Maxiee

Igen, természetesen örülök annak, hogy lett egy kis tesóm, de... furcsa a helyzet. Eddig mindenki azzal foglalkozott, hogy velem mi van, merre vagyok stb. Ám most kicsit lazult a szíj, mert Vincent és Janey csak a kicsivel van elfoglalva. Valahogyan magamra kell hívnom a figyelmüket, ezt pedig csak a viselkedésemmel tudom elérni. Ezért arra gondoltam, hogy lelátogatok a faluba. Ám nem hazafelé fogom venni az irányt, hanem a kocsmába. December óta gyakran látogatom meg azt a helyet. Általában mikor belépek, kicsit félek, mert én vagyok a legfiatalabb és ott nagy emberek vannak. Még a végén elrabolnak. Remélem lesz ott egy ismerősöm, aki rendel nekem a vajsörnél kicsit erősebbet mindig csak azt a vajas cuccot iszom. Valamit újat is ki kéne próbálni.
Gyorsan magamra öltök egy hosszú farmernadrágot és egy piros kockás inget. Tudom, hogy az a hely milyen szutykos, de általában így öltözködöm. Kivágtatok a Kankégliből, ahol már csak ketten lakunk, mert Endre végleg elköltözött. Hiányzik, de majd lesz másik haverom. Vagy nem. Próbálok halkan lépkedni, el ne kapjon egy prefektus, mert mostanában mindig náluk kötök ki. Először az egész rellonos prefektusi gárda, aztán csak Lyra. Köszönöm, most nem kérek belőlük.
Pár perc alatt kiérek az udvarra, szerencsére nem futottam össze senkivel. Igazi mázlista vagyok. A Hold már az égen ragyog a csillagok között, igazán szép látvány. Átsétálok a kapun és sietős léptekkel a kocsma felé igyekszem. Kissé fázom egy szál ingben, de már nem kell sokat sétálnom, hogy megérkezzek a célomig. Nos, meg is jöttem.
Belépek az ajtón és a szemem egy  fekete hajú, idősebb srácon akad meg. Már ismerem valahonnan. Hm... ó igen! Pontosan innen, ezen a helyen találkoztunk. Helyet foglalok az előtte lévő széken.
 - Cső! - köszönök. - Nem rendelnél valami erősebbet a vajsörnél? Tudod, még nekem még nem adnak ki olyan italt. - vigyor.

Szellemidézés




//Emberek, próbáljunk 1 hetes köröket tartani^^//

Gergőőőőőőőőőőőő

A hely érdekes módon nem volt zsúfoltságig tele. Az emberek többsége otthon volt – gondolom – és a családjával vacsoráztak vagy éppen társasjátékoztak. Elfelejtettem volna valamilyen ünnepet, hogy csak az izomagyú debilek vannak ezen a helyen? Egy este több fiatalnak kéne itt lennie. Mondjuk, én se vagyok normális, hogy egyedül jöttem. Minimum el kellett volna magammal hoznom Leo-t, hogy ne unatkozzak. A söröm nem nagyon akart fogyni. Túlságosan el voltam foglalva hely pásztázásával, így gyorsan meghúztam. Vissza kéne térnem, és megint igazi alkoholistának kellene lennem. Az elszigeteltség után be kell rúgni, nem? De! Meg van a ma esti program is még csak egy ismerős arc kéne, hogy ne egyedül, szánalmasan egyedül rúgjak be. Társaságban sokkal jobb muri.
Ismét az ajtót pásztáztam várva, hogy felbukkan valaki, akivel meg tudom osztani az asztalomat. Megint hiába. Elfordultam és elkezdtem keresni az aranyos kis pincér lányt, hogy odahívjam magamhoz fizetés céljából. Éppen megláttam, amikor egy fiú huppant le elém. Tágra nyílt szemekkel vizslattam az előttem ülőt, aki nem zavartatta magát rögtön megjegyezte az elég gyenge italt a kezeim között. Sanda pillantást vetettem a fiúra. Mintha ismerős lenne valahonnan, de nem ugrott be honnan. Egy gonosz vigyort villantottam felé, hátradőltem a székemen, kezemet a szék támlájára raktam fejem mellett. A srác szemébe néztem, majd megszólaltam.
- Nem vagy te túl fiatal, hogy idegenekhez üljél le beszélgetni? Na meg persze az iváshoz se vagy túl idős – mértem végig még egyszer. Túl életvidám volt az arca, így biztos vagyok benne, hogy nem lehet több 14 évesnél. Minél jobban néztem annál ismerősebb volt. Aztán hirtelen beugrott! Ugyan itt találkoztam vele még nagyon régen.  A nevét már elfelejtettem, de szimpatikus kiscsávó, és ahogy látom eléggé bevállalós is. Nincs röghöz kötve, hiszen itt van. Akkor valószínűnek tartom, hogy elengedték. Gyorsan magamhoz hívtam a pincér lányt, aki rögtön elindult felénk.
- 1 üveg tequilát kérek és két feles poharat – a lány nem kérdezett semmit csak felírta mit kértünk és már ott sem volt. Gyors pillantást vetettem a szembe ülő fiúra, akinek kisfiús mosolya levakarhatatlan volt. Remélem, bírja a piát, mert nem fogom haza vinni ilyen állapotban. Kénytelen lesz nálam aludni akkor. Vagy csak bevetődünk egy hotelbe és akkor mindkettőnknek jó. A lány kihozta a kért piát és már ki is bontottam. Töltöttem mindkét pohárba majd az egyiket a fiú elé löktem.
- Mennyire bírod a piát? – egy mosolyt villantottam felé. Semmi rosszindulat nem volt most bennem. Tényleg érdekelt, mert akkor úgy adok neki néhány kört. Nem akarom, hogy teljesen kiüsse magát. Az rám és rá nézve sem lenne túl kecsegtető.

Maxie

Ezt a helyet még mindig utálom, mert nyomasztó, büdös és nem is nekem való. Legalábbis a régi Gergő nem szerette, de az újnak bejön. Igen, azt hiszem ideje változtatni a stílusomon. Elég volt a jó fiúságból, ideje kipróbálni, hogy milyen rossznak lenni. Belekeveredni minden bajba, visszapofázni a szülőknek és tanároknak. Biancának biztos bejönne az új énem, úgy hallom, hogy mostanában inkább a rossz fiúkat keresi, hát akkor meg is kapja.
Ahogy belépek a kocsmába ugyanaz a szag fogad, mint az első alkalommal. Phúj, ki nem állhatom, de meg lehet szokni. Körbenézek és megpillantok egy ismerős arcot. Rögtön odamegyek hozzá és helyet foglalok az előtte lévő széken. Fekete haj, barna szemek, fehér bőr, csőnadrág. Ez csakis Amira Loveguard ikertesója lehet, Maximilan. Mindkettőhöz volt már szerencsém, és valamiért Max szimpatikusabb. Ugyan miért? Pff...
Olyan, mintha nem is Lasch Gergely beszélne. Ő sosem mondana olyat, hogy: Csá. És az a Gergő sosem kérne vajsörnél erősebbet. De hé! Az a fiú eltűnt!
 - Nem vagy idegen, ismerlek. Te vagy Max, Mira iker vagy. Engem Gergőnek hívnak, még télen találkoztunk itt, de azóta eltűntél, én pedig már megváltoztam. - újabb vigyor. Nos ez a megváltozás csak pár napja történt, úgyhogy kicsit füllentettem, de mindegy. - Jól gondolod. De kit érdekel? Most vagyok fiatal, nem? - hátradőlök. Ha ez a srác nem fog valami erőset rendelni, akkor bizony mást kell keresnem. Bár ő van olyan bátor, hogy megteszi, pedig tudja ki a nevelőanyám. Ha meg nem, az az ő baja. A lényeg az, hogy igyak valami erősebbet a vajsörnél.
Ekkor megjelenik a csinos pincérnő és Max rendel egy tequila-t. Még soha nem ittam olyat, de azt mondják, nagy erős. Hmm... kíváncsi vagyok. Amíg nem jön vissza lány csak Maxet bámulom, Tök jó lenne tudni, hogy most mi van a fejében. Azt akarja, hogy itt essek össze, vagy azt azért nem. Mindegy is. Megjön a pincér ezért felegyenesedek. Jön a következő kérdés.
 - Óóó, majd most kiderül. - vigyor. Fogom a kis pohárkát először megvizsgálom aztán az ajkaimhoz emelem. Hajaj... és ekkor gyorsan lenyelem. Égeti a torkom, nagyon. De nem mutatom ennek a jelét. A második vagy a harmadik pohárnál már biztos nem fogom érezni.
 - Még! - várom, hogy újra töltse a feles poharat.

