Nathan J. Dolan
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Myra - Myra..- nevetve rázza meg a fejét, s betudja bóknak a fiatal nő szavait, hisz sejti, hogy a hölgyeménynek valószínűleg több kockával is volt dolga már. Mindenesetre, hízelgő számára, hogy jó emlékként tűnik fel a Blackburn lány emlékeiben, és ami azt illeti, benne is kellemes emlékek ébrednek, ha a lányra gondol. - Fenébe, most kereshetek magamnak egy másik kutyát, mert Csoki láthatóan szívesebben mászik rajtad, mint rajtam – egy mosollyal jegyzi meg, és hagyja is, hogy a kis jószág szórakoztassa a lányt, akit van ideje alaposabban is szemügyre venni. Tetszik is neki, amit lát, s ugyan Myra már jó néhány évvel korábban is tetszett neki, ez most sem múlt el, továbbra is szimpatizál a hölgyemény küllemével. Közben újabb történetet hall, és egészen ledöbben, még a szemöldöke is feljebb szalad, hallva a sok házasság hírét. - Kétszer is? Öhm, ami azt illeti, nem mindegyik. – Mosolyodik el, s ha visszaemlékszik, neki az apja sosem jelölte ki azt, hogy melyik lánynak csapja a szelet, melyiket kérje feleségül. Az is igaz, hogy neki a tanulmányaiba próbált beavatkozni az édesapja, de a két ügy egészen más, s van is köztük különbség. - Ugyan, nem kell sajnálnod. Éppen itt volt az ideje, hogy lelépjek onnan. Az új családjával sem jöttem ki igazán, valahogy mindig ingadozó volt a kapcsolatunk, nem számít – rándít egyet a vállán, nem is akar foglalkozni az apjával, nem véletlenül költözött tőle ilyen távol. Váratlanul éri, ahogy Myra tenyere az arcára siklik, kiélvezi az arcán végig sikló kéz érintését, végül tenyerével tapasztja arcához Myra kézfejét. - Igen, nekem is úgy tűnik – felnevet és a kutyára pillant, aki már lassan belakta Myrát, s most felköltözött a vállára. - Na jól van Csoki, ennyire azért ne legyél szemtelen. Látod, ő nem olyan úriember, mint én, szinte azonnal rád mászott – nevetve jegyzi meg a srác, majd odanyújtózva leemeli Myráról az ebet, majd a gumilabdát elhajítja az udvar bejárata felé, amit Csoki persze kiszúr, s azonnal a pattogó gumijáték után szalad. - Kölykök, már csak ilyenek – csóválja meg a fejét mosolyogva, mintha oly bölcs apa lenne ő maga, ki már három fiút is felnevelt. Pedig még csak közel sincs a családalapításhoz, s nem is igazán gondolkodott ezen. - Most viszont mennem kell – jegyzi meg, amint feltűnik neki, hogy Csoki egy hatalmas gödröt kezd kotorni az egyik bokor tövébe. Nem szeretné, ha ebből később gond lenne, s azt sem, hogy ezután a kutyát majd órákig kelljen áztatnia valami habzó lében. Felegyenesedik a padról, s Myrára pillant rá is mosolyog, miközben íriszeit fürkészi. - Örültem neked, hogy láttalak, és hogy ilyen jól nézel ki. Remélem, még találkozunk, szia! –intve emeli fel a kezét, miközben mosolyog, s már el is fordul, de aztán hirtelen visszafordul Myrához, s megcsókolja őt a padon, álla alá nyúl, s úgy húzza közelebb, ha csak a lány nem húzódna arrébb. Szemeiben szemtelen mosoly játszik, akár csak az ajkain. - Ezt a viszontlátás örömére, kíváncsi voltam, hogy vajon még olyan-e a csókod , mint régen. De olyan, ha nem még jobb. – Jegyzi meg mosolyogva, s még rá is kacsint Myrára, csak ezután sétál tova, hogy összekapja a koszos kis dögöt.
|
|
|
|
|
Piper Evelyn Brown
INAKTÍV
RPG hsz: 15
Összes hsz: 18
|
Andrej
Nem is tudom, mit kellene válaszolnom a "művész vagyok-e" kérdésre. Valójában nem, nem vagyok az. Nem érdekel a rajz, a festészet, és igazából más hangszer sem. Szép a hegedű hangja például, de érdekelni sosem érdekelt, sem úgy, hogy hallgassam, úgy pedig végképp nem, hogy játszani is megtanuljak rajta. Csak a zongora. A zongora az a hangszer, ami elvarázsol, megnyugtat, menedéket ad. Ha boldog vagyok, a zongorán keresztül ki tudom ezt fejezni. Viszont, ha dühös, csalódott, szomorú vagyok, akkor is ott van nekem a hangszer.
- Valójában nem, nem vagyok egy művész típus, csak a zongorát szeretem. Viszont bolondulásig bele vagyok zúgva, úgyhogy én inkább zongora lélek vagyok - nevetek. - Az anyukám nagyon sok hangszeren játszik, de nekem mindig csak zongorázott, mert amikor kisbaba voltam sokszor azzal altatott el - mesélem.
Mosolyogva emlékszem vissza azokra az időkre, amikor először elkezdett anya tanítani engem. Emlékszem, milyen nehezen indultam, sokszor fel akartam adni, csak a szüleim nem engedték. Talán ez az egyetlen dolog, amiért hálás lehetek nekik.
- A dédapám angol származású volt, édesanyám apukája. Viszont a nagymamám holland, úgyhogy így félig ez is, félig az is vagyok. Viszont az édesapám magyar. Szóval csak a nevem, ami angolos, inkább hollandnak és magyarnak vallom magamat. És a nevemet azért az anyai oldalról hoztam el, mert a szüleim ragaszkodtak a keresztnevemhez és apukám vezetékneve nem igazán illett volna hozzá. - Végül is, azt hiszem, így már két dolog miatt lehetek hálás nekik.
- Az anyanyelvem magyar, - magyarázok tovább - de hollandul is nagyon jól beszélek, tekintve, hogy nagyon sokat járunk külföldre a rokonokhoz, meg anya és apa barátaihoz. Sőt, a legjobb barátom is holland származású, úgyhogy már csak miatta is beszélnem kell a nyelvet, bár ő nagyjából beszél magyarul is, csak rettenetesen viccesen.
Ahogy Michael eszembe jut elfog a honvágy, a szomorúság. Bagolyban ugyan tartjuk a kapcsolatot, de idejét nem tudom, mikor találkoztunk utoljára.
- Na és te honnan származol? És a növényeken kívül van még valami, amit ilyen szenvedéllyel szeretsz?
|
|
|
|
|
Antoinette Myra Blackburn
Független boszorkány
Magyar Mennydörgő | anya
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
|
- Szép is lett volna, ha te is egyből rám mászol. Épp itt - nevet fel. Mostanra már nyoma sincs fáradtságnak, ami uralta Nathan és a kiskutya érkezése előtt. Sok információ és benyomás érte ezalatt a néhány perc alatt. Nem ellenkezik amikor Nathan leszedi róla az ebet, de szívesen elbabusgatta volna továbbra is. Ha rajta múlna, itt a kastélyban tartaná a fél állatkertet és begyűjtené a Csokihoz hasonló piciket. - Majd még összefutunk - biccent a férfinak és jobbjával int, amikor távozni készülnek. Az emlékek sorra rohamozzák meg még akkor is, amikor Nathan hátát látja csak. Aztán pár pillanattal később az emlékek szinte valósággá válnak valami újszerűként. Pillái lecsukódnak, akarva-akaratlanul viszonozza a búcsúcsókot. Elvégre szabad. Elszakadva tőle beharapja ajkát és hitetlenkedve rázza meg a fejét. - Semmit sem változtál - jegyzi meg szélesedő mosollyal. Van némi késztetés benne, utána menne szívesen és folytatná, amibe belekezdtek, de nem teszi. Nem mozdul, csak néz utánuk és a távolodó alakot elvesztve szemeit újra behunyva dől hátra a padon. //Köszönöm. ^^//
|
|
|
|
|
Almásy Boróka
INAKTÍV
RPG hsz: 35
Összes hsz: 102
|
NemTomi. NemMilán. Andris.
[a futó felhők alatt egy délután]
♫♪A zene maga a csoda. Hallható, érezhető, beleborzongató csoda. És Boróka most megtöri ezt a csodát az érkezésével. Általában igyekszik figyelni a másik emberre, meg arra, hogy ne csak saját magával foglalkozzon, mégis most csak így berobban Andris nyugodt délutánjába. Nézzük el szegénynek, tényleg nem akart ártani, de hát hogyan is állíthatna meg bárki egy ilyen elszabadult vidám energiabombát? Magában mulat egy kicsit Andris zavarán, persze nem rosszindulatúan, csak úgy, mint aki észrevette és, hát igen, jó, egy kicsit talán mulatságosnak találja.
- Sose tudhatod! Ha gondolod szervezek neked egy koncertet, biztos nagyon jó móka lenne - lelkesül be egy kicsit talán túlzottan is. Nem áll szándékában a srácra tukmálni a segítségét, ő csak szimplán felajánlja. Persze ez nem garancia, hogy nem tűnik tolakodónak az ajánlat. Még persze ecsetelné tovább a koncert lehetőségét, meg, hogy milyen szuper, ha az embernek saját számai vannak, de beléfojtja a szót a felcsendülő zene. Csak bólogat szaporán, tudja ő, az az egyik kedvence. Lehunyja a szemét ahogy belekezd a fütyülésbe. Nem éppen tökéletes, de talán nem is kell annak lennie.
- Most elmondom mid vagyok, mid nem neked… - és teljesen magával ragadja a zene. Sosem lesz olyan tökéletes mintha Cseh Tamás énekelné, mégis van valami varázs az egészben, ami meglebbenti a levegőt, ami megérinti az ember lelkét. Boróka halkan énekel, nem akarja elnyomni a gitár pengését, és akarja, hogy Andris hangja is hallatsszon. - ..ha vártál lángot az nem lehetek,…
Azt hinné az ember, hogy nem ismerik ezt a dalt egy varázslóiskolában, de Borónak igazán szerencséje, hogy Andris ilyen művelt. Vagy lehet, hogy a varázslók is hallgatnak mugli zenéket? Elgondolkodtató kérdés.
- …mi más is lehetnék, csak csönd neked - fejezi be végül, majd megvárja, míg elhal az utolsó hang is. Aztán csak csönd. Majd sóhaj.
- Hát ez gyönyörű volt - suttogja, majd egy fűszálat kezd babrálni a lábainál. - Köszönöm - mosolyog háztársára sokkal kevesebb vehemenciával, mint amennyivel ideérkezett. Egészen megnyugtatta a zene.
- Na és mesélj, mi az a nemrég elkészült dal, amit játszottál? - kérdezi még mindig az ajkai között bujkáló mosollyal, amint újból hátára fekszik, hogy tovább bámulja a felhőket. Nem akar tolakodni, és igyekszik visszafogni magát, de ha egyszer olyan kíváncsi.
|
|
|
|
|
Andrej Scotti
INAKTÍV
palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
|
Piper- Az én szüleim mindig sajnálták, hogy nem tanultak zenét - sóhajtok fel. - A bátyám zongorázott, de már neki sincs valami sok ideje rá.
Anya és apa soha nem határozták el magukat a zenetanulás mellett, de szerették volna, ha mi már megtanulunk valamilyen hangszeren. Én valami újat akartam tanulni, ezért kötöttem ki a gitárnál. A felmenőim se nagyon zenéltek a családban, valahogy beérték azzal, ha hallhatták másokat. Viszont az unokatestvéreim többségét szintén beíratták zeneiskolákba, úgyhogy ez valami új hullám lehetett a családban, hogy akkor a fiatalabb nemzedék már igenis vegye a kezébe a hangszert.
- Milyen hangszereken játszik még?
A lány nem semmi amúgy. Nem gondoltam volna, hogy ennyire összetett a származása, mondjuk ez ebben a suliban nem meglepő, és a Herzbergben se volt az. Ha úgy vesszük, mi is olasz gyökerekkel rendelkezünk, de már elsősorban horvátnak mondom magam, és most mégis Magyarországon vagyok, csak éppen nem beszélem a nyelvet.
- Bonyolultan hangzik - jegyzem meg elmosolyodva. - Hollandia nagyon jó hely lehet, egyszer mindenképp el akarok oda utazni. De még Magyarországon is alig voltam valahol. Én horvát és olasz származású vagyok, de a horváton kívül csak angolul tudok a suli miatt.
Kár, hogy anyáék nem akarnak sehova se utazni, így már ismerőseim is lennének. Mindenesetre a nyáron elkezdhetnék magyarul tanulni, amíg otthon vagyok, bár pont nem ragadna rám a környezet miatt, de jövőre talán már ha részlegesen is, de elhagyhatnám a fordítógyűrűt.
- Újonnan szívesen fedezem fel a muglik világát. Te hogy vagy velük? Szeretnék egyszer egy felrúnázott számítógépet otthonra, nagyon érdekes lehet.
|
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
|
Adrian  KinézetemKezd hűvösödni. Ma már fel kellett húznom egy pulóvert is, egy olyan jó meleg, kötött fajtát. Szeretem az őszt. Azt a nyugis, hűvösebb fajtáját, amikor az ember még nem vacog, de már nem is gondolkozik azon, hogy bikiniben szaladgálna. Én mondjuk amúgy sem gondolkozom bikiniben, de hát akkor is. Szóval az új cipőmhöz, amit imádok, szeretek és nem hagyok el sosem, felhúztam a hozzá illő pulcsimat. Majd a konyhán szereztem száraz kenyeret és loptam egy kevés magot, amit amúgy az ételbe szoktak tenni a manók. Vettem még magamhoz a termoszomba kakaót, meg egy nagy sajtosrudat, ami a reggelinél is nagyon finom volt. Aztán még egy sajtos rudat, mert biztosra megyek. Vajon más diákok is elveszik azt, amit meg akarnak enni, de mondjuk a reggelinél nem tették meg? Valószínűleg. Nem zavart annyira a dolog, hogy foglalkozzak is vele.
Helyette felpakoltam magamra a táskámat, átöleltem a termoszkámat, és már suhanok is a faház felé.
Gyakran járok ki ide, ez a második otthonom ebben az időben, így bárki, aki csak szeretne, megtalálhat. Felmászom a lépcsőn, körbenézek, hogy van-e itt valaki, és amikor meggyőződőm, hogy nincs, elégedetten elmosolyodok. Lepakolva a cuccaimat, a kenyeret egy szélvédett helyen elkezdem összemorzsolni, mert tudom, hogy a madarak nemsokára jönnek. Belekeverek egy keveset a magokból, és egy kis műanyag edénykébe vizet is rakok ki. Amikor ezzel készen vagyok, előveszem a sajtosrudjaimat, meg a kakaómat, és a magammal hozott könyvet, A két Lottit is. Most tartok ott, amikor a lányok elbúcsúznak egymástól, és elindulnak megismerni a szüleiket. A lábam lóg a semmibe, a hídon ülök, és lóbálom őket, miközben egyre több csivitelő hang érkezik a közelembe.
|
|
|
|
|
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV
cigarette daydream
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
|
 Semmi kedvem tovább ülni az üres házban egyedül, mint amennyit kell. Ha Shay nem akar haza jönni, mert be van sérülve rám, akkor ne jöjjön haza. Mintha akkora bűn lenne, hogy nem szaladtam egyből hozzá. Mintha én fordítottam volna hátat neki, pedig hát nem tudom ki váltott iskolát miatta, az után is, hogy egy szót nem volt hajlandó váltani velem. De nyilván legyek én a bűnbak, aki ott van neki, ha kell. Nyilván. Újabban mindenkinek akkor vagyok, amikor kellek, és amikor nekem kéne valaki, akkor hirtelen mindenkinek van valami fontos dolga. Vagy épp meg van sértődve. Hát akkor majd én is megsértődöm.
Kell nekem egy hely, ahol csend van. Mármint úgy tényleg csend, senki nem sipákol a fülembe, nincs zaj, nincs mormolás. Ha arra lettem kárhoztatva, hogy egyedül legyek, akkor olyan egyedül leszek, amennyire csak tudok. Lehet, hogy egyszerűen csak nem nekem szánták az ilyen páros dolgokat. Vannak ilyen emberek, akik tök jól megvannak egyedül. Tök mindegy, hogy én nem vagyok ilyen ember, majd megszokom.
- Bú - nem mintha olyan ijesztő lennék. Mármint valakinek biztos, főleg most, hogy be van kötve az egyik kezem, és a szemem alatt is el van színeződve egy minimálisan, de ezek mind csak munkahelyi ártalmak. Helyet foglalok Emy mellett, lelógatom én is a lábaim.
Na ennyire jól megy, hogy egyedül legyek.
A Fisherek valahogy, így vagy úgy, de a jelenlegi állás szerint egész hatásosan beszivárognak az életembe. Ott van először Rosie, akivel még a Roxfortban sodródtam össze, tök jól megvoltunk egymás mellett, most meg a sors furcsa fintoraként, ő tolja az orrom elé az anorexiát. Mintha az élet időről időre ezzel akarna figyelmeztetni valamire. Először Shay, most meg ő. Ott van továbbá Cole, akinek a létezése szintén Angliában vált nyilvánvalóvá, most meg nem csak a létezéséről tudok. És akkor itt van Emy, aki etetett, meg tetőt adott a fejem fölé. Egy háremet kéne csinálnom belőlük.
|
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
|
Adrian Nem vettem észre, hogy itt van, vagy lehet, hogy de, csak annyira részévé vált már az életemnek, hogy nem is veszem észre, amikor itt van, csak azt, amikor hiányzik. A hangjára nem kapok frászt, helyette arcomra kiül a cicamosoly. amit mindig megjelenik, ha olyan ember szól hozzám, akit nagyon szeretek. És Adrian egy azok közül, akiket nagyon szeretek. Elolvasom a mondat végét, belehelyezem a könyvjelzőmet - mert a szamárfül barbárság -, majd barna fürtömet, mely eddig takarta előle az arcomat, hátratűröm, és felpillantok rá.
- Búú.
Mindig érzem, ahogy Adrian közelében melegebb lesz a bőröm, tudom, hogy el is pirulok. Tudom, hogy ez azért van, mert a testem így reagál a fiúkra, az olyan fiúkra, akikkel nem együtt nőttem fel. Colera nem reagál így, még szerencse. Mondjuk az nagyon zavar, hogy nem tudok vele mit csinálni. Nem tudom befolyásolni. De nem feltűnő, nem zavaró. Adri simán hiheti azt, hogy mindig ilyen vagyok. Mert általában tényleg ilyen vagyok. Felhúzom a lábaimat, átölelem őket, miután felé fordulok teljes testtel. A buksimat ráhajtom a térdemre.
- Nyertél?
Ismerem a sérüléseit, tudom, hogy mi miért van. Nem annyira rossz a helyzet, mint például a legutóbb. Remélem, hogy nyert, de nagyon féltem is. Határozottan szeretem őt, gondoskodni akarok róla, és biztonságba akarom tudni. A nadrágomat piszkálom, amíg a válaszát várom, majd az oda lógó hajammal kezdek el játszani.
- Mutathatok valamit?
A kérdés csak udvariaskodás, mert egyébként már a táskámat is odahúztam, és kivettem belőle egy hosszúkás dobozt, rajta a faluban lévő pálcamester címerével.
- Pár napja megkaptam az engedélyt, hogy pálcamágiát alkalmazzak. Persze különórákra kell majd járnom, de lassan menni fog, élet a varázserőm. Szerettem volna, ha Cole eljön velem, vártam rá, de végül nem jött. Szertinted haragszik rám valamiért?
Eddig csak gondolkoztam ezen, de most úgy érzem, hogy meg kell kérdeznem, és kihez máshoz fordulhatnék, ha nem hozzá?
|
|
|
|
|
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV
cigarette daydream
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
|
- Ez most nem ilyen nyerős vagy vesztős móka volt - megrázom fejem a kérdésére, de mielőtt még elszontyolodna vagy valami, folytatom is a válaszom fejtegetését - De több pontot szereztem, az már felér egy kisebb nyertemmel - halványan elmosolyodom, miközben megvonogatom vállaim. Emy valahogy olyan, mintha látná a meccseim, mert a legtöbb esetben tudja, hogy mi tartozik edzéshez, és mi tartozik mérkőzéshez. Mintha ott lenne, de tudom, hogy nincs ott. Vagyis inkább nagyon remélem, hogy nincs ott. Eddig se szerettem, amikor az emberek látták azt az oldalam, és ez az érzésem csak erősödött, amióta elvittem Coltont Lumaj ellen. Olyan ő, mintha nekem is a húgom a lenne, ha már a valódi testvérem újabban nem igazán hajlandó kommunikálni velem.
A kérdésére kíváncsian bólogatni kezdek, még meg is emelem a fejem, hogy jobban lássam, mi történik. Nem mintha lenne más választásom. Nyilván mondhatnám azt, hogy nem, csak épp nem akarom azt mondani, és nem is fogom.
- Oooo, gratulálok. Üdv köreinkben - valamivel szélesebb mosoly jelenik meg arcomon, és inkább a pálcáját kezdem el nézni, hogy ne kelljen azonnal válaszolnom a másik dologra.
- Biztos valami jó oka van rá. Ez elég fontos neked, te meg elég fontos vagy neki ahhoz, hogy a neked fontos dolgok neki is fontosak legyenek - elhúzva szám pislogok fel megint rá, ahogy visszanyújtom neki az időközben hozzám kerülő dobozt. Nem igazán kételkedem abban, hogy tud-e követni, okos lány, és engem is ismer már egy ideje, hogy tudjam, hogy tud.
- Felajánlanám, hogy esetleg megkérdem, de az az igazság, hogy újabban velem sem nagyon találkozik - megvonogatom vállaim, ha akarna, tudna, elvégre egy iskolába járunk, de nem akar, szóval nem is történik meg. Felfújhatnám magam a dolgon, és eljátszhatnám a hattyú halálát, de ezt újfent nem fogom megtenni. Magamtól is tudom, hogy milyen, ő is volt szíves elmondani nekem, szóval eléggé alá ásnék vele a saját szintemnek. Nem mondom azt, hogy jól esik, de nem is fogom kútba vetni magam mert csalódtam.
- Na, mutass valami menőséget, amivel nem ölsz meg.
|
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
|
Adrian Értem, amit mond, és miközben magyaráz, bólogatok is. Ilyen vagyok én. A tanórákon is, mindig bólogatok, mint azok a kutyák a műszerfalon. Gyerekként nekem is volt olyan kutyám, de aztán Valery letépte a fejét. Akkor azt mondták, véletlen volt, és én el is hittem. De most már tudom, hogy nem így volt. Azt akarta, hogy fájjon, és fájt is. Elég hosszan.
- Örülök, hogy több pontod volt. Egyszer szívesen elmennék megnézni, hogy milyen ügyes vagy, de tudom, hogy amikor ott van valaki a tömegben, akit ismerünk, akkor az már nem megy úgy, és nem akarom, hogy kevesebb pontod legyen.
Mert én is mindig tudom, hogy ha ott van valaki, akit kedvelek, vagy fontos nekem, akkor sokkal rosszabbul teljesítek. Ez pedig neki fontos, és tudom, hogy amilyen ügyetlen vagyok, túl hangosan kiabálnék, vagy odaszaladnék a másikhoz, hogy ne bántsa, azzal pedig szintén neki okoznék kellemetlenséget, és még az is lehet, hogy engem is megvernének. Rossz belegondolni, hogy mi lenne akkor, ha mondjuk megütnék a hasamat. Most már csak viszket, régen találkoztam Valeryvel. Mondjuk ennek örülök, mert így Cole meg Rosie biztonságban van.
- Veled sem beszélget? Lehet, hogy valami nagyon nagy baj van?
Nagyon féltem Cole-t, mindig is féltettem, és kész voltam bármit megtenni azért, hogy jól legyen, hogy ne essen baja. Most viszont úgy érzem, hogy elárult. Egész életemben erre vágytam, és amikor végre ott volt a lehetőség, hogy átélje velem életem ezen fontos napját, akkor nem volt sehol. Pedig vártam rá, már majdnem bezárt a bolt, mire odaértem. Mr. Donovan kedvességén múlt csak a dolog.
- Nem szabad semmi ilyesmit csinálnom. De ha majd megtanultam az Avist, akkor te leszel az első, akinek megmutatom. Szerintem az a legszebb az elsőéves varázslatok közül.
Visszazárom a dobozt, és el is rejtem a pálcát a táskámba, nehogy valami baja legyen. Nagyon féltem, és valószínűleg összetörne a lelkem, ha valami baja lenne.
- Rosszul érzem magam Cole miatt.
Lebiggyesztem az ajkaimat, majd a következő pillanatban, mielőtt még elsírnám magam, átváltozik az arcom. Az anyámmal és Valeryvel töltött idő varázsa. Inkább felemelem a termoszt, és felé nyújtom egy bájos mosoly kíséretében.
- Kérsz kakaót?
|
|
|
|
|
Eszterházy Zsófia Johanna
INAKTÍV
SünSünSün
RPG hsz: 26
Összes hsz: 152
|
Éden - Augusztus közepe tájára eső szombaton- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHHHHHHH - Egy zuhanás hangjait hallhatjuk. A zuhanás az az állapot, amit a gravitáció idéz elő. Ezt egy varázsló/boszorkány felülírhatja pálcamágiával. Egy idióta nem annyira. Jelenleg ő egy idióta. Miután lassan és érthetően vázoltam a helyzetet, talán értitek a visítás okát: nem tudja lefékezni magát, ugyanis teljes erejéből zuhan tizenöt méter magasról, tehát nem kismiska helyről.
Történt, hogy Aidennel edzettek az imént szokásos jó hangulatukban, tehát Aiden gyepálta őt még az imént, mikoron is olyan kellemes menetszéllel húzott el mellette, hogy Zsófia egyensúlya búcsút intett a gazdájának és mélyrepülésbe kezdett. A gravitáció törvényeit hűségesen betartó test épp látványosan gyorsul g gyorsulással, a seprű pedig nem sokkal lemaradva követi ordítozó gazdáját.
Zsófia egyetlen szerencséjének mondható, hogy a keze oly vehemensen kapálódzik valami szilárd után, hogy sikerül karmai közé kaparintania a seprű farkát. Kétségbeesetten vonja magához a marék cirkot, hogy ujjal végre a jól bejáratott fára szorulhassanak. Kapálózva, a föld felett úgy három méterrel sikerül visszaevickélnie, úgy kapodva a levegőt, mintha menten légszomjban akarna meghalni, és csak kevés hiányozna ehhez. Az ütője alattuk ért földet valahol a fűben, de semmi lélekjelenléte nincs utánamenni. Egyszerűen örül, hogy egy darabban kibírta ezt az egész mutatványt.
Remegve, síráshoz és kissé a hisztériához közel kapkodja tekintetét és ezzel együtt mozgatja recsegtetve a nyakát Aiden után, s mikor megtalálja, bizonytalan-tétován evickél oda hozzá a seprűjére tapadva gyakorlatilag.
- Mégis mit tettél volna, ha becsapódok, mi? - Hihetetlen, milyen magas hangokat képes a félelem megütni, no meg a könnybelábadt szemek. Természetesen ki más lehetne a hibás, mint a férfi? Mindig a férfiak tehetnek mindenről! Vádló pillantása is csak erről árulkodik.
|
|
|
|
|
Aiden Ward
INAKTÍV
RPG hsz: 110
Összes hsz: 208
|
Zsófi
- augusztus közepe| különedzés -Épp hasítok jó öreg barátomért, hogy sokadszorra is csattanhasson kerek idomain az ütőm, mikor lendítés közben meghallom a kétségbeesett kiáltást – szemforgatva pofozom a gurkót nagyjából a hang irányába, hogy aztán igazítva valamelyest pozíciómon, felmérhessem, mi a hiszti tárgya ezúttal.
Egy szempillantás alatt kapom elő pálcámat, hogy a megszokott módszerrel elkerülhessük a becsapódást – még a végén Mínea válogatott módszereivel néznék szembe, amiért összetörtem a meccs egyik potenciális játékosát. Aztán az van, hogy a nem túl elsietett mentőakcióm közepette Zsófi sikeresen összekaparja mellette zuhanó eszközét, jómagam pedig úgy döntök, lássuk, mi lesz a vége; természetesen készenlétben állok, ha nem szenvedi vissza magát időben, jöhet a B terv.
Bólintok – szép. Aprót mozdítok még így is a pálcán, melynek hatására az épp Zsófit megkörnyékező gurkó belefagy a mozdulatba.
- Lássuk csak... – vágok töprengő arcot, erősen túlszínészkedve. – Hm, talán elvittelek volna a gyengélkedőre. – Közlöm végül rezignáltan, aztán felemelve pálcás balomat kérdőn vonom fel szemöldököm.
- Szerinted mégis mi a jó bánatért van nálam ez, he? Többtíz méterrel a föld felett száguldozol össze-vissza, két ötvenkilós dögöt kergetve; örülök, hogy végre feltűnt, ez bizony egy hangyányit veszélyes hobbi.
Seggfej vagyok? Szerintem már hozzászokott. Az viszont, hogy úgy döntöttem, kikupálom terelésből, a legkevésbé sem egyenlő a bébiszitterkedéssel.
- Na, pont ezért szoktam azt mondani, hogy negyvenkilós kislányok kezébe ütő nem való. – Le a kalappal egyébként Zsófi előtt, jobb esetben is minden második edzésen megkapja ezt, és még mindig itt van. A dacossággal nincs probléma, ez már alapvetően egy jó pont. – A helyedben nem rinyálnék annyit, tudom, hogy a menetszelem sem piskóta, de... izé. Az a vas ott a pálya felénél val’szeg tizedannyira sem kellemes, mint szerény személyem.
Igen, voltam olyan határtalanul nagylelkű, hogy a nagy magyarázás közben útjára engedtem az imént megállított golyóbist, ami pár másodpercnyi összezavarodott kanyargás után – hisz az előbb még ott volt az áldozat –, célba vesz minket. Dobok egy hátraarcot, aminek köszönhetően Zsófi marad a közelebbi játékos, minimálisra csökkentve annak az esélyét, hogy utánam eredjen a félmázsás dög.
|
|
|
|
|
Eszterházy Zsófia Johanna
INAKTÍV
SünSünSün
RPG hsz: 26
Összes hsz: 152
|
Éden - Augusztus közepe tájára eső szombatonAz elején sokszor elgondolkodott rajta, hogy felrúgja Aident, sőt meg is próbálta kétszer-háromszor. Egész addig járt a korsó a kútra, míg meg nem tanulta, hogy a gerincbe kapott gurkónál fájdalmasabb bosszú kevés van a világon. Nem egyszer sétált le hadirokkantként edzés végeztével a pályáról, így hát rövid úton felhagyott az Aiden leamortizálására tett kísérletekkel.
Most is kevésen múlott, hogy nem betört koponyával vagy szétloccsant agyvelővel végezte. Ilyen ez a bicikli, akarom mondani, seprű.
- Te csak ne oktass itt ki. A pálcád semmit sem ér, ha egyszer eggyé válok a talajszinttel, mielőtt megmozdulhatnál. - Elég vicces, ahogy egyszerre potyognak a könnyei a dühtől, vörös, pattanásos fejecskéje egy égő csipkebokrot is mintázhatna, de közben remeg, mint a nyárfalevél, bár ezutóbbi már csillapodni látszik. Sokkal inkább a dacos düh kezd felülkerekedni.
- Óh, dehogynem való. Úgy feldugom a fenekedbe, hogy menten elmész tőle. - Talán ez az eddigi legcsúnyább dolog, amit valaha kiejtett a száján fogát csikorgatva. Fel is emeli az ütőjét, hogy elinduljon Aiden felé, ám az -mint mindig- megelőzi a cselekvésben. Jóformán alig van ideje meglepődni: jön a gurkó. Óh, micsoda helyzetváltozások, kackac...
Aiden elillan, ő pedig visszafordul, hogy szembenézzen a felé száguldó szörnyeteggel. Hatalmasat liftezik a torka, és valljuk be, elég szánalmas látvány a maszatos szemével (elkenődött a szemspirál, sálálá), az ütőt görcsösen markoló kezével, és a vörös kis fejével. És most mi a fenéhez kezdjen? Tizedmásodpercei vannak átgondolni, pontosabban összevakarni a szétzilált gondolatait, és cselekedni, ha nem akar néhány törött bordát magának.
Végül oldalra dől és hirtelen sebességgel süllyedni kezd, utána meg a gurkó.
Oldalirányba dőlve kapcsol rá a sebességre, és egy szép hosszú ívet leírva szinte a pálya legaljáig süllyed: úgy két és fél méterre a föld fölött jön ismét egyenesbe és kapcsol rá. Nem akarja elütni, kergetőzik vele, sőt, rá akarja vezetni majd Aidenre, de jelenleg egyszerűen kergetőznek a gurkóval. A póznákhoz érve élesen felrántja a seprűt (nemrég tökéletesítette a seprűtartást szintén a behemót koordinálása alatt), és a bal pózna mentén kezd felfelé száguldani, neki az égnek...
Itt az ideje Aident is felkutatni, amint a karikákhoz érkezett- egy újabb éles kanyar, egy újabb kilengős dőlés, és teljes erőből száguldani kezd csapattársa felé, csak hogy előtte sacc két méterrel erőből letolja a seprű orrát a talaj felé. Ezt még Mininél látta, és annyira megtetszett, hogy muszájnak érezte kipróbálni legalább egyszer soványka kviddicskarriere alatt. Lássuk, mi lesz a gurkókkal- mert hisz a másikat pont telibe tojta... Hátha felrúgja.
|
|
|
|
|
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV
cigarette daydream
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
|
Felhorkanok a tényre, hogy szívesen megnézne, majd rövid időn belül meg is rázom a fejem. Valahogy a Fishereknek nem jó ilyen dolgokat mutogatni, túl sok agresszió van benne, túl sok fizikai bántalmazás, amiből így vagy úgy, de mindannyiuk kapott eleget.
- Nem akarod látni azt az embert, aki vagyok - rá nézek, miközben lényegében csak mormolok. Egyszer már elkövettem egy ilyen hibát - mert igen, hibaként könyveltem el -, és nem áll szándékomban még egyszer bele esni ebbe. Vagyok annyira okos ember, hogy egyszeri alkalmakból is tanuljak, ha már muszáj a sajátjaimból. A következő, Coltonra vonatkozó kérdésére megvonogatom a vállaim, és elfordítva tőle a tekintetem, az eget kezdem nézni. Mintha olyan érdekes lenne. Pedig most határozottan nem az. Cole nem csak nem beszélget velem, hanem nem is találkozik velem, nem lát engem, és a legkevésbé sem tart semmiféle kapcsolatot velem. Ami, természetesen, ismét egy sajátos, rá jellemző közlési formája valaminek. Pontosan tudom, hogy minek. Egyelőre még nem foglalkozom vele, mert ha kényelmesen arrébb tolom, akkor előbb vagy utóbb - általában utóbb - úgyis meg fog oldódni magától. Nem mintha nem érdekelne, természetes, hogy érdekel, nagyon is, viszont nem vagyok a kiskutyája, hogy a sarkában loholjak. Ha ő így, akkor én is így.
- Meg fogja oldani, nagy fiú már - bár az ő problémamegoldó képességéről azért vitatkoznék. De ha nincs rám szüksége, akkor nyilván vagy nem olyan hatalmas baja van, vagy csak egyszerűen úgy vélekedik róla, hogy halvány lila közöm sincs hozzá. Amiről ismét vitatkoznék annak fényében amit láttam, miközben három napig vigyáztam rá, mert volt kedves elszívni az agyát, de sebaj. Mindannyian ismerjük Coltont. Majd feltalálja magát.
Halványan elmosolyodom az ígéretére.
- Ne tégy fogadalmakat ilyen könnyen, Emy. Könnyen megeshet, hogy nem fogod betartani őket. De azért köszönöm - teljesen tökéletesen figyelmen kívül hagyom, hogy meg akar kínálni kakaóval. Az edzőmnek hála elég jó vagyok abban, hogy észrevegyem, mit akarnak elnyomni előlem az emberek, úgyhogy Emily tökéletes arcmimikája sem tudja elfedni az előbbi megingását. Felé fordulva magam mellé húzom az egyik lábam, s felé nyújtom az egyik kezem, hogy ha akar, akkor öleljen csak meg, vagy valami. - Cole vissza fog menni hozzád. Imád téged - megtámasztom állam a fején, majd nyomok egy puszit is a hajába, miközben megsimogatom a hátát.
|
|
|
|
|
Leon Tim Wolf
INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
|
 Fontos lapszéli jegyzet a világnak, arra az esetre, ha Wolffal szeretnének megismerkedni: fáradt, illetve retardált állatokat nem toleráló személyek az aurájához se érjenek hozzá! Lehet, hogy fertőző.
A beiratkozás könnyen ment a számára, még annál is egyszerűbb volt, mint ahogy gondolta. Lehetséges, hogy a munkaügyi hivatal edzette kötél szerűre az idegeit, az is lehet, hogy csak szívott előtte egy kis friss levegőt, már sosem tudjuk meg. Annyi biztos, hogy életében először közelítette meg a tanodát, lassú, kimért lépésekkel, mintha attól tartana, hogy a kapu bármelyik pillanatban ráomolhat. Pedig egy porszem sem rezzent a makulátlan, narancssárga öltöny közelében, ahogyan a napfény aranyos-rezes ragyogásba foglalta a német okos fejét. Ha egy kicsit körültekintőbb, megkérhetett volna egy itteni diákot a faluban, hogy segítsen neki bejutni, meg esetleg eligazodni, de akkor ez nem jutott eszébe. Helyette felrángatta a kastélyhoz a bűnnehéz ládáját, út közben többször is bíztató rúgásokat mérve rá, ám ez nem sokat segített neki.
Most pedig itt állt a kapu előtt, úgy nézett ki, mint egy rocksztár, úgy is érezte magát, aztán a kezét lassan a kilincsre csúsztatta, hogy lenyomja azt... és nem történt semmi. Először csak maga mellé ejtette hosszú karjait, majd csodálkozva billentette oldalra a fejét. Töprengve nézte a vasszerkezetet, hogyan is kéne beoperálnia magát. Sanszos volt, hogy a rudak között még átférne, de mi van, ha a ládája kint marad? A szobanövénye magányos és elhagyatott lenne, az arca pedig pattanásos, mintha most tört volna ki rajta a serdülőkor. Kellettek neki a holmijai!
Így bátor lépésre szánta el magát, miután a nyakán lévő furcsa anyajegy vakargatása, és a határozott bambulás nem vezetett eredményre. Először is körbepillantott, hogy felmérje a terepet, nem próbálja-e épp valami becserkészni.
- Hallo! - hangzott a köszöntés a kastély udvara felé, amely nyugtalan gombócot csalt a fiú gyomrába. Teljesen egyedül volt. Ennél csak egy gondolat rémisztette meg jobban: mi van, ha mégsem?
|
|
|
|
|
Daisy Blue Berry
INAKTÍV
¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
|
 Nagyjából húsz perce kétségbeesetten kiabálom minden irányba T-rex nevét, de még egy árva hápogást sem hallottam, sem odakint, sem a kastély falai között. Lebiggyesztett ajkakkal, a sok kapott prospektust a táskámba gyűrtem, majd felvettem a hátizsákom és elindultam kifelé. Ez a nyílt nap dolog eddig nem volt a legkedvencebb elfoglaltságom, hogy őszinte legyek, az a szag és azok az idős... múmiák nem igazán diákvonzóak. Mintha azt mondták volna, az a tanár az épülettel együtt alakult át. Tök jó, és mivé? Egy romhalmazzá? Mindegy is. Bizarr módon kirázott a hideg az ügyintézőtől is, pedig én vagyok az utolsó, akinél ez elő szokott fordulni, lehet csak az iskola teszi. Nem is tudom mire gondoltam, lehet el kéne ereszteni már tényleg, ide a szülői nyomással, vagy oda.
Felsóhajtva léptem ki az ajtón, hogy a kapu felé induljak, de továbbra sem adtam fel a keresést, hiszen én bizony a lábam nem teszem ki azon a nagy vasbizergán a kacsám nélkül. A póráz a kezemben fityegett, miközben törpejárással közlekedtem előre, hol hápogva, hol szólongatva a kis drágámat a nevén. Ekkor hallottam meg azt a köszönést is. A fejem arra fordítottam, a copfom nagyot lendült a túloldalra én meg bután néztem a sárga öltönyös alakra, és nem a ruhája miatt.
- Te miért állsz ott? - Azonban mire felegyenesedek, és esetleg választ kaphatnék, már mondom is tovább. - Nem láttad T-rexet? Úgy ekkora, fél egyedül, szépen énekel, van két topogója, meg kettő felül, ami ilyen kis csökött, de ha lesz több borítása, szép lesz.
A leírásom szerintem nagyon pontos volt, főleg, hogy a felkarjaim magam mellé szorítva el is mutogattam a kis szárnyait. Bár lehet azt kihagytam a dologból, hogy sárga és mondja, hogy háp, de az miért lenne fontos? Attól még nem kerül elő egyből!
|
|
|
|
|
Leon Tim Wolf
INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
|
A nap legalább sütött, erre nem lehetett panasza. Akkor még zabosabb lett volna, ha még a kint ragadás mellé esetleg el is ázik az öltönye. Így csak kirekesztve érezte magát, arról nem is beszélve, hogy egyedül volt hagyva, a táj közel s távol semmi életet nem mutatott a növényeken kívül és ez a frászt hozta rá. A bokrok közül bármi leselkedhetett volna rá, így többször is hátra pillantott, mielőtt a kezei a rácsra csúsztak volna, hogy megszólítsa a semmit.
A hosszú ujjak kétségbeesetten fonódtak a vas rácsra, lemondva a gondolatról, hogy besettenkedjen a résen. Nem azért, mert fizikai képtelenség, vagy mert védőbűbájok ülhetnek a kapun. Pusztán azért, mert nem tudott volna lemondani a kofferjéről.
Elkeseredésében még arra is rávette magát, hogy esetlegesen egy kacsának is köszön, aki a közelben ólálkodva tartja őt szemmel. A gondolatra kirázta a hideg és inkább egy határozott mozdulattal megrázta a kaput, hátha változik valami. Ekkor érkezett a kérdés, ő pedig rögtön két lépést ugrott hátra, a kapura meredve, mintha maga az ördög szállta volna meg. Egy mozdulattal helyreigazította az öltönyét, még azelőtt, hogy végigmérte volna az objektumot. Mióta beszél ez?
- Miért állnék itt? Mert nem jutok be! - fakadt ki már majdnem elkeseredetten, a kezét ismét a kapu felé nyújtva, de még épp időben húzta vissza. Meggondolta magát. Az ilyesmivel nem szórakozunk. - A micsodácskát? Azok nem kihaltak?
Persze, őt ez nem lepte meg, manapság annyi furcsa dolog történik, hogy akár már dínók is rohangálhatnak. Úgysem sokban különböznek a sárkányoktól. Nagyjából mutogatás közben konstatálta, hogy a beszélő nem a kapu, még csak nem is része annak, hanem egy lány, mire ismét bután oldalra döntötte a fejét, hatalmas, kitágult pupillákkal figyelve a lányt.
- Te mit csinálsz?
|
|
|
|
|
Piper Evelyn Brown
INAKTÍV
RPG hsz: 15
Összes hsz: 18
|
Andrej
- Anyukám főhangszere, ahogy ő mondja, a hegedű. Ezen kívül játszik még zongorán, fuvolázik, amiből jön, hogy furulyázni is tud, és még régebben dobolt is, de azt ma már nem gyakorolja - adok választ a fiúnak.
Anya azt mesélte, hogy a dob volt az ő nagy szerelme fiatal korában, amikor minden a fiúk körül forgott a számára. Imponálni akart apának, ezért megtanult dobolni, és láss csodát, apa észre is vette őt. Régi sztorik alapján anya fékezhetetlen tini volt, azóta pedig elég sok minden történt vele, hogy ne a laza fajta szülő legyen, hanem annál sokkal rosszabb. Pedig, ha anya most lenne fiatal, akkor biztos nagyon jóban lennénk. Vagy épp a hasonlóságaink miatt utálnánk egymást.
A gondolattól mosolyogni támad kedvem, ezért a fiúnak is eleresztek egy mosolyt. Most látom csak, mennyire aranyos arca van neki, mennyire barátságos. Ez egy pillanatra eltereli a figyelmemet az eredeti témától, de Andrej arcáról inkább elkapom a tekintetemet és újra felveszem a fonalat.
- Hollandiát csak ajánlani tudom, gyönyörű hely! Ha segítség kell, csak szólj nekem - biztatom őt, hiszen tényleg egy gyönyörű hely, ráadásul az emberek is nagyon kedvesek.
- Azért a te családi köröd sem piskóta - nevetek, miután beszámol ő is a saját gyökereiről. - Szerintem minél színesebb egy család, minél többféle kultúra keveredik, annál jobb.
- A muglik engem sosem érdekeltek igazán - vallom be. - Szerintem nagyon viccesek, esetlenek, kicsit hasonlítanak számomra az újszülött őzikékre. Mármint ne érts félre, nem tartom magunkat felsőbb rendűnek, csak egy muglit sem ismerek, idegenek a számomra. Habár a kultúrájuk, a szokásaik kifejezetten érdekelnek, de nem is tudom, hogyan járhatnék még jobban utána. Téged miért érdekelnek ennyire?
|
|
|
|
|
Daisy Blue Berry
INAKTÍV
¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
|
Bár nem az ősz a kedvenc évszakom, kifejezetten kellemes volt ma az idő és fel is ötlött bennem, hogy a faluba menet a kis tavacskát is megnézzük T-rex életemmel. De ugye ehhez két dolog is kellene, tudni, hol az a tó, meg azt, hol van a kacsám. Kicsit borúsan láttam a jövőm így egyedül, magányosan. Végre volt valaki, aki elől nem akartam elszaladni hosszabb idő után se, mert nem volt rossz ember vagy unalmas, erre nem meglépett? Nagyon nem leszek boldog, ha csak bújócskázik velem, és közben jót nevet. Szoktunk, de általában ő a hunyó, mert én nem akarok, mondjuk elgondolkodtató tényleg elszámol-e százig. Vajon tud egy kacsa számolni? Biztos, T-rex tökre okos.
Mivel a szólongatásom nem ért célba és a figyelmem is átirányult az idegen srácra, kicsit meg is torpantam guggolva. Aztán mikor válaszokat hallottam, aminek semmi értelme nem volt csak felvont szemöldökkel sétáltam a kapuhoz, mondva a magamét a kicsikémről.
- A T-rexem. Dehogy, ne mondj ilyeneket! Teljesen jól van, még csak nemrég pottyant le az utolsó tojáshéj a popójáról, ne temesd! Még csak kis pihés, fiatal, előtte az egész élet.
Nem nagyon értettem a problémáját, nekem túl egyértelmű volt, hogy a kicsikém él és virul, meg az is, hogy egy kacsa, de éreztem, hogy neki mintha nem.
- Ahj, te mindig ilyen lassú vagy? - kérdezte elég furán bambulva szembe a ládás fiúval. - Keresem a kisállatom, még beszéltem a fura tanárokkal, meglépett. Pedig haza kéne mennünk. De te, miért bántod a kaput? Ártott ő neked? Szegény vas lelke… Miért nem jössz be?
Nem igazán értettem azt se, miért rossz irányba húzza folyamatosan, mikor a másikba nyílik, azt sem, miért van csukva, mikor jöttem, akkor nyitva volt. Illetve olyan volt, mint a bevásárlóközpontban az a vicces, ami elé odalépdelsz, majd vissza, majd oda és vissza. Jó, hazafelé ezzel is akartam csinálni, de lehet elromlott. Ide nem kéne kihívni egy karbantartót? Van olyan itt? A régi iskolámban volt, egyszer úgy megolajozta a fáklyás folyosón az egyik ajtót, hogy belobbant az egész és leégett a szemöldöke. Vicces volt.
|
|
|
|
|
Andrej Scotti
INAKTÍV
palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
|
Piper- Tényleg sok hangszer - csodálkozom el. Mindig is becsültem azokat az embereket, akiknek ennyi elszántság és tehetség jutott. Jelenleg olyan lustának és bénának érzem magam, hogy igazából ezt a levendulás beadandót sincs sok kedvem megcsinálni, úgy kell rugdosnom magam, hogy elkecmeregjek a tanulószobákig. Abban is biztos vagyok, hogy ha a szüleim nem botanikusok lennének, akkor sokkal kevésbé érdekelnének a növények, és nem utolsó sorban alig értenék hozzájuk. Így meg mennyivel könnyebb... Talán ez motivál abban, hogy ha leülök, akkor a tapasztalat és érzék ötvözésével hamar végzek, aztán a nap hátralevő része felszabadul.
- Rendben, ha meggyőzöm anyáékat, hogy a szünetben hagyják ott pár napra a fogadót, akkor előtte tanácsot kérek tőled, hogy mit érdemes megnéznünk - mosolyodom el. Ha majd meglátogatjuk a bátyám, akkor például nem is lesz az olyan messze. Már alig várom!
- Valóban - vigyorgok a lányra, miközben egy kissé meg is illetődöm. Azért szerencsés, hogy meg tudja érteni ezeket a bonyolult családfákat. - Értelek, és sokáig én is így gondoltam. Aztán egy ideig bekerültem a környezetükbe, és úgymond kellemesen csalódtam. Azóta több barátom is van, akiket onnan ismerek. Nem könnyű persze tartani a kapcsolatot. Náluk működik egy úgynevezett elektronikus levelezési rendszer. Küldök egy baglyot a bátyámnak, aki elmegy a legközelebbi számítógéphez, és a nevemben begépeli az üzenetet. Aztán leírja a választ és visszaküldi nekem. Körülményes, de ez van - vonom meg a vállam. Láthatja rajtam, hogy nagy lelkesedéssel mesélem, és amúgy eléggé élvezem, hogy titkolóznom kell előttük. - Ja, és azért érdekelnek, mert olyan mások. Néha jó elvonulni közéjük, ilyesmi.
|
|
|
|
|
Leon Tim Wolf
INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
|
Ugyan egy darabig komolyan abban a hitben élt, hogy a kapu beszél hozzá, talán ez nem volt annyira átlagos cselekedet Timtől. Tudott ő normális is lenni, de olyankor mindig rosszabb kedve volt és kissé fakóbban állt neki a szürke hétköznapoknak. Lényeg, ami lényeg, a majdnem kommunikációra képes vasdarab megrémítette a srácot, de nem is kicsit.
Ahogyan a leírás érkezett a t-rexről, egyre gyanúsabban hangzott neki az egész, rosszallóan is nézett az udvar felé, azaz, hogy most már, mint kiderült, a beszélgetőpartnerére, aki láthatóan szeretett furcsa közelekedési módokat választani. Ő nem számított rá, hogy majd itt törpében mászkáló lányokkal fut össze. Vajon az volt az álma, hogy olyan kicsi? Leon csak megkopogtatta kicsit a halántékát, hogy kiűzze a gondolatot a fejéből.
- Akkor nem dínó? Ha nem dínó, akkor micsoda? - hangzott a kérdés, miközben összevonta a szemöldökeit, jelezve így is az értetlenségét. T-rex, tojásból kel ki, de pelyhes...
Szinte izzott közöttük a levegő, ilyen intenzív bambulás is ritkán esik meg két ember közt, ezt pedig Leon... hát, érezte volna, ha nem lett volna ekkora fáziskésésben.
- Legtöbbször. De honnan kellett volna tudnom, mit keresel? - tanácstalanul széttárta a karjait, már csak az egyik szemöldökét vonta fel, majd csípőre vágta a kezeit. Ő nem volt itt, sejtelme sem volt a lányról. - Ez a kapu érez? Húha... ez... szomorú. Öizé, nem akartam. Én csak nem jutok be, meg egyedül vagyok éshát... Nem segítenél kinyitni?
Egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, egyre kellemetlenebb érzés kerítette hatalmába a nyílt tértől, csak szerette volna az új házát, meg a szobáját.
- Azért nem megyek be, mert nem nyílt ki! - közölte immár sokadszor, kétségbeesetten méregetve a vasrácsokat és indíttatást érzett, hogy leüljön és sírjon. De nem tette. Nagy már ehhez.
|
|
|
|
|
Daisy Blue Berry
INAKTÍV
¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
|
Nem igazán voltam már túl lelkes és a reményeim is kezdtek elveszni, mert hiába beszélt valaki a közelben, az bizony nem a keresésem tárgya volt. Pillanatnyilag fogalmam sem volt hogyan is legyen tovább, és a legszomorúbb az volt, hogy hiába kérdeztem és magyaráztam el a dolgot, tudtam, hogy biztos nem látta, mert akkor már hazajött volna a kacsácskám. Nem mert megijed, biztos nem fél a csini, sárga öltönyös fiúktól, még megy is hozzá a szín, hanem mert akkor már engem is látott volna.
- Csoda? Igen, egy igazi csoda, de még nagyon kis baba - jegyezte meg el is mutogatva a kezeivel, hogy éppen mekkora. Fura volt így a kapu két oldalán beszélgetni, mikor szimplán elég lett volna a másik kilincsrészbe kapaszkodnia és maga felé kitárnia az idegennek. Akit feltűnően bámult tovább, még csak nem is zavartatta magát, de azért egy szomorkás mosolyra futotta. - Az előbb mondtam, vagyis, mindegy, gondolom a kapu belebeszélt és nem hallottad. És igen, mindennek van lelke, nem tudtad? - pislogtam rá kérdően, aztán bólintottam is párat, hogy de, én aztán szívesen, csak nem értem a problémát, még, de biztos van. Lehet nehéz a ládája, mondjuk, ha ő nem bírta el, akkor én sem fogom. A tőle távolabbi kapuajtó fogókájába kapaszkodtam, aztán magam felé húzva nyikorogva elnyílt a rácsos ajtó, majd ennek ritmusára a másik is megadta magát. Medzsiiiik.
- De…de…most nyílt ki - kicsit leszúrva és sértve éreztem magam, de aztán lévén már elég nagylány vagyok, mellé sétáltam, persze látványosan mögé, mellé és oldalra lesegettem, de közben gyanús sárga foltot láttam meg a ládája mögött. - Te itteni diák vagy? Vagy most engedtem be egy szökött rabot? Mondjuk én nem járok ide, akkor most foszd ki őket, bár hagyj valamit nekem is, kérlek.
Közben elindultam kikerülve őt nagy bambulással, majd a csomagja mellé guggolva megtaláltam a szökdösősömet. A pórázt a nyakán lévő hámhoz kattintottam és felegyenesedtem hatalmas örömteli vigyorral az arcomon.
- Nem mondtad, hogy te rejtegeted T-rexet!
|
|
|
|
|
Leon Tim Wolf
INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
|
Ahogy hallgatta a női hangot, Leon egyre inkább elbizonytalanodott, jó helyen jár-e egyáltalán. Még tett is egy fél lépést hátra, elérve ezzel, hogy majdnem hanyatt essen a saját bőröndjében. A kofferre nézett és szigorú pillantással büntette, a mutatóujját is megrázva a súlyos bőrláda felé. Rajta nem fog ki egy ilyen kis izéke!
- Pont akkora? Az nagyon pici - jegyezte meg furcsállva az esetet, hogy mégis mi az, ami akkor, pihés és elengedi egyedül a nagyvilágba. Ő Buksit soha nem engedi sehova, bár ő már sokkal nagyobb, terebélyesebb.
A mindennek van lelke teória őt rendesen megijesztette. Az még rendben, hogy az állatoknak van, a bogaraknak, a pókoknak, sőt, még a kapunak is. Na de... - De akkor a vécécsésze miért nem sír folyton?
Aztán, a lány rövid bambizás után csak beengedte szerencsétlen, kint dekkoló, narancsba öltöztetett hajléktalant. Még ha nem is ez volt az első gondolata, de kinyitotta az ajtót, mire a német elővette a belsőzsebből a medzsikes pálcát és repülésre bírta a ládát - mint utóbb ráébredt, ő varázsló.
A lány kissé sértetten jegyezte meg, hogy hát pedig most kinyílt, mire Timi hangosan és kissé zabosan felsóhajtott, hagyva a méregetést.
- Leszek, most költözöm be, mert idén kezdek mesterképzésen - közölte nagyon informatívan, mert ő ugyan nem szökött rab és nem is akart senkit kirabolni. Legalábbis, eddig nem. - Eddig még soha nem loptam senkitől semmit. De van olyan maszkizém, tele van rakva felvarrókkal, tök szexi.
Az a Schianzug, az az izé, ami ilyen fekete és harisnya helyett használják a hardcore betörők.
A lány közben megkerülte a srácot és a hám kattant a szökevény kacsa pórázán. Leon a hangra pillantott hátra, pár pillanatig nézte az állatot, majd kidülledtek hatalmasra a szemei és még talán fel is kiáltott ijedtében, hogy a ládáján átvetve magát berohanjon a kastély udvarára, csak ott forduljon vissza.
- Az egy KACSA?! - kérdezte remegő kézzel mutatva a póráz végén tipegő kisállatról.
|
|
|
|
|
Daisy Blue Berry
INAKTÍV
¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
|
A megjegyzésre, miszerint T-rex nagyon pici kicsit felhúztam az orromat, mert hát milyen megjegyzés ez. Még jó hogy nincs itt és nem hallja, most biztos elkeseredne. Különben is, a társai között egész magasnak számít már, meg kis ügyes, felegyenesedve topogó, vagyis pontosabban futó. Azért nem egy Usain Bolt, de gyakoroljuk együtt, mikor kergetem, ő meg próbál megszökni leginkább.
- Mi az, hogy nagyon pici? Pont jó. Talán lenézed a kicsi méreteket? - érdeklődtem most már egész kíváncsian, még a karjaim is összefontam magam előtt. Ezután persze kifejtettem az elméletem a kapu lelkéről és hogy talán nem kéne így beszélni vele, persze ezt nem is tettem rossz szándékkal. Viszont a visszakérdésére nagyon kellett nevetnem. A kezeim a számhoz kaptam, aztán a mutatóujjammal jeleztem, hogy egy kis időt kérek, mert most nem fogok tudni beszélni.
- Lehet, hogy sír, csak másnak panaszkodik. Erre nem gondoltam még én sem...
Ahogy az ajtóba kapaszkodva kinyitottam azt egy picit értetlenül meredtem a fiúra, mert se nem vagyok nagyobb, se nem erősebb, meg még itteni se, aztán mégis sikerült. De elengedtem a dolgot elég hamar. A mestertanonc kifejezés már ismerősen csengett, ilyesmiről beszéltem én is odabent nem olyan régen, de valahogy a döntés még nem szülte meg a fejemben magát.
- Ó, biztos nagyon menő. Én maximum a harisnyám húzhatom a fejemre. Az viszont nagyon helyes… a lopkodás rossz - azonnal helyesbítettem is, mert ugye azt én sem szoktam. Kölcsön venni, azt igen, elég sűrűn, és általában vissza is adom a dolgokat csak kell egy kis idő hozzá. Mások ezt is gyakran eltulajdonításnak veszik, szomorú. - Egyébként a nevem…
Én esküszöm be akartam mutatkozni, de a kis sárga életem elődugta a fejét a belebegő láda mögül én meg rástartoltam mielőtt megint elcsászkál, a fejét simizgetve kicsit leszidtam, mire meghallottam azt a felkiáltást. El is felejtettem, hol hagytam abba.
- Shhhh. Nem, nem egy kacsa, ő itt T-rex. Mi a baj? Ennyire kócos vagyok hátulról? Vagy van valami folt a hátsómon?
|
|
|
|
|
Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
Oliver Finlay A vizsgaidőszak egyaránt megterhelő a tanárok és diákok számára is. Ez velem sem volt másképpen, hisz ha épp nem durmoltam, akkor éhesen kóvályogtam a kastély falain belül, míg meg nem untam ezt az állapotot. Jelen pillanatban ugyanis, határozott léptekkel vágtattam a Vadőrlak környéke felé. Szentül hittem, hogy még szert tehetek pár varázsdinnyére, amik valószínű, évszaktól függetlenül fellelhetőek, abban a kiskertben, amit ugyan nem én gondozok, de pár őrült gyógynövénytanos ismerősöm előszeretettel vesz birtokába. Na mindegy, csak tegyék, ameddig ilyen finomságokat nevelnek fel ezen a területen, én ugyan nem ellenkezem. Már-már a szájam szélét nyalogattam a hatalmas ízorgia reményében, amikor Aladár hangos vonyításba kezdett mellettem:
- Alcsi, mi a baj? Miért kell ennyire nyüszíteni? - ripakodtam rá, de akkor magatehetetlenül ráfeküdt a hátára és ismét belekezdett a szívszaggató sírdogálásba. Nem tudtam vele mit csinálni. Jobban szemügyre véve a dolgokat, fedeztem fel azt a csigát, amitől Alcsi ilyen hangos hisztizésbe tört ki.
- Jaj Alcsi, ez csak egy pici élőlény, nem értem, miért kell ennyire megijedni - de a szavaimra nem csillapodott, ugyanúgy remegett a lába, és a félelem továbbra is ott ragyogott a szemében.
- Jó, akkor most beviszlek téged oda - mutattam a kis házra és az ölembe kaptam a kis boston terriert. Egyelőre senkit nem láttam a környéken, akit megkérhettem volna, hogy vigyázzon rá, csupán pár perc erejéig.
|
|
|
|
|
Oliver Finlay
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
|
Lora Fontaine Kedvenc regényemmel indultam útnak még kora délután, hogy a temérdek tanulást felváltsa némi szórakozás, s mivel egyik hobbim az olvasás volt, nem is találhattam volna ennél jobb időtöltést. A nem túl vaskos könyvet a behajtott szamárfül mentén lapoztam fel, és onnan folytattam az olvasást, hogy megtudjam, Mandraguz kapitány hogyan menekítette ki legénységét a viharból. A könyv olyan izgalmas volt, hogy a fa alatt ücsörögve legalább negyven oldalt is átlapoztam, s csak akkor kaptam fel fejemet, amikor felerősödött szellő csapott az arcomba, és megéreztem a távoli eső illatát. Ahogy az égre pillantottam, látszottak is a közelgő, szürkén gomolygó fellegek. Összezárva a könyvet, felegyenesedtem a földről, s kisétálva a fa alól, még jobban feltérképeztem a vidéket. Imitt-amott még átszűrődtek a fénysugarak, ezért nem volt még kedvem visszasétálni a kastélyba, helyette a séta mellett döntöttem. Célba vettem az erdő közelében meghúzódó vadőrlakot, s mivel állatkák hangját is hallottam, úgy döntöttem, hogy belefér az időmbe, hogy körbe nézzek. Neki is iramodtam, nyugodt léptekkel közelítettem a faházhoz, a távolból azonban észrevettem egy lányt is, aki belépett a ház ajtaján. Mivel nem tudtam, hogy mi lehet odabent, s meglehetősen kíváncsi természet voltam, utána merészkedtem, és odaérve át is léptem a faház küszöbét. - Halihó, van itt valaki? – Köszönés helyett inkább kérdeztem, de aztán nem volt nehéz kiszúrni a lányt, a kezében tartott állattal. - Bocs, nem zavarok? Láttam, hogy bejöttél és mivel én is erre jártam, azt gondoltam, hogy valami gyűlés van itt. – Mosolyra húztam a szám, és kezemet a lány felé nyújtottam. – Oliver vagyok, nem találkoztunk mi már valahol?
|
|
|
|
|
Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
Oliver Finlay
Épp Alcsival az ölemben egyensúlyoztam a vadőrlak küszöbének peremén, mikor egy fiú hangjára lettem figyelmes. Odafordultam volna, hogy teljes alakját is megpillanthassam, azonban Merlin másképp határozott. A kezdeti lendület, amivel prezentálni akartam a mozdulatsort, kudarcba fulladt, hisz hamar kibillentem az álláspontomból és Alcsival az ölemben perceken belül sikerült a fiatal kisdiák karjaiban landolnom:
- Ah Pardon, én ezt nem egészen így terveztem - lesütött szemekkel próbáltam kémlelni az eget, ami egyébként is egy képzavar, de tökéletesen tükrözi azt az érzelemvilágot, ami a lelkemben honolt. Nem tudtam, hogy mit tegyek és mit ne tegyek, hogy nehogy még kellemetlenebb helyzetbe hozzam magunkat.
- Én is rendkívül örülök, csak egyelőre nem látszik - mi tagadás, volt egy kis düh a hangomban, ugyanis lehetett volna egy kicsit körültekintőbb is. Valószínű, láthatta, hogy egy kisebb jószággal az oldalamon tartottam az átmeneti menedék ajtaja felé. De miért is lennének az emberek empatikusak? Már annyiszor éltem át ilyen szituációkat, hogy csodálkozom, hogy még mindig fel tudok háborodni ilyeneken.
- Egyébként Lora Fontaine - kacsintottam az irányába, mikor sikerült végre kikászálódnom a kezei közül. Amikor viszont találkozott a tekintetünk, ez a furcsa fürkésző szempár szinte rabul ejtett, percek teltek el, míg meg tudtam szólalni. Az igazat megvallva, minden ellenérzésem elpárolgott. Mint akinek kitörölték az emlékezetét álldogáltam ott, a szívem bolognai alapként érlelődött valami mugli gázlángon, amit furcsa mód felhúztak egy hatalmas fokozatra.
- Azt hiszem, te új vagy itt - állapítottam meg és elmosolyodtam. A szájam sarkában meghúzódott egy gödör, ami ha jobban a látótérbe került, talán aranyosnak is hathatott.
|
|
|
|
|
Oliver Finlay
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
|
Lora Fontaine Talán túl nagy lendülettel érkezhettem, s valószínűleg a lány sem számított más vendég érkezésére, mert hirtelen veszítette el egyensúlyát. Olyan lendülettel indult meg felém, hogy csak a véletlennek és a gyors reflexeimnek köszönhető, hogy nem döntött le a lábaimról, és sikerült időben megakadályoznom a borulásunkat. Gyorsan kaptam karjai után, hogy megtartsam őt és óvjam az eséstől, közben bal lábammal tettem egy lépést hátrébb, hogy támasztékként szolgáljon, s ne veszítsem el az egyensúlyomat. Minden persze olyan gyorsan történt, hogy néhány másodpercig csak tartottam őt és bámultam rá. Aztán nem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el, végtére is, egész vicces volt maga a helyzet. - Ugyan, semmi. Én meg pont így terveztem – Nevetve válaszoltam, igaz csak viccelődtem, hisz eszem ágában sem volt megijeszteni őt. Meg persze az ebet, akit még mindig szorosan ölelt magához. - De király kutyád van, az unokatesómnak volt egy ehhez hasonló. Hogy hívják?-A nagy szemeivel engem pásztázó blöki beceneve is érdekelt, de a lányé még inkább. S hogy be tudjon mutatkozni, egyik kezemet a derekára csúsztattam és segítettem őt visszaállítani a talpára. - Nos üdv Lora, és még egyszer elnézést, hogy majdnem ledöntöttelek a lábadról – Kezemet nyújtottam felé, ha elfogadta, akkor megráztam az övét, majd vissza is húztam a mancsomat, s lehajoltam, hogy felvegyem a földre hullott könyvemet. - Igen, olyasmi. Költözés miatt hirtelen tanév végén kellett sulit váltanom, így lényegében a vizsgákra érkeztem meg. Gőzöm sincs, hogy kik az évfolyamtársaim, alig ismerek valakit az épületből. Van egy jó arc, Hunter. Ő tök rendes volt és útba igazított, de így korombeliekkel még nem találkoztam. Bocs, kicsit sokat dumálok- Magam is észrevettem, hogy mennyire be nem áll a szám, így egy mosollyal hallgattattam el magam, s pár másodpercig csak némán fürkésztem a lányt, aki igazán kedvesnek tűnt. – Mindig erre sétáltatod a kutyát, vagy ez valami titkos találkahely és éppen megzavartam valamit?- Kíváncsi mosollyal vontam fel a szemöldökömet, ám ekkor egy nagyot dörrent az ég, a szél felerősödött és hirtelen szakadni kezdett az eső. - Ú ez durva, segíts, csukjuk be az ajtót- Nehéz volt megkapaszkodni a vadőrlak ajtajában, tényleg nagyon erős szél csapta ki a fából készült nyílászárót, de nem szívesen akartam átfagyni, így jobbnak láttam, ha házon belül maradunk.
|
|
|
|
|
Lora Fontaine
INAKTÍV
bóbita
RPG hsz: 204
Összes hsz: 2063
|
Oliver Finlay Természetesen elfogadtam Oliver baráti jellegű kezdeményezéseit, hiszen jómagam is meg voltam győződve arról, hogy ezt az egészet csupán a véletlen alakította így, és nem egy szándékos emberölési kísérlet volt az irányomba. Aranyos volt, ahogy viccelődött, szeretem a humoros embereket magam körül, ezért meg se fordult a fejemben, hogy elzavarjam a vadőrlak környékéről.
- Mielőtt megkérdeznéd nyugodtan maradhatsz, és nincsen semmi baj, végülis még élek - zavarodottan a hajamba túrtam, majd felhúztam a szemöldökeimet. Gondos méregetésbe kezdtem, hisz jó volt vele társalogni, talán ő az első olyan ember az ismeretségi köreim során, aki vicces, intelligens, kedves és helyes is. Ráadásul elsős és újonc, tehát még amiatt sem kell aggódnom, hogy az életkora nem egyezik az enyémmel. Ami azért borzasztó problémákat tud okozni, hiszen Dimitri azért már jócskán lerótta a fiatalkori köreit. Annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy már csak arra eszméltem, mikor a kutyámról kezdett el kérdezősködni. Szavaira még inkább elmosolyodtam, hiszen akaratlanul is átfutott az agyamon, hogy nyert ügyem van, hisz még a kutyákat is szereti.
- Ő itt? - mutattam a drágaságomra.
- Az Aladár névre hallgat - válaszoltam meg a kérdését és végigsimítottam Alcsi hátán, aki ennek örömére szinte szétterpeszkedett a karomban.
- De én eredetileg, nem ide akartam jönni, hanem dinnyét akartam szerezni - vázoltam fel Oli számára és kérlelő tekintettel kérdeztem meg tőle:
- Míg elrabolok egyet-kettőt, vigyáznál rá? Csak pár perc, és remélhetőleg nem fog belémcsapni odakint egy jóméretű villám, ha visszatérek, te is kapsz a mézédes dinnyékből - kacsintottam rá és a kezeibe nyomtam Aladárt, olyan jelleggel, hogy csak simogatni kell és minden rendben lesz.
- Ja, és igen, Hunter tényleg jó fej - jegyeztem meg még hátrakiáltva és tüstént a drágaságok nyomába eredtem. Hiába a vihar, én bizony lakmározni fogok.
|
|
|
|
|
Oliver Finlay
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 24
|
Lora Fontaine - Minden rendben van, vagy csak úgy elgondolkodtál?- Kíváncsian érdeklődtem, hisz feltűnt az, hogy egy pillanat alatt elvesztette velem a szemkontaktust. Talán egy kicsit zavartnak is tűnt, bár lehet hogy valóban eszébe jutott valami, amiről megfeledkezett. - Igen, ő- Nevetve bólintottam, és oda is nyújtóztam, hogy megvakargassam a kis boston terrier fejét, aki ismét rám pillantott hatalmas szemeivel, s még a nyelvét is kilógatta, mintha csak melege lenne. - Aladár? Igazán illik rá ez a név, egészen Aladáros a pofája, csúcs. Jó lehet,hogy van melletted egy ilyen jószág, legalább nem érzed magad annyira egyedül. Én még küszködök az otthon hiányával, de a szünetben talán lesz lehetőségem hazalátogatni. – Egy pillanatra elgondolkodtam, majd visszavezettem tekintetem a lányra, s lopva szemügyre vettem az alakját. Igazán jó formában volt, ez meg is látszott rajta. Aztán közbe jött a viharos szél, s bár sikerült egyedül is behúznom az ajtót, Lora nem úgy tűnt, mint aki visszariadna az időjárástól. - Hogy? De hát odakint mindjárt leszakad az ég, szerintem ne menj ki, ilyenkor ágakat is letörhet a szél a fákról. – Aggodalmasan pillantottam rá, s nem tartottam jó ötletnek, hogy kimásszon az ítéletidő közeledtével. A lány azonban hajthatatlannak tűnt, gyorsan nyomta kezembe Aladárt, s máris kiszaladt a házból. - Oké Aladár, most kicsit magadra hagylak, mert a gazdád a végén még megsérül. – A kutyát a földre tettem, aztán Lora után szaladtam, de addigra már az eső is ömleni kezdett, így a ruhám is pillanatok alatt átázott. - Gyere már Lora, elég lesz annyi dinnye, add a felét, viszem, csak fussunk vissza- Felajánlottam a segítségem és a kezemet nyújtottam, hogy megpakolja a dinnyékkel.
|
|
|
|
|
