Az elhagyott öngyújtó csak nem hagy nyugodni, avval a szándékkal jöttem le ide, hogy szerezzek egy újat, de nem sok esélyt látok már rá. Sötétedik a normális ilyesféle boltok zárnak befelé. Remek, minél előbb meg kell keresnem azt a sz*rt különben végem van.
A gondolatmenetem végig se ért, amikor a semmiből két kar kulcsolódik a nyakam köré boldogan sipítozva közbe a fülembe. Lány, ez biztos, de hogy ki arról halvány lila gőzöm sincs. Ne mond, hogy ennyire berúgtam volna, mert akkor kinyírom magam...
- Öm... helló - fejtem le a karjait lassan a nyakamról. Mégis mi az isten ez? Vagy ő ki az isten egyáltalán? És miért ölelget? Lehet elmebeteg... Az nagyon vicces lenne, vihetném a diliházba, remek plusz program, kár, hogy nem volt a terveim között.
- Romcsi? - fogalmam sincs miről beszél. Komolyan, nem tudom. - Mi az a romcsi? És miért nem tudsz rendesem megállni a lábadon? - teszem fel neki az ominózus kérdést, amikor a szemembe néz a lány. Már minden világos, egyáltalán nem józan. Nagyon jó. Elmegyógy helyett, pesztrálgatás.
- Mit ittál, csajszi? - nézek körbe hátha találok valami iskolás arcot, akinek áttudnám passzolni a lányt. Esélyem sincs, sehol senki.

Ver engem valaki onnan föntről, esküszöm. Bár tudnám, hogy miért. Mert komolyan mondom, hogy most semmi rosszat nem tettem. Emlékeim szerint, nem is rúgtam be annyira, nem is csábítottam el senkit - még - a suliból. Mondjuk most kihasználhatnám az alkalmat, de még meglátjuk. A lány szerencsétlensége annyira nem biztató, mégis aranyosnak mondanám.
- Ja, valóban nem, de lehet jobban is jártam - jelentem ki, tekintetemmel még mindig egy ismerős arcot keresve, hátha megszán valaki és segít. Legalább kettőnk közül ő jól érzi magát. Féltékenységből és dacból simán itt hagyhatnám, de miért is nem teszem meg?
A gondolat villámcsapásként ér, már lassan távolodok is a lánytól, amikor válaszol a kérdésre, hogy mit ivott és könyörgőre is fogja, hogy nem hagyhatom ott. Nem teheti ezt velem. Tényleg a lelkiismeretemre akar hatni? Miért érzem úgy, hogy sikerül is neki? Édesanyám jutott eszembe, amikor édesapám születésnapján nagyon berúgott és ugyanilyen kis esetlen volt... Nem hiszem el!
- Nem hagylak itt, de ne használd azt a szót többet, hogy romcsi - közlöm vele a maradásom feltételét hűvösen, miközben átkarolom a lány vállát. - Ott egy füves rész, battyogjunk el odáig, jó? Ott letudsz ülni - irányítja arra a lányt, majd szépen noszogatva a lányt indul meg a cél felé, remélve, hogyha leülnek, ennyire nem lesz vészes a dolog.

Esélyem sincs felfogni, hogy a lány miről beszél, máris a kezembe nyomja a táskáját. A lányok mindenhová táskával mennek? De komolyan... nem elég egy pálca meg némi pénz és ennyi? Minek kell ennyi cók-mók, amiknek több, mint a felét nem is használják soha. Felesleges, érthetetlen női logika.
- Nem kérek, kösz - kedves tőle, hogy megkínált, vajmi kevés ingerem van most epres rágóval tömni a fejem. Bezzeg a kertből leszedett, friss eper... na avval tudnék mit kezdeni.
- Olyan lennél? - kérdez vissza meglepetten. Gondolatai gyorsan futnak, mielőtt leesne neki az olyan szó valódi jelentése, ebben a kontextusban. - Óóó.. szóval nem vagy r*banc, értem én - nevetek fel szívből, nem is értem, hogy ezt most honnan jött neki. Eszembe sem jutna ilyenről beszélgetni pont most, főleg nem egy idegennel, de ahogy látom ez nála nem gond. Vagy minden nő ilyen? Fogalmam sincs, szerencsére nem volt alkalmam tapasztalni, az egy éjszakás lányok nem traktálnak a problémáikkal, legnagyobb örömömre.
- Mi nem megy máshogy kis csillag? - felteszem a kérdést, biztos tűkön ülve várta már, hogy válaszolhasson. - Nem tartalak szánalmasnak, aranyosnak inkább - a kipirosodott arca és, hogy össze-vissza, megállás nélkül beszél. Zavarban lenne? Nem hiszem, simán részeg, mégis... A füvön hátradőlök, kezem a fejem alá teszem úgy nézek fel az égre, amin lassan kezdenek feltűnni a csillagok. Lassan hunyom le a szemem, úgy beszélgetek tovább.
- Elárulod a neved? - fél szemét kinyitva pillant a lányra, egy félmosoly kíséretében.

Mennyit tud beszélni, te szent ég. Biztos, hogy kiszáradt már ennyi dumálástól, mégsem tűnik úgy, mint aki fárad vagy egyáltalán a fáradtság jeleit mutatná. Behalok ezen a lányon, mekkora forma! A rágós kísérletét figyelmen kívül hagyva, rég túllépett az egész világ a témán, figyelek a következő kisebb monológjára.
- Fogalmam sincs - mondom meg neki az őszintét. - Ha eddig nem tűnt volna fel, akkor elmondom, de készülj fel... - tartok egy kis hatásszünetet a biztonság kedvéért. - Nem ismerlek - közlöm vele a mondatom végét is, hogy világos legyen neki, már amennyire feltudja fogni a szavak jelentését, ebben az állapotban.
- Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor vagy hoppon maradtál egy csávónál vagy simán meghibbantál - jelentem ki neki, én mondjuk, halálosan komolyan, mert így gondolom. Komolyan nem tudom kivenni a mondatokba foglalt gondolataiból, hogy mégis mi járhat a fejében vagy éppen mire gondol. És egyáltalán ezeket miért nekem mondja? Kiteregetni ilyen belső infókat idegen embereknek? Még szerencséje van, hogy velem - sosem gondoltam, hogy ilyet kifogok jelenteni valaha, az életem folyamán - találkozott, nem egy ugyanolyan állapotban lévő vénebb csókával.
- Nem vagyok aranyos - horkanok fel a kijelentésre, majd haloványan elmosolyodok. Talán egy kicsit az vagyok, de akit ilyen génekkel áldott meg a sors - és a szülei - az mit tehetne?
- Igazából semmi dolgom nincs, egy elhagyott öngyújtót kerestem - felelek higgadtan, de nem tudom nem észrevenni a mondat befejezése utáni cselekvéseket. Főleg, hogy elég szembetűnőek is. Milyen szerencsétlen póz, hatalmas lelki traumája lehet ennek a lánynak, mint már tudjuk, Lexának. A nevemre irányuló kérdését kikerülve teszem fel, a számomra, sokkal fontosabbat.
- Még egyszer úgy? Hogy? - pislogok fel rá a félhomályban, mert tényleg felkeltette az érdeklődésemet.

//Folytatás: ma, 19.30-tól//

Soha nem voltam jó a helyzetek súlyosságának felmérésében, de nem hiszem, hogy az jó, ha beleszeretsz egy tanárodba. Főleg, ha olyan tanárba, aki tanít. Értem, hogy az érzelmeknek nem lehet parancsolni - undorítóan nyálas, fúj -, de azért ilyen helyzetekben csak meg kéne próbálni, nem? Hiszen megütheti a bokáját a lány, ha kiderül, bár talán ebben az iskolában ezt annyira nem veszik komolyan és talán olyan súlyos szankciók sincsenek, hiszen a szerelem az olyan csodálatos dolog.
- Hát, csaj, velem melléfogtál, nem vagyok pszichológus - nyitom ki a szemem, hogy rátudjak nézni. - Soha nem voltam szerelmes - közlöm vele a tényt. Valóban nem voltam soha, ebben a korban ez egészséges? Mondanám, hogy későn érő típus vagyok, de az hatalmas hazugság lenne, mert mindenki tudja, hogy nem igaz. Nem egy lánnyal voltam életem során, és isten tudja mennyivel leszek még, de a szerelem sosem szerepelt a "keresem" listámon. Nincs szükségem rá, bőven van nekem elég gondom lány nélkül is.
Fel sem fogom, olyan hirtelen mozdul meg a lány, ráadásul rávenne arra, hogy pálcát használjak a kereséshez. Tényleg ennyire ostobának tűnök, hogy még nem próbáltam? De valamiért nem vált be, szóval marad az egyszerű és sokkal fárasztóbb megoldás, a szemmel keresés. Ja, és a remény, hogy valóban a környéken hagytam el és nem vertek át az emlékeim, miszerint biztos, hogy betettem a táskámba, sőt még magammal is vittem erre-arra, nem pedig otthon csücsül az éjjeliszekrényemen. Szeretném ezt hinni.
Lehuppan mellém a lány, kicsit még meg is lök, karunk összeér. Forró a lány. Mármint nem úgy, hanem tényleg az. Az alkohol hatása.
- Látom - követem a lány kezét, úgy nézek fel az égre. Valóban gyönyörű, elmehettem volna megnézni egy nyugisabb helyre a naplementét. Ja, esélyem sem volt, mert egy részeg lányt kell pesztrálgatnom. Én kis butus elfelejtettem, ezt az apró dolgot.
Kihasználják azt, hogy részeg? Mégis mi az istenről beszél ez a lány? Nagy küzdelmek árán sikerül összeraknom a fejemben a dolgot, gyorsan ülök fel, magam elé meredek.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy téged megerőszakoltak, egyszer, anno, amikor részeg voltál? - fordulok lassan hátra, lenézve a fekvő lányra.

Melissa

Az előrendelt Daniel Cole kötetemmel sétálgatok egy eldugottabb padot keresve, amit a szüleim továbbítottak nekem egy - igen csípős - bagollyal a tegnapi nap folyamán. Ezer hála nekik érte, hetek óta vártam a könyv megérkezését, de semmi nem történt és végre eljött a pillanat, hogy megtudhatom ki rakta össze a hat áldozatból álló holttestet. Cole észjárása és kreativitása nagyon jól visszatükröződik a könyvben. Tudom, mert már a felét kiolvastam...
Egy szimpatikus padra leülve nyitom ki a könyvet a jelzőnél, hogy belemerüljek egy elmebeteg művészetébe, akit Cole a gyilkosnak hív.

Melissa
- Princess -


Teljesen belemerülve a könyvbe, egyáltalán nem figyelek a környezetemre. Csak derüljön már ki, hogy kié a negyedik és az ötödik testrész. Tudom, hogy kiderül, mert kiderítették, csak még pár oldal és... és valaki megszólal. Lassan nézek fel rá, teljesen semleges arccal. Még a kérdésen sem lepődök meg, a lány arca pedig egyáltalán nem ismerős. Sajnos pont nem vágyok társaságra, csaj, szóval rosszkor fogtál ki magadnak.
- Nem - felelem egyszerűen és tekintetem visszatér a túlontúl izgalmas sorokhoz.

Melissa
- Princess -


A lány csaknem adja fel a küzdelmet ezért a fránya padért, hát esküszöm, ha ennyire kell neki felállok és még a formás kis feneke alá is odarakom, csak hagyjon már lógva.
- Miért nem egy másik szerencsétlent pécéztél ki magadnak? - emelem fel ismét a tekintetemet, de már inkább unalom tükröződik benne, mint semlegesség. Amint a mellékelt ábra mutatja - elég szembetűnő is - én is olvasni akarok, mégis itt van még mindig és traktál a hülyeségeivel a szőke.

Melissa
- Princess -


- Bárkinek nem is fájna - nyomom meg a "bárki" szócskát, hogy világos legyen a lánynak. - Nekem azonban igen - villantok meg felé egy mosolyt, teljesen őszintén nézve rá. Most tényleg az vagyok, mert igazat mondtam, hiszen engem tényleg zavar, ha feleslegesen zavarnak meg. Miért nem ült csak le szó nélkül, engem békén hagyva a legizgalmasabb résznél? Nők... Mindig tudják mikor nem kéne beszélniük és mégis megteszik. Ki érti ezt?!

Melissa
- Princess -


Mélyebben belegondolva a helyzetbe, szimpatikus a lány kitartása, bár kicsit idegesítő. De tényleg szimpatikus, hogy nem adja fel, akármennyire is láthatja rajtam, hogy mennyire érdektelen vagyok irányába.
- Ülj le inkább, ahelyett, hogy beszélsz, kérlek - mutatok magam mellé a pad nem elfoglalt részeire, egy mosollyal megspékelve a dolgot. Remélem innentől lehiggad és kapok egy kis nyugtot a mai napra, zárásképpen.

Melissa
- Princess -


Végig követem a szememmel a lány mozdulatsorát, ahogy leül, kinyitja a könyvet és elkezd olvasni. Evvel párhuzamosan csukom én be a sajátom, közelebb csusszanva hozzá rögtön, felvillantva egy 32-es mosolyt. Na most jön a java...
- Szia! - vigyorgok rá teli szájjal. - Szerinted az a bokor milyen fajta? - őszinteség ül az arcomra. Még mázli, hogy nagyon tudom adni a hülyét, és eltudom játszani, hogy a teljesen értelmetlen dolgok engem mennyire de nagyon érdekelnek. Őszinte tekintetemet a lányra emelem ismét a bokorról, kíváncsian várom a válaszát. Rengeteg ilyen kérdés van még a tarsolyomban... nem szabadul egykönnyen.

A nő
Outfit

Egy idegen madár kopogtat hevesen csőrével az ablakon, embertelen időben! Uramatyám, ki küld levelet reggel fél 9-kor egy embernek? Alszom! Legalábbis aludnék, de már mindegy igazából. Kiveszem a levelet a csőréből, már tépem is. Az illető közlési módszere kicsit hajaz az enyémre, olyan ez a levél, mint amiket én szoktam küldeni neki. Egy mosoly terül szét az arcomon, majd a levelet az ágyamra dobva, felhúzva a bakancsom, rögtön indulok is. Addig legalább körbe tudok nézni a faluban.
Az órámra nézve, megálltam a Fő utcza közepén, biztos, ami biztos alapon. Talán nem kerüljük el egymást, ha mindennek a kellős közepén állok. A semmiből érzem a puha és kicsit áthűlt kezeket a szemeimen. Lehunyom őket, majd haloványan elmosolyodom.
- Krisztina - suttogom halkan, majd kezeit lefejtve szemeimről, lassan feléfordulok. Kacsóját nem engedem el, úgy lépek közelebb hozzá. - Hát te? - mosolyom egyre szélesedik, ahogy arcát vizslatom. Amint elolvastam a rövidke levelet már tudtam, hogy ő az. Csak ő tehet velem ilyet.

A nő
Outfit

Az, hogy láthatom, ráadásul úgy, hogy ő keresett fel, örömmel tölt el. Ez nem olyasfajta öröm, amit az ember gyakran érez. Ez olyan öröm, ami csak akkor kerül az emberbe, ha az nagyon megérdemli vagy nagyon vágyik rá. Valószínűleg én az utóbbi vagyok. Kérdésére felkacagok. Persze, a vizsgák, ezért nem láthattam gyakran.
- Minden meg van - sóhajtok egy nagyot. - A VAV is - vigyorgok teli fogsorral, mintha semmi bajom nem lenne az égvilágon és ez lenne életem első boldog pillanata.
Egy enyhe szellő tolakszik be kettőnk közé, Krisztina haját is arrébb fújva. A hűvös kicsit kicsípte az arcát, pirospozsgás neki. Olyan, mint egy gimnazista lány, aki zavarban van valamiért. Gyönyörű!
- Sikerült meglepned, azt meg kell hagyni - csókolom homlokon. - Rajtam is behajtasz egy vacsorát? Vagy mit szeretnél csinálni?

A nő
Outfit

A reakciója arra, hogy átmentem minden vizsgámon, nagyon meglep. Tényleg olyan kicsit, mint egy gimmnazista lány, aki most kapta meg élete első csókját a hőn vágyott fiútól. Fel-alá ugrál, vigyorog és hangos. Nem is tudom mikor örültek nekem ennyire valaha. Vagy egyáltalán örültek-e nekem így? Krisztina arcát elnézve nem valószínű, hogy bárkinek ennyire megmelengettem volna a szívét avval, hogy átmentem pár vizsgán.
- Kihasználni? - csillan fel a szemem, és egy kaján vigyor ül ki az arcomra. - Oké, csak vicceltem! - legyintek egyet, mielőtt az egész falu előtt megverne. - Gyere, meghívlak egy ebédre - fogom meg a kezét gyengéden és csak elindulok a Fő utczán. Fogalmam sincs hová megyek, de valahol csak lehet valami kaját kapni, remélem, hogyha Krisztina is lát egyet felhívja rá a figyelmemet, nehogy az én bambaságom miatt maradjon éhen.
- Meddig maradsz? - teszem fel A KÉRDÉST sétálgatás közben. Próbálok úgy tenni, mintha semmit nem jelentene az, amikor elmegy, de testem megfeszül egy pillanatra. Tudni akarom... tudnom kell!

A nő
Outfit

Ujjai összekulcsolódnak az enyémmel, szinte rögtön, ahogy megfogom puha kezét. Ahogy sétálunk a faluban és a levegő egyre jobban hűl le, úgy múlik az idő is, amit együtt tudunk tölteni. Nemigen tudok mit reagálni arra, hogy már a mai nap folyamán elutazik, a munkájával jár. De megmondva az őszintét, annyira nem örülök neki. Az ember hosszabb távra tervezne egy nővel, aki megállás nélkül utazik? Nem, nem hinném. De az ember hosszabb távra tervezne Krisztinával, aki megállás nélkül utazik? Talán. Csak a saját nevemben beszélhetek, azonban elszomorító, hogy nem valószínű, hogy a kapcsolatunk kibírná.
Fél szemmel Krisztinára sandítok, akinek pirospozsgás arca még mindig mosolyra késztet. Göndör fürtjei keretezik arcát, mint egy festménynek.
- Amíg nem kell menned, a tiéd vagyok - mosolygok rá, csak ennyit tudok erre reagálni jelenleg. Igaza van, nem kell avval foglalkozni, hogy mikor megy el, a jelent élvezzük ki. Kit érdekel mi lesz két, vagy akár három óra múlva?

A nő
Outfit

Több, mint barátság, de kevesebb, mint szerelem. Ezt hívom én patthelyzetnek. Vajon az emberekkel gyakran előfordul, hogy ilyet éreznek?
- Ez egy nagyon jó ötlet! - boldogan cseng a hangom, az is vagyok igazából. Nem akarok gondolni mi lesz este. Hogy mi lesz később. - Várj meg itt - engedem el a kezét, aminek hiányát rögtön meg is érzem. A legközelebbi étterembe berohanva gyorsan rendelek egy pizzát, egy fekete kávét és  egy karamellás lattét elvitelre. Az ilyenekkel nem lehet mellényúlni egy nőnél, ugye? A lattét minden nő szereti... Ujjaim egyre hangosabban dobolnak a pulton, mire megérkezik az étel, a kávé szinte már ki is hűlt. Oké, enyhe túlzás, de tényleg majdnem kihűlt! Kilépve a boltból egyik kezembe fogom csak a pizzát, annak tetejére rárakom a kávékat, így ismét megtudom fogni Krisztina kezét. Máris jobb!
- Madárfészket mondtál? - kérdezek vissza. - Fogalmam sincs mi az vagy hogy hol van - nézek rá meglepetten, sajnos valóban nem tudom miről beszél, de remélem hamarosan elmondja és egy stresszmentes délutánt tölthetünk el együtt.

A nő
Outfit

- Ha szeretnél mehetünk oda - mosolygok rá. Mert nekem most valóban mindegy, hogy merre megyünk. Itt most nem az a lényeg, hogy én irányítsak, hogy én legyek a férfi, hanem hogy a nő, aki mellettem áll mosolyogva és a kezemet markolászva, jól érezze magát. Legalább arra az időre, amennyit együtt tudunk tölteni, ami nem valami sok.
Tekintettel arra, hogy valóban nincs semmi ötletem merre vagy hová menjünk Krisztinára hagyom magam. Amerre indul én is arra megyek, mert a helyszín itt már tényleg nem számít.
- Szóval merre megyünk? - lassan elindulok az egyik irányba, mert a lábaim már kezdenek elgémberedni a sok álldogálástól, azt nem mondom, hogy a hűvöstől is, mert pyromágusként az elég furcsa lenne. - Pár perc és dél, gyorsan döntsd el merre menjünk, kezdek kajás lenni - nevetek fel, majd érzem, ahogy arca közeledik felém. Az utolsó pillanatban fordítom el a fejem, így a kedves arca pusziból, bizony csók lesz. Derekára csúsztatom szabad kezem, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz.

A nő
Outfit

A csók után, csak mosolygok, mint egy elmezavaros, ja várj... Nem, komolyan beszélek! Krisztina közelsége megnyugtat és elfeledtet velem mindent, amiért aggódnom kellene. A pirulákat el sem hoztam, tudom, hogy ma semmi nem vihet ki a sodromból.
- Rendben, menjünk, de te tudod merre van - fogom meg gyengéden a kezét, és várom, hogy elinduljunk a megfelelő irányba.
Az ominózus estéről még nem esett szó és megmondom az őszintét fogalmam sincs, hogy ilyet finoman, hogy hozol fel, mert sosem kellett még kedvesen kitálalnom az ilyeneket. Simán odadobtam a lánynak, hogy rendben volt és eljöttem, de nyilvánvalóan ez más. Simán megkérdezem, abból mi baj lehet, nemde?
- Ugye nem bántad meg? - sétálok tovább, csak szemem sarkából pillantok Krisztinára és minden reményem abban van, hogy tudja mire gondolok és miről beszélek. Nem szívesen tárgyalnám ki az egészet a Fő utcza közepén.

Emerald Stone

Minden összejött a mostani vizsgaidőszakra. Nem azt mondom, csak egy vizsgám volt, amit sikeresen teljesítettem is (innen is köszönöm LLG bácsi), de ez az egy vizsga nem foglalt le annyira, hogy a suliban maradjak előtte és utána. Minden családi birtokot bejártam ebben az időben, meglátogattam a régi barátaimat - nem mintha sok lenne, az a kemény egy darab Olaszországban. Megnéztem az annoi bunyók helyszíneit, amik szintén semmit nem változtak, most is a sok gyökér veri ott a nyálát és fogadnak a legesélyesebbekre. Micsoda nosztalgia kérem szépen! Belehal az ember a rengeteg emlékbe, érzésekbe, pillanatokba, aztán azt elfelejti értékelni, ami éppen előtte van.
Én értékeltem, tényleg. Egy ideig. Aztán elfelejtettem vele foglalkozni. Az elemi mágiával például, pont nem haladtam semennyit, ugyanazon a szinten vagyok, mint amikor kiderült, hogy meg van a képességem ahhoz, hogy dimágusnak nevezzem magam. Közben beadtam a pályázatot - én barom - legilimentornak, amit szintén bezsebeltem, de ott sem hasítok valami keményen. Most, hogy vége mindennek, talán kicsit össze kéne szednem magam, nem?
Áh, I don't think so. Itt fekszem egy füves placcon - fogalmam sincs pontosan hol - és élvezem azt, amim van. Ez egyelőre a Ne bántsátok a fekete rigót Harper Lee-től és egy doboz cigaretta. Nem is rossz, ahhoz képest, amiket csinálnom kellene jelenleg. Mondjuk úgy... minden mást.

Emerald Stone

A számba biggyesztek egy nikotin-löketet a dobozból, majd odatartom az ujjamat. Szinte már gondolnom sem kell rá és a kis láng már rögtön meg is jelenik ujjam végén. Mintha egy mikro-tábortűz lenne. Legalább ezt kimaxoltam az egyik elememből, ha már mást nemigen tudok vele kezdeni. Az első szippantás ér le a tüdőmbe, amikor valaki belerúg a lábamba, majd káromkodik. Még az ő száját hagyják el ezek a szavak! Én lettem ám megrugdosva, de ugye ne akadjunk fenn a részleteken. Fejem felemelve kicsit a földről pillantok bántalmazómra.
- Remélem azért elférsz - húzom fel ajkam egy mosolyra. Egyértelműen nő. Most, hogy ezt konstatáltam - amúgy egy géniusz vagyok, nem tudom leesett-e már -, fejem visszahajtom a fűre, és próbálok visszatérni az eredeti gondolatmenethez. Nem könnyű, ha ilyen csúnyán megzavarnak közben.

Emerald Stone

Érdekes nő. Nem hisztériázik, nem kiabál és mégis odatud vágni. Gondolom, igazából fogalmam sincs milyen lehet, de egy próbát mindenképpen megért, hogy napvilágot lásson a remek emberismerő képességem.
- Értem - csukom be egyik szemem, természetesen még mindig mosolyogva, így pillantok fel nemvárt beszélgetőpartneremre. - Ne haragudj, hogy megkérdezem, de akkor vak vagy? - esküszöm, hogy nem tudok másra gondolni, ha már majdnem felbukott fényes nappal a lábamban.

Emerald Stone

Az előző gondolatmenetemet teljesen elvesztettem, nem mintha olyan nagyon fontosak lettek volna. De legalább tényleg foglalkoztam a jelenleg felmerülő problémáimmal egy ideig, ha nem is vittem túlzásba a dolgot. A nő meglep a válasszal. Szóval ténylegesen vak volt, amit ezek szerint nemigen titkol el egy idegen elől sem. Mondhatnám, hogy biztos viccel, de nem olyan tűnik, mint aki pont ilyennel - vagy igazából akármi mással - viccelne.
- Akkor beletrafáltam - hajtom vissza a fejem eredeti pozíciójába, ám a következő kérdésre lassan felülök. Egy utolsó slukk a maradék cigiből, ami a diskurzus közben szépen elégett, majd a nő szemébe nézve válaszolok.
- Jelenleg? Nos, nem mondhatom - biccentek egy aprót, enyhén még a szemeimet is lehunyva. - Éppen azon vagyok, hogy ne vegyem észre a problémák tömkelegét, ami rám vár, hogy megoldjam őket - hirtelen pattanok fel, kicsit még az egyensúlyom is tovaszáll, de szerencsére hamar visszatér hozzám, majd ismét a nőre pillantok.
- Üdv, Denis vagyok - nyújtom felé jobbomat.

Emerald Stone

- Nem hiszem - rázom meg kezét határozottan válaszom közben. - Elemi mágia és legilimencia. Órákra kell járnom és gyakorolnom kell, de egyelőre élvezem az életem, és lesz*rom őket - villantok egy vigyort a - már - előttem álló nőre. Vagyis, bocsánat, Emerald Stone-ra, becses nevén. Kicsit úgy érzem, mintha alábecsülne. Mármint... komolyan érdekelne, hogy mi jár a fejében. Na és vissza is ütött, hogy nem pörfekt a legili-képességem, pedig már rég tudnám, hogy min pörög az agya. Bár nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy észrevegye az ember, ha alábecsülik és többet látnak a dolgokba, mint amik ténylegesen.
- Szóval Emerald Stone - pillantottam rá ismét. - Ha már majdnem eltörted a lábam, kiengesztelhetsz.

Emerald Stone

Gondolom nehéz elhinni, hogy érdekelhetnek dolgok. Tény, hogy az Elemi Mágiát pont nem én választottam, ha jobban belegondolok, akkor ő választott engem. Na nem, mintha ez választás kérdése lenne. De a legilimencia az más, egy tanulható folyamat, ami érdekel és hasznomra válhat a jövőben, mert szeretek tanulni és tudni dolgokat.
- Igen, nos én nem erre gondoltam - vonja meg a vállát enyhén, majd a nőre mosolygok. - Köszönöm, de nem élnék a lehetőséggel, semmi baja a lábamnak - lehajolok a földön felejtett könyvemért, majd a hónom alá csapva azt, a bláz már a számban van. Ujjamat odatartom, a láng lassan feltűnik, majd szinte rögtön el is vész. Mélyet szippantok a cigarettámból.
- Szóval nővér - biccentek egyet. - Mi viszi rá az embert, hogy emberekkel foglalkozzon?

Ivana
pubhátulja | páncélokután - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

A pubba érve halovány mosollyal követem Elle-t hátra. Amint becsukódik mögöttünk az ajtó elkapom a lányt és magamhoz rántom. A mosoly már nem mosoly, inkább elégedett vigyornak mondanám, ahogy lassan elkezdem csókolni Elle nyakát. Óvatosan kezdek el babrálni pólója aljával, amint biztos pontot érzek, rögtön le is rántom róla.
- Állíts le, ha úgy érzed - suttogom a fülébe, miközben pólóját a szoba másik végébe dobom és ismét felkapom combjainál fogva.

Ivana
pubhátulja | páncélokután - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Stabilan tartom Elle-t, ahogy lazít a fogásomon, hogy levegye a pólóm. Elindulok vele a kanapé felé, ahová gyengéden lerakom folyamatosan csókolva. Csak arra a pár másodpercre hagyom abba ajkai kínázást, amíg ledobom magamról a kéretlen ruhadarabot, majd az ő pólója után hajtom azt, végül a nadrágok is a földre kerülnek. Lassan hajolok Elle fölé.
- Komolyan mondtam - csókolom meg óvatosan. - Szólj.

Ivana
pubhátulja | páncélokután - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Nem törődve semmivel szinte letépi Elle-ről a nadrágot, miközben megmarkolja a csípőjét, hogy felkapja és az ölébe ültesse.
- Ennek örülök - csókol vissza, majd durván belemarkol a lány hajába, egy kisebb férfias nyögés is elhagyja a száját, ahogy lassan mozgatni kezdi a csípőjét. A melltartója pár pillanat múlva követi a pólókat és a nadrágokat.

Ivana
pubhátulja | páncélokután - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Nem diszkréten nézek végig a Elle-n, közelebb húzva magamhoz, mindeközben hátán cirógatok végig ujjaimmal. Domborulatait csókolom, ahol érem, csípőm mozgatását az istenért sem hagynám abba. Én is kaptam elismerő pillantásokat, amikre egy halovány féloldalas mosoly a válaszom, nem az első ilyen pillantás, és remélem nem is az utolsó. Főleg nem Tőle.

Ivana
pubhátulja | páncélokután - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Ismételten egy férfias nyögés, amikor Santos puha keze az intimebb részekre vándorol. Nem tudom leplezni az elégedettséget, amit átjár. Elmélyítem a csókot, amit adok Elle-nek, szinte olyan szorosan szorítom magamhoz, hogy már lehetetlen.

Ivana
pubhátulja | páncélokután - FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Elmélyülten megcsókolom, ahogy felkapom, hogy megkönnyítsem neki a helyezkedést, remélve, hogy egyértelmű Elle felé az "engedélyem", majd ha sikerül neki hirtelen felpattanok és - egyáltalán nem finoman, bocs - a falnak nyomom a hátát. Ismerős szituáció, csak kevesebb ruhával.