A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább.
A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=847888#post847888][b]Fölnagy Mirella - 2022.06.16. 12:00[/b][/url]

Rosszallóan tekint a másikra, mikor a bizonyítást említi. Márton olyan játékot akar játszani, amiről mindketten pontosan jól tudják, hogy nem lehet.
- Márton- sóhajtja halkan a másik ajkaira immár a nevét, hiszen a férfi egyre közelebb és közelebb merészkedik hozzá.- Ne csinálja, kérem- igen, meg kell tartani a magázódást, mert az is valamiféle távolság. Az egyetlen távolság most kettejük között, hiszen Márton képes meglépni azt, hogy minden okos gondolat ellenére ajkaival támad, elszívja a levegőt a nő elől és úgy néz rá, mint egy kis gyerek az áhított pónira.
- Nem. Nem fogunk. Nem fogunk találkozni. Nem.- minden egyes ajkaira kapott érintés után neki fut annak, amit mondani szeretne.- Nem találkozunk Márton, elmegyek. Hazamegyek és elfelejtjük ezt az egészet- igen, így lesz. Feláll, kisétál és hello, a soha viszont nem látásra. Ez az elhatározása megszületik a fejében, csak az a helyzet, hogy azt nem tudja pontosan, hogy mikor áll fel innen és mikor lesz képes elsétálni. Mert egyelőre nem az.
Viszonozza a csókot, s már nem csak fejével, de testével is a férfi irányába fordul. Kezével lágyan megcirógatja Márton arcát és képes teljesen elveszni ebben a pillanatban, hiába minden ellenérv. Nem mondja ki, mert nem teheti meg, hiszen akkor még valóságosabbá válik az amúgy is nyilvánvaló.. Akarja ezt a férfit,  zsigereiben érzi a vágyat és teste minden egyes rezdülése, mozzanata elárulja ezt a másiknak. Mirella pedig hirtelen azt kívánja, hogy bárcsak tíz évvel ezelőtt lennének.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=848145#post848145][b]Bontovich Márton - 2022.06.21. 15:30[/b][/url]

- Utasítson…
A mondat úgy hangzott volna, hogy “utasítson el”, ám a második szót már nem tudtam ajkai közé lehelni, az első még ment, ám az is inkább amolyan morranásszerű hang volt csak, nem is igazi szó, de legalább ki lehetett venni, hogy mit akarok. Valójában azt, hogy a nő utasítson, hát nem egyértelmű? Jaj dehogynem, nem mintha számítana, ugyanis mindenhol csókolni akarom. Csókolom az ajkait, az orcáját, a füle mögötti részt, a nyakát, miközben serényen próbálom a nőt kiszabadítani a ruháiból. Beleborzongok a lehetőségbe, hogy a kulcscsontját érinthetem, hiszen a fenébe is, olyan nagyon régen vágytam már erre. Az egyik első dolog, amit észrevettem, a kulcscsontja volt. Imádom és akarom, olyan nagyon erősen akarom.
Azonban azt mondják, hogy az ilyen erős akarásoknak lesz nyögés a vége, és valóban, ugyanis egyetlen, aprónak nem mondható, és el nem hanyagolható ténnyel nem számoltam, ez pedig az, hogy Mucika imád játszani, és bár újra kimerészkedett, hiszen a vihar most megint alábbhagy, amint meglátta, hogy mi egymáson vagyunk, kiúszott, és sietve futott be, hogy vizes-földes-füves tappancsaival a hátamon dobbantson. Én meg éppen előtte tértem vissza a gyönyörű ajkakhoz, hogy ájulásig csókoljam őket, így azonban édes érintés helyett fájdalmas ráharapás lett, amit fájdalmas nyögés követett, ahogy legördültem a nőről, vissza a földre.
- Mucika a franc essen beléd!
Kellett egy pár másodperc, mire realizáltam, hogy mi is történt, és egy kis hatásszünet után, riadtan pillantottam felé.
- Miri, jól vagy? Nem esett bajod?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=848149#post848149][b]Fölnagy Mirella - 2022.06.21. 21:28[/b][/url]

Akarja. Mindenre vágyik, amit Márton szavakkal és tettekkel ígér. Nem ellenkezik már, elengedte az összes érvet, mely azért rimánkodik neki, hogy hagyja abba. Bújik a férfi karjaiba és egy pillanatra úgy érzi, hogy most van meg a hiányzó puzzle darabka. Azonban ezt a pillanatot az töri meg, hogy Mucika megérkezik, Márton pedig harap, Mirella még lök is egyet a férfin, hogy mielőbb földet érjen. - Je moeder- nem Márton édesanyját, hanem a kutyáét szidja, miután egy kisebb kiabálás után sikerül szavakat találnia. - Rohadtul fáj - morgolódik és kezével ajkát tapintja, melyből egy kevés vér is távozik.
- Szóval Mucika az erényöve- néz végül a mellette fekvőre és elneveti magát. - Látja, neki legalább van esze, ha már nekünk nem lett volna.. - ruháit eligazítva, lassan felemelkedik. Muszáj most ebben a pillanatban elindulnia vagy ennek a vége nem lesz jó. - Ég Önnel Márton, talán egy másik életben.. - int egy félszeg mosollyal a férfinak, majd nem törődve az esővel, elindul. Mert hiába fél a vihartól, attól jobban retteg, ami kettejük között történhetett volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=848212#post848212][b]Bontovich Márton - 2022.06.23. 11:48[/b][/url]

- Nem. NEM.
Hevesen szeretnék ellenkezni, hogy egyáltalán nincs úgy, mint ahogy gondolja, nincs erényövem, és nem is akarom, hogy legyen, én őt akarom, és ezt meg kell értenie. Hiszen ő is érzi, hiszen ő is tudja, hogy ez mit jelent, hogy mennyire komoly az, ami bennünk van, hogy mi mindenre képesek lennénk együtt, és nem feltétlenül csak szexuálisan. Úgy érzem, hogy vele képes lennék az egész világot megváltoztatni.
- Ne hagyj el.
Felülök, de abban a pillanatban muszáj visszafeküdnöm, mert annyira erősen belenyilal a fájdalom a hátamba. A kutya nem kis lendülettel vetődött ránk, és most csodálkozva néz engem, mint aki nem tudja, hogy most mi a helyzet.
- Nincs semmi baj Muci.
Simogatom meg a nedves lábát, mire mellém fekszik, és hevesen a fejét az oldalamba nyomja. Az ázott kutya szagot érzem az orromba, ott, ahol az előbb még Mirella bőrének illata volt, és tudom, hogy van baj, méghozzá nagyon sok, túl azon, hogy éppen hadirokkant vagyok, akinek még kell egy kis pihenő. Beszélnem kell Zillével. Nagyon is. És, hogy mit mondok majd neki? Azt hiszem, most lesz pár órám kitalálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852109#post852109][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.03. 17:48[/b][/url]

Szerelem van a levegőben! A tavasz beköszönte óta nem látok mást, csak szerelmesen turbékoló párokat. A május valami miatt módfelett kedvezhetett a hormonoknak, vagy a csillagok álltak túl jól, de bármerre nézek, mindenhol andalgó párocskákat pillantok meg. Én sosem voltam az a hősszerelmes típus, tökéletesen elvoltam egyedül, s nem is vágytam valakire, aki esetleg visszafog. Mert valljuk be, hogyha az ember lánya kapcsolatban él, akkor már nem lehet önző, nem gondolhat csak magára, hanem a másik felet is előtérbe kell helyeznie. Nos. Mivel én jelenleg a festészeti pályafutásom építgetésén dolgozom, nem érek rá olyan butaságokra, mint a szerelem. Valójában, magamnak sem merem bevallani, de félek tőle, mivel az emberek többsége fél attól, amit nem ismer. Nekem pedig ezzel kapcsolatban minden, hangsúlyozom, minden ismeretlen. Egy tipikus jó kislány vagyok, de nekem ez tökéletesen megfelel!
A teljes festőkészletemmel felszerelkezve sétálok éppen a közeli csónakház felé. A sok pár láttán egy új sorozat terve bontakozott ki bennem, melynek témája mi más is lehetne, mint a szerelem. Képek sokasága futott végig előző éjszaka a lelki szemeim előtt, s most kitörő lelkesedéssel, mint egy málhás szamár, sétálok a tópartra. Szerény véleményem és eddigi tapasztalataim szerint, itt igen sokan fordulnak meg, s a táj is fantasztikus hátteret ad. Azok a színek! Hajam felkontyolva, s egy piros kendővel van felfogva, hogy vörös fürtjeim ne zavarjanak a munkában. Kantáros farmer nadrágom egyik pántja lecsúszva, melyet képtelen vagyok megigazítani a kezemben cipelt eszközök miatt. Arcom kipirult a sétától és a cipekedéstől. Egy megfelelőnek tűnő helyen, egy nagy sóhajtás kíséretében lerakom az állványt, majd széles mosollyal nyugtázom, hogy megtaláltam a tökéletes helyet. Egy apró, kósza, hullámos hajtincs kiszabadul a kendő alól, s arcom elé  omlik, de nem foglalkozok vele, mivel elvesztem a színek, formák és a kompozíciók sokaságában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852143#post852143][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.03. 20:25[/b][/url]

s á r i k a
kicsit útban vagy

Már egy ideje hajigálom ezt az átokverte labdát, zsibbad is a karom rendesen, Rém persze, a menhely legkomiszabb lakója kicsit sem fárad. Az elején még odalent álltam a dimbes-dombos fűben, és onnan dobálgattam a pöttyöst, de miután a bullmasztiff végig fáradhatatlan lelkesedéssel hordta vissza az egyre nyálasabb undormányt, úgy döntöttem, itt az idő nehezített pályára kapcsolni.
A csónakház emeleti korlátjára könyökölve várom, hogy a négylábú gyermek századjára is visszahozza azt a csudijó kereket, amikor megpillantok egy vörös hajzuhatagot - meg a vele érkező szolid kis pakkot. Nem tűnik fel neki, de piszok arcátlanul bámulom; már nem azért, mert neveletlen vagy neadjisten bunkó paraszt lennék - pedig az vagyok -, hanem, mert Rém kishíján elgázolja, ahogy termetes pofájából földig érő nyálcsíkkal, nagy boldogan rohan felém. Én közben lejjebb ereszkedek, szinte elbújok a korlát mögé, hátha eggyé válhatok a föld színével, és csak a fedezékem mögül, homlokráncolva és alig-alig nyitva tartott szemekkel merem követni az eseményeket.
- Huh, pajti, ez meredek volt - mondom aztán a megérkező kutyának, de nagyon úgy tűnik, hogy pont leszarja, mit gondolok, csak dobjam már el újra a játékát. - Jól van már, jól van, na, mindjárt, hát nyughass már egy kicsit, hé! Előbb kell egy célpont...
Pillantásom körbejárja a messze nyúló zöld területet, és bár túlhalad a kis vörös festőpalántán, csakhamar vissza is talál hozzá. A francba. Teketóriázok egy kicsit, számolgatok, mint az ovisok szoktak, kéne, nem kéne, mi van, ha fejbecsűröm, aztán valami baja lesz szegénynek, vagy lendületből ráveti magát Rém, és tessék, akkor is baja eshet, eltaknyol, megüti a fejét, aztán itt nekem örökre elnémul, megvakul, süket lesz, kitöri a bokáját, meg amúgy is, bárhogy máshogy is megszólíthatnám, hello, szia, tudom, nem kérdezted, de zseni vagyok modellben, vetkőzök, öltözök, referenciám is van, és amúgy tök tetszik a hajad, szép a színe, izé, láttam, hogy csak most jöttél, de jó lenne, ha összepakolnál, és eljönnél velem kávézni egyet. Vagy inkább whiskeyzni, mer'hát kicsit alkoholistában nyomom mostanság...
Oh, man, még a gondolatörvény végére sem érek, a labda már repül, úgy, retek nyálasan, igen, a kis vörös feje felé. Én meg a fogamat szívva figyelem, vajon mekkora károkat okozok mindjárt. Ha megúszom, és a labda a tervezetteknek megfelelően a leányzó mellé, a fűbe érkezik meg, akkor intésre emelem a jobbom, hátha ide fordítja az arcát, és észrevesz. Ha nem, és ájultan esik össze, akkor asszem már itt sem vagyok, mert éppen kettesével szedem a lépcsőfokokat, hogy rohanhassak. Már nem el a naplementébe, hanem hozzá, hogy újraéleszthessem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852177#post852177][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.04. 08:43[/b][/url]

A festőállvány egy nagy csattanással esik a földre. Annyira elméláztam – igen, tipikus művészlélek -, hogy kicsúszott a kezemből. Egyik szememet becsuktam a számomra tompa hang hallatán és kisebb grimaszt vágtam. Körbetekintettem, s igen, szinte minden szem rám szegeződött, amit nagyon nem kedvelek. Eddigi arcpírom tovább fokozódott ennek láttán, lesütött tekintettel guggoltam le, s tettem le a vállamon lógó táskát, melyben az ecsetek, festékek, és egyéb szükséges eszközök voltak. – Gratulálok! – motyogtam magamban magamnak. Ekkor egy kutya rohant el mellettem, s ha még egy picit közelebb jön, akkor fellök, ami valljuk be, tetőzte volna a szerencsétlenségemet. Mivel nem történt baleset, így nem foglalkoztam a kutyával, hanem a hónom alól kivettem a vásznat is, majd óvatosan a fűbe helyeztem, s félve pillantottam fel. Szerencsére nem voltam túl érdekes, így mindenki újra a saját dolgával volt elfoglalva. Ennek örömére egy elégedett mosoly futott át arcomon, majd felegyenesedtem, s csípőre tettem mind a két kezem. Nadrágom pántjával továbbra sem foglalkozva tekintettem újra körbe a tóparton, amikor is egy labda száguldott el a fejem mellett, majd a vászon közepébe csapódott, amit át is szakított. Egyrészt úgy gondolom, hogy az Istenek ma velem vannak, mivel ahogy a kutya, úgy a labda is majdnem telibe talált, de megúsztam. Éreztem, ahogy valami kellemetlen, átlátszó dolog csattan a vállamra, de jobban lekötött az, hogy az egyetlen lehozott vásznamon egy hatalmas lyuk tátong. Fejemben egy kisebb szitkozódás áradat hangzott el, majd gondolkodás nélkül hajoltam le, s vettem fel a labdát a földről. Egy fintor futott végig arcomon, amikor a nyáltenger a tenyerembe ömlött, s ekkor nyugtáztam azt is, hogy a vállamon is kutyanyál pihen. Dühösen, kékjeimből szikrákat szórva fordultam abba az irányba, ahonnan a labdás nyál érkezett, majd meg is pillantottam az egyetlen embert, aki dobhatta. Tagadni sem tudta volna, hogy ő volt, mivel a kutya abból az irányból loholt éppen felém. Lelki szemeim előtt végig futott, hogy nekem ront és én seggre ülök, de nagyobb volt bennem a düh, mint a popsifájdalomtól való félelem. Ajkaimat összeszorítva, nagyon koncentrálva, teljes erőből küldtem meg a labdát a férfi felé. Szerencséjére nagyon rosszul célzok, így a labda mellette elsuhanva csapódott a csónakháznak. Továbbra is dühös tekintettel méregetem támadómat, majd jobbommal körbe mutatok a területen, így jelezve, hogy marha nagy hely van még körülöttem.
- Komoly? Csak erre tudtad dobni azt nyálkupacot?! Nem elég nagy ez a tópart?! Nézd meg mit műveltél!- mondandóm közben – nagyon igyekeztem érthetően, artikuláltan beszélni - felé lépkedek, majd megállok előtte. Utolsó mondatomnál a vászon felé mutatok, majd egy nagy sóhaj tör fel belőlem. Akkor ennyit a mai festésről… Motyogok még valamit arról, hogy elrontottadazegésznapomatésmostutállakpedignemisismerlek, közben hátat fordítok és a cuccaim felé indulok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852217#post852217][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.04. 16:43[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852220#post852220][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.04. 17:20[/b][/url]

Dühösen távolodom a pasitól, de ekkor – igaz halkan – de meghallom, hogy hozzám szól. A kérdés hallatán nem tudom eldönteni, hogy jól hallottam-e, s mikor nyugtáztam, hogy valóban kérdő mondatnak hatott, akkor újabb dilemma támadt bennem, hogy sírjak vagy nevessek. Bocsi?! Annyira meglep a reakciója, hogy elnevetem magam. Ő hátulról mindössze annyit láthat, hogy felső testem reszket, mely alapján akár sírhatnék is. De ha szemben lennénk egymással, akkor láthatná, hogy szemeim is mosolyognak, az addigi düh szinte teljesen szerte is foszlott. Szerencsére sose voltam egy haragtartó típus, illetve túl könnyen meg lehetett békíteni, ahogy azt a jelen példa is mutatja. Aztán folytatja… Nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mögöttem áll egy férfi, aki cseppet sem tűnt esetlen típusnak – igaz annyira nem néztem meg alaposan -, de közben pedig mégis úgy viselkedik. Annyira groteszk a helyzet, hogy az már vicces. Indulnék tovább, de újra meghallom hangját, mely egyre közelebbinek tűnik, így nem mozdulok. Mellkasom előtt összefont karokkal, meglepett tekintettel, oldalra biccentett fejjel hallgatom. Utolsó mondata villámcsapásként ér, érzem, ahogy arcomat elönti a pír. Nem szoktam meg, hogy egy férfi bókol nekem. Lefagyok. Fejemben ismétlődnek a szavai ismerkedtem, nagyon szép vagy – újra és újra. Lassan felé fordulok, de merev, zárt testtartásom nem változik.
- Tessék?! – kérdem. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy jól hallottam, amit mondott, s nem csak félre hallottam valamit. Sajnos az nálam olykor megesik, s okozott ez már néhány kellemetlen pillanatot az elmúlt 22 évem alatt. Ekkor kutyája robog oda hozzánk, szájában az ominózus labdával, amit le is pakol gazdája lába elé. Ekkor tudatosul bennem, hogy továbbra is tiszta nyál a fehér pólóm, így hirtelen oda kapom tekintetem, s kezemmel megpróbálom eltűntetni, de az csak még jobban szétkenődik. Hamar újra fogja gondolni a pasi a szép vagy kijelentését. Fejemben közben még egy kérdés zakatol, amit nem terveztem, de kimondtam hangosan.
- Mi a fene történik most? – rémülten tekintek fel az előttem álló férfire, s kékjeimet az ő szemébe fúrom, várva valami reakciót. Ez most komoly?! Én hülye-hülye-hülye…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852335#post852335][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.07. 17:45[/b][/url]

s á r i k a
kicsit útban vagy

Nem baj, hogy a hátának kell beszélnem, tényleg, nem zavar, igazából tetszik ebből a szögből is, úgyhogy szívesen teszem. Mondjuk, az, hogy reszket a válla, nem tudom, mennyire jó jel, remélem, nem a nagyobb jóért beáldozott vásznát siratja, mert menten elsírom magam én is. Ugyanis, mint minden valamire való férfi, úgy kérlek, én is kikészülök a könnyben úszó női tekintetektől, amikkel sem hirtelen, sem azután, hogy felocsódtam volna a látványból nem tudok mit kezdeni. A férfi egy síró nővel szemben fegyvertelen, megmondta apám is, szóval voltaképpen ez a helyzet meg a böszme tanulság.
Aztán a kantáros gatya gazdájával együtt felém fordul, az én féltő tekintetem meg azonnal az övébe furakszik. Dehát láthatólag nem sírt. Nevetett. A kis...
- Nagyon szép vagy - ismétlem meg előző szavaimat, a hangerőmön mit sem emelve. Kissé mintha összezavarodtam volna, lerí az arcomról, hogy magam sem értem, miért is mondom el újra, mint valami eminens kisdiák, pláne, hogy amúgy sohasem szoktam ilyen direkt módon szembedicsérni a nőket. Meg nagy károkat sem teszek bennük - általában. Homlokomon sűrű ránchalom gyűlik, miközben a számat beharapva nézem a vöröst.
Látom a pánikot a szemében. Említettem már, hogy a síró nők után a most mihez kezdjek listám második pontján a rémültszemű nők állnak?
- Hát... - kezdeném, de közben Rém is megérkezik, hogy pofájában a nyálas labdával körül se nézve böködni kezdje a kezem. Valamiféle, az életről is lemondott, segélykérő pillantást küldök felé, de hiába, mert ő csak néz a nagy, bamba szemével, várja, hogy megnyünyürgessem kicsit azt az óriási fejét, utána meg, hogy legyek már oly jó, és küldjem meg a labdáját olyan messzire, amilyenre csak gyönge emberi testem tudja. Elbabrálok egy-két percet vele, csak semmi sietség, aztán eleget téve minden könyörgésének, kipipálom egy kis időre a dajkálását. Elnyíló ajkakkal nézek vissza Vörösre. - Együtt vacsorázhatnánk egyik este, például holnap, ha van hozzá kedved, és természetesen - pillantok el a megszaggatott vászon felé - megtéríteném a károdat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852340#post852340][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.07. 20:04[/b][/url]

Bármennyire is meglepő számomra, valóban jól hallottam. Újra elmondja, hogy szép vagyok, én pedig továbbra sem tudok ezzel mit kezdeni. Ahogy mélyen szemembe néz, az zavarba hoz, de állom pillantását. Vagyis inkább nem tudom nem fenntartani a szemkontaktust, mivel van valami a szemében, ami hú. Elkötelezetten hiszek benne, hogy a szem a lélek tükre, s abból szinte mindent ki lehet olvasni, ő pedig most úgy fest, mint aki igazat mond, bármennyire is nehezen hiszem el. Nyelek egy nagyot, s csak ezután tudok egy értelmesnek tűnő mondatot kifacsarni magamból. - Köszönöm szépen, kedves vagy!- zavaromban képtelen vagyok teljes mértékben figyelni beszédemre, így ha eddig nem tűnt fel neki beszédproblémám, akkor majd most szembesül vele. Érthető amit mondok, csak nem cseng olyan szépen. Ettől most még ráadásul kellemetlenül is érzem magam, s motoszkál bennem egy olyan gondolat, hogy ezzel tuti megrémítem. A véletlen kicsúszott kérdés is csak ront a helyzeten, de amikor válaszolna rá, a csöpp vérebe szakítja félbe, s ezzel kicsit enyhít a kellemetlen szituáción. Pont jól jött a kutya támadása, így kissé oldalra fordulva, halkan kifújhattam a levegőt, melyet eddig bent tartottam. Észre sem vettem, hogy elfelejtettem normálisan lélegezni. Veszek néhány mély levegőt, majd az előttem álló férfire szegezem tekintetem. Figyelem, ahogy a kutyával foglalkozik, s ha ő nem dobja el azt a labdát, akkor én rúgok bele egy hatalmasat, hogy az a szerencsétlen állat boldog legyen. Ezt követően egy újabb olyan mondat hangzik el, melyre szerintem nincs az a nő, aki egy ilyen random találkozás alkalmával számítana. Meglepetten pislogok rá, szemöldököm magasra szökik, majd elnevetem magam. - Te most szórakozol velem! - nem kérdezem, inkább megállapításként közlöm. Körbe tekintek, hogy ki figyeli ezt a kis műsort, de sehol nem látok nevetésben kitörő haverokat. Szegényemnek nincs könnyű dolga, hogyha ezt komolyan gondolja, melynek fő oka, hogy képtelen vagyok elhinni, hogy egy ilyen pasit érdekelhetek. Ahogy közelebbről megnéztem ő nem egy kategória velem…szerintem. Ha jól sejtem, akkor bármelyik nő utána dobná a bugyiját, de én meg nem az a fajta vagyok. - Tisztázzuk, ez milyen jellegű vacsora lenne?! Ha el akarnál adni nekem valamit, akkor rossz helyen kopogtatsz. Szegény, meg nem értett művész vagyok! – mosolygok rá azzal a tipikus, irtó cuki mosolyommal, melynek köszönhetően arcom két oldalán apró gödröcskék jelennek meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852385#post852385][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.09. 07:39[/b][/url]

s á r i k a
kicsit útban vagy

Most először tűnik fel a beszédhibája. Tekintetem szájára esik, és míg beszél, én hangot formáló ajkának elnagyolt mozgását követem. Nem szólok semmit, egyáltalán, nem is foglalkozom ilyesmivel, bár azzal tisztában vagyok, hogy benne ez komoly önértékelési galibákat hozhat a felszínre.
- Mi? - kérdezek vissza grimaszba fulladt arccal, és vele együtt én is körbenézek, hátha észreveszek egy minket fényképező kínai turistacsoportot. Nem nyert. Fokozódó értetlenségemben a homlokomon gyűlő ráncoknak esélyük sincsen kisimulni, sőt, lassan mintha minden létező izmom befeszülne a fejemen. Lelki szemeimmel képes vagyok kívülről látni magamat, és hát el kell mondjam, most épp nem nyújtok valami szép látványt. Elnyíló szájjal és morózus, hunyorgó szemekkel figyelem a vöröst, miközben azon filózom, vajon teljesen ép-e fejben, vagy úgy egybként a beszédhibája jelenti a legkisebb gondunkat. - Na várj. Te most komolyan azt hiszed, hogy én viccből szarakodok itt veled? - a véleményemet tükröző félhangos nevetéssel ingatom meg a fejem, majd hitetlenül mosolygó szemekkel visszapillantok rá. - Nagyon nagy vagy, ez jó. Ja, zseni.
Míg tekintetemmel őt méregetem, karjaimat lazán egymásba fonom mellkasom előtt, és bár időközben a lassan egész testében nyálas Rém is visszatér köreinkbe, most épp nem vagyok hajlandó vele foglalkozni. Támassza csak rám bitangméretű mancsát jelezvén, hogy itt van, és nyüszítsen is oly kérlelőn, ahogy hisztikézés közben torkaszakadtából szokott, persze, nem érdekel, mert most komoly dolgokról van szó, ami teljes embert kíván.
- Részemről, ha tényleg érdekel - vonom fel a szemöldökömet, mintha megerősítésre volna szükségem, de erről szó sincs - én olyan jellegűre gondoltam, ahol ha minden jól megy, az este végére sikerül úgy bevágódnom nálad, hogy miután hazakísértelek, minden porcikádban búcsúcsókért epekedj.
Tekintetemet el nem választanám az övétől, ha orcáin nem jelennének meg az apró kis mosolygödrök, amik láttán nekem is oldalas félmosolyra húzódik a szám. A szpecnazban volt, hogy megkaptam néha, hogy nem vagyok a szavak embere, aztán meg, hogy meggondolatlanul kimondok mindent, ami bennem van, de az az igazság, hogy nem sok értelmét látom a titkolózásnak. Tetszik nekem ez a lány és vele akarom tölteni a holnap estét, nem nagy ügy. Persze, lehet, hogy mások körülményes finomsággal közelednek a nőkhöz, nem mondom, hogy nem... csak azt, hogy én nem mások vagyok.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852386#post852386][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.09. 09:24[/b][/url]

Úgy tűnik, hogy a reakcióim feszültséget váltanak ki belőle, legalábbis arcának mimikája erről tanúskodik, majd a hozzám intézett kissé nyersebb kérdés fejbe vág. Nevetése és a látottak miatt elszégyellem magam. - Hát… - kezdenék bele, bár én sem tudom, hogy mibe, így inkább csendben maradok. Amikor szembesülök vele, hogy ez a férfi nem szórakozik, s komolyan gondolja minden egyes szavát, hirtelen szédülni kezdek. Nem, nem az a fajta, mint amikor hirtelen állsz fel, s forogni kezd a szoba. Ez az a fajta szédülés vagy inkább gyengeség, amikor tisztán látsz mindent, azonban kótyagos a fejed, s kicsit tompábbak a külvilágból érkező hangok. Ez az a fajta szédülés, amikor saját magadnak okozol kellemetlen pillanatokat, s csinálsz magadból idiótát egy másik ember szemében. A kérdésemre adott válasza letaglóz, de mikor búcsúcsókot említ akkor a szédülésem tovább fokozódik. Mosolyomra mosollyal reagál, ami talán arra enged következtetni, hogy még nem halott az ügy. A 22 évem alatt sosem éltem meg ilyen szituációt, s tudom, hogy örökre az emlékezetembe fog égni, még akkor is, hogyha ebből semmi nem lesz. Közelebb lépek hozzá, majd jobbomat összefont karjára helyezem.
- Bocsánat! – hangom gyengéd, szinte suttogó. Szemeimet pár pillanatra lesütöm, majd újra rá pillantok bocsánatkérő bociszemekkel. Ahogy húzom le kezemet karjáról, akaratlanul simítom meg izmos alkarját. Egy nagyot nyelek, de próbálom leplezni. Semmi rutinom nincs a pasikkal kapcsolatban. Egy rövidke párkapcsolatom volt, aminek nagyjából két éve lett vége. Egy szintén hallássérült sráccal voltam együtt pár hónapot, de teljesen más érdeklődésünk miatt jobbnak láttuk, hogyha elengedjük egymás kezét. Nos tapasztalatok híján igyekszem csak magamat adni, s bízom benne, hogy az is elegendő. Egy gondolat fut végig fejemben, mely miatt egy huncut mosoly ül ki arcomra. Kissé beharapom alsó ajkam, majd töretlen mosollyal szólok újra a férfihez. - De remélem az olyan búcsúcsók lesz, hogy megemelkedik a jobb lábam, tudod, mint a filmekben. - fürkésző tekintettel várom reakcióját, majd ráeszmélek, hogy Isten igazából még a nevét sem tudom. - Egyébként… Bogi! – jobbomat nyújtom felé, s már teljesen meg is feledkezek arról, hogy egyébként dühösnek kellene lennem az elszakított vászonért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852887#post852887][b]Vattai Júlia - 2022.09.19. 18:58[/b][/url]

Will|
WIWT| 1/6 | 2
______________________________________________________

Az ősz úgy rontott be szeptember elsejével Bogolyfalvára, mintha lenne egy kibaszott naptára a falon amin visszaszámolta a napokat. Az általában ilyenkor még csak pulcsis időt felváltotta a faszom hideg és lassan a csónakház fűtetlensége miatt újra másik főhadiszállást kell majd keresnünk. Azért még egészen tűrhető. Különösen a melegre bűvölt bőrdzsekim miatt de kicsit sem érzem a hideget. Az asztalnak dőlök és a telefonomat baszkurálom. Hoztam piát. Hoztam port. Már csak őfelsége hiányzik, és nem, nem Winter, hanem Will. Az ezer éve eltűnt bárányka aki pár órája újra rájött a what's up használatára és méltóztatott írni. Mondjuk nem mondanám, hogy unatkoztam nélküle. Sőt valószínűleg ő se nélkülem mert ha jól kalkulálom egy síró kölyök kísért a Krise házban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852892#post852892][b]William Martin Krise - 2022.09.19. 19:42[/b][/url]

Adélt végül a kanapén nyomta el a sírás és a könnyed, veszélytelen altató, amit késő délután a teájába kevert. Hányásig idegelheti magát - ami többször meg is történt -, de nem lesz jobban addig, amíg nem pihen és gyógyul meg, legalább fizikailag. Nem tagadja, hogy az eltelt negyvennyolc óta emberfeletti borzalmai után a lány jogosan került ebbe az állapotba és egyenesen furcsa lenne, ha ennél jobban érezné magát. Ő azonban nem akarja szenvedni látni, ha pedig akarna, akkor sem tudna mit mondani a fel-felbuggyanó kérdéseire. Mit tehettünk volna másképp? Senki sem tudja.
A kockás, sötétbarna takaró alatt hagyta a kandalló előtt. Csak a manónak parancsolta meg, hogy nézzen rá, ettől függetlenül azonban őt senki se keresse.
A rögös fűcsomók közt bukdácsol a felhők alatt szürkéllő tóparton. A vállait fázva húzza be, a járásáról azonban, aki ismeri, már távolról megmondaná, hogy már egyáltalán nem józan. És ez mennyire jól van így!
A csónakház huzatos ajtaját a tenyerével löki be maga előtt, azonban azzal mr nemigen törődik, hogy be is csukja maga után. A deszkák közt amúgy is átfúj a szél, őt pedig már átmelengette a rum.
   -  Vagy ezer éve nem láttalak, baszdmeg - köszönés vagy bármi egyéb helyett ledobja magát az egyik rozoga székre az asztal mellett - Töltesz vagy töltsek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852898#post852898][b]Vattai Júlia - 2022.09.19. 20:20[/b][/url]

Will|
WIWT| 1/6 |
______________________________________________________

Az ajtó nyitására emelem fel a fejemet zsebre vágva telómat. A legtöbb férfit valamiféle dezodor vagy parfüm szokott körbe lengeni, Willt leginkább a rum szaga. Most sincs másképp ahogy bevágódik máris tudom, hogy nem várt meg a kezdéssel, már alapozott előtte valahol. Az viszont, hogy hello helyett is azt kéri enyhe homlokráncolásokat okoz nálam. Talán túl sok neki a gyerek.
Picit kerülve lábammal behajtom az ajtót, mielőtt Will ölébe én is helyet foglalok és nekiállok kibontani a rumot. Tölteni? Ugyan már, maximum a szájába tudná tölteni, pohárba biztos nem, mert itt olyan nincs.
- Milyen lelkesek vagyunk a tejfakasztóval, Nyuszifül - jegyzem meg vigyorogva. A kupakot az asztalra teszem, bár akár el is dobhatnám a picsába, valószínűleg úgyse kerül vissza az üvegre.
- Lehete koccintani a kölyökre? - nyújtom át neki az üveget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852909#post852909][b]William Martin Krise - 2022.09.19. 21:29[/b][/url]

Amíg Júlia behúzza az ajtót, ő a dzsekije zsebébe nyúl és az asztalra szórja a kulcsait és néhány aprópénzt, amit benne talál, majd hanyagul melléjük ejti a telefonját is. A megrepedt kijelző felvillan egy pillanatra, ő azonban helyette a közeledő lányt nézi. Hátradől a székén, amikor pedig Júlia az ölébe ül, ő kényelmes megszokottsággal ejti a kezét a derekára. Az arcán üres, álmos félmosollyal veszi át az üveget tőle.
   -  Ne beszéljünk róla, mert nincs miről - válaszol csendesen. Megemeli az üveget, szipogva megrázza a fejét, amikor pedig akaratosan összeszorított szemmel beleiszik, a keserű magatehetetlenség könnycseppje végigfolyik az arcán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852913#post852913][b]Vattai Júlia - 2022.09.19. 22:06[/b][/url]

Will|
WIWT| 1/6 |
______________________________________________________

Minden olyan, mint szokott lenni. A megszokott mozdulatok mindkettőnk részéről, a rum illata. Talán csak a ruha több, mint általában lenni szokott. Mégis valahogy érezni lehet a változást. Számítottam rá, hogy lesz változás. Egy gyerek mindig sok időt vesz el és Adél is úgy tűnik valamiért ki akarja sajátítani Willt.
A válaszra azt hiszem csak le akarja dobni a babatémát. Túl sok volt neki, nincs már miről beszélni. Azonban ahogy belekortyol az italba szipogva olyan változást fedezek fel, ami először halálra rémít. Will sír. Ekkor a szavai egészen más értelmet nyernek. Nincs miről beszélni. Nincs kiről beszélni. Nincs baba.
- Will, Will édesem - szomorúan csúsztatom ujjaim álla alá amikor leengedi az italt és fordítom gyengéden magam felé. Annyi kérdésem lenne. Hogyan? Mikor? Mi történt? Mégis csak csukott ajkakkal áthelyezem lábam lovaglóülésbe és átölelem.
- Sajnálom - megcirógatom kicsit a haját mielőtt elhúzódok tőle, hogy a szemébe nézzek.
- Van por, kérsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852916#post852916][b]William Martin Krise - 2022.09.19. 22:38[/b][/url]

És ekkor úgy érzi, most lett elege mindenből. A börtönben töltött évek magányából, a faluban felé forduló, kényelmetlen pillantásokból, a házból, amit még mindig nem érez az otthonának. Hévízből, a házasságából, az aranyvérű összekacsintgatásából, abból, hogy Júlia ki-be lépked az életébe, de mégis sosem lesz a része. Abból, hogy képtelen mit mondani Adélnak, épp ugyanúgy, ahogy a felnőttek gyerekkorában nem tudták, mihez kezdjenek vele. A gyerekszobából. A bánatos vállveregetésekből. A kurva bölcsőből, amit reggel, az ablakból látta, hogy elvitetnek. De leginkább önmagából van elege és abból, hogy ismét hagyta, hogy valaki vagy valakik a bőre alá férkőzzenek.
A duruzsoló hang pedig a legutolsó csepp. A válla némán megrázkódik, a kérdésre kurtán bólint, majd a feje lebukik és átöleli a lányt. Ismét nyolcévesnek érzi magát, csak játéka változott egy rumosüveggé a kezében a lány háta mögött, az érzés azonban ugyanaz. Ha pedig akarna, akkor sem tehetne ellene: csak bőg, mint egy gyerek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852917#post852917][b]Vattai Júlia - 2022.09.19. 23:20[/b][/url]

Will|
WIWT| 1/6 |
______________________________________________________

Sohasem hallottam még férfit sírni, se fiút, se senki ilyen neműt. Nem tudom mit kell tenni ilyenkor, csak azt vágom, hogy nagyobb a baj, mint valaha. Úgyhogy ugyanazt a módszert alkalmazom rajta, mint eddig bármikor. Csak előbb hagyom kicsit sírni. Nem tudom mennyi ideig. Pár perc, tíz perc, negyed óra. Simogatom a buksiját lágyan, ahogy eddig, másik kezem amivel hátát cirógattam viszont elindul a dzsekim zsebe felé. Lassan, óvatosan. Az üvegcse hűvös felülete szinte azonnal rátalál ujjaimra. Ekkor ha engedi kicsit elhúzódom tőle és felmutatom a fiolát.
- Csukd be szemed, nyisd ki szád, adok bele cukorkát - pattintom le a kis parafadugót.
- Ettől esküszöm sokkal jobban leszel, minden szar gondolat elmúlik - nem adom oda neki ha utána is nyúl, csak jelezem hogy a száját kérem. Nem hiányzik, hogy nagy bánatában túladagolja magát, vagy túl keveset adjon be magának. Én profi vagyok ebben, majd segítek az arányokkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852918#post852918][b]William Martin Krise - 2022.09.19. 23:35[/b][/url]

Meg sem próbálja érezni, mennyi idő telik el. Percek vagy órák, fogalma sincs. Annyit tud csak, hogy mielőtt idejött, borzalmasan érezte magát és akkor, ha feláll innen és hazamegy, ismét ugyanúgy fogja. Szédülni fog, hányingere lesz a másnaposságtól és olyan dolgokkal kell majd foglalkoznia, amivel sosem szeretett volna. Így belesimul a törődésbe és majdhogynem az is mindegy, hogy ki van vele, csak ne mozduljon el innen. A legjobban azt szeretné, ha elringatnák, mint egy csecsemőt.
A sírás kimeríti őt. Ugyanúgy, mint legutoljára a börtönben, amikor tudatosult benne, hogy teljesen egyedül maradt. A szemgödre mögött érzi a feje lüktetését, Júlia mozdulatára pedig felemeli az állát. Kivörösödött szemei nedvesen csillognak, szipog és nyel egyet, ismét csak hirtelen bólint egyet. Megértette.
   -  Ne fogd vissza magad vele - közli rekedten, amíg becsukja a szemét. Tudja, mi következik. Könnyedség. Boldogság és gondtalanság. Pontosan ezért az illúzióért akart találkozni vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852919#post852919][b]Vattai Júlia - 2022.09.20. 00:13[/b][/url]

Will|
WIWT| 1/6 |
______________________________________________________

Elmosolyodom, milyen kis engedelmes fiúcska lett itt. Lehunyt tekintete miatt engedem, hogy a mosoly gunyorosan deformálódjon el, már-már gonoszkás éllel.
- Hiszen ismersz, sohasem fogom vissza magam - búgom nyelvéhez érintve a hűvös fiolát. Többet adok, mint egy hivatalos adag, aztán az üveget szorongató kezét felemelem és odavezetem azt is ajkához.
- Most kortyolj egy nagyot, ez remek olaj a tűzre - az, hogy a másnap milyen retek szar lesz, arról már hallgatok. Leginkább azért, mert már én is ajkamhoz emelem a fiolát és mérem a magam adagját. Szinte csak most realizálom a szervezetem mennyire kívánja a port. A remegő kezek, a kiéhezett, felemésztő érzés és a kiszáradt torok. Erre mind tökéletes gyógyszer az az édeskés íz ami beszökik a számba. Ami lázba hoz, megremegtet és testem felujjong érkezésére.
- Ha a por férfi lenne hozzá mennék - sóhajtok halkan vigyorogva a bontatlan rumért nyúlva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852925#post852925][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.20. 12:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852946#post852946][b]William Martin Krise - 2022.09.20. 16:19[/b][/url]

Vannak barátságok, amik építik és támogatják az embert és arra sarkallják, hogy a legjobbat hozza ki magából. És van az övék. Ami köztük van leginkább agyevő parazitához hasonlítaná, amitől minden nappal egyre nyomorultabbul érzi magát, ahhoz azonban túlságosan mélyen a bőre alá hatolt, hogy megszabaduljon tőle. Hiszen annyira puha, langyos és kényelmes most is csak behunynia a szemét és hagyni, hogy tőle teljesen függetlenül történjenek a dolgok. Majd foglalkozik a problémáival holnap, jövő héten vagy leginkább soha.
Ösztönösen vesz mély levegőt, ahogy megérzi az émelyítően édes ízt. Az agyában pedig szinte azonnal csönd lesz. A súly megemelkedik a mellkasáról, a karcos, szeptember eleji hűvös levegő átmelegszik, a gerince lezsibbad, az ujjai pedig elgyengülnek. Ha Júlia nem fogta volna meg az üveget a kezében, a deszkákra ejtette volna, helyette azonban csak beletörődően beleiszik a rumba.
   -  Ha a por férfi lenne, őt is kiidegelnéd a picsába ezzel a hülyeséggel - mormogja behunyt szemmel. Ismét lehajtja a fejét, az ujjai ellazulnak az üveg nyakán és leereszti az ölébe kettejük közé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852952#post852952][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.20. 17:45[/b][/url]

Gesztusaiból és reakcióiból valamiért az fogalmazódik meg bennem, hogy nem újkeletű számára az ilyen jellegű szituáció. Mikor hozzá érek, akkor szeme se rebben, mintha semmi érdemleges nem történ volna. Bár könnyen megeshet, hogy én tulajdonítok nagyobb jelentőséget az érintésnek, mint kellene. Azért nem szabad elfelejteni, hogy milyen jelentősége lehet, s mennyi mindent el is árulhat két fél kapcsolatáról. Számomra az érintések nagyon fontosak, s számtalan információt közvetítenek. Lehet a halláskárosodás miatt, de valamiért a taktilis ingerlés rám erősebben hat, mint egy másik emberre, ezt már sikerült megfigyelnem. Pont emiatt kéne talán irtóznom a testi kontaktusoktól, azonban én inkább keresem és gerjesztem őket. Tudom, furcsa egy teremtés vagyok, de mennyivel unalmasabb lennék, ha nem ilyen lennék.
Közel hajol hozzám, s orrunk szinte összeér, mely közelség számomra váratlan. A búcsúcsókos megjegyzése után azonban nem is tudom mire számítottam. Tekintetem továbbra sem tudom elvenni övéről, s a közelség miatt még inkább elveszek benne. Gyengéden beharapom alsó ajkam. Nem érzem magam kellemetlenül, de mégis szokatlan számomra ez a szituáció, s ahelyett, hogy javulna a helyzet, ő még tovább „rontja”. Ahogy a csókról beszél, kellemes bizsergés járja át egész testemet. Szinte levegőt is elfelejtek venni. Képtelen vagyok irányítani a reakcióimat, az is megfogalmazódik bennem, hogyha most megcsókolna… Aztán elhúzódik tőlem, és a fejemben tomboló tehetetlenség is csillapodni kezd. Akaratlanul egy mély sóhaj tör fel belőlem, amikor már képes vagyok újra lélegezni.
- Ardo? – kérdezek vissza a név hallatán, mivel az elmúlt 22 évem alatt még sosem hallottam. - Ez milyen nemzetiségű név? – Igazából nem lepődök már meg semmin, mivel az iskolában is elég színes az etnikumok felhozatala. Amit én személy szerint nagyon élvezek, s értékelek is. Nagyon imponáló, hogy nem engedi el a vásznas kérdést, s mindenáron meg szeretné téríteni a káromat. Egy bájos mosoly kúszik arcomra, apró mosolygó gödröcskéimet a felszínre hozva. - Általában rendelni szoktam őket, vagy ha egy nagyobb városban járok, akkor keresek fel egy művészellátót. - válaszolok neki, majd ekkor egy Isteni sugallat hatására széles és módfelett huncut mosoly kúszik arcomra. Mellkasom előtt összefonom karjaimat, kissé oldalra biccentem fejemet, s arcát fürkészem. - Nem vásznat kérek, hanem, hogy legyél a modellem. Akt modellem… - újfent beharapom alsó ajkam, így próbálva megakadályozni a kitörni készülő kuncogást. - Nos? Mit szólsz? –

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=853444#post853444][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.28. 11:21[/b][/url]

Sóhaja hallatán számat széles vigyorra húzom, majd, mintegy feloldozva őt bűnei alól, elhátrálva tőle visszaegyenesedem. Csúfos játékot űzök vele, érzem én is, de mentségemre legyen, Catherine óta senki sem keltette fel így az érdeklődésemet. Néha már hajlamos voltam azt gondolni, hogy valami baj van velem, aszexuális lettem meg ilyen őrültségek, de szeretnék megnyugtatni mindenkit: hát nyilván nem.
- Hmm, leginkább orosz - mormogom az orrom alatt elgondolkodva, és még a pillantásomat is az égbe emelem közben. Furcsa látványt nyújthatok, ahogy itt merengek egy olyan egyszerű kérdésen, mint a saját származásom, de mit csináljak, mikor a szívem legvalódibb igazsága szerint előbb lennék orosz, mintsem magyar? Nehéz ügy. Habár úgy emlékszem, hogy már az itthoni Honvédelmi Minisztérium gyakorlóterén is elhangzott az Ardo, még tizennégy éves korom környékén, a megszólítást mégis inkább a szpecnazhoz kötöm. Melegséggel eltelt szemekkel vonom meg végül a vállam, majd visszapillantok Bogira. - Nehogy komolyan vedd! Radetzky gyerek vagyok, abszolúte Hungarian, ami nagy kár, dehát ittas volt a gólya és irányt tévesztett.
Az a balga jószág... mennyivel könnyebb lett volna sok esetben! Már majdnem beleveszek a mi lett volna, ha kezdetű eposzi gondolatáradatba, mikor a kislány bociszemeibe már-már ijesztő huncutság költözik. Mi az isten? Bal szemöldökömet felvonom, úgy figyelem, vajon mi fog kibukni a száján.
A felvetésre aztán elvigyorodom, és letükrözve előző mozdulatát én is oldalra billentem a fejem.
- Pont itt? - kérdezek vissza incselkedve, és míg körbepillantok az egyre több lelket bevonzó zöldövezetben, jobbommal már nyúlok is a tarkómhoz, hogy ha úgy dönt, azzal a lendülettel húzzam is le magamról a felsőt. - Ahhoz, hogy engem zavarba hozz, még sokat kell gyakorolnod, cicám - jegyzem meg pimaszul, aztán megkomolyodó tekintetemmel az övébe bújok. - Hányra mehetek érted holnap este?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=853451#post853451][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.28. 13:22[/b][/url]

Meghökkenek, amikor közli velem, hogy orosz, hiszen nem oroszos a kinézete. Igaz, még nem találkoztam orosszal, de a fejemben lévő kép az orosz pasikról nem ilyen. Bár, ha jobban belegondolok, orosz katonának simán el tudnám képzelni. Jesszus de szexi lehetne egyenruhában. A gondolattól egy kisebb nyögés tör fel belőlem, amit észre sem veszek. Az elrévedésemből végül az térít vissza, hogy közli velem, hogy egyébként magyar. - Radetzky? Honnan lehet ismerős nekem ez a név?- A gólyás eszmefuttatáson felkuncogok, bár ez alapján annyira nem örül magyarságának, s inkább húzna más irányba. Jobban belegondolva én is sokkal szívesebben lennék olasz, mint magyar. Annyira nagyon imádom azt a kultúrát, hogy bármikor csomagolnék és mennék. Egy gond van, mégpedig, hogy nem beszélek semmilyen idegen nyelvet. Voltak próbálkozásaim, de mivel még a magyar is olykor-olykor nehézkes, így az idegen nyelvnek inkább neki sem estem úgy rendesen.
Az aktos ötletem nem rémiszti meg, sőt még incselkedni is támad kedve. A pont itt kérdése hallatán látványosan körbe tekintek, mutató ujjammal megütögetem párszor ajkamat, majd összefonom karjaimat. - Nos, mivel esélyesen közszeméremsértést követnél el, így ezt most nem erőltetném.- mondat közben közelebb lépek hozzá, majd tarkójánál lévő karját megfogom, s teste mellé kezdem húzni, így is jelezve, hogy nem kell vetkőznie. - Egy sötét szoba megfelelő világítással sokkal ideálisabb lenne...- Úgy érzem, hogy ráéreztem a kis játékra, melyet űz, s kifejezetten élvezem is, bármennyire is tőlem idegennek tűnik. A cicám szó hallatán hirtelen megemelkednek szemöldökeim egy röpke pillanatra. - Akkor gyakorlok, elvileg az teszi a mestert… – huncut mosolyom töretlenül terül el arcomon, s tekintetem is ezt illetve még mást is sugároz. Amikor azonban az ő arckifejezése komollyá válik, az én arcomról is eltűnik a huncutság. - Öhm.. 7 óra? – kérdem, s érzem, hogy izgalom járja át egész testem. Ebből tényleg randi lesz?! Vele?! Hát ma már megérte felkelni…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=853489#post853489][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.29. 12:06[/b][/url]

Ja, igen, a családnevem. Hajlamos vagyok elfeledkezni a Radetzky név jelentőségéről, már ami a magyar vonatkozását illeti, hiszen felnőtt életem javában nem tartózkodtam itthon, és ha már itt tartunk, azt is érdemesnek tartom megjegyezni, hogy a határon túl a kutya nem ismer minket. Oroszhonban meg aztán depláne, hogy nem, ott te ugyanaz a szarevő vagy, mint bármelyik másik külföldi katona, ha Radetzkynek születtél, ha nem.
- Fogalmam sincs - adom az ártatlan rácsodálkozást, mert semmi kedvem a Minisztériumot a kezében tartó nagybátyámról meg a Legfelsőbb Mágikus Bíróság fejeként tetszelgő jóapámról diskurálni ezzel a kis vörössel. Éppen elégszer futom újra ugyanazokat a köröket, szóval most kösz' de nem.
- Juj, hát olyannak tűnök, aki otrombán megsérti azokat az aranyapáink által igen alaposan és nem kevesebb körültekintéssel meghozott szabályokat és törvényrendeleteket? - kérdezek vissza már-már sértettséget sejtetően magasra húzott szemöldökökkel, karjaimat egymásba fonva. Az a helyzet, hogy túlságosan is élvezem ezt a játékot, és bár próbálom hozni a jófiút, már ezalatt a röpke idő alatt is kibukott belőlem a valódi énem. Az a se rossz, se jó, senki sem tudja, milyen ember - sejtelmem sincs, Bogi mit gondolhat rólam. Mondjuk mellékes is, mert a legkevésbé sem érdekel, amíg így néz rám, és egy percet sem bír ki anélkül, hogy hozzám érne. Zsenge még, üde és nagyon szexi.
- Bírom a lelkesedésed - jegyzem meg vigyorogva. Az elégedettség minden vonásomba befészkel, és míg érintésének engedve visszaejtem magam mellé a kezem, annak is külön figyelmet szentelek, hogy még véletlenül se érjek hozzá. Mintha tisztelettudó gyerek lennék, pedig csak az őrületbe akarom kergetni. Kiszélesedő ajkakkal pillantok le rá. - Nem félsz, hogy olyat fogsz látni, ami majd csúnyán megrémít?
Mert fog, és kétségem sincs affelől, hogy gyorsan rákap majd az ízére, de most még játszadozhatok vele egy kicsikét - mindkettőnk örömére. Ehhez a tendenciához pedig ragaszkodom, bárhova is sodorjon minket az élet. Sötét szobába megfelelő világítással vagy az étterem mosdójába fehér fénnyel, nekem majdhogynem mindegy.
Kissé előrébb dőlök, és a holnapi találkozásunk miatt máris csillogó szemekkel belenézek az övébe.
- Ne várass sokáig - mondom jól artikuláltan, azután összeszedem Rémet, és elindulok vele a menhely felé. Néhány méterig se bírom, egyik pillanatról a másikra teljes testemmel visszafordulok, hogy zsebretett kezekkel, szemtelenül bámulhassam még egy kicsit Bogit, aztán viszont már ott sem vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=853848#post853848][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.10.04. 17:56[/b][/url]

Jót derülök azon, hogy mennyire nem érdeklik a szabályok, legalábbis látszólag. A közszeméremsértéses megjegyzésemre is csak egy sokat sejtető választ ad. Mimikájával próbálja komolyra venni a figurát, de képtelen vagyok mosolygás nélkül, póker arccal folytatni ezt a beszélgetést. Minden egyes hozzá intézett kérdésemre és mondatomra képes valami olyat reagálni, ami meghökkent, megmosolyogtat vagy éppen zavarba hoz. Annyira váratlan ez az egész szituáció, s bevallom nőiesen, hogy amikor reggel felébredtem, nem gondoltam volna, hogy ma még randira invitál egy ilyen férfi. Őszintén megmondva nem is tudok mit kezdeni ezzel az egész helyzettel, illetve a látszólagos nagyobb korkülönbséggel. Soha nem volt ilyen szituációban részem, de végülis, hogy lett volna, amikor elszeparáltam magam a társadalom nagy részétől, egy apró burokban éltem, s köszönöm szépen nekem teljesen tökéletes volt ott… egészen mostanáig. Nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezetes lehet – a nehézségek ellenére is – közösségben lenni. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha egy ilyen férfi leszólít, ráadásul találkozni szeretne velem. Megfordult a fejemben, hogy lehet csak szórakozni akar, mindenféle értelemben, de muszáj sodródnom az árral, bármennyire is félelmetesnek tűnik most. Félek-e, hogy olyat fogok látni, ami megrémít? Nem. Ez az egész helyzet rémít meg, hiszen ami új, az egyben félelmetes is tud lenni, de közben nagyon izgalmas. Amikor búcsúzik elfog egy furcsa érzés. Egyrészt még szívesen elidőztem volna a társaságában, másrészt összeszorul a gyomrom a gondolattól, hogy holnap én randevúzni fogok vele. Mellkasom előtt összefont karokkal figyelem ahogy távolodik, mellette a kutyája boldogan csaholva lépked. Elpirulok, amikor hirtelen újra teljes testével felém fordul, s úgy néz rám, ahogy férfi talán még sosem. Mikor újra hátat fordít odalépek a földön heverő dolgaimhoz, leülök a fűbe, s elrévedt tekintettel, mosolyogva bámulok a semmibe, miközben pillangókkal a gyomromban gondolok a holnapra.

/ /

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=856840#post856840][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.24. 19:07[/b][/url]

A mai Eridon-Rellon meccs egészen jól sikerült, azt kell mondjam. Nyert a házam, együtt ünnepelhettem a gyerekeimmel, és most ugyan látásom nem éppen a legtisztább, még ez sem ronthat az élményen. Nem, nem csak az a pár sütőtökös ízesítéssel megáldott feles az oka ennek – hiszen nem szokásom már annyit rövidezni –, hanem az a kretén Zalatnay fiú, és a vicces pora. Nem, ez sem olyan jellegű por, hogy rossz fiú legyek; a srác mindenféle „vicces” dologgal kísérletezik, amivel meg lehet viccelni másokat. Ennek pedig az volt a célja, hogy az Eridon csapatának egyik tagját szemen találja, és elhomályosítsa a látását. Szerencsére nem talált célba. Helyette az én lélektükreim kaptak belőle. Ezért minden kissé életlenné és homályossá vált. Sokat, rengeteget pislogok, mint akinek valami tikkje van, de már nem igazán érdekelnek az ilyen dolgok. Leginkább azért nem, mert a mérkőzést követően meghívást kaptam az after buliba, amit a csónakháznál rendeztek a főnixek. Minden a ház színeiben úszik, fiatalos – de gáz vagyok – zene szól, és ünnepeljük a ház győzelmét. Volt diákjaimtól elnézést kérve indulok meg az egyik csónakból kialakított pult felé, hogy valami kevésbé erős italt kérjek. Mosolyom széles, önfeledt. Végre. Az utóbbi időben nem adatott meg nekem ez az érzés, és most teljességében szeretném kiélvezni. Jellegzetes, rágózó vigyorommal fordulok hát a „pult” felé, de arra, akit látok, nem számítottam. A szemembe került por hatására – és az elfogyasztott néhány ital is közre játszik, persze – egy régen nem látott nőt vélek felfedezni. Zsófi? Hunyorítok. Azonban a félhomály és a többi közre játszó tényező… s természetesen a lelkiismeretemben játszódó csúnya játszma rá emlékeztet. Őt látom. Az ő sziluettjét. Ezért mellé lépek, és egy mély sóhaj után megszólal mély basszusom. Kissé remegő, de – tudjátok – játszom a magabiztost.
– Hát szia! – köszönök kedvesen a régen látott nőnek. – Ezer éve…