Akkor saras leszel : D

Fruzsinak lassan már minden kedve kezdett elmenni az egésztől. Egyáltalán nem szórakozik jól az eridonos prefi társaságában, és az előadása sem úgy sikerült, ahogy szerette volna. De azért nem adta fel ilyen gyorsan, nem próbált lelépni. Egyelőre. Persze azt már előre eldöntötte, hogy ha lehet, majd igyekszik névtelenül lelépni.
Ha Fruzsina nem Fruzsina lenne, valószínűleg visszafojtott lélegzettel várta volna, hogy mi jön majd a gondterhelt sóhaj után, de Fruzsi nem izgult. Végülis két lehetséges variáció jutott eszébe a helyzetre, az egyik, prefi rábólint a szavaira, és kap valami fincsi büntit. A másik, hogy nem bünteti meg, de nem is engedi elmenni, ami kicsit rizikós, mert akkor Fruzsinak kell majd úgy viselkednie, hogy a piroska ne gondolja meg magát a büntetést illetően. Dobpergés, éééés a második variáció került érvénybe. Fruzsi viszonozta az eridonos vigyorát. Ez a stílus már jobban tetszett neki. Azonban a vigyora azonnal lelohadt, amint a vöröske a minibombáira terelte a szót. Nem teszett neki, hogy a lány teljesen figyelmen kívül hagyta a hazugságait, amelyekkel pedig annyit dolgozott! Nem lett volna már értelme tagadni, hogy ő nem dísznek szánta a golyókat. A "dísz" szó említésére Fruzsinak egy újabb jó ötlete támadt, mégpedig, hogy összehordhatna valamit a Halloween-i dekorációval kapcsolatban, de erről az ötletéről is letett szinte azonnal, ahogy kitalálta.  Ugyanakkor ha nem reagál semmit a dologra, azzal elismer mindent. Amit szintén nem akart. Hát ezért szeretett ő mindenféle mese mögé bújni, és egy harmadik személyről magyarázni, amikor valójában róla volt szó. Akkor is nyilvánvaló volt az adott prefinek vagy tanárnak vagy bárkinek, hogy Fruzsi a ludas, de a rellonos számára egyszerűbb volt a helyzet.
- Holnap reggel mindenképpen megtudod - jegyezte meg végül sejtelmesen vigyorogva, hiszen az élesített golyóbisok a falakon nagyjából egy fél óra múlva mindenképpen összeszutykolták a falakat.
- De ha akarod vizsgálgasd csak meg őket közelebbről. Tessék - nyújtotta a prefi felé a golyókat. Erre a szemközti falon Fruzsi "szövetségesei" nevetésben törtek ki, és különböző utalásokat tettek a golyóbisokra. Fruzsina villámokat szóró tekintettel pillantott rájuk, de így is eltartott nekik egy darabig mire megint elcsöndesedtek. Fruzsi nagyon dühös volt rájuk, ha nem tudta volna, hogy nem érdekli őket, azonnal hozzájuk vágott volna egy sárbombát. Csak abban reménykedett, hogy legalább a folyosó leglármásabb portéi nem kelnek fel. Bár valószínűleg évek óta nem alhattak teljesen nyugodtan, így talán nem volt olyan nagy a veszély. A prefi viszont nagyon is ébren volt, és ezek után Fruzsi már nem tudta mire számítson.

Balázs

*Valójában nincs semmi gondja az alakjával. Hogyan is lehetne? Sosem értette azt sem, miért kell mindenki másnak azon aggódni, hogy esetleg akad pár felesleges kiló nyak alatt. Nincs is furcsább teremtmény az embernél, erre mindig rá kell jönnie. Főleg ilyen fiatalon hova kéne aggódni egyfolytában? Leonie remek példája annak, hogyan kell felhőtlenül éldegélni. Mint az látható, ő aztán művészetté fejlesztette az élet jókedvvel való fűszerezését. Lassan órákat kéne adnia belőle. Vagy fenntartani egy lelkisegély szolgálatot a diákoknak? Az ő boldogságából mindenkinek jutna, és a legnagyobb örömmel osztogatná is. Most is éppen azon igyekszik, hogy Balázsra tukmálja. De láthatóan nem akar összejönni, mert a srác olyan unott fejjel ül mellette, mintha legalábbis nem volnának érzelmei. Pedig... érzelmei vannak mindenkinek! Nem létezik, hogy Balázs ne legyen néha boldog vagy szomorú, esetleg mérges. Ha Leonie megtudja, miféle defektje van az uraságnak, egyből életcéljának fogja tekinteni, hogy kihozzon belőle valamit. Valami őszinte érzelmi reakciót. Azt pedig Balázs sem akarhatja. Komolyan nem.
-Máskor? Következő alkalom már lehet nem lesz! Jegyezd meg jól! Apa mindig azt mondja, hogy éljünk a mának, és amit megtehetünk ma, ne halasszuk holnapra. De azt is szokta mondani, hogy csak az probléma, amiből azt csinálunk magunknak. Meg azt is, hogy… - Apuka a közhelygyáros, és Leonie most az összes valaha hallott bölcs gondolatát megpróbálja felsorolni újdonsült ismerősének. Csak azért persze, hogy ne haljon meg ő sem hü… bután. Persze le lehet állítani a fecsegésben, mert különben úgysem fog sosem elhallgatni. És a nevetést sem mostanában fogja abbahagyni. A legkevésbé sem félti a poharak épségét, sem a jelenlévők dobhártyáját.
-Hűű! Tényleg kapok? Kösziii! – Miután már csillog-villog az egész feje, vigyora is legalább olyan fényes, harminckét fogat villantóra sikerül. Feltérdel a padon, mert nyilván képtelen akár egy percig is ugyanabban a pozícióban megmaradni. Egészen közel mászik a krumplihoz, megropogtatja ujjait, majd ínyenc módjára, kisujját kitartva mutató- s hüvelykujja közé csippent egy szemet, majd jóízűen rágcsálni kezdi.
-Jééé, Neked van fülbevalód! – Mutat rá egy darab megrágcsált sült krumplival a tényre. – És nem is egy! Vúúú, egész kis sorozat! – Ezzel már le is vették a lábáról. Menten lefolyik az asztal alá. Még szerencse, hogy ennyi manó van itt, hiszen közös munkával egész gyorsan össze is tudják kanalazni a földről.
-Imádom a fülbevalókat! Igazi gyűjteményem van otthon belőle! Ezt például nemrég kaptam – Haját eltűri, hogy láthatóvá váljék az ékszer. Egy aprócska kék kismadár, amely olykor meglengeti szárnyait, csak hogy ne unatkozzon annyira.
-Kíváncsi vagy a többire? – El sem tudja képzelni ennek ellenkezőjét – Legközelebb elhozom Neked megmutatni őket! Egész kis bőröndre való, mert mindig azt kapok. Születésnap, névnap, karácsony… talán még Te is találsz benne kedvedre valót. Nem unod a karikákat? Mindig ez van benne? Igazán feldobhatnánk, mondjuk, fűzzünk bele egy szál krumplit! – És már vészjóslóan közelít is a sráchoz. Arcán persze bájos gyermeki mosoly. Ki gondolná, hogy mögötte némi őrület rejtőzik?

Nicol néni *_*

Mikor megérkezek a játszótérre, rögtön odamegyek a hintához s kényelmesen elhelyezkedek a játékon. Hajtani kezdem magam, előre-hátra. Egyre magasabbra és magasabbra repülök. A hajamat még jobban felborzolja a szél. A füleim kicsit fázni kezdenek, de nem zavar. Ekkor meglátom, hogy valaki néz, persze nem annyira feltűnően. Ekkor a nő mellém jön, s leül a mellettem lévő hintába. Lassítani kezdek, mert gondolom, hogy valamit szeretne tőlem, ha már idejött. A lábammal megállítom a hintát és ránézek a nőre. Miután válaszolok a kérdésére, újabb kérdést tesz fel. Rámosolygok, majd megszólalok:
 - Nem. Mostanában már nem. Olyan nyugodt ez a falu, semmi rossz nem történhet, azt hiszem...-
Bizony ám. Valamiért itt, Bogolyfalván nem félek. Pedig talán itt jobban kéne, hiszen itt gonosz mágusok is lehetnek, akikkel szemben én semmit sem érek. Talán meg kéne kérnem Janey-t, hogy vegyen nekem egy pálcát. Bár nem biztos, hogy 12 évesen lehet varázspálcám. De hamarosan eljön az új tanév, amikor már én is mehetek a Bagolykőbe. Legalábbis remélem, hogy kapok levelet, hogy felvételt nyertem. Milyen jó is lesz...
A lány felé fordulok s én is felteszek egy kérdést, amit talán nem kellett volna.
 - Ami azt illeti, igen... - mondom lesütött szemekkel. Talán nem kéne ennyire őszintének lennem, mert lehet, hogy megbántom. Ugyanis az is előfordulhat, hogy a lány megbukott. - A nevelőanyám Janey is kb. annyi idős mint te. -
Bizony, bizony. Janey még nagyon fiatal és az emberek néha meg is néznek minket, hogy egy 22 éves lánynak, hogy lehet egy ekkor fia. Bár már az egész falu tudja a mi életünket, szóval ennyit erről.
Kicsit meglököm a hintát, de ekkor a nő újra megszólal.
 - Aha. A faluba fogsz költözni egyedül? Vagy valakivel fogsz itt lakni? Esetleg nem is ide fogsz költözni? - teszem fel a kérdéseim. Nem kéne ennyit kérdeznem, hiszen alig ismerem a lányt. Csodálkoznék azon, hogyha válaszolna a kérdéseimre. Néha olyan hülye vagyok...
 - Ne haragudj a kérdések miatt... Tudod én nagyon kíváncsi vagyok. Néha túlságosan is az vagyok... -
Ekkor megtörténik a bemutatkozás. Elárulom neki a nevemet, mire ő is az övét.
 - Melyiket használod? Scarlett-et, a Nicolt, vagy az Emily-t?

Szuper Alex

Nem is tudom mit gondoltam, amikor papucsban indultam el ételt szerezni. Csoda, hogy a nyakamat nem törtem ki. Szép kis este lett volna egy törött nyakkal, a padlón fekve ismeretséget kötni.
-Nem, nem, megoldom -vágtam rá gyorsan, kissé nyögdécselve miközben úgy ahogy feltápászkodtam a földről. Automatikusan leporoltam magam, aztán megigazítottam a rózsaszín nyuszikkal ellátott pizsamámat. Hajamat kisöpörtem a szememből, hogy barna szemeimmel megnézzem, mit alkot éjnek évadján az idegen.
-Titkos? Hamburger? Huhú! -tapsikolni kezdtem, és szélesen vigyorogtam, mint valami elmebajos. Imádom a hamburgert, főleg olyankor, amikor nem szabadna. Ez amolyan bűnös időszak, mert mi lányok mindig figyelünk rá, hogy azért ne éjfélkor álljunk neki zabálni. Hiába nézek ki úgy, ahogy éppen kedvem tartja, a pocim is kifejezi nemtetszését ha nem a megszokott napirendben folyik az étkezés és nasizás. Viszont egy ilyen alkalmat ki hagyna ki?
-Vigyázz paradicsom, Bogár jön! -hangom határozott, és aranyos volt, olyan bogaras. Nem tudom, hogy az előttem a konyhát elfoglaló fiú mit szólhatott a jelenségemhez, de én tutira körberöhögném magam, vagy szimplán elfutnék. Illetve...hát az ő helyében nem.
-Ó, a nevem Bogárka, és téged hogy hívnak? -felvont szemöldökkel néztem rá, és késsel a kezemben hadonászni kezdtem felé. Az első paradicsomnak már egy húzással vége volt. Szegény meghalt...kinyiffantottam.
-Óh, szegény pari -ujjammal búcsúzásképpen megsimogattam az egyik felét, majd tovább kezdtem aprítani. Pontosan nem tudtam, hogy mi ez a hamburgerparti, de a gyorsítást megkísérelve szeleteltem a paradicsomkarikákat.

CsakEgyTeaAlex

Talán a füstölő illata vagy a teák keveredő gőze megnyugtat. Még pár mély levegő és visszanyerem régi önmagam. Hogy ez jó-e valakinek vagy éppen rossz, az már más kérdés. Viszont most annyira el vagyok foglalva magammal,hogy még ha ordítana is a srácról, akkor sem tűnne fel nekem, hogy zavarban van vagy épp el is pirult. Ha észre is venném, betudnám a melegnek vagy hogy most jött be a hidegről és megcsípte az arcát. Elhelyezkedek mellette az alacsony párnán, aztán szórakozottan nézek rá, mikor előkap egy fehér rózsát. Szóhoz sem jutok a döbbenettől és újra erőt vesz rajtam a para.
-Mi ez? Ne már! Ez komoly? De én nem számítottam erre... nem kellet volna, igazán...Alex...Úristen! -Dadogok össze-vissza. - Csak egy teáról volt szó! ...Hát köszönöm! Aranyos vagy. Hol voltál te tavaly?- Kérdezem és a bíbor színből kezd egy kicsit visszatérni az eredeti arcszínem. Két éve ismerem, de még csak most került rá sor, hogy egyáltalán hosszabban elbeszélgessünk, meg hogy sulin kívül is találkozzunk. Jórészt én vagyok a hibás, mert nem vagyok egy társasági ember, bármennyire is annak látszom...vagy még se? Szeretek bolondozni, meg húzni az emberek agyát, de az igazán jó társaság magamnak, én vagyok. A kis egoista.
Elveszem a virágot és remegő kézzel leteszem a másik oldalamra. Az SVK-s mondatára viszont ránézek és elkerekedik a szemem.
-Nem mondod? Tényleg? Te csupa meglepetés vagy nekem. Én nem is tudtam a 30 centis dolgozatról, lehet, hogy épp máshova figyeltem.- Húzom meg a vállam. Nem gyakran, de előfordul, hogy lemaradok a házi feladatról, meg sok esetben az óráról is, de akinek 12 tantárgya van, az örül, ha észben tartja, hogy mikor melyik terembe kell mennie. Hát még, hogy házi feladat...
-Nem tartozik a kedvenc tárgyaim közé, de felvettem, mert fontos. Weaver tanár úr, meg már csak ilyen. Nincs tekintettel a szegény güriző diákokra, hogy vannak más tantárgyak is. És mi volt a téma? Ha már szóba hoztad, meg kéne írnom.- Közben megjelenik a felszolgáló lány az itallappal és Alex várakozóan rám néz.
-Mit is, mit is? Egy pillangóvarázs teát kérek, finom mézes sütivel.-Mondom mosolyogva és miután Alex is rendelt, szigorú arccal nyomatékosítom.
-Én hívtalak meg, ezt ne felejtsd el! Ne merj fizetni a végén! - fenyegetem meg viccesen az ujjammal.
- És melyik a kedvenc tárgyad, amúgy?- Próbálom beindítani a társalgást egy semlegesebb témával.

Gergő

 
  -Ez jó hír, azt hiszem.
Mindenképp jót tesz a falu hírének, ha nem járkál itt mindenféle gyilkos. Nem mintha én annyira félnék, hihetetlen, hogy ilyet mondok de azért jobb a biztonság, főleg, hogy nem egy gyereket láttam már itt szaladgálni. De ő itt mégis egyedül van, amit furcsállok. A következő kijelentésén jót derülök, főleg, hogy zavarban van. Igen, elég idősnek tűnök diáknak ez már igaz. Az is igaz, hogy buktam párszor.
  -Igen, igazad van. Illene már befejezni a sulit, ez hamarosan be is fog következni.-
Ám ami ezután következik, azon meglepődök. Janey említette, hogy van egy fogadott fia, de elég kevés volt az esély arra, hogy ma este vele találkozok. Hátradőlök és meglököm magamat.
  -Janey egy évvel idősebb mint én. Az egyik barátnője vagyok.
Rávigyorgok és ezúttal alaposabban is megnézem. Tényleg olyan cuki mint amilyennek Janey elmesélte. Bár az utóbbi időben nem sokat tudtunk beszélni, azért váltottunk pár baglyot. De nem gondolatok el egy kérdésen sem, mert soroznak, szinte egyfolytában. Nagyon kíváncsi, azt meg kell hagyni, de valamilyen szinten ez a korával jár, azt hiszem.
  -Nem, nem egyedül, hanem a férjemmel.
Összevonom a szemöldökömet, ez a kijelentés kicsit furán jött ki. De hát mire ne? Neki van egy pár hónappal idősebb pótanyja, akkor nekem ennyi erővel lehet férjem. Valamiért úgy érzem ezzel együtt kétszer annyi kérdést fogok a nyakamba kapni, de valamiért nem zavar.
  -Ugyan, kérdezz csak nyugodtan. Amúgy, a Nicol a kedvencem, úgy szokott mindenki szólítani, legalábbis akik nem akarnak az őrületbe kergetni.

Hanna

Kicsit haboztam, majd nyeltem egy nagyot. El kellett gondolkodnom a kérdésén... Végül aztán feleltem, mert úgy láttam jónak.
-A múlt... A múltra gondolok... És persze a jövőnkre. -jelentettem ki, elkalandozva gondolataimban. Eszembe jutottak az emlékek és a tervek, amiket nem szabad veszni hagyni. Őszinte voltam vele, mást nem tudtam volna a kérdésére válaszolni. A múltunk jut eszembe, nem pedig valami illat vagy érzés.
Elszégyelltem magam, kissé lehajtott fejjel, vörösen rogytam össze a székemben. Egyre nagyobbnak éreztem Hannát, én pedig szépen eltörpültem mellette... Ismét nyelnem kellett, a gombóc a torkomban nem akart szűnni.
-Nem tudom -mondtam halkan, majd egy kicsit megnyugodtam. Nem tudom. Tényleg nem tudom, valahogy elkapott a hév, az indulatok.
Furcsa volt ez a beszélgetésünk. Furcsa volt, mert szinte az összes emberi érzelem jelen volt benne. Egy fiú és egy lány röpke harca, amit nem tudtam és nem is akartam sokáig húzni. Ennek a találkozásnak ez volt a célja... Ez, hogy letisztázódjon ez az ügy. Jobb később, mint soha. Odatérdeltem a lány elé, majd szemeim az ő szempárjába emelve beszéltem hozzá.
-Hanna... az a múlt még most is él. Ne haragudj... Ugye nem voltam túl hülye? -kérdeztem kissé félénken, a legjobbakat remélve. Szörnyű, szörnyű magatartás ez, undorító és megalázkodó. Jobbnak láttam felállni és átölelni, beszívni az illatát. Ha akarta, ha nem. Ez csak jött belőlem. Muszáj volt megtennem...
-Ne haragudj, bocsáss meg, jó? Ezentúl nem lesz ilyen többé, remélem.

Halloween
2012.10.29.-2012.11.12.

Bogolyfalva temetője már a megszokott, egyszerű kinézetével is elég félelmetes, hát még ezen a napon.
A temető kapuja felett egy tábla lebeg, vörös, cifra betűk sorakoznak egymás mellett. Egy figyelmeztetés ez, miszerint „Készülj a rettegésre!”. A bátrak, akik belépnek a kapun, egyből egy rémisztő sikoltást hallhatnak, és ki tudja, honnan jön.
A sírok mellett világító töklámpások, rengeteg pókháló, sétálgató csontvázak is vannak, egy kis sarok sincs kihagyva. Szellemek riogatják a népet hirtelen felbukkanásukkal, és mindenáron elakarják csábítani a diákokat a kaputól nem messze elhelyezett kivégző asztalhoz. Ez az asztal magától odaszíjazza az önként -vagy kevésbé önként- vállalkozót, hogy ne tudjon szabadulni. Egy eszköztartó is található itt, késekkel, bárdokkal, és egyebekkel.
A díszítés mellett a legfőbb dolog, ami odacsalogatja az érkezőket, az a játékokhoz kihelyezett sok-sok kellék. Mert a csokiért folytatott harc elkezdődött!

A leírást írta: Amira Loveguard

Halloween-i játék

Amira DÖK-tagként elvállalta, hogy levezeti a temetőben lezajló játékokat, mert inkább ezt csinálja, mint degeszre tömi magát csokival. A nagyteremben az igazgató úr elmondta a diákseregnek tartogatott nagy meglepetést, ő azonban ezen nem volt jelen, hiszen korábban kellett odaérnie a temetőbe, mint a többieknek.
Véres menyasszonyi ruha volt a jelmeze, haja pedig erre a napra vérvörösre lett változtatva. Leo, a kis oroszlán tökéletesen passzolt gazdája ruhájához, de kapott pár vörös foltot a bundájára. Ketten sétáltak le a faluba a rövidítőn, majd a temetőbe érve elsődlegesen feltérképezték, hogy minden a helyén van-e.
Amira beállt a kapuhoz legközelebb eső asztal mögé, és rendezgetni kezdte a papírokat, amik az est levezetéséhez kellettek neki. Itt az asztal mellett volt egy nagy vödörszerűség, amiben ásók hada sorakozott. Az első feladat kellékei.
Pár perccel később megjött az első csapatnyi diák, akiket a jelenleg vörös lány gonosz mosollyal fogadott.
-Üdvözöllek titeket, bátor csokifalók! Gondolom már sejtitek, hogy a jutalomért tenni is kell valamit, méghozzá pár feladaton kell átesni. Itt a temetőben öt kis feladat lesz. Lehettek párosan is, vagy egyedül, teljesen mindegy. Figyeljetek a saját és mások épségére, de legyetek ügyesek -bevezetőként ennyit mondott csak, aztán jöhetett a java. Az ásókra mutatott. -Mindenki, vagy minden csapat vegyen magához egy ásót -itt szünetet tartott, hogy a diákok kivegyenek maguknak egy kelléket, majd folytatta. -Körbe kell mennetek a temetőben, és meg kell találnotok egy olyan sírkövet, amin csak egy szám áll. Ebben a sötétben nem túl könnyű, de a pálcátokkal megtudjátok világítani a feliratokat. Közepes méretű betű, semmi több. Mindenki csak egyet keressen. Ha megvan, már áshatok is. Lesz egy láda a földben, amit ha kinyittok, egy kis meglepetés vár rátok. Vigyázz, kész, rajt! -a végén összecsapta a tenyerét, és mosolyogva nézte ahogy elindultak a kincskeresésre.

//Mindenki írjon egy számot 1-10-ig nekem bagolyban, és megkapjátok a „jutalmat”. Ha végeztetek az elsővel, menjetek vissza az asztalhoz, Amira már vár a második feladattal.//

Ha néhányan akár csak látásból ismerhetik Monique-ot, nagyon meglepődhetnek azon, ahogy mostanában mutatkozik. Eddig jól megszokott tökéletesség volt jellemző rá, szolid smink, sötétebb színű, elegáns ruhák, csendesség, kecsesség... A lány azonban úgy tűnik kifordult magából. Haját immár nem kontyban hordja, hanem kiengedve hagyja szállingózni, sminkje rendkívül erős, de mégis szép, ruhái pedig a visszafogottság közelében sincsenek. Ahogyan most ment végig az utcán, az pedig - szülei szerint legalábbis - minden határt áthágott. Egy elegáns ingét most egy férfi nyakkendővel párosítva húzta fel, ami lazán lógott a nyakában, nem valami erős megkötéssel, hozzá pedig olyan testhez simuló, hosszant csíkos gatyát vett föl, ami kihangsúlyozta alakját. Nem, ő sosem öltözött így, és igen, a szülei nem tudták, hogy lányuk nagy változáson megy keresztül. Azok, akik sokáig nézték a lányt, arra következtethettek, hogy ,,áh, biztos a halloween miatt, tuti az a kedvenc ünnepe!"... de nem. Monique nagyon is változóban volt.
Ahogy a hamar szürkületbe burkolózó utcán lejtett keresztül célja, a patika felé, egy francia gyermekdalt dúdolgatott mély, modoros hangján, kissé gyorsabb verzióban. Néha-néha beletúrt ébenfekete [tán kissé kócos] hajába, közben pedig arra gondolt, hogy semmi értelme nem volt majdnem tizennyolc életévet elpazarolnia a felesleges kifinomult sznobsággal, amit a nagymamájától tanult el. Teljességgel elege volt belőle, hogy feszes háttal ült mindenhol, hogy hangja teljes mértékben visszafogott volt, mondatai pedig tökéletes hangsúllyal és kiejtéssel hagyták el a száját. Lazítani akart, normális tinédzser akart lenni, vagy inkább olyan, mint ahogy ő a normális tinédzsereket képzelte. Törni akart, zúzni, kiadni az érzéseit és felelőtlen lenni. Szórakozni akart. Azonban először be kellett mennie a patikába, és ezt ő is tudta.
Hirtelen éles durranás ütötte meg a fülét, valamint egy lány sápítozása. A lámpák haldokló fényeiben nem igazán tudta kivenni, hogy merre vannak az alakok, pedig lázasan kereste őket. Pálcáján megfeszültek ujjai. Megtorpant, a hang forrását keresve. Rövidesen meg is találta azt egy lány és egy fiú személyében, akik vadul veszekedtek valamin. A fiú elindult - konstatálta Monique - de a lány utána ment... és elestek. A fiú ott fetrengett a járdán, nyögdécselve, magzati pózba görnyedve. A feketeséget nem túlzottan érdekelte volna a dolog, mert minden nap megesik az ilyen, sőt, még durvább dolgok is, azonban a duó pont a patika előtt kívánt elterülni.
- Hé, mi a franc folyik itt?! - csattant fel a mély hang ingerülten, némi francia akcentussal. - Guruljatok arrébb, dolgom van!

Öltözet

Elemi mágia - 1 felvonás

Itt az idő, hogy összeszedjem magam, és felbaktassak az első elemi mágia órámra. De mégis hogyan készüljek? Mire lesz szükségem? Fejemet oldalra döntve nézek magam elé, majd egy vállrándítást követően, nyugodtan indulok meg. Alig telik pár percbe, máris a teraszon találom magam. Lábaim önműködően visznek manapság az általam kívánt helyszínekre, gépiesen repítenek tova. Rengeteget ingázom mostanában Szöul és a Bagolykő között is. Szinte csoda, hogy tudom, hol áll a fejem. Mindenesetre most nem is ez a legfontosabb, inkább a családom biztonsága. Így aztán könnyed szívvel mondok le arról, hogy Magyarországon valaha is iskolaelső és hasonló tanulmányi posztokat tölthessek be. Vagyis... annyira nem is olyan egyszerű ez nekem. Most is eszembe jut. De azért van, ami vigasztaljon, így az, hogy butának továbbra sem mondhatom magam, és még ha nehéz is, akkor is képes vagyok időt szakítani saját magam képzésére. A lányok sem kavarnak be.
Az utóbbi időben jelentős változások zajlottak le az életemben, mind fizikailag, mind pedig érzelmi téren. Ez meglátszik rajtam. Bár lelkiekben megmaradtam az az örök gyerek, aki eddig is voltam, már sokkal kevesebbszer mutatom ezt az oldalam, és ez az öltözködésemben is meglátszik. Ritkán látni manapság színes göncökben. Többnyire egyszerű férfias eleganciával öltözködöm, a hajam barna és a járásom mindig egyenes. Valóban... Hol is maradtak a tánclépések? Oh, hát persze. A próbateremben.
A tanteremhez érve előveszem egyik kezem a zsebemből, és kopogok az ajtón. Beljebb kerülve körbehordozom a pillantásom, de egyelőre nem vélem felfedezni a professzorasszony arcát. Ismerem őt, köszönőviszonyban vagyunk. Szokásom köszönni az oktatóimnak. Most azonban remélem, többet is mondhatok majd neki. Ilyen érzésekkel lépek közelebb a szoborportrékhoz, hogy jobb ötlet híján így reagáljak a csendre. Néma szemlélőként, lassan vizsgálom arcukat. Biztos vagyok benne, hogy társaim többsége egyből rájuk vetette magát, s én is csak egy vagyok a sok közül. Pillantásom azért futólag az órámra esik.

Halloween *____*

Halloween. Erről a szóról szerinted mindenkinek az ijesztő dolgok jutnak az eszébe, ahogy nekem is. Mikor megláttam a faliújságon, hogy a Diákönkormányzat tagjai szerveznek egy ilyen bulit, rögtön tudtam, hogy nekem menni kell. Így hát neki is láttam jelmezem elkészítésének. A ruha anyagát anyám küldte el, amivel én dolgoztam. Egy hét alatt el is készült a remekmű. Próbáltam minél félelmetesebbre varázsolni a jelmezem, bár szerintem nem nagyon lett az. De nekem pont tökéletes. Egy hosszú fekete köpenyt készítettem, ami belülről aranyszínű volt. Ám ez nem minden. Ennek a ruhának még volt egy csuklyája, vagy minek nevezzük. Ehhez pedig egy fehér maszk társult.
Miután ezt mind magamra öltöm, felhúzom a kezeimre a fehér kesztyűket, a lábaimra pedig a fekete színű cipőket. Azt hiszem jobb lesz, mint a karácsony. Elvigyorodom s kilépek a Monsters-ből. Gyorsan vágok át a rellon klubhelyiségén, hogy még véletlenül se késsek el. Először a nagyterembe kell menni, hogy az igazgató úr elmondja, hogy s mint lesz az egész. Aztán azt hiszem el kell menni a faluba. Mikor megérkezek a nagyterembe, helyet foglalok az egyik széken s végig hallgatom a beszédet. Miután az igazgató abbahagyja beszélést, mindenki kimegy a nagyteremből. Szépen lassan megyek a többiek után s mikor kiérek, megérzem, hogy milyen hideg is van így, október vége felé. Tovább haladok Bogolyfalva macskaköves utcáin, egészen addig, míg a temetőig meg nem érkezek. Ott megpillantom a kiírást s vigyorogva lépek be a kapun. Amint ezt megteszem, valaki, vagy valami sikítani kezd. Tetszik. Tényleg egész félelmetesnek tűnik ez a hely. Bár az itteni temető már önmagában is ijesztő. Ekkor megjelenik egy szellem, amitől egy kicsit meg is ijedek. Utána még egy és még egy, míg egy kivégző asztalhoz nem érkezek. Ott mindenféle gyilkos eszközt pillantok meg. Az asztal mögött pedig a Amirát látom, fehér, véres menyasszonyi ruhában. Egy pillanatra leveszem a maszkom s Miára mosolygok. A lány elmagyarázza, hogy pontosan mi is lesz a dolgunk. Tehát: meg kell fognom egy ásót, s egy olyan sírkövet kell keresnem, amin csak egy szám áll. Sima ügy. Miután elveszek egy ásót, elindulok, hogy találjak egy olyan sírkövet, amelyen csak egyetlen egy szám van. Elsuttogok egy Lumost,
 - Név, név, név, furcsa név, név, név, név, név... - mondom félhangosan. Már épp ott tartok, hogy feladom az egészet, mikor meglátok egy számot. A 9-est. Rögtön ásni kezdek, amilyen gyorsan csak tudok. Ekkor az ásóm végével megérintem a ládát. Eldobom a tárgyat a kezemből s a két kezemmel próbálom kiszedni a földből a ládát. Ééééés... megvan! Amit kiemelem a földből a ládikát, kinyitom azt. Mit látnak szemeim? Csokiii, méghozzá 2 darabot! Visszateszem a ládába az édességet, aztán visszamegyek Amirához, hogy elvégezhessem a következő feladatot.

Jelmez

Halloween
2012.10.29.-2012.11.12.
 
A TÖKSÁTOR

Ha jobbra fordul a delikvens, akkor dönt okosan, a bálozás mellett. A kedvelt kis találkozóhely nagy részét egy hatalmas, tök alakú sátor foglalja el. Az örökéj miatt elég nehéz lenne látni, így pókhálós, régi lámpások lebegik körbe, néha forognak is egyet, minden esetre annyi fényt szolgáltatnak, hogy el lehessen találni a töksátorig. Belülről az is meg van világítva, kívülről nem tűnik olyan nagynak, belül viszont tértágító bűbájjal van ellátva. A fűben a mindenféle ijesztő arcot kapott faragott tökök nyugodtan csücsülnek, egészen addig, amíg valaki jelmez nélkül a közelükbe nem megy, vagy nem bántja őket. Ilyenkor ugyanis életre kelnek és "tökfogaikat" csattogtatva kergetik meg a delikvenseket.
A bálozni vágyók az ajtónál ütköznek az első akadályba. Két ajtó közül választhatnak. Az egyikben egy hóhérszobor áll, bárdját lerakva állja el az utat. Egy tál van előtte és egy felirat: "Áldozz fel valamit, ha szeretnél áthaladni. A tolvajok a fejükkel fizetnek." A diákok bármit feláldozhatnak, legyen az megszerzett csoki, vagy egy része a jelmezüknek, ha beraknak valamit a tálba, továbbhaladhatnak. Természetesen a szobor senkire nem támad rá, a fejvesztés csak fenyegetés... de én nem próbálkoznék. Ha nem hajlandók áldozni, a másik ajtót kell választaniuk, amit örök pókháló borít, át tudnak haladni rajta, de jelmezük fél óráig levakarhatatlan pókhálóval lesz díszítve, utána már megszabadulhatnak tőle, ha szeretnének.
Odabent rengeteg, eddig ismeretlen szellem járkál, mindenfelé repkednek, és elég rosszmájúak. Szeretettel ijesztgetik az embereket, bukkannak fel hirtelen pillanatokban. Ezen kívül az emberek között olyan pletyka terjeng, hogy nem minden vámpírjelmez csupán jelmez... és nem éppen Carnage tanár úrra gondolnak. De mint minden pletykának, ennek sincs sok igazságalapja, viszont az ember biztonságérzetét alaposan elveszi. Odabent a lámpások helyett gyertyák lebegnek, és ha az ember nem vigyáz, hamar beleakadhat egy-két pókhálóba. Természetesen faragott tököket ott is lehet találni, ezen kívül denevérek repkednek a sátorban, a legváratlanabb pillanatokban képesek az ember arcába repülni, majd tovaszállni. Élő zene szól, a banda igyekszik minél nyomasztóbb, kényelmetlenebb hangulatot kelteni a buli elején, majd rendesen megtáncoltatja a népet. Természetesen a töksátor közepén van egy tánctér, észrevehetjük, hogy a sátor teteje lyukas, éppen beengedi a tánctérre a telihold fényét, hogy abban táncolhassanak a diákok. Különböző ételek-italok is találhatóak az éhes-szomjas bálozók számára, előnyben részesülnek a tökös, illetve "véres" fogások.

A feladatok:

Különböző feladatok is várják a diákokat a töksátorban. Az első a szokásos tökfaragó verseny. Az asztalnál mindenki kiválaszthatja magának a legszimpatikusabb tököt és minden eszközt, hogy kifaraghassa olyanra, amilyenre ő szeretné. Pálcát használni tilos, semmi mágia!

A másik két feladat egy helyen van. A diákok kellékeket találnak sütőtök sütéshez, a legfinomabbak szintén díjazva lesznek. Emellett egy kis asztalnál találnak pergament, tintát és tollat, ezen kívül egy mágikus dobozt egy kis lyukkal a tetején. Mindenkinek le kell írnia a legegyedibb tökös receptjét, aki nevezni szeretne és berakni a dobozba. Az este végén a doboz kilöki magából a legjobb receptet. Mindent bele!

Az utolsó feladat pedig igazán különleges, a tudást teszteli. Bájital felismerés! Ki van téve pár asztal, mindegyiken egy bájital. Egy lapon fel vannak sorolva a hozzávalók, amiből rá kell jönni, hogy melyik ez a bájital. Hangosan ki kell mondani, és ha valaki eltalálja, az asztalon egy kis tök világítani kezd, és tovább lehet menni. Van három asztal, és akinek a legtöbbet sikerült eltalálnia a legrövidebb idő alatt, az kapja a legtöbb csokit. Megéri gondolkodni, bájitaltant tanulók előnyben!
1. BájitalHozzávalók:
-1 cm-es vastagságú kéreg, csak a piros vagy kék gumifáról
-levendula szirom, kb. 5db
-3 csepp a kaucsukfa nedvéből
-2 dl előre felforralt víz
-hagymagyökér (csak fehér)
-műanyag varázstál, napraforgónedvvel kikenve
2. BájitalHozzávalók:
-2db sikító gomba
-5db gyík farok
-1 cseppnyi só
-10db csendfenyő gyökér
-egy vízzel félig töltött üst
3. BájitalHozzávalók:
-2 l víz
-1 db szárszorszépgyökér
-2 dkg porított griffkarom
-1 db hippogrifftoll
-5 dkg szárított csalán
-0.5 kg hippokamposzhús
-20 db pióca
-maximum tíz csepp gránátalmalé

// Ha valamelyik feladatot meg szeretnéd oldani, kérlek emeld ki a hozzászólásodban! //

A leírást írta: Lorelai K. Riviera

Halloween
2012.10.29.-2012.11.12.

A SÖTÉTSÉG


Aki bátor... vagy inkább balga, az nem a töksátor felé veszi az irányt, hanem a különös, sötét rész felé, ahová már nem ér el a lámpák fénye. Hamarosan szembetalálja magát két beöltöztetett manóval, az egyik gonosz bohóc, a másik pedig inas. Mindketten meghajolnak, az egyik jobbra, a másik balra mutat. Mindegy melyiket választja a delikvens, egyikkel sem jár túl jól.

Aki a bohóc felé megy, az egy kisebb erdőben köt ki, ahol pálca nélkül kell haladniuk, vak sötétben. Bátorságpróba? Nevezhetjük annak, bár inkább vakmerőség erre mászkálni. Az összes fa kiszáradt, helyes ágaikat teleszőtték a pókok hálóval. Meglepő, ijesztő hangok hallatszanak mindenfelől, váratlan ágreccsenések, sikolyok a távolból. A manócska még indulás előtt elkéri a pálcákat és jótanácsokkal látja el a vállalkozókat: Maradjanak együtt és éljék túl. Persze senki nem fog odaveszni, de a feladat: kijutni az erdőből és megtalálni a másik oldalon lévő manót, aki egy csomó csokival várja őket ajándékként, amiért átértek. De út közben meglepő dolgokkal akadhatnak össze a diákok...

Aki az inas manót követi, egy labirintus bejáratánál találja magát. Lehetetlen látni, mekkora is valójában a sövényrengeteg, de szintén nem túl biztató. Nem túl ép elméjű, aki vállalja, hogy bemegy. Az utat néha ágak, illetve pókhálók állják el. Az ijesztő, félelmet keltő hangokat itt is lehet hallani. Az ide belépők megtarthatják a pálcájukat, de a komolyabb bűbájok blokkolva vannak, tulajdonképpen csak fényt tudnak csinálni maguknak, bár azzal sem jutnak sokkal előrébb. A manó őket is ellátja tanácsokkal: ha már nem bírják tovább és nem találnak ki a labirintusból, csak mutasson az ég felé pálcájával és villantsa fel a végén a fényt kétszer. Akkor a labirintus leereszkedik, minden ami benne van, eltűnik, a rémálomnak vége.

//Bátran keressétek a mesélőt, ha nem szeretnétek egyedül bolyongani!//

A leírást készítette: Lorelai K. Riviera

Halloween *-*



Sokan beszéltek már arról az iskolai rendezvényről, amelynek egy része a faluban lesz megtartva. Ez pedig nem más mint a: Halloween. Bizony. Itt Magyarországon nem nagyon terjedt el ez az ünnep, mert itt halottak napjának hívják. Ha jól tudom, Amerikában szokták ezt az ünnepet tartani. Mivel én magyar vagyok, még sosem volt részem ilyenben. Ezért is gondoltam arra, hogy megnézem ezt az egészet. Igaz, Janey nem nagyon örül az ötletemnek, de végül megengedte. Bár nem egyedül, hanem Abonyi Szelina Bogárkával megyek. Egy ideje ismerem a lányt és nagyon megkedveltem. Gondolom Janey-nek úgy nyugodtabb a lelke, ha más is mellettem van. Aztán valamelyik nap  vettünk is - szerintem - egy nagyon vagány Snoopy jelmezt.
Már alig vártam, hogy végre eljöjjön ez a nap. Biztos nagyon jól fogom érezni magam Szelinával. Meg amúgyis nagyon jónak ígérkezik ez az egész. Felveszem a jelmezem s lemegyek az emeltről. Lenn a jelmezem cipő részét is felveszem, majd megvárom, hogy Janey elköszönjön tőlem. Még mond pár jó tanácsot, aztán mikor végez a mondandójával, kimegyek a házból. Még sehol sem látok egy diákot sem. Biztos még az iskolában vannak, mert úgy emlékszem, mintha azt mondták volna, hogy az igazgató még mond egy-két dolgot a Halloween-ről. Én türelmes vagyok, szóval megvárom, míg ideérnek. Nem kell sok időt a ház előtt töltenem, ugyanis pár percen belül megjön pár diák. Én közéjük csapódok, hogy tudjam merre is kell menni. Egész gyorsan haladunk az utcán. Szemeimmel Szelinát keresem, de sehol sem találom. Majd meglesz... Ekkor a temetőhöz érünk. Nyelek egy nagyot, ugyanis ez a hely már önmagában félelmetes. Ám ilyen díszítéssel még félelmetesebb. Amint áthaladok a kapun, sikolyt hallok. Úristen! Mi történt? Körbenézek, hogy ugyan ki sikoltott, de nem látok senkit. Oké, biztos valaki csak szórakozott. Követem a többi gyereket, nehogy rossz irányba menjek. Ekkor megjelenik mellettem egy szellem. Megijedek s véletlenül neki megyek az egyik diáknak.
 - Hupsz, bocsi - mondom furcsa mosollyal. Ekkor megérkezek egy nagy asztalhoz, amely mögött az a lány áll, aki ott volt Loveday halálának napján. Menyasszonyi ruha van rajta, amelyen vérvörös foltok vannak. Körbenézek, hogy kin milyen jelmez van. Sajnos meg kell hogy állapítsam, rajtam van a legbénább jelmez. Ugyanis mindenki valami ijesztő ruhába bújt, én pedig egy aranyos kutya cuccban állok. Ha lesz jelmezverseny, biztosan nem én fogom megnyerni... Ekkor a lány elmagyarázza az első feladatot. Miután mindent elmond, rögtön odamegyek az ásókhoz, hogy elvegyek egyet. Mikor megszerzem a tárgyat, rögtön a sírokhoz megyek. Sajnos nekem nincs varázspálcám, így csak a holdfény és a töklápások világítása segít nekem abban, hogy egy számos sírt találjak. Miközben járkálok, meg kell hogy állapítsam, nagyon sokan haltak meg. Ez olyan szomorú.
Szóval egy ideig csak olyat látok, amin név van, de aztán megpillantok egy sírt, melyen a 2-es szám áll. Ez az! Jó erősen megfogom az ásót, s próbálok ásni, kisebb sikerrel. Ugyanis ez az ásó csak egy kicsivel kisebb mint én, meg aztán nincs is bennem annyi erő, hogy felássam ezt a helyet. De nekem szükségem van arra a meglepetésre! Így hát újra megpróbálkozok a földtúrásával. Minden erőmet beleadom. Lassan ugyan, de sikerül annyit ásnom, hogy meglássam a ládát. Leveszem a fejemről a Snoopy jelmez fejét, s letörlöm a homlokomról a verítékeket. Ez igazán fárasztó munka! Most már a kezeimmel kezdem kaparni a földet. Igaz, hogy a körmöm alá is kerül pár darab föld, de nem érdekel. A lényeg az, hogy megszerezzem a ládát. Végül nagy nehezen sikerül kiszednem a föld alá temetett ládikót. Rögtön ki is nyitom a tárgyat. Meglátom, hogy a ládában 6 szelet csoki lapul. Juhéé! Visszateszem a csokikat, aztán visszafutok a nagy asztalhoz. Várom a következő feladatot.

Jelmez

Bűntény Büntetés; Kékessy tanárnő


    Az ember élete akár egy telített pohár; csordultig tele van méltánytalan, elfogult helyzetekkel. Jelen körülmények között megengedhet magának egy-két könnycseppet legördülni gondterhelt arcán, de ennyi, ácsi, ne tovább! Ő érett, felelősségteljes, szívós, eltökélt nő, aki képes bárki és bármi ellen harcot vívni a szabadságért s igazságért - ezt gondolja magában, persze sokkal zűrösebb és irracionálisabb módon, mint megszokhattuk tőle. De ki nem tépelődni ilyen gyerekesen ebben a szituációban? Hiszen - ahogy már korábban is említettem - itt most rengeteg igazságtalanság érte, hogy szinte lefejelhetné, mint vasorrú bába a mágnesasztalt.
    Szorgosan tisztítja az ágytálakat. Már a végénél tart, amikor benyit valaki, tehát szemét az ajtóra tapasztja. Végül megérkezik a tanárnő, nyilvánvalóan ellenőrzést tart. Leányunk lehajtja bukóját, ugyanis nem akarja megláttatni a fiatal nővel, hogy a feje most úgy néz ki, mint egy támadó menyét; már ha csak ránéznék, akkor is szívrohamot kapnánk, sőt! Ha nem lenne megkeresztelve, akkor még a pap is vízipisztollyal keresztelné meg. Végül összeszedi elhullott kitartásának darabjait, mintha egy markológép-kiállításon lenne.
- Kellemes reggelt! - köszön illedelmesen, de meglepő fordulat az, hogy nem szól vissza semmit, és még a 'kellemes' szót sem nyomatékosította meg. Ez a megadását jelentheti, ez pedig olyan ritka, mint hullaházban a tömegverekedés.
- Rendben! - még egy utolsó körkörös mozdulat és már végzett is az utolsó redvás ágytállal. Orrfacsaró bűz, dzsuvás, szutykos eszközök. Sikítana, mint a horror filmekben a harcipockok, akik ahelyett, hogy menekülnének a helyszínről, még leállnak sikítozni egy sort hátha, tudod, elmenekül a támadó; vagy az ordítozástól szakadna ki a dobhártyája, vagy a szájszagtól ájulna be.
   A vödör tartalmát kiüríti a közeli mosdóba, a rongyot belehelyezi az üres vödörbe, és ezt átadja a javasasszonynak. Megsuvickolja kezét, arcát már nem, aztán odacipel egy széket a tanárnő elé. Jenna meg van lepődve, mint kos a fotocellás ajtó előtt, ugyanis nem érti, hogy a professzor miért nem dühös a tegnapi miatt.
- Nos... - kezd bele remegő hangon, - este tíz után nem lehet kimegy, nem szabad rongálás, tilos tanárt támadni, átkokat szórni tilos, főleg tanárra tilos, páncéltörés és festmények rongálása tilos, tilos engedély nélkül megy... - sorolja hadarva. Számára ezt könnyű elmondani, mint az egyszeregyet, vagy akár olyan könnyű, mint az ágybavizelés tölcsér nélkül, csak... Az az érzés ott belül. Mikor végez, akkor csak mereszti szemeit, mint hal a szatyorban, és mint mikor Vazul néni azt hitte, hogy a taxisofőr fel akarja csípni a gumiszagú kezével.

Halloween, már este, a temető után
Zawi

Amira nagyjából tudta, hogy mi lesz a halloween bálon, de leginkább azzal volt elfoglalva, hogy diákönkormányzatosként a lehető legjobban vezesse le a temetős játékot. Igazán élvezte, a légkör is jó volt, na meg jókat nevetett a diákok "balesetein". Önként vállalta, hogy nem csokit csal, hanem játékot vezet, ugyanis nem tartotta jó ötletnek, hogy egy csomó csokival térjen vissza a kastélyba, és megegye egy ültő helyében.
Szóval estefelé, amikor már lejárt az egész napon át tartó csokiszerző játék, a rellonos leányzó is a rét felé vette az irányt. Kíváncsi volt a bálra, és szívesen táncolt volna már egy jót azon kívül is, hogy Yaristával eltáncolgat a próbákon.
Leo lomhán ballagott mellette, ő nagyon elfáradt a gazdi mellett unalmasan eltöltött órákban. Amennyire Mira élvezte, annyira utálta a kis oroszlán a nagy hajcihőt, de legfőképpen azt, hogy nem volt játszótársa.
A helyszínre érve megpillantotta a nagy töksátrat, ami nem volt nagy meglepetés számára. Ezzel tisztában volt. Itt már csak az volt a fő szempont, hogy el is jusson odáig anélkül, hogy bármilyen szellem, vagy mumus az útjába állna. Magabiztosan lépkedett, de nem nézett le a földre, így amikor egy töklámpás a semmiből felbukkant előtte, Leoval együtt ijedten megtorpantak. Mira hangosan felnevetett, aztán a fejét csóválva haladt a bejáratok felé.
Úgy döntött, hogy annak érdekében, hogy ne legyen tiszta pókhálós a menyasszonyi ruhája. Elég rajta a sok vérfolt, na meg a vörös haj eléggé feldobja. A bejáratot őrző hóhér tálkájába beledobta a haját tartó kis hullámcsatot, így simán betudott lépni a sátorba.
Elégedetten nézett körbe, igazán jól össze lett hozva a bál helyszíne. Első körben nem nézett nagyon szét, hanem egy-két félelmetes kísértetet kikerülve az asztalhoz ment, ahol egy piros színű italt vett magához. Körülbelül öt másodperc alatt megitta a pohár tartalmát, ami után egy furcsa mentolos íz maradt a szájában.

Mira jelmeze

Halloween, Amira

Miután véget ér a temetőben lévő csokigyűjtés, úgy döntök, hogy visszamegyek a suliba és táncolok egyet a bálban. Kezemben csokoládék találhatóak és olyan cuccok, amelyeket a temetőben szereztem. Jó móka volt az a dolog. Ahogy láttam még Amira is élvezte.
Tehát a hosszú, lábamig érő köpenyben baktatok Bogolyfalva utcáin. Itt-ott elvétve látok egy-két diákot, bár a legtöbbjük - gondolom én - már a réten van. Álarcomat egy pillanatig sem veszem le. Nehogy megtudják, hogy mégis ki vagyok én. Még a csuklyámat is felrakom. Lassan baktatok a macskaköves utcán, hiszen nem sietek sehova. A holdfénye nagyon halványan világítja meg Bogolyfalvát. Mivel az orrom hegyéig sem látok, pálcámmal teremtek egy kis fényt. Már nem kell sokat sétálnom, hogy megérkezzek a helyszínre. Mikor odaérek, rögtön a rét felé veszem az irányt. Mikor megérkezek, a Töksátorhoz megyek, mert azt mondják, hogy ott van a bál. Ám mielőtt még beléphetnék magába a sátorba, szép kifaragott tököket pillantok meg. Aztán megérkezek az... ajtókhoz?! Azt hittem, hogy csak egy darab ajtó lesz, amelyen keresztül eljuthatok a táncparkettre. Az egyik előtt egy hóhér szobor áll, aki valami tárgyat szeretne tőlem. Inkább a másik ajtót választom. Ám mikor odamegyek az ajtóhoz, meglátok egy csomó pókhálót. Na jó, inkább odaadok valamit ennek a szobornak. Leveszem az egyik fehér kesztyűmet s beledobom a tálba. Ez pont jó lesz neki, gondolom. Úgy tűnik, hogy megelégszik ezzel a kis ajándékkal a szobor, ugyanis beenged a terembe. Mikor belépek, meghallom a zenét és meglátom a gyertyákat. A sátor néhány helyen lyukas, így a hold fénye is beszűrődik. Egész jó... Ekkor meglátom Amirát a menyasszonyi ruhájában. Az álarcom mögött elmosolyodom és odaszökkenek hozzá. Látom, hogy épp valami vörös italt iszik. Miután lenyelte a pohárka tartalmát, megszólalok:
 - Hú, valaki nagyon szomjas volt. Szabad egy táncra? - meghajolok, s a leányzó felé nyújtom a kezem.

Halloween, már este, a temető után
Zawi

Amira nagyon sajnálta a kis Leo-t, amiért már csak cammogni volt kedve. Próbált kedvesen beszélni hozzá, de hiába, az oroszlánka csak fújtatott párat, és követte a gazdáját.
A sátorhoz érve már mindketten megkönnyebbültek, Amira azért, mert végre enyhíthet a szomján, Leo pedig azért, mert lepihenhet a fűben.
Sikeresen átjutottak a bejáraton, és a tömegben elvegyülve elértek az asztalig, ahol elég sokfajta ital és étel volt. Mivel a rellonos nem szereti a töklét, egy ismeretlen eredetű löttyöt ivott.
Amint letette a poharat, és megfordult, szembetalálta magát egy eléggé csúnya maszkkal, na meg az alóla megszólaló hanggal. Nem csak erről, a fiú kezéről is megtudta állapítani a leányzó, hogy kivel van dolga.
-Porzott a nyelvem már -mondta nevetve, majd elfogadta a felé nyújtott kezet. -Akár többre is -bólintott illően mosolyogva, aztán Leora nézett.
-Maradj az asztal alatt, aludj csak, majd érted jövök -elhadarta neki az utasítást, de láthatóan Leo megértette, ugyanis engedelmesen az asztal alá bújt, és lefeküdt.
-Ügyes voltál a játékban -Amira már cseppet sem haragudott barátjára, így a kedves hangnem is a kisujjából jött. A táncparkett közepéhez sétáltak, ahol egyből átfonta karjaival a srác nyakát, hogy a banda által játszott dülöngélős dalra lépkedjenek.
-Ugye tudod, hogy borzalmas volt nélküled ez a pár nap? -hiába nézett zöld szemeivel rá, nem igazán látta a fiú arcát, mivel a maszk eltakarta. Rövidet sóhajtott csak.

Amira! Zach!

HALLOWEEN!
Ez Samu kedvenc ünnepe. A kedvence! Haha! Valaki meglepődött? Úgy érzi, ez legalább annyira az ő napja, mint az összes többi tisztességes kimúlté, és ilyenkor kétszeresen kötelességének érzi, hogy kifogástalanul (vagy éppen jó sok kifogással) teljesítsen kopogószellemi feladatkörében. A körülmények tökéletesek; ilyenkor sokkal nagyobb a tömeg, a tömeg pedig mágnesként vonzza Samut. Euforikus örömében visongva repdes a folyosókon, úton-útfélen káoszt és zűrzavart kelt; a mai napja például azzal kezdődött, hogy az este kirakott tököket rádobta a kába diákokra, akik megzavarodva császkáltak az elvarázsolt kastélyban, aztán gondos kutatómunka után elárasztotta pókkal az egyik lányvécét. Délután menetrendszerűen lement, és kiborította a leveseket, amiket a manók az ünnepi lakomára főztek, majd dolga végeztével úgy döntött, hogy a bálban is tiszteletét teszi. Egyébként is eljött volna, de most, hogy néhány szellempajtása csúnyán legorombította állítólagos szemtelenségéért, a bál már egyszerűen kihagyhatatlan eseménnyé lépett elő az életében, hiszen az említett kollégák is jelen lesznek. Majd meglátják, milyen is az, ha Samu igazán szemtelen!
Menet közben durcásan megzavart még két szerelmespárt egy sötét sarokban, és legalább négy lány, a bálra gondosan elrendezett hajkoronáját tette tönkre a töklével, amit a nagyteremből cipelt egy hatalmas bólés tálban. Aztán egyszerre kireppent a kastélyból, és a hatalmas, gonoszan vigyorgó töksátor felé vette az irányt. Még kevesen értek le a bálba; a legtöbben még a jelmezükkel bajlódnak, vagy az ünnepi vacsorát ülik örülve, hogy Samu végre továbbhaladt. No de azért akadnak játszópajtások; ilyen például az a szépséges menyasszonyruhába bújt lány, aki a jelek szerint nagyon szeretné elnyerni a bálkirálynői címet, meg a vele táncikáló úrfi.  
- HAHHÓ! Szépségem, hát ilyen rút férjecskét választottunk magunknak? Sok boldogságot az ifjú párnak! - Üvölti felettük, miközben egy nagy adag rizsszerű anyagot szór ki a zsákjából; a pici rizsszerű izék esés közben 5-6 centisre nőnek, és a diákokra érkezve életre nyomban kelnek, hogy megcsikizve őket vidáman bekússzanak a ruhájukba és a hajukba. Ezek egyébként elvarázsolt cukorkák, 5-10 perc múlva elmúlik a virgoncságuk, de utána meg egyenletes, kesernyés szagot kezdenek árasztani. Az ilyen nyalánkságok pont az olyanoknak valók, mint Samu! Nem árt, ha mielőbb eltüntetik őket, a szag nehezen múlik el.
- Táncoljatok, bolondgombák! - Visítja gonoszan nevetve a szellem, majd sietve átszáll a zenészek felé. Ma még rengeteg dolga lesz.

Halloweenkedés

Érdekes élményben volt része ma reggel. Felkelt, és egy kis kosár volt az ágya mellett. De a nagyobb meglepetést az okozta, amit az ablakon kinézve tapasztalt – teljes sötétség. Sejtette, hogy lesz valami Halloween napján, de azért ilyesmire nem számított. Eddig nem nagyon foglalkozott ezzel az ünneppel, de a biztonság kedvéért küldetett magának egy jelmezt, hogy mégis valahogy kinézzen. Magára húzta a fekete, csuklyás köpenyét, kosarát és koponyát ábrázoló maszkját kezében tartva a nagyterembe ment. Az igazgató beszéde után ha akart, se tudott volna nem a falu felé menni, mert a tömeg magával sodorta. Na meg talán még érdekes is lehet a nap. Amikor már kissé szétszakadt a diáksereg, és ki tudott menekülni a tömegből, felvette az álarcát és magára húzta a csuklyáját. Elindult, hogy körbenézzen a faluban. Meglátott egy csapat diákot, és követni kezdte őket. Bár a többségük a lakósor házaiba csöngetett be, a fiú egyelőre nem akart ezzel foglalkozni, és továbbment az utcán, egészen egy üres telekig, ahova nemrég lépett be egy másik tanuló is, majd hírtelen el is tűnt. A kapu fölött egy tábla lebegett, rajta figyelmeztető felirattal, mely úgy nézett ki, mint ha vérrel írták volna.
~ Halloween van, természetesek az ilyen díszítőelemek ~ gondolta, s bátran átlépett a kapun. Aztán egy kisebb szívbaj jött rá, mind a rémisztőnek tűnő temető, mind pedig a hirtelen jött sikoly miatt. Gyorsan elővette pálcáját, s a Lumos szó kimondásával zseblámpát varázsolt pálcájából. Nem mint ha ez a kis fény sokat segített volna, de jobbnak érezte mindenre felkészülni. Körbenézett, és meglátott egy asztalt, mellette néhány diákkal. Így már sokkal kevésbé volt ijesztő a hely. Odasétált az asztalhoz, ahol egy, a Rellonból ismerős arcot látott, bár szokatlan megjelenéssel. Találó volt a véres menyasszonyi ruha a kínzóasztal mellett. Megkapta a feladatot, és egy ásót. Keresnie kellett a sírok közt egyet, ami név helyett számot viselt, és kiásni egy ládikát.
Pálcája már be volt izzítva, így csak el kellett indulnia felkutatni egy számmal jelölt sírt. Hosszú sorokat ment beljebb keresés nélkül, gondolta, majd valahol a közepén vág neki a keresésnek, hátha arra még nem járt senki, és könnyebb lesz. Persze, nem lett. Mindenhol csak nevek, és nevek, és nevek, és nevek... már majdnem feladta, mire rábukkant az 5-ös számúra. Nekikezdett az ásásnak, és csakhamar elő is bukkant a ládika. ~ Ez legalább nem átverés ~ gondolta, s talán kicsit vissza is tért belé a kincskereső kedv. Kíváncsian nyitotta ki a ládát, de ragyogó aranypénzek, vagy finom édességek helyett egy nagy adag töklé repült az arcába.
- Ó baz... - fojtotta magába a hirtelen ingerült szavakat. - Gondolhattam volna, hogy ez is egy szívatás. Legalább az álarc megvédett...
Dühösen indult vissza az asztalhoz a kis ládikával. Lecsapta az asztalra a „kincset” és ráförmedt a lányra.
- Köszönöm, nagyon jó meglepetés volt! Van még valami hasonló „jóság” is?

Jelmez (a bot nélkül)

Halloween, Mira, egy kicsit Samu

Miután belépek az iskola területére, egyenesen a rét felé veszem az irányt, hiszen ott folytatódik a halloween parti és még nincs kedvem visszamenni a Monsters-be. Szóval ezért döntöttem úgy, hogy még folytatom a bulizást. Ám most nem a Sötétségbe megyek, mert már nincs kedvem újabb próbákhoz. Inkább a töksátrat látogatom meg, ugyanis onnan lehet hallani a zenét, ami azt jelenti, hogy ott lehet táncolni. Már régóta nem táncikáltam. Ha jól emlékszem Elwood tanár úr óráján táncoltam egyet, de azóta semmit nem csináltam.
Lassan belépek a helyszínre. Mindenhol töklámpásokat látok meg, amelyek megvilágítják az utat. Már meg is érkeznék a táncparkettre, ám két ajtót pillantok meg. Az egyik előtt egy hóhér szobor áll, s az van kiírva, hogy valami tárgyat kell beletenni a tálba. Mivel nincs olyan cuccom, amit szívesen odaadnék a szobornak, a másik ajtóhoz megyek, hátha azon keresztül "ingyen" eltudok jutni a többiekhez. Ám ahogy látom, ott minden pókhálós. Ezért lehúzom a kezemről a fehér kesztyűm s beledobom a tálba. Remélem ez megfelel a szobornak. Nos úgy tűnik, hogy igen, mert beenged. Amint átlépem a küszöböt, meglátom az élőzenét, a gyertyákat, az italokat és a táncparkettet. A DÖK-ösek tényleg kitettek magukért. Körbenézek a sátorban, hátha meglátok egy ismerős arcot. Épp feladnám a keresést, ám ekkor meglátom Amira Loveguardot, aki ott volt a temetőben is. Odamegyek hozzá, s megszólítom.
 - Azt elhiszem - nevetek. A lány biztos elfáradt egy kicsit, hiszen ő vezényelte le az egész temetős dolgot. Ami azt illeti, nagyon jól végezte a munkáját. Mikor Mira megfogja a kezem, megcsókolom a kézfejét, mert ezt így szokás. Vagy tévednék? Még mielőtt felsétálnánk a parkettre, Mira megbeszéli Leoval, hogy mit csináljon.
Végre belépünk a többi táncoló diák közé. Mira a nyakam köré fonta karjait, mire én megfogtam a derekát.
 - Köszönöm - mosolygok. Szerintem is szépen játszottam. Elvégre nyertem egy-két nyalánkságot. - Te pedig nagyon szépen levezetted az egészet - dicsérem a munkáját. Furcsa, hogy pár nappal, ezelőtt még nem is akart engem látni. Meg mérgesen beszélt hozzám, most pedig kedvesen csengett Mira hangja.
 - Nagyon rosszul éreztem magam, elhiheted. Még egyszer mondom, nagyon, de nagyon sajnálom azt, amit mondtam. -
Ám mielőtt még tovább beszélhetnék, valaki megzavar minket. Egy szellem. Elmondja, hogy milyen "szép" a jelmezem, aztán pedig gratulál nekünk. Ingerült hangon megszólalok:
 - Kotródj már innen!
Erre a szellem kiszór valami rózsaszín izét a zsákjából, ami egyenesen ránk esik. Mikor belehull a ruhámba ez a cucc, csikizni kezdi a testem. Megpróbálom kirázni ezeket a valamiket, kisebb nagyobb sikerrel. Pár perc múlva megint Mira felé fordulok, s megfogom a derekát, s jobbra, balra kezdek dőlöngészni, amit én táncnak nevezek.
 - Mesélj valamit, mi újság? Tényleg régen beszéltünk már. -
Leveszem a maszkom, hogy Mira láthassa az arcom. Meg amúgy is kezdett már izzadni a fejem.

Halloween, már este, a temető után
Zawi, és Samu barátom

Zachary nagyon udvariasan kérte fel Amirát táncolni, amit egyébként a lány pár nappal korábban még nem éppen úgy fogadott volna, ahogy a bálon. Leo-t biztonságba helyezte, ugyanis nem szereti, amikor nekiállnak a diákok körülötte lebzselni. Az övé, más ne is érjen hozzá, főleg ne nyúzza, mert attól a falra mászik.
Kedvesen mosolygott, és teljesen természetesen karolta át a srác nyakát. Kezdésnek, és hangulatindítónak tökéletes volt az a zene, amit játszottak, de a tánc közben a fiatalok beszélgetni is kezdtek.
-Köszönöm szépen, élveztem is -széles mosolyra húzódott a lány szája. Tényleg nagyon élvezte a temetőben való tartózkodást, na meg a játék levezénylését is. Az volt a kedvence, amikor rá voltak mérgesek amiért nem úgy sikerült egy feladat, ahogy szerették volna. Olyankor csak nevetett, és legyintett.
Aztán felhozza a témát, ami mellett nem lehet mégsem olyan könnyen elmenni. Mégiscsak nemrég üvöltötték le egymás fejét, és kaptak össze nagyon csúnyán...utána eléggé rossz passzban voltak mindketten.
Még mielőtt bármit mondott volna az ismétlődő bocsánatkérésre, egy hirtelen meglepetés érte. Megjelent felettük egy régi ismerős, akihez kellemetlen pillanatok fűződnek.
-Ne már, Samu! Megint?! -mérges hangnemre váltott, szemöldökét ráncolva pislogott a szellemre. Sikerült már kellemetlen perceket okoznia neki, és Viktornak, amit nem fog elfelejteni. Pont a Zacharyvel való szakításuk után volt az a kis jelenet a könyvtárban. A véletlenek, ugyebár...
-Meg ne próbáld... -alig, hogy kimondta a felesleges felszólítást, már repült is a nyakukba valami cucc, ami egyenesen a ruhájának dekoltázsrészébe esett. Úgy csiklandozta, hogy alig tudta kiszedni onnan a cukorkát. Mérgesen dobta az elrepülő szellem után, aztán kirázta a hajából is a maradékot.
-Hát...kibékültünk Kristóffal. Most együtt vagyunk. Remélem sokáig, hiszen...öhm... -pontosan tudta, mit akar tenni. Csak egy kicsit szerette volna megviccelni barátját, és ez így, a lassú, és szomorú dal közben éppen kapóra jött. A nyakát karolta, majd odabújt hozzá.
-Babánk lesz -szomorúan mondta ki a kis hazugságot, és még a szemei is könnyesek lettek. Zach szemébe nézve lepottyant egy könnycseppje is, és teljes átéléssel, ajkába harapva figyelte a reakcióját.

Egyelőre Emcy

Hát, eljött végre ez a nap is az évben, a Halloween napja. Őszintén szólva én nem tartom igazi ünnepnek, mert mégis mi a frászt ünnepelnek azzal, hogy egy csomó srác beöltözve szaladgál házról-házra és azt mondják, hogy csokit vagy csalunk. Na mindegy, ezt az én agyam nem tudja felérni sajnos, vagy lehet inkább szerencsére.
A szobáinkban magunkra cuccoltuk a jelmezeinket Emyvel, majd együtt szépen komótosan elindultunk lefelé a rétre, mert állítólag ott lesz valami érdemleges történés. Hát majd kiderül hogy érdemes volt e ezt a méhecske cuccot felvennem. Egyelőre kicsit viszolygok a dologtól, nem igazán szoktam magamat ennyire mutogatni, viszont van kis fullánkom, ami tökre szimpi, az nagyon bejön.
Menet közben beszélgetünk mindenféléről, főként én bombázom kérdésekkel a társnőmet, mivel ő már mestertanonc és végigmászta úgymond az osztályokat itt az iskolában, szóval van nem kevés kérdésem.
-De hogy a fenébe bírtad ki? Nem is mentél haza soha? Nem tudom, most már nekem is ildomos lenne kezdenem valamit magammal 19 évesen. Ciki hogy még mindig csak másodikos vagyok.
Megvakarom a tarkómat és kicsit felnevetek. Tényleg nagyon gáz a dolog, de megfogadtam magamnak hogy jövőre tényleg becsületesen levizsgázok.
Időközben elértük a célállomást, vagyis kiértünk a rétre. Vannak egy páran, de szerencsére fele akkora a tolongás, mint amire számítottam. Az Eridonban nagyobb partikat tartottunk anno...
-Merre tovább Emy? Sátor, vagy inkább szeretnél velem elveszni az erdőben?
Kérdezem egy méhecskéhez nem méltó ördögi vigyor kíséretében. Jó, persze, nem akarom kinyírni magunkat, de ezzel szerintem ő is tisztában van.

Halloween, Amira

Miután meglátom Amirát, odamegyek hozzá és felkérem táncolni. Igaz, hogy nem vagyok valami jó táncos, de hát úgyis mindenki csak jobbra-balra lépked. Akkor észre sem fogják venni, hogy milyen ügyetlen vagyok. Szóval fel is megyünk a táncparkettre. Ahogy felnézek, látom, hogy a sátor egy-két helyen ki van lyukasztva. Azon keresztül pedig beárad a holdfény. Nagyon hangulatos. Itt-ott egy denevért látok a sátorban repkedni, vagy egy szellemcsapatot. De szerencsére hozzánk még egy denevér, sem szellem nem jött. Miután megbeszéljük, hogy milyen volt a temetőben, megjelenik egy szellem. Amira a szellem nevét kimondja, ám Samu az nem hallgat rá, sőt, nem is foglalkozik a lánnyal. Mond valamit, aztán ránk szór rizsszerű rózsaszín izét. Ami beleesik a jelmezembe, meg igazából mindenhova, s csikizni kezdi az egész testem. Addig rázom magam, amíg ki nem jön az utolsó cukor. Miután a szellem elhúzza a csíkot, Mira válaszol arra kérdésemre, amit az előbb tettem fel.
 - Igen? Gratulálok nektek. -
Ám valójában mégsem annyira örülök Amirának meg Kristófnak. Hogy miért? Azt én magam sem tudom. Talán, mert... féltékeny vagyok? Ami azt jelentené... Nem! Már nem vagyok szerelmes a lányba. Régen túlléptem már rajta. Ám amit mond a lánya, az teljesen lesokkol.
 - Te-te-tessék? Terhes vagy? - mondom alig hallhatóan. Teljesen lefagyok, nem látok semmit. A "kép" vibrálni kezd. Lehunyom a szemem, jó erősen megfogom Mira kezét, aztán elengedem. Ugyanis érzem, hogy nem tudom megtartani magam és nem akarom, hogy Amira is elessen. Hátradőlök és elájulok.

Kivus - Halloween

A Halloween mindig is a kedvenc ünnepeim közé tartozott. Hogy miért? Milyen muris már, hogy a nép nagy része beöltözik valami idióta jelmezbe és a környéket járja csokit vagy csalunk-at ordítozva.
Pontosan erre készültünk mi is Kivával. Hallgattuk, ahogy jókat kuncogtak magukban a festménylakók, ahogy leszenvedtük magunkat a toronyból. Hozzátenném, hogy a sötétség, amit az egész napra kiterjesztettek, sem volt segítségünkre. Fekete barátosném méhecskének, jómagam pedig Piroskának öltözködve vágtunk neki az estének, na meg a skalpvadászatnak, csak mert miért ne alapon.
 - De, hazamentem. Egyszer. Azóta nem. Tudod, igazából nem is vágyom oda vissza… Csak a rosszat kaptam, meg szépen el is csesztem az életem azzal, hogy rohantam, amikor sikítottak értem.
Arra az egy évre nem szívesen emlékszem vissza. Mindenről lemondtam, amiről csak tudtam, azért, hogy olyanoknak segítsek, akiknek valójában nem kellett volna. Adam elment, Seren is keresztülnéz rajtam… Egyszer volt egy ilyen mese is, de véget ért, mindenkorra. Az új fejezet címe: Dorie újratöltve.
 - Még a végén beállítanak téged holmi pedofilnak, ha a másodikos fiúcskákkal mutatkozol, akár csak tanórákon is. Pedokiva. Igen, ez megfelelő – széles vigyorral a fejemen oldalba böktem, csak reménykedve, hogy nem szándékozik a farára erősített fullánkját belém mélyeszteni.
A rét nem bizonyult valami nagy durranásnak. Pár ember lézengett erre-arra, úgy tűnt, mintha nem igazán tudták volna, merre és mit is kellene keresniük. Mondjuk, nem mintha nekem valami halvány milkalila gőzöm is lett volna.
 - Szeretnék veled a sötét erdőbe keveredni, szóval lássuk a medvét – ha már Piroska, legyen erdő is. Csak farkas ne, vacsora nem szándékoztam lenni az éjszaka folyamán.

Bogár

Zawi


Ez a lassúzás jónak indult, habár Samu, a kevésbé barátságos szellem elég rendesen megtréfálta a két rellonost. Amira kiakadt, utálja, ha megzavarják abban, amit csinál. És bár most nem volt túl nagy a beszélgetés, azért mégis szeretett volna inkább arra figyelni, mintsem a cukrokra, amik a ruhájába estek.
Aztán elővette a kis szemét énjét, meg a tökéletesre csiszolt színészi tehetségét, és miután elmondta Zacharynek, hogy Kristóffal végre tényleg egymásra találtak, jöhetett a feketeleves. Látta a srác szemében, hogy elevenem tud nagyon örülni a kapcsolatuknak, na de hát ha egyszer legjobb barátok, csak megérti.
Azonban lehet, hogy a terhesség bejelentése kicsit el lett túlozva. Teljesen más reakciót várt, várta, hogy kiabálni kezd, vagy otthagyja a fenébe, és inkább lelép, mert nincs hozzá pont halloweenkor türelme, sőt, azt is eltudta volna képzelni, hogy örülni fog a hírnek, hiszen szereti a kisgyerekeket. Na de az, hogy a hír hallatán megkapaszkodik benne, és pár másodperccel később a földön köt ki...hát álmában sem gondolta volna. Nagyra tágult szemekkel nézett le rá, nem tudta, mit kéne csinálni. Majd végül letérdelt hozzá. Ebben a menyasszonyi ruhában kissé nehézkesen ment csak, hiszen valamelyik része rá akart lógni egyfolytában vagy a srácra, vagy pedig a körülöttük futkározók lába alá akart kúszni.
-Zach! Basszuskulcs... Zach... -fogalma sem volt, hogy ilyen helyzetben mit kell tenni, csak annyira volt képes, hogy pofozhassa finoman, aztán felkelt a földről, és ijedten kifutott a sátorból.
A szívéhez kapta a kezét, majd eszébe jutott, hogy csak egy eldugottabb kis helyet kellene keresnie, és máris magához vehetné a ruhájába rejtett szál cigarettát.

Niki

Averay kisasszony

Gondolataiba réved. Eddig eltöltött idő jut eszébe. Az, hogy ha karácsonyig kihúzza itt akkor még csupán egy ünnepet, egy újabb karácsonyt kell itt töltenie. Utána elmondhatja, hogy jöhet akármilyen barát akármivel ő képes végig csinálni. Ez az egész Magyarország dolog is csakis egy valaki miatt jött létre. Volt felesége, Gwendolyn sokkal többre tartotta a nem tudja hány szám alatt lakó szomszéd érzelmeit, mint a saját férjéért. Emiatt is kellett eljönni, de az sokkal jobban hangzik, hogy a barátai döntöttek el merre fújja a szél. Amúgy is az idők során annyi mindent bízott rá már arra a társaságra, hogy lassan az életét nem sorolta még oda.
Lányainak képe ugrik be. A kis szőke göndör fürtök ahogy táncolnak mikor fejüket rázzák. Vagy az a vigyor nyalókával a kezükbe, igazán megnyugtató látvány számára egy hosszú minisztériumi nap után. Jó lenne többször maga mellett tudni őket, de nem lehet csak úgy felborítani a napirendet. Az anyjuk úgy is minden rossz dologgal tömi a fejüket Ameliáról, akit még nem is ismernek. Hamarosan be akarja mutatni a francia nekik, mert eléggé nagy döntésre szánta el magát amit titokban akar tartani addig amíg minden részlet nem körvonalazódik rendesen. Arra pedig idő kell. A francia pedig aztán semmit se akar elsietni ebben a fontos döntésben és úgy sem tervez ahogy első alkalommal.
Lépések. Pontosan hallja ahogy a lány minden egyes lépéssel közelebb kerül hozzá. Fejét még meg se próbálja irányába fordítani, anélkül is tudja, hogy ide készül. Eddig csakis 'mindjárt megeszlek' párokkal találkozott, egyedül a francia nem művel ilyesmit. Kinőtt már ebből, nem mintha megvetette volna ezeket az élvezeteket mikor ott volt az idő. Meg sem lepődik azon, hogy helyet akar foglalni itt a lány, ám csak akkor néz bele szemeibe mikor már oda ért és feltette azt a bizonyos kérdést.
- Szép estét kisasszony, csak nyugodtan. -
Veszi fel a megszokott formális stílust miközben észrevétlenül végig méri a lányt. Több, mint valószínű, hogy elment melegebb éghajlatra az ép esze, hogy ilyen időben elindul egy vékony szoknyában ami elég sokat sejtet. Felébred benne az az ösztön, hogy odanyújtsa zakóját, de egyenlőre még vár ezzel. Előbb látnia kell ahogy a lány fázni kezd és valami melegebbet szeretne. Nevezetesen a francia báró zakóját, amit aztán nem mindenkinek ad csak úgy oda.