Biciklis baleset
Éppen át sétáltam az úttesten. Amikor hirtelen valaki rám kiáltott. Szerencsére kicsi és fürge vagyok még szóval gyorsan ugrottam. A lábam lehorzsolódott. Rá néztem a fiúra. Még pont láttam ahogy megfogja a tál süteményt. Fel állok leporolom magamat és oda sétálok hozzá. Elveszem a süteményt mielőtt még tényleg elejti.
- Bocsi – mondtam nyugodtan. – Nem láttam, hogy jön valaki… - a kezemet oda nyújtom felé, de aztán látom, hogy megütötte a lábát és nem tud felállni. Remélem nem eset nagyon baja. Lehajolok hozzá.
- Ijjj… - húzzom el a szám. Nagyon megüthette magát. Gyorsan körbe nézek. Pont találok egy vizes kutat. Felállok és a kezemet bele merem. Megpróbálom a markomban tartani. De mire oda érek teljesen eltűnik.
- Nincs esetleg egy kulacsod? – kérdeztem, mert az nagy segítség lenne. Amíg várok a válaszára addig letérdelek mellé és megnézem mennyire súlyos. Nem vagyok egy nagy gyógyító, de talán ezzel még én is elbánok. Egy kis karcolás, de abból viszont ömlik a vér. Elhúzom a számat… Jaj.
- Figyelj maradj itt és mindjárt megkérdezek valakit hátha tud segíteni. Néhány perc. Annyi itt az ember úgyis nem? – felállok és körbe nézek, egy lélek sincs a közelünkben. A fenébe. Elindulok a szökőkút felé és körbe járom párszor. Meg is feledkezem a mindjárt elvérző gyerekről. Végül elé állok és megpróbálom egy útközben talált levéllel fel itatni a fért. És közben gondolkodom. A közelünkben ott az előkészítő. De futva is sok idő lenne meg aztán keresni is kéne egy felnőttet. Szóval gondolataimba mélyedve gondolkodom a megoldáson.
- Bocsi – mondtam nyugodtan. – Nem láttam, hogy jön valaki… - a kezemet oda nyújtom felé, de aztán látom, hogy megütötte a lábát és nem tud felállni. Remélem nem eset nagyon baja. Lehajolok hozzá.
- Ijjj… - húzzom el a szám. Nagyon megüthette magát. Gyorsan körbe nézek. Pont találok egy vizes kutat. Felállok és a kezemet bele merem. Megpróbálom a markomban tartani. De mire oda érek teljesen eltűnik.
- Nincs esetleg egy kulacsod? – kérdeztem, mert az nagy segítség lenne. Amíg várok a válaszára addig letérdelek mellé és megnézem mennyire súlyos. Nem vagyok egy nagy gyógyító, de talán ezzel még én is elbánok. Egy kis karcolás, de abból viszont ömlik a vér. Elhúzom a számat… Jaj.
- Figyelj maradj itt és mindjárt megkérdezek valakit hátha tud segíteni. Néhány perc. Annyi itt az ember úgyis nem? – felállok és körbe nézek, egy lélek sincs a közelünkben. A fenébe. Elindulok a szökőkút felé és körbe járom párszor. Meg is feledkezem a mindjárt elvérző gyerekről. Végül elé állok és megpróbálom egy útközben talált levéllel fel itatni a fért. És közben gondolkodom. A közelünkben ott az előkészítő. De futva is sok idő lenne meg aztán keresni is kéne egy felnőttet. Szóval gondolataimba mélyedve gondolkodom a megoldáson.