Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Miért?
Nem gyerek már, mégis, mostanság kevésbé kedveli a változást. Lehet látni, hiába teheti össze mancsait kezeit azért, mert tetőt kapott a feje fölé és még az ő igényeire van szabva, a szájíze kellemetlen. Aztán persze megérti, mert feljebb lépni és új felé nyitni mindig kellemes és kihívó. Annak nem, aki évek óta egy helyzetbe ragadt bele és toporog, az irigy és dühös, morcos, mint valami kisgyerek. Lehet most éli a másodikat?
Aztán elmúlt a harag, ahogy a vacak ciklus is, és talán megint magában keresi a hibát és az okot. Persze, nem foghatja örökké a kezét, nem vezetheti a nyugdíjas évei felé sem, mert akkor ő is beragad, magával rántja, egymást rántják, és... Már megint túlgondolja, jellemzően. Csak egy kicsit kellene engednie, nem makacsként ragaszkodnia ahhoz, aki annyit segített. Hálásnak kell lennie, mégis, mellkasa nehéz és benne ül egy szomorú madár, bánatosan csapkodva szárnyaival. Kellemetlen, mint ahogy reggel a fogkrém mentolos aromájára ráhúzta a narancslevet, vagy amikor kilépve tornacipője kapásból átázik, mert pocsolyába lép.
Már nem fordult vissza, remélhetően nem cuppog vészesen, nem néz ki idiótán, hogy farmerben és fehér pólóban jelenik meg, mert oké, hivatalos szerv, de mennyire? Elszokott ezektől, amikor valahova ment, cipelték, senkit sem érdekelt, hogy mit visel. Most mégis, idegesen simítja ki a gyűrődést a póló alján és csak ezután lép be. Aztán rájön, hogy a fésűt megint elfelejtette, így azzal bajlódik az ajtóban. Szép bemutatkozás...
Bejelentkezik, kitölti a lapot és leül. Vár. Persze, talán ő jött előbb, vagy már el is késett. Talán nem is ma van. Meg van zavarodva. Tudja jól, hogy hozzá kell szoktatnia magát ismét ahhoz, hogy emberek jönnek-mennek, hogy emberek vannak és léteznek körülötte, még ha önmagában manapság megint nem a legbiztosabb, mióta feljött a komolyabb tanulás témája. Bizonyára az volt a pont az egészre, így inkább mély levegőt vesz, felölti a kellemesebb ábrázatát és próbál nem úgy ülni, mint aki menten felugrik és világgá szalad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Igen, az ilyen esetekből... sok lesz - az egész Szfinx-Red meccset összességében egy nagy szájtátásnak mondanám el - ugyan, ott, a pályán sok mindent nem láttam vagy észleltem, a későbbi Edictumban beszámoló cikket én is elolvastam - és, bár tény, néhol úgy érzem, költői túlzásba eshetett az író -, az sem volt éppen semmi. Sőt, akkor már, miután az emlékek és élmények is kellően leülepedtek bennem, leginkább egy őrült, minden szabályozástól vagy tapasztalt játékvezetéstől mentes meccsnek tűnt, ahol buzgón élt a mondás, miszerint, ha csak lehetséges, a lehető legrosszabb fog történni. A kínos nevetgélés, mosolygás, meg viccelődés ellenére közel sem vagyok lenyűgözve.
- Oh - meglepően sokan vannak most itt, akik anno a Roxfortba jártak. Persze, megjelennek más kisebbségek is (például én), de összességében, a brit iskola ex-palántái többségben vannak.
- Nos, én a Durmstrangban kezdtem - kicsit el is mosolyodok, szerettem oda járni, jó volt, meglehetősen egyszerű volt az élet (mint valami világháborús veterán), és az, hogy az öcsém épp oda menekült vissza a saját gyerekessége, felelőtlensége, egoizmusa, és még sorolhatnám mi miatt, nem feltétlenül vették el a kedves nosztalgia élményét. - Pár éve jöttem haza - vele ellentétben a saját újságpletykáimnak meglehetősen megalapozott éle van, de ezzel értelemszerűen nem szeret dicsekedni az ember. Rengeteget változtam azóta, és nem arról van szó, hogy gyűlölném önmagam az akkori cselekedeteim miatt, de a mostani fejemmel eszem ágában sem lenne újra megtenni őket.
- Elvégeztem a bájitalfőzés képzést, épp az egyetemen kezdtem.. - amikor megtörtént a másik dolog. De ez megint csak nem egy reggelizős téma, szóval a levegőben is hagyom a dolgot, elvégre, úgyis biztosan ismeri a történetet. - Szóval most auror képzésre jöttem vissza, de amúgy tanulok más dolgokat is mellette. - Még mielőtt ő is beleesne a széplány sztereotípiába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Finoman szólva is meglepte a megkeresés. Bár most már hónapok óta Bogolyfalván vert tábort és az iskolában látja el a gyógyítói feladatokat, nem számított arra, hogy a Minisztérium megkeresi majd egy ilyen üggyel. Tulajdonképpen fogalma sincs, hogy mire vállalkozik, elvégre a hivatal egy kvibli vérfarkast kíván óvó kezei közé adni, hogy figyeljen oda rá. Felügyelje. Ha őszinte akarok lenni, ebből a szempontból nem is választhattak volna alkalmasabb embert a feladatra. Shayleen egész életében felügyelt. A diétájára, a sportra, a súlyára, az őt körülvevő emberek ignorálására... Vagy inkább az őt körülvevő emberek véleményének ignorálására. A szótárban ennél a szónál minden bizonnyal a lány neve szerepelne, már amennyiben lehetne névvel definiálni egy fogalmat.
Nem öltözik ki különösebben, egy egyszerű fehér pólót vesz fel, melyet betűr egy hosszában fekete-fehér csíkos nadrágba és egy övvel koronáz meg. Lábára csak egy fekete sarut húz, haját pedig hagyja hullámosan a vállára omlani. Nem túl business, de nem is az a hétköznapi, ráadásul ebben a szerelésben pont nem látszik az utóbbi időben leadott két-három kiló. Itt azért leszögezném, hogy ez betudható az Adriannel való konfliktusának, de már dolgozik az ügyön, főleg mert pár napja Aiden is meglátogatta... Ez kellően elég erőt ad neki, hogy mindent átvészeljen.
Ahogy belép, csak biccentenek neki és már küldik is tovább az irodába, ahol leülvén az ügyintézővel kissé feszengve hallgatja, mi mindent várnak el tőle. Csak arra tud gondolni: szegény alany, akárki is legyen. Még csak azt sem tudja, fiúról vagy lányról van-e szó, teljes homályban igyekeznek tartani. Aztán nyílik az ajtó és a folyosóról beszűrődik, ahogy egy fiút küldenek be hozzájuk. Shayleen kíváncsian fordul meg, arcáról semmi sem olvasható le. Azt ugyan nem tudja, hogy Belián mit várt - mondjuk valami festett vén banyát vagy valami NDK-s birkózót, aki jól megrendszabályozza -, mindenesetre annyi bizonyos, hogy nem egy vékonyka, törékeny nőt, szomorú, mélybarna szemekkel, smink nélkül, egyszerű voltában. Mert Shayleen ilyen. Nagyon sok szempontból pőre és sebezhető, ezért is különös, hogy pont őt kérték fel erre a feladatra. Ki tudja, talán úgy látják, hogy ez a fajta lágyság lesz a kulcsa annak, hogy a fiú is könnyen kezelhető legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

És akkor, amikor épp elhinném, ennél már aligha lehetne rosszabb... folytatja. Hosszan engedem ki a levegőt, megforgatom szemeim, ahogy rezignáltan homlokomnak támasztom ujjaim. Nem feltétlenül a szigorú keretekbe foglalt, vesszőpálcás illem teljes hiányáról van szó, hanem az egyszerű, társadalmi megnyilvánulásairól, arról, hogy szándékosan keresi a figyelmet, és szeretné, ha mindenki meghallaná a hangját - a másik fél teljes megalázásán kívül, ugyebár. Mert ő ebbe már belekezdett, és ugyan megtehetném, hogy továbbra sem foglalkozom vele (bár a mintáját követve ez csak egyre súlyosabb következményeket vonna maga után), ahogy gyakorlatilag tehetnék bármit is, a nevem elordításával már képtelen lenne bárki figyelmen kívül hagyni a lényem, az emlékeikben összekötnének vele, onnantól pedig már teljesen veszett a dolog. Egy almával kezemben fordulok a nyüzsgő piacnép felé, és, bár már nem lenne szükségem arra, hogy bárkire is nézzek, ebben a zsivajban biztosabb megoldásnak tartom. Nem mondanám, hogy ennyi ember között azonnal rátalálok az elméjére, de amikor megtörténik, biztosan tudom, hogy jó helyen vagyok. Zalán persze érezhet valamit, megmagyarázhatatlan bizsergést, értelmetlen, múló kényelmetlenség érzetét, de azt túlzás lenne említeni, hogy rá is jönne azonnal, mi okozza ezt. Ésszerűbb ráfogni valami teljesen magától értetődőre, mondjuk a pusmogások és beszélgetésfoszlányok keltette zűrzavarra.
Szinte azonnal elém tárul a felidézett emlékképe - számomra mondjuk kevésbé volt számottevő a dolog, ha nem látnám az ő szemeivel, eszembe sem jutott volna, hogy valaha megtörtént -, de azzal most nem foglalkozok. Egyszerűen csak félresiklok előle.
Ha bármit is vissza szeretnél adni, akkor gyere ide, és ne a tér másik feléből keresd a rivaldafényt.
Ekkor már elég egyértelmű lehet számára is, hogy már nincs egyedül a fejében - de én jó arc vagyok, nem használom ki a helyzetet, egyszerűen csak nincs kedvem egy tizenöt éves parancsolgatásaira ugrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Elmosolyodik erre a kijelentésre. Bármennyire is hülyén hangozzék, Francesca-t nem lehet nem kedvelni. Energikus, pörgős, kedves és játékos, belevaló csajszi. Persze megvannak a maga hibái neki is, amiket Nico sem hagyhat teljesen figyelmen kívül, mégis, összességében a tulajdonságai jócskán a pozitív oldal felé billentik a mérleg nyelvét.
A simogató ujjaktól apró hullámokban fut végén testén a bizsergés. Le kellett volna borotválnia. Mégis, ahogy így egymáshoz simulva telnek a másodpercek, már nem érzi úgy, hogy ez a kis apróság bármelyiküket is zavarná. Őt ugye amúgy sem, hiszen köztudott, hogy 30 felett minden valamire való férfi szőrös, csak a huszonévesek játszanak csupasz csigásat. Arról nem beszélve, hogy a férfinak még jól is áll ez az egész, én speciel el nem tudnám képzelni, hogy makulátlanul simán kicsusszanjon a házukból. Egyszerűen nem. Aztán most, hogy ezt így megtárgyaltuk, visszatérünk főhőseinkhez, akik továbbra is vészesen közel vannak egymáshoz. Orruk egymáshoz ér, csupán egyetlen aprócska kis távolságot kéne leküzdeniük.
Nem tudja nem észrevenni, hogy a lány is ugyanazt érzi, mint ő. A vibrálást. Bár hallja, ahogy Emily beszél, szavai mégsem egészen jutnak el Nico agyáig. Milyen fogó? Milyen játék? Teljesen elbódítja a helyzet, az érintések, testük összepréselődése és annyira akarna többet! Ahogy orruk össze-összesimul a lány mozdulatainak hatására. Nico szeme lassanként félárbocra ereszkedik, ajkuk még közelebb kerül egymáshoz, de továbbra sem ér össze. Kínzóan lassan vánszorognak a pillanatok, és mikor már megcsókolná a lányt, eszébe jut Adrian. Persze a megcsaláshoz mindig két ember kell, ő erre mégsem képes. Nem tudja, a másik hogy tud ilyesmire gondolni és hirtelen saját magát is ostorozza, hogy ilyen messzire ment. Ajkát gyorsan Emily arcához kanyarintja és oda nyom egy puszit, majd egy hirtelen mozdulattal háttal beleborítja mindkettejüket a vízbe. Ahogy megérzi az őt körülvevő víztömeget, az agya is kitisztul. A vízből kibukkanva már nevet és úgy fordul a lány felé.
- Én megéheztem, nincs kedvünk inkább enni? - lassan tempózva indul meg a stég felé. Nem szabad, hogy ennyire közel engedje magához, mert csak sérülni fog. Nem akar többet sérülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Valahogy érzi, hogy ez a dolog jelenleg nem épp pozitív felhangú. Bár tény, hogy a lány által említett történések valóban okot adnak némi döbbenetre - mit némi, teljes döbbenetre -, azért reméli, hogy a meccseik nagy része nem így zajlik. Mert akkor ő bizony feláll és közli, hogy kiöregedett ebből a sportból.
- A Durmstrang is elég erős, volt szó róla, hogy oda menjek, de én a Roxfortra szavaztam - halványan elmosolyodik, mert emlékszik, ahogy anyja és apja ezen veszekedtek. Arnoldnak szent meggyőződése volt, hogy a fia született kviddicses, ezért a Durmstrangban van a helye, onnan ugyanis ömlenek ki a jobbnál jobb játékosok. Ezzel szemben Katalin kötötte az ebet a karóhoz, hogy nem akarja, hogy a fia egy izomagyú robot legyen és bárhová mehet Henrik, akár Etiópiába is, csak ne a Durmstrangba. Végül, hogy mindkét szülő megnyugodhasson, a férfi a Roxfortot választotta. És milyen jól tette!
- Ha aurornak készülsz, akkor javaslom, hogy vedd majd fel a tárgyamat. Már persze abban az esetben, ha megkapom - kávéját szájához emeli és kortyol egyet, tányérja ugyanis teljesen tiszta lett. Mindent felfalt, amit elé tettek. Nem is csoda, farkas éhes volt és ma még sok dolgot szeretne csinálni, ha már fel kellett kelnie. Na nem bánja, csak mint tény. - És mi minden más érdekel még? - a bájitalkészítés és aurorkodás mondjuk összepasszol valahol, de ezen kívül mi lehet még, ami érdekli? Nyilvánvalóan nem a plüssök gyűjtése és ruhák vásárolgatása naphosszat, meg hát, ezt tanulni se nagyon lehet. Bár a mai világban lassan légzési tanfolyamok is lesznek, hogy ne fulladjon meg a sok szerencsétlen...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Érzem, ahogy a pilláim elnehezülnek a vágytól, hogy végre megérinthessem az ajkait. Érezni, csókolni, szeretni szeretném. Ez az utolsó a legijesztőbb talán a számomra, hogy mindig, mikor eszembejut, szeretni szeretném. Arra kapni engedélyt, hogy szerethessem őt. A szívem szereti. A kezdeti barátság pillanatok alatt csapott át vonzalomba, sőt azt hiszem a vonzalom volt előbb. Majd újra változott, a vonzalom, a barátság, lassan átalakult, és esélyt szeretnék. Mindig ez a legnehezebb. Kapni egy esélyt. Amikor pedig megvan, jön a következő nehézség, hogy azt meg is tudjam tartani. Az első kudarc kellett, most erősebbnek érzem magam. Nem félek annyira a kudarctól. Lehetetlen, hogy ne azt akarja, amit én.
Lassan hunyom le a szemem, meleg lehellete csak fokozza a vágyaimat, és ez az a pont, amikor már nem érdekel semmi. Egy pillanat alatt kezdek el kételkedni ebben az egész meleg dologban, pontosabban abban, hogy nem érdeklik a lányok. Lehet, hogy tényleg aztán én vagyok a gonosz banya, aki minden meleget átváltoztat, pedig nem, tényleg nem. Semmi ilyen szándékom nincs. Tudom azonban, hogy hatással vagyok rá, ahogy ő is hatással van rám. Vibrál a levegő, szikrák pattannak ki folyamatosan a testünkből, és nem csak az enyémből, az övéből is. Kissé balra döntöm a fejem, hogy akkor most történjen meg, végre, csókoljuk meg egymást. Szinte már érzem ajkait az ajkaimon. Aztán...
Elnyílt számba beáramlik a víz, elengedem őt, és köhögve bukkanok fel újra a felszínen. Nem tudom mennyi vizet nyeltem, de azért remélem, hogy az a rejtélyes sellő nem pisilt bele.
- Együnk.
Értek vele egyet csendesen és őt követve kimászok a partra én is, hogy aztán az törülközőt magamra terítve, némán majszoljam a magunkkal hozott dolgokat. Nem értem. Esküszöm nem értem, mert hát ott volt minden. A romantikus pillanat, az a világ egyik legromantikusabb pillanata volt. Az utalására adott válaszomban ott volt, hogy akarom. Éreztem az ajkait, egy töredékmásodpercig az ajkaimhoz simulni. Aztán semmi. Eszünk. Próbálok témát találni, lazán viselkedni, de nem megy. Nem értek semmi. Aztán egy szőlőszem old meg mident, ahogy megpróbálja elkapni, miközben én felé dobom, és amikor sikerül, fordítunk rajta egyet, és ő dobja nekem. Nevetünk, legalább ennyi.
A naplemente pedig minket is hazafelé zavar, így az úton együtt megyünk, de a macskabagolynál búcsút intek neki, és továbbsétálok a Tündérmanóba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

VII.Helvey Belián Balázs

Csapd válladra a videókamerádat, és kövess engem. Neked biztosan nem érdekes, amit látsz, de nekem ilyen egy napom. Egy-két vizsga délelőtt, majd ebéd, egy kis olvasás, majd ekkor jön az, amiről nem beszélhetsz senkinek, oké? Promise. Szuper. Most jön az, amikor kicsit tovább képzem a hangomat. Talároson sok-sok rendezvény énekhangja én voltam. Színjátszó csoportba is jártam, ami tökre buli volt. De most már, tizennégy éves felnőtt férfiként gáz lenne ezt az arcomat mutatni a nagyközönségnek. Igaz, hogy bizonyára ez sem érdekelné őket, mint semmi más, ami velem kapcsolatos, csak egy újabb dolog, ami miatt a szünetben a klotyóba nyomhatják a fejemet. Azt mondják, hogy tökéletes WC kefe a hajkoronám. Terrific, innit? Nos, visszatérve a napirendem következő pontjához; végig szaladok a kastély folyosóin rövid lábaimmal, egyenesen a hálókörletembe, ahol felkapom fekete bőrborítású kottámat, és hátizsákomba dugom. Indulnék kifelé, amikor meghallom, hogy szobatársam macskája keservesen nyávog egyet. Mélyet sóhajtva, de még mindig villámmozdulatokkal megfordulok. Zsebembe nyúlok, ahonnan egy kis mogyorós chips darabot dobok elé, és simítok rajta hármat, amire ő éppen elégedett dorombolásba kezdene, én le is lépek. Egy igazi Doromb Juan vagyok. Így hagyom majd a csajokat is magukra, ha menő felnőtt leszek.
Újabb kör a folyosókon, majd elérem a bicaj tárolót. Szerencse, hogy ennyire kezdenek betörni a mugli cuccok, habár az enyémen és még egy bringán kívül nem látok mást odaállítva. Felpattanok rá, és… gyere! Gyere tovább velem. Most fel akarod venni, hogy mennyire szánalmas vagyok vagy sem? Na, ugye. Szóval, eszeveszettül tekerek Bogolyfalva felé, hogy legyen még sötétedés előtt időm egy kicsit gyakorolni. Ezen a napon nem sok ember tartózkodik a tavacskánál, ezért oda szállíttatom magam a biciklivel. A főbe dobom egy laza mozdulattal, majd leveszem táskámat, előkapom a kottát, és halkan, bátortalanul indítva kezdek el beénekelni, majd elégedetten mosolyogva nyitom ajkaimat, hogy végre valami csoda kijöjjön a torkomon. Ami most nem egy D&D csatakiáltás.
- Két szoba közt a csend, de végtelen nagy távolsááág… - kezdek neki halkan, miközben le-lepillantok a kottába. De természetesen érdekesebb dolgot találok közben; egy halom kavicsot, amivel b*zi jól lehet kacsázni a tó vízén. Az első verse után lehajolok kettőért, és azokat kacsáztatva énekelgetem a számomra oly’ kedves dalocskát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Ha tudná, mennyire furcsa dolgai vannak itt az embereknek! De az alapján, milyen pici, meg fiatal, lehet, hogy jobb is volt ez így, hogy nem tudott róla, pontosan mik is fortyognak az emberekben a felszín alatt. Mert hát, ha úgy vesszük, volt egy kétes hírű és végzettségű lovardaigazgatónk, itt volt a díler autószerelő, mint tanár, a volt hajléktalan csávó a menhelyen, a sittes auror/katona... nem, nem is sorolnám tovább, ha nem muszáj.
- Hát, tudod... néha kell jót is cselekedni - tártam szét a kezeim is pár pillanatra, de aztán nem akartam húzni az időt, valakinek a gyerekhez is haza kéne lassan érnie valakinek.
Kissé leakadtam a dolgon, hogy miért jár be ide, mert most már ki ilyen gerilla kertészalkat?
- Szükséghelyzet? Mi kíván azonnali szedettnövényt? - kérdeztem, miközben már próbáltam javítani a helyzetet, kipuhatolni, hogy vajon a nyakamra szabadítja-e az összes helyi aurort, ha most kiengedem innen a kis törpe szőkét. - Nem tudom, nincsenek barátnőid? Rokonaid? Akármi?
A nők így falkában szoktak járni, legalábbis a nagy többségük, akikkel eddig találkoztam. Anno a nejemnek is volt, amolyan gang, akik együtt utálkoznak rajtad, ha hülyeséget csinálsz.
- Oh. Akkor gondolom nem ártana gyakorolnod - közöltem lazán, miközben inkább a hallásomra támaszkodtam, mint a látásomra. Mert hát, ugye azt a bizonyos kis kattanást kerestem, miközben a zárral szarakodtam. - Erre még nem gondoltál?
Aztán egy apró kattanással meg is volt a pont, amit kerestem, a lakat elnyílt, én meg visszadobtam a cuccaim a táska zsebébe.
- Na gyere gyorsan, mielőtt valaki azt hiszi, éppen betörünk ide. Nem mintha lenne innét mit elvinni. Van elég zsírkrétám otthon is. - Azzal intettem az állammal, hogy most azonnal húzzon ki onnan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Igen, én kimondhatom, hogy unatkozom a vizsgaidőszakban. Megjelentem a vizsgákon, megírtam őket jól, majd távoztam, így amíg tart a vizsgaidőszak jöhet az olyan jól megérdemelt faszverés. Nem szó szerint értendő, de jöhet. És ki a legjobb unaloműző? A maga szellemességével és szerencsétlenségével a nőkkel bizony Frank Arie Martin, aki kiérdemelte ezt a tisztséget az én szememben. Valamiért úgy érzem, hogy ez a szerencsétlenség még most sem múlt el, de mintha elkezdett volna felfelé ívelni inkább a dolog. Talán már nem hagyja magát, talán már talált maga mellé egy normális nőt. Milyen szép idők is voltak azok, amikor én mondhattam el ezt. Azóta igen sok mindent változott, de szarjuk le, haladjunk!
Szóval blázzal a számban sétálok be a pizzériába. Talán még eszek is valamit, ami tekintettel arra, hogy ma van harmadik napja, hogy egy falat nem megy le a torkomon, lehet nem jönne rosszul, ráadásul Frank pizzájánál nincs jobb. Az első ablak melletti asztalhoz huppanok le, és várom a csodát, hogy 1. valaki feltűnjön, és 2. meglássam vagy halljam Franket. Egyelőre mindkettő elég lehetetlennek tűnik, mert a sok gondolat közül egy sem Franké, és az asztalomhoz sem jött senki. Hosszú délután lesz ez, de nem sietek sehova, és a napi nyugi-adagom is bennem van, így türelmesen csúszok lejjebb székemen, hogy fejemet annak háttámlájára támasszam, lábamat áttegyem egymáson, és kezemet keresztbe fonjam. Hát ki várta valaha ennyire higgadtan a pizzáját? Ugye, hogy nincs válasz, szóval nincs mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nem akartam olyan korán hazajönni, még most is úgy érzem, nem állok készen rá. A tekintetekre, a kérdésekre, aztán a megrovásra, vagy épp, hogy a fejemhez vágják, nem is vártak tőlem mást, hisz én magam is csak egy becsúszott gyerek vagyok, és főleg nem akarom ennek kitenni Zarát.
Jó, még csak pár hónapos, jószerével semmit nem fog fel a dolgokból körülötte, csak hát ez úgy belém kódolódott, hogy óvom mindentől.
Nem, most sem pályázom meg az év anyja díjat, valószínűleg sose leszek jó anya, de azt tudom, hogy az életben nem bocsátottam volna meg magamnak, ha átlépem a klinika küszöbét, mikor az volt a feltett szándékom.
Visszatáncoltam, nem tudom, hogy a többiek sejtik-e, hisz utána egyből le is léptem. Nem akartam senkivel megosztani, nem akartam tanácsokat, figyelő tekinteteket, saját magam mentem keresztül rajta, mint ahogy mindenen. És most visszajöttünk, én és Zara. Ketten. Furcsa volt, hogy Max is segített, hogy ő aztán végképp nem mondott még csak annyit se, mekkora ostobaság volt, hisz tudtam. És nem lábatlankodott, és főleg nem kürtölte világgá. Hogy képes leszek-e egyedül életben tartani a csöppséget? Most már merem azt mondani, hogy igen.
Azt se tudom, hogy miért veszem egyből a már zárt pizzéria felé az irányt, ez már amolyan beidegződés, hogy én Arieval osztom meg először a nagy momentumokat, így evidens, hogy Zara is rámosolyoghat először, már ha nem rúg ki minket páros lábbal.
Óvatosan nyitok be, holott általában rárontani szoktam, mert tudom, hogy ez nem lesz kellemes neki, Norina mesélt róla. Mégis nem megbántani szeretném, csak mutatni neki egy apró csodát.
- Zavarhatlak? Valaki meg szeretne ismerni - nem volt még akkora a hasam, mikor találkoztunk, hogy ilyesmire gondoljon, de ahogy kitárom az ajtót, és betolom rajta a lányom, hamar nyilvánvalóvá válik.
- Ezért tűntem el, és.... én hajlamos vagyok csak úgy felszívódni, mindenféle búcsú nélkül - vonom meg a vállam, bocsánatot mégse kérek, hisz nem vagyok én az a tagja a családnak, akinek az eltűnése akkora feltűnést keltene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

VII.Helvey Belián Balázs

Nem egyszerű ez a dal. Amilyen egyszerűnek tűnik, éppen annyira technikás. Sok-sok hangot újra kell pakolnia egymás után. A magasabbaknál pedig egyenesen dühbe jövök egy pillanat erejéig – tovább nem is tudnék –, mert nem úgy akarnak kibújni, ahogyan én azt szeretném. Na, tessék! Róza mama megmondta; „Addig nótázz fiam, amíg el nem visz a legénykor.” Akkor még nem értettem. Most már egyre jobban kezdem. Ez a mutálás a tinédzserkorban valami meseszerűen gusztustalan. A legrosszabbkor kezdek Michael Jackson hangon vonyítani beszéd közben, máshol pedig elszalad egy másik irányba a búgás, és szinte Sean Connery magyarhangját idézem. Így most a kaviccsal a kezemben játszom a pöszécske karmestert, mert nagyon nem akar menni ez a lépcsőzetes hangsor.
- Honnan jössz nem érdekeeel – itt megállok egy újabb bosszús sóhajjal. Ismét olyan hamisra sikeredett az a hajlítás, hogy legszívesebben a közelben kopácsoló harkállyal együtt verném a fejemet a mögöttem magasodó nyárfa törzsébe. – Nem érdekeeel… B*szki! – vakarom meg a tarkómat, majd a második kavicsot is kacsázásra kényszerítem. – Honnan jössz nem érdekeeel – végre gyönyörűen kijönnek a lépcsőzetes hangok a torkomon. Hatalmas mosoly terül szét fogatlan kis arcomon. Ma hiányzik a felső fogsorom első hat foga. Reggel majdnem elkéstem a vizsgáról, és elfelejtettem betenni a műfogsort, szóval ma így festek. Így a beszédem még érdekesebb, mert azok a bizonyos hangok – mint „s”, „sz”, „z”, „zs” és társai – a beszédhibámnak köszönhetően újra feltűnővé válnak. Olimpiai bajnokhoz hasonlóan ugrok a levegőbe, miközben nem tizennégy éves kölyök módjára, boldogan káromkodok. Annyira happy minden, hogy meg sem hallom a közeledő lépteket, s még szinte a közeli csobogásra sem figyelek fel. Azonban a hirtelen jött emberi szavak megállásra kényszerítik pici szívemet egy pillanatra. Újabb ijedt káromkodás. Tudom, nem illik, nem szép. Sőt, egy velem korú gyerektől kifejezetten karakteridegen lehet.
- Azt a… - motyogom királykisasszony módjára szívemhez kapva. Vagyis, ahogy komikus jelenetemben mellkasomra nézek a jobb oldalon pihennek kövér ujjacskáim. Így azt egy bárgyú mosollyal megcserélem, hogy valóban szívem fölött legyen széles tenyerem. Mivel reggel óta nem öltöztem át, ezért ünneplő van rajtam, csak már jobban meglazítva. Fehér ing, ami kilóg fekete nadrágomból. Az eridonos nyakkendő is hanyagul pihen nyakam körül. Természetesen egy fekete tornacipő van most lábamon.
- Ó! Izé – újabb nagy szavak. Látom magam előtt a kódexet, amiben a Csepreghy Péter Medárd név alatt ezek a szavak szerepelnek. – Nem, nem. Folytasd te! – hogy mi? Azt sem tudom, mit beszélek. Ez nagyon intim pillanat volt. Érzem, hogy az arcom elvörösödik, és elönti a melegség a testemet. – Dehogy! Csak… tudod... szórakoztam – próbálom menteni magamat egy zavart legyintéssel és menőnek szánt vállvonással. Majd végig nézek a másikon, és látom, hogy ő bizony sportolt. Sőt, mi több. Ő futott. Ő egy hős. De úgy látom, hogy semmi nincsen nála, csak fülhallgató és a hozzá tartozó lejátszó szerűség. Odasétálok a táskámhoz, majd kiveszem a műanyag, bőrborítású ósdi kulacsomat. Bátortalanul mellé lépek.
- Víz? – kérdem, de nem merek ránézni. Anyám! De égő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Gyorsan ki kéne találnom valamit, mert be kell vallanom az az opció nem jutott eszembe, hogy Arie nincs itt. Hát bassza meg, az övé a hely, ahol még dolgozik is! Nem is csoda, hogy eszembe sem jutott, mert ő éppen tudja a tököm mit csinál. Itt kellene lennie, hogy tudjam szívatni és jobb legyen a lelkemnek, de nincs itt. És miért nincs? Remek kérdés kérem, amint kiderül el fogom mondani mindenkinek. Cigarettám lazán fityeg a számban, és kicsit úgy érzem magam, mintha egy western filmben lennék a főszereplő. Már csak egy cowboy kalap kéne, és valljuk be, kurva szexi cowboy lennék.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, amikor megzavarnak. Fél szememet kinyitva sandítok a mellettem állóra, aki kedélyesen és akkora művigyorral kérdezi meg, hogy mit kérek, mint innen Bécs. Egyem meg a szívedet, te drága. Új itt, rendben, ezt már tudjuk, és a srácok, ahogy hallom szeretik ráhagyni a szar munkát. Megtisztelő, hogy én is az vagyok, ezek szerint még Frank pizzázójáig is eljutott a hírem.
- Egy kis heroin jól esne - helyezkedem vissza eredeti állapotomba, majd mosolyogva a plafont kezdem bámulni. - Kávé kellene, de inkább ülj le - nem kérem a srácot, nem is utasítom, valahogy meg van a kettő közti átmenet, ami remélem hatásos lesz. Egyelőre nincsenek sokan az étterembe, vagy már nincsenek sokan, így hadd dolgozzanak egy kicsit a többiek is, amíg én elszórakoztatom magamat, ha már Frank hoppon hagyott. A srác gondolatai elég egyértelműek, a fasza ki van a nappal, azzal, hogy a munkatársai mindent ráhagynak. Ha nem lenne túl egomán a dolog, akkor kimondanám, hogy nincs mit, amiért leültetem, de mivel az lenne, így megtartom magamnak, hogy elégedettségemet egy mosollyal jelezzem.
- Mi a neved? - döntöm fejemet hátra ismét, mélyet szívok cigarettámból. Igen, varázslat, hogy a füst nem megy sehova, hanem felettem gomolyog egy felhőcskében. Igen, felhőcske. Kurvára nem érdekel a neve, ha őszinte akarok lenni - már pedig mindig az vagyok. Legtöbbször. -, de ha szórakozni szeretnék, akkor talán illene tudnom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Biztosan voltatok reménytelenül szerelmesek tizenéves korotok elején. Nem? Á, hazudsz. Tuti, hogy voltál. Csak nem úgy, ahogyan én. Te lehet, hogy a kiszemelt haját húzogattad vagy csak egyszerűen piszkáltad. Mert ilyenek a kisfiúk. De vannak olyan kisfiúk is, mint én; daliás [aligha], jóképű [aha] és romantikus [tyű]. Igen, mondhatsz bármit. Én tudom, hogy meg fogom szerezni életem nőjét. Ha nem is lesz a csajom, akkor is biztonságban akarom tudni. Kedvel engem. És ennél több nekem most nem is kell. Kamasz kisgyerek vagyok, mit akarok én? Kérdezed te. Tudod, az emberek pletykálnak. Dolgokat, amikhez semmi közük nincsen. De erre valók a mugli valóság showk is, nem? Az érzés, hogy mindenki milyen rosszéletű szutyok, te pedig mennyivel különb vagy, mint ők. Ismerős? Nem? Tagadod. Ismét hazudsz. Képmutatás az egész. Én bevallom; érdekel, hogy mi történik körülöttem. De csak a törvényes kereteken belül. Nem kezdek bele olyan nyomozásba, ami kifejezetten a magánszférát sértené. Ezért jött a kis tervem, miszerint elmegyek a felsőbb éves lányokhoz az Eridonban. Elvégre ők is odavannak/voltak az Illetőért. Vagy legalábbis megvan Róla a véleményünk. Valamelyik újságból, ami a választások alatt jelent meg a Párocskáról. Vagy csupán egy egyszerű szennylap az ellenzék részéről. Tehát, felsőbb éves lányok lefizetve az újságokért. Done.
Izgatott, mégis lassú léptekkel járom a folyosókat, miközben azon agyalok, hogy valóban jó ötlet-e ez az egész. De ez a gondolat gyorsan el is száll, mert felelőtlen hülye gyerek vagyok angyali tekintettel. Mi baj lehet? Hol is az a bicikli?

[10 minutes later]

Drift? Mi az nekem? Olyan szépen érkezek a cukrászda elé, mint eddig még soha. Nappal van és hétvége. Most nem mentem haza, mert semmi értelme. Vizsgaidőszak van. Azt kamuztam Anyunak, hogy tanulok. Pedig eszem ágában sincsen. Inkább bújom a bulvárt, hogy megtudjam, mi ez az egész felhajtás Lili körül. Őt nem merem megkérdezni, ahhoz azért igencsak be vagyok tojva. Nagyfiúnak képzelem magam, de egy ilyen kérdés túlságosan… vagy nem is tudom. Lili annyira tiszta lelkű és szívű, hogy talán még erre válaszolna nekem. Mondjuk, a jövő heti D&D közben. Azt mondta, hogy szívesen játszana. Meg is hívom. Ledobom a fűbe a bicajomat, majd akkurátus mozdulattal nyúlok a táskámba, és veszem elő a körülbelül tíz különböző médiát a Révay-Vajda párosról. Vagy csak a „kisvajdáról”. Végig nézek a címlapon, és rossz érzés fog el. Nem kéne, ez nem szép dolog. De megírták. Ez nem nyomozás, ugye? Visszadugom a táskába az újságokat, majd belépek a cukrászdába. Az ajtó feletti is csengő csilingel egyet-kettőt, mire az ismerős felszolgáló lány vigyorogva emeli rám a tekintetét. Vissza is intek neki, mire ő felém tátogja, hogy „A szokásosat?” Én még szélesebbre varázslom fogatlan mosolyomat, biccentek és leülök egy sarokba, ami elég messze van mindenkitől. Előveszem a magazinokat, és az asztalra teszem. Egy bűbájtan könyvet teszek mindez tetejére, hogy azt higgyék, hogy tanulok. Persze azért kilátszik közelről, hogy mi is van alatta. Azt viszont nem veszem észre, hogy az egyik eléggé pikáns címlap – ami már előzetesen ki lett téve az eredetiből – az egyik közeli szék alá száll, miközben én gyanútlanul esek neki az egyik újság oldalainak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Csak az ajánlóleveleimet jöttem beadni a hivatalba, és bár Wittner urat nem találtam odabent, galamblelkű titkárnője, Mancika - akinek nyolcvanas évekbeli szövetszoknyája messziről árasztotta magából a sűrű, orrfacsaró dohszagot, és amely szoknyáról könnyűszerrel megmondhatta volna bárki, hogy az minden kétséget kizáróan még hajnalok hajnalán egy molylakta szekrényből lett kirángatva - azonnal előttem termett, s idősödő kezeit felém nyújtva szívélyesen felajánlotta, hogy biztonságos helyre teszi a bőrmappám rejtekében lapuló - természetesen fényes - jövőm zálogát. Úgy, hogy Wittner úr mindenképpen megtalálja, amint helyet foglal az íróasztalánál.
Tekintetemet csupán a pillanat törtrészével felejtettem tovább a kifoszlott szoknyaszegélyen, mint ami egyébként illendő lett volna, majd ajkaimat lehengerlően udvarias mosolyra húzva belepillantottam a nő vizenyős szemeibe. Nem szükséges, visszajövök, feleltem neki csendes, ugyanakkor határozott hangon, abban a bizonyos több kérdésre köszönöm, de nem lesz szükség stílusban.
Aztán, hogy az időt elüssem, beültem a cukrászdába, rendeltem egy kávét, hozzá hideg üveg ásványvizet, és az egyik még így, kora este is napfényes ablak mellé telepedve felemeltem az asztalomra készített Reggeli Prófétát, bejáratott mozdulatokkal fellapoztam, s államat felszegve, számat csücsörítve merültem bele a jövő tavaszra tervezett áfakulcs-változásról szóló vaskos, sűrű cikkbe. Csak, mint otthon, élvezettel dőltem hátra, miközben balommal a kávéscsésze vékony füle után nyúltam.

fél órával később
A telefonom észveszejtő erővel kezd rezegni a farmerkabátom zsebében, és bár tudom, hogy ki keres - már a beállított rezgés üteméből tudom, éppen kinek hiányzom - meg sem mozdulok. Mielőtt bármit is tennék, még elolvasom az utolsó két sort az egész idáig jól teljesítő aranygalleon váratlan értékzuhanásáról, majd kipillantva az újságból, homlokráncolva nyúlok a készülékért. Ábel az, pont nyolcadjára hív.
Zöld gomb, felvillanó széles vigyor, nevetős-hangos beszéd, témában vagyunk azonnal. Míg hallgatom, pillantásom a helyet járja, két csaj a bal sarokban, nyomozó kissrác a jobb oldalon, egymásba gabalyodott párocska srégen előttem, a kiszolgáló személyzet fel- és alá sétálgat, tányért szed, kávét hoz, mosolyog.
- Várj - szólalok meg összehúzott szemöldökeim alatt, és Ábelt gondolkodás nélkül félbeszakítva engedem le a telefont a fülem mellől. Még hallom, hogy tovább magyaráz, mintha káromkodna is egyet, de a figyelmemet már valaki más köti le. Tekintetem visszatalál a cukrászda jobb sarkában ücsörgő fiúhoz, meg az asztal alá hulló, ezeréves címlaphoz. Mi a... A kezem reflexszerűen mozdul, a hangom értetlen, ideges-fagyott. - Visszahívlak.
Lili ugyan említett egy fiatal srácot az eridonból, akinek tetszik, de arról elfelejtett szólni, hogy az Illető creepy, és a hatlapos tortája fölött épp nincs jobb dolga, mint utánunk kutakodni.
Le sem veszem róla a pillantásom, míg oldalra billenő fejjel közeledem hozzá. Nem tudom, hihetek-e a szememnek, hiszen kétségtelen, ennél abszurdabbat talán még életemben nem láttam - pedig, nos, megesett már velem egy s más.
- Ha kérdésed van, itt a lehetőség - mondom neki, mikor nehézkes sóhajjal felveszem a földről az elsárgult címlapot, és előredőlve az orra alá csúsztatom azt. A vele szemközti széket lassú, megfontolt mozdulatokkal fordítom meg, és mikor leülök, alkarjaimat a fatámla tetejére támasztom. A hangom nyersen csendül fel, bal szemöldököm felfelé ível. - ...Péter.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem értek túl sok dologhoz. Nem vagyok jó sportoló, a tanulmányaim is éppen hogy elérik a megfelelő szintet és a szociális dolgoknak sem vagyok a csúcsán. Akkor mégis miben vagyok más? Good question, my dear friend. Egy ’80-as éveket idéző kocka vagyok, aki nem mellesleg kiemelkedően jól énekel. Jól alkalmazkodok, és gyorsan felismerem, hogy hol a helyem. Jelenleg ennyit tudnék felhozni, mert az esetek többségében creepy, használhatatlan és égő vagyok. Egy tinédzser fiú vagyok, aki be szeretne illeszkedni a kis társadalomba, ahová keveredett.
„Nyugi bajnok, nyugi. Szusszanj” Hallom a srác szavait, amire tényleg varázsütés szerűen megnyugszok. Érdekes érzés, de ez a kellemes hangszíntől lehet, ami az egyelőre ismeretlen fiúhoz tartozik. Érzem a hangján, hogy nem akar ártani nekem. Anyukám azt mondja, hogy mindenkitől tartani kell, mert ha egy idősebb hozzád szól, az nem jelent jót. Mi dolga lenne velem? Szerintem ebben nincsen igaza Anyunak. Bárki lehet bárki és mindenki beszélhet mindenkivel. Nincsenek határok. Én szeretem a határokat.
Hallom, hogy a másik beszél, de egyelőre nem sokat fogok fel belőle, mert érzem, ahogyan a tarkómon felkúszik a zavarodottság érzése. Akár egy szűzlány. Lesütött szemmel állok egészen addig, amíg elő nem hozza belőlem a férfit egy pár szavával.
- Akkor nem szedted fel a csajt? – szökik ki belőlem a kérdés. A lényeg megmaradt ismét. Mivel éppen most vagyok abban a korszakban, hogy igencsak elkezdtek érdekelni a lányok, azért minden ilyen témát megragadok. – Hogyhogy? – kérdezek vissza arra utalva, hogy az énekkar az utolsó hely, ahol lehet lányokat felszedni. – A lányok nem szeretnek énekelni? – hangom ártatlan és értetlen. Nagyon gyerek vagyok, te jó Merlin!
Amikor a víz visszautasításába kezd, akkor egy „most komolyan?” nézéssel ajándékozom meg. Nem azért, mert sz*rul néz ki, csak a futófelszerelésből gondolva. Illetve látom, hogy nincsen nála folyadék. Tök figyelmes vagyok. És nem is indulok el ilyen melegben víz nélkül. A hidratálás fontos, m’kay?
- Szívesen – húzom ki magam büszkén. Szeretek segíteni.
Nyúlok hát az üvegemért, és a fülemhez tartva megrázom, hogy halljam van-e még benne. Nem, nem sajnálom. Akkor nem adtam volna oda. Csak akkor már én is iszok, ha még maradt benne. Ha nem, az sem baj. Van a közelben egy ivókút, ahonnan meg tudom tölteni. A víz jellegzetesen lötyög az alján, hallható, hogy csupán egy-két korty pihen az alján, így vállat vonok, és a fiú felé emelem.
- Egészségünkre! – azzal meghúzom, akár egy vodkás üveget. Jólesően sóhajtok egyet, majd ingem alját felemelem, hogy megtörölhessem vizes kis számat. A pocakom is kilátszik egy pillanatra, majd visszaengedem, és a srácra nézek, hogy találkozzanak kékjeink.
- Én Petya vagyok – mondom meglepő lazasággal. – Idejárok a Tanodába, és kérlek – teszem össze a két kezem. – Kérlek, ne mondd el senkinek, hogy mit csinálok itt! – komolyan gondolom. Nem szeretném, hogy még ezért is céltábla legyek.
– Így is kaptam már eleget a héten – jegyzem meg halkan, fancsali képet vágva, a tó felé pillantva. A kezeimet pótcselekvés képpen zsebre dugom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ajkaimat rágcsálva bújok bele az első magazinba. Meg szeretném tudni, hogy ki-kicsoda. Tudjátok, hogyan megy ez. Ez legális, ezek csak újságok, amiket több százan, ezren is olvashattak már előttem. S mivel nagyon meg szeretnék tudni dolgokat szívem hölgyéről, ezért kutatómunkába kezdek. Nincsen bennem rossz szándék. Úgy fogom fel az egészet, mintha egy ismeretlen hírességről olvasnék. Megakadok az első oldalon, ahol a borzasztóan jól öltözött Vadja Richárd napszemüvegben lép el a paparazzi elől. Ez a kép ismétlődik rajta. Megállok, és csak vizsgálom a vonásait. Szemtelenül jóképű, határozott megjelenés. Hát, nem csoda, hogy Lilinek ő lett a szíve választottja. De azért még nekem is lehet esélyem. Csak egy „ühüm” hagyja el az ajkaimat, amikor a pincérlány mellém teszi a csokitortaszeletet és a levendulás kuglófot. Éppen a kuglófot veszem dagadt kis ujjaim közé, amikor valaki fölém magaslik. Rossz érzésem támad. Hátamon végigszáguld eszelősen röhögve az érzés; most bajban vagyok. A mozgó Vajda-kép mögül kinézek, és meglátom az elveszett újságlapot, amit… azt a k… az igazi, élő Vadja Richárd tol mindenbe beleütős, széles orrom alá. Szemeim meseszerűen tízszeresükre tágulnak, akkurátusan emelem arcomat a fiú férfi irányába. Közben a kuglóf egy darabja kiesik a számból, egyenesen az elém tolt címlapra.
Hangosan szuszogok. Látványosan megfeszül a felsőtestem, és úgy érzem magam, mint akinek elvágták a hangszálait. Szinte érzem, a fémes ízt a torkomban, és amikor kimondja a nevemet a szívem kihagy egy jó pár ütemet. Nem tudok megszólalni, inkább bátran megfutamodok. Nem vagyunk egy súlycsoport. Felpattanok, és kezdenék a mosdó irányába loholni. Nem is tudom, miért éppen arra. Ricsi most megállíthat, vagy hagyhat futni, hogy felkészüljek a mosdóban a halálomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Szeretem a pörgősebb és a nyugodtabb napokat is. Ha pörög, akkor én is kint pörgök, ha nyugis, akkor tudom csinálni a könyvelést, a különböző papírmunkákat. Az életem ezen részével teljesen elégedett vagyok. Éppen a múltkor vicceltünk azzal, hogy már minden pénzt, amit kártyával kerestem, tisztára mostam, innentől élhetek én is tisztességesen. Többnyire. Vannak ezek a nőügyeim, erre még annyira nem vagyok büszke, de  jelenleg élvezem. Muszáj, mert csak így van esélyem arra, hogyha egyszer berobog az ajtón az igazi, hogy "helló, jöttem", akkor ne akarjak már kifelé tekintgetni.
A mai nap olyan kettős, eddig a számokkal voltam elfoglalva, most pedig éppen semmi dolgom, ezért kicsit kitekintek, hogy lehet-e valamit csinálni. Mei most érkezik vissza a következő rendelésért, abban már biztos vagyok, hogy a lányé lesz év végén a legvaskosabb prémiumboríték. Ahogy elhaladok mellette, rámosolyogok, és látom, hogy minden rendben zajlik, így tovább haladok. Köszöntök néhány visszajáró vendéget. Az egész nap ilyen, kellemes. Este záráskor felajánlom a maradást, és mindenkit hazaküldök, mert jól dolgoztak, megérdemlik, hogy pihenjenek egy kicsit. Szépen elrendezem az asztalokat, a helyiség nagy részét rendbe rakom. A tányérok és evőeszközök mosogatják magukat, a szószos tálak sorba állnak. Teljesen ideális minden. Mindig a kellemes estéken történnek a váratlan fordulatok. Ilyen ez a mai is.
- Abigail!
Szélesen elmosolyodok, ahogy a hang irányába fordulok. Ezer éve nem láttam, ha bárkit kérdeztem, értsd Cath, Ariana, Helena, senki sem felelt. Senki. És ez volt a leggyanúsabb. Rendesen elkezdtem elhitetni magamban, hogy Maxwell képes megölni a saját gyerekét is a pénzért, és üdítő a látvány, hogy mégsem tett így. Bólintok a kérésre, és várom, hogy belépjen a csodapasi, aki miatt eltűnt. Azonban, ahogy kilép, majd vissza, lefagyok. Különben már rég ott lennék, hogy segítsek neki, így azonban csak állok, mint egy hülye, és nézem őt.
- Mint a legtöbb Payne.
Mert ez jellemző rájuk, eltűnnek, felszívódnak, aztán a legváratlanabb pillanatban újra megjelennek. Darabosan lépkedek felé, mint aki azt hiszi, hogy egy álomban van. Még meg is csípem magam, hogy felkeljek kicsit, de nem, ez nem álom. Ahogy a kislány fölé hajolok, vonásaim ellágyulnak.
- Azta.
Egy kisbaba. Leguggolva, óvatosan simítom meg az apró, ökölbe szorított kézfejet. A puha, fehér bőr, az apró ujjak, melyek ujjaim után nyúlnak, és rászorítanak. A szívem megtelik szeretettel.
- Szép, mint az anyukája.
Nem is figyelek arra, hogy beszélek, mert teljesen lenyűgöz a látvány. Az apró, nyugodt baba. A szemeim csillognak, ahogy nézem őt. Egy új életet. Ajkai rezdülnek, pici nyelvét kidugja, mosolyog. Egy kis csöppség. Nagy nehézségek árán elszakítom a tekintetem tőle, és Abigailre emelem.
- Felvehetem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Még azt se tudom elmondani, hogy túl fiatalon lettem anya, mert nem. Csak tény, hogy nem így kellett volna, hogy az én tévképzeteimben egy normális családom van, de túlléptem ezen, és életem ezen korszakát se cserélném el semmiért, bárhogyan is alakult.
Valahogy jó érzéssel tölt el, hogy mosolyog, hogy nem kér számon, vagy ró fel nekem bármit is, de tudom, hogy az öröm csak pillanatnyi állapot, vagyis szentül meg vagyok arról győződve, hogy Zara majd kiveri nála a biztosítékot. Talán tényleg jobb lett volna gyorsan lefizetni egy pasit útközben, és elhitetni, hogy révbe ért az életem, de azért ekkora hazugságra én nem vagyok képes.
- Legalább mégis van valami közös bennünk - vigyorodok el, mert noha túlléptem már nagyjából azon, hogy a testvéreim nem a testvéreim, mert nekem June van csak... valahol, mégse érzem még most sem azt, hogy annyira közéjük tartoznék. Viszont a legszebb az, hogy már nem is akarok. az ajtó nyitva áll mindegyik előtt, meg én is tartom velük a kapcsolatot, Willel főleg, de már nem akarok a nagy boldog család részese lenni.
- Nem, ő nálam sokkal szebb - halkan közlöm vele, mosolyogva, és tényleg boldog vagyok. Mikor megkérdezi, felveheti-e, szó nélkül veszem ki a kocsiból, és adom a kezébe, mert hála égnek az én lányomnak oly' mindegy, kinek a kezében van, csak ott legyen.
- Próbáltam nem folyton fogni, hogy aztán ne legyen belőle probléma, de még Max is agyon nyünyöjgette nekem, szóval ennek már lőttek. Meglepő volt, de marha sokat segített - ezen még tényleg sikerült felocsúdnom, főleg, mert elmondtam neki, hogy nem sok különbség van Zara születése és az enyém között. Nem tudom, mi változhatott, mindenesetre nagyon jól jött a segítség.
- Nem tudom, ki az apja - huppanok le a székre, mert úgy érzem, ezt is tudnia kell, és már képes vagyok beszélni róla rendesen, hiszti, vagy pánik nélkül.
- Cathék esküvője volt az utolsó csepp, és elmentem kirúgni a hámból.... miután megtudtam, hogy terhes vagyok, kerestem egy ideig, de... hát veszett ügy - húzom el a szám, mert azért büszke mégsem vagyok rá.
- El akartam vetetni, sőt.... de a klinika lépcsőjén inába szállt a bátorságom, és hátraarcot vágtam, életem legjobb döntése volt - ezt teljesen komolyan gondolom, mert rendben, még most sem vagyok az év anyukája, de legalább tudom, hogy sose lenne teljes életem nélküle, ahogy azt is, amióta ő van, nem kell más, vagy nem tudom. Nekem ez így most jó.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bár nem a türelmemről vagyok híres, most mégis előzékeny úriemberként viselkedek: kivárok; tekintetem apránként járja be a fiú arcát, annak minden szegletét, itt-ott rózsaszínbe hajló bőrét, vastag száját, sűrű szemöldökét, végül visszatér sötétnek hitt, ám meglepő módon kéken fénylő szemeihez. Azok, pont, mint a sajátjaim.
Látom, amint fekete szempillái megrezdülnek, látom, amint az arca a pillanat törtrésze alatt változik meg. A vér szinte menekül addig pirospozsgás bőre alól, a szín huss, egyszerre eltűnik róla, mert a félelem kiszívja és megfakítja. Nevetnék, de az igazság az, hogy az ilyesfajta gesztust még túl korainak érzem, főleg, ha azt nézem, ez miféle fenséges, léleküdítő játszadozás is ahhoz, hogy ilyen gyorsan lelőjem a poént. Így hát, a rezzenéstelen és zord felszín alatt úgy döntök, megengedek magamnak még egy kis élvezetet - Péter meg féljen, asszem megérdemli.
Még végignézem, ahogy a sütemény egy már félig-meddig megrágott darabja kiesik a szájából; a kép igazán kívánatos, egyből eszembe is jut Lili, és elképzelem, ahogy besétál, mélyen dekoltált blúzában belehajol a kissrác arcába, és azzal az élettől csillanó, téged itt és most, mindennél jobban vágyó és magában tudni akaró tekintetével törli le petyafiú morzsától hemzsegő szájaszélét, ujja nyomát követi a srác ajka, mire Lili megnedvesíti sajátját, majd előrehulló haját hátradobva gyönyörteljes rálátást biztosít egymásnak nyomódó melleire.
Szélesen elmosolyodom.
Aztán, hála a kviddicsben edződött reflexeknek, épp, mikor feláll, ciccegve én is megemelkedek, és balommal utánanyúlva elkapom a grabancát. Hát mi ez a sietség, kérem szépen?
- Pééééter... - kezdek bele lemondó sóhajjal, még a fejemet is megcsóválom kissé. Talán nem látja, de vonásaim egészen szomorúnak, mitöbb, csalódottnak hatnak. Ujjaim a póló hátuljába feszülnek, a máris gyűrött anyagot a nyakrésznél tartom, és várom, hogy az úr magától felém fordítsa az arcát. Legalább. Közben vetek még egy pillantást az asztalra, majd szabad kezem körmeit vizsgálgatva nyájasan folytatom. - Hova rohansz? A csokitortádhoz még hozzá sem kezdtél. Csak nem megzavartalak? A világért nem akartalak...