt, mert azért látszott rajta némi aggodalom, s ez volt az a pont, amikor nem akartam tovább tréfálkozni vele.
- Nem kell Beni, nincs semmi bajom, de tök cuki hogy így aggódtál értem. "csak nehogy neked is bajod essék" - idéztem vissza legelső gondolatait, miközben megérintettem a homlokomat érintő kezét és felnevettem.
- Egyébként édi vagy, tényleg csak meg akartalak tréfálni...remélem, nem haragszol - továbbra is mosolyogtam rá, mert nem akartam ám bántani, és nem gonoszságból viccelődtem vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

- Talán olyan gyakran találkozik velük egy átlagos varázsló? - kérdezek vissza sértődötten. Nem feltétlenül abból kellene kiindulni, hogy náluk a családban esetleg akadtak házimanók, mert ahogy hallottam, ez a mai világban már nem mindennapos jelenség. Emiatt talán érthető, hogy én félek ezektől a számomra kicsit csúf, apró lényektől, akik amúgy a kastélyban mindig nagyon kedvesek velem, ha netán mégis össze kell velük fussak, ám hallottam, hogy bőven vannak a mogorvább fajtából az iskolán kívül. Itt persze, hogy nem vesznek fel olyat, aki nem elég udvarias velünk szemben. Hát még a koboldok milyenek lehetnek a valóságban... Róluk csak olvastam ezidáig, és remélem így is lesz ez egy ideig még biztosan, amíg szépen lassan meg nem ismerem a többi varázslényt is. Nem jó dolog elsietni, mert mindent alaposan át akarok tanulmányozni. Az a nagy célom, hogy jövő szeptemberig alaposan kiismerjem a világot, a vakáció idejére már le is van beszélve néhány látogatás a nagybátyámékkal, hogy megtanítsák például a hopp-hálózat használatát a gyakorlatban, de megyünk elvileg mágikus cirkuszba is, hogy a különleges képességekből kapjak ízelítőt. Az csak hab lenne a tortán, ha időközben a kastélyon belül is találkozhatnék egy-egy tanonccal, de a felkutatásukhoz valahogy eddig még nem vitt rá a lélek. Nem biztos, hogy dicsekszenek vele, akik pedig gyakorolni akarnak, azok rossz embert keresnek, mert nagyon félek tőlük alapjáraton. Ne kotorásszanak például a legilimentorok a gondolataim között, hallottam ám, hogy az micsoda zűrzavart tud okozni később!
- Megoldanám magamtól is... - kezdek bele a magyarázkodásba. - De ha már vállaltad a felelősséget, ha már így döntöttél, akkor nem viszem el helyetted a balhét, már bocs - tárom szét a karjaim ártatlan pislogások közepette. Ezeket szeretem tisztázni vele, nagyon is komoly dolgok szerintem. Így ha a kísérletünk folyamán bármi balul sül el, akkor én mosom kezeimet, Karola pedig tartja a hátát kettőnkért. Mindezt azért, mert én előre megmondtam, ő viszont a saját igazához ragaszkodik. Hát jó, tényleg nem baj.
- Talán? Mitől függ? Tudod jól, hogy minden érdekel - emelkedik meg a szemöldököm, ahogy kérdően Karola szemeibe nézek. Csak nem eldicsekedett a származásával? Lehet, hogy nem annak szánja, mégis úgy jön le, mintha ilyenkor ő lenne a jobb valamiben, én pedig a kiváltságos réteg vagyok. Azért nagy megtiszteltetés egy híres aranyvérű család lánya mellett állni, sőt vele főzni meg egy bájitalt! Nem célom, hogy összevesszek vele, főleg nem azért, mert visszaadta a könyvemet.
- Na jó, néhány titkomat elárulhatom. Még az is lehet, hogy ma, a sikeres bájital hatására. Ha nem, akkor megejtünk egy másik alkalmat. De akkor neked is mondanod kell dolgokat! Mit szólsz? - kacsintok rá cinkosan, hogy felcsigázzam az érdeklődését. - Majd legközelebb veletek is jövök, csak máskor legyetek egy kicsit erőszakosabbak. Szólok majd az önkénteskedésről is, most még segítővel mentem, hogy mindent megtanuljak, azért nem hívtalak magammal - magyarázom neki lelkesen, jókedvűen.
Elhallgatom a könyvbeszámolóját is, amiből a máguscsaládokról szóló fog meg leginkább, hiszen nagyon szeretem a történelmet. Megkérem, hogy ha mód van rá, majd adja kölcsön, úgyis közel esik egymáshoz az elsőéves fiú és lány hálóterem, nem ez lenne az első csereberénk, és nem is hiszem, hogy az utolsó. Még azzal is viccelődni kezdek, hogy talán ők is benne vannak, de elgondolkodom azon is, hogy megkérdezzem a nagybátyámat, mert úgy tudom az Ivanich is aranyvérű családnak számított, és csak apa követett el szentségtörtést azzal, hogy kvibliként egy muglihoz ment hozzá.
- Hogy mi? - nyikkanok meg az orvosokat megszégyenítő vizsgálódásom után. Csípőre tett kézzel, szigorúan ráncolom össze a homlokom, mint aki jó alapos fejmosásra készül nála. Nem tudok teljesen haragudni rá, csak fortyogni magamban, amiért tréfálkozik velem. - Ez tök komoly dolog, jó? Azt hittem, hogy a törött bájitaltól lettél rosszul. Én kérek elnézést, hogy magamra is gondolok, de mint látod, mindent megteszek érted... Remélem azért értékeled - kapok a szívemhez, mint valami megfáradt öregapó, akinek szüksége van néhány másodpercre a tragédia kiheveréséhez. Egy ideig még el vagyok kenődve a vicce miatt, de aztán oldódni látszom, ahogy az előkészületekkel járó pakolás során másra terelődik a figyelmem.
- Ezt megjegyeztem... És ne hidd, hogy nem fogom egyszer megbosszulni. Na de most, elő az üsttel, kezdjük el melegíteni a futóféregnyálat - szólok rá lelkesen, mert idő közben észrevettem, hogy az asztalra helyezett, törött üvegben bizony az volt, és pont nem folyt ki az összes. A harmatfű-őrlemény és a doxyszőr már összeöntésre készen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Kiéreztem némi élt Beni hangjából, s egy picit átgondolva a korábbi szavaimat, rájöttem arra, hogy talán rosszul fogalmaztam, és esetleg megbánthattam őt.
- Nem úgy értettem, ne haragudj. Csak nálunk mindig volt egy-két manó, gyerekkorom óta körbevettek, és igaz hogy néha morogtak, de némelyik azért tudott nagyon kedves is lenni, bántani meg sosem bántottak - javítottam a szavaimon, hátha így már megérti a srác, hogy nem hencegni akartam, s nem is lenézni az átlagos varázslócsaládokat, mert ilyen még csak meg sem fordult a fejemben.
- Jaj ne aggódj, tudom hogy megoldanád te is - elmosolyodva pillantottam rá, igazából nem tudtam haragudni Benettre, még akkor sem, ha néha volt egy-két fura megjegyzése, ami egyesekben talán már kinyitotta volna a bicskát. Engem ez viszont nem érdekelt, csíptem a kölyköt.
- Jaj Ben - sóhajtottam, mikor ismét úgy éreztem, mintha valamit magára vett volna. Tudom én, hogy érzékeny volt, de ennyire? Megcsóválva a fejemet, kedvesen rámosolyogtam.
- Tudom igen, és majd meg is mutatom, ha több időnk lesz rá, de most bájitalt fogunk főzni, emlékszel?- játékosan oldalba böktem, hogy egy kicsit lazuljon és ne érezze úgy, hogy mindig minden egyes szavammal bántani akarom. Nem igazán tudom, hogy miért vett magára dolgokat, vagy miért érezte azt, hogy a származása miatt esetleg kinézném. Ez egyáltalán nem így volt, sőt, jobban kerestem a társaságát, mint egyes aranyvérűekét.
- Benne vagyok - nevetve pacsira emeltem a kezem, jó volt látni azt, hogy végül csak felengedett, és talán nem is haragudott már rám.
- Ó, szóval kéretjük magunkat? Mert tudok én ám erőszakos is lenni, na majd várd csak ki. Ott fogok szobrozni a szobád ajtaja előtt, míg el nem jössz velem egyszer pizzázni - nevetve vázoltam fel előtte, hogy mire számítson, közben gyorsan repült az idő, s talán az én fecsegésem volt az, ami kizökkentett minket a bájitalfőzésből. Ezután tréfáltam meg egy picit a fiút, mert túlságosan is átszellemültem és ha valakit kicsit már jobban ismertem, úgy könnyedebben engedtem el magam a közelében. A tréfám azért nem sült el túl jól, legalábbis az arcvonásai és a testtartása erről árulkodott.
- Jaj Beni - kuncogva kaptam kezemet a szám elé, mert bár mérges volt rám, én csak mosolyogni tudtam a kis turpisságom után. Az akcióm egy kis fejmosást is megérdemelt, amit kedves barátom ki is osztott, s amit csöndben hallgattam végig.
- Olyan jópofa vagy, hogy így aggódsz - nevetve léptem oda hozzá, s hogy ne haragudjon rám, hirtelen barátian magamhoz öleltem őt, s addig csüngtem rajta, míg kellően megölelgettem őt.
- Rendben van, várni fogom a bosszúdat Ivanich - nevetve ejtettem ki a vezetéknevét, mintha nagyon is komolyan venném őt, de valamiért nem tudtam kinézni a srácból azt, hogy ő efféle dologgal megvicceljen engem.
- Igenis, bájitalmester úr! - nevetve szalutáltam neki, majd ha meggyújtotta az üst alatt, beleöntöttem a futóféregnyálat és egy keverővel elkezdtem azt kavargatni.
- Most jó, már rotyog, öntheted bele a harmatfű őrleményt, a doxyszőrt, és szerintem egy kis olajat vagy vizet is tehetnénk bele, mert ez még elég...nyúlós, ezt nem fogjuk tudni így meginni. Mit ír a recept, mi kell még bele?- kíváncsian pillantottam rá Benre az üst mögül, remélve, hogy ő talán tudja, mi lesz a következő lépés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Napok óta hurcolom magammal ezt a bizonyos levelet és mindig elfelejtem feladni, viszont ez így mostmár tűrhetetlen. Nem halogathatom tovább egy perccel se. Mára tehát ezt szántam a nagybetűs Programnak. Hacsak nem történik valami életbevágó, ami megint letérít az utamról, ennek mindenképpen meg kell lennie. Megállíthatatlanul, a szokásos könnyed, vidám léptekkel ellentétben most szilárd határozottsággal nyomulok a kedves postásmadarak felé, a borítékot lengetve kezemben. Közben azon morfondírozok, hogyan tehettem meg, hogy idáig halasztottam ezt az igen fontos tennivalót; meg akkor már felsejlik előttem barátnőm, akinek megmutattam az étteremben irományomat, róla pedig eszembe jut a karácsonyi vásárban sétálgatás, aztán kutyusom, akinek a hiánya rögtön belém is nyillal, mint egy nap többször, dehát délután találkozunk. Szóval ezer és egy ilyen dologról elmélkedem, azonban rögvest felébredek a mindenfélén agyalásból, amint fordulok a bejárathoz és majdnem ráesek valakire, aki a lépcsőn ül. Oké, ez túlzás, csak nagyon későn kerül a látóterembe, így kicsin múlik, hogy nem lépek tovább, szinte rá. Megijedek, összerezzenek, aztán mellkasomra nyomott kézzel nevetek egyet magamon.
- Jó ég. Bocsánat - szabadkozom derűsen, megsimogatva a csupahaj fiú vállát és hátrébb húzódom. Ő Elijah, nem igaz? Petya fáraóm barátja.
- Minden... minden rendben? - kérdezem aztán kedvesen, ahogy észreveszem, tisztára úgy fest a srác, mint aki... hú, nem is tudom. Nem érzi jól magát? Aggódik valamiért? Vagy csak én hoztam rá a frászt a betoppanásommal. Ki tudja?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Megrekedtem. Eddig olyan simán ment, pedig még üzentem is vele embereknek, de azt hiszem, nem megy az nekem, hogy küzdjem le meg ilyenek. El kell egyelőre fogadni, hogy nem és ahogy itt ülök, már legalább tiszta. Nem, sosem akartam mindenben a legjobb lenni, mert amúgy sem tudok, de azért az kicsit talán sok, hogy a bénázó mágiám mellé még ez is becsúszik. Mindig van rosszabb, én tudom, de nagyot sóhajtva sem könnyebb. Nem sírok, szerencsére abból kinőttem, de eléggé megkezdtem már a csomag madzagját, amivel átkötöttem, még a végén tökre feleslegesen jöttem ide, mert tönkreteszem és fel se lehet adni. Így inkább a farmerom térdén pihenő kis szakadásból kiálló cérnát vadászok le és nyúzom, tökéletes időhúzás megint a semmire, legalább kicsit lemegy bennem ez a sok furcsa dolog és hátha még ma sikerül befejeznem azt, amit elterveztem. Azt hiszem, a vérnyomásom már egész jó, minden más a véletlenre bízva, lesz ez még így sem. Nagyon „férfias” dolog, nagyon. Ó, kicsit el kéne süllyedni.
Főleg, mert nem terveztem, hogy ide mások is jönnek, amíg itt vagyok. Basszus. Újratervezés? De mire felpattanhatnék, betör két térd meg a többi tartozéka a látómezőben, vagy én vagyok nagyon útban, vagy ő nem figyelt, nem is hibáztatom. Felfele nézek immáron rá, realizálom, kicsoda ő és tudom is, mert azért totál süket és vak se voltam eddig.
- Szia Thomas! - kicsit talán erőtlen a hangom, gyors nyelek egyet, köhintek és erőt csalok bele. - Semmi gond, én ülök rossz helyen – állok is fel gyorsan, fogom a kis motyóm, leporolom a hátsó felem, mert még mindig a lépcsőn és nem szőnyegen ültem és úgy fordulok immáron felé. Szuper, ha most rá figyelek, egész jó.
- Aha, csak kicsit ööö... leesett a vércukrom meg ilyenek. De már tök faja, ettem egy kis nasit, minden szuper – mert még a fiúk se vallanak be egymás között olyanokat, hogy frászt kapok a gondolattól, mi van az ajtó mögött.
- És veled amúgy mi újság? Minden szuper?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Hümmögve képzelem bele magam az ő helyzetébe. Folyamatosan észben kéne tartanom, hogy keményvonalas aranyvérű háttérrel nála mi a természetes közeg, amiben felnőtt, és ami miatt nem is lehet rá haragudni, hiszen fordított esetben én is ugyanígy viselkednék. Bevallom őszintén, nagyon jól jött volna egy saját személyzet a családban, én pedig úgy tekintettem volna a manókra, mint nevelőkre, játszótársakra, esetleg valamilyen értelemben a család részeire. Biztosan sokat vigasztaltak volna, amikor az osztályban szinte mindenki kicsúfolt a jól sikerült témazáró miatt, és valószínűleg sokkal bátrabb lennék, ha akkor ott vannak nekem. De ezt már nem lehet megváltoztatni.
- Jól van, felejtsük el inkább - mosolyodom el, ahogy megenyhülök. Látom rajta, hogy próbál igyekezni. Nem kellett volna bocsánatot kérnie, mert lehet, hogy túlreagálok dolgokat. Mondják rám, hogy sértődékeny tudok lenni, és akaratlanul is támadásnak veszem az emberek kijelentéseit. Merthogy jobb félni, mint megijedni... Jólesik, hogy azért határozottnak gondol, meg hogy egyáltalán van valaki, akivel végre lóghatok. Vele nagyon hamar megtaláltam a közös hangot, és az is nagyon klassz, hogy most bájitalt főzhetek az iskola alagsorában. Utólag mindig rájövök, hogy milyen jól el tudja terelni a szorongásaimról a figyelmemet a vidámabb témák felé, és rávesz arra, hogy viccelődjek is egy kicsit.
- Akkor a végén még hátha jut mindkettőnknek a löttyből, és úgy kvittek leszünk - pacsizok vele boldogan, ahogy egyre lelkesebb leszek a készülő bájitaltól. - Nyugodtan erőszakoskodj, nem engem fognak hülyének gondolni az évfolyamtársaink - öltök nyelvet vidáman, ám e jókedvet Karola színlelt rosszulléte sajnos megakasztja.
Szakszerűen reagálok, mások ezt úgy mondanák szerintem, hogy túl komolyan, úgyhogy a lány nem sokáig tudja magában tartani a nevetését. Először értetlenül nézek rá, mert nem esik le, hogy mitől lett ilyen jó kedve. Az ölelését zavartan fogadom, el is pirulok tőle, de nagyon jó érzéssel tölt el. Amint kicsit magamhoz térek, magamhoz szorítom, miután hidegzuhanyként közli velem az igazságot az állapotáról. Ha más tenné ezt velem, már rég kiakadtam volna, de megbocsátok neki, és inkább rákapcsolok a főzésre.
- Remélem nem meséled el senkinek, hogy milyen kellemetlen helyzetbe hoztál - jegyzem meg azért mellékesen, és már forralom a bosszúmat a fejemben, ami nem sokáig várat szerintem magára.
Kötelességtudóan beleöntöm az üstbe az őrleményt, a szőrt, és Karola utasításának megfelelően némi vizet, ami szerencsére szintén kéznél akad egy közeli csapból. Az órán is előfordul, hogy alkalmazzuk hozzá, ha azt érezzük, hogy a hozzávalók alapanyaga túl sűrűvé, azaz ihatatlanná teszi a kotyvalékot. Mégiscsak bájitalt, és nem bájételt főznénk... Hagyom, hogy kavargassa az egyveleget, addig pedig a következő lépést keresem a könyvben.
- Itt azt írja... - pillantok fel a lányra, ujjaimmal követve a betűket. - ... hogy körülbelül tíz perc után szürkészöld lesz a színe, utána kell a kolibritoll, aminek szét kell majd rögtön mállania. Utána a bagolyköpet, előtte majd nagyon figyelj, hogy tízszer balra, majd ötször jobbra kell megkavarni, fél óra állni hagyás után pedig szálanként a mooncalf-szőr megy bele egy villanásig. Szóval addig majd elütjük az időt valahogy. A bagolyköpetünk sajnos nem friss, szóval a készítmény sem lesz a legerősebb fajta, de ez van - közlöm az instrukciókat büszkén, jól kihangsúlyozva a kavarások számait, mert nagyon szeretném, ha tökéletes munkát adnánk ki a kezünkből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Esküszöm, hogy nem szoktam lopni. Tényleg nem. Soha nem volt rá szükségem, ahogyan most sem volt, de figyelmetlen voltam. Ezért pedig nagyon csúnyán megüthetem a bokámat. Hiszen nem elég, hogy automatikusan a táskámba tettem az órai fiolakészletet, még a kastélyból is kivittem. Csapzott hajjal rohanok végig az alagsor folyosóján. A jéghideg, nyirkos levegő egészen a tüdőmig hatol, érzem, ahogyan belsőszerveim elfagynak, s már az orromat is egy apróbb mozdulattal le lehetne törni arcomról, olyan mértékben fagyott jégcsappá. Kissé jobbra húz felsőtestem, mintha én magam lennék a notre dame-i toronyőr. Ez nem csoda, elvégre olyan nehéz oldaltáskám, hogyha röfögne azt hihetné az ember, hogy malacot loptam valahonnan. Veszek egy erős jobbost a következő lehetőségnél, és már lassan el is érem a labort, amikor néhány rellonos diák nagyokat kacarászva elsétál mellettem. Nem is törődnek velem. Miért is tennék? Nem ismernek. Ahogyan én sem ismerem őket. Természetesen arcomat takarva fordulok a hideget ontó falak irányába, hogy még esélyük sem legyen felismerni. Ujjaim közül nézek ki, mintha egy ijesztőbb filmet néznék, és nagyot sóhajtva megállapíthatom, hogy jelenleg egyedül tartózkodok a folyosón.
A labor ajtaját elérve, ujjaimat a jéghideg, girbegurba kilincsre fonom, és óvatosan benyitok. Szombat késő délután van. Ilyenkor biztosan nincsen óra. Éééés így is lesz. Attól félve, hogy nem marad több levegő a tüdőmben, csak egy apróbb, megkönnyebbült sóhajka hagyja el vastag ajkaimat. Amikbe bele is harapok, majd a szertár felé veszem az irányt. Lépteim akkurátusak, óvatosak. Nagyon szégyellem magam, hogy akaratomon kívül megloptam egy napra az iskolát, de… már nem tudjuk visszaforgatni az idő kerekét. Hacsaaaak. Nem, nem. Csak rosszabbá tenném a helyzetet, ha ellopnám az egyik negyedéves csaj időnyerőjét. Valamelyik nap láttam a nyakában lógni. Egészen biztosan az volt.
A szertár ajtajában megállok, és kutakodni kezdek súlyos táskámban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

ELIJAH
délelőtt a bagolyház bejáratában | #everythingisawesomedGIF



Ha attól tartott, hogy valaki olyan talál rá ebben a törékeny állapotában, aki ezt kihasználja arra, hogy megszégyenítse vele, vagy akár csak furán nézzen rá miatta - a legjobb esetben -, akkor megnyugtathatom, nálam ilyesmi szóba se jöhet. Noha ezt ő így nyilván nem tudhatja. Nem lehet biztos.
- Szia Eli - pótolom a köszönést, hisz az elmaradt meglepetésemben. Viszont észre sem veszem, hogy becéztem. Mi nem ismerjük egymást igazán, szóval ez merész egy lépés. Még jó, hogy nem vagyok tudatában, akkor azért megszeppennék kicsit, vajon nem gond-e. Dehát Petya mindig így emlegeti a szintén böngyöri barátját. Csak megrázom a fejem. Ugyan, szerintem tök nem ül rossz helyen. Oké, a lépcsőt nem feltétlen erre találták fel, de az mindegy. Attól még tökéletes rá.
Megértőn bólogatok. Örülök, ha már jobban van. Azért még elég fürkészőn pislogok rá, nehogy itt rosszul legyen nekem ismét. Különös, mindig megtalálom azokat, akik így vagy úgy segítségre szorulnak. Vagy ők engem. Vagy csak mindig annyira érdekel minden és annyira figyelek, hogy észreveszem. Nem tudom. Pedig elvileg nem veszek észre könnyen dolgokat. Azt pontosan nem, mi van, csak hogy van valami.
- Minden, igen - vigyorodom el, ahogy kérdése nyomán bevillannak csodálatos decemberi hétköznapjaim. - Jöttem feladni végre a levelem a Mikulásnak - lobogtatom meg a lepecsételt borítékot hatalmas mosollyal, aztán leengedem kezem, miközben boldogságom elhalványodik és feszültség költözik fiatal vonásaimba. Túlságosan megörültem neki, kibe botlottam bele - majdnem szó szerint -, ilyen izgatottságban meg aztán végképp nem gondolom át, mit mondok. Mindig őszinte vagyok, ám általában igyekszem azért megfontolni, ami elhagyja a számat. A családommal, barátaimmal nem, ám iskolatársakkal és kevésbé közeli ismeretségekkel igen, hiszen... tessék, most is, rögtön közöltem vele valamit, amit egy magam korú srác nem hirdet. Hiszen a többiek jó része már nem hisz és általában kínos reakciók születnek. Szóval nem szégyellem, nem erről van szó, csak hát pont ezzel nyitni...
- És... és te? Minden klassz? Már... mármint azon kívül, hogy most nem vagy túl jól - ráncolom meg kínlódva a homlokom. Hát ez aztán egyre pompásabb. Zavartan nevetek egy kicsit és a fejemet rázom, bocsánatkérően mosolyogva az eridonosra. Beszélek össze-vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Mi sem természetesebb, mint az, hogy ilyenkor nem találod, amit keresel. Pedig nem egy aprócska darabról beszélünk. Nyelvemet kidugom a megfelelő koncentráció érdekében, és hol jobbra, hol balra tekintek. Még mindig egyedül vagyok, és szeretném, ha ez így is maradna addig, amíg meg nem szabadulok a bűntény bizonyítékától. Halk, gyenge „aú” hagyja el ajkaimat, amikor valami élesebb tárgy miatt kirántom kezemet a táskából. Szájba kapom, akár egy kiskölyök, nyelvemmel megérintem a sértettnek érzékelt részt. Nem érzem a vasas ízt, így feltételezem, hogy nem vágta el a titokzatos valami a táskában. Így arcom elé húzom a kezem, és az ujjat megvizsgálva megállapíthatom; sértetlen. Folytathatom a keresést, immáron óvatosabban.
- Merlinre – nyögöm mély hangomon, amikor ismét a szívemhez kell kapnom, hiszen mégsem vagyok egyedül. Nyelek egyet, s villámgyorsan visszahajtom oldaltáskám tetejét, hogy ne láthassa, mi bújik meg benne. Akárki is legyen az. A hang irányába fordulok. Hisz’ ez a lány felettem jár egy évvel. Angelica, igen.
- Babett – biccentek felé viszont-bemutatkozva. Kékeszöld szemeim a pálcát markoló kézre csúsznak alig láthatóan, fejem mit sem mozdul. A terepet felmérve, és hatalmasat nyelve engedek meg egy erőltetett mosolyt, s vállat vonok. – Gyanúst? – kérdezek vissza bájos, ám zavart mosolyommal. – Semmit – hiszen éppen, hogy én vagyok a gyanús a nagy táskámmal, és a szertárhoz való közeledésemmel.
- Jó a sisakja, Asszonyom – próbálok mókázni, és hivatalosan megszólítani őt, miközben megjátszott katonássággal tisztelgek egyet. – Milyen játék ez? – lépek hozzá és hajolok közelebb, miközben mindezt már suttogva kérdezem meg, mintha csupán zárójelben kérdezném a játék közben. Nem szeretném elrontani a játékát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

*A bagolyház zajos, túlzottan is lakott és valljuk be, az illata sem vetekedik egy liliommezőével. Viszont bizonyos időszakokban kellően elhagyatott is, már ami az emberi jelenlétet illeti. Éppen ezért tökéletesen alkalmas egy kis próbálkozásra, némi gyakorlásra, persze csak, ha az embert nem zavarja, hogy esetlegesen bagolypotyadékos lesz a ruhája. Vagy a haja. Csenge pedig választott sportja érdekében ilyesféle áldozatot könnyen képes meghozni. Így hát pár órával takarodó előtt a lenyugvó nap a baglyok között találja.
Belépve az ajtón gyorsan körbeles, és mivel nem lát senkit, megnyugodva húzza elő talárja alól a seprűt. Elég furcsa látványt nyújt, mikor a földig érő ruha alatt rejtegeti a testéhez szorítva, és lépni sem könnyű tőle, de ezt és a lebukás kockázatát eddig még mindig vállalta és szerencséjére meg is úszta.
Vízszintesbe hozza a sporteszközt, majd hagyja, hogy az lebegni kezdjen. Ekkor leveszi talárját, majd összehajtogatva egy reményei szerint bagolybiztos helyre teszi. Az iskolai köpeny alatt egyik fellépőruháját bujtatta, mely melegítőbűbájának hála könnyen megtartja testhőjét, még az olyan szellős helyen is, mint a bagolyház.
A ruha halványkék, a derekánál kezdődő lefelé sötétülő színű fodor jobb oldalon combközépig, balján térdig ér le. Felül az anyag ráterjed a karjaira is, dekoltázsától hasáig sötétkék hímzett tollminták díszítik, míg hátát valódi hegyi kékmadár tollak fedik némi ezüstözéssel kiegészítve. Ugyanezen állatfaj egyedeinek mágiával hosszított tollai alkotják seprűjének farokrészét is. A rózsafa nyélre ezüsttel festett szavak mutatják típusát.
A lány boldogan néz végig rajta mielőtt felkapaszkodna rá. Mielőtt elindult késői túrájára, alaposan bemelegített, így most egyből neki is állhat a gyakorlásnak. Fél méternél magasabbra egyelőre nem emelkedik, mert a hátraszaltót szeretné gyakorolni, és ha netán esik, jobb nem túl magasról.
Előbbre lép a nyélen, a kviddicshez használtakkal ellentétben, ez nem dől meg, szilárdan tartja a lányt és kettejük egyensúlyát. Mély levegőt vesz, majd lábait térdben behajlítva lendületet is. Elrugaszkodás után pár pillanat csak míg a levegőben van és a világ tótágast áll, neki mégis olyan, mintha leperegne közben egy egész élet. Aztán lábai alatt újra a fát érzi. Egyensúlya kissé megbillen, kezeit széttárva nyeri vissza. Nem tökéletes, még nem. De kezdésnek jó és ez boldoggá teszi.
Vigyor ömlik el ajkain. Lehajol, kezeivel megkapaszkodik a nyélben, majd lábait megemelve kézállást mutat be, hogy aztán a seprűt irányítva lassan függőlegesbe emelje azt, s ő megfeszülő testtel, mintegy zászlóként maradjon rajta. Talajhoz közelebbi karját behajlítva engedi törzsét a nyél mellé, hogy aztán combjaival körbeölelje a rózsafát. Homlokát nekidöntve forog. Előbb lassan, majd gyorsulva, s közben elképzeli, ahogy ruhája fodra körülötte lebeg. Nevetni lenne kedve, de csak némán leáll a forgással, s közben ráülve a seprűre újra vízszintesbe helyezi azt.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Most, hogy már nem csak tanára, de egyik gyógyítója is lettem az iskolának pár dolgot úgy döntöttem elkészítek. Néhány olyan bájitalt, melyeket még mentőzéskor ismertem meg. Ezek a  szerek nem feltétlenül képezik egy oktatási intézmény készletét, de nagyon hasznosak tudnak lenni. Ezért jöttem le a laborba a szabad délutánomon. Igaz lehetnék most a lakteremben egy jó könyv és egy pohár tea  na meg Lex társaságában, mégis jobbnak látta rászánni magam. Az északi rész alagsora sötét, barátságtalan hely, félelmetes is egy kicsit, ezért óvakodó lassúsággal ballagtam ideáig. Nem igazán értem a Rellonosok hogyan tudnak itt teljes lelki nyugalommal sétálgatni. Ráadásul nekik itt van a közelben a klubhelyiségük bejárata. Néha hátrapillantok, de kihalt a folyosó. Végül azért csak elértem célomat. A kővel szegélyezett tölgyfaajtón benyitva elém tárul egy fáklyákkal megvilágított ódon küllemű helység, mely fénykorában talán bizalomgerjesztőbb lehetett. - Hát nem olyan mint Krakkóban, de megteszi – sóhajtok mélyet és magamra kanyarítom eddig karomon lógatott fehér köpenyemet. Odasétálok az egészen tisztának mondható asztalhoz és zsebemből előhúzom a receptúra noteszemet. Bizony ebben a korban már nem csak úgy fejből kotyvaszt az ember. Kinyitom a megjelölt helyek egyikén. Vérhígító szérum, áll a lap tetején. A hozzávalók listáján sorjázok ujjammal. Majd elkezdem összeszedni őket. A munka megkezdése előtt pár kristályból felállítok egy tér és légtisztító teret, meg egy védőteret, hogy ha valami baj lenne csak ebben az egy helységben, de másban még a legrosszabb esetben se essen kár. Nem vagyok profi vegyész, se méregkeverő ezért nagyon nagy odafigyeléssel követem az utasításokat, amik alapján készítem a szert. Már lassan az utolsó fázisnál tartok, amikor hirtelen, egy véletlen mozdulatom miatt eltörök egy üveg edényt, ami felsérti a tenyereimet. A bájital legfőbb alkotóeleme a vámpírnyál pedig a sebekbe szivárog. - Jaj ne, ezt nem hiszem el… - nézem a mind erősebben folyó véremet. - Irány a gyengélkedő! - emelem meg kezeimet, hogy legalább a gravitációs tényező csökkentésével enyhítsem a vérvesztést. Igyekszem kinyitni az ajtót, de nagyon nehezen sikerül. Magam mögött vérpöttyöket hagyva lépek ki a szűk nyíláson amit a könyökeimmel sikerült applikálnom magamnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Leltárt tartva a gyengélkedőn arra jutottam, hogy igencsak megfogyatkozott a kalapkúra-bájital készletünk, ami persze nem meglepő az évnek ebben a felében, de azért aggodalomra akad okod, hogy ha még pár diák betéved a megfázás panaszaival, akkor nem fogjuk tudni ellátni őket. Ezen kívül még a vérpótló is fogyóban van, és most hogy lassan beindul a kviddics szezon is, azt hiszem pár másik sebgyógyító és tisztító főzet és kenőcs is el kell majd, így egy szépen lejegyzett listával a kezemben sétálok az alagsor felé, hogy az ott lévő bájitallaborban keverjem ki, amire szükség lehet, és véleményem szerint hiánycikk.
Az északi-szárnyba érve lefelé veszem utam a lépcsőkön, amikor is velem szemben léptek zajára leszek figyelmes. A folyosók nem a legjobban megvilágítottak, de így is hamar kibontakozik előttem egy ismerős sziluett. Bár nem volt alkalmunk sokat beszélgetni még, felismerem a nőt, aki az iskola egyik tanára és egyben kollégám is a gyógyításban. Ezután veszem észre, hogy furán tartja a kezeit s ahogy közelebb érek és köszönnék már azt is látom, hogy mi az oka az érdekes kéztartásnak.
- Szentséges Szalamandra! Mit csináltál? - kapom el a nőt, és már nyúlok is a pálcámért, hogy egy tisztító bűbájjal legalább kitisztítsam a sebeket. Persze csak akkor ha nem gátol meg benne. Aztán bár tehetnék rá kötöző bűbájt, inkább a köpenyem zsebéből veszek elő egy csomag gézt és ezeket helyezem a tenyereire. - A gyengélkedő túl messze van - mondom a nőnek és a labor felé terelem. Ott aztán belépve rögtön rá is jövök, hogy mi történt. Leültetem egy székre, aztán nyúlok az összetört üveg felé és olvasom el a címkét.
- Vámpírnyál? Komolyan? - mert persze a vámpírnyál az megakadályozza a véralvadást. Így érthető, hogy miért vérzik még mindig. - Van szilánk is a tenyeredben? - érdeklődöm közben pedig a polcok között mászkálok keresve pár hozzávalót valami gyors kenőcshöz - Van nálad valami kő, ami jó lehet? - kérdezek újra, mert ahogy pörgetem magamban a szóba jöhető bájitalokat és kenőcsöket rájövök, hogy egyik sem két perc míg elkészül. Akkor pedig már jobb ha a minerálpathológiához fordulunk. Vissza is fordulok és leveszem a gézt, amit az előbb a kezeire helyeztem, hiszen mostanra minden bizonnyal átázott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Az események olyan gyorsan történnek, hogy felocsúdni sincs időm. Kezemet feltartva botorkálok az alagsor kietlen és ijesztő folyosóján, hogy visszatalálva a gyengélkedőre vagy legalább a lakrészembe ellássam a sebeimet. Ekkor találkozom kollégámmal a másik gyógyítóval, aki azonnal kezelésbe veszi a praclijaimat. - Ügyetlen voltam - felelem kérdésére és elhúzom a számat kétbalkezességem eredményét nézve - Auuh... - szisszenek fel, ahogy a tisztító bűbáj jeges víz szerű érzéssel végigmossa a két vágást, amik nem hatalmasok ugyan, de elég rosszul festenek. Igazat kell adnom neki. A gyengélkedő tényleg messze van. Úgyhogy hagyom, hogy betereljen vissza a laborba és leültessen. - Egy kicsit komolyabb véralvadásgátló bájitalt szerettem volna készíteni - sütöm le nagy kék szemeimet és komolyan el is szégyenlem magam. Egyeztethettem volna vele és akkor most lehet nem így ismerkednénk meg kicsit jobban. - Szilánk? - kérdezek vissza, miközben közel emelem a tenyereimet és megnézegetem őket tüzetesen - Nem, úgy látom nincsen benne semmi - úgy pironkodok itt mint egy szűzlány. Ja az vagyok, na de tényleg, hol van ilyenkor a mentőorvosi múltam? Figyelem a fiatalember ténykedését. Igyekszem nem arra koncentrálni, hogy ha túl sok vért vesztek akkor leájulok a székről. A kezem már majdnem a fejem fölé emelem és akkor beugrik. - Kövem most nincs, de tudok egy bűbájt, amivel be tudod zárni a sebeket legalább addig, amíg egy bájitalt ki nem keverünk - magyarázom és továbbra is ártatlan tekintetemmel követem Bálintot - Mentőorvosként sokszor használtam olyan nagy, nyílt, erősen vérző sebeknél, mint például az amputoportálás - mesélem és eszembe is jut néhány igen színes és élménydúsan borzalmas emlék. Azokat a vonulásokat nem igazán szerettem. Sosem lehetett tudni, hogy mi és hány darabban vár bennünket a helyszínen. A morbid kollégák néha még a kocsiban fogadást is kötöttek, hogy mennyi részt találunk és merre. Ettől mindig elborzadtam és sokszor inkább nem is szóltam hozzájuk vagy épp megdorgáltam őket. - Várjunk csak! Ha megkérdezhetem te mi járatban vagy amúgy erre, amerre még a zöld sárkány sem sűrűm jár? - kérdezem, mert bár nagyon örülök, hogy jött, mégis furcsállom a megjelenését, hiszen ezen a részen tényleg szerintem csak az jár, akinek muszáj. Közben a kolléga leveszi a gézt a tenyeremről, ami már csurom vér lett az eltelt idő alatt. Ha nem ilyen kellemetlen helyzetben lennék még jól is esett volna a mozdulat, ahogy megfogta a kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

- Megesik - válaszolom, a korábbi nyugtalanságomat, próbálva palástolni és még egy mosolyt is küldök neki. Ne érezze magát rosszul emiatt. Persze nem mondom, hogy minden rendben lesz, mert egyelőre nem is gondolom úgy, de igyekszem. Egyébként is, kulcsfontosságú, hogy nyugodt legyek mindig, minden esetben. Épp csak a helyzet az, ami kissé nyugtalanná tesz, mégis csak egy kollégáról van szó. Az ember ritkán lát, gyógyítókat akik gyógyítóra szorulnak. Azonban a kezdeti sokk után, sikerül jól felmérnem a dolgokat és inkább az alagsorba vezetem vissza, ott ültetem le, hogy ha a vérveszteség miatt szédülni kezdene akkor ne ájuljon el.
- Igazán figyelmes - felelem, ahogy magyarázatot ad a vámpírnyálra. Mondjuk ki is találtam volna, ha nem mondja is, hiszen a legtöbb véralvadás gátlóba azt teszünk. Inkább a szilánkokról kérdezem, hiszen ha vágta a kezét, könnyedén előfordulhat hogy néhány apróbb szilánk is benne maradt. - Akkor jó - A polcokat végig járva arra jutok, hogy gyorsan elkészülő szert ezekből nem igazán tudok készíteni, így valami kőben reménykednék, de én azt sosem hordok magammal. - Tényleg? Akkor taníts - fordulok vissza hozzá lelkesen, ahogy kövek helyet egy bűbájt említ. Valószínűleg nekem is volt valahol hasonló a tananyagban, de szégyen vagy sem, nem jegyzetem meg mindent, és amit nem használ az ember elég gyakran, az el is felejtődik.
- Izgalmasan hangzik. Sosem voltam mentős, de el kell ismernem sokkal jobb munkát végeznek, mint a legtöbb gyógyító - Ahogy beszélek, már mellette állok és nem keresgélem a bájital-kenőcs hozzávalókat. Az általa említett bűbájt várom, és a kezeiről szedem le a gézlapokat. - Ha nem lennének, sokaknak esélye sem lenne a túlélésre. Főleg az amputoportálóknak. - Persze nem azokra gondolok, akik egy szemöldököt vagy egy ujjat hagynak hátra, azok sem kellemesek, de nem létfontosságúak. Egy kar, vagy egy láb, rosszabb, de találkoztam olyannal is, aki egy tüdőlebenyt hagyott el, sőt regéltek egy esetről ahol a bélrendszerét hagyta hátra valaki.
Ha a kolléga végre elárulja a varázslatot, amit ismer, akkor a pálcámmal azt elvégzem a kezein. Aztán ellenőrzöm, hogy jól csináltam-e.
- Így? - kérdezem meg őt is, még mindig a kezeit fogva. Valószínűleg szebb is lehetne, de ha a seb összehúzódott és a vérzés alább hagyott nekem az elég. Ha a kollegina is jóváhagyja a műveletem akkor pedig elengedem a kezeit, és egy tálat hívok magamhoz, ebbe pedig tiszta vizet varázsolok, majd a nőnek adom azt, hogy kezet moshasson. Én pedig néhány pálcaintéssel feltakarítom az összetört üveg maradványait és a teremben lévő vércseppeket is. - Amúgy azért jöttem, mert hiány van odafent elég sok mindenből, gondoltam kikeverek pár dolgot. Többek közt a sebgyógyítók is elég hiányosak. Szóval... - Az általa megkezdett főzetet ellenőrzöm, de az láthatóan már kárba veszett, így egy intéssel azt is eltüntetem. A hozzávalókat a munkaasztal túloldalára helyezem, a jegyzeteivel együtt. Majd a polcokról újabb alapanyagokat tartalmazó üvegcséket pakolok az asztalra. Csak ezután jövök rá, hogy sárkányokat említett, na igen, ha belelendülök valamibe, hajlamos vagyok elsiklani részletek felett. - Szerintem a zöldsárkányok erre járnak nap mint nap. Elvégre a közelben alszanak - Mondom nevetősen, mert a rellonosok jelképállata a sárkány és hát az ő hálókörletük pont itt van.
- Egyébként ha veszélyes alapanyagokkal dolgozol, akkor kötelező a munkakesztyű - pillantok a nőre, bár valószínűleg ezt ő is tudja. Na meg valószínűleg már ezerszer csinált ilyet és sosem volt baj, esetleg nem is gondolt rá, hogy veszélyes lehet. A helyzeten persze ez már nem változtat. Én mindenesetre felveszem a sajátomat, mert én tényleg nem engedhetek meg magamnak hasonló sérüléseket. Aztán neki is látok az első sebgyógyítónak, ami eszembe jut.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Teljes meggyőződésem, hogy ismételten kimaradtam valami Levitás programból, és Angelica éppen ebben vesz részt. Nem mondom, hogy szívesen részt vennék benne, elvégre – többek között – ezért is kerülöm a hirdetőfalat, de azért egyre jobban érdekel a dolog a sisakot és a lány érdekes szerepjátékát figyelve. Szemeim összeszűkülve vizsgálják háztársamat, hiszen egyértelmű, hogy valami mégsem oké itt. Vagy tényleg a színészi véna. Nem tudom. Mindeközben természetesen figyelek arra, hogy a táskám ne kerüljön a középpontba. Gyanúsnak tűnhetek? Kifejezetten.
- Nem? – kérdezek vissza hitetlen hangon, fejemet oldalra döntve figyelem társamat. A következőkre viszont játékosan felnevetek, hiszen eléggé valószínűtlen, hogy ilyesfajta veszély fenyegetne bennünket a kastélyban. – Ne haragudj – mondom nevetés utáni orrhangon. – Nem akarlak megbántani, de biztosíthatlak afelől, hogy a kastély eléggé biztonságos – teljes bizonyossággal állíthatom. A kastély történetében egyszer sem szerepel olyan história, miszerint akárki vagy akárkik megtámadták, vagy bevettél volna ezt a hatalmas épületet. De mosolyomat teljesen eltüntetem, hiszen látom, hogy a másik teljesen komolyan beszél hozzám.
- Mi? – bukik ki belőlem a királykisasszonyi kérdés, szemeim kidüllednek. Ekkor zavart mosolyt erőltetek arcomra, és meglepettséget játszva mutatok a táskára. – Ja, hogy ez? – legyintek csacskán. – Semmiség. Igazán semmiség – kezdek hátrálni, táskámat a hátam mögé nyomva.
- Mit is mondtál? Támadás? Mesélj inkább erről – próbálok terelni.
Közben a kínálásra nem is figyelek, csak óvatosan lépkedek hátrafelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Büdös szag. Ez volt az első dolog, amire emlékszem. Az orromba kúszott, és maró hatására elernyedt testem és elmém végre újra magához tért. A többi dolog ezután hirtelen tolult az elmémbe. A sötétség, amit még szemem kinyitása után is ugyanúgy észleltem, a csuklómat szorító kötés, és a levegő hiánya. Agyam azonnal veszélyt érzékelt, és lábammal kaparni kezdtem a padlót, amitől elkezdtem hátrafelé csúszni. Vagyis csak csúsztam volna, ha nem ütközök bele egy másik testbe.
- Palacsinta - "káromkodtam" el magam. - Hello! Minden okés odaát? - kérdeztem az ismeretlentől, és kezemet kezdtem el mozgatni, hogy érezzem mennyit enged magából a kötél, amellyel összefűzték a kezeinket.
- Nem tudom ki vagy, de jó lenne, ha felébrednél, mert elég nagy pácban vagyunk, és kéne a segítséged - jegyeztem meg szűrt hangon, ugyanis ahogy meg tudtam állapítani valamiféle zsákot is húztak a fejükre.
Előre dőltem, és rángatódzni kezdtem, közben fejemet is össze-vissza ráztam, hogy leessen róla az akármicsoda. Addig csináltam ezt, amíg már úgy éreztem az összes agyamat is vele együtt veszítem el, de csak sikerrel jártam.
A bagolyház. Pontosan tudtam, hol vagyunk, és azt is, hogy minél gyorsabban szeretnék innen eltűnni.
- Hey Csipkerózsika! - szólaltam meg immáron sokkal hangosabban, felkeltve pár bagoly érdeklődését is. Hátammal kicsit meg is löktem a másik bajba jutottat, miközben szugeráltam az egyik kis tollast magammal szemben, ugyanis nagyon úgy tűnt, hogy hamarosan felénk akarja venni az irányt. Én pedig, lévén hogy még mindig a pizsimben buliztam ki magamnak ezt a meglepit, valahogy nem éreztem volna felemelőnek, ha még egy bagoly is a fejemre száll. Vagy rosszabbik esetben szar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Minden idegszálam megfeszül, ahogy a tenyereimben lévő sebekbe bele-belenyilall a fájdalom. De tűröm hősiesen. Láttam én már ennél a két vágásnál sokkal rosszabbat is annak idején. Ezután a kollégám odajön hozzám és én lépésről lépésre elmagyarázom neki a varázslat menetét, amivel a még mindig vérző sérülésekbe láthatatlan varratokat bűvölhet. Ezek a manaszálak egyben tartják a bőrt, melyet rétegenként zárnak. Megakadályozzák a további vérvesztést. Persze az én esetemben a vámpírnyál miatt kicsit szivárog majd a vér a szálak közötti részekből, de ez töredéke annak, amit már elvesztettem. Megfelelő kezelés után pedig a sebek is eltűnnek szinte nyomtalanul. - Pontosan így - bólintok mosolyogva a remekül kivitelezett bűbáj láttán. A fájdalom megszűnik, a vérzés múlóban és így már minden figyelmemet a férfira tudom fordítani. Vonásai szemem számára különlegesek, mégis jól esik nézni. Az általam készíteni próbált bájital ugyan kárba veszett, megmenteni nem lehet azért mégsem bánom, hogy így esett. - Igazából ugyanazért jöttem én is mint te, szóval..Mondhatjuk egyre járt az agyunk - jegyzem meg miközben fejemmel követem a ténykedését. Gyakorlott mozdulatain látszik nem ma kezdte a szakmát, bár előbbi elismerő szavaiból ítélve ő nem volt járművön. Igaz nekem meg kórházi gyakorlatom nincsen, csak annyi amennyit képzésem alatt kötelezően le kellett töltenem. - Igaz, a kesztyűt valóban elfelejtettem. Mostanság valahogy szétszórt vagyok - mondom feddésére számat enyhén elhúzva félig-meddig magamnak. Az utóbbi napokban valóban kicsit több felé kellett figyelnem. Ott van a kutatásom, a tanítás és most még az a bizonyos verseskötet kiadás is a levegőben lóg, míg az özvegy férj engedélyét meg nem kapom hozzá. Mindezek mellett próbálok a gyengélkedőn is teljesíteni. Azt hiszem jót tenne egy energia pótló bájital vagy legalább egy jó kávé. - Mindig is gyógyító akartál lenni? - kérdezem igyekezvén beszélgetésbe elegyedni a kollégámmal. Nem szeretném zavarni, de ha már itt vagyunk mind a ketten a sors vezérlete által, talán megpróbálhatnánk összeismerkedni egymással egy kicsit jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Magam sem tudom hogyan keveredtem ide, de ha már így a toronyba értem, körülnézek, hátha találok érdekes helyet magamnak. Az északi szárnyban lehetek, hiszen itt van csak torony, ahová a diákoknak is ellehet jutni, tudomásom szerint. Feszültnek érzem magam, nem tudok még mindig eligazodni a kastélyban. Egyesek szerint ez el fog tartani egy darabig, nem csak a nagysága miatt, hanem varászlatos mivolta miatt szeszélyes is tud lenni az épület. Megyek amerre a lábam visz, mikor egy szép faajtó mellett haladok el. Felkelti az érdeklődésemet, habozok, de benyitok. Mikor már bent vagyok a szobában, tűnik fel, mintha színt változtattak volna a falai. Biztos én vagyok megbolondulva, de most már kezd világosabb kék lenni a hely. Lehet ez az ember hangulata szerint változik. Zene is szól, nem tudom megmondani mi megy, de nagyon tetszik. Ilyen lelki hangulatban lennék most?? Meglehet. Elsőre is nagyon jónak tűnik a hely. Nyugtató. Leülök az egyik, párnára, ami a földön van. Jó kilátás van innen a kastélyt körülvevő vidékre. Egyszer fel kell térképeznem mi lelhető odakint, de szerintem ez marad a tavaszra leghamarabb. Nem nagyon szeretem a hideget, szerintem ezzel sokan vannak diáktársaim között is. Hangulatos, remélem egyszer lesz kivel itt szorosabb beszélgetést folytatni, remélem ennek is eljön majd az ideje. Tudom ez rajtam is múlik, nem kicsit. Kavarognak a gondolatok benne, mennyire tudom megállni a helyem, az otthontól távol. Barátokra lelek itt egyáltalán, vagy begubózok. Az utóbbit nem szeretném megtapasztalni, nem fogok odáig eljutni, nem hagyom. Dal váltás van, vajon ez a hanyadik nóta, mióta beléptem ide.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Erősebb lökés érte a hátamat, s mintha tompán hangfoszlányok kúsztak volna a hallójáratomba. Kellett néhány másodperc, mire az ájultságból felocsúdva, érzékelni tudtam a női hangot, s értelmezni a hozzám intézett szavakat.
Ahogy felnyitottam a szemeimet, sötétség tárult elém, az orromat pedig bántotta az erőteljes madárürülék, a magvak, s a bomladozó patkánytetem egyvelege.
- Ó baszki - csúszott ki a számon, mert borzasztóan kellemetlen volt ez a bűz, ráadásul levegőtlen volt a helyiség, s valami rá volt húzva a fejemre, ami végett semmit sem láttam.
- Hol a viharban vagyok és..ajh..ne - ahogy rángatta a kezét, úgy mozdultak a csuklóim, így viszonylag hamar jöttem rá arra, hogy nem csupán nem láttam, de feltehetően hozzá voltam kötözve egy csajhoz. Igen, a hangjából ítélve lány volt.
- Ez aztán kurva vicces - dohogtam magam elé, miközben a nyakamat tekergetve próbáltam magam is megválni a fejemre húzott zsáktól. Az anyag amúgy is durva szálai birizgálták az arcomat, de nagy nehezen sikerült leerőltetnem fejemről a börtönt.
- Mi a ...- huhogás törte meg a csöndet, talán még szárnycsapást is hallottam, s ezt követően egy apró tollpihe szállott le a magasból, közvetlenül elszáguldva az orrom mellett.
- A jó éé hááháááápccci - tüsszentenem kellett. Nagyszerű, ennél jobb helyre nem is kerülhettünk volna, mint a Bagolyházba.
- Mit szólnál, ha valahogy egyszerre ficánkolnánk, akkor talán sikerülne kibújtatnunk a csuklónkat..hogy is hívnak? - a fejemet oldalra fordítva próbáltam rájönni, hogy ki a hölgyemény, közben serényen azon küzdöttem csuklóim munkájával, hogy lazuljon az a kötél.
- Egyébként meg mi történt? Arra még emlékszem, hogy ott voltunk mindannyian annál a teremnél, de azután, hogy megitatták velünk azt a löttyöt, se kép, se hang - érdekelt, hogy mire emlékszik a csaj, s hogy mit gondol, miért kerülhettünk ilyen szituációba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Mivel nincs üvegszilánk a tenyerében, így gondosan követve minden szavát végzem el a varázslatot, az elmondása alapján. S meg is jegyzem azt magamnak a későbbiekre, hiszen elég hasznos. Még egyszer szemügyre veszem a tenyereit, hogy megbizonyosodjak róla, valóban jól csináltam mindent. Gyengéden tartom a kezeit, elvégre nem akarok neki több kellemetlenséget okozni, mint amit eddig elszenvedett. A szavai még ha csak megerősítés is, jól esnek. Kifejezetten büszke vagyok magamra. Az arcomra egy elégedett mosoly ül, ahogy felpillantok rá.
- Remek tanárom volt - Felelem, hiszen valóban, nagyon jól elmondta mit és hogyan csináljak. Még ha alapvetően nem is egy bonyolult bűbáj, azért az iskola diákjait nem kérném meg, hogy csinálják ezt utánam. A további beszélgetésünkből megtudom, hogy neki is az volt a célja, ami nekem, az iskolai bájitalok készletének bővítése, feltöltése. Ez is megmosolyogtat, de persze azért elmondom neki, hogy figyelmetlenség volt a részéről, a kesztyű hiánya.
- Szétszórt? - pillantok fel a bájital és kenőcs hozzávalók rendezgetéséből - Mid hiányzik? - próbálom elviccelni a dolgot, és szét is nézek a földön, meg még egy fiolát is felemelek, hátha abban van egy darabkája. - Bájitalt, vagy bármi hasonlót nem ajánlott készíteni, ha nem a legjobb a koncentrációd. - Magyarázom aztán komolyra fordítva a szót. Ezt talán Felagund professzor is sokat hangoztatta, bár nem tudom ő ismeri-e az itteni tanárokat. Nem emlékszem, hogy láttam volna, amikor idejártam, pedig biztos vagyok benne, hogy nagyjából egy idősek vagyunk. Ha bagolyköves lett volna emlékeznék rá. Minden szép lányra emlékszem. S bár el-elkalandoznak ilyesmi dolgokra a gondolataim, közben újra meg újra a készítendő sebgyógyítóra koncentrálok. Felteszek egy kisebb üstöt, egy mozsárba összeőrlök pár hozzávalót, majd egy másikat felaprítok, s ahogy kell szépen az üstbe pakolom őket.
- Igen. Vagyis. Először orvos, endokrinológus, de aztán kiderült, hogy varázsló vagyok. Szóval gyógyító és endokrinológus leszek... A mugli orvosin még van egy évem. Aztán szeretnék egy kutatást is... meg egy PhD-t ugye... De az még hosszú. - Beszéd közben fel-felpillantok a nőre, amikor épp nem a készülő főzettel vagy a hozzávalókkal foglalkozom. - És te? - dobom vissza a kérdést. Fura de, hiányzik az ilyesfajta könnyed beszélgetés is, ami a szakmához kötődik. A többségnek az orvosi vagy gyógyítói a nehéz témák közé tartozik, pedig annyira nem az. Legalábbis szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Gondolataim tengerében elmerülve riadok fel, mikor arra vagyok figyelmes, megváltozott a falak színe, és a zene is kellemes lágy lett. Hirtelen fordulok az ajtó felé, és veszem örömmel tudomásul, egy másik diáktársam tért be. Halkan köszön, és leül a pár méterre lévő kanapéra. Eléggé visszahúzódónak látom a lányt, de aranyos, szimpatikus. Reméltem megszólít, de ez amúgy is a férfi dolga, bár ebben a világban már lassan minden megfordul.
 - Szia! Ne haragudj, hogy megszólítalak, nem akarlak zavarni. Ian Fraser Kilmister vagyok, elsőéves Navinés. Ian a megszólítás, ahogy a többiek szoktak hívni. -
 Mutatkozok be neki, ahogy kell. Szimpatikus a lány, de nem akarok nyomulni már ismeretlenül, ezzel csak elijeszteném. Remélem nem zavarom semmiben, és nem gond számára, hogy megszólítom őt egy kis csevegés érdekében.
 - Pár hete érkeztem az iskolába, egyre több embert ismerek meg. A kastélyt még nem nagyon ismerem, de már mentem felfedező utakra, de egyedül nem olyan érdekes, hamar ráunok. Te mennyire ismered a helyet? -
 Nem akarom letámadni a sok dumával, így most be is fejezem. Mesélek az élményeimről, mióta itt vagyok. Nem nagy idő, de van miről beszélni, bár így is nagy vonalakban mondtam el neki. Nem is biztos, hogy egyáltalán szóba áll vele, de a remény hal meg utoljára. Várom a válaszát. Kíváncsi vagyok a nevére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Petrának hívják. Szép név, aranyos teremtés. Szeretném megismerni, ahogy kiderül nem zavarom, ennek nagyon örülök. Izgatottnak látom, de nem gond. Majd megnyugszik, feloldódik. Amúgy sem harapok, szóval nem lesz itt gond a társalgásunk alatt.
- Akkor egy csónakban evezünk, mivel újak vagyunk mind a ketten. Ha gondolod, felfedezhetnénk a kastélyt kettesben, de megértem, ha most nemet mondasz, hiszen nem is ismerjük még egymást. Először látjuk egymást, így megértem. Fontold meg azért, egyedül én sem szeretek császkálni, de ezt már említettem az előbb. Te honnan jöttél ide az iskolába? -
 Tettem fel a kérdést, amit már mindenki utál, hiszen ez az egyik kérdés, ami a legtöbbször elhangzik az első találkozás alkalmával. Kötelező közhely, túl kell esni ezeken. Én is megteszem, ha nem gond a beszélgető társamnak.
 - Családommal észak Londonban élet, pontosabban Tottenham-ban. Muglik között nőttem fel, hiába vagyok aranyvérű, bár nem szeretem ezeket a kategóriákat. Szerintem nem olyan fontos, hogy kinek mennyire tiszta a vére, hanem milyen. Nem is untatlak ilyenekkel, úgyis kiderül minden, amennyiben fogunk még találkozni. -
 Magabiztosnak akarok tűnni, nem tudom mennyire sikerül. Szeretném jobban megismerni őt, hiszen szimpatikus Petra. Vigyáznom kell, mert képes vagyok a görcsösségre, de vigyázok ennek az elkerülésére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Azt hiszem, hogy Beni talán tényleg komolynak ítélte meg a kis tréfámat, s úgy általában mindent. Nem akartam őt megbántani, s azt hittem, hogy a tréfám majd jól sül el, de rá kellett jönnöm arra, hogy rosszulléttel azért még sem szabadna viccelődni, mert ezzel könnyedén ráhozhatjuk a másikra a szívbajt. S bár a fiú is haragudott rám, úgy tűnt, hogy mégis csak sikerült ezt megbeszélnünk, s egy öleléssel tudtam őt kárpótolni a történtekért. Ez volt a minimum a történtek után, s így legalább érezhette, hogy tényleg megbántam a dolgot, és nem akartam belőle gúnyt űzni.
Kellett még néhány másodperc így, mire talán ő is megnyugodott, meg én is, s csak ezt követően engedtem ki ölelésemből a srácot.  
- Dehogy mesélem, ez a mi kettőnk titka marad - kacsintottam rá Benire, majd tovább folytattuk a bájital készítését. Nem a legegyszerűbb főzetet választottuk, de ami azt illeti, Beniben és bennem is élt a kíváncsiság, s ezt a bájitalt már nagyon régóta ki akartuk próbálni.
- Ez egyelőre elég undi - jegyeztem meg némi fintorral az arcomon, ezután tettünk hozzá egy kis vizet, s alaposan kavargattam a főzetet, ügyelve arra, hogy ne égjen oda, míg Beni elolvassa, hogy mi a következő lépés.
- Ajhh jó sok mindent kell ehhez észben tartani, azt hiszem, hogy nem leszek bájitalfőző mester - feleltem nevetve Beninek, s hosszú perceken át tovább kavargattam a főzetet, míg az el nem nyerte tíz perc után azt a szürkészöld színt.
- Bleh, ez most sem szimpatikusabb, nézd meg, szerinted most kell bele a kolibritoll? Talán jobb lenne, ha te kevernéd ezután, mert félek, hogy elrontom - ha Beni benne volt a cserében, akkor ezután átadtam neki a keverőt, majd aszerint adagoltam a további hozzávalókat, ahogyan azt a fiú kérte.
- Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy mi történne, ha valamit túladagolnánk, vagy ha netán véletlenül rossz hozzávalót főznénk bele. Lehet, hogy felrobbanna az üst? - kuncogva pillantottam a srácra, s ha kérte, akkor először a kolibritollat szórtam a főzetbe, majd csöndben figyeltem, hogyan hajtja végre a kavarásokat.
- Fura a szaga - jegyeztem meg, s közben egyik kezemmel próbáltam a gőzt elhessegetni, majd távolabb sétáltam az üsttől, tekintetem végig futtattam a polcokon, s visszafordultam a fiú felé. Figyeltem a munkásságát, talán még egy mosoly is az arcomra futott, látva a koncentrációját.
Mindketten akartuk, hogy sikerüljön a bájital, igyekeztünk is mindent a leírás szerint csinálni, de amikor arra került a sor, hogy kipróbáljuk, hiába ittunk belőle mindketten, nem történt semmi. Ő sem osztott meg velem titkokat, s én sem Benivel. Egy kicsit talán csalódottak voltunk, hogy nem sikerült, de távozás előtt még bátorítóan paskoltam meg a vállát, hogy majd legközelebb.
- Tuti, hogy majd máskor sikerülni fog. Majd jobban figyelünk - mondtam végül, majd vele együtt hagytuk ott a labort, miután mindent a helyére pakoltunk.

// köszönöm a játékot //