Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Tudom, hogy tudja, mi van a fémtartályban. Azt hiszem, ez a mi kapcsolatunk - ami mindössze pár perces eddig, mégis jóval többet ígér mind a múltba visszanyúlva, mint a jelenbe előre kapaszkodva-, ez egy ilyen tudom, hogy tudja viszony. Nem kell kimondani. Nem kell jelezni. Elég, ha a másik szemébe nézünk, vagy egyszerűen csak fogjuk a rezgéseit. Az én ez irányú érzékenységem fajomnak és koromnak tudható be, míg a fiúnál az ő különleges adottságának.
Éppen csak visszaérek a termosszal és lehelyezem az asztalra, amikor jön is a kérdés. Lassan emelem kék szemeimet a nem mindennapi nyúlra. A pult mellett állok, jobb kezem rajta pihentetem, ujjaim végei a lapjára simulnak. Egész testemben az előttem álló felé fordulok és végigpillantok rajta.
- Kell legyek valahol. - adom meg simulékony, mégis érdes hangú válaszomat, amely mindent magában foglal ismét. Mindenütt voltam már. Mindenütt éltem már. Bárhol lennék, jogos volna a kérdés, miért vagyok pont ott. A válasz mindig az lenne, amit most is megadtam. Persze, tudom, ez itt egy kiváltképp bizarr környezet egy magamfajta számára. Mintha egy svédasztal mellé költöztem volna, nem igaz?
Márványszín vonásaim megkeményednek némileg. Hiszen igazából akárhova megyek, mindig van valami ok, amiért az emberek szerint arcátlanság ott lennem. Még ha nem is mondják ki, így gondolják. Mit keresek egy nagyvárosban, emberekkel körülvéve? Több ott a csemege? Mit csinálok a pusztában, magányomban? Talán tervezek valamit? Miért költöztem gazdag negyedbe? Ki akarom fosztani őket? Mit csinálok a szegények között? Talán úgy hiszem, az ő eltűnésük kevésbé lenne megrázó? Mindig ugyanott tartunk. A szemükben a létemet vámpírságom határozza meg és annak is az a szeglete, hogy a vérükre szomjazom. Jellemző ez a beskatulyázás a halandókra. Úgy általában. De természetesen elismerem, az, ami vagyok, nem ugyanaz, mintha valaki fekete, vagy vegán, vagy muszlim, vagy rocker, vagy meleg. Az én bélyegem, az én címkém sztereotípiái sokkal valóságosabbak és okkal merülnek fel. Ahogy a tigris is lehet bár szelíd, nem igazán tudhatod, mikor ereszti ki a karmait, mikor csap le rád, az ösztöneitől vezérelve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

A vámpír nyílt testtartása, felé fordulása sokat elárul. Az emberek az ilyen nonverbális kommunikációt, sugallatot legfeljebb öntudatlanul szokták receptálni, észre se véve, hogy ők is reagálnak rá, legyen az pozitív vagy negatív reakció. Ám egyesek külön figyelmet szentelnek a másik ember arcrezdüléseinek, testhelyzetének, makrómozdulatainak.
Lepillant a férfi kezére, az ujjaira, végigjáratja a tekintetét a másikon, amint az is teszi. A válaszára végül visszaérkezik az arcára és újra a szemein állapodik meg. Egy ideig csak figyeli a másik hideg kékjeit, mint aki egy festményen keresi a részleteket, amelyek elárulják, hogy az adott műalkotás valódi vagy csak egy gyönyörűen elkészített hamisítvány. Végül egy aprót bólint, inkább csak a tekintetével, mint a fejével - az eredetiséget igazoló papírra képzeletben pecsétet nyom.
Nem fog stigmatizálni, nem érez rá sem késztetést, sem hajlamot. Akit egész életében különböző bélyegekkel cimkéztek fel, akit gúnynevekkel csúfoltak az iskolában, aki mindig valami volt, egy kategória, egy doboz, amelyet kényelmesen mindenki el tudott magának könyvelni - x kategória; tartalma: Tobias nevezetű egyén; tulajdonságok: abnormális, antiszociális, furcsa; megjegyzések: veszélyes, kerülendő.
Nem, ilyet nem fog tenni. A vámpírság végülis ugyanolyan állapot, mint az övé. Vannak vonásai, amelyek úgy nagyjából megfigyelhetőek minden egyénnél, de a lényeg mindig más. Mindig egyedi. Ő nem egy vámpír, akinek van egy neve úgy mellékesen, hanem ő Adam, aki úgy egyébként vámpír is. Ugyanúgy, ahogy a fiú pedig Tobias, egy kicsit ilyen, egy kicsit olyan, de semmilyen sem kategorikusan.
Mindebből semmit sem ejt ki hangosan, de ahogy a másik fele fordul, kezeit nekitámasztja a pultnak, testével kicsit előredől, egyértelművé válik a lényeg.
- Néha a legártalmatlanabbnak tűnő halandók követik el az igazán szörnyű tetteket. - hangja finoman megremeg, rég elfojtott düh tőr fel a mellkasából. Nem megnyugtatásként szánja, legalábbis nem elsődlegesen annak.  A vámpír valószínűleg azóta tudja, hogy nem ő az első a fajtájából, akivel találkozik, mióta belépett az ajtón. És arra is rájöhetett már, hogy nem fél tőle, csak... óvatos. Két évtizednyi röpke élete alatt annyi gonoszságot, ördögi, mély gonoszságot tapasztalt, amit más egy hosszú élet alatt sem. És ezek a tettek szinte kivétel nélkül embertől származtak.
- Az emberek a szörnyek. - nem tud másként tenni, viszonyulni, érezni. Attól a pillanattól fogva, hogy először belenézett a kék szempárba és megpróbálta megragadni azt, ami azon túl van, egy kötél feszült ki köztük. Ezek a kötelek nagyon nehezen szakadnak el és mindig sérül mindkét fél, de nem mindig ugyanolyan mértékben. De jelenleg még semmi oka nincs a kötélnek elszakadni. A termosz, a bolt, a halálesetek és eltűnések hiánya. Nem, semmi oka.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Ezzel nem tudok vitatkozni. Talán csak annyit, hogy avatott szemeknek a szörnyek soha nem tűnnek ártatlannak. Ők tudják, hogy a látszat csal. Ők tudják, mit rejt a felszín és nem téveszti meg őket se modor, se küllem, se semmi más. Engem sem. Nem azért mert ilyen eszesnek, az összefüggéseket látónak, a dolgok mögé nézni képesnek születtem, hanem mert eleget éltem ahhoz, hogy ilyenné váljak. Tény, hogy nem esett nehezemre, de ilyen idős koromban, mint amilyen most az előttem álló fiú, én fele ennyit nem tudtam, mint ő. Fele ennyire nem tudtam kiismerni az embereket, vagy megfelelően következtetni abból, amit tapasztalok.
- A szörnyeknek nincs faja. - véleményezem második felvetését.
- A szörnyeknek csak tulajdonságaik vannak. Úgy mint öntudat és saját akarat. - fejtem ki álláspontomat. Úgy vélem, az a szörnyeteg, aki rémtetteit úgy hajtja végre, hogy teljes mértékben tisztában van azzal, milyen borzalmat cselekszik, ennek ellenére mégis megteszi, noha képes lenne gátat szabni tetteinek. Ez a szörnyeteg ismérve. A tigris nem szörnyeteg. A tigris ragadozó. A vámpír, ha gyilkol, ő szörnyeteg. Hiszen módjában állna más utat választani. Ahogy gondolataim ide érnek, le is pillantok az asztalon álló fémtartályra. Az én utamra. Persze, ez csak egy része. Nem csak eképpen veszek magamhoz vért, de az esetek 80%-ában igen. Ez pedig olyan fokú önmegtartóztatást igényel, amit a fajtársaim többsége el se tud képzelni, és ennél fogva gyalázatosnak és meghunyászkodónak tartja. Mindezzel azt akarom-e mondani, hogy én nem vagyok szörnyeteg? Ó, nem. Az vagyok. Tehetek bármit. Az vagyok. Hiszen a múlton nem lehet változtatni, a jövőt pedig nem lehet előre látni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Aprót bólint, természetesen egyetért. Nem azt akarta mondani, hogy minden szörny ember, vagy hogy minden ember szörny, dehogy. Csak hogy több szörnyként viselkedő egyén tartozik az emberek közé. Dehát mindegy is. Valóban nem fajtól függ. Hanem ezektől a vonásoktól, amelyeket felsorolt. Ezektől és a hajlamtól, hogy Istent játszodjunk.
Követi a tekintetét, ő is a tárolóedényre pillant. Nem tűnik nagynak. Biztosan van még több is, vagy legalábbis szokott lenni. De mennyit kaphat önkéntes emberektől? Ismerőstől, baráttól, talán szeretőtől? Hirtelen Tobias furcsa mód tudatára ébred az ereiben csörgedező, életet jelentő folyadéknak. Az ütőerei pulzálását, szívének dobogását, a testének melegét - mindent fokozottan érez ebben a pillanatban. Körülbelül öt liter lehet - ebből mennyit veszíthet el egy ember anélkül, hogy rosszul legyen? Fél liter, liter? Kettőnél talán már késő, a szív eszeveszetten pumpál, próbálja pótolni a hiányt, de nem elég gyors és végül a test sokkos állapotba kerül, amely halált jelent.
De nincs benne félelem vagy gyanakvás. Tudja, hogy Adam nem élt örökké termoszokon. Lehet, hogy most sem csak azon él. De ahogy mondta - minden az akaraton dől el. Hogy hogyan döntünk - szörnyek leszünk-e vagy sem. Ugyanúgy az is döntés, hogy áldozatokká válunk-e. Hisz minden szörnynek kell legyen áldozata, egyedül legfeljebb ártó szándékai lehetnének. Azért pedig még senkit sem ítélhettek el.
- Aki egyszer szörnnyé vált, van-e számára visszaút? Az igazságosztás istennőjének kezében a tányérok kerülhetnek-e valaha egyensúlyba, ha egyszer az egyiket mázsás súly húzza a föld fele? - kérdéseinek költői jellegének élét elveszi a szemében tükröződő kíváncsiság. A költői jelleg pedig inkább annak köszönhető, hogy a válasz nem lehet egyszerű, igen-nem, fekete-fehér. A kíváncsiság alapja pedig az, hogy Tobias sem egészen tudja, hogyan vélekedjen. Általában jobban érdekli őt az, hogyan vélekedik a másik, mint hogy saját magával folytasson eszmefuttatásokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem a legkellemesebb dolog ketrecet takarítani, ezt mind tudjuk, de valakinek meg kell csinálni. Természetesen ez a valaki én vagyok, legalábbis ma mindenképpen rám került a sor. Ez egy dolog, ezzel nincs semmi baj. De beleesni egy depressziós hipogriff ürülékébe arccal - nos, azt hiszem mondhatjuk, hogy ennél kellemetlenebb estém nem is lehetne. Persze, ehhez hozzájön, hogy náthám csak mostanában múlt el - alighogy visszanyertem a szaglásom, máris hipogrifflepénybe temetem az orrom. FUJ.
Amint a mocskot teljes mértékben sikerült letakarítanom arcomról, meg mindenhonnan, mondhatni kedvtelenül léptem ki munkahelyemről, hogy aztán a kastély felé vezető úton szinte már botladozni kezdjek a fáradtságtól. Mindeközben kezemmel kutatni kezdtem a hátizsákomban, s mikor rátaláltam az önismeret tananyagra (hogy lehet _önismeretből vizsgáztatni?!), a lehető legkisebb lelkesedéssel húztam ki a táskámból. Menet közben olvastam, igyekeztem memorizálni az idióta tananyagot, azonban minden második szónál elterelődött a figyelmem. Orromban még mindig éreztem a borzalmas ürülékszagot, noha betegesen sok fertőtlenítő bájitalt locsoltam magamra (gyakorlatilag lezuhanyoztam benne) - a szag egyáltalán nem érződött rajtam.
Legszívesebben ismét arcot mostam volna, azonban ezzel várnom kellett addig, amíg felérek a kastélyba, mégis borzalmasan mocskosnak éreztem magam. Hajam tiszta kóc volt, amit mániákusan továbbkócoltam, mintha csak ürülékdarabokat keresnék benne (holott a fejtetőm nem is találkozott a hipogriff végtermékével).
Tehát, miközben az önismeret tananyag küzdött a fejemben a fürdés gondolatával, egy alakot pillantottam meg egy padon, aki igencsak emlékeztetett valakire, de ilyen fáradtan nem tudtam megállapítani első pillantásra, hogy ki is lehet az. Ahogy közelebb értem, az illető megszólalt, a nevemet mondta, én pedig felismertem Sebby hangját.
- Szia. Nem, nincs nálam. - mondtam fáradt hangon, miközben nem is értettem, hogyan hiheti, hogy én szoktam enni a melóban. Vagy alapjáraton, hogy én szoktam enni. - De... nézd. - böktem fejemmel afelé az étterem felé, ami előtt épp megálltunk. - Itt tudsz enni. Azt hiszem, a nagytermi vacsorát már lekéstük. - ezzel a lendülettel pedig ismét beletúrtam a hajamba, mániákusan félve attól, hogy esetleg salakanyagdarabok ragadtak bele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Meredt arckifejezéssel fordult rá a falu legforgalmasabb utcájára. Gondolataiban valahol egészen máshol járt, feltehetőleg már akkor azon tördelte ujjait, hogy vajon hogyan fognak teljesíteni diákjai a vizsgaidőszakban. Bármilyen meglepően is hangzik, Attila homlokából nem két szarv nő ki ilyenkor, s nem a "Mindenki bukjon meg" zászlót lengetve veti ki magát az egyik lövészárokból, sokkal inkább az íróasztala fölött görnyedve nyálazza át újra és újra a feladatsorokat. Ez olykor késő estig is elhúzódik, így a tanárnak egészen közel kell már hajolnia, ha látni szeretné még az irományait. Lassan itt lenne az ideje egy szemüveg beszerzésének, hiába halogatja és nyugtázza magát, hogy ez csak a fáradtság és a homályos fényviszonyok szerencsétlen egyvelege.
Nyári, kevésbé formális öltözet. Látszott, hogy nem az iskolába siet, így kizárásos alapon a településen belül akadt dolga. Az utca forgalma elhanyagolható volt, néhány vén mágust vagy hasonlóan rohanó mestertanoncot elvétve látott, őket leszámítva pedig gyakorlatilag kongott az út. Sajnálta azokat a kereskedőket, akik ilyenkor is nyitva vannak, bizonyára alig akadhat vevő. Hiába, szülőfaluja robbanásszerű növekedése akaratlanul is megszaporította az itteni boltokat, egy részüknek pedig muszáj lesz kihullaniuk előbb-utóbb, hiszen hiába a fejlődés, szerinte ez a hely még nem volt készen arra, hogy ennyi mindent befogadjon ilyen rövid idő alatt. De ez csak az ő véleménye volt, sajnálkozó, féloldalas pillantása után pedig a kirakatok tartalmáról végleg elvándorolt a tekintete. Egyedül saját maga elé bámult, hogy meg ne botoljon a macskaköves úton, aztán a legátlagosabb ügyekről kezdett el mélázgatni. Például az aznap esti vacsoráján. Elvégre minden olyan nyugodtnak tűnt az utcában, a csend pedig élénkítő hatással volt a gondolatmenetére...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Csodálkozva, seprűszerűen szétálló szemöldökét alaposan megemelve végigmérte a férfit, aki egy perce azt állította, hogy „itt ő a király.” Gúnyosan felkacagott, ujjai megérintették az övében tartott fakanalat, de egyelőre nem húzta elő, minek. Ami azt illeti, ennek a koszos kis suhancnak illene több tiszteletet tanulnia minden vásárlóval szemben, de… ezzel szemben különösen. Érdektelenül, unott fejjel hallgatta, amíg a hitvány eladó az órát mutatta be.
 - Azt majd én tudom, hogy mi az antik, ha megengedi – közölte gőgösen.  Szerencsére az eladó végül átadta a zsebórát, így nagyítójával egészen közelről is megvizsgálhatta. Habár sejtelme sem volt az órákról, halk motyogással és fejcsóválással vizsgálgatta az amúgy igen szép metszésű portékát. Talán így olcsóbban odaadják.
- Megvizsgáltatták egy szakértővel… Szóval maguk nem azok, nagy kár. – sóhajtott. – Bár ezt amúgy is sejthettem volna, mikor ide beléptem – tette hozzá fintorgó arckifejezéssel. A baljában tartott órára sandított, s úgy határozott, hogy megveszi. Habár királyként nem kéne érte fizetnie, de ma különösen nagylelkű hangulatban volt. Valahogy úgy rémlett, a lator százharminc galleonra taksálta az értékét… Egy vagyon. Negyedennyit sem ér, ezt bizonyára az a szemtelen eladó is tudja.
- Mit is mondott, mennyibe kerül? Harminc galleonra emlékszem… Csakhogy… Figyelembe véve a sok kopást és az óraszerkezet elhasználtságát, kétlem, hogy ennyit érne – ingatta a fejét meggyőzően. – De mivel különösen kegyes vagyok ma az alattvalóimmal, húsz galleont adok érte – közölte. Az aranyórát óvatosan a pultra helyezte, pénzzel teli erszénye mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Rajtam keresztül szemléli saját magát. Feléri az én érzékelésemet, amennyire egy halandó erre képes lehet. Figyel az ereiben áramló, kívánatos vérre. Egész testében szíve lüktet. Nekem ez ő. Egy duruzsoló ritmus. Forrás. Ám nem csak ennyi. Nekem nem. Hanem mindezen kívül egy érdekesség, egy alany, egy élmény, egy társ.
Nem felelek a kiváló kérdésekre, hiszen azok nem csak hogy költőiek, ám a válasz sincsen meg bennem rájuk teljes bizonyossággal. Rengeteg minden van, amivel kapcsolatban elfogadtam, hogy nem tudok rájuk felelni. Ez is ilyen. Lehetnek elméleteim, akadhatnak érveim mellette és ellene, ám végeredmény nincsen. Viszont önkénytelenül megérintem nyakláncom koponyamedálját. Hiszen témába vág. Hiszen pontosan azt fémjelzi, amiről most beszélünk. Ez egy emlékeztető. Egy billog. Lehúzom róla ujjaimat.
Közlöm a jövevénnyel, hogy én most elhagyom a boltot, így hát ezt sajnos kénytelen ő is megtenni. Lekapcsolok, lezárok mindent és a termosszal a kezemben kisétálok az üzletből, oldalamon a dánnal, akivel együtt megyünk egy darabon, néma csendben lépdelve egymás mellett. Mikor aztán útjaink elválnak, bár kevesebbek leszünk egy velünk ballagó testtel, ám gazdagabbak vagyunk egy lélekkel, amivel ma volt szerencsénk összetalálkozni. És mindketten tudjuk, hogy látjuk még egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Megmutathatom, de a legnagyobb része dráma. - feleltem a könyvlistás kérdésére. Furcsa lehetett neki, de engem leginkább ezek érdekeltek, a klasszikus regényeket nem túl nagy gyakorisággal forgattam a kezemben.
Miután ő is válaszolt a nyári programra vonatkozó kérdésre, végzett is a vacsorájával; így hát a fizetést követően szedelődzködni kezdtünk. Amint mindennel megvoltunk, felálltunk az asztaltól, s hamarosan kiléptünk a zuhogó esőbe s a metsző szélbe. Fenomenális. Először is a másikra néztem, s láttam rajta, hogy ő is valami olyasmire gondol, hogy "ennél jobb napom már nem is lehetne". Szemöldökömet összevontam, kezem pedig elmerült a táskámban; elővettem egy esernyőt. Sajnos ez csak az a kisebb fajta volt, amit olyan könnyen szétszed a szél, de reménykedtem, hogy esetleg ez is érni fog valamit.
Sebby mindeközben lekicsinyítette a cuccait, én meg csak pislogtam rá, ugyanis sajnos annyira szegényes a tananyagunk, hogy elsősként egy egyszerű méretváltoztató bűbájt sem tanítanak nekünk. Én is megpróbáltam a dolgot, de nem sikerült - igaz, lehet, hogy azért, mert pontosan a varázsige kimondása közben nagyot dördült az ég.
- Öhm... igen, légyszíves. - mondtam végül kérdésére. Megvan már a nyári programom; elkérem Sebby összes tankönyvét, és legalább elméletben megtanulom, ha már gyakorlatban nem űzhetem.
Az ég ismét dördült, s a villám fénye mindent betöltött egy pillanatra. Az utcai lámpák fénye megvilágította a zuhogó cseppeket, de egy ember sem lézengett ilyen időben odakint.
- Van esernyőm... - motyogtam, s felmutattam az említett tárgyat. - De talán oda kéne adnom neked. Az eső lehet, hogy lemosná rólam a szagot. - nem voltam biztos benne, hogy a másik megérti, hogy vicceltem, ugyanis hangszínem véresen komoly maradt, mintha csak egy ténymegállapítást tettem volna.
Végül kinyitottam az esernyőt, és Sebbyre pillantottam; jobb könyökömet tétován felé nyújtottam, esélyt adva neki arra, hogy belém karoljon, és esetleg ne ázzon meg annyira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A táskám le lett kezelve, aminek örültem (igaz, az önismeret tananyagot legszívesebben kidobtam volna az esőbe), de kissé bénának éreztem magam Sebby mellett. Igen, megint előjött az, hogy ő mennyivel előrébb van nálam tudásban, és ez feszélyezett, sőt, bosszantott, de próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt a nyomasztó érzést.
Megjegyzésemre elmosolyodott, aminek örültem - ekkor megint eszembe jutott az a beszélgetés Garethtel, és eltűnődtem egy pillanatra. Furcsa ez az összefüggés, valahogy túl nyilvánvaló.
Sebby egy másodperc alatt ott termett előttem, ami hirtelen megkövülésre késztetett; egy pillanatig visszatartottam a levegőt, majd ő megszólalt. Krákogtam egyet.
- Öhm, de. - mondtam végül, de talán nem is hallotta. Végül visszalépett eredeti helyére, ez pedig furcsa érzést keltett bennem, amivel semmiképpen sem szerettem volna foglalkozni - inkább elkezdtem kutatni a táskámban az ernyőm után, hogy addig is lefoglaljam magam.
Csak azért nyújtottam ki felé a könyököm, mert láttam egy kétségbeesett pillantást a kint tomboló vihar irányába. Ez egyébként mosolyra késztetett, mert ekkor rájöttem, hogy a másik bizonyos szempontból valószínűleg ugyanolyan makacs, mint én. Láttam, hogy egy pillanatig habozott, ami bennem is fokozta a bizonytalanság érzetét - talán mégsem volt jó ötlet ez a felajánlás? -, aztán végül elfogadta a felkínált lehetőséget. Ekkor jöttem rá, hogy valamilyen szinten elég átgondolatlan voltam, ugyanis jóleső érzés volt ez az érintés, ez pedig hihetetlenül furcsa volt számomra. Szépvölgyi Richárd mióta szereti, ha valaki megérinti? Zavartan pislogtam párat erre a gondolatra. Sosem szerettem... Igaz, ezt Garethnél is megcáfoltam a múltkor. Mit művel velem ez a két testvér?
Végül kiléptünk az épület takarásából, s hatalmas széllel találtuk szembe magunkat. Két lépés után átázott a cipőm és a nadrágszáram, ezt bosszúsan vettem tudomásul; ingem is vizes lett pár helyen az így is, úgy is ráeső hideg cseppektől, tehát összehúztam magam, ennek pedig az lett az eredménye, hogy gyakorlatilag hozzápréselődtem Sebbyhez, ezt azonban csak jó pár pillanattal később fogtam fel.
A másik megpróbált kommunikálni velem, de a szél nagyon erősen fújt, úgyhogy alig hallottam a hangját; fülemet még közelebb kellett vinnem hozzá, hogy meg tudjam érteni a szavakat. Közben néztem a száját, próbáltam onnan leolvasni az üzenetet, s így együttesen megértettem, mit akart nekem mondani.
Már épp válaszra nyitottam volna a szám, amikor is a szél egy hirtelen fuvallattal kifordította az esernyőt, sőt, le is tört belőle egy darabot, csak hogy esélyem se legyen visszafordítani. Mintha valaki egy giccses szerelmi regény betűit gépelné... Pár pillanatig csak felvont szemöldökkel szemléltem az előállt helyzetet.
- Most már nem! - kiáltottam végül, és elnevettem magam; még az esernyőt is elengedtem, amit a szél igen könnyen felkapott, és lecsapta mögénk a földre.
Pár lépést még megtettünk, mielőtt megálltam volna, és felemeltem volna a fejem az ég irányába. Villám. Sóhajtottam egyet, és éreztem, hogy a szörnyen hideg cseppek rám tapasztják az ingemet. Pár pillanat múlva Sebbyre emeltem a tekintetem, és elmosolyodtam.
- Mintha esne az eső, nem gondolod? - kérdeztem ironikusan, de nevetve. - Talán csepeg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Már sokszor sikerült eláznom, de eddig még csak egyszer hagytam, hogy az eső átjárjon. Ez volt a második alkalom, és pont olyan jó volt, mint az első; ahogy elengedtem magam egy kicsit, és elvigyorodtam, felszabadult bennem valami. Az érdekes az, hogy valaki másnak is megengedtem, hogy lássa ezt a furcsán mosolygó énemet.
A szemetet?! Annyira jellemző Sebbyre, hogy a szemét miatt aggódik - ránevettem, és egy "holnap felszedem" kiáltással nyugtattam meg, már ha hallotta egyáltalán. Megjegyzésemre ő is az ég felé fordította az arcát, és én megfigyelhettem, ahogy behunyja a szemét, és hagyja, hogy az eső az arcát érje. Végül aztán rám nézett, s egy villám szelte keresztül az eget; Sebby hajáról az arcára pergett a víz ebben a pillanatban, és nagy szemeket meresztett rám. Egy pillanatra megkövültem, ahogy néztem az arcát.
Ujjakat éreztem meg a bőrömön, mosolyom pedig leolvadt, ajkaim elnyíltak. Csak lesokkolódva néztem mindeközben Sebby arcát, mert ez a szituáció annyira szokatlannak és természetesnek tűnt egyszerre...! Gyakorlatilag olyan volt ez a pillanat számomra, mintha legalább öt percig tartott volna - pont, mint egy mugli filmben. Néztem a szemébe, és mintha a tudatom kikapcsolt volna. Fel sem fogtam, hogy ki vagy mi vagyok én. Csak úgy voltam.
Egy villám cikázott végig ismét az égbolton, dörgés hallatszott, s Sebby ujjai eltűntek az arcomról, de mégis olyan érzés volt, mintha még mindig ott lennének. Még mindig ugyanazzal az arccal néztem a mellettem állót, mire ő csak egy zavart bocsit motyogott, ezt azonban meg se hallottam. Elvörösödött, én viszont még nem jutottam el abba az állapotba, hogy felfogjam, milyen vonzatai vannak ennek a cselekedetnek. Bár az okát nem tudtam megérteni, s a célját se nagyon, mégis, valahogy... valami történt. Mármint ott bennem.
Zavartan kiengedtem az eddig beszorult levegőt a tüdőmből. Ajkaim szép lassan bezárultak, de mivel kiszáradtak, megnyaltam őket, csak úgy észrevétlenül. Azt éreztem, hogy közelebb akarok lenni Sebbyhez; mikor erre rájöttem, ismét elfelejtettem kilélegezni. Csak álltam ott megkövülten, és néztem őt, és nem tudtam eldönteni, mit is akarok csinálni egészen pontosan, hogy eleget tegyek ennek a benső késztetésnek; úgy értem, megölelni, vagy...? Pillantásom egy pillanatra a szájára csúszott, ahogy még mindig hatalmas szemekkel bámultam rá. Beharaptam az ajkam.
Nem tudom, hogyan és miként, de elindultam Sebby felé; tekintetemet egy kicsit lesütöttem, de aztán ismét a szemébe néztem. Eltelt két másodperc.
Villámcsapás. Összerezzentem, és hirtelen hátrébb húzódtam. Mi ütött belém?! Mit csinálok? Nyeltem egyet, és magam elé bámultam.
- Öhh... bocsi. - mondtam végül, bár valószínűleg semmit sem hallott ebből. Mégis mi volt ez...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Abban a pillanatban, amikor elkezdtem közeledni Sebby felé, nem igazán volt meg, hogy mit csinálok. Egy olyan állapot volt ez, amikor valahogy kiesett minden - a nevem, az ő neve, a helyzet, a tegnapi nap és a holnapi. Sebby szemei hatalmasra nyíltak, ebben a pillanatban pedig a lélegzés másodrangúvá, sőt, huszadrangúvá vált számomra. Lepillantottam ajkaira, amik talán enyhén el is nyíltak. Megéreztem szorítását a vizes ingemen, a karomon.
A dörgés pillanatában elkaptam a fejem, lenéztem a földre, és csak álltam ott, mint valami hülye; még mindig karoltuk egymást, de izmaim valahogy elengedtek, ezáltal igencsak lazává vált a fogás.
Mielőtt bármit is mondhattam vagy tehettem volna - vagy egyáltalán, magamhoz térhettem volna - egy ordítást hallottam meg a hátam mögül, aminek következményeképpen összerezzentem. Sebby karja kicsúszott az enyémből, de a vizes anyag még mindig úgy volt meggyűrődve, ahogy a másik szorította.
Megfordulni sem volt erőm, semmit sem tudtam csinálni, sokkban voltam. Egyszer csak egy takaró landolt a fejemen, én pedig úgy kaptam utána, mintha az életem múlna rajta, hiszen most, hogy Jared már nem volt ilyen közel hozzám, dideregni kezdtem.
Gareth súlyos kezét érezte meg magamon. Kilestem a takaró alól, Jared azonban elveszett a sajátja alatt. Tekintetem elsötétült, bár ezt már senki sem láthatta.
- Ne haragudj, Gareth. - emeltem fel a hangom én is, csak hogy a másik hallja, amit mondani akarok, azonban e három szón kívül egy sem jutott eszembe.
Elmúlt a pillanat varázsa, és én rájöttem, hogy mit műveltem; ahogy ismét kilestem a pokróc alól, és Garethre pillantottam, eszembe jutott valami. Pillecukor- és szekrényillat. Arcom hirtelen kisimult; a takaró visszacsúszott elé, én pedig csak bámultam a földre. Mi a fészkes franc... Ez... Összekapcsoltam még egy gondolattal az egészet; nem is olyan rég azon elmélkedtem, hogy mi a különbség érdeklődés, szerelem, és tetszés közt. Tetszés. Tetszeni. Ezt a szót ismételgettem magamban, próbáltam megrágni. Tetszik valaki. Én... én... nem...
Amint beléptünk az előcsarnokba, a plédet a vállamra kanyarítottam, s valószínűleg még minidig halálra vált arccal bámultam magam elé. Nem szóltam semmit, nem is néztem fel, csak... kész. Hibát jelzett a rendszer, valami nem stimmel. Feltörték a rendszerem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Felértünk az előcsarnokba, s ahogy Gareth megtorpant, éreztem, hogy baj lesz. Összehúztam magam, de nem eléggé; idősebb mostohatestvérem mennydörgő hangja bejárta a helyet, én pedig megbénultam. Gyűlölöm, mikor az emberek felemelik a hangjukat a környezetemben, főleg, ha jogosan.
Először felemeltem rá a tekintetem, halál sápadtan néztem rá, miközben agyam zsibbadtan próbálta feldolgozni, hogy mit csináltam. Túl sok gondolat volt a fejemben.
A leszúrás nem nekem szólt, mégis megalázó volt számomra. Tény, hogy Jared sokkal magasabb tudással rendelkezik, de... de engem is leszúrhatott volna. Én is hülye voltam. De nem, csak az öccse kapott, amit igazságtalannak éreztem vele szemben, azonban nem tudtam megszólalni, nem ment. Torkomat összehúzta valamilyen érzés, és a hangerő miatt amúgy is megbénultam. Az egész üvöltésáradatnak Jared vetett véget, tiszta hangon bocsánatot kért; fejem egy kissé felemeltem, és rásandítottam, aztán rögtön elkaptam a tekintetem. Mit műveltem?...
Gareth végül felém fordult, én meg még jobban összehúztam magam a takaró alatt. Dideregtem, részben azért, mert fáztam, részben pedig úgy az egész szituáció miatt. Már vártam, hogy engem is leteremtsen, felkészültem rá lélekben, de nem tette meg. Helyette csak ingerült szavakat vágott hozzám. Az utolsó mondatával viszont belém állt az ütő. Erikék. Ott vannak a szobánkban. Én meg már most érzem, hogy hőemelkedésem van. Remek.
- Oké. - ennyit sikerült csak kinyögnöm, ezt is rekedten és halkan köptem ki magamból. A mini gyógyszertár, ami Márk jóvoltából van a tulajdonomban, jó szolgálatot fog tenni, de... Erikék... ha csak megsejtik...
Gareth lendületesen indult el az Eridon felé, ekkor pedig Jared felpillantott rám, bocsánatkérően. Csak pislogni tudtam rá, még mindig lemerevedett arcvonásokkal, falfehéren. Végül ő is megfordult, és Gareth nyomában elcsámborgott a szobájába.
Álltam ott még két percet, zsibbadtan próbáltam megérteni, mi történt; végül egy prefektus állt meg előttem, és ő küldött fel a szobámba aludni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

A göndör hajú, hitvány eladó kellemetlen, unott hangon okoskodott tovább, s ez Ágostot kezdte egyre jobban idegesíteni. Mintha érdekelné nevetséges, hitvány kifogása azzal kapcsolatban, hogy nem ért az órákhoz! Ha meg valóban nem ért, ne tudálékoskodjék már folyamatosan, főleg nem őfelségével szemben, igazán bosszantó. Ennél már csak az volt a vérlázítóbb, hogy azt állotta hazudni, százharminc galleonba kerül az a hitvány óra, hát hiszen világosan emlékszik már, hogy harmincat mondott az a szemtelen lator. Csodálkozva meredt az eladóra, de mielőtt bármit is szólhatott volna, az megszólalt újra. Azt mondta – bár nem teljesen ezekkel a szavakkal –, hogy nem érdekli, hogy az óra jóformán roncs: arany-arany. De még erre sem reagált, amikor az eladó váratlanul meggondolta magát, s kijelentette, nyugodtan elviheti húszért a portékát.
- Nocsak, nocsak, mi ez a pálfordulás? – mosolygott gúnyosan Ágost, s elvette az eladótól a feléje nyújtott árut. Erszényéből előhalászott húsz aranyérmét, s a pultra szórta a pénzt (tegnap jött meg a nyugdíja, így ma nagyvonalúan költekezhetett). – Tán rájött végre, kivel áll szemben? Ideje volt… Mindenesetre sokáig tartott, mert maga szemtelen is, ostoba is – ingatta a fejét. A zsebórát palástjának (fürdőköntösének, 90 százalékkal le volt árazva az Aranypókban, s Ágost nem vette észre, hogy azért, mert a fenekén hatalmas szakadás van) zsebébe helyezte, és az ajtó felé indult.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Igencsak kétes érzésekkel töltöttem el a munkaidőm utolsó háromnegyed óráját - már nem kellett takarítanom a hipogriff részét, nem kellett foglalkoznom azzal a rengeteg szőrös állattal, úgyhogy csak malmoztam, és fáradtan bámultam magam elé. Elfáradtam.
Bementem a mosdóba, és még tíz perc eltelte után is éreztem, hogy szúr a szemem - fogjuk az allergiára, rendben? -, de természetesen nem lett jobb attól, hogy dörzsöltem a kézfejemmel. Néztem magam a tükörben, de hiába, elég szörnyen néztem ki; vörös szemek, csapzott haj, elkeseredett arckifejezés... Megmostam az arcom, de egyáltalán nem segített semmit. A tükörbe pillantva még mindig ugyanazt láttam: egy tizenöt éves srácot sírás után. Pedig csak az allergia. Na persze.
Végül elhagytam a mellékhelységet - már csak fél óra, és végzek. Rendben. Fél óra. Felsöpörtem és felmostam, mire végeztem, már enni lehetett volna a padlóról. Tizenöt perc. Tizennégy és fél.
Tizennégy. Oké. Jared vajon miért kérdezte meg, hogy nem járunk-e fel együtt a faluból munka után? Tizenhárom perc negyvenkét másodperc. Lecsatoltam a karórám, és zsebre raktam.
Tehát, mi lehetett a motivációja? Ötletem sem volt. Gondolom, nem akar egyedül felmenni a kastélyba, ha egyszer van olyan opciója, hogy társasággal menjen - bár igaz, Jared nem igazán szociális lény, ilyen szempontból hasonlóan vagyunk bekötve. Mindegy. Csak nem akar egyedül felmenni, igaz?
Előhúztam a karórát a zsebemből. Tizenkét perc... most már csak tizenegy és fél.
Még egyszer rá kéne nézni a kutyára és a kölykére - persze, ma már hatszor megnéztem őket, de ez nem lehetett gátló tényező. Odamentem, megnézegettem őket, minden rendben volt velük. Már csak nyolc perc... nyolc. Aztán visszamentem falat támasztani, beszéltem két szót az egyik munkatársammal. Öt perc. Elővettem az üzenőfüzetet, és belelestem, de nem volt új írás. Három perc és végzek.
Szépen lassan összepakoltam a cuccaim, beraktam az esernyőt (ugyanazt a szürkét, amit eldobtam...), a pulcsimat, a pennát és a noteszt... Másfél perc. Beletúrtam a hajamba, és gyorsan belenéztem a mosdóban lévő tükörbe; még mindig vörösek a szemeim... Fél perc!
Amint az órám elütötte a nyolcat, már kint is voltam az ajtón, és tőlem nem megszokottan gyors léptekkel siettem a Minisztérium elé. Amint észrevettem a léptek sebességét, rögtön lelassítottam. Ugyan már, Szépvölgyi... miért is borultál ki a mosdóban? Emlékszel? Na, azt tartsd észben.
Odaértem az épület elé, és az órámra pillantottam - nyolc óra három perc. Mindjárt itt lesz. Lecsillapítottam a légzésem, hiszen mégis elég gyorsan jöttem, nem tudtam szabályozni a lépteim sebességét. Vártam, aztán megint az órámra pillantottam. Nyolc óra hat... Nyolc óra tíz... Nyolc óra tizenöt... mi a fene?... Miért késik? Lehet hogy előbb végzett, és felment a kastélyba?...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nyolc óra tizenhat perc, fekete-fehéren ott állt az órámon. Nem fog eljönni. Biztos vagyok benne, hogy nem jön el. Biztos felment a kastélyba, vagy csak meggondolta magát... a füzetbe sem írt. Már épp elindultam volna, de mielőtt megtehettem volna az első lépést, kivágódott mögöttem az ajtó, és egy kezet éreztem meg a vállamon, aminek következtében majdnem felborultam, hiszen már emeltem volna a lábamat. Jared megérkezett.
Hadarni kezdett, alig fogtam fel, amit mondott, de nagy nehezen sikerült megértenem, miért késett. Csak egy aprót bólintottam; ahogy ránéztem, szívem dobbant, de nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert látom, vagy mert este is láttam álmomban...
- Semmi baj, ne aggódj. - nyögtem ki egy krákogás után; hangom szerencsére már nem volt remegős, vagy csak nem úgy, mint ahogy sírás után szokott lenni. - Mindenkivel előfordul. - De a fő az, hogy nem ment fel előttem a kastélyba, vagy ilyesmik. Csak késett, és ennyi. Piros arcára pillantva már majdnem egy apró mosolyszerű valami kúszott a számra, de aztán eszembe jutott az álom...
A következő pillanatban egy zacskó zörgött, majd meg is éreztem a kezemben. Lepillantottam, és amit láttam, attól igen kétes érzések jártak át; karamella. Mintha csak tudná, hogy ezzel simán lekenyerezhető vagyok. Normál esetben rögtön gyanakodni kezdtem volna, hiszen nekem nem szoktak ajándékot adni csak úgy, de Sebby... illetve Jared pont az a fajta volt, azt hiszem, aki képes ilyenekre.
- Hú, köszi. - mondtam zavartan. - Ezt most... miért kapom? - Elgondolkodtam azért azon, hogy esetleg névnapom van, vagy valami ilyesmi (a névnapokat nem nagyon szoktam számon tartani), aztán eszembe jutott, hogy olyan, mintha csak az álom miatt akarna kiengesztelni. Ahogy erre a Jaredre pillantottam, tudtam, hogy ő nem tenne olyat, de mégis... kirázott a hideg.
A másik rám nézett, végigmért, és észrevette a vörös szemeimet. Pedig reménykedtem, hogy elkerüli a figyelmét, vagy csak tapintatból nem kérdez majd rá, de ez nem adatott meg nekem, úgy látszik. Most mit lehetne mondani erre a kérdésre? Igen, te bántottál álmomban, vagy mi?
- Nincs baj, nem bántottak, csak az allergia. - közöltem a kézenfekvő választ. - Vannak macskák is a Bestiáriumban, és allergiás vagyok rájuk.
Nem mintha egyébként ott lapult volna a táskámban az allergiagyógyszerem is, amit minden műszak előtt be kell szednem. De mindegy. Ez akkor nem volt fontos. Igyekeztem nyitott gesztusokat használni, hogy el is higgye, amit mondok, és gyorsan túllépjünk rajta.
- Induljunk? - kérdeztem gyorsan, miközben a táskámba nyomtam a cukrot, hátha tovább tudunk lendülni a vörös szem témán.