Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Odakint egészen idáig nagyon szép idő volt, most azonban egy pillanat alatt beborult, és erős szél kezdett el fújni. Szeszélyes egy idő ez, nem is értem. Az ég sem tudja eldönteni, hogy most éppen milyen időt is szeretne. Én meg? Én vagyok az a szerencsétlen, aki egy kék pólóban és farmerben indultam el, nem is számítva rá, hogy esetleg hidegre is fordulhat az idő. Angliában megszokhattam volna, mondhatja ilyenkor a laikus, de nem. Az az időjárás másabb, mint az itteni, sokkal, de ezt csak az értheti, aki huzamosabb időt töltött már ott.
Amikor belépek, egy villám szeli át az eget, az ajtó pedig a széllökésre gyorsabban nyílik. Egyetlen pillanaton múlik csupán, hogy nem csapódik, én pedig kócos, kissé didergő valómban belépek a piciny boltba.
- Jó napot!
Köszönök a pult mögött álló reszketeg öregúrnak, aki nagyot biccent felém, ahogy be tudom csukni magam után az ajtót.
- Vihar közeleg. Érzem a könyökömben.
Erre én tudok csak bólintani. Na igen, nekem ilyen szuper érzékeim nincsenek, maximum az otthoni időjárás – jelző, ami még szép időt mutatott, amikor elindultam. Vagy a vihar volt gyors, vagy tényleg kidobás volt a kilenc sarló érte.
- Rendeltem pár mesekönyvet a múlt héten. Thomas Everett néven, a neje vette fel a rendelést.
Az öreg gondolkozik egy kicsit, majd inkább elindul befelé a pult mögötti ajtón át, egy másik helyiségbe, én pedig a polcok között, hátha itt kint is találok valamit.
- Gratulálok.
Ami azt illik találok. Nem könyvet, hanem egy kismamát. Le se tagadhatná, legalábbis előttem nem, egyből felismerem, ahogy a hasához ér. A nejem is sokszor csinálta, amikor Ash-sel volt terhes. Na meg aztán ott van a könyv a pelenkázásról is. Egyszerűen lebuktatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Megvallom, nem éppen erre számítottam. Az előző árulkodó mozdulat nem éppen arra utalt, hogy a dolog nem örömteli. Én, emlékszem még rá, egyből lázba jöttem, és kismamább lettem a nejemnél. Mindent tudtam már pár nap után a szülési légzéstől elkezdve a szoptatáson át a büfiztetésig, míg a nejem épp csak elkezdett elmélkedni azon, hogy ne kényszerítsük majd bele a gyereket a kék - rózsaszín sztereopítiába. Azt hiszem tényleg kicsit jobban rápörögtem anno, és be kell vallanom, hogy most is szívesen rápörögnék, csak éppen nem lesz ilyen különleges alkalmam még egyszer.
- Én sajnálom, nem kellett volna.
Bár nem tudom, hogy mit nem kellett volna. Gratulálnom? Hiszen a világ legcsodálatosabb dolgához tettem. Mindenesetre egy pillanat alatt elbizonytalanodtam, és inkább zavartan elfordítottam a tekintetem a hátáról, mivel elfordult tőlem. Hát ez nem indult a legjobban. Azt hiszem, nem kellene csak úgy idegeneket megszólítanom, és főleg nem életüket meghatározó dolgokban. Szívem szerint vígasztalóan megsimogatnám a hátát, és próbnálnám meggyőzni, hogy nincs semmi baj, de egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy nincs, másrészt, elég komoly esélye van annak, hogy a sírás közeli állapotban még fel is pofoz, de úgy tisztességesen. Erre pedig nem sok szükségem van, hiszen ebben a faluban gyorsan terjednek a hírek, itt egy pofont kapnék, kint meg már úgy terjedne, hogy megcsaltam ezt a szerencsétlen nőt, akit nem is ismerek, de egészen biztosan huzamosabb ideig viszonyom volt vele, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy van egy állandó kapcsolatom, és mire észbe kapnék, már vasvillával üldöznének el a felháborodott szülők, akik rám, és az általam vezetett iskolára bízták gyermekeiket. Ez igazán kellemetlen lenne.
~ Jóhetnének már azok a könyvek... ~
Morfondírozok magamban, illetlenül hosszan nézve egy szoptatásról szóló könyv gerincét. Amikor végre észbe kapok, olyan riadtan lépek arrébb egy polcot, mint akit bolha csípett meg. Máris jobb címek, receptkönyvek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hercegh Kriszpin

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Igen, úgy látom, a hősnőnk lassan kezd visszatérni közénk. Mindezt abból a bizonyos "mit akar még tőlem ez a fazon?" nézéséből szűröm le. Mivel pedig úgy tűnik, rendbe jött, már talán éppen magára hagynám, amikor felveti, hogy talán tekintsük meg együtt, jó felé kalauzolt-e.
- Remek ötlet. - ragyog fel az arcom, mintha tényleg lekötelezne ezzel a végtelen kedvességgel, holott valószínűleg inkább zavarában teszi. Engem azonban ez csöppet sem befolyásol. Komolyan lelkesedem a gondolatért.
Seprűmet vállamra támasztom és el is indulok a megfelelő irányba. Mármint a vélt megfelelő irányba. Lehet, hogy már percekkel ezelőtt búcsút kellett volna mondjak a lánynak, de szokásom (hogy jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga) mindig egy kicsit ráhagyni mindenre. Egy gesztussal többet ejteni, egy perccel tovább maradni, megtenni még egy lépést. Főleg, ha úgy tűnik nekem, hogy a másik talán igényli is ezt. Igényli azt, hogy ne siettessék és hadd legyen ideje emészteni. Csak talán benne sem tudatosul. Mondjuk mindezeket persze soha nem gondolom így végig, csak teszem, amit legjobbnak érzek. Ami ösztönből jön. Meg talán magamnak is hagyok időt és teret. Máskülönben ki tudja, mi mellett rohanunk el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hercegh Kriszpin

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Szintén egyéne válogatja, ki szerint jó vagy rossz ez, de az a helyzet, hogy nekem eszembe sem szoktak jutni ilyen dolgok. Mint például a diáklánykától túl kedvesen útbaigazítást kérő harmincas férfi esete. Nekem ez nem így néz ki. Nekem ezek semleges helyzetek. Már abban az értelemben, hogy itt ember és ember van. Az egyenjogúság jegyében: értelmes lény és értelmes lény. Előttem nem egy boszorkány áll, előttem nem egy tizenéves áll, előttem nem egy navinés áll, előttem nem egy fehérbőrű illető áll, előttem nem egy ember áll; hanem egy valaki, aki kissé esetlen, kissé zárkózott, egyben kedves és nagyon érdekes. Én pedig nem egy varázsló vagyok, nem egy felnőtt férfi, nem egy rellonos, nem egy kissé déli beütésű illető, nem egy ember; hanem egy valaki, aki egy seprűtárolót keres, talán kissé rámenősen, de sokkal inkább csak közvetlenül. Két valaki vagyunk, akik kapcsolatba kerültek egymással. Csak úgy. Bármilyen hátsó szándék nélkül. Baj, ha nekem ez mindig ennyire egyszerű?
- Ó, és tényleg. - mosolyodom el szélesen, a tárolót meglátva. Ez a nagy meglepődöttség koránt sem annak szól, hogy ne hittem volna Annamáriának azt illetően, itt van-e ez a szekrény, hanem sokkal inkább annak, hogy már hanyadszorra mehettem el mellette.
- Köszönöm! - bólintok derűsen és nyitom is az ajtót, hogy belehelyezzem a seprűmet. Csak egy-kettő van benne most. Előveszem a pálcámat és egy pöccintéssel odarögzítem, hogy aztán majd csak én tudjam kivenni. Lehet, hogy itt Bogolyfalván felesleges ez a fajta óvatosság, de már megszoktam. Soha nem lopták el még semmimet, de nem megy nekem olyan jól, hogy megkockáztassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Amikor bocsánatot kér, egy pillanatra megdöbbenek, de végül csak apró fejrázással jelzem, hogy erre igazán semmi szükség, elvégre ő nem tett semmi rosszat. Mondjuk én sem, de kettőnk közül ő mégiscsak ártatlanabb.
- Ugyan, ne kérjen bocsánatot, nekem nem lett volna szabad tolakodónak lennem.
Nem mindenki olyan, mint én, aki kiugrik a bőréből, ha kisbabákról van szó. Én az a fajta ember vagyok, aki nem tud nem örülni, ám ez nem mindig ilyen könnyű. Meg kellene ezt már tanulnom, de valahogy nem sikerül. Mindig ugyanabba a hibába bírok belesétálni, és rám – bár férfi vagyok – de igaz az a marketinges kijelentés is, hogy gyerekkel mindent el lehet adni. A nővel kevésbé igaz, a kisállattal meg közepesen. Nem szerencsés, ha az ember csak özvegy, ha ennyi ideig lefojtja az interakciókat, melyeket a teste megkövetelne, hiszen így, még a végén tényleg nem lesz ingerem a gyengébbik nemre, nem mintha arra vágynék, hogy megint elveszítsek valakit.
Zavartan simogatom a könyvek gerincét, miközben magamban mantrázom, hogy igazán jöhetne már vissza az idős úr a könyvekkel. Nagyon hideg kezd itt lenni, de van egy olyan gyanúm, hogy ezt csak beképzelem, és igazából nincs is hideg, csak az előbbi jelenet miatt érzem magam olyan kínosan, hogy annak már testi tünetei vannak.
Hosszúnak tűnő, ám igazából talán egy percnyi kínos könyvsimogatás után – még szerencse, hogy egyik sem akarta leharapni az ujjamat – nyílik a lengőajtó, felbukkan a férfi, jókora könyvkupaccal lépkedve. Pár hosszabb lépéssel ott termek a pult mögött, hogy segítsek neki. Nem szeretném, ha még fizetés előtt balesetet szenvedne, hiszen az lenne a legjobb, ha minél előbb leléphetnék innen.
- Köszönöm, kér számlát, ugye?
Kérdezi, felrakva nagy, kerek szemüvegét, bólintok.
- Igen.
Füzetet vesz elő, amíg én visszasétálok a pult másik oldalára. Nem siet. Nem lassú, de nekem most az idegbeteg szúnyog őrjöngése is az lenne. Észrevétlenül kifújom a levegőt, míg a megfelelő oldalra lapoz.
- Cím?
Fel se tűnik, hogy a főbb adatokat, mint dátum, és mindenféle aláírás, illetve a saját nevük és címük már le is van írva.
- Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola, Óvoda és Kollégium. Bogolyfalva, Boglyas tér 10 – 16.
A címet nagyon gyorsan lekörmöli, irigylésre méltó gyöngy betűkkel, mot már csak az alig harminc könyvet és árukat kell. A kezeimet a zsebembe süllyesztem. Esküszöm fázom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Mialatt az idős úr, gyönyörű gyöngy betűkkel megírja a számlát, nézelődök, leginkább a mögötte lévő polcon. Hihetetlen, hogy egy ilyen kis eldugott falucskába is eljutnak a Georgia Macelley könyvek, ráadásul a megjelenés után alig pár héttel.
- Kér egyet? Dedikált.  
Egy pillanatig még bambulok a könyvre, nem is tűnt fel, hogy rajta maradta tekintetem. Valószűleg elég bárgyú képet vághattam, mert hozzátette, hogy:
- A neje biztos örülne.
Igen, biztosan nagyon értékelné, hogy egyrészt befejeztem a könyvét, másrészt szombat délutánonként, amíg a fiam csatangol, én finom vonalakkal, minél nőiesebb kézírással dedikálok egy vörös hajú nőnek kiadva magam. Ezt azonban nem fejtem ki, hiszen a könyvekről a saját fiam sem tud, és valószínűleg agybajt kapna, ha megtudná, hogy az "Utolsó szívdobbanás" romantikus krimi az apja kezétől származik.
- Nem hinném.
Végül csak ennyit mondok, nem említve meg, hogy nincs nejem. Amúgy meg Ash igazán értékelhetné, hiszen egyrészt jól megszerkesztett kis könyvről beszélünk, alaposan utánajártam a részleteknek, másrészt pedig nagyon szép kis árat pénzt fizetnek utána, hiszen egy elismert írónő vagyok. Igen ilyenkor bent a kicsi, vörös boszorkány diadalittasan kihúzza magát.
- Értem.
Nem nagyon firtatja a dolgot, talán azért mert rájött, hogy én vagyok az a szerencsétlen özvegy, vagy talán mert ő maga semértékeli annyira a könyveit, mint a neje. Miközben az utolsó simításokat végzi a számlán, éktelen sírásra leszek figyelmes. Nem is értem, hiszen az előbb még nem volt itt gyerek, aztán elindulok a hang irányába, és csakhamar megtalálom az előbbi hölgyet, kezében egy sírós könyvvel.
- Szabad?
Kérdezem, de igazából már cselekszem is, és gondoskodó mozdulatokkal kezdem el csitítani a könyvet, aki egy kicsit még mintha hüppögne, de aztán csakhamar elhallgat.
- Elég zavaróak nem? A hangokat kiadó könyvek. Kiabálnak, veszekednek, sírnak. Nincs is talán boldog hangot kiadó könyv.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

- A könyvet? De. Gyereket viszont nem először.
Igaz mostanra már az a gyerek elég felnőtt, eljár a két lábán, sőt, ha nem figyelek oda rá, még a végén ő ajándékoz meg engem egy kis gőgiccsel. Igaz, nem bánnám, de hát apaként nem igazán hangoztatom a dolgot, hiszen még fiatal, előtte az élet, és ráér gyermekekkel megajándékozni. Csak azért, mert ő önző módon alkalmasnak érzi magát még egy pár gyerek felnevelésére, csak nem bíztathatja egyszer gyermekét, hogy alig tizennyolc éves fejjel apa legyen belőle. Amúgy is, ezzel éppen azt cáfolná meg, hogy alkalmas apának.
- Dorombolt? Azt hiszem ezek a könyvek nem éppen arra jellemzőek.
A gyerekes könyvek amúgy is roppant veszélyesek, emlékszem már régen is, amikor a nejem terhes volt, akkor is voltak ilyen „állat” könyvek, az egyik egyszer még meg is harapott. Brutális, hogy mit ki nem találnak. Ellehetetlenítik az embert.
- Ha szeretne hasznos tanácsokat ellesni a gyereknevelésről, akkor szívesen adok önnek könyveket. Annak idején a nejem rengeteg könyvet vett, és jó kis tippek vannak bennünk, azt pedig garantálom, hogy egyik sem üvölt.
Ezzel a mondattal pedig visszacsúsztatom a most már szuszogó könyvet a helyére. Menet közben a férfi elkészült a számlával, így egy mosoly villantása után visszalépek a pulthoz, hogy rendezzem a számlát. A csomagot magamhoz véve lépek vissza a nőhöz.
- Ha én nem is vagyok otthon, a fiam igen. De többnyire én is. A Macskabagoly utcza 26 – ban lakunk, és szívesen látjuk. Viszlát!
Az utolsó szót hangosabban mondom ki, ezzel elköszönve a férfitól is, kilépve az utcára, és elindulva az előkészítő felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Idén nyáron végre sikerült megtanulnia görkorizni, ugyanis kapott egyet a nagymamájától, amikor meglátogatta őket. Alapból a látogatásnak is nagyon örült, de az ajándéknak még inkább. Az egész augusztust azzal töltötte, hogy próbálgassa szárnyait, na meg persze óriásiakat esett. Persze az anyukája a lelkére kötötte, hogy mindig viseljen bukósisakot, könyök- és térdvédőt, de minél magabiztosabb lett benne, annál gyakrabban felejtette el felvenni őket. Mostanra már nagyon magabiztosan görkorizik mindenfelé védőfelszerelés nélkül. Főleg, ahogy hűvösebbek az idők, már elkél egy kis kabát, így nincsenek is csupaszon a végtagjai, szóval tulajdonképpen nincs is mitől félnie.
Pont ezért, kihasználja, hogy egy kifejezetten kellemes őszi nap a mai. A Nap sugarai ugyan gyengébbek, és nem melegítenek annyira, de legalább nem igazán fúj a szél, és nincs is olyan hűvös. Egy vastagabb pulcsi azért elkél, meg az anyukája a fejére parancsolta a sapkát is. Természetesen, ahogy kilépett az ajtón, levette, és a kis hátizsákjába gyömöszölte. Aztán fel is kapta a görkorikat, és eleinte csak az utcában rallizott velük, fel-le. Igazából csak ez van megengedve neki, az utcában mindenki ismeri a családot, meg amúgy is, ha anyuka ki akart kukkantani, akkor látja, hogy a kicsi lánya megvan, csak itt játszik az utcában. Ennek ellenére, egy óra alatt nagyon is megunta a fel-le görkorizást, ugyanabban az utcában, lassan már három hónapja.
Úgyhogy bátorkodik kicsit elkalandozni a szomszédos utcákba, sőt, még egészen a Fő utczáig. Míg nincs sötét, nem kell bemennie. Az anyukája úgyis el van foglalva mostanság a könyvével, és szereti, ha picit békén hagyják. Egyre kevesebbet foglalkozik vele, de Alexát ez nem zavarja, mert legalább van kis szabadsága, meg amúgy sem szokott már hisztizni, amikor nem figyelnek rá eleget. Kezd leszokni róla, lassan már azt is elfelejti, hogy milyen kis akarnok volt egy éve, és hogy mennyire magának akarta a szülei figyelmét.
Most sokkal nagyobb gondja az, hogy éppen igen nagy sebességgel érkezik meg a Fő utcza felé. Arra már nem számít, hogy a hirtelen terepváltás fájdalmas lesz, ugyanis a macskaköveken kezd el rázkódni, a fogai pedig ritmusosan koccannak össze. Abba még annyira se gondolt bele, hogy a csúszós, kissé nedves köveken megállni görkorival szinte lehetetlenség, anélkül, hogy ő maga is felnyalná a talajt. Még csak azt sem tudja irányítani, pontosan merre menjen, kezeivel a levegőben kalimpál mindenfelé, hogy megtartsa legalább az egyensúlyát.
- Vigyá-hááázz! - kiáltja, a macskakövek rázkódásától remegő hangon, ahogy egy ártatlan járókelő az útjába kerül. Nagyon-nagyon nem szeretne vele most bowlingosat játszani, már lassult ugyan, de megállni sem tud, kikerülni se tudja, abban reménykedik csak, hogy ha a lányt kikerüli, akkor a következő padka legalább megfogja és véget vet szenvedéseinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Könnyed léptekkel sétálok le a Fő utcán, a cipőm egyenletesen kopog az utca macskakövein. Vállamon az edzőtáskám, jobb kezemmel a pántjába kapaszkodom, miközben sietve keresem tekintettemmel a következő utcát, ahol le kell majd fordulnom az iskolába visszavezető útra. Már szürkület van, pedig egyáltalán nincsen még késő. Érezhető, hogy mindjárt itt a tél, mert korán besötétedik és hűvös van. Ez rajtam is látszik, az őszi kabátom van rajtam és a Rellonos sálam a nyakam köré csavarva. Edzésről jövök, de egyáltalán nem vagyok csapzott. Még ott helyben szépen lezuhanyoztam, megfésülködtem, még egy kis púder is van az arcomon. Sokkal összeszedettebb vagyok, mint pár héttel ezelőtt, szinte még a mozgásomon is látszik, tánc közben pedig végképp érzem. Sikerült rendbe tennem a gondolataimat nagyjából, újra visszavettem az irányítást, ami a mindennapjaimat illeti. Talán a Kamillával való beszélgetés is segített a dolgon, mégsem bizonyult a dolog elfojtása annyira jó taktikának.
Szinte alig hallhatóan egy Stravinsky dallamot dúdolok, amelyre fél órával ezelőtt még a budanekeresdi tánciskolában táncoltam. Néha körülnézek, mert attól félek, hogy valaki hallja, de az utca szinte teljesen üres.
Gyenge, ám annál fagyosabb szellő kering az utcán, én pedig a sálamba fúrom az arcomat, miközben kicsit gyorsabbra veszem a tempót, hogy minél hamarabb az iskolában lehessek. Szerencse, hogy még valamennyire ki vagyok melegedve, különben biztosan nem lenne elegendő a ruhamennyiség, ami rajtam van. Nagyon várom, hogy bekucorodhassak egy kényelmesebb zokniban a takaróm alá és pihenhessek kicsit. Hosszú volt a mai nap, a lábamat pedig nem kifejezetten érzem már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Itthon van pár napot, végre elengedték. Valószínűleg azért, mert lassan már tényleg kezdte feladni a próbálkozást. Nem akart ellenállni, nem akarta hátráltatni a kezelést. Egyszerűen csak nem volt már képes tovább csinálni, nem volt elég ereje hozzá. Valószínűleg nem érezte magát még soha lelkileg ennyire fáradtnak és kifacsartnak. Pontosan ezért, őszintén hiszi, hogy sose fogja megbocsájtani a családjának, amiért bedugták abba az intézetbe.
Az ELMÉben töltött idő alatt nagyon sok dolgot szem elől veszített, szinte el is felejtett. Az első, és legnagyobb hiba, hogy saját magát is elveszítette, azt, hogy tulajdonképpen kicsoda ő. Azt az aprócska tényt is elfelejtette, hogy önmagától ment be, a saját döntése volt. Azt is, mennyire mellette állt az egész környezete, hogy támogassa a döntésében, ahelyett, hogy ellene fordultak volna. Elfelejtette a rettegést, az apró félelmet mindenki szemében, akinek csak elárulta, mi is jár a fejében valójában; azt pedig még inkább, ezt mennyire élvezte akkor és ott.
Szem elől veszítette a legfontosabbat is: a motivációját. A személyt, aki miatt ezt az egészet elkezdte, még ő is kicsúszott a látóteréből. Már nem gondolt rá régóta, és jobban belegondolva, ez egy egészen jó jel. Tekintve, milyen gondolatait csalták elő odabent, igazán mélyről, ez jó jel.
Most, ezen a ponton pedig motiválatlan, elege van, és a legrosszabb, hogy kirakták a való világba. Azt mondták, menjen, próbáljon visszahelyezkedni az életébe, térjen vissza a rendes kerékvágásba. Mindenféle védelem nélkül. Nem számíthat a hangra, aki megsúgja neki, mi a helyes lépés. A személyiségére sem számíthat, amit darabokra zúztak. A családjára sem számíthat. Barátai nincsenek. Nincs steril környezet, nincs fix társaság, szigorú napirend, amihez a hónapok alatt hozzászokott. Nincs semmi, csak ő, kint a nagyvilágban, na meg persze a póráz a nyakán.
Kialakított egy saját kis napirendet magának, telezsúfolta teendőkkel a napját, hogy minden flottul menjen és ne legyen ideje unatkozni, vagy gondolkozni. Reggeltől estig teendőket összeszedni könnyűnek tűnhet, de annyira nem az. Tekintve, hogy lassan negyedik napja, minden áldott nap feladata az íróasztalának letörlése, szobájának kiporszívózása. Már három napja nincs mit takarítania, mégis robotosan végzi a tennivalóját. Ugyanígy van az esti futással, minden este, pontosan öt és hét óra között a faluban felváltva kocog, fut, mindig ugyanazon az útvonalon. Vastag pulcsi, sapka van rajta, mert hűvösek az esték, és hiába melegszik ki, nem szeretne megfázni.
Maga elé néz, ahogy a Fő utczán halad át, az utat figyeli, meg arra koncentrál, hogy ne akadjon bele a cipője a macskakövekbe. Nemes egyszerűséggel fut el Lilla mellett, mintha észre sem vennék egymást. Pár pillanattal később esik le neki, hogy kinek az arcát is látta, kicsit lassan dolgozza fel az agya az információt. Pár lépés alatt meg is áll. Nemrég indult még csak el, de valahogy mégis lihegve veszi a levegőt. Minden adag kifújt levegő fehér párafoltként látszik a levegőben. Zsebre vágja a kezeit.
Most mi legyen? - teszi fel a kérdést és vár egy kicsit. Hátrapillant a válla fölött, úgy nézi a kecses alakot, aki valószínűleg nem vette észre, a hosszabb haja, a sapka, vagy esetleg csak a gondolataiba révedés végett. És ott megy, hallja cipőinek kopogását.
A kérdésére nem érkezik válasz. Egyedül van.
- Lilla! - kiált utána, még mindig zihálva kicsit, majd megindul a lány felé, és amint beéri, finoman megérinti a karját. Még a kabáton keresztül is, még ilyen hideg időben is, sokkal melegebbnek tűnik a lány, mint ő.
- Lilla... - ismételi meg a nevét, ezúttal halkabban, mintha gyakorolgatná, hogy a szájára illik-e még. Közben a másik tekintetét keresi, az övé láthatóan zavart, kissé tanácstalan. Szemei csillognak, az arca pedig kissé kipirult a hidegtől, a futástól, meg ki tudja még mitől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Olyan különös és gunyoros tud lenni az élet néha. Hogy lehet, hogy ennyire egyszerűen elsétálok mellette? Persze-persze, nem vettem észre, hiszen a tekintetem éppen az utcát kereste, ahol le kellett fordulnom. De ez egy hónappal mit sem számított volna. Hetekig mindenkiben őt láttam, minden hasonló hangra összerezzentem és folyamatosan, öntudatlanul is az ismerős arc után kutattam mindenkin. Aztán egy idő után már egyre ritkábban csináltam ezt, napi egyszer-kétszer jutott csak eszembe, mikor fog vajon felbukkanni. Tudtam, hogy egy ideig még nem várhatom, mégis reménykedtem minden nap, amíg a végén bele nem törődtem, hogy akkor fog majd jönni, amikor jönnie kell. És azt is tudtam, hogy ez csak akkor fog megtörténni, amikor már régen nem számítok rá.
Igazam is lett, mit ne mondjak. Mégis hidegzuhanyként ér, amikor most először, nem csak egy hasonló hang szólít meg, hanem tényleg az övé. Egy érintés is társul hozzá, nekem pedig egy pillanat alatt a torkomban kezd el dobogni a szívem, miközben visszafordulok.
Egyszerre örülök és félek. Nem tudom, mire számítsak, miért van itt ennyi idő után. Annyira nem is volt bent sokat, ha objektíven nézzük. Ilyen hamar meggyógyult? Lemondtak róla? Megszökött? Egy árva levelet sem írt mióta elment, fogalmam sincs, mit keres itt. Látom, hogy legalább annyira meglepi a látványom, mint engem az övé, tehát nem szándékosan keresett meg. Nem is, ez látszik rajta, valami egészen mást csinált...
Ezer kérdés cikázik a fejemben, a legtöbb arra vonatkozóan, vajon mióta van Bogolyfalván és miért nem szólt eddig. De elfojtom ezeket a gondolatokat, és igyekszem egyszerűen csak örülni annak, hogy itt van. Mert végre itt van.
- Szia Ákos! - mondom, majd zavaromban az alsó ajkamat kezdem el harapdálni. Fogalmam sincs, mit mondhatnék neki. Minden bizonnyal ritka hülyén hangzana, ha a hogyléte felől érdeklődnék. Faggatni sem kezdhetem, pedig legszívesebben azt tenném. Vagy a nyakába ugranék. Egyik sem jó. Semmilyen opció nem jó, amikor fogalmam sincs, mire számítsak.
- Nem számítottam rád itt... - állapítom meg végül. Nem kérdés, bár mégis lappang mögötte egy, amit akár meg is válaszolhat. Jó lenne ha mondana valamit a nevemen kívül, habár azt sem volt rossz hallani. Jobb, mint a semmit. Tétován közelebb lépek hozzá, hogy jobban lássam az arcát a félhomályban. Valami változott rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Amikor Lilla visszafordul, felpillant rá, sőt, még köszön is, akkor érzi csak, mennyire kínos a helyzet mindkettejüknek. Ő alapvetően teljesen össze van zavarodva, és még a fejében is ott motoszkál a gondolat, hogy nem itt kellene lennie. Talán mégsem volt olyan jó ötlet megszólítani a lányt, továbbfuthatott volna, és Lilla sosem jön rá, hogy itt volt. Hogy ilyen volt. Ha valamit, az önzőségét nem sikerült kinevelni belőle, ugyanis ő találkozni akart a lánnyal. Most mégis azon kattog az agya, hol kellene már lennie, hogyan borul fel a napirendje, és minden körülötte ebben a pillanatban.
Meghallja a lány várakozó megjegyzését, és lassan elengedi a karját, lesüti tekintetét. Ő sem számított magára, hogy itt lesz, és ezt fogja csinálni. Mostanában pedig minden erejével próbálták leszoktatni a kiszámíthatatlan viselkedés. A kiszámíthatatlan nem kontrollált, az ismeretlen veszélyes, a meggondolatlan pedig szinte már bűnnek számít odabent. Ő pedig már régen túl van azon a dilemmán, hogy ellenálljon-e. Csak el akar onnan tűnni örökre, minél előbb, és vissza se nézni többet.
- Hazaengedtek pár napra, felügyelettel - emeli meg a karját, amire egy megbűvölt, nem túl feltűnő karperec lötyög. Annak ellenére, hogy lazának tűnik, nem lehet levenni, és bármikor csekkolhatják Ákost, hogy nem akar-e véletlenül kinyírni valakit. Nem mintha éppen annyira kedve lenne hozzá, de ha jellemezni kéne a jenlegi állapotát, azt mondanám, bizonytalan, instabil.
A megjegyzéshez nincs gunyoros mosoly, nincs fújtatás, szemforgatás, grimasz, mint ahogy azt elvárhattuk volna tőle. Pontosan az van az arcán, ami odabent is: a nagy büdös semmi. Már isten tudja mióta, csak ez van, de most felemeli a tekintetét és ismét Lillára néz. Mert ő más, Lilla végre valami, akármi is legyen az.
- Akartam veled találkozni, de nem tudtam, okos dolog-e - vonja meg a vállait, bocsánatkérő, féloldalas mosollyal. Tudja magáról, hogy valami iszonyú szétcseszett valami éppen, és nem akarja, hogy Lilla valaha így emlékezzen rá. Ő viszont lopva nagyon is megnézi a lány vonásait. Zavartnak tűnik éppen, a találkozás miatt, de összeszedett, kiegyensúlyozott hatást kelt a kinézete összességében. És szép. Nagyon szép. Szebb, mint amire emlékezett. És ő így szeretne emlékezni rá, ha megint nem láthatja majd sokáig. Hátha legközelebb nem felejti el annyira, mi várja itthon.
- Dolgod van...? - kérdezi, miközben a lány táskáját kezdi fixírozni. Na jó, ez újdonság, most tényleg érdekli, van-e a lánynak más dolga. Nem csak úgy elveszi, amit akar. Bár ez főleg annak köszönhető, hogy tulajdonképpen azt sem tudja olyan biztosan, mit akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ránézek a karperecére és akaratlanul is elszomorodom, bár ezt igyekszem leplezni. Nem tudom, mire számítottam pontosan. Arra, hogy mosolyogva bejelenti, hogy máris teljesen meggyógyult és végleg hazaengedték? Ezt még én sem gondolhattam komolyan, nem. Mégis, amikor rájövök hogy megint itt fog hagyni, a torkom kezd elszorulni. Bólintok egyet, halkan hozzáteszem hogy "értem", de nem merem hangosabban mondani, mert félek, hogy a hangom elárulja a csalódottságomat. Ahogy elenged, egy darabig még nem szabadulok az érintésétől, a helye szinte éget.
Valószínűleg azt kellene mondanom, hogy természetesen okos dolog volt és örülök neki. Nem lenne igaz, ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Ugyanezt a fojtogató érzést éreztem amikor először elment, éppen csak mostanában kezdett elmúlni, de tökéletesen tudom, hogy holnaptól ugyanúgy érezni fogom újra. Egy részem legszívesebben belekapaszkodna és nem engedné, hogy visszamenjen. A másik felemnek viszont van esze is. Esze, amely tudja, hogy most nem lehetek önző. Nem állhatok a gyógyulása útjába.
Így hát egy kedves mosolyt öltök az arcomra, úgy téve, mintha nem most hullottam volna darabjaimra az elmúlt két percben. Igyekszem belekapaszkodni minden összeszedettségembe és önuralmamba, amelyet az elmúlt hetek alatt visszaszereztem, és nagy örömömre - és legalább ekkora meglepetésemre is - egészen jól megy. Szinte könnyű mosolyognom és azt kérnem magamtól, hogy tudjak egyszerűen csak annak örülni, hogy láthatom.
- Már miért ne lenne? - kérdezem szórakozottan, bár nem várok rá választ. A tekintetem valószínűleg egészen mást mond, de nem is nézek a szemébe, hogy ez problémát jelenthessen. Kicsit olyan, mintha szerepet cseréltünk volna, hirtelen én öltöm fel a megtévesztő szerepét. Vagy legalábbis szeretném.
- Táncról jövök, a suliba tartottam - mondom, miközben ujjaimmal végigsimítok a táska pántján, majd felnézek a fiúra, egyenesen bele a szemeibe. Továbbra is úgy érzem, hogy valami hiányzik a tekintetéből.
- Hogy érzed magad ott? - szegezem végül neki könyörtelenül a kérdést, habár egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy választ is fogok rá kapni. Mégis érdekel, tulajdonképpen ez az egyetlen dolog, amit igazán szeretnék tudni. Könnyebb lenne úgy rá gondolni később, mint aki addig is remekül szórakozik, amíg nem látjuk egymást. Miközben a válaszát várom, összefonom magam előtt a karjaimat. Már kezdem érezni a hideget, egyre kevésbé fűt már a tánc melege.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csak szusszant egyet, enyhén megrázza a fejét. Ha egy dolgot sikerült megtanulnia az ismeretségük alatt, akkor az az, hogy Lilla nem annyira buta, mint amilyennek látni próbálta. Még most sem hiszi, hogy jó ötlet volt leszólítani őt, mert nem fog csak úgy inteni neki, hátat fordítani és befejezni a napi rutinját.
Futás, zuhany, cigi, vacsora, tea, cigi, ruhákat kikészíteni, elpakolni az asztalról, átöltözni, cigi, lefekvés - kántálja a fejében valami, mintha erre lenne beprogramozva, és ezen felül semmire nem lenne képes. Tény, hogy a rutin fontos részét képezte a felépülésének, és valószínűleg fogja is majd. Egyelőre viszont az volna a fontos, hogy enélkül is megtanuljon boldogulni. Hát, most éppen azt csinálja, még csak nem is hezitált, hogy felborítsa az egészet, amit eltervezett.
- Jól ment? - kérdezi, amikor a lány azt mondja, táncon volt. Valószínűleg életében először teszi fel úgy a kérdést, hogy érdekli is a válasz. Ez hiányzott az életéből, amiért hazaküldték. Ettől érzi úgy, hogy mégis emberi lény. A lényegtelen, hétköznapi kis csevejektől, jelentéktelen dolgokról. Az átlag ember hétköznapjának olyan szerves részei, hogy el is felejtik. Ákos pedig maga is alig hiszi el, milyen fontosnak tűnik az ő helyzetéből.
És abban a pillanatban Lilla lerombolja az egészet. Visszakanyarodik az intézethez, a betegségéhez, és mindenhez, amiből elege van. Gonosz dolog valakinek egy pillanatra levenni a válláról a terhet, aztán visszadobni rá, hogy viselje csak. Biztos benne, hogy nem direkt volt, és hogy csak azért kérdezte, mert érdekli, hogyan érzi magát. De az igazság... nos, attól megkímélt eddig mindenkit, és úgy dönt, ezután is meg fogja. Lilla még meg is érdemli a kegyelmet.
- Mint mindenki más - vonja meg kicsit a vállán, ahogy a szokásos, kikerülő válaszát adja. - Remélhetőleg sosem tudod meg - poénkodik, a szokásos, féloldalas mosolyával. Nem lehet túl meglepő, de nem ez a kedvenc beszédtémája. Elkezdhetné részletezni, mint egy pedáns kisdiák, a jó részeket. Mesélhetne a kedves ápolókról, a szakkörvezetőiről, a hétköznapjairól, a zeneoktatásról, a festészetről, mindenről, amit az ELMÉtől kapott eddig. De nincs gyomra az undorítóan szép kép lefestéséhez, ebben az állapotban nincs.
- Lassan besötétedik, elkísérlek - mondja a lánynak, miközben az égre mutat. Az ácsorgás, egymás bámulása szerinte is jó program, de hűvös van, és már sötét is, és mindketten fáznak, és fogalma sincs, mit mondhatna még. Egyelőre, egyszerűen csak... nincs mondanivalója. Elvették tőle a gondolatait, amik többé tették egy átlag embernél, azóta igazából nincs miről beszélnie, írnia. Mert minden olyan jellegtelen, olyan hétköznapi, hogy szerinte nem érdemel figyelmet, idő- és energiabefektetést.
Mégis, valami iszonyú hirtelen ötlettől vezérelve a következő bukik ki belőle:
- Vagy átjöhetsz hozzánk is - jegyzi meg, csak úgy mellesleg, és már abban a pillanatban megbánja, ahogy kimondja. Ez azonban egyáltalán nem látszik rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Hééé, nem szaladunk - szól rá a kutyusra, akinek még meglehetősen sok nevelésre lesz szüksége az elkövetkező időben, tekintve, hogy még alig néhány hónapos, és hiába a póráz, összevissza rohangálni igyekszik körülötte. Rövidebbre is fogja a messziről kiszúrható vörös pórázt, majd úgy dönt, lehajol a kis szőrmókhoz, hogy megsimogassa. A menhelyen már elsőre kiszúrta, bármilyen kis loncsos is volt akkor. Még éppen csak bekerült, úgy szedték össze az utcáról, és csupa kosz meg sár volt, hogy csak az orra látszott ki belőle, meg az az okos szeme, amivel ellenállhatatlanul bámult rá akkor is, csakúgy, mint most. Azóta persze átesett egy alapos fürdetésen, az is kiderült, hogy gyönyörű világos, dús szőre van, és iszonyúan aranyos. Imád fel-alá rohangálni a lakásban, és néha alig venni észre, ha befészkeli magát a nappali padlóját borító vastag szőnyegbe. Csak a nevelése lesz még hosszas, főként, hogy ő is most tanulja, hogyan is kell nevelni egy ilyen négylábút. Még szerencse, hogy a bogolyfalvi menhelyen, ahová pár hete teljesen véletlenül betévedt és összeakadt ezzel a kis drágasággal, még tanácsot is kaphat elméletileg azt illetően, hogy mihez is kezdjen a kutyussal. Néhány alapvető dolgot tud, de azért nem mindent, és látszik, hogy Ribizli az első állat, akivel ennyire közeli kapcsolatba került, hogy a gazdájának nevezhesse magát. Megvakargatja még a kutyus kobakját, mire Ribizli lelkesen összenyalja a kezét, és addig is, amíg talál egy zsebkendőt kabátja zsebében, hogy megtörölje a kezét, új kedvence valami érdekeset fedez fel. Úgy tűnik, egy emberre vetett szemet, bármi legyen is az ok, és pórázát rángatva indul meg felé, hogy aztán meg is próbáljon felmászni barátságosan az illető lábszárára.
- Ribizli, nem csinálunk ilyet. Hagyd már abba - igyekszik visszaparancsolni szőrmókját, nem éppen sok sikerrel. - Elnézést - fordul végül a fiúhoz egy sóhaj kíséretében, úgy döntve, hogy az a legegyszerűbb megoldás a jelen helyzetre, ha felveszi a kutyát a földről, és tűri, ahogy tekergőzik a karjában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Még meg szerettem volna jegyezni valamit, de láttam a legyintését. Valami azt súgta, hogy inkább fogjam be a számat. Nehezen bírtam megállni, hogy visszafogjam magamat. Szerencsére rákérdezett, hogy mit szeretnék, gyorsan el is felejtettem, hogy mit akartam előtte mondani, rögtön a tárgyra tértem. Nem tudom, hogy szenilis voltam-e, vagy az agyi kapacitásom egy aranyhal memóriájával vetekedett. Passzolom, de talán nem is ez volt a lényeg. Rögtön elkezdtem ecsetelni, hogy nekem mire volt szükségem, természetesen az eszköz nevét nem tudtam.
- És olyan nincs, ami kettő az egyben?  - Kérdeztem, miközben követni kezdtem a vigyorgó levitást, sétaközben eszembe jutott, hogy nálam volt egy minta. Tök hülyén jöttem ki a magyarázásból. Ha Lazriell velem jött volna, biztos elmondta volna már rég, hogy mi a frászkarikát akartam. Végül felmutattam a kis eszközt, ami valójában egy tűfilc volt és nem sok köze volt a tusokhoz.
Amint megragadta a kezemet és magával húzott, nem először a mancsára majd a szemeim elé táruló polcra pillantottam. A csodálattól a pupilláim kitágultak és majdnem a nyálam is folyni kezdett. A mennyországban éreztem magamat, azt sem tudtam fiú voltam-e vagy lány.
- Ez az! - ujjongtam és ide-oda kapkodtam a tekintetemet.
- Nem lehetne az, hogy az összeset nekem adod ingyen, mert ennyire szeretsz engem? - Megrebegtettem meg a pilláimat, ami az elképzeléseimben igen kérlelően hatott, a valóságban pedig úgy néztem ki, mintha bele ment volna valami a szemembe. A reménykedő kutyapofát még csak meg se közelítette.
- Na jó, csak egy kell - ismét végigpásztáztam a tollak sokaságát- Ezt kérem! És ha már itt vagyok, szeretnék még pasztellkrétát és radírt is, elefántosat. Az tökre menő, és mindent kiradíroz - Az államat dörzsölve kerestem a szemeimmel az említett tárgyakat.
- Ha tizenkét darabos a pasztell, az lenne a legjobb, mert kevesebb helyet foglalnak - és azt még ki tudtam fizetni, annyi zsebpénzem még volt. Bár ezt nem mondtam volna MJ előtt, az kellemetlenül jött volna ki. Most már tényleg vállalnom kéne valami diákmunkát, mert egyre több és több lesz a kiadásom, és amit apa küld pénzt, az már nem elég.
- Ugye olyan is van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Sietett.
Mindkét keze tele volt mindenféle papírossal, egyik akta és irat fontosabb volt a másiknál. A doktori habilitációs tervezetén egész éjjel dolgozott, ezt le kellett még pecsételtetnie az MTA körbélyegzőjével, hogy hivatalosan is az ELTE dékánjának beadhassa. Igen ám, de a bélyegzőhöz még tudniillik kellett egy igazolást is mellékelnie az eddigi felhasznált féléveiről, ám már az igazolást sem lehetett közvetlenül beadnia, ahhoz ugyanis szükséges az egyik tanulmányi ügyintéző aláírása. A papírt aláíratni szigorúan csak munkaidőben lehet, így Árpi egy két tanúval hitelesített meghatalmazást is mellékelt, hogy a bürokrácia fellegvárainak ajtain át megszerezze az áhított bélyegzőt s így az egyetemi habilitációs bizottság felé hivatalosan is beadhassa habilitációs tervét.
Mellesleg kellemes idő volt, házilag kialakított barométere – némi nemesfémet kellett vételeznie hozzá, de egyébként igazán mívesre sikerült – még a légkörnyomást is pontosan jelezte, s attól eltekintve, hogy a légköri humiditás majdnem másfélszeresen haladta meg az elmúlt évtizedek hasonló időben mért humiditásértékeinek mediánját, nem volt semmi rendkívüli. Pár felhő is beárnyékolta az eget – Árpi csak futó pillantást vetett rájuk, hogy megállapítsa, zömében cumulonimbusok. Ez már eleve vihart predesztinált, így Árpi begyorsított, hogy hamar elérje a postát.
Gyorsan, figyelmetlenül sétált. Először a csaholást hallotta meg, majd pár másodperccel később már egy szőrös, élénk kutya rángatta a lábszárát. Canis lupus familiaris, figyelemreméltóan aranyos példány. Egy kézbe fogta az iratokat, másik kezével pedig megszabadította térdeit a kutyától, majd a gazdát kereste tekintetével.
- Igazán kedves jószág, ránézésre keveréknek tűnik, de a felmenői között valószínűsíthető, hogy labradorok is vannak. A jellegzetes állkapocs a labrador sajátja, ráadásul domináns öröklődő tulajdonság, hasonlót vélek felfedezni Ribizli esetében – közölte az első pillantás eredményét. – Mindenképp aggasztó azonban a kissé bozontos szőrzet. Bár szeles az idő, a diszpláziás panaszok első szimptómája lehet a rendezetlen szőr. Ha a probléma sokáig fennáll, érdemes megvizsgáltatnia egy szakértővel – mosolyodott el, majd a gazda felé fordult. Igaz, csak azért, mert a posta is arrafelé volt. Az alak halványan ismerősnek tűnt - nem a 2015-ös Nemzetközi Fúziófizikai Csúcstalálkozó magyar delegációjában találkoztak? Nem emlékezett, Árpinak gyenge volt az arcmemóriája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Végre nyitva vannak még a boltok az ébredésem után. Nyáron nagyjából esélyem sincsen bárhová betérni a pubon vagy a máguscsárdán kívül. Ebben az üzletben pedig hiába nincsen nyitvatartási idő, azért éjjel már nincs tárva-nyitva az ajtaja. Most viszont itt vagyok és a kínálatot böngészem a pincében. Egyedül. Minden más vevő odafent van. De csak addig, míg be nem toppan az a fiú, aki hamarosan már lépdel is lefelé a lépcsőn erre a szintre.
Odapillantok a vöröshajú srácra. Ő onnan nem lát engem. Legalábbis nem vett észre. Tovább olvasgatom a könyvek gerincét a polcokon. Nem telik bele sokba és a mágikus fények aztán egyszeriben kihúnynak idelent. Engem ez mit sem zavar, hiszen tökéletesen látok a sötétben is. Viszont a bagolykövest minden bizonnyal annál inkább. Ha minden igaz, már besétált néhány polcsor közé, szóval nem lesz egyszerű elbukdácsolnia a földszintről leszűrődő fényig. Persze, ha van nála pálca és tudja is rendeltetésszerűen használni, akkor nem lesz gond. Minden esetre inkább maradok csöndben. Szólítottam már meg embereket a sötétben hasonlóan ártatlan szándékkal, azonban az orgánumom és a hangom túlzott nyugalma pont hogy azt szokta kiváltani az emberekből, hogy halálra rémüljenek egy ilyen helyzetben. Mellőzném ezt most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja