Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
Két dinnyeOliver Finlay Való igaz, hogy egész életemben határozott és eltökélt hölgynek bizonyultam - (egész élet? alig vagyok tizenéves, na mindegy) -, amit szerettem volna, azt mindig megszereztem, s ha el is bizonytalanodtam olykor, akkor az csak azért volt, hogy biztos legyek abban, amit véghez akarok vinni. Jelen helyzetben pedig dinnyéket óhajtottam enni, ehhez pedig az szükségeltetett, hogy becses kis lábaimat a kinti talajra emeljem. Ilyenkor pedig (a hajszában, ugye) olyanok, mint szél és villámlás meg egyéb más környezeti tényezők egyáltalán nem tudtak visszatartani. Talán még hallottam a távolból, hogy vigyázzak magamra, vagy valami olyasmit, hogy hogy merek kimenni ilyen időben, de hogy őszinte legyek ezek a mondatok nem igazán jutottak el a szürkeállományomig. Sőt, jobbat mondok, még a fülemig sem. Mint valami mániákus törtem az elkerített kiskertbe, hogy szert tehessek a drágaságra, ami gyönyörű zöld színekben pompázott előttem. Közben egy kisebb Irma bontakozott ki a háttérben, de mit is foglalkozik ilyesmivel, egy olyan lány, aki egy lédús gyümölcs ízeire szomjazik? Tudomást sem véve a közeledő katasztrófáról álltam a dinnye bűvöletében. Képzeletemben már elemeire szeltem és épp fekete magjaitól szabadítottam meg, amikor egy ismerős hang csendült fel a hátam mögött:
- Mit csinálunk, mit csinálunk? Csak nem dinnyét akarunk lopni?
Merlin szakállára, hát ki az az elmebeteg, aki még ilyenkor is képes, egy ilyen hatalmas viharban is őrizni a kis veteményese határait?
Hirtelen annyira csalódott lettem, hogy teljesen elszomorodtam és könnybe lábadtak a szemeim. Valószínű, úgy nézhettem ki, mint egy ötéves, akit megfosztottak a fagyijától. És Oliver? Hát fogalmam sincs, hogy mit gondolhatott rólam, hallottam, ahogy arról győzköd, hogy menjünk el onnan,
s nagyot nyeltem, amikor a két férfi kereszttüzében, mint nő egyedül kellett ácsorogjak.
- Ne haragudj Oli, hogy nem rád hallgattam - kicsit elszégyelltem magam és lesütöttem a szemeimet.
- Úgy látom, hogy már nem kell majd dinnyéket adnom - makogtam csak úgy magam elé.
|
|
|
|
|
Oliver Finlay
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
|
Lora - Hallod Lora? Gyere és menjünk, elég lesz az a dinnye, és már így is bőrig áztunk- Jegyeztem meg, szavaimat azonban egy idegen hang szakította félbe, s ahogy oldalra pillantottam, észrevettem a fölénk tornyosuló vadőrt. - Már csak ez hiányzott…- Motyogtam az orrom alá, majd Lorára pillantottam, hisz végül is ő volt az, aki dinnyét akart csenni, így reméltem, hogy akkor már ki is magyarázza a helyzetet. A lány azonban csak úgy állt, s csoda hogy nem sírta el magát. Úgy éreztem, hogy nekem kell lépnem, ezért elé lépve, a vadőrre pillantottam. - Mi csak kölcsön akartunk venni párat, mert…megéheztünk, de nem akartunk ezzel kárt, vagy ilyesmi. – Igyekeztem hatni a vadőrre, ő azonban szúrós szemével minket méregetett. - Ez nem a tiétek, nem akarlak még egyszer itt látni titeket. – Sziszegte, s mielőtt még tovább folytathatta volna a szidalmazásunkat, gyorsan belekaroltam Lorába, s a faház felé húztam. – gyere, hagyd már a dinnyéket.- S addig erősködtem, míg sikerült elcitálnom a morcos vadőr elől. - Siessünk, menjünk vissza a kutyádért, aztán meg induljunk vissza a kastélyhoz, már amúgy is bőrig áztunk, tök mindegy most már. – Sóhajtottam, szívesen maradtam volna száraz, de Lora elintézte, hogy elázzak. – Most mi van? Ne mond , hogy a dinnye miatt elszomorodtál, a faluban biztos lehet kapni még.
|
|
|
|
|
Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
Oliver Finlay
Ó, igen és azt mondtam már, hogy rendkívül makacs és önfejű is vagyok? Bölcsebb maradtál volna, ha hallgattál volna, - mondja a mugli mondás és ez tökéletesen ráilleszthető erre a helyzetre is. Bárcsak előbb figyeltem volna Oli szavaira, akkor most nem kellene itt ácsorognunk és egy idős bácsi megalázó mondataival foglalkoznunk. De én sokkal butább és elszántabb vagyok annál, mintsem saját magamnál okosabb emberekre hangoljam a sütnivalóm. Ahogy Oli kitört, hogy már csak ez hiányzott, teljesen megrémültem. Egyszerűen nem akartam leszerepelni előtte, de nem tudtam kezelni a helyzetet, csak annyit bírtam belesuttogni a levegőbe, hogy:
- Ne haragudj, igazán sajnálom - mint valami nagy rakás zsák álltam ott összerogyva. Hallgattam a becsmérelő szavakat és a dühös vadőrbácsi szemei szinte szikrákat szórtak, pillanatok alatt felperzselték azt a légkört, ami talán, ha nehezen is, de kibontakozni látszott közöttünk.
Merlin szent gatyamadzagjára, ezt rendesen elszúrtad, Lora - gondolatban jól háton, hason és vállon is veregettem magam, ugyanis meg voltam győződve arról, hogy ezt jobban elfuserálni senki se tudta volna. Dehát nekem ehhez tehetségem volt, a legjobb pillanatokban elrontani mindent.
- Nem akarunk mi már ezekből a dinnyékből - reagáltam Oli szavaira és próbáltam megerősíteni a vadőr azon gondolatait, miszerint úgyis el fogunk tűnni innen, csak még várunk valami merlini jelre, ami elűz bennünket.
- Menjünk, keressük meg Aladárt - suttogtam zavarodottan a fiú után, aki már szinte el is indult, annyira kellemetlennek érezte ezt a helyzetet.
- Nem akartunk gondot okozni - mondtam még a vadőrnek és Olival együtt elindultam vissza a házba. Útközben azért láttam, hogy vacogni kezd, ezért felhasználtam egy melegítő bűbájt, amit még otthon édesanyámtól tanultam:
- Talán így egy kicsit kellemesebb - mondtam és a szememben megjelent egyfajta barátságosság.
- Nem vagyok szomorú, csak nem akartam, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kerüljünk - hát igen, bűntudatom volt, nem kicsit.
|
|
|
|
|
Oliver Finlay
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
|
Lora Rettentően kellemetlen volt a helyzet, hisz egyáltalán nem számítottam a vadőr felbukkanására, s ami azt illeti, nem nagyon hiányzott egy balhé újoncként. Dühös is voltam valamelyest, talán durvábban is odaszóltam Lorának, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy hagynunk kell a dinnyéket, s jobb lesz, ha minél előbb lelépünk, mielőtt a vadőr még úgy döntene, hogy az iskola vezetősége elé citálna minket. Emiatt is sürgettem a lányt, s húztam meg a karját,hogy ő se álljon le a vadőrrel, hanem inkább szedje a lábait. -Remélem is, máskor nem szeretnélek titeket itt meglátni. Ez nem holmi szórakozóhely. – Morogta még oda a lánynak, majd megcsóválta a fejét, látva futásunkat. Jó magam azért bevártam a lányt, s ha Lora megindult, vele együtt siettem vissza a házhoz, persze ekkor már mindegy volt, hogy mikor érünk oda. Csurom víz voltam, a szél hűvösen fújt, s valóban vacogtam. Aztán, egyszer csak éreztem valami melegséget, ami az egész testemet átjárta, s rögtön a lányra pillantottam, aki varázsolt. - Igen, köszi, valamelyest jobb- Jegyeztem meg, azzal már nem akartam kedvét szegni, hogy az eső továbbra is szakad, s hamarosan ismét ugyanazt fogom érezni. Nem is értettem a mágusokat, hogy miért nem találtak fel esőfelhőmentes varázslatot, úgy sokkal egyszerűbb lett volna minden. - Jól van Lora, most már ne lógasd az orrod emiatt – Megérintettem egyik kezemmel a vállát, és úgy pillantottam a szemeibe. - Megtörtént, ami azt illeti, én sem számítottam rá, hogy képes leszel kirohanni az esőbe. Elég szélvésznek tűnsz- Jegyeztem meg mosolyogva, minden bántás nélkül, majd kinyitottam előtte az ajtót és előre engedtem a házba. Aladár éppen a földön heverő szőnyeg rojtjait rágcsálta, s úgy hempergett, hogy sikerült magára húznia a durva szövetet. - Nézd már a kutyádat, igazi tornászpalánta – Nevetve mutattam az ebre, s odabent ismét kirázott a hideg. – Ami azt illeti, te is eléggé eláztál- Ahogy rápillantottam Lorára, láttam, hogy átázott a felsője. – Öhm, talán jó lenne most egy ilyen ruhaszárító bűbájféle. – Közben kicsit elfordultam, hogy a lány rendbe tudja szedni magát.
|
|
|
|
|
Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
Oliver Finlay Nem nagyon hiányzott ez a balhé, se újoncként Olivernek, se nekem, de a kíváncsi természetem, az fog egyszer a sírba vinni, vagy a trollokhoz? Nem igazán tudhatjuk. Mindenesetre a lelkiismeretfurdalás, mint valami növekvő újszülött, foglalt helyet - egyre nagyobb formában -, a mellkasomban, s ezen egyáltalán nem korrigáltak Oliver kicsit nyomatékosabb odaszólásai. Borzasztóan éreztem magam, az arcomról pedig le is lehetett olvasni mindekezet. Az, hogy még a vadőr is morgott vagy félórát se segített túlságosan a helyzeten. Orromat a földön hordozva indultam meg a házikó felé, de legalább a bűbáj jól sült el, nem sikerült egy méretes krokodilt varázsolnom újdonsült barátomból:
- Látod, milyen ügyes vagyok, és ha kicsit jobban igyekeztem volna, talán még a napot is lecsalogathattam volna neked - viccelődtem, meg igazából kicsit vissza is akartam csípni, hogy érezze, annyira mégsem szolgáltatom ki magam másoknak. Főleg nem ilyen most érkezett, helyes fickóknak, akiket nem is ismerek még egy napja sem. Szép, szép, de ilyen könnyedén nem harapok rá a csalikra.
- Nem is lógatom, nem tudom, hogy te miről beszélsz - kicsit megemeltem a hangomat, amiben tagadhatatlanul ott lapult valami dacosság, majd azzal a lendülettel el is léptem mellőle, így habár meg akart támaszkodni a vállaimban, pillanatok töredéke alatt lefejtettem a kezeit magamról. Eltáncolni készültem a helyzetből, és hiába kereste a tekintetemet, az már teljesen máshol járt, mélyen a talajt kémlelte.
- Szélsőséges? Nagyon vicces vagy.. csak nem valami Irma hurrikánra gondolsz? - és megcsóváltam a fejemet. Nem is értettem, hogy ezeket a nagy természeti jelenségeket, miért pont nőkről nevezik el, a férfiak is nagyon karizmatikusak tudnak lenni.
- Milyen kedves, hát köszönöm - reagáltam az ajtónyitásra, és ha kicsit sasszézva is, kicsit féloldalasan, de sikerült újra visszatérnünk a helyiségbe. Bár az ajtó mellé érkezve, valahogy összetalálkozott a kezünk, én pedig félelemben persze, úgy elrántottam, mintha valami áram járta volna át a testemet. Ezt még tanulni kell, az biztos.
Aladár most se hazudtolta meg magát, talált magának olyasmit, amit szét tudott rágcsálni, a szőnyegbe ágyazva, mint valami szusi foglalt helyet a padlón.
- Na, mi van, most a japánok kultúráját gyakorlod? Szép egy méretes szusi lettél - mondtam és elkezdtem megszabadítani attól a szőnyegrétegtől, ami rátelepedett. Persze, azt nem hagyhattam szótlanul, hogy ez miért is történhetett meg:
- Ha vigyáztál volna rá, most nem így nézne ki - összeszűkült szemekkel, haragos tekintettel fordultam a fiú irányába, de nem volt ebben semmi komoly, csupán eljátszottam a dühös kishercegnőt. Aztán persze én is észrevettem, hogy az átázott felsőm kíséretében ez a dühös alakítás inkább valami másik jelenetbe illett volna. Egyik pillanatról a másikra telepedett meg a vörösség az arcomon, és nem is készült eltávozni onnan.
- Upsz, ez jól átázott, de te miért is fordulsz el? - nevettem fel, kicsit furi volt a zavarodottsága.
- Sokkal jobban bírom az esőt, mint te és eszem ágában sincsen megszabadulni a ruháimtól, legalábbis addig nem, amíg itt vagy - egy csodaszép mosoly ült ki az arcomra, jól szórakoztam, viszont időközben, az is eszembe jutott, hogy rendkívül éhes vagyok.
- Mit szólnál, ha főznénk valamit? Mihez lenne kedved? Persze, ha túl nedvesnek érzed a cuccaidat, te nyugodtan átöltözhetsz - milyen nagyvonalú vagyok, mindjárt elérzékenyül Oli. Biztatóan rá is kacsintottam, hisz nekem semmi rossz szándékom nem volt.
|
|
|
|
|
Oliver Finlay
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
|
Lora - Aha, láttam. Egész ügyes vagy elsős létedre- Elismertem a tudását, hisz ezt a varázslatot éppen nem ismertem, és egyelőre még nem is nagyon varázsoltam a gyakorlati órákon kívül. Az elméletet persze tudtam, hisz mindig lelkesen tanultam újabbnál újabb dolgokat, de egy alkalommal véletlenül elrontottam egy varázslatot, amivel mások előtt égtem le. Emiatt nem is igazán fitogtattam mások előtt varázslói tudásomat, talán csak arra vártam, hogy magabiztosabban forgassam a pálcát. - Jól van, azért a fejemet nem kell leszedned – Hihetetlenül ingadozó volt a lány kedélyállapota, s egyre több időt töltöttem vele, úgy egyre inkább sikerült megismernem a személyiségét. Valahol volt benne némi dac, ez tisztán érződött, de szerencsére hamar eloszlottak a képzeletbeli viharfellegek a feje felől. - De, pontosan arra gondolok – Jegyeztem meg mosolyogva, ahogy Lorára pillantottam. A lány kissé furán viselkedett, nem tudtam hová tenni a mozzanatait, mikor oly sietősen elrántotta a kezét mellőlem. Lehet, hogy megráztam őt, csak én nem éreztem? Gondolataimból a kutya produkciója szakított félbe, jót is nevettem rajta, míg Lora rám nem szólt. - Tudtommal a tiéd az eb, nem vagyok megőrző- Mosolyogva, minden neheztelés nélkül igyekeztem a tudtára adni azt, hogy azért ne keverje a szezont a fazonnal. Az ilyen kislányok hajlamosak voltak a srácok fejére nőni, ha azok nem tették őket helyre időben. Persze Lora valószínűleg nem akart megsérteni, talán csak temperamentumosabb családból származott, s ez is a jellemének egy részét képezte. Szóváltásunkat követően fordultam el, hisz lehetőséget akartam adni Lorának arra, hogy megszárítkozzon, anélkül, hogy kellemetlenül érezné magát előttem. Kérdés hallatán azonban visszafordultam felé és egy halovány mosolyt is villantottam. - Hát mondjuk azért, mert átlátszó lettél, vagyis a felsőd – Ekkor már szemtelen mosollyal jegyeztem meg a tényt, amin nem volt mit szépíteni. – Ohó, nem is azt mondtam hogy vetkőzz le..merlinre, a végén még azt fogják pletykálni, hogy levetkőztettelek – Sóhajtottam. – Csak gondoltam, hogy szeretnél megszárítkozni. – Tettem még hozzá, s saját ruháim vizsgálatába kezdtem. - Nem is tudom, mivel még szakad az eső, ki tudja meddig leszünk itt. Én nem tudok főzni, de te készíthetsz valami egyszerűt. Tudsz főzni? – Közben a nyitott ajtón keresztül a fürdőszobába léptem. - Nyugodtan beszélj, én azért megszárítkozom. – Szóltam ki nyitott ajtón keresztül, majd lehúztam magamról a vizes pólómat és farmeromat, s ezeket a kád szélére terítettem. Ezután vettem elő a varázspálcámat, hogy megszárítsam a ruháimat. - Leperex!- Elsőre nem sikerült a varázslat, így másodszor is próbálkoztam vele, ami végre sikerült és a ruháim már nem voltak vizesek. Azonnal vissza is húztam magamra a darabokat, egy tiszta törölközővel még a hajamat megdörzsöltem, így kicsit borzas fejjel, de szárazon léphettem ki a fürdőből. - Na, én most már jól érzem magam. –Széles mosoly terült el a képemen, miközben a lányt fürkésztem. -Kitaláltad, hogy mit főzöl nekem?
|
|
|
|
|
Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
- Egész ügyes???! - akaratlanul is az égbe szöktek szemöldökeim és hátraléptem párat.
Nehogy már én legyek a rossz, mert a kedvébe' akarok járni. Jó vicc - nemtetszésemet kifejezve csóváltam meg a fejemet, majd sóhajtottam egy nagyot. Ezek a mai férfiak, javíthatatlanok. És honnan veszi, hogy leszedtem a fejét?
- Nagyon úgy tűnsz, mint aki még stabil burával rendelkezik. A fogkövet kell leszedni, drágaságom - ha ő így, én is. Végülis a szeretet legtöbbször oltogatások formájában irányul az emberek felé. Mesélhetne erről sok olyan mugli dolgozó is, akiknek a munkahelye egy dzsungellé változtatja az életét.
Arra meg már nem is reagáltam semmit, hogy egy hurrikánnal azonosított. Csak tegye, ha ettől boldog lesz. Úgyis egy ilyen szélsőséges természeti jelenség fogja majd egyszer megvidámítani őt is, szóval csak nyugodtan sétálgasson a nagyvilágban, majd a nők úgyis elintézik, ha nem én, akkor egy másik, karizmatikusabb egyed.
Aladárra futtatva a tekintetünket, - mikor már ő is a beszélgetésünk tárgyává vált -, kezdett el tiltakozni, hogy nem kutyamegőrző meg ilyenek. Hát jó, megértem, dehát mégiscsak rábíztam, nem?
- Tisztában voltam azzal, hogy ez egy hálátlan feladat, de azért talán annyira nem megterhelő - vakartam meg a fejemet és összefontam a karjaimat magam előtt. Na nem mintha ettől karcsúbbnak tűntem volna, de egyszerűen az a feszültség, amit a beszélgetésünk generált, kezdett beleköltözni a végtagjaimba. Kicsit még a gyomrom is összeszűkült. Eddig minden jól alakult, most meg teljesen utáljuk egymást? Ki érti a tiniket?
- Ha ennyire zavar ez a felső, akkor tessék itt van egy kötényke, magamra veszem. Így már jobban festek? - szóltam utána, de akkorra már elviharzott a fürdő irányába. Betegesen meg akarta szárítani magát.
- Nincs neked egy ilyen fóbiád? Tudod, ilyen eső előtti, alatti, utáni félelem? Összeköthetnélek benneteket Aladárral, ő is fél a viharoktól - Ali erre fel is vonyított és összehúzta magát, beszaladt az asztal alá, én meg elnevettem magam. Nagyon vicces volt a szitu.
- Rejtőzködésben kiemelkedő tehetség az én kis csillagom - még mindig az asztal alól kikukucskálva szemlélte az eseményeket. A másik meg bent időzött a tisztálkodás Kánaánjában.
- Na hé, helló. Mielőtt megfeledkeznél rólam, igen, tudok főzni, és ha te nem, nem gáz. Van itt más feladat is - mutattam a vágódeszka és kések irányába. Nem vártam el, hogy a gondolataimban olvasson, ezért még hozzáfűztem:
- Aprítás, testhezálló lesz neked. Képzeld el, hogy feldarabolsz - széles vigyorral mosolyogtam felé és egy kötényt is odadobtam neki.
- A munkavégzés összehangolt energiákat igényel, azt hitted, kimaradsz? - gyilkos volt a kérdés, de most tényleg, lépjünk már túl ezeken a sztereotípiákon, hogy mindent a nők csinálnak.
- Még nem tudom, mit főzök, de majd menet közben kitalálom - kacsintottam rá. Helyesen festettem a köténykében a hajamat pedig szoros kontyban tűztem a fejem tetejére.
|
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
|
Adrian - Sosem gondolkoztál rajta, hogy színész légy? „Nem akarod látni az embert, aki vagyok.” Ez nagyon drámai volt, Oszit neked.
Persze nem akarom bántani, csak azt sem akarom, hogy azt higgye, megsértett azzal, hogy nem vinne el egy ilyen verekedésre. Ha tudná, mi mindent éltem át, ha tudná, hogy mit rejtegetek a nagyméretű pulcsik és indokolatlanul hosszú pólók alatt, akkor tudná, hogy nem ijednék meg attól sem, ami ott történik. De nem akarom, hogy tudja, nem akarom, hogy bárki tudja. Mert akkor sajnálnának, pedig én büszkén viselem őket, mert megtanítottak elég sok mindenre az életből. És büszke vagyok azért is, mert ennek ellenére képes vagyok mosolyogni, és hinni a szép dolgokban.
- Az a felhő olyan, mint egy occamy, nézd! Még a szárnyai is tökéletesen látszanak.
Ismerem az emberek testi reakcióit, sokat olvastam róluk még ott, amikor az anyámmal laktunk, sokszor tudtam, hogy mi játszódik le a testvéreimben, hogy mi a szüleimben, de ahogy Cole, úgy én is kitaszított voltam, ő a fattyú, én meg a barna. Körülbelül mind a kettő halálos bűnnek számít ám, főleg, ha megnézzük Rosie gyönyörű, kecses és ijesztően vékony alakját, légies járását, vagy Valery gyönyörű ajkait, hajzuhatagát, csábító pillantását. Én a barna kislányka, akiről meg nem mondanák, hogy idősebb, mint ValVal, pedig csak voltam, mint egy jelentéktelen kis pötty. Áldás ilyesminek lenni Fisheréknél. Viszont nem nagyon szeretném tovább boncolgatni a Colton-ügyet, mert látom, hogy mennyire fáj neki, és utálok fájdalmat okozni. Egyetlen kérdéssel pedig fel lehet tépni egy egész ütlegelős este sebeit.
- Sosem teszek könnyű fogadalmakat.
Na jó, ez nem teljesen igaz, maradjunk annyiban, hogy igyekszem minden ígéretemet megjegyezni és maximálisan betartani, de néha annyira el van vonva a figyelmem, hogy egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy mindent, de mindent betartsak. Van, ami sosem derül ki, és van, ami igen. Ami kiderül, az eléggé lelki szenvedéses bír lenni, pont ezért próbálkozom azzal, hogy ne ígérjek sokat, és azt, amit megígérek, képes legyek megtartani. Ahogy felém fordul, engedve, hogy megöleljem, élek is a lehetőséggel. Nem foglalkozom vele, hogy lehet, csupa morzsa vagyok. Olyan jó és megnyugtató biztonságba tudni magam, és ez nem csak akkor eshet meg, ha teljesen elszeparálva a világtól ülök egyedül, hanem akkor is, amikor egy barát karjai átölelnek.
- Remélem, hogy így lesz, és azt is, hogy te is boldog leszel, Adrian. Megérdemled.
|
|
|
|
|
Aiden Ward
INAKTÍV
RPG hsz: 110
Összes hsz: 208
|
Zsófi
- augusztus közepe| különedzés -Ha nem Zsófihoz hasonló kis csitrik vettek volna körül világéletemben, biztosan meghatna ez a pattogás, és hogy próbál keménykedni. Rezignáltan nézelődök körbe-körbe, lenyűgöző türelmemet bizonyítva és még annál is nagyobb mértékű toleranciámat a pancserekkel szemben. Aztán szélesen elvigyorodok; hirtelen váltás.
- Ne parázz, kiscsibe, elég jól bánok a pálcával – még kacsintok is mellé, hogy egyértelműsítsem az utalást. Felhorkanok, kellőképp elszórakoztatom magam, ez olyan magas labda volt, hogy bűn lett volna nem leütni. Egyébként még a jobb véglet, hogy örök kölyök vagyok, a másik opció az lehetett volna, hogy magamra veszem, hogy a képességeimet vitatja, és tök véletlenül felengedek még plusz vaslabdákat. Esetleg megbűvölve őket, hogy a közelembe eszük ágába’ ne legyen jönni. Lehet velem játszani, csak kérdés; megéri- e?
- Na, azt majd meglátjuk, ki dug fel kinek, és mit – vonom fel fél szemöldököm, még haloványan felfedezhető előző pajzán vigyorom árnyéka, de jókedvem elillanni látszik. – Túl sok a beszéd. Ha nem akarod, hogy kipeckeljem a szádat, és ne tudj kétségbeesetten sikítozni, ha valami gikszer csúszik a számításaidba, ezzel legalább a lehetőségét megadva annak, hogy megmentselek pár csonttöréstől, fogd be és koncentrálj arra, amiért itt vagyunk. A hisztériára nem vagyok kíváncsi – fenyegetőzésem tárgyának módszerét pedig a fantáziájára bízom. Teszek egy türelmetlen mozdulatot, majd átengedem a terepet a vasnak, ha Zsófi tovább puffog magában, majd rájön, ha telibe kapja a gurkó...
Amint megbizonyosodom róla, hogy nem engem követ tömör barátunk, egészen a pálya aljáig ereszkedem, és anélkül, hogy talpaim érintenék a földet, felszedem Zsófi imént elejtett ütőjét. Ahogy elnézem, végre rátérhetünk a gyakorlásra is, úgyhogy nagyjából a kezdőmagasságig kényelmesen röppenek vissza, a lány felé fordulok, majd lehorgonyzom, és kíváncsian követem végig tekintetemmel, hogy mihez kezd a hátbatámadással. Unottan támaszkodom a nyélen, az egyébként egész bravúros kergetőzést figyelve; alattomos mosoly kúszik arcomra, mikor elindul felém a lány.
Nem mozdulok egy centit sem azon kívül, hogy plusz ütőmet nadrágom derékrészébe csúsztatva elteszem az útból, saját eszközömet meg hanyagul feldobom, és könnyedén elkapom, miközben kihívóan bámulom háztársnőmet. Nagyjából vele egyszerre mozdulok, alig arrébb rebbenve oldalirányban, két kezembe fogva ütőmet, teljes mértékben felkészülve a gurkó irányára – ennek megfelelően azonnal lendítek, és törzsből utána fordulva és kizárólag a majdnem merőleges irányváltás okán hatalmasat vágok a labdára. Így az most nem tökéletesen függőlegesen száguld, eddigi hosszanti irányában továbbhalad, valamennyivel Zsófi előtt fog kilyukadni, úgyhogy a lány helyében kétszer meggondolnám, merre indulva hozom ki magam újra vízszintbe.
Az ütéstől kicsit elsodródom, kibillenek az egyensúlyomból, de még időben kapok a nyélre fél kézzel, így viszonylag gyorsan összekaparom magam.
Lássuk, újoncunk hogy kezeli a szituációt.
|
|
|
|
|
Oliver Finlay
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
|
Lora A lány elég harciasnak tűnt, és úgy vettem észre, hogy ha egy kicsit is neki nem tetsző szavakkal illettem, akkor máris visszaszúrt. Szerencsére nem voltam az a sértődős fajta, ezért ezt betudtam egyfajta női szeszélynek, meg amúgy is, heves vérmérsékletűnek tűnt, ami még nem a világ legnagyobb problémája. Aladárral kapcsolatos megjegyzéséhez már csak egy mosollyal reagáltam, azután vonultam be a fürdőszobába, hogy megszárítkozzam. - Mit kiabáltál?- Visszatérve a helyiségből, pillantásom a lányra fókuszált és azonnal feltűnt az a kötény, amit felkötött maga elé. – Egész jól áll Lora, mintha neked tényleg a konyhában lenne a helyed – szúrtam oda nevetve, és közelebb lépdeltem hozzá. - Nem,ez nem fóbia, csak nem szeretek beteg lenni. Ilyen őszi időben meg elég hamar beüt a krach, és nem szívesen feküdnék egész nap a gyengélkedőn. Náthásan amúgyis borzalmas fejem van- Elhúztam a számat, ha a betegségre gondoltam, de Aladár kapcsán már mosolyogtam. - Hihetetlen a kutyád, szerintem érti minden egyes szavadat – nevetve figyeltem a jószágot, majd az egyik kényelmes ülőalkalmatosságon dobtam el magam, várva hogy Lora összedobjon valami jó kis kaját. Legalábbis azt hittem, hogy jól járok majd, a lány azonban hamar munkára fogott. - Háhá, nagyon vicces vagy – némi gúny volt a hangomban, de az hamar elillant, végül is, egész jó kedvem volt. S mivel odakint még mindig pocsék volt az idő, úgy döntöttem, hogy segítek a lánynak. - Igen, azt hittem, hogy meglepsz engem valami finommal – Egy mosoly terült el a képemen, ahogy egész közel léptem hozzá, és úgy pillantottam le rá. – Na mond, mit aprítsak fel neked?
|
|
|
|
|
Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
Oliver Finlay - Hiába félsz a betegségektől, te még ázottan is túl megnyerő külsejű vagy - válaszoltam az aggodalmaira miután kitántorgott a fürdőszobából. Persze, ebbe a mondatba tagadhatatlanul belefoglaltam azt is, hogy többek között az én tetszésemet is sikerült elnyernie. Most mit titkoljam? Előbb vagy utóbb úgyis rájött volna.
A kötény való igaz, jól állt rajtam, de hogy az egész életemet egy konyhában töltsem? Azt nem igazán tudtam elképzelni.
- Haha, milyen kis viccesek vagyunk, és neked vajon hol van? - sejtelmesen fordultam feléje, kicsit közelebb is léptem hozzá, íriszeimet az ő íriszeibe fúrva, pár pillanat erejéig alaposabban szemügyre vettem szemének bogárkáit. Igazán szépek voltak, olyanok, amiket még sokáig tudtam volna kémlelgetni, de most nem ennek volt az ideje, hanem más dolgoknak. Szomorú vagy sem, épp főzni készültünk.
- Bizony érti, és azt is érzi, hogy kit szeretek és kit nem, szóval vigyázz - finoman megérintettem a vállait majd a kezeim lejjebb csúsztak, akaratlanul is felfedezték hátának vonalait. Nem akartam így reagálni, de már rég nem az agyam irányította a dolgokat, mozdulataim, ösztönszerűek voltak.
- Hát rengeteg zöldség van itt. Például, te is - nevettem el magam, szájam sarkában egy csinos gödörke éktelenkedett, vonásaim a fiú közelében szinte teljesen megszelídültek. A kissé csapongó, szeszélyes, vad kislányka egyre jobban kezdett feloldódni.
- Kezdd mondjuk a sárgarépával - ismét közelebb léptem hozzá, hogy a szükséges dolgokat odavigyem, hiszen ezt így szokás. Hogyan is kényszeríthetném munkára, ha nem adok neki eszközöket?
|
|
|
|
|
Leon Tim Wolf
INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
|
A lány egyből megmakacsolta magát, felhúzta az orrát, de ez Timnek nem szúrt szemet, mert mégiscsak róla beszélünk, ahogyan a kapu előtt feszít, rajta a pont megfelelő helyeken passzos narancssárga öltöny. Fessen nézett ki, jól érezte magát, a lány bosszankodás nem jutott el a csöppnyi agyáig, ami még nem kövült meg.
- Hát azt mondtam, hogy nagyon kicsi. Mi van, ha elüti valami? - nézett körbe, még le is árnyékolta a szemeit, hogy jobban lássa, merről jön a forgalom, de sehol nem volt senki. Ő elég sok mindent lenézett, többek között a kicsi embereket is, de természetes volt a számára. Ilyen magasról, ahová ő nőtt, már csak lefelé lehetett pillantani.
A lányból kitört a nevetés, nem is egészen sikerült feldolgoznia, hogy miért, de ő is kuncogott egy kicsit. Ez az egész nagyon ragadós volt. Nem tudta elképzelni, hogy ki lehet az, aki szegény wckagylót megérti, annak minden gondjával és bajával együtt, anélkül, hogy kinevetné. Talán egy bidé.
- Igazán érdekfeszítő csevej lehet - jegyezte meg Leon, de a hangszíne egészen mélyre sikerült, így csak megköszörülte a torkát, hogy helyrepasszintsa azt. Kevés sikerrel.
Szó esett Tim maszkjáról is, ami ugyan nagyon szép volt, ritkán hordta, mert nem sűrűn síelt, meg boltokból sem lopott még semmit. Bár, egyszer felírta a cipőlistájára, hogy neki bizony el kell hoznia egy Capri Sonnét fizetés nélkül. A lány arra jutott, hogy a neve SHHHH, Leon pedig értetlenül döntötte oldalra a fejét, de csak miután elmenekült kellő távolságba. Az adrenalin végiglüktetett az erein, a szervezete pedig azt kiabálta, fuss innen, rohanj, ha kedves az életed! Ő csak reszketett ott, az udvaron, remegtek a kezei, mint a nyárfalevél.
- Nem... semmi, jól nézel ki... de az... egy kacsa? - mutogatott, továbbra is reszketve, a kis sárga pihés kacsogányra.
|
|
|
|
|
Gálffy Erik
INAKTÍV
RPG hsz: 66
Összes hsz: 133
|
Farkas KamillaElső teljes nap itt, az új "otthonomban". Eléggé furcsa volt reggel felébredni egy ismeretlen szobában. Mikor nagy nehezen kinyitottam a szemem hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok, bután bámultam a plafont majd a szoba többi részletét is. Kellett egy kis idő míg rájöttem, ez nem az én szobám, nem az én jól megszokott és bejáratott ágyam. Hatalmas életkedvvel túrtam bele kócos hajamba, majd nagy nehezen rávettem magam arra, hogy megmozduljak. Vagy tíz percig ültem az ágy szélén és azon elmélkedtem, hogy vajon mit fogok én ma itt kezdeni magammal. Szinte senkit nem ismerek, azt se tudom, hogy mi merre található. Egyáltalán mit szoktak itt csinálni a diákok? Van valami jól bevett szokás? Vagy mindenki megy a maga útján? Teljesen elveszettnek érzem magam egyelőre, de tudom, hogy ez hamarosan változni fog. Szerencsémre a megnyerő személyiségem hamar bevonz egy rakat embert. A délelőtt nagy részét valamint a délután kisebb részét lent töltöttem a faluban. Körbenéztem mik vannak erre, akad-e valami jó kis hely ahova unalmas napokon be lehet ülni. Hát nem. Nem nyűgözött le amit eddig láttam, azért bárhogy is nézzük nem egy Pécs. Szóval hamar ráuntam a falura így visszamentem a kastélyba. Mivel végre nem volt rossz az idő, így eszem ágában se volt bent tartózkodni. Nagy lelkesedéssel arra az elhatározásra jutottam, hogy mekkora király lenne most repülni egy kicsit. Azzal legalább le tudom engedni a fáradt gőzt. Igaz a kviddics sose mozgatott meg, sose játszottam és nincsenek is ilyen vágyálmaim, de repülni mindig is szerettem. Hatalmas mázlim volt, hogy a családi birtok körül egy arborétum van, így annyit csapathattam amennyit csak akartam. Senki nem látott meg a fák fölött. Visszakanyarodva a valódi sztorihoz: Szóval elég gyorsan letaláltam a pályára, ahol szerencsémre nem volt senki.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
 Ma olyan semmittevős napot tartottam. Az idei év végét követően meg is érdemlem, sikerült elemi vizsgám, sikerül a VAV vizsgám, sikerültek az év végiek is, ismét megnyerte a rellon a kupát, meg a meccset is, és én lőttem a legtöbb gólt idén, ami azért elég menő Míneák meg Ianek mellett. Nem mintha ők meg kellett volna erőltessék magukat amikor már úgyis profi ligások, de ezzel nem igazán foglalkozom, csak kiélvezem, hogy ilyen király idényünk volt. Harmadjára is. Dél körül keltem fel, más csodagyerekekkel ellentétben én szeretek vagy tizenkettőig az ágyban maradni akkor is ha nem feltétlenül alszom, csak úgy fetrengek a semmibe. Sikerült egy kávét is lefőznöm magamnak, meg csinálni valami szendvicset reggelire, hogy legyen valami a gyomromban. Tudatosan kerültem mindent ami tanulással kapcsolatos, a szünet egész telte alatt ezt fogom csinálni, elrakom őket a fiókba, aztán majd egyszer elő fogom venni őket, ha úgy alakul. Hogy ki is mozduljak valamennyire a házból, beugrottam a pubba kicsit, megnézni, hogy mi a helyzet, ha már úgyis ott dolgozom, aztán mentem is tovább a kastély felé. A kviddicses öltözőben átvedlettem az edzőfelsőmbe meg nadrágomba, a hűvös idő miatt még egy pulóvert is felvettem. Aeromágus vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nyarat is tudok csinálni éppen. Egy rövid ásítást követően léptem ki egy használaton kívüli ütővel, a seprűmmel természetesen, meg egy kisebb zsáknyi teniszlabdával (mert a nagyobbat nem bírtam volna el, és ha megpróbálnék elütni egy gurkót, igencsak ripityára törném vele a csuklóim). Nem igazán zavartatom magam amiatt, hogy valaki itt van, csak megleszünk szépen békében egymás mellett, gondolom. Én egy egész békés természet vagyok, engem nem zavar. A karikáktól jó pár méterre, inkább a kezdőkör felé teszem le a zsákot, és nézek fel. Itt jó lesz.
|
|
|
|
|
Gálffy Erik
INAKTÍV
RPG hsz: 66
Összes hsz: 133
|
Farkas KamillaKisebb megrökönyödés lesz úrrá rajtam, amikor egy törékeny kiscsaj jelenik meg egy zsák labdával, ütővel és egy seprűvel. Fiús zavaromban még azt is elfelejtem, hogy fel kellene ülni a seprűmre. Csak állok ott elcsodálkozva és alaposan felmérem a lány minden porcikáját. Besz**ás, hogy nő létére jobban konyít ezekhez, mint én. Hogy ezt miből szűröm le? Abból a könnyedségből és ügyességből, ahogy felpattan a seprűre és már ott sincs. Ilyenkor olyan gáznak érzem magam. Itt vagyok ma-holnap 21 évesen és azon kívül, hogy tudom, hogyan kell ülni egy seprűn, máshoz nem értek vele. Oké, tudom, hogy az én hibám, hogy ennyire nem érdekelt sose a kviddics. Egy idióta sportnak gondoltam és gondolom most is, aminek semmi értelme nincs. Legalábbis számomra. De ezt itt ki nem merem ejteni a számon, mert a végén valaki megkövez érte. Azt egy nap alatt sikerül leszűrnöm, hogy ebben az iskolában igen sokra tartják ezt a sportot. Elcsodálkozva hallottam, hogy minden háznak külön csapata van. Mivaaan?! Mivel már elég hülyén érzem magam, hogy csak állok ott, mint egy faszent, így gyorsan seprűre pattanok. Egyébként mi is volt a tervem nekem azzal, hogy kijövök ide? Ja igen, repülni picit, na de mégis hol? Menjek körbe-körbe, mint valami nemnormális? Kizárt. Szóval akkor feljebb kell mennem és kicsit körbe nézni merre van valami olyan hely, ahol senkit nem zavarok és lehet száguldozni, esetleg fák között szlalomozni. Közelebb repülök a lányhoz mivel, hogy ő talán tud nekem ebbe segíteni. Nem akarom megijeszteni így köhögök egyet mikor közelítek felé. Megtartva a tisztes távolságot „megállok” mellette, majd illedelmes férfihoz illően előbb köszönök neki. – Hali! Bocsánat, hogy megzavarlak itt ütögetés közben, de egy kis információra lenne szükségem... – Ha szóba áll velem és hajlandó válaszolni, akkor majd elmondom miről is van szó.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
Oké, szóval a terv maga az, hogy majd ezeket a kis sárga teniszlabdákat átütögetem a karikákon. Nyilván dobhatnám is, de elég hülyén nézne ki, ha ezeket dobnám. Szóval most gyakorlom a célzóképességem meg az erőt amire amúgy is szükségem van, elég egyértelmű már csak ránézésre is az embernek, hogy nem én vagyok a csapat izompacsirtája ötven kilóval. Lehetnék gurkó is tulajdonképpen, de én hamarabb törnék el mint a vas, szóval nem vagyok. Tulajdonképp nem sokat foglalkozom a sráccal, biztos elleszünk ketten egymás mellett, elég nagy ez a pálya, szóval tökéletesen kiszorul a perifériámból, nem is nagyon figyelek rá, hogy most merre mozoghat, feltételezem, hogy nem szándéka lelökni vagy valami. Bár ki tudja, lehet, hogy egy ismeretlen navinés és most megbosszulja hogy Aidennel kiütöttük Nyestét, és a végén Nyeste mellett kötök ki a gyengélkedőn. Gondolom ott van.
Szóval nem kicsit lepődöm meg mikor elköhinti magát, egy pillanatra meg is rezzenek, az előbb felvonzott teniszlabda pedig most vissza is hullik. Kell egy újabb pillanat, míg felszusszanok, mert hát hiába nem rosszindulatból csinálta, nem igazán számítottam erre.
- Jaj semmi baj semmi baj semmi baj - megrázom fejem, lényegében a felszusszanásom kilégzése közben hadarom el, ahogy leeresztem az ütőt tartó kezem, a másikkal meg fogom a seprű nyelét.
- Mond csak - egy kedvesnek mondható mosollyal az arcomon fordítom felé fejem. Remélem, hogy tényleg kedvesnek tűnik, mert én nem akarok vicsorogni, nincs is okom rá, de a mimikám mindig is egy olyan dolog volt, ami felett nem tudtam uralkodni. Soha. És ez borzasztó, amikor így minden kiül az arcodra, és ha nem mondasz semmit, akkor is átmegy a lényeg. Akkor is ha nem akarod. Megint csak bólogatva hallgatom végig a kérdését, jelezvén, hogy értem és foglalkozom is vele, keresem ám a megoldást fejben.
|
|
|
|
|
Gálffy Erik
INAKTÍV
RPG hsz: 66
Összes hsz: 133
|
Farkas KamillaNem jött be az a tervem, hogy majd köhögök és akkor a csaj nem fog megijedni. Természetesen összerezzent, amin én csak elmosolyodok. Ezek az itteni lányok milyen félősek. A faluban is a szívbajt hoztam a leányzóra, most ő is megrémült egy fél pillanatra. Szerencsére azonban gyorsan túllendülünk a kezdeti rémületen és három gyorsan elmondott "semmi baj" után, már kezdem tényleg elhinni, hogy semmi baj. Ennek köszönhetően közelebb merek merészkedni hozzá és reménykedem benne, hogy ettől nem fog megrémülni majd jól megdobálni a labdácskáival. Természetesen a teniszlabdák látványát nem bírom szó nélkül hagyni és ahelyett, hogy megkérdezném amiért iderepültem hozzá, teszek egy kis kitérőt. - Ugye tudod, hogy ezt a sportot nem teniszlabdákkal játsszák?! Az egy másik sportág, tenisznek hívják és ahhoz a két lábadon kell állni a talajon, valamint kell hozzá egy partner is. Valamint nem mellesleg az ütőd sem a legideálisabb hozzá. - Teljes komolysággal és beleéléssel magyarázom a lánynak amit úgy fest, hogy nem tud. Természetesen szám szegletében végig ott lapít az a bizonyos csibészes, kisfiús mosolykezdemény, ami a monológom végére teljesen a felszínre tör. Ha eddig nem akart a lány megdobálni, akkor majd most kapok a pici pofikámra. De hát na, ezt nem lehetett kihagyni. - Egyébként csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nem-e tudsz véletlen valami frankó helyet, ahol lehet egy jót száguldozni és ökörködni? - Visszakanyarodom a lényegre, és reménykedem benne, hogy a csaj mond valami okosat és használhatót. Bár így közelről felmérve a terepet, szívesen maradnék vele "dobálgatni". Mivel nem sietek annyira nagyon, sőt, tök szívesen itt dekkolnék vele, így benyúlok a pulcsim zsebébe, majd egy kézzel elővadászok egy szál cigarettát a dobozból. Számba teszem, majd újabb egykezes mutatvánnyal egy öngyújtót is elővarázsolok. A gyújtó kattan, majd a cigi vége pirosan kezd parázslani.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
Nagyon kiszámítható vagyok, tudom tudom, de ennyi kiszámíthatatlan rellonos között azért már lassan ritkaságszámba megy kevésbé rellonosnak számítani. Lehet, hogy ettől válok rellonossá, ez egy paradox. Először összeráncolom kicsit homlokom ahogy magyarázni kezd, leheletnyit oldalra is billentem fejem, hogy mi van, de azért hamar leesik, nem vagyok éppen sem hülye, sem valami világtól elzárkózott full komoly remete, hogy ne értsem a viccet.
- Úr isten, nem mondod? - meglepődöttséget színlelve tátom el szám, ahogy először a már földet ért labda után nézek, majd a kicsit feltartva az ütőt, arra is ránézek. - Nemáááár, pedig eddig azt hittem értek hozzá - eddigre azért már én is elnevetem magam, mint mondtam, nem nagyon tudom uralni az arcizmaim. - Most összetörted az álmaim - jó, itt nyilván most le kéne csorduljon egy könnycsepp, vagy legalább lebiggyesztenem a szám, de egyik sem igazán jön össze, csak tovább vigyorogva megcsóválom a fejem. Nyilván meg is kéne dobálnom, de az túl erőltetett lenne, meg már le is járt az a pár másodperc, amikor aktuális lett volna. Szóval csak visszahúzom magamhoz a labdát, elég könnyű, meg kicsi is, az ilyenekhez már nem kell használnom a kezem. Nyilván kell ahhoz, hogy elkapjam, de ahhoz, hogy a levegőben felreppenjen hozzám, elég csak a fejem használni. Az agyam ami benne van. Érted.
- Száguldozni és ökörködni, oh well - széttárva kezeim mutatok körbe magam körül a levegőben, ha esetleg nem lenne elég egyértelmű, hogy ez a hely erre van egészen pontosan kitalálva. Nyilván repkedhetne a kastély tetején is, de nem hiszem, hogy a vezetőség különösebben jó szemmel nézné. Bár ki tudja, amióta nálam fiatalabb lányok rohangálnak a tanáruk növekedő jóérzésével a hasukban, én már semmin nem lepődnék meg. De azért nem nagyon dobom fel ötletnek, biztos ami biztos. Én meg már csak rossz szemmel sem nézek a parázsló szálra (nem mintha valaha is tettem volna ilyet), hát ha jól esik neki, akkor szívja el, engem igazán nem zavar.
- Szóval, boy - feldobom kicsit a labdát, ami meg is áll a tenyerem felett, apró mozgásokat végezve ingázik, ahogy az elememmel megtartom. - Mit is mondtál a teniszről? - most már nyilván itt az ideje, a bosszú akkor édes ha váratlan meg satöbbi, ahogy meglendítem a kezem, lényegében felé dobom a labdát. Nem pont a fejére célzok, mert elmebeteg éppen nem vagyok még, de a vállára egészen nyugodtan mehet.
|
|
|
|
|
Gálffy Erik
INAKTÍV
RPG hsz: 66
Összes hsz: 133
|
Farkas KamillaHatározottan tetszik. Tetszik a szitu, a kiscsaj és a stílusa is. Áldom az urat, hogy nem hisztizett be, hanem értette a poént, sőt vissza is vágott valamennyire. A mosolyom egyre csak szélesebb, és érzem, hogy ebből inkább ittmaradás lesz, nem pedig száguldozás. Sőt jobb programot is el tudnék képzelni vele: Közös...száguldozás. - Kérlek bocsásd meg nekem ezt a szörnyű tettemet. Nem szerettelek volna kirángatni a csillámpónikkal teli rózsaszín kis világodból, de valakinek muszáj volt ezt elmondania. Bocsánatodért esedezem, hogy ez én voltam! Meg tudsz nekem bocsájtani? - Kicsit színpadiasra sikerült a válasz, de talán még belefér. Mondjuk mire kimondtam ezeket már bántam, de visszaszívni már nem tudom. Kellemetlen helyzetemben tarkómhoz nyúlok és picit "megvakarom", majd újra helyrerázom magam. Hála az Istennek, de gyorsan túllendülünk ezen és a valódi kérdésemre is választ kapok, ami már igazából érvényét vesztette. Bár nem. Végül is nem lenne rossz tudni a későbbiekre nézve, hogy merre vannak jó helyek. De használható választ sajnos nem sikerült kapnom. Összeráncolt, felvont szemöldökkel nézek rá és arcomról sugárzik, hogy "ez most komoly". Remélem érti majd, hogy mire gondolok, de ez besült. Nők... Mikor már majdnem feladtam, és kezdtem elkönyvelni, hogy na itt egy újabb... meglepő fordulat következett be a beszélgetésünkben. Kérdő vagy talán inkább huncut(?) arccal nézek rá, a szóval boy után. - Dob az emlékezeted picilány? Nem szeretném újra elismételni, ha nem gond. - A magam 186 centiével szerintem nyugodt lelkiismerettel picilányozhatom le a kiscsajt. Mire a mondat végére értem arra eszmélek, hogy egy labda repül felém. Szerencsémre a leányzó nem tud a legjobban célozni, így a vállam felett repült volna egy a labda, ha nem vagyok elég gyors és kapom el, még mielőtt tovább repült volna. - Hát ez besült... - közlöm egy lenéző tekintet és némi bólogatás közben. Ha harc, hát legyen harc...Kizárt. Lányokat nem bántok. Seprűmet elhúzom oldalra és lassan átrepülök a lány másik oldalára, így kicsit közelebb jutok a pálya közepéhez és azokhoz a nagy karikákhoz amikbe a labdákat ütögetik vagy mi. Párszor feldobom a levegőbe a teniszlabdát, majd egy jól irányzott dobással átdobom az egyik karikán. - Látod, így kell célozni. Taulj ifjú padavan. - A cigi továbbra is ott van kezemben, így szívok egyet belőle.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
- Persze, utólag már könnyű bocsánatot kérned, miután a földbe tiportad a világról alkotott képem - a vigyorom mosollyá szelídül miközben megforgatom szemeim, aztán s kérdésére elismétlem a mozdulatot, némileg látványosabban. - Meggondolom még, hogy megérdemled-e a bocsánatom - mert ha már egy nem létező sérelemről beszélünk, akkor miért is ne szabhatnék nemlétező határokat a megbocsátásom elérésez. Nyilván így megy ez. A látható zavarára, ami bár nem feltűnő, nem is észrevehetetlen, egy leheletnyit fölényesebbé és válik a vigyorom. Nem mondom, hogy akaratlagos válaszreakció, de nem is nagyon ellenkezem ellene, vagy próbálom elnyomni, letagadni, ilyenek. Sajnálom, hogy nem foglalom el az alárendelt, szelíd bárányok szerepét - nem.
- Figyelj, felőlem akár az erdő közepén is száguldozhatsz, engem nem zavar, nem az anyád vagyok - megrázom fejem, miközben megvonogatom vállaim. Ez a hivatalos hely amit ki lehet használni, aztán ki hol intézi el, mindenkinek a maga dolga. Arra is volt már rá példa, hogy a kastély folyosóin mentek végig seprűvel, abból se lett tudtommal semmi, nyilván ha az erdő közepén nekimegy valaminek, akkor is magának csinál gondot, és nem a prefektus aki rátalál. Már ha rátalálnak. Vagy, már ha a prefektust érdekli. Ebben az iskolában lassan már senkit nem érdekel semmi, olyan mintha mindenki navinés lenne, és az összes többi ház csak formaságból létezne, hogy ha valakinek nem tetszik a sárga, akkor válasszon mást.
- Van mikor elfújja a szél a hangokat - visszaül a vigyor a képemre, nem ortó idióta módon, persze. A becézésére megemelem egyik szemöldököm, de még mindig nem sértődtem meg, nem vagyok az a fajta, aki minden második szót magára vesz. El is eresztem a fülem mellett, nem különösebben akarok most méregetésbe bocsátkozni vele, nyilván le tudnám borítani a seprűjéről különösebb megerőltetés nélkül, ha akarnám, de nem akarom. Részben mert az erőmmel való visszaélés lenne, részben meg mert minek? A fejem fordítva egyik oldalról a másikra követem a mozgását, nyilván az kimarad, amikor mögöttem van, mert bagoly az épp nem vagyok, és nem forgolódni sem fogok nekiállni. A tekintetemmel követem a dobását, majd elismerően bólintok a góljára.
- Nem szeretnél kviddicsezni? Jó hajtó lennél - és Mini elköszönésével bizony szükségünk is van egy akármilyen hajtóra, de a jó hajtóknak nagyon örülnénk ám.
|
|
|
|
|
Gálffy Erik
INAKTÍV
RPG hsz: 66
Összes hsz: 133
|
Farkas Kamilla- Mit tehetnék, hogy megbocsájtsd eme rémes tettemet? Bármit megteszek érte! - tökéletes színészhez méltón sikerül előadnom a választ. Gondoltam még hozzá teszem, hogyha kell még a csillagokat is lehozom neki az égről, ne de azért ilyen kijelentésekkel inkább nem dobálózok. A végén még tényleg megkér rá, aztán majd nézhetek bután, hogy ezt mégis miképpen kivitelezzem. Bár ha nagyon akarom biztos, hogy ki tudok találni erre valami alternatívát. Csak van itt valami csillagvizsgáló, vagy akad erre valami varázslat, amivel meg lehet idézni a csillagos eget. Mert olyan nincs a mi világunkban, hogy valamit ne lehetne megoldani egy két pálcamozdulattal. Arra a kijelentésére, hogy nem az anyám hangosan felkacagok. - Ennek kifejezetten örülök, már ha az lennél, akkor engem tuti valami beteg embernek gondolnának most... - Nem fejezem be inkább a gondolatmenetet. Nem szeretném felcsapni a lapjaimat, mert a végén még rájön, hogy igen csak elnyerte a tetszésemet. Amik pedig a fejembe járnak, na az egy épkézláb ember esetében nem a saját anyja kapcsán merül fel. Szóval ezen a témán inkább gyorsan tovább is haladok, még mielőtt belegondolnék itt a dolgokba. Fúj! Arra a kijelentésére miszerint elfújja a szél a hangokat csak egy mosollyal és egy szemforgatással reagálok. Felesleges tovább húzni ezt a témát úgy gondolom, inkább lépjünk a következő napirendi pontra. Mondjuk az sem éppen egy olyan dolog, amiről szívesen beszélnék. Közelebb repülök a kis csajhoz, leparkolok mellette úgy, hogy térdünk összeér és szemben helyezkedek el. - Elárulok neked egy nagy titkot, de meg kell ígérned, hogy senkinek nem mondod el. Oké?! - nem suttogok de elég halkan mondom, elég halkan ahhoz, hogy jogos legyen ez a túlzott közelség és a némi testi érintkezés is.
|
|
|
|
|
Kirill Nowakovskij
INAKTÍV
Yesli vy boites' volkov, ne khodite v les!
RPG hsz: 6
Összes hsz: 9
|
BorókaNagyon kicsinyesnek éreztem, hogy ilyet teszek, de muszáj bolt szóba elegyednem a lánnyal. Annyira elveszett volt így év végén. Idősebbnek tűnt,
de nem zavart.
-Ne aggódj. Csak olyan, mintha az állatkertbe érkeztél volna. Szerintem minden évben ez van. Vagy szólj, ha tévedek!-pislogtam rá nagyokat. Szerintem meghallotta, de mintha nem vett volna tudomást erről. Elsétált mellettem a tömeggel. Azt hittem, sosem látom.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
A következő kérdésre némileg elgondolkodva tekintek rá, nem mondom, hogy nem számítottam erre a fordulatra, mert hát mindig ez szokott jönni az ilyen helyzetekben, de nem is forgattam annyira, hogy most konkrét kárpótlással álljak elő.
- Biztos vagyok benne, hogy kitalálunk valamit - nem hagyok túl nagy szünetet, nem kezdek el ezen gondolkodni, mert nem is komoly, meg mert teljesen hülyén jönnék ki belőle. Szóval csak megvonom párszor a vállam közben, még kacsintok is neki. Annak ellenére, hogy szerintem egyáltalán nem tudok kacsintani, na de semmi baj, próbálkozni azért szabad. A következő, befejezetlen mondatra akaratlanul megemelkednek szemöldökeim, szélesebbé válik a mosolyom. Nem tudom nem észrevenni, valószínűleg az is a célja, meg hát ugye nem vagyok se süket, se vak, sem értelmi fogyatékos, szóval látom ami egyértelmű. Szóval nem is reagálok rá, mert felesleges lenne túltárgyalni, és nem is akarom erőltetni az egész anya-témát. Nem akarok egyelőre sem az ő, sem más szülője lenni, túl fiatal vagyok én még ahhoz, és különösképp a méhem sem igényeli ezt a törődést. Már ha törődésnek lehet ezt nevezni. Szóval nem, semmiképp nincsenek ilyen terveim a közeljövőre.
Reflexből húzódom egy leheletnyit hátra, ahogy hozzáér a lába a lábamhoz. Nem sokat, éppen csak annyit, hogy ne érezzem, meg valószínűleg ő se érezze az én térdem. Nem félelemből teszem, csak berögződés, hogy nem szeretem, ha idegenek érnek hozzám. Mondjuk ez nem csak idegenekre érvényes, mert Livhez is ugyan így viszonyulok, pedig ő még a tanárom is volt, szóval ja. Vannak emberek, akik ebben az állapotban maradnak, vannak emberek, akik nem, tulajdonképp többen vannak akik nem, mint akik igen. A titokra öntudatlanul is megforgatom szemeim, nem elutasítóan, csak egyszerűen megforgatom.
- Nem is ismersz, és ilyen hamar rám bízod a rejtegetnivalóid, ez nem egy túl okos tett - kicsit elhúzva szám csóválom meg fejem beszéd közben, ahogy rá nézek.
|
|
|
|
|
Daisy Blue Berry
INAKTÍV
¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
|
 - Elüti? T-rexet? Nem, nem, nem, nem, nem… - ráztam a fejem hevesen tiltakozva. Ilyen rémségeket kigondolni sem szabad, nem még kimondani! Teljes kétségbeeséssel játszódtak le a fejemben csúnya forgatókönyvek kacsavadászokról, kacsatepertős különlegességet készítő szakácsokról, farkasokról és rókákról, amint eszeveszetten kergetik az én kisállatom. Milyen torz, korcs világban élünk, ahol megtörténhet ez? Ám szerencsére a tragédiáról hamar elterelődött a figyelmem.
Ha minden beszélni tudna, ami körülöttünk van, sok embernek nem lenne se titka, se magánélete, se még ép házassága. Ebben olyan kilencvenkilenc százalékig vagyok biztos, de az az egy százalék csak azokra vonatkozik, akik tojni szoktak magasról a problémákra. Nekik is tudnának még kavarni a kis berendezések. Vicces sztorikat tudhat szerintem a bár mosdókagylója is, majd egyszer megkérdezem egy hosszú este után, hátha velem is szóba áll! Szeretem az izgi sztorikat.
- Hát, engem érdekelne pár bútordarab miket tud, tuti vannak hatalmas sztorijaik. Gondolj csak bele, előttük senki nem figyel magára igazán - elgondolkodva simiztem a pofim, de aztán csak rájöttem, hogy ehelyett tényleg meg kéne találnom a kis sárga totyogóm. Szóval egy gondterhes sóhajjal nézelődtem a kapunyitás után, meg be is akartam mutatkozni, mire meglett a rosszaság. De úgy meredt ránk a fiú, hogy én is kénytelen voltam őt jól visszabámulni, meg még elég buta fejet is vágni. Már tényleg azt hittem rágóba ültem, de az egész fenekemre ugye nincs rálátásom, gyárilag lehetetlen tükör nélkül.
- Ő T-rex, az elcsoszogott rosszaság. Köszönj szépen a csini inges fiúnak - mondtam, közben a kis szárnya alá nyúltam, mert tudtam, hogy egy ponton igen ingerelhető rá, hogy megemelgesse, mintha integetne. Sikerült is én meg elégedetten vigyorodtam el. - Örül, hogy megismerhet. Meg én is, ja igen. Daisy Blue Berry. Már a nevem. De te rendesen lesápadtál, minden oké? Ugye nem fogsz hányni? Egyszer… mindegy is.
|
|
|
|
|
Gálffy Erik
INAKTÍV
RPG hsz: 66
Összes hsz: 133
|
Farkas KamillaSzimpatikus a kis csaj, nagyon is! Sőt! Fejben már pár dolgot le is futtattam vele kapcsolatban. Azonban azt nem tudom eldönteni, hogy mennyire vevő bizonyos dolgokra. A térd összeérintés akár egy jó próba is lehet arra, hogy mennyire vevő egy idegen férfi közeledésére. Gyorsan kiderül, hogy nem az. Azonnal hátrál egy kicsi, hogy még véletlenül se legyen köztünk semmi testi kontaktus. Erre egy széles mosoly fut át arcomon. Csípem az ilyen csajokat, akikért meg kell esetleg harcolni és nem adják gyorsan magukat. Már csak a kérdés az, hogy megér-e ez a leányzó annyit, hogy én törjem magam miatta?! Erre még aludnom kell. Nem kíváncsi a titkomra, ami igazából lényegtelen mert úgysem mondtam volna el neki. Szinte biztos vagyok benne, hogy másnap már mindenki transzparensekkel rohangálna a rellonon belül, hogy tüntessenek engem el onnan. Nyilván ez egy kicsit durva túlzás, de biztos, hogy nem lettem volna a zöldek kedven újonca. - Hát látod, azonnal elnyerted a bizalmamat... De ha nem hát nem! - vonom meg vállam, majd szívok még egy slukkot a cigibe. Egy ügyes mozdulattal eloltom a cipőm talpán, kimorzsolom belőle a maradékot, majd a kabátom zsebébe süllyesztem. Nem szoktam szemetelni. Az tilos! Ezt gyorsan megtanultam egy arborétumban. - Hát igazán örültem a találkozásnak kisasszony! Remélem még látlak! - biccentek egyet köszönésképpen, majd elhúzom oldalra a seprűt és már ott sem vagyok. Végül csak lesz egy kis száguldozás, amire a legideálisabb helyszínnek az erdő fölötti részt, valamint az iskola tornyait találtam.
|
|
|
|
|
Leon Tim Wolf
INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
|
A bútoros dologban lassan, de biztosan elvesztette a fonalat. Nem volt elég, hogy retteg a nyílt terekben, ahol védtelen préda, bármi elejtheti, míg nem figyel, mert a zippoja nem gyullad. Nem elég, hogy a magas helyeken enyhíthetetlen émelygés tör rá, a repüléstan óráin feszt, kötelező jelleggel rókázott a tanárra. Talán ennek némi köze lehetett ahhoz is, hogy hétfő reggel voltak és Tim nem viselte jól olyankor a megerőltetést, de a lényegen ez nem változtat. Akkor még meg sem említette az ember a kacsákat, amelyek bármelyik sarkon ott leselkedhettek rá, neki pedig a gondolattól megdobogósodott a kicsi szíve. Akkor jön a nő a gondolattal, hogy a bútorok is megfigyelés alatt tartják, őt pedig kirázta a hideg.
- Ez nem vicces, ez ijesztő - rázta meg a fejét a ficsúr elborzadt ábrázattal. A lány gondterhelt sóhaját még az ő földimogyoró méretű agyával is sikerült értelmeznie, meg is kérdezte volna, hogy mi a gond, ha nem kerül elő a legnagyobb félelme, maga, a törpe, sárga anti-Krisztus. Minden porcikájában reszketett, akár a nyárra emlékeztető utolsó. megsárgult falevél, talán még a víz is leverte.
- T-rex? Akkor ő nem egy kacsa? - Ha egészen őszinte akart volna lenni, mélységes zavarodottság költözött a lelkébe. Ott volt a furcsa, de csinos lány, a sárga pelyhes döggel a kezében. Nem is volt egészen biztos benne már, hogy az egy kacsa. Sosem látta őket fejletlen állapotban, amúgy is leginkább a vadkacsák rémisztették meg. Nem lehet ok nélkül ez a nevük. A kis tollas még integetett is neki, ő pedig még mindig bizalmatlanul méregette. - Nem harapja le a karod? Ö... ja. Timmy... aza... Leon. Tim. Wolf. Örülök. Talán most már nem, de nem ígérek semmit.
Kissé előrehajolva vett mély levegőket, de a szervezete szinte sikítva tiltakozott. ~Ne vedd le róla a szemed! Veszélyes!~ Mély levegő után kapott.
|
|
|
|
|
Kornai Viktória
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Gyakorlás | 'brr hideg van' sálAz újabb tanévet csak azért várta, hogy ismét részt vehessen az elemi mágia órákon. Annyira imádta a dolgot, hogy még az sem rettentette el, hogy idén lesz a VAV, amitől egyébként rettegett. Közel sem érezte azt, hogy készen állna, habár a még tavalyi év végén könnyen elsajátított hoppanálás adott neki egy kevés önbizalmat. Azóta elég sűrűn nézi magát a tükörben a hízás jeleit keresve, mert ha nem levédett területen tartózkodott, még azt a két lépés távolságot is hoppanálva tette meg. A szünetben annyira beleszerelmesedett ebbe, hogy még az év végén feladott feladatokat sem csinálta meg, egyetlen másodpercet sem töltött gyakorlással.
Mióta visszatért a kastélyba, amikor épp nem az elhagyott karkötőjét kereste, csak tanulni próbált. Egy egész hét telt el azóta, hogy akár egy csepp vizet is megidézett volna. Nem volt magára büszke, de hát mit van mit tenni, a tanárai rengeteg dolgot várnak el tőle, amiben a prefektusi kötelességek sem segítenek.
Aprót sóhajtott, miközben kiért a rétre. Fannit bagolyban kérte meg, hogy gyakoroljanak együtt az elemeikkel. Több szempontból is tökéletes partnernek gondolta a lányt. Elemeik konkrétan a tűz és a víz, a legjobb gyakorló párosítás. Ráadásul egyszerre kezdték el, közel azonos szinten állhatnak. Sosem kérdezte egyik társát sem a külön órákon, hol járnak, csak azt vette észre, hogy vannak, akik vizsgáznak, aztán eltűnnek.
Egészen meglepődött, amikor választ kapott, gyorsan sikerült lebeszélni egy találkozót a réten. Viki hamarabb ért oda, így csak leült a fűbe, természetesen a napra. A szeptember idén hidegebb volt, vagyis ő már akkor a nagy sálai egyikében volt, amit csak télen szokott használni. De aznap nem volt annyira csípős hideg, aminek örült. Bár sejtette, ha Fanni belekezd, akkor nem sokáig fogja érezni a 10 fokos hőmérsékletet.
|
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia
Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
RPG hsz: 482
Összes hsz: 3441
|
Kori Viki
#húdehidegvan #kisgyakorlásforus #remélemnemgyújtomfelahajam #ruhaJobban sikerült az a VAV vagy WOW vagy mi a doxy, mint vártam. Sőt tök büszke vagyok magamra, ami valljuk be, tőlem fura. Egy szót se tanultam rá hónapokig igaz, volt jobb dolgom is így csak az utolsó egy-két éjszakám ment tönkre és úgy néztem ki, mint a mugli filmekben lévő zombik. Ahh, de szeretem a zombis filmeket, te jó ég! Főleg a kaptárt! Az a legmenőbb bár az utolsó részét még nem láttam, szóval illene már azt is megnézni, amint tudom.
A szünetem nem alakult olyan fényesen, az auror hadnagy vagy micsoda ismét egész nyáron figyelt a tavalyi halálfalós incidensem miatt. Igaz, annak azért annyiban örülök, hogy kiderült az elemi mágiával való kapcsolatom. Jobban mondva rájöttem, hogy én biza' a tűzzel egész jól elboldogulok. A többi részéről nem igazán mesélnék, bocs. Esetleg még annyit, hogy apáék felől még mindig nem hallottam semmit, már több mint egy év telt el és kezdek is lemondani róluk.
Amikor ismét a kastélyba betettem a lábam, kicsit egyedül éreztem magam. Lala elment egyetemre, Gwen is és... Anna is kiköltözött tőlünk a szobából. Jó, persze vannak barátaim, csak hiányozni fognak.
A szobámba Sparkle és Hime társaságában fetrengtem az ágyamon, amikor kaptam Vikitől a baglyot, hogy gyakoroljunk. Gondoltam miért is ne, már épp ideje volt, hiszen fejlődni kell ahhoz, hogy tökéletesen uraljam a tüzet és ne gyújtogassam fel a szorgalmijaimat, mint az előző évben. Fúúú, mennyi büntetést kaptam értük, ahh...
A találkozó időpontján kidugva az orrom az ablakon rájöttem, hogy hidegebb volt, mint amúgy kellene lennie. Persze azért is, mivel pyromágusként érzékenyebben érintett a hideg és jóóóól fel is kellett öltöznöm, hogy ne dideregjek.
Mivel gyakorolni indultam, gondoltam jó lehet, ha Sparklet is elviszem, a kis sárkánytigrisemet. Hátha ő is tud nekem segítséget nyújtani a fejlődésem érdekében.
A rétre szökdécselve értem ki, el akartam érni, hogy ne fázzak ehhez pedig mozogni kellett.
- Sziiiaaaaa, Vikiii! - integettem a navis, elemis gyakorlópartneremnek.
- Hoztam Sparklet - mutattam az állatra - Ne félj, nem harap meg semmi, csak eleven és lehet jó lesz, ha ő is itt lesz velünk - kezdtem kifejtegetni mosolyogva mind azt, amit el akartam egy szusszal mondani. Kicsit hadartam. Kicsit nagyon, de reméltem, hogy megérti a javát.
|
|
|
|
|
Daisy Blue Berry
INAKTÍV
¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
|
A nagy gondolkodás közepén valahogy elkerültem attól a ténytől, hogy miként is értem el oda, hogy a komód majd elmeséli ki szokta belőle kilopni az aprót. Mondjuk tutira hasznos dolog lenne, de miért is merült ez fel? Nem is olyan lényeges már. Leginkább azért sem, mert ahogy nézem a szokott módon - mert más is tette már ezt velem - igencsak furácskán reagált a sárga zakós fiúka.
- Talán egy kicsit - de érdekes is. Ezt a véget már csak magamban tettem hozzá és inkább T-rex további kutatásába fordítottam át a fölös energiáim, ami kamatozott is elég hamar. Még jó, hogy nem a svájci frank alapú hitel jár így. Oh, wait. Mindegy is, ezeket rábízom az okosokra, főleg, mert egy megkönnyebbült sóhaj és vigyor kíséretében ráleltem a kicsikémre, akit már úgy hiányoltam.
- Ő a kis társam, T-rex - mutattam be újra, mert olyan volt, mint aki nem fogta fel a dolgot. A kérdését pedig el is engedtem, hát mit számít milyen állat? Ha kecske lenne és én Némónak hívnám azzal is bajuk lenne az embereknek? Diszkriminálják az állatokat. Mert nagyon kreatív a macskákat Cirminek hívni. Minden másodikat. Közben megsimiztem eleresztve a szárnyast a pelyhecskéin át, aki erre elégedetten nyomta a fejét a tenyeremhez.
- Nem - ráztam meg a fejem - miért tenné? Nem is tud harapni rendesen.
Persze azt nem kötöttem a fiú orrára, hogy csipkedni szereti a rosszfiúkat és rosszlányokat. De azok megérdemlik, Tim meg nem tűnt olyannak, akit T-rex bántana, sőt, a ládájánál bujdokolt, biztos szimpatikus volt neki vagy hasonló.
- Biztos rendben leszel? Van nálam egy csoki, kéred? Lehet a vércukrod… - billentettem oldalra a fejem, ahogy megemelkedtem már a kis nyakörves kacsával a karjaim között. Ő a pulcsimnak simulva mintha sípolt volna egyet, aztán csak a madzagom piszkálásával foglalkozott.
|
|
|
|
|
Leon Tim Wolf
INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
|
Ugyan elsőre Timen eluralkodott a pánik, biztosra akart menni, megkérdezte hát a lánytól, hogy T-rex akkor most a kacsafélék osztályába tartozik-e? Nem érezte kellően megnyugtatónak a választ, mert nem tudta eldönteni, hogy a lány vajon csak sumákol, vagy tényleg T-rex az állat. Talán utoljára gyerekkorában hallott ilyenről, éppen ezért nem is volt meglepő, hogy a kicsi, pihés kacsát nem ismeri fel biztosan. Az emlékei közt a rettegett állat nagy, kifejlett példány volt, fehér tollakkal és masszív testtel. Vagy éppen barna és zöld tollakkal, attól függően, melyik rémálmára hagyatkozott.
- Mi az, hogy nem tud harapni? Akkor lehet, hogy nem is kacsa - állapította meg, mert tisztán élt még az emlékei között, mikor gyerek volt és Owen bácsikája hangosan üvöltött a szomszéd Magdival, hogy fogja vissza a Kacsát, mert majdnem letépte a kecskéje lábát.
Persze, ez a bizonytalanság nem mentette meg, nem lett tőle jobban, csak állt ott, remegtek a lábai és a ládájában pihenő nagy doboznyi süteményen járt az esze. Volt benne csokis piskóta, linzer, meg minden csoda, egy ismerősétől kapta és menten jobban érezte magát tőle.
- Én? Kedves tőled, hogy felajánlod a csokidat, de nem. Köszönöm, szerintem innen már én is megoldom. - A pálcája egy mozdulatával a láda lassan felé araszolt, majd leesett, ő pedig felpattintotta a tetejét, hogy a nagy ország-világ szeme láttára kezdjen benne kotorászni. - Sütim van, megkínálnálak, de nem tudom, eszel-e ilyeneket.
Már az is nagyon előzékeny volt tőle, hogy kiemelte a bozontos fejét a poggyászból, arról már nem is beszélve, hogy tartotta a szemkontatkust két teljes másodpercig, mielőtt ismét a kacsára sasolt. Az az állat figyelte őt!
|
|
|
|
|
