Nérel Danka - 2019.01.28. 15:24


come as you are?

Elsőre azt hittem, a lithium-ra gondolsz, de ha vonatkozás, akkor Polly, ugye?

*Nirvana rajongó volt sokáig*

ja ezen  már túlléptünk?  

Kárpáti Damian - 2019.01.28. 13:19

*morcosan néz a takaróra. túl sok ideje van már alatta egyfolytában*

Juhász Laura - 2019.01.28. 14:39

gyere *-* túl közel persze nem szabad

*lerántja róla a takarót, ne nézzen olyan morcosan, és bebújik mellé aludni*
Na? Jobb már? *motyogja félálomban*

jaj ne! féltelek, hogy elkapod vagy van rajtad védőbűbáj?

Tudod, azt mondják a hülyék nem fáznak meg.

Vaaaaaan. Ne félts, nem lesz énnekem semmi bajom. ^^

pompás. akkor jobb, igen *hunyja le mosolyogva a szemét a lány mellett*

Thomas




Amire számítok az körülbelül az, hogy hümmög egy sort, esetleg viccelődve visszavág, vagy hogy megkerüli a témát. Ez utóbbi nagyjából meg is történik, de a többi reakciójára, hát nos nem számítottam. Sikeresen zavarba hoztam a témával, még az is lehet, hogy megpróbálta vizualizálni a dolgot. Nem tudom eldönteni, hogy most vállon veregessem-e magam, hogy de ügyes vagyok, vagy inkább szidjam magam, hogy de buta; mindenesetre nagyon örülök, hogy másfelé terelődik a figyelme, és az enyém is.
A szép madaras jelmez annyira nem nyerte el a tetszését, mint nekem, de Benito annál inkább. Annyira boldogan és önfeledten adja át magát a cica szeretetének, hogy hirtelen látom magam előtt hogy ha ez a fiú egy alomnyi kiskutya közé kerül, akik hasonlóan elhalmozzák, hát tuti hogy a küszöb alatt fog kifolyni. Cuki, annyira cuki.
- Awwh – adom ki az egyezményes hangot, amit általában egy cuki állat, vagy kisgyerek vált ki az emberből, vagy bármi, amitől egy rajzfilmben csöpögne a karakter. Én ugyan nem a cicám reakciója miatt, hanem a cicát dögönyöző fiú miatt teszem ezt. Hát lehet valaki ennél boldogabb, mint ő most?
- Azt ugye tudod, hogy ha a navinében laknál akkor rengetegszer átszökne hozzá éjszaka? – ebben százszázalékosan biztos vagyok. Így, hogy messze van a fiú, így ezt nem tudja megtenni. És mivel órákra nem viszem magammal amióta megette az átváltoztatástanon a feladatomat, nos azóta tényleg elég van lehetőségük találkozni. Lehet, hogy kénytelen leszek ezen változtatni, na nem mintha akkora nagy kényszer kéne, hogy órákon kívül is eltöltsek némi időt a társaságában.
A mozzanat tőle annyira természetesen jön, bennem azért van egy csöppnyi szorongás, ahogy elfogadom azt a felkínált kart.  Rövid ideig várom, hogy az a vészcsengő felhangozzon bennem azt kiáltozva, hogy ’túl közel, túl közel’, de amikor ez elmarad megnyugszom. Az egész egy pillanatig tartott, nem hiszem, hogy ebből feltűnt volna bármi is neki.
- Köszönöm. – így illik nem? Ő udvarias volt, hát akkor én is az leszek. Főleg, hogy majdnem fellökött valami nagy kutyaszerű, ahogy haladunk előre. A díszítés nagyon tetszik, főleg a kicsi asztalka. Szeretek a földön ülni és úgy enni is jó, olyan piknik jellegű úgy, de ami igazán de igazán belopja magát a szívembe így elsőre az a nasis asztalka. A szokásos varázsló édességek mellett, igen, ott határozottan van egy snickers!
- Dunakavics is van! – sikkantok fel lelkendezve. Annyira imádom! Vajon Thomas már evett olyat? Ha nem, akkor most lesz lehetősége a dologra. Rápillantok, hogy megkérdezzem tőle, de ekkor meglátom, hogy ő mit fedezett fel. Mivel a plüssök az ő oldalán vannak felsorakoztatva így takarásban voltak nekem, eddig.
- Istenem de cukik! – sóhajtok fel, és már finoman terelem is arrafelé Thomast. Nem, nem engedem el a karját, így sokkal nagyobb biztonságban érzem magam a tömegben. Csupán akkor szabadítom fel a másik kezem is, amikor már odaérünk a kiállított darabokhoz. Na most én olvadok el.
- Nézd, mekkora szemek! – markolok fel egy cuki cicás plüsst, magamhoz is szorítom, belefúrva az orrom a buksijába. A biléta szerint Gyömbér a neve az igazinak. Még erősen szemezek Coco és Kahlua kutyus plüssévvel is, de ennyit nem tudok egyszerre magamhoz ölelni.  Sajnos nem tudok annyi időt itt tölteni, amennyit szeretnék, hiszen akkor egész nap itt lennék a plüssökbe bújva. Thomas elő is áll egy tervvel, ami eléggé logikusnak tűnik.
- Persze, kíváncsi vagyok oda miket raktak! Hű, ja persze, persze. Nézzünk szét. – mondom bólogatva és kicsit elpirulva rakom vissza a plüsst a helyére. Igen, persze, nem kéne rögtön leragadni az első dolognál, akkor lemaradunk minden másról. De egy kis kislányos viháncolás a plüssöknél még nekem is belefér, nem? Engedelmesen visszacaplatok a fiúhoz, majd elindulunk kifelé az udvarra.
Rögtön kiderül, hogy az ötlet fenomenális volt, hiszen itt kint élő állatok is vannak! Kutyusok puszikat osztogatnak és ó jaj ne, ott börtönbe vannak zárva. Ez ismét fogva tartja a figyelmemet egy időre. A kutyapuszis stand nem annyira, elég egy pillantás, hogy eldöntsem, oda beállok párszor.
- Ha kiváltjuk őket, akkor utána egész délután a mieink lesznek? Vagy csak időre aztán visszazárják, hogy más is kiválthassa őket?

*halkan beoson, nehogy felkeltse az alvó beteget, meg az őt gyógyító lányt, leteszi a kis asztalkára a bögre forró teát (megbűvölt, nem hül ki), ahogy ígérte*

Visszaérkezés

Először Scar tűnik el a habok között. A víz csendessé válik és sötétté, az idő pedig csak telik. Már gyanakodni lehet, hogy baj van, semmi sem jelzi a közeledő lányt, a sikerét vagy a kudarcát. Ennek legelőször North ad hangot, aki már amúgy is fel és le sétált a parton az elmenetel óta. Nem pihen, csak fel és le, fel és le, jojózhatnak tőle a szemek, záporozhatnak rá a csúnya felszólítások arra, hogy satufék legyen, folytatja oroszlánjárását a sötét tóra meredve.
Nagyjából a tizedik perc körül áll meg és szólal fel. Utána akar menni. Nem izgatja se ing se nadrág a parthoz sétál és felkészül. Ám a rémület görcsbe rántja gyomrát, lábát pedig a homokos parthoz szegezi. Még szerencse, hogy a csapatban van egy kedves buzdító lélek, Denis személyében, aki segít megtenni az első lépést egy határozott faron rúgással.
North elsüllyed a vízben, a habok még egy ideig bukkadoznak ahol csapkodott percekkel ezelőtt, aztán újra hosszú öt vagy hat perces szünet következik.
Talán már újabb emberen gondolkodik a csapat, mikor végre valami elkezd pezsegni, aztán megjelenik North feje. Kiköp oldalra majd mély levegő után kap. Zaklatottnak tűnik, s okát hamarosan a többiek is láthatják mikor Scat feje is előbukkan. A lány nincs eszméleténél, ez rongyhoz hasonló tehetetlen testéről tökéletesen lerí.
Gyorsan haladnak kifelé, North lába sekélyebb részt érint, innentől ölben viszi tovább a lányt, aztán mikor térdénél gomolyok a víz a barlangot hirtelen vérfagyasztó üvöltés tölti be. Nagyon magas a hang, mintha a füleket akarná süketté tenni, s valami nagy sebességgel megindul Northék felé. Nem látszódik belőle sok, csak a hab ami körülötte csapkod  s a hang vele együtt közeledik.

Életképek X.

Minden szereplő, aki az átkötő történetekben szerepel, ismeri a leírt eseményeket, hozzájárult, illetve megalkotásában szervesen részt vett, ám maga az esemény önálló játékot nem igényelt, később visszautalásként megjelenhet.

#nocomment?

Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném

A hajam szigorú kontyba fogom, miközben egy szinte láthatatlan sminket teszek fel. Némi alapozó, púder. A szemöldökömet megformázom, szempillaspirál és szájfény. Egy kézzel kicsit macerás, de nem akarok úgy kilépni a házból, hogy lássák, csak egy nyomorult vagyok. Amikor utoljára kint jártam, még kemény tél volt, akkor Niameyre emlékszem, arra is, hogy féltem, amikor elaludtam, aztán csak a nyugalom járt át, mintha minden rendben lenne. Denis illata álmomban is elkísért. Zavart vagyok, nem tudom, hogy igaz volt-e az álom vagy sem. Mára tavasz lett. A nap kisütött, a hó olvadásnak indult. A friss levegő, a nap bágyadt melege, a korai tavasz, az új kezdet ígérete.
- Nem kellett volna eljönnöd.
Szólalok meg csendesen, tény közlően a mellettem sétáló Annie-nek. Rá se lehet ismerni, annyira más lett, kivirult és boldog. Hallottam tegnap, ahogy Denis megkérdezi tőle, hogy ma találkoznak-e, és hallottam, ahogy Annie visszautasítja, mert elígérkezett hozzám, hogy segít kiválasztani a ruhámat. Ki akartam szaladni, szólni neki, hogy menjen csak nyugodtan, de ha kimegyek, az azt jelenti, hogy találkozom Denisszel is. Nem akarok. Elég nekem a képzeletem, az igazival nem tudnék mit kezdeni.
- Az édesapja kérésére félretettünk öt ruhát.
Bólintok párat, miközben Annie-t leültetik egy fotelba, hogy ott várjon meg, amíg visszatérünk. A felakasztott ruhákra rá se tudok nézni, minek, hiszen hamarosan úgyis mind felkerül rám. Az elsőben igen nehezen mozgok, de valahogy sikerül kilépkednem benne. Annie tekintetében minden benne van, amit én is érzek a ruhával kapcsolatban.
- Ez igazán, habos.
Belepillantva a tükörbe, elfog a rosszullét is ettől az egésztől, letépném magamról az egészet.
- Nem jó.
Értek egyet Annievel, és igyekszem minél gyorsabban visszabotorkálni a szobába, hogy levehessen. A másodikat unalmasnak találom, és ahogy kilépek benne, a kísérőm is ezt látja. Mind a ketten megállapítjuk, hogy ez nem az a ruhadarab, amire vágyunk, nem az, amit viselnem kellene. Közbe fordulok azért még egyszer benne, de nem, nincs meg az érzés. És hogy mikor lesz meg? Nem tudom, azt mondják, az ember megérzi az ilyesmit. Ha harmadik ruhát szintén az unalmasba soroljuk, míg a negyediket folyton igazgatom, rángatom magamon, mert sehogy sem áll.
- Le kéne venned, mielőtt elszakad.
Majdnem élből reflektálok rá, hogy az apám pénze, had szórjuk csak, ha kell a fél boltot szétszaggatom. Vajon, ha megtenném, eléggé őrültnek nézne ahhoz, hogy ne akarjon ahhoz a furcsa fickóhoz hozzáadni?
- Már csak egy maradt.
Mondom Annienek, aki aggódva pillant rám, de az eladónő egyből odaszökken hozzánk.
- Ez csak irányadó volt az édesapjától természetesen üzletünk bármelyik darabját megvásárolhatja.
- Nézzük meg az utolsót.
Visszasétálva nem is nézem, hogy mit adnak rám, engedelmesen bújok bele, és anélkül, hogy egyetlen pillantásra is méltatnám odabent, lépek ki Annie-hez, akinek most először látok csodálkozást az arcán. Nem azt, ami eddig volt, hanem azt az igazit, amikor tudod, hogy ez az. Félve pillantok bele a tükörbe, és amit látok, egyből arra késztet, hogy megváltozzon a testtartásom. Kihúzva magam szembenézek a ruhával, szembe azzal, ami vagyok benne. Egy fátylat tűznek a hajamba, miközben érintést érzek a karomon.
- Na, ez az én hercegnőm.
Az érzelmek olyan gyorsan jönnek elő a képzeletem szüleményére, hogy nem tudom visszatartani magam, és a zokogás ott ér, a tükör előtt. Annie átölel, és most én érzem Denis illatát keveredni a ruháján. A szellemkép szertefoszlik, de az érintése még mindig ott van a kezemen és a hangja a fülemben.
- Megvan a ruhád?
Bólogatok párat Annie kérdésére, és csak az jár a fejemben, hogy menjünk innen, menjünk el messzire, bárhova, de nem akarok itt lenni, nem akarok emberek között lenni.
- Menjünk haza, kérlek.
 

Szóval egy pincér lánnyal...

- Tehát ez pisilés - csípősen cseng a hangja amolyan szellempaprika fokú erősséggel - Tehát majd elmegy pisilni, ha én mondjuk terhes leszek, vagy ha elutazok valamerre több mint egy hétig? - felemeli hangját hisztérikusan -Ha összeveszünk akkor is? Vagy ha esetleg mondjuk balesetet szenvedek és tudom is én eltörik a lábam és ispotályban leszek? Mert ez természetes? Számítsak ilyesmire?   - már a hasonlat is felhúzza, ám a maga kis monológja hergeli fel csak igazán ahogy egyre tovább és tovább megy az élet kisebb-nagyobb testiszüneteinek felsorolásában.
- És majd mindig ez lesz a kifogás igaz? Hogy csak pisilnie kellett - széttárja karjait majd dühösen fúj egyet. Talán jobban járna a férfi, ha Lala felképeli, talán úgy könnyebben meg lehetne békíteni a nőt, ám így csak még inkább elhátrál testileg is.
A férfi bókjára csak megrázza a fejét, szavak ezek csupán, amiket jókedvében ugyan halk kuncogással méltányolna, most azonban üresnek érzi őket, mert nincsenek még bizonyítva.
- Miért nem mondtad el eddig? Már hetek óta itthon vagyok - engedi, hogy Várkonyi átkarolja, ám még így is csak egy picit lágyabb a hangja, mert hat rá kedvese közelsége.
- A kviddiccsel? - felszökik szemöldöke, ő aztán kicsit sem érzi, hogy a férfi sakk mattot adna neki, sőt inkább ellenkezőleg, szembefordul a férfival és dacosan belemélyed mélybarna tekintetébe.
- Maga épp ugyanúgy szereti az asztrológiát, ahogy én a kviddicset. Ne tagadja! Ha én a kviddiccsel csalom akkor maga az asztrológiával! Nincs mentsége a pisilőpajtijára!

Thomas

haló nép!

- Nem mehetsz sehova, csak védőőrizetben. Én leszek az őr, nincs ellenvetés. - Lenéz a lábára, nem emlékszik, mikor húzott papucsot. Nem tévedés, tényleg nincs rajta a férfi megaláztatás legfőbb szimbóluma. Lalán sincs nadrág, vagyis látszatra minden rendben, de csak látszatra, de legalábbis Lala nem tud róla, hogy ki az úr a háznál. Ez a pillanat viszont nem az a pillanat, amikor figyelmeztetni fogja, bár van véleménye az elmondottakról, amit meg is oszt a nővel.
- Nem voltál több, mint egy évig. Nem tudtam, hol vagy, mert nem közölted. El sem köszöntél, azt sem tudtam, élsz-e, halsz-e. Ez neked teljesen rendben van így? - Igyekszik megőrizni a nyugalmát, ám kicsit elege van már ebből a vitából. Két csónakban eveznek a Kedvessel. Ő mindenáron bűnbakot akar csinálni a férfiből, amaz pedig a legfőbb ütőkártyával jön elő. Fárasztja a harc, nem érti, miért kell védenie magát, mikor nem csinált semmit. Ő, a saját szemében ártatlan, ma született bárányka. A vádak teljesen leperegnek róla. Odalép a szőkéhez, aki hagyja, hogy átölelje. Örömteli jel. Nem áll meg itt, bele is csókol a nyakába, félre tolva a fürtöket.
- Jobban szeretem ezt a színt, meg nyomot hagyni a hibátlan bőrödön. - A kérdést elengedi a füle mellett, helyette felemlegeti a kviddicset. Bár ne tette volna, mert ezzel megint olajat öntött a hamvadó tűzre. Neje ismét felcsattan és visszavág. Várkonyi segélykérőn emeli tekintetét a plafonra. Mit vétett ő, hogy ezt érdemli? Felszívja magát, valami eltörött benne. Kiborult a bili, elgurult a gyógyszere, eldőlt benne a borjú satöbbi.
- Na idehallgass asszony! Nincs más nő a szívemben, egyedül te. Egyelőre nem is tervezem, hogy lecseréllek. Ha te úgy döntesz, hogy nem tudsz napirendre térni a ballépésem felett, akkor ott az ajtó, hagyj el! De, ha igazán szeretsz, akkor maradsz és én nem hozom fel többet a cserbenhagyásos gázolásod, de te sem az enyémet. -

Minden sokkal könnyebb lenne, ha belovagolna Freddie a porszívóján és elvinne messzire. Mondjuk sosem értettem, talán - biztosan - nem is fogom, miért ringatod magad ilyen álmokban. Maximum akkor, kicsikém, ha szerzel egy időnyerőt és visszamész...
Kevésbé észrevehetően is megrázhatnád a fejed annak érdekében, hogy kiverd a fejedből ezt a gondolatot. Még akkor is, ha leginkább téged vernélek ki onnan? Még akkor is. De tudod, mi a legrosszabb? Hogy könnyen meg lehetne szavaztatni a világgal, melyik megnyilvánulásod cikibb így öt perc alatt. Én a telefon édes kis landolására adom le a voksom, hol a fülke...?
Telefongyilkos királynő.
Nézek rá pár másodpercig, igyekszem levonni a következtetést és megérteni, mire akart ezzel most pontosan kilyukadni. Lassan, vagy gyorsan (?) esnek le a dolgok, újabb pár másodperc - te is hallod a madárcsicsergést? - és elvigyorodom. Meg el is pirulsz, Nárci, még ha nem is akarsz róla tudomást venni.
- Szeretem a fecskéket. Rendes tőled - tovább mosolygok miközben követem pillantásommal mozdulatát. Tudod...talán ő az a fajta gyilkos, aki cuki is és levesz a lábadról. Most komolyan tetszik a srác?
Fogd már be.
- Szóval én amúgy Nárcisz vagyok és szívesen csinálnék valamit, ami alatt nem áll be kínos csend - ez az, végre határozottan mondod el, mit akarsz.Szerinted ő is így gondolja? Nyilvánvaló, hogy be fognak állni kínos csendek? - Mondjuk egy játékterem! Imádom a játékgépeket.

Niko

Thomas



 Akkor még jó? Az én meglátásom szerint jó is, meg nem is. Jó, mert van saját kuckója, ahova visszavonul és békén hagyja mindenki. Jó, mert csak egy emberhez kell alkalmazkodnia. És rossz, mert csak ők ketten vannak. Rossz, mert kimarad a random navinés éjszakázásokból. De úgy tűnik, hogy ő még mindig jóként könyveli el. Mondjuk a múltja miatt ez nem is annyira meglepő.
- Nem ijednék meg, tudnám, hogy nálad van. - valószínű, hogy ha állandóan elérhető közelségben lenne a fiú, akkor Beni sem ilyen kitörő örömmel fogadná minden egyes alkalommal. Miután megszokná, hogy nagyjából bármikor láthatja valószínű, hogy visszatérne minden a rendes kerékvágásba, és nagyon nagyon sokszor szuszogna mellettem a takaró alatt a kisállatka. De feleslegesen azon túráztatni az embernek az agyát, hogy mi lenne ha. Nincs ha, ez van ami.
Most éppen a plüssök vannak teljesen a látóteremben és a gondolataimban. Thomasból nem váltják ki ezt a lelkendezést, amit belőlem, de végül is nem is igaziak. Őt az igazi állatok jobban lázba hozzák. Hamarosan azt is látunk majd, mert hagyom magam elvontatni a puha birodalomból.
- Bocsi, kérdeztél valamit? Nem hallottam rendesen. – ugrik be, hogy hallottam, hogy valamit mondd, de egy szót se sikerült megértenem belőle. Talán nem tart érte totál dinkának, meg olyannak, aki nem figyel a másikra. Figyelek én, csak kicsit elterel ez meg az. Lehet, hogy ezt meg majd nekem kell megismételni, annyira belelendül a csodálkozásba. Elmosolyodom a dolgon, ez az, ez olyan Thomasos. Ez az új összeszedett, határozott és jól szervezett arca nekem még egy kicsit új.
- Jó, meg azt is, hogy van-e valami szabály az egy személy által maximálisan kiszabadítható blökikre. Biztos van, nem lenne fair, ha egy egész falka rohanna utánunk délután, másnak meg nem jutna egy kutya sem. – bólogatok az ötletre. Pedig nekem tetszene, ha minden kutyát kiengednénk. Mind biztos nagyon örülne, és el lennénk halmozva kutyapuszival, farokcsovival, praclikkal a mellkasunkon. Olyan hálásak tudnak lenni!
- Mi választjuk ki, hogy melyiktől kérünk puszit, vagy az éppen felszabaduló kutyustól kapjuk? – kérdezek a nyakamat nyújtogatva miután beállunk a hosszú sorba. Egyelőre ez a két terület van itt kinn, amiről kiderül, hogy pontosan mi csoda. A nagy kör alakú téren még csak most kezdenek el mozgolódni az emberek. Gondolom valami állatsimogató-szerűség lesz. Vagy pónin lehet majd lovagolni. Vagy majd meglátjuk.
- Tényleg, te a suli újságnál vagy, nem? Erről is írsz, vagy itt nem a sajtót képviseled? – dobok be egy témát, amiről csak ködös információim vannak. Mintha láttam volna egy példányt, amit valaki olvasott és megjegyezte, hogy Thomasnak ehhez is köze van.

*próbálja utánozni Merse vonulós mozdulatait* Jól csinálom?

Erdőhegyi Merse - 2019.01.30. 11:27


*elismerően bólogat* profi

Egervári Léda - 2019.01.30. 11:44

ElemiTeam

Nem tudom, hogy kellene elképzelni egy csoportos elemi mágiás foglalkozást, így leginkább a kíváncsiságom hajtott arra, hogy bevállaljam. Végül is, mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Felgyújtok valamit, na bumm. Majd valaki eloltja, és végeztünk. Felrobbantani csak nem fogunk semmit, bár ha alapból ilyen gondolatok futnak át az agyamon, akkor ki tudja.
Belépek a helyiségbe, előtte zsebem legmélyére süllyesztettem karperecemet. Amúgy is annyi van már rajtam, mint egy díszb*zin, legalább egytől megszabadulhattam. A már ott lévőknek intek egyet, és megcélzom az egyik sarkot, ahonnan mindent beláthatok. Egyelőre nem valami biztató a felhozatal, remélhetem, hogy valami normális eszű egyed is belép közénk. Dia a sajátos stílusával tuti elfúj valamit, ha nem egyikünket. Farkas pedig olyan - gondolom -, mint szokott lenni. Lehet nem is találkoztunk még, de legalább annyit tudok, hogy terromágus. Eddig mindenből van itt, amiből csak kellhet.
Nagyon meg van inger, hogy rágyújtsak, ám túl lusta vagyok felkelni, így kinyitom az eddig hónaljamnál pihenő könyvet, felcsapom és szó nélkül kezdek el olvasni, amíg meg nem érkeznek azok, akikre még várunk. Vagy, amíg valaki nem mond semmit. Apropó...
- Mi is a terv mára? - pillantok ki könyvem fölül, tekintetem ide-oda cikázik Farkas és Dia között. Kicsit fúrja az oldalam a kíváncsiság, de kinek nem? Mármint értem én, hogy közös gyakorlás, de van valami konkrét terv, vagy csak lövöldözik mindenki amerre lát? Ha az utóbbi, akkor biztos vicces vége lesz a dolognak, ám ha van konkrét elképzelés valakitől, akkor annak sem vagyok az elrontója. Ami segít a szintlépésben, minden jöhet.