Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

KÍRA

Igazából nem kell, hogy Kíra értsen engem. Valószínűleg soha nem fog sikerülni neki. De ez tényleg nem is szükséges. A lényeg csak az, hogy elfogadjon. Hogy elfogadja, nekem mennyire másak az igényeim, az elképzeléseim, az elveim, a világnézetem. Én is elfogadom azt, amilyenek az emberek, noha alig emlékszem már a saját halandóságomra, kiváltképp az eszméimre, a hozzáállásomra. Ahogyan ők nem emlékeznek arra, milyenek voltak pontosan kisgyermekként. Csak villanások, benyomások vannak meg azokból az időkből.
Az erőfeszítés elég relatív fogalom. Nem csoda, ha a lánynak nehéz elképzelnie, hogy nekem bármi erőfeszítésbe kerül, hiszen valójában nem is teszi. Esetünkben pusztán azt értem ez alatt, hogy olyan lépésekre kényszerülök, amik nem alkotják részét a természetes közegemnek, és amik felbolygatják azokat, akikkel találkozom. Az embereknek egyszerűbb egy emberekkel üzletelnie. A beszerzőm így hát mindig halandó.
Ellágyulnak vonásaim, és szemeim szinte mosolyognak, miközben a leülő Kíra után nézek, aki azzal kezd viccelődni, hogy öreg vagyok, ezért kell a segítség. Ha neki ez így könnyebb, fogja fel így. Nekem aztán mindegy. Figyelem csak a lábát markolászva melengető lányt, visszaereszkedve a padra, immáron mellé.
- Van, hogy valakinek nincs szükségre segítségre, de mégis igényt tart rá, ha adódik, mert... esetleg jót tesz a lelkének. - vetem fel csöndesen, ezzel ismét nyomatékosítva, hogy nem élet-halál kérdése, van-e, akire rábízhatok pár feladatot, mégis fontos a számomra. Tehát ez a valaki tulajdonképpen én lennék.
- Mindig is ilyen voltam. - sütöm le kissé kék tekintetemet magunk közé a padra, engedve sötét hajam jobban arcomba hullani, ahogy Kíra lágyan veti a szememre az állandó komolyságomat. Mondjuk szerintem nem annyira vagyok komoly, mint inkább borongós, melankolikus természetű. Az nem ugyanaz. De nem állok neki taglalni, miért vagyok ilyen. Hogy miért voltam mindig ilyen. Nem szoktam senkit traktálni a múltammal. Hiszen bőven volna mivel. Ha kérdeznek, válaszolok, de ok nélkül nem ontok semmit a világba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Véda! Véda!... – Szólongatta ugyan, de sehol nem találta a navine felé menet, pedig a kinti irodájánál is járt, azonban érezte, hogy a percek egyre gyorsabban pörögnek. Védának említette, hogy rokona érkezik, illetve arról is tud, hogy a közelmúltban egy napra elment a kastélyból temetés ügyben, de még nem tudott leülni vele, hogy beszéljenek róla. Leginkább azért, mert nem is tudna róla. Szörnyű volt értesülni is nagybátyja és felesége haláláról, de nem a hír csapta igazán arcul, sokkal inkább a tény, hogy mi lesz az unokahúgával. Nagyon is a szívén viselte minden családtagja sorsát világ életében, akkor is, ha mióta ide került ritkábban járt haza, vagy csak levélben érintkezett, akkor is főleg a szüleivel, na meg Tarával.
- Ó, Lilla, a vezetői iroda felé mész? Ezt beadnád Védának? Késésben vagyok! Ne haragudj, hogy rád sózom…
Azzal a friss prefektusuk kezébe nyomott két jegyzethalmot, majd megsimította a szőke vállát. Ezután megszaporázta lépteit ki a klubhelyiségből, hogy minél előbb elhagyja azt, majd a szárnyat, végül pedig a kastélyt. Egyik kezében ott pihent egy naplócska is, aminek oka volt, de hova is rohan így órák után ennyire?
A helyzet az, hogy Tara nagynénje nemrégiben felvette vele a kapcsolatot, igaz nem ismerik egymást túlságosan – hisz csak párszor találkoztak -, de a családból az egyetlen számításba jövő személy, akinél reményt láttak arra, hogy az immáron árván maradt lányt összeszedje, az Emma volt. Egyelőre még a navinés helyettes se tudta teljesen feldolgozni a dolgot, nem meglepő módon bőgte végig édesanyja és édesapja mellett a temetést, majd a haza vezető utat is, de, azóta magát már összeszedte, és attól egy picit jobb kedve is lett, hogy elkezdte unokahúga jövetelét szervezni. Rengeteg kérdés cikázott a fejében azzal kapcsolatban, vajon mi lesz ebből. Képes lesz-e megfelelően támogatni? Boldogulni fog-e a nyelvvel Tara? Meg úgy egyáltalán mennyire ért ő ehhez a gyámkodáshoz? Mármint gyakorlatilag már nagykorú ő, de ettől függetlenül még Emma gondjaira bízzák. Dolgozik is benne az ösztön, hogy vigyázzon rá, ebből, fakad, hogy a késés miatt is már leszidná magát, helyette a térig futólépésre vált, majd a szökőkútnál megáll, hogy kifújja magát. Már hallotta, hogy a vonat megérkezett, így felegyenesedés után elindult, hogy megkeresse Tarát. Izgult? Nagyon is. Várta az érkezését, örül neki, de nem tud most nagyokat mosolyogni, így egy pici bujkál csak szája sarkában. Tart tőle, hogy unokahúgából se tudja előcsalni majd a boldogságot, de nem is hibáztatná érte.
Némi bolyongás után figyel fel a nézelődő lányra, akit egyből felismer. Táskájába csúsztatja egyelőre a naplót, amit majd neki szán, majd odalépked elé, hogy rámosolyogva simogassa meg az arcát, aztán pedig át is öleli.
- Szia, ne haragudj, feltartottak. Mesélj, milyen utad volt?
Kezdett is bele, bár elég vontatottra sikerült, hisz anyanyelvükön beszélt, amit nem használ itt sűrűn. Tarának könnyebb, hogy legalább van valaki, akivel így is szót ért. Azaz nagyon reméli, hogy ezzel azért oldja majd kicsit. Tudja milyen a kettejük kapcsolata, így nem aggódik azon, hogy ne örülnének viszont egymásnak, de az, hogy ide kellett jönnie… Nem tudja, mit hoz ki belőle.
- Annyira sajnálom… - Igen azt is, ami történt, de azt is sajnálja, hogy nem maradt ott támogatni, vagy nem volt otthon, Írországban akkor, amikor kellett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Olyan békések az utcák a késői órákban. A lépteim szinte visszhangzanak ebben a már-már fülsértő csendben, és az amúgy egész forgalmas falu így, egyetlen utcán járkáló lélek nélkül egy kissé félelmetesnek hat. Talán pont ezért szeretek ilyenkor mászkálni, kockáztatva egy fincsi büntetőmunkát, függően leginkább attól, hogy milyen prefektus, vagy tanár találna meg most, bőven a takarodó után. Tisztában vagyok a következményekkel, és a legkevésbé sem tartok tőlük, ezért a néhány nyugodt pillanatért abszolút megéri.
Még néhány üzlet nyitva van, a csárdáról és a falusi pubról nem is beszélve, de még ezek környéke sem kifejezetten nevezhető zajosnak. Bentről hallatszik némi röhögés, pohárcsörömpölés, csak a szokásos, semmi több. Amint a hátam mögött hagyom ezeket a helyeket, megint minden apokalipszis közeli állapotúnak tűnik, szinte meg sem lepődnék rajta, ha szembetalálkoznék egy zombival… akármi is legyen az. Valamelyik délután hallottam az udvaron, hogy a mugliknál ez most rendkívül trendi, és annak ellenére, hogy nem fogtam fel a teljes értelmét, különösen könnyedén megmaradt a fejemben. Bezzeg az olyasmi, ami később is hasznomra válna!
Céltalanul keringek körbe-körbe a faluban, és kezd eléggé lehűlni az idő, de szerencsére számítottam rá, hogy nyár elején még durvább lehűlés várható az éjszakai órákban, mindegy, mennyire volt meleg napközben. Lejjebb húzom a pulcsim ujját, hogy elfedje a kezemet, és keresztbe fonom a mellkasom előtt, minél inkább melegen tartva magam. Néha felemelem a fejem, hogy tudjam, hol vagyok, amúgy a járdát követem, sőt néha letérek róla és másfelé kalandozok, ahogy fejben sem teljesen vagyok a jelenben. Fogalmam sincs, hányadszor járom körbe az utcákat, miután elindultam a stégről. A tó mellett már korábban jóval hűvösebb volt, a légmozgás is erősebb, mint itt, muszáj volt mozognom, akármennyire is szeretek ott üldögélni. És persze az egész napomat itt töltöttem, mégiscsak egyszerűbb felpattanni és keresni egy alkalmasabb helyet a lustálkodásra, gondolkodásra, mint az egész kastélyon keresztül kiosonni éjnek éjjelén.
Halkan dúdolok magamban, szinte tudat alatt, de csak azért, mert biztos vagyok benne, hogy senki sem hall. A lábaim a játszótér felé visznek, és ki vagyok én, hogy ellenkezzek? A kezeim még mindig a vastag pulcsiba rejtve, sokáig a lábamat figyelve észre sem veszem, hogy társaságom akad. Vagyis, még visszafordulhatnék. De már túl közel vagyok a fiúhoz, aki nem kifejezetten tűnik gyilkos természetűnek, így hát még közelebb araszolok a hinták felé.
- Ó, szia! – azért némi megkönnyebbülés még így is kiérződik a hangomból. Nem igazán ismerem a srácot, de láttam már, és majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy Chuck-nak hívják, ugyanakkor beszélgetni… hát, nem, nem igazán került sor ilyesmire. – Zavarok? – kérdezek rá. Nem ítélkezem amiatt, hogy egyedül van, hogy tehetném, ha velem is pontosan ez a helyzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hátrébb lép egyet, ahogy a srác föltápászkodik. Rövid töprengéssel végigméri, mintha azt ellenőrizné, minden testrészével együtt egészben megérkezett a kastélyba, aztán viszonozza a köszönést egy kurta bólintással.
   -  Szevasz - déli akcentusú angollal beszél, elvégre a magyart érintőlegesen ismeri mindössze - Dwayne Warren vagyok, a nevelőtiszted megkért, hogy legyek a dadusod.
Akár kezet is nyújthatna, valahogy azonban mindig viszolygott ettől a fajta bemutatkozástól. Helyette mindössze int egy apót a vasútállomás kapujának irányába, jelezvén, a fiú nyomában akár indulhatnak is.
   -  Ezer dolgom van még.
Hárítja el egyszerűen a bizonyára gúnnyal tűzdelt kérdést. Egy részről botfüle van az ilyesmihez, más részről pedig az ilyesmi általában lepattan róla. Persze, mint mindenkinél, nála is túl lehet feszíteni a húrt - ekkor azonban egy atyai tarkón vágás általában helyre szokta állítani a megfelelő egyensúlyt a tinédzserekkel szemben.
Lassan ballagnak a kapu felé, lépteikbe belezördülnek a bőrödbe tuszkolt holmik. Ő maga, szokásához híven nem hozott magával többet, mint ami a zsebeibe belefért. Az időjárással kapcsolatos, béna megállapításra csak hümmög valamit, előre engedi maga előtt a srácot a kapuban, őt követve hagyja el a pályaudvart.
   -  Hagyd a bőröndöt, fölküldöm a kastélyba. Át kell néznem, hogy van-e benne valami, aminek nem kellene ott lennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Kíra a homlokát ráncolja, látszik rajta, hogy komolyan elgondolkodik Adam szavain.  
- Azt hiszem értem...vagyis nem. Vagyis de. Úgy érted, hogy az tesz jót a lelkednek, hogy van valaki, akire számíthatsz? - bizonytalanul ejti a szavakat, már végképp nem tudja, miféle rugóra jár a férfi agya. Az is megkavarja egy kicsit, hogy most nem is a mindennapos, apró szívességekről van szó, amit akkor is kér az ember, ha egyébként maga is meg tudná őket oldani. De egy olyan viszonyt, amelyben ez természetes, nem lehet előre megbeszélni. De tudja, hogy a férfi nem is ilyesmit akar.
- De mindegy, hagyjuk ezt, mert megfájdul tőle a fejem - lebiggyeszti az ajkait. Megunta a témát. Kicsit haragszik is magára, amiért nem tud rendesen kiigazodni a férfin, pedig szeretne. Egész biztos, hogy nem most gondolkodott el ezen utoljára. Megértette, hogy a férfi egyszerűen csak nem akar minden után maga járkálni. Mégis, valahogy nem tud ilyen könnyedén túllendülni a dolgon, mert valahol mélyen, még magának sem igazán vallja be, de azt szeretné, ha mégsem csak ennyiről szólna az egész.
-  Nem hiszem el - teljesen megütközve néz Adamre, aki viszont lesüti a tekintetét, és sötét tincsei eltakarják az arca jó részét Kíra elől. ~ Milyen szép haja van~ Hosszú pillantást szentel Adam üstökének, arra az eredményre jutva, hogy a saját haja sokkal fénytelenebb. Enyhe fejrázással kényszeríti magát, hogy ne kalandozzon el nagyon.
- Mármint, ha így van, az rossz - állapítja meg tárgyilagos hangon és még bólogat is hozzá, mint aki tudja, hogy miről beszél. Hirtelen felcsillan a szeme, felpattan a padról és szembe fordul Adammel.
- Te vagy a fogó! - emberi korlátaihoz mérten gyorsan megérinti a férfi vállát és ugyanazzal a lendülettel megpördül a sarka körül és halk pukkanással eltűnik Adam elől, hogy aztán a játszótér túlsó végében bukkanjon fel. Vigyorogva pillant a pad irányába, ahol még az imént ücsörögtek. Gyermeki izgalom járja át a testét, gyorsnak kell lennie, már ha Adam egyáltalán vevő a játékra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

KÍRA

- Végül is... mondhatjuk így is, igen. - felelek vontatottan a lány összegzésére. Szükségem van a kapcsolatra az emberekkel, vagy egyáltalán más életformákkal a sajátomon kívül. Az pedig nem elég, ahogyan körülveszem magam a találmányaikkal, művészetükkel. Az nem közvetlen kapcsolat. Az egy kényelmes átszűrése a világuknak. Egy közeg, amiben nem háborgat senki, mert azt fogadom be, amit akarok. Ez viszont hosszú távon ugyanúgy elvadítja a lelket, mintha egyáltalán nem vennék tudomást a halandókról, ahogy a többi vámpír se teszi. Tápláléknak, játékszernek tekinti őket. Ha nem ápolok szorosabb ismeretségeket, hasonlóan elveszek egy idő után. Még ha ez esetemben évtizedeket, vagy akár évszázadokat jelentene is. De megtörténik.
Kíra berekeszti a témát, mert egyszerűen még mindig nem fér a fejébe ez az egész. Annyira nem, hogy megfájdul tőle neki. Tényleg nem kéne ezen gondolkoznia. Ugyanolyan lehet ez számára, mint nekem az, hogy a világűr végtelen. Hosszú életem során többször megpróbáltam ezt átgondolni, de mindig belefájdult a fejem. Pedig nekem tényleg ritkán megerőltető bármi. Ez viszont mindig az, ha megpróbálom ténylegesen elképzelni. De már jó ideje nem próbálkozom vele. Egyszerűen csak elfogadom. Remélem, a lány szintén így tesz majd velem és az elveimmel, igényeimmel! Szeretném, ha így lenne. Alapvető fontosságú volna ez a kapcsolatunkban. A kapcsolatban, ami különben nem egyszerű alkalmazó és alkalmazott kapcsolat. Nálam soha nem az. Nem bíznék meg ilyesmivel akárkit, csak olyasvalakit, aki nem zavar. Akin nem nézek át. Akit nem csak azért nem hagyok faképnél, mert tanulmányozni szeretném, vagy kitölteni vele az időt. Hanem esetleg azért, mert... jól elvagyok Vele.
Nem hiszi el, de ha el is hiszi, rossznak tartja, hogy mindig is ilyen letargikus voltam. Szerintem viszont ez nem rossz. Tudom, ez a közvélekedés. Mosolyogj, beszélj hangosan, köszönj, társalogj a léted alapjairól. Mi a neved, hány éves vagy, hol laksz, mit dolgozol. Unalmas. Ráadásul semmitmondó. Nem zavar, ha mások így tesznek, ha nekik ezek a témáik. De engem hagyjanak ki, és ne várják tőlem, hogy csatlakozzak. Én ilyen vagyok, amilyen és jó így nekem. Komolyan. Nem kell ebből kizökkenteni, sem megmenteni. Önmagamnak megfelelek és nem ártok másoknak, ha nem muszáj. Akkor mégis mi baj volna velem?
Kíra után nézek, ahogy egyszerre felpattan a padról. Csillogó szemekkel kijelenti, hogy én vagyok a fogó, megérinti a vállam és pukk. Ott sincs. Felemelkedem ültömből, és utána nézek, egyenesen oda, ahol felbukkant. Fejemet érdeklődő kiskutya módjára biccentem oldalra, aztán hirtelen ott állok a leányzónál. Olyan, mintha én is áttűntem volna egyik helyről a másikra, holott csak egyszerűen olyan gyors vagyok, hogy az emberi szem nem tudja feldolgozni. Hiába teremtem azonban ott nála, nem nyúlok még érte. Húzni akarom egy kicsit a dolgot. Látni akarom, mennyire gyors, ahogyan azt is, amilyen izgatott élvezetét leli a játékban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Kíra nem holmi társadalmi konvenciókra hivatkozva titulálja rossznak Adam melankolikus mivoltát, hanem mert az ő szótárában nem szerepel ez a szó, vagy bármiféle szinonimája. Persze nála is előfordul, hogy kicsit levert, borongós hangulata van, sőt néha még komolyan képes el is gondolni egy-két dologról, de ez nála sosem egy állapot. Így egyszerűen, és nagyon is ember módon rossznak tartja, amit soha nem tapasztalt.
Teljesen figyelmen kívül hagyva a kérdést, hogy vajon Adam akarja-e vagy sem, elhatározza, hogy igenis kizökkenti letargiából. Igaz, hogy Kíra kettejük helyett is elég beszédes és hiperaktív, de azért szeretné, ha kiderülne, hogy Adamnek is van ilyen oldala és képes komolytalan gondokban is örömet lelni. Nem akarja megváltoztatni a férfit, nem azt kéri tőle, hogy ezután próbáljon meg közvetlenebb lenni mindenkivel. Valószínűleg képtelen is lenne egy összeszedett, értelmes, logikus érvelést összehozni. Csak azt szeretné, ha csak vele, ha csak most, ha csak egy kicsit csinálnának valami viccesebbet az ücsörgésnél. De abban már megint csak nem gondol bele, hogy ami neki vicces és izgalmas, Adamnek nem feltétlenül.
Még pislogni sem mer, olyan nagyon koncentrál, nehogy elmulassza a pillanatot, amikor Adam megmozdul. Közben már előre kitalálja, hová hoppanáljon legközelebb,  bár azt nem mondhatjuk, hogy túlzottan előrelátóan tervezné meg a lépéseit. De mégiscsak lemarad arról a bizonyos pillanatról, csak azt veszi észre, hogy Adam már sötét árnyként magasodik előtte, és széles vigyorral az arcán már pördül is és ismét eltűnik Adam elől, hogy az egyik magas, meredek csúszda tetején landoljon. Arra nem pazarolja az időt, hogy rendesen felpillantson Adamre, pedig nagyon kíváncsi a férfi arckifejezésére, de a játék hevében mégsem akar erre időt szánni. Abba sem gondol bele, hogy gyakorlatilag már vesztett, tényleg úgy viselkedik, mint egy gyerek, akik lélekszakadva rohan az őt "üldöző" nagyobb testvér elől, aki azonban csak lazán sétál utána.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

GWEN

Csak rezzenéstelenül nézem napszemüvegem takarásából a leányzót, aki beismeri tévedését. Gondoltam, hogy valamit benézhetett. Dehát semmi gond. Tévedni ugyebár emberi dolog. Jellemzően emberi.
- Kellemesen sötét hangulatú. - adok egy általam megfelelőnek ítélt választ a kérdésére azzal kapcsolatban, milyen Drakula kastélya. Ugyan először arra gondoltam, micsoda egy lehetetlen kérdés ez, hiszen... hogyhogy milyen? Olyan, amilyennek esetleg képeken látta. Vagy költsek róla most egy verset? Vagy elemezzem történelmi, esetleg építészeti szempontból? Szóval először felelni sem akartam, dehát szegény leányzó csak érdeklődő. Remélem, elég neki hát ennyi felelet! Mondjuk ma már nyilván turista barátabb a hely. Mikor még én jártam ott, szó sem volt ilyesmiről.
- Nincsen mesterségem. - felelem a kérdésére arról, mi vagyok, ha nem auror. Persze, elárulhatnám, hogy vámpír vagyok, ami sok mindent megmagyarázna a számára, de... minek? Úgyis csak elijeszteném vele, de legalábbis feszültté tenném a légkört. Talán jobb nem tudnia, hogy egy vérszívóval hintázgat itt a kihalt játszótéren. Különben attól még, mi vagyok, lehetne munkám, dehát nincsen. Nem hiszem, hogy sok vámpírnak lenne. A létformánk nem követeli meg, hogy dolgozzunk és pénzt keressünk. Hiszen csak vérre van szükségünk, és ennyi. Jó, nekem a tanulmányozó, érdeklődő, emberközeli személyiségem miatt más dolgokra is szükségem van, de azokra van pénzem. Meg úgy egyáltalán van pénzem. Különféle forrásokból...
- Van valami vízlepergető varázslatod, vagy csak nem zavar, ha bőrig ázol? - kérdezem aztán a szöszit, ahogy látom, Őt sem zaklatja fel különösebben, hogy az eső eleredt, miközben itt hintázgatunk. Nekem nem gond, engem nem zavar, de Ő megfázhat vagy kaphat érte, hogy így tocsog be az iskolába, amikor visszaér. Apropó... nem kéne mennie, ahelyett, hogy egy vadidegennel társalog a sötét játszótéren?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

KÍRA

Egészen kisgyerek koromban fogócskáztam úgy igazán utoljára. Persze, különféle üldözésekben akadt részem, hol valakinek a nyomába eredve, hogy vérét vegyem vagy csak visszaszerezzek tőle egy eltulajdonított értéket; hol pedig amolyan hangulatfokozóként a felnőtt játékok felé vezető úton. Ilyen ártatlan kergetőzésben azonban régen vettem már részt.
Jókedvűen szökik tovább a lány, egy csúszda tetejére. Egy szempillantás alatt ismét ott vagyok nála. Ezt a kis térugráló fogócskát folytatjuk egy ideig mászókáktól kezdve, padokon keresztül, alagutak belsején át, egészen az egyik körhintáig, amelyen Kíra a korlátba kapaszkodva bukkan fel, én pedig a játék mellett állok meg. Mire észbe kap, fehér kezemet odanyújtom, megérintem hűs ujjaimmal meztelen vállát ott, ahol félrecsúszott rajta a póló, ezzel átadva neki a fogóságot, aztán nemes egyszerűséggel megpörgetem vele a körhintát. Nem túl erősen, de azért megfelelő lendületet adva laza mozdulatommal, azzal máris az egyik mászókától a másikig húzódó függőhídon termek, innen nézve vissza a forgó leányzóra. Finoman elmosolyodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Kíra jókedvűen ugrál keresztül-kasul a játszótéren Adammel a nyomában. Legalábbis ő úgy gondolja a férfi a nyomában van, holott kívülről inkább úgy tűnik, mintha teljesen egyszerre tűnnének fel a mászókák tetején, a kis házban, az alagútban, a padon. Lényegében minden valamirevaló pontján a játszótérnek. Az ötödik helyváltoztatás után már Kíra számára is kezd derengeni, hogy mindegy, mit csinál, ő húzza a rövidebbet. Mégiscsak fárasztó dolog gyors egymásutánban ide-oda hoppanálni anélkül, hogy akárcsak a körmeit is elhagyná. Igaz, hogy gyakorlatilag nem mozog sokat, mégis egészen kimelegszik a játékban, az izgalomtól pedig megemelkedik a pulzusa.
Épp csak felbukkan a körhintán, még mozdulni sincs ideje, mikor már Adam ujjainak hűs érintését érzi a vállán.
- Oh - pillant fel Adamre, közben pedig lebiggyeszti az ajkait. Aztán már meg is indul vele a körhinta, és kénytelen kapaszkodni, ha nem akar orra esni.
- Héééj, el fogok szédülni - aggodalmaskodik, közben pedig Adamet keresi a tekintetével. Túl gyorsan pörög ahhoz a hinta, hogy megkíséreljen rajta honnapálni, vagy leugrani róla, végeredményben pedig nem is bánja annyira, ha elszédül. Így félretéve az aggályait, a körhinta széléhez araszol, végül pedig szembefordul a hinta közepével, jó erősen, nyújtott kapaszkodik a korlátba, és teljesen kihajol, még a fejét is hátraveti. Ezzel a testtartással persze csak még nagyobb lendületet biztosít a hintának, vadul forog körbe-körbe, míg végül nem kezd lassulni a szerkezet. Akkor óvatosan elrugaszkodik és leugrik róla. Tényleg elszédült, forog vele a világ, nem is próbál meg messzire jutni, tesz néhány bizonytalan lépést, aztán lefekszik a fűbe. Mosolyogva bámul fel a forgó égboltra.
- Te nyertél, feladom. Legközelebb te találhatod ki, hogy mit csinálunk  - nem veszi a fáradtságot, hogy felemelje a fejét és megnézze, Adam még mindig a függőhídon van-e. Már semmihez nem akarja venni a fáradságot, még szerencse, hogy itt a sátra, addig már a fáradtság ellenére is képes lesz elkúszni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

KÍRA

Sápadt arcomon kitart a kellemes kis mosoly, ahogy lassan pislogva, békésen fénylő szemekkel figyelem a körhintán forgó lányt. Valóban el fog szédülni. Méghozzá nagyon. De annyi baj legyen. Lazán támasztok a függőhíd korlátján, elnézegetve Kírát, és vékony ajkaim még jobban felfelé görbülnek, ahogy leszáll a játékról és eléggé bizonytalanul kezd lépkedni, mígnem elfekszik a fűben, közben feladva a fogócskát.
Nem szólok semmit, csak feltűnök mellette, végigpillantva heverő alakján, a gyepen szétterült, sötét haján, hallgatva kicsit pihegő szuszogását, szívének heves kalapálását. Rajtam persze nem látszik, hogy az előbb még kergetőztem a lánnyal. Vonásaim simák, légzésem egyenletes, mint általában. Már nem mosolygok bár, tekintetem derűsen csillog.
- Jó éjt, Kíra. - köszönök el lágy hangon a fűben fekvőtől, majd hosszú, légies lépteimmel a padhoz indulok a holmimért. Felteszem közben a napszemüvegemet, odaérvén magamhoz veszem a szatyrokat, és tovasétálok az éjszakában, házam felé tartva. Sok mindenről gondolkozom ráérős ballagásom közben. Többek közt arról, hogy örülök, hogy a lány elvállalta a feladatot. Igazán sajnáltam volna, ha nem. Elégedettséggel tölt el a gondolat, hogy Ő lesz a beszerzőm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Átveszi tőle a bőröndöt, leteszi maga elé a földre, a farzsebéből pálcát húz elő. Egy apró intéssel bűvöli meg a tárgyat, ami először megremeg, majd nehézkes döccenéssel felemelkedik, hogy a kastély felé vegye az útját. Korábban manókat használt ilyesmire, de mióta egy szórakozott diák táskájában felrobbant valami, a kis állat pedig elvesztette a fél fülét, inkább senki testi épségét nem kockáztatja ezzel.
A mondatára ismét nem válaszol, mintha sportot űzne belőle, hogy figyelmen kívül hagyja a srácot. Persze, szokja csak meg, az élet erről szól.
   -  A nevelőd és az igazgató megkért, hogy legyek elnéző veled.
Átkel az úttesten, remélhetőleg nyomában a sráccal, útban a kastély felé. Nem sürget a léptein, azonban elég céltudatos ahhoz, hogy jelezze: egyelőre nem lesz itt semmilyen fagyizás. Azt a feladatot kapta, hogy ezt a kis csomagot szállítsa el a kastélyba, a kapuig tehát az ő felelőssége, ha esetleg meglóg. Onnantól kezdve azonban Csongor azt tesz, amit akar, annak az elsimítása már az igazgató hatásköre, ha a falakon belül tesz valamit.
   -  Baromira nem különbözöl a többi gyerektől. Itt szinte mindenki sz*r családból jött, vagy apu bántotta anyut. Pláne a zöldek közt, kész elmegyógyintézet az egész... de a javító miatt mégis rajtad kell tartanom a szemem - flegmán vállat von - Jó magaviselettel engedtek el, ha ez így marad és normális leszel, akkor itt senki sem fog zaklatni. De ha olyat csinálsz, amivel megszeged a megállapodást, a homlokodon csúszva küldelek vissza a javítóba.
Nem fenyegetőzik, a hangja is higgadt marad, ezt azonban nem árt nyomatékosítani az elején. Pláne, hogy a lánya is a kastélyban van, egyszerre személyes üggyé vált az iskola tisztán tartása a mindenféle rendbontóktól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem mondanám, hogy életem legegyszerűbb időszakán vagyok túl, sőt. Inkább pont az ellenkezőjén. Az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban rengeteg vitán, veszekedésen, gondolkodáson, mérlegelésen vagyok túl, és a szükségesnél talán több időt is töltöttem a faluban, azon belül is a társaslakásban. Bár igyekeztem olyankor ellátogatni oda, mikor biztos voltam benne, hogy Viktor távol van, és nem kell a kölyökkutya képével szembesülnöm, elkerülhetetlen volt a találkozás vele legalább néhányszor. Mondanom sem kell, hogy ezek az alkalmak veszekedésbe, alkalomadtán verekedésbe torkollottak, amit egyáltalán nem bántam. Le kellett vezetnem a stresszt, és mivel a régi dolgokat igyekeztem lezárni, ez tökéletes lehetőség volt számomra és az indulataim számára.
Természetesen a gyakori látogatásom miatt sikeresen belekerültünk az Edictumba, ami már meg sem lep. Alig telik el úgy hónap, hogy a nevem ne bukkanna fel a pletykarovatban, így ebben semmi újdonságot nem találtam. Az egyetlen, amin megakadt a szemem az orbitális hülyeség, aminek révén úgy érezték a kedves szerkesztők, hogy engem is bele kell írniuk. Aki csak ismer, megmondhatja, hogy sok közöm nincs az érzelmekhez, éppen ezért elkapott a röhögőgörcs, mikor elolvastam a pletykát. Szerelmes, hogyne... Bár, komolyan mondom, ennél a szituációnál még az is egyszerűbb ügy lenne. Most rengeteg tényező van, amire oda kell figyelnünk. Lexine még mindig ragaszkodik hozzá, hogy senki se tudja meg, hogy az én gyerekemet várja, ahogyan Viktor is. Valóban így a legtisztább, ez kétségtelen, ugyanakkor el tudom képzelni, hogy mekkora felfordulás lesz belőle, hogyha egyszer nyilvánosságra kerül az igazság. Márpedig az, hogy tizennyolc éven át titkoljunk egy ilyen horderejű dolgot, még nekünk is lehetetlennek tűnik.
Annak ellenére, hogy mennyire összetett, váratlan, és komplikált volt az egész helyzetünk, egyszer az életben igyekeztem helyesen cselekedni. Vagy legalább megpróbáltam így tenni. Amikor csak tehettem, ott voltam Lexi mellett, főleg, mikor Viktor nem ért rá. Akármennyire is fáj beismernem, kénytelen voltam megbízni benne, éppen ezért, amikor a szőke mellett volt, nem aggódtam. Ellenben határozottan nem szerettem, hogyha Lexine egyedül volt valahol, hiszen ismertem a pletykáknak az erejét, tisztában voltam vele, hogy az emberek milyen idegesítőek lehettek. Na meg, az én gyerekemet várta, ennyit megengedhettem magamnak.
Egy világos farmerben, fehér V-nyakú pólóban és a szokásosan kócos hajammal sétálnék el a játszótér mellett, mikor megakad a szemem rajta. Nem jópofizni jöttem le a faluba kivételesen, dolgom volt, azonban határozottan nem tetszik, amit látok. Éjnek idején a játszótéren, ráadásul egyedül... Hiába kis falu Bogolyfalva, nem mondanám éppen biztonságosnak, hiszen ott van a sikátor, nem is olyan messze, ahol mindenféle kétes alak fordul meg - közöttük én. Gondolkodás nélkül változtatok lépteim irányán, és néhány perccel később már a Lexivel szomszédos hintán foglalok helyet.
- Mit keresel itt? - vonom fel szemöldökömet. A hangom nyugodt, minden érzelemtől mentes, hiszen az elmúlt hetek során már rengeteget vitáztunk erről a témáról. Számtalanszor vágta a fejemhez, hogy attól, hogy terhes a gyerekemmel, nem irányíthatom az életét, és nem kezelhetem gyerekként, még akkor sem, hogyha szinte mindig úgy viselkedett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Tudtam, hogy milyen embereké az éjszaka. Akár a faluban, akár a fővárosban, akár külföldön, a sötétségben nem éppen a szende tündérkék tevékenykedtek. Igen, én magam is egy voltam közülük, igen, több olyan dolgot is tettem egy-egy éjszaka leforgása alatt, amit nem szívesen vallok be, és ezeknek nagy hányada illegális is volt. Annak ellenére pedig, hogy most egy játszótéren állunk, ide is könnyűszerrel eljuthatott bárki, aki az éjszaka leple alá tartozott. Persze, jó dolog volt, imádtam benne az izgalmat, a kimenetel bizonytalanságát, az alkalomadtán párbajokba torkolló szóváltásokat. Ezek éltettek, ezek küldték az adrenalint az ereimbe, hogy ott szélsebesen száguldozzon. Tagadhatatlan, hogy ez volt az életem, és éppen ezért is vettem rá magamat 'oly nehezen a váltásra. Nem kellett nagy zseninek lenni hozzá, hogy bárki rájöjjön, miért is éreztem úgy, hogy ezt a korszakát az életemnek le kell zárnom.
Hiába hitettük el mindenkivel - vagy legalább azokkal az emberekkel, akik számítottak -, hogy Viktoré a gyerek, ha valaki belenézett a dolgainkba, könnyedén rájöhetett, hogy ez hazugság. Nem kellett nagy zseninek lenni hozzá ráadásul Viktor tanár volt az iskolában. Diákok százai, meg a pletykás festmények kísérték a napjait - ahogy nekünk is -, nem kellett sokat szenvednie érte senkinek, hogy megtudja, nem is tartózkodott akkoriban az iskola falai között, mert valami halaszthatatlan - vagyis számomra érdektelen - dolga akadt. A vitánknak is voltak fültanúi, főként a portréalakok közül, a képet összerakni tehát közel sem olyan bonyolult. Abba pedig bele sem akarok gondolni, hogy a haragosaim mit csinálnának, hogyha rájönnének, hogy gyerekem lesz.
- Nem kéne ilyenkor mászkálnod, hogyha már tőlem is megijedsz. - Meg amúgy sem. Ügyelek rá, hogy a hangom ne legyen túlontúl kioktató, de egy kis él így is van benne. Lexine-nel mindketten olyannyira gyerekesek voltunk, hogy szinte lehetetlennek tűnt a felelősségteljes viselkedés. Hogyha pedig ez mégis sikerült egyikünknek, a másik általában romba döntötte az egészet. Nem panaszkodok, és senki sem panaszkodhat, ő az egyetlen személy, aki legalább valamilyen szinten el tudta érni, hogy igyekezzek felnőtthöz méltóan viselkedni. Ez pedig nagy szó, különösen, mivel rólam beszélünk. Bár szeszélyességben őt sem kellett félteni. Néha már-már ott tartottam, hogy sajnálom Viktort, amiért kettőnkkel áldotta meg az ég, ráadásul ennek a kettőnek a kombinációja is úton volt. Aztán, amikor elkapott az empátia, emlékeztettem magamat rá, hogy nem vagyunk éppen puszipajtások - és az enyhe kifejezés -, így tehát inkább előtérbe került a kárörvendő énem, és élvezettel figyeltem a szenvedését.
- Akár hiszed, akár nem, nem minden rólad szól - válaszolok egy gúnyos félmosollyal az arcomon. Bár a jelenlegi felállás változtatott a dolgokon, csak azért, mert itt van Lexine és a gyerek, nem hagytam hátra mindent. Igen, a balhésabb dolgokat igyekeztem lezárni, de az életemben voltak más tényezők is. Mint például a mai estém célja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Grimaszolok a szavaira. Az ijesztgetés nem az én műfajom volt. Ismertem olyanokat, akik éltek-haltak a pillanatért, mikor a tudatlan lézengőkre a szívbajt hozhatták. Közülük sokan csupán tréfának szánták az egészet, azonban akadtak, akik kihasználták azt a néhány másodpercnyi reakcióidőt, és nem éppen tisztességes, vagy legális dolgokat műveltek. Nem volt titok, hogy a világban akárhol is vagy, rossz dolgok történhetnek. És egyes emberek közelében gyakran meg is történnek. Tagadhatatlan, hogy nem is olyan régen még én is állandó vendég voltam az ilyen társaságokban, és most is akadtak alkalmak, amikor megmutattam magamat, már csak a miheztartás kedvéért is.
- Nem direkt volt. - A gúnyos él még mindig nem hagyja el a hangomat, néha üdítően tud rám hatni Lexine tudatlansága, ártatlansága, vagy nevezzük bárminek. Gyerekes volt, a maga édesség imádatával és a felelőtlenség hiányával. Össze sem tudom számolni, hogy hányszor kellett a lelkére beszélnünk azért, hogy az édességet ne a rendes kaja helyett, hanem utána egye, vagy, hogy hányszor szóltam rá, mikor gondolkozás nélkül nekiállt valami olyat csinálni, amit nagyon nem kellett volna. Nem, nem voltam paranoiás, egyszerűen csak kettőnk közül én sokkal jobban tisztában voltam vele, hogy milyen veszélyek is veselkedhetnek rá. Amik persze alapjáraton is ott voltak, de terhesen még kiszolgáltatottabbá vált mindennek. És ez nem tetszett, még, ha ő nem is akarta megérteni.
Csak vágok egy pofát a következő szavaira. Ismer, legalább annyira, amennyire én ismerem őt, de még talán azt is megkockáztatnám, hogy jobban, így tudom, hogy nem várta el, hogy kedves legyek, vagy akár gondolkodás nélkül nekiálljak eljátszani az aggódó jövőbeli apuka szerepét. Nem, az nem én vagyok, és bár igyekszek odafigyelni Lexire, azt még neki sem sikerült elérnie, hogy bármilyen érzelmet kimutassak a gúnyon és a nemtörődömségen, vagy az arrogancián, esetleg egoizmuson kívül. Az érzelmek határozottan nem az én világomban valók, és, még, ha ott is lennének, majdnem száz százalékig biztos vagyok benne, hogy kínosan ügyelnék az elkendőzésükre. Egyszerűen csak tudom, hogy érzések nélkül az élet sokkal, de sokkal egyszerűbb, és a dolgok sem olyan komplikáltak.
- Kit érdekel, hogy mit gondolnak az emberek? - Tudom, hogy számára sem egyszerű ez az egész helyzet, hiszen nem csak azzal kell megbirkóznia, hogy Viktor helyett én vagyok a születendő gyerekének az apja, hanem a terhesség puszta tényével is, ami miatt ilyen fiatalon az emberek furcsán néznek rá. A hangom kivételesen nélkülözi az arroganciát, magamnak sem vallom be, de a szavaimat valamilyen szinten megnyugtatásnak, bátorításnak szánom. Ennél több tőlem nem telik az ilyen dolgokra.
- Olvastad a szennylapot? - kérdezem szemöldökömet felvonva. Már néhány napja megjelent az újság, de azóta nem merült fel. Várhattuk volna, hogy nem marad visszhang nélkül az a bizonyos veszekedés, ami a szomszédok figyelmét is felkeltette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem válaszolok semmit, téma lezárva. Az egész ijesztgetős dologgal csak rá akartam világítani, hogy Lexine-nek mennyire nem kellene idekint, ráadásul a sötétségben töltenie az estéjét. Igen, a játszótér meg volt világítva, és igen, házak vettek körül minket, nyilván békésen alvó emberekkel, de ez nem változtat a tényen, hogy nem kellett volna itt lennie. Így, hogy vele vagyok, nem zavara  tény, hogy kint ülünk, az éjszaka közepén a játszótéren, de egyedül lenni számára, főleg a gyerekkel határozottan nem okos ötlet. És elnézve, ezt ő is jól tudja. Ha meg akarnám érteni, hogy miért is van mégis kint, bizonyára meg tudnám, azonban semmi ilyesmi nem állt szándékomban.
- Azért bámulnak, mert az életük üres, jelentéktelen, és nincs jobb dolguk, mint egy diák magánéletén lovagolni, ráadásul a pletykalapból vett információk alapján. - Vállat vonok, sosem értettem az ilyen embereket, akik ahelyett, hogy a saját életüket tették volna jobbá, inkább másokon áskálódtak. Pedig rengetegen voltak, ismertem közülük nem is keveset. Persze, ez főleg nőkre volt jellemző, de a férfiak között is előfordult egy-két eset. Nem értettem őket, ami magával vonta az esetleges gyűlöletet és utálatot az irányukba. Azzal pedig határozottan nem jártak jól - lásd Viktor. Bár ő nem éppen kívülállóként lovagolt a magánéletemen, de megtette, beleszólt abba, amihez semmi köze sem volt. Csak Vandára és rám tartozott, nem pedig a kis palotapincsire, mondjon akármit. Főleg, hogy egyszer az életben tényleg ártatlan voltam mindenben, amivel megvádolt... Vissza kellett hát adnom neki a kölcsönt, csak hát nem úgy sült el, ahogy terveztem.
A saját dolgaimat mindig is lerendeztem. Hogyha valaki az én életemben turkált, az megfizetett érte, ilyen értelemben - is - Lexi viszont védetlen volt. A szóbeszédet nem lehetett megállítani csak úgy, egyszerűen, Lexine pedig bizonyára nem folyamodott volna semmi olyanra, mint én. Az viszont, hogy a sugdolózó emberek miatt stresszelte magát, vele együtt pedig a babát is, határozottan nem tetszett, ezért is próbáltam valamennyire normálisan reagálni, még akkor is, ha a lelkizés nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé.
- Komolyan mondom, nevetséges - bólintok, mérhetetlen mennyiségű gúnnyal a hangomban. Nem tudom, hogy kinek a számára hihető esetleg ez a pletyka, engem inkább csak dühít. Persze, ezerszer jobb, mintha megsejtették volna az igazságot, de még jobban örültem volna, hogyha teljes egészében kimaradnak az életünkből, a veszekedésből, és úgy kollektívan az egész baba-ügyből, aminek még bizonyára nem most lesz a lezárása. Akár kimondjuk, akár nem, előbb-utóbb ki fog derülni az egész, ezekkel az apró, félrevezető pletykákkal maximum időt nyerhetünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Akármennyire is tagadni akarnám, Lexine volt az egyetlen ember, akinek a hogyléte felől az elmúlt huszonegy évben törődtem. Igen, ő volt a születendő gyerekem apja, ami már önmagában is megkövetelte, hogy legalább egy kicsit érdekeljen, hogy mi van vele. Pluszban ott volt, hogy nem tartozott az idegesítő libák közé, akik általában körülvettek, éppen ezért már-már felüdülés volt a társaságában eltölteni az időmet - na nem mintha ezt bevallanám neki. A vallomások nem a rám jellemző dolgok közé tartoztak, és nem terveztem, hogy ezen a közeljövőben változtatok.
- Tudod, a terhes nők általában büszkén mutogatják a hasukat - jegyzem meg óvatosan, bár már sejtem is, hogy lehurrogásra számíthatok. Tudom én is, hogy ő sem éppen így tervezte anno a gyerekvállalást, és ez nagyrészt az én hibám - meg Viktoré -, és tisztában vagyok vele, hogy a folyamatos pletykák miatt nem éppen úgy áll a dolgokhoz, mint az átlag várandós nők. Nem is várhatunk el tőle mást, egyikünk sem. Bármennyire nem akarom beismerni, Lexine a legnagyobb vesztese az egész történetnek, mert csak véletlenül került kettőnk közé, hogy rosszul járjon. A felesleges terhet azonban nem vethette le magáról, bár már egyáltalán nem is voltam benne biztos, hogy le akarta vetni. Persze, nehéz volt, de most már így alakult, és nekünk a legjobbat kellett kihozni a helyzetünkből.
- Nem rágódok rajta. - Vállat vonok kifejezéstelen arccal. Nem nevezném éppen rágódásnak, vagy dühöngésnek, egyszerűen csak irritált valamilyen szinten az egész. Még a szokásosnál is többen idegesítettek az elmúlt héten a pletykák miatt, és ez a hangulatomon is kiütközött. - Egyszerűen csak elegem van belőle, hogy itt levegőt sem lehet venni anélkül, hogy ne tudja a fél iskola - teszem még hozzá irritált hangnemben. Ez volt az igazság, komolyan, mintha minden lépésünket figyelték volna a nap huszonnégy órájában.
Pillantásomat visszafordítom Lexine-re, és egy apró félmosollyal konstatálom, hogy már most látszik rajta, hogy terhes. Hogyha nem is annyira, hogy minden idegen észrevegye rajta, én láttam. Talán azért, mert éppen elégszer találkoztunk az elmúlt hetekben, hónapokban hozzá, hogy feltűnjön a legapróbb különbség is. A mosoly viszont gyorsan eltűnik az arcomról - még mielőtt valami rám fogná, hogy érzelgős vagyok, és visszatér a megszokott nemtörődöm, enyhén arrogáns kifejezés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Sóhajtok egyet, mikor visszakérdez, de a reakciója nem ér meglepetésként. Pontosan ezt vártam, már amikor kimondtam a szavakat, éreztem, hogy ide fogunk kilyukadni. Hiába próbálunk civilizáltan viselkedni egymással, és hiába érünk el ebben általában sikereket, valahogy mindig ugyanehhez a témához lyukadunk ki. Olyan ez, mint egy rossz dal, ami a fejünkben ragadt, és bármit is csinálunk, nem tudunk megszabadulni tőle, újra és újra visszatér, magával hozva a negatív érzéseket, az elfojtott indulatokat, és szépen lassan átveszi az irányítást, romba döntve mindennemű haladást, amit az elmúlt időszakban elértünk. Legyen ez a haladás viselkedési, vagy úgy szimplán a helyzetünkre vonatkozó.
Néhány pillanatig némán, ajkaimat vékony vonallá préselve mérlegelem, hogy mit is kellene válaszolnom, azonban semmi olyan nem jut eszembe, amivel esetleg elterelhetném a témát, vagy egy vidámabb mederbe terelhetném a beszélgetést. Nem vagyok éppen az a pozitív személyiség, akinek ebben nagy gyakorlata van, sőt. Nagyjából Lexine az egyetlen ember, akiért ezt megtenném, ha tehetném. Nem az érzéseit viselem a szívemen, azonban az én gyerekemmel terhes, az elkövetkező tizenhét évre akaratlanul is össze vagyunk kötve, és erről részben én tehetek. Ennyivel tehát tartozok neki. Végül a válasz mellőzése mellett döntök, azt teszem, ami a legjobban megy és csendben maradok.
Még mindig némán bólintok, bár amennyire csak lehet, hidegen hagy a kapcsolata Viktorral - mint minden más kapcsolat is. Sosem hittem a szerelemben, ahogyan a kapcsolatokban sem, és ezt az elmúlt hónapok eseményei sem tudták megváltoztatni, amit egyáltalán nem bántam. Az azonban, hogy a palotapincsi érzései miatt kell eltitkolnom, hogy gyerekem lesz, annyira nem tetszik. Hogyha nem lenne nekem ennél ezerszer nyomósabb okom, valószínűleg tennék róla, hogy mindenki megtudja az igazat. Viszont sajnos nekem is van okom a titkolásra, ami közel sem ennyire egyszerű, és amíg a múltamnak az a része nincs lezárva, nem fogom a gyereket, vagy akár Lexine-t kitenni a felesleges veszélynek. Ezzel is bizonyítom, hogy amikor szükséges, igenis tudok felelősségteljesen viselkedni.
- Így is éppen elég valóságos. - Elfordítom a tekintetemet róla, és egyik pillanatról a másikra arckifejezésem felveszi a már nagyon is megszokott közönyt. Bár még hosszú hónapjaink vannak hátra az érkezéséig, a gyerek puszta jövetelének ténye is éppen elég dolgot megváltoztatott nemcsak az én, de Lexi és Viktor életében is. Talán túl sokat is...