Endre és Ágota

Adria

Láttam Adrián, hogy meglepődött majd csodálkozni kezdett. Micsodán csodálkozhatott el? Nem hiszem, hogy olyan különleges kérdést kérdeztem volna. Az emberek szeretnek kikapcsolódni egy könyv társaságában. Megnyugtat, és szórakoztat. Egy kikapcsolódást nyújt még a legnehezebbb vizsgaidőszakban is. Nem hiába tartja a mondás, hogy a könyv az ember legjobb barátja, ez a kijelentés az én életemre is vonatkozik és igaz.
-Miket szoktam olvasni? Ez jó kérdés: mindent ami leköt, szórakoztat. Nekem nagyon fontos, hogy tartalmazzon izgalmakat, olyan legyen amit nem lehet könnyen letenni a kézből. Téma szerint legyen kalandos, jól beleélhet. Ha a szereplő velem egykorú az csak előny, mert hasonlók az érzelmeink. Kifejezetten érdemel a tudomány, mivel szeretem megismerni a körülöttem levő világot. És te miket szoktál olvasni?
A családomról való mese után kérdéseket szegez felém, amikre én türelmesen válaszolok.
-Igen, teljesen az vagyok, csak, még zavarnak ezek a fogalmak. Nekem nincs bajom a muglikkal, az egyik legjobb barátom mugli, legalább is még úgy tudjuk. Szerintem meg nekem nehéz volt, mert későn tudtam meg az erőm, hamar kellett felkészüljek és zavart, hogy nem mondták el.
Az első félreértés, szeretem a könnyű, barátságos vitákat, de remélem ez nem megy a kibontakozó barátságunk kárára.
-Ez jó kérdés. Még mindig nem értem, hogy miért nem mondták el. Szerintem nem lett volna hátrány. A szüleim szerintem jól döntöttek, nem tudom miért.
Figyelmesen vártam Adria válaszait.  

Egy szabad hétvégén
Katniss

Nagyon hideg van ma, legalábbis számomra. Amint kilépek a kastélyból, az orromon ott van a zúzmarához hasonlító csapadék, amit vigyorogva törlök le onnan, amint elindulok.
Az utam a faluba hasonlóképpen vidám, és mókás, hiszen a hóban nem lehet úgy menni, hogy ne legyek tiszta havas, mire lépek kettőt. Ekkor persze mindig lerázom magamról, és megyek tovább, aztán ha a főutcára érek, akkor toporgom le az utolsó pihéket is.
Nagyon hideg van, hidegebb, mint a kastélynál, így valami meleg helyet kéne keresni. Kezemben, magamhoz ölelve könyv, mint ahogy tőlem már megszokhatta mindenki, a sálam eltakarja a számat, a sapka a fejemen jól ráhúzva, a csizmám pedig, mintha mi sem történt volna lefele, tiszta, és száraz. Hiába, egy kis Leperex bűbáj ilyenkor tökéletesen jön.
Az első dolog, amit meglátok, egy teaház, aminek ajtaja vidáman nyílik, és szólal meg felette a csilingelő csengő, hogy jelezze új ember érkezett.
A pultnál egy kedves, fiatal nő fogad, akinek elújságolva, hogy csak egy finom meleg italt szeretnék inni, na meg talán egy finom süteményt elfogyasztani, máris egy olyan helyre kísér, ami az igényeimnek megfelel.
Leülök a puffra, székre, nem is tudom, mire, aztán minden gondolkodás nélkül leteszem magam mellé a könyvet, levetem a kabátom, sapkám, sálam, kesztyűm, miközben máris mondom, hogy mit szeretnék.
- Kérek szépen egy barackos zöld teát, jó melegen, citromlé nélkül, és kevés cukorral, valamint egy bogyós felfújtat.
Mosolygok, aztán ha elment, akkor előveszem a könyvem, szinte feltámasztom az asztalra, és olvasni kezdek.

Dalma

Gyönyörű napra virradtunk. Bár az időjárás lehetne melegebb, de nem panaszkodom. Miután felöltöztem nagyon halkan elhagytam a szobámat. Ugyanis nem akartam felverni a szobatársamat, aki még az igazak álmát aludta, mikor én fölkeltem. Varázslatos táj fogadott, mikor kiléptem a kastélyból. Szeretem az ilyen kiruccanásokat. Ilyenkor lehet a legjobban gondolkodni. Az úti célom egyelőre még számomra sem volt teljesen világos. Valami új helyet szerettem volna meglátogatni, ahol haraphatok valamit. Ahogy felnézek egy táblán ez állt: Pillangó-varázs Étterem és Teaház. Na ez az a hely, amit keresek. Nem jártam még itt és harapni is lehet valamit. Giling-Galang szólt a csengő, mikor beléptem. Egy kedves hölgy fogadott, aki beinvitált. A teaház részét választottam, mert igazából csak nassolni való kell, nem komplett ebéd. Majd miután levettem a kabátomat, egy puffot szemeltem ki magamnak, amibe bele is huppantam. A szomszédos puffon egy lány ült. Olyan ismerős. Szerintem már láttam a Levitában, de nem vagyok biztos benne... De! A Vízkeresztes bulin láttam. Miután rendeltem a hölgytől egy kis csokis sütit és a hely specialitását, szóba elegyedek a lánnyal. Jó, hogy ezt a puffot választottam, hiszen a lányhoz közel helyezkedik el.
-Szia! Katniss vagyok. Téged, hogy hívnak? -Kérdezem meg. Többet egyelőre nem kérdezek. Ezzel választási lehetőséget adok neki, hogy akar-e velem beszélgetni, vagy csak egyedül akar lenni. Mindenesetre amíg várom, hogy befusson a rendelésem, meggyőződőm róla, hogy nálam van-e a pénztárcám. Szerencsére semmit sem felejtettem otthon. Amilyen feledékeny vagyok néha, ez a lehetőség sajna mindig fennáll. Aztán a tekintetem lesiklik a ruhámra. Egy kényelmes farmer van rajtam, egy lila fölsővel és egy szintén lila fülbevalót is viselek. A nyakamban a nyaklánc a lila különböző árnyalataiban játszik. Majd keresztbe rakom a lábam és várom, hogy a lány válaszoljon, de nem akarom kényszeríteni. Szívesen megismerném…

Katniss

Most kivételesen a tananyagban vagyok elmerülve, méghozzá a gemmológia rejtélyeiben. Furcsa egy könyv, és tudományág. Mintha a mugli iskolákban is tanítanának ilyet. Bár nem tudom, hogy igaz-e, hiszen nem jártam oda. Anya tanított, és hát, nekem az tökéletesen megfelelt. A könyv, ami hatalmas, előttem hever, így észre sem veszem, amikor valaki (hozzám) szól.
Kinézek a kötet mögül, vagyis feljebb emelkedem, és a szememet kidugom a tetejénél, majd körbenézek, hogy ül-e valaki még ott, akinek szólhatott a kérdés, és amikor nem, leteszem a könyvet, és magamra mutatok, közben pedig magamban megkérdezem, hogy: "Én?" Ezt viszont csak az arcom fejezi ki, inkább addig nem szólok semmit, amíg nem tudom tutira, hogy igen, én.
Közben megérkezik a sütim, és a teám, aminek a szélén ott repked egy pillangó. Valami elvarázsolt cucc lehet, mint itt minden, mert csak egy bizonyos távolságig megy el a bögrémtől. Meg is kérdezem a nőt, hogy ez micsoda, és miért így van, amikor elmeséli nekem, hogy azért van ott a pillangó, mert amit kértem, barackos zöld teát, abból a barack tavaszi, nyári gyümölcs, amikor teli van minden lepkékkel. És hát most, télen, kicsit jól esik, ha ezt fel is idézik.
Mikor elmegy, Katniss felé fordulok, mert még mindig engem néz.
- Ez aranyos. Remélem, te is kapsz ám olyat.
Mutatok a pillangóra, bár most elárultam magam, hogy hallgatóztam, amikor a ház specialitását kérte.
Erre kénytelen vagyok lehajtani a fejem, és csak egy helyben ülni, mintha mi sem történt volna.

