Boróka

Nagyon kicsinyesnek éreztem, hogy ilyet teszek, de muszáj bolt szóba elegyednem a lánnyal. Annyira elveszett volt így év végén. Idősebbnek tűnt,
 de nem zavart.
-Ne aggódj. Csak olyan, mintha az állatkertbe érkeztél volna. Szerintem minden évben ez van. Vagy szólj, ha tévedek!-pislogtam rá nagyokat. Szerintem meghallotta, de mintha nem vett volna tudomást erről. Elsétált mellettem a tömeggel. Azt hittem, sosem látom.

Muszáj tanulnom...Pedig nagyon elvonta a figyelmem a tervem, miszerint ellopom a szobatársam háziállatát és elküldöm postán Timbuktuba. Nagyon idegesített a kis dög. Hintázni kezdtem a székkel, bár a könyvtáros nem nagyon szereti...

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok között láttam meg a Lányt! Hallottam, hogy mindenki Rókának hívja, pedig nem is volt vörös haja. Szép arca volt, nem is kétség. Elvonta a figyelmemet a múltam árnyékáról. Egy nagy lendülettel lefordultam a székről, amikor nem figyeltem oda. A fejem nagyon fájt, de tettem mindenre magasról. Próbáltam nem feltűnést kelteni a vérző tarkómmal. Egy zsebkendővel fogtam fel a csordogáló véremet. A sorok közé bújva figyeltem, ki láthat meg. A méltóságom nagyobb volt, hogy ilyen dolog csorbát ejthessen rajta. De akkor megjelent Ő és mindent elrontott...

Teljesen lefagytam. Megszólított, pedig mindent megtettem, hogy ne akarjon ismerkedni. Bár titkon még én is vágytam rá...

- Szia. Jól vagyok, rendes hogy megnéztél. Úgy gondoltam, ezzel lerázom, de nem fogott rajta. Kikészített, ahogy ott állt és nem tudtam ellene tenni semmit. Kellemetlen érzés volt ez. De mi a frászt akar? Teljesen elment az esze? Ő még nem hallott rólam?

Minden jel arra utalt, hogy nem. Akkor sem ment el,
 mikor visszafordultam a könyv fölé. A tarkóm még mindig vérzett és utáltam magam miatta. Éreztem, ahogy nézett. Takargattam magam, de nem bírtam magammal.

Ott helyben előjött a flegma brooklyn-i stílusom
- Akarsz valamit? De tovább sem szólt...
- Eszednél vagy? Ez a srác zűrös! Jött a hang a könyvespolcok túlsó feléről. Feltehetőleg az egyik barátnője volt, de hidegen hagyott. Minél messzebb akartam tudni őt. Olyan dolgokat hozott elő, amiket nem szabadott volna.

Az asztalra csaptam az öklöm és ordítva ráparancsoltam:
- Takarodj már innen!!
 A táskám magamra kapva kirontottam az ajtón, mert a Könyvtáros amúgy is kidobott volna.

Nem akartam vele is úgy végezni, mint az eddigi összes barátnőmmel.

Róka

---

- Miért követsz engem? -kérdeztem háttal a lánynak. Átlestem a vállam fölött és lassan megfordultam. Próbáltam a legközömbösebb formámat adni, bár nehezemre esett. Ott állt előttem. Világos haját fújta a szél. Pár másik házbéli ment el mellettünk, így mindketten elnéztünk másfele.

-Vy slyshali obo mne. Vse slyshali ...Chto vy ot menya Khotite?(-Hallottál rólam dolgokat. Mindenki hallott... Mit akarsz Tőlem?)
Tudtam, hogy beszél oroszul, hallottam már egyszer. Láttam, ahogy a Nap pont a feje fölé ér. Mintha glóriát rajzolt volna rá. Szőke haja vöröses fényben szinte égett. Nem tudtam elvonatkoztatni a látványtól. Pont olyan volt, mint Regina... Brooklyn egyetlen jó emléke.

-YA govoryu vam v vashikh interesakh. Poluchite eto!(-A Te érdekedben mondom. Tűnj el!) -léptem hozzá közelebb.
 Illata megcsapott és félni kezdtem. A vállára helyeztem kezem és szépen lassan elkezdtem megfordítani. Engedelmeskedett. Nem is értettem, miért ilyen készséges, eddig nem tűnt annak... Könnyei folyni kezdtek a hidegtől kipirosodott arcán.

Róka

---

- Mit tudsz te a fájdalomról?- kérdeztem és semmit sem értettem belőle. Hallottam, hogy a családját elvesztette, de ő nem választhatott. A család magától van, és nem tehetsz ellene semmit. Én viszont választottam. A szerelem saját döntés és azt veszítettem el. Ő nem emlékszik rá, de emlékeztet. És ez a tudat jobban fáj mint a Bibliai korbácsütések.
-Ne tégy úgy, mintha ismernél, csak mert a múltamat ismered!
Elengedtem a kezét és elfordultam. Óvatosabbnak kellett volna lennem, láttam rajta a félelmet. A kezét szorongatta. Talán túl erős voltam vele, már nem tudom. De a lényeg ugyanaz volt. El kellett mennem onnan minél hamarabb. Próbáltam elmenni mellette, de megcsúsztam. Azóta sem tudom, hogy miben. A könyököm elég rendesen bevágtam a kőbe. A fejem ismét sajogni kezdett. Éreztem, hogy el fogom veszíteni az eszméletemet, ha megpróbálok felállni. Maradnom kellett, akaratos ellenére is.

Néztem, és nem akartam, hogy segítsen. A múltkor nagyon leordítottam, már megbántam. Szégyelltem magam, hogy gyengének látnak.Hogy süllyedtem idáig?

Kathy Bay

 Az év eleji kezdés után mindig stresszesen állok az emberek elé és folyton
a nemtetszésüket hallgatom. Idegesít, hogy néha minden ok nélkül kedvetlen és szürke vagyok.
 A semmilyen hétköznapok után elegem lett. Hallottam egy barátnőmtől, hogy a faluban van egy fürdő. Gondoltam, ki kéne próbálnom. Nem árthat meg, nem veszíthetek. Egyik nap felkaptam a Törölközőm és kirohantam a szabadidőmben a faluba. El is tévedtem párszor, de végül sikerült megtalálnom az ajtót.
 Leérve a kőlépcsőn elámultam a látványtól - persze a barlang sem volt mellékes - hisz ott lubickolt egy gyönyörű lány a víz alatt. Sellő is lehetett volna, annyira szokatlan szépség volt. Féltem bemenni mellé.
 Légy erős, nem bujkálhatsz a lányok elől többé. Főleg akkor nem, ha így megmozgat! - gondoltam és megembereltem magam. Beléptem a vízbe és láttam, ahogy az általam keltett hullámok elérték a hátát. Észre vett... Közelítettem felé, olyan halkan, ahogy csak tudtam.
 -Ki van ott?
Hallottam a hangjában a remegést és a félelmet. Ennyire csak nem vagyok félelmetes... Bár tudom, nem vagyok egy könnyű eset. Felelnem kellett valamit. Még mindig háttal állt nekem és ez zavart.
-Csak Én... Kirill...