Richard J. Ifens
INAKTÍV
elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
|
Lovelace kisasszonyA fürdőben magamra kaptam a farmert, amit Elisabeth hozott nekem, egy fehér pólót, egy fekete, puha, meleg, sportos pulóvert és a póráz kézbevétele után, mondhatni családi sétára indultunk. Igen, teljesen ilyen képet alkottunk. Mellettem Angyalka, akivel ujjaim összefonódtak, előttünk pedig a kelekótya Roni rohangászik, mint egy veszett egér. A pórázt nem nagyon szoktam használni, csak ha azt látom, nagyon nem bír magával. -Nem fázol, Édes?Mosolygok rá, és homlokon csókolom, majd magamhoz húzom és átkarolom. -Tudod nagyon szeretek veled lenni. Ha majd beindul az üzlet végre, és minden a rendes mederbe kerül, akkor kevesebb időt tudunk együtt lenni, de nem akarom, hogy elfelejtsd: Te lettél az Életem.Mosolygok rá és puha csókot lehelek az ajkaira, mire Roni nagy vakkantások közepette kezd el ugrálni körülöttünk. Felsóhajtok és Angyalkára kacsintok: -Nincs mese, megyek, harcolok vele egyet!Vigyorgok rá, és elkezdek rohangászni Ronival. Az egész kép sosem volt ilyen tökéletes. Az egykor katasztrofális Életem rendeződni látszik, megváltoztam kívülről és belülről egyaránt. Sosem gondoltam, hogy valaha a szerelem rabja leszek, és már mikor ide kerültem az lettem, több évre. Sőt! Házasságig söprő szerelem volt ez. Aztán ismét összezuhant minden, eltűnt az Életemből, a Nő, akit szerettem és azt hittem egyedül fogok megöregedni, mikor a semmiből került elém egy tündér, és nagyon kevés idő elteltével mellette kelek minden reggel. Semmit nem bántam meg, sőt. Már csak pár dolog hiányzik körülöttünk: egy igaz család gyermekekkel, és a gyűrű az ujjára. De azt hiszem, ezeket Ő is tudja. Sok nővel voltam, rengeteggel ágyba bújtam, és még is mellettem van. Bízik és szeret. Pedig, ha akarnám, most is megcsalhatnám. Te tudja, sőt érzi: szeretem. Ezért más ez az érzelem. Ezért nem oly viharos. Mert érzi, amit más soha sem érezhetett. És megkapja azt a figyelmet és szerelmet, amit mások soha sem. Azért voltak Ők csak játékok, és azért lett Angyalka a szerelmem.
|
|
|
|
|
Bánfai Odett Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 43
Összes hsz: 548
|
Elemi mágia óra (2)
Izgatottan, nagyon izgatottan vártam a következő órát. Eléggé felpörögtem a múltkori teljesítményemtől, és most nagyon vártam, hogy még tovább tudjak fejlődni. Ahogy a tanárnő kérte gyakoroltam. Eleinte nem nagyon akart menni, de rájöttem, hogy azért mert nem koncentráltam eléggé. Az agyam mindig máshol járt. Hogy egész pontos legyen lenn a faluba, egy étterembe és annak is a konyhájában. Félreértés ne történjen nem a konyhán van a hangsúly, hanem a benne ténykedő kócos szakácson. Azt hiszem lassan kijelenthetem, hogy Bánfai Odett végre nem szingli. Úr Isten, de fura ezt kimondani vagyis leírni. Bár még nem akarok elkiabálni semmit sem! Tehát lényeg ami lényeg: elég nehéz úgy babrálni a levegővel, hogy közben nem is ott jár az agyam. Azonban amikor végre sikerült kikapcsolni a gondolataimat, és a pillangók is kireppentek a pocimból, akkor végre összejött aminek össze kellett jönnie. Sikerült felmelegítenem a levegőt. Hosszú gyakorlás után megértettem, mit is akar a tanárnő azzal, hogy éljem át, mintha én lennék amit csinálok. Lelki szemeim előtt az lebegett, hogy most az én testemből árad ez a forróság, és ha "meggyulladok", akkor forrni fog körülöttem a levegő. Mondjuk ezt duplán is el tudom érni, ha ott van mellettem Csongi. Akkor is forr a levegő, csak akkor másképp. Tényleg sokat segített, hogy magam elé képzeltem a piros színt, meg olykor egy hatalmas máglyát. A vége felé már egészen jól belejöttem, és csodásan elszórakoztam vele. A levegő felmelegítése nagyon jó tud lenni akkor, amikor nagyon hideg van. Széles mosollyal sétálok be a terembe, majd célirányosan tartok a mi kis külön termünk felé. Viktorral - a másik piromágussal - még nem nagyon sikerült összefutnom, de remélem hamarosan erre is sok kerül. - Jóóóóó napoooot! - Jól elnyújtva, hangosan köszönök, majd tekintetemmel a tanárnőt kezdtem keresni.
|
|
|
|
|
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV
- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
|
' Richard;; Egy halvány mosollyal az arcomon konstatáltam, hogy ő fűzi össze az ujjainkat, és nem kell várnom ilyesmire. Boldog voltam, bár kissé még mindig sértettnek éreztem magam a válaszának hiánya miatt. Igaz, ennek a dolognak köze volt a kutyához is, akire most némiképp dühös voltam. Persze, szerettem Richarddal lenni, de valahogy el tudtam volna képzelni, hogy a mai napot az ágyban töltjük. Most már mindegy. - Nem - ráztam meg a fejemet, majd átkaroltam a derekánál. Tökéletes volt ez az egész. Hihetetlenül jó érzés volt így sétálni vele. Annyira egyértelműnek tűnt, minthogy levegőt vettem. Nem is értettem, eddig hogy bírtam ki nélküle. Aztán a szavai kizökkentenek a gondolatmenetemből és azt hiszem, életem legszebb és legédesebb pillanatát éltem át az imént. El tudnék olvadni. Hogy tud valaki ennyire eszméletlenül romantikus lenni? Mindig tökéletesen tudja, hogyan érje el a szentimentalista énemet és hogyan fegyverezze le. Lassan fújtam ki a levegőt, a puha, gyengéd csók után, amit már a tavacska partján kaptam, majd belefúrtam a fejemet a nyakába. Megnyugtató volt hallani, ahogy ütemesen dobog a szíve. Végül ismét Roni zökkentett ki az idillből. - Jó - mondtam, majd elengedtem és figyeltem, hogyan játszik Richard a kutyájával. Most valahogy annyira egyértelműnek tűnt minden. Még akkor is, ha nem akar elvenni feleségül most rögtön. Ugyan az ex-vőlegényemmel is el tudtam képzelni a jövőmet annak idején, de az most annyira gyermetegnek tűnt. Ez a kapcsolat merőben más volt. Jobb és érettebb. Sokkal jobban figyeltünk a másikra, még akkor is, ha éppen nem volt mindig mindenre annyi időnk, mint szerettük volna. Azt hiszem, aláírtam a nem létező munkám felmondó levelét, mint auror. Nagyon szép dolog, de valójában már nem akartam az életemet kockáztatni, nem akartam, hogy aggódnia kelljen miattam. Csak egyszerűen vele akartam lenni. Gyerekekkel. - Drágám, mit szólnál, ha valamelyik hétvégén elutaznánk Párizsba? Azt hiszem, ideje lenne, hogy megismerd a szüleimet - vetettem fel az ötletet, bár nyilván nem fogom rákényszeríteni, ha nem akarja. Most jöttem rá, hogy tulajdonképpen odahaza még nem is igazán tudnak Ifensről és a kapcsolatunkról. Teljesen megfeledkeztem erről. De mivel ilyen jól működött a dolog köztünk, azt hiszem, semmi akadálya, hogy a szüleim megtudják kivel akarok élni. - Egyébként, ha kell, szívesen segítek az üzlettel - mondtam egy mosoly kíséretében, majd leültem a tavacska partján lévő egyik üres padra.
|
|
|
|
|
Richard J. Ifens
INAKTÍV
elvált. édesapa.
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
|
Lovelace kisasszonyMiután kirohangásztam magamat a döggel, fújtatva a lány mellé huppanok. Mosolyogva nézek rá, majd beletúrok szőke tincseimbe, és hátra dőlök pihenés gyanánt a padon. -Párizs..Mosolyodok el, majd hallgatom tovább a mondandóját és vigyorom egyre szélesebb. Máskor ennél a pontnál hőköltem volna vissza, de nem teszem. Janey-nél sem tettem, de ott összeugrott a gyomrom. Hiszen innentől kezdve nem csak ránk tartozik majd ez a kapcsolat, hanem egy családba olvadunk össze. Én az övével és Ő az enyémmel. -Mi lenne, ha most összepakolnánk éééés indulnánk is!Mindig is imádtam a spontaneitást, amit bevallok őszintén, valóban meg kell szoknia annak, aki mellettem akarja tudni magát. -Elmehetnénk Párizsba, aztán Hozzánk, Londonba.Csak hogy érezze: nem csak Ő vállal fel engem, hanem én is Őt. Meg aztán mióta felnőtt férfi lettem, valahogyan anyám és a köztem húzódó viszony is normalizálódott, ehhez a legnagyobb segítség az volt, hogy saját magam lábára áltam és távol kerültem Tőlük. Így lehet igazán értékelni a másikat. Mikor nem szólhatsz Hozzá minden egyes nap, mikor nem láthatod mindig, amikor csak akarod. Régen láttam a tökkel ütött öcsém, aki nem sokára a Bagolykő meghatározó tagja lesz, és persze a legkisebb, egy éves Húgom is felettébb hiányzik. -És akkor már mehetünk is egy boldog hírrel. Lehet, hogy kapkodásnak érzed, és az őszintét megvallva, nem így terveztem ezt, de lehetséges, az már nem lenne túl Ifenses. Egyszóval:-és hirtelen letérdelek a lány elé. Talán sok lány álma ez a pillanat, amiben most Angyalka részesülhet.- Elisabeth. Nagyon kevés ideje vagyunk együtt, de nem véletlen, hogy már együtt élünk. Végre meg akarok állapodni, nyugalmas, boldog Életre vágyok. Nem egyedül és nem akárkivel. Veled. Azt hiszem...-és mosolyogva a lány szemébe nézek-, Te vagy a másik felem, amit mindig mesélnek az okosok. Rád vártam egész Életemben. Hozzám jössz feleségül?És zsebemből kiveszem az ide rejtett kis dobozkát, kinyitom és a válaszára várok. Gyűrű.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Kis külön óra LyraHatalmas botorság volt tőlem, hogy annak ellenére is jelentkeztem a párbaj szakkörre, hogy voltaképp egyetlen varázslatot sem ismerek, ezért mihamarabb felvettem a kapcsolatot a tanársegéddel. Úgy gondolom, neki inkább van erre ideje, mint a tanárnak, és végül is, nekem egy felsőbb éves is megtenné,de így mégis csak jobb, tekintve, hogy barátkozós téren, cseppet sem vagyok a toppon. Amúgy, csodálkozom azon, hogy Lyra belement, mert lerítt róla, hogy neki ez cseppet sincs ínyére. Talán belátta, hogy azért mégis vannak kötelezettségei, vagy csupán jó időtöltésnek szánta, vagy engem szánt meg, bár az utolsóba még csak belegondolni se szeretnék. Nem vagyok olyas valaki, akit szánni lehet, persze, ha nyíltan felvállalnám a múltam, talán tényleg így lenne, de erről senki nem tud, leszámítva az érintetteket, hisz valamit mégis kellett írni arra a jelentkezési lapra. De nem boncolgatom tovább a dolgokat, hanem elindulok a rét felé, mert elméletileg ott lesz a különórám, feltéve, ha Lyra nem döntött mégis úgy, hogy ezt inkább kihagyja. Egy részről talán meg is érteném, hisz akik ide jönnek, talán valamit már konyítanak a dolgokhoz, de én nem tartozom közéjük, ebből kifolyólag nehezebb eset is vagyok. Sajnálom, nem tehetek róla, hogy később avattak be, sőt... ha a dühömből fakadóan nem sikerül szinte mindent összetörnöm, amit lehet, ki sem derült volna. Gregory számlájára írható ez is, hisz most elvesztette a kedvenc bábuját, aminek én örülök, hisz itt nem rángatnak dróton, nem kell fejet hajtanom, és csendben csinálni, amit mondanak. Épp ezért sem talárban megyek ki, hanem egy Nike melegítőben, a célnak megfelel, mert fogalmam sincs, mit tervez a tanársegéd, ahogy arról sincs, mi fog kisülni ebből az egészből. A rétre érve, nekidőlök az egyik fa törzsének, és úgy várok Lyrára.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
OpheliaNem mintha nem lett volna elég dolgom, még ez a lány is a nyakamba varrta magát, de hát mit tudtam volna ellene tenni, csak nem engedhettem nulla tudással a párbajszakkörre. Mondjuk az már nem fért a fejembe, hogy miért is jelentkezett valaki, akinek lehet, hogy még egy sima wasser is gondot okoz, na de ez legyen csak az ő gondja, az enyém meg az, hogy ha mást nem, de legalább a protegót megpróbáljam a fejébe verni. Nem öltöztem ki a dologhoz. Egy egyszerű szürke kapucnis pulcsi volt rajtam, hozzá farmernadrág és bakancs, lévén a rét vagy saras volt, vagy jeges, és az ablakból ezt nem tudtam megállapítani, szóval inkább mindenre felkészültem. Nem vittem mást, mint a pálcám, meg egy üvegben narancslevet, mert ha netán elájul, akkor utána jól fog esni. Mármint neki, és nem nekem. Miután bevágtam a tűzbe három troll dolgozatot, és üzentem a gazdájuknak, hogy vagy megírják még egyszer, vagy ők is rostonsültként végzik, elindultam a szabadba, hogy megkeressem a lányt. Egy fa mellett találtam rá végül. - Hello - köszöntem rá egy biccentéssel, majd rögtön a tárgyra tértem. - Kezdhetjük? Aztán ha a lány rábólintott, akkor elkezdtem adni a további utasításokat. - A párbajt köszönéssel kezdjük. Így - és mutattam a megfelelő meghajlást és mozdulatot. - Utána eltávolodunk, és felvesszük a következő állást. Itt bemutattam a párbaj alapállást, ami meglehetősen hasonlított a vívóállásra. - Ennek az a lényege, hogy minél kisebb legyen az a felület, amit eltalálhatnak rajtad - magyaráztam, hogy miért kell oldalasan állni. - Térd egy kicsit megrogyasztva, ugrásra készen. Miután már úgy éreztem, hogy elég volt az alapállás magyarázatából, tovább léptem. - A párbajnak nem az a lényege, hogy esztelenül átkozz. A jó párbaj olyan, mint egy sakk játszma. Nem az a lényeg, hogy az első ütéssel hazavágd az ellenfelet, hanem hogy kifáraszd, miközben te erődnél maradsz. Ha támadnak nem kell feltétlen pajzsbűbájjal védekezni, ha odébb is tudsz lépni, de vigyázz, ne ugrálj sokat. Sokszor elég, ha egy fél lépést teszel oldalra. Milyen átkokat és pajzsbűbájokat ismersz? - kérdeztem végül.
|
|
|
|
|
Dolánszky Alex
INAKTÍV
Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
|
13,
meg így egy hét múlva utólagos bálzárás 
Cuncimókus? Ejha, hova kerültem?
- Alex! - kiáltok vissza a vállam fölött, nehogy aztán úgy maradjak meg Tizenhármas emlékeiben, mint Cuncimókus. Az büszkeségem sárba tiprása volna. Tizenhármas, mi? Hogy is mondják? Bort iszok és vizet prédikálok? Na mindegy.
Odaérvén a figyelemfelkeltően elhelyezett bájitalokhoz hamar rájövök, hogy nem nekem való ez a móka. Ki kéne találnom, mi van az üvegben abból, hogy látom a hozzávalóit, meg hogy ránézek a löttyre. Hagyjanak már, majdnem buktam kémiából. Ezen okulva idén fel sem vettem a bájitaltant.
Csalódottan fordulok el az asztaltól, és csak lézengek néha szót váltva egy-egy érdekes kinézetű arccal. Apropó kinézet, van jelmezverseny is, úgyhogy én is leadom a voksomat. Bevallom, nem a legötletesebb jelmezre szavaztam, hanem a legjobb csajra, de ezt úgysem tudja senki. No meg gyanítom, hogy inkább a népszerűség fog nyerni, nem pedig az öltözet.
A bál elején belém kötő szemét görög szellem talál rám épp, és próbálom meggyőzni, hogy húzzon haza, amikor az egyik prefektusunk lép a színpadra. Már vége is a bulinak? A Launak megadott figyelmes csönd szerencsére a kötekedő kísértetet is lehiggasztja. Éljen, Lau! Dupla erővel tapsolok neki ezért a jótéteményért.
Nahát, Zach is előkerült? Megtapsolom a többiekkel együtt, na meg a véres menyasszonyt is a temetőből, ő a bálkirálynő.
Visszaszívom a népszerűségi versenyt. Úgy látszik, bejött a zombi a népnek, harmadik lettem a szavazáson! Menő. Majd még egyszer meg kell köszönnöm az arctorzító bájitalt annak az eridonosnak.
Na, de nem ez a lényeg, hanem hogy vittem a temetős játékot! Pedig az első fordulót jól megszívtam a denevérekkel, viszont úgy tűnik, senki nem tudja olyan jól kombinálni az eszet és a puskázási technikákat, mint egy levitás! Vagy a "csokit vagy csalok" kiskutyatekintetem vált be nagyon a falulátogatáson.
Telibe vigyorgok, ahogy átveszem a csokimat és az utalványomat. Kaja! A Pillangóvarázstól ugyan kicsit elveszi a kedvem az, hogy ott voltam Nikivel a múltkor... na. Szedd össze magad! Ha a teázás nem is jött össze, lesz egy ingyen hónapom gyűjteni a kilókat és a jobb emlékeket az étteremről.
A bolyjal tartok én is vissza a kastély felé. Ez az egész napos sötétség annyira elnyomja az embert, hogy nem kell könyörögni, hogy aludjak végre.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Tanárnéni Lyra kedve se túl rózsás, ezt már akkor látom, mikor megjelenik. A bakancsot észrevéve, próbálok nem rosszallást mutatni, és tényleg minden idegemmel azon vagyok, hogy ez ne mutatkozzon meg az arcomon. Nem hiába, ha valaki évekig úgy élt, hogy szinte beleprogramozták, hogy mit, hogyan és mivel vehet fel, az ilyesmi azért szúrja a szemét, de mivel így is hálás lehetek azért, hogy segít abban, hogy ne összekaparni kelljen a maradványaim, vagy épp retusálni a termet egy átkom után, így tényleg egy árva szót sem szólok. meghúzom a copfom, ami most a fejem tetején van, hisz ilyenkor azért összekötöm a hajam, még csak az hiányzik, hogy valami kár érje. - Szia, persze és még egyszer köszönöm - biccentek én is. A mosoly úgy tűnik egyikünk repertoárjában se szerepel, de ennek is csak örülök, talán úgy élvezhetőbb lesz, ha saját magam adhatom, és mindenféle kedélyes csevegést száműzve, csakis a feladatra összpontosítunk, mert lefogadom, hogy ő sem azért van itt, hogy spontán teapartit csapjunk, biztos akad jobb dolga is. Memorizálom a dolgokat, ami így egyenlőre még nem tűnik annyira vészesnek, azon viszont meglepődök, hogy itt is megadják a módját az egésznek - utalok itt a meghajlásra-, és persze egyet is értek vele. Tisztelni kell az ellenfelet, még ha utána földbe is döngöljük, vagy ő minket... nem mellesleg, a pukedlizés után ez igazán semmiségnek számít, és a kézfogásnál még mindig ezerszer jobb. - Ez így kicsit furán néz ki - vonom fel a szemöldököm, persze kötekedni egyáltalán nem szeretnék, csak ha olyan lennék, amilyen nem vagyok, most biztos vigyorognék Lyra beállásán, de annyi baj legyen, ezt könnyebb megjegyezni. - Értem, hát igazából, a protegot meg a tarantallegrát próbáltam, az utóbbi nem sikerült, de egész eddig a varázsvilágról nem tudtam, tehát kicsit le vagyok maradva ezen a téren- vonom meg a vállam, nem érzem szégyennek, vagyis nem az enyémnek, hisz akinek fel kellett volna erről világosítania, az nem tette meg.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
OpheliaEgy pillanatra felvontam a szemöldököm, hogy aztán egy fanyar mosolyt ereszek meg. - Mintha csak magamat hallanám. Jól emlékeztem még arra, hogy mikor először megmutatta nekem valaki, hogy hogyan kell beállni párbajhoz, kis híján képen röhögtem az illetőt. Bár kétségtelen, ha eltalál valami hülyeség és teszem azt órákig csigát köpsz, az rosszabb. Szóval éljenek a fura beállások. Aztán ahogy Ophelia tudatta, hogy mikkel próbálkozott már, bólintottam egyet. - Értem. Hát ez nem sok, de megértem a helyzeted. Egyébként szerintem jól fogsz haladni, mert még ha nem is varázsoltál eddig, idősebb vagy, mint a kezdők, tehát fejlettebbnek kell lenni benned a varázserőnek. Jól értettem, hogy a protegot meg tudtad csinálni? Még ha így is volt, az hogy valaki meg tudja csinálni csak úgy, mindenféle támadás nélkül, még nem jelenti azt, hogy élesben is menni fog. Teljesen más nyugodt körülmények között varázsolni, mint stresszhelyzetben, bár hogy kiből mit hoz ki az adrenalin, az megint csak változó. Ez a lány szerencsére nem tűnt olyannak, aki az első felé szálló átoktól reszketve összeesik, szóval reméltem, hogy rendben lesz. Egyébként ha nem feltételeztem volna, hogy van benne némi keménység, akkor kerek perec elutasítottam volna a párbajszakköri jelentkezését, mert nem az a cél, hogy minden diák a gyengélkedőn kössön ki tudás híján. - Rendben, próbáljuk ki. Kilövök feléd egy átkot, te pedig védd, ahogy tudod. Tarantallegra! Csak valami egyszerűt, hiszen nem volt célom elgyepálni a gyereket. Viszont kíváncsian vártam, hogy mit alakít.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Tanárnéni - Miért, te is arra gondoltál, hogy úgy néz ki, mint aki.... nos olyat csinál, amit az illemhelyen szoktak?- teszem fel a kérdést egy halvány mosoly kíséretében. Ritka alkalmak egyike, mikor ez a jelenség fellelhető az én arcomon, nem szokásom ilyesmivel dobálózni, főként, mert egy csomó mindennel ellent vall, amit belém sulykoltak, de tudom, ha Isobell most látna, felettébb büszke lenne rám, neki a rögeszméje, hogy legyek kicsit.... emberibb, de ez tényleg nehéz, és nem is mindig megy. - Igazából.... kicsit hülyén érzem magam amiatt, hogy ennyire fel kell zárkóznom, a szakkörre is emiatt jelentkeztem, aztán jöttem rá, hogy ahhoz minimális alaptudás sem ártana, és ezért mentem hozzád, hogy ne szerencsétlenül álljak ott. Amúgy, ha ez segít, nagyon fogékony vagyok, többen mondták már, szóval nem kell mindent a számba rágnod, talán így te is könnyebb helyzetben leszel- életemben nem beszéltem még ennyit, főleg nem ilyen normális hangnemben, de ha már mindenki más igen, legalább Lyra ne legyen rólam rossz véleménnyel, és amíg olyan dolgokról beszélünk, amik nem lépik át a határaim, nekem tökéletesen megfelel ez a helyzet. - Ohh... fejlettebb is... azaz nem tudom... mikor kiderült ez az egész, a végeredmény az lett, hogy összetört körülöttem minden- elégedett mosolyt villantok felé, amit talán ő nem érthet, de ott az az aprócska tény, hogy akkor Gregory húzott fel, az ő szobájában, amit talán még most renoválnak... Legalább ennyivel meg tudtam hálálniazt a sok jót, amit tőle kaptam. És igen, ez kivételesen egy olyan emlék, amire szívesen gondolok vissza bármikor, és ha erre gondolok, még a következmények is elviselhetőbbek. - Igen, persze nem harcoltam ki magamnak egy párbajt senkivel, lehet azt kellett volna...- vonom össze a szemöldököm, próbálok rájönni, hogy annak vajon milyen kimenetele lett volna, aztán megcsóválom a fejem, nem semmiképp nem jöttem volna ki belőle jól. - Protego - szinte Lyra átkával együtt hallatszik az én bűbájom is. Még szerencse, hogy figyelek arra, amit mondd. Mit ne mondjak, nem hagy időt... de ez jó, nem?
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Ophelia- Igen, épp arra - bólintottam nagyot, hirtelen nosztalgikus hangulatba kerülve egy pillanatra. Aztán tovább léptük, de a lány szavait hallva csak egy kissé feljebb vontam a szemöldököm. - Nézd, kérdezni és tanulni sosem szégyen. Én meg inkább örülök, hogy szóltál, mint hogy aztán ott kelljen felkaparni téged a földről, oké? - Nem vagyok az a kifejezetten biztatós típus, szóval Ophelia nem várhatott tőlem valami nagy szónoklatot, de azért lökhettem rajta szavakkal egy párat. Aztán mikor elmesélte hogyan jött rá a képességére, bólintottam. - Többnyire valamilyen erős érzelmi befolyás váltja ki, hogy megmutassa magát a varázserő. Nem csoda, hogy romboltál. Nem estem tőle hanyatt, sokan pusztítanak elsőre, én meg a melodimágiával jártam így. Mikor először istenigazából kitört belőlem, annak Kon feje látta kárát. - Mindenesetre örülök neki, hogy fogékony vagy, de akkor ne a szánkat jártassuk! - emeltem fel sürgetőleg a hangom, mert nem szerettem volna az egész napot itt tölteni. - Ja, és inkább ne párbajozz még egy darabig felügyelet nélkül. Én elhiszem, hogy bízol magadban, de még vagy egy fél évig hanyagold, mert öngyilkossági kísérletnek számítana. Aztán meg már nem leszek TS, szóval nem leszek felelős érted - mosolyogtam újra rá, nem kicsit számítóan. Szerencsére Ophelia egész gyorsan reagált, az átkomra, és igen, valóban sikerült neki a protego, de sajnos nem annyira, hogy a pajzsbűbáj ellent tudjon állni az én varázslatomnak. - Finite! - intettem le gyorsan a táncba kezdő lányt. - Jó lesz ez, csak koncentrálj jobban. A pálcát nagyon mereven tartod, próbálj meg lazítani. Újra! Tarantallegra!
|
|
|
|
|
Elisabeth Lovelace
INAKTÍV
- - mother;;
RPG hsz: 125
Összes hsz: 280
|
' Richard;; Amikor leült végre mellém összefűztem az ujjainkat, és a combomra tettem a már összekulcsolt kezeinket. Igazság szerint, lehet, hogy kicsit rohamtempónak tűnhetett ez a kapcsolat valakinek vagy éppen mindenkinek, de nem éreztem kényelmetlenül magam emiatt. Egyrészt, mert nem csak én akartam, hogy így történjenek a dolgok, hanem a mellettem ülő férfi is, másrészt, biztosnak éreztem az egész kapcsolatot. Nem féltem megcsalástól, és azt hiszem, egyikünk fejében sem fordult meg, hogy rövidtávúra fogjuk a dolgot. Igaza volt, amikor azt mondta, felesleges köröket járni. - Felőlem - nevettem fel. - Úgysem terveztem baglyot írni - mondtam, miközben közelebb hajoltam, majd megcsókoltam. Úgy éreztem, ehhez az emberhez tartozom. Furcsa, hogy ennyi évvel később jöttük rá erre mindketten. - Nekem nincs ellenvetésem - mosolyodtam el, bár némiképpen féltem is, mit szól majd hozzám a családja. Valahogy ez az ismerkedés sosem volt az erősségem a családokkal. Még a barátaim rokonait is félve ismertem meg. Valószínűleg ezt sosem fogom levetkőzni, de mindegy, nem is tettem szóvá Richard-nak. A vállára hajtottam a fejemet, de csak pár percre, mert értetlenül fordultam felé, amikor a boldog hírt hozta fel. - Mégis milyen hír...? - mire kimondtam már előttem térdelt, nekem pedig elakadt a lélegzetem, és döbbentem mosolyogtam. Egyik pillanatról a másikra felpörgött a szívem és a pulzusom ezzel arányosan szökött a magasba. Nem akartam elhinni. Csak hallgattam, amit mondott, és finoman, vigyorogva ráztam meg a fejem. Annyira hirtelen jött, hogy még fel sem tudtam fogni, hogy igen, most megkérték a kezemet. Könnyek szöktem a szemem a boldogságtól, majd a gyűrűre pillantottam, aztán ismét Richard-ra, végül suttogva szólaltam meg: - Igen - azután már az újdonsült vőlegényem nyakába vetettem magamat. A lendülettől eldőltünk és én rajta kötöttem ki. Beletúrtam a hajába és megcsókoltam. - Igen, boldogan hozzád megyek - válaszoltam most már normál hangerőn, szélesen mosolyogva, szemeibe nézve. - Szeretlek.Újra megcsókoltam, míg meg nem jelent ismételten Roni, és ránk ugatva várta megint gazdáját. Persze én még nem engedtem el Ifens, így a kutya türelmetlenebbül vakkantott párat. - Jól van, visszakapod! - mondtam még mindig mosolyogva, majd lemásztam Richard-ről és a kezemet nyújtva segítettem neki is feltápászkodni.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Tanárnéni Csak az első pillanatokban volt vicces a dolog, aztán jobban belegondolva, tényleg hasznos. Tehát már nem is tartom annyira viccesnek, mert épp a segítségemre is lehet. Persze arról is illene meggyőződnöm, milyen egy párbaj szakkör, mármint mindenki mindenki ellen, mint a kidobósban? Akkor hamar kispadra kerülök majd. - Igen, engem is ez a cél vezérelt, mikor bekopogtam hozzád- biccentek, mivel az én szemem előtt is az lebegett, hogy nem kéne összeszedegetni a maradványaim, vagy rosszabb esetben felújítani a termet. Az kicsit kellemetlen lenne. - Azért kicsit ijesztő volt... te hogy jöttél rá?- ha már van alkalmam rákérdezek, maximum válaszolni nem fog, de hát az előbb mondta, hogy kérdezzek nyugodtan, még ha azt nem is konkrétan erre értette. Amúgy is nagy ritkaság, ha engem érdekel valami, így hát most megragadom az alkalmat, hisz a másik ritkaság, hogy kivételesen olyas valakivel szívom együtt a levegőt, akivel még beszélgetni is lehet, és még mindig úgy, hogy nem lépünk át egy határt se. - Igen igen... biztos, jobb dolgod is van- terelődök is vissza a valóságba, ahol valaki készül épp megátkozni. Hmmm, mugli szemmel, simán elmenne egy akciófilm jelentetnek. - Oké, értem, amúgy se áll szándékomban, bár erről m ások tuti más véleményt mondanának- forgatom meg a szemem, majd már időm sincs tovább ragozni a dolgot. Lyra átkoz, én meg szinte vele egyszerre mondom ki az egyetlen bűbájt, amit tudok, és még sikerül is, de nem eléggé. Táncolni kezdek, de hála égnek ez sem tart sokáig, Lyra mondd valamit, és megállok. Na ez azért durva volt... - Rendben- lazítom el a kezem, persze nem annyira, hogy kiessen belőle a pálcám. - Protego- még szerencse, hogy megtanultam ezt a szót, így aránylag gyorsan sikerül kapcsolnom, bár a sokk miatt, nem tudom, hogy sikerül.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Ophelia- Hogy jött a varázserőm elő? Nem emlékszem. Anyám boszorkány, szóval nekem ez természetes volt. Valószínűleg már óvodás koromban kicsikartak belőlem valami reakciót - vontam meg a vállam. Ennyivel aztán szinte egészen be is rekesztettem a csevegést, hogy most már a párbajra tudjunk fókuszálni. Nem volt rossz kezdet, amit a lány produkált, szóval egyre bizakodóbban álltam a dologhoz. Szerencsére a csaj nem a nyűg kategória. - A Finite megállítja a saját magunk által küldött átkokat - magyaráztam, hogy mit hallhatott az előbb, aztán újra küldtem felé egy átkot. A mostani pajzsbűbáj már határozottan jobban sikerült, de még mindig átengedte a tarantallegrát, így a lány újból táncolni kezdett. - Finite! - intettem újra, aztán kommentáltam a dolgot. - Oké, ez lesz az. A pálcatartás rendben van, de nem figyelsz eléggé. Próbáld... átélni a varázslatot. Képzeld el, miközben végzed. Ha erre ráérzel, akkor sokkal könnyebb lesz bármit megcsinálni - majd hirtelen lőttem újra felé az átkot. - Tarantallegra! Nem hagytam neki gondolkodási időt, vagy csinálta, amit mondtam, vagy nem. A párbajokban az ellenfél se várja meg, hogy kitaláld, hogy mit is akarsz, én pedig nem töprengő bajnokot igyekszem faragni a lányból, hanem valakit, aki képes gyorsan reagálni. Véleményem szerint pedig ez akkor megy a legjobban, ha egyből a mély vízbe dobom. Aztán majd kievickél valahogy. Inkább most, mint akkor, ha már élesben megy a dolog - és itt nem a szakkörre gondolok.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Tanárnéni - Jó lehet neked- fanyar mosoly kúszik az arcomra, de aztán rezzenek is vissza valóságba. Nem nosztalgiázni, meg lelki sebeket gyógyítani jöttünk ide, így a feladatra koncentrálok, agyalni később is ráérek. Próbálok én minden tőlem telhetőt megtenni, és bízom benne, ez látszik is rajtam, bár ha még nem lépett le, biztos látja a próbálkozásom, meg azt, hogy ezt tényleg akarom. - Oh... oké, ezt jó tudni, meg is jegyzem- biccentek, mégis jobb tisztában lenni azzal, mivel vethetek véget egy varázslatnak, ha már egyszer normálisan is menni fog. Egyenlőre viszont táncikálok, másodszorra már nem is ér akkora meglepetésként. Próbáljam átélni... nos, miért is ne. Ahogy Lyra mondja mit csináljak, vele párhuzamosan csinálom is. - Protego- még a hangom is határozottabb, és hát... számítottam erre, de talán még mindig gyorsabb volt. Remélem, azért már sikerül.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
OpheliaA "jó lehet neked" megszólalásra újra a lány szemébe néztem. - Ne hidd - ennyit jegyeztem csak meg, nem kezdtem mesélésbe, elvégre semmi köze nem volt hozzá, hogy honnan jöttem és ki vagyok. Ahogy én sem kérdeztem őt, ugyanúgy nem fogok kiadni magamról a tevékenységünkhöz felesleges információkat. Aztán újabb támadás, újabb próbálkozás, és láss csodát! Ez úttal sikerült. Még kicsit reszketeg, de az átkot nem engedte át, és ez a lényeg. - Nagyon jó! - kiáltottam fel, mikor a lepattanó átkom a földnek csapódott. - Petrificus totalus! Capitulatus! - soroltam gyors egymásutánban, remélve, hogy a lány kapcsol, és épp ilyen tempóban újra megvédi magát a pajzzsal, még ha nem is tudja, hogy mit jelentenek a szavak. Azonban ha ezzel a körrel végeztünk, akkor úgyis leülünk egy kicsit pihenni, mert nem lehet neki egyszerű elsőre ennyit varázsolni, és majd közben elmagyarázom, hogy mi, merre, hány méter. Egyébként határozottan meg voltam elégedve azzal, ahogy haladtunk, mert beigazolódott a sejtésem, hogy idősebb diák kezdőként is jobban tud teljesíteni, mint az egyszerű elsősök. Már csak az volt a kérdés, hogy vajon mennyire kitartó a leányzó, illetve, hogy mennyire van érzéke az átokhoz. A pihenő után majd azzal folytatjuk a tanulást.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Tanárnéni Biccentek, ugyanakkor megnyugvással tölt el, legalább egy kicsit, hogy nem csak nekem volt elcseszett gyerekkorom, mert a "ne hidd" erre enged következtetni, persze nem firtatom, nincs hozzá jogom, de a tudat, hogy valaki talán.... na mindegy, ez most kellett nekem. Tényleg szükségem volt arra, hogy nem csak én vagyok az egyetlen selejt múlttal ellátott egyén ebben a kastélyban, így újult erővel állok neki a gyakorlásnak... mit gyakorlásnak, tanulásnak. Elégedettséggel tölt, hogy végre sikerült, így tényleg úgy érzem, nem feleslegesen rabolom az idejét, persze nem sokáig agyalok... - Protego, protego- az előzőeken felbuzdulva, még egy fél lépést oldalra is lépek a két átok között, mert mintha az elején azt mondta volna, hogy olykor ez is használ. Így meg már tényleg kezd tetszeni ez a varázslás, legalább is, a pajzsrésze már megy... és csak ezt az egyetlen varázsigét tudom, de ennyi remélhetőleg épp elég ahhoz, hogy ne darabokban végezzem, az meg sem fordult a fejemben, hogy a szakkörön nyertesként végzek, már ha van olyan, hogy nyertes. Ha sikerül, a térdeimre támaszkodom, és kifújom a levegőt, mert azt nem mondhatom el magamról, hogy bele se fáradtam, igen is nehéz dolog, főleg így elsőre. Több órányi gyakorlás eredményeképp sikerült még elsajátítanom pár átkot, és nyíltan kijelenthetem, lemondok az izzadtságtól büdös melegítőmről, na de... legalább így nagyobb esélye van annak, hogy egybe elhagyom majd a termet. A szobámba visszaérve azért még belevettem magam az egyik könyvbe, hátha tanulok még valami hasznosat.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Endre... round II.  Komoly elhatározásra jutottam, méghozzá arra, hogy kezdek valamit a hirtelen indulataimmal, mondjuk levezetem, persze nem valakiken, legyen az bármennyire is vonzó, sokkal inkább a kviddicsen, hiába nem értek hozzá. De már rajta vagyok az ügyön, ez az ágyam mellett éktelenkedő vaskos könyveken is látszik, nem, nem csak dísznek vannak ott, és igen, legyen bármilyen meglepő is, tudok olvasni. Senki nem gondolta volna igaz? De könyörgöm, tehetek én arról, hogy mihelyst valaki elkezd adni magára, máris üresfejű libának titulálják? Még ha nem is szőke? Az az már nem, úgy van kérem szépen, hivatalosan is sötét lettem, oké, ez sem jobb, de legalább a sztereotípiákat, meg a szőke nős vicceket mellőzik közelemben, valljuk be, felettébb idegesítő, főleg, ha az illető ezzel akar bevágódni - ami esetben nehezebb, mint hegyet mászni-, aztán meg csodálkozik, ha kisvártatva egy pofon büszke tulajdonosa lesz. Na de a kviddics mellett a varázslásra is rágyúrtam, olyannyira, hogy protego már megy. Oké, bevallom, eddig ez az egyetlen varázslat, amit tudok, de felettébb büszke vagyok magamra, és hálás Lyrának, még ha egyáltalán nem kímélt. Így visszagondolva, nagyon röhejes látvány lehetett, mikor a réten csak úgy táncolni kezdtem, vagy az itteniek már megszokták? Mindegy is, a lényeg, hogy most egy csárában ülök, ahol kivételesen nem verik át a fejem, bár hozzátenném, most csak szigorúan kólázom, szükségem van az összes agysejtemre, igen, mivel vannak, lehet, ez is újdonságnak számít. Bár a légkör korántsem olyan kellemes, mint a Pubban, de nem kockáztatom meg, hogy még egyszer összefussak azzal a... ááá mindegy is, annyit sem érdemel, hogy rá gondoljak, nem hogy még fel is húzzam magam. Ordibálásra kapom fel a fejem, amit aztán meg is csóválok, hihetetlen, az a pasi hányszor fog még látványosan örülni annak, hogy legyűrte azt a gizdát szkanderben?
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Hűen vágyott társaságának, tehát nagy taps a színpadon következő HisztérikánakKosz. Ez volt az első gondolata Araczkinak, aki a hely kilincsével bajlódva csak nagy nehezen jutott be oda. Szánt szándéka volt, hogy minél kevesebb idő alatt, minél több hellyel ismerkedjen meg. Leginkább a beülős helyekre fente a fogát, a kocsmák és pubok ezzel prioritásban igen magasan vezettek. - Igen - vigyorodott el, ez a hely valóban férfiaknak való, és talán lecsúszott nőknek, akik már nem lelik örömüket másban, az élet apróbb-nagyobbacska ajándékaiban. - Férfias helynek tűnik. Legalábbis a szaga, a piszka és az itt tartózkodók kinézete alapján. Ide betérnem tévedés lett volna?Ekkor pillantotta meg azt az ismerősnek tűnő, és nagyon nem szimpatikus arcot, akivel nem is olyan régen, egyik kedvenc helyén: a konyhában találkoztak először. De akkor még egészen más hajszínben pompázott ez az elkényeztetett lány, akiről Endrének halvány lila gőze sem volt, hogy miért van éppen most, - és legfőképpen, hogy miért van - éppen itt, ezen a helyen, ahol a kosz, a baktériumok, és a legtöbb lecsúszott varázsló, boszorkány, és ki tudja még, hogy milyen lény tartózkodott. - Szép. Mesterséges intelligenciát varázsoltál magadba, a hajadon keresztül? - kiabált oda az ajtóból a lánynak, majd meg sem várva a valószínűleg kellemetlen választ, odament a pulthoz, helyet foglalt egy bárszéken, és szólt a kiszolgálónak vajsör ügyben. Elégedett volt az itteni árakkal, legalábbis az árlapot szemügyre véve, és a közérzete sem lett rosszabb attól, hogy éppen itt tölti szabad estéjét. Sem szorgalmi írásra, sem vaskos könyvek olvasására nem vágyott ezekben a percekben.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
A srácnak, aki hiányzott, mint kecskének a kés *-* Persze, vicces a részegeket bámulni, van, mikor fel is kacagok. Hogy miért járok ilyen helyre? Egyszerű. Mert itt a kutya nem törődik azzal, ki vagyok, milyennek kéne lennem, és hát... napi huszonnégyben a rideg szobrot játszani - vagy mást- eléggé fárasztó, és néha kell a kikapcsolódás, még akkor is, ha korlátolt helyekhez van kötve. Végtére is a részegek másnapra úgyis elfelejtenek mindent, és elég kis esélyét látom annak, hogy pont én maradnék meg az emlékezetükben, legfeljebb, ha felpofozom őket, de szerintem akkor is csak pislognak, hogy hogyan került oda az a folt na mindegy. Azt hallgatom, hogy mennyire szemét a polgármester, mert hogy... - El sem tudom képzelni, ki hiányzott egészen idáig- motyogom a poharamnak csüggedten. Meg nem fordult volna fejembe, hogy ide más diák is betenné a lábát, így hát... lőttek a nyuginak, vagy nem. Nem hagyom, hogy a kedvem vegye, nem fog neki összejönni, nem fog felhúzni. - Óóóó nekem is hiányoztál- bájos mosolyt küldök felé, még kacsintok is mellé, aztán kortyolok a kólámból. A tekintetem a szkandermeccsre siklik, és gonosz mosoly ül az arcomra. Ideje visszavágni, még ha ilyen módon is, Endre hálás lehet, hogy nem török szét semmit, és nem vágok hozzá semmit, pedig az sem áll messze tőlem. - Héy uram. A pultnál ülő fiatal ember épp az előbb mondta nekem, hogy van három galleonja arra, hogy simán leveri szkanderban- kiabálok oda a nagydarab hapsinak, aki erre kihúzza magát, kritikusan végigméri a háztársam, majd hangosan felröhög. - Na akkor gyere fiam, ha már egyszer ekkora szád- szól oda neki akadozva, mire belőlem újabb kuncogás tör fel, majd ha Endre rám néz, kihívó mosollyal emelem meg a poharam, amiből aztán egy újabbat kortyolok. Na ez érdekes lesz.
|
|
|
|
|
Araczki Endre
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Hisztérikának sok szeretettelSzóval nem volt túl nehéz arra a következtetésre jutnia, hogy igen, tévedés volt ide betérnie ezen az estén. Viszont ez a hely is kihívásokkal volt teli, méghozzá rögtön az első szembejövő attrakciót a sötét - ez mindent elmond - lány szolgáltatta neki. A felé intézett mosolyt ugyan nem látta, de a hang eljutott az ő fülébe is, de egyelőre nem törődött vele túlságosan. A nők fecsegnek, ez a fajta meg általánosságban véve cincog, ha kell, ha nem. - Hiányoztam, mi? - mondta halkan a vajsörnek, hangján szarkazmus éle ült, de ezt csak a fiú mellett terpeszkedő kövér és nagyon büdös boszorkány hallhatta. Endre vidáman kortyolgatta a finom nedűt, amely akár fel is vehette volna a versenyt a jóval drágább, és persze csillogóbb pubbal szemben is. - Ez jó! - bólogatott szava igazának valóját mutatva a pultos felé, bár azon nem látszódott, hogy akár egyetlen vendég véleménye is érdekelné. Ez viszont a fiút nem zavarta, ő magában is szívesen beszélt, egy kocsmában meg - főleg az ilyen utolsó csárdák egyikében - gyakori volt, hogy a részeg vendégek elcseverésztek olykor magukkal is. - Hiszen néha meg kell hallgatni egy zseni véleményét is, nem igaz? - tette fel a kérdést ajkaihoz emelt korsójának, majd az éles hangra hirtelen fordult meg. Cincogó ismét kinyitotta a már jól ismert, igen okosnak vélt száját, és mintha a pultnál ülőt szólítaná kis mondókájában. Körbenézett, de maga körül nem látott olyat, aki szóba jöhetett volna, hiszen jobbján a büdös nagyasszony, balján pedig két nagyon öreg varázsló diskurált a Minisztérium adósságkezeléséről. Endre hátrafordulván, érdeklődve bámulta a feketés sörényű Opheliát, majd felhúzott szemöldökkel hallgatta, ahogyan megszólította azt a nagydarab pasast, aki ocsmány és undorító is volt egyben, na meg elcsukló hangjából ítélve, szomjas sem volt ma már. - Drága, Ophelia - pattant fel a kissé már szakadt bőrfelületű bárszékről, és levette dzsekijét, felgyűrte vörös ingének ujjait, majd összehajtva a bőrkabátot, letette előzőleg elhagyott helyére. - Kegyedért, bármit. Visszafordult egy pillanatra a pulthoz, több, nagy kortyot vitt véghez, majd kissé remegve, de megközelítette az ocsmányságot. Ajkait undorodóan húzta, testtartásából messziről látszott, hogy nem szívesen ül le az 'úrral' szemben. Hátrapillantott Hisztérikára, majd saját magát nyugtatni akaró sóhajtás után leült, és jobb könyökét felvágta az asztalra. - Egyszer élünk, nem? - nevetett fel, de humorára jelenleg senki sem volt kapható. Volt, aki közönyösen bámulta véges kimenetelű párbajuk kezdetét, volt, aki rázta a fejét, és volt egy boszorkány a sarokban, aki - Endre szerint - totál begerjedve nézte a fiatal fiút. - Szóval, kezdhetjük - mondta, miközben baljával idegesen ütögette combját, és erőteljesen izzadni kezdtek tenyerei. Ugyan, ez csak egy részeg ember... ez csak egy büdös disznó... igen, ez csak egy varázsló, aki mindjárt kitöri az egész karomat.A férfi szintén felkönyökölt, majd gonosznak szánt, de a részegségtől már kissé visszataszítóbb vigyort villantott, amely láttatni engedte, hogy egyetlen foggal sem rendelkezik már, csak itt-ott tűnt fel pár darab csontmartalék. A fiatal és az idősebb kezek összeértek, a fiú érezni kezdte a nyomást, izmai feszültek, ahogyan csak bírták az inak. Ez nem fog menni, Araczki, arra mérget vehetsz. Gondolatai ezekben a másodpercekben szárnyaltak, és még csak alig fél perce küzdött a kocsmák sportjában, homlokán már megjelent az első izzadtságcsepp is. Úgy tartotta a büdös férfit, amennyire csak ereje engedte, de lássuk be, esélye sem volt győzni. Körülöttük az emberek vijjogtak, harsányan nevettek, és mindenki látta, ahogyan Araczki keze landol az asztal lapján.
|
|
|
|
|
Janey Forerst
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
|
JeffMegint Edictum cikk, megint a Deja vu életérzés. Igazából fogalmam sincs, hogy lehet-e valóságalapja a cikknek. A fejemben lévő gondolatok kuszák. Megint minden olyannak tűnik, mint régen. Csak a szereplők cserélődtek fel. Bár ez nem teljesen igaz, de igazából Lola halála körüli események kiestek, teljesen. Arra emlékszem, hogy elindultam otthonról, kiszellőztetni a fejem, aztán a következő emlékkép már az, hogy Jeff kanapéján ücsörgök és ő átölel... Na és innentől már minden kusza. Nagyon ki voltam akkor. Erős nő vagyok, de az, hogy Gergő előtt teljesen erősnek kellett mutatnom magam, és nem volt alkalmam arra, hogy levezessem a tragédiából adódó feszültséget kikészített. Nem a csendes fajta vagyok, ha ilyenek feldolgozásáról van szó. Emlékszem, hogy Jeff halálhírére is a londoni szobám úgy nézett ki, mint egy háborús övezet. Nem maradt ép tárgy a szobámban. Aztán persze lenyugodtam, de most ugyanezt nem játszattam el. Hirtelen szakadt rám a nagy teher, amely alatt akár összeroppanni is képes lettem volna, pedig minden klappolt az életemben akkor és most is, csak váratlan volt, túlzottan elkényelmesedtem talán és bizony azért az utóbbi időben érzelmesebb emberré váltam, mint az előtt voltam. Persze ettől még az alvilági dolgaim nem szűntek meg és továbbra is ugyanúgy élem az életemet. Van két gyerek, akit nevelek, van egy vőlegényem és gyereket tervezünk, ami talán össze is jött. Csak valami motoszkál bennem. Mi van, ha valami ezt a jelenlegi idilli képet megtöri? Mindig jött valami, ami tönkretette a boldogságomat és most is talán éppen azt hívtam el ide, a csárdába egy kis beszélgetésre. Írtam egy baglyot ma reggel Jeffnek, hogy pontban 14:00-kor várom őt a csárda pulttól jobb oldalra elhelyezkedő kis zugában, mert beszélnem kell vele. Nem szeretem a homályos fontokat az életemben. Tudnom kell, hogy mi is az, amire nem emlékszem. Vagyis emlékszem, de mégsem. Dereng valami, de csak egy álomnak tűnik az egész. Talán csak elnyomom. Nem akarok emlékezni azokra a napokra. Most, hogy már túl vagyunk a gyászon azt az időszakot eltemettem magamban, minden emlékével együtt. Vagy legalábbis megpróbáltam. Belépek a lepukkant csehóra emlékeztető csárdába. A pubot jobban szeretem, de ott többen is ismernek. Most nyugira vágytam, amit ezen a zajos, mocskos, hangos helyen véltem megkapni. Néhány szempár rám szegeződik. A munkaidőszak sokak számára mára véget ért és itt eresztik ki a fáradt gőzt, pont ahogy vártam. Ügyet sem vetve a méregető pillantásokra a megbeszélt asztalhoz megyek, nem ül ott senki és mindegyiktől távol van. Levetem a kabátomat és összehajtva a háttámlára rakom, majd leülök és idegesen dobolni kezdek az ujjaimmal az asztalon. Vegyes érzelmekkel várom, hogy megjöjjön. Öltözet
|
|
|
|
|
Bácskay Hella
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
A kis morcos <3Gyerekeknek kedve jó, édes élet Haribo... Dudorászom magamban a mugli reklámzenét, amit az egyik kislánytól hallottam, amikor anyuék valami nagy bulit csapnak nálunk. Nagyon megtetszett és ha éppen eszembe jutnak a gumimacik, akkor mindig ezt kezdem el dúdolni. Bár ez most éppen nem vág a forró csokimhoz, amit jókedvűen szürcsölök. Igen, jó hangosan szívom be a folyékony boldogságot. Otthon sose szabadott ilyesmit csinálnom, így most kihasználom az alkalmat és ha egyedül vagyok, akkor minden olyan dolgot művelek, amit nem szabad. Egyszer például a rágót felragasztottam az asztalra. De egy manó észrevette és még azon nyomban le is vette és morgolódott rám. De nem baj, jó volt kicsit kipróbálni milyen dolog is az, ha az ember nem kis angyalka. Mert hát Bátyuskám mellett nekem illett annak lennem. Egy kissé ördögi angyalkának. És ha már a bátyusnál tartunk, akkor az éppen most morcolódik be a társalgóba, ahol lezuttyan mindösszesen egy köszönést elmorogva. Felrántom szemöldökömet, a poharamat lerakom és a szám elé kapom a kezemet. - Mindig is tudtam, hogy egyszer ki fognak cserélni az ufók, de azért reméltem, hogy nem ilyen leszel. Na várj, mindjárt segítek rajtad. Ez majd meggyógyít! - Kapom elő a zsebemből a csoki és cukorkapakkot, amit Olinak hoztam és nagyon fontoskodva ki is bontom a csokit és a szájába dugom, mint ahogyan a kisbabának szokták a bébi papit. - Na már jobban vagy? Vagy Be kell vetnem Tyutyut is? - Kapom fel a hűséges szuperhős segédemet, Tyutyut és Oli felé közelítek vele, aztán inkább úgy döntök, hogy én ugrok az én nagy szuperhősöm ölébe egyik kezemben a cukorkákkal másik kezemben a plüsskutyámmal és megölelem az én nagy mamlasz bátyusomat. - Hiányoztál, tudod-e? Kerestelek a minap. Mikor is volt az? Jaj, elfelejtettem. Tudod, memóriában nem vagyok valami jó. De mindegy, szóval a múltkor, de senki se tudta, hogy hol vagy és meg nem tudok elmenni az Eridonba. - Lebiggyesztem a számat és visszabújok a nyakába a kis táncoslábúnak, de nem tart sokáig a bújás, mert megint eszembe jut valami, amit sürgősen el kell mondanom neki. - Azért hívtalak ide, mert anya írt, hogy te nem válaszolsz neki, mert irtómirtó fontos lenne, hogy még ma adj neki valami hogy is hívjákra választ. Te biztos tudod mire gondolt. - Megrántom a vállam, aztán végre tényleg befogom a lepénylesőmet egy kicsikét, mert eddig igencsak megvontam Olika szólásszabadságát.
|
|
|
|
|
Kiva Faraday
INAKTÍV
.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
|
RobiNédda', kit hozott ki a lágy déli szellő a vackából! Igen, én magam is nagyon furcsának tartom, hogy nem éjjel kettőkor indulok el valamerre kóricálni. De hát a változatosság gyönyörködtet - állítólag. Majd most kiderítjük. Igazából halvány milkalila fogalmam sincs arról, hogy mégis mit szeretnék csinálni és hogy ezt a sok mindent mégis merre szeretném végrehajtani. Nem baj, gondolkozzunk egy picikét, mi lenne, ha a másodikra mennénk a társalgóba? Hmm, nem rossz ötlet, akkor esetleg el is indulhatnánk arrafelé. Csak ön után hölgyem. Nem, nem, csak ön után. Miután ezt a kis belső párbeszédet Kiva és Myra lejátszották, tényleg megindulok a kigondolt cél irányába. Igen, kicsit ciki hogy picikét skizofrén vagyok, de ez még nem a túl súlyos eset. Legalábbis szerintem. Lehet hogy egy doki már ettől is frászt kapna, pedig szerintem az egyik legjobb társaság önmagunk. Néha elengedhetetlen, hogy ilyet is csináljunk. De lehet ezt is csak azért gondolom természetesnek, mert a kerekeim egyet kattannak előre, kettőt meg hátra. Bekukkantok az ajtón és örömmel tapasztalom, hogy nincs bent senki. Igen, furcsa ezt egy emberközpontú, társaságszerető Eridonostól hallani, de nem tudom, mostanában jól esik. Na nem mintha annyit járnék társaságba, az órákról is rendszerint kimaradok. Ez egy ilyen korszak. Az egyik asztalhoz csoszogok (igen, vegetatív üzemmód aktív), töltök magamnak egy nagy bögrébe kávét és lehuppanok az egyik kényelmesnek látszó fotelbe. Lassan szürcsölni kezdem a fekete kenyeremet. Nem olyan régen keltem fel, kell egy kis lendület, hogy meginduljon a napom.
|
|
|
|
|
Széles Veronika
INAKTÍV
Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
|
- Példát?
Még senki se mondta, hogy példát kéne venni róla. Neki ez olyan természetes, hogy így kell viselkedni, persze tudja, hogy van, akinek nem, de ide mondjuk sok nagyon gazdag diák kell, nekik még jó, hogy nem kell, de biztos benne, hogy akinek kell, azok dolgoznak is, csak mondjuk nem olyan régóta, mint ő.
- A bordái is? Szegény. Olyan kis szánni való lehet. Nem gondoltál még rá, hogy legalább alap kinézetére felhizlalod?
Ő ezért is kezdte el. Az elején olyan kis vékony volt, ez motiválta, hogy az aprót beledobja, és amíg a paci elkezdett jobb színben lennie, ő is hozzászokott, hogy minden munkanap után betegyen egy részt az aznapi fizetéséből, majd ez átalakult, és onnantól már a borravalót és a fizetése egy részét is oda teszi. Kialakult, hogy mi szeretne lenni, hogy ehhez mennyi kell, és bár egy ideig számolta, mennyi van benne, most már ez is elmarad. Nem érdekli, majd ha szüksége lesz rá, kiderül.
- Barátom, mármint a legjobb barátom.
~ Azt hiszem, mostanra már mondhatom ezt róla. ~
Ez a gondolat örömmel tölti el. Sose volt még legjobb barátja, erre itt van most Áron, akivel meg tudja beszélni a dolgokat, aki ott van mellette, akinek tényleg elmondhat bármit, legfeljebb kiröhögi, de utána foglalkozik vele. Szeret vele lenni és, ahogy megtapasztalta a férfi is így gondol a vele töltött időre.
- Ez nem olyan vészes dolog, mármint nekem nem probléma, hogy beszélek róla. Ha a párom lenne, akkor se lenne, de nem. Áron tanár a suliban, fotográfiát tanít, én a segédje vagyok. Az iskolában hivataloskodunk, iskolán kívül barátkozunk. Sok diákjával van így. A tanári kar idősebb tagjainak biztos furcsa lenne. Ha érdekel a fotózás érdemes felvenni, ötödévtől lehet és én vagyok a tanársegéd.
Egy kicsit ki is húzza magát. Szereti ajánlgatni a tárgyat, mert szerinte remek, könnyű belőle jó jegyet szerezni, ha az embernek egy kis érzéke van hozzá. Néha nagyon jól jönnek a könnyed tantárgyak is, melyek felnyomják az ember átlagát.
- Igen, én és egy másik lány, felváltva, ő van reggel - délelőtt, amíg én suliban vagyok, aztán a délután - este az enyém. A tulaj nem szereti a manókat, szerinte az iskolában oké, mert ott nagy adagok készülnek, de itt a minőség, az egyediség számít, amiben igaza van, hiszen fent kell tartani a jó hírnevet. Ehhez pedig emberek kellenek, mert mi a részletekben is könnyen elveszünk és ide pont ez kell. Szerintem érződik is, hogy más, mint a kastélyban.
Arra, hogy finomabbak voltak feljebb kúszik a szája széle, igazán örül neki, hogy így gondolja a fiú. Szereti az elismeréseket, szebbé teszik a napját.
- Délután kezd fellendülni igazán. Délelőtt olyan kis átlagos, elmegy kategória, délután viszont, ahogy mindenki ebédelt, jön a desszert és akkor itt ragadnak. Hétvégén dugig van, olyankor van, hogy sorba állnak asztalért. Meg várakozás közben rendelnek mindenféle italt, mire bejutnak, addigra tele vannak, aztán rosszul érzik magukat és rendelnek valamit, ülnek felette, várják, hogy beléjük férjen. Érdekesek az emberek.
Ő kifejezetten az a kutató fajta, aki vizsgálja az embereket. Néha már belépéskor tudja, hogy mikor fog egy pár szakítani, melyik az első randi, ki az aki többet akar a másiktól, de feleslegesen. Egyszóval az itt történő események alapján az elméletet már nagyon tudja, csak a gyakorlattal van lemaradva.
- Hét végére kétszer több navinést fogsz ismerni, mint én az elmúlt négy évben. Ez az előnye, ha a kastélyban laksz és nem csak órahallgató vagy.
Na igen, neki például szobája sincs, ha esetleg fent ragad, mert elnézi az időt, rendszerint a kandalló előtt, vagy a gólyalakban húzza meg magát, attól függ, hogy éppen hol vannak kevesebben. Nem akar pletykától kipirosodott elsős kislányokat zavarni, de azt sem, hogy furcsán nézzenek rá, amikor a kandallónál reggel egy szuszogó alakot találnak.
- Komolyan? Tényleg az állatok vonzanak? Ez csodás. Imádom az állatokat, ha gondolod, egyszer megmutatom, hogy hol lehet közelebb osonni hozzájuk. De vigyázni kell. Nemrég egy lány meghalt, mert véletlenül kiengedtek egy steelert, elég csúnyán elbánt vele, pedig kedves volt, a háztársunk, meg nekem az évfolyamtársam is. Csak ő olyan csendes, magának való ember volt. De segítőkész.
Egy kicsit megáll a gondolatban. Nem tudja, hogy azt a kis apró információt, ami még a fejében van, hozzátegye-e. Nem olyan kellemes ez a téma, de úgy érzi, illendő lenne megemlíteni.
- A lány szellem lett és ő lett a házszellemünk. Borbást senki se találta jó ideig, a kislány pedig nem tudott elmenni, mármint a túlvilágra, így Goldman professzor és Adorján úgy gondolták, hogy lehetne ő a házszellemünk, így maradhatott a házában. Szerintem kedves tőlük.
Amikor még friss volt az élmény, olykor eszébe jutott a lány, és olyankor mindig nagyon szomorú lett, főleg, miután megjelent újra a kastély falai között. Olyan rossz belegondolni, hogy ő is ott szokott bemászni, hogy megetesse az unikornisokat, és ha nem figyel nagyon, akkor ő is járhatott volna így, abba pedig tudja, hogy a szülei belehalnának.
- Volt más is? Vagy csak ő? Mert ha volt más is, akkor neki kéne mondani, hogy hátha tud még valamit tenni. Tudod, véletlenül minden beszélgetésben rá terelni a szót, képeket látható helyre tenni róla, ilyesmi. Hatni a tudatalattijára, hátha ráeszmél, hogy neki a lány kell. Akkor mindenki boldog lenne. Oké, a mostanit kivéve, de a jó ügyért történne.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
LotteMég mindig nem érte teljesen, hogy miről beszél a lány, mi köze a mugli iskolarendszernek ahhoz, hogy ő idejár és itt hányadikos. Persze utána már kezdte kapizsgálni a rellonos, hogy miről is van szó, de annyira nem volt érdekes a téma, hogy jobban belemenjenek. A lényeg, hogy harmadikos helyett másodikos Lotte.
- Értem. – fűzi hozzá a féligazságot, hogy ezzel elejét vegye a további magyarázatnak. A lila tincsek kósza játékát figyeli inkább lopva és kortyolgatja tovább az italát. Majd, mivel váratlanul ült le hozzá, váratlan kérdéssel örvendezteti meg a lányt, már ha neki ez öröm.
- Bakker, remélem felvetted az önismeretet. Tuti jól lennél Alexa néninél… Figyelj, ha nekem minden K lett, neked sem lesz nehezebb. Ki lehet bírni, csak néha kell tanulni. – rántja meg a vállát, mert neki a tanulás jelenleg nem jelentett eddig kihívást. Nyilván az anyag egyre nehezedik majd, szóval most még nyugodtan mondhatja, hogy minden, de tök könnyű. Az ő ambíció egyébként pedig nem a tanulásba merülnek ki, az csak a hasznos mellékes, mindig is az volt. Egyszer ő is abbahagyja majd a kviddicset, akkor nem lesz hátrány, ha több mindenhez is ért. Közben mindketten végeznek az evés-ivással, Yarista pedig jólesően dől hátra, mielőtt válaszolna a kérdésre.
- Én csak egy egyszerű kviddicssztár akarok lenni, akire felnéznek az emberek. De ez még nagyon messze van, mindenféle téren. Egyrészt nincs miért felnézni rám, másrészt a képességeim sem olyanok még, hogy az legyek, de hajtok, hogy mindkettő sikerüljön. Az iskola csak másodlagos. – ezzel nagyjából mindent elmondott, amit szeretett volna erről a témáról, belesűrítette a mondandójába a lényeget.
- Eszünk még valamit, vagy megyünk? Nekem ez a forró csoki bőven elég volt mára. – mosolyog a lányra. Nos, ha nem lenne kötve a keze, biztos tudna még pár témát felhozni Lottének, hogy hova mehetnének, de így? Van hátránya ennek az állapotnak is…
|
|
|
|
|
Erdős K. I. Julianna
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Yar Sok "szenvedéssel" jár a kezdet, de ez mindenhol így van. A túlzott udvariasság bár cseppet feltűnik mindkettejüknek, azért nem kell neki akkora feneket keríteni, így nem is kerül szóba. A csend végig megmarad, egészen addig, míg a fiú be nem fejezi az ismételt próbálkozást, ami jóval sikeresebbnek bizonyul, mint az első. Gyakorlás és segítség. Úgy tűnik ez lesz nála a megfelelő módszer. Azután, hogy minden úgy sikerült, ahogy annak kellett volna már az óra elején is, és ami az elvárható tőle, léphetnek is tovább. - A feladat hozzád mérten tökéletes, így ha nincs kérdés, akkor kapod a következő feladatot. Mosolyodik el, majd a gömböt eltünteti a fiú kezéből, hogy helyette egy jóval nagyobbat tegyen az előző helyére. Látszólag ugyanaz, de ha hozzáér a fiú, akkor azt tapasztalhatja, hogy még "tiszta" a gömb, és annak tartalma. Hogy mi is vele a feladat? - Ezzel ugyanaz a feladatod, mint múltkor. Csinálj vele, amit akarsz, de lehetőleg ne azt, mint amit most megtanultál. A cselekvésed legyen ösztönből, és megint nem fogok segíteni. Tehát összefoglalva. Mutass nekem még valamit, valami újat, valami mást. Rád bízom, hogy. Unalmasnak tűnhet a feladat, mint amit már a múltkor is eljátszottak, de mégis más. És nem mellesleg oka is van annak, hogy ez így történik, és nem másképpen. Nem kell rohanni az órákkal, a fiú még bőven ráér mindent elsajátítani, emiatt a sokszori, újbóli próbálkozás, látszólag ugyanaz. Ugyanazon, de nem ugyanaz az esemény.
|
|
|
|
|
Erdős K. I. Julianna
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Odett Az érkezés kora, hogy most biztosan el ne késsen Julianna. Még jó, hogy valamivel, azaz jóval korábban elindult, hiszen még el sem kezdődött az óra rendes ideje, de Odett már vidáman köszön. A nő előlép a lávafolyó mögül, ahol addig tartózkodott, majd neki is hirtelen jókedve támad, látva, hogy a lánynak nem csak a hangja, hanem úgy a lénye vidámságtól sugárzik. - Mi a jókedv oka? Kicsit tolakodó lehet, de csak udvarias kérdezősködés. Ezután int a fejével, meg a kezével, hogy Odett kövesse őt, majd a múltkor már megismert területre érve leheveredik. Megvárja, míg a lány is ugyanezt teszi, keresztbe teszi lábát, és valahogy olyan jógás ülésbe helyezkedik, és mosolyogva adja ki az első instrukciókat. - Nos, lássuk, mi lett a melegítésből, ami a múlt órán fel lett adva. Lássuk! Csapja össze a tenyerét, és máris megjelenik a lány számára az ismert gömböcske. innen pedig egyelőre most az övé a terep, a tanerő csak figyeli, hogy mire jutott ebben a pár hétben.
|
|
|
|
|
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Én hősöm  Legyen bármilyen Endre, nem fogja elvenni a kedvem, még akkor sem, ha így folyton eszembe jut, miket vágott a fejemhez a múltkor, és mennyire nincs igaza ebben. Persze akárhányszor erre lyukadok ki, eszembe jut az is, hogy részben magamnak köszönhetem, de ez nem igazán foglalkoztat, mindig tudtam, hogy meglesz a hátránya annak, ha ily' módon próbálok magam mellől elüldözni mindenkit, nem hiába döntöttem úgy, ekkora áldozatra képes vagyok. Persze annyiban sem hagyhatom a dolgot, és bár több csípős visszavágás eszembe jut, mégse hagyják el a szám, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy megint sikerüljön felhúznia, tudom, hogy arra hajt, de ma ez fordítva lesz. Igaz, a konyhában szerintem kölcsönösen mentünk egymás agyára, de sebaj, inkább szemet hunyok efelett, amúgy se szokott sokáig foglalkoztatni az ilyesmi, csak itt azért mégis más, mert mint látható, igenis összefuthatunk többször is. És ez egy cseppet sem tetszik, de tenni ellene sem tudok nagyon mit. Lelépni se léphetek, legalább amíg a tizennyolcat be nem töltöm, így belegondolva, hosszú lesz az két év, viszont majd lefoglalom magam, úgyis súlyos lemaradásaim vannak. Most viszont ideje törleszteni, tudtam, hogy ez a hely nagyon is jó, tele lehetőségekkel, így nem is kell sokat agyalnom azon, mivel is torolhatnám meg drága háztársam viselkedését. Leszólítom, jobban mondva odaordítok a nagydarab pasinak, abban a reményben, hogy mégis igazam lesz, és Endre nem fogja tudni legyőzni, bár még ez is sanszos, mivel a pasi hiába nagy darab, már-már kifekszik a szervezetébe juttatott alkoholmennyiségtől, na de sebaj, én jól fogok szórakozni, és amilyen önző tudok lenni, csak ez a fontos, legalább is jelenleg. - Én hősöm- a hangomból csöpög a gúny, még a szemeim is forgatom, de a vigyorom csak nem tudom letörölni. Talán mióta itt vagyok, nem vigyorogtam ennyit, pedig szín józan vagyok, Isten a tanúm rá. Persze, mert nem akarom, hogy még egyszer olyan jelzővel illessenek, ami tényleg nem igaz rám. lehet mondani rám bármit, csak azt az egyet nem, mert nem, hogy nem kezdek ki senkivel, a közelembe se engedem őket állandóan, így nem kell attól félnem, hogy egy olyan jelzőt aggatnak rám. Épp ezért húzott fel vele Richard, főleg, mert láthatólag képben sem volt a fogalmával. Érdeklődve tekintek az asztal felé, majd megelégelve ezt, felállok, a kólámmal együtt oda is sétálok melléjük. Elégedettséggel tölt el, mikor meglátom Endrén az izzadtság cseppeket, nos igen, legjobb öröm a káröröm, vagy, hogy is van ez? Nem sokéig rágódok ezen, mivel háztársam keze rövid úton az asztalon köt ki. Együtt érzőnek szánt arccal tekintek rá, de a szemeim gúnyosan fúródnak az övébe, már ha hagyja. - Hát.... sajnálom, pedig én tényleg azt hittem, nem fog ki rajtad- a hatás kedvéért még az ajkam is lebiggyesztem. - Viszont lógsz az Úrnak három galleonnal, nemde?- fordulok a részeg fickó felé, aki erre serényen bólogat, majd, ha tetszik Endrének, hanem, a füléhez hajolok, és belesuttogok. - Mihelyst bocsánatot kérsz, abbahagyom- visszahúzódok, majd pár pillanatig rámeredek. - Ohh, hogy mondod? Valóban kocsmakört állsz? Ezt gondold át, sokan vannak erre- a szemeim cinkosan megvillannak, persze egyenlőre úgy ejtem ki a szavakat a számon, hogy csakis ő hallja... egyenlőre. Pusztán meg akarom mutatni neki, hogy elég kreatív vagyok ilyen téren, semmi se megy jobban, mint mások pénzét költeni.
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
YarAz eredeti kisebb ebédnek tervezett étkezés, kellemes beszélgetésbe, melynek másik fele egy olyan személy, akiről a lány még nem hallott, és ez állítólag jó is így. Persze, neki mindegy, de beszélgetni szeret, és akad is téma. Elhangzik egy feltételezés, melyet persze nem hagyhat szó nélkül, mert lehet, hogy senki sem tudja vagy gondolja, de igenis szeret beszélni, és kifejteni a véleményét. - Igen, felvettem, és szerintem is egyszerű tantárgy. Vagyis most, bár szerintem nem nagyon lehet nehezebb ennél.- foglalja össze kivételesen tömören, közben mosolyog, ahogy szokott. A szituációt nem tartja furcsának, hiszen mint egy faluban, úton- útfélen beleütközik valakibe, vagy éppen belé ütköznek. Az étel és ital időközben elfogy, de azért kérdésére még választ kap, és megtudja, hogy a fiú kviddicsezik, és sztár akar lenni. Ezen elmereng egy picikét, aztán arra jut, hogy utána fog keresni, ki is ez a személy, akivel együtt ebédelt. - Tehát kviddicssztár? Na ahhoz kell kitartás, erő, logika, csapatszellem, és sorolhatnám még egy darabig mennyi minden. Én is szeretem a kviddicset, de csak nézni. - újra elmosolyodik, ahogy az utolsó mondatot hozzáfűzi. Elgondolkodik, szinte minden pillantás, és mondat után, de látatlanul, ennyit már megtanult az évek során. Ugyanis már régóta csinálja, műveli ezt a bizonyos dolgot, amit túlzott gondolkodásnak hív. De nincs mit tenni, ha kell, akkor kell. - Tulajdonképpen én sem terveztem egy 6 fogásos kajálást, szerintem igen.- újra odahívta a pincért azon érvvel, hogy fizetni szeretne, majd miután ez megtörténik, távoznak az étteremből. Köszi a játékot!
|
|
|
|
|
