Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

A kastély hideg kőfalai közül eredetileg csak málnáért ugrott ki, de mit ad isten, a piactér szélén belebotlik a százéves utazó antikvárosba, akinek útja csak néhány havonta vezet Bogolyfalvára, és akitől már nem egy esetben vásárolt olyan kötetet, amitől egyébként teljesen leesett az álla. Ennélfogva, ha málnáért jött, ha nem, kénytelen megállni. Az ilyen-olyan, őt többé-kevésbé érintő könyvhírek bősz, bár inkább udvarias hallgatása alatt mosolyogva néz szét; őszintén szólva, fogalma sincs róla, hogy az öreg hogyan jut hozzá egy-egy, a szakmában szokatlanul ritkának számító példányhoz, amivel ő máskülönben kizárólag őrizet alatt találkozott, de felesleges kérdezősködés helyett mindig inkább csak fizet. Szótlanul és minél gyorsabban.
- Nem, most tényleg nem, csak gyümölcsért jött... - em, fejezné be arcára fagyott mosollyal John, ha a könyvkereskedő lenne oly kedves és hagyná. Az öreg persze meg sem hallja az ujját a válla fölött felejtő professzort, és egyre növekvő hangerővel győzködi őt a szerzeményről, ami holtbiztos, hogy érdekli, mert a hétszázas évek szibériai vámpírtámadásairól szól, és egyébként is, ki másnak adná el, ha nem neki? Hát más ilyen félcédulás vevője aligha akad, aki fogzó hullák történeteiért fizet vagyonokat, mondja, és még hahotázik is mellé. Csodás.
Végül John is elneveti magát, közben viszont még mindig maga mögé mutat, és fejét oldalra billentve, félhangos ciccegéssel húzza félre száját, jelezvén, hogy ez alkalommal - kivételesen - nem kívánja itt hagyni kéthavi tanári fizetését.
Kisvártatva aztán hátrálni kezd, de mert hajmeresztően illemtudó, továbbra is tartja a szemkontaktust az öregúrral, aki levegővétel nélkül, lelkesen beszél hozzá. Így azonban nem veszi észre a nőt, akinek hátával nekiütközik, és akire valószínűleg egy hangyányit rá is lép.
Akkor viszont...
- Ó, te jóságos ég! - kiáltja azonnal, ahogy ütköznek, és pillanatok alatt megfordul, hogy két kezével finoman, de annál határozottabban fogjon rá két oldalt a nő karjára. - Ezer bocsánat! Rémesen röstellem, istenem, nagyon megtapostam?
Kezét szája elé kapva pillantgat lefelé, majd különösebb gondolkodás nélkül féltérdre is ereszkedik, hogy közelebbről tudja szemügyre venni a nő cipőjét. Úgy, kezeivel a kisasszony cipőit simítgatva emeli vissza rá tekintetét, és homlokát ráncolva szólal meg.
- Mondja, hogy nem fáj nagyon! - mert ha nem teszi, félő, hogy John a piactér kellős közepén kap frászt.

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

Az ilyesfajta közvetlenség kicsit sem jellemzi Johnt. Sem kollégáival, sem diákjaival szemben nem enged meg magának efféle könnyedséget, ő nem vereget vállon vagy simogat dicséret gyanánt és mert általában könyvekkel van tele a keze, a folyosói kézfogások is el-elfelejtődnek. Mégis, az emberekben a melegség emléke marad meg róla. A tekintete, ahogyan nézni tud és ahogy élénk arcmimikáival üzen. A másik szinte magán érezheti a kezeit.
A hirtelenség azonban, ami az ütközést követi, ösztönösséget ébreszt benne, ami a nő féltésében nyilvánul meg. Azonnal utánanyúl, hogy egyensúlyban tartsa, nehogy elessen, és megüsse magát az ő hibájából eredően. Az idegen egyszerre mozdul vele; ő hátrál, míg John rögvest leveszi róla kezeit, hogy a következő pillanatban már előtte térdeljen, és odalentről pillantson fel rá.
Olyan törékenynek tűnik!
- Dehát... - kezd bele alig hallhatóan, de csak azután folytatja, hogy a kisasszony lehajol hozzá. Tekintete az övébe simul. - Kegyed sír.
Baljával a megtaposott cipőről a guruló padlizsán után kap, és ha még a másik előtt fogja meg, akkor azzal együtt egyenesedik fel. Elsötétülő tekintettel fordul az ingerült kereskedő felé, és szabad kezével nadrágzsebében kezd kutatni.
Futólag visszapillant az átható kék szemekbe, csak hogy ellenőrizze, minden rendben vele, majd a padlizsán árát jócskán megfizetve pöccint át az áruk felett a férfinak egy aranyló galleont.