Dalma

Bólogatok, mikor a lány felém fordul, és magára mutat.
-Igen, hogy hívnak téged? Mert már láttalak a Levitában, csak még sohase beszélgettünk.-De, most itt a nagyszerű alkalom, teszem hozzá gondolatban.  Közben kihozzák az ő megrendelését. Remélem hamarosan az enyém is megérkezik. Egy gyönyörű pillangó van a teája mellett, természetesen sütiből.  A pillangó szárnyait suhogtatva repül. Lenyűgöz a szépsége és művészi a kidolgozása. Egy igazi remekmű. Tiszteletem annak, aki sütötte. Ilyenkor kicsit szomorú vagyok, hogy nem itt élnek a szüleim. Nálunk otthon ugyanis nem kapni ilyen finomságokat. Pedig milyen jó lenne.
-Én is remélem. Nagyon ötletesek és szépek! Gondolom finomak is.-Bár ezt még nem tudom. Csak akkor mondhatok róla véleményt, ha már megkóstoltam. Egy pillanatra belenézek az egyik gyertya lángjába és megpillantom magam benne. Eszembe jut a családi szokásunk. Az egyik ősöm, annyira szerette a gyertyákat, hogy megcsinálta a világ legnagyobb gyertyáját. Akkora volt, mint a bábeli torony lett volna, ha elkészült volna. A gyertya lángja táncot jár és fényét a falak visszaverik. A gyertyák olyan meghitt és kellemes hangulatot tudnak árasztani. Megnyugszik tőle az ember.  Merengésemet a pincér szakítja félbe, aki felszolgálja nekem a sütit. Megköszönöm a pincérnek, aki hamarosan odébb áll, hogy más vendégeket is ki tudjon szolgálni. Az enyémen is van pillangó. Bele kortyolok a teába. Jaj de finom és ráadásul fel is melegít. Az én pillangóm lila színű és kecsesen szálldos a teám körül.
-Nincs szívem megenni!-Panaszolom. Annyira szép. De, ha arra gondolok, hogy amikor először ettem csoki békát és az első az kiugrott a kezemből. Lehet, hogy ez is ugyanolyan. Így hát győz az éhség és bekapom a röpködő pillangót. Azonnal édes csoki íz árad szét a számban. Mesés!
-Mit olvasol?-Kérdezem tőle a könyvre mutatva, azzal nagyot kortyolok a teámból...

Katniss

Úgy látszik, a magamra mutatok nem volt teljesen süket mozdulat, sőt, még meg is értette a lány. Azaz Katniss. Aki csak Niss. Egyszerűbb, és gyorsabb.
- Hát engem Dalmának hívnak.
Sütöm le a szemem, és bólogatok hevesen, hogy igen, már találkoztam vele, és arcról eddig is ismertem. Csak nézek magam elé, mint a jó gyerekek, aztán végre, nagy feszültség közepette megérkezik a sütim, és a teám. Szinte félek beleharapni, és belekóstolni, így előbb a bogyós felfújtnak fogok nekiesni.
- Igen, fenségesek.
Helyeslek, és közben a repdeső lepkét szemlélem. Aztán eszembe jut, hogy ez így irtó pofátlanság, hogy addig eszem, amíg a lány várakozik. Gyorsan lerakom a villát, megtörlöm a számat, és meg is magyarázom tettemet.
- Ne haragudj illetlenségemért. Nem szokásom, de nem tudtam ellenállni.
Kezem leteszem a lábamra, úgy, hogy megtámaszkodjak rajta, aztán lóbálni kezdem azokat, miközben a mennyezetet kémlelem, mert valami biztos van ott olyan dolog, ami izgalmas, hiszen Katniss is azt nézi. Aztán sóhajtok, mert én nem találok rajta semmit olyat.
Nekiállunk sütizni, és teázni, hopp, most jut eszembe, a teába még bele sem kóstoltam. Itt a remek alkalom. A lánnyal együtt nyúlok a bögréért, és kortyolok bele, és el kell ismernem, ez is kifogástalan. Itt semmit nem tudnak elrontani?
Mindegy is, hiszen amíg teázunk, és sütizünk, nem esik szó semmiről, na de aztán utána...
- Hát gemmológia tankönyv, de nem a sulis, hanem könyvtárból kivett. Ebben benne van mindenkinek a tudása, mugliké, és varázslóké egyaránt. Be kell valljam, nem igazán érdekes, mert mindenki ugyanazt írja le, de ettől függetlenül kijelenthetem, hogy pont ezek miatt tűnik számomra hitelesnek.
Nem rövid vélemény, tőlem szokatlan, de ha könyvekről van szó...
- Hogy érezted magad a buliban? Mármint szerinted milyen volt?
Én nem szívesen beszélek ugye ilyenekről, de valamiről azért kell diskurálni.

Joanne^^
2013.01.22. Este 7 óra táján

Ismételten - mint akkoriban oly sokszor - kedve támadt Marynek egy jó, kiadós sétához. Lassan több időt tölt Bogolyfalván, mint a kastélyban, de ez nem zavarja. Nem akadályozza ez őt semmiben, sőt! Aznap is sok felé járt-kelt, tüzetesen megvizsgálta többedszerre is a falu egyes részeit. Ma volt kint a legtovább, és ma múlt el leggyorsabban is az idő. Már este hét óra felé közeledett az idő, vagy már el is érte? Ezt nem tudja Mary, nincs rajta az órája. Viszont abban biztos, hogy éhes. Kimondhatatlanul, mit gyomorkorgása is jelez. Ennek okán pedig úgy döntött, bemegy a néhány háztömbnyire lévő étterembe. Így is tett. Amikor belépett azonban, minden dugig volt. Egy szabad asztalt sem látott, de még ismerős arcokat sem vélt felfedezni. Már épp azon volt, hogy inkább visszamegy a kastélyba, mikor megpillantott egy fiatal nőt egy szép, és aranyos kislánnyal, amint épp leadja rendelését a pincérnek. Kis hezitálás után Mary erőt vett magán, és odalépett a hölgy, és kislánya asztalához.
- Jó estét kívánok! - köszönt mosolyogva. - Elnézést, szabad ez a hely? - mutatott a fiatalasszonnyal szemben lévő ülőhelyre. Mikor az édesanya jelezte, hogy nyugodtan leülhet, Mary helyet foglalt.
- Köszönöm. - mosolygott még mindig, majd észbe kapott. - Ó, elnézést, be sem mutatkoztam! Mary Glotter vagyok! - nyújtott kezet. - Nagyon aranyos kislánya van. - Mikor a pincér kihozta a vele szemben ülők rendelését, és megkérdezte Marytől, mit kér, úgy döntött, ő is azt eszik, amit a nő a kislányával. Megkívánta, egyik kedvenc étele volt ugyan is. Amíg várta, hogy kihozzák vacsoráját, úgy döntött, beszélgetést kezdeményez, elvégre udvariatlanság lenne, hogy idepofátlankodik mások asztalához, aztán egy szót sem szól...
- Jó étvágyat! - mondta, még mindig levakarhatatlan mosollyal arcán. - Elnézést, ön itt él Bogolyfalván? - fogott bele az érdeklődésbe.

Dalma

-Szép neved van!- Mostmár őt is ismerem. Dalma, nagyon szép neve van és ráadásul nagyon jól néz ki. Szép szőke haja lágyan omlik a vállára. A szeme pedig világoskék. Elmerengtem már megint. Katniss légy szíves fegyelmezd magad.  Borzasztó, hogy ennyire hamar bármin el tudok gondolkodni. Még a kis apróságokon is. Hihetetlen mennyi csodája van a világnak. Sokan csak a nagy monstrumokat veszik észre és nem figyelnek a kis dolgokra, mint például a réten a kis virágra, vagy a méh döngicsélésére.
-Gemmológia? Nem tanulom a tantárgyat. Tanulsz vámpírológiát?-Kérdezem, hiszen ha jól becsülöm, van vagy harmadikos. Harmadiktól lehet azt a tárgyat tanulni. Kíváncsi vagyok, arra a tantárgyra csak sajnos még sokat kell várnom mire, tanulhatom. Nem igazság. Nagyon érdekelnek a vámpírok. Egy csomókérdést fel tudnék tenni a témával kapcsolatban. Annyira érdekes.
-Jól éreztem magam. Aleen remekül főz. A játékok is szuperek voltak. Szeretem a Levitás bulikat és te?-Kérdezem meg. Alexék és Aleenék bulija egyaránt csúcs volt. Ráadásul Alexék buliján találtam meg a legjobb barátomat, akivel az óta közös szobánk van. Rengeteg dolgot csinálunk mi együtt. Korcsolyázunk, vásárolunk meg ilyeneket.
-Melyik szobában vagy?-Lehet, hogy meglátogatom. Meglepem egy sütivel vagy valami kis aprósággal.
-Mi a hobbid?-Kérdezem. Ezen a szálon elindíthatom a beszélgetést. Hiszen, az ember szeret beszélni a saját hobbijáról. Közben az arra járó pincértől kérek még egy sütit és egy csésze fahéjas teát. Az egyik vendégnek most hozták ki a teáját. A pillangó kecsesen csapkod a szárnyaival. A vendég elmerül a látványban. Majd megrökönyödve veszi észre, ahogy a pillangó kirepül az ablakon. Mosolygok a dolgon. Tehát igazam volt, azzal kapcsolatban, hogy olyan, mint a csoki béka. De jó, hogy mégis megettem. Szegény vendég, bár rendelhet újat és a hibájából tanulva szerintem nem fogja hagyni, hogy a következővel is pórul járjon.

Lotte

Miután távoztunk a lány házából elindultunk valamerre. A lányra bíztam az utat, mert még nem ismerem ezt a helyet, így igazából rajta múlott, hogy hova fogunk menni. Kicsit reménykedtem benne, hogy valami étteremszerűségbe tévedünk, mert a reggeli kimaradt. Bár olyan korán nem is tudtam volna enni. Világ életemben délben reggeliztem, valahogy sose jött össze, ez a keljünk fel nyolckor, hogy mindent a megfelelő időben tudjunk enni dolog. Viszont ha felkelek, akkor az első utam a konyhába vezet, hogy a tizenkét órás alvás fáradalmait egy szendviccsel ki tudjam pihenni.
A sétálás közben az utat figyeltem, közbe párszor a lányra pillantottam. Többnyire azon járt az agyam, hogy nem ártana megismerni kicsit jobban is. Alig tudok róla valamit, ami mondjuk fogható arra, hogy két napja ismerem. Kicsit talán elsiettem a dolgot. Nem tudnám megmondani, hogy miért, mert amikor az előző találkozáskor elváltak útjaink, megjegyeztem magamnak, hogy előbb ismerjem meg, és csak utána próbálkozzak. Most már mindegy. Nekem így is jó, de azért a nap folyamán meg akarok tudni dolgokat.
A Fő utcán a lány egy étteremmel szemben állt meg. Pillangó-varázs Étterem és Teaház. Olvastam le gyorsan a hely nevét, amikor megkérdezte, hogy bemegyünk e. Pont tökéletesnek tűnt egy reggeli elfogyasztásához.
- Menjünk. –Bólintottam, aztán elindultunk az ajtó felé. Csilingelés jelezte érkezésünket. Megvártam amíg bemegy a lány, aztán én is beléptem.
A hely pont olyan volt, mint kívülről elképzeltem. A korai időpontnak köszönhetően még nem voltak olyan sokan. Ez érthető, ilyenkor még minden normális ember alszik. Kicsit úgy tűnt, hogy az egész helyet mi keltettük.
Hamar rájöttem, hogy ahhoz, hogy valami kiadósabbat is ehessünk, az emeletet kell választanunk. A lépcsőn felérve egy idősebb férfi várt, és miután kértem egy asztalt, az egyik fal melletti asztalhoz vezetett. Velünk szembe egy kép volt a falon, ami biccentett egyet köszönés képen. A szokatlan helyzetnek köszönhetően inkább leültem, és így néztem a lányra.
- Mit szeretnél enni? -Kérdeztem egy mosoly kíséretében, és csak reméltem, hogy nem salátára fog esni a választása. Én is kinyitottam egy étlapot. Egy enyhébb sokk után, miután rájöttem, hogy minden magyarul van írva, és le kell fordítanom az ételeket, ahhoz, hogy ehetőt ehessek, nekiláttam az étel kiválasztásának. Kicsit sokáig tartott, mert nem minden nap látok ilyen szavakat.

Bianca <3

Nem gondoltam volna, hogy most fog eljönni ez a nap. Az első randevúm napja, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni. Én azt hittem, hogy csak évekkel később fogok elhívni egy lányt sütizni. Most meg… Nem tudom mi ütött belé? Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Woodarn szerint ezt a szerelem jele, de én nem vagyok benne biztos, hogy 13 évesen érezhetek ilyet. De még nincs olyan szabály, hogy egy fiatal fiúra ne találjon rá élete szerelme. Jó, lehet, hogy nem is sokáig fog nekem tetszeni Bianca. Na, mindegy, ráérek később is gondolkodni ezeken a dolgokon, mert a végén még elkések a randiról. Miután kilépek a házból, szinte futni kezdek. Az macskaköves úton egy ismerősömmel sem találkozok, ezért nem állok le beszélgetni. Amúgy sem tenném, hiszen tényleg elkésnék a teaházból. Pár perc alatt a Pillangó-varázs ajtaja elé érek. Mielőtt még belépnék, próbálom leszedni a havat a cipőmről. Miután végzek, belépek, és a leülök az egyik székre, ami épp az ablak mellett van. Innen legalább jól látom, hogy mikor fog megjönni Bianca. Tehát helyet foglalok és leveszem a kabátomat. Ujjaimmal megigazítom a hajamat, ahogy Vincent szokta. Ezt tőle lestem el. Eztán a kezeimet leteszem az asztalra és a szívem egyre hevesebben kezd dobogni. Már nagyon izgulok, hogy hogyan fog alakulni a randi. Nem szeretném elrontani. Az arcomon lévő mosolyt pedig alig tudom eltüntetni. Annyira, de annyira boldog vagyok, hogy újra láthatom Bianca két szép szemét és édes mosolyát.
Kifelé bámulok az ablakon, és várom, hogy mikor fog befutni. Lábaimmal közben kicsit dobolok az izgatottság miatt. Olyan mintha órák teltek volna már el. Miért nem jön? Lehet elfelejtette… Vagy nem is akar jönni? Ah, még várok egy kicsit, de ha… Ez az! Itt van! Gyorsan elkapom a tekintetem az ablakról és előre nézek. A dobolást befejezem és várom, hogy mikor fog idejönni. Nos, ekkor ki is nyitja az ajtót. Amint ránézek, elmosolyodom és mikor mellém ér, összeborzolja a hajam.
 - Szerintem is jobb így. – újabb mosoly. Óh, de jó, hogy végre így is állhat a hajam. Örülök, hogy jobban teszik neki az a fajta hajviseletem, nem pedig a „lenyalt.”
 - Igen, nagyon jól összeöltöztünk. – nevetek. Felállok és odalépek a lány székéhez, majd kihúzom.
 - Foglalj helyet. – mondom kedvesen. Azt mondta Vincent, hogy a lányok szeretik, ha kihúzzuk nekik a széket, mert azt úgy illik. Amúgy is. A legtöbb filmben a fiúk mindig hellyel kínálják a lányokat. Tehát ha Bianca leül, akkor én is.
 - Amíg nem jön ide az egyik pincér, mesélj magadról. Tudod, a titkodról, aztán én is mesélek magamról. – vigyorgok. Ekkor egy kicsit megrázkódom. Olyan, mintha valami beleszállt volna a nyakamba. Na mindegy…

Eric

Maia

A származásomra hamar rájött a lány. Ami nem nehéz feladat, mert minden szót franciásan, akcentussal ejtek. Ezek után a lány származására is sor került. Az angol szót hallva rögtön eszembe jutott a koripályás dolog, amikor Gil angol akcentussal beszélt és semmit nem értettem. Bár Maianak nem volt akcentusa, volt egy gondolatom, amit meg akartam vele osztani -hogy ne beszéljen tájszólással, mert nem fogom érteni-, de végül nem mondtam ki. Eddig nem beszélt így, ezért remélhetőleg ez után sem fog.
Amikor elmondtam, hogy mit sportoltam, a lány szenében meglepettséget, sok kérdést és kíváncsiságot láttam. Elmosolyodtam, aztán feleltem is.
- Capoeira. Ezt táncnak is mondják igazából. Egy börtön rabjai találták ki. Úgy csinálnak, mintha verekednének, de soha nem érnek össze, nem találják el egymást. Azért találták ki, mert nem verekedhettek, és ez volt az edzésük, amire azt mondták, hogy táncolnak. –Ismertettem a capoeira rövid történetét. Kicsit hosszabban sikerült elmondanom, de reméltem, hogy nem untatom. Bár mennyit tudok beszélni erről, de nem akarom untatni.
Kérdésemre nemleges választ kaptam. Első megérzésem az volt, hogy akkor biztos untattam az előző megszólalásommal, de miután mondta, hogy nézni szereti ez a gondolatom teljesen eloszlott.

Anna

* Az túlzás, hogy nagyon megijedt a nyolcadikostól, de nem volt éppen nyugalmi potenciálon a szíve. Nem voltak túlzottan szimpatikusak neki azok az iskolatársai, akik nem túlzottan szépeket mondtak a lányról, meg a nevét sem értette tökéletesen tisztán, nem tudja eldönteni, hogy Hanna, vagy pedig Anna, de akkor valami artikulátlan, hörgésszerű hangot adtak ki magukból, miközben beszéltek. Ha ez így van, akkor remélhetőleg elmentek a javasasszonyhoz, mert valami komoly gégeprobléma állhat a zaj mögött.
Határozottan megnyugtatja, hogy egyből engedélyt kapott rá, hogy leülhessen a lány asztalához, még ha előtte volt egy kis frász, mert az arckifejezésből nem ezt lehetett kiolvasni. Meglehetősen furának találja a Rellonost, de ez nem mutatja ki, hanem egy „köszi” elmormolása után leül, és leteszi kezéből a süteményt meg a teát, a táskát pedig az ölébe. Szótlanul ülnek az asztalnál, Adria sem egy nagy dumagép, igazán nincsenek is kifejlődve a szociális készségei, mert a muglikkal nemigen szeretett volna barátkozni, félt, hogy véletlen lebukik, és akkor nagy baj lesz. Emiatt felvett egy különös, támadó-védekező viselkedést, amit itt a szülei tanácsára igyekszik levetkőzni.*
- Ó, nem ülnék le bárkihez, elhiheted. *Feleli, immár ő is a lány szemébe nézve, a bárkit erősen megnyomva.* - Nem csak láttalak. * Folytatja hűvös nyugalommal a hangjában, majd nagyot kortyol a meggyes teából, lassan leteszi a csészét és továbbviszi a társalgást.* - Néhány Eridonos tyúk beszélt rólad. * Tipikusan olyan lányok voltak, akinek Adri nem ad a véleményére, sőt ha lehet, még a társaságukat is elkerüli, fél, nehogy megrontsák az agyát, az elpusztult idegsejtjeit már senki nem adja neki vissza.* - Szerintem félnek tőled.

Adria

A lány sokkal kevésbé tűnik bosszantónak, mint ahogy elsőre gondolná az ember; például nem kezd el rögtön kérdezgetni és nem érzi léfontosságúnak, hogy megtörje a csendet. Sok diák van, akik egyszerűen csak gyűlölnek egyedül ülni egy kávézóban vagy kocsmában, így jobb híján csatlakoznak egy ismeretlenhez. Az elsős furcsa ízlését inkább az mutatja meg, hogy pont hozzá csatlakozott. Anna a legtöbb esetben nem túl hívogató reklámarc.
- Az az ő dolguk. - Hangzik a kissé tartózkodó felelet, de arca enyhülést sugall. Látszólag nem gondolkozik el azon, hogy kik lehettek a pletykálkodó lányok, szóval vagy nem érdekli, vagy egyértelmű.
- Én igazán nem akarom elrontani az örömüket, ha ez tényleg jólesik nekik. Néha nem is baj, ha félnek tőled egy kicsit, nem igaz? - Újfent elmosolyodik, most szélesebben, megmutatva fogait és kis békésen eszik néhány falatot a süteményből.  Ha most egy mesében lennének egészen biztos, hogy Tim Burton rajzolná meg őket, és akkor Anna talán nevetne, vagy kacsintana is egyet.
Különben továbbra is nyitva hagyja a kérdést, hogy tulajdonképpen ő konkrétan tehet-e róla, ha azok a lányok - vagy bárki más - esetleg tart tőle. A gólya úgyis empirikus alkatnak tűnik.  
- Szóval most azért tiszteltél meg a társaságoddal, hogy utánajárj, igaz-e amit hallottál? - Kérdezi könnyeden, kicsit tárgyilagosabban az előzőekhez képest, ám most megint úgy tűnik, hogy az édesség és a tea sokkal jobban lekötik a tekintetét, mint a lány arca.

László Dalma
Sóhajtottam egyet, miközben belélegeztem a friss levegőt. Nagyon szép idő volt az évszakhoz képest, aminek hihetetlenül örültem. A napocska - bár bágyadtan - az arcomat simogatta, ahogy kiléptem a házból. Mosolyogtam kissé, sőt, szinte vigyorogtam. Teljesen boldog voltam, megint, és még jobban, mint eddig. A gyűrűt nézegettem az ujjamon, ami így, ennyi idő után már nem is hatott furcsán. Sokat játszottam vele, pár nappal azután, miután Ármin - az én Árminom... - az ujjamra húzta, de már kezdtem megszokni. Haladnunk kell a tervezéssel, hiszen már egy minimális nagyságú pocakom is van... apró mosollyal érintettem meg, aki bennem rejtőzött. Az utóbbi időben rengeteget gondolkodtam neveken. Bár nem tudom, hogy kislány lesz-e, vagy kisfiú, igazából mindegy is. Bár úgy érzem, hogy talán fiú lehet. A népi hiedelmek szerint is úgy van, hogyha sok húst kíván az anyuka (anyuka...), akkor fiú, ha sok édeset, akkor lányka. Én rengeteg pörköltet ettem az utóbbi időben, nagyon sokat. Ármin egészen meg is lepődött a mennyiségen. Visszatérve a nevekre, arra gondoltam... hogy esetleg... Bence...
Leültem a kis tavacska elé, és ábrándoztam. Milyen lesz, mikor itt lesz velünk a kis csöppség? Mikor majd egy-két év múlva hallani fogjuk a kis léptei kopogását a padlón? Hüvelykujjamat mozgatva simogatni kezdtem a hasam, abban a reményben, hogy érzi. Biztosan érzi, hogy az anyukája már most nagyon-nagyon szereti. Én fiúnak képzeltem őt, de az is lehet, hogy lány. Arra gondoltam hogy akkor talán lehetne Flóra. Az olyan szép. Sokáig játszottam a nevekkel... Damjanovits Flóra, Damjanovits Bence. Mindkettő szépen hangzik, olyan fenségesen. A fodrozódó víztükröt nézve teljes béke szállt meg. Gondolataim folyamatosan a csöppség körül forogtak, minduntalan visszatérve arra a karácsony estére, mikor elmondtam Árminnak a hírt. Az arcán látható érzelmeket még most is nehezen tudom értelmezni. Remélem, hogy nem nyomasztja egy kicsit sem a dolog...

Margaréta

Furcsa egy idő van. Hozzászoktam már, hogy ilyenkor nagyon hideg van. De talán mégsem? Közeledik a tavasz, vagy mi? Imádnám, de tényleg.
A nap magasan jár, hiszen dél múlt nem sokkal. Az ebédnek vége van, így máris igyekszem le a faluba, remélem, nem szegek mindezzel szabályt.
Bár nagyon jónak néz ki az idő, én mégis bebugyolálva sétálok le az ösvényen, át a falun, a fő utcán, végig a lakóövezeten, egészen a kis tavacskáig. Még nem voltam itt, de a híreszteléseknek utána akartam járni.
Mikor odaértem, csak egy valakit pillantottam meg, akinek az arca éppen akkor húzódott mosolyra. Ettől nekem is viszonylag jó kedvem lett, így valahogy megpróbáltam megkörnyékezni, de zavarni sem szerettem volna.
A könyveim most valahol fent maradtak a szobámban, egyelőre még a gólyalakban, de reméltem azt is, hogy már nem maradok ott sokat.
Közben odaléptem a lányhoz, és valahogy nagyon vonzott, hogy le is üljek, persze, ha nem zavarom.
- Nem gond, ha leülök?
Arcom lehajtva, a pocim kitolva, a kezem a hátam mögött, és a pofim pirospozsgás. Mint egy ovis, aki nem akar zavarni. Mintha nem is tizenx éves lennék, hanem úgy öt.
A lány sem tűnik sokkal idősebbnek, mint amilyen én vagyok, és ahogy elnézem, valamitől nagyon boldog, és folyamatosan vigyorog, a szemén is látszik a boldogság, meg mindenén, az egész lényén.
És ez, mivel nem a legszokásosabb, így még jobban érdekel a dolog. Tényleg nagyon remélem, hogy lecsüccsenhetek.

Katniss

Nekem szép nevem van? Jajj, ezt még senki sem mondta nekem. Lehajtom a vörösödés miatt a fejem is, mert nem szeretném, hogy lássa az arcomon a dolgot. A sütimen nyammogok, mikor szóba hozza a könyvemet, hogy mit is olvasok tulajdonképpen. Órákat el tudnék róla mesélni, és emiatt fellelkesedve állok neki róla fecsegni. Észre sem veszem magam.
- Hát a gemmológia az a drágakövekkel, azok jellemzőivel, kialakulásukkal foglalkozik. Én szeretem. Van benne egy kis mugli földrajz, meg ásványtan, és, óóó...
Kapok észbe mert nem is ezt kérdezte. Inkább a vámpirológia érdekli, amin viszont egy picit összeborzolom magam. Rémes dolog, és egyelőre még hallgatható, de húú, elég khm... furcsa.
Összehúzom a szemem, és a szám is, és olyan kelletlenül állok neki róla mesélni.
- Hát hol is kezdjem. Nos. Egyelőre még nem vészes. Csak arról tanultunk, hogy kik ők, miről ismerhetők meg, és ki lehet vámpír, meg ilyen tök általános dolgokat. Meg azt, hogy hogy öljünk meg egyet, ha látunk. Ami azért elég fura, mert nem hiszem, hogy pont egy tizenkét éves tini, na jó, legyen mondjuk 17, mert harmadiktól van ugye, na szóval nem hiszem, hogy egy e korú tini le tudna győzni egyet is. Előbb csavarja ki a nyakát a vámpírunk, mintsem megmozdulni tudna.
Ez egyre rémisztőbb,de igaz. Gondoljunk csak bele. Magam is belegondolok, és megint beleborzongok, mire inkább valami kellemesebb dolgot hozok fel, mint a múltkori levitás buli.
Katniss mesél, mint a gép, és néhány torokköszörülés után magam is elmondom, mit gondolok.
- Hát Aileen aranyos lány, és a programok tényleg jók voltak, viszont, khm. Az ízvilága az nem az enyém.
Mondom lehajtott fejjel, kicsit szégyellve magam, mert ennyi erővel csinálhattam volna magam is. De na. Ez az igazság. Nekem nem ízlett annyira, mint mondjuk anyué. De hát ez van, ízlések, és pofonok. De én meg nem szeretek hazudni, ezért az őszinteség.
A szobák hallatán felkapom a fejem, mert most jut eszembe, hogy nem, nekem jelenleg még saját, kis társaságos szobám nincs.
- Háát, tudod, még nem vagyok itt annyira régóta, így nincs is még olyan szobám, ahova be tudtam volna költözni. Viszont beszéltem Aileen-nel, és lehet, hogy vele megyek majd egy kecóba. Mármint szobába.
Javítom ki magam, és használok inkább szalonképes szavakat, mert a kecó, nem kicsit, hanem nagyon, nálunk használatod kifejezés a saját szobihoz. Aztán kb szóhoz sem jutok, mert máris jön a következő kérdés, hogy mit csinálok szabadidőmben.
Ezen annyit sem kell gondolkodnom, mintha azt kérdezte volna, hogy hogy hívnak, szóval máris rávágom.
- Olvasok.
És semmi mást kb. Nem szeretek annyira társaságban lenni, inkább egyedül vagyok, és olvasok. Mindent. Bármit, csak könyv legyen. Mugli, mágikus, máguskönyv, regény, vers, tananyag, bármi, csak olvasni lehessen.
Erre felcsillannak a szemeim is, aztán, hogy oldjam a dolgot, felemelem a bögrém, és nagyot kortyolok belőle. A sütim valahogy kereket oldott, így jelzem a pincérnőnek, hogy szeretnék egy újabb adagot kérni. Ő csak bólint, és már el is tűnik.
- És te, te hol laksz, és mit csinálsz szívesen? És júúúúj, mi a kedvenc tantárgyad?
Kérdezem meg tőle, amit már eddig is meg kellett volna, amikor a gemmológiáról, és vámpirológiáról beszéltünk. De csak most esett le. Szinte tapsikolok, bár visszafogom magam, szóval csak ülök a helyemen.
De a lelkecském tapsikol ám.

Dalma

-Nagyon izgalmasnak hangzik. Jövőre úgy is leadok egy-két tantárgyat, akkor ezt felveszem a helyükre.-Mondom belelkesülve. Bár, a földrajz nem az erősségem, de az ásványokat nagyon szeretem. Olyan szépek, és amikor megcsillan rajtuk a napfény, az egyszerűen lélegzetelállító.
-Melyik a kedvenc ásványod?-Mindenkinek vannak kedvencei. Nekem a zafír és a smaragd a kedvencem. Meg az ametiszt. Egytől egyig káprázatosak.
-Ebben teljes mértékben egyet értek. Engem igazából azért érdekel a téma, mert rengeteg könyv főszereplői a vámpírok és tudni szeretném, hogy mi valós ezekből a könyvekből és mi az, ami írói fantázia.-Megborzongok, soha nem akarok egy vámpír támadás résztvevője lenni. De mielőtt elkezdenék ezen filozofálni, már megy is tovább a téma az én legnagyobb megkönnyebbülésemre.
-Megértelek, ízlések és pofonok. –Mosolygok jó kedvűen. Megérkezik az újabb adag süti és tea, amit korábban rendeltem. A pillangót egy pillanat alatt bekapom. A csészét pedig a számhoz emelem és jól eső érzés árad szét bennem, mikor a forró folyadék lefolyik a nyelőcsövemen, a fahéj mámorító ízét hagyva maga után.
-Az jó. Jól fogod magadat érezni. Én a Rainbowban lakom Rosyval, a legjobb barátnőmmel. Ha, van, kedved egyszer nyugodtan ugorj be hozzánk.-Emlékszem, mennyire vártam, hogy Rosyval legyen egy saját szobánk. Aztán, Fédra néni átadta nekünk a kulcsot és Rosyval beszabadultunk. Kipakoltuk a cuccokat. Egy szoba, arra is nagyon jó, hogy jobban megismerd a másikat. A szokásait, a félelmeit és a vágyait is sokkal könyebben megismerheted, hiszen naponta látod, és rengeteg időt töltötök együtt.
-Tényleg. Imádok olvasni. Melyik a kedvenc könyved?-Ez az! Imádok a könyvekről beszélgetni. Könyvek, könyvek. Amikor kinyitod őket és elrepülsz egy másik világba. Az lehetsz, aki csak lenni akarsz. Lehetsz a hős lovag, egy szerelmes lány, egy vérszomjas vámpír vagy akár egy ártatlan szemlélő. Lehetsz fő vagy épp mellékszereplő. Az utazásodnak csak a képzeleted szabhat határt.
-Milyen témájú könyveket szeretsz?-Amikor belépek a könyvtárba, általában a fantasy polc felé veszem az irányt, de szeretem az igaz történeteket is. Meg a romantikusakat is. A horrort viszont utálom. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem az izgalmat. Nagyon szeretek végigizgulni egy könyvet. Szeretek benne félni is, ha éppen az van benne, de valahogy nem szeretem a horrort. Nem tudnám megfogalmazni, hogy miért. Humorosat is szívesen olvasok. Képregényeket is, bár azok nem igazán számítanak könyvnek. Legyen fantasy, sc-fi vagy éppen igaz történet, a legjobb mindegyikben az, hogy egy másik világ kapuját nyitja ki. Egy új kalandot tartogat, amelyet még sosem éltél át. De, ilyenkor megteheted, csak nyisd ki a könyvet és várd a csodát. Mert rád talál, akkor, mikor nem is számítasz rá. Egy torokszorító harc, esetleg egy szomorú jelenet vagy talán egy boldog ölelésnél? Ki tudja. Senki, csak te tudhatod meg. Minden embernek más és más az, ami felemeli, félelmet kelt a szívében vagy épp a sírás felé sodorja.A könyveknek varázserejük van, amit más nem tudd, csak ezek a különös tárgyak, melyek teli vannak történetekkel, melyek pont akkor és pont azt adják, amire szükséged van.
-Budapesten lakom, egy festői környezetben. Egy nagy telken, távol a város zajától. Rengeteg állatunk van. 3 kutyánk, 3 macskánk és egy lovunk, Ezüst Hold. Szabadidőmben, vele szoktam lovagolni, táncolok vagy korcsolyázok. Meg zenét hallgatok, vagy musicaleket nézek. Örök szerelem a számomra a zene. Minden féle zenét szeretek, de a pop és a musical áll hozzám a legközelebb.-Egy mugli előadó, Máté
Péternek van egy olyan száma, hogy Zene nélkül, mit érek én. Teljesen igaz rám is. Zene nélkül, szomorú hely lenne ez a Föld nevű bolygó…
 

Varzela

Gyönyörű a mai nap. Napfény szikrázik, a madarak csivitelnek. Kórusuk, gyönyörű dallammá kovácsolódik össze, mely dallamot aztán a lágyszél tovasodorja, hogy minél több ember hallgathassa eme csodát. Nyugalom és békesség vesz körül. A parkban körülnézve, ezernyi virág ontja édes illatát. A közelükben méhek döngicsélnek. Gyűjtik be a virágport, hogy utána finom mézet készítsenek belőle. Csapatmunkában példát lehet venni róluk. Csendben sétálgattam. Most jöttem, az egyik cukrászdából, ahol ittam egy frissítő teát és ettem egy kis sütit. Az ízek még mindig a számban vannak. Az ilyen napokon, mint a mai az ember örül, hogy élhet. Ráadásul ilyenkor lehet gondolkodni. Elmélkedni az élet nagy dolgairól, vagy csak egy kicsit lazítani. Kiszabadulni a hétköznapok monotonitásából. Vannak olyan napok, amikor úgy érzed, hogy az élet egy mókuskerék, amiből nem tudsz kiszállni. Ilyenkor úgy érzed, hogy elporladsz, de fel a fejjel, mert lesz még jobb. Ez a nap határozottan a jobb napok közé tartozik. Miután elfáradtam, leültem egy kis padra. A kezembe vettem pár morzsát, mire egy kis madár rá szállt a csuklómra és elkezdett eszegetni a tenyeremből. Miután végzett ráugrott az ujjamra, majd tovaszállt a végtelenbe. Milyen jó lenne, ha lennének szárnyaim! Elszállhatnék, a problémák elöl. De, a menekülés nem megoldás. Nem oldd meg semmit. Ki kell állnod és szembe kell nézned velük. Csak így győzhetsz. Sokszor átéltem már. De, mostanában nem kell. Amióta itt vagyok, béke és nyugalom vesz körül. Felállok és tovább sétálok a téren. Figyelem az embereket. Beszélgetnek, a gyerekek futkároznak az úton. Boldogság leng a levegőben.Majd meglátok egy lányt. Nem ismerem, de szimpatikusnak tűnik. Egyedül sétálgat. Lehet, hogy új és még nincs barátja? Hiszen, fiatalnak tűnik. Ha, régebb óta itt lenne biztos láttam volna már.Mindegy is. Lényeg a lényeg, hogy szóba elegyedek vele. Megkérdezhetem tőle, nem kell találgatnom. Találgatásokból lesznek a pletykák, amikből a pedig nem származik semmi jó.
-Szia, Katniss vagyok? Téged hogy hívnak?-Egyszerű kérdés, mégis minden ismeretség és barátság alapja. Furcsa dolgok ezek. Ugyanezt kérdezed meg, mikor a leendő barátoddal vagy a leendő ellenségeddel ismerkedsz meg. A kapcsolatod alakulása csak rajtatok áll. Amit vet az ember, azt aratja. Ez itt is ugyanúgy igaz, mint az élet bármely más területén.

Anna

* Adrinak meglehetősen egyéni elképzelései vannak a barátkozásról, leginkább azért, mert nem is nagyon élt azon ritka alkalmakkal, amikor próbálkozhatott volna. Külsőre talán szimpatikus lehet, hiszen ki tudna ellenállni egy hosszú szőke hajú, nagy kék szemű pici lánynak, ám belsőre egy kicsit árnyaltabb személyiség. Nem kifejezetten Navinés alkatú, sokkal inkább Rellonos. Nem is érteni, hogy mit keres a sárgáknál, bár igaz, ami igaz- néha tud szerény is lenni, de alapvetően kijelenthetjük, hogy „Go home Shorting Hat, you are drunk!”. Lehet, hogy lemerült benne az elem, és Gyuri bácsi elfelejtette kicserélni, vagy valamelyik cseles Rellonos rátöltött valami vírust.*
- Én is így vagyok vele. Legyen meg a napi jótétemény, örömet okozni néhány fruskának. *Feleli a vállát megvonva, miközben ő maga is folytatja a süteménye elfogyasztását. * - Hátha én is elérem majd, hogy féljenek. Az egyik állandóan a hajam igazgatja. *Folytatja felháborodva, miközben arca fintorra húzódik. Mit kell neki mindig azzal jönni, hogy kezdhetne vele valamit, mert ilyen szép, meg olyan nagyon lány, ki kell magát csípnie, meg persze fiúzni. Meg, hogy fiúk szeretik a kékszemű, szőkéket. Kit érdekel? Ő meg szereti a szúró-vágó szerszámokat, még sem kaphat egyet sem.*
- Nem, nem járok utána. * Válaszolja még mindig nyugalommal a hangjában. Azt nem szeretné mondani, hogy többek közt egy lelkiismeret megnyugtató okot keresett arra, hogy ne kelljen most leckét írnia, így csak félig mondja el, az okot.* - Tudod, ezek tipikusan olyan lányok voltak, akiknek a véleményére nem adok. Az én szemszögömből valószínűleg a tökéletes ellentéte jön ki. * Nem kezd komolyabb okfejtésbe, majd megkérdezi a lány, hogy ha még érdekli valami ebben a témában.*
Egyre szimpatikusabb neki a lány. Látszik, hogy hasonlóan vélekednek sok dologról. Lehetséges, hogy a Rellonos jobban odamer vágni az olyan dolgokért, amiket nem szeret. * - A Rellon is tele van nyafkákkal? *Kérdi a legtermészetesebben, de mégis kíváncsian. Igaz, hogy oda nincs bejárása, de legalább tudná, hogy melyik házból kerül ki nagyobb százalékban olyan ember, akitől nem mászik a falra, vagy ha urambocsá barátkozni szeretne, tudja, hogy kiknél próbálkozhat.*

Zsolt

* Adri is szívesebben tölti az idejét egy kellemes könyv és tea társaságában, de ettől függetlenül nem tartja magát könyvmolynak, mert az olyan elcsépelt. Nem lehetne mondani, hogy falja a könyveket, de azért sokat olvas. Inkább tanulni szeret a könyvekből, például új, házilag elvégezhető kísérleteket, bájitalokról, meg persze új varázslási módszerekről. Amióta a Bagolykőbe jár, azóta mérséklődött a mugli tudományok iránti szenvedélye, egyre inkább a varázsvilág rejtelmei felé fordul, elvégre mégis csak boszorkány, vagy mi a szösz.
Figyelmesen hallgatja Levitás gólyatársát, amikor az a könyvekről mesél, igencsak nagy átéléssel. Meglepő, hogy szereti a könyveket bújni, nem olyan srácnak tűnt, de ez csak plusz pont. Biztos sokat ad hozzá a személyiségéhez, a műveltség mindig jól jön, és ezt csak értékelni tudja a szőkeség.* - Ez jól hangzik. Én inkább tudományos könyveket, újságokat olvasok. * Feleli kurtán, majd úgy dönt, hogy nem csak ennyivel intézi el a kérdést, így folytatja.* - Mostanában a varázstudományokra vagyok rákattanva. Te a muglikét, vagy a varázslókét szereted jobban? * Kérdi érdeklődve, miközben egy kicsit megköszörüli a torkát. Kezd hideg lenni, így nap vége felé. Úgy dönt, hogy nem fejti ki jobban, hogy most miről tanul éppen, meg hogy szívesen játszik robbantgatósat hétköznapi hozzávalókból.
Ismét meglepődve veszi észre a fiút hallgatva, hogy az megint ellentmondásba keveredett saját magával. Sűrűn pislog párat, majd arra jut, hogy ismét rákérdez a dologra.* - Akkor most jól döntöttek, vagy zavar? Vagy kicsit mind a kettő? Mindegy is… Te mennyire értesz a kviddicshez? * Tudakolja csevegő hangon, miközben egy kicsit megborzong. Valóban, egyre inkább hűvösödik a klíma.*

Eric

Hamar kitárgyaltuk egymás származását, mint kiderült mind a ketten külföldiek vagyunk. Eric elmondta azt is, hogy capoeirát szokott sportolni, én pedig persze beégtem, mert fogalmam sem volt, mi az. Szerencsére a fiú ahelyett, hogy kiröhögött volna, nekiállt elmagyarázni.
- Ó, értem. Köszi, hogy elmagyaráztad - mondtam, amikor befejezte a beszédet. - Érdekes sport lehet ez, ahogy így elmondtad. Majd utánanézek bővebben - tettem hozzá.
Ültem még egy darabig mellette, gondolataimba merülve, aztán úgy döntöttem, hogy talán ideje elindulnom a kastélyba, ha vissza szeretnék érni még időben. Nem vettem észre, de beszélgetés közben jócskán eltelt az idő, én pedig nem szeretek sokáig elmaradni.
- Lassan vissza kellene mennem - fordultam félve a fiú felé. Nem tudtam, hogy fog reagálni, végül is nem mindenki viszonyul úgy a szabályokhoz, mint én. Vártam Eric reakcióját, de közben már úgy fordultam, hogy bármikor fel tudjak kelni, hogy elindulhassak.

Katniss

Boldogan jöttem le a térre. Itt felszabadultnak érzem magam. Megismerhetek új embereket. Na nem, mintha bárkit is le mernék szólítani. Eléggé új vagyok. Úgy döntöttem megfigyelő körutat teszek itt. Figyelem az embereket. Mindenki párokban mászkál én pedig csak itt egyedül baktatok az úton. Csak egy másik lány nincs társaságban a téren. Én észrevettem, de ő még nem engem. Nagyon boldog lehet. Gondolom a jó idő teszi. Úgy éreztem mindenre készen állok, hiszen már sokat gondolkoztam arról, hogy milyen lesz is itt. A csaj észrevette, hogy bámulom. Gyorsan el is kaptam a tekintetem. Utálok bámulással zavarba hozni másokat. Ne. Ide jön! Lehet, hogy be fog szólni, hogy mit bámulom. Istenem. Nem akartam rögtön szerezni egy ellenséget. Erre csak köszön és megkérdezni, hogy mi a nevem. Beparáztam. De úgy látszik nem volt mitől. Ez csak egy lány aki kedves és ismerkedni akar. Én meg itt szótlanul bámulom a cipőm.
- Varzela a nevem. Te mióta jársz ide? - valamit kérdeznem kellett. Eléggé zavarban voltam, de úgy döntöttem, hogy nem leszek nyuszi most először és én is kicsit rámenős leszek, mint mások. Nekik bevált. Nekem miért ne?
- Új vagyok. Mesélsz a suliról? Még nem nagyon illeszkedtem be - remélem nem esek pofára. Végre valakivel jó lenne kicsit beszélgetni.

Mary

* Igazán sajnálja, nem töltheti velük ezt az estét Vilmos, mégis csak a családi vacsorák a legjobbak, igaz, hogy a kis családjuk 2/3-a jelen van, de Joanne szeret beszélgetni az étkezések alatt, amit lássuk be, egy pár szót ismerő tipegővel még nem túlzottan lehet. Jóllehet a korához képest fejlett, értelmes kicsi lánya van, de a mély beszélgetésekre még pár évet várnia kell.
Mosolyogva figyeli Millát, aki a vendégeket pásztázza. Nagyon szeretik ezt a kislányt, alig várják, hogy újabb gyerekük szülessen, ám egyelőre nem fér bele egy kistesó. A bolttal rengeteg munka van, sokat kell dolgozni azon, hogy kényelmesen meg tudjanak belőle élni. Ráadásul ott a rendelő, amibe nem csak a falusiak, de a Bagolyköves diákok is szoktak járni, amiatt is éjjel-nappal készen kell állniuk. Talán, majd ha 2-3 éves lesz a pici lány, akkor jöhet az újabb Kőszegi-trónörökös, ám addig semmiképpen sem. 30 éves kora után már nem akar szülni, esetleg 30 évesen, úgyhogy még van pár éve.
A magány kérdése hamar megoldódott, mert néhány perc „kettőn lét” után egy diáklány toppant oda hozzájuk.*- Szia, jó estét! Persze, ülj csak le! *Mondja barátságosan, majd a kislányára sandít. Emília alapvetően barátságos gyerek, de eleinte nehezen oldódik fel mások társaságában. Körülbelül negyed óra kell neki, és ha látja, hogy kedves az illető, meg a szüleivel is jól kijön, utána már megismeri, és szívesen játszik velük. * - Semmi gond, Joanne Annie Kingston vagyok. *Feleli elfogadva a kézfogást, majd a gyermekét is bemutatja a lánynak.* - Ő pedig Emília. Köszönöm szépen. Most egy kicsit még zavarban van, de pár perc múlva már pörögni fog. Igaz, csibész kisasszony? * Kérdi a pici lánytól. Nem gügyög tovább, nem szereti az olyanokat, akik túlzottan a gyerekük bűvkörében élnek, és csak róla tudnak beszélni, meg állandóan menőznek vele, hogy miket csinál, hogy csinál- sokszor egyébként szépítve a dolgon.* - Jól beszéled a magyart! Te is félvér vagy? *Érdeklődik a lánynál. Neki volt egy kis akcentusa, amikor Nagy-Britanniából ideköltöztek 13 éves korában. Szerencséje volt, nem cikizték miatta, sokkal inkább aranyosnak találták az osztálytársai. De viszonylag hamar megtanulta a magyaros hanglejtést.* - Neked is jó étvágyat! * Feleli viszont Marynek, bár ő maga nem rögtön fog neki az ételnek, először Millát eteti meg. A kicsi még nem tudja szépen enni kanállal az ételt, és ezt bizony nem egy étteremben kéne gyakoroltatni vele.* - Igen, itt lakunk a férjemmel hármasban. Van egy boltunk, meg egy rendelőnk. Te Bagolyköves vagy? * Kérdi, miközben ő maga is elkezdi enni a főzeléket, mert a pici éppen rág.* - Én is idejártam, Navinés voltam. * Újságolja, miután lenyelte a falatot. Nagyon büszke arra, hogy sárga volt.* - Tegezz nyugodtan, nem vagyok még olyan öreg. * Mondja mosolyogva, majd utánaszámol, hogy mikor is végzett az iskolában, és rá kell jönnie, hogy bizony 7 éve történt meg a dolog. Bele sem gondolt eddig, hogy ennyire régen voltak már Felagund Bájitaltan, Gyógynövénytan, és MitVall órái.*

Varzela

-Elsős vagyok, de szívesen mesélek neked az iskoláról. Szívesen válaszolok a kérdéseidre is, ha vannak. Mire vagy kíváncsi?-Igazam volt, hogy valószínűleg új. De, jó végre valakinek segíthetek. Annyian segítettek már nekem, jó lesz most kipróbálni a másik szerepet is.
-Melyik házba kerültél és milyen tantárgyakat vettél föl?-Enélkül az információk nélkül nehéz lesz mesélnem, de mindenesetre, a legfontosabb információkat a nélkül is el tudom mondani. De, először is mély levegő és szedd össze a gondolataidat Katniss, mert nem zúdíthatod rá egyszerre a sok információt, mert összezavarodhat. Csak szépen lassan és higgadtan.
-Vannak tárgyak, amiket fölvettél. Ezekből fogsz majd vizsgázni is, de erről az örökbefogadód fog majd neked többet mondani. Tényleg, van már örökbefogadód?-Mert, ha nem akkor keríteni kell egyet, teszem hozzá gondolatban.
-Ezenkívül, nem tudom, melyik házban laksz, de a Levitában mi szoktunk különböző bulikat szervezni. Ilyenkor az összes Levitás eljön. Beszélgetünk, játszunk meg ilyenek. Én az egyik ilyen alkalmon ismertem meg a mostani legjobb barátnőmet, akivel az óta közös szobánk van. A szobákról jut eszembe, hogy egy idő után, lehet saját szobád, azokkal, akikkel összefogtok. Nagyon jó móka egy saját szoba, csak ti barátnők. Rengeteget beszélgethettek és jobban megismerhetitek egymást. Ezen kívül lejöhetsz ide a faluba, beülhetsz egy cukrászdába, vagy csak sétálgathatsz, mint most.-Na, ennyi információ elég is lesz neki egyelőre. Csendben sétálunk tovább, hagyom, hogy megeméssze a hallottakat és, ha van kérdése, akkor azt föl tudja rakni. Az andalító madárcsicsergés kíséri utunkat. Semmi sem fogható ehhez a nagyszerű muzsikához.
-Akarsz madarat etetni, miközben beszélgetünk?-Ajánlom fel,miközben kicsomagolom a madáreleséget...

Katniss

Hú. Hát ez a lány aztán eléggé bőbeszédű. De nem is baj. Hiszen kedves. Azt hiszem már mindent elmondott, amit tudni akartam kivéve egyet.
-Szívesen etetek madarat. Hát Levitás vagyok. Bocsi, de nem tudom fejből, hogy milyen tantárgyakat vettem fel - mondtam kissé megszeppenve a sok kérdéstől. Annyira elmennék egy ilyen Levitás buliba. De hogyan adjam tudtára úgy, hogy azért annyira ne tűnjek rámenősnek?
-Hát jó dolgoknak tűnnek a bulik - jesszusom. Nyilván jó dolgoknak tűnnek. Hát én nem vagyok teljesen komplett. Most biztosan őrültnek néz a csaj.
-Úgy értem egyszer szívesen elmennék - próbáltam leplezni a beégésemet. Honnan ismer ilyen sokakat a Katniss?
-Szívesen megtudnék még néhány dolgot a suli légköréről. Tudod. Klikkek. Meg ilyenek - talán ilyen dolgokat megkérdezni kicsit buta libás? Hát eléggé. Ha tehetném visszaszívnám. Na nem baj. Tök idiótának néz. Sétáltunk én pedig teljesen felszabadultan és boldogan érzem magam attól függetlenül, hogy a mellettem lévő lány teljességgel idiótának néz. De kedvesnek tűnik.

Gergő

Bár komoly tekintetem továbbra is megmaradt, lelkemben tomboltak az érzelmek. Nagyon izgultam. Azon a reggelen úgy keltem fel, hogy ez egy jó nap lesz, ebbe bele kell vágni, s hogy milyen jó ötlet is volt ezt az egészet megszervezni.
Szeretem a gyerekeket... Azon évek alatt, melyeket Guildfordban töltöttem, sok gyerkőccel volt dolgom. Mondhatni az egész életemet végigkísérték, még az előző iskolámban is gyerekként tekintettem az elsős diákokra. Azok is voltak! De új életem kezdeti szakaszában -és szerintem ez a későbbiekben is így lesz- az apróságok már csak három dologra emlékeztetnek. A múltra, a jelenre és a jövőre. A múltra, amikor még én is akkora voltam. Mennyi emlék! A jelenre, mely a barátaimra és a családomra, azaz a testvéreimre hívja fel a figyelmet. És a jövőre, a leendő gyermekeim arcára, mely talán nem is olyan távoli jövő. A felnőttkor kapuját átlépve egy ideje lidérces árnyként kísért az apaság rémképe, melytől egyelőre még nem kell tartanom, mégis tudom, hogy bármelyik pillanatban lecsaphat rám. Még néhány év, talán... Vagy nem tudom. Furcsa dolgok ezek.
Jelen esetben egy kedves kis rokonról volt szó, aki unokatestvéremnek a fogadott fia, Gergő volt. Vele találkoztam már párszor, többnyire családi összejöveteleken, de ilyen alkalmakkor nem tudtam őt megismerni. Néhány szónál többet nem válthat az ember, hiszen ott a többi rokon, akikkel szintén illendő beszélgetni. Az idő pedig hamar eltelik, mindig lesz valaki, akivel szívesen beszélgettél még volna, de sajnos nem értél rá. Most Bogolyfalván lakom, s ez a fiúcska is, hasonlóképpen. Persze ő Janey házában él, ami jóval nagyobb és elegánsabb, mint az én átmeneti bérelt lakásom, de neki nyilván nagyobb az igénye.
Hiába vagyok itt egy hete, még mindig nem találkoztam az itt élő családom képviseletével, így gondoltam, ideje változtatni. Az egyik nap -teljesen véletlenül- megpillantottam Gergőt. Valahová igyekezett a Boglyas téren át, biztos hazafelé szedte a lábait, de én leszólítottam. Ismerem a fiú barátságos jellemét, s reméltem, hogy felismer. Miért is ne ismerne meg? Megbeszéltem vele, hogy egyszer elmehetnénk valahová. Ez így lenne jó, ideje volt már lépnem valamit... Szerintem jól cselekedtem.
Egy személyiségemhez méltó, divatos ruhát kaptam magamra, mellyel közterületen is nyugodt szívvel közlekedhetek. A lakásom ajtaját bezárva elindultam Gergőért, aki minden bizonnyal már várt rám, s hasonlóképpen izgult, mint én. Csak ő esetleg nem tudná még ilyen jól leplezni. A találkozási pont a cukrászda volt. Ki ne szeretné a cukrászdát? Biztosan ő is szívesen enne valami finom süteményt, az itteni üzletet egy nagyon jó cukrászdának hallottam. Valahol, a cukrászdához közel megálltam és a karórám kezdtem el nézegetni. Talán tényleg el kéne indulnom Janey házához? Csak jön magától, pontos fiú ő...

Thomas bácsi

Már tényleg nem kell sok ahhoz, hogy végre bekerüljek a suliba. De ha már oda fogok járni, akkor lehet, hogy meg fogok változni. Már nem biztos, hogy ennyire bízni fogok az idegenekben, mint most. Lehet, hogy már nem leszek ilyen "unalmas." Lehet, sok őrültséget fogok elkövetni. Legalábbis nagyon remélem, hogy egy nyugodt napom sem lesz. Bár ha ugyanabban a házba kerülök, ahol Endre lakik, akkor biztos, hogy nem fogok unatkozni. De mivel neki – is – van barátnője, gondolom sok időt fog vele eltölteni. Én meg szerintem olyankor vagy hazalátogatok, vagy a kastélyban csatangolok és új ismerősöket keresek. Tényleg annyira jó lesz! Azért biztos hiányozni fog a régi ágyam és Janey-ék, de csak pár lépésnyire lesznek tőlem. Mellesleg nem sokára el kéne indulnom, ugyanis egy találkozóm lesz Thomas bácsival, Janey unokatesójával a cukrászdában. Nem nagyon ismerjük egymást, csak egy-két családi összejövetelen találkoztunk, de akkor nem nagyon tudtunk beszélni. Ám mivel már itt lakik Bogolyfalván, jobban megismerhetjük egymást. Egy kicsit izgulok, hogy milyen lesz. De mikor egyszer-kétszer találkoztunk, akkor mindig kedves volt velem és sokat mosolygott. Biztos jól megleszünk. Kíváncsi vagyok rá, de tényleg. Lehet, hogy majd sokat fogunk együtt lógni.
Tehát a kedvenc farmeremben és ingemben lesétálok az emeltről, hogy felhúzhassam a cipőmet. Janey tud róla, hogy most fogok találkozni Thomassal, szóval nem szólok neki még egyszer, hogy hová is megyek. Szóval felveszem a kabátom is és már szedem a lábam. Kicsit késésben vagyok, úgyhogy gyorsítok a tempómon. Pár perc alatt már a cukrászdához is érek. Milyen szerencse, hogy Bogolyfalva kicsi és nem kell sokat sétálni ahhoz, hogy az egyik helyről a másikra jussak. Ekkor megpillantom Thomast. Rávigyorgok és integetni kezdek, aztán odafutok hozzá.
 - Szia, Thomas bácsi! Mehetünk? – kérdezem és már nyitom is az ajtót.

Adria

Az érdeklődése az elkövetkezendő percekben nem látszik élénkülni sőt, komolyan halálközeli állapotba kerül. Látszik is, ahogy elkomorodik s mintha sötétebb árnyalatúvá válna az arca. A szőkére továbbra se néz fel, s megmagyarázhatatlan okból nem közli vele, hogy talán elhamarkodott döntés volt hozzászólni, ugyanakkor a legtöbb beszélgetőpartner ilyenkor inkább örülni szokott a hallgatásának. Talán ezzel a csendességgel igyekszik visszacsalogatni magába azt a békés, seszínű nyugalmat, ami a lány csivitelésétől pillanatok alatt elrebbent.
- A Rellonba inkább szép köntösbe bújtatott gazemberek járnak.* - Válaszolja komolyan, bujkáló mosollyal azzal a mély, rekedt hangján, amivel először hozzászólt a lányhoz. Persze fogalmazhatott volna kevésbé elegánsan, elárulhatta volna, hogy a Rellonban csak manipulatív, arrogáns, erőszakos embereket fog találni, de az igazságot róluk úgyis elmondja majd más neki, valaki, aki nem a házba jár s akinek a véleményét remélhetőleg kellőképp szkeptikusan fogadja majd. Nem kell rögtön lelőni a poént. Annától, ettől a végletekig mosolygós, kedves, közvetlen és segítőkész lánytól úgyis irreálisnak hatnának a goromba jelzők.
- Végeztem. - Morogja oda egyfajta búcsúzásképpen, miután ránéz a faliórára és az utolsó csepp -hideg- teát is megissza a csészéből. A cukrászda különben is perceken belül zár, rajtuk kívül már csak 2-3 fiatal lógatja itt a lábát, és neki még lenne némi elintéznivalója a faluban. Szinte biztos benne, hogy a lány felajánlja majd a társaságát abban a hiszemben, hogy Anna is a kastély felé igyekszik, de ő egyelőre csak annyit lép, hogy némán feláll, elrakja a könyvét és egy kisebb, tulajdonképpen ismét behatárolhatatlan mosollyal biccent neki egyet, aztán pedig békés tempóban, a zsebében apró után kutakodva a pult felé veszi az irányt.    



* A kifejezés jogos tulajdonosa Alexa R. H. Flaviu tanárnő, a szövegünkben előzetes egyeztetés alapján teljesen legálisan használtuk fel.