33. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Radetzky Bernárd összes RPG hozzászólása (41 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 7. 09:34 Ugrás a poszthoz

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el


Tudom, hogy titkol előlem valamit. És mivel alig ér hozzám, na meg a vetítés alatti közeledésem sem kapott egyértelmű választ, nyilvánvaló, hogy az a valami kínos. Vagy legalábbis kellemetlen. Kérdés, hogy melyikünk számára lesz az. Csak a szemem sarkából figyelem ahogy közelebb jön hozzám, hangjára mély, elnyújtott hümmentéssel reagálok.
- Többet vártam az első magyar horrorfilmtől - jegyzem meg és felé sem pillantva a nadrágzsebembe nyúlok. Habár azt mondtam, leszokok, nem szoktam le, a cigaretta máris ott fityeg ajkaim között. Elvégre, a mai este az őszinteségről szól, nekem pedig - tádádá! - nincs rejtegetnivalóm. - Úgy hallottam, Oscar-díjra jelölik. Kötve hiszem, hogy sok értelme volna.
Mélyen a szálba szívok, és míg a vége vörösen felparázslik, tekintetemmel Catherine arcára találok.
- Te viszont, cicám, az este fénypontja vagy. Ahogy mindig - mondom rekedten, a sötétben szürkén hömpölygő füsttömeg mögül.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 7. 09:37
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 7. 10:06 Ugrás a poszthoz

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el


A meglepetés ereje.
Az, ahogy kibukik belőle a szó: házas, ahogy kiszabadul belőle az igazság és ezzel együtt elhagyja testét az úgy kínzó bűntudat, olyan, mint mikor az ember pár korsó hűvös barnasör után böfög egy baszottnagyot, és oly' sokára végre megkönnyebbül a gyomrát nyomó levegőtől.
Habár a járókelők felvont szemöldökkel fordulnak felénk, én csak egy, feltehetőleg Catherine kijelentése nyomán félszegen megdermedő ételfutárra nézek rá, és fejemet megbillentve, szavak nélkül, csupán a pillantásommal kérdezem tőle, hogy segítségre szorul-e, mert ha nem, tisztelettel üzeni a két szép szemem, illő volna, hogy folytassa a munkáját.
- Nahát - ...hogy hova fajul a világ, döbbenet! fordulok teljes testemmel a kiscicám felé, és őt nézve újra a szálba szívok. Nem vagyok ideges, mérges vagy csalódott, de ami a legszembetűnőbb lehet, hogy nem vagyok meglepett sem. Hosszasan fújom ki a füstöt, töprengek. Pillantásom az övét kutatja, talán érzéseit kívánja kifürkészni. Aztán eltartva magamtól megpöccintem a szálat, mire a hamu a délutáni esőtől még nedves betonra hullik.
Tekintetem újra a nőre emelem.
- Láttam a személyigazolványod, bébi - szólalok meg kisvártatva. - Apádat meg tudtommal Payne-nek hívják. Nem érdekel a férjed, mert nem akarok az lenni. Megmondtam.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 7. 13:52 Ugrás a poszthoz

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el


Szemöldökeimet összehúzom, úgy nézek le rá.
- Anyádat Be... Beau... sss... - tartok egy lélegzetvételnyi szünetet, míg a homlokomon keresztbefut néhány kellemetlen ránc. Aztán ismét felpillantok, hogy egy alig hallható szusszanással később újra nekifussak. - Cicám, anyád rémesen francia.
Elismerem, kevés időt töltöttünk együtt. Egyik különleges erő sem arról híres, hogy sűrűn jut eltáv a szolgálatot teljesítő katonának, de az, ahonnan én jövök, e tekintetben az egyik, ha nem a legszűkmarkúbb kiképzőlétesítmény. Ettől függetlenül majd' mindenre emlékszem, amit ez a lány valaha is mondott nekem. Emlékszem, mit tettek vele tizennégy éves korában, mindenre, amit a családjáról mesélt, az összes testvére nevére, na jó, a legtöbbre. Emlékszem az anyja nevére is, még ha kimondani nem is tudom. Nagyon sok nappal és éjjel tartottak életben a beszélgetéseink és hangjának, nevetése vidám csengésének emlékképei, játszottam vissza gondolatban sóhajait, a szemeit, a mosolyát. Nem is baj, hogy ezt nem tudja.
- Catherine - állítom meg, és utolsót szívva a cigarettába, fémtartóba teszem a csikket. A füstöt kifújom, és keze után nyúlva sétára invitálom. A pesti fényeknél aligha létezik szebb magyar földön. - Azt hittem, barátok vagyunk. Miért ne beszélhetnél nekem Denis-ről? Ugyan már, rég kijártuk az elemit. Cserébe én is mesélek neked egy nőről.
Túl rég volt már, hogy utoljára rá gondoltam. Irina, kedvesem. Egy nap újra látlak majd, és akkor meggyónom neked minden bűnömet.
- Úgy tűnik - vigyorodom el cinkosan, és ujjaim szorosan az övéi közé fonva megvonom a vállam.  - Jobban szeretem, mint gondoltam. Attól tartok, nem szívesen mondanék le róla.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 7. 14:04
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 12. 17:02 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Csak nehezen nyílik a szemem, mintha arra se volna elég erőm, hogy lássak. Körülöttem fémváz és bőrülés; a lassan tisztuló homályon át egyre világosabbá válik, hogy egy összeroncsolódott autó hátsó üléssorán ébredek, a szívem rémülten kapkod. Hol vagyok? Riadtan mozdulok; előredőlök, lehetséges kapaszkodók után kereskgélek. A körülöttem felfelé szállingózó szürke pernye huynorgásra késztet, keserű íze a nyálammal keveredik. Pókhálószerűen betört szélvédő, hiányzó sofőr oldali ajtó, nappal van. Perzselő napsütés, forró nyár, izzadok. Nevetést hallok, cisszenő sörösüveget a jobbomon. Irina. Pécs. Elmosolyodom, és a kilincsért nyúlok.
Az ajtó kinyílik, és én majdnem kiesek rajta; hátrahőkölök az alattam várakozó mélység láttán, de többé már nem ülök, hanem állok, egyenruhát viselek, és érzem, hogy a védőszemüveg gumírozása vörösre szorítja a homlokom. A hátamon bátorító baráti kéz pihen, oldalra pillantva találkozik a tekintetem Ivánéval. Nem!, rázom a fejem, nem ugorhatunk, ma nem, többé sohasem, mert meghalsz, véged lesz, de már húz is, és ordítva zuhanunk az éjszakába, a jéghideg orosz télbe, a fekete víz felé, ahonnan nincs visszaút.

Végül kinyitom a szemem. Lassan, nehézkesen ébredezem, pont mint az előbb. A kandallóban egyenletesen ropogó tűz megnyugtató hangját hallom, orromat égett fa, ázott ruha és tea keveréke csapja meg. Aztán észreveszem a felettem álló alakot, és ösztönös hirtelenséggel megpróbálok felülni.
- A... - nyögöm fájón visszadőlve az ágyra. Szédülök, olvadó tagjaim élesen nyilallnak, de egyre tisztább a kép. Lehunyt szemmel, balra dőlő fejjel kérdezek rá erőtlen: - Sikerült? Alaszkában vagyok?
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 12. 17:59 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Engedek a nyomásnak; az idegen érintése na meg a testemben pulzáló fájdalom nyomán visszahanyatlom, megfeszült tagjaimat erőszakkal kényszerítem el-elernyedésre - csakmint, ahogy annak idején a kiképzőtisztek tanították nekünk. Ég az arcom, szinte látom izzó, sebesre pirosodott bőröm a képzeletbeli tükörben, amiben épp saját magammal nézek farkasszemet. Jobbkezem óvatosan mozdítom a többrétegnyi pokróc és paplan alatt, gyors, ellenőrző mozdulatokkal nézem át a testem. Jobb comb, bal comb, mozgatom közben a lábfejeim, érintem az oldalam, vese, borda, mellkas, nyak, s legvégül elérem arcomat is. Ujjaim végigsimítják kiszáradt, vérző ajkaimat, futólag az orrom vonalát, hogy hamarosan lehunyt szemeimen pihenjenek meg.
Aztán megköszörülöm a torkomat, ami hosszúra nyúló, gyomormélyről jövő köhögésre késztet.
- Nem? - kérdezem rekedten, és megpróbálom lelökni magamról a súlyos ágyneműt. Segíts, tátogom csukott szemeim mögött, a sötétségben forrón szédülve, újabb és újabb fülsértőn sikoltó levegőért kapva. Rángó balommal mutatom, hogy szedje le rólam a paplanokat, és noha nem siettetem - láthatóan egész lényem nyugodt -, nem mozduló lábujjaim alapján szükségszerű volna, ha kapkodna kicsit, és felé nyújtott kezemet megfogva felültetne az ágyon. Akkor is, ha a törött borda okán ordítani kezdek, akkor is, ha a művelet közben véletlenül eszméletemet vesztem.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 12. 18:08
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 12. 18:54 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Hallom, hogy beszél. Hangja gondolataim közé ivódik, de a szavait hiába is próbálnám visszajátszani, azok elvesztek. Hogy már valahol mélyen énbennem, vagy még odakint, kettőnk között, azt nem tudom, de annak örülök, hogy itt van. Jól esik az emberi közelség - a halállal egyedül küzdeni gyötrelmesebb.
Kezét megérzem a kezemen, ujjai az enyémek köré fonódnak, és övéire szorítva, szavak nélkül igyekszem üzenni neki, hogy nem kell finomkodnia, csak húzzon ülő pozícióba.

Nem tudom, hogy mikor, ahogy azt sem, meddig tart, de egy időre eltűnök a sötétségben, egy eggyel mélyebb sötétségben, mint amihez a csukott szemeim mögött hozzászoktam. A nagygépen kibiztosítva rázkódunk az egységemmel, mellettem az esti pókerbajnokságról szól a fáma, velem szemben Iván ül, és olyan átkozottul vigyorog, hogy eszembe jut az elveszített fogadás tegnapelőttről meg a húga, akinél pikírtebb smseket nem ír senki a világon.

Rámzúduló, hirtelen fény. Nyitogatni kezdem a szemem, és míg a homlokomon gyöngyöző izzadtságból egy csepp bele nem folyik, bágyadtan bámulom az előttem görnyedő férfit. A sós, maró érzésre aztán feleszmélek annyira, hogy emlékezzek: vizes rajtam minden ruha, és mihamarabb le kell szednünk őket rólam, különben rohadt nagy szarban leszek.
- Le kell vennem... - nyögöm a kikívánkozó köhögést elmismásolva, és a következő pillanatban már visszatartott lélegzettel a pulóverem alsó szegélyéére fogok, hogy egy-egy élénken sajgó, tüdőnél veszettül szúró mozdulattal kibújjak belőle. A homlokomat erős ráncok keresztezik, ajkaim között fáradt nyálcseppek préselődnek ki, ahogy a levegővételek és az ellenkezésem ellenére is kiszökő nyögések alatt a fekete thermo pólómtól is megszabadulok. A mellkasom fel-le jár, szégyen vagy sem, elfáradtam. Szemeimet visszahunyom, közben a nadrágom szíjával kezdek babrálni. Tüdőből szörcsögő sóhajjal szólalok meg újra. - Épp csak langyos, inkább hűvös vízre van szükségem.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 13. 16:53 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Nem mert lecsupaszítani, mondja, én meg bólintok, nincs gond, jól tette, hogy szíve szerint cselekedett. Bennem persze régóta nincs efféle szemérmesség. Sem magam, sem mások iránt. A katonaélet; a kadétlét és minden velejárója tett róla, hogy a természetes emberi gátlásosságunk, félénkségünk vagy az esetleges, személyiségünkből fakadó tapintatosságra való hajlamunk megszűnjön jelen lenni. Talán létezni is elfelejtettek időközben, ahogy az évek során egyre kellemetlenebb, nem egyszer megoldhatatlannak tűnő helyzetekben találtuk magunkat. Aztán mégis mindent megoldottunk valahogy.
- Köszönöm - szólalok meg erőtlenül, és bár szívem szerint kiegészíteném még annyival, hogy rendes vagy, szavak helyett beharapott szájjal, a fájdalomtól összeszorított szemekkel mozdulok, hogy a lehető leggyorsabban kerüljön le rólam az átázott nadrág. Didereg a testem. Azt is érzem, hogy ellepi a libabőr, de mire a férfi visszaér, a vadász terepmintás anyag már a földön, én meg a duplazoknit húzom le érzéketlenné merevedett lábfejemről. Nincs szükségem tiszta látásra, hogy rájöjjek, az ujjaim csúnyán elszíneződtek.
Minden hang nélkül, úgy, alulról pillantok fel a hátatfordító idegenre. Feltehetően sokat köszönhetek neki. Lassú, óvatos levegővételek közben húzódom az ágy szélére, és apró, visszafojtott nyögéseim felett dőlök előre, hogy ellenőrizzem a vizet. Túl meleg. Vagy túl melegnek érzem.
- Ennél hidegebb kell - dörmögöm libabőröző testtel, karjaimat tetovált felsőtestem előtt összefűzve. A szemem le-lecsukódik, vacog a fogam. Ne haragudj.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 13. 18:05 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Reszkető karjaimba kapaszkodva emelem fel a fejem, mikor vendéglátóm visszatér és a kezében lévő kancsó hideg vizet beleönti a lavórba. Bódult tekintetem hosszú pillanatokon át figyeli otthonos mozdulatait, azt az egyébként láthatatlan szeretetet és odaadást, amit még egy ismeretlentől sem sajnál. Pillantásom végül arcára téved, és csak mikor megszólal, veszek magamon erőt, és immáron ellenőrzés nélkül teszem lábaimat az alig langyos vízbe.
Az érzés nem különösebben kellemetlen, csupán néhány hangya, ami a talpam mentén nyughatatlan le-föl jár, az ujjaim vagy épp a sarkam irányába zsizseg szüntelen. A mindinkább forró zsibbadásra lecsukódik a szemem. Csendben hátrahajtom a fejem, kezeimmel az ágy szélén, pőre combjaim mellett támaszkodok meg. Aztán szépen lassan mozgatni kezdem a lábam a víz alatt, előre és hátra, ráérős nyugalommal, mintha csak egy felkapott szigeten margaritával a kezemben ücsörögnék a huszonfokos tenger homokos partján.
- Mi a neved? - kérdezem rekedten, továbbra is hátravetett fejjel. - Ha nem jössz, odakint meghalok.
Kinyitom a szemem, és enyhén balra billentett fejjel, a nyakamat meg-megroppantva közben sandítok le a fiatal srácra. Nem lehetek elég hálás neked, üzeni a fáradt, megviselt tekintet.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 14. 09:36 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Lankadt tekintetem a bordázott plafonról a kis faház régi bútoraira vándorol. Az ablakon alig látni ki, de könnyen lehet, hogy csak a szélben ide-oda csapódó sűrű pelyhek csapnak be. Idebentről nem látni mást, mint fehérséget, ami súlyos köpenyként takarja be a házat. Békésnek, már-már festőinek tűnik a kép, de tudom, hogy mindez csupán megtévesztés, és az ajtón túl tomboló hóvihar van. A gondolat viszont, hogy itt, a pattogó tűz közelében vagy épp a másikat nézve nincs mitől tartanom, egészen meghitt. Biztonságban vagyok.
A levegőt nyugodtan szedve figyelem magam, hallgatom a légzésem, vizsgálom a tüdőm, közben teszek egy újabb próbát, hátha most mozgásra bírom elcsigázott lábujjaimat. Az erőlködésre felzsizsegnek talpamon a hangyák, máskülönben azonban úgy tűnik, több idő kell.
- Árdó - felelem gondolkodás nélkül, és jóllehet egy ideje már nem szólított így senki, a zivatar és a fagyhalálközeli élmény semmi perc alatt visszaidézi bennem a szpecnazbeli életem. Tekintetem a ház közepén ácsorgó Beliánra siklik. Tudom, hogy miattam áll ott, rémült szemekkel, ugrásra készen. - Ülj le, jól vagyok.
Kezeimmel magam mellett az ágy szélén támaszkodok meg, és pokróccal a vállamon előrébb dőlök. Futólag a ruhákra pillantok, aztán sóhajtva megingatom a fejem. Fogalmam sincs mit mondjak neki, hogy mit mondhatok el, hogy mikor levette rólam a kabátot, rátalált-e a pálcámra, egyáltalán, ő maga a mugli- vagy kisebb eséllyel a varázslótársadalom tagja-e.
- Eltévedtem, aztán észrevettem, hogy felém tart néhány... - időhúzás gyanánt keresem a szavakat. - Csíkos malac. Pár percre rá az anyjuk is kitört a fák közül. Jókora vaddisznó koca. A vihar egyre erősödött, nem láttam semmit, felöklelt, és...
Ennyi. Legalábbis egyelőre.
- Szóval azt mondod, Ausztria - szólalok meg kisvártatva. - Itt élsz?
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 14. 19:08 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Szorosabbra húzom magam körül a pokrócot, és a sajgó fájdalomtól fintorral az arcomon mélyen előre dőlök, hogy lepillantsak a lavórban olvadozó lábaimra. Az ujjaim elkékülve bámulnak vissza rám. A lábfejem foltos, a körmeim sötétek. Néhány másodpercig csendben szemlélem a helyzetem, próbálom a látottak alapján felmérni, vajon mekkora is a szarkupac, amin ülök.
- Nos - húzom oldalra a számat, és mintha nem számítana, a takaró mélyén megvonom a vállam. Fáradt, itt-ott pirospozsgás vonásaimból zsivány jókedv kacsint vissza, ahogy Belián felé fordítom a fejem. - Láttam már őket így. Szinte biztos, hogy megmaradnak.
Lassan felegyenesedem; a mozdulatba beleropog a hátam. Ég a mellkasom alja, mintha  felhevített késsel szúrkálnák, de ahogy odanyúlok, a bőröm felülete változatlan és ép, süppedést egy helyen sem érzek. Biztos, hogy nem tört bordám, inkább zúzódás lehet, mindenesetre meg kell majd nézetnem valakivel.
- Nem tudtad? - kérdezek vissza. - Disznó, medve, hiúz, van itt minden. Puska nélkül...
Megingatom a fejem, nem fejezem be. Szarvashoz még suhanckorú civilként volt szerencsém, de akkor a régi shelby motorházteteje közénk nyílt, az állatot magát, valódi közelségét, szagát, a súlyát nem éreztem. Életét helyettem hivatásos vadász oltotta ki. Tíz napja éhező kadétként azonban már öltem és vágtam le lovat, a vére pedig valóságosabb volt mindennél, mint amivel azelőtt találkoztam. Felidézve az emléket egészen olyan, mintha forróságát és azt a mindenttudó, bölcs és átható tekintetét most is magamon érezném. Tudta, hogy mi fog következni, ez ma sem kérdés.
- Csak az oldalam - mondom halkan, majd míg őt hallgatom a bögre teára pillantok. - Ide tudnád adni? Ah, vagy úgy. - Szívügyek, gondolom. - Hát figyelj, ha jobban éreznéd magad tőle, én szívesen megnézem veled a Bridget Jonest. Úgy tűnik, ma este pont ráérek.
Szavaimra hangosan felnevetek, de amilyen jóízűen jön az érzés, olyan gyorsan meg is bánom. A mellkasom benyilall, mire arcom gyötrelmes grimaszba tolul. Faszom, nyögök köhögve.
- Az egyik szakasztársamat szerettem volna meglátogatni - mondom el a féligazságot később. Igaz, hogy Billyt a szpecnazból ismerem, csaképp ő jelenleg nem annyira a környéken, hanem valahol Alaszka déli részén él. - De nem az az aggodalmaskodó fajta. Írok majd neki, amint megmozdultak a kis seggdugaszok.
A lábujjaim, ja, ja.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 16. 10:31 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Belián szavaira nevetősen bólintok egyet, igaza van. Az ember általában nem az ilyesmiből - mint végtagelfagyás vagy vadállattal vívott közelharc - szokott repetáért rohanni. Ha anyám itt lenne, most egészen biztosan a másik hátán tartaná munkát sosem látott kezét, csak úgy jelzésképpen, hogy jobb volna hallgatnom erre a fiúra, és nem újra meg újra próbát tenni a halállal. Az ő szemében a katonaság szitokszó, a katona pedig nemzeti cseléd. Nekem tehát, már csak születésemből fakadóan sincs semmi keresnivalóm közöttük. Egy Radetzky mások szolgálatában?! Hát ki hallott már efféle badarságról?
- Jó így - mondom, és a lavórban megállás nélkül mozgatva a lábam Belián felé fordulok. - Bele lehet jönni. Most jársz először ilyen vidéken?
Mondják, hogy hülye, aki nem ítél azonnal, de én láttam csont és bőr srácot maga mögé utasítani a teljes egységét. Az, hogy az ágy végében ülő Beliánnak túl, már-már lányosan szépek a vonásai vagy, hogy láthatóan nem keménykötésű ember, nem jelent semmit. Végül is, valahogy fedél alá hozott.
Pillantásom végigkíséri a szavait, fürkészőn figyelem az arcát, és azontúl, hogy még mindig süt róla a jóindulat, megüti a fülem valami, ami nem igazán illik a képbe.
- Heti kétszer dzsúdóedzésed van, hogy ilyen kenőcsöt tartasz magadnál? - kérdezem, ráadásul itt, a világ vége után még egy sarokkal, és bár modortalannak hathatok, amiért kendőzetlenül rákérdezek, nem faragatlan tuskó vagyok, én csak így beszélgetek. Vagy mindenről, vagy semmiről. A felszínes szarokkal nem tudok mit kezdeni. - Összebalhéztatok?
Frissnek tűnik a dolog. Mikor a kívül-belül rádtelepvő, tested-lelked megnyomorító érzésektől létezni sem tudsz. Nincs egy épkézláb gondolatod se, ami ne a másikat lengené körbe. Megszűnik a szabad akaratod, és csupán egyetlen lehetőséged marad: menni. Minél messzebb. Aztán rájössz, hogy hiába vagy távol, ott se jó, így hát továbbállsz. Ismét. És végül megint.
- Nem tudom. Csak koordinátákat küldött - mondom, miközben a számmal együtt az arcom is mosolyra húzódik. - Tudod, Billyt egy kissé gyanakvóvá tették az évek. Ha igaz a hír, rávették, hogy járjon csoportterápiára, ahol leszerelt katonáknak segítenek feldolgozni a poszttraumás stresszt, de őszintén, nem tudom, lesz-e eredménye a dolognak. Leszakadt a fél lába aknamentesítés közben.
Nem mintha azt gondolnám, hogy ez lehetett a legrosszabb élménye akkoriból. Elvéve a felém nyújtott bögrét, lassan belekortyolok a meleg teába, és az érzésre végigdidereg a testem.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 16. 11:55 Ugrás a poszthoz

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el


Közelebb jön; egészen közel, hogy illata beférkőzik az orromba, és olyan sóvár-kíváncsi szemekkel néz rám, hogy el kell nevetnem magam. A vállaim megrázkódnak, fejem oldalra bukik. Pillantásom az övében, mélyen a lelkében, csak lassan pislogok. Milyen édes vagy!, gondolom, de nem mondom ki, helyette eltúlzó sóhajjal, mintha nehezemre esne teljesíteni a kérését, beadom a derekam. Szemeim az övéi között, ide-oda ficeregnek, vonásaimat hétköznapi boldogság színezi.
- De csak mert ennyire szeretnéd... - felelem halkan, s közelhajolva hozzá, számmal puhán az övére találok. Kezeim derekára simulnak, ajkaim elnyílnak, a nyelvem utat tör magának. Érezni szeretném. Nem érdekel senki és semmi, még a tény és a státusz sem, hogy szeretővé lettem és ahogy máskor, úgy épp ebben a pillanatban is házasságtörést követünk el. Hirtelen mozdulattal rántok egyet rajta, hogy egyensúlyát veszítse, és így még közelebb lehessünk egymáshoz. Belenevetek az érzésbe, a csókba, az illatával megtelt éjszakába, majd eltávolodva tőle, arcomra ragadt mosollyal, kéz a kézben indulok el vele. - Közel tíz évvel ezelőtt összesodort az élet egy boszorkánnyal, aki mindenáron szeretett volna megfelelni az édesapjának. A férfi erőszakos, mugliszármazású orosz katonaember volt, nem tűrte a mágiát, hiszen nem volt befolyással rá. Sokszor megverte a lányt, a semmiért is, követelte, hogy hagyjon fel a szemfényvesztéssel, irtsa ki magából a gonoszt. A lány mindent megígért; ezután jó lesz, higgyen neki, megoldást keres a problémára, megfékezi az erejét. Pécsre jött, hogy a nemzetközi tanulmányai által valamilyen úton-módon elnyerje apja szívét. És míg megoldás után kutatott, egymásra bukkantunk a büfében. Gyönyörű volt. Titokzatos. Ugyanakkor nem rejtegetett semmit, és az akcentusa!...
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 16. 16:51 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Biccentek; érv elfogadva. Nem tudom, és amíg másként nem dönt, nem is az én dolgom, hogy tudjam, ki elől bujkál, hogy pontosan miféle érzés rabja. Csak azok alapján találgathatok, amit elmond és amilyennek az első benyomásom láttatja: saját magát túl gyorsan kiadó, érzékeny művészlélek, aki az utolsó percig hű marad választásához - még akkor is, ha egyébként a szíve mélyén tudja, rosszul választott.
Érzek némi szánakozást, úgy általánosságban, azok iránt, akik a világot a szívükön keresztül szemlélik és élik meg, akik minden helyzetben érzéseiknek engedve döntenek. Nehéz lehet ez, az önként vállalt menny és pokol váltakozása. Ugyanakkor fel is nézek rájuk, páratlan erejükre, a tekintetükből úgy sütő tisztaságra, a szájuk szegletében ücsörgő mosolyra, ami akkor sem tűnik el, mikor nagyon-nagyon fáj.
Azt hiszem, valaha én is ilyen voltam. Aztán megértettem, hogy szerelem és szerelem között is különbség van. Az álmom fontosabb lett, mint amit Irina iránt éreztem. Az, hogy hivatásos katona legyek többet jelentett egy nőnél. Jól döntöttem? Nem biztos. De ma sem tennék máshogy.
- Miért is adnád fel az álmaid? - nézek fel rá komoran. Homlokomat súlyos ráncok keresztezik, szemöldökeim egymásba húzódnak. Nem mondom, mert nem illik, de most azt gondolom, Belián legnagyobb baja az, hogy maga elé helyez másokat. Alig néhány órája ismerem, de biztos vagyok benne, hogy ha nem tud behozni engem, ott fagy meg velem együtt a hóban. Még az is lehet, hogy egy nap hallja majd ezt tőlem. Legyen eszed!
Hallgatom, bólintok, a lábam irányába dünnyögök valamit, aztán rápillantok, figyelem ahogy feláll.
- Belián - szólítom meg néhány pillanattal később. A tekintetem mást sugall, mintha valami fontosat akarnék mondani, végül csak ennyit kérdezek: - Tudnál adni egy törölközőt?
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 16. 16:54
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 16. 18:14 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Csendben nézem; egészen addig figyelem, míg el nem hallgat. Akkor pillantásomat elválasztom tőle, azt a padlóra sütöm.
- Olyan, hogy lehetetlen, nincs - sandítok vissza rá végül, számsarkában halvány félmosollyal, majd a törülközőt átveszem tőle, s elfordulok. Hagyom, hadd menjen és legyen kicsit egymaga. Eredetileg is így tervezte: azért van itt, hogy kettesben maradhasson gondolataival, csak hát... pechére közbejöttem.

Ő kint, én meg takaróbacsavarva dőlök előre, nézegetem a sötét színekben pompázó lábfejem. Az ujjaim mintha mozdulnának. Jó, már épp ideje volt, gyerekek. Halkan, az orrom alatt dünnyögve dúdolok, közben erőt veszek magamon és szárazra törlöm a lábam. Míg a mellkasi fájdalom miatt visszatartott lélegzettel és grimaszba préselődő fejjel zoknit húzok rájuk, a pokróc lesiklik a vállaimról.

A kikészített fehér pólóban és nadrágban az ablakhoz sántikálok. Odakint még mindig sűrűn hullik a hó, a szél talán északi irányú lehet. Kizárt, hogy ma éjjel továbbálljak. Arcomat a kandallóban pattogó tűz felé fordítom, hümmentek, végül elindulok az ajtóba pakolt cuccaimhoz.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 23. 09:18 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Arcomat a hang irányába fordítom, és hümmögve valamit megbiccentem a fejem, mintha azt mondanám jól vagyok, de pillantásom azzal a lendülettel el is szakad Beliántól, hogy ismét az ablakon túli hófehér világot bámulhassam. Hunyorgósan, elgondolkodva figyelem a sűrű, széltől zavaros hóesést, homlokomat végighasítja néhány, az évek alatt jócskán elmélyült ránc. Arról, hogy a lábam vagy a mellkasom fáj, teljesen el is feledkezem. A nyillaláshoz, szúráshoz, hasogatáshoz hozzá lehet szokni. A görcs és sajgó kín egy idő után jóformán inkább barát már, mintsem ellenség. Előfordulhat, hogy csak általuk tudod: élsz.

Gondolataim újra meg újra visszatalálnak a mögöttem lévő fiatal férfihoz, a vendéglátómhoz, nem, ez így nem valós. Azt kellene mondanom, hogy a megmentőmhöz, aki körülugrál, gondoskodik rólam és aggódik értem - egy idegenért -, akinek ha a szemébe nézek tisztaságot látok. És egy csomó mást is. Félelmet? Bűntudatot? Űzöttséget?

A mozdulatra, hogy egész testemmel elfordulok az ablaktól, persze egyből eszembe jut, miért is vagyok itt, hirtelen megindulnak talpamban a hangyák és égni kezdenek a lábujjaim is. A sarkamra nehezedve sántikálok lassan arrébb, a melegségével hívogató kandalló felé.
- Mi a legrosszabb dolog, amit valaha tettél? - érdeklődöm lépteim közben erősen visszatartott lélegzettel. Elképzelésem sincs, miért büntetheti magát ilyen mérhetetlenül ez a srác, de szívesen venném, ha elmondaná. Utána, ha szeretné, én is elmondom majd, mi mindent tettem, amiért még csak lelkiismeretfurdalásom sincs, és mi az, ami az éj leple alatt a legtöbb álmomban rám talál.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. január 26. 16:11 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Láthatja is: meglep, hisz egyáltalán nem ilyen válaszra számítottam. Azt gondoltam sokkal gyakorlatiasabb, sokkal valóságosabb emléket idéz majd fel nekem, hogy azt mondja puskázott kémián vagy hogy néha kicsórt egy-egy ötöst az anyja tárcájából. Tessék, ennél rosszabbat még csak elképzelni sem tudok róla. És miért is nem? Mert ahhoz túl szép az arca. Ugye, ugye, sokat elmond ez rólam, pedig rúgta már ki alólam a talajt bájostekintetű kadét. Hirtelen ítélet, téves kiindulópont. Ő érzelmekről beszél, máris érzelmi síkon közelíti meg a kérdést.

Mintha a mágnes két pólusa lennénk, elmélet és gyakorlat, a szív meg az ész, gondolom, miközben tekintetem arcára fagy, de nem mondok semmit. Magamban mélázgatok, újraértékelek, próbálom másként megközelíteni a saját kérdésemet. Hosszú másodpercek telhetnek el így, míg őt nézem és azon gondolkodom, az én szívemben ugyan mégis mi újság. De csak azok a kurva kutyák jutnak eszembe.
- Lenyúztam és megettem pár kutyát - mondom ki végül továbbra is őt nézve. Aztán persze a csendes szörnyeteg, a lelkiismeretemben dolgozó szégyen, amit a felelevenített emlékképek által újra átélek elfordíttatja velem az arcomat. Nem sokkal később bólintok s cuppantok egyet, majd reszelős hangon folytatom. - Ez a legrosszabb, amit tettem.
Már ha engem kérdez. Újra felé pillantok, érdekel, vajon most mit gondol rólam, az idegenről, akit ő maga cipelt be hajlékába. Homlokomat ráncokba hasítja a kíváncsiság, alulról, mintha nem számítana nézek fel rá.
- Kínoztunk embert is. Amiatt semmit sem érzek.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 26. 16:15
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. május 2. 10:53 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Sem velemszületett, sem az elsajátátítás során tőlem vért és verítéket kívánó szuperképesség nincs a birtokomban; nem látok mások fejébe, és hál'isten a gondolataikat sem hallom. Az rögeszmés lenne, és kösz', de nem kell, van elég, ami innen-onnan rámragadt az elmúlt huszonnyolc életévem alatt. A lényeget, Bernárd! Szóval igen, fogalmam sincs, az emberek hazudnak-e nekem, mikor beszélni kezdenek hozzám. Biztosra legalábbis nem vehetem soha, viszont az ösztön belülