37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Markovits Balázs összes RPG hozzászólása (37 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 8. 16:10 Ugrás a poszthoz

Hibbant

Miután csendesen elhagyta a házat, mint egy igazi reversed betörő, mert ő kifele jött, már sokkal nyugodtabb. Ahogy a hideg levegő megcsapja az arcát, az eddig fel sem fogott fájdalom hasít bele az orrába. Káromkodva nyúl oda, de csak még inkább fájdalom hasít a törött orrba - feladja. A véres pólót dobja a vállára, amíg rágyújt, mert itt már biztonságos, majd tartja ismét oda. Nem tudja vérzik-e még, de nem érdekli, legalább, ha találkozik valakivel, nem ismerik fel. Ja, ahogy azt te elképzelted fiam. Mindössze pár métert sétál a tértől, mikor ismerős hang üti meg a fülét. Igyekezett úgy elosonni a lány mellett, véletlen se vegye észre. Összejött.
- Elmondtam Bálintnak, hogy randiznék veled. Boldog volt tőle - vonja meg vállait. Nem nagy dolog, pontosan erre számított, így nem érte annyira meglepetésként haverja kirohanása.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 8. 16:11 Ugrás a poszthoz

Hibbant

Elhúzott szájjal hagyja, hogy a lány megnézze az orrát, mert még mindig rohadtul fáj, és ezt kihasználva szív bele a dugi cigibe.
- Persze, menjünk - és azzal a lendülettel indul vissza a tér felé, hogy elkanyarodjon az Árnyas irányába. Ő ugyan nem fog gyógyítóhoz menni egy törött orral, ami annyira fáj, mindjárt lefossa a bokáját. Köszöni szépen, inkább jól van. Meg ha már a bátyjának nem hagyta, Kozáknak biztosan nem fogja.
Hangosan dobbant, majd sétál vissza a lányhoz, ha nem követte, vagy esetleg nem indult utána és ütköznek össze félúton.
- Ne haragudj Bálintra, én voltam a gyökér. Megérdemeltem. Csak te meg igazán mondhattad volna, hogy még mindig van köztetek valami - hangom nem emelem meg, de bőven érezhető belőle az a fajta “baszdmeg” érzés, amit ritkán produkál a mi Balázsunk. Mert ha csak hangyányi elképzelése lett volna arról, hogy hiába szakított a két okos, ugyanúgy együtt vannak, csak közben nincsenek, eszébe sem jutott volna vásárra vinni a bőrét - de Viola kussolt. Még mennyire megtette. - Ha tudom, megkímélem magam a törött csontoktól.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 8. 16:13 Ugrás a poszthoz

Hibbant

Ha tudta volna, hogy 100%-os vallomást csikar ki ezzel a lányból, inkább nem hányja a szemére, hogy csendben maradt. Ám nem tudja, úgyhogy kiengedi magából és jön az eredménye.
Unott arccal hallgatja végig, ő erre igazán nem tud mit mondani. Komolyan. Aztán elhangzik az ominózus mondat, és szemöldökét egy bagoly csapja vissza az égből, annyira megemeli.
- Ti tényleg ennyire hülyék vagytok? Te főleg! - csattan fel. - Összejártok dugni, de nem vagytok együtt. Mégis együtt vagytok, vedd már észre! Annyi, hogy Bálint leszedte magáról a felelősséget a szakítással, míg te képes vagy azt mondani, hogy a testeddel tartozol Bálintnak? Merlinre… - tincsei közé túr, hitetlen nevetése tölti meg a csendes estét.
- Kurva gyorsan kapjátok össze magatokat - szól még végül, majd elfordul. Most nem tudja valahogy érdekelni, hogy Viola megkedvelte. Nem örül neki annyira, mint gondolta, hogy fog, amikor Bálint és ő is hülyék. A szakítás utáni összejárás azt jelenti, nincsenek túl a másikon, az, hogy Bálint képes betörni az orrom a lányért hülyeség, de a pláne, hogy Viola azt hiszi tartozik Bálintnak azzal, hogy széttegye a lábát neki, amikor a srác akarja. Ez valahogy kurvára nem hangzik egészségesnek, sőt…
- Ne mondd, hogy kedvelsz, amikor ki tudja hány napja még alatta feküdtél - fűzi  hozzá halkan válla felett és indul el az előző irányba, az Árnyas sétány felé.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 8. 16:16 Ugrás a poszthoz

Hibbant

- Mert ti olyan jól ismeritek egymást - vágja oda a lányhoz még félvállról. Nem akarja elhinni, hogy tizenévesen valaki ennyire hülye lehet, mint ez a kettő. Hiába szakítottak, ugyanúgy odavannak a másikért, ő meg nem elég, hogy a csajt nem kapja meg, de egy haverját is elvesztette. Igazságtalannak érzi az egészet, és lássuk be, kicsit az, még akkor is, ha lényegében magának csinálta, ám szögezzük le: ha tényleg csak sejtése van arról, hogy van köztük valami, rá sem néz Violára. Ehhez képest most törött orral indul útnak a sötétben, amíg Bálint biztosan náluk van.

♥️
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 8. 20:38 Ugrás a poszthoz

Domi
fy

Szerencsére minden után is volt annyi lélekjelenléte, hogy az airpodsa nála van. Zene nélkül soha nem bírja ki, ráadásul most még az alkalom is tökéletes arra, hogy egy szomorú videoklipbe képzelje magát.
Miután elsétált Violától, nem volt hajlandó hátra sem nézni. Őszintén, részéről nagyon reméli, hogy a lány most Bálinthoz siet és ott fogja várni, hogy elpicsoghassa, mekkora fasz volt. Felvállalja. Lesz ő a rosszfiú a történetben, csak innentől hagyják ki ebből. Nincs kedve felesleges harmadiknak lenni csak azért, mert valaki elfelejt fontos információkat közölni.
Orra alatt morog még mindig orrhangon, mert a pólót nyomja orrára, és indul el hazafelé. Remélhetőleg Bálint már nincs is náluk, vagy ha igen, akkor a mama nem csukta be az ablakát, hogy kint ragadjon éjszakára.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 8. 20:53 Ugrás a poszthoz

Domi
fy

Valószínűnek tartom, hogyha hallaná a kiabálást, akkor sem állna meg. A legkevésbé vágyik arra, hogy valakivel beszélgetnie kelljen még. Werner is éppen eléggé felbaszta az agyát ahhoz, hogy csak haza akarjon menni a picsába.
Sóhajtva szedi ki egyik füléből a fülest, majd pislog Domira.
- Cső - nyújtja öklét pacsira a másik felé.
- Nos... - nyammog kicsit, ahogy eltartja a pólót arcától, kezével tesz íves mozdulatot, mintha csak egy színészi drámában lenne. - Elmondtam Bálintnak, hogy dugnám az exét - röviden és tömören.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 9. 00:28 Ugrás a poszthoz

Domi
fy

- Most, hogy így mondod, ez tök jogos - szalad ráncba a szemöldöke. Hát baszki, tényleg! Rohadt sok exe van a srácnak, hogy nem ért még a nők végére a környéken? Csak bólint, amikor Domi rájön kiről beszél, legalább nem neki kell kimondania. Valószínűleg ő még hozzátenné, hogy mindkettő be is kaphatja, elég erőteljesen.
- Nekem te ne mondd meg, amikor milfeket szedsz össze. Ó, bizony! Mindent tudok öregem! - vigyorogva boxolja vállba az eridonost, csak hogy tudja, hányas a kabát. Ha másért nem, ezért az infóért megérte ma otthon lenni.
- Mármint mihez?
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 9. 09:34 Ugrás a poszthoz

Domi
fy

- És ha lenne bármelyik is visszatartó erő lenne? - röhög fel gyomorból. Nem kell úgy tenniük, mintha nem tizenéves kamaszok lennének, akik a mozgó bokrot is megfektetnék - mert bár ők visszafogottabban teszik ezt, mint talán Bálint, de ugyanúgy nem mondanak nemet egy fasza numerára.
- Bírom, hogy okos vagy. Ez volt a terv, tesó, csak ez lett a vége - tárja szét fél karját, mert a másikkal még tartja a pólót az orrára. - Nemtom. Valszeg nekem sem így kellett volna megfogalmaznom, de hát... csak elmondtam, hogy bejön és voltunk koncerten - vonja meg vállait. Valahol mélyen számított arra, hogy Bálint nem fogja jól viselni ezt, hiszen az exe, de az, hogy ennyire nem viseli jól, meglepte. - Ja, még odavan érte. Nem volt nehéz összerakni a reakcióból, hogy összejárnak még. És persze vagyok olyan balfasz, hogy összefutottam a lánnyal - forgatja meg szemeit. Csak ő lehet ekkora szerencsecsomag: amikor a legkevésbé vágyik rá, akkor fut össze az illetővel, aki miatt lényegében bevertek neki.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 9. 17:25 Ugrás a poszthoz

Domi
fy

Arra sem pislant, amikor Domi megpaskolja a vállát. Szánalmasnak érzi az egész helyzetet, és nem azért, de ezen a paskolás sem segít. Mint valami kisállatnak, így inkább hagyja figyelmen kívül.
- Ja. Csinszkát fektetném meg, az Espresso pultosát, Viola bejön - van különbség a kettő között és nála egyértelműen érezhető. Ha valaki bejön neki, annak azonnal és egyértelműen ad hangot, míg ha csak megfektetni akar valakit, azt elintézi a pulton is. - Az a vörös is listás volt, amíg össze nem szedted - vonja meg vállait. Így már nyilvánvalóan nem is gondol sehogy a lányra, bár még mindig dughatónak tartja.
Biccent egyet a zsepikre, elveszi őket és már nyomja is orrára, amiből már szerencsére nem ömlik annyira a vér, mint eddig tette. Pólóját dobja vállára, már úgyis mindegy.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 18:45 Ugrás a poszthoz

Domi
fy

Most már láthatóan néz Domira meg az óhaverozásra, mert elég volt ebből.
- Nem megölték a családom, szedd már össze magad - veti oda Dominak. Véleménye szerint, ha szakítás után is lenne, akkor sem érdemelne ekkora sajnálatot, de csak beverték a képét egy csaj miatt. Került már szerinte szarabb helyzetbe is, ezen is, ahogy mindenen, meg majd túllendül.
- Ja, marad vörös. Hogy szedted össze? - pillant rá érdeklődve. Felvágták a nyelvét, de van szeme és tud dolgokat. Fogalma sincs, hogy egy édibogyó Dominak, hogy sikerült összeszednie egy olyan csajt, mint a vörös. Dominik tesó, nyilvánvalóan támogatóan áll hozzá, ha gerincre vágná a csajt, csak érdekli a technika. Hátha mondjuk bánatában használhatná Csinszkánál.
- Tudja fasz, tesó - feleli őszintén. - Nagyjából most küldtem el a picsába a lányt, szóval félő nem derül ki, bár... - hagy egy kis szünetet. - Azt mondta kedvel. Jelentsen ez bármit is.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 20:00 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | ELME

Fejében az egyik kedvenc dalának akkordjai mennek, ahogy belép a fertőtlenítő szagú épületbe. Valahonnan ordítás csapná meg a fülét, valahonnan sikolyok, egyszerű nevetés, tapsikolás, random köszönések - ha nem lenne az agyáig tolva fülhallgatója. A recepcióhoz lépve szedi ki, érdeklődik Viola után, majd követi az utasításokat.
Első emelet, balra, az első ajtó a társalgó: a páciensek itt fogadják a látogatókat. Az ajtóhoz távolabb eső asztalt választja, az ablak mellé ül le az üres helyiségben. Ahogy elhagyta a recepciót csapta vissza fülébe a fülhallgatót, így kezeit visszadugva zsebébe ül fel a szék támlájára, lába mozog a ritmusra, halkan énekelget maga elé.
- When you were gone I think of you, I pretend the night is so beautiful - szemeit lehunyva élvezi a dalt, zsebeiben tartott kezében ott van a gitár és éppen játszik rajta.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 20:04 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | ELME

Másik füléből szedi ki időközben a fülest, mert rájött: nem biztos, hogy jó ötlet egy elmegyógyintézetben nem hallani. Azt zsebébe mélyeszti, így távolról hallja a basszust, de így sem veszti el a ritmust, amíg a másik fülében ott van.
Az ajtó nyitódására sem reagál, kivár. Ha a hibbant jött, úgyis megtudja, ha nem, akkor meg nem érdekli, így lába jár tovább. Amint meghallja a hangját szedi ki a másik füléből is a headsetet, telefonját elővéve állítja le a zenét és hallgatja, ahogy a lány közeledik.
- Neked is szia - mosolyodik el. - Ezt Pitypang néni küldi - veszi elő kabátja zsebéből a lemerült telefont. - Ezt meg én - csap mellé egy tábla csokit. Nem tudja mit lehet hozni és mit nem, de az például biztos, hogy a pálcáját elkobozták tőle a bejáratnál. Legalább a csoki nála van.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 20:06 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | ELME

Érezhető, hogy feszeng a másik, míg ő úgy ül a szék támláján, mintha nem most lenne itt először. Pedig most van, és látogatóba jött.
Biccent a köszönömre, majd nevet fel.
- Nincs. Odaadta a látogatós napját nekem - vonja meg vállait. Neki ez nem nagy dolog és őszintén, leszarja. A néni döntött így, most az, hogy Violának ez nem tetszik… majd túllép rajta. Vagy elküldi melegebb éghajlatra, ami nem történt meg egyelőre, így azt következteti le: a lány igenis örül neki.
- Akkor elmegyek és elküldöm bagollyal - kelek fel a székről és nyúlok a csokiért halálosan komoly arccal. Ujjaimat is megmozgatom, hogy siessen azzal, hogy visszaadja, nem érek rá egész nap itt ácsorogni és egy tábla csokira várni.
- Levi helyretette - feleli könnyedén. Nem új, hogy a bátyja segít neki elsikálni a slamasztikát, amit saját magának okozott. Ilyenek a sérülései, amik igen kétes eredetűek, és azért, hogy ne szívjon büntetésben élete végéig, Levi a bűntársa.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 20:09 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | ELME

- Nemtom - vonja meg vállát, majd huppan le a székre.
- Most küldtél el, és még a csokim is hagyjam itt? Fasza - húzza el a száját, majd dől hátra végül vigyorogva. Kövezze meg bárki, de nem érzi magát feszélyezve azért, mert itt kell lennie és Violát nem tetőtől talpig kikerázva látja, hanem egyszerű lányként. Akinek vannak gondjai. Nagyobbak, mint egy átlag embernek, de ezzel együtt tud élni. Egyelőre.
- Te ezzel komolyan ijesztgetni akarsz? - hajol előre ő is hirtelen. Arcuk között csak pár milliméter van, ám nem húzódik el addig, amíg a lány nem teszi. Előbb kell felkelnie ahhoz, hogy meg tudja ijeszteni. Két ikertestvére van és egy bátyja. Mindenre fel van készülve - és legalább, ha eltűnik, mindenki békén hagyja.
Nem reagál arra, hogy Levi okos. Ja, hagyjuk ezt is, mert csak szemeit forgatni támad kedve testvére említésére. A másik kérdésre sem reagál rögtön. Maga elé tátogja a kérdést, fejét fordítja a plafon felé, ahogy visszaereszkedik a székre.
- Mert te nehezen jöttél volna hozzám - válaszol végül szemtelenül.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 20:11 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | ELME

Fél szemöldöke emelkedik meg ugyan, de nem erőlteti a témát. Már itt van, a lány örül, neki meg tök mindegy. Szünet van és estére így is Budanekeresdre ér a koncertre. Mindenki nyert.
- Na odáig biztos nem mennék - szögezi le rögtön. Először is a szülei megölnék, ha kiruccanna Thaiföldre, másodszor, ha meg is tenné, kötve hiszi, hogy ezt el tudnák sikálni a testvéreivel.
Kérdés nélkül kulcsolom ujjaimat a keze köré, ahogy megfogja kezemet és vezetni kezd. Csak követem, és nem figyelek a körülöttünk lévő, egyáltalán nem bizalomgerjesztő hangokra. Kicsit hunyorogva nézek körbe a napsütötte időben.
- Kezdem unni, hogy állandóan az én ruháimat hordod - veszi le magáról a kabátot és dobja a lány fejére, hogy húzza fel. Lehet süt a nap, de rohadtul nincs jó idő ahhoz, hogy ilyen kevés ruhában flangáljon.
- A tanárral? Az fasza - röhög fel. Nadrágja zsebébe teszi kezeit, több szót nem fecsérel erre. Neki mindegy, hol voltak vagy vannak a mostani tanárai. Kaszát meglepően kedveli, még akkor is, ha a tárgyát nem szereti, mert nem látja értelmét. Attól még a tanárnő rohadt jó fej.
- Tudom, hogy nem kéne itt lennem - szólal meg kicsivel később, véletlen sem Nanára nézve. - És tényleg nem akartalak látni - fűzi hozzá. - De barátként még meglátogathatlak, ha szarban vagy, nem?
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 20:13 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | ELME

Bólint. Menjen. Ha Thaiföld a vágya a lánynak, akkor ki ő, hogy visszafogja. Ha nem elmegyógy látogatásra kell menni, még talán el is megy vele, ám ezt nem osztja meg. Ne szaladjanak ennyire előre, amikor Nana magától is szalad. Literálisan.
- Kellemes lehet - morogja orra alatt. Nem tudja mit mondjon, és ez miatt kellemetlenül sem érzi magát. Miért kellene? Nem tudja átérezni azt, amit Viola és nem fogja olyan illúziókban ringatni, hogy de. Erre van a pszichiátere, nem? Biztos van neki.
- Faszodat. Hiszti helyett húzd fel - tolja a mellkasának. Nem fog erről vitát nyitni. Majd aztán hallgathatja a gyógyítóitól meg a nénitől is, hogy ennyire nem felelősségteljes: Nana meg is fázott. Még csak az kéne!
- Hiszi a rosseb, hogy tartozok neked bármivel is - ciccen fel a végén. - Ha bárki tartozik itt bárkinek is, az te vagy, mert kamuztál - emeli meg szemöldökét. Csak a miheztartás végett mondja. - Ja, gondoltam, ezért nem kérdeztem meg, csak jöttem - vonja meg vállait. - Lásd be, örültél nekem és imádod, hogy itt vagyok, mert hiányoztam - böki meg arcát játékosan. - Nem kell kimondanod, tudom anélkül is. És… lehet régóta szarban vagy, de most én is bekerültem a képbe. Ne legyél mindig egyedül szarban.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 20:15 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | ELME

Csak morran egyet, ahogy visszakerül hozzá a kabát. Neki aztán tökre mindegy. Visszahúzza, legalább ő nem fázik meg. Leül mellé, lábát dobja fel és támasztja bokáját térdére, fél kezét a támlára. Mintha tényleg nyaralni jött volna ide.
- Nem kell ezt csinálnod - a legkevésbé van arra szüksége, hogy olyanokat mondjon el neki Nana, amiket nem akar. Mintha kierőszakolná belőle, pedig nem akarja megtenni. Ha nem mondja el, akkor ne tegye, csak az lett volna jó infó, ha tudja, még összejárnak dugni Bálinttal. Neki ennyi elég lett volna. Ám sokkal többet kap. Csendben ül, maga elé nézve hallgatja Nana élettörténetét.
Sokáig nem szól, még azután sem, hogy érezhetően befejezte a másik. Hát most erre mi a rossebet mondjon? Sajnálja? Kitörölhetik vele mindketten a seggüket. Lesz jobb? Fogalma sincs. Mellette lesz jóban-rosszban? Idáig még nem jutottak el, durva lenne. Végül még mindig szótlan túrja ki kabátja zsebéből cigarettáját és gyújt rá.
- Miért mondtad el ezeket nekem? - kérdezi meg végül. - Ha ennyire el akarsz üldözni magad mellől, csak mondd meg, nem érdekellek és végeztünk, még akkor is, ha tudom, ez nem igaz - ingatja meg fejét. - Nem is ellenem harcolsz, hanem saját magad meg az érzéseid ellen. Ezzel én nem tudok mit kezdeni - itt jön el az a pont, hogy ránéz. - Eddig sem hittem, hogy csak hisztis picsa lennél, ennél komolyabban veszlek azért. Magamat meg főleg. Mindezek ellenére is bejössz, ezzel sem tudok mit kezdeni - fejét emeli a hang irányába, aki szól neki, oltsa el a cigarettát. Utolsót szív belőle, majd nyomja el cipője talpán. - Most miért kerültél ide? - tudja, rohadt indiszkrét a kérdés, ám akkor is felteszi. Máshogy nem haladnak előre, mint így: kendőzetlen teszi fel a kérdéseit, amik érdeklik.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 20:17 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | ELME

- Tényleg azt választottad - feleli halkan. Nem tagadja, Nanának a legkényelmesebb volt az, hogy nem szólt egy szót sem Bálintról, így ő, mint mártír sétálhatott bele a helyzetbe. Nyitott szájjal a faszerdőbe öregem, ezt úgy hívják.
- Eddig is tudtam, Hibbant - vigyorodik el szemtelenül. Vállba löki óvatosan, véletlen sem fájdalmat okozva a másiknak. Kabátját veszi le újra és dobja rá a hátára. - Meg ne szólalj - az a biztos, ha csendben marad a lány, mert félő, olyat mondd, amivel kihúzza megint a gyufát. Ami, ha jobban belegondolunk nem is olyan nehéz Balázsnál, mert eléggé hangulatember. Akkor hagyjuk. Végül is a lány bármit mondhat vagy csinálhat, elsülhet rosszul.
- Szóval lényegében miattam. Azért ez elég hízelgő, de legközelebb elég egy “Balázs, halálosan szerelmes vagyok beléd, ne csináld ezt” és megoldottuk a problémát - forgatja még mindig ujjai között a csikket. Lemondóan sóhajt és pöcköli el a kuka felé, aminek a közelében sem esik le. Szusszanva, térdeire támaszkodva kel fel és dobja ki rendesen.
- Visszakísérlek, mielőtt megtennéd - forgatja meg szemeit. - Budanekeresre kell érnem olyan… harminc perce kellett volna. Akkor mindegy, sétáljunk? - teszi vissza telefonját a zsebébe.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 20:19 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | ELME

Billegteti a fejét kicsit. Könnyebb volt, nyilván, csak nem tudja egyelőre, megérte-e ezért elvesztenie egy nagyon jó haverját. Még mindig reméli, hogy amint lecsillapodnak a kedélyek, Bálinttal lehet beszélni rendesen, és addigra talán ő sem úgy fogalmaz, mint egy részeg kecske.
- Bogit már belegyömöszöltem volna akarata ellenére - mutatok rá arra, mégis mennyire tisztában vagyok azzal, hogy nem a húgom. Boginak esélye sem lenne, már az első alkalomtól rajta lenne a dzsekije, ha akarja, ha nem. Ha kell ráragasztotta volna a húgára.
- Nem kell, már túl vagyunk rajta - vonja meg vállait. - Az orrom is a régi, én is ugyanolyan jól nézek ki. Mindenki nyert - viszonylag. Félő, hogyha Bálint megtudja, hogy meglátogatta itt a lányt, ismét balhé lesz, de hát… a barátja attól még tényleg lehet, mert a srác kiakadt, nem? Az nincs benne a pasikódexbe, hogy utálnia kellene Nanát, mert szakítottak. Nehéz helyzet ez.
- Te totálisan fogyatékos vagy - néz rá hitetlen. Ilyen poént elsütni itt elég meredek, de ő sincs fából: köhécseléssel fogja vissza a röhögését.
- Ne aggódj, annyit ígértem csak nekik, segítek beállni meg hangolni, de megy az nekik nélkülem is. A dalomat meg átrakják a végére, addigra odaérek - nem a világvége, ha nem is ér oda arra a 4 perc hírnévre, ami megadatik neki, mert a Ghosts megadja neki. Nem is akart fellépni, hiszen nem az ő együttese, csak így akarják meghálálni, hogy segít nekik.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 20:20 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | ELME

Vállat von a megállapításra. Bár mindegyikük közül Levi az, aki borzasztóan óvja a kisebbeket, de ő is megtenne értük mindent. Annyi a különbség bátyja és közte, hogy míg Levi minden remek dologtól elzárná például Bogit - mint a Kiliánnal való szex -, addig ő teljesen támogatja ezt, csak védekezzenek. Boginak meg kell élnie mindent, amit az élet ad neki, és ebben teljesen támogatja.
Elégedetten vigyorodik el. Neki sem és az önbizalmának sincs oka panaszra - ebből a vigyorból lesz hangos röhögés. Tényleg azért van itt, és büszkén fel is vállalja. Kérdés nélkül áll fel és követi a lányt.
- Ah, már elment a lendület, majd rágyújtok, ha elmentem - rúg bele egy kavicsba, ami a fűben végzi végül.
- Akarok, de az még messze van - csóválja meg fejét. - Ah, tökéletes az a banda így. Kiegészítik egymást és az ötleteiket is, én csak szétbasznék mindent - válaszol őszintén. - Teljesen jó nekem ez így: segítek nekik, néha beugrok egy-egy dalra, aztán vége - innentől, hogy a kellemetlenebb témákon túl vannak, a beszélgetés gördülékenyebben halad. Néha az órájára néz, de csak azért, mert ki tudja hány nem fogadott hívása és olvasatlan üzenete van. Az összes egy dologról szól: hol van? Nem írhatja, hogy egy hibbanttal sétálgat, mert nincs közük hozzá, így csak figyelmen kívül hagyja, és másfél órával később hagyja el az ELME-t.

♥️
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 10. 21:14 Ugrás a poszthoz

Domi
fy

Értetlen néz Domira, mert ez tényleg kretén. Hozzászokott, hogy a társaságból neki van a legérzékenyebb lelke, de mindig elfelejti mennyire. Lelegyinti a srácot, mert neki kurva mindegy hogy hívják a nőjét. Bár belemehetne abba a vitába, hogy a vörös - mivel az a haja színe - nem tárgyiasítás, de kurvára nincs még ehhez is kedve.
- Adom - néz oldalasan haverjára. - Gratulálok meg minden - csapkodja meg barátian a hátát az eridonosnak. Valami rémlik neki mi történt közte meg a levitás csajjal, de nem akart akkor sem és most sem ennél jobban belemenni. Szakítottak, más nem érdekli.
- Ha te mondod - már nem számít. Hazudott neki a lány, ez miatt elvesztette az egyik legjobb haverját. És alapból szar dolog rámenni a spanod exére, de legalább felvállalta és nem a háta mögött csinálta. Innentől meg mindegy, mert rá sem nézhet Violára.
- Kiliánhoz? Szétadom a pasit, jó fej - nyammog kicsit. - Miért? Ha te tervezed megdugni a húgomat, kurva gyorsan mondj le róla.
Utoljára módosította:Markovits Balázs, 2024. március 11. 10:24
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 11. 15:29 Ugrás a poszthoz

Domi
fy

Sokkal másabb lenne a gyerek fekvése, ha Dominiknak fordulna meg a fejében gerincre vágni a húgát. Dominik a társaság tagja, Bogi legjobb barátja időtlen idők óta, nehezen tudná feldolgozni a mi Balázsunk, hogyha kézen fogva dzsanáznának mindenhova, néhol megállnának egy kis smár szünetre. Ezért jó Kilián. Semmi köze a családhoz, eddig nem tudták ki a rosseb az - így tökéletesen illik Bogihoz.
- Helyes - reagálja le ennyivel. Nem véletlen nem tudja, hogy Kilián mekkora gyökér volt a húgával. Sajnálatos módon, ameddig nem basztatják ilyen szinten a testvéreit, nem különösebben érdekli mit csinálnak, de amint átfordul, és valósággá válik a megbántás, bárkit leátkoz.
- Ja. De lehet összevérzem - veszi el a papírokat ennek ellenére is. - Mik ezek? Válási papírok? Faszért van ennyi.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 11. 18:31 Ugrás a poszthoz

Domi
fy

Vágjátok, vannak azok a gifek, amikre ha úgy kerestek rá, hogy "what" akkor kiad vicces és értetlen fejeket. Na, képzeljétek ide az összeset arra a mondatra, hogy ne vérezze össze. Köszi. Erre igazán nem gondolt a mi Balázsunk, Domi. A legjobb, hogy veled futott össze.
- Téged maximum. Simán azt mondanám, hogy nem adtad oda őket - feleli faarccal. Ha mentheti a saját bőrét Bogi előtt, akkor megteszi, még akkor is, ha ez miatt Dominik szív. Ez van. Ő az idősebb - és értelmesebb - idősebb báty, példaképnek kell maradnia.
- Nem vagyok válogatós, csak ne alkoholmentes! - kiabál vissza, int, majd elvéve a zsepiket orráról indul haza, azzal a tudattal, hogy Levi már a szobájában fogja várni.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 13. 20:27 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | fy | ELME

Gitárjával a hátán libben be ismét az ELME kapuján, majd ajtaján. Pálcáját kérés nélkül adja oda, és bár kis veszekedés ugyan kihagyhatatlan, de a gitárját nem adja ki a kezei közül. Végül feladja és csak egy üzenetet ír a lánynak, hogy legyen kedves már kinézni az ablakon. Nem kell Einsteinnek lenni ahhoz, hogy nagyjából kiszámolja melyik a társalgó ablaka, így az udvaron ül le attól nem messze egy pad támlájára és csapja lábára gitárját. Pengetőjét teszi ajkai közé, ahogy hangol kicsit lehunyt szemekkel, majd kezd rá fennhangon.
- You should just leave me, Why would you stay? I'll never be what you want anyway, To be brutally honest, I'm really conscious, Of every single thing you say - minden szóval egyre hangosabb lesz, beleéli magát, körbe sem néz, hogy kinek keltette fel a figyelmét, pedig: a kertészkedő ELME dolgozók is széles mosollyal figyelik az előadást, néhány beteg feje azonnal felbukkant az ablakokban, míg a sétáló idősebbek és fiatalabbak is közelebb merészkedtek hozzá. Mosolyogva engedi el a húrokat, ellenkező irányba ránt egyet a hangszeren, ahogy kiengedi a hangját:
- It hit me last night, You're planning the goodbye, Do you think that I'm blind? I see it in your eyes, Your truck's in the driveway, Your mind's on the highway, Now you're gonna leave me, And make it look easy - a második verse-re kerülnek vissza ujjai a húrokra, lehunyt szemekkel fogja vissza magát és hangját is, hogy egy lágyabb tónust üssön meg. Fél szemét kinyitva pislant körbe, egy kislányra kacsint és mosolyog rá. - You look at me different, Just thought we were off, Should've noticed some clothes in the closet were gone, Wе used to talk, Now you turn on the TV, This almost hurts worse than you chеating - ismét szabadok lesznek a húrok, ahogy előre hajolva engedi át magát a dal fájdalmának, pedig neki nem fáj semmije, és hangját teljesen kiengedve a fontosabb részeknél nyúzza a húrokat csak.
- It hit me last night, You're planning the goodbye, Do you think that I'm blind? I see it in your eyes, Your truck's in the driveway, Your mind's on the highway, Now you're gonna leave me, And make it look easy, oh-oh - utoljára ismétli el a refrént ugyanolyan átéléssel, félig már a padon állva, gitárját eltartja magától félkézzel, ahogy az utolsó sorokat üvölti a nagyvilágba, hatalmas vigyorral. Már eléggé megnőtt tincseit tűri hátra, gyorsan fel-le mozgó mellkassal néz fel az épületre és keresi Nanát a taps közben.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 13. 20:48 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | fy | ELME

Legkedvesebb időtöltései közé tartozik, hogy mindent beleadva, gitárral a kezében üvöltve énekeljen. Ezt az otthoniak egyáltalán nem szeretik, mert néha hajlamos elragadtatni magát és nem a bűbájjal hangszigetelt szobájában művelni ezt, hanem mondjuk a nappaliban, ahova csak gitározgatni ment le. Ez most nem érvényes, mert céltudatosan jött ide, hogy kis életet leheljen a hibbantba - mivel még mindig nem engedték ki.
Vigyorogva hajol meg két aprót erre is-arra is, ám tekintetével az emeleti ablakokat fürkészi, hogy vajon hol lehet a lány, de nem jár sikerrel. Leugrik a padról azzal az elhatározással, hogy akkor üsse kő, leadja a gitárját annak a kopasz fószernek, akivel összeveszett még öt perce ez miatt, aztán feldzsanázik. Ha Nana nem is hallotta a dalt, így is király volt az egész.
Éppen ellépne két nő mellett, amikor a semmiből bukkan fel a rellonos és legnagyobb döbbenetére, akarata ellenére hajol le hozzá, hogy megcsókolhassa. Szemei kerekednek ki azzal a lendülettel, de mikor végre sikerül felfognia mi a búbánatos fasz történik éppen, szabad keze simul derekára, hogy közelebb húzza magához és csókolja vissza. Ujjai erősebben markolnak rá a gitár nyakára, mert egyáltalán nem így tervezte, és valahol agya hátsó szegletében, mintha Bálint hangját hallaná…
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 13. 20:50 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | fy | ELME

Igen, az Bálint hangja valahonnan messziről. A szerencse annyi, hogy tényleg messziről hallja, egy idő után elnyomja az ujjongás, a még hangosabb taps és Nana szája az övén. Belemosolyog a csókba, még közelebb rántja magához a lányt, ahogy elmélyül az, majd távolodik el. Csillanó szemekkel néz Nana arcába, mintha még nem tért volna vissza erre a fölre. Tényleg nem tette. Ennél jobban nem árulhatod el a legjobb haverodat, és mégis élvezte. Élvezi.
- Nem - közli szemtelen, féloldalas mosollyal, és halálosan komolyan. Nem tervez a normálisak sorába beállni, mert abban semmi, de semmi izgalmas nincs. Mennyivel jobb volt ez így? Bár nem ez volt a terv, de sokkal több embernek okozott boldogságot, mint azt elsőre gondolta volna. Mikor ez eljut a tudatáig egyenesedik fel és néz körbe. A kislány, aki nem messze állt tőle, most közelebb merészkedve figyeli a gitárt, ám így is tisztes távolságból.
- Faszt - szorítja erősebben derekát, és rántja magához megint. - Tudnod kéne, mikor kell elhallgatni - lágyan csókolja meg ajkait ismét. Még akkor is megteszi, ha a vészharang úgy kong az agyában, minden mást elnyom. Csak barátok. Letisztázták, csak barátok.
Jó nagy kretén vagy, Markovits Balázs.

Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 13. 20:54 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | fy | ELME

Sokkal előbb megszakítja a csókot, mint az előbbit. Már olyan hangosak a vészjelzések, hogy többé nem tudja őket figyelmen kívül hagyni, még annak ellenére sem, hogy mennyire örül annak, hogy a lány ennyire örül neki. Igen egyértelmű. Csak egyszerűen örömet akart neki szerezni, erre csókot kap, még az ölébe is beleül, mintha csak ketten lennének a világon.
- Sehogy. Pálcám a kopasz fószernél, a gitárt is le kellett volna adnom, de az nem történik meg - feleli. - Ezért van itt, és ezért adtam VIP koncertet neked innen - tisztában van azzal, hogy nem véletlen nem vihet be bizonyos dolgokat az épületbe, ám valószínűleg, akit kiengednek az udvarra felügyelet nélkül, az nem olyan súlyos eset, így reménykedik, hogy senki nem a gitárhúrjával akarja megölni magát.
Fejét kapja a bácsi, majd Nana irányába, ahogy feláll. Rázza a fejét.
- Azt nem, deeeee… - hezitálás nélkül kezdi el játszani a Smooth Criminal akkordjait. A legjobb ebben a dalban, hogy egyszerű, és csak néhány húrt kell lefognia ahhoz, hogy így is kurva jól hangozzon. Fejét kezdi el mozgatni úgy, mintha csak ő lenne Jacko, nem tehet róla, de fel kell állnia, hogy amennyire gitárral a kezében lehetséges, de táncolni kezdjen.
- So they came in to the out way, It was Sunday, what a black day, Every time I tried to find him, There were no clues, they’re behind him, And they end up never knowing, Who’s the suspect or what to expect, Mouth-to-mouth resuscitation, Sounding heartbeats, intimidations - rávigyorog a bácsira, megint előre esett tincsei között. - Annie, are you okay? So, Annie, are you okay? Are you okay, Annie? - ki tudja hányszor ismétli ezt meg, és igyekszik minden szót úgy formázni, úgy mozdítani a testét, amennyire tudja, mintha ő maga lenne Michael Jackson.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 13. 20:56 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | fy | ELME

Mint egy báty lép a kislányhoz és borzolja össze haját mosolyogva a dal után. Nevetve csóválja meg fejét a rajongós említésre, mert kötve hiszi, hogy az ELME udvarán ez mérvadó, mégis értékeli és jól esik neki.
Szusszanva huppanok le a padra, ahol kényelmesen és óvatosan teszem vissza a tokba a gitárt. Behúzva a cipzárt, óvatosan teszem magam mellé a padnak támasztva: végül előredőlve támaszkodom térdeimre, kezeim lógnak le lábaim között.
- Mondanám, hogy nem baj, de az - sandít oldalasan. - Én is hibás vagyok, nem kellett volna viszonoznom - megvonja vállát, mert így van. Nem fog mindent Nanára terhelni, amikor ugyanolyan hibás ő is. - Megjegyeztem, nincs több VIP koncert - ha ez az ára annak, akkor mindig fapofával fog idejönni látogatóba. Bár nem tudja megmagyarázni, miért jött egyáltalán most is ide.
- Elmondtam Bálintnak, hogy itt vagy. Eljött?
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 13. 20:58 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | fy | ELME

Csak fejét csóválja. Ha nem a való életben lennének, totálisan romantikusnak írná le a pillanatot - talán még ki is élvezte volna ténylegesen. Ám itt vannak, és a bűntudat mardossa belülről, amiért hagyta, hogy Nana megcsókolja. Nem is az, hogy hagyta, de viszonozta. Sőt… tovább vitte, és megcsókolta megint.
- Egyáltalán nem - mosolyodik el. - Kurva jó volt, csak nem szabadott volna - mert a barátok nem smárolgatnak elmegyógyintézetek udvarán, azért mert az egyik gitározott a másiknak. Ha ez a helyzet lehetne ennél bonyolultabb, akkor kifutna a világból - kezdheti is, mert bonyolódik.
- Mert, mint kiderült másfél hete, kibaszottul nem vagytok túl egymáson. Joga van tudni, ha nem is jön ide - határozottan szól. Ez a véleménye, és bár tudja, nem kellene ennél jobban beleártania magát, ám ha nem ez a helyzet állna fenn, hanem ha mondjuk tényleg csak barátok lennének a lánnyal, akkor is elmondta volna Bálintnak. Ebben a helyzetben csak még inkább kötelességének érezte megtenni.
Markovits Balázs
Diák Rellon (H), Ötödikes diák


Markovits 2.1 | Bazsarózsa | Bazsola
RPG hsz: 137
Összes hsz: 138
Írta: 2024. március 13. 21:00 Ugrás a poszthoz

Hibbant
outfit | fy | ELME

- Nem. Mert tiszteletben tartom Bálintot - hatalmas különbség van a kettő között. Ha azt mondta volna, csak azért is rámegyek az exére, de nem mondta. Igaz, a betörött orrot vehetnénk annak, hogy mondta, de tényleg nem tette. Hivatalosan nem.
Csendben és türelmesen várja meg a kiakadást, ami csak fokozódik. Sokszor megvan az ingerenciája, hogy felpattanjon és a szavai közben hagyja ott a picsába a lányt, de moderálja magát és tisztességesen végig hallgatja. Nem azért jött el idáig, hogy itt hagyja Nanát, hanem hogy szerezzen neki egy jó napot. Addig sikerült is, amíg a lány nem smárolta le a semmiből.
- Bálint miatt nem vagy túl valamin - szólal meg a végén. - Te mondod ezeket, amikor ugyanezt csinálod. Kedvelsz, de bántani fogsz, de nem vagy alkalmas kapcsolatra, de szeretsz velem lenni, de őszinte vagy és elmondasz mindent. Ne mutogass ujjal, amikor ugyanolyan sáros vagy ebben, mint én - kel fel és kapja vállára gitárját.
- Azért jövök ide, mert a lány, aki bejön itt van és nem vagyok egy kibaszott fatörzs, hogy figyelmen kívül hagyjam az érzéseimet, főleg akkor, ha megcsókol. Elnézést kérek ezért, tényleg - túrja ki zsebéből a cigarettát és biggyeszt egy szálat a szájába, de nem gyújtja meg. Azért mert éppen nincs a helyzet magaslatán, még nem lesz paraszt.
- Elmegyek - veszi ki szájából a szálat, füle mögé teszi, majd lép a lány elé, hogy magához ölelje. A hülyének nem tűnik fel csak az, hogy nincs jól. Hangja és keze meg-megremeg, míg a légzése hallható lesz, ami nem annyira egészséges - az ELME-ben főleg nem. Egyik keze a hátánál tartja, míg másikkal kezdi el simogatni a tincseit, miközben halkan csitítgatja. - Semmi baj, Nana. Itt vagyok - még itt van. Ám amint a lány megnyugodott, tervei között szerepel, hogy visszaszerzi a pálcáját és itt sincs. Arra kérték menjen el, így megteszi. Nem biztos abban, hogy erre neki szüksége van…
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Markovits Balázs összes RPG hozzászólása (37 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel