Mesélő Mesélő
RPG hsz: 812 Összes hsz: 1287
|
Az ÉN asszonyom#Végjáték
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Gyanúsnak kellene lennie, hogy belátja, tévedett, mégsem az, hiszen ő már csak ilyen. Butuska lépésekkel próbál felbosszantani, kevesebbet néz ki belőlem, mint amennyi vagyok, s mikor már szorul a hurok, mikor már elméje kezd megbomlani az oxigén okozta hiánytól. Bár nyaka érintetlen, és az oxigén is bejuthat a fejébe, a képletesen értett hurok akkor is ott van, és szorul. Szorul, míg csak kezesbáránnyá nem válik. Eljött a pont, mikor tudja, hogy nincs tovább, mikor érzi, hogy igazam van. Mikor már nem tud mást tenni, nem tud vitatkozni, nem tud olyan érvet felhozni közös életünk ellen, mely meg nem dönthető. Ez a mi házasságunk. Engedem, had menjen, aztán mikor már úgy néz ki, túllépi a határt, visszarántom, és lábaimnál esdekelve kéri a megbocsátásom. Én pedig, mint jó férj, mint szerető, jó ura, megbocsátok neki, hisz mivégre hát az egész, ha nem éppen azért, hogy kis feleségem újra a karjaim között tudhassam? - Drágám. Mosolyodom el meghatódottan, arcomon őszinte öröm bontakozik ki, ahogy közeledik felém, ahogy hamarosan újra érinthetem, szerethetem a kis feleségemet. Összetartozunk Veréna, te és én, mi együtt vagyunk tökéletesek. Az, amit te jelentesz nekem, senki mással nem lehet teljes, és ha te nem vagy az enyém, nem lehetsz senkié sem. Ha most nemet mondtál volna, véget vetettem volna rövid kis életednek, és utána a magaménak is. Mint Rómeó és Júlia, nem élhetünk egymás nélkül, hiszen egyedül gyengék vagyunk. Szorosan magamhoz ölelem a szerelmet, illatát mélyen beszívom orromba, és érzem, ahogy szinte bizseregnek ujjaim, mert végre újra érinthetem őt. A mindent. Mint egy kisbabát, így ringatom kicsit, mikor meghallom a szipogását. A saját gyermekünkre gondolok, hogy milyen boldogság is lesz az, mikor saját gyermekünket ölelem majd át, mert éppen apró kezét felhorzsolta a beton, vagy térdébe állt egy apró kavics a homokozóban. Látom magunkat fiúval és lánnyal is, nem teszek különbséget, hiszen csak az számít, hogy Veréna legyen az édesanyja, én pedig az édesapja. Csodálatos gyermekeink már az égből figyelnek minket, és ha áldásos a békülés, ma éjjel már akár ki is választhatnak minket, és elindulhat a folyamat, melynek végén kezünk között tarthatjuk őt. Elérzékenyülten, remegő szívvel gondolok erre, és első pillanatban fel sem fogom, hogy a szívem nem csupán túlcsordult érzelmeimtől remegnek, hanem mert a mindenség, a nő, a szerelem szívembe kést döfött. Nézem őt, ellépve tőlem, miközben kezeim erőtlen hullanak testem mellé, és szótlan, de ép elmével érzem, ahogy a kés mélyebbre hatol, mintha csak biztosítani akarná, hogy ott maradjon. Mintha csak biztosítani akarná, hogy újra megteszi, és fájdalmat okoz nekem. ~ Nem akarlak megölni.~ Ez az egy visszhangzik a fejemben, és mégsem ezt érzem a szívemben. A benne lévő penge talán most tartja még a ritmust, még élek, de ki tudja, hogy meddig. Egyet tudok, a feltételek nem tetszenek, egyáltalán nem. A minden nélkül csupán a semmi létezik, és a semmi az, amit nem akarok megtapasztalni. Nem vagyok hajlandó némán tűrni, hogy elhagyna, nem pártolom, nem állok az oldalán segítőkészen. Van más? Ki? Mondd meg ki, és megölöm, megszűnik létezni, hogy csak te létezz és én létezzek, hogy ketten legyünk egyek újra. Ebben a kapcsolatban nincs helye másnak, ez így jó, ez így igaz. Lepillantok elfehéredett ujjaira, mivel alacsonyabb, mint én, tudom, hogy ez valóban végzetes, tudom, hogy olyan mértékű a fizikai roncsolódás, mint a szellemi sík. Olyanná vált, mint én, és ennél nagyobb öröm aligha érhet egy embert. Már tudom, benne élek, egyek lettünk a testében, már nem kell lélegeznem ahhoz, hogy tudjam, örökké benne élek tovább. Nem, a feltételei nevetségesek, és nem vagyok hajlandó beleegyezni abba, hogy elváljak tőle, és mással lássam boldogságát. de tudom, hogy itt és most, ebben a helyzetben vesztesekké válunk mind a ketten, és ezt nem hagyhatom. Minden erőmet összeszedve - már-már a kellő rutinnal - olyan erővel ütöm meg, hogy eltántorodjon, elengedje riadalmában a szívemből kiálló kést, de ne legyen képes kihúzni azt. Ki számít arra, hogy mikor élete igaz szerelme szívébe kést márt, még ütni van kedve? Hördülök egyet fájdalmamban, mert minden tett megerőltető, de ha emberek képesek a másikat kilométereken át cipelni, hogy megmentsék az életét, akkor én is képes leszek arra, hogy megmentsem az életét. A zsebemből textilzsebkendőt húzok elő, a kés markolatát igyekszem megtisztítani, miközben érzem, hogy hátam begörnyed, ahogy az ütés és az idő szűke miatti adrenalin zubog a testemben. Sejtettem, hogy ez lesz, de nem ilyen hamar és nem ilyen intenzíven. Térdre rogyva nézem őt, és esélyt sem akarok neki adni arra, hogy ezt visszafordítsa. Elhatároztam már. - Fuss. Csak ez az egy szó hagyja el a számít, miközben ujjaimmal rámarkolok a markolatra, és egy határozott mozdulattal kirántom azt a szívemből. Öngyilkosság. Az ünnepi időszakban megesik, így őt is védem és magamat is. Én nem válok el, én örökké benne létezem. Hát legyen így vége. Remélem, hogy fut, mert ha megment, mikor menteném, akkor megölöm. Ezt eldöntöttem. Most viszont, mikor már elfekve várom a halált, nincs bennem harag, nincs bennem semmi. Megtette. Innentől egy biztos, hogy nem jobb ember, mint én. Sőt. Rosszabb.
|
|
|
|
Theon Delacroix INAKTÍV
"Az a fura rellonos srác" RPG hsz: 311 Összes hsz: 869
|
Pai
Bemutatkozására csak remegő kezeimmel intek neki egyet. Bocs, jelenleg ennyire telt, ne várj sokat. Talán, ha jobb állapotban lennék, még kedveskednék is neki egyet, bár ahogy eddig a szénám áll a levitásokkal, nem hiszem, hogy ő is rögtön az ágyamba feküdne. Oh, hogy nemrég azt mondtam, hogy érettebb lettem? Ez igaz. Egyed dolgokban. Mondjuk most már felhajtott vécéülőkével pisilek, mert én vagyok a Jani. Arról viszont szó sem esett, hogy udvarolni nem szabad. Csak... most már egy kicsit jobban kezelem a helyzetet. Mit szépítek a dolgon, most tudom kezelni a helyzetet. Nem úgy, mint eddig. - Theon - biccentek egyet, de meg is bánom, amint megteszem. Az émelygés még mindig nem csappant és a korongok is még mindig a szemem előtt szálldogálnak. Talán a vérnyomásommal lehetnek gondok. legutóbb, mikor a műtét után hazaengedtek tapasztaltam ilyet először. Akkor a gyógyító azt mondta, hogy az előbb felvetett ok lehet a probléma. Igaza lehet, ugyanis tapasztaltam a véremmel problémákat, bár nem olyan mennyiségben, mint azelőtt. Megpróbálok beszélgetésbe elegyedni, s egyben terelni is a témát arról, hogy rútul belé ütköztem. Rátérek Junra és arra, hogy most ez a fura nevű gyerek a helyettese. Komolyan, ez a levita teli van ilyen kicsi kínaikkal? Először Jun, utána a nővére, most meg ez. - Lekaptam az elődöd - jegyzem meg flegmán, csak úgy félvállról, miközben napszemüveggel takart, alig kilátszódó szemöldököm húzogatom. Ha eddig nem félt tőle, hát most fog. - És akár ezt most veled is megtehetném - lehet ez fenyegetés, vagy akár mi én nem bánom. Bár szavaimnak nincs semmilyen mélysége, még erre utaló cselekvés sincs, csak állok ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Én és az a nagy szám.
|
|
|
|
Csonka Zsombor Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
Csupa haszon RPG hsz: 450 Összes hsz: 1331
|
Born to Be Wild Part I. Az ablakon kinézve nem látszódott más, csak a nagy feketeség, mint egy féreglyuk. Ha elég ideig figyelte az ember, akkor olyan dolgokat láthatott bele, amik ott sincsenek, vagy ami még rosszabb, el is aludhatott. Persze Zsombinak már nem az a legnagyobb félelme, hogy elalszik, de továbbra sem szerette. Olyankor mindig vissza-vissza látogatott arra a helyre, pedig amúgy sem volt már messze az ideje a távozásnak. Látszódott a kastélyon is, ahogy ki-kiszállingóztak a diákok, kik már hazamentek, kik egy utolsó partit csaptak. Ő pedig ott ült, és azt a hatalmas űrt figyelte. Tekintete végigjárta az unalmas kis szobát, és egy idegenen állapodott meg. Amióta visszatért, nem volt kenyere a lakókkal való beszélgetés. Mindig attól félt, hogy valamelyik tudja merre is járt az utóbbi egy évben, és talán még saját magánál is nagyobb hülyének gondolja. Vagy ami még rosszabb, felhozza azokat a bizonyos tabu témákat. Viszont most épp itt volt az ideje kibújni a csigaházból, és elkezdeni élni. Ha valami rosszul sülne el, holnap majd kikezelik belőle az intézetben. - Haver, te nem unod el itt az életed? Mit szólnál egy kis mókához? - kérdezte Zsombor, és közben leszállt a párkányról, ahol addig ücsörgött. - Van egy oltári tervem arra, hogy dobhatnánk fel az estét. Benne vagy? - kérdezte pajkos mosollyal lépve oda Benetthez, hátha amannak nem lenne nyilvánvaló, hogy kihez beszél.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 425 Összes hsz: 592
|
FestésA nagyoktól hallottam fél füllel, hogy a falu pizzériája körül nincs minden rendben. Lejött a festék, vagy talán a vakolat is? Sosem voltam még ott - mert nem volt kivel -, de kívülről már láttam, nagyon kis hívogató épület. Ha belülről is az, akkor kár érte. Hallottam valami tulajdonosváltásról is, persze nekem ezek a nevek semmit se mondanak, a tanári gárdával is még csak ismerkedek, nem hogy a faluval legyek képben. Figyelemmel kísértem hát a híreket, így jutott el hozzám a közös festés programja, amire a diákok közül is többeket beszerveztek. Egyrészt jónak találtam ismerkedni, szétnézni a faluban, kifogást keresni a lógásra, másrészt a segítséggel járó kedvezmény is nagyon-nagyon sokat nyomott a latba, így végül úgy döntöttem, hogy eljövök. Festeni azt talán még tudok. A múltkor kiderült, hogy csaposnak még ügyetlen lennék, meg úgy majdnem mindenhez, ahol a fizikum egy kicsit is előkerül. A művészkedés más dolog, a rajzolás ügyesen megy, csak időm nincs sok rá évközben. Biztos nagyot néz majd anya, amikor megtudja a baglyomból, hogy micsoda kedvezményt dolgozott ki magának a fiacskája. Így legalább, ha a szabad hétvégén leengednek, olcsón megúszom az étkezést, félre tudok tenni másra. Kabátom alatt otthoni, kényelmes ruhában érkezek, amit nem bánok, ha koszos lesz. Játszóruha-féle nem sok került a bőröndömbe egyébként, miért is nézzek ki szakadt lelencnek egy iskolában a többiek előtt, viszont kényelmes ruhákból bőven akad, és a manók biztosan ki tudják szedni belőle a festéket, ha mégis elrontanék valamit. Követek egy lányt, aki mintha szintén a pizzázó felé tartana, úgyhogy legalább nem egyedül érkezem. Szavaira elég furcsán nézek, de elengedem a fülem mellett. - Hali, hát... azt hittem céltudatosan a festésre jöttél - magyarázkodom, ahogy megkésve belépek. Pedig mintha láttam volna őt a körletünkben, csak felismer. Addig halkan köszönök a többieknek is, amit gondolom senki nem hall meg, de fél füllel elkapom azt, amit az egyik fiú mond háztársamnak. Szememmel azt keresem, hogy mit is csinálhatnék. A szabad ecset és vödör viszont adja magát. Szeretnék mihamarabb beállni, de attól csak jobban zavarba jövök, hogy itt rajtam kívül szinte mindenki felnőtt.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 425 Összes hsz: 592
|
Ha nem a körleten belül pihenek, akkor ide, a társalgóba szeretek kiülni, amit úgy is nevezek magamban, hogy mindenki klubhelyisége. A kandallóban ropog a tűz, fénye kellemes meleget áraszt a szobában. Kötött pulcsiban, a szünetre hangolódva húzódom meg az egyik félreeső fotelban, hogy ne tudjon senki mellém ülni. Keresztben helyezkedem el rajta, karfáján átvetem a lábaimat, ölemben pedig szokás szerint egy könyvet bújok. Kivételesen viszont nem az órákhoz kapcsolódik, és nem is túl nehéz olvasmány. Direkt olyan, amit háttérzaj mellett is könnyedén értelmezni tud az ember, bár az évek alatt már ráálltam arra, hogy kiszűrjem a hangokat magam körül. Nyilván, ha régen saját szobám se volt, de tanulni kellett, és öten vagyunk testvérek, akkor mindig uralkodott a lakásban egy alapzaj, amihez valahogy alkalmazkodnom kellett. Fogalmam sincs, hogy hány óra van, de nincs nagy mozgás. Biztosan hazautaztak, a maradék emberke meg csomagol. Én már megvagyok a javával, de csak később megyek, ráadásul vissza kell térjek karácsony után pár napra, mert segítek a bál szervezésében. Cserébe megpróbálom majd jól érezni magam. - Hm? - megtorpanok az olvasásban, de csak lassan kapom fel a fejemet. Nekem szólna? Eddig olyan csendben volt, biztos csak képzelődöm... Már-már gyanakvóan mérem végig a fiút, aki elkezd kérdésekkel bombázni a semmiből, ráadásul fogalmam sincs, hogy miről beszél. Ez úgy hangzik, mint valami csapda. Keresem a buktatót a dologban, a beugratós részt, amire ha válaszolok, akkor a következő pillanatban kinevetnek az átverésen. - Ez eddig elég rosszul hangzik - vonom fel a szemöldököm bizalmatlanul, és akkor még egész finoman fejezem ki magam.
|
|
|
|
Darya Mikhaila Kazanova INAKTÍV
Meg/is/merni RPG hsz: 215 Összes hsz: 482
|
S novym godom! | ¤ Barátokat kell szereznem. Ez az egy gondolat rángatott le engem a levitás toronyból, hiszen sose voltam híve a nagy partiknak, meg semmi olyannak, ahol sok az ember. Persze ez alól a cirkusz kivétel volt, de ott mögöttem volt az egész társulat, hogy támogassanak introvertáltságomban. Itt viszont lépten-nyomon ismeretlenekbe botlok, akik mind csoportosan nyomulnak, hogy esélyem se legyen szóba elegyedni velük. Többen mindig ijesztőbbek az emberek, ez triviális. Viszont a beszélgetésfoszlányokból, és az összekuncogó lányok csokrából is csak egyetlen nevet hallok ki folyton. Rosszalló pillantással fordulok inkább az italpult felé. Az az én terepem. Egy kis vodka, és jobban megy az ismerkedés. Csak tudnám melyik is az. Közben mellém lépett egy ismeretlen, és elkezdte az egyik pizzaszeletet majszolni. Árgus szemekkel leste a lányokat, és semmi kedvem nem volt megzavarni eme nemes feladatban, de hát a szükség nagy úr. - Mond csak, van itt valami erősebb ital? - kérdeztem rá, a srác pedig mindentudó mosollyal előhúzott egy flaskát a mellényzsebéből, és felém nyújtotta. - Tudod mit, inkább meggondoltam magam - fintorogtam. Azért ennyire még én sem voltam kétségbeesett. - Mond csak, tudod ki az az Ardai Kolos? Mást se hallok, csak hogy itt lézeng... - kérdeztem meg az ismeretlent, ha már így szóba elegyedtünk. Talán sikerül kifognom egy barátot is magamnak erre az estére.
|
|
|
|
Mester Adrián Dominik Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag
RPG hsz: 29 Összes hsz: 40
|
Éppen kedvesével konzultál telefonon, amikor sokadszor is végigfuttatva tekintetét a környéken kiszúrja az apró, kísértetiesen ismerős alakot az állomás felé igyekezvén. Nem az első eset, és feltehetőleg nem is az utolsó, hiába minden szentbeszéd. Némileg gyorsít léptein, hisz azt a kellemetlen fordulatot, hogy Leo valamilyen indíttatásból az orra előtt szálljon fel egy vonatra, mindenképpen szeretné elkerülni. Eleget túráztatta magát máris; ha egyszer megbeszélik, hol és mikor veszi fel az öntörvényű kisördögöt, miért kell frászt hozni mindenkire és pont ebben az intervallumban magánexpedíciókat eszközölni? A zsebébe süllyeszti mobilkészülékét, tekintete átsiklik a közelben sétáló falulakókon és diákokon, az elkapott beszélgetésfoszlányok is megrekednek kéretlen háttérzaj szintjén, a kisfiút viszont nem téveszti szem elől. A végén még kámforrá válna. - Hát itt vagy – szólítja meg, ahogy hallótávba ér. Hangja nem a kétségbeesett rátalálás öröméről tanúskodik, ámbár kifejezetten feldúltnak sem tűnik. – Arról volt szó, hogy a cukrászda előtt találkozunk, vagy rosszul emlékszem? A kérdés utóbbi tagja nyilvánvalóan és félreértelmezhetetlenül költői. Némi szelíd rosszallás kiérződik, de hát senki nem róhatja fel egy szülőnek, hogy nehezményezi, ha átvágják. Nem mehetnek vele, mert az mégis milyen ciki már, hogy anyu és apu kísérget mindenhová, ha pedig szabad foglalkozás van előre behatárolt keretek közt, a gyerek hirtelen azt hiszi, hogy övé a világ és a jelen prezentált szituáció alakul ki.
|
|
|
|
Mester Adrián Dominik Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag
RPG hsz: 29 Összes hsz: 40
|
Túlzás volna azt állítani, hogy olyan széleskörű ismeretsége van ezekben a körökben, hogy kifejezetten igényt tartanak jelenlétére, azonban nem illik visszautasítani egy ilyen jellegű meghívást. Igazít öltönyén, még mielőtt elvegyülne a sokaságban. Alig tesz pár lépést, őt is megkörnyékezi egy arra járó pincér, Dominik azonban vezetésre hivatkozva nemet int – és itt ne lenne erre alternatíva? A mentes pezsgőt kedvesen mosolyogva egy biccentés kíséretében veszi át, majd tekintetét körbefuttatva a helyiségen, a férfi irányába orientálódik, akinek az invitálást köszönheti. Bár alapvetően nem az ő terepe, jól elvan a smalltalkkal, az érintett felszínes témákkal és az esetek túlnyomó részében nagyszerűen szót is ért a társaságba szegődőkkel. Valószínűleg hivatásából adódóan érzékenyebb a testbeszédre és könnyebben felismeri, kivel miképp érdemes kezdeni. Ugyanakkor az ilyen események nagyban épülnek a tetszelgésre. Mímelt mosolyokba és dicséretekbe ütközik lépten-nyomon az ember, kötelező tiszteletköreit megtéve, talán csupán ennyiről van szó. Egy idő elteltével, amikor már nem bélyegeznék meg, milyen udvariatlan, elnézést kérve és a kiállítás anyagát megcélozva húzódik a perifériába, hogy szusszanjon. Nincs megbékélve a túlzott tömegekkel, és bár közel sem szélsőséges a helyzet, jobb félni, mint megijedni. Figyelmét valóban a műveknek szenteli többnyire. Ráérősen lépdel egyiktől a másikig, tanulmányozva azokat, mígnem majdhogynem szó szerint bele nem botlik egy résztvevőbe, miközben összemosolyog a szobrásszal, akinek bemutatott alkotása mellett épp elhaladt. - Oh, elnézést, hölgyem – emeli finoman kezét, nem szándékozik kéretlen fizikai kontaktust létesíteni, csupán egy óvatos gesztus a majdnem ütközésre tett szabadkozását kiegészítendő.
|
|
|
|
Márton László Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 191 Összes hsz: 309
|
Ombozi ZlatanNagyon feldobja, hogy sikerült végre találnia egy tárgyalóképes aurort, aki legalább nem nézi őt teljesen levegőnek, hanem hajlandó szóbaállni vele. Nem meglepő módon a legtöbb kollegája már elhajtotta a mai nap.. merthogy kinek van erre ideje. Már akik egyáltalán nem nézték levegőnek és mentek tovább. DE Leo nem biggyedt, tudta, hogy előbb-utóbb valakit sikerül elcsípnie a kis interjújához és tessék. Még ha Zlatan amúgy a férfias vonásaival meg alkatával egy kissé megfélemlítően is hathat egy olyan kiskölyöknek, mint ő. A válaszra már megint kicsusszan a szerepéből, szélesen elvigyorodik, úgy firkálja bele a választ. - Azta, ez nagyon komoly munkának hangzik, ilyesmivel foglalkozni nagy felelősség. - Bólint is magának, amiért ezt ilyen komolyan összefoglalta, majd folytatja, merthogy nincs ám vége. Ugyan eredetileg nem ez a kérdés következett volna, de természetes módon rögtön kapva kap az alkalmon, mikor eljut hozzá az utolsó kifejezés jelentése. Majdhogynem látni, ahogy fizikailag megnőnek a fülei, csakhogy több infót fogadhassanak be. (Persze valójában nem, az fura lenne.) - Képességbirtokos? - Megnyomja a szót, lenyűgözve, merthát neki ez már önmagában nagy szónak hangzik, tényleg olyan szuperhősösen. - Mármint képesség a varázserőn túl? Komolyaaan, lehet ilyen? Ésés... -megköszörüli a torkát. LEOPOLD! Kis komolyságot! - mi a képességed? Ha szabad tudni.. persze. Utólag jöhet rá, hogy lehet, túl tolakodó volt, tudja a fene, illik-e ezt megkérdezni, így szégyellős hanglejtéssel igyekszik szépíteni. A nagy kiskutyaszemekből tükröződő kíváncsiság azért nem tűnik el, hogy is tűnhetne? Képesség! Ez ritka.
|
|
|
|
Machay Menta Sonja INAKTÍV
RPG hsz: 40 Összes hsz: 58
|
Weiss Arion Ruben well wellValaki tökre azt hazudta neki, hogy így karácsony után majd csökken a boltokban a tömeg, meg több lesz az akciós csecsebecse. Nos, ez a mellékelt ábra szerint baromira nem igaz, de Sonja benyelte, szóval itt van, hogy vázát nézzen. Jelenleg ugyanis nincs neki, hiszen egész eddig hihetetlenmód ágállt azellen, hogy beszerezzen egyet, mondván úgysem vesz soha vágott gazt, manapság ugye meg mégis kitől kapna? Nos. Kapott. Úgyhogy az idegességét visszaküldve oda ahonnan elő szokott törni kapja magát hogy keressen egy értelmes boltot, ami nem zár be este nyolckor. Ott aztán majd jól megfogja az első ronda vázát amit talál, megveszi és hazamegy vele. Hülye rózsák. Ilyen csodálatos hangulatban vágtat végig a sorok között, majd áll meg egy polc takarásában, hogy kibogarászhassa melyik a legolcsóbb választás. Kerek, szögletes, lapos, magas, közepes, üveg, kerámia, mi a lótüdőért van ennyiféle? Körülötte a vásárlók hada hömpölyög (amiket ugye megígértek hogy nem lesznek...), neki pedig eléggé kezd elege lenni a zsivajból, frusztrált is meg minden, így csak fogja magát, és felkap egy random üveghengert, aminek nincs lezárva mindkét vége, és köszöni, ő itt végzett. Ellép a polctól, fordultában nem is nézve ki van, vagy van-e egyáltalán valaki mögötte. De ugye, miért ne lenne?
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Sonja - giccskeresésVan még mit csiszolni azon a házon ez tény és bár inkább csicskáztatna valakit orrvérzésig, hogy minden meglegyen, néhány simítást, még ha kelletlen is, de magára vállal. És még hogy nincs lelke, meg ilyenek, kész vádaskodás. Az már zárójeles tény, hogy volt egy röpke találkozója, meg egy végre kényelmes helyen elköltött ebédje, de ha már itt van, és nem a nullásról kell visszafordulnia, mert ott jut eszébe... mindegy is. Eltökélt, bár tudja, az útvesztőbe sétál. Emberek közé, akik bizonyára, mint minden üzletben, úgy tesznek, mintha először látnának bármit is, totyognak és ámuldoznak, jajonganak, hogy milyen drága és elmennek. Közben meg letapossák hatszor a lábát. A jó ég tudja, miért ide kívánkozott. Ismeri mondjuk, talán ebben nem tér el annyira, mint odakint, talán még meg is leli, amit keres. Hogy pontosan mit, azt maga sem tudja, de a letisztult és fehér bútorok mellett elsétál. Feltűnőt keres, kristálycsillárt, bármit, amivel elnyerhet egy olyan ízlést, amelyet nem lehetetlen csak épp... számára érdekes. Már megszokta valahogy, még ha minden egyes nap megszólja és le, vagy volt, hogy mérgében el is tüntette egy-egy darabját. Ezek mind érdekes történetek és vigyorogna is rá magában, ha arca épp nem fintorba húzódna, amint befordul egy sorra. Giccses vázák hada, ez kellene, kell majd, de épp maga sem figyel, van itt tömeg, amivel nincs gondja, még ha orra ráncolódik is, mint aki olyat érez. De aztán csak meglöki, bárki az, aki neki ütközik, ösztönösen taszít rajta egy keveset, aztán... - Nézz már a lábad elé – mert az övére nem figyelt. Taposd csak, tényleg...
|
|
|
|
Machay Menta Sonja INAKTÍV
RPG hsz: 40 Összes hsz: 58
|
Weiss Arion Ruben well wellA keze egy testnek ütközik, a benne lévő váza pedig a padlóra vetített, untig ismert fehér nyílnak. Csörömpölés. Az üvegdarabkák pillanatok alatt terítik be körülöttük a földet, mint valami morbid hó, ami nem lefagyaszt hanem szétszabdal ha rálépsz, és a talpadból kifolyó vér festi pirosra, nem Rudolf orrának tükröződése. Ah, csak egy újabb giccses, karácsonyi életkép. Nem lép el, hiszen a hülye is tudja, hogy ha üveg törik nem moccanunk, így bámul a férfi mellkasára, csakhogy a beszólásra idegesen rántsa fel fejét. Szája keskeny vonallá préselve össze, smink nélkül, széltől borzolt hajjal tekint fel, és már nyitja is a száját, hogy kikérje magának a hibáztatást. - Talán a saját tanácsodat kéne megfogadnod - sziszegi hasonló ingerültséggel, fényes kék szemeiben csalafintán csillan meg a túl erős, természetellenesen fehér bolti neonfény. A közelben egy dolgozó már meg is indul, hogy felsöpörje a darabkákat, ám amíg ez a kettő mozdulatlanul ácsorog egymással szemben esélyesen más is törik még itt. Mondjuk a férfi büszkesége? Sonja nem bánná. - Nem én voltam az, aki kiverte a kezemből ezt a szart - fújja fel magát, és érzi ahogy idegessége körbe-körbe kering az ereiben, egyre csak hergelve saját magát.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Aida - plázajárat- Ez mondjuk igaz, kár tagadni – de hogy ezzel nincs baj, az fix. Vagyis szerinte. Biztos anyagi háttér, meg minden bla, bla, az ilyenben élve aztán végképp nincs az észrevéve, mennyire elkényelmesedett, elkényeztetett idióták születnek. Szerencsére, ő nem idióta. Az más kérdés, hogy talán most is az van, azért szórja ennyire, vagy épp érzi biztonságban magát, ha valamit összetör és tönkretesz, hogy neki nemigen van materiális érték, amit ne tudna pótolni, az már szinte büntetendő. Gyűjt mást, rejteget vagy épp ápol. Valami olyasmi. - Tudod, hogy kellenek. A látszat – mondjuk ez a része neki sem jönne be jobban, van elég, van bőven és még sok is néha, ha azt a kört nézi, amely még számít is. Van másféle, amely a sötétben pihen és akkor még ez is, itt, a világ egyik szegletében. Csak semmi feltűnősködés, csak semmi... semmi. Csüggedt sóhaja fejezi ki azt, hogy bár mennyire lenne másképp és másutt, megteszi. Mert kell. Erről már bizonyította őket nem is egyszer, a kérdéseknek csupán játékos szerepük akad, ha véletlen megtörténik. Bár, talán nem ő a legjobb beszélgetőpartner, legalább őszinte és egyenes. - Egy pillanatra megpróbáltam kitörni a bűvkörből, de rájöttem, semmi értelme – ellenállni. Nos, az esetek többségében tökéletesen megy neki, a másikban pedig előbújik valami, valami romlott, amelynek esze ágában nincs ilyesmit tenni, csak azt, ami jólesik. Bármely mértékben. De ahhoz még túl nappal van, lépked utána, morog, de halad. Mint mindig. - Dehogy akad ezzel baj, ne legyél butus – szinte már bánatos kutyaszemekkel kér „elnézést”, ajkain vigyor ül. - Alig vártam, mintha nem tudnád – húzza tovább, tényleg nem vele van a baj, hanem a hellyel. Egy férfi sem szeret így vásárolni, tömegben, karácsony előtt, plázában, ahol annyi bolt van, amennyit megjegyezni nem bír. Mindjárt rá lehet mondani, hogy egyszerű pasihiszti. - Mmmm. Ezt még meglátjuk, nem tudom mire gondoltál és mekkora. Talán? Megkockáztatom – dönt az egyik oldal felől, futva tekint az üzletek neveire, kirakatára, vagy épp portékára. Ezen a szinten még semmi nem győzi meg, ahogy nézi, Aida-t sem. - Ha te tudnád mit... - szusszan egyet, tekintete azért figyel, de most épp talán a tömeget. Azért van látnivaló, ezt egy-két pillantással megállapítja, de nem, ő most árnyék és követ. - Mi az első állomás? Talán van valami értékelhető fehérneműbolt, valami csipkecsodára...
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Sonja - giccskeresésEgyet hátra, persze, fordulnak a fejek, nyúlnak a nyakak, ez a népek errefelé, mint általában mindenhol, mindent megbámulnak, ami történik. Akármi van, akár csak a rohadt lámpaoszlopnak döccen a lökhárító, már jön valami nyúllottképű idióta, hogy tátogjon és bámulja. Hát még ha nagyobb a baj... Elég azonban ezeknek visszabámulni, és mivel kifejezetten nem kedvesen teszi, máris jön a zavar. Ő a feje fölötti táblát olvassa, a másik visszabújik a mobilba, vagy tovább tolják a szekeret és mintha mi sem történt volna, úgy andalognak tovább. Biztos benne, hogy van egy-kettő aki épp bénázik, gyökerezik magában, kimondani azonban... nem fogják. Ennyi telik tőlük. Helyes. Ellenben a fehérnép itt előtte... Letekint rá, áldásos magassága emeli ki a tömegből, és amúgy is elég kiskirályos jellemét ékesíti azzal, hogy a legtöbbször lefelé pillant. Szemöldöke lágyan emelkedik meg, mint aki nem hiszi, amit hall. - Talán egyszer, ha lesz időm – mintha most sietne, úgy néz az órája felé, bár tény, nem akar szilánkokba taposni, de nem is érdekelné. Azonban félretekintve, az áttetsző darabok nehezebben vehetők ki és itt nem folyamodhat a könnyed megoldáshoz, miszerint pöccint és helyrerakja. Dolgozzon akinek ideje van, ő visszapillant a harcias lánykára. És elvigyorodik. Ennyi düh, egy vacakért? - Édesem, higgadj le, nem áll jól a szép kis arcodnak ennyi harag. Kifizeted azt a vacakot, amit te törtél el és vége. Mindenki boldog – mintha csitítani akarná, de hangneme, na az nem ezt mondja. Sőt. Aljas módon húzza még jobban. - Vagy netán apuci mérges lesz?
|
|
|
|
Machay Menta Sonja INAKTÍV
RPG hsz: 40 Összes hsz: 58
|
Weiss Arion Ruben well wellAzt a smúzoló, mézédesen csalogató hangját, na azt kéne betiltani. Sonja megfeszül a játékos hangnemre, mivel azonban sajnos ő is azok közé tartozik akik nevetni szeretnek, csak még jobban megremeg a másik nyilvánvaló jókedvén, hiszen az épp vele játszadozik. Amit pedig kifejezetten utál. Szemöldöke, talán a másik mintájára, talán tükreként homlokára szalad ahogy gunyorosan elmosolyodik, és megforgatja szemeit a kifogás hallatán. Nem, nem úgy mosolyog, ebben semmi babona, semmi varázs nincs, illetve pont annyi, amennyit a férfi varázslatosan feldughat magának, ha éppen kedve tartja. Meg no, nem vagyok én semmi jónak elrontója. Akkor is ha nem. Fogalmi gondok vannak itt kérem. Nem a vacak miatt dühös, az a szar senkit nem érdekel, a nő már eleve a plafonon csünggve jött be (persze nem szó szerint), és még erre rakódott rá a tömeg, és a bunkó állatja, aki rögtön rá akarja kenni a saját hibáját. Hát hogy nézzen ő körbe, legyen talán a hátán is szeme?! - Én törtem volna? - csendül fel a jéghideg szólam, miközben rezzenéstelenül állja, hogy az idegen nő gyakorlott mozdulatokkal seperje össze a váza maradvnyait körülöttük. Amúgy is ronda volt. Szóval mesedélutánt tartunk? Hát lehet így is. - Én úgy emlékszem te verted ki a kezemből, amikor nem hagytam készségesen, hogy fogdosni kezdj.És tessék, még pillázik is mellé párat, igazi áldozatként. - Én leszek morcos - néz kihívóan a másik szempárba -, és az neked sokkal nagyobb probléma.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Sonja - giccskeresésNem tetszik neki. Ó, ez volt a cél. Persze, tud ő kedveskedni, szépen beszélni, de amikor azt látja, hogy valaki már a képe miatt, egy mondat miatt pattan, na az egy olyan játék, amire akaratosan kap rá és nem engedi. Mert egy dög, egy rossz dög, aki mindig játszani akar. Mert a komolyság nem itt van, nem ezen sorok között és nem most, az egy másik arc, másik pillanat, ha mindig pattanásig feszült lenne és nem engedne el – igen, még ez is ebbe tartozik, amikor mégse jó semmi – akkor robbanna és az a világnak fájna. Nem jó, ha mindig csőre töltött fegyver, vagy kifeszített ideg. És mégis, ha nem az, az másoknak nem jó. Ki érti ezt a világot? Ő maga. Valamelyest. Az, hogy a nő mosolyogni kezd, mint a körmök a táblán, úgy csikorog, ha valaki még mindig nézi őket, talán most fúj hátraarcot, mert ebből semmi jó nem fog származni. Ohh. Ám legyen. Lazán áll, könyökével a kocsira támaszkodik, amelybe a szarokat kívánta pakolna, szinte már-már unott tartása és görnyedése is elég olaj, leereszkedik a másikhoz, arcuk egy vonalban pihen. Mert nem fél. Mitől kellene? Ostoba a félelemhez, vagy saját maga az. - Gond van a memóriáddal? - persze, persze, fel kell mindent vezetni. Hagyja is, szinte már várja, hogy tovább fűzze és megint igaza lesz. Szinte már remélte, hogy nem hagyja ennyiben. Úgyis unatkozik manapság, bár tudna szebb módszert is elűzni, de... Azzal kell beérni, ami van. Néha tudni kell szerénynek is lenni. Amint kimondja, úgy nevet fel. Szinte már valami, ami kellemes benne, az a nevetése. Most főleg. De rövid, hamar elhal, nem volt teljesen őszinte. - Komolyan ilyen gyerekes indokkal magyarázod ki? Fogdosás? - hát még a végén jót mulat. Menten. Vigyora nem hal el, ragadózóként villant fogsort. - Hogy sikítasz, mert be akartam nyúlni a lábad közé? Maradi vagy, már nincsen csendőrség sem. Én elmegyek innen, te meg csak egy pattogó kislány leszel, aki talán mégis azt akarta, hogy fogjam meg. Hol itt a probléma? Még mindig egy szaros vázán pörögsz, ugye tudod – persze a takarító is hall, de arra meg nem figyel. Minek. Felegyenesedik, nyújtózik, mint aki távozni is készül. Nem fog vitatkozni a semmin, mert ha ő tényleg morcos lesz, annak senki sem fog örülni.
|
|
|
|
Machay Menta Sonja INAKTÍV
RPG hsz: 40 Összes hsz: 58
|
Weiss Arion Ruben well wellElső szavai már szinte túl gyengék, túl kedvesek. Ha valaki ilyen természetességgel köt bele, ennyire csípőből nyúl a tűért, hogy beadja az oltást, az bizony nem tegnap kezdte, és egy ekkora közhelynél nem is fog megállni. Sonja is tudja, Ruben is, egyedül a nyakát behúzó alkalmazott reménykedik még, de ő sem sokáig tud már. Immáron üres keze, ami eddig hanyagul pihent teste mellett, felemelkedik, hogy ujjai finom határozottsággal fonódjanak a férfi ruhájának nyakrészére. Nem ránt rajta, nem kezdi el fojtogatni, nem kell a dráma, de érezhető az apró húzás, ami jelzésértékűen feszül a másik nyakán. Fölényre utazik az ismeretlen fölött, aki könnyelmű gesztusként hajol le hozzá, önként sétálva be a szavak csapdájába. Nem szól semmit, sőt, a nevetésre is csak gunyoros mosolya lesz szélesebb, illetve pupillái a vadászó macskákra jellemző módon, kerekre tágulnak a hang hallatán. - Nem magyarázok én itt ki semmit, kettőnk közül nem én élek mesevilágban - feleli vissza tiszta, remegéstől mentes hangon. Mint a vízfolyás, oly könnyedén tartja fent a hazugságot, az álcát, pedig bizony a másik szavai hallatán igencsak nehezen fogja vissza dühét, és előbújni vágyó, provokatív örökségét. - A vázán a francokat - mondja ki immár hangosan is, csak hogy tisztázzák a dolgokat. - Nem érdekel az a giccses üvegdoboz, legfeljebb a mosdókagylóba szórom bele a nyamvadt virágokat, éljenek ott. Az viszont - s itt hangja halkabbra vált, ahogy még közelebb húzza magát az archoz -, hogy nekem jössz, és még rám akarod kenni a balhét, több mint elég ahhoz, hogy pörögjek. - Remélem mindenki hallja azt a gunyoros hangsúlyt. - Azt hiszed, hogy olyan nagyon vágynék az érintésed után? - kezd el egészen halkan duruzsolni, olyan finoman, hogy csak ők ketten halhassák. - Mégis mi mondatja ezt veled? Honnan ez a nagy arc, nem látom, hogy bármivel is rászolgáltál volna... De ne mérgelődj, azt hallottam túl a negyvenen a ráncok bizony már nem tüntethetők el olyan könnyedén.Szemét magával elégedetten húzza összébb, nem engedve se a ruhán ejtett szorításból, se pillantásának erejéből. Ne merészelj közbevágni, vagy megjárod. Hangulatát kis tetovált kígyója is átveszi, bizsergő csíkot húzva tekereg fejbőrén, megbújva a hajhagymák között.
|
|
|
|
Machay Menta Sonja INAKTÍV
RPG hsz: 40 Összes hsz: 58
|
Martin Rombergoktóber 31. Persze, hogy nem tudott, ha valaki egész nap csak az íróasztala fölött gubbaszt, nem valószínű, hogy bármit is észrevehetne. Sonja nem osztja meg a véleményét a férfiról, sőt még a gunyoros felhorkanást is elnyomja magában, hogy végre a lényegre koncentrálhassanak. A válasszal nem elégedettnek lenni, hát, hogy is mondjam... egyéni szociális probléma, amiből viszont itt mink nem kérünk, úgyhogy a nő már szedi is a lábait el onnan. A felé nyúló kézről tudomást sem véve (vagy méginkább szerezve) kerüli ki az asztal felé sereglőket, épp annyi egérutat nyerve, hogy kiérjen a folyosóra mielőtt Martin utoléri. Indulatos sóhajjal pördül meg, hogy kezeit mellkasa előtt összefűzve adja ki magából a feszültséget, ám az utolsó pillanatban meggondolja magát. Száját alig észrevehetően rezzenti meg, s egy szakadozó lélegzetvételt követően tekintetét elveszetten süti a padlóra. - Nem tudom - szinte csak súgja a szavakat, miközben lassan megingatja fejét egyszer... kétszer. Küzd a bensőjében forrongó indulatokkal, legszívesebben mindent maga mögött hagyva törne szét valamit, egészen apró darabokra, ám az ész még képes engedelmeskedni ösztönei felett, és tudja hogy nem teheti, most nem. Alig van itt pár hete, még új, senki sincs aki a pártját foghatá, nem is túl szívesen látott családja miatt, jobb hát ha nem keveredik balhéba - na nem mintha azért lenne ezen a véleményen mert ezt tanácsolták, inkább azért mert józan ésszel bárki erre következtethet. Pillanatok alatt dönt tehát úgy, hogy tanácstalannak, sebezhetőnek mutatja magát, amivel egyébként nagyot nem is vetít, hiszen a dolgok okával továbbra sincsen tisztában. - Fogalmam sincs miért történik ez velem - karolja át magát, picit, ám annál jelentősebben változtatva ezzel testtartásán. - Azt reméltem, hogy majd itt nálatok nem lehet gond, hogy ti meg tudjátok fékezni, vagy legalább megmondani mi ez az egész... azt hallottam, hogy még nem volt olyan ügy aminek ne tudtatok volna végére járni. Egy kis egósimogatás, hízelgés, dícsérettel keverve... Sonja elkeseredett tekintettel néz Martinra, olyannal aminek szinte lehetetlen ellenállni. Nem, nem a mágiája miatt, de ugyanaz a pillantás ez, mint ami kóbor kiskutyák, vagy a világra rácsodálkozó kisbabák arcából pislog a világra, megolvasztva még a legmogorvább emberek lelkét is. - Biztos tudtok segíteni valahogyan, nem? - suttogja még utoljára reménykedve, teljesen átadva magát az elveszett, segélykérő nő szerepének.
|
|
|
|
Machay Menta Sonja INAKTÍV
RPG hsz: 40 Összes hsz: 58
|
Na (f)essünk túl rajta december 14. Lehet, hogy most túl messzire ment - vernek benne visszhangot a férfi szavai, és a hirtelen jött indulaton annyira megdöbben, hogy szólni is elfelejt, csak bólint a kérésre. Nyugalmát valószínűleg nagyban támogatja a szervezetébe diktált nikotin is, ám a hangsúly ellenére, tényleg nem bánja a feladatot amit kapott, így hát meg is indul hátrafelé, a konyhába. Míg a fekete fő, egy gyors önvizsgálat sem derogál neki, és - csodák csodájára -, úgy veszi észre, mintha kissé nehezen szokna vissza főnöke (ismeri ő ám ezt a szót) alá, az egyedül töltött két hét után. De azért valljuk be, abban is van némi igazság, hogy ha nem akarjuk, hogy valaki a saját lábára álljon, ne hagyjuk egyedül két hétre, ekkora felelősséggel a vállán, és főleg ne álljunk meglepetten, ha végül megbirkózik a feladattal. Elvégre neki volt a kérése, hogy ne legyen semmi baj amíg a férfi vissza nem jön, nem igaz? Azt hiszem erre mondják, hogy a hatalom megrészegít, ahogy Sonja is megérezte milyen a saját feje után menni (persze, hibázott itt-ott, de minden ki lett javítva mire Bánki visszatért), nehezére esik neki visszailleszkedni korábbi helyzetébe. Viszont láthatóan a férfi ezt várja tőle, úgyhogy megkapja - jut döntésre mire elkészül a kávé. A friss főzetet kiviszi a nagy térbe, lepakolja a többi étel-ital mellé, és nem is rest finoman felhívni rá az érdeklődők figyelmét. Pohárra, belevalókra sem lehet senkinek gondja, minden oda van készítve. Elhatározásával felvértezve magát néz körbe, ki hol tart, mit hol segíthet, így látja, hogy a legtöbben már egész szépen elrendeződtek, és alapoznak. Picit habozik, majd azért átlagos, nem tolakodó határozottsággal indul meg főnöke felé. Az előbbiből tanulva inkább Bánkihoz lép oda előbb, mielőtt bármibe belekezdene, hiszen ha másodjára is ilyen hangsúllyal küldődik odébb, önvizsgálat ide vagy oda, bizony megeshet, hogy nyugalma némiképp megbomlik. - Bocs a korábbiért - kezdi így, igyekezete szerint finoman, nem a legfontosabb rész közepén szakítva meg a beszélgetést. - Hová menjek? - kérdez, ha a férfi rá figyel, és inkább lenyeli most kicsit a büszkeségét, hátha a jóviszonyuk még menthető. Az elején még tökre megvolt a közös hang, és ha ez kell ahhoz, hogy visszataláljanak oda, hát istenem. Belefér.
|
|
|
|
Quinn Ashwood INAKTÍV
apnyu | a másik Szombat lány RPG hsz: 98 Összes hsz: 525
|
Fiam apja BorikéntNagyon lelkes volt, amikor felajánlotta az igazgatónak, hogy majd a Rellon megszervezi a szilveszteri mulatságot. Talán túl lelkes is. Annával aztán rájöttek mindketten, hogy ez cseppet sem egy sétagalopp, nem csak két pizzát kell rendelni, hanem kemény munka az összes díszt és kiegészítőt beszerezni. Amikor délután elkezdték összeállítani, már valamivel jobban érezte magát ezzel kapcsolatban és elégedetten nézett végig a kreálmányukon. Mutatós. Még ő is szívesen tölti itt az estéjét, vagyis ezt is, Manó nélkül. Talán jövőre, amikor már biztosan nem tudja elaltatni időben, otthon marad és a kicsi kapja az éjféli csókot. Mára még nem szemelte ki az áldozatát, de ami késik, nem múlik. Megnézett egy filmet már a diákjai között, igaz, nem emlékszik rá, mert a bosszantó kategóriába tartozik, aki inkább beszélget és dobálja a kaját másokra. Jelenleg a táncparkett közelében, az asztalok körül járkál és igyekszik olyan ételt választani, ami nem harap. Egy szelet szalámis pizzával, a másik kezében egy pohár színes itallal beveti magát a bálozók közé. Mit neki lassúzás, amikor két partnere is akad? Mindkét kezére jut és egyik sem lép a lábára.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Mester Adrián Dominik Csak tartom a kezemben a pezsgőt. Nem ittam belőle egynél, az első kortynál többet. A buborékok marják a torkomat, íze szétárad a számban. Íze kellemes, mégsem esik jól. A látszat kedvéért fogom csupán. Elrejtem vele kezem remegését. Túl sok itt az ember. Túl sok arc és hang vesz körül. Már épp indulnék, hogy inkább hazamenjek, amikor egy test a semmiből váratlanul majdnem nekem ütközik. Az ijedtségtől kezemben a karcsú pohár megbillen, tartalmából néhány csepp a ruhámra fröccsen. - Nem...Nem történ semmi...- préselem ki magamból a szavakat miközben reflex szerűen elhúzódom az idegen férfitól. Kék szemeimet ráemelem, hogy ádáz indokot keressek erre véletlenek tűnő balesetre, majd lesöpröm ruhámról az ital cseppjeit és egy felénk közeledő pincér tálcájára teszem a poharat. Úgysem ittam volna meg és így már az a veszély sem fenyeget, hogy a következő hasonló helyzet után a ruhám fogyassza el helyettem az értékes nedűt. - A tálcán jobb helye lesz - próbálom oldani a hangulatot és egy halvány megbocsátó mosoly suhan át ajkamon. ezután egy lépést téve megállok egy szobor előtt és tanulmányozni kezdem. Közben szemem sarkából figyelem mit tesz az engem majdnem fellökő férfi. Talán nem kellene ennyire furcsán viselkednem? Talán illene beszédbe elegyednem vele? Szinte cikáznak fejemben a kérdések. - Ismeri esetleg? - nézek az idegenre kérőn - A művészt? - egészítem ki szavaimat a jobb érthetőség kedvéért. Minden higgadtságomat és kíváncsiságomat latba kell vetnem, hogy ne rohanjak el Hamupipőke módjára a bálból. Nagyon nem az én világom ez a hely. Öltönyök és kisestélyik. Nevetgélés és bájcsevegés. Nem illek ide, még küllememben sem. Vörös hosszú hajammal, egyszerű fekete ruhámmal és visszafogott, csendes viselkedésemmel kilógok a sorból. Mindig ez a vesztem. Ha önmagam adom nem tudok beilleszkedni igazán sehová.
|
|
|
|
Theon Delacroix INAKTÍV
"Az a fura rellonos srác" RPG hsz: 311 Összes hsz: 869
|
BenettValószínűleg úgy viselkedek most, mint egy tapló paraszt. Nem is, inkább, mint egy vadállat, akit sarokba szorítottak. Mert úgy is érzem magam. Tehetetlennek. Pont, mint azon az éjszakán, mikor liliomomról végkép lehullt az utolsó szirom. Meggyalázottnak, undorítónak. Hogy lehet az, hogy ha jön valami konfliktus, mindig én maradok alul? A Theon név harcost jelent, akkor hát miért nem vagyok képes ehhez mérten viselkedni? Miért kell az életnek folyton kiszúrnia velem? Nem értem, egyszerűen nem megy. Én csak arra vágytam, hogy végre érezhessek valamit úgy igazán. Hogy szemeimbe újra visszatérjen a fény, hogy ne csak egy üres báb legyek. Azt szeretném, hogy végre igazán, teljes szívből szeressenek. Olyan nagy kérés ez? - Nem gondolom – tekintek le az árnyékomban bujdosó fiúra. Tekintetéből süt a megvetés és az utálat, de valami szánalomfélét is képes vagyok még kivenni. Ez pedig csak még jobban feldühít. - Én magam vagyok a prefi – azzal előkapom az eddig a zsebemben bújtatott apró kis jelvényt, majd a másik arcába nyomom. – Látod? – Elmosolyodom, azonban ebben a gesztusban semmi barátságosság nincs, kőkemény kiéhezettség süt belőle. Olyas fajta, amely bármelyik pillanatban elenyészheti a kis Benettet. A könyves támadást könnyen kivédem, s hogy ne tudjon elmenekülni, rátaposok az egyik karjára. Bizonyára fájhat neki az erő, amelyet a csuklójára fejtek ki, ez engem mégsem hat meg, s bár nem teljes testsúlyommal nehézkedek rá, még így is kellemes a kezei és a cipőtalpam újonnan született románca. - Hajlandó vagyok eltekinteni a büntetőmunka felől – kezemmel rámarkolok a pizsama felsőjére, majd azzal közelebb húzom arcát az enyémhez. – Annak fényében, hogy mire kettőt pislogok, te már nem vagy itt és ha valaki megkérdezi, mi történt ma éjjel, te tartod a szádat - valamelyest sikerült visszaszereznem a józan eszem, az pedig azt diktálja, hogy uralkodjak magamon. Muszáj lesz, még mielőtt megneszeli a vezetőség, hogy miket csinálok itt, aztán olyan lendülettel hajítanak ki nem csak a prefektusi pozícióból, de még az iskolából is, hogy a lábam is alig éri a földet. Az erőszak nem mindenre megoldás, ezt nekem is tudnom kéne. Viszont túlságosan is magával ragadó érzelem.
|
|
|
|
Emir Mahfud INAKTÍV
RPG hsz: 64 Összes hsz: 88
|
Az emberek között sétálva meg-megállok váltani velük pár szót, megkérdezni a véleményüket. Az egyik aktom előtt kisebb tömeg gyűlt össze és komoly eszmecserét folytatnak róla, majd mikor megpillantanak egyikük azonnal oda is hív. Itt kezdődik az izgalmas része, ugyanis tudom, hogy egyikőjük előszeretettel vásárolja meg az ifjú festők munkáit, így most el tudom talán adni a darabot, ha ügyes vagyok. Komoly, érzelmekkel átszőtt mesélésbe kezdek a festmény mellett állva. Bizonyos mondatrészeknél a női alak egyes részeire mutatok, ezzel téve még szemléletesebbé az előadásomat. Tekintetem folyamatosan cikázik a körülöttem állok között, de a háttérben feltűnik egy ismeretlen lány alakja, aki nem tudom, hogy mióta állhat ott, de eddig nem vettem észre. Poharát szorongatva ácsorog és figyel. Őszintén szólva az első gondolatom az volt róla, hogy furcsa, de tökéletes lenne modellnek a következő munkámhoz. Van benne valami titokzatos vonás, ami megfogja a szépérzékkel bíró embereket. Magyarázok tovább, de tekintetemet nehezen tudom nem rá irányítani, így gyorsan le is zárom a bemutató előadásomat és bocsánatot kérve a társaságtól odébb állok. Az ismeretlen lány mellé lépek, mellkasom előtt összefonom karjaimat és arra nézek amerre ő. - Miért vagy így elbújva itt a háttérben? – kreativitásomat vesztve mindössze ennyit sikerült megszülnöm beszélgetésindító gyanánt. Nem nagyon tudom, hogy mit is szeretnék most ettől a beszélgetéstől, de muszáj megismernem őt.
|
|
|
|
Bremzay A. Eugén INAKTÍV
Lovardatulaj RPG hsz: 68 Összes hsz: 78
|
HattieTermékbemutató | Aukciló >> A Zayongó Fogadóiroda büszkén prezentálja...
Nem értem az emberek manapság mit csinálnak ekkora ügyet abból, ha valaki betartja a szavát. Szerintem ez lenne az alap, normális hozzáállás egy normális emberi társadalomban. De ugye, nem mindenki lehet olyan, mint én, vagy gondolhatja azt. Az furcsa is lenne. - Ez mondjuk tény, valahogy nem merült fel a fejemben, hogy ismerhetitek egymást. - Hiba volt. Soha többet nem becsülöm alá a női fondorlatot, nem mintha okom lenne rá, szerintem minden nőnek megvan ez a fondorlatos gondolkodása, mint ennek a kettőnek. Vagy egyszerűen csak a hármunk közül egyiknek sem merült fel a fejében, hogy itt valami összeköttetés lehet. - Képek? Most már érdekel... Mert eddig ugyan nem gondoltam rá, de most már érdekelt, hogy Mona milyen képeket akar megmutatni nekem. De nem mentem bele teljesen, csak a nő után siettem, mert minél hamarabb végzünk itt, annál előbb mehetünk haza Admiralhoz. Nem szeretem egyedül hagyni ilyenkor. - Akkor most miért jöttél? - kérdeztem teljesen értetlenül, mert számomra nem volt logikus, hogy ha Kearney mindig jön, akkor most miért nem hozta. Azaz,volt egy halvány sejtésem, hogy azért, mert velem jött és nem hiszem, hogy marad, de ezen túl? Nem volt érthető érvelés a számomra. - Az ilyesmi nem foglalkoztat, nem szeretem az ilyet - ráztam meg a kezemet feltartva, hogy nem foglalkozom olyanokkal, akik csak felbasznak. Mert hogy a lókupecek többnyire ezt teszik. - Szlalomban, ha lehet. Díjlónak szánom - bólintottam egy nagyobbat, hogy nyomatékosítsam, majd Wallacere néztem. - Nem? Akkor?
|
|
|
|
Emir Mahfud INAKTÍV
RPG hsz: 64 Összes hsz: 88
|
Ez a karácsony előtti, alatti és utáni időszak számomra nem szólt illetve fog szólni másról csak a partykról, kiállításokról és bulikról. Őszintén szólva élvezem, bár már kissé fárasztó majdnem minden nap menni valahova. A szilveszteri buli pedig elég komolyan ígérkezik, így előtte pár nappal nem ártana rápihennem. De most még eljöttem erre a partyra, amit nem tudom ki rendezett, nem tudom miért, de kaptam egy meghívót és az ügynökség a lelkemre kötötte, hogy itt kell lennem. Szóval most bordó ingemben és egy fekete nadrágban állok a pult mellett. Természetesen itt is akadnak bőven ismerősök, mivel az estek túlnyomó többségében nem tudok úgy elmenni sehova, hogy legalább egy valakit ne legyen az ismerősöm. Mivel afterről beszélünk, így már nem kell görcsösen ragaszkodni a kiöltözéshez, így ingem ujjának gombjait lassan kezdem szétnyitni, majd gondos mozdulatokkal felhajtogatni. Annak ellenére, hogy ez már nem a puccosabb része a történetnek én nem fogok átváltani a laza stílusra, mint ahogy sokan tették már a tömegben. Az nem én lennék… Intek a pultosnak, hogy jöjjön közelebb, majd egy pohár alkoholmentes pezsgőt kérek tőle. Furcsán pislog rám, majd nagy elnézések közepette közli, hogy van, de nincs behűtve. Egy sóhaj tör fel belőlem, de az évek alatt hozzászoktam, hogy az ilyen bulik esetében nem készülne fel az alkoholt nem fogyasztó vendégekre. Márpedig én két okból se fogok ma inni: egyrészt az allergiám még mindig köszöni szépen jól van, másrészt pedig autóval jöttem és azzal is szeretnék távozni. Jelzem a pultosnak, hogy nem gond csak hozza, majd a következőt a szervező állja és akkor jók leszünk. Hamarosan landol is a pohár pezsgő előttem, amibe jóízűen belekortyolok és meredek tovább a táncoló tömegre. Természetesen most is, mint mindig kiszúrom a tömegben azokat a nőket, akik valami miatt kilógnak a sorból. A mostani illető nem csak öltözékében, de teljes megjelenésében figyelemfelkeltő. Egy ideg csak figyelem ahogy a tömegben mozog a zene ritmusára, végül arra az elhatározásra jutok, hogy jó lenne közelebbről megismerni. Egyszerűen sose bírok a véremmel… ez van. Intek a pincérnek és küldetek egy italt a még ismeretlen nőnek, aztán várok.
|
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
kabetto - Jaj, nem kell keménykedni. Valakinek könnyű volt, nekem meg még könnyebb - kacsintok és elnevetem magam. Dehogy volt könnyű, de nem is volt olyan nehéz most. Az is lehet, hogy a prefektusok így a téli időszakra engedékenyebb és a tanárok sem feltétlenül azzal szeretnének foglalkozni, hogy ki jár tilosban. A sok dolgozatot kell javítani, amit azért adtak, hogy jól berezeljünk még a szünetek előtt. Hát sikerült, gratulálok, szóval most jöhet a móka, Danával! - Nyilván én - pattanok fel szó nélkül nevetve a járgányra és a "készen állsz?"-ra már ki is lövök, majd hagyom, hogy üldözzön egy kicsit. Megállok a "gólvonalnál", azaz az egyik oldal karikái vonalában, a középső magasságában. Remélhetőleg, előbb-utóbb odaér és felsorakozik mellém. Mondjuk nem egy hosszú sor, de mindegy. - Az "ellenfél" karikái a cél. Mit szólnál, ha háromra indulnánk? - kérdezem, és kicsit erősebben megmarkolom a seprű nyelét, és egy kicsit ráfeszítek a lábtartóra is. A járgány megmoccan, de visszajövök vele, majd megállítom úgy, hogy egy kis mozdulattal indulni lehessen. - Amúgy tudod, hogy ezek egyenseprűk? mondjuk így izgalmasabb, szőkeség! - mondom neki hangosabban, mint kéne. Bennem van ez a "kviddicsreflex", hogy túl kell harsogni a többieket. Szóval a végére már visszahalkítom a normális tartományba a hangomat. - Akkor mehet? Egy, kettő, hááárom! - kiáltom és az m betűnél már ki is lövök. Remélem sikerül egy kis előnyt szereznem, egyébként is gyorsan odaérünk a célig. De azért izgalmas lesz, érzem, hogy máris ég az arcom, és izzadni kezdek.
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown INAKTÍV
Brownie RPG hsz: 269 Összes hsz: 608
|
Bánki Barnabás - sárkány lettem - outfitKár lenne tagadni, nem is fogom, de bírom Karolát. A szívemhez nőtt a szőke kislány, akit mostanában gyakrabban látok Barnabás mellett sétálgatni, mint az anyja mellett, akit futólag láttam egyetlen egyszer. Jön, lepasszolja a gyermeket és már megy is. Nem tudom ez mióta tarthat vagy mióta sem, de az, hogy lassan én többet látom a kislányt, mint a saját anyja, csak még jobban töszködött afelé, hogy megtartsam az ígéretemet. Bármennyi sűrű a program, bármennyire nem kívántam ezt most semennyire, a kislány csillogó szeme és folyamatosan tátott szája, ahogy a Romániai hosszúszarvú elfogyasztja az ebédjét, minden pénzt megért. Talán megtaláltam az utódomat a rezervátumba. Mondjuk oké, ennyire ne szaladjunk előre, egyelőre egy két évesről beszélünk, akinek gyermek szemmel minden hatalmas és veszélyes állat a kedvence. Mosolyogva, ujjaimat összefonom, amikor megállok Barnabás előtt, aki ámulattal hallgatja Karolát, én pedig szám elé téve a kezemet köhintek párat, nehogy felnevessek az információkra, amiket a kislány továbbad. Fantasztikus, ha ezeket elmondja majd a kis barátainak. Mosolyogva figyelem, ahogy a Karola trécsel Barnabással, a férfi pedig csendben és türelmesen hallgatja végig. Minden elismerésem az övé, amiért nem neveti el magát az infók hallatán, és tekintetében még őszinte érdeklődést is felfedezni vélek. - Ugyan - legyintek egyet feléjük zavartan, amikor Barnabás szavait nekem intézi. - Semmiség, hiszen itt dolgozom. Vagyis... itt is - ráncolom a szemöldökömet egy pillanat erejéig. Mellkasomra rögtön rámegy ez a nyomasztó érzés, ami csak arra hívja fel a figyelmemet, hogyha visszatérek egyszer a mindennapi rutinhoz, akkor mennyi minden fog a nyakamba szakadni, de igyekszem hamar elhessegetni a gondolatot. Egyelőre a rezervátumban vagyok, hogy kiszakadjak mindenhonnan, hogy pihenjek egy jókorát, és egyelőre ezt számít. Mosolyogva tekintek fel a férfira. - Örülök, hogy eszedbe jutott, mennyire nincs esélyed ellenünk - nevetek fel vidáman, majd Barnabás szabad oldala mellé állva, karolok a férfiba. - Van egy étterem arra - mutatok a hatalmas épület felé. - Direkt arra lett építve, ha megnyitunk a turistáknak is nagy ritkán, vagy jönnek osztályok, csoportok kirándulni, akkor lehessen hol enniük, mert nekünk van külön konyhánk az épületben - magyarázom, mint valami idegenvezető, miközben közelebb araszolok a férfihoz. - Elég jól főznek, szóóóval... mehetünk? - villantok meg egy elbűvölő mosolyt, majd választ sem várva kezdem el őket húzni a robosztus, fehér épület bejárata felé.
|
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Egy valószínűtlenül havas naponNem tudom, nem értem, miért lenne baja a meleg hó. Olyan varázslatos lenne, de a mugliknak megmaradhatna a hideg na, ha már ennyire ragaszkodik hozzá. A porhó-golyóra viszont már mindketten nevetünk és így van ez jól. Egyszerűen imádnivaló ez a lány és én imádom is! - Éppen dicsértem - tárom szét a kezeimet, ez pedig pont elég arra, hogy eltaláljon egy újabbal. Na nem baj, az én cselezésem is sikerrel jár, kettő-egy ide, aztán Masa egy igazi gentlewoman lépést tesz és megnyeri nekem a meccset. - Köszi! Nagyon drága lesz, bízhatsz benne, lehet, hogy kettőt kéne ennem - hülyéskedek, de meglep azzal, hogy amúgy nem vet véget a hógolyózásnak és újabb találatot visz be. A következőjét már kikerülöm, és nevetve dobálom felé a golyókat. De aztán itt az ideje, hogy új játékot jegyezzünk be a játékügyi hivatalban, ami csak az én elmémben létezik. Jó, lehet a Masáéban is, még ezután nem végeztem kutatómunkát. Gyorsan behatolok a fejébe váratlanul és azt látja, hogy futok felé, majd behempergek vele a hóba. Na, ha el tud vonatkoztatni, akkor már tényleg azt láthatja, hogy futok felé, hogy Mária kisasszony hószobor legyen. Ha nem menekül el fogom kapni és furcsa egymásba kapaszkodó hengerként fogunk hemperegni a hóban. Már, ha hagyja!
|
|
|
|
Szendrey Adél INAKTÍV
RPG hsz: 105 Összes hsz: 256
|
o u t f i tFárasztó nap volt ez a mai. Karácsony van, és igaz, hogy a suli egy része hazautazott, de még így is maradtak páran. Na ez a pár diák arra jutott, hogy mennyire jó lenne egy kisebb bulit csapni a faluban. Na és hol máshol?! Természetesen a csárdában. Na és ki volt ma estére beosztva? Természetesen én! Ami egyébként tök érthető, mivel se kutyám, se macskám, így ráérek. Vagyis macskám van, de ő megszokta, hogy egyedül van, illetve neki a karácsony is ugyan olyan nap, mint az összes többi, leszámítva azt, hogy teljesen elbűvöli őt a sok szép csillogó dísz. A kis társaság igen korán érkezett és elég korán ki is csapta magát, szóval talán időbe tudok zárni. Este 11 óra van, a vendégek legnagyobb része már távozott, de van a kitartó banda és a törzsvendégek. Mivel egyedül vagyok így már hullának érzem magam, de muszáj bírnom. Éppen 6 korsó sörrel és ugyan ennyi pálinkával egyensúlyozom a társaság irányába. A srácok eddig jó fejek voltak, semmi gondom nem volt velük, de már kezdenek eléggé lealjasodni, így egyikük nagyon viccesnek találja azt, hogy kicsit megpaskolja a fenekem. Mivel a kezem tele van, így nem tudok visszkézből ütni. Szépen lepakolom a kért italokat az asztalra, a tálcát a kezembe tartva magam mellé lógatom, majd a fogdosós fiú felé fordulok. Egy kisebb monológot mondok neki az alapvető illemszabályokról, illetve, hogy kinek a seggét fogdossa, majd távozok. Mivel a fizetésem és a jattom is tőlük függ, így nem tehetem meg azt, amit egyébként tennék. Nehéz visszafognom magam, de muszáj. Kell ez a munka. A pult mögé érve felsóhajtok, majd a csepegtetőhöz lépek és komótosan törölgetni kezdem a még kissé nedves poharakat. Most éppen senki nem kér semmit, így talán tudok picit pakolászni.
|
|
|
|
Márton László Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 191 Összes hsz: 309
|
MinaLáthatóan abszolút nem dolgoz fel semmit abból az aggodalomból, amivel Mina irányában viseltetik, mert ugyanolyan nyugodtan és elmélyülten próbálja magához visszaédesgetni a cicát. Olyan aranyos! És puha - imádja a macskákat, és ez a példány egy kicsit hasonlít Trinketre, azt leszámítva, hogy Trinket fajtatiszta és hivatalosan egy átlagkeresettel bíró varázsló per boszorkány többhavi teljes fizetésébe kerül. Ha simogatásról és jutalomfalatkákról van szó, akkor viszont minden macska-macska, legyen kóbor vagy fajtatiszta kiállítási példány. - Van sapkám és sálam, anyu megmondta, hogy öltözzek fel rendesen. - Erre megemeli a sála egyik lelógó részének sarkát, csak hogy nyomatékot adjon a ténynek, hogy van. - Apu majd nemsokára felvesz, addig azt csinálok, amit akarok - jelenti ki nagy büszkén vigyorogva. Mina pedig folytatja, mire felcsillan a kiskölyök tekintete és rögtön fel is pattan. - Remek! Mármint nem remek, hogy eltűnt a crupod, de te nem tudod, hogy én éppenséggel nagyon jó eltűnt állat megtaláló és nyomozó volnék. Nem is találkozhattál volna jobb emberrel. Elgondolkodó arcot vág és megvakarja az állát, benyúlva kicsit a sál alá, ami majdnem a szája alsó vonaláig ér. - Hol láttad utoljára és merre futott?
|
|
|
|