Kislányom <3


 * Az idő egyre borongósabb, a vonat még sehol. A hangosbemondó hölgy szerint hamarosan megérkezik a szerelvény, így most már némileg nyugodtabban várakozik. Remélhetőleg visszaérnek a kastélyba az előtt, hogy rájuk szakadna az ég. Bal kezével finoman megdörzsöli a jobb csuklóját, hátha akkor kevésbé fog belehasogatni. Ez a változékony időjárás nem tesz jót neki, főleg a lehűlés. Azt valahogy sosem szerette, különösen akkor nem, amikor még friss seb volt. Nem is kellett időjárást néznie, 24 órával előtte bármikor meg tudta jósolni, ha hirtelen akár 4-5 fokot is változott a hőmérséklet, vagy akár eső volt várható. Szerencsére ez az elmúlt 16 év alatt sokat javult, ám még mindig akad némi hiba a rendszerben.
Végre befut a szerelvény az érkező peronra, a szíve hevesebben ver, izgatottan kutat szemeivel a szőke kobak után a leszállók között. Letti előbb vette észre, mert Véda már csak arra eszmél, hogy a lány holmijai néhány méterre tőle a földön landolnak, és a szőkeség rohan felé. Széles mosolyra húzódik a szája, amikor megáll vele szemben a kicsi leányzó, aki már nem is olyan kicsi. Hiába 20 évesek az ikrek, neki mindig a kislányai lesznek.* - Szívem! * Mondja köszönés helyett, miközben szorosan magához szorítja a lányt. Ő is hosszú másodpercekig öleli gyermekét, legszívesebben még akkor sem engedné el, ám a szituáció így nyilvánosan eléggé kínosan hatna, ha még így időznének egy ideig. * - Jól vagyok, köszi. És Te? Hogy utaztál? Nem vagy éhes? Sajnos nem volt időm készíteni Neked semmit. * Tipikus anyai dolog ez, hogy egyből tömné a leányzót. Akart sütni sütit a fogadására, de sajnos nem szabadult el hamarabb a házvezetői tevékenységek alól, utána pedig a legkisebb Szendrei kötötte le, és már azon kapta magát, hogy indulhat a lánya elébe. * - Hadd segítsek! * Szólal meg ismét finom mosollyal az arcán. Előkapja táskájából a pálcáját, majd elmormol egy Vingardium Leviosát a legnagyobb pakk irányába, mire az felemelkedik. A gyerekei közelében teljesen máshogy viselkedik, mint a diákokkal. Ez persze természetes, elvégre mégis a sajátjai. Még a hangszíne is sokkal lágyabbá válik a hétköznapinál.
Meglepődik azon, hogy Letti magától felhozza a hazajövetelét. Azt hitte, hogy majd keresnie kellesz az alkalmat, amikor kevésbé kínos előhozakodni ezzel.* - Igen, érdekel. Ugye nincs valami baj? * Kérdi aggódva, miközben fejével bök egyet, hogy lassan induljanak, mert a végén még megáznak. Miután válaszol az újdonsült Levitás magához ragadja a szót.* - Egyébként beszéltem nagyiékkal, és arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha vennénk itt egy házat a faluban? * A nagyszülőknek van némi megtakarított pénze, amit erre a célra felajánlottak, a családjuknak is jót tenne, hogy még ha Vivien nélkül is, de együtt élnének. Lehet, hogy a lány is gyakrabban látogatna ide, ha lenne egy hely, ahol csak négyesben élnek. Nem tudnának egy kacsalábon forgó palotát venni, mert egy fizetésből azt lehetetlen kifizetni még segítséggel is, de biztosan jót tenne mindnyájuknak a közös élet.*

Mary (:

A támadása remekül sikerül, hamarosan már a porban fetrengenek, "birkóznak," ám a végzetes csapás előtt Black Bart-nak csakhamar sikerül egérutat nyernie, úgyhogy a rövid közjáték után folytatódik az üldözés, elszántan, fáradhatatlanul. Most újfent nagyobb köztük a távolság, úgyhogy Black Bartnak még éppen van ideje Keith fölé kerülni, s bár a lovag egy pillanatra se téveszti őt szem elől, az indás trükk mégis meglepi, és nevetve hagyja magát körbetekerni a növénnyel. Persze ez hosszútávon nem állíthatja meg őt, éles kardjával egy gyors suhintással kettéhasítja a béklyót, amit legalább olyan szorosnak érez, mintha egy kalóz tényleg teljes erőből megkötözte volna. Aztán előreszaladva, fegyverét óvatosan maga előtt tartva keresi-keresi a gyáván menekülő vadat.
- Nincs esélyed, Bart! A király emberei már bizonyára észrevették a hajódat, a koszos embereid már elvesztek, most te következel. - Kiáltja körbe-körbe fordulva és lassan lépegetve, hátha megpillant valami mozgást a környéken - és ekkor lát meg egy eltérő színárnyalatot a közelében lévő hatalmas fán. Tényleg, mintha erre futott volna...
- Nincs esélyed. - Ismétli vigyorogva, és tekintetével feltűnésmentesen továbbsiklik a téren, miközben inge egy rejtett, belső zsebéből lassan előhúzza a pálcáját, és tesz még néhány lépést a fa felé. Nyilván nem sokáig húzhatja a dolgot, mert Bartnak hamar feltűnhet, hogy közeledésen nem véletlen, épp ezért három másodperc múlva már ugrik is, bal kezével egyenesen a fára szegezve a pálcáját, míg jobbal, ahogy a csatába induló hadvezérek szokták.
- Wasser! - A vízsugara hosszan tartó, erős és széles, jóval keményebb, mint egy átlagos kezdő másodévesé, és bár az ágak nyújtanak némi biztonságot a bitangnak, Keith reménykedik benne, hogy így is sikerül némiképp eláztatnia, hátha legalább leüldözi a fáról. Ha nem jön be, sajnos kénytelen lesz utánamenni.

Ábel

Szellemidézés

Szép kis csapat döntött úgy az este, hogy legyintenek ők a szabályokra, kell egy kis izgalom, szóval ha lebukunk, egész sokan megyünk büntető munkára. Míg vártuk Alex ismerősét, aki állítólag profin levezényli ezt a procedúrát, volt egy kis holtidő, már ha szabad ilyen vicceket elsütni egy holtakkal teli helyen. Bár, ahogy hallottam az imént, nem én voltam az egyetlen, és Alexhez hasonlóan nekem is kedvem lett volna egy nyehegéssel hangot adni a lány jó humorának.
Be is futott az est vendégművésze, aki átvezényelt minket egy kicsit arrébb eső helyre, és kezdődhetett a móka. Felvezetésként elmondott pár szót, nem számítottam arra, hogy nem fogjuk látni a megidézett barátunkat, de hisz ez logikus, áttetsző lelkekből szaladgál elég a kastélyban is. Tehát minden bizonnyal csak a hangját fogjuk hallani, hátborzongató gondolat ez, de még mindig igyekeztem tartani magam és  a büszkeségem, nem félek én a sötétben, még a szándékos félésre való hergelés miatt sem.
Mivel közel álltam a főnökhöz, már szerepet is osztott rám, bár egyelőre ez a fekete gyertyák tartásában ki is merült. Fekete…nem lehetne véletlen sem narancsságra, gondolom. Nemsokára elhangzott egy mondat, amit én nem nagyon szerettem volna hallani, mégpedig, hogy a mi vérünk is kell a mókához, ezért én lapultam a háttérben, közben cirógatva a macskámat, jelezve, hogy valakinek itt még szüksége van rám.
Közben megérkezett hozzánk egy sikongató lányka is, akit végül meghagytunk a csapatban, hátha halljuk még sikongatni, de legalább Alex kezelésbe vette.  
Alex, akit kineveztem társgazdának időközben, érdeklődött a kis állatunk felől.
- Hát, barátom, beszari ez a macska, én mondom – válaszoltam félig lesajnáló, félig huncut hangnemben, mint aki nagyon élvezi, hogy már megint nem azt nyújtotta a macska, mint amit elvártunk tőle. – Folyton fúj, és a karmait is belemélyeszti a bőrömbe. – tettem még hozzá az informálás végett.
Közben megérkezett Katniss is, majd reméltem, hogy van már elegendő önkéntes a véradásra, ami a pentagramma csúcsaira kellett, ez eddig világos és érthető, a fonográf dolgot egyelőre nem értettem. Egy…két…há’, jó, bőven megvannak már a jelentkezők, számoltam magamban, nem kell feláldoznom magam. Pedig legvégső esetben megtettem volna, hisz inkább én, mint a kisebbek.
A gyertyák is kiosztásra kerültek időközben, és már tényleg a rendelkezésünkre állt minden ahhoz, hogy belevágjunk a közepébe. A percek csak úgy peregtek, és már fel is csendült az a bizonyos távoli hang, akinek őszintén szólva a nemét nem lehetett megállapítani.
A macskám remegni kezdett, és azt hiszem kész volt megadni magát, ezért szorítottam, ahogy tudtam, nehogy úgy döntsön, hogy mégis tud járni, sőt, mi több futni.
A szellem és a megidézője egyaránt beszédre bírt bennünket, nos, gondoltam vállalom az első kérdést.
- Öhm…ki vagy te és egyáltalán… mit kell tudnunk rólad? – kérdeztem kissé félve, nem igazán tudva, hogy kihez beszéljek, csak bele a levegőbe intéztem kérdésem, amit igyekeztem nem úgy hangoztatni,  mint egy átlagos kávéházi ismerkedés kezdő párbeszédét.

Domi *-*
Akkor

* Letti napokban való megérkezése meglepően nem forgatta fel a hétköznapjaikat-persze az extra adag örömöt leszámítva, amit a jelenléte okoz. Igaz, még mindig jobban örülne, hogy ha a Navinéba járna, mert ott jobban ismeri a társaságot, mint a kékeket. Meg kell hagyni, hogy a szfinxeké sem egy emberevő népség, a saját középiskolai baráti körétől jobban kellene óvnia a gyereket, mint a Levitásoktól. Persze ott is van néhány nagyszájú kölyök, de manapság már hol nincs. A Navinések nagy része is hajlamosabb a rendbontásra, és bizony többen vannak az ilyenek, mint anno házvezető-helyettes korában, szóval végül is ilyen téren édes mindegy, hogy kik közé került Letti. Riri kimondhatatlanul imádja a nővérét, ha tehetné szinte minden szabad percét vele töltené. A nagyokban próbálta megtalálni a testvéreit, talán ezért is lett olyan jóban Leonieval. Az apja felől megérkezett Amerikából az az Eridonos fiú, Keith - vele is imádják egymást. Már csak Vivien meg Zelke hiányzik a képből és a kis törpnek teljesül minden vágya. Mármint azok közül, amiknek van egy icipici realitásalapja, mert sajnos nem tudnak neki venni egy édességboltot, mint ahogy vattacukorfalú szobája sem túl sanszos, hogy megépül.
Szerencsére Véda szülei fel tudtak ajánlani egy közepes összeget a lakásvásárlásra, meg a szedresi ház árának nagy része is még bent van a bankban, így úgy tűnik, hogy sikerül venniük egy kertes házat Bogolyfalván.  Nem telik egy csodás palotára, de épp elég lesz hármuknak, vagy esetleg ha Vivien mégis úgy döntene, hogy követi a húgát, akkor még éppen, de ő még el fog férni. A legkisebb gyerekkel elég volt nekik a kastélybeli lakosztály, ám mivel ilyen sok évet töltöttek Lettitől távol mindenképpen szeretné maga mellett tudni a középső gyermekét is, ráadásul Rircsunak is családiasabb lenne a környezet a felcseperedéshez. Ezenkívül az sem utolsó szempont, hogy kényelmesebbé válik az iskolába hordása is.
A mai nap pont ideálisnak tűnik, hogy lakásnézőbe induljon. A nap sziporkázóan süt, javítanivalója sincs egy szál sem, a Navinésok sem tervezik uralmuk alá hajtani a kastélyt, így nyugodt lélekkel mehet le a faluba szétnézni. Ririre Letti vigyáz éppen, hála Istennek még nem kínozzák sok tanulnivalóval, úgyhogy 1-2 órácskára el tud szabadulni. Még sosem járta be a falucska lakónegyedét, pedig már éveket lehúztak a környező kastélyban. A tóhoz már többször kimentek, onnan látott már pár házat, de egyikben sem járt még. Úgy dönt, először a tavacskát nézi meg. A kicsi lánya is nagyon szereti ezt a helyet, sokszor kéri, hogy jöjjenek le és etessenek kacsákat. Némileg sietős léptekkel célozza meg a legközelebbi szabad padocskát, majd kényelmesen elhelyezkedik az imént említett ülőalkalmatosságon. Hátradőlve figyeli a környéken időző népeket, néhány diáknak biccentéssel válaszol a köszönésére. Jól teszik, hogy ezt a csodás napot nem a kastély falai között bezárva töltik, annyi mindent lehet idekinn csinálni.  Amint az összes közelében lévő Bagolyköves nebuló elhalad mellőle, végre átadhatja magát a pár perces beiktatott pihenésnek és nekiállhat a megnyugtató víztükör bámulásának. Ahogy a halak a felszín közelében úszkálnak, lágyan fodrozódik a tó felszíne. Vagy 5-6 méterrel odébb egy kisfiúra lesz figyelmes, aki éppen a vízbe meríti a kezét. Nem látja tökéletesen az arcát, ráadásul nincs is neki szemben, de innen szakasztott olyan, mint a keresztfia. Persze az lehetetlen, mert a család azon ágának nincs varázsereje, még nagyon régen született valamelyik közös felmenőjük kviblinek, azóta pedig muglikkal házasodnak. Nem is meséltek neki a varázsvilág létezéséről, fogalma sincs arról, hogy az anyja unokatestvére boszorkány. Úgyis indulni szeretett volna, ám ennek a különös hasonlóságnak hála a kíváncsi az alacsony fiúra, úgy dönt mellette halad el és diszkréten, de megnézi magának. Lehetetlen, hogy ő legyen, de valamiért késztetést érez arra, hogy lássa az arcát. Ahogy közelebb ér egyre nagyobb hasonlóságot vél felfedezni Domi és az itteni fiú között, körülbelül fél méterre áll meg tőle és kikerekedett szemmel rámered. Ez tényleg ő volna?* - Dominic? *Szalad ki a száján, miközben továbbra is meglepetten nézi a srácot. A család idősebb tagjai sem szóltak volna nekik, hogy bizony más mágusok tagjai is vannak a famíliának. Pedig ez a barna hajú fiúcska bizony tényleg Domi.*

Fiúk, bünti *-*

A mágustusa megszervezése nem éppen olyan könnyű, rózsaszín felhőkkel teli dolog, ahogy azt el lehetne képzelni. A sok agyalás, és szervezés, rendezés nem csak az eszét veszi el a diákönkormányzat elnökkisasszonyának, hanem az idejét is. Persze nincs ellene kifogása, hogy sok időt fordítson rá (leginkább ez akkor történik, amikor Kristóf edz, vagy nem akarnak találkozni), de amikor már megelégeli az egész hercehurcát, akkor legszívesebben ott hagyná. Mennyivel több ideje lenne mással törődni. Mint például meglátogatni a testvérét, vagy a fiával tölteni sokkal több időt. A táborozás nagyon jól zajlott együtt nekik, meg Mira a hétvégéket is leginkább lent tölti Alinál és Danielnél. Ez azonban sokszor kevés egy igazi anya-fia kapcsolathoz.
Sok minden felgyűlt a lányban. A mágustusa mellett felhúzta az is, hogy Kristóf nagyon, de nagyon ideges volt. És ezt nem is tőle tudja, hanem hírből hallotta, az okáról pedig csak annyit tudott meg, hogy ő állítólag megcsalta szerelmét. Pedig nem, semmi olyasmit nem követett el, ami miatt erre lehetne következtetni.
Este volt, ő éppen a faluban császkált. Csak egy picit beugrott a második családjához, ugyanis a kisfiuk kicsit belázasodott, de mire Mira leért, már félig elaludt. Egy rövid beszélgetés lezajlott közte és a másik mami között, aztán továbbállt, a csárda felé. Szusszanva nyitott be, egy pillantást sem vetve az asztaloknál ülőkre. Egyből a pultos lányra nézett, pusztán kíváncsiságból. Csípi az új tulajt, mert egy kis színes folt az amúgy morcos hangulatú porfészek légkörében.
A lány éppen valami rendelést vitt ki, de mikor Amira meglátta, hogy kiknek, elakadt a lélegzete. Dühösen ökölbe szorította kezét, és nyúlt a pálcája felé. Lassan feltűnésmentesen, miközben a testvére egy kissráccal legurított egy rövidet.
Magassarkújának koppanása nem hallatszott a duruzsolásban, a fiúkat meg úgy közelítette meg, hogy ne figyeljenek fel rá. Bátyja mögé állt, odahajolt a füléhez miközben pálcáját a nyakára szegezte.
-Baromi nagy bajban vagy -sziszegte. Hangsúlyából érezni lehetett, hogy nincs jó kedvében, sőt. Max nagyon felhúzta, a szemei is vészjóslóan villantak meg miközben tekintete a kisfiúra terelődött.
-A fiam bátyja -jegyezte meg a gúnyos, és dühös vegyítésével. Nagyon kevés választotta el attól, hogy ne átkozza le mindkettőt, a pálcája továbbra is ikre nyakánál várakozott.

Keith
 
Szerencsésen kikeveredik a lovag kezei közül, s ehhez hűen idejét sem vesztegetve iszkol arrébb. Jó erősen betekeri a lovagot az indával, s bár tudja, sok haszna nem lesz, mégis vicces hangulatot kölcsönöz - a hallottak alapján nem is csak a lány számára -, meg amúgy is. Az a minimális, alig pár másodperces időnyerés is hasznos lehet. Odarohan a legközelebbi fához, hogy felmásszon rá, s lombkoronájában keressen rejteket. Csupán addig, míg kiötli, mi lesz a következő lépés - elvégre nem menekülni szándékszik, míg világ a világ. Azért nem is szökik meg, hogy megleckéztesse az amúgy figyelemreméltóan bátor, egyszóval bolond lovagot. Merthogy aki szembeszáll Bartal, az csak egy ütődött lehet, annyi szent - vagy épp nem ismeri a hírhedt kalózt, ami több okból kifolyólag is lehetetlen.
- Ez az, amiben a helyedben nem lennék olyan biztos. - suttog maga elé, vigyorogva a lovag kijelentésén. Ugyan még nem tudta, hogy akarja kicselezni a király emberét, mégis magabiztosan ült a fán, a fejleményeket és az ötletet várva. Abba viszont bele sem gondolt, hogy piros ingének köszönhetően pillanatok alatt kiszúrhatják. Feszülten figyelte az őt üldöző, illetve kereső lovagot, ennek ellenére azonban nem számított arra a nagy vízsugárra, ami jól eláztatta, s kis híján leesett a fáról. De szerencsére még időben jól belekapaszkodott az amúgy már kissé csúszós, korábban ülőalkalmatossággá avatott ágba. Kisebb-nagyobb nehézségek árán feltornázta rá magát, majd a fa törzsének másik oldalára mászott, hogy ne érje telibe a következő csapás. Az azonban nem jött, nincs több víz, se semmi más. Bartnak ez gyanússá válik, s lepillantva látja, hogy a lovag épp utána készül menni. Kapja hát magát, s sietve kezd feljebb mászni rajta, ami sajnálatos módon az ágak sűrűjétől, illetve itt-ott a gyengébb példányoktól nem megy olyan gyorsan, mint azt szeretné. De nem keseredik el, mászik attól egyre feljebb és feljebb, egészen a legmagasabb pontig - már az őt elbírók keretén belül értve. A fa, gyakorlatilag tetejéről pillant le, hol is járhat játszópajtija. Amennyiben már közel, előhúzza most már ő is varázspálcáját, elsuttog egy "Vingardium leviosa"-t a fától 1-2 méterre álló magas mászókának hosszú kötelére mutatva, hogy aztán lassan maga felé irányítva elkapja a végét. Ha Keith közelebb ér, a fáról leugorva, sátáni, de őszinte kacajt hallatva a mászókára lendül, majd arról lekászálódva a fához szalad, hogy a fiú ne vegye észre. Ha az üldözője lekeveredik onnan, mögé ugrik, és az idő közben a fa alatt hagyott kardja hegyét a lovag hátára szorítja.
- Na, kinek nincs esélye? - kérdi dicsőséggel telített hanggal, amennyiben sikerül véghezvinni a tervet.

Yari

Az utóbbi hetek feszültsége, alváshiánya és gondjainak súlya ezzel a viselkedéssel úgy néz ki, lekerül a válláról. Tagadhatatlan, hogy olyan oldalát mutatja, amit eddig még soha, nyűgös, hisztis, mérges…továbbra is, de ahogy látja, ezzel többet árt, mint használ nem csak a másiknak, de önmagának is, szépen megpróbálja magát visszarántani a normális körülmények közé. Hozzátehetjük kisebb-nagyobb sikerrel ugyan, de azért megtörténik.
Kisimulni látszik az arca és tisztulni a tekintete, bár egyelőre kerüli a Drágáét. Magában kezdi rendezgetni, hogy hogyan sikerült idáig eljutnia. Ő még önmagát is képes meglepni ezekkel a megmozdulásaival. szépen végighallgatja minden szó nélkül, előbb az új élményekkel, aztán az emberekkel kapcsolatosat, a lezárásra pedig csak egy félmosolyt enged meg Yar felé. Aggályok és kételyek azért akadnak benne bőven, de lassan újra megszólalásra készteti magát, az előbbi megszólalása nem jött épp a legjobban, de kicsúszott, az már úgy is mehet a levesbe alapon nem is törődik vele többet.
- Furcsa az egész, és nincs, aki ott legyen melletted. Tudod hányszor éreztem már ezt? Hányszor gondolták jobbnak, ha nem szólnak erről meg arról? De nem is ez számít, én is hiányollak, de ezzel úgy sem tudok mit kezdeni, jó helyed lesz ott.
Teljesen nyugodtan mondja végig, most a rideg hangvétel sincs, kellemesebb és közvetlenebb, mint eddig, bár volt bőven csüggedtség még benne. Egy kicsit elborultabb hangnem és erőteljesebb gondolatok következnek, amit már a kimondásukkor megbán, de nem is igazán foglalkozik most azzal, mert már az Ő mondatai csengenek vissza a gondolataiban újra és újra.
~ Teljesen rosszul gondolod. Igen, az lehet, hogy nem vágtam volna hozzá vigyori arcot, és az is lehet, hogy nem én lettem volna a nagy segítség a költözésben, de biztos lehetne benne, hogy nem tartanám vissza. Ki vagyok én, hogy megtegyem? Ha menni akar, menjen, aki maradni akarna, úgy is maradna, az erőszakos marasztalásnak meg semmi értelme. Azt hittem, ennyire legalább kiismert, hogy nem erőltetném rá az akaratom, főleg ha az övével ütközik. ~
- Nem, nem akarom a fejedet venni. Semmit nem akarok tenni, nem rád kéne haragudnom… - hanem saját magára, de ezt nem teszi hozzá, inkább, mint aki csak levegővétel miatt szakította meg a mondatát folytatja. – Féltem, félek és félni is fogok. Általában az emberek csak úgy kisétálnak az életemből, még ha tudok is a terveikről, eltűnni szó nélkül szoktak. Ezt többször nem akarom átélni. – Nem is tudná, mert valószínűleg vagy összetörne, vagy olyan rideggé válna, ami embertelenül elszigetelné mindentől.
- Érted már? - Visszasétál hozzá, kezeivel a térdeire támaszkodik. – Ne tégy semmit.
Nem tudni, hogy most igazából mire vár, de csak néz rá, már teljesen elhagyja a lesújtó, haragos tekintetét, reméli, hogy ezek után nem löki el magától, a pad mögé sétál, hátulról átkarolja, és a hátának dőlve bújik hozzá szorosan.
- Ha csak a hajad szála görbül, egyenként végzem ki az összes kéket, abc sorrendben. – Mondja halkan, de abban biztos, hogy Yar hallotta. Ez a tanév is elkezdődik valahogy, meg kell hagyni.

Anyu <3

Aileen

Egészen felvillanyozott, amikor megtudtam, hogy én illetem először ezzel a névvel. Ami elég bugyuta, ha belegondolunk, de hát az Ali pasa azért mégiscsak túlzás lenne. Gondolkozom rajta egy darabig, hogy ezt a gondolatomat megosszam-e vele, de inkább nem akartam az idiótaságaimmal traktálni szegényt.
 - Hát, igazából mindkettőt - feleltem neki vállvonogatva. - Mindenkinek más tetszik meg. Bár inkább az Oberont hallom vissza, megkurtítva egy kicsit. Ob, Ober, meg ilyesmi.
Az ezután következő kérdése kicsit elgondolkoztat. Gondolkoztam rajta, hogy hasból rávágjam-e valameiket, de maradtam az  őszinte válasznál.
 - Hú, fogalmam sincs, majd utána kérdezek - nevettem. Aileen egy kicsit még magyarázkodott, nyilván meg kellett volna sértődnöm a kijelentésén, de megértettem, mire gondol. - Hát, Titánia még lehetsz. Az sem túl elterjedt - vigyorogtam rá.
Ismét olyan kérdés, amire nem számítok. Egészen vicces rám nézve ez a beszélgetés, hiszen az ember logikusan gondolhatja, hogy mindent kiveséztem, amiben bennevan a nevem.
 - Nem, az operát nem láttam. Viszont volt szerencsém játszani egy lebutítottabb verziójú színdarabban - meséltem neki, és a poént a végée hagytam. - A vicces az, hogy Puck szerepét kaptam.
Egészen felvidít az emlék, nem mintha rossz kedvem lett volna. Ezután jött a megszárítós jelenet - jó volt látni, hogy a lány mennyire örvendezik a dolognak. Megnézegettem a rajzokat, ezútal kicsit alaposabban, tényleg nem voltak rosszak. Kicsit meglep a lány kijelentése, miszerint ez az egyetlen, amiben igazán jó. Sejtettem, hogy egy önbizalomhiányos egyénnek hozott össze a sors.
 - Hát, ebben egéz biztos jó vagy, de hogy felhozzak valamit a javadra, még senki nem kezdett el velem operákról beszélgetni - nevettem. Nyomhattam volna egy monológot a rohanó világról, ahol az embereknek nincs ideje operába járni, de hát én sem láttam, akkor minek beszéljek hülyeségeket? - Úh, hobbi... kiskorom óta hegedülgetek. Azt hiszem, ennyi.

Gergőőő & Amira

Ha valaki meglát engem itt Gergővel, szörnyen nagyot fogok kapni. Ha Ney megtudja, hogy velem ivott a nevelt fia, nekem végem. Remélem, nem fogja annyira kiütni magát, hogy ne tudja kicsoda. Füst szaga terjengett a helyiségben és felfordult tőle a gyomrom. Nem azért, mert nem bírom a cigit, hanem azért, mert amióta Gergő itt van csak Ney arca lebeg a szemem előtt. Lehet nem jó ötlet ez az egész? De ahogy elnézem a srácnak is és nekem is kell egy kis kikapcsolódás. Néhány körtől semmi bajunk nem lesz. És az nekem sem fog ártani. Szóval Amira, ha megtudja ezt - ami nem fog megtörténni - akkor nem leszek annyira lecseszve.
Újabb kört töltöttem az előttem ülőnek, miközben hallgattam beszámolóját miszerint mi már találkoztunk. Még jobban végig mértem és már a neve is beugrott. Gergő. Múltkor is ugyan itt találkoztunk, csak nem ennél az asztalnál. És valami megváltozott benne mióta utoljára láttam. Talán hosszabb lett a haja, de nem hiszem, hogy külsőleg változott volna annyira. Persze, arra is, de szerintem maga a srác változott meg. A személyisége. Nem tudom. Most valahogy olyan fura. Enyhén megráztam a fejemet és kikergettem belőle ezeket a gondolatokat. Felnéztem a fiúra, aki csak mosolyogva válaszolt nekem.
- Igen-igen – bólogattam. – Már emlékszem rád. Ilyen sok mindent tudsz rólam? Ez fura… – egy halovány mosoly jelent meg szám szegletében akaratlanul testvérem neve hallatán. – Nem tűntem el! Csak egy ideig elszigetelődtem az emberektől – válaszoltam neki nyugodtan, de mire észbe kaptam ő már válaszolt a másik kérdésemre is.
- Azért érdekelhetne. Mégis csak Janey a nevelőanyád – sanda pillantást vetettem a srácra a mondatom végén. Hogy én mekkorát fogok kapni, ha kiderül, hogy Gergő ivott. Főleg, hogy velem. Amira, de még Janey is meg fog ölni. Na nem baj. Igaza van Gergőnek! Egyszer vagyunk fiatalok, így élvezni kell az élet apró örömeit. Mint például az alkohol, bódító hatását, amit okozni tud. Felpillantottam a falra lógatott órára. Hosszú éjszakánk lesz. Úgy érzem nem szabad sokat innom, különben nem tudok majd mit kezdeni semmit, se magammal, se Gergővel. És azért Gergő biztonsága fontos, már csak Ney miatt is.
- Majd most. Remek! – egy mosolyt erőltettem magamra, majd felemelem a poharamat. Rá nézek Gergőre és vigyorogva figyelem, ahogy vizsgálgatja a poharat. Ez így tényleg vicces lesz. Gergővel egyszerre húztam le a felest. Grimasz nélkül folyt le torkomon az ital, és láttam Gergő arcán, hogy neki egy kis erőfeszítésbe kerül, hogy ne folyjanak ki a könnyei. Majd megszokja. Remélem.
Szemem sarkából egy alakot láttam a hátam mögé suhanni, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, amíg egy hegyes és kemény tárgy nem ütközött a nyakamnak. Oldalra pillantottam, mire megszólalt az illető. Egy hatalmas, gonosz vigyor terült szét az arcomon és felfelé fordítottam fejemet. Amira állt mögöttem, az én hugicám. De régen láttam.
Kezemmel ellöktem pálcáját a nyakamtól és kihúztam a magam mellett lévő széket. A mosoly levakarhatatlan volt. Amira dühe rám jótékony hatással volt. Tudom, hogy bajban vagyok, de akkor is öröm látni, hogy Mira dühös.
- Ugyan Amira! Feleslegesen izgulsz – forgattam meg a szemeimet, majd húgom következő mondatára felkaptam a fejem. – Ti ismeritek egymást? Ó, hisz’ ez nagyszerű! Akkor nem fáradozok a bemutatással! – villantottam mosolyt mindkettőre, majd figyelmem ismét húgomra terelődött. – Drága, húgom ülj le mellénk. Neked is jut bőven – mutattam az üvegre, majd Gergőre néztem, remélve, hogy ő sem bánja testvérem csatlakozását.

Keresztanyu *-*

A tekintetem hol a tón, hol a többieken volt. Az Eridonosok egész jó fejek, hogy elhívtak magukkal, és elnézik azt, hogy még nincs kedvem beszállni a játékba. Nem félek a játéktól, vagy a srácoktól, mert otthon is sokat játszottunk bújócskát a csapattársaimmal, csak ezt a helyet nem ismerem annyira, és nem lenne jó, ha eltévednék. De legalább mondhatnám, hogy olyan helyet találtam, ahol nem akadnak rám. Hiszen ez a játék lényege, hogy olyan helyre bújjon el valaki, hogy akinek meg kell keresnie, az ne találja meg. Most senkit sem látok, így megfordulok, és tovább figyelem a víztükröt. Észreveszem, hogy a szemeim nem olyan kékek, mint szoktak lenni, és ez biztosan a kontaktlencse miatt van. Nem értem, hogy miért, pedig elvileg nem színezett, vagy micsoda, de kivenni meg nem vehetem, mert nincs itt nálam a szemüveg.
Miközben figyeltem magam a víztükör felszínén, egy alak rajzolódik ki a fejem mellett... mégpedig egy ismerős alak, csak valahogy nem tudom elhinni, hogy tényleg az e, akire gondolok. Mikor kimondja a nevemet, összerezzenek, hiszen az már régen rossz, ha egy olyan helyen tudnak rólam, ahol még csak most járok elsőnek. Lassan megfordulok, hogy a saját két szememmel lássam az illetőt. Nem akarok hinni a szemeimnek, és a meglepettségtől talán, vagy nem is tudom, hogy mitől, de a következő pillanatban már landolok is a vízben. Talán a hirtelen jött sokk hatás, hogy a Keresztanyámat látom magam mögött, ezt váltotta ki belőlem. Még jó, hogy becsuktam a szemeimet, különben kimosta volna a lencséket belőle, és most vakként motoszkálhatnék kifele a tóból. Így is beletelik, vagy öt percbe, de sikeresen kijutok a vízből. A ruhámból, viszont patakot lehetne árasztani, annyira csöpög belőle a víz. Megtöröltem az arcomat, majd a nőre pillantottam, aki kiköpött olyan, mint a Keresztanyum. De ez képtelenség, hiszen ő nem, vagy mégis!?
– Tényleg te vagy az Keresztanyu? –halványan, de ugyanakkor kíváncsian mosolygok rá. Ez biztos csak egy álom, mert az én rokonságomban nincs más, aki tudna varázsolni. Kicsit megszeppenve ácsorgok ott előtte, még az a szerencse, hogy nem remegek, hiszen a víz kellemesen meleg volt. Csak azért még sem a legjobb vizesen ácsorogni. Miért nem tudok én egy olyan bűbájt, ami megszárítana...!?

Szellemidézés

Nem igazán érti, miért kérdezgetnek a többiek a vérről, elvégre nagyon sok horror film eleme, hogy vért kell áldozni. Vagy ők nem tudják? Na jó, ő sem horroron nőtt fel, csak Holger Lindgren mindig mesélt neki valami részletet a "legújabb szerelméből". Mindegy is, mert őt éppen kiveri mindjárt a hideg verejték és félelem járja át percről percre. Meg is mondja nagy felindultságában a magáét harcias köntösben a szervező úrnak, sőt a válaszra bólint is nyomatékosan, hogy naná, hogy megfelel. Igazából ő maga sem tudja, mire jött a nagy felindultsága, de ha hibáztatnia kellene valakit, az az adrenalin volna.
Summa summarum egy adott ponton már mindannyian bekecmeregtek a pentagramm közepébe. Most kellene rázendíteniük, hogy "A kör közepén állok"... átírva pentagrammára persze. Körben kell elhelyezkedni, rendben. Mivel Leen vérdonor lett, marad, hogy Kat mellé áll be a gyertyájával egyetemben, hiszen ugye Alex is gyertyatartóba ment át véreskedési önkéntessége mellett. Konkrét személy nincs, akit meg akar idézni, azaz lenne, de kétli, hogy párezer kilométeres távolságban levő testeken is működik a dolog. Inkább hagyja békében nyugodni az édesanyját a stockholmi temetőben.
Érdekes, hogy mostanra, az események közepére kezd elszállni a félelme. Inkább dühös, bár a jó ég a megmondója, miért. Vagyis nem, amikor fél és már nagyon-nagyon fél, akkor szokott dühbe gurulni, csak ezt még sosem figyelte meg önmagán. Kezei között a meggyújtott gyertya kicsit remeg, az ajkai pengevékonyak a feszültségtől, de már szinte teljesen elpárolgott az a fojtogató félelem belőle: lassan mindet felőrölte a semmire sem irányuló, mégis létező dühbe gurulása. Ez csak akkor kezd visszaszivárogni kicsit, mikor a fonográf recsegni kezd, s nemsokára egy beazonosíthatatlan hang szól ki belőle földöntúli mivoltában. Él a gyanúperrel, hogy ugyan mi van akkor, ha a kedves szervező mindezt csak megrendezte és nincs is semmiféle szellem, csak az ő marháskodása? Nos egyelőre félreteszi ezt az ötletet, mivel sem bizonyítéka nincs, és az előérzet sem túl erős; inkább teret enged visszatérő vacogásának.
A hang hallhatóan poénosra veszi a figurát, amitől ő is átzökken valamiféle idióta állapotba, mint már az megtörtént párszor, mióta fejbe lett csapva egy tablóval. Vagy mióta eljött ebbe az iskolába? Bizony, azóta kicsit eltért a megszokottól, hiszen túl sok új behatás érte. Mellettük a macskás lány (Ágota) szólal fel elsőnek, ő pedig valahogy a végén nem állja meg, hogy rá ne kontrázzon tőle kicsit szokatlan módon.
-A harisnyaméreteden kívül, persze. És a melltartód száma sem érdekel.- na tessék, megint totálisan ideges és így vezeti le. Kat érezheti, hogy erősebben szorítja meg a kislány a kezét és közben ő maga rágni kezdi a szája szélét.

Keiko

De még mennyire, hogy örül, mivel az érzelmei elrejtése nem mindig sikerül neki, most ugye nem is akar ilyesmit elkövetni, hagyja, hogy kiüljön minden az arcára. Kérdezget, aztán kérdeznek, ő pedig megadja az információkat, amikre Keiko kíváncsi. Nincs is mit takargatnia, kinek vásárolt. Az már más téma persze, hogy nem feltétlen örül neki, hogy ezt meg kellett tennie. Az apja érzelmileg zsarolja gyakorlatilag, hogy ha már egy család lesznek, próbálja megregulázni magát Claire-rel szemben. Na és, ha nem fogja? Áhh, inkább most elhajtja ezeket a negatív gondolatokat inkább.
-Óh, értem. Nekem csak a nagymamám volt magyar anya részéről, ezért is töröm a nyelvet.- hallatszik az akcentusa, na meg még régebben érdekes szószerkezetei voltak, de a sok olvasás magyarul (hála legyen Nununak, a Csontváry családnak és a könyveinek) megtette legalább a nyelvtani és a szókincsbővítési feladatait. Most már csak az akcentusa hallatszik rendesen, de az talán el sem fog múlni.
No de térjünk vissza a mosthoz: Keiko elfancsalodása az ő szemeit is megüti és lám, valami enyhe, pici-pici melegség járja át a szívét, hogy talán nem ő az egyetlen, akinek problémái vannak az apjával. Talán Keiko-nak is? Ördög tudja, de jelenleg úgy tűnik neki. A mosolyt persze viszonozza, aztán várakozik, míg Keiko lebonyolítja a szimpla tranzakciót: pénz a parfümért, parfüm a pénzért. Nemsokára kilépnek az ajtón csengettyűszó közepette, s odakint folytatják megkezdett beszélgetésüket. Keiko beletalál a dolog közepébe, bár ő sem szokta véka alá rejteni, mennyire idegesíti Claire puszta jelenléte az egy évvel ez előtti temetés óta.
-Igen, ez így van. Tudod a mamám... a mamám egy éve halt meg. Claire pedig az apám menyasszonya, vagy mije. Szóval a mostohám lesz nemsokára és ezt nem szeretném. Úgy akar kezelni az a nő, mintha a lánya volnék, holott nem vagyok és nem is leszek. Tolakodó. Nem szeretem egyáltalán, csak apám azt mondta, ne legyek vele folyton undok, ha már egy család leszünk.- *látszik rajta, hogy azért az apjáról is megvan a jó alapos véleménye és ezt sem óhajtja eltitkolni a köznyilvánosság elől. Azonban ahelyett, hogy folytatná a beszédet, hirtelen megáll és megfogja finoman Keiko csuklóját. Ha a lány felé fordul, láthatja, mennyire aggodalmas arcot vág a levitás gólya.
-Ne haragudj... Mondtam valamit, hogy... elszomorodtál ennyire? Nem volt szándékos, akármivel is bántottalak meg.- meg van róla győződve, hogy ő a hibás, mert Keiko szemébe könnyek gyűltek, pedig amúgy ő szokott lenni a síró-rívó bébifóka errefelé. Most inkább gonosz ellenségnek érzi magát, mert itt pityereg valaki mellette és talán ő a hibás érte.

Csongor

Sok időt töltök otthon. A boltba is csak ellenőrizni járok be, amikor éppen Tristannal sétálni megyünk. Úgy gondolta, hogyha már ennyi időt töltök otthon és egy halomnyi ember eszi azt, amit főzök nekik, akkor kicsit jobban megtanulok főzni. Ezt pedig a legkönnyebben úgy tehetem meg, hogy Csongortól tanulok egy-két praktikát, hiszen ő ellenőrzötten jól főz. Szóval megbeszéltem vele, hogy valamelyik nap beugrok hozzá a Pillangó-varázsba. Kényelmeset öltöttem otthon magamra, mert hát főzni az ember nem a legszebb ruhájában szokott. Ma valamiért a kék színt részesítettem inkább előnyben. Na és persze most nem éppen egy anya képét sugallom, hanem a koromnak megfelelő, ám de egy életteli lány, semmmint inkább nő látszatát keltem. De egy egy cseppet sem zavar. AZ utóbbi időben úgyis kicsit az van bennem, hogy vissza akarom pörgetni az idő kerekét. Olyan besavanyodottá vált ugyanis az életem ahhoz képest, amilyen régen volt.
Amíg a falun keresztül sétálok a házamtól a Fő utczán álló étteremig kicsit el is gondolkozok. Lassan, kényelmesen megyek. Nem kell sietnem. Megnézegetem a házakat, a kirakatokat, az embereket. Kicsit úgy érzem magam, mint egy 14 éves, aki rácsodálkozik a varázsvilágra, pedig már rég elmúltam 14 és 20 is már, a varázsvilágba pedig beleszülettem. Csak egyszerűen mostanság sokfelé áll a fejem, de most elhatároztam, hogy kikapcsolok és jól érzem majd magam. Nem törődök semmivel sem, majd ha hazaértem, akkor is ott lesznek még a megoldásra váró problémák.
Megérkezem végre az étterembe. A pulthoz sétálok és az éppen a mögött álló pincérnőnek elmondom, hogy miért is vagyok itt. Ő pedig már be is vezet a kulisszák mögé. Egy hangulatos óriási konyha tárul elém, ahol mindenki a főzéssel van elfoglalva, bár a mai nap dömpingje már lement. Direkt nem délben jöttem, hiszen akkor biztos nem tudott volna rám koncentrálni.
 - Szia! Jöttem, ahogy megbeszéltük. Ráérsz most? Vagy várjak? -
A mutatóujjam a zsebembe van akasztva. Elmosolyodom és egy egészen picikét oldalra biccentem a fejem. Nem tudom miért, de ez egy rossz szokásom, ha egy picikét zavarban vagyok, mert hát most így nem tudok mit kezdeni magammal. Nem akarok semmihez se nyúlni és lehet, hogy nem is vagyok szívesen látott a többiek számára az ő birodalmukban. Szóval próbálom ilyenkor elővenni az aranyosabbik énemet és azzal meglágyítani a környezetem. Tényleg olyan vagyok, mintha egy kislány lennék még. Őszintén szóval magamra sem ismerek, de ettől még jól érzem magam most így, ahogy vagyok.

Max és Mira

Szemeimmel gyorsan körbepillantok a helyiségben, még a végén itt van Janey, aminek nagyon nem örülnék. Mikor először jártam itt, rögtön elkapott. De nincs itt egyetlen egy ismerős arc sem. Szerencsére. Csak kizárólag Max, akivel igazából a semmiről beszélgetünk. Bár nem is azért jöttem ide, hogy dumáljak, hanem hogy kirúgjak a hámból. Vagy valami ilyesmi...
 - Szerintem ez nem túl sok információ. Bár a húgod nem a kedvencem, nemrég megbüntetett, amit csináltam meg, így levontak a házunktól öt pontot. Bah... pedig még év elején sokat szorgalmiztam, de már úgy vagyok vele, hogy minek a házkupa? - árulom el a srácnak. Jó, nem teljesen úgy van, ahogy én azt állítottam. Mert igen, izgat az, hogy miénk lesz-e a kupa vagy sem. Úgyhogy azt hiszem egyszer-kétszer beküldök egy-egy feladatot. Bár... majd csak akkor, ha kedvem lesz hozzá. - Nyugodtan mondd ki, felszívódtál. - mosolygok Maxre. Elhiszem, hogy nem akart emberekkel érintkezni, néha nekem is vannak ilyen érzéseim. Főleg mióta szakítottam Biancával. Nem tudok úgy odamenni hozzá, hogy nen nyomjak az arcára egy puszit. Pedig muszáj lesz megszoknom, hogy külön utakon járunk, de én nem fogom feladni. Én nagyon szeretem őt, de míg nem járunk, simán járkálhatok kocsmába stb. Mert akkor nem kell attól tartanom, hogy elhagy.
Viszont azon, amit Maxie mond, kicsit meglepődök. Mi van?!
 - És aztán? Ő is egy ember, nem különb a többitől. Maximum leátkozza a fejed, ha meglát itt minket. Ám ha ügyesek vagyunk, nem lesz baj. - kacsintok. De, bizony, baj lesz. Mert az anyám nem hülye és így vagy úgy rá fog jönni, hogy én mit csináltam a kocsmában, aminek nem lesz jó vége. Nem lehet rosszabb, mint múltok úgyhogy nem félek tőle. Miért is félnék az anyámtól? Cöh... ez hülyeség.
Ekkor a fiú rendel egy kis tequilát. Vajsörnél erősebbet még életemben nem ittam, úgyhogy most kiderül mennyire bírom az alkoholt. Mikor a pincérlány kihozza az italt és a két kis pohárkát Maximilan tölt egyet magának és egyet nekem. Először megvizsgálom a feles pohárban lévő folyadékot, majd lehúzom. Nagyon furcsa íze volt, nem is tudom elmondani. Próbáltam nem mutatni azt, hogy nem bírom a cuccot, mert a végén nem kapok többet. Pedig 14 évesen pont erre van szükségem, nem?! Miután megmondom Maxnek, hogy nekem_kell_még_tequila, egy lány lép a srác mögé. Ez a lány nem más mint a testvére, Amira. Már csak ez hiányzott... Legszívesebben jó hangosan elküldtem volna a fészkes fenébe, de uralkodnom kell magamnak, mert tisztába vagyok azzal, hogy úgy fogok viselkedni, akkor nagy bajban leszünk mind a ketten. Max leülteti magam mellé, megforgatom a szemeimet. Majdcsak kibírom.
 - Bizony, így van. - mosolygok a lányra. Ám ez nem az igazi mosolyom, inkább olyan grimasz volt.
 - Legyen, ha nem töltesz nekem, akkor majd én. - mondom Maxnek, majd megszerzem magamnak az italt. Töltök a pohárkába, majd lehúzom és megint és megint és megint és megint. Már nagyon furcsán érzem magam, furcsán is látok. Azt hiszem kidobom a taccsot, de nem, nem szabad.
Nagy nehezen felállok és felállítom Maxet is.
 - Gyereeee, paccccigolllni, akharookhh!!! - ezt követően pedig felugrok a hátra. Hajaj, mi fog még történni ma este?!

Lettim <3


*A leányzó sosem volt valami túlzottan beszédes teremtés, talán csak a családja társaságában. Ahogy Vivien mesélte, az alapján már barátkozóbb, mint amikor a Bagolykőben tanult. Ez az előnyére várt, a nyitottság nagyon sokat számít egy új helynél. Mert bár hiába tanult itt 3 évet és éltek az iskola falai között előtte 1 évet, akkor is újdonság lesz neki az egész. A tanári kar meg a diákok is roppantmód lecserélődtek azóta, mióta elköltöztek néhány évvel ezelőtt. Csodálta is érte a lányokat, hogy milyen ügyesen helytálltak az első hónapoktól kezdve, mert a lengyel nyelvvel voltak gondjaik, eléggé törték és mégis meg tudták tanulni (egy kis segítséggel) az iskolai tananyagot. *
- Azt nem csodálom, nagyon messze van a Czarnoksięstwo. * Valamiért lengyelül állt a szájára az ottani varázslóképző neve, pedig van rá magyar szó is. Hihetetlen rossz a közlekedés ilyen nagy távokon. Akinek nincs zsupszkulcsa, vagy nem tud hoppanálni elég rosszul jár az ilyen nagyobbtávú utazások során.
Érdeklődve figyeli a lány magyarázatát. Meglepően egyszerű választ kapott Lettitől, szinte gyanúsan egyszerűt.  Nem mutatja, hogy nem teljesen hiszi el, amit hall, inkább csak bólint egyet. Lettinek nem szokása hazudni, de akkor is hirtelen jött ez az egész.* - Örülök, hogy itt vagy! * Feleli boldog hangon, miközben finoman elmosolyodik.* - Vivien mit szólt? *A levelében már kifejezte nemtetszését, de nem tudja, hogy mennyire verte ki a balhét az ikrének. Mindig is ő volt a nagyobb szájú, nem szokta véka alá rejteni a véleményét. * - Fogalmam sincs, remélem minél hamarabb. Nem néztem még egy házat sem, hirtelen jött ez az egész. *Nem szokott a lakósoron járni, egyedül a tóhoz mennek le Ririvel. Az nagyon hangulatos hely, emiatt is sokat kacérkodott már a gondolattal, hogy ott vesznek házat, ám kettőjüknek felesleges lett volna. Igaz, talán akkor az ikrek gyakrabban járnának haza.* - Hátha Vivit is haza tudnánk csábítani, ha lenne egy szép házunk... nagy kerttel. * Teszi hozzá tűnődve. Eddig is minden vágya volt, hogy együtt tudja a családot, ám ez a középső leányzó érkezésével csak erősödött. Az ég közben nagyot dörrent, úgyhogy- miközben figyel a kofferre, nehogy odavágja valahová- megszaporázza a lépteit. * - Nem tudja, azt hiszi, hogy valami Navinés dolgom van, azért vigyáznak rá. Nagyon fog örülni! * Kimondhatatlan lesz nézni, ahogy visítozva a nővérére veti magát, pláne, amikor kiderül, hogy ez nem csak egy látogatás lesz.* - Hozzá megyünk. Úgyis Andrásnál van. * Feleli tömören, majd rájön, hogy mostantól már nem így kell emlegetnie a lánynak a tanárokat. Ririnek eddig sem tette, mert ő is így nevezné a kollégákat, ami elég kellemetlen volna ránézve.*- Rédey professzornál, a házvezetődnél.  * Egészíti ki az előbbieket. Praktikusan oldotta meg a dolgot, így nem kell annyifelé járkálni, bár András egy ideig nem fog Letti közelébe férni, de ellensznek addig.* - Őt még nem ismerted, nagyon aranyos tanár. Teljesen lecserélődött egyébként a tanári kar, alig vannak már a régi időkből. * Őt is másfelé sodorta az élet átmenetileg, de jónak tűnik ez a munkahely. Szemmel láthatóan megbecsülök, a diákokkal sincs baja. Már csak a családja hiányzik magamellől és minden tökéletes volna.*

Keresztfiú *-*


* A házvásárlás mindig nagy elkötelezettséget jelent. Egyrészt nagy anyagi teher, még ha nem is kell hitelhez folyamodni, másrészt roppant körültekintően kell kiválasztani, hiszen nem csak egy épület mellett tesszük le a voksunkat, hanem egy olyan hely mellett, ami hosszú ideig a lakhelyünk lesz. Az sem utolsó szempont, hogy csak egy lakást veszünk, amiben elszaladnak mellettünk a napok, vagy pedig igazi otthonná lakjuk be. Az csakis közösen mehet, csupa szép és praktikus dologgal kell körbevenniük magukat, semmiképpen sem szeretne egy kirakatlakást, amiben semmihez nem lehet érni, mert dicsekedni kell vele a vendégnek, hogy itt bizony milyen patinás rend uralkodik mindig.
Remélhetőleg a lányok nem haragszanak, hogy most nem hozta őket ide, de még maga sem tudja, hogy melyiket szeretné, meg hogy van-e egyáltalán eladó ház a környéken.  Az is lehet, hogy feleslegesen jött le a faluba, mert egyet sem fog látni, úgyhogy majd a Boglyas téren lévő hirdetőtáblán fog keresni ajánlatokat. Egyáltalán arról sincs fogalma, hogy a varázslóvilágban milyen áron árulják a házakat, mert amikor legutóbb vásárolt egyet, akkor azt muglipénzért tette egy egyszerű kis falucskában, ahol nem voltak védve a lakosok különböző erős védőbűbájokkal a kíváncsiskodó szemek elől. Meg ugye az sincs ingyen, hogy a forintot átszámolják varázslópénzbe. Majd holnap azt is megérdeklődi, amikor elviszi Ririt a suliba.
De most nem is ez a legkülönösebb, hanem az, hogy kivel találkozott itt, a hegyek között elrejtett varázslófalu szívében. Domi nagyon megszeppent attól, hogy itt látta a keresztanyját- valljuk be okkal. Mert ugyebár Véda tudott arról, hogy a családban van varázslóvér, csak még régebben kihunyt az erő az egyik felmenőben, így nem terjesztik, hogy valakiben még lakozik. Dominic azt hihette, hogy Ő az egyedüli a famíliában, emiatt is a nagy meglepetés. Egy laza fürdővel próbálja lehűteni a kedélyeket, a nő már hiába kap felé. Ahogy a kis legény próbál kikászálódni a vízből az egészséges kezét nyújtja felé.* - Gyere, hadd segítsek! *Mondja finom hangon, miközben az arcáról a meglepettség, az öröm és a büszkeség furcsa keverékét tudja leolvasni az ember.  Előveszi a pálcáját a táskájából, majd egyenként a fiú ruhadarabjaira irányítja, s elmondja a megfelelő varázsigét, hogy teljesen megszáradjon Dominic.* - Így csak kényelmesebb. Én vagyok, ne félj! Gyere, üljünk a pa…* Folytatja kedvesen, amikor is meglátja, hogy az imént elhagyott ülőalkalmatosságát már elfoglalták, sőt a közelben nincs is másik szabad hely.* - A fűbe. El kell mondanom valamit a családunkról. * Megfogja a fiú karját, finoman húz rajta egyet, ezáltal nyomatékosítva kérését. Ha a fiú nem menekül el sikítva és követi, akkor kényelmesen elhelyezkedik a tökéletesre nyírt gyepen.* - A családunk elég régóta varázserővel bír… én is, az ikrek is… tudod… a nagyszüleink testvérek voltak, az én nagymamám boszorkány lett, míg a tiednek valamiért nem jött ki az ereje. * Úgy tudja, hogy mindent megtettek, hogy valamit előcsalogassanak a hölgyből, de csak nem sikerült.* - Emiatt muglikként kezdtek élni, és el is titkolta a varázserejét, anyukád sem hallott róla. Mi pedig tiszteletben tartottuk a kérését. *Meséli tovább némileg határozottabban, mint az elején. Így kicsit nehéz volt a szokásos családi rendezvényeket megtartani, de nem tehettek mást. Valószínűleg kellemetlen lett volna a fiú édesanyjának is, hogy ő nem képes varázsolni, míg mások igen. Konfliktusok forrása is lehet egy ilyen különbség, még ha összetartó is a család, mint náluk.*- Akiknél van varázslófelmenő, akár nagyon távoli is, felütheti a fejét a mágia. Így lettél Te varázsló, és én ennek nagyon örülök. Büszke vagyok Rád! * Fejezi be boldogan mosolyogva, most is alig tudja elhinni, hogy Dominicből varázsló lett. Gyengéden megsimítja a fiúcska karját, ezzel bátorítva a kérdéseire. Biztosan rengeteg van, az egész váratlanul zúdult a nyakára. Remélhetőleg most már újraéled a mágia a família ezen ágában is, a fiún a világ szeme. *

Bogárkám ♥
04.17. 15:34

Ábel

Keresztanyu *-*

Valami nincs rendben. Az, hogy Véda itt van mellettem, egyszerűen hihetetlen. Én azt hittem, hogy nincs senki más a családban, aki varázsolni tudna, de ezek szerint mégsem. Csak nem értem, hogy akkor miért nem lehetett ezt nekem elmondani? Akkor sokkal könnyebben feldolgoztam volna, és nem érezném magam különcnek. De így, hogy senki nem szólt, kicsit rosszul esett a dolog, viszont ezzel ellentétben, nagyon is örülök neki. Keresztanyu a legszuperebb, és most, hogy itt van velem, már nem érzem magamat olyan egyedül. Mosolyogva elfogadom a segítségét, így már könnyebben ki tudtam mászni a vízből. A szemembe lógó vizes tincseket, gyorsan kisöpörtem onnan, hogy jobban szemügyre vehessem a nőt, aki az imént segített. Tényleg Véda van itt, és nem valaki, aki teljesen úgy néz ki, mint ő. Ezt szavaival is alátámassza, de előtte még megszárítja a ruháimat.
– Igen, így sokkal kényelmesebb. Köszönöm Keresztanyu. Nem félek, csak meg vagyok lepve, hogy itt látlak. –mosolyogtam rá, már jobban felbátorodva, mint az előbb. Követtem, és kényelmesen leültem mellé a gyepre. Minden figyelmemet ráfordítottam, mert nagyon is érdekelt, hogy mit szeretne mondani a családunkról. Nem szóltam egy kukkot sem, csak figyelmesen hallgattam a szavait.
Nem erre számítottam… Foglalkoztatott ugyan a kérdés, hogy miért lett belőlem varázsló, még a szüleimből nem, de azért ez nem fordult meg a fejemben. Nem tudtam egy szót sem kicsikarni magamból, csak lesütöttem a szemeimet, és megöleltem a Keresztanyumat. Próbáltam magamban összerakni egy értelmes mondatot, hogy valamiképpen reagáljak erre, de nem jönnek most a szavak. Csak csukott szemekkel karolom át Védát, és ajkaim kicsit meg is remegnek. Nem akarom elsírni magam, de nagyon kísértenek a könnyek.
– Csak nem értem, hogy miért… Miért nem mondta el ezt a mama… –sóhajtva nyelem le a feltörő könnyeimet. Haragszom, mert senki nem szólt erről, és most kell megtudnom, ráadásul a Keresztanyumtól. – Köszönöm, hogy elmondtad, és örülök, hogy büszke vagy rám. Nem hittem volna, hogy ilyesmi meg fog velem történni, de ha tudtam volna, hogy van varázserővel bíró személy a családban, akkor nem ért volna váratlanul. –elengedtem őt, és már mosolyogva mesélem neki a véleményemet. Majd a legközelebbi családi találkozókor megemlítem a mamának, hogy mi is van. Már úgy is mindegy, mert tudom, hogy miért vagyok varázsló, de azért szeretném megtudni, hogy miért nem mondta el. – Nem hittem volna, hogy itt találkozok egy családtaggal. Hogy-hogy itt vagy? Talán a közelben laksz? –kérdeztem, kíváncsi és csillogó szemekkel. Ha igen, az csak jó lehet, mert akkor sűrűbben tudom meglátogatni, és nem csak a családi találkozókkor futunk össze. – Jut eszembe: megszületett a kishúgom is. –újságoltam teljesen fellelkesülve. Ő az első, akinek ezt elmondtam, és remélem, hogy sikerült megleptem vele, mert nem tudom, hogy anyuék kinek mondták még el. Kíváncsian fürkésztem az arcát, hogy ki tudjam olvasni belőle, hogy most sikerült, vagy sem.

Fiúk

Néha már tényleg elege van Mirának abból, hogy még nincs tizennyolc éves, de több felelőssége van, mint egy harmincévesnek. Tény és való, hogy sokat ő választott, az viszont kicsit feldühítette, amikor azt kellett látnia a bátyjától, hogy betegsége ellenére alkoholt fogyaszt. Ráadásul mindezt takarodó után, a faluban teszi. Egy kisfiú társaságában. És pluszban már vagy egy hónapja nem is látta.
A gyerek voltaképpen nem érdekelte, már elégszer volt szerencséje hozzá. Legutóbb "kellemes" emlékeket szerzett neki. De hát ő meg megbántotta a szobatársnőjét. Még szép, hogy nem fogja ölbe tett kézzel végignézni, ahogy Biát megbántják. (Jó alkalom a bántalmazásra.)
-Fáj még az oldalad kölyök? A büntetőfeladatod azóta sem érkezett meg hozzám -sötét pillantást vetett rá, nagyjából ennyi figyelmet fordított Gergőre. Talán jobb is lehetne a viszonyuk. Igazából régóta ismerik valahogy egymást, és ha ő nem a mostani mostohaanyjához kerül, akkor még az is esélyes lett volna, hogy Benjamin Daniellel együtt Amira nyakába varrja a fiút is.
Közben a felkínált helyet elfogadta, ha már céllal érkezett, akkor a tesója jelenléte nem fogja elzavarni. Leült a kettő közé, lábait keresztbe rakta.
-Csalódtam benned -jegyezte meg úgy, hogy azt csak az ikertestvére hallhassa. Arcán semmi érzelem nem mutatkozott, hangjában viszont Ő érezhette a csalódottság és szomorúság jelét. Igaz, ő is csak azért ismerte fel -ha felismerte-, mert nem hogy születésük óta, már az anyukájuk hasában megismerte a lányt.
-Egészségemre -emelte meg az üveget, majd meghúzta. Már nem is tudja, mikor járt itt pontosan és miért. Eszébe sem jutott, ugyanis mielőtt visszaemlékezhetett volna rá, felvont szemöldökkel oda kellett fordulnia Gergő felé. Lenéző pillantással mérte végig míg menősködött a piálásával, aztán ez átment egyfajta meglepett, 'Merlinre, kikkel vagyok körülvéve?'-nézésbe.
-Ezt nem hiszem el... -mondta csak úgy magának, mikor a gyerek felcsimpaszkodott testvére hátára. Itt határozta el, hogy inkább meglátogatja a párját. Leugrott a székről, indulás előtt viszont még visszalépett Maxhez.
-Letagadom, hogy a bátyám vagy -mondta neki egyenesen a fülébe. -A büntetéseteket holnap megkapjátok. Reggel hétkor a Nagyteremben -ez már mindkettőjüknek szólt. Ezzel fogta magát, és vissza sem nézve menekülőre fogta, mielőtt még valaki kiszúrja, hogy bármiféle köze van valamelyik idiótához.

Mina
ruha

Ágoston

Ismét lejöttem a faluba, mert nagyon is megtetszett ez a hely. Még bőven van olyan része, amit nem fedeztem fel, szóval ideje, hogy ezt is megtegyem. Ugyan a vasútállomást már ismerem, hiszen én is a vonattal érkeztem az iskolába, de nem volt időm jobban megismerni azt a helyet. Kíváncsi vagyok, hogy mennyivel másabb, mint egy mugli állomás. Csak átsétáltunk rajta, és kb ennyi volt belőle a látnivaló. Abból a két percből, meg nem igazán volt alkalmam megtudni, hogy mit merre találok. Meg jól jön az ismeretszerzés, hiszen, amikor haza kell majd mennem, akkor innen fogok indulni, és meg kell tudni, hogy melyik vonatra kell felszállnom majd. Feltéve, ha egyáltalán több vonat van, és nem egy, mert ugye ezt sem volt alkalmam megfigyelni rendesen.
Átsétálok a téren, és egyenesen az állomás bejáratával találom magamat szemben. Eddig nem mutatott semmi újat, a mugli világban is van ilyen hatalmas bejárat. Vagy csak nekem tűnik annak, mert ilyen kicsi vagyok!? Na mindegy, menjünk be rajta. Tiszta olyan, mint egy minifalu. Mindenféle üzlet található itt, de leginkább az a kis büfé csalogat. Az ínycsiklandó szendvicsek finom illata, megcsapta az orromat, és akaratlanul is megkordult a gyomrom. Ha már itt vagyok, akkor megkóstolok egyet, csak azt nem tudom, hogy elfogadják-e a mugli pénzt. Bár szerintem nem, de egy próbát megér. Sajnos nem hoztam magammal annyi varázslópénzt, hogy kifussa egy szendvicsre valót. Pénzváltó, na azt persze nem látok, de ez az én szerencsém. Odasétálok a büféshez, és mivel nem nagyon tudom meggyőzni, így megkérdezem, hogy merre találhatók egy olyan helyet, ahol tudok pénzt váltani. Amint elmagyarázza a dolgokat, már indulok is, hogy minél előbb le tudjam csillapítani a hasam hangját.

Dominic
Ágoston színre lép...

*Pirosló arccal, mindkét kezemben jól megpakolt bőröndökkel kecmeregtem föl a vonatra, amely ha minden jól megy elvisz a mágustanodába. Már napok óta izgatottan vártam, hogy én is bekerülhessek és elkezdhessem tanulmányaimat. Mégis olyan szörnyűek voltak az előkészületek... Totál kiborított. Gondolj csak bele, anyukád és te összeszeded a legfontosabb holmikat a szobádból! Mivel mugli [igen, asszem ezentúl így kellene beszélnem a többiekről] kütyüket nem hozhatok be, kénytelen vagyok a képregényeimre, könyveimre, újságaimra hagyatkozni. Ezeket követi egy halom emléktárgy és kellék, melyek a tanulásban segítenek majd. És a ranglistámon az utolsó helyen álló ruhadarabok, abból is elég sok.
Hogy fogom én ezt kibírni?! Ennyi időre még sosem mentem el otthonról... És mi lesz a szobámmal? Remélem nem verik szét, amíg távol vagyok. Jövőre már levédem valami tuti riasztóbűbájjal, hogy ne mehessenek be. Akkor aztán nyugodt lennék.
A szokásos szituáció: anya mosolyog és könnyezik, apa büszkén mellette, a tesóim pedig ravasz tekintetüket rám szegezve bámulnak. Én csak szégyellősen integetek a vonat ablakából. A helyemen ülök, a cuccaimat már elrendeztem magam körül, így kényelmes útnak nézek elébe. Aztán, amikor elérkezett az idő, a személyvonat kipöfögött a pályaudvarról. Ki, az ismeretlenbe...
Nem nagyon emlékszem, hogy mi is történt az utazás alatt. Egy ideig unott arccal bámultam kifelé a fejemből, legtöbbször a kilátást csodálva. De mivel csomó szántóföldön és erdős réten mentünk végig, amikre marhára nem vagyok kíváncsi, inkább elfeküdtem az üléseken és szundítottam egyet. Mellettem úgysem ült senki... Az utolsó pillanatban riadtam fel, amikor megállt a vonat. Ijedten az ablaküveghez pattantam és az állomás nevét kiíró táblát kezdtem keresni. Miután megtaláltam, sietősen, már-már kapkodva elhagytam a vagont.
Nem utaztak túl sokan aznap a faluba, ezért nyugodtan kihajíthattam a peronra a bőröndjeimet. Miután ezt megtettem, lelkesen én is leugrottam a vonatról, összeszedtem a motyómat és érdeklődve néztem körül.
~ Klassz hely! Mintha kirándulni mennék! ~
Egészen megnyugodtam. Persze azért a szívem még mindig dobogott, de már nem annyira. Felvettem a táskáim, s gurulós bőröndjeim magam után húzva terepszemlét tartottam. Úgy éreztem, mintha szabad lennék. Mintha nem sietnék sehová sem. Furi. Odabattyogtam az egyik padhoz és leültem, mert ezzel a sok cuccal a hátamon nem sokáig bírom, a végén még megizzadok. Azt sem tudtam, merre kell menni, amire már anyát is figyelmeztettem, de ő azt mondta, könnyen odatalálok. Na, persze... De már nem vagyok olyan kicsi, majd megkérdezem az egyik pénztárban, hogy mi a helyzet. Vagy...
~ Talán az a fiú eligazíthat. Egész barátságosnak néz ki... ~
Felkaptam a cuccaimat és odarohantam hozzá. Közben a hajam felborzolta a szél, szuszogtam, izgatott voltam és nem tudom, hogy mi ütött belém. *
- Hali! Te biztos egy diák vagy, ugye? Meg tudnád mondani, merre van az iskolához vezető út?