31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 37 38 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 22. 23:17 | Link

Adam

Kíra látja, hogy a férfi egyáltalán nem ért egyet az okfejtésével, magyarázatot viszont nem kap, így nem is firtatja tovább a témát. Elfogadja, hogy a férfi a maga párszáz évével másképp gondolkodik. Kíra azonban tizenéves kora óta többet találkozott az emberek általános közönyével, mint a kíváncsiskodásukkal és a pletykákkal. Igaz, soha nem is próbált még Bogolyfalvához hasonló kis közösségben letelepedni. Na meg, persze saját magából indul ki.
Már éppen venné a levegőt, hogy kissé kiforgatva a férfi szavait, a nem kívánt társaság szerepében tetszelegjen, aztán felháborodjon és megsértődjön Adamre. Végül azonban csak hangosan kifújja a levegőt, megrándul a szája széle, mintha viszonozni akarná a mosolyt, végül azonban nem teszi. Hűvös , gyanakvó tekintettel méregeti Adamet, mint aki nem tudja, biztos jól értette-e, amit hallott. nem tartja kizártnak, hogy Adam egyszerűen csak fel volt rá készülve, hogy netán magára fogja venni a dolgot, és mindössze udvariasságból tett említést a kivételekről. Amit megtett volna bárki mással is. Attól függetlenül, hogy a feltételezése nem áll túl stabil lábakon - hiszen Adamnek igazán semmi oka nem lenne efféle felesleges köröket futni -, Kíra azért komolyan veszi a saját gondolatait annyira, hogy végeredményben mégiscsak sértőnek találja Adam szavait. Bármennyire is hihetetlen tőle, néha képes "lenyelni a békát", és csak magában forrongani. Az indokolatlan kifakadást arra az esetre tartogatva, ha beszélgetőpartnere botor módon további okot szolgáltat rá.
Ennél azonban sokkal komolyabb vizekre eveznek, és Kíra el is felejti, hogy meg volt sértődve Adamre. A férfi ajánlata egyszerre vonzza és taszítja, felszínre hozza a régi, fájó emlékeit, de azt is, hogy tulajdonképpen egészen addig a pillanatig a maga  már akkor is bolondos módján szerette, amit csinál. Azonban nem tudja, mit mondjon a férfinek, szerencsére nem is kell mondania semmit. Tisztában van vele, hogy szabad belátást engedni a gondolataiba, azért nem olyasmi, amit félóránkét ajánlgatnak fel az emberek, mi több, még át is érzi a dolog súlyát. Az ispotályban legilimentorok is próbálkoztak vele, végignézhették az emléktöredékeit, anélkül bármiféle előrehaladást értek volna el vele. Csak okoztak pár kellemetlen percet a nőnek. Kíra esetében nem arról van szó, elnyomna magában egy szörnyű emléket, hiszen ami már nincs ott, nem lehet visszahívni.
Most azonban nem azt várja, hogy segítsenek rajta, egyszerűen csak kommunikálni akar Adammel, és bízik benne annyira, hogy ilyen formában tegye meg. Furcsamód nem zaklatják fel túlságosan a lelki szemei előtt felvillanó képek, érzelmek emlékei, megnyugtatja a tudat, hogy nem egyedül kell szembenéznie velük. Az emlékek végül elcsitulnak, Kíra hangosan fújja ki a levegőt. Nem szereti ezt a témát, nem szeret róla beszélni, legalábbis nem komolyan. Ennyi volt, vége, szép lassan újra helyreáll a lelki békéje.
- Reméltem is! - Adam komoly, halk szavaihoz képest lazán, normál hangerővel és olyan hangsúllyal beszél, mintha a férfi valami teljesen evidens dolgot közölt volna. Nem akar - talán nem is tud - hosszabb ideig a múlton merengeni. A jelenen sem mereng túlzottan, jól esik neki, hogy Adam ténylegesen őt kéri a dologra. A feladathoz és félig-meddig Adam titokzatos személyéhez való vonzódása erősebbnek bizonyul mindenféle rossz emléknél.
- Oké, leszek a beszerződ, mert ez a szó egész jól hangzik, de csak két feltétellel. Először is, remélem, hogy például a boltba ezután is eltalálsz egyedül. Mert az unalmas, és olyasmit nem akarok csinálni - húzza el a száját, miközben a  bevásárló szatyrok felé pillant. Fontosnak tartja, hogy ezt tisztázzák a miheztartás végett.
- Másodszor pedig, segíts kitalálnom, hogy mivel lépjek fel a tehetségkutatón - újra Adamre pillant, látszik rajta, hogy nem poénkodik. Valóban ez lenne minden igénye. És ez hát a bizonyíték, hogy Kíra mégsem felejti el olyan könnyen a megoldatlan problémáit, csak jegeli őket, amíg újra aktuálisak nem lesznek. Ellöki magát az oszloptól, odasétál Adam elé és egyezségük megpecsételéseként kezet nyújt a férfinek.
  
Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. június 22. 23:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8087
Írta: 2014. június 23. 00:18 | Link

KÍRA

Lerí a lányról, hogy kapva kapna az alkalmon felháborodni, és bár nem emiatt lyukadok ki végül oda, ahova, mégis áldom az eszem, hogy nem tartottam magamban a tényt, mely szerint szerencsés esetnek találom az Ő otthonomba keveredését. Vív még egy ideig magával, megint felkapja-e a vizet, végül hála égnek, letesz róla. Már csak azért is, mert sokkal komolyabb témák felé sodródunk.
Vállalja. Lesz a beszerzőm. Ezzel kezdi, de tudom, ezzel nincsen vége. Jönnek még a feltételek. Szemem fénye ellágyul beleegyezése nyomán, azonban tartom mérsékeltségem, miközben a padon előre dőlten ülve, combjaimon támasztva, összekulcsolt kezekkel hallgatom a sorolást.
- Ha kellene valami a boltból, elküldenélek érte, viszont most jó időre feltankoltam az ilyen embereknek szükséges holmikból, szóval a közeljövőben nem kell ilyentől tartanod. - tárom elé a helyzetet. Mondhattam volna azt is erre az első feltételre, hogy rendben van, csak az hazugság lett volna. Az eredmény viszont ugyanaz. Nem kell mennie a boltba nagy bevásárlásra.
- Jó, segítek. - bólintok rá egyszerűen a második pontra, azonban úgy érzem, az előbbire még vissza kell térjek. Mielőtt tehát elfogadnám a megállapodásra nyújtott kezet, egyelőre csak felemelkedem az ültömből, Kíra fölé magasodva, ahogy elém lép.
- Néha lehet, hogy olyasminek a beszerzését kérem Tőled, ami Neked unalmas lehet, nekem viszont koránt sem az. Nekem külön erőfeszítésbe kerülne, míg Te egyszerűen megoldod. Igazából ez a bevásárlás is ilyen volt. Ez nekem nem olyan könnyű, mint Neked. Ezért kell a segítséged. - fejtem ki, nyílt tekintettel, félig szemem elé lógó hajjal pislogva lefelé a leányzóra, mostmár magam is a megegyezésre nyújtva nagy, fehér kezemet, hogy megmarkolja, ha áll az alku. Kutatón fürkészem arcát, megértett-e, miért fontos, hogy legyen beszerzőm, és hogy lehet, ez nem mindig lesz olyan nagyon szórakoztató a számára, nekem viszont lényegi kérdés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 23. 11:32 | Link

Adam

Szemrebbenés nélkül veszi tudomásul Adam válaszát a bevásárlást illetően. Amit hall, nem túlzottan nyeri el a tetszését, a férfi őszintesége viszont igen. Érzi, hogy ezen nincs mit tovább akadékoskodnia, nem is akar ilyesmit tenni, csak igyekszik elfogadni a játékszabályokat.
Kíra arca felragyog, mikor Adam rábólint a második feltételére. Valószínűleg nehezebben tolerálta volna, ha ezt tagadja meg a férfi.
Bármennyire is szeretné, Kíra nem tudja beleképzelni magát egy hétszáz éves vámpír helyzetébe. Érdeklődve néz fel a férfire, tényleg azon igyekszik, hogy megértse Adamet. Még ha továbbra is távolinak és teljesen idegennék érzi a férfi magyarázatát a saját elképzeléseitől. A dolog "elvi" részét talán sosem fogja megérteni, a gyakorlati vonatkozásokat azonban felfogja és el is fogadja. Sóhajt egy aprót, aztán megmarkolja Adam nagy, hűvös kezét.
- Csak tudod, elég nehéz elképzelnem, hogy neked bármi erőfeszítésbe kerül - jegyzi meg enyhe, bujkáló irigységgel a hangjában miután már vége szakad a kézfogásuknak. Arrébb lép Adamtől és lecsüccsen a padra, felhúzza a térdeit és hideg lábfejét kezdi markolászni. Kellemes nyári esti hőmérséklet ide vagy oda, lassan már annyira fázik a lába, hogy fáj. De annyira azért még nem, hogy emiatt előhalásszon magának egy zoknit meg cipőt.
- De majd mindig arra gondolok, hogy valójában milyen öreg vagy - pillant Adamre és röviden felnevet az elképzelésen, hogy ha a férfi történetesen nem csúcsragadozó lenne, akkor most bizonyára egy tolószékbe ültetve vegetálna. Vagy porladna valahol, ez mondjuk már kevésbé vicces gondolat. Meg akkor már segítség sem kéne neki.
- Mármint, látszik rajtad, hogy nem vagy új a szakmában. Mert olyan komoly vagy  - teszi még hozzá egy vállrándítás kíséretében, némi szemrehányó hangsúllyal ejtve a második mondatot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8087
Írta: 2014. június 23. 16:49 | Link

KÍRA

Igazából nem kell, hogy Kíra értsen engem. Valószínűleg soha nem fog sikerülni neki. De ez tényleg nem is szükséges. A lényeg csak az, hogy elfogadjon. Hogy elfogadja, nekem mennyire másak az igényeim, az elképzeléseim, az elveim, a világnézetem. Én is elfogadom azt, amilyenek az emberek, noha alig emlékszem már a saját halandóságomra, kiváltképp az eszméimre, a hozzáállásomra. Ahogyan ők nem emlékeznek arra, milyenek voltak pontosan kisgyermekként. Csak villanások, benyomások vannak meg azokból az időkből.
Az erőfeszítés elég relatív fogalom. Nem csoda, ha a lánynak nehéz elképzelnie, hogy nekem bármi erőfeszítésbe kerül, hiszen valójában nem is teszi. Esetünkben pusztán azt értem ez alatt, hogy olyan lépésekre kényszerülök, amik nem alkotják részét a természetes közegemnek, és amik felbolygatják azokat, akikkel találkozom. Az embereknek egyszerűbb egy emberekkel üzletelnie. A beszerzőm így hát mindig halandó.
Ellágyulnak vonásaim, és szemeim szinte mosolyognak, miközben a leülő Kíra után nézek, aki azzal kezd viccelődni, hogy öreg vagyok, ezért kell a segítség. Ha neki ez így könnyebb, fogja fel így. Nekem aztán mindegy. Figyelem csak a lábát markolászva melengető lányt, visszaereszkedve a padra, immáron mellé.
- Van, hogy valakinek nincs szükségre segítségre, de mégis igényt tart rá, ha adódik, mert... esetleg jót tesz a lelkének. - vetem fel csöndesen, ezzel ismét nyomatékosítva, hogy nem élet-halál kérdése, van-e, akire rábízhatok pár feladatot, mégis fontos a számomra. Tehát ez a valaki tulajdonképpen én lennék.
- Mindig is ilyen voltam. - sütöm le kissé kék tekintetemet magunk közé a padra, engedve sötét hajam jobban arcomba hullani, ahogy Kíra lágyan veti a szememre az állandó komolyságomat. Mondjuk szerintem nem annyira vagyok komoly, mint inkább borongós, melankolikus természetű. Az nem ugyanaz. De nem állok neki taglalni, miért vagyok ilyen. Hogy miért voltam mindig ilyen. Nem szoktam senkit traktálni a múltammal. Hiszen bőven volna mivel. Ha kérdeznek, válaszolok, de ok nélkül nem ontok semmit a világba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. június 23. 17:55 | Link

Chuck

Olyan békések az utcák a késői órákban. A lépteim szinte visszhangzanak ebben a már-már fülsértő csendben, és az amúgy egész forgalmas falu így, egyetlen utcán járkáló lélek nélkül egy kissé félelmetesnek hat. Talán pont ezért szeretek ilyenkor mászkálni, kockáztatva egy fincsi büntetőmunkát, függően leginkább attól, hogy milyen prefektus, vagy tanár találna meg most, bőven a takarodó után. Tisztában vagyok a következményekkel, és a legkevésbé sem tartok tőlük, ezért a néhány nyugodt pillanatért abszolút megéri.
Még néhány üzlet nyitva van, a csárdáról és a falusi pubról nem is beszélve, de még ezek környéke sem kifejezetten nevezhető zajosnak. Bentről hallatszik némi röhögés, pohárcsörömpölés, csak a szokásos, semmi több. Amint a hátam mögött hagyom ezeket a helyeket, megint minden apokalipszis közeli állapotúnak tűnik, szinte meg sem lepődnék rajta, ha szembetalálkoznék egy zombival… akármi is legyen az. Valamelyik délután hallottam az udvaron, hogy a mugliknál ez most rendkívül trendi, és annak ellenére, hogy nem fogtam fel a teljes értelmét, különösen könnyedén megmaradt a fejemben. Bezzeg az olyasmi, ami később is hasznomra válna!
Céltalanul keringek körbe-körbe a faluban, és kezd eléggé lehűlni az idő, de szerencsére számítottam rá, hogy nyár elején még durvább lehűlés várható az éjszakai órákban, mindegy, mennyire volt meleg napközben. Lejjebb húzom a pulcsim ujját, hogy elfedje a kezemet, és keresztbe fonom a mellkasom előtt, minél inkább melegen tartva magam. Néha felemelem a fejem, hogy tudjam, hol vagyok, amúgy a járdát követem, sőt néha letérek róla és másfelé kalandozok, ahogy fejben sem teljesen vagyok a jelenben. Fogalmam sincs, hányadszor járom körbe az utcákat, miután elindultam a stégről. A tó mellett már korábban jóval hűvösebb volt, a légmozgás is erősebb, mint itt, muszáj volt mozognom, akármennyire is szeretek ott üldögélni. És persze az egész napomat itt töltöttem, mégiscsak egyszerűbb felpattanni és keresni egy alkalmasabb helyet a lustálkodásra, gondolkodásra, mint az egész kastélyon keresztül kiosonni éjnek éjjelén.
Halkan dúdolok magamban, szinte tudat alatt, de csak azért, mert biztos vagyok benne, hogy senki sem hall. A lábaim a játszótér felé visznek, és ki vagyok én, hogy ellenkezzek? A kezeim még mindig a vastag pulcsiba rejtve, sokáig a lábamat figyelve észre sem veszem, hogy társaságom akad. Vagyis, még visszafordulhatnék. De már túl közel vagyok a fiúhoz, aki nem kifejezetten tűnik gyilkos természetűnek, így hát még közelebb araszolok a hinták felé.
- Ó, szia! – azért némi megkönnyebbülés még így is kiérződik a hangomból. Nem igazán ismerem a srácot, de láttam már, és majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy Chuck-nak hívják, ugyanakkor beszélgetni… hát, nem, nem igazán került sor ilyesmire. – Zavarok? – kérdezek rá. Nem ítélkezem amiatt, hogy egyedül van, hogy tehetném, ha velem is pontosan ez a helyzet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. június 24. 22:47 | Link

Adam

Pár perc csönd van, addig van időm gondolkozni. Azt mondta, hogy Ausztriából jött, én pedig azt kérdeztem, hogy járt-e már Drakula kastélyában.
- Elnézést én vagyok a buta. Az a kastély Romániába van maga pedig, pont a másik irányból jött. Egy pillanatig azt hittem, hogy az is Ausztriába van - vakarom meg hátul a fejem, mert tényleg hülyeséget mondtam - De, ha már volt ott, akkor milyen?
A válasza után felteszek még egy kérdést, auror-e. Kiderül, hogy nem az. Én egyszer majd szeretnék az lenni. Szeretnék segíteni az embereknek, és elkapni a rossz fiúkat. Meg így sokat is utazhatnék, aminek mondjuk az a hátránya, hogy messze leszek a barátaimtól és a családomtól.
- Akkor mi maga? - kérdezem és felé fordulok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 25. 00:15 | Link

Adam

Kíra a homlokát ráncolja, látszik rajta, hogy komolyan elgondolkodik Adam szavain.  
- Azt hiszem értem...vagyis nem. Vagyis de. Úgy érted, hogy az tesz jót a lelkednek, hogy van valaki, akire számíthatsz? - bizonytalanul ejti a szavakat, már végképp nem tudja, miféle rugóra jár a férfi agya. Az is megkavarja egy kicsit, hogy most nem is a mindennapos, apró szívességekről van szó, amit akkor is kér az ember, ha egyébként maga is meg tudná őket oldani. De egy olyan viszonyt, amelyben ez természetes, nem lehet előre megbeszélni. De tudja, hogy a férfi nem is ilyesmit akar.
- De mindegy, hagyjuk ezt, mert megfájdul tőle a fejem - lebiggyeszti az ajkait. Megunta a témát. Kicsit haragszik is magára, amiért nem tud rendesen kiigazodni a férfin, pedig szeretne. Egész biztos, hogy nem most gondolkodott el ezen utoljára. Megértette, hogy a férfi egyszerűen csak nem akar minden után maga járkálni. Mégis, valahogy nem tud ilyen könnyedén túllendülni a dolgon, mert valahol mélyen, még magának sem igazán vallja be, de azt szeretné, ha mégsem csak ennyiről szólna az egész.
-  Nem hiszem el - teljesen megütközve néz Adamre, aki viszont lesüti a tekintetét, és sötét tincsei eltakarják az arca jó részét Kíra elől. ~ Milyen szép haja van~ Hosszú pillantást szentel Adam üstökének, arra az eredményre jutva, hogy a saját haja sokkal fénytelenebb. Enyhe fejrázással kényszeríti magát, hogy ne kalandozzon el nagyon.
- Mármint, ha így van, az rossz - állapítja meg tárgyilagos hangon és még bólogat is hozzá, mint aki tudja, hogy miről beszél. Hirtelen felcsillan a szeme, felpattan a padról és szembe fordul Adammel.
- Te vagy a fogó! - emberi korlátaihoz mérten gyorsan megérinti a férfi vállát és ugyanazzal a lendülettel megpördül a sarka körül és halk pukkanással eltűnik Adam elől, hogy aztán a játszótér túlsó végében bukkanjon fel. Vigyorogva pillant a pad irányába, ahol még az imént ücsörögtek. Gyermeki izgalom járja át a testét, gyorsnak kell lennie, már ha Adam egyáltalán vevő a játékra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8087
Írta: 2014. június 25. 10:06 | Link

KÍRA

- Végül is... mondhatjuk így is, igen. - felelek vontatottan a lány összegzésére. Szükségem van a kapcsolatra az emberekkel, vagy egyáltalán más életformákkal a sajátomon kívül. Az pedig nem elég, ahogyan körülveszem magam a találmányaikkal, művészetükkel. Az nem közvetlen kapcsolat. Az egy kényelmes átszűrése a világuknak. Egy közeg, amiben nem háborgat senki, mert azt fogadom be, amit akarok. Ez viszont hosszú távon ugyanúgy elvadítja a lelket, mintha egyáltalán nem vennék tudomást a halandókról, ahogy a többi vámpír se teszi. Tápláléknak, játékszernek tekinti őket. Ha nem ápolok szorosabb ismeretségeket, hasonlóan elveszek egy idő után. Még ha ez esetemben évtizedeket, vagy akár évszázadokat jelentene is. De megtörténik.
Kíra berekeszti a témát, mert egyszerűen még mindig nem fér a fejébe ez az egész. Annyira nem, hogy megfájdul tőle neki. Tényleg nem kéne ezen gondolkoznia. Ugyanolyan lehet ez számára, mint nekem az, hogy a világűr végtelen. Hosszú életem során többször megpróbáltam ezt átgondolni, de mindig belefájdult a fejem. Pedig nekem tényleg ritkán megerőltető bármi. Ez viszont mindig az, ha megpróbálom ténylegesen elképzelni. De már jó ideje nem próbálkozom vele. Egyszerűen csak elfogadom. Remélem, a lány szintén így tesz majd velem és az elveimmel, igényeimmel! Szeretném, ha így lenne. Alapvető fontosságú volna ez a kapcsolatunkban. A kapcsolatban, ami különben nem egyszerű alkalmazó és alkalmazott kapcsolat. Nálam soha nem az. Nem bíznék meg ilyesmivel akárkit, csak olyasvalakit, aki nem zavar. Akin nem nézek át. Akit nem csak azért nem hagyok faképnél, mert tanulmányozni szeretném, vagy kitölteni vele az időt. Hanem esetleg azért, mert... jól elvagyok Vele.
Nem hiszi el, de ha el is hiszi, rossznak tartja, hogy mindig is ilyen letargikus voltam. Szerintem viszont ez nem rossz. Tudom, ez a közvélekedés. Mosolyogj, beszélj hangosan, köszönj, társalogj a léted alapjairól. Mi a neved, hány éves vagy, hol laksz, mit dolgozol. Unalmas. Ráadásul semmitmondó. Nem zavar, ha mások így tesznek, ha nekik ezek a témáik. De engem hagyjanak ki, és ne várják tőlem, hogy csatlakozzak. Én ilyen vagyok, amilyen és jó így nekem. Komolyan. Nem kell ebből kizökkenteni, sem megmenteni. Önmagamnak megfelelek és nem ártok másoknak, ha nem muszáj. Akkor mégis mi baj volna velem?
Kíra után nézek, ahogy egyszerre felpattan a padról. Csillogó szemekkel kijelenti, hogy én vagyok a fogó, megérinti a vállam és pukk. Ott sincs. Felemelkedem ültömből, és utána nézek, egyenesen oda, ahol felbukkant. Fejemet érdeklődő kiskutya módjára biccentem oldalra, aztán hirtelen ott állok a leányzónál. Olyan, mintha én is áttűntem volna egyik helyről a másikra, holott csak egyszerűen olyan gyors vagyok, hogy az emberi szem nem tudja feldolgozni. Hiába teremtem azonban ott nála, nem nyúlok még érte. Húzni akarom egy kicsit a dolgot. Látni akarom, mennyire gyors, ahogyan azt is, amilyen izgatott élvezetét leli a játékban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 25. 11:56 | Link

Adam

Kíra nem holmi társadalmi konvenciókra hivatkozva titulálja rossznak Adam melankolikus mivoltát, hanem mert az ő szótárában nem szerepel ez a szó, vagy bármiféle szinonimája. Persze nála is előfordul, hogy kicsit levert, borongós hangulata van, sőt néha még komolyan képes el is gondolni egy-két dologról, de ez nála sosem egy állapot. Így egyszerűen, és nagyon is ember módon rossznak tartja, amit soha nem tapasztalt.
Teljesen figyelmen kívül hagyva a kérdést, hogy vajon Adam akarja-e vagy sem, elhatározza, hogy igenis kizökkenti letargiából. Igaz, hogy Kíra kettejük helyett is elég beszédes és hiperaktív, de azért szeretné, ha kiderülne, hogy Adamnek is van ilyen oldala és képes komolytalan gondokban is örömet lelni. Nem akarja megváltoztatni a férfit, nem azt kéri tőle, hogy ezután próbáljon meg közvetlenebb lenni mindenkivel. Valószínűleg képtelen is lenne egy összeszedett, értelmes, logikus érvelést összehozni. Csak azt szeretné, ha csak vele, ha csak most, ha csak egy kicsit csinálnának valami viccesebbet az ücsörgésnél. De abban már megint csak nem gondol bele, hogy ami neki vicces és izgalmas, Adamnek nem feltétlenül.
Még pislogni sem mer, olyan nagyon koncentrál, nehogy elmulassza a pillanatot, amikor Adam megmozdul. Közben már előre kitalálja, hová hoppanáljon legközelebb,  bár azt nem mondhatjuk, hogy túlzottan előrelátóan tervezné meg a lépéseit. De mégiscsak lemarad arról a bizonyos pillanatról, csak azt veszi észre, hogy Adam már sötét árnyként magasodik előtte, és széles vigyorral az arcán már pördül is és ismét eltűnik Adam elől, hogy az egyik magas, meredek csúszda tetején landoljon. Arra nem pazarolja az időt, hogy rendesen felpillantson Adamre, pedig nagyon kíváncsi a férfi arckifejezésére, de a játék hevében mégsem akar erre időt szánni. Abba sem gondol bele, hogy gyakorlatilag már vesztett, tényleg úgy viselkedik, mint egy gyerek, akik lélekszakadva rohan az őt "üldöző" nagyobb testvér elől, aki azonban csak lazán sétál utána.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8087
Írta: 2014. június 25. 15:58 | Link

GWEN

Csak rezzenéstelenül nézem napszemüvegem takarásából a leányzót, aki beismeri tévedését. Gondoltam, hogy valamit benézhetett. Dehát semmi gond. Tévedni ugyebár emberi dolog. Jellemzően emberi.
- Kellemesen sötét hangulatú. - adok egy általam megfelelőnek ítélt választ a kérdésére azzal kapcsolatban, milyen Drakula kastélya. Ugyan először arra gondoltam, micsoda egy lehetetlen kérdés ez, hiszen... hogyhogy milyen? Olyan, amilyennek esetleg képeken látta. Vagy költsek róla most egy verset? Vagy elemezzem történelmi, esetleg építészeti szempontból? Szóval először felelni sem akartam, dehát szegény leányzó csak érdeklődő. Remélem, elég neki hát ennyi felelet! Mondjuk ma már nyilván turista barátabb a hely. Mikor még én jártam ott, szó sem volt ilyesmiről.
- Nincsen mesterségem. - felelem a kérdésére arról, mi vagyok, ha nem auror. Persze, elárulhatnám, hogy vámpír vagyok, ami sok mindent megmagyarázna a számára, de... minek? Úgyis csak elijeszteném vele, de legalábbis feszültté tenném a légkört. Talán jobb nem tudnia, hogy egy vérszívóval hintázgat itt a kihalt játszótéren. Különben attól még, mi vagyok, lehetne munkám, dehát nincsen. Nem hiszem, hogy sok vámpírnak lenne. A létformánk nem követeli meg, hogy dolgozzunk és pénzt keressünk. Hiszen csak vérre van szükségünk, és ennyi. Jó, nekem a tanulmányozó, érdeklődő, emberközeli személyiségem miatt más dolgokra is szükségem van, de azokra van pénzem. Meg úgy egyáltalán van pénzem. Különféle forrásokból...
- Van valami vízlepergető varázslatod, vagy csak nem zavar, ha bőrig ázol? - kérdezem aztán a szöszit, ahogy látom, Őt sem zaklatja fel különösebben, hogy az eső eleredt, miközben itt hintázgatunk. Nekem nem gond, engem nem zavar, de Ő megfázhat vagy kaphat érte, hogy így tocsog be az iskolába, amikor visszaér. Apropó... nem kéne mennie, ahelyett, hogy egy vadidegennel társalog a sötét játszótéren?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8087
Írta: 2014. június 25. 15:58 | Link

KÍRA

Egészen kisgyerek koromban fogócskáztam úgy igazán utoljára. Persze, különféle üldözésekben akadt részem, hol valakinek a nyomába eredve, hogy vérét vegyem vagy csak visszaszerezzek tőle egy eltulajdonított értéket; hol pedig amolyan hangulatfokozóként a felnőtt játékok felé vezető úton. Ilyen ártatlan kergetőzésben azonban régen vettem már részt.
Jókedvűen szökik tovább a lány, egy csúszda tetejére. Egy szempillantás alatt ismét ott vagyok nála. Ezt a kis térugráló fogócskát folytatjuk egy ideig mászókáktól kezdve, padokon keresztül, alagutak belsején át, egészen az egyik körhintáig, amelyen Kíra a korlátba kapaszkodva bukkan fel, én pedig a játék mellett állok meg. Mire észbe kap, fehér kezemet odanyújtom, megérintem hűs ujjaimmal meztelen vállát ott, ahol félrecsúszott rajta a póló, ezzel átadva neki a fogóságot, aztán nemes egyszerűséggel megpörgetem vele a körhintát. Nem túl erősen, de azért megfelelő lendületet adva laza mozdulatommal, azzal máris az egyik mászókától a másikig húzódó függőhídon termek, innen nézve vissza a forgó leányzóra. Finoman elmosolyodok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. június 26. 13:21 | Link

Adam
Zárás

Nincs beszédes kedvében, vagy csak nem szeret beszélgetni. A kastélyos kérdésemre is csak annyit mond, hogy sötét.
- Egyszer szeretnék oda eljutni, de leginkább a kínzókamra érdekel - válaszolom. Általában ezzel a válasszal mindenkit meg tudok ijeszteni. Nincs mestersége, de akkor, hogy szerzi a pénzét? Nem kérdetem meg, mert ne akarod illetlen lenni. Azért engem is tanítottak jó modora. Közben elered az eső is. Hozzám fordulva érdeklődik, hogy ismerem-e a leperex bűbájt.
- Nem szoktam használni. Ha esik, általában esernyőt hordok magamnál, vagy pedig szeretek az esőben lenni - válaszolok miközben a hajam már vizesen keretezi az arcom. Ránézek az órámra, ami 11 órát mutat. A távolból halk ugatás hallatszik, ami közelít felénk. Pár méter után észreveszem a kutyáimat - Ti meg mit kerestek itt? Az eső miatt?  - majd Adam felé fordulok - Ők a kutyáim Szemi és a Sziszi, de most megyek. Jó estét!
Köszönök el, és elindulok vissza a kastélyba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 26. 23:01 | Link

Adam

Kíra jókedvűen ugrál keresztül-kasul a játszótéren Adammel a nyomában. Legalábbis ő úgy gondolja a férfi a nyomában van, holott kívülről inkább úgy tűnik, mintha teljesen egyszerre tűnnének fel a mászókák tetején, a kis házban, az alagútban, a padon. Lényegében minden valamirevaló pontján a játszótérnek. Az ötödik helyváltoztatás után már Kíra számára is kezd derengeni, hogy mindegy, mit csinál, ő húzza a rövidebbet. Mégiscsak fárasztó dolog gyors egymásutánban ide-oda hoppanálni anélkül, hogy akárcsak a körmeit is elhagyná. Igaz, hogy gyakorlatilag nem mozog sokat, mégis egészen kimelegszik a játékban, az izgalomtól pedig megemelkedik a pulzusa.
Épp csak felbukkan a körhintán, még mozdulni sincs ideje, mikor már Adam ujjainak hűs érintését érzi a vállán.
- Oh - pillant fel Adamre, közben pedig lebiggyeszti az ajkait. Aztán már meg is indul vele a körhinta, és kénytelen kapaszkodni, ha nem akar orra esni.
- Héééj, el fogok szédülni - aggodalmaskodik, közben pedig Adamet keresi a tekintetével. Túl gyorsan pörög ahhoz a hinta, hogy megkíséreljen rajta honnapálni, vagy leugrani róla, végeredményben pedig nem is bánja annyira, ha elszédül. Így félretéve az aggályait, a körhinta széléhez araszol, végül pedig szembefordul a hinta közepével, jó erősen, nyújtott kapaszkodik a korlátba, és teljesen kihajol, még a fejét is hátraveti. Ezzel a testtartással persze csak még nagyobb lendületet biztosít a hintának, vadul forog körbe-körbe, míg végül nem kezd lassulni a szerkezet. Akkor óvatosan elrugaszkodik és leugrik róla. Tényleg elszédült, forog vele a világ, nem is próbál meg messzire jutni, tesz néhány bizonytalan lépést, aztán lefekszik a fűbe. Mosolyogva bámul fel a forgó égboltra.
- Te nyertél, feladom. Legközelebb te találhatod ki, hogy mit csinálunk  - nem veszi a fáradtságot, hogy felemelje a fejét és megnézze, Adam még mindig a függőhídon van-e. Már semmihez nem akarja venni a fáradságot, még szerencse, hogy itt a sátra, addig már a fáradtság ellenére is képes lesz elkúszni.

 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8087
Írta: 2014. június 26. 23:25 | Link

KÍRA

Sápadt arcomon kitart a kellemes kis mosoly, ahogy lassan pislogva, békésen fénylő szemekkel figyelem a körhintán forgó lányt. Valóban el fog szédülni. Méghozzá nagyon. De annyi baj legyen. Lazán támasztok a függőhíd korlátján, elnézegetve Kírát, és vékony ajkaim még jobban felfelé görbülnek, ahogy leszáll a játékról és eléggé bizonytalanul kezd lépkedni, mígnem elfekszik a fűben, közben feladva a fogócskát.
Nem szólok semmit, csak feltűnök mellette, végigpillantva heverő alakján, a gyepen szétterült, sötét haján, hallgatva kicsit pihegő szuszogását, szívének heves kalapálását. Rajtam persze nem látszik, hogy az előbb még kergetőztem a lánnyal. Vonásaim simák, légzésem egyenletes, mint általában. Már nem mosolygok bár, tekintetem derűsen csillog.
- Jó éjt, Kíra. - köszönök el lágy hangon a fűben fekvőtől, majd hosszú, légies lépteimmel a padhoz indulok a holmimért. Felteszem közben a napszemüvegemet, odaérvén magamhoz veszem a szatyrokat, és tovasétálok az éjszakában, házam felé tartva. Sok mindenről gondolkozom ráérős ballagásom közben. Többek közt arról, hogy örülök, hogy a lány elvállalta a feladatot. Igazán sajnáltam volna, ha nem. Elégedettséggel tölt el a gondolat, hogy Ő lesz a beszerzőm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. június 28. 23:08 | Link

< Olcsi >
aláfestés

Muszáj volt egy kicsit kiszabadulnom a kastélyból. Egész délelőtt a rosszullét kerülgetett, de már hozzászoktam, inkább csak egyedül akartam egy kicsit lenni. Már kora reggel a könyvtárba mentem, hogy összeszedjem magamat egy kicsit, pótoljam a tömérdek lemaradást, de a gondolataim minduntalan elkalandoztak...
A dolgok elrendeződni látszódtak körülöttem -na persze- így jutott egy kis idő arra, hogy elgondolkodjam a valós tényeken, hat hónap és születni fog egy pici babánk. Eddig annyira rettegtem az egész szituációtól, hogy bele se tudtam gondolni abba, hogy ez akár jó is lehet. Igaz, hogy túl fiatal voltam és ép eszű ember nem adott volna újszülöttet a kezembe, de reménykedtem benne, hogy majd felnövünk a feladathoz, mindannyian. Végül is, volt még fél évünk addig. Bár ha jobban belegondolok ez a két hónap is elrepült, észre sem vettem. Olivér tartotta a szavát a titok még mindig titok volt és ez egy kicsit megnyugtatott. Kezdetben azt hittem, hogy ez valami fellángolás lesz, aztán ráun az egészre, mint ahogy minden másra is szokott. Volt bőven lehetőségem azóta megismerni őt, bár nehéz bevallanom, de tévedtem az első körökben, vagy legalábbis volt amiben tévedtem. Lehetségesnek tartottam -és mindig így is képzeltem el-, hogy viseli a maszkot, ami olyan macsóssá teszi, amit a megismerkedésünk elején nekem is mutatott, de csak azért, hogy mindenki elől elrejtse, hogy valójában tud ő normális lenni, ha egy pillanatra elengedi magát. Bár sokat veszekedtünk, mert szinte semmibe nem értettünk egyet, mindenről más volt az elképzelésünk, de legalább nem volt unalmas. Élveztem hadakozni vele, mert szórakoztató volt, ahogy felhúzta magát.
A lábaim automatikusan a játszótérre hoztak, az egyik kedvenc helyemre az egész környékre. Vigyorogva indultam el a hinta irányba és amint ott voltam rögtön bele is vetettem is magamat, és hajtani kezdtem magamat, reménykedve abba, hogy nem rókázom el magam a liftezéstől. Ki kell élvezni a pillanatot, nem sokáig tudok már így játszadozni, legalábbis nagy hassal elég érdekes lenne így hintázni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. június 28. 23:24 | Link

Lexine



Nem mondanám, hogy életem legegyszerűbb időszakán vagyok túl, sőt. Inkább pont az ellenkezőjén. Az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban rengeteg vitán, veszekedésen, gondolkodáson, mérlegelésen vagyok túl, és a szükségesnél talán több időt is töltöttem a faluban, azon belül is a társaslakásban. Bár igyekeztem olyankor ellátogatni oda, mikor biztos voltam benne, hogy Viktor távol van, és nem kell a kölyökkutya képével szembesülnöm, elkerülhetetlen volt a találkozás vele legalább néhányszor. Mondanom sem kell, hogy ezek az alkalmak veszekedésbe, alkalomadtán verekedésbe torkollottak, amit egyáltalán nem bántam. Le kellett vezetnem a stresszt, és mivel a régi dolgokat igyekeztem lezárni, ez tökéletes lehetőség volt számomra és az indulataim számára.
Természetesen a gyakori látogatásom miatt sikeresen belekerültünk az Edictumba, ami már meg sem lep. Alig telik el úgy hónap, hogy a nevem ne bukkanna fel a pletykarovatban, így ebben semmi újdonságot nem találtam. Az egyetlen, amin megakadt a szemem az orbitális hülyeség, aminek révén úgy érezték a kedves szerkesztők, hogy engem is bele kell írniuk. Aki csak ismer, megmondhatja, hogy sok közöm nincs az érzelmekhez, éppen ezért elkapott a röhögőgörcs, mikor elolvastam a pletykát. Szerelmes, hogyne... Bár, komolyan mondom, ennél a szituációnál még az is egyszerűbb ügy lenne. Most rengeteg tényező van, amire oda kell figyelnünk. Lexine még mindig ragaszkodik hozzá, hogy senki se tudja meg, hogy az én gyerekemet várja, ahogyan Viktor is. Valóban így a legtisztább, ez kétségtelen, ugyanakkor el tudom képzelni, hogy mekkora felfordulás lesz belőle, hogyha egyszer nyilvánosságra kerül az igazság. Márpedig az, hogy tizennyolc éven át titkoljunk egy ilyen horderejű dolgot, még nekünk is lehetetlennek tűnik.
Annak ellenére, hogy mennyire összetett, váratlan, és komplikált volt az egész helyzetünk, egyszer az életben igyekeztem helyesen cselekedni. Vagy legalább megpróbáltam így tenni. Amikor csak tehettem, ott voltam Lexi mellett, főleg, mikor Viktor nem ért rá. Akármennyire is fáj beismernem, kénytelen voltam megbízni benne, éppen ezért, amikor a szőke mellett volt, nem aggódtam. Ellenben határozottan nem szerettem, hogyha Lexine egyedül volt valahol, hiszen ismertem a pletykáknak az erejét, tisztában voltam vele, hogy az emberek milyen idegesítőek lehettek. Na meg, az én gyerekemet várta, ennyit megengedhettem magamnak.
Egy világos farmerben, fehér V-nyakú pólóban és a szokásosan kócos hajammal sétálnék el a játszótér mellett, mikor megakad a szemem rajta. Nem jópofizni jöttem le a faluba kivételesen, dolgom volt, azonban határozottan nem tetszik, amit látok. Éjnek idején a játszótéren, ráadásul egyedül... Hiába kis falu Bogolyfalva, nem mondanám éppen biztonságosnak, hiszen ott van a sikátor, nem is olyan messze, ahol mindenféle kétes alak fordul meg - közöttük én. Gondolkodás nélkül változtatok lépteim irányán, és néhány perccel később már a Lexivel szomszédos hintán foglalok helyet.
- Mit keresel itt? - vonom fel szemöldökömet. A hangom nyugodt, minden érzelemtől mentes, hiszen az elmúlt hetek során már rengeteget vitáztunk erről a témáról. Számtalanszor vágta a fejemhez, hogy attól, hogy terhes a gyerekemmel, nem irányíthatom az életét, és nem kezelhetem gyerekként, még akkor sem, hogyha szinte mindig úgy viselkedett.
Utoljára módosította:Séllei K. Olivér, 2014. június 28. 23:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. június 28. 23:41 | Link

< Olcsi >

Egyre magasabbra löktem magamat a hintában, persze annyira azért mégsem magasra, mostanában óvatosabb voltam, pedig nem állt szándékomban. Önkéntelen reflexé vált, ahogy az aggodalom is. Először én voltam az, aki a körülményeket figyelembe véve a legnyugodtabb voltam, kivételesen nekem kellett felnőttnek lennem, amikor a két kisfiú egymásnak esett és szándékukban állt szétverni magát. Azóta persze megint lehettem gyerek, ehetem csokit meg cukrot, - akkor jóval többet, amikor se Viktor, se Olivér nem látott - és lehettem gyerekes, de felelőtlen soha többé. Tudtam, hogy most már nem csak magamra kell vigyáznom, hanem rá is, teljesen mindegy, hogy ki az apja, mert történetesen az anyja ezer százalék, hogy én vagyok.
Sóhajtva lassítottam a tempón, bár élveztem, ahogy a nyáresti szél a hajamba kap, de fontosabb volt, hogy még csak véletlenül se essek ki a hintából, hiába kapaszkodtam erősen, az nem volt elég. Talán tényleg hatásos volt egy kicsit, hogy a srácok annyit veszekedtek velem, pedig olyankor mindig mérges voltam érte. Egyfolytában jár szájuk, imádnak kioktatni, az utóbbi időben kezdtem úgy érezni, hogy sportot űznek belőle. Bármit csináltam a környezetükbe, az baj volt. Ha nem ettem, akkor etettek, ha sokat ettem, akkor Olivér kivette a kezemből a gumicukrot, mert az egészségtelen, és ne mérgezzem a gyerekét. Lehet, hogy pont ezért szerettem az esti sétákat, mert ilyenkor egy kicsit úgy érezhettem, hogy ketten vagyunk Szörnyivel, tűnjön ez bármennyire is klisésnek. A boldog egyedüllét azonban nem tart sokáig, ugyanis valaki helyet foglal a mellettem lévő hintában és meg is szólít. Hirtelen a szívemhez kapok, a következő pillanatban meg a hinta lánca után, ugyanis fél kézzel már nem volt annyira biztos a helyzet.
- Instant szívinfarktusért jöttem, köszi.
Válaszolok gúnyosan. Az első meglepődés után persze rögtön felismertem a hangját, mert még álmaimban is hallom a kioktató stílust, bárhol felismerném.
- És te? Ellenőrzöl?
Nem bírom megállni, hogy ne fintorogjak rá, ami a lámpa fényében tényleg viccesen hathat, már ha jó a megvilágítás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. június 28. 23:55 | Link

Lexine



Tudtam, hogy milyen embereké az éjszaka. Akár a faluban, akár a fővárosban, akár külföldön, a sötétségben nem éppen a szende tündérkék tevékenykedtek. Igen, én magam is egy voltam közülük, igen, több olyan dolgot is tettem egy-egy éjszaka leforgása alatt, amit nem szívesen vallok be, és ezeknek nagy hányada illegális is volt. Annak ellenére pedig, hogy most egy játszótéren állunk, ide is könnyűszerrel eljuthatott bárki, aki az éjszaka leple alá tartozott. Persze, jó dolog volt, imádtam benne az izgalmat, a kimenetel bizonytalanságát, az alkalomadtán párbajokba torkolló szóváltásokat. Ezek éltettek, ezek küldték az adrenalint az ereimbe, hogy ott szélsebesen száguldozzon. Tagadhatatlan, hogy ez volt az életem, és éppen ezért is vettem rá magamat 'oly nehezen a váltásra. Nem kellett nagy zseninek lenni hozzá, hogy bárki rájöjjön, miért is éreztem úgy, hogy ezt a korszakát az életemnek le kell zárnom.
Hiába hitettük el mindenkivel - vagy legalább azokkal az emberekkel, akik számítottak -, hogy Viktoré a gyerek, ha valaki belenézett a dolgainkba, könnyedén rájöhetett, hogy ez hazugság. Nem kellett nagy zseninek lenni hozzá ráadásul Viktor tanár volt az iskolában. Diákok százai, meg a pletykás festmények kísérték a napjait - ahogy nekünk is -, nem kellett sokat szenvednie érte senkinek, hogy megtudja, nem is tartózkodott akkoriban az iskola falai között, mert valami halaszthatatlan - vagyis számomra érdektelen - dolga akadt. A vitánknak is voltak fültanúi, főként a portréalakok közül, a képet összerakni tehát közel sem olyan bonyolult. Abba pedig bele sem akarok gondolni, hogy a haragosaim mit csinálnának, hogyha rájönnének, hogy gyerekem lesz.
- Nem kéne ilyenkor mászkálnod, hogyha már tőlem is megijedsz. - Meg amúgy sem. Ügyelek rá, hogy a hangom ne legyen túlontúl kioktató, de egy kis él így is van benne. Lexine-nel mindketten olyannyira gyerekesek voltunk, hogy szinte lehetetlennek tűnt a felelősségteljes viselkedés. Hogyha pedig ez mégis sikerült egyikünknek, a másik általában romba döntötte az egészet. Nem panaszkodok, és senki sem panaszkodhat, ő az egyetlen személy, aki legalább valamilyen szinten el tudta érni, hogy igyekezzek felnőtthöz méltóan viselkedni. Ez pedig nagy szó, különösen, mivel rólam beszélünk. Bár szeszélyességben őt sem kellett félteni. Néha már-már ott tartottam, hogy sajnálom Viktort, amiért kettőnkkel áldotta meg az ég, ráadásul ennek a kettőnek a kombinációja is úton volt. Aztán, amikor elkapott az empátia, emlékeztettem magamat rá, hogy nem vagyunk éppen puszipajtások - és az enyhe kifejezés -, így tehát inkább előtérbe került a kárörvendő énem, és élvezettel figyeltem a szenvedését.
- Akár hiszed, akár nem, nem minden rólad szól - válaszolok egy gúnyos félmosollyal az arcomon. Bár a jelenlegi felállás változtatott a dolgokon, csak azért, mert itt van Lexine és a gyerek, nem hagytam hátra mindent. Igen, a balhésabb dolgokat igyekeztem lezárni, de az életemben voltak más tényezők is. Mint például a mai estém célja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. június 29. 00:10 | Link

< Olcsi >

- Még szép, hogy megijedek ha megijesztesz.
Ideoson, leül mellém, majd orvul megszólít. Hát nem gonosz? Egyébként igaza van, bár ezt soha nem fogom neki bevallani. Ha valakinek, akkor neki igazán el kellene hinnem, hogy nem épp veszélytelen, hogy éjszaka így sétálgatok, ráadásul én még a varázslóknál is védtelenebb vagyok, közel a kvibliséghez, úgyhogy elég speciális a helyzetem. Ehhez még társulnak a látható gyengeségek. Ha belegondolok tényleg elég védtelen vagyok. Másodszor meg, nem lakunk innen olyan messze, nem csavarogtam e a sikátorba, se sötét mellékutcákba, itt teljesen jó a világítás és sehol egy lélek. Már nem mintha odafigyelnék rá, hiszen ő is szimplán ide tudott osonni...kezdem megérteni miért aggódnak értem ennyire.
- Kedvességed határtalan.
Égnek emelem a tekintetemet, miközben meglököm magamat és ismét belököm a hintát, hogy egy kicsit tempózzak. Most, hogy itt van és van közöttünk valaki, aki nálam jobban próbálkozik felelősségteljesnek lenni, nekem már nem is annyira muszáj, vagy legalábbis egy minimális szórakozás belefér, mert tudom, hogy úgyis megvéd. Ez azért jó érzés volt. Tudni, hogy valaki felelősséggel viseltet irántad, pusztán azért, mert vagy. Nekem két ilyen személy is volt jelenleg az életemben, így igazán hálásnak kellett lennem érte. Még akkor is, ha valójában nagyon ritkán érzem ennek a pozitív oldalát. Nehezen bíztam meg az emberekben és ritkán engedtem közel magamhoz bárkit is - világ életemben kívülálló voltam-, de Olivér, ha keservesen is, de elérte azt, hogy a gyengébb pillanataimban elmondjam neki, hogy mitől félek és mi bánt, eddig pedig ezt rajta kívül csak egy embernek sikerült elérnie.
- Kijöttem egy kicsit, ilyenkor jó, mert nem néznem rám az emberek furán.
Megvonom a vállamat, mikor pedig elérem azt a magasságot, ami a "még oké" határát súrolja nem lököm tovább, hanem bámulok bele a távoli utcába és próbálom nem azt képzelni, hogy a távolban alakok mocorognak, de nehéz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. június 29. 00:25 | Link

Lexine



Grimaszolok a szavaira. Az ijesztgetés nem az én műfajom volt. Ismertem olyanokat, akik éltek-haltak a pillanatért, mikor a tudatlan lézengőkre a szívbajt hozhatták. Közülük sokan csupán tréfának szánták az egészet, azonban akadtak, akik kihasználták azt a néhány másodpercnyi reakcióidőt, és nem éppen tisztességes, vagy legális dolgokat műveltek. Nem volt titok, hogy a világban akárhol is vagy, rossz dolgok történhetnek. És egyes emberek közelében gyakran meg is történnek. Tagadhatatlan, hogy nem is olyan régen még én is állandó vendég voltam az ilyen társaságokban, és most is akadtak alkalmak, amikor megmutattam magamat, már csak a miheztartás kedvéért is.
- Nem direkt volt. - A gúnyos él még mindig nem hagyja el a hangomat, néha üdítően tud rám hatni Lexine tudatlansága, ártatlansága, vagy nevezzük bárminek. Gyerekes volt, a maga édesség imádatával és a felelőtlenség hiányával. Össze sem tudom számolni, hogy hányszor kellett a lelkére beszélnünk azért, hogy az édességet ne a rendes kaja helyett, hanem utána egye, vagy, hogy hányszor szóltam rá, mikor gondolkozás nélkül nekiállt valami olyat csinálni, amit nagyon nem kellett volna. Nem, nem voltam paranoiás, egyszerűen csak kettőnk közül én sokkal jobban tisztában voltam vele, hogy milyen veszélyek is veselkedhetnek rá. Amik persze alapjáraton is ott voltak, de terhesen még kiszolgáltatottabbá vált mindennek. És ez nem tetszett, még, ha ő nem is akarta megérteni.
Csak vágok egy pofát a következő szavaira. Ismer, legalább annyira, amennyire én ismerem őt, de még talán azt is megkockáztatnám, hogy jobban, így tudom, hogy nem várta el, hogy kedves legyek, vagy akár gondolkodás nélkül nekiálljak eljátszani az aggódó jövőbeli apuka szerepét. Nem, az nem én vagyok, és bár igyekszek odafigyelni Lexire, azt még neki sem sikerült elérnie, hogy bármilyen érzelmet kimutassak a gúnyon és a nemtörődömségen, vagy az arrogancián, esetleg egoizmuson kívül. Az érzelmek határozottan nem az én világomban valók, és, még, ha ott is lennének, majdnem száz százalékig biztos vagyok benne, hogy kínosan ügyelnék az elkendőzésükre. Egyszerűen csak tudom, hogy érzések nélkül az élet sokkal, de sokkal egyszerűbb, és a dolgok sem olyan komplikáltak.
- Kit érdekel, hogy mit gondolnak az emberek? - Tudom, hogy számára sem egyszerű ez az egész helyzet, hiszen nem csak azzal kell megbirkóznia, hogy Viktor helyett én vagyok a születendő gyerekének az apja, hanem a terhesség puszta tényével is, ami miatt ilyen fiatalon az emberek furcsán néznek rá. A hangom kivételesen nélkülözi az arroganciát, magamnak sem vallom be, de a szavaimat valamilyen szinten megnyugtatásnak, bátorításnak szánom. Ennél több tőlem nem telik az ilyen dolgokra.
- Olvastad a szennylapot? - kérdezem szemöldökömet felvonva. Már néhány napja megjelent az újság, de azóta nem merült fel. Várhattuk volna, hogy nem marad visszhang nélkül az a bizonyos veszekedés, ami a szomszédok figyelmét is felkeltette.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. június 29. 00:37 | Link

< Olcsi >


- Tudom.
Felesleges tovább ezen lovagolni. Nem akart megijeszteni, én megijedtem, nem úgy szánta, kész pont. Ha tovább csavarom a témát, csak veszekedés lesz a vége és én egyáltalán nem szeretném most veszekedni. Csak szimplán ki akartam venni legalább egy fél órát, amikor senki butaságát nem kell hallgatnom, hanem a saját magam kis világába lehetek, erre még itt is megjelenik. Nem mintha annyira zavarna a társága, mert tud ő hallgatni is, ha kell, egyszerűen csak nem volt most szükségem a belőle áradó passzivitásra. Többet között ezért sem szerettem a közelében lenni, amióta ismerem, mindig a mérleg két nyelvén egyensúlyozott, soha nem tudtam eldönteni, hogy most épp kedvelem-e vagy sem, vagyis kedveltem, de a pillanatnyi érzéseim mindig mások voltak az irányába.
- Nem azzal van a baj, hogy mit gondolnak, mert az nem érdekel. Az zavar, ahogy néznek. Összesúgnak a hátam mögött a faluban és eddig nem érdekelt, de most már tudom, miért teszik.
Mindig is kívülálló voltam és fura. De számomra ez volt a természetes, így is nem is igazán érdekelt, ha egy-két idősebb ember néha kinézett. De amióta elterjedt a kis pletyka, azóta pontosan tudom, hogy miért beszélnek rólam és én is tudom, hogy ez természetellenes és valahol rossz és váratlan és felelőtlen, és még lehetne sorolni a negatív dolgokat, de a lényeg, hogy ez igenis zavar, mert van benne igazság. Egyébként meg feleslegesen lelkizek neki, tudom, hogy nem hatja meg, maximum meghallgatja, mond rá valamit, majd továbblép. Neki ezerszer könnyebb, hiszen nem kell mindennap ezzel szembesülnie úgy, hogy minden reggel felszáll az érzelmi hullámvasútra és addig meg körbe-körbe míg vége nem lesz a napnak, mert én mostanában így éreztem magamat.
- Nem olvasom az edictumot. De Viktor mondta, hogy mit írtak benne.
Rápillantok, egykedvűen megvonom a vállamat és nekitámasztom az arcomat a hinta láncának. Nem igazán érdekel a hazugságuk, higgyenek amit akarnak, ez is ezerszer jobb, mint az igazság. Bár elég bolond lehet az, aki tényleg elhiszi azt, hogy Olivér szerelmes.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. június 29. 00:50 | Link

Lexine



Nem válaszolok semmit, téma lezárva. Az egész ijesztgetős dologgal csak rá akartam világítani, hogy Lexine-nek mennyire nem kellene idekint, ráadásul a sötétségben töltenie az estéjét. Igen, a játszótér meg volt világítva, és igen, házak vettek körül minket, nyilván békésen alvó emberekkel, de ez nem változtat a tényen, hogy nem kellett volna itt lennie. Így, hogy vele vagyok, nem zavara  tény, hogy kint ülünk, az éjszaka közepén a játszótéren, de egyedül lenni számára, főleg a gyerekkel határozottan nem okos ötlet. És elnézve, ezt ő is jól tudja. Ha meg akarnám érteni, hogy miért is van mégis kint, bizonyára meg tudnám, azonban semmi ilyesmi nem állt szándékomban.
- Azért bámulnak, mert az életük üres, jelentéktelen, és nincs jobb dolguk, mint egy diák magánéletén lovagolni, ráadásul a pletykalapból vett információk alapján. - Vállat vonok, sosem értettem az ilyen embereket, akik ahelyett, hogy a saját életüket tették volna jobbá, inkább másokon áskálódtak. Pedig rengetegen voltak, ismertem közülük nem is keveset. Persze, ez főleg nőkre volt jellemző, de a férfiak között is előfordult egy-két eset. Nem értettem őket, ami magával vonta az esetleges gyűlöletet és utálatot az irányukba. Azzal pedig határozottan nem jártak jól - lásd Viktor. Bár ő nem éppen kívülállóként lovagolt a magánéletemen, de megtette, beleszólt abba, amihez semmi köze sem volt. Csak Vandára és rám tartozott, nem pedig a kis palotapincsire, mondjon akármit. Főleg, hogy egyszer az életben tényleg ártatlan voltam mindenben, amivel megvádolt... Vissza kellett hát adnom neki a kölcsönt, csak hát nem úgy sült el, ahogy terveztem.
A saját dolgaimat mindig is lerendeztem. Hogyha valaki az én életemben turkált, az megfizetett érte, ilyen értelemben - is - Lexi viszont védetlen volt. A szóbeszédet nem lehetett megállítani csak úgy, egyszerűen, Lexine pedig bizonyára nem folyamodott volna semmi olyanra, mint én. Az viszont, hogy a sugdolózó emberek miatt stresszelte magát, vele együtt pedig a babát is, határozottan nem tetszett, ezért is próbáltam valamennyire normálisan reagálni, még akkor is, ha a lelkizés nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé.
- Komolyan mondom, nevetséges - bólintok, mérhetetlen mennyiségű gúnnyal a hangomban. Nem tudom, hogy kinek a számára hihető esetleg ez a pletyka, engem inkább csak dühít. Persze, ezerszer jobb, mintha megsejtették volna az igazságot, de még jobban örültem volna, hogyha teljes egészében kimaradnak az életünkből, a veszekedésből, és úgy kollektívan az egész baba-ügyből, aminek még bizonyára nem most lesz a lezárása. Akár kimondjuk, akár nem, előbb-utóbb ki fog derülni az egész, ezekkel az apró, félrevezető pletykákkal maximum időt nyerhetünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. június 29. 01:05 | Link

< Olcsi >

Felsóhajtok. Persze, az elején is ezt mondogattam magamnak, így nem is vártam más okfejtést Olivértől, de értékeltem, hogy legalább próbálkozik. Ugyanakkor, sajnos ezzel jelenleg nem tudok mit kezdeni. Fáradtan elmosolyodok, és inkább a földet kezdem bámulni, ugyanis Olivér bámulása már kissé feszélyezett.
- Majd abbahagyják, vagy legalábbis remélem. Bár ki tudja, hamarosan tényleg látszódni fog, ruhán keresztül is.
Ettől viszont tényleg paráztam, olyan leszek, mint aki lenyelt egy dinnyét, olyan leszek, mint Manda. Meg kellene tőle kérdeznem, hogy ő hogy bírja elviselni az ilyen dolgokat, de arra még nem igazán jutott időm, hogy kifaggassam az ilyenekről. Az ő esete sem volt épp valami hétköznapi, nem sokkal idősebb mint én, de ő hamarosan végez a nagy hassal és lesz egy babája. Na hát én már ettől előre rettegek. Ezért mindig csak egy nappal korábbra tekintek és nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz egy vagy két hónap múlva, vagy legalábbis arra, hogy mi lesz rosszabb, arra nem. Ezektől eltekintve, kíváncsi vagyok rá, hogy vajon mi lesz. Milyen lesz, ha megmozdul. Fiú lesz-e vagy lány. Milyen nevet fogunk neki adni? Annyi kérdés volt még ebben az egész helyzetben és én mindre rögtön tudni akartam a választ. Viktorral még nem igazán mertem ilyenekről beszélni, szeretném megvárni, hogy majd ő hozza fel a dolgot. Olivért pedig úgy gondoltam, ezek a dolgok még egyáltalán nem foglalkoztatják, van neki enélkül is elég problémája. Szóval inkább magamban tartottam a dolgot és egyedül filozofálgattam a terhesség ilyen jellegű, hétköznapi leendő szülőket érdeklő kérdésekről, vagy legalábbis szülőt...anyát, ebbe azért elég fura belegondolni.
- Nevetségesnek nevetséges. De nem tartalak olyan srácnak, aki sokat rágódik az ilyesmin.
Pont ő az, aki véleményen szerint nem foglalkozik a pletykákkal, hiszen számon se tudná tartani mindet, annyi kering róla.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. június 29. 11:38 | Link

Lexine



Akármennyire is tagadni akarnám, Lexine volt az egyetlen ember, akinek a hogyléte felől az elmúlt huszonegy évben törődtem. Igen, ő volt a születendő gyerekem apja, ami már önmagában is megkövetelte, hogy legalább egy kicsit érdekeljen, hogy mi van vele. Pluszban ott volt, hogy nem tartozott az idegesítő libák közé, akik általában körülvettek, éppen ezért már-már felüdülés volt a társaságában eltölteni az időmet - na nem mintha ezt bevallanám neki. A vallomások nem a rám jellemző dolgok közé tartoztak, és nem terveztem, hogy ezen a közeljövőben változtatok.
- Tudod, a terhes nők általában büszkén mutogatják a hasukat - jegyzem meg óvatosan, bár már sejtem is, hogy lehurrogásra számíthatok. Tudom én is, hogy ő sem éppen így tervezte anno a gyerekvállalást, és ez nagyrészt az én hibám - meg Viktoré -, és tisztában vagyok vele, hogy a folyamatos pletykák miatt nem éppen úgy áll a dolgokhoz, mint az átlag várandós nők. Nem is várhatunk el tőle mást, egyikünk sem. Bármennyire nem akarom beismerni, Lexine a legnagyobb vesztese az egész történetnek, mert csak véletlenül került kettőnk közé, hogy rosszul járjon. A felesleges terhet azonban nem vethette le magáról, bár már egyáltalán nem is voltam benne biztos, hogy le akarta vetni. Persze, nehéz volt, de most már így alakult, és nekünk a legjobbat kellett kihozni a helyzetünkből.
- Nem rágódok rajta. - Vállat vonok kifejezéstelen arccal. Nem nevezném éppen rágódásnak, vagy dühöngésnek, egyszerűen csak irritált valamilyen szinten az egész. Még a szokásosnál is többen idegesítettek az elmúlt héten a pletykák miatt, és ez a hangulatomon is kiütközött. - Egyszerűen csak elegem van belőle, hogy itt levegőt sem lehet venni anélkül, hogy ne tudja a fél iskola - teszem még hozzá irritált hangnemben. Ez volt az igazság, komolyan, mintha minden lépésünket figyelték volna a nap huszonnégy órájában.
Pillantásomat visszafordítom Lexine-re, és egy apró félmosollyal konstatálom, hogy már most látszik rajta, hogy terhes. Hogyha nem is annyira, hogy minden idegen észrevegye rajta, én láttam. Talán azért, mert éppen elégszer találkoztunk az elmúlt hetekben, hónapokban hozzá, hogy feltűnjön a legapróbb különbség is. A mosoly viszont gyorsan eltűnik az arcomról - még mielőtt valami rám fogná, hogy érzelgős vagyok, és visszatér a megszokott nemtörődöm, enyhén arrogáns kifejezés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. június 29. 15:14 | Link

< Olcsi >


- És mi van azokkal, akik nem büszkék arra, hogy terhesek?
Olyan ez az egész, mintha a felelőtlenség élő példája lennék és az igazság leplezése érdekében hagynom kellett, hogy mindenki ebben a hiszemben éljen. Az igazság sokkal de sokkal borzalmasabb lett volna. Persze, ha úgy döntök, hogy nem tartom meg, eleve nem volna az egész hajcihő, ugyanakkor nem lett volna szívem elvenni egy életet, még akkor sem, hogyha ezért be kell áldoznom a sajátomat. Még az sem érdekelt, hogy a baba nem Viktortól van, hiszen nem ő kérte, hogy megszülessen, ő volt a legártatlanabb az egész történetben. Pedig tényleg nem akartam gyereket, legalábbis a közeljövőbe nem. Azonban ezzel a ténnyel már megbarátkoztam, bár nehéz volt elfogadni, de sikerült. Sőt, azt is elfogadtam, hogy Olivér az apja, hiszen mit tudtam volna tenni vele? Most már úgyis mindegy. A baba záros határidőn belül megfog születni, mi pedig szülők leszünk, mind a ketten, gyakorlatilag pedig mind a hárman.
- Nem érdekel mit hisznek, amíg nem derül ki az igazság, legfőképp Viktor miatt. Nem akarom, hogy azt pletykálják, hogy megcsaltam, vagy elhagytam, nem hiszen, hogy azt kibírná a kapcsolatunk.
Alig láthatóan megrázom a fejemet és felsóhajtok. A kapcsolatunk Viktorral soha nem volt zökkenőmentes, majdnem összejöttünk, aztán szétmentünk, majd ismét egymásra találtunk, mikor pedig már majdnem minden elrendeződött volna, jött ez az egész babaügy. Nyálasan hangzik - ezért is nem mondom ki hangosan - de nem biztos, hogy túlélném, ha egyedül maradnék.
Szerencsém van, mert pont elkapom a mosolyát, mikor rápillantok. Bár tényleg csak a pillanat műve, de mindig is nagyra értékeltem, amikor megmutatta az emberibb oldalát. Bár tényleg ritka számba ment, vagyis konvergált a nullához, de azért néha ott volt. Kezdve a csöndes, vagy épp hangos törődéssel amivel irántam viseltetett.
- Azt hiszem, nem sokára sokkal valóságosabb lesz, neked is. Azt olvastam, hogy félidőnél már mocorognak.
Ha nem is mondta ki soha, azért tudtam, hogy valamilyen szinten őt is boldoggá teszi a dolog, pedig soha nem volt arra szüksége, hogy családja legyen, most mégis kapott egyet. Az a kötelék, ami köztünk szövődött immáron felbonthatatlan volt és ezt rajtunk kívül senki nem érthette meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. június 29. 21:53 | Link

Lexine



Sóhajtok egyet, mikor visszakérdez, de a reakciója nem ér meglepetésként. Pontosan ezt vártam, már amikor kimondtam a szavakat, éreztem, hogy ide fogunk kilyukadni. Hiába próbálunk civilizáltan viselkedni egymással, és hiába érünk el ebben általában sikereket, valahogy mindig ugyanehhez a témához lyukadunk ki. Olyan ez, mint egy rossz dal, ami a fejünkben ragadt, és bármit is csinálunk, nem tudunk megszabadulni tőle, újra és újra visszatér, magával hozva a negatív érzéseket, az elfojtott indulatokat, és szépen lassan átveszi az irányítást, romba döntve mindennemű haladást, amit az elmúlt időszakban elértünk. Legyen ez a haladás viselkedési, vagy úgy szimplán a helyzetünkre vonatkozó.
Néhány pillanatig némán, ajkaimat vékony vonallá préselve mérlegelem, hogy mit is kellene válaszolnom, azonban semmi olyan nem jut eszembe, amivel esetleg elterelhetném a témát, vagy egy vidámabb mederbe terelhetném a beszélgetést. Nem vagyok éppen az a pozitív személyiség, akinek ebben nagy gyakorlata van, sőt. Nagyjából Lexine az egyetlen ember, akiért ezt megtenném, ha tehetném. Nem az érzéseit viselem a szívemen, azonban az én gyerekemmel terhes, az elkövetkező tizenhét évre akaratlanul is össze vagyunk kötve, és erről részben én tehetek. Ennyivel tehát tartozok neki. Végül a válasz mellőzése mellett döntök, azt teszem, ami a legjobban megy és csendben maradok.
Még mindig némán bólintok, bár amennyire csak lehet, hidegen hagy a kapcsolata Viktorral - mint minden más kapcsolat is. Sosem hittem a szerelemben, ahogyan a kapcsolatokban sem, és ezt az elmúlt hónapok eseményei sem tudták megváltoztatni, amit egyáltalán nem bántam. Az azonban, hogy a palotapincsi érzései miatt kell eltitkolnom, hogy gyerekem lesz, annyira nem tetszik. Hogyha nem lenne nekem ennél ezerszer nyomósabb okom, valószínűleg tennék róla, hogy mindenki megtudja az igazat. Viszont sajnos nekem is van okom a titkolásra, ami közel sem ennyire egyszerű, és amíg a múltamnak az a része nincs lezárva, nem fogom a gyereket, vagy akár Lexine-t kitenni a felesleges veszélynek. Ezzel is bizonyítom, hogy amikor szükséges, igenis tudok felelősségteljesen viselkedni.
- Így is éppen elég valóságos. - Elfordítom a tekintetemet róla, és egyik pillanatról a másikra arckifejezésem felveszi a már nagyon is megszokott közönyt. Bár még hosszú hónapjaink vannak hátra az érkezéséig, a gyerek puszta jövetelének ténye is éppen elég dolgot megváltoztatott nemcsak az én, de Lexi és Viktor életében is. Talán túl sokat is...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. június 30. 12:18 | Link

Mínea.




Játszótér. Egy olyan hely, ahol Chuck-nak nem éppen a legjobb tartózkodni, mert ott általában gyerekek szoktak lenni. De hát nem tehet róla, szeret a hintában ülve gondolkodni. Körbe kéne keríteni a területét világító szalagokkal, a homlokára ráírni, hogy szörnyeteg és otthagyni. Mint az állatkert. Az a legegyszerűbb, jobb nem keresni a bajt, főleg ha az embernek így is van elég.
Eszébe jut mindenféle, ami mostanság a lelkét nyomja, vagy éppen körülötte van. Ráhel, a zenélés, a tanároskodás, a munka... Valamit ki kell találnia, ha nem akar begolyózni. Túl sok ez az egész. Akkor vegyük szépen sorba, amit biztosan tudunk. Mindig Ráhelre gondol, mert többet érez iránta, mint amit mások iránt és nagyon fontos neki. Azt hiszi, szereti. Legalábbis valami ilyesmi, pontosan maga sem tudja. Ezt az egész dolgot olyan különlegesnek, furcsának találja, persze jó értelemben.  
A dobolás ugyanúgy megy neki, mint eddig. A zenekar működik, élvezi, amit csinál. Következő, hogy taníthatna is. Ez már lerágott csont, sokat gondolkodik rajta. Legalább lenne valami, amiért felelősséget kellene vállalnia, meg ami elvesz egy kicsit a szabadidejéből. Egyre jobban úgy gondolja, hogy meg fogja ragadni a lehetőséget és mielőtt még megjelenik a következő Edictum, feladja a hirdetést. Veszteni nem fog vele.
A másik meg a munka, ez már nehezebb kérdés. Még mindig nem a pénz miatt akar dolgozni; nem esik jól neki, hogy nem dolgozhat. Persze, meg lehet szokni a semmittevést, de inkább szeretne rendszert az életébe, olyat ami nem monoton, unalmas és még a napirendet olvasva sem lesz tőle rosszul az ember...
Zsebre dugott kézzel üldögél a hintába és a lábaival piszkálja, amit maga előtt lát. Kavicsokat, fűszálakat, meg a port. Lebilincselő tevékenységéből egy kis halk motoszkálás, majd egy lágyan csengő női hang zökkenti ki. Felnéz, fel is ismeri az illetőt. Látta már, párszor talán köszöntek, de semmi extra.
- Szia, Mínea - köszön vissza a hölgynek, aki ránézésre minden bizonnyal fiatalabb nála egy pár évvel. Na mindegy, majd meglátjuk, hogy mi lesz itt 10 perc múlva. A fenevad még a ketrecben van és nem hergeli semmi. Jól esik neki a hűvös szellő, de nincs hideg.
- Nem zavarsz - fogja rövidre, de aztán csak megszólal ismét, hogy ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőle.
- Ülj le nyugodtan, ha szeretnél - mondja rezzenéstelen arckifejezéssel és bök egyet a mellette lévő hintára. Úgy dönt, hogy most nem kezdeményez semmit. Ha a lány kérdez, akkor válaszol, meg beszélget, de most inkább nyugton marad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. július 2. 17:05 | Link

< Olcsi >


Ami azt illeti, Olivértől csak egyetlen dolgot vártam el, már a kezdetektől fogva, mégpedig azt, hogy legyen mellettem. Tisztában voltam vele, hogy nem miattam, hanem a baba miatt döntött így, kénytelen volt, hiszen akkor kimaradt volna a saját gyermekének az életéből, ezzel együtt megadta volna Viktornak és nekem a esélyt arra, hogy lehetőség szerint normálisan éljünk. Tudtam, hogy soha nem bele abba, hogy teljesen lemondom Szörnyiről és ez bár az elején nem tetszett, de most, hogy bizonyított, már megbarátkoztam a gondolattal. Minden negatív változás ellenére már egész hozzászoktam a dologhoz, szinte rossz lenne nélkülük. Mindketten apák lesznek és mindketten máshogy állnak jelenleg a helyzethez, de egy dologban egyetértettek, az pedig én voltam. Soha nem éreztem magamat különlegesnek, vagy fontosnak, de az utóbbi időben tényleg én voltam a középpontban és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem. Persze, lehetne kevesebb veszekedés, de nem vagyok ennyire nagyravágyó, csak reménykedem benne, hogy idővel ez is abbamarad, vagy legalább ritkul. Egyetérteni soha nem fognak, megkedvelni se fogják egymást, de ha már kibírunk pár órát anélkül, hogy összevesznénk, akkor már boldog leszek.
Mikor elfordítja a tekintetét, felsóhajtok. Próbálta bármennyire is takargatni a valódi érzéseit, nem tudott egészen átverni. Túl sok időt voltam vele ahhoz, hogy ne tűnjön fel a gúnyos megjegyzés mögötti valóság. Bár ilyen szempontból tényleg tűz és víz voltunk, tekintve, hogy az érzelmeim állandóan szórakoztak velem, de azért a szülőséggel és általában a családdal kapcsolatban voltak közös pontok, tagadhatta ő bármennyire is. Lefékezem a hintát, felkelek és odasétálok elé, megfogom a hintája láncait, és lenézek rá.
- Te is tudod, hogy jól döntöttél.
A bal szemöldököm a magasba emelem, miközben igyekszem nagyon nagyon nagyon komoly fejet vágni. Tudja ő jól mire gondolok, nem kell megmagyaráznom, a tekintetemből szimplán kiolvashatja, azt is, hogy tényleg így gondolom, mindennek ellenére is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. július 3. 16:46 | Link

Lexine



Amikor Lexine közölte, hogy terhes, és kilenc hónap múlva száznyolcvan fokos fordulatot vesz az életünk, először legszívesebben kiröhögtem volna. Nem hittem el, hogy képesek voltak Viktorral nem védekezni, nem hittem el, hogy egy ilyen "hiba" becsúszhat pont nálam. Bár a nagy számok törvényéből kiindulva előbb-utóbb számíthattam volna valami ilyesmire. Az viszont, hogy pont akkor, pont a bosszúálló akciómkor történt meg mindez egy szerencsétlen, ugyanakkor nagyon is szerencsés véletlennek tűnt. Valahol nagyon nagyon mélyen örültem, hogy éppen Lexivel történt meg, aki azon kevés képviselője közé tartozik a női nemnek, akiket hosszútávon is el tudok viselni. Az sem volt hátrány, hogy nem először találkoztunk életünkben, az pedig csak segített, hogy egyre inkább valami furcsa barátság alakult ki közöttünk. Természetesen eszembe jutott, hogy itt hagyjam őket, vagy ne is vegyek tudomást a gyerekről, elvégre nem éreztem úgy, hogy szüksége lenne rám. Ott volt neki Viktor, a mintaapa, még, ha nem is ő volt az igazi apja, tudtam, hogy sajátjaként fogja szeretni. Mégis maradtam, és bár egyre csak bonyolódott a helyzetünk, ezt nem bántam meg.
Sosem tudtam volna magamat elképzelni egy családdal. Az én életvitelem, jellemem, a múltam, és a kóros irtózásom a kapcsolatoktól ezt megakadályozta. Nem tudtam belegondolni a jövőbe úgy, hogy gyerekeket, vagy akár egyetlen állandó embert lássak magam mellett - még mindig nem tudok - így viszont esélyt kaptam rá, hogy továbbörökíthessem a génjeimet. Esélyt kaptam a családra, még, ha egy szörnyen elcseszett módon is. És ez nem egy olyan dolog volt, amit csak úgy eldobnék magamtól.
- Persze, hogy tudom. - Szárazan felnevetek, és kifejezéstelen arccal nézek ismét Lexine szemeibe. Hogyha nem hinném, hogy ez volt a jó döntés, már régen messze járnék, és még csak eszembe sem jutna, hogy mi lehet vele, vagy a gyerekkel. Annak ellenére viszont, hogy tudom, hogy itt kell lennem, egy másik részem hátat fordítana mindennek még mindig, és elmenne messzire innen. Túl sok a probléma, a bonyolult tényező, túl sok a kötöttség. Kötöttségekben pedig soha életemben nem voltam jó, és ezt Lexi is tudja. Belegondolva fel nem foghatom, hogy hogy bízhat meg bennem egy gyerekkel, a mi gyerekünkkel, amikor én abban sem vagyok biztos, hogy az éjszakát még az iskolában töltöm, és nem azért, mert nem akarok itt lenni.
Egyszerűen csak néha túl soknak tűnik ez az egész.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. július 3. 18:53 | Link

< Olcsi >

Nem tudtam körülírni a kettőnk közti kapcsolatot, pedig számtalanszor végiggondoltam már. Megmagyarázni megtudtam, de azt is csak nagyon hosszan, megjegyzésekkel és kiegészítésekkel teletűzdelve. Mivel azonban az igazságot senki nem tudhatta, így az egész szívás volt és ha valaki kérdezte, akkor mindig csak annyit mondtam, hogy barátok vagyunk. Kivéve az edictum szerint, ugyanis ott leírták a legnagyobb ökörséget, amit emberemlékezet óta hallottam magamról. Hogy én meg Olivér? Chh...ugyan, azért ennyire ne legyen senkinek nagy fantáziája, egyszer bőven elég volt, annak is elég csúnya vége lett, ráadásul mindketten más utakon járunk ezen a téren is. Anno amikor idejöttem nem gondoltam volna, hogy valaha is szerelmes leszek, távol tartottam magamat az ilyen érzelmektől, de végül is hiába, ugyanis a szerelem megtalált, a legkülönbözőbb formákban. Bár én soha nem voltam olyan felszínes mint Olivér, hogy határozottan tagadjam az egész dolgot, mert soha semmibe nem voltam biztos. Ő viszont igen, voltak az életében olyan állítások, amiket nem lehetett megmásítani, pedig az utóbbi időben igen sok meggyőződése dől romba, de túl makacs ahhoz, hogy ezt beismerje. Egy rövid ideig állom csak a tekintetét, aztán felnyögök és megrázva a fejemet hátat fordítok neki. Egy ideig eltudom viselni, ha ilyen, de hosszútávon még nem tanultam meg kezelni a belőle áradó gúnyt
- Tudod mit? Felejtsd el, itt sem vagyok.
Nem volt kedvem tovább a képéhez, nem voltam abban az állapotban, hogy elviseljem a passzív tekintetét. Próbálkoztam közelebb kerülni hozzá, most úgy döntött, hogy nem akar engedni. Én pedig senki nyakába nem fogom beleakasztani magamat, nem vagyok csülleng és amúgy sincs szükségem annyira a társaságára.
Utoljára módosította:Lexine Westbrook, 2014. július 3. 18:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 37 38 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér