◖Thomas◗
a bagolyház előtt toporogva
a bagolyház előtt toporogva
Nem akarooooom.
Mármint betoji lenni. Meg ilyenek. Égő, égő, és még égőbb. Akármi. Az agyam pörög, egyelőre senki útját nem állom el azzal, hogy ide cövekeltem és agonizálok, vagy valami olyasmi. Végre eldöntöttem, hogy ezt a szünetet, a karácsonyt idebent töltöm. Biztos nem fognak nekem otthon örülni, meg minden, én se értem, de a bál miatt is szeretnék maradni, meg nemrég volt, hogy elkezdődött az év is és be kell vallanom, hogy most már nem akkora kényszer, hogy nekem itt kell lenni. Sőt, egyre jobb. Jobban megy a mágia, bár szerintem sose leszek ennek mestere és már a társaság is menő, mármint, nem mindig csak mutogatnak és röhögnek, hanem néha velem együtt. Nem vagyok én a világ közepe és nem is akarok, viszont jól esik, hogy be tudok illeszkedni valahova. Nekem nincs testvérem, így imádom a szobatárs dolgot is, tanulni meg amikor van ihlet. Szóval, minden faja. Megírtam a levelet, nagyon hosszút, hogy ami úgy van, küldjék csak el, én is ezt fogom tenni, már amúgy mellékeltem is nekik a karácsonyi apróságokat, amiket a faluban szereztem, a többit majd akkor, ha hazamegyek. Egyszer.
De most még itt vagyok, itt állok és várok. Nem tudom, hogy égi jelre, tapsra, vagy csak egyszerűen egy lökésre, hogy be is menjek. Végtére is, az lenne a normális, múltkor is olyan jól ment. Bár tény, hogy a madár, amit átváltozástanon kellett pohárrá alakítani, meg akart csípni és visítottam, nem tett jót se nekem, se a nevemnek. Azt hiszem, talán én vagyok az első, aki kegyelempatkányért könyörgött, mert amúgy nem ment volna neki. Egyre jobb, igaz?
Tüsszentek egyet, azt hiszem, ez azt jelenti, emlegetnek. Vagy csak elindult valaki ide és arrébb kéne állnom. Rászorítok a levélre, a kis csomagra, majd inkább leülök a lépcsőre. Inkább tűnök olyannak, mint aki meg akarja írni a bocsánatkérő levelet, de nem meri feladni. Ja, egy rakás kóc, meg remegő kéz. Miért ilyen nehéz?
Én tényleg félek ezektől a madaraktól, szomorú ténymegállapítás.