Vanda

A rátarti hangot észrevételezve sóhajtott egyet - érezte, hogy nehéz dolga lesz Vandával. Nem hiába mondják, hogy az ember vagy szép, vagy okos...
 - Csak negyedfokú. Hogy lehetne valami első- és negyedfokú is? De lényegében igen - bólintott. Érdekes logikai gikszer, de elnézhető, ha belegondolunk, egy pillanattal ezelőtt a teljes tudatlanság tükröződött Vanda arcáról. Pipa, válasz elfogadva.
A tantárgyát hallva bólintott, bár nem volt benne biztos, hogyan lehet a szellemekről tanéveken keresztül órát tartani, de megkötötte a fikciós egyezményt. Ha vámpirológia van, miért ne lehetne szellemtan, nem tűnik rosszabbnak.
Kissé összeráncolt homlokkal hallgatta Vandát - amit mondott, elég inkoherens és valótlan volt első hallásra, bár irodalmi elemzést nem végzett rajta, mert akkor biztos meg  tudta volna mondani, hogy mik voltak a szavak mögötti valódi gondolatok.
 - Melyik munkáltató nem azt nézi, hogy kivel könnyebb dolgozni? - vonta fel a szemöldökét kissé furcsállva. Majd direkt keresik az olyan embereket, akik külön problémákat okoznak a puszta létükkel? Valósnak tűnik.
Na várjunk. Ki beszélt itt arról, hogy baj, hogy nő? Seren vetett rá egy őszintén értetlen pillantást, ami tartalom tekintetében valahol félúton lehetett a "gondolkodni képtelen gyökér vagy" és a "nem mondod komolyan, hogy ezzel próbálsz bármit is elérni" között lehetett.
Sok rossz tulajdonsággal vádolták már Serent, de hímsovinisztának azért még nem nézték. Lehet, elkiabálta az okosabb a kezében tartott bögrénél gondolatot a beszélgetés elején? Vagy inkább csemperagasztóval kellett volna összemérnie?
 - Remélem, befejezte a hisztit és folytathatjuk - jegyezte meg, unottan fonva össze karjait maga előtt. Ha Vanda azt hitte, hogy ez a kis kifakadás majd lenyűgözi vagy "helyére rakja" Serent, rosszabb elgondolásai nem is lehettek volna. Az egyetlen indok, amiért a férfi nem átkozta darabjaira az volt, hogy túl sok lett volna a szemtanú. Ja, és mert épp azon dolgozott, hogy bebizonyítsa magának, nem egy agresszív vadállat, úgyhogy nem tett volna túl jót az önértékelésének.
Ajkai gunyoros mosolyra húzódtak.
 - Nem gondolja, hogy ha ilyen módon kell megkövetelnie magának a kellő figyelmet, az hátráltatni fogja a tanításban? Egy rellonos diák valószínűleg pofánröhögné és megátkozná, ami ellen mint tudjuk, még egy kezdő kiskölyök szintjén se tud védekezni. És higgye el, a diákok próbálkoznak. Ilyen esetre mik a tervei? - érdeklődött felvont szemöldökkel.
Alapvetően nem volt baj a varázstalanokkal - nem több, mint bármelyik másik emberrel -, ilyen tekintetben nem volt benne semmiféle rellonos gőg, de azt hülyeségnek tartotta, hogy valaki, aki még egy fáklyát se tud meggyújtani az épületben, tanítani próbáljon. A harmadikosoktól kezdve darabjaira fogják szedni az óráját; ha nincs meg a kellő tisztelet, esélytelen bármit is elérni, és a legtöbbekben nem lesz.
Nem próbált azzal mentegetőzni, hogy ezeket a kérdéseket fel kell tennie, mert valószínűleg akkor is feltette volna, ha nem szerepel a papírokon - reálisak voltak, még akkor is, ha a lánynak nem tetszettek.

Lucy Dijjas

Hiába is, jó hogy jött a pincér és felvette a rendelést, hiszen Gábor már tényleg teát akart inni. Igazi teát, nem azt, amit a gyerekek kapnak a tízórai mellé! Minőségit! Szívesen babrálgatott volna maga körül a csészével és a hozzá járókkal, s kortyolgatta volna a gőzölgő csodát. Elvégre ezért jött ide, átmelegedni és felfrissülni. A legjobb helyre jött.
-Nahát! Az nagyszerű dolog... Jól döntött, hogy itt maradt, van itt bőven izgalom és akció -jegyezte meg derülten- És az iskolaévek után mihez kezdett? Mármint, azóta elhelyezkedett valahol? -érdeklődött tapintatosan, igyekezve nem magára haragítani a hölgyeményt. A mai világ helyzetében nehéz munkát találni, Gábor is örült, hogy neki sikerült megszereznie a tanári állást a jelentkezők közül. Így ő most megnyugodhat, van egy stabil állása, amiért igyekezett és tanult. Nem ártott neki a kinti levegő... Most, miután megszilárdult körülötte a föld, visszatért a hazájába. Családot alapítani, gyereket nevelni, apukásat játszani.
-Tudja, engem is az ország iránti kötődés hozott vissza. Úgy érzem itt kell élnem, itt kell családot alapítanom és öregednem tovább boldogan. Egy ideje ugyanis külföldön tanultam és dolgoztam is, egy éve sincs, hogy idejöttem. -árulta el, miközben elgondolkodott  kijelentésén és jó közös pontnak vélte az előbbieket. Utána figyelmesen hallgatott, de szemével el-el pillantott a lány mögé, hogy a felszolgáló után kutathasson. Az pedig csak sürgött és forgott, tette a dolgát, csak éppen valahogy az ő rendelését nem akarta kihozni. Kezdett tehát egyre türelmetlenebbé válni.
-Írni, mint könyvet vagy verset? Vagy csak a levelezést és naplóvezetést takarja az írás fogalma? -kérdezett vissza ismét- Nem tudom, nekem a múltkor került elő a fiókból az egyik régi naplóm, mulatságos olvasmány volt. Legszívesebben kidobtam volna, hiszen badarságokkal van tele, de mégis közel állt a szívemhez. Megtartottam és visszatettem a polcra. Egyébként nem volt túl sok naplóm, én utáltam olyat írni. Igazából csomószor megjött hozzá a kedvem, de egyszerűen meguntam, mert nem történt velem sok érdekes. Utólag már lehet bánom... -fejezte be meséjét egy széles mosoly kíséretében, összekulcsolva kezeit.
Éppen ekkor hozták ki az ő teáját is, gőzölgött. Gábor kavargatni kezdte, hiszen túl forrónak ítélte meg. Egy köszönöm után a felszolgáló elsietett, hogy a többi vendéget is kiszolgálhassa.
-Milyen jól áll ez a fekete garbó! -állapította meg udvariasan, dicséretnek szánva - Illik az arcához.

[Seren]

Egyre jobban sikerült felidegesítenie Serennek, ami ha átlép egy határt akkor érdekes következményei vannak. Nem tartom magam gyenge nőnek, de van egy rossz szokásom, ami akkor jön elő, ha nagyon felhúznak. Amikor még hisztisnek is nevez akkor szakad el a cérna. Megiszom a maradék kávét, leteszem a bögrét az asztalra, és a következő pillanatban szék nyikorgása hallatszik.
- Azonnal jövök, de ki kell mennem a mosdóba! -
A választ meg sem várva felállok, megfogom a táskám, és a mosdó felé veszem az irányt. Amint kiérek nem túl nőiesen vágom be az ajtót. Egy hatalmasat fújtatok, majd a mosdókagylóhoz sétálok. Leteszem a táskám a kagyló melletti szabad részre, majd megtámaszkodom. Magam elé meredek és hatalmas sóhajok hagyják el ajkaimat. Felnézek és a tükörbe saját magamat kezdem fürkészni. Egyszerűen nem értem mi baja van velem a srácnak. Vagyis tudom, hogy nincs baja, csak a munkáját végzi, de azért egy kicsit kedvesebb is lehetne. Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki így beszéljen és viselkedjen velem. Ami pedig a legjobban zavar az az, hogy egy buta szőkének hisz. Legalábbis a negatív kisugárzása, és az a néhány mimikai megmozdulása erre enged következtetni.
Megengedem a csapot, kicsit bevizezem a kezem, majd megmosom hideg vízzel a tarkómat. Egy újabb mély sóhaj, elzárom a csapot, felkapom a táskám és kisétálok. Az ajtó immár rendesen csukódik be mögöttem. A pulthoz sétálok és rendelek egy pohár tonicot. Kifizetem azt is és a kávét is, majd újra az asztalunk felé veszem az irányt.
Helyt foglalok és ezután folytatjuk a beszélgetést.
- Szóval visszatérve az előző kérdéshez. Rellonos kölyök, mint amilyen maga volt? Remélem nem sok dolgom lesz ilyen antiszociális, "a világ szörnyű" arckifejezésű diákokkal. Valamint abban is reménykedem, hogy a mestertanoncoknak kicsit több esze van, mint, hogy minden butaság miatt megátkozzanak. De ha ilyen gyermeteg varázslók és boszorkányok járnak oda, akkor.... -
Nem fejezem be a mondatot, ide képzeljen amit csak akar.
- Na meg gondolom, hogy az alapokra meg leszek tanítva, ha tényleg tudok varázsolni. Talán akkor majd meg tudom védeni magam a vérengző, áldozatra váró rellonosoktól. -

