38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ne feledjétek!
E hét vasárnap éjfélig várjuk a mixelt multikat. Részletek a főoldalon!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Thomas Alexander Everett összes RPG hozzászólása (50 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. február 28. 17:19 Ugrás a poszthoz

Ms Rubya


Már mindent tudok Svédországról, köszönhetően az önkéntességnek, amit azért vállaltam, hogy kicsit jobban megismerjem a diákokat és tanárokat, akik a kastélyban laknak. Főleg az utóbbiak foglalkoztattak engem, hiszen nem egy közülük hamarosan kollégám lesz. A következő tanévvel ugyanis megkezdődik a munkásságom az Előkészítőben.
Számos ötletem, tervem, gondolatom van, mindegyik kiforratlan még, így a mai napon, amikor nyakamba veszem a falut, akkor is egy jegyzetfüzet és egy toll is csatlakozik hozzám. Néha csak úgy rám tör egy - egy gondolat, amit muszáj lejegyeznem. Nem tanácsos úgy néz ki a parlagon heverő agyat ilyen mély vízbe dobni, mert azt se tudja, hogy hova kapjon hirtelen.
Páran már tudják, ki vagyok, páran már nem néznek furcsán rám, amikor elhaladva mellettük köszönök, de a többség még mindig furcsán fordul utánam. Muszáj megmutatnom magam, muszáj ismerkednem, hiszen a hölgy, aki ma karon fogva csöpp gyermekét lassan sétált a játszótér felé, hamarosan egy szülő lesz, akinek óvodába majd iskolába kell adnia a gyermekét. A legkézenfekvőbb intézmény pedig ez lesz, de hogy is választhatná ezt, ha nem is ismeri a vezetőjét vagy épp, hogy elsétál mellette üres tekintettel.
- Ash, meddő vitát folytatunk. Ha több zsebpénzre van szükséged, akkor dolgozz meg érte. Felelősségteljesebbé válnál.
A tizenéves kor közepén járó szőke ifjú, akihez a mondandómat intézem enyhe sértettséggel lép be előttem a kedves helyiségbe, ahol máris mosolygó lányok fogadnak bennünket. A szabad helyek közül egy olyat választ a gyermekem, aminek szomszédságában egy sötét hajú hölgy épp ajándékot bontogat. Talán a kedvesétől van.
- Csak bekapok valamit, órám lesz.
Dünnyögi, miközben helyet foglalunk, és én jót mosolyogva helyezem el magam mellett az újságot. Diós patkót, kávét és málnás süteményt rendelünk végül. Valószínűleg fontos órája lesz, mert mire lenyelem a második falatot ő már végzett is. Csak a vállveregetésnél realizálom, hogy az elmúlt évek legrövidebb közös reggeli utáni reggelijét sikerült együtt elfogyasztanunk. Nem hibáztathatom, hogy nem akar velem lógni, ebben a korban már cikis a fater jelenléte. Így hát csak megadóan szétterítem az újságot, és elolvasom a vezető híreket.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. február 29. 18:06 Ugrás a poszthoz

Ms. Rubya

Azzal egy időben, hogy Ash felkel, és elköszönni készül, lép oda hozzánk a tőlünk nem messze ülő hölgy, és jegyzi meg, hogy véletlenül ide hozták ki a rendelését. Az újságomat kicsit lehajtva rápillantok az asztalra, ahol valóban olyan rendelés is van, amit nem mi kértünk, ráadásul egyetlen gyermekem igen gyorsan fogyaszt, így az ő része már el is van pusztítva.
- Oh, biztos új még a hölgy.
Jegyzem meg elgondolkodva, elpillantva a pult felé. Valószínűleg ez lehet a megoldás, hiszen most is magyaráznak neki valamit, ő pedig szorgalmasan jegyzetel. Ez legyen a legnagyobb baj, hiszen csak egy asztalt tévesztett, viszont a rendelés stimmel, mi pedig teljesen azt kaptuk, amit kértünk, szóval akkora vész nincs.
- Én lépek.
Közben Ash valóban távozóra fogja, én pedig csak biccentek. Addig jó, amíg az ember gyereke szorgalmasan tanul. Hamarosan úgyis eljön a lányok után való szaladgálás időszaka, kivéve, ha olyan ügyes, mint az örege. Mert akkor többször is el fog menni mellette a lányka, akit ő igazán akar, mire rájön, hogy valójában micsoda kincs van mellette.
Az emlékre, mely bevillan, egy mosoly suhan át az arcomon, épp csak egy pillanatig, hiszen a következőben a hölgy, aki az előbb még itt állt az ajtó mellett már el is tűnik, de nem vissza az asztalához, hanem a két asztal közé. Minden nap tapasztalok itt valami egyedi és érdekes esetet.
- Öhm, segíthetek esetleg? Nem is tudom, átpakolni a rendelését?
Kicsit lehajolok én is, hogy megnézzem mit csinál ott lent. Valahogy nem kéne ott lennie, de ahogy nézem, valamit elejtett. Szerencsére azonban már a kezében van ismét.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. március 13. 16:05 Ugrás a poszthoz

Ms. Rubya

Épp készülök visszatérni az újságomhoz, és a soron következő sportrovathoz, amikor a nő feje koppan az asztalom lapjában. Megállok a mozdulatban, hogy összehajtsam az újságot, és jobban szemügyre vegyem az idei Köpkő bajnokság helyi állását, és mire meg tudnék szólalni, már ott is ül az asztalomnál. Megvallom, nekem ez egy kicsit merész, de hát új ország, új szokások, és mint már korábban kifejtettem, nem kellene összerúgnom senkivel a port, így hát csak veszek egy nagy, láthatatlan levegőt, és mosolyra húzom a számat.
- Hát persze.
Felkelve könnyűszerrel átemelem az asztaláról amit kér, és lehelyezem elé úgy, hogy lehetőleg leforrázni már ne forrázza le magát. A pultból érdeklődve pillantanak felénk, de én úgy teszek, mintha ez meg sem történne. Csak egy átlagos reggel, ugyebár.
- Biztos, hogy nem kéne megnéznie valakinek a fejét? Amikor Ash kicsi volt, a nejem mindig orvoshoz szaladt vele, amikor leesett valahonnan.
Kétszer a kezemből is, de ezt nem teszem hozzá. Gyakorló szülőként az ember élete csupa kihívás, én pedig amennyire vártam, hogy végre apa legyek, olyan béna is voltam benne. Talán ezért akartam még egy lányt is, vagy igazából egy másik fiú is jó lett volna. Be akartam bizonyítani, hogy tudom ezt jól is csinálni. A nejem persze folyton azt hajtogatja, hogy jó apa vagyok, jól csinálom, és talán nem is vagyok olyan rossz, hiszen Ash el is távolodhatott volna tőlem.  
- Ön is a faluban lakik?
A sportnak és az újságban búcsút mondok, összehajtva teszem félre, hogy inkább igyak egy kortyot az előttem pihenő italból, mielőtt teljesen kihűl. Kicsit feszélyezve érzem magam, és talán egy hangyányi bosszúság is átsuhant rajtam, de ezek már távolodnak, csak meg kell szokni az itteni módit. Ki tudja, egy nap lehet én is így indítok valakinél.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. március 14. 08:27 Ugrás a poszthoz

Ms. Rubya


- Óóó, akkor ön is egyike a tanári karnak, aki az iskolában tanít. Volt esetleg a kiránduláson is velük?
Megvallom nem rémlik, igaz nem sokan rémlenek, csak kevés emberrel beszélgettem ott, nekik is, és nekem is új volt a szituáció, mely szerint egy idegen megy segíteni vigyázni a gyerekekre, akikre ők évek óta vigyáznak. Nem is voltam annyira aktív felvigyázó, de megismerkedtem pár kedves emberrel, így már vannak, akik nem csak a szokásos "Jó napot!" vagy "Szia" megszólítást morogják el, hanem tudják is, hogy ki vagyok.
- Thomas Alexander Everett.
Elfogadom a kezét, és valóban örömmel konstatálom, hogy minden a helyén maradt. Finoman fogok vele kezet, nem szorítom és nem rázom eszelősen, hiszen mégiscsak egy nőről van szó.
- Az előkészítő iskola vezetője vagyok.
Ez a tény viszont annyira még nem nyílt, és még nem is teljesen igaz. A pályázatom beadtam az iskola vezetésének, akik elbírálták - ki hitte volna, hogy az ember nagynénje igent mond, miután rábeszélte, hogy jelentkezzen -, a tanári karnak, akik szintén rábólintottak, és már a gyerekeknek is. Most, ebben a holt időszakban, hiszen lent már lassan vége az évnek, már csak a formalitások vannak. Tanulom a rendszert, hiszen igazgató még nem voltam, ismerkedem az alapítvánnyal, azzal, hogy hogyan lehet ide pénzt teremteni és a befektetőkkel, akik adományoznak az iskolának. Igyekszem kialakítani a jó viszont a suliban, a faluban és az előkészítőben is, hiszen a mai friss anyukák egy nap be kell, hogy írassák a gyereküket valahova, és szeretném, ha ez az előkészítő lenne az.
- Régóta tanít az iskolában?  
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. március 27. 09:36 Ugrás a poszthoz

Ms. Rubya



- Igen, ismerem. Azon kevesek közé tartozik, aki látott pucéran rohangálni.
Felelem, miközben egy vigyor is felbukkan az arcomon. Nem hiába, hiszen kedves emlék, egy gondtalan időszak az életemben. Gyerekként elég nagy csibész voltam, és nagyon jól egymásra hangolódtunk Elisa nénivel, úgyhogy nem meglepő, hogy az is én voltam, aki a második és a harmadik majdnemesküvőjekor kimenekítette. Valahogy sosem jött össze neki, aztán mégiscsak találkozott egy férfival, akinek még gyereket is szült, és akivel a mai napig elvan. Hihetetlen.  
- Ő a nagynéném.
Teszem azért még hozzá ezt a kis információt, mielőtt szegény Elisa lesz a tulipántaposó a környéken. Amúgy is sokszor meg kell magyarázni, hogy mégis hogyan bukkanhattam fel éppen itt, és pályázhattam meg az igazgatói posztot. Hát valahogy így. Persze kellett az ottani tanári testület szavazata is, de mivel ott a legtöbben csak óraadók, nem is volt igazán ellenfelem.
- Lassan húsz éve. Amint végeztem az iskolával elkezdtem tanítani. Igaz az utóbbi négy évben inkább csak kutatómunkát végeztem.
Ez a tökéletes válasz arra, hogy egy évig küzdöttem a feleségemmel az ellen, hogy elhagyjon, két évig pedig önsanyargató gyászba burkoltam magam. Az elmúlt egy évben könyveket írtam, és óraadóként tanítottam, de ki kellett zökkennem mindabból, amit az a ház magában hordozott számomra, a gyászból, az emlékekből. Házasnak vallom magam, hiszen a nejem nem vált el tőlem, papírforma szerint még mindig hozzám tartozik. A szerelmem iránta töretlen, és ha testben nincs is itt, lélekben tudom, hogy igen. Kicsit félek is tőle, nehogy most valami mennybéli boronálóvá lépjen elő, mert akkor nagyon össze fogok veszni vele, ha egyszer újra találkozunk.
- A tanításban veterán leszek lassan, de itt, és ebben a szerepben még nagyon kezdő vagyok. Viszont már nem bámulnak meg annyian, ami egy pozitív élmény. Lassan alapdarab leszek én is.
Legalábbis ebben reménykedem. Tudom, hogy most jó ideig itt kell lennem, és nem bánom. Új kezdet, szükségem volt rá.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. május 8. 09:34 Ugrás a poszthoz

