Zawi

Borzalmas, hogy egy barátságnak milyen gyorsan véget lehet vetni. Valahol már eleve el volt rontva. Egyébként is, amióta az a kis incidens volt a Monstersben, mikor Zachary közölte a lánnyal, hogy többet érez mint barátság, már nem volt ugyanaz. Mira is tartotta a távolságot valamilyen szinten, és a srác is. Valamit kellett tenni annak érdekében, hogy ne vesszenek össze, és megmaradjon a jó kedélyű beszélgetések alapja, és együtt viccelődhessenek továbbra is.
Aztán most vége. A feketeség csapkodott, és karmolt, teljesen kikelt magából. Nem érezte magát rosszul attól, amiket Zach fejéhez vágott, inkább attól, hogy vele hogyan beszéltek. Az önérzete megsérült, és az egészben az ütötte leginkább szíven, hogy egy olyasvalakitől kapta mindezt, aki annyit jelent számára.
Aztán azt már, hogy hirtelen szinte a bocsánatáért könyörgött, tényleg nem tudta hova rakni. A hajába túrva idegeskedett, már nem tudta sokáig tartani magát. És persze sírás lett a vége. Patakként folyt végig a szeméből a sós víz, egyenesen a ruhájára.
Érezte, hogy nem csak Leo van ott vele. Hogy Zach leguggolt hozzá, ráadásul meg is simogatta. Viszont nem akart ránézni. Úgy érezte magát, mint akit kalapáccsal daraboltak szét egy másodperce.
Hosszú ideje nem tapasztalta meg ezt az érzést, és iszonyúan rossz volt újra éreznie. Ennyi átvészelt időszak után csak így hirtelen a semmiből...csodálatos.
A fiú elhúzta a kezét az arcától, mire Ami fájdalmasan a szemébe nézett. Tudta mi következeik, mégsem tudott elmozdulni. Mintha megbénították volna. Behunyta a szemét, és várta az "ítéletet".
-Menj a jó büdös francba! -nem csókolt vissza, csak elhúzódott, és egy újabb pofont kevert le neki. Talpra állt, és dühösen, az ajkát fogva elfutott Leoval együtt.

Odett
(Lassan zárás felé, és bocsánat, hogy ennyit késtem.)

Mivel lassan besötétedik, és bár alig haladtak valamit, de ez így van, a válaszokat meghallgatva a tanerő egy picit vár. Roppant jól érzi a lány, igen ilyesmikről lesz szó. Azonban még mielőtt bármit is csinálnának a gyakorlatban, mintha csak most ütött volna szöget a fejében, előveszi a kis pergament, melyen rajta vannak a korlátozások.
- Mielőtt belekezdenénk, hozzáteszem, nagyon jó megérzéseid tárgyába, ezt kérlek írd alá. Röviden arról szól, hogy a megtanult varázslatokat nem fordítod a társaid ellen, csak védekezésre használod, semmi másra. Ezen a helyen bármikor gyakorolhatsz de kint nem minden hajthatsz végre. Erről majd órák végén, ha úgy állsz, kapsz engedélyt, ha úgy alakulna, hogy már nem lehet belőle bajod.
Aztán ha visszakapta a papírt, akkor neki is áll vele dolgozni, hiszen még egy pici idejük azért van.
- És most lazán tartsd előre a kezed, tenyere felfelé mutasson.
Ha ezzel megvan a lány, Julianna egy tűzgömböt ad ad a kezére, mely felette fog lebegni, és kiadja az instrukciókat.
- Ne félj, nem fog megégetni. Most azt szeretném, ha ezzel a gömbbel kezdenél valamit. Bármit.
Erre pedig miért van szükség? Majd kiderül....

/A varázslatod így is úgyis sikerül, a kérdés a milyensége, és hatásfoka. A választásod csak a fantáziád határain múlik. /

Bátyóka

Fruzsi teljes lelki nyugalommal, halkan hagyta el a hálókörletét. Nem mintha attól tartott volna, hogy bajba kerülhet, ha a szobatársai észreveszik, hogy lelép, de azért nem akarta felébreszteni őket, ha nem muszáj. Szakadt farmer, bokacsizma, egy lenge póló és afölött mindössze egy bőrdzseki volt rajta. Igaz, hogy ilyenkor már elég hidegek voltak az esték, de úgy volt vele, hogy csak nem fog halálra fagyni, mire a célállomására ér. Ott pedig majd úgyis kimelegszik a piától meg a tánctól, így inkább bevállalta, hogy egy darabig vacognia kell, csak hogy később minél kevesebb "felesleges" holmija legyen.
A kastélyban egy árva lélekkel sem találkozott, szerencsére. Miközben a néptelen folyosókon haladt, azért megállapította magában, hogy régebben sokkal izgisebb volt a takarodó megszegése. Az utóbbi időben, már nem igazán töltötte el bizsergető érzéssel a tudat, akárhányszor csak éjjeli sétára indult, hogy ő bizony most szabályt szeg.
Mikor elhagyta az épületet, már magában elkönyvelte a sikert. Sötét szerelésében könnyedén beleolvadt az éjszakába, s egyenesen az iskola kapuja felé vette az irányt. De még több száz méterrel a vaskapu előtt irányt váltott, és bevetette magát a közeli erdősávba. Rutinosan kerülgette ki az erdei ösvényre belógó ágakat, és egyéb természet adta akadályokat. Nem először készült már kiszökni a kastélyból, és előre láthatólag nem is utoljára. Sok mindenért kapták már el, és büntették meg, de eddig a kisurranásaira nem derült fény. Általában havonta egyszer-kétszer találkoztak a falubeli haverjaival, és együtt mentek bulizni, ha szabad hétvége volt, ha nem. A különbség csak az volt, hogy ha tilos volt a lejárás Fruzsinak a faluhoz közelebb eső, rejtett kijáratot kellett igénybe vennie, és másnap hajnalra visszaérnie a körletébe.

Húgom

Azt, hogy ismét belevetettem magam az iskolai életbe, kénytelen voltam megünnepelni. Mi erre a legjobb hely, ha nem a falu?! Kora este lementem már és megittam pár sört. Önmagamhoz hűen egyedül kezdtem meg az estét, de pár fél óra után már egy csinos fekete hajú lánnyal ütöttem el az időt. Mondta a nevét is, de az kevésbé érdekelt. Sokkal inkább a formás dekoltázsa volt, ami elbűvölt. Komoly erőfeszítésekbe került, hogy ne folyamatosan azt bámuljam, hanem csak le-lepillantsak rá. Mondjuk meg is szólt, hogy a szemei nem ott vannak. De én erre csak annyit mondtam, hogy ha azt akarja, hogy a szemeit nézzék a férfiak, akkor egy kevésbé dekoltált inget vegyen fel... vagy blúz, vagy mit értek én az ilyesmihez?! Néhány sör és pár kör feles után a leányzó úgy döntött, hogy leléphetnénk. Nos ki lenne az a balek, aki erre azt mondja, hogy boccs de nem. Hát nem én, az tuti. Fizettem, felkaptam a bórdzsekimet, majd a fekete hölgyeménnyel elhagytam a kocsmát.
Pár óra után kielégült arckifejezéssel lépkedtem a suli felé. Tudtam, hogy már el vagyok késve, és ha elkapnak akkor jön a büntetés. De megérte, nem kicsit! Széles, kaján mosollyal arcomon, zsebre dugott kezekkel, szinte fütyörészve sétálok az iskola kapuja felé. Nincs kedvem - meg erőm se - falakat meg fákat mászni. Inkább vállalom a lebukást, azonban a kapu zárva. Végül is mit vártam?! Egy lemondó sóhaj hagyja el számat, majd cipzár hangja töri meg a csendet. Leveszem a dzsekimet, átdobom félig a kapun, hogy ne essen le a földre, hanem fennmaradjon. Nemsokára pedig már félig a kapun lógok. Egy nagy huppanással landolok a másik oldalon. Leveszem a kabátom a kapuról és felhúzom, de be már nem cipzározom. Nem teszek meg pár lépést és egy ismerős alak jön velem szemben. Arcom komolyra vált, szinte mogorvára.
- Hova-hova hugica? -
Egyik szemöldököm kérdően felhúzom, majd egyik lábammal 'türelmetlenül' dobolni kezdek.
- Remélem nem a falut akarod meglátogatni ilyenkor, egyedül?! -
Lehet nem most kellene előjönni a testvéri aggódásnak, hanem már régen meg kellett volna történnie, de eddig nem sok esélyem volt rá.

Az aggódó bátyus

Miközben a fák között lépdelt, Fruzsi gondolatai már előreugrottak pár órával, azon filózott, vajon egy bizonyos személy ott lesz-e a bulin. Talán nem kellett volna így elmerülnie a gondolataiban, és óvatosság nélkül, az ösvény közepén menni a kapu felé. Ahogy ugyanis már a célegyenesben sétált, távolabbról is látta, hogy valaki éppen beugrik a kapun. Nem szeretett senkivel sem összefutni ilyen alkalmakkor, főleg, hogy a srác - mert az volt az illető, a sötétben egyelőre csak ennyit tudott kivenni - valamelyest visszafogottabb mint ő, hisz épp akkor jött vissza, mikor Fruzsina még csak indulni készült. Ettől függetlenül Fruzsi nem parázott be, hanem úgy döntött, nem is fog foglalkozni a sráccal, rá sem fog nézni. Egészen addig tartotta is magát ehhez, amíg a fiú közelebb nem ért, és megszólította a rellonos leányzót. A megszólításra nem is volt szükség, Fruzsi már a srác hangjából azonnal felismerte, hogy kit sodort ide a sors.
- Téged kerestelek, már úgy aggódtam érted! - ripacskodott egy sort, majd hirtelen ötlettől vezérelve Erik nyakába is ugrott, és röviden átölelte a bátyját. S a fiúból áradó szagokból nagyjából megállapította, hogy merre járhatott. Aztán hátrébb lépett tőle egy lépést, ajkai szegletében megjelent egy rosszkislányos mosoly, és hitetlenkedve hallgatta, ahogy Erik kérdőre vonta. Egy kezén meg tudta volna számolni, hányszor történt eddig ilyesmi vele. Azt ugyanis még túlzással sem lehetett mondani, hogy ők ketten mintatestvérek lettek volna. Főleg, hogy Eriktől az sem volt szokatlan, ha néha eltűnt.
- A remény hal meg utoljára - vonta meg Fruzsi a vállát vigyorogva, és nem is szándékozott több időt szakítani Erikre. Egyáltalán nem vette komolyan a srác szavait. Nem akart lemaradni a buliról, ahova a haverjaival együtt egy zsupszkulcs repítette őket ezúttal. Tisztes távolban megkerülte a bátyját, pár lépéssel már ott is volt a kapunál. A kis táskáját átdobta a kapun, és ő maga is elkezdett átmászni, hacsak Erik meg nem állította.

(Terminátor 2)
Az ítélet napja (büntetőmunka)


    Az előző este meglehetősen érdekesre sikeredett. Másképpen nem tudnánk jellemezni azt, hogy csöppnyi bolygónkat az igazságtalanság tartja rettegésben, s ezekben az állapotokban él leányunk, Jenna Harvey. Szegény páránk - na jó, még nem váltott halmazállapotot, úgy hogy maradjunk annyiban, hogy szegény szilárdkánk büntető feladatokra kényszerül, csak mert majdnem kioltotta az életét egy grandiózus bestia; tudom, ez a szó most mindenkinek betett, akkor inkább azt mondom, hogy monumentális, és nem kell kihívni az olvasóhoz a mentőket.
    Hát ez a helyzet Jennafalván. Büntit kapott. Most először! Elkámpicsorodva, mégis a dühtől vezérelve csapja lábait a földhöz: így siet a gyengélkedőre, ahol majd ki kell pucolnia a bides, redvás ágytálakat. Csókolom szomszéd, van itt kegyelem? Ja, hogy nincs?! Ez siralmas. Nagyban sóhajtozik a kastély nyugati szárnyában. Második emeletre kell sietnie, különben még azért is megbüntetnék, mert elkésett, de kérem szépen, itt még azért is megbírságolnák, hogy levegőt mert szívni - ez pedig egy katasztrofális hír, hogy még Szellő István is fapofával jelentené be az esti híradóban.
Megérkezik végül. Jóformán majdnem letöri a kilincset, de még így is lehet hallani, hogy itt egy morcos harcos fog belépni az ajtón; és ezúttal nem summáját írom Eger várának mint Tinódi, hogy a hős szőke megmentette a törökök kezétől a magyarok becsületét. Itt bizony arról van szó, hogy egy mérges majom teszi be lábait a lábadozó helyiségbe, és még banánt sem evett reggel, ami jócskán lecsillapíthatná a kedélyeket.
- Jó nagyot! - köszön tréfásan a bent lévő egy-két sérültnek, de végül azt pillantja meg, hogy nincs itt senki sem. Hurrá! Kevesebb kacaj. Becsukja maga mögött az ajtót, de lassacskán ciklonunk tönkre vágja az egész mágustanodát. Az ember ha ingerült, akkor jobb elkerülni!
    Beköszön a javasasszonynak, így illendő. Mindezt mosolyogva teszi, de azon a mosolyon is lehet látni az... Iróniát? Ugyanis ez nem a legkellemesebb reggele, mert most éppen hajnal van, mindenki alszik ő meg ezt a feladatot kezdi csak el. Undorító.
Ásítozva lép a legelső ágyhoz. Szúrós szemekkel keresi az ágytálat, amit ki kell suvickolnia a két kezével, ráadásul kesztyűt sem kapott, csak egy rongyot, egy vödör hideg vizet és hadd szóljon!
- Hogy szakadna a nyakába egy elefánt! Mégis miért? Lehet, hogy szingli... - tűnődik az ok-okozati dolgokon, majd a rongyocskát a vízbe meríti és szépen el kezdi törölni agy ágytál belsejét.
- Disgusting! - szólal meg végül angol nyelven, meglehetősen Mr Bean hanglejtéssel, de már a sírás közelében jár. Nem veti meg a piszkos munkát, de ez most távol áll tőle. Folyton csak ezt a szót morogja, a javasasszony most jókat nevethet.

Alex - zárás


Köszönöm a játékot és a türelmet. (:

Loise
Otthon.


Kis várakozás után a minta apuka, Brian, beengedi a diákokat a lakásba. Nem is baj, hogy vártak, addig is tudtak nyugodtan beszélgetni. A köszöntés után az apuka szépen, fokozatosan eltűnik a színről; nagyon helyes, tudja, mit kell ilyenkor tenni. Chuck-nak volt kitől tanulnia. Bele sem gondolt még abba, hogy az apja egy híresség világszerte, igaz, ma már egyre kevesebben rajonganak az igényes zenéért. Megelégednek a leginkább robotkommunikációra emlékeztető zenével; habár, van egy-két jó abból a műfajból is. Viszont Chuck nem igazán szokott ilyeneket hallgatni, csak ha társaságban van, és ezt kívánja a nagyérdemű…
De most hagyjuk a zenét, úgyis nemsokára lesz talpalávaló a próba miatt. Na szóval, fater eltűnt, csak ők ketten vannak a konyhában. A srác leülteti a lányt az asztalhoz, ő maga pedig már menne a hűtőhöz kajáért, amikor a bejárati ajtó kinyílik és belép rajta valaki. A gyerekek nem tudhatják, hogy ki az, mert a konyhában vannak, és onnan nem esik rálátás az előszobára. Chuck rögtön megnézi, hogy ki jött, és igen, az anyukája.
- Szia anya! Hoztál pizzát? Király! – elveszi az ételt, ami még meleg –anyu frissen hozta- és már tálalja is.
- Történt valami érdekes, amíg el voltam? Apa mondta, hogy nemsoká’ megy külföldre turnézni. – Valamit elfelejtett. Mit is? Ja, tényleg.
- Anya, bemutatom Loise-t, Loise, ő itt anya. – nem túl nagy szám, de hát most ez is megteszi.
- Jó étvágyat! – egy kis mosoly. Chuck csak az után vesz egy-két szeletet a pizzából, amikor már Loise is vett.
- Ja, nem nagy szám. Megszoktam, hogy basszeros az apám. Várjunk csak… Akkor te ismered a KoRn-t? – kérdezi meglepetten, viszont örül.
- Miért, a te szüleid mivel foglalkoznak? – kérdezi kíváncsian, miközben egy fél pizzát fogyaszt, igazán gusztusos lehet.
Nem tudnak túlságosan sokáig beszélgetni, mert megérkezik Laura és Gábor. Nélkülük semmit sem ér a csapat; Laura is basszust szolgáltat, Gábor meg dobol, korához képest elég jól.
- Sziasztok srácok, már hiányoztatok… - a beszélgetés megy a maga módján. Nem is részletezném, csak egy kicsit.
- Loise, ők itt Laura és Gábor, srácok, ő Loise. – a sablon marad ugyanaz. Csak a nevek változnak. Egy kicsit még beszélgetnek, aztán kezdődhet is a próba.
Mind a négyen elindulnak a pincébe, ahol már évek alatt kialakították a tökéletes próbahelyet. A fiú nagy dilemmába van, melyik gitárral játsszon majd a koncerten? Azzal is fog majd próbálni.  Chuck átnyújtja a srácoknak a papírt, amin a számok vannak lejátszásra; mindenki egyet ért.
- Melyik gitár legyen? – kérdezi a többiektől, majd amikor eldöntik szavazás alapján, akkor Chuck megfogja a választott hangszert. Nem minden számot fognak játszani a koncerten, csak a zúzósabbakat, meg a jókat. Kezdődjön is a buli…
- Ne húzd ki a gyufát,
Mert a világ összeomlik
Az az egy kis fadarab tartja,
De lassan az is már lebomlik…


Az először énekelt dal
egyik gitár
másik

Woodarn

Mindig meglep mások pozitivitása,csupán azért mert én nem rendelkezem eme nemes érdemmel. Az övé kicsit talán még idegesít,ennyi kérdés ilyen kevés idő alatt?Gyorsan kell válaszolnom mielőtt még egy tucatot feltesz.
-A származásom? Hát senki sem szeret beszélni róla. Ahogy otthon kivettem színtiszta angol vagyok. Hogyha a családfámról kérdezel akkor két napos koromtól árva vagyok a nagynénémék nevelnek. De ha az iskolára vagy kíváncsi az előbb mondtam. Vagy nem értetted?
* Egy bagoly röppen át a folyosókon egy levéllel majd egyenesen leszáll Jadehez.*
Az igazán feltűnő baglyom egeret fogott. Vagyis szerintem,de sokszor jön ide megmutatni a zsákmányát. Ezúttal más jött,egy levél de nem otthonról.*
                               T. Jade Mortin!
        Nagynénje és családja ismeretlen körülmények között meghalt. Az iskolai szünidőben az Aire árvaházban. A temetésük négy hét múlva lesz de addig még köldök baglyot.
Szívélyes üdvözlettel: Kiera Vanessa Onight

Igazán boldog üzenet. Mielőtt megkérdezné mi az válaszolok.
-Azt mondtam volna nagynénéméknél? Most már nem. Tessék itt a levél ha akarod el olvashatod,de csak ha akarod.
Felé nyújtom az iromány és próbálom elő passzírozni azokat a dolgokat amit Miss Onightról tudok. Azt hiszem annak a jótékonysági intézménynek a vezetője aminek a nagynéném annyit adakozott. Kedves hölgy de nekem nem szimpatikus. Ez az én hibám de nem akarok rajta változtatni. Hallgatok és várom elveszi-e a levelet. Ha valaki ilyen levelet kap sírni kezd vagy valami. Én nem vagyok szomorú,sajnálom őket de valahogy számítottam rá. Szeretni szerettem őket és most is szeretem. Senki nem hihet gonosznak mert nem vagyok az,nem egy leányálom kegyelemből élni és szánalomból gondoskodó emberekkel lakni.

Nem sikerült bármiféle nevetést vagy ilyesmit előcsalogatnom a tanárnőből, a vicces válaszaimmal. Lehet, hogy csak nekem voltak viccesek? No mindegy. Egy kicsit lelombozott, hogy a tancinéni nem veszi a poénjaimat, szóval majd visszafogom magam. Vagy pedig éppen ellenkezőleg, még jobban rajta leszek az ügyön.
Hamarosan egy pergamen keveredik elő, amiről meg is tudom mire kell. Nem égethetek meg vele senkit... végül is nem akartam én hamvasztani, tehát nem lesz ebből gáz. De védekezésre használhatom, ami nagyon tetszetős. Csak aztán nehogy én legyek majd, akire mindig rábízzák a tűzgyújtást egy kellemes kis esti sütögetéskor. Lehet le kellene tagadnom olyankor, hogy "Á dehogy, ez valaki agyacskájának a találmánya... nem vagyok én piromágus.". Egyrészt örülök neki, hogy a tűzzel tudok ilyesmiket csinálni, de eddig amit hallottam, azok alapján szinte mindenki piromágus. Például olyanról nem is hallottam, aki a földdel tud babrálni. Pedig az is mennyire tuti lehet. Hegyet-völgyet gyártani. Nincs kedved megmászni a hegyet, akkor lebontod. Mondjuk valószínűleg hülyén néznének az emberek, ha egyik napról a másikra eltűnne a Himalája. Poénos lenne!
Elveszem a pergament, aláfirkantom, majd visszaadom a tanárnőnek. Ezután felállunk és megkapom az instrukciót. Kinyújtom a kezem, majd izgatottan nézem végig, ahogy egy tűzgömb landol a tenyeremben, vagyis afelett.
- Tyűha! -
Ennyit sikerül kinyögnöm, majd nem kicsit kérdő tekintettel pillantok a tanárnőre.
*Hogy most nekem ezzel kezdenem kéne valamit?! Te Úr Isten! Hogyan?! Mi?! Ez most komoly?!*
A tanárnőről a gömbre pillantok, majd filózni kezdek azon, hogy vajon mit is tudok én ezzel kezdeni. Első gondolatom az volt, hogy mennyire menő lenne ha ebből tudnék gyártani egy "sárkányt". Elhatároztam, hogy ezt meg is valósítom, de nem tudtam, hogyan álljak neki. De valamit akkor is próbálkoznom kellett. Eleinte csak megpróbáltam a gömböt másik formává alakítani. Kicsit húzogattam, összenyomtam, megpróbáltam ketté választani.
Egy hatalmas sóhaj hagyja el ajkaimat, majd kikapcsolom az agyam, mintha ott sem lenne a tanárnő és csak a gömbre koncentrálok. Nagyon akarom azt a sárkányt, és nagyon csalódott leszek ha nem fog összejönni. De nem akar semmi sem történni. Felettébb felbosszant és nagyon dühös leszek, és ekkor....egy lángoszlop indul meg az ég felé, egyre csak nő és nő, és egyre csak szélesebb és szélesebb. Forgószélhez hasonlóan kering egyre gyorsabban, de az a fránya fejforma csak nem akar kialakulni. Abbahagyom a koncentrálást és az oszlop újra gömbbé változik.
- Az fenébe veled! -
Dühösen dobom el a gömböt, ami nagyobb volt, mint mikor a tanárnő a kezembe adta. A dobást követően egy durranás hallatszik és az egyik fa hamarosan lángokban áll.
- Hoppá... -
Szám elé kapom az egyik kezemet, majd aggodalmas tekintettel nézek a tanárnőre. Most vajon rosszat csináltam?!

Büntető munka (ellenőrzés)

Azt mondják, az éjszaka jó tanácsadó. Van ebben igazság, minden esetre a haragomat úgy elfújta, mint a szél, ám a világért sem mulasztom el a büntető munka ellenőrzését, mert ezt a Levita házvezetőjének is megígértem, így nem is lesz benne hiba. A másodikra kell felmennem, ezeken a magas lépcsőkön, korán reggel, amikor még az ember izmai nincsenek bejáratódva és még a reggeli töklevét sem itta meg, már ez is épp elég büntetésnek. Nehezen veszem a lépcsőfokokat, az őszi reggel nyirkos levegője mintha még a falakon keresztül is behatolna. Látok néhány baglyot kirepülni a bagolyházból, sürgős és halaszthatatlan levelet vihetnek ilyen korai órán.Én ráértem volna később felkelni, de Jenna, ahogy tegnap megtudtam a nevét, bizonyára hamarosan végez a munkával, hiszen reggeli idő lesz mindjárt. Azt nem akarom, hogy a finom falatokról is lecsússzon, bár tegnap eléggé nagy mérgemben még azt sem tartottam volna kizártnak. A szigorúság látszatát megőrizve nyitok be a Gyengélkedőre. Kurta köszönés után, kérdőn nézek a Javasasszonyra, aki befelé int a fejével. Arra felé nézve egy könnyeivel küzdő szőkét látok egy vödör víz fölé hajolva, ahogy az utolsó tálakat sikálja. Közelebb lépek, hogy biztosan észrevegyen és ne ijedjen meg, majd ráköszönök.
-Jó reggelt kisasszony!- A szoba üres, nem fekszik az ágyakon senki, úgyhogy a lány nyugodtan végezheti feladatát, amíg én leülök az egyik üres ágyra.
-Gondolom el tudott volna képzelni sokkalta szebbet is.- Kezdek bele mondandómba.
-Nos, ez csak magától függ a jövőben. A házvezetője megkért, hogy tájékoztassam, miben vétett a házirend ellen, de én jobb szeretném az ön szájából hallani. Menjen, mossa meg a kezét, meg arcát is, pakolja el a tálakat, meg a vödröt a ronggyal, aztán várom vissza egy kis beszélgetésre! Igyekezzen, ha még reggelizni is akar óra előtt! - Nógatom a gyorsabb pakolásra, hiszen a mosogatást már befejezte.
-Aztán, ha végzett, hozzon egy széket, üljön le ide velem szemben, és meséljen nekem a házirendről!-

Odett

Nehéz feladat, vagyis csak annak tűnik. Tulajdonképpen nem kellett volna itt sokkal bonyolultabbra gondolni, mint pl megmozgatni, vagy "körbe táncoltatni", de ez sem rossz kezdet. Az ügyködést csak figyeli a tanerő, nem akar beleszólni, nem is szabad. Amikor az oszlop felfelé ível, de a végén visszahanyatlik, és a lány még egyet "káromkodik" is, akkor egy picit felfelé szalad a szemöldöke. Ekkora teljesítményt nem várt volna tőle, így ez is csoda, hogy megcsinálta. Érdemes lesz vele foglalkozni, az már egyszer biztos.
- Hm. Látom nem piskótával kezded. Vagyis szeretnéd kezdeni. Pedig akkor elkeserítelek. Bizony bizony azzal fogjuk kezdeni.
Bólogat, majd egy laza gondolattal eloltja a tüzet, ami az egyik fát támadta meg, majd folytatja, a következő, és egyben utolsó feladattal, már ami a mai órát illeti.
- A mai utolsó feladatod, és ennek hatására a házi feladatod is, a következő. Ha bejössz ide, használhatod majd továbbra is, és gyakorolhatsz, kint azonban még nem. Remélem, megérted, miért.
Mosolyodik el, célozva az előző kis szösszenetre, majd folytatja is.
- Szóval a feladatod nagyon egyszerű lesz. Próbáld meg magad felmérni azt, hogy jelenleg mire vagy képes, amiből ki tudsz indulni. Ne gondolj itt nagyon komoly dolgokra. Egyelőre próbáld meg felmelegíteni a levegőt, vagy csak vibráltatni. Ez, előre szólok, hogy nem lesz egyszerű, de a feladatod a következő. Sokat próbálgass, és egyet válassz ki, azt még most, amit majd a következő alkalomra szépen megtanulsz irányítani. Ahhoz még kapsz egy- két instrukciót, mit hogyan érdemes, de a feladat a tiéd.


//Még a kimaradásom miatt max. két napig húzunk, ne haragudj a késlekedésért. Már csak egy igazi feladatod van, ezeket kipróbálni, aztán majd a hsz végén jelzem, melyiket kapod meg feladatként, így kérlek, azt ne te döntsd el.//

Yar

Elszánt egy fiú, az biztos, azonban Julianna kénytelen felhúzni a szemöldökét, majd felemelve a mutató ujját rendre inteni az illetékest.
- Én azt mondtam, hogy idézőjelesen. Amúgy meg tényleg kívülről néha úgy néz ki.
Von vállat, majd egy csalfa mosoly is megjelenik a szája sarkán, feszegetni azonban nem kívánja a dolgot. Aláírattatja a papírt, majd meghallgatja a fiú által mondottakat. Egy halvány mosoly is elhagyja a szája csücskét, megint, immáron másodjára, majd utána beszélni kezd.
- Lelkes vagy, azt meg kell hagyni, és tisztában vagyok vele, hogy nem használnád, de a kísértés mindig kopogtat.
Ez inkább kijelentés, és felhívás, semmint huncut mondat tőle. Viszont most már jöhet a munka része is, hiszen nemsokára vége az órának is. Gyorsan elment, de ezek az alkalmak általában gyorsan elmennek. A nő kezét felemeli, tenyérrel felfelé, amiben megjelenik egy átlátszó gömb. Annyi látszik belőle, hogy kavarog benne a levegő. Kéri a fiút is, hogy ugyanígy emelje fel a kacsóját, majd ha így tesz, beleteszi a kezébe a gömböt.
- A mostani feladatod nem egyszerű, de nem is nehéz. És rád bízom. A feladatod az, hogy csinálj vele bármit. Lehetőleg piciben kezdd, tehát nem kell nagyra gondolni. Csak jöjjön belőled, a mélyedből, és csináld!
Adja ki az utasítást, maga pedig csak nézni fogja az eseményeket.

/A varázslatod, mint Odettnél, így is úgyis sikerül, a kérdés a milyensége, és hatásfoka. Ezt viszont kéretik meghagyni, mint döntést. Köszönöm /

Ginnie

Igen, jól sejti, hogy határtalanok, azonban van egy fontos tényező, amit rögön tisztázni is kell.
- Határtalanok, ez igaz, de vigyázni is kell vele. Ha nem vagy tisztában azzal, mennyit tudsz, és mit tudsz, akár bajt is okozhatsz vele. Ezért mondjuk inkább jelenleg rá azt, hogy határos.
Hívja fel a figyelmét, majd elővesz egy ki pergament a zsebéből.
- Ezt kérlek írd alá. A lényege annyi, hogy az iskola falain belül, és kívül egyelőre nem használhatod ártásra, támadásra a mágiát, és csak azt használod, ami engedélyezve lesz. Ahogy haladsz ez bővülni fog. Ebben a teremben korlátlanul gyakorolhatsz, azonban a falakon kívül nem.
Ennyi röviden, aztán csak ül, egy helyben, hátha kap valami választ, vagy ellenvetést. Ha nem, akkor pedig majd mennek tovább, addig is a saját szórakoztatására előteremti a "felmérő" gömböt, mely majd megmutatja, mennyi is lakozik jelen pillanatban a lányban. Ezzel a tenyerén játszadozni kezd, hol felkavarja a vizet benne, hol elcsitítja, hol megfagyasztja, stb. Egészen majd addig, míg vissza nem kapja a pergamen darabot.

Kicsit büszkeséggel tölt el, hogy a tanárnő közli, hogy nem piskóta amit művelek. Igazából éreztem én, hogy nem ilyesmire gondolt, amikor a kezembe adta. De szerettem volna bizonyítani, mind neki, mind magamnak is. Kíváncsi voltam, hogy így, az első órámon mire is vagyok képes. Jó mérce lesz majd, ha már az év vége felé leszünk. Akkor is majd megpróbálkozok egy ilyen kis cukisággal. Sose lehet tudni, lehet, hogy addigra már össze is fog jönni a feje is.
Valóban kissé elkeseredek,hogy semmi izgi nem lesz még az elején, csak ilyen kisebb cuccok, de mondjuk újat nem mondott vele a tanci. Tisztában voltam én azzal, hogy eleinte tényleg csak 'bohóckodni' fogunk.
Tanárnő hamarosan kiadja az újabb instrukciót: házi, amit majd gyakorolnom kell, de csak itt benn. Mondjuk megértem. Lehet nem lenne vicces ha leégetném a fél erdőt vagy a sulit. Gondolom nem örülnének neki túlzottan, és akkor innen is repülnék, ki sem merem mondani hova.
- Rendben, csak itt benn, vettem. -
Rámosolygok a tanárnőre, majd félrebiccentett fejjel figyelem a továbbiakat.
- Felmelegítés, vibráltatás. Rendben...-
Nagyon magabiztosnak tűnök, de ismét belül ordít valami, hogy most akkor mi? Mit csináljak? Hogyan? Aztán lenyugtatom magam. Sajna az új feladatoknál mindig ilyen vagyok. Túl spilázom a dolgokat, pedig nem is kellene.
Fújok egy nagyot, majd tenyeremet függőlegesre állítom, kicsit előrébb nyújtom, majd erőteljes koncentrálásba fogok. Néha kicsit megmozgatom az ujjaimat, meg a tenyeremet, de semmi. Lehangolva nézek a tanárnőre, majd újra próbálkozom. Várhatóan most sikerülni is fog valami, és talán levegő elkezd felmelegedni a tenyerem környékén, vagy csak vibrálni, vagy valami.

//Melegedni kezd. Tanács a gyakorláshoz: próbáld meg majd úgy csinálni, mintha te magad lennél az, ami felmelegszik, aminek forrósodnia kell. Ha segít, a piros színt képzeld hozzá. És még ami nem mellékes, mint a nonverbálisoknál. Figyelem koncentráció, és kitartás, szorgalom, neked pedig, mint elementalista tanoncnak, szükséged van az átélésre, mintha te magad lennél az, amit csinálni szeretnél.//

Yar

A fiúra, úgy tűnik valamilyen hatással van a szakkör adta tudás is, melynek igaz, hogy csak most álltak neki, de azt már megtanulta, hogy koncentrálni, és figyelni kell. A tanárnő csak figyeli, ahogy a kis gömbben szépen, lassan kavarogni kezd a levegő, nagy köröket leírva, aztán egyszer csak hirtelen megáll. Mintha a fiú elfáradt volna. Lehet, hogy ezt csak ő látja így, de amit kell, azt kell, így megpróbálja rábírni, hogy feszegessék még kicsit azt a határt.
- Mit szólnál hozzá, ha most szépen lassan felgyorsítanád azt a mozgást, majd szépen lassan lelassítanád? Az alapok ugyanazok, mint a szakkörön. Nézzük, menni fog-e.
Szemei folyamatosan a gömböt, és a fiút kémlelik, ami nem is csoda. A hibát egyelőre még nem sejti mitől is lehetett a leállás, ezért még gyorsan felteszi a kérdést, mielőtt Yarista nekiállna a próbálkozásnak.
- Hogy csináltad az előbb? Hátha tudok neked segíteni. Úgy értem... Mondd el, pontosan mit csináltál. Csak azt nézted, hogy mozduljon már meg, vagy akartad, szeretted volna, beleélted-e magad, ilyesmikre gondolok.
Érdekli, hiszen valahogy az alapok meglesznek neki, ez tiszta sor. A kérdés csak az, mennyi energiájába fog kerülni a fejlődés. Jobban mondva mennyire sok energiájába fog kerülni a fejlődés.

Bánfai Odett Zoé

Magyar Mágus Vasutak, mi? Kénytelen voltam vegyülni az első osztályon is mindenféle jött-menttel. Elérték, hogy többet eszem ágába se jusson a nyavalyás kis vonatukra ülni. Biztosítsanak szépen külön fülkét az aranyvérűeknek, jobb helyeken így szokás.
Bogolyfalvára érkezés után gyorsan le is szálltam és végigszáguldottam az állomás épületén. Semmi nézelődés, csak előre, minél távolabb ezektől. Szerencsére nem volt semmi csomagom, így könnyen mozogtam. Majd utólag küldnek el hazulról néhány dolgot, a nagyon szükségeseket meg megveszem helyben. Az állomás előtti téren megállva azonban megrökönyödtem, egy ilyen porfészekben ugyan mit lehet megvenni?  Te jó ég, hová kerültem!
Le kellet higgadnom. Kedvem lett volna behúzni egyet valakinek, ez mindig bevált, ha gyorsan akartam levezetni a feszkót. Másik kedvenc módszerem volt összetörni valamit, elő is kaptam a pálcámat, és kinéztem magamnak egy kőből készült bagolyfigurát a szökőkút szélén.
- Bombarda! - kiáltottam, minden idegességemet beleadva. A szobrocska pillanatok alatt apró darabokra tört. Úgyis van belőlük száz másik, ugyan ki a franc hiányolná ezt az egyet? Nekem erre most szükségem volt, és nem érdekel, hogy ez tulajdonképpen vandalizmus. Legalább megtudhatta mindenki, hogy megjöttem. Különben is, nevetve kifizetném a kárt, ha bárki számon kéri, sőt akár egy ennél ezerszer nagyobb szökőkutat is építtethetnék, ha úgy tartaná kedvem.
Leültem egy padra, és elégedetten szemléltem a pusztításom eredményét. Nyugodt voltam, a vonatra szállás óta először. Annyira nem is olyan vészes ez a hely, meg fogom szokni.

Kumagoroo <3 *.*

Miután megérkezek a Boglyas térre, helyet foglalok egy padon, amely pont a szökőkút előtt van. A karácsonyról, meg a szülinapromról kezdek gondolkodni. Ámde ez nem tart olyan sokáig, ugyanis egy nagy placcsanást hallok. Felkapom a fejem, majd felállok, s a szökőkúthoz sietek, ugyanis valakinek a hangját vélem felfedezni a vízben. Mikor odaérek, meg is látom, hogy ki, vagyis inkább mi esett a szökőkútba. Egy rózsaszín nagy fülű kis játéknyuszi. Rögtön kiemelem a vízből, s megkérdezem a nyúltól, hogy mi történt. A kis rózsaszín nyuszi először megköszöni, hogy kimentettem. Először kicsit megrémülök, hogy egy plüssállat beszél, de aztán eszembe jut, hogy ez egy varázsvilág. Itt bármi megtörténhet. Lehet, hogy holnap a pocsolya fog visszabeszélni hozzám. Na jó, az már tényleg fura lenne. Megsimogatom a nyuszi vizes fejét, majd megszólalok.
 - Jaj, még nem vagyok úr- nevetek. - Egyelőre egy kisfiú vagyok. A nevem Lasch Gergely. 12 éves vagyok, bár következő hónapban végre 13 leszek- mondom. - Bocsi, nem kéne ennyit beszélnem. Téged hogy hívnak? És mégis hogy kerültél a vízbe? - teszem fel a kérdéseim. A rózsaszín plüss hozzám bújik, gondolom azért, mert fázik. Nem is engedem el. Magamhoz szorítom, persze úgy, hogy ne fájjon a nyúlnak. A kabátom egy kicsit vizes lesz, de nem zavar. Otthon úgy is megtudjuk szárítani.
Ekkor a nyuszi tüsszent egy nagyot, ezért ránézek.
 - Egészségedre.
Ekkor a nyúl azt mondja, hogy hazaszeretne menni. Ránézek a kis nyúlra, s megint magamhoz ölelem.
 - Hát persze - mosolygok rá. Engedek egy kicsit az ölelésből, majd újra szóra nyitom a szám. - Csak mondd meg, hogy hol laksz és én hazaviszlek.

Laurena
október 26.

Az elmúlt hét a szokásosnál is fárasztóbb volt. A sorozatos próbák miatt egy percre sem állt le a társulat. Csak izzadságcseppek, néha könnyek a fájdalomtól vagy a megaláztatástól... Holnap premier! Olympia mégis Bogolyfalva macskaköves utcáin koptatta méregdrága magassarkú csizmáit. Az eső apró cseppekben szemerkélt és megtelepedett szőke hajában és a kabátján. Táskája- ami szokatlanul kicsi volt,- szorosan hozzásimult az oldalához. Többen megnézték azonban ez nem zavarta, a nap minden szakaszában utánafordultak az utcán a férfiak, sőt még a nők, a gyerekek is. Vajon érdemes-e taglalni miért is? Talán le sem lehet írni szavakkal, milyen a nő kisugárzása. Annak idején ő is szorgos, bájos levitásként erősítette a kékek házát, de mostanra már csak a bája a régi. Volt a tekintetében valami, ami leginkább csak a törtetőékben. Egyszerre vonzotta és tette érdekelté az embereket. Persze a férfiakat sohasem a tekintete, vagy az esze érdekelte igazán, hanem a külleme. Könyörtelen szabályok alá hajtotta testét, ezért volt ő a legjobb a szólisták között és persze a leggyönyörűbb. Mindig tudta, mi a célja és csak az lebegett a szeme előtt. Egyetlen dolog rendítette meg olykor, az édesség... Mióta összeköltöztek Timothyval rendszeresen evett belőle, holott 1 éve még jószerével azt sem tudta, mi az. Természetesen ez túlzás, de belegondolva a legcélszerűbb hasonlat. Hiszen meg tudta tanulni élvezni az életet, ami plusz színt vitt az  a mindennapjaiba, s hiába nem lesz már az a régi kedves levitás, hasonló még lehet.
Ritkán látott mosoly telepszik arcára. Laurenával, az elbűvölő prefektával találkozik, aki egyre gyakrabban hozta elő a nőből ezeket a mosolyokat. Olympiának csak féltestvére, egy bátyja volt, de Laut mindig is az ő húgocskájának tartotta, még ha nem is mondta ki nyíltan. Minden elért eredménye büszkeséggel töltötte el a balerinát. Ünnepekkor a legkülönlegesebb amerikai csokikat küldte neki és egy-két apróságot, ami a hasznára válhat.
Visszakalandozva az utcai jelentre, a sarkak már nem koppantak a járdán. Egy helyben állt a cukrászda kirakata előtt. Nem tudta, pontosan mennyi lehet az idő csak sejtette, hogy 18 óránál később aligha lehet. Kint már besötétedett, amit pompásan ellensúlyoztak a helyiség hangulatos fényei. Nem hallotta, de elképzelte ahogy a vendégek beszélgetése tompa zsivajjá áll össze, vagy épp megkocogtatják kanalaikkal a csészéjüket, vagy villájuk ütközik a süteményes tányérba. Milyen idilli, de főleg az, hogy a szőkeség be mer nyitni a cukrászdába hovatovább leül az egyik asztalhoz, ami kellő távolságban van a bejárati ajtótól, de nincs is olyan eldugott helyen, hogy Lau ne találhassa meg. Furcsa érzés a várakozás, eddig mindig ő késett, persze elnézték, mivel sokszor húzta el a próbaidőt az öreg, pöfékelő balettmester. Korgó hasa egyre türelmetlenebb volt, így kisebb gondolkodási idő után rendelt egy forró csokit és egy szelet dupla csokis sütit, hogy holnap minden rendben menjen...

A siker nem marad el, Yaristának enyhe "de jó vagyok, ugye megmondtam" mosolyra húzódnak az ajkai. Azonban nem tart soká az egész, a levegő megáll, majd szétesik és összeáll újra. ~ Hmm, talán túl korán örültem... ~ jegyzi meg magában, és már kezdené is újra, azonban a tanárnő kérdése megállítja.
- Rendben, szerintem menni fog. - magabiztossága továbbra is határtalan, és már el is kezdi a koncentrációt. De újabb kérdés érkezik, így kénytelen előbb összeszedni a gondolatait, majd megpróbálja elmondani, amit csinált.
- Nos,megpróbáltam átérezni, hogy mi lenne, ha én lennék a levegő. Beleképzeltem magam a helyébe és úgy próbáltam mozogni, majd felkértem magamban az elemet, hogy csinálja amit gondolok. Hülyeség, mi? - húzza fel a bal vállát, szkeptikus ábrázatot ölt az orcájára. Most már csak azért sem kezdi el csinálni, amíg megfelelő inspirációt nem kap a tanárnőtől, vagy esetleg egy-két jó ötletet.

Elemi mágia óra 1.

---

Igaz, hogy nem szabadna lenn lennem, ugyan is nincsen hétvége, de ez engem sosem zavart. Szinte minden szabadidőmet itt lenn töltöm, vagy Madcapet babusgatom. Ez a két dolog ami ténylegesen lefoglal. Mondjuk most újabb elfoglaltságként a piromágusi képességem határait próbálgatom. Tudom nem lenne szabad idekinn, de eddig semmi rosszat nem csináltam. Múltkor csak fáztam és próbáltam felmelegíteni a levegőt magam körül. Jelentem nem olyan nagy sikerrel, de sikerült. Ma semmi ilyen vandálkodás nem jutott eszembe. Szimplán csak találkozót beszéltem meg az egyik falusi barátnőmmel, aki szokásához híven késik. Vagy lehet csak én érkeztem korábban a kelleténél.
Úgy volt megbeszélve, hogy a baglyos szökőkútnál találkozunk és innen sétálunk majd el a cukrászdába enni egy hatalmas nagy süteményt. A szervezetem már teljesen rákészült, hogy egy nagy adag cukor fog bekerülni a szervezetembe. Szinte már, mint az alkoholisták, remegve vártam, hogy ehessek. Van egy kedvenc süteményem itt lenn a cukrászdába. Mindig elfelejtem a nevét mert annyira bonyolult, de nagyon finom.
A barna bőrkabátomba, farmerbe és egy sárga dorkóba ücsörgök a szökőkút előtt. Mellettem ott az apró, de feneketlen táskám, mely a sok használattól már kicsit kopott, de még teljesen jó arra, amire kell. Hajam természetesen összefogva copfba, mint általában.
Nagyon elbambulok, agyam teljesen kikapcsol és megszűnik körülöttem a világ. Aki lát tuti azt hiszi, hogy nem vagyok teljesen ép. Az alapból méretes szemeim most még nagyobbak, amitől szinte már rémisztő vagyok.
De ebből a kellemes helyzetből egy robbanás hoz vissza a valóságba. Egy apró sikoly hagyja el ajkaimat, majd fénysebességgel pattanok fel a padról. Körbenézek és a valószínűsíthető elkövetőt kezdem el keresni. Mivel nagyon más nincs itt, ezért szinte 100%, hogy a közelben ácsorgó fiú a tettes. Nem sokat segít a helyzetén az, hogy a pálcája is ott van a kezében.
- Te teljesen hülye vagy?! -
Kitörik belőlem a kérdés és talán nem túl csendesen.
- Ez most mire volt jó keményfiú?! Hm?! -
Első kérdésnél a bagoly helyére mutatok, majd számon kérően csípőre teszem a kezem. Nem zavart volna a vandalizmusa akkor, ha az úgy műveli, hogy én ne kakiljak be majdnem ijedtemben.

Bánfai Odett Zoé

Máris meghallottam az első elégedetlenkedő hangot. Egy lány kezdett el nyivákolni, mily meglepő. Annyira szánalmas, hogy ilyenkor egyből megszólal bennük az önérzet. Fülüket-farkukat behúzva kussolniuk kéne. Főleg, ha a földből is alig látszik ki az illető. Persze először úgy tettem, mintha észre se venném, egyszer még meg szoktam bocsátani, ha valaki hülyének nevez. Viszont az már túlzás volt, hogy elkezdte mutogatni a széttört bagoly helyét. Ki ő, hogy számon mer kérni?
- Talán szerelmes voltál abba a szoborba, hogy ennyire érdekel? - tettem fel a kérdést, nem kevés gúnnyal. Erre varrjál gombot hisztérika. Bár igazából nem vártam választ, az esetek döntő többségében már ennyi is elég volt, hogy bőgés legyen a dologból.  
Persze most már nem akartam ennyivel leállni, tudja meg a lány, hogy rossz emberrel kezdett ki. Porig fogom alázni, ha így folytatja.  
Az öltözéke is tisztára nevetséges volt, mint valami madárijesztő. Azt hiszi, hogy így bárki is komolyan fogja venni? Várjunk csak! Élénk, vörös haj, figyelemfelhívó viselet. Hm, kezdett összeállni a kép. Állítom, hogy a kabátja alatt tök pucér. Belenyúltam a zsebembe, kivettem három galleont, és a lány felé hajítottam.
- Nesze, a fizetésed! - szóltam, majd újra a pálcámért nyúltam.
- Itt pedig a borravaló. Exagito! - küldtem felé az átkot, hogy a földre kényszerítésével legyen egy nagy finálé. Részemről ezzel lezártnak tekintettem az ügyet, és fel is kerekedtem, hogy megkeresem azt a híres-neves tanodát.    

Hamar rá kellett jönnöm, hogy egy nagyszájú, beképzelt bunkóval sodort össze a sors. Nem értem miért mindig engem találnak meg..ezek. A szerelmes szövegét nem tudom hirtelen hova tenni, szóval csak szúrós tekintettel bámulok rá.
- Talán viccesnek hiszed magad? El kell keserítselek... -
Egy nagy sóhaj keretein belül megrázom a fejem jobbra-balra, majd "szomorúan" kezdem el bámulni a földet. A kis színjátékom után felpillantottam a fiúra. Egyáltalán nem ismerős. Vagy csak átutazóban van, vagy valami hasonló. Bár akár új diák is lehet. Még nagyon tanév eleje van, szóval ilyenkor nem meglepő ha késve érkeznek az újak.
Nézem ahogy a srác a zsebében kutat valamit, majd felém dob három galleont. Szemöldökeim a homlokom tetejéig futnak és konkrétan az állam leesik, és a pofám leszakad. Szemeim akkorára kerekednek ki, hogy ennél nagyobbra nem is tudnának. Köpni nyelni nem tudok, és még levegőt is elfelejtek venni. Természetesen azonnal leesik, hogy mit is akar ez jelenteni. Már éppen nyitnám a számat válaszra amikor...
Pár pillanat múlva seggre ülve landolok a földön. Hátam mögött megtámaszkodok, majd gyorsan fel is állok. Annyira dühös vagyok, hogy arcom szinte izzik. Kezeimet ökölbe szorítom amíg elég közel nem érek hozzá. Szemeim olyan szinten összeszűkültek, hogy úgy festenek, mintha csukva lennének.
- Fizetés? Borravaló? Igen?! Te szemétláda! -
Utána futok és dühösen ugrok fel a vállára, majd ahol érem ütni kezdem.Nem számít, hogy az a feje, vagy az orra, esetleg a szeme. Teljes erőmből püfölöm. Úgy kapaszkodok a nyakába, hogy szinte esélye sincs lerázni. Mondjuk elég hamar le is ugrok, majd valahogy elé keveredek és tiszta erőből kukin rúgom.
- Gratulálok! Szereztél egy ellenséget! Büszke lehetsz magadra! -
Ellenség...furcsa, mert én általában mindenkit szeretek és mindenkivel jóban vagyok, de ez a fiú kihozta belőlem a legrosszabbat.
Még egy hatalmas ütést mellékelek, majd várom a folytatást.
Sose szabad elfelejteni, hogy kicsi a bors de erős.

Yar

A magabiztosság sosem bűn, és pláne nem rossz dolog. Főleg ebben az ágban. Ha belegondolunk, az elején mindenkinek nagy szüksége van rá, kinek kevesebb, kinek több, de hiányozni nem hiányozhat senkiből sem. Ez a fiúval is így van, így szinte csuklóból mennek neki a feladatok, és a rá bízott dolgok. Kell ez, a továbbiakra nézve biztosan. A nő csak csendben ül, és hallgat, majd a hallottak végett kissé meghökkenten néz a szemben ülőre.
- Már miért lenne hülyeség?
Nem is kérdez többet, hanem hogyha van még kérdés, akkor azokra válaszolni fog, de a végén így is, úgyis a feladat jön, tehát a párbeszéd után kezét felemelve mutat a gömbre, hogy Yaristáé a pálya, ő jön a feladatok teljesítésében. Ha megvan vele, akkor majd kap következő instrukciókat, de egyszerűbb, és jobb, ha valaki magától ráérez a dolgokra, semmint hogy a szájába kelljen mindent rágni. Ez az egyik alapszabály, amivel már tisztában lehet mindenki. Előbb ők próbálkoznak, aztán ha nem megy, akkor kapnak segítséget. Előbb mondatokban, aztán, ha nagyon szükséges, tettekben. Ezen eset kivételével.
- Próbáld meg azt, hogy a "gömbben" lévő levegőt magad köré képzeled. Mintha magad is forognál vele, egyre gyorsabban, mintha tornádót szeretnél csinálni, aztán amikor úgy gondolod, hogy elérted a határaid, a mostani határaid, akkor lassítsd szépen vissza. Egyszerűbb, hogyha a kezedet használod az elején, a kézfejeddel imitálva a levegő áramlatát, a mozgását.
Miután pedig mindezt elmondta, lassan, és érthetően, tényleg hagyja dolgozni az ifjoncot.

//Ha megvagy a folyamat leírásával, akkor kérlek, az eredményt hagyd majd rám. //

Lori

Tiszta őszinteség, és feledtébb nagy nyugalom árad a lányból, nagyobb, mint amit kívülre mutat. Nem is forszírozzák tovább a teendőket, jöhet a feladat. Lorinak is, mint eddig az összes gyakorlatisnak, megjelenik a tanárnő tenyerén a gömb, benne a lány eleme. A víz nyugodtsága, egyszerűsége fedezhető fel benne. Csak akkor kapja meg a lány, ha helyet foglal, amire a tanerő úgy utal, hogy kezével int a maga mellett lévő üres terület felé. Ha még ez sem fog használni, akkor majd szavakkal is kifejezi magát.
Miután viszont a lány helyet foglalt, a tenyerébe teszi a gömböt, és már adja is az instrukciókat.
- A feladatod roppant egyszerű. Kezdj valamit a benne lévő vízzel. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak egy kis valamit csinálj vele. Rád bízom, mit, a te döntésed, és jelenleg még azt is, hogy hogyan csinálod.
Von vállat, és semmi mást nem felel. Diák tanul, ő tanít. Ez a módszere. Addig is, ha van kérdés, természetesen válaszolni fog rá, de ha nincs, akkor csak az eseményeket szemléli, minden más mellékcselekvés, vagy beszéd helyett.

/Az általad végigcsinált gyakorlat sikeres lesz, a hatását, milyenségé, erősségét viszont kérem, hogy bízd rám./

Elemi mágia óra 1.

Scarlett

Péntek. Végre. Egyre jobban tudok örülni ezeknek a hétvégéknek, amiket legszívesebben átaludnék. Ez persze lehetetlen, hisz a házi feladataim és a lemaradásom alól ki sem látszok. Igaz, nem szívesen, de elszántam kaptam fel a bűbájtan könyvemet, és átvágva a klubhelyiségen megindultam egy nyugodt helyet keresni, ahol valamennyire tudnék koncentrálni a tanulásra. A kastély falai között kicsit hűvös volt, így megháláltam magamnak, hogy volt elég eszem ahhoz, hogy a zöld vastag felsőmet is magamra rángassam. A szürke-fekete-zöld kockás, térd fölé érő szoknyámat viseltem, a vastag fekete harisnyámmal, lábamra pedig rövid szárú csizmát vettem. Így csoszogtam át az iskolán, nem figyelve merre megyek, hisz tudtam, hogy előbb utóbb csak kiakadok valahova. Híven megérzésemnek pár perc múlva a folyosó egyik elágazásából halvány fényt pillantottam meg. Kíváncsian fordultam be az új úti célom felé, és hamarosan egy erkély szerűségen találtam magam. Pár percig csak álltam és bámultam a kellemes hangulatú helyet, és magamban nagyon sajnáltam, hogy csak most találtam rá.
Elégedetten levetettem magam az egyik fotelbe, szokásomhoz híven keresztbe nyúltam rajta, majd egy mélyet sóhajtva fellapoztam a könyvem, és bele kezdtem az olvasásba.

Timi

A mai sem volt épp egyszerű, egész nap borzalmasan éreztem magamat, ettem össze-vissza, persze, utána rögtön rosszul lettem, nem nagyon tudom magamban tartani a kaját. A délelőtt elég gyorsan eltelt, utána meg a délután is, ki nem találtad volna mi? Szóval, mivel most már egészen jól éreztem magamat úgy éreztem tennem kell valamit, különben becsavarodok a négy fal között. Így indultam el egy kellemes esti sétára. Na jó, a kellemes annyira nem is ideillő, mivel borzalmasan hideg van, én kis naiv persze megint egy ruhát választottam de legalább az ujja hosszú, de ez ugyan nem segít azon, hogy combközéptől lefelé libabőrös vagyok. Továbbá, fogalmam sincs merre megyek, ez azért nem elhanyagolható szempont. Annyiszor jártam ezeken a folyosókon, hogy csukott szemmel is képes voltam bárhová eltalálni, de most, mintha kicserélték volna az egész kastélyt. Összevonom a szemöldökömet és elkanyarodok a folyosó végén és a szellő azonnal meglibbenti a hajamat. Talán erre van szükségem, egy kis friss levegőre. Valójában azonban hiába  táplálok aziránt reményeket, hogy jobban leszek, sajnos ennek semmi köze ahhoz, hogy mikor láttam a napot utoljára. Óvatosan lépek ki az erkélyre és rögtön összeborzongok. Nem épp őszies az idő így kora este. Körbenézek, járkálok és szegény kislányt még csak észre sem veszem. Majd megállok és annyi friss levegőt kényszerítek a tüdőmbe amennyit csak tudok. Végül hanyagul meglibbentem a hajamat és akkor veszem a kis drágát aki könyvvel a közében ücsörög itt. Felvonom a szemöldökömet és egy kissé értetlenül nézek rá. Miért pont itt? Túl hideg van ahhoz, hogy valaki itt magoljon, bár a furcsa tanulási szokásokba inkább nem megyek bele.
  -Nincs itt túl hideg a stréberkedéshez?-
Nincs a hangomban semmi negatív, semmi lenéző, ez csupán egy szimpla kérdés ami nem épp társalgás kezdeményező na de nem vagyok épp hétköznapi így hát a beszélgetésnek sem kell olyan csekélységekkel kezdődnie, mint például a köszönés.