Vanda

Látszott, hogy a türelem nem volt a nő erénye, és belegondolva Seren elképzelhetőnek tartotta, hogy a sajátos humor mellett az igazgató azért küldhette őt, hogy természetes bájánál fogva addig idegesítse a jelöltet, amíg ki nem borul - így legalább látják, hol vannak a határai.
Nem tartott sokáig megtalálni őket.
Ahogy a lány rendkívül nőiesen kitrappolt a mosdó felé, Seren néhány hümmögés közepette felkönyökölt az asztalra, tekintetével a többi jelenlévőt pásztázva. Nem voltak túl sokan, de épp elegen ahhoz, hogy ha esetleg Vanda egy kicsit felemelné a hangját, az sem lenne túl feltűnő, tehát lehet tovább feszegetni.
Már ha nem marad a mosdóban addig, amíg Seren nem távozik - az újabb ajtócsukódás azonban biztosította a férfit arról hogy nem, ilyen szerencséje közel sincs. Sőt, egy készre fogalmazott választ is kaphatott.
Vanda vele kapcsolatos elmélkedését hallva muszáj volt röhögnie, ezt már nem bírta fapofával - klasszikus megmozdulás: ha megkérdőjeleznek és nincs rá épkézláb válaszod, keress hibát a másikban, mert az biztos eléggé lefoglalja ahhoz, hogy ne vegye észre az inkompetenciádat.
 - Igen, olyanok, mint én. Ezért is tudom pontosan, miről is beszélek, magával ellentétben: a rellonosoknak nem a világ fáj, csak az emberi idiotizmus, és ezt nem hajlandóak rózsaszínbe csomagolni.  De egyébként ha az ilyen jellegű problémát tanárként nem megoldani akarja, hanem elkerülni, az már régen rossz. -
De legalább ismerte a házneveket és a diákok tulajdonságait, ez jó pont. Ellenőrizve, még ha némileg bújtatott módon is.
 - Hát. Nem tudom, mennyire van tisztában a dolgokkal, de ez egy iskola. Ide definíció szerint gyerekek járnak, akiktől nem lehet felelősségteljes viselkedést elvárni. Az, hogy a megjelenni hajlandóak fele azzal kezdi, hogy megpróbálja szétverni az órát, mert kóstolgatja a tanárt, szinte természetes. Gimnáziumba se járt? - kérdezte, őszinte meggyőződéssel, hogy nemleges választ fog kapni. Lehet, korai volt ez a tanítási vágy, ugyanis a lány maga is gyereknek tűnt, Seren szemében legalábbis, még ha a korkülönbség nem is volt több két évnél. Igaz, Seren tapasztalatból beszélt, amivel a lány nem rendelkezhetett, bár ezt józan paraszti ésszel is ki lehetett találni, amit azért díjaznak errefelé.
A gunyoros jelzőt elengedte a füle mellett, nem kívánt rá válaszolni; nem lett volna értelme.
 - Azt remélem, tudja, hogy a mestertanoncokat egy gyorstalpalóval nem fogja meghaladni tudásban. Az meg errefelé nem túl lenyűgöző, hogy egy idő után maga is tud ablakot nyitni, mert itt ez a természetes. Mindezt azért mondom, hogy ne tápláljon még több illúziót: ha felveszik, az első éve veszettül nehéz lesz, és gondolja meg, hogy itt akar-e kezdeni - közölte nemes egyszerűséggel. Nem feltétlenül akarta eltántorítani Vandát - bár meggyőződése volt, hogy nagyobb szükség lenne ÁVT tanárra, vagy javasasszonyra -, de nem készült tovább táplálni azon elképzeléseit, hogy majd elkezdi a mesedélutánt, a diákok pedig tátott szájjal hallgatják.
Ha valami hasonló történne, akkor a fele alszik, a másik fele pedig retardált.
Miután ezt megtárgyalták, több értelme nem volt, hogy a kávéházban maradjanak; előbb Vanda, majd Seren hagyta el a helyiséget.
 

Odett

Eric

Amikor kiderült, hogy a fiú tényleg francia, elmosolyodtam. Örültem, hogy helyes volt a feltételezésem. Ha nem lett volna az, rendesen beégtem volna, de szerencsére nem így történt.
- Igen, apukám külföldi - magyaráztam, mikor rákérdezett. - Félig angol, félig ír. Kiskoromban Dublinban éltem. Anyukám viszont magyar.
Nem tudtam, mennyit mondjak el neki. Igazán nem akartam untatni, az élettörténetem pedig enyhén szólva zűrös, a külföldi részei pedig különösen.
- Navinés vagyok - feleltem vidáman. Eltaláltam a fiú házát is, de ezt inkább nem említettem meg neki. Amióta itt vagyok, a levitába járókat kedvesnek ismertem meg, de végül is örülök, hogy a navinébe osztottak be. Valahogy otthon érzem magam. Mindenesetre jó más házak diákjait is megismerni.
- Hogy mit sportoltál? - kérdeztem vissza elkerekedett szemmel. Még életemben nem hallottam arról, amit a fiú említett, de nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mi az. Engem minden érdekel, amiről a legtöbb ember még csak nem is hallott.
- Nem, én csak nézni szeretem - feleltem megvonva a vállam, mikor Eric rákérdezett, hogy sportolok e. - Bár kisebb koromban táncoltam egy pár évig, de hamar abbahagytam.- Tettem gyorsan hozzá.

Zsolti

*A mai délután is úgy telt, ahogy szokott, igazából már nagyon várta, hogy vége legyen a mai napnak. Nem túl sokat tanult ma, valamiért nem ment. Nem minden nap sikeredik egyformán, úgyhogy ma kora délután elindult a faluba, hogy egy kicsit kiszellőztesse az agyát. Amióta itt van nem történt túlzottan sok minden vele, persze azt leszámítva, hogy új dolgokat próbál ki. Már olyan tárgyakat is tanul, amire a mugli világban rá sem nézett volna. Teljesen újdonság, hogy sportol, amire azelőtt sosem lehetett rávenni. Ha így folytatja év végére már lila haja lesz, és jelezni fog a fémdetektor, ha elmegy mellette. Persze nincsenek ilyen irányultságú tervei, de ha már a változás heteit éljük, akkor miért is ne?
A faluban vett egy pohár meleg teát elvitelre, és nekiindult a játszótérnek. Nem volt nagy kedve menni ebben a hideg, sáros időben, mert nem is nagyon volt megfelelő csizmája hozzá, így mire elérte úti célját, már teljesen átázott a cipője. Már megígérte a kviddicses társának, Zsoltinak, hogy találkoznak, emiatt nem mondta le a találkozót. A könyvtárban talált néhány érdekes könyvet, ahol stratégiákról volt szó, azokat is a hóna alatt cipeli, majd- egy bűbáj elmormogása után- száraz hintára telepszik, és várakozó álláspontra helyezkedik, miközben bele-bele kortyol a meleg teába.*

Adria

Bogolyfalván bolyongtam ezen a délutánon. A játszótér fele indultam, ahol Adri ával beszéltünk meg találkozót. Kisgyermekkorom óta nem voltam játszótéren. Nem is szerettem,a mugli játszóterek unalmasabbnál unalmasabb játékok nem kötötték le a figyelmem. Mire megismerkedtem a varásvilággal, a mágikus játszóterekkel már rég kinőttem a játszótérre járós, gondtalan énem. A véleményem a játszóterekről nem változott. Soha nem akartam játszótérre menni, majd esetleg ha a kisgyermekem megkér, hogy "Apa kérlek vigyél le a játszótérre, biztosan elvittem volna. De kivételek vannak, főleg akkor ha egy Adriához hasonló lánnyal találkozol a játszótéren. Ami a ráadás, hogy csapattársak is vagyunk akkor fontos a kölcsönös bizalom, meg, hogy úgy ismerjük egymás gondolatait, mint a saját tenyerünket. Rengeteg kérdés villadzódott az agyamban, amiket úgy gondoltam, hogy muszáj megkérdeznem. Az első kviddics meccsem lesz egész életemben. Nagyon izgulok, van egy naptáram, amin megvannak számozva a napok a meccsig, minden éjfélkor kihúzódik egy szám. Merre lehet a játszótér? Valahol a tér közelében, 5 perc keresgélés,  nézelődés után megpillantottam úti célom. Talán Adriát láttam egy padra leülve odasétáltam, majd köszöntem neki. De a szomorú igazság mellbevágott: nem Adria volt, hanem egy korosodó néni, bár ez hátulról nem láttam. Ekkor végre megláttam Adriát, immár szemből, odasétáltam a hintához, Adriához, és a könyveihez.
-Szia Adria! Hogy vagy? Látom hoztál hasznos könyveket, előre is kösz a segítséget.

Zsolti


* Várakozván elkezdi lapozgatni az egyik kviddicsről szóló könyvet. A zöld borítós, sok ábrával tarkított mű nem köti le túlzottan a figyelmét, igazából sok mindent nem is ért belőle, így morcosan vissza is suvasztja a táskájába a többi dolga mellé. Most is ott van nála a füzete, amibe a tantárgyait írta át, és rendszerezte színekkel a bennük fellelhető összes fontos információt. Tétován lök egyet magán a hintán, nem nagyon, mert a vállát húzza a szütyője, így nincs kedve még egyet huppanni is. Fejét az ég felé fordítja, és nagy szemekkel mered rá. Itt, varázsföldön valahogy még az ég is más, noha erre nem talál magyarázatot. Ez lehet a honvágy. A hegyek itt is megvannak, mint a Pilisben, de a családja nincs mellette. Összeszorítja a szemét, és egy kicsit megrázza a fejét. Nem, majd haza fog menni, most nem nyavalyoghat, erősnek kell maradnia. Egy újabb nagy kortyot iszik a teából, ami már egyre kevésbé forróbb. Szétnéz a játszótéren, ami most elég kihalt. Az anyukák nem hozzák ki ilyen időben a gyerekeiket, ami lássuk be, nem is csoda. A varázsvilágban könnyebb tisztítani a dolgokat, de akkor sem jó a sárban dögönyözni, mint a disznajok.
Pár perc múlva feltűnik Zsolt is, úgyhogy előveszi a két könyvet, és az ölébe teszi, ezáltal elég érdekes pozitúrát felvéve a hintán, mivel a tea még mindig ott van a kezében.*
- Szia, huuh… igen. Megvan, nem fogom kiborítani, ha minden igaz. *Mondja, szinte gépies hangon, majd meglepődve magyarázza tovább.* - Segíteni? Az túlzás, csak hoztam pár könyvet. * Ha rajta múlna a csapat taktikája, valószínűleg úgy veszítenének, mint a pinty. A ráeső részt így sem fogja annyira bravúrozva végrehajtani, mint sejtette, de teher alatt nő a pálma, csak kikupálódik valahogy.* - Itt van ez a két könyv, érdekesnek tűnnek. Te olvastad már valamelyiket? *Folytatja, miközben újabbat lök magán a hintával, ami hibás döntésnek bizonyult, mert egy kevés tea a kabátján landolt.* - Na, szééép. * Morgolódik magában, a fiúra immár nem is figyelve. Előveszi a táskájából a libanoni cédrusból készült pálcáját, és a foltra irányítván kimondja Suvickus bűbájt, mire a folt eltűnik. Ha a varázslóknál lenne tévé, biztos ez lenne a szlogen: Suvickus, és a kosz eltűnik. Nem ám tiksz tájd, meg venis, az mind kamu.*

Verocs és Endre <3



Végtagjaim egészen felolvadtak a kis séta után, ami mondjuk meglepően jól esett, felpezsdítette ellustuló érzékeimet és kellemes bizsergést költöztetett belém. A mellettem lépkedő fiú nem kérdezett vissza, egyelőre kielégítették a válaszaim, s mint később kiderült, nem közömbösségből nem tette, csupán megvárta, míg megfelelő környezetbe érünk, s milyen igaza volt. Én pedig kiélveztem lépteim ropogó érzését a hóban, amit mindig nagyon szerettem. Még hóembert is kedvem lett volna építeni, ha jobban fel lettem volna öltözve. Talán legközelebb.
- Persze, ezer örömmel! – lelkesedtem Endre ötletére, miszerint jövő héten is eljövünk, sőt még a falut is megmutatja nekem. Kíváncsi voltam, milyen kincseket rejtegetnek még Bogolyfalva utcái, s hogy ezt nem egyedül kell majd feltérképeznem – nos, ez különös izgatottsággal töltött el. A fiú ismeri a jó helyeket, ebben biztos voltam, s egyfajta magabiztossággal töltött el, hogy hajlandó megosztani velem. Volt valami megnyugtató a fiú hanglejtésében, mimikájában, egyáltalán az egész megjelenésében. Nyugodt szívvel rábíztam magam. A vele töltött idő alatt fokozatosan hámozta le rólam bizonytalanságaimat, kétségeimet, és félelmeimet.
Egyre fokozódó jó érzésemet, és pozitív gondolataimat most megszakította egy számomra már ismerős arc feltűnése. Örömmel töltött el Veronika látványa, a kedves arc többször eszembe jutott találkozásunk óta. Láthatólag a navinés fiúnak sem volt ismeretlen, bár a kapcsolatot nem tudtam konkretizálni, de valamiféle bensőséges viszonyt éreztem. Megdicsérte a lányt, s amolyan titkos üzenetet váltottak szemükkel, a fiú el is harapta hangos gondolatát. Nem értettem, s nem is tartozott rám, ezért csak zavartan néztem ölemben összekulcsolt kezemet. Ujjaim kergetni kezdték egymást, s tudtam, hogy ez feszültségem jele. Mindig ezt csináltam. De miért pont most? Talán féltékeny vagyok? Nem szabad, hogy gondolataim megint visszahúzzanak a szakadékba, ahol csak jelentéktelen énemmel nézek farkasszemet. Lassan belátom az idő múlásával, hogy senki számára nem töltök be olyan szerepet, mint amilyen kialakulni látszik. Talán ez így van rendjén, csak ez a kiszámíthatatlanság hatott rám pusztítóan. Mint amikor a szeles éjszakában nem tudni, lesz-e vihar,  vagy sem.
- Szia Veronika! – köszöntem a lánynak udvariasan, s egyszerre talán meglepetten is, nem hittem, hogy itt fogunk legközelebb összefutni.
- A kosár nekem tökéletesen megfelel, nagyon jól hangzik. Zöld kosárral pompás lesz. – mosolyogtam, leplezve árnyékoló gondolataimat. A világért sem akarom, hogy meglássa ezt rajtam bármelyikük is, a gyengeségemre sosem voltam büszke. Szentimentalizmusom mindig rosszkor köszöntött be, de már megszokhattam volna.
- Én egy bögre kakaót kérnék hozzá, ha lehet – néztem kérdőn Veronikára, majd megköszöntem a rendelés felvételét.
A lány távozásával Endre megint rám fókuszált, úgy tűnt, részletezve kívánja hallani megkezdett mondandómat.
- A szüleim bizony muglik, hétköznapi, közönséges foglalkozással. Meg is lepődtek, mikor kiderült, miféle képességekkel rendelkezik lányuk! Mostanra a rácsodálkozás már elfogadásba változott át, sőt, még mókásnak is találják a helyzetet! Szerettem a családomnak ezt az általános derűjét, jó hangulatát. Minden apróságban megtaláljuk a jókedvet, együttes erővel főleg. Édesapámnak különösen jó humora van – mosolyogtam belekezdve nosztalgiázásomba. Elmondásom közben egyre éreztem a hiányukat. Jó lesz őket újra látni, s a felidéződött esemény melegséggel töltött el.
- És neked? Milyen családból származol? – kérdeztem nyílt őszinteséggel, remélve, hogy a fiúnak is hasonló jó élményei vannak.
- Neveltetésemből adódóan hiszek egy felsőbb erőben, de... – nehéz ezt elmagyarázni, hogy ne tűnjek gőgösnek, de azért folytattam. – A hitem nem a külsőségekben mutatkozik meg. Sokszor nem is a cselekedeteimben, vagy a látható, kézzel fogható eredményekben. Szeretek kettesben lenni ezzel az általam elképzett és megtestesített fénnyel, aminek védelmét mindig érzem, ha befogadom, és nem húzok falat elvilágiasodott képzeteimmel, melyek megakadályoznák a csodák észrevételét és érvényesülését életszituációimban. – vázoltam fel nagyjából Endrének, s reméltem, hogy nem tűnt badarságnak az egész. Persze ez egy olyan téma, amelyet nem érdemes érintőlegesen elmondani, hisz elegendő információ hiányában teljes joggal nézhet bolondnak beszélgetőpartnerem. Egyelőre nem tudtam bővebben kifejteni, így rá irányítottam figyelmemet.
- Na és veled mi a helyzet? Hiszel valamiben? – érdeklődtem tágra nyílt szemekkel, miközben még futkároztak a gondolataim. Szerettem az efféle beszélgetéseket, amelyek beindították a mókuskereket, hiszen mindig volt újabb ajtó, amely csak feltárásra várt.  
Minden szempontból hálás voltam ezért a délutánért.

Mary

- Óh, értem. Nos, sok dolgom van tudod... - fintorogtam, mert ez így volt igaz. Nem tudtam, hogy vajon mikor lesz már vége ennek az időszaknak, de nagyon, őszintén nagyon vártam már. Szinte éreztem, ahogy a fáradtságtól egyre labilisabb leszek, és mind kevesebbet és kevesebbet tudtam eltűrni.
Éppen ezért mondtam igent a lány ajánlatára, hiszen már tényleg rám fért a kikapcsolódás, és a kis navinés szimpatikusnak tűnt annyira, hogy ne zavarjon egy délutánon át a jelenléte. Na meg reméltem ő is el fog tudni viselni engem.
Aztán amíg megvette, amit szeretett volna, én az utcát néztem az ablakból. Nem voltak olyan sokan kint, gondolom a hideg miatt, nekünk ez viszont csak jól jött, mert semmi kedvem nem volt másokat kerülgetni. Ott meg van egy forralt boros stand... Talán vehetnék magunknak. Még számomra is furcsa volt, hogy mennyire könnyen kaptam valakinek a társasága után. Ez nem jó jel.
Mikor Mary visszaért mellém, akkor kiléptem az ajtón, és megálltam egy pillanatra, ránézve.
- Nem tudom... Merre szeretnél? Ilyenkor télen szép az Árnyas sétány, de a házakat is érdemes megnézni a Macskabagoly utcán - tűnődtem hangosan. - Veszek forralt bort, te kérsz? - kérdeztem aztán, és arra is vettem az irányt. Ebben igazán nincs annyi alkohol, hogy ne kaphatna egy kiskorú is belőle.
Aztán immár pohárral a kezünkben indultunk tovább, hogy beszélgessük egy kicsit séta közben.

A kérdésemre, hogy rosszat csináltam e, nemleges választ kapok. Ennek ellenére nem sikerült megnyugodnom. Nem tudom mi baja van, nem tudom mi történt az imént, és ez a tudatlanság cseppet sem édes. Szomorú tekintettel meredek magam elé egészen addig, amíg Csongi fel nem emeli a fejem és nem néz a szemembe. Pillantását viszonozom, egy ideig "farkasszemet nézünk", majd egy nem túl meggyőző mosolyt küldök felé. Vagyis én igyekeztem meggyőzően mosolyogni, de nem tudtam "hazudni".
- Rendben! -
Még ezt is hozzáteszem, majd egy puszi cuppan az orromon.Egy nagyot sóhajtok, és közben figyelem, hogy mit ügyködik mellettem ez az Adonisz. A villával éppen kinyír egy epret, ami után csokis halotti lepelbe öltöztet. A hulla hamarosan az én szám felé közelít, majd benne is landol.
- Már csak az hiányzik, hogy brümmögj, mint a repülők. Anya mindig ilyet játszott velem kiskoromban. -
Egy széles vigyor jelenik meg arcomon, miközben Csongi egy banánt nyír ki. Lefoglal az ügyködése, de ekkor a hangja is megüti a fülem. Szemeibe nézek és komolyan figyelem mit is mond. Miután elhallgatott egy mély sóhaj szakad fel belőlem, mely mellé egy szemforgatást társítok.
- Nekem tök jó minden, emiatt ne aggódj! -
Egy sokat sejtető mosolyt küldök felé, majd a kezében lévő villáért nyúlok. Reményeim szerint elengedi. Ha ez így történik, akkor leteszem a villát a többi gyümölcs tetejére, majd közelebb hajolok Csongihoz.
- Ne agyalj már annyit! - suttogom, mivel ilyen közelségben már ezt is simán meghallja, majd egy puszit adok előbb a nyakára, majd a szájára. A puszi lassan átvált csókba ha ő is benne van a dologban.
Ezután egy olyan kérdés érkezik felém, amin elkezdek kacagni.
- Nem tudok táncolni! Nem szeretek táncolni! Szóval ha nem gond akkor azt mellőzzük! -
Kérlelő tekintettel nézek rá, és imádkozom, hogy ne kelljen ma táncolnom.

P.CSka

Azt beszélik, vannak rejtélyes helyek a faluban. Azt is beszélik, hogy vannak rejtélyes helyek a faluban, ahol hógolyózni lehet. Meg azt is beszélik, hogy vannak rejtélyes helyek a faluban, ahol hógolyózni lehet és cigarettázni egyszerre, mindenkinek háttal. Gondoltam utánajárok ezeknek a híreszteléseknek, de igazából ezek nélkül is útra keltem volna. Egyik lábamat teszem a másik után, és arra gondolok, hogy amire gondolok miért éppen arra gondolok én. Ilyen dalszöveges napom van, elveszve a mennyország kapujában valahol, miközben Luficer csokoládés-nyalókát osztogat. Elveszem, elkapom, elfogom, felnevetek. A kastély szent légköre már-már túl csendes volt, és kiborító: a mestertanonc-torony még mindig nem a zűrzavarról, és a tömegnyomorról híres. Bár ha arról lenne, akkor újabb házat vennék magamnak... Vennék? Ezt se adtam még el, csak kiadtam, vagy kiadnám, vagy esetleg lehet, hogy kiveszik, de még semmi sem biztos. A biztos dolgok el vannak ásva, és most egy tűzoltói létrán csúszunk lefele. Elkapnak? Leérünk? Mindig leérünk. Mint ahogy minden út Rómába vezet, jelen esetben minden út a temetőbe.

Hatalmas telek. Fehérség. Ropogás. Láthatatlan lépések. Alacsonyság. Kerítés. Messziség. Szürkület. Havas. Temető.

Úgy rémlik, még soha nem voltam itt. A hátam mögé lesek, ott a hatalmas, havas nagy rét, amin szerencsésen átgázoltam. Mikor és hogyan? Ilyen kérdésekre csak a tesztekben tudok felelni, a való életből mindez kimarad. Dr. Nádori Pál szerint alapjáratban elmegyógykezelt, de hősiesen feltámadó jelenség lennék. Néha voltak bókjai. Néha nekem is.

Előre megy. Fehér kövek lerakva, így beleillik a havas látképbe, amit az időjárás rendelt éppen ide. Mindenhol sír. Mindent látsz, téged mégsem látnak. Előresétál. Felvesz egy havat, a tenyerébe fogja, labdává alakítja és eldobja: hógolyózás a temetőben? Mégis kiállna ki, ki lenne itt?

Harsányan felnevetek hirtelen, és továbbsétálok. Igen kedveseim, újból ráálltam a vicodinra. Ma reggeltől.

Adria

Adria rengeteg könyvet hozott magával. Csak ámultam rajta, nem kellett volna hiszen, csak szerettem volna megismerni, elvégre tudnom kell, hogy ki van velem, hogy ki fele nem szabad gurkót küldeni. Jó-jó rajta lessz a talár, de akkor sem biztos, hogy olyan gyorsan fogok jó, sőt minél jobb döntéseket hozni. Remélem nem fogok még véletlenül megölni valakit, vagy ha mégis akkor nem a csapattársamat. Milyen égő lenne...Már látom magam előtt az Edictum cimlapját: kezdő ölte meg saját csapattársát, vagy tökéletes debütálás, az ellenfél számára.
-Nem, még nem olvastam egyik  könyvet sem. Könyvtáriak? Hasznosnak tűnnek.
Kezembe vettem az egyik könyvet, belelapoztam. Ez a kötet a legkülönbözőbb cselekről, híres játékosokról, és a világkupadöntő sztárjairól szólt.
Ahogy Adria kicsit meglökte a hintát kiborult a teája a kabátjára. Ekkor kivettem a kezéből a könyveket, megfogtam, és láttam ahogy előveszi pálcáját.
-Jól vagy? Nem égetted meg magad?
Figyeltem, ahogy előveszi a táskájából a pálcáját, és kimondja a Suvickus bűbájt. Egyszer hallottam róla, de még soha nem láttam élesben a használatát.
-Jól működik ez a kis bűbáj.
Még mindig tátott szájjal csodálkoztam mikre nem képes a varázslat. Mikor még sejtésem sem volt a varászvilág létezéséről bele se mertem gondolni, miket kell csinálni egy ruhával, hogy visszanyerje eredeti formáját, de így rengeteg időt meg tudunk spórolni, és erőlködést.

Mary

Zsolti

* Otthon is rengeteg könyvet olvasott mindenféléről, bár főleg az ifjúsági regények, meg a tudományos kötetek nyerték el a tetszését. Az utóbbit persze nem túlzottan magas szinten, nem tudományos zseni, de azért jó adottságai vannak, amit magán tanár, meg egy adag szorgalom segítségével könnyedén magas szintre lehetne fejleszteni. Ez még a jövő zenéje, nem szerették volna s szülei, ha annyi felé figyel, mert nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a mugli iskola mellett a varázslás alapjait is lefektessék. Így történhetett meg, hogy bár nem sportos, alapműveltségből közelebbi kapcsolatot kellett kialakítania a seprűvel, ami abban merült ki, hogy megtanult nem leesni róla, kanyarodni vele, meg dobáltak valami labdát. Nem kvaffot, csak egy gumi vacakot, de a célra tökéletesen megfelelt. Lehet, hogy ha baseballozni tanították volna, mert valami trendi amcsi család lennének, akkor ő lenne a terelő, és a fiú a hajtó? Ez már nem tudják meg.*
- Igen, ott kerestem ki őket. A többi csak arról szólt, hogy hogyan ne essük le a seprűről, azok uncsik. Elvégre, ha valaki már itt van, legalább megül a járgányon, nem? * Kérdezi némi morgással a hangjában. Szereti a könyveket, de azt pont nem onnan kéne elsajátítani, hogy hogyan ne zúgjunk le a seprűről. Az tömény gyakorlás, sokat kínozták vele a szülei, mire úgy megy neki, mint ahogy a mostani meccsen látni fogja a tisztelt nagyérdemű.
Egészen meglepődött attól, ahogy a fiú reagált a teás intermezzóra, hiszen egy deci sem ömlött rá a langyos teából. Nem kell őt félteni, nincs cukorból. Nem véletlenül nem mondja el senkinek, hogy szívbeteg, a mugli iskolájában mindenki tudta, és persze, hogy semmit nem csinálhatott, mert jajj, a szíve. Pedig nem beteg, azért issza azokat a borzalmas löttyöket, hogy ne legyen az.* - Jól, persze. Ez a dolga. * Válaszolja elkerekedett szemekkel. Nem is érti, hogy miért lepődött meg ennyire a fiú. Hacsaak, neem?* - Te mugli származású vagy? * Teszi föl lényegre törően a kérdést, minden érzelem nélkül a hangjában.* - Tanultam a mugliknál.  

Emma és Zoé
Ma este

Csapjuk szét magunkat este kezdetét veszi mikor besétálok a csárdába. Eszembe jut a drága és az, hogy nem éppen a legjobban teszem amit teszek, ám tökéletesen mindegy. Itt vagyok, megbeszéltük a lányokkal a dolgot. Igaz egyiket több órán keresztül győzködtem, nem akartam durva lenni vele, ennyi az egész. Másikkal egész könnyen boldogultam, elég volt elmondanom és már jött is. Vagyis engem küldtek előre szépen leellenőrizni a terepet. Nem tudom mire vártak itt, de semmi különös nincs.
Kétszer is körbenézek. Semmi gyanús ami esetleg a szórakozásunkba zavarhat be. Egyetlen fura kinézetű ember sincs itt. Sőt a kétes kinézetű alakok is jócskán megfogytak, az egész kocsmára két darab jut. Azok is a sarokba húzódtak be, italukat kortyolva. Jó lesz elkerülni azt a sarkot ott, mindannyiunk érdekében. Nem szívügyem az ilyen emberek megismerése, akárki akármit is mond.
Magabiztosan foglalok helyet az egyik bárszéken. A kocsmáros végig néz rajtam látványosan, azt az érzést keltve, hogy valami nincs rendben. Pedig egészen rendben van minden, öltözékemet tekintve. Fekete dzseki, egy hosszabb pulóver, leggings, kis bokacsizma. Hajammal sincs semmi gond. Szóval mi a fenét is nézhetett rajtam? Áh, mindegy. Amennyiben valamit észrevett volna rajtam, azonnal szóvá tenné. Gondolom, vagyis remélem. Remélni szabad, ugye?
Hiába sorolja itt nekem mit is ihatnék, én egyenlőre csak egy vajsört rendeltem. Az elég lesz ahhoz, hogy bevárjam a többieket. Melegen ajánlom nekik, hogy hamar essenek be. Kezdem magam kissé egyedül érezni. Sok a rám szegeződő szem, amikből nem valami jó szándékot olvasok ki. Nem félek, mielőtt valakinek ez az ötlet jutna eszemben. Csak tartok tőlük. Az mindenképpen sokkal jobb!
Kifizetve a kikért italt kászálódom le a bárszékről. Megelégeltem a temérdek szempárt, emiatt az egyik asztalhoz ülök le. Kabátomat levetem, a szék karfájára kerül. Belekortyolok a korsóba, az ajtót nézve. Jöhetnének már. Nem férjhez menni készülünk, szóval hanyagolandó a temérdek festék hanyagolandó a tűsarkúval együtt. Illetve én ilyet nem tervezek bele a mai estébe. Aztán ők tudják a többit. Bár Emma ilyet nem fog tenni, csoda lesz ha tényleg véghez tudjuk vinni a tervünket Zoéval. Sikerülnie kell, elvégre nem feleslegesen mondtam le a mai őrjáratot, beszerezve helyette kettőt. Nem ezt hívják éppen fair üzletnek, de a lányok miatt sokkal többet is elvállaltam volna.
Az ajtó lassan attól is kinyílhatna, mert annyit nézem. Ám sehogy sem akarnak feltűnni, emiatt az asztalon kezdek dobolni ujjaimmal. Kezdek türelmetlen lenni. Előre küldtek itt vagyok, ellenben ha felültetnek és csak itt várok rájuk mindkettőre nagyon megharagszom. Ami egyiknek se lesz jó, tekintve, hogy nem tudnak kikerülni. Zoéval egy csapatba játszom, már amikor mindketten ott vagyunk, Emma pedig a szobatársam a múltban történek ellenére. Abban az esetben ha kerülni szeretném őket a csapat és szobaváltás lesz a megoldás.

Beu és Zoé

Emma igazán boldogságosan ébredt fel ma reggel, hétvége van, nincsenek órák, pihenhet. Ennek ellenére, mikor körbenéz, egy órára pillantva tapasztalja, hogy reggel 7 óra van. Visszahuppan az ágyba és körbenéz. Látja, hogy nem csak ő van még benn, nyilván senki nem kel 5 órakor és teper le a pályára edzeni, egyik lány se ilyen elvetemült, pedig mindegyik kviddicses. Na igen, ez az ami annyira nem áll hozzá közel. Valószínűleg egyszer próbálná, annak is kék zöld foltok és valami komolyabb sérülés lenne a vége. Mára viszont nem ez a terv. Úgy gondolta sétál egyet aztán este meg lemegy bogolyfalvára császkálni egyet. Ezt meg is osztotta szobatársnőjével, aki nem véletlenül volt neki olyan ismerős. Mint a bálon kiderült, volt már egy kisebb afférjuk, egy kis leves kíséretében. De Emma nem haragtartó, így ezen mosolyogva túllépet. Viszont ami ezután következett, na arra nem számított. Órákig kellett győzködni, még egy talánt mondva végre lógva hagyták. Bea és egy barátnője lehívták őt a Csárdába. Ő nem az a fajta lány, aki oda jár, sőt, soha nem is járt kocsmában. Arról nem beszélve, hogy alkoholt is csak jó mélyen elzárva egy üvegben látott. Kicsit rémülten és félve állt a dologhoz, de nem akarta őket megbántani. Maximum elmegy, és mikor odaért megmondja nekik, hogy nem érzi jól magát, inkább visszamegy és lepihen egy kicsit. Felöltözik, egy farmert kap fel barackszínű felsővel, aztán pulcsi és kabát kerül rá. Felkapja a cipőjét majd sálat és sapkát húz. Kilép a szobájukból és a Navine szárny felől, elindul kifelé. A kastélyt elhagyva, a kapuban már egyszer megtorpan, de innét még tovább viszi a lendület. Mosolyog, de az ijedtség ott van az arcán. Végigballag a kissé latyakos úton majd a fő utczán keresztül sikeresen eléri a megbeszélt célt. Megáll a kocsma ajtajában és habozva nyúl a kilincs felé. Aztán vissza is húzza kezét. Egy rossz külsejű illető lép oda hozzá, aki elöl félreáll, és beengedi. ~ Na tessék, pont az ilyen emberek miatt nem járok ilyen helyekre. Sokkal jobb lenne nekem ott fenn a szobámban, elolvasok egy könyvet, vagy valamit kitalálok, inkább, mint, hogy ilyen emberek társaságát élvezzem… Komolyan, mit gondoltam? Mire ideérek, beleszeretek? Vagy esetleg, jobban fog kinézni, mint elképzeltem?~ Tovább gondolkodik az ajtóban, elég sok grimaszt vágva a gondolatmenet közben, mikor már hangokat hall maga mögött, elsőre csak léptek, aztán egy lány hangja. Megrémül, hogy itt aztán elvágták a dolgot, ha ez az, akire gondol, nem menekülhet. Pedig most aztán rohanna haza.  

Meg kell mondjam az igazat, én nem vagyok rossz lány. Igaz, nem vagyok épp makulátlan kislány sem, csinálok olyan dolgokat, amiket később megbánok, vagy épp a belső kis hang a fejemben arra utasít, hogy ne tegyem, mert baj lesz, de én nem foglalkozom vele. A mai este viszont más, egyenlőre még nem tudom, hogy megfogom-e bánni a dolgot, vagy elkönyvelem úgy, mint egy jó estét. Talán van olyan -például a húgom- aki nem nem helyeselné ezt a dolgot, de én egyenlőre még nem döntöttem el, hogy ez jó vagy nem. Bea meggyőzött. Amikor a segítségét kértem, akkor megkaptam, most pedig, amikor ő kért meg valamire..nos, nem mondhattam nemet. Maximum beszélgetünk egyet, iszunk egy kicsit...de semmi olyasmi amivel esetleg áthágnám a magam alkotta szabályokat.
Elviekben.
Nem sietem el a készülődést és nem verem nagy dobra a dolgot. Senkinek nem akarok tetszeni. A hajamat féloldalra tűzőm, felveszek egy kék színű felsőt, meg egy fekete csőszárú farmert, bokacsizmát húzok, sálat tereket a nyakam köré, felveszem a kedvenc fehér szövegkabátomat is és már indulhat is a menet. Lassan sétálok, minden lépést kétszer meggondolva. Nem szeretnék elesni, a kabátom és talán a testi épségem bánná. Ha elkések, akkor bizony el leszek késve, engem ugyan nem fog zavarni. A csárdában meleg van, le tudnak ülni, kétlem, hogy belehalnának abba a néhány percbe. Biztonságban leérek a faluba és lassan kezd kibontakozni előttem a csárda sziluettje. Jobb lesz ha kapkodom egy kicsit magamat, már ha nem akarok megfagyni. Viszont amint közelebb érek, egy kissé érdekes látvány tárul a szemem elé. Egy lányka áll az ajtóban, tétovázva, mintha félne bemenni.
-  Hát ebbe meg mi ütött?
Suttogom magam elé, majd mikor odaérek felfékezek mellette. Biztosra veszem, hogy ő a mi emberünk. Bea mesélt nekem róla egy kicsit, megemlítette, hogy nem lesz könnyű dolgunk vele. Ám már láttam olyan lányt aki az első ereszd el a hajam után kissé elszállt. Nos, a mellettem állóról jelen pillanatban ezt nem tudnám elképzelni.
-  Csak nem félsz bemenni?
Bátorítólag rámosolyogok. Majd a jobb kezemmel lenyomom a csárda kilincsét a másikkal pedig megfogom a lány kabátját és behúzom magam mögött. Rögtön megcsap a kellemes meleg, emellett az alkohol ismerős szaga is, de nem zavar túlságosan.
-  Ne aggódj, ha bármi bajod lesz, megvédelek.
Továbbra is mosollyal próbálom bátorítani, na meg, a tetejébe még rá is kacsintok, hogy szerencsétlen érezze a törődést. Nem biztos, hogy tudja, hogy én a védelemmel nem csak a levegőbe beszélek, hanem halál komolyan gondolom, de mindegy is, ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen. Mikor megpillantok Beust odaintegetek neki, majd továbbra is fogva tartva a lányt odahúzom az asztalhoz, lekapom kabátomat és a pulthoz megyek, hogy rendeljek még két vajsört.
-  Remélem jó lány hoztam Bea...különben most nagyon nagy bajban vagyok.
Lerakom Emma elé az egyik korsó vajsört, az üres szék elé a másikat amire én magam telepszem, majd jóízűt kortyolok az italból.

Adria

-Főleg ha a kviddicscsapatban játékos.
Elmosolyodtam a tréfán. Eltudom képzelni milyen unalmas lehet egész könyveken át azt olvasni, hogyan kell megülni a seprűn. Legalább annyira unalmas, mint az iskolai órák. Mikor Markovits belekezd a végeláthatatlan óráikon hogyan kell megmaradni a seprűn, ráadásul három órán keresztül. Azok voltak a legunalmasabb órák ebben az évben, egyszer még el is aludtam. A padtársam ébresztett fel. Akkor majd én is kifogom kölcsönözni ezeket a könyveket, hasznosnak tűnnek. Vajon Adria is olyan könyvmoly, mint én?
-Adria, te is könyvmoly vagy, mint én? Ha van egy kis szabadidőm olvasok, és ha nem olvasok akkor is olvasok.
Nevetni kezdtem, és azt hiszem Adriának is tetszett. Remélem nem üldözöm el magamtól, ha ilyeneket mondok magamról. Nem hiszem,hogy ez ilyen rossz lenne. A tanárok arra ösztönöznek, hogy olvassunk sokat, de ha megfogadjuk a tanácsaikat, akkor a szülők vannak kiakadva, hogy minden percben olvasunk, nem foglalkozunk semmivel, csak az olvasással. Ekkor jött egy kérdés amire igazán nem számítottam.
-Nem, vagyis igen, szóval félig. Apukám varázsló volt, és anyukám is. De a szüleim nem árulták el, csak azután, hogy megkaptam a levelet a Bagolykőtől, hogy varázsló vagyok. Gondolni sem mertem, hogy léteznek varázslók. Végig mugliként neveltek, de most itt vagyok.
A mugliknál tanult, mint én. Akkor bizonyára rengeteg közös érdkelődési körünk van, ami más varázslónépeknél teljesen szokatlan.
-Szóval, akkor te is teljesen varázsló vagy. Igaz?

K.Bka

Odettke.

Emma, Zoé
01.26.

Talán mégsem volt a legjobb ötlet velük jönni. Vagyis az egyikkel. Belőle az este végére ki tudja mi lesz. Én tudni fogom, Zoé is. Más pedig ne legyen kíváncsi rá. Újra körbenézek, újságíró után kutatva. Végérvényesen megutáltam őket a legutóbbi számuk óta. Túlságosan sokat szerepelek benne, három darab cikkben is. És valahogy az igazságot pont elfelejtették megírni. Igaz egy nagyon kevés jutott bele, mint mondjuk az eljövetelem a karácsonyi bálról a rellonossal. Most meg itt vagyok, emiatt nézelődöm annyira az Edictumosok. Nem akarok hibát hibára halmozni.
Utoljára az ajtóra szegezem csokoládébarnáimat. Megjelennek. Ez nagyon költői túlzás volt részemről. Pontosabban Zoé lép be maga után ráncigálva Emmát. Jól kezdődik minden esetre. Rángatni kell, vajon dolgunk végeztével is rángatni kell? Akkor nem az idegesség miatt, az biztos. Vissza integetek mikor Zoé felém int. Csak nem fog kereket oldani Emma, mégse kéne a kabátját annyira erősen fognia. Levágódna nagyon hamar a székekre. Kabáttól mind a kettő megszabadul. A kis konnektor egyből elszelel a pult felé, van pár percem Emmára.
- Jól fogod magad érezni, hidd el. -
Mosolygok rá, biztosítva az este alakulásáról. Egyáltalán nem fog velük olyan történni amit nem akarunk, hisz itt van Zoé aki bárkiből kirázza az utolsó élő sejtet is.  Megtapasztaltam ezt az ajándékát, tudom milyen érzés, ám én ugyan annyira kedvelem őt. Semmit se változtatott ez a plusz rajta.
- Jó lányt hoztál, meg kell vele ismertessük mire jó a csárda. -
Pillantok fel rá miközben kiossza a korsókat. Őt aztán nem kell nógatni, iszik is egyből. Emmára nézek majd a korsóra. Innia kell. Vagyis remélem nem kell megfogjam a kezét, rá illesszem az ujjait és mondanom mikor nyeljen. Amúgy meg ne próbáljon ellenkezni, mert megkérdem Zoét, hogy adjon egy keveset neki abból ami sok van neki. Elektromosságból. Az emberi test vezeti, remélem Emma nem akarja kipróbálni hogyan is vezetné.
- Emma Zoé, Zoé Emma. -
Amennyiben eddig nem mutatkoztak be egymásnak, megtettem én. Ők mindketten ismernek, különböző helyekről és helyzetekből amit jobb nem részletezni. Egymást tudnák túllicitálni a rossz időzítéseimről, tetteimről. Eddig bele kellett kortyolnia abba a korsóba, semmilyen ellenállást el nem fogadunk. Zoéra felé pillantok, jelezve, hogy ha nem megy akkor erőltetni kell.
- Végezzünk ezekkel hamar, nekem valami jobb kell. -
A korsóm vészesen kezd kiürülni, Zoé is hasonló helyzetben van. Nem látok el az Emmáiéig, de őszintén annyira nem is izgat mennyit ivott meg. Az asztalunkhoz intem a pincért aki készségesen jelenik meg, felvéve rendelésemet.  A korsókkal együtt tűnik el a férfi, nem foglalkozva azzal, hogy mennyi is hiányzik belőlük. Pár perc múlva újra megjelenik a színen, kezében a tálcával. Három poharat rak le mindegyikünk elé, kitöltve a megrendelt lángnyelv whiskeyt. Na ennek örülj Emma, direkt neked találtam ki az egészet. Ebből aztán innia kell, ha törik, ha szakad. Nem engedünk Zoéval, akármennyire is vissza akar szaladni a kastélyba.

Beu és Zoé

Egy lánynak nagyon nem a Csárdában van a helye. Ennek a lánynak meg pláne nem. Arról nem beszélve, hogy két lánynak sem igazán, ők meg ráadásul hárman lesznek. Morcosan gondolkodik, ám arcát inkább az ijedség tölti be. Hezitál. Mikor már éppen arra jutna, hogy na jó, felejtsük el, visszatér a kastélyba, akkor valaki megszólítja. Amire még egy kicsit fel is szökken. Mini szívroham mára is megvolt, remek. A kérdésre már éppen készül egy határozott igennel válaszolni, és mondaná, hogy távozik is, mikor se szó, se beszéd, szó szerint magával viszi őt befelé, vélhetően Zoé. Na tessék, már jó társaságnak néz elébe. Értékeli ő a bátorító hangnemet és arckifejezést mégsem tudja magát odabent, azaz most már ide bent, elképzelni. Ez a hely, enyhén szólva sem üti meg a színvonalát és még taszítja is. Kosz van, szaglik a hely. Magától biztos, hogy soha az életben meg nem közelítette volna, még csak távolról sem. Tágra nyílt szemekkel néz körbe, közben a védelmező szavakra, kissé megtorpanva azért reagál.
- Mért, itt bajom lehetne? – Elkerekednek a szemei és kérdően néz a lányra. Igen képzeli, mit hisznek róla, de ő akkor is elsőre jár itt, és ahogy jelen pillanatban kinéz utoljára is. - Szerintem ebben az esetben sokkal biztonságosabb nekem ott, a kastélyban.
Fordul kissé hátra és mutat kifelé az ajtón. A kacsintásra valami mosolyféleséget mutat, aztán kiszúrják Beát, így láthatóan a megfelelő ember és nem valami még idegenebb ráncigálta idáig. Mondjuk úgy kisebb noszogatás után helyet foglalnak és levetik a kabátokat, sálat meg sapkát. Közben fel sem eszmél még és egy korsó sör? vagy olyasmi kerül elé. Bátortalanul inkább némi vicsorítás, mint mosolygás kíséretében nézegeti eléggé furcsán az italt. nézi jobbról aztán meg balról, majd a két jóízűen kortyoló lányra tekint.
- Itt nem lehet mondjuk narancslevet kapni? Persze az se gond, ha nincs, ha visszamegyek a szobába, ott van.
Kérdezi egy mosollyal, amivel próbálja kifejezni, hogy ő ugyan ilyet még nem ivott, de nem is úgy tűnik, hogy szeretne. Mondjuk itt lenni se nagyon. De ez eléggé tiszta sor a belépésük óta. Ám a két lány igencsak rosszalló tekintetére csak lesüti a szemeit és az italhoz közeledni kezd. Már a korsó a kezébe van, és az arcához is emelte.
- Szia Zoé, örülök, hogy megismertelek.
Legalábbis most még biztosan örül, aztán meglátjuk pár óra múlva. Úr isten! Most mi lesz, vajon mit hoz ki belőle? Milyen íze lesz? Ízleni fog neki egyáltalán? Mi van, ha valami borzalmas és beteg lesz tőle? Vagy mi van akkor, ha ízlik neki? Na jó, az utolsót kellően ironikusan mondta magában ahhoz, hogy tisztában legyen ez a lehetőség egyelőre nem áll fent. Belekortyol, majd elég érdekes grimaszok kíséretében még egyszer. Leteszi maga elé, és akkor látja, hogy a két lánynak már csak kortyai vannak vissza. Megint tágra nyílt szemekkel.
- Ennek ilyen furcsa ízének kell lennie, vagy csak az enyém rossz?
Érdeklődik kellően naiv énje, nem mintha lenne neki olyan, amiben ez nem nyilvánul meg. Kedvesen mosolyog a lányokra és látva rajtuk, hogy márpedig, ha kell neki, ha nem ezt most meg kell igya megpróbál küzdeni az itallal. Még iszik egy vagy két kortyot. Hamarosan egy kis pír jelenik meg az arcán, körülbelül a korsó felénél járhat. Lehúzza a pulóvere cipzárját, majd a két lányra tekint. Tovább nem megy, eltolja magától, és úgy gondolja neki ez mára elég volt.
- Ti sokat jártok amúgy ide?
Érdeklődik, közben Bea valamit intézkedik, és újabb poharak érkeznek, a régi korsók meg eltűnnek. Nem nagyon tudja hová tenni most mi is a helyzet ezért csak pásztázik a tekintete Zoé és Bea szemei között.
- És ez micsoda?

Nem zavartatom magamat. Bár be kell vallanom, még én sem voltam itt soha, mert nem akartam rossz hírbe keveredni, nem akartam, hogy kipletykáljanak. De Beának kellően erős érvei voltak arra vonatkozóan, hogy ide el kell jönni és beszélgetni kell és jól kell érezni magunkat...meg mindent kell, kell és kell. Nekem ugyan semmi bajom ezzel a hellyel, bár nem értem miért nem választhattunk egy kissé koedukáltabbat, ha már az ismeretlen lánynak ennyi problémája van, ugyanis, a figyelmemet nem kerülte el, hogy félénken körbepislog..ez azért igencsak szórakoztató.
-  Ne aggódj, velem tényleg biztonságban vagy. Meg amúgy is, Beának igaza van, jól fogunk szórakozni, engedd el magadat. A kastély sem olyan biztonságos, mint amilyennek te azt gondolod, hidd el.
A mondandóm végén egy nagyot bólintok, majd egy újabb korty vajsört döntök le a torkomon. Csak szép lassan...semmit nem kell elsietni, hosszú még az este. Persze, eszem ágában sem volt megijeszteni szegény, félős Emmát, csak az igazságot mondtam és a tapasztalat beszélt belőlem, de talán ezt nem kellett volna...most már mindegy.
-  Hűha, ez aztán a nagy feladat, nem semmi. Szóval te olyan kis szende Emma vagy igaz? Zoé vagyok, és szintúgy örülök.
Egy kicsit tétovázik, majd végül kezet nyújtok neki, akkor baj nem lehet belőle, most egészen jól érzem magamat, semmi bajom. Nem vagyok letargikus hangulatban de nem csattanok szét az örömtől se, szóval Emmának nem kell tartania egy esetleg kis sokkolástól.
-  Szeretnél esetleg cserélni?
Jót mulatok rajta, de tényleg. A legtöbb vele egykorú lánnyal már régen elszaladt a ló, de itt az élő példa, hogy vannak még csodák. Ettől pedig nevethetnékem támad, Bea igazán nagy feladatot akasztott a nyakunkba...szinte lehetetlen lesz, bár már az is haladás, hogy bejött, elismerésem. Amikor a pincér visszajön az italokkal, összecsapom a kezemet és felnevetek. Ha nem ízlett a vajsör Emma, akkor ez biztosan nem fog.
-  Lángnyelv whisky, remek ízlésre vall...
Válaszolok egyszerre kettőjüknek, majd félretolom a vajsörömet, valamivel mégiscsak le kell majd öblíteni, annyira azért nem állok nagy ivó hírében és őszintén annyira nem is szeretek, de néha azért kell.
-  Bevallom neked, még soha nem voltam itt, de nem olyan rossz, mint képzeltem. Bea, szerintem innunk kellene valamire...

Silana

Ne nézzen senki gondatlannak, természetesen egy pillanattal később miután leültem, máris a lányomhoz fordultam, hogy kicsomagoljam a meleg ruhákból. Azt hiszem Laura meg is ölne, ha bármi baja lenne Linnynek. A meleg öltözetben biztosan bemelegedett volna, és jó apaként ezt bizony nem hagyhattam.
Magunk körül kezdtem picit rendezgetni a dolgokat, amikor egy lány hangjára lettem figyelmes közvetlenül a babakocsi mellett.
-Két hetes -válaszoltam mosolyogva, és a kislányra pillantottam. Felkelt, azaz éppen nyafogott egy kicsit, és a kezeivel tornázott. Ettől mosolyra húzódott a szám. A lány nem várta meg a válaszom, persze amúgy is igennel feleltem volna, tehát csak a kezemet nyújtottam felé amikor bemutatkozott.
-Ryan Elwood, örülök a találkozásnak. Ő pedig a lányom, Caroline Effi Elwood -nagyon furcsa volt kimondani úgy a nevét, hogy egy teljesen ismeretlen személynek kellett ezt megtennem. Még csak a családtagok láthatták közelről, nem is kellene még nagyon idegenekhez vinni, de hát mi is úgy nőttünk fel, hogy körbevettek az emberek, és sokkal egészségesebbek lettünk mint a mai gyerekek. Rendben, talán nem kéne úgy beszélnem mint egy ötvenévesnek...
Elkezdtem nézni az étlapot, amit közben a pincérnő kihozott, habár már tudtam korábban is, hogy mire fáj a fogam. Felpillantottam.
-Mit kérsz? -kérdeztem Silanát. -A vendégem vagy, kérj bármit nyugodtan.

Ryan

Szemeit a kisbabán legeltette. Jó érzés volt ennek a kis teremtmények a közelsége. Egykeként nem tudta, hogy hogyan kell bánni az apróságokkal. Mindig is vágyott egy kistesóra, de az anyukája halála után nem számított semmi jóra. Pedig gondoskodni, segíteni és megölelni szerette volna. Vért a véréből. Mostmár sohase tudja meg milyen érzés egy testvér. Csakis a féltestvér, de még arra se számított. Erről ennyit. Elültette lelkében az elkeseredettség magját.
- Kettő? Olyankor már ki lehet vinni otthonról? - ezt nem sértésnek szánta, de igazán nem tudott semmit a csecsemőkkel kapcsolatban. Remélte, hogy a férfi nem bántódik meg rajta.
- Ryan. Milyen szép név! Egy ideig elgondolkodtam rajta, hogy így fogják majd hívni a jövőben a gyerekemet - elhallgatott. Kicsit elkomorult a tudatlansága miatt. A mag kihajtott. Hogy fog ő felnevelni egy gyermeket? Nem lesz rá képes... Sötét gondolataiból kibillentette a felé közeledő kéz. Tétován megrázta. Puha, vékony keze szokatlanul érdes tenyeret érintett. - Sajnos egyke vagyok, így nem nagyon értek a gyerekekhez.
- Caroline. Úgy tűnik az ön családjában örökletes a jó névválasztás - megnyomta az ön szócskát remélve, hogy ezzel kicsit sérti az önbecsülését, és ezért amaz felajánlja a tegeződést. Utálta az ilyesfajta korbeli megkülönböztetést, ráadásul nehéz összerakni egy rendes magázódós mondatot. Mintha E/3-ban beszélne hozzám ami szerinte enyhén bizarr volt. Bezzeg odahaza!
A pincérnő hozott számukra két étlapot. Silana örült, hogy neki külön hoztak. Nem tudta miért, de jól esett neki. Talán, mintha felnőttnek néznék.
- Tényleg? Nagyon szépen köszönöm. Talán egy Duplacsokis Kakaóálom megfelelne - nem szándékozott bunkónak tűnni, de alig volt nála pénz. Nem telt volna neki a mennyei csokitortára, pedig nagyon kedvelte az efféle finomságokat.

Zsolti

* Bólogatni kezd a fiú kijelentésére. Nagyon is ciki, ha azt sem tudja, hogy a seprű melyik oldalára kéne ülnie, hogy ha kviddicsezik. A kezedet fel kell törnie a seprű, meg akár a hátsódat is, ha régi, rossz párnázó bűbájjal ellátott seprűn edzel. Adrinak volt pár kellemetlen napja az üléssel, amikor 12 évesen először tukmálták rá egy seprűre, és nem is nagyon engedték el onnan órákig. Akkor azt hitte, hogy egy életre megutálja, és soha, de soha nem fog még egyszer ráülni a járgányra. Ehhez képest, itt van 14 évesen, és önként, dalolva jelentkezett a kviddics csapatba.
A fiú meglepő kérdést szegez a lányhoz, aki egy pillanatra csodálkozik csak el, majd rögtön a táskája felé néz, hogy vajon beláthatott-e a srác. Ott van még egy könyv, meg a füzete, amiben mugli módra átírja azt, amit az órákon pergamenre kell róni. Nem szereti ezt a fajta írást. *
- Szeretek olvasni… a könyvmoly olyan… elcsépelt kifejezés. Te miket szoktál olvasni? *Kérdezi érdeklődve. Ez volt az első olyan dolog, ami komolyan felkeltette az érdeklődését a fiú kapcsán. Ő maga főleg tudományos, kémiai és fizikai könyveket szokott bújni, meglepődne, ha a srác is pont ezeket preferálná.
Érdeklődve hallgatja a fiú meséjét a családjáról meg a származásáról. Az után, hogy kimondja, hogy félig, és utána közli, hogy ő bizony mindkét ágon varázsló szülőkkel rendelkezik, összehúzza a szemét.* - Tehát, akkor teljesen az vagy. Ha félig lennél, akkor az egyik szülőd mugli volna. * Javítja ki a fiú elméletét, majd hozzáteszi.* - Vagy rosszul értem? * Tudja, hogy nincs így, tökéletesen felfogta, amiket Zsolti mondott, de nem akart bunkó lenni. Az anyukája sokszor mondta, hogy legyen kedvesebb, meg az emberek nem szeretik, ha mindig kijavítja őket. De ha egyszer nem mondanak valamit helyesen? Akkor mit tegyen ez a szegény lány? * - Igen, én is teljesen az vagyok. * Az anyukája szülei ugyan muglik voltak, de egy varázsló meg egy varázsló, osztva kettővel, az pontosan egy egész, úgyhogy ő biza teljes mértékben varázslónak született. * - Nem szeretem a muglikat… * Mondja a száját elhúzva, miközben lök egyet a hintával magán.* - Neked könnyű volt, mert nem tudtad, hogy van erőd… * Neki egyszerre kellett megtanulnia a varázsló hagyományokat, ezzel párhuzamosan pedig teljesen meg kellett tanulnia mugliként létezni. Szenvedett attól, hogy nem aknázhatta ki a képességeit a gonosz osztálytársaival szemben, noha teljes mértékben tudatában volt annak, az utolsó néhány évben pedig már egész jól tudta irányítani is azt.* - Tulajdonképpen, miért nem mondták el neked, hogy varázslónak születtél?

Adria

A szokásostól eltérve a fekete taláros alak akit követünk, néhány ajtóval hamarabb kanyarodik le, de pár méter megtétele után se tűnik úgy, mintha véletlenül fordult  volna éppen a cukrászdába a csárda helyett. Persze ennek alapvetően rengeteg oka lehet; itt nem árulják a kedvenc italait, viszont sokkal kisebb az esélye, hogy ételmérgezést kap a süteményektől, vagy esetleg nagyobb nyugalmat akar és olyanokkal találkozna a kocsmában, akik ezt semmiféleképpen nem akarnák biztosítani neki. Így vagy úgy, havasan, vizesen az ablak melletti kicsiny asztalhoz telepszik és hamar le is adja a rendelését egy citromos, csokis finomságra, meg egy csésze rumos teára.
- Áhm. - Nyugtázza elégedetten néhány perc múlva, mikor a pincérnő felszolgálja neki a rendelését. Ez épp elég nyomós indok ahhoz, hogy lerakja vastag, bőrkötésű, régi könyvét és előrehajolva kevergetni kezdje a teáját, miközben furcsán üres tekintettel hol a vidáman cseverésző vendégeket, hol a hírességek virgonc képmásait kezdi bámulni. Nem kifejezetten tűnik úgy, mintha fejben is itt lenne, talán még mindig a könyvön rágódik...vagy a napján, vagy a tervein, vagy akármi máson, ember legyen a talpán, aki ebből a zárkózott fapofából bármilyen gondolatot is ki tud olvasni.
Ebben a fényben jobban látszik, hogy a korához képest megviselt arca, viszont most nem különösebben tükröződik rajta az az arrogáns ellenszenv, amivel az emberek elsőként találkozni szoktak. Persze ez mindig becsapós, sok iskolatársa okosan nem is alapoz ezekre a múló, békésnek tűnő ábrándos pillanataira.

Anna


* Ma megint volt egy kviddics-edzés, ami eléggé megviselte. Kiva és Robi nagyon jó játékosok, a többiektől is pontosan ugyanezt a hajtást várják el. Mellette még az iskolában is teljesítenie kell, ami elég érdekes, mert majdnem az összes tantárgya olyan, ami nem is igazán érdekli, csak életstílust szeretett volna váltani, mindenki arra bátorította, hogy próbáljon ki új dolgokat. Most itt áll 4 olyan tantárggyal, amiket rühell, meg egy seprűvel, amit legszívesebben kétszázötvennégyezer háromszázhuszonegy kiéheztetett szú elé vetne. A hiányosságokat pótolni kell, mert hiába elsős, sok alapdolgot nem tud, mert a mugliknál nem tanulták, miért is tanítottak volna a németen kívül bármi mást erősen, azon az átokverte helyen? Próbál erősnek látszani, de már egyre kevésbé bírja ezt az új életstílust.
Ma, edzés után behányja a muglis füzetét, meg a legújabb kedvenc könyvét, amit úgy is tekinthetünk, hogy „varázslósan tudományos”, persze ez nem éppen pontos definíció, de olyan szempontból abszolút helytálló, hogy már-már pont annyira kezdi belelovalni magát a témába, mintha egy kémiai reakció lenne. Egy süti mellett szeretne felkészülni holnapra, bár ha bekerül a táskájába a kedvenc könyve, akkor nemigen lesz abból tanulás.
Egyenesen a cukrászdába veszi az irányt, nem vágyik másra, csak egy kiadós cukorbombára, ami az egekbe röpíti a vércukorszintjét, ezáltal átmenetileg megerősítve őt. Belépve rendel egy meggyteát, meg hozzá egy erdei gyümölcsös- túrós szeletet, majd miután megérkezik a lelkének oly kedves uzsonna egyszer csak ismerős arcot pillant meg. A múlt héten hallott néhány Eridonos libát, ahogy összesúgnak a háta mögött, azt magyarázták, hogy inkább ki kéne kerülni a folyosón.  Éppen sétálva pletykáztak, amikor a nevét említették, nem értette pontosan. Valami Anna, vagy Hanna. Ha összeverik, talán nem kell holnapra leckét írnia. A pici szösszencs felkapja a tál sütijét, meg hozzá a csésze gőzölgő teát, és a lányhoz lép.* -  Szia! Láttalak a suliban. Szabad a hely? *Kérdi monoton hangon. Lehet, hogy csicseregve kellett volna megszólítania? Vajon hányadfokú égési sérülést tud okozni a teája?*

Adria

Seszínű mélázása addig tart, míg egy kölyökképű lány oda nem csoszog elé a teájával, sütijével meg a kérésével. Anna ezt először, az ő szemszögéből nézve teljesen érthetően egy kétkedő szemöldökfelvonással reagálja le, majd egy még kevésbé biztató tekintettel pásztázza végig. A mimikája teljesen arra utal, hogy el fogja hajtani a lányt, de aztán...
- Hogyne. Dobd le magad. - Mondja rekedtes, kicsit érdektelen hangján, aztán újra a teájához fordul. A süteménye egyelőre érintetlenül áll, és a teájából is kevés fogyott annak ellenére, hogy kezd kihűlni a sok kavargatástól. Nem tűnik úgy, mint akit zavarna a társaság, jóllehet inkább tudomást se vesz róla. Néma percek telhetnek el így, aztán a végzős mégiscsak megszólal, pont mikor a szájához emeli a csészét.  
- Azért ne ülj le mindenkihez, csak mert láttad a kastélyban. Bizarr emberek is járnak oda. - Csak a mondat végén néz egyenesen a lány szemébe, egy furcsa kis gunyoros mosoly erejéig, utána iszik egy kicsit s a csészével együtt a tekintete is újra az asztal felé vándorol. Újabb kavargatás, kanálkocogtatás, ezúttal a süteményből is eszik néhány falatot, de nem néz a lányra. Csak úgy sugárzik belőle a ráérős nyugalom. Sokak pont ettől lesznek idegesek, de könnyen lehet, hogy az elsőst mindez nem zavarja, hiszen nem biztos, hogy hallott már róla és ha hallott is, nem kell minden folyosói pletykát komolyan venni. Most igazán csak néhány gesztusa, mozdulata olyan, ami azonnal nagyobb óvatosságra sarkallhatja a paranoiásabb társaságát, mondjuk a látszólag ellentétes megnyilvánulásai, az örökös többet-mondok-mint-amit-te-gondolnál féle gúny és az egyszerre békés és bizarr hangulata. Semmi érdekes. Ártalmatlan. Ártalmatlan?