Ms. Baako


Íme kedves mindenki,m itt érkezik a másik fél, azaz én, aki bár lelkileg egy roncs, de vásárolni imádok. Nagyon furcsán lettem összerakva, nem is nagyon értem, hogy ez mégis hogy sikerült, de én vagyok az a férfi, aki imádja, ha vásárolhat. Emellett pedig tökéletesen nőpárti és apa. Azt hiszem az is közrejátszik ebben az egészben, hogy hosszú hónapokig nem bírtam még csak a fény látványát sem, nem hogy az emberekét, és mégis annyira felgyülemlett a hiányuk, hogy most ki nem hagynék egy jó kis piacozást.
- Elég lesz a két kiló, tényleg.
Győzködöm a hölgyet, aki egyszerűen csak gyümölcsöket árul. Vettem már pár érdekességet is itt, plusz mivel valahogy mindenki ma vette ki a szabadságát, ezért magamra vállaltam azt is, hogy az iskolában hiányzó dolgokat megveszem. Így hát mire ide értem, bizony már jó sok minden volt nálam. Pergamenek, kréták, színes lapok, karton lapok, mindenféle csillámok, amiket férfi szemmel, és úgy, hogy csak fiú gyermekem van, nagy kihívásnak véltem, de szerencsére az eladó segített. Egy szó mint száz, jelenleg én magam is meg voltam pakolva, habár ez nem látszott, mivel tértágító bűbájjal ellátott táskám látszólag teher nélkül pihent vállamon.
- Az eperből jöhet akár öt kiló is. Igen, komolyan.
Mivel van pár gyerkőc is, akik nem tudtak hazajutni, és/vagy nem tudnak hova menni, így hétvégente is itt vannak, ezért gondoltam, meglepem őket egy kis gyümölccsel. Nagyon trendi hétköznapi apuka képet festek egyébként, azzal, hogy farmert, inget és egy zakót húztam fel. Ez az általános viseletem, és azt, hogy trendi vagyok, a fiamtól kaptam meg.
- Más nem lesz, köszönöm.
A nő számol, míg egy másik ügyesen belém ütközik, legalábbis a szatyraival. Hátrafordulva megállapítóm, hogy inkább kifutón és elegáns bárokban lenne a helye, mintsem itt, ahol a macskaköveken még a bokáját is kitörheti. Elég szemrevaló látvány, többen utána fordultak már, amit nem is csodálok ebben a rövidke szerelésben.
- Ms. Baako!
Az viszont tagadhatatlan, hogy örülök neki. Ő volt az elsők egyike, akikkel megismerkedtem, még a Svédországi kirándulás alatt. Nagyon kedves nő, és jó beszélgetőpartner. Tudom róla, hogy nagyon szép hivatása van, és azt is, hogy esetleg még arra is rávehetném, hogy egyszer jöjjön el az iskolába mesélni róla.
- Engedje meg, hogy segítsek.
Nekem láthatóan nincs sok súly a vállamon, szívesen átveszem az övét, hiszen egy ideig úgyis egy felé megyünk majd innen. Én éppen végeztem, a gyümölcsöket is kifizettem, a hölgy pedig egy szatyorba rakta nekem őket. Jobb is így, legalább nem ütődnek a többi holmival.
- Örülök, hogy látom.  
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. május 8. 22:21 Ugrás a poszthoz

Ms. Baako


- Örülök, hogy örül.
Engedek meg egy mosolyt, ami valószínűleg elég bénára sikeredett, valahogy néha nagyon furcsán nézek ki, ha mosolygok, de maximum elneveti magát, annyi baj legyen. Talán túl régen csináltam, talán túl ritkán csinálom, fene se tudja, berozsdásodtam már.
- Ugyan, komolyan, adja csak.
Nem akarom megjegyezni, hogy még a végén baja lesz, mert elég magabiztos nőnek tűnik, nem is tudom, hogy ismertem-e valaha olyan nőt, mint ő. A nejem is határozott volt mindig, de ő inkább a házias verzió, aki határozott célokkal bandukolt előre, utat törve magának. Ms. Baako az ellenkezője, hiszen ő a megjelenésével, és azzal, hogy a tekintetek rá szegeződnek "varázsol" utat magának. A mozdulatai, a mimikája egy rendíthetetlen nőt mutatnak. Az ilyen típusú hölgyeket pedig tudom, hogy korábban nagy tragédia érte. Hihetetlen, hogy ezzel a kedves, bájos teremtéssel is hasonló történt.
- Nincs olyan sok holmi nálam.
Ez mondjuk így ebben a formában nem igaz, de nem tudok nem hős lovagot játszani. Szerintem ez valami furcsa szindróma lehet nálam, talán kezeltetnem kellene magam, mert még a végén megroppanok a súly alatt. Na nem a fizikai, hanem a lelki súly alatt.
- Olyasmi. Mindenki szabadságon van, és hiányzik néhány dolog. A gyümölcs csak grátisz.
Finoman elindulunk kifelé a tömegből, anélkül, hogy nagyobb bajt okoznánk. Azt hiszem az emberek arra mennek, amiből más is sokat vesz, nem csoda hát, hogy az eper mennyisége odavonzotta a körülöttünk járkálókat a standhoz. Legalább valakinek segítettem.
- Vannak olyan gyerekek, akik csak a nagyobb szünetekben tudnak hazamenni, és olyanok, akiknek nincs olyan, hogy haza. Ők ameddig lehet, addig itt vannak, ám nekünk is van kötelező szünetünk, én pedig nem tehetem meg, hogy elszállásolom őket, mert még a végén furcsán néznének rám az emberek, és bajba kerülnék.
Senki sem szereti a pletykát, és az egész biztos, hogy villámtempóban szárnyra kelne, hogy a magányos Mr. Everett egy csoport gyereket szállásolt el magánál. Nem, határozottan nem a jó irányba menne ez az egész.
- Nekik viszek egy kis gyümölcsöt, hogy jobban érezzék magukat. Jövőhéten több születésnap is lesz nálunk, úgyhogy a fogukat ráérnek majd akkor elrontani. És ön? Szintén a munka hozta ide?
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. május 13. 07:23 Ugrás a poszthoz

Ms. Baako


- Én köszönöm, hogy engedett. Tudja nem baj az, ha egy nő néha  gyenge.
Érzem azonban, hogy nem ez a jó szó, azonnal próbálok javítani a helyzeten, de mivel nem tudom jól megmagyarázni, hogy mire is gondolok egész pontosan, ezért bizony nem könnyű a szituációból jól kijönni.
- Nem úgy értem, hogy gyenge, mint képtelen megemelni egy kenyeret, hanem gyengéd, nőies. Na nem mintha ön nem lenne az, csak maga túl határozott, már – már megalázza a férfi nemet, engem meg jól zavarba hozott.
Jegyzem meg csípősen, de nem bántón, hiszen az igazság az, hogy rendkívül sokszor tudok zavarba jönni, ha nőkkel beszélgetek. Amíg házas voltam, addig se ment, amióta a nejem elment, azóta pedig kész katasztrófa vagyok. A házasságom alatt többször is felmerült bennem, hogy csak szánalomból jött hozzám, nehogy egy erősebb, és nála kevésbé kedves nő tönkretegyen. Viszont mindent egybevetve jó kis házasság volt, csak túl hamar lett vége.
- Ez igazán kedves öntől, ha majd úgy esik, hogy gyermeket vállalna, csak szóljon, állok rendelkezésére.
Ez a mondat mondjuk nagyon kétértelműre sikeredett, de az előbbi nagy kimagyarázkodás után nem biztos, hogy megint bele kellene vágnom. Inkább csak simán tudomásul veszem, hogy egyszerűen ma nem megy az egyszerű emberi kommunikáció. Megesik, bár még senkinek sem ajánlottam fel ilyen nyíltan a szolgálataimat, ha éppen teherbe akarna esni.
- Lehet, hogy az Everett az angol megfelelője a Baako-nak.
Felelem mosolyogva. Minden meglehet. Két munkamániás vagyunk mi. Mindent a gyerekeinkért, hiszen egy olyan szép szakmával, mint amilyen Nessáé szintén együtt jár a szülői felelősség, csak ő ember gyerekek helyett állatokkal bánik jól.
- Ez remekül hangzik, de utána kell néznem a törvényességének, viszont ha van kedve, és még futja a munkamániájából, akkor szívesen látjuk akár az iskolában is. A gyerekek mindig szeretik, ha valami újat tanulhatnak. Mesélhetne nekik a munkájáról, sőt, talán el is hozhatnám őket önhöz, persze csak ha nem probléma. Szeretném, ha több mindent megismernének.
A gyerekek pedig eleve sokkal együttérzőbbek, hiszen a lelkük és az elméjük is tiszta még, nem sérült annyira, mint az idősebb nemzedéké.
- Nem hiszem, hogy buta ötlet volna. Ha meg mégis, tudnia kell, hogy nincs egyedül vele. Én például elég sokszor gondolkozom az örökbefogadáson. A fiam már felnőtt, lassan végleg kirepül, én pedig még alkalmasnak érzem magam arra, hogy felneveljek pár gyereket.
Érdekes, hogy ezt eddig senkivel, még Ash-sel sem osztottam meg. Ez egy furcsa érzés, ami azóta bennem van, amióta a fiam megszületett. Sok gyereket akartam, de csak egy adatott meg. Mostanában pedig egyre többször merül fel az örökbefogadás gondolata is.
- Viccel? Imádom mind a kettőt. Kevés dolog van mondjuk, amit nem eszek meg, de a hagymaleves és a rakott tészta bármikor jöhet. Főleg ha pirítós is van a leveshez.
Már a gondolatra is összefut a nyál a számban. Nagyon hiányoznak ezek a tipikus otthoninak mondott ízek. Persze a manók is nagyon finoman főznek, de mégis az az igazi, amikor egy ember készít a másiknak valamit.
- Vigyázzon, mert még a végén megjelenek az ajtajában a mini hadseregemmel.
Kacsintok nevetbve. Tényleg jól esik a felnőtt társaság.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. május 15. 19:03 Ugrás a poszthoz

Ms. Baako


Nagyon aranyos, ahogy itt nevet. Be kell vallanom, kicsit sértő is lehetne, hogy ilyen jól esik neki az aprócska nyelvbotlásom, és talán jól ki kellene oktatnom, ám én valahogy nem az a fajta vagyok. Megvallom, elég sokszor kerülök bajba azért, mert kinyitom a számat. Voltak már olyan incidenseim a múltban, melyekre visszaemlékezni nem csak kínos, de fájdalmas is. Inkább próbálom ezt a mostanit is vigyorgással leplezni. Ha már ilyen jó kedvű társaságra találtam a forgatagban, nincs kedvem hozzá, hogy elrontsam, és kellemetlen múltbéli emlékeket hozzak fel azért, mert egyszer régen nekem valami rossz volt, vagy éppen rosszul sült el. Ilyen mindenkinek van az életében.
- Ennek igazán örülök, Ms. Baako. Ígérhetem, hogy a gyermeke a legjobb kezekbe kerül, ha úgy alakul.
Persze ennek még nem most jött el az ideje, ahogy az ambiciózus nőre tekintek. Sőt, azt sem gondolnám feltétlenül, hogy lenne mellette férfi. Ha lenne, akkor nem lenne ennyire talpraesett, hiszen a férfiak inkább azt szeretik, ha finoman bajba jutott királylány a másik, vagy ha mégis volna, akkor itt lenne most mellette. És különben is, minimum említés szintjén előkerült volna. Én is megemlítem a nejem olykor, pedig szegénykém már jó ideje nincs velem.
- Tehát maga egy tiszta, elsőszülött és rokonszenvező élet. Vagy egy olyan elsőszülött, aki a rokonszenv és a tiszta élet híve. Ki lehet ezt még csavarni, de végül is, nem hangzik rosszul.  
Sosem gondoltam bele, hogy a nevem mit is jelent, vagy, hogy jelent-e egyáltalán valamit. Annyi bizonyos, hogy igen, hiszen a nő meg is jegyzi. Iker. Örültem volna, ha van olyanom, vagy csak testvérem, de nem lett, ahogy a fiamnak sem, és furcsa mód ezért még mindig bűntudatot érzek. Pedig akartuk, hogy legyen még gyermekünk, csak valahogy nem jött össze. Azt hiszem a sors kegyes volt hozzám ezen a téren, hiszen, ha egy Ashnél kisebb gyermek is ott lett volna akkor, amikor a legrosszabb formámat hoztam, nem is tudom, mi lett volna velem. Nagyon szégyelltem volna magam, annyi bizonyos.
- Nem tudom, hogy jelent – e bármit is. Bevallom, sosem gondolkoztam ezen. De az biztos, hogy az iker dolog nem jött be.
Mondanám, hogy semmi baj, beszélhetünk erről is, de ő egy pillanat alatt áttéríti a beszélgetést egy másik témára, méghozzá a gyermekekre. Megvallom, ez a téma valóban jobban érdekel, mint a nevem jelentése. Még jó, hogy arra nem tértünk rá, hogy az Alexander meg Sándor magyarul. Valahogy nagyon nem szeretem azt a hangzást, amit a magyarosított nevem jelent.
- Ez nagyon jól hangzik. Először mindenképpen az iskola az ideális, hiszen az a komfortzónájuk. Aztán abból kihozva őket, már sokkal bátrabban mennének magához, végül pedig terepre. Akár kisebb csoportokban is. Igaz, mi még nem osztjuk szét őket házak szerint, de másabb az érdeklődési köre egy hét évesnek, és másabb egy tizenhárom évesnek.
Aztán jön az örökbefogadás. Igazam lett abban a tekintetben, hogy jelenleg nincs senkije, bár én nem abból következtettem erre, hogy gyermektelen, de érzem, hogy valóban vágyik már rá. Komolyan bólintok is ahhoz, amit mond.
- Tudja, eljön az igazi, ez biztos. Azt nem garantálhatom, hogy marad is, de el mindenképpen eljön.
Ahogy a vacsorára terelődik a szó, érzem, hogy az arcomra mosoly vándorol. Hihetetlenül gyorsan váltja a témákat. Érdekes nő. Épp felelni akarok, amikor felé fordulva látom, hogy megbotlik. Ösztönösen kapok utána, de szerencsére csak egy apró botlás.
- Piacozáshoz merész választás ez a cipő.
Jegyzem meg vigyorogva. Már korábban is feltűnt, de az ember ilyesmit nem jegyez meg úgy, csak ha jó oka van rá, és most itt ez a botlás, a lehető legjobb ok.
- Valóban meleg van, és elég fullasztó volt ott a levegő. Talán innia kéne, és egy kicsit lepihennie, ez az időjárás amúgy is szédítő mostanság.
Nem tehetek róla, angol vagyok, nálunk az időjárás egy valós beszédtéma, nem pedig csak úgy mellékesen megjegyezzük, hogy ne legyen csend.
- Egyre jobban hangzik, jobb, ha már most elkezd felkészülni rá, mert egyszer még becsöngetek.
Jegyzem meg nevetve. Sosem ettem még fpkhagymás pirítóssal a hagymalevest. Érdekesen hangzik, de ha jó, hát én hiszek a nőnek. A tejszínes tésztával pedig még a végén a lábamról is levesz.
- Bogoly lakósor 9. Nem is lakunk egymástól messze. Én a tizenhatosban lakom. Jöjjön, hazakísérem, mert még a végén történik valami baja.
Azt pedig nem szeretném, hiszen a bűntudat nálam igen erős tud lenni. Menetirányba állok, és elindulok a lakósor felé. Valóban egyre melegebb van.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. május 16. 21:52 Ugrás a poszthoz

Ms. Baako


Azon, hogy vág az eszem, szélesebbre húzódik a szám, és egy kicsit meg is hajolok. Bizony kérem, vannak nekem ilyen nagyon komoly meglátásaim.
- Nagyon jól tájékozott, valóban van egy. De ő is egyke sajnos.
A „sajnos” őszinte. Tényleg sajnálom. Pont az egykeségemből terveztem úgy, hogy nekem több lesz. A nagynénémnek is csak egyetlen gyermeke született, ő azonban magához vett egy gyermeket, aki túl korán fogant, így amíg Milan fel nem nőtt, jól jött Lotti társasága. Jó testvérek voltak, még ha nem is vér szerint. Nem véletlen hát, hogy bennem is felmerült a gondolat mostanság, hogy belevágnék ebbe a megoldásba. Persze Ash már nagy, azonban negyvenöt évesen még túl korainak tartanám azt, hogy ennyi legyen az apaságom. Ő hamarosan elmegy, én pedig végérvényesen teljesen egyedül maradok. Tudom, hogy egy gyerek nem megoldás sem erre, sem egy házasság megmentésére, de mégis, vágyom rá.
- Az ön szakmájában, vagy akár az enyémben is van egyfajta rejtett pszichológus rész. Az emberek megbíznak abban, aki a gyermeküket és a kedvencüket kezeli. Persze ez arra nem jogosít fel minket, hogy praktizáljunk, de az emberek lelkén segíthetünk. Az is valami.
És valahogy hiszek benne, hogy ha ez a kapocs megvan, akkor szólnak, ha mondjuk történik valami, ami komoly, és talán nagyon is kellemetlen téma lenne, amit inkább kerülne, még ha ezzel nagyobbb baj is kialakulhatna. Valahogy így látom a dolgot, aztán ki tudja, valóban így van – e. A nő közelebb hajol, én pedig zavarodottan pillantok le rá, de attól, amit súg, muszáj nevetnem.
- Valóban? Azt hiszem akkor készülhet a jövő generációja.
Persze nem megbántani akarom, és nagyon remélem, hogy ezt ő is tudja. A téma változik, a kérdés valahol jogos, elnézve a mai fiatalságot. Épp a minap futottam bele egy viccesnek szánt mondatba, ami mégis komoly társadalomkritika. Ha valakit érdekel, keresse drakulát és 2016-ot, egész biztos, hogy meg fogja találni, én azonban igyekszem nem erre gondolni.
- Szerencsére az én gyermekeim még nem igazán a hormonjaikkal gondolkoznak. Kivéve az óvisokat. Meglepően izgágák, ha Kirill bácsi ott van velük. Ő az új óvóbácsi. Nagyon figyelmes, jól bánik a gyerekekkel, és azt hiszem női szemmel nézve valóban vonzó férfi.
Elég furcsa, hogy éppen én mondok ilyeneket valakire, akit én alkalmaztam, és úgy, hogy esküszöm, semmilyen ilyen vonzalmam nincsen. Azonban a lányokat elnézve, eléggé beletrafáltam vele a közízlésbe.
- Ugyan már, nem szabad így felfognia. Maga most láthatóan az önálló, kissé talán karrieristának tűnő életét éli, amivel nem hiszem, hogy baj van. Ez ma a trendi, ha szabad ilyet mondanom. A nők önmegvalósítanak, a világ pedig olyan rohanó lett, hogy mire valamit felfognánk, már elavult. Az én időmben semmi sem volt, ami mugli, most egyre jobban szivárog be. Az öltözködésben, a kütyükkel, az életformával. Régebben a nők háziasszonyok voltak, ma inkább üzletasszonyoknak lehet nevezni őket. Később alapítanak családot, és nem hiszem, hogy ez baj lenne. Ha megnézem például az anyámat, ő sosem volt boldog. Okos asszony, és a mai világba való, meghaladta a korát, de a kor, amibe született, elnyomta őt. Bízzon bennem, van olyan, hogy igazi, van, akinek csak egy, másnak több is akár. Ha majd rátalál, akkor meg fogja tudni, mert nem azon fog görcsölni, hogy mi lett volna ha, hanem úszik majd az árral.
Ez már hiányzott, a lelkesítő monológ. Régebben sok ilyet kiadtam magamból, mostanra azonban ezek is köddé váltak. Most azonban ránézve a nő szomorkás arcára, megsajdult a szívem. Kár, hogy negatívan látja a dolgokat. Tényleg hagyni kell ezt, és eljön a maga idejében, a maga helyén a megfelelő. Én tudom, hiszen nekem is megvolt.
- Majd megyek az illatok után.
Jegyzem meg vigyorogva. Nos igen, ha ez így menne, jó is lenne. Akkor, amikor ebéd van, rendszerint az iskolában vagyok, éjjel pedig csak nem zavargok, de majd egyszer talán úgy hozza a sors, hogy valóban ott kötök ki. Félreértés ne essék, nem akarom kihasználni, de valóban rég volt már, amikor olyan ételt ettem, amit egy nő nekem főzött, és valljuk be a nekünk készített ételekben mindig van valami kis báj. Valahogy azoknak másabb az ízük. Jobbak, még akkor is, ha igazából nem.
- Igen, bár nem sokat vagyok ott. A fiam többnyire az iskolában van, én meg az Előkészítőben, de néha összefutunk ott.
Leginkább aludni járunk haza. Arra, hogy elkísérem, csak biccentek. Ez alap, hiszen nem hagyhatom, hogy ilyen nehéz csomagokat cipeljen.
- Igen, angol vagyok. Biburyban laktunk. Egy bájos félig mágusok, félig muglik lakta település. Érdekessége, hogy mindenki ismeri ott a mágiát, ugyanis a legtöbben varázsló vagy boszorkány párt választottak, és a gyermekek jó része is mágus vagy boszorkány. Varázslatos hely, ha egyszer úgy érzi, hogy el kell menekülnie a világ elől, menjen oda, nem fog csalódni. A fiammal és a nejemmel laktunk ott. Teresa halála után azonban valahogy nem volt maradásunk. A házat nem tudtam eladni, albérlőim vannak, de nem tervezem a visszatérést, még.
Vagy úgy egyáltalán. Persze meg kellene tennem. A nejem nem ott van eltemetve, hozzá gyakran elutazok, de a házat, a keret nem lennék képes látni. Túl boldogok voltunk ott, szinte meg volt jósolva a katasztrófa.
- Bogolyfalva jó. Szép, tiszta, gazdaságilag stabil. Biztonságos, ha Ash mondjuk későn ér haza, vagy ha én későn végzek. Csendes, mégis megosztó, hiszen a házak között, ahogy elnézem, elég tekintélyes a különbség. Tetszik, hogy nem lakják olyan sokan. A vonatközlekedés nem a legjobb, de panasszal mégsem élhetek, hiszen legalább van.
Ez pedig nagy szó. Egy fejlettebb mágusfaluban élni olyan, mintha maga lenne a paradicsom, és nekünk most pont erre van szükségünk.
- Igen, a Hollóhátba, és igen, valahol mélyen mindig tudtam, hogy a gyerekekkel való munka számomra az ideális. Önnel mi a helyzet?
Kérdezem, miközben ráfordulunk a Macskabagoly utczára.
Utoljára módosította:Thomas Alexander Everett, 2016. május 16. 21:53
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:43 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington


A levél végére végre pontot tehetek, majd aláírásommal igazolhatom, hogy valóban vége van. Nem volt egyszerű menet, hiszen nagyon sok kérdés volt abban, amire most választ kaptam. Egyrészt ez még mindig egy új iskola, másrészt az első tanévem itt, harmadrészt meg az első tanévem igazgatóként, szóval van még pár katyvasz a fejemben. Kezd persze szépen lassan helyre rázódni a dolog. Sok mindenen töröm a fejem, többek között nagy reformokon is, ám nem akarok az lenni, aki bevonul ide, és felrúg minden korábbi szabályt. Nem lenne illő. Meg aztán most az első az, hogy egyáltalán az alap helyzeteket megismerjem.
Aztán itt van ez a felügyelős dolog. Ez sem könnyű, hiszen sok mindenkinek megbonyolítja az életét. Vannak még iskolás korú, de itt gyakorlatot teljesítő emberek, meg a tanároknak is kísérniük kell az osztályokat, és felügyelni is. Megértem, hogy nekik is bonyolult ez így. A múltkor én helyettesítettem például az egyik másodéves osztálynál. Jobb is, hogy igazgató lettem előbb, mert túl hosszú volt a kihagyás, amit az én drága szerelmem miatt tettem.
Elbambulok, ahogy eszembe jut egy emlék, az egyik első, amikor már elkezdtem figyelni a nőt, akivé vált. Idősebb volt mint én, férfi voltam, mégis a tekintetétől gyermek lettem megint. Nem élhette meg az ötvenedik születésnapját sem, szinte hihetetlen. A szívem a torkomban dobog, a szemem a pislogás hiányától kiszárad, pislogok, mely visszaránt a valóságba. Legalább három percig néztem csak magam elé, legalábbis az állóóra tanúsága szerint. Leteszem a tollam, az arcom a kezeimbe temetem, megdörzsölöm, ahogy igyekszem visszatérni.
Nincs már itt senki, pontosabban de, a másik szárnyban közel húsz gyerek hajtotta néhány perce álomra a fejét. Páran ugyan még zseblámpa fényénél olvasnak, de a többségük már alszik. Holnap reggel osztálykirándulásra indul az iskola, felkeressük a budanekeresdi művészeti iskolát, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a Bagolykő utáni lehetőségekkel is. Ezért vagyok én is itt. Egyszerűbb, ha itt alszom, mintha most hazaindulok, és holnap hajnalban visszatérek.
Felkelve nyújtózom, kezd a testem elfáradni, ellenben az elmémmel, mely még most is pörög. Sosem szerettem, hogy nincsenek szinkronban. Közelebb sétálok az ablakhoz, résnyire nyitom, hogy egy pár perc alatt cserélődjön a levegő. Odakint hűvös idő van, de most jól esik, valóban ébresztő a testemnek. Csendesen, óvatosan csukom vissza. Néhány pillanatig fürkészem a kihalt utcát, majd ellépve egy bögre meleg teát töltök magamnak, és a széles karosszékbe ereszkedve kortyolgatni kezdem.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:47 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington


Az ajtóm nyitva, de a ház csendes, olyannyira, hogy a hirtelen jött melegre megjelenő legyek is hallgatnak. Jobb is így. Hihetetlen, mennyi bosszús pillanatot okoznak a zümmögésükkel. Teremtette akárki vagy akármi a földet és teremtményeit, el kéne vele beszélgetni. Mondjuk leginkább az emberi pusztításról. Épp ezen merengek, amikor meghallom a kopogást. Kivárok, a bögrém pereme csak lassan emelkedik el az ajkaimtól. Csak a képzeletem játszott velem? Nem, határozottan kopogtak.
- Baj lenne?
Kérdezem magamtól, a csend néha arra késztet, hogy beszéljek. Azt hiszem, ilyenkor próbálom bepótolni azt az egy évet, amit némán töltöttem a temetés után. A fiam távol volt tőlem, az ajtót pedig nem nyitottam ki. Hiába reménykedtem, tudtam, hogy ő nem lépi már át a küszöböt. A bögre végül az asztalon köt ki, én pedig gyors léptekkel sietek végig az aprócska folyosórészen, hogy aztán kinyissam az ajtót. Mondjuk lehet, hogy pálcát nem lett volna rossz hoznom, bár ki akarna kirabolni egy iskolát? Az alapítványi pénz több száz kilométerre innen pihen, érték nem sok van itt.
- Jó estét. Segíthetek?
Ismerős, halványan, de lehet csak emlékeztet, lehet csak a képzeletem akarja hinni, hogy ismerem, és nem éppen megölni jött ide, hogy aztán leakassza a hamisítván Castriolli Magens képet a falról. Tényleg hamisítvány, van még egy tucat ilyen a padláson. Valahogy mindig történik vele valami. Borzalmas egy festmény, nem is tudom miért van belőle ennyi, és miért nem próbálják meg többször tönkretenni.
- Ne haragudjon, még új vagyok. Apuka?
A köszönés, és a kérdés között egy villanásnyi idő, ha eltelik, esélye sincs felelni arra, hogy segíthetek-e neki, máris kérdezek egy újat. Rokonszenves és ellenszenves egyszerre. Lehet ilyen egyáltalán? Talán az agyam is kezd lassan elálmosodni? Nem, mert még mindig simán fel tudom idézni az élő - halál esszenciájának hozzávalóit. Akkor pedig még ébren vagyok nagyon is.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:51 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington


- Óó, igen, Mr. Kensington, az igazgató úr már mesélt önről.
Elveszem a felém nyújtott újságot, ám elég furcsán érzem magam, hogy egyből újságot nyújt felém, de elveszem persze, hiszen nagyon kedves tőle, hogy fáradt vele, hogy elhozza idáig.
- Ez nagyon kedves önöktől, köszönöm.
Az újságot átveszem a másik kezembe, és most, hogy jobbom felszabadult, végre kinyújthatom felé, hogy üdvözöljem is. Azt hiszem ez egy kicsit furcsán sikerült, de csak sikerült.
- Nagyon örvendek, hogy megismerhetem, kérem, fáradjon beljebb.
Elállok az ajtóból, utat engedve a férfinek. Rabbot mesélt róla. Elmondta, hogy vámpír, és azt is, hogy nem az a fajta, amit a tankönyvekben leírnak, hogy teljesen az ellentéte. Gyerekek közé engedhető, sőt, szinte rajonganak érte. Érdekes világ ez, azonban láthatóan tényleg nem kell attól tartani, hogy itt most majd őrült mészárlásba kezd.
- Az gyermekek ilyenkor már alszanak, jó részt. Vannak, akik ilyenkor is még a nap eseményeit tárgyalják.
Szeretem a lányokat, főleg ebben a korban, hihetetlenül aranyosak, és őszinték. Végtelenül sajnálom, hogy nekem nem adatott meg, hogy apja legyek egy kislánynak. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem a fiam, mert de. Ő az egyetlen, aki a feleségemből nekem maradt, csak amikor ezt az egész család dolgot elképzeltem, azt hittem tényleg egy tucat gyerekünk lesz, és idős korunkra annyi unokánk, hogy rá se férünk rendesen egy képre. A sors azonban nagyon makacs módon közbeszólt.
- Kérem, foglaljon helyet.
A szobámba vezetem vissza, itt mégiscsak kényelmesebb, van ott minden, bár tudom, hogy pont az nincs, amit ő szívesen fogyasztana. Lehetne, hiszen várható volt, hogy hozzám is ellátogat. Figyelmetlenség csupán. Izgatottan elkezdtem széthajtani a lapokat, de aztán észbe kaptam, hogy mégiscsak vendégem van, így aztán felpillantottam.
- Nem bánja, ha gyorsan átfutom a cikket? Nagy dolog, hogy írnak rólunk.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:55 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington



Kényelmesen elhelyezkedem, miután a férfi is, majd gyorsan végigbogarászom a címlapot, de lesz még időm erre, hiszen ez az én példányom. Azt hiszem már tudom is, hogy mi lesz a cikkel, szépen lemásoljuk, és mely ki a falra. Biztos nem írnak borzalmakat, ha az úriember éjjel még volt kedves, és elfáradt vele ide. A cikkel viszont elbíbelődök, hiszen tartalmas, szépen megfogalmazott, és pontos. Nem mond se sokat, se keveset, pont, ahogy én is szeretem. Félidőben akaratlanul is felpillantok, így látom, hogy a berendezést szemléli.
- Kicsit talán nőies. A nagynéném stílusa, semmit sem változtattam még rajta, csak a könyveket és a képeket az asztalon.
Nem is nagyon vitt el semmit, nem is nagyon akart. Az átváltoztatástan nem az én asztalom, inkább az irodalmi részleteket szerettem, így aztán most a falon verseskötetek, és novellák sorakoznak, regények, melyeket tucatszor olvastam, illetve olyan művek, melyeket szívesen adok oda gyermekeknek, hogy ők is olvassák el. Szép dolog a tanterv, de egy csomó olyan dolog van benne, melyet nem olvastatnak a gyerekekkel, pedig kellene. Nem tartom olyan nagy bűnnek eltérni a tantervtől, ha látom, hogy a kiskölyök éppenséggel más felé nyit inkább. Na meg aztán a Két Lotti példának okáért nem való annyira fiúknak, akik abban a korban inkább kalózok szeretnének lenni. Persze kivételek vannak, csak az általános nem ez.
Az asztalomon lévő képeken a fiam és a feleségem látható, hol együtt, hol külön. A legtöbb képen a fiam még egész fiatal, na nem mintha most nem lenne az, csak a nejem halála után valahogy nemn készültek képek. A szomorúságot nem sokan szeretik a családi albumba mutogatni.
- Nagyon jó kis cikk. Nagyon kedvesek, hogy írtak rólunk, én, igazából nem is találok szavakat, hogy ezt megháláljam. A világon szinte egyedülállóak vagyunk, Európában mindenképpen, és ez nagyon nagy dolog.
És nagyon nehéz is, hiszen a létezés jogosságát folyton újabb és újabb adatokkal kell igazolni, ami nem egy békés harc.
- Tudom, hogy nem fogyaszt ilyen dolgokat, de esetleg megkínálhatom valamivel?
Kérdezem összehajtva az újságot, tekintetemet végérvényesen a velem szembe ülőre emelve.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:57 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington



- Igazán jó cikk, büszke lehet a gyerekekre, akik az ön irányítása alatt ténykednek. Ki tudja, talán egy nap a fiam is csatlakozik az újsághoz.
Mondjuk nem biztos, hogy az a fajta. A szülei mind a ketten jegyeznek már kiadott művet, igaz a magam részéről csak egy álnevet tudok felmutatni, ráadásul egy női álnevet. A kiadó szerint így, hogy nő írja őket, sokkal kelendőbbek. Ha ők mondják, legyen. Nem akarom, hogy feltétlenül kiderüljön, hozzám tartoznak a könyvek. Ezek csak időtöltésként jelennek meg, ám ha mégis segítenek azért, hogy másoknak kicsit nyomja az önbizalmát, bevallom, az az igazi siker. Az újságot szépen összehajtogatva teszem le az asztalra, halvány mosoly fut át az arcomon.
- Igen, mesélték. Igazából így is jött az, hogy tudom, kicsoda ön.
Az emlék igen kellemes, nem telt bele egy hét, még ép csak elkezdtem sűrűbben Bogolyfalvára járni, amikor két kislány is Mr. Kensingtonról áradozott. Nem tudtam, hogy ki vagy mi az a Mr. Kensington, így hát felkerestem a másik iskola igazgatóját, és több kérdésem között ezt is feltettem neki. Innen tudtam meg, hogy vámpír, nem pedig valami cukrászremek, amit a gyerekek jutalmul kapnak.
- Az itteni diákok jó része szülőpótlékot keres. Bár többször van lehetőségük hazamenni, mint a Bagolykő diákjainak, mégis kevés ebben a korban. Nem feltétlenül jó, hogy sok szülő szinte meg sem látogatja a gyermekét, míg van, akihez kéthetente jönnek.
Emlékszem arra, milyen borzasztóan rossz volt minden alkalom, amikor Ash visszaindult a Roxfortba, és hogy milyen nehezen jött el a téli szünet, az egyetlen alkalom, amikor hazajött év közben. Persze akkor már egy idősebb gyerekről beszéltünk, nem olyan csöppségről, mint az itteni gyerekeim.
- Viszont tagadhatatlan, hogy ez az egyik legjobb kor az életben. Remélem nem bánja, hogy ennyire húznak önhöz.
Tudom, hogy néha nehéz velük, azonban egy pillanat alatt megszerettem az összeset. Imádom, hogy milyen könnyen túl tudnak lépni a sérelmeken, hogy milyen gyermekien egyszerűnek látják a világot. Ha megmaradna ez a mentalitás, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy nem tartana itt a világ.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:59 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington



Elgondolkoztató a mondat, melyet kiejt a száján, valóban nem is tudok azonnal felelni rá. Megdöbbentő és bámulatos, hogy egy vámpír, a világ legveszélyesebb ragadozója nem amiatt aggódik, hogy mi lesz, ha rákap a gyerekvérre, mert rákaphatna bármikor, hiszen a vér, az vér, hanem azért aggódik, hogy mit szólnak a jelenlétéhez mások. Mint egy megszeppent felnőt ember első napjai a munka világában. Egyszerűen hihetetlen, hogy én ennek részese lehetek. Most már egészen biztos, hogy nem éltem hiába.
- Az a baj a másokkal, hogy eléggé ítéletesek. Én is sokat agyaltam olyamin, hogy mit szólnak majd hozzám, vagy ahhoz, hogy csak nagyon lassan és megfontoltan tudok magyarul beszélni, és persze hibázni is. Szomorú, hogy a társadalmunk előbb ítél el, mint törekszik a megítélésre.
Örök hiba, mely nem csak kifejezetten mágus vagy mugli tulajdonság. Mégis mi vagyunk a megértőbbek a két fél közül. Mi vagyunk azok, akik inkább elbújtak, hogy ne legyen galiba a létezésükből.
- Persze az ön helyzete kellemetlenebb. Viszont van egy merész ötletem.
Ez most csak így hirtelen jött, és ki kell mondanom, még ha a másik fél őrültnek is gondol emiatt. Kicsit előrébb csúszok ültömben, ujjaimat összefonom magam előtt.
- Mit szólna hozzá, ha néhanapján eljönne, közel a takarodóhoz, és ön lenne az, aki estimesét olvas a srácoknak? Így, ahogy fejlődnek, nem biztos, hogy kialakul az elítélő képességük. Ha jól tudom fent a kastélyban is vannak olyan gyermekek, akik úgymond valamely kórságtól szenvednek.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 26. 17:59 Ugrás a poszthoz

Valéria

Ebédlő
Mindenkit szívesen látunk a játékban.  Love


Itt az idő, hogy végre jól megtömjük a bendőnket. Szépen lassan érkeznek a tanárok, majd mikor már mindenki elfoglalta a helyét, a diákok is. Először az elősök foglalhatják el a helyeiket, majd a másodikosok, a harmadikosok és végül a negyedikesek. A köasztalok körül mindenhol vegyes a korosztály, a testvérek ilyenkor jellemzően még együtt esznek, hiszen a Bagolykő falai között már háztársaikkal ülnek, és nem feltétlenül biztos, hogy ugyanabba a házba kerülnek.
Miközben az utolsó gyerek is elfoglalja helyét, a tanárok is leülnek, vannak, akik a diákok közé, másik a tanári asztalnál foglalnak helyet.
- Hölgyem.
Magam részéről a mai napon Valéria társaságát választom, aki rajzot oktat intézményünkben.  Idén számos újh tanár érkezett, így szerencsére nem érzem magam olyan egyedül. Mostanra már rutinosan mozgok a falak között és a faluban is, már nagyjából az arcokat is be tudom azonosítani, tudom, hogy kinek a gyermeke, unokája, dédunokája jár ide. Ez pedig nagyon sokat segít abban, hogy a rég elvesztett biztonságérzetemet visszanyerjem. Mostanra már elmondhatom, hogy jól vagyok, igazán jól, és hogy újra igazán embernek érezzem magam, aki képes megállni a saját lábán, egyedül. Leülök a nő mellé, és mikor az utolsó széket is elfoglalják, megjelennek a levesek. Magam részéről a krémes meggylevest választom kezdésként, szemben a csontlevessel. Most, ebben a melegben inkább a hűs levest tartom nyerő megoldásnak.
- Arra gondoltam, hogy ha van esetleg kedve és ötlete hozzá, akkor a gyermekekkel kidíszíthetnék a folyosókat, most olyan egysíkúak.
Barátságosak, de mégsem olyanok, mint amilyennek igazán szerettem volna, így hát elgondolkoztam, és ezt az ötletet tudtam kitalálni. Persze kellett hozzá az is, hogy megtaláljam Ash néhány gyerekkori rajzát. Ezeken jót mosolyogtam, és akkor pattant az isteni szikra.
- Mit gondol?
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. augusztus 18. 19:48 Ugrás a poszthoz

Előkészítősök és kísérők.
Gyülekezünk.


Három napos osztálykirándulás. Bevallom ezer éve nem voltam ilyenen, sőt kicsi gyerekkel sem, tekintve, hogy most már Ash is nagykorú. Bevallom, amikor szüksége lett volna rám, a kamaszkorában, nem tudtam az apja lenni, és most igyekszem mindent bepótolni ezzel kapcsolatban, ami talán néha túl terhes is neki.
Viszont erre a mostani, iskola szintű kirándulásra azt mondta, hogy nem lesz baj, minden simán fog menni. Negyven gyerek. Sima ügy. Miért is ne lenne az, hiszen számos kísérő is jön velünk. A különvonatunk nyolc harminckor indul, A találkozót a többiekkel nyolc tizenötre beszéltem meg. Jön egy csoport a kollégiumból, a kísérők egy részével, a többi gyerek pedig, akik a faluban lakik, a szüleivel jön majd az állomásra. Illetve páran a Bagolykőből is, főleg azok, akik tavaly még az előkészítőt gyarapították.
Jelenleg nyolc tíz van, én vagyok az első érkező. Reméltem is,hogy így lesz. Besétálva az állomásra látom, hogy a vonatunk már bent áll, de még ott sem várakozik senki, így aztán kimegyek az épület elé, hogy ott várjam meg a többieket. Utazótáskámat, melynek jó részét édességek teszik ki, magam mellé helyezem, egy kicsit nyomja is a vállam. Szerencsére hamar leérünk Szalamantonra, a szállásunk sincs messze. Mára csapatépítőket terveztünk, holnap pancsolás a Balatonba, este mesenézés, társasok, másnap városnézés, aztán irány haza. Este kicsit későn érünk haza, ami a szülőknek annyira nem tetszett, de amikor felajánlottuk, hogy faragunk itt - ott a programokból, egyből viszakoztak. Végül is, a negyedéveseknek ez lesz az utolsó kirándulásuk a Bagolykő vagy más, választott iskolák előtt, míg az elsősöknek az első. Minden szülő megtalálta a maga okát, hogy jó lesz a gyereknek, ha kimozdul innen egy kicsit.
Amíg várakozom, egy füzetet veszek elő. Ebbe írtam fel a névsort, az esetleges allergiákat, gyógyszereket, amikre oda kell figyelni, a kísérőtanárok nevét. A vonat indulását, érkezését, egyszóval mindent, ami életmentő lehet egy ilyen kiránduláson. Ha ezen túl leszünk, és nem lesz semmi gáz, akkor nagyon, de nagyon hálás leszek az univerzumnak.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. augusztus 24. 21:18 Ugrás a poszthoz

Kirándulunk

Ahogy az lenni szokott, főleg akkor, ha az embernek olyan munkája van, ahol 160 centi alattiakkal és 14 évnél ifjabbakkal dolgozik, az egyik percben még átadhatja magát a kellemes reggeli szellőnek, a csendnek, a békének, mely szétárad benne, majd egy pillanattal később megindul a tömeg. Mintha a a faluban lakó diákság, és a kollégiumiak egyszerre indulnának el, és érnének ide. A kellemesen lassú reggel egy pillanat alatt zsibongó szélviharrá növi ki magát.
- Remek, akkor, egy pillanat.
Tányára pillantok, majd indulok be, hogy váltsak néhány szót a kalauzzal. Mire visszatérek, már rendesen kapkodni kell a fejem. Az ovisok készen vannak, a másodikosok is, bár eléggé szétszortan, a többieknél azonban hiány van.
- Indulhattok az ovisokkal.
Érintem meg finoman az ifjú hölgy vállát, aki úgy néz ki, a legjobban korbában tudja tartani a csapatot. Mondjuk valószínűleg ehhez az is hozzájön, hogy Kirill ott áll mellette, és így vuuumm, mint a mágnes, a kis törpikék rávetették magukat. Jót mosolygok a jeleneten, ahogy szépen lassan elindulnak, istenítve követve a férfi és a lány párosát. Azt hiszem az egyik legjobb döntésem az volt, hogy Kirillt felvettem. A másik pedig, hogy Tányát is, és hogy összerakva őket egy szuper páros bontakozott ki, az már a sors csodája.
- MÁSODIKOSOK!
Kezemből tölcsért formálok, hangosan, de nem mérgesen kiáltom el magam, mire a zsibongás nagy része lecsillapodik. Egy halk "voah" hangot hallatok, mielőtt intek az általunk befoglalt hely jobb oldalára.
- Másodikosok, kérlek gyülekezzetek itt. Ha megvagytok, indulhattok ti is a vonatra.
Megint zsibongás keletkezik, ahogy a másodikosok barátoktól és szülőktől elvállva megindulnak a kijelölt helyre. Valóban megvan mindenki, így a kísérőikkel együtt elindulnak a vonat felé.
- ELSŐSÖK! GYERTEK IDE A MÁSODIKOSOK HELYÉRE! HARMADIKOSOK, ODA A TÁBLA ALÁ! NEGYEDIKESEK, A PERON KÖZEPÉRE, KÉRLEK!
A peron közepe nem épp a legjobb meghatározás, legalábbis félek, hogy most az lesz a vágyuk, hogy megtalálják a középső térkövet, és mind oda álljanak. Muszáj volt megint kiabálnom, hiszen csak így hallotta meg mindenki, hogy merre menjen. Tétova, integető szülők búcsúznak gyerekeiktől, amíg én megszámolom, hogy hányan hiányoznak. Az elsősök közül még négyen, a harmadikosoktól ketten, a negyedikesektől pedig szintén négyen hiányoznak. Ha mindenki ideér a csapatból, akkor indulhatnak ők is fel.


//Azt, hogy az osztálytáraitok ideértek, a létszám teljes, és felszálltok, azt ti játszátok ki. Ezt a részt legkésőbb pénteken zárom. Utána utazunk.//
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. augusztus 28. 23:22 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington
Köszönöm a játékot, a türelmet

- Igaza van. Én ragadtattam el magam. Csak tudja, öröm számomra, ha új, pozitív irányba indul el egy korábban negatív szemlélet. A nejem formált ilyenné.
A szeretett asszony miatt képes voltam alább adni. Korábban talán nagyképűnek is nyugodtan nevezhetett volna bárki. Persze helyén volt az eszem meg a szívem is, csak aztán az is közre játszott, hogy egy kis taknyos voltam még, ha korban nem is, hát fejben mindenképpen. Ő azonban férfit nevelt belőlem, finoman, észrevétlenül tűnt el a kettőnk közötti korkülönbség, és lettünk egyenjogúak. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lettem volna gyerekes, hiszen sokáig haragudtam azért is, amiért nem születik még egy gyermekünk, és nem, sokáig minimálisan sem gondoltam bele abba, hogy benne mi játszódik le. Persze utólag mindenki okosabb.
- Valóban ostobaság lenne elhinteni, csak örültem volna, ha önnek is könnyebb.
De persze, nem lenne könnyebb. Hiszen bár itt védve vannak, és amúgy is a gyerekek sokkal elfogadóbbak, ha valaki másabb – érthetetlen, hogy ez sokakból miért hal ki –, mégis, az iskolába mást tanulnak, és a világban mást tapasztalnak majd. Ez egy érdekes gondolat, mely miatt kissé kilépek a jelenből, egy olyan síkra, mely csak a fejemben létezik.
- Jaj bocsánat, elbambultam.
Néha egyetlen megállapítás rengeteg kérdést szül a fejemben, melyek elgondolkoztatnak. Ilyenkor muszáj foglalkoznom velük, ám legtöbbször a kérdés felmerülésekor is egyedül vagyok, így nem zavar meg a tény, hogy oda kell figyelnem egy másik emberre. Még szoknom kell, hogy már nem otthon vagyok, a fiam által csak „kriptának” hívott otthonunkba. Visszarántom magam a valóságba, mert vissza kell, és kérdezek. Ismét beszélgetünk, itt vagyok, teljes valómban. Figyelek rá, és ő is rám, egészen, amíg le nem zárja beszélgetésünket az a fránya hajnal. Jó társaságban repül az idő. Azt hiszem, ez halmozottan igaz.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. szeptember 29. 20:26 Ugrás a poszthoz

Vikohino

Odakint egészen idáig nagyon szép idő volt, most azonban egy pillanat alatt beborult, és erős szél kezdett el fújni. Szeszélyes egy idő ez, nem is értem. Az ég sem tudja eldönteni, hogy most éppen milyen időt is szeretne. Én meg? Én vagyok az a szerencsétlen, aki egy kék pólóban és farmerben indultam el, nem is számítva rá, hogy esetleg hidegre is fordulhat az idő. Angliában megszokhattam volna, mondhatja ilyenkor a laikus, de nem. Az az időjárás másabb, mint az itteni, sokkal, de ezt csak az értheti, aki huzamosabb időt töltött már ott.
Amikor belépek, egy villám szeli át az eget, az ajtó pedig a széllökésre gyorsabban nyílik. Egyetlen pillanaton múlik csupán, hogy nem csapódik, én pedig kócos, kissé didergő valómban belépek a piciny boltba.
- Jó napot!
Köszönök a pult mögött álló reszketeg öregúrnak, aki nagyot biccent felém, ahogy be tudom csukni magam után az ajtót.
- Vihar közeleg. Érzem a könyökömben.
Erre én tudok csak bólintani. Na igen, nekem ilyen szuper érzékeim nincsenek, maximum az otthoni időjárás – jelző, ami még szép időt mutatott, amikor elindultam. Vagy a vihar volt gyors, vagy tényleg kidobás volt a kilenc sarló érte.
- Rendeltem pár mesekönyvet a múlt héten. Thomas Everett néven, a neje vette fel a rendelést.
Az öreg gondolkozik egy kicsit, majd inkább elindul befelé a pult mögötti ajtón át, egy másik helyiségbe, én pedig a polcok között, hátha itt kint is találok valamit.
- Gratulálok.
Ami azt illik találok. Nem könyvet, hanem egy kismamát. Le se tagadhatná, legalábbis előttem nem, egyből felismerem, ahogy a hasához ér. A nejem is sokszor csinálta, amikor Ash-sel volt terhes. Na meg aztán ott van a könyv a pelenkázásról is. Egyszerűen lebuktatja.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. szeptember 29. 21:47 Ugrás a poszthoz

Vikohino

Megvallom, nem éppen erre számítottam. Az előző árulkodó mozdulat nem éppen arra utalt, hogy a dolog nem örömteli. Én, emlékszem még rá, egyből lázba jöttem, és kismamább lettem a nejemnél. Mindent tudtam már pár nap után a szülési légzéstől elkezdve a szoptatáson át a büfiztetésig, míg a nejem épp csak elkezdett elmélkedni azon, hogy ne kényszerítsük majd bele a gyereket a kék - rózsaszín sztereopítiába. Azt hiszem tényleg kicsit jobban rápörögtem anno, és be kell vallanom, hogy most is szívesen rápörögnék, csak éppen nem lesz ilyen különleges alkalmam még egyszer.
- Én sajnálom, nem kellett volna.
Bár nem tudom, hogy mit nem kellett volna. Gratulálnom? Hiszen a világ legcsodálatosabb dolgához tettem. Mindenesetre egy pillanat alatt elbizonytalanodtam, és inkább zavartan elfordítottam a tekintetem a hátáról, mivel elfordult tőlem. Hát ez nem indult a legjobban. Azt hiszem, nem kellene csak úgy idegeneket megszólítanom, és főleg nem életüket meghatározó dolgokban. Szívem szerint vígasztalóan megsimogatnám a hátát, és próbnálnám meggyőzni, hogy nincs semmi baj, de egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy nincs, másrészt, elég komoly esélye van annak, hogy a sírás közeli állapotban még fel is pofoz, de úgy tisztességesen. Erre pedig nem sok szükségem van, hiszen ebben a faluban gyorsan terjednek a hírek, itt egy pofont kapnék, kint meg már úgy terjedne, hogy megcsaltam ezt a szerencsétlen nőt, akit nem is ismerek, de egészen biztosan huzamosabb ideig viszonyom volt vele, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy van egy állandó kapcsolatom, és mire észbe kapnék, már vasvillával üldöznének el a felháborodott szülők, akik rám, és az általam vezetett iskolára bízták gyermekeiket. Ez igazán kellemetlen lenne.
~ Jóhetnének már azok a könyvek... ~
Morfondírozok magamban, illetlenül hosszan nézve egy szoptatásról szóló könyv gerincét. Amikor végre észbe kapok, olyan riadtan lépek arrébb egy polcot, mint akit bolha csípett meg. Máris jobb címek, receptkönyvek.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. október 3. 22:44 Ugrás a poszthoz

Vikohino

Amikor bocsánatot kér, egy pillanatra megdöbbenek, de végül csak apró fejrázással jelzem, hogy erre igazán semmi szükség, elvégre ő nem tett semmi rosszat. Mondjuk én sem, de kettőnk közül ő mégiscsak ártatlanabb.
- Ugyan, ne kérjen bocsánatot, nekem nem lett volna szabad tolakodónak lennem.
Nem mindenki olyan, mint én, aki kiugrik a bőréből, ha kisbabákról van szó. Én az a fajta ember vagyok, aki nem tud nem örülni, ám ez nem mindig ilyen könnyű. Meg kellene ezt már tanulnom, de valahogy nem sikerül. Mindig ugyanabba a hibába bírok belesétálni, és rám – bár férfi vagyok – de igaz az a marketinges kijelentés is, hogy gyerekkel mindent el lehet adni. A nővel kevésbé igaz, a kisállattal meg közepesen. Nem szerencsés, ha az ember csak özvegy, ha ennyi ideig lefojtja az interakciókat, melyeket a teste megkövetelne, hiszen így, még a végén tényleg nem lesz ingerem a gyengébbik nemre, nem mintha arra vágynék, hogy megint elveszítsek valakit.
Zavartan simogatom a könyvek gerincét, miközben magamban mantrázom, hogy igazán jöhetne már vissza az idős úr a könyvekkel. Nagyon hideg kezd itt lenni, de van egy olyan gyanúm, hogy ezt csak beképzelem, és igazából nincs is hideg, csak az előbbi jelenet miatt érzem magam olyan kínosan, hogy annak már testi tünetei vannak.
Hosszúnak tűnő, ám igazából talán egy percnyi kínos könyvsimogatás után – még szerencse, hogy egyik sem akarta leharapni az ujjamat – nyílik a lengőajtó, felbukkan a férfi, jókora könyvkupaccal lépkedve. Pár hosszabb lépéssel ott termek a pult mögött, hogy segítsek neki. Nem szeretném, ha még fizetés előtt balesetet szenvedne, hiszen az lenne a legjobb, ha minél előbb leléphetnék innen.
- Köszönöm, kér számlát, ugye?
Kérdezi, felrakva nagy, kerek szemüvegét, bólintok.
- Igen.
Füzetet vesz elő, amíg én visszasétálok a pult másik oldalára. Nem siet. Nem lassú, de nekem most az idegbeteg szúnyog őrjöngése is az lenne. Észrevétlenül kifújom a levegőt, míg a megfelelő oldalra lapoz.
- Cím?
Fel se tűnik, hogy a főbb adatokat, mint dátum, és mindenféle aláírás, illetve a saját nevük és címük már le is van írva.
- Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola, Óvoda és Kollégium. Bogolyfalva, Boglyas tér 10 – 16.
A címet nagyon gyorsan lekörmöli, irigylésre méltó gyöngy betűkkel, mot már csak az alig harminc könyvet és árukat kell. A kezeimet a zsebembe süllyesztem. Esküszöm fázom.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. október 6. 22:26 Ugrás a poszthoz

Vikohino

Mialatt az idős úr, gyönyörű gyöngy betűkkel megírja a számlát, nézelődök, leginkább a mögötte lévő polcon. Hihetetlen, hogy egy ilyen kis eldugott falucskába is eljutnak a Georgia Macelley könyvek, ráadásul a megjelenés után alig pár héttel.
- Kér egyet? Dedikált.  
Egy pillanatig még bambulok a könyvre, nem is tűnt fel, hogy rajta maradta tekintetem. Valószűleg elég bárgyú képet vághattam, mert hozzátette, hogy:
- A neje biztos örülne.
Igen, biztosan nagyon értékelné, hogy egyrészt befejeztem a könyvét, másrészt szombat délutánonként, amíg a fiam csatangol, én finom vonalakkal, minél nőiesebb kézírással dedikálok egy vörös hajú nőnek kiadva magam. Ezt azonban nem fejtem ki, hiszen a könyvekről a saját fiam sem tud, és valószínűleg agybajt kapna, ha megtudná, hogy az "Utolsó szívdobbanás" romantikus krimi az apja kezétől származik.
- Nem hinném.
Végül csak ennyit mondok, nem említve meg, hogy nincs nejem. Amúgy meg Ash igazán értékelhetné, hiszen egyrészt jól megszerkesztett kis könyvről beszélünk, alaposan utánajártam a részleteknek, másrészt pedig nagyon szép kis árat pénzt fizetnek utána, hiszen egy elismert írónő vagyok. Igen ilyenkor bent a kicsi, vörös boszorkány diadalittasan kihúzza magát.
- Értem.
Nem nagyon firtatja a dolgot, talán azért mert rájött, hogy én vagyok az a szerencsétlen özvegy, vagy talán mert ő maga semértékeli annyira a könyveit, mint a neje. Miközben az utolsó simításokat végzi a számlán, éktelen sírásra leszek figyelmes. Nem is értem, hiszen az előbb még nem volt itt gyerek, aztán elindulok a hang irányába, és csakhamar megtalálom az előbbi hölgyet, kezében egy sírós könyvvel.
- Szabad?
Kérdezem, de igazából már cselekszem is, és gondoskodó mozdulatokkal kezdem el csitítani a könyvet, aki egy kicsit még mintha hüppögne, de aztán csakhamar elhallgat.
- Elég zavaróak nem? A hangokat kiadó könyvek. Kiabálnak, veszekednek, sírnak. Nincs is talán boldog hangot kiadó könyv.  
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. október 18. 12:09 Ugrás a poszthoz

Vikohino

- A könyvet? De. Gyereket viszont nem először.
Igaz mostanra már az a gyerek elég felnőtt, eljár a két lábán, sőt, ha nem figyelek oda rá, még a végén ő ajándékoz meg engem egy kis gőgiccsel. Igaz, nem bánnám, de hát apaként nem igazán hangoztatom a dolgot, hiszen még fiatal, előtte az élet, és ráér gyermekekkel megajándékozni. Csak azért, mert ő önző módon alkalmasnak érzi magát még egy pár gyerek felnevelésére, csak nem bíztathatja egyszer gyermekét, hogy alig tizennyolc éves fejjel apa legyen belőle. Amúgy is, ezzel éppen azt cáfolná meg, hogy alkalmas apának.
- Dorombolt? Azt hiszem ezek a könyvek nem éppen arra jellemzőek.
A gyerekes könyvek amúgy is roppant veszélyesek, emlékszem már régen is, amikor a nejem terhes volt, akkor is voltak ilyen „állat” könyvek, az egyik egyszer még meg is harapott. Brutális, hogy mit ki nem találnak. Ellehetetlenítik az embert.
- Ha szeretne hasznos tanácsokat ellesni a gyereknevelésről, akkor szívesen adok önnek könyveket. Annak idején a nejem rengeteg könyvet vett, és jó kis tippek vannak bennünk, azt pedig garantálom, hogy egyik sem üvölt.
Ezzel a mondattal pedig visszacsúsztatom a most már szuszogó könyvet a helyére. Menet közben a férfi elkészült a számlával, így egy mosoly villantása után visszalépek a pulthoz, hogy rendezzem a számlát. A csomagot magamhoz véve lépek vissza a nőhöz.
- Ha én nem is vagyok otthon, a fiam igen. De többnyire én is. A Macskabagoly utcza 26 – ban lakunk, és szívesen látjuk. Viszlát!
Az utolsó szót hangosabban mondom ki, ezzel elköszönve a férfitól is, kilépve az utcára, és elindulva az előkészítő felé.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 14. 19:19 Ugrás a poszthoz

Nessa

Őszintén szólva, a mai nap olyan volt, mint egy káosz, és mikor véget ér, rendesen meg kell néznem, hogy a fejem a helyén van - e még, és amikor megállapítom, hogy igen, akkor azért ellenőrzöm, hogy a többi testrészem is meg van - e, mert ma nem egyszer éreztem azt, hogy menten három felé szakadok. Távozó tanárok, akik különböző okok miatt a távozás mellett döntöttek, aztán diákok, akik munkát keresnek, meg diákok, akik szakkört csinálnának, meg hát akkor már lehetne ez a szakmai gyakorlatuk is, meg aztán ott vannak az új tanárok. Mellette ott vannak a téli kirándulási tervek, a hiányzások, az elballagni készülő gyerekekkel kapcsolatos papírmunkák, a szülőkkel vagy gondviselőkkel való egyeztetés. Aztán, amikor az ember azt hiszi, hogy már minden megvan, akkor kiderül, hogy nem hozott ebédet, így rendelnie kell. Ez mind szép és jó, de ahogy kilépek az ajtón, nem találom semerre se Heddát, pedig ő az, aki mindig tudja, hogy épp mit ennék. Valljuk be, ha rajtam múlna, akkor három nap múlva is csak állnék, és nézném a sok papírt. Korgó gyomorral kötök ki a konyhán, ahol ellopom a lány ebédjét, szégyen vagy sem, megeszem az ő nevével ellátott dobozke tartalmát, majd mikor felfedezi a hiányát, hát felajánlom, hogy meghívom, rendeljen magának valamit. Be nem vallanám, hogy én voltam, nem, nem. Fogalmam sincs, ki lehetett az a galád.
Ezek után jön a délutáni sokk. Óracserék, vírusos megbetegedés a kollégiumban, a még tünetmentesek kivizsgáltatása és áthelyezése a helyi családokhoz, akik vállalták, hogy egy - két éjszakára befogadnak gyerekeket, értesíteni a szülőket, hogy mi a helyzet, közben a beteg gyerekek ellátását is elintézni. A mai nap, határozottan az egyik legfárasztóbb az év első fél hónapjában. Amikor végre végzek, el sem hiszem hogy tényleg elfogyott a káosz. Már csak az van hátra, hogy a saját bevállalt gyerekeimet is elvigyem. Franci volt olyan kedves, hogy szintén bevállalt pár kisebb kölyköt, így most teljes menetfelszerelésben nyolc hét és tizenkét év közötti fiú és lány, csomagokkal és egy darab Franci, aki kint szórakoztatja őket, várják, hogy végre én is leoltsam a villanyt, és elinduljunk haza.
Éppen csak kilépek az ajtón, a sok törpicsek és a szőke lány nyomában, amikor is meglátom a kint toporgó nőt. Széles vigyorra húzom a számat, és intek felé egyet.
- Nocsak, az Amazonas királynője!
Kiáltom, majd a mellettem álló lányra pillantok.
- Hazavinnéd őket, kérlek? Ash otthon van, segít majd, már tudja, hogy mennek, legyetek addig együtt, nálatok. Hamarosan én is megyek.
A lány bólint, én meg hálásan egy puszit nyomok a fejére, amire a gyerekek úúú-zni kezdenek, én meg rendesen zavarba jövök, pedig semmi okom rá. A másik fél csak nevet, és mint egy jó tanító, párosával sorba állítja a gyerekeket és elindulnak a Macskabagoly utcza felé, én pedig közelebb sétálok kedves barátom felé, aki csak úgy lelépett expedíciózgatni.
- Örülök, hogy krokodilfogak nélkül sikerült visszatérnie hozzánk, Ms. Baako.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 14. 20:05 Ugrás a poszthoz

Valentinom Love

Furcsa dolog a hűtő, főleg az, hogy a muglik nem tökéletesítették ki arra, hogy vissza is termelje a kaját. Ne csak úgy eltűnjön, amikor az ember eszik vagy éppen elfőzi, vagy hagyja, hogy valaki más főzze el, amit persze utána majd ő maga megeszik, esetleg még Asht is megkínálja, mert olyan nagyon jó fej, hogy nem hagyja éhen veszni egyszülöttjét.
Ezen a nagyon érdekes észrevételen elmélkedek, mert bizony én már mackóban meg zokniban mászkáltam nagyban otthon, abban a hitben, hogy a hűtőben van kaja. Nos, nem, nincs. Pontosabban van, két darab alma, egy citrom, meg valami furcsa állagú cucc, ami egészen biztos, hogy nem úgy kellene, hogy kinézzen. Lehet, hogy valami iskolai kísérlet, nem is mertem kidobni, amíg a házon kívül lévő fiam, meg nem érkezik. Viszont enni kell, főleg egy olyan pocakot eresztett fickónak, mint amilyen én vagyok. Nincs ám nagy, de talán jó lenne, ha az igazgatói állás mellé vállalnék még valami rakodómunkásit is, hogy szinten tartsam a testem. Pedig egykoron de jól néztem én ki, hajaj! Nem igaz ám, de jobb erre fogni, mint az öregedésre.
- Höh?
A kéz, ami a vállamra téved, meglep, de szerencsére annyira ismerem már a tenyere méretét, hogy ne akarjam azonnal lekaratézni. Egyrészt beteg, hogy tudom, hogy az ő tenyere az, ha érzem a súlyát, másrészt nem tudok karatézni, szóval nevetséges cicaharc lenne az egész. Viszont engedem, hogy elvonszoljon. Bár, amikor legutóbb ilyen bizalmasan elindultunk egy játszótér felé, majdnem kicsaptak a Roxfortból, mivel kitaláltuk, hogy miként lehetne bejutni a lányok öltözőjébe. A terv zseniális volt, a kivitelezés pedig majdnem hibátlan. Mást csak megdorgálnának érte, nekünk viszont az már a sokadik volt.
- Jaj ne... hát megtörtént. Ki az? Penelopé vagy Matyi? Melyikük?
Tudtam, hogy egyszer valakit ki fog nyírni. Ők ketten a legesélyesebbek, Penelopé simán idegesíti, Matyi viszont az egész kisugárzásával még engem is irritál. Nem bírom a húsz éves szájhősöket. Az a tipikus, akinek mindig van egy jobb története, mint a tiéd, majd a te történetedet elmeséli másoknak. Irritáló.
- De most komolyan, mi ez a csíkos összeállítás, már a börtönre gyakorolsz? Lehetsz ám bent színházigazgató is.
Persze csak gonoszkodok vele, nem hiszem, illetve remélem, hogy nem trafáltam bele a dologba. A mászókának vetve a vállam nézek rá, nem láttam már pár napja, ami nem ritka, de most láttam, hogy otthon van, és ennek ellenére nem láttam, ami viszont zavart.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 14. 20:40 Ugrás a poszthoz

Nessa

- Ki nem hallotta? Bogolyfalva fejlődik, de nem olyan ütemben, hogy a hírek ne érjenek el az emberhez három perc alatt, még a legtitkosabbak is. Na jó, most már kell nekik öt perc is.
Egy kis poént is belecsempészek a mondandómba. Sajátos, angol humor, amiért szörnyen szégyellem is magam. Pedig általában a humorom nem szokta tükrözni a származásom.
- Nekem? Ez igazán kedves, de nem kellett volna fáradnia. Köszönöm.
Pillantok rá hálásan, miközben átveszem a kekszet, és udvariasan veszek is belőle egyet. Ebéd óta nem ettem, és amennyi stressz ma ért, most jövök rá, hogy igencsak éhes is vagyok, ezt persze nem mutatom ki, hiszen még nem tartok ott, hogy képes lennék lelegelni az örökzöldeket, addig meg rajtam nem is látszik nagyon sok mindent.
- Ugyan, ne szabadkozzon, hiszen előttünk az egész élet, ez pedig ahogy hallottam nagy lehetőség volt önnek. Elég sok nyitott alkalmunk van, amikor csinálhatunk közös programokat, sőt akar a kalandjairól is mesélhet nekik, úgyis páran felfedezők és ereklyekutatók akarnak lenni.
Persze még gyerekek, ebben a korban még elég sok minden szeretne lenni minden gyerek. A kislányoknál a Kviddicsjátékos hercegnő tanár a legmenőbb, amiért a kollégáim külön dicséretet érdemelnek, mert akkor ezek szerint nem végzik rosszul a munkájukat.
- Nagyon finom ez a sütemény. Nem kér belőle?
Bár az is lehet, hogy ő maga már tele van ezzel az édességgel, de azért az udvariasság úgy kívánja, hogy megkínáljam, meg aztán milyen már, hogy csak itt eszegetem, ő meg nézi. Nonszensz.
- Behívnám az iskolába, de nem ajánlatos. Épp fertőtlenítő varázsokat küldenek rá, vírusos megbetegedés. Akit egészségesnek találtak, családoknál alszik ma, a betegeknél pedig extra felügyelet van fent a kollégiumban. Mi is elszállásolunk nyolc kiskölyköt, kicsit legalább élettel telik meg a Macskabagoly utcza 26 – 28.
Nem is tudom, ezt miért mesélem el, talán mert még mindig kicsit zavarban vagyok amiatt, mert egy ösztönös reakciót félreértelmeztek. A gondolatra nyelek egy nagyobbat, zavarban vagyok, talán mert egy kósza pillanatig belegondoltam abba, hogy ez mennyire természetellenes lenne. Főleg mert… főleg…
- Amúgy, a lány, Franciska, ő a legjobb barátom lánya, mintha a sajátom is lenne. Együtt nevelkedett a fiammal, már amikor nem úton voltak. Gondolom hallott már Révay Valentinról, ő a lelkiismerete.
Bökök a fejemmel arra, ahol még egy pár perce a lány és a gyereksereg állt. Jobbnak érzem tisztázni ezt az egészet, mielőtt még arra a következtetésre jut, hogy én ezzel az ifjú lánnyal bensőséges viszonyba lennék.
- Meséljen inkább az útról, milyen volt?
Terelem a témát inkább rá, hiszen most minden címlapon ő mosolyog vissza, hőssé vált.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 14. 21:09 Ugrás a poszthoz

Valentinom Pirul

- Eeeeelnézést kérek a naccságos művészúrtól. Há’ nem lehet mindenki olyan tanult, mint az úr.
Még egy mélyebb meghajolást is megmutatok, olyan színpadit. Játszottam azért én is darabokba, na persze csak iskolai szinten, és abból se soha címszerepet, az leginkább Valentinunk kiváltsága volt, viszont a színpadi meghajlás, na az remekül megy, ezt ő is tudja. Én meg szerencsére azt, hogy hol van itt egy kisebb gödör, amit könnyedén át tudok lépni, bokatörés nélkül is a sötétben.
- Szabadság… kirúgtak? Neeem, az nem lehet, inkább lenyelik a stílusod, de egy ekkora nevet nem veszítenének el. Szabadság. Ijesztően hangzik, ne mond ki többet ezt a szót.
Rendesen átjár a fagyos rémület, és azonnal be is ugrik minden lehetőség. Az első ugyebár az, hogy kirúgták, de ezt szóban el is vetem, hiszen nem lenne semmi értelme nem lenne, hiszen annyira könyörögtek neki, és igen, pontosan tudták, hogy milyen, hát akkor mégis miért akarnának megszabadulni tőle? Ha valóban kinyírt volna valakit, már rég eltüntette volna a színház önköltségen, és mindenki úgy tenne, mintha nem történt volna semmi.
Jöhet a következő elmélet. Halálos beteg. Annyira nagyon, hogy azon már Merlin sem segíthet. Nos ez eléggé valószínű lehetne, tekintve, hogy mennyi cigit szív percenként. A naponta olyan nagy szám, hogy az ember ki se meri mondani, néha már az órai átlagot sem. Ettől mindig is tartottam, hogy ez egy nap bekövetkezik, hogy majd nem fogja bírni egyszerre a színpadi szereplést és a cigit a szervezete. Megvallom, érzem is, hogy ez az aggodalom átsuhan az arcomon.
Aztán ott van az is, hogy valaki megkörnyékezte a lányát, és rájött, hogy az a valaki bizony egy hímnemű, olyan, mint amilyen ő is volt egykoron, és pont ettől fél, ezért van otthon, mert addig a suhanc nem tud a lánya közelében lenni. Én magam sosem tudhattam meg, milyen az, ha lánya van az embernek, nekem nem adatott meg ez a csoda, de Franciskát sajátomként szeretem, így pont annyira rosszul érint a dolog, mint egy apád érintene. Remélem azért, hogy az a valaki nem az én fiam, mert nem akarom, ha a gyerekem rövid úton az anyja után menne. Akkor azt hiszem én is követném őket elég minimális időn belül.
- Bekaphatod.
Felelem teljesen simán arra, hogy igazgatónak lenni nem jó dolog. Én is az vagyok, nem flinces – flancos színházban, de az vagyok, és imádom csinálni, jobban, mint hittem volna, amikor igent mondtam a lehetőségre, hogy pályázzam meg, vagy amikor ténylegesen megkaptam. A kis apróságok, melyek hozzájárulnak minden nap ahhoz, hogy a kreativitásom újabb és újabb szintjeit érhetem el, egyszerűen kellenek.
- Jobban járnál, mert lehet, hogy nem látszik, de közben elég csúnya elméletek futnak át az agyamon. Remélem annyira nem vészes, mint, hogy a M.A.C.U.S.A. beépített embere vagy és egy veszélyes gyilkos nyomában jársz, Franci nem is a te lányod, hanem az elmeháborodotté, és vele akarod előcsalogatni.
Érzem, hogy ez egy komoly pillanat, mégis egy kicsit igyekszem lágyítani a helyzetet, és sajnos de, ez tényleg megfordult a fejemben. Író vagyok a fenébe is. Nem is rossz, ha nem lennék jó, most nem pörögne az agyam a titkon ennyire.
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. január 14. 22:02 Ugrás a poszthoz

Valentinom  Pirul

- De van nálad cigi ugye? Vész esetére.
Ez az! Azon gondolkoztam már amióta megszólított, hogy mi fura rajta. A keze az övé volt, a járása is, a magassága is, mégis valahogy más volt. És megvan! A hangja! Nekem azért nem tűnt fel, mert én ezt a hangszínt is ismertem, hiszen a közel harminc év alatt, amit hol egymás mellett, hol a világ másik felén, de mégis együtt éltünk le, számos emléket égetett bele mindkettőnk elméjébe.
- Viszont örülök, hogy jól vagy, de ismersz, aggódom érted.
Akkor is aggódtam, amikor házasságba kényszerítették, megjegyzem egy tiptop félvéla nőhöz, aki valljuk be, nem az a kategória, akinél az emberben felmerül az, hogy nemet mondjon. Ilyen különleges ember is csak egy volt, méghozzá a drága barátom. Persze az idő aztán őt igazolta, ám mégis. Én vagyok kettőnk közül az aggódó fél, aki még akkor is, mikor nevet a lecsapott magas labdán, akkor is aggódó szeretettel tekint a másikra. Végre visszakaptam a barátomat, hát hogyan engedhetném át olyanoknak, mint a halál? Különben is, milyen ironikus lenne, ha a Halál meghalna. Lehetetlen, ő egyszerűen örök.
- Megijedtél?
Meglepődve emelem ki ezt az egy szót, miközben ellököm magam a mászókától, és leülök a másik hintába, ami valljuk be, nekem is kicsi, hát még akkor a másik félnek, de legalább arra jó, hogy ne álljak ott, mint valami szerencsétlen.
- Óóó, mondd még egyszer, hogy sajnálod. Tetszik.
Ez a dolog komoly, jobb lenne, ha leállnék a hülye viccekkel, mert nem egyszer kerültem már miattuk kínos helyzetbe. És bár mosolyogva nézek rá, a mosolyom leolvad a tekintetétől. Nem is biztos, hogy kettőnk közül én vagyok az okos és megfontolt felnőtt. Csak úgy tűnik, ám most, ahogy így rám néz, érzem, hogy én ehhez az egészhez még nem vagyok elég… felnőtt. Felnőtt? Fogalmam sincs, hogy mi nem vagyok, de az arckifejezése csak még jobban megijeszt, jobban annál is, mint amikor azt hittem, a halál kezére jut. Még a végén én kerülök oda.
- Ennyire vészes?  Érzelmek. Nem is tudtam, hogy vannak érzelmeid.
A láncot kezdem el piszkálni zavaromban, ez nem volt a legszebb kijelentés, de hát valljuk be, ő olyan érzéketlennek hat. Anyám mindig azt tanította nekem, hogy nem szabad felhívni a figyelmet az emberek gyengeségére, azzal nem segítjük a fejlődésüket. Aztán ő is ideje korán elment, mert bár ő sosem bántotta apámat, se tettel, se szóval, de az öreg elég rendesen odamondogatott neki. Szerettem anyámat, és sosem bocsátottam meg apámnak, hogy a halálba kergette. Hiába a rák, tudom, hogy apám volt a kiváltó, ezért is vádoltam magam, amikor a nejemnél ugyanazt diagnosztizálták. Azóta tudom, hogy a szavaknak és a gondolatoknak is erejük van. Én azt erőltettem, hogy legyen még gyerekünk, ha nem is szándékosan, de ezzel bántottam a nejem, ő pedig elment. A számat elhúzva pillantok a másikra.
- Mármint, de vannak. Tudom, hogy Francit az életednél is jobban szereted, megkockáztatom, jobban, mint ahogy én a saját fiamat, aminél szinte lehetetlen túltenni. Nagyszerű apja vagy, még ha te magad nem is hiszed el. Csodálatos embert neveltél belőle. Érzékeny, intelligens, szeretettel teli, önálló. Büszke lehetsz rá.
Elkapom a láncát, és közelebb húzom magamhoz a hintával, kettőnk közül én még mindig erősebb vagyok. Egyik kezemmel a láncot fogom, másikkal meg összekócolom a hülyén lenyalt haját.
- Na meg persze engem. Én vagyok a te nagy szerelmed te melák.  
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Thomas Alexander Everett összes RPG hozzászólása (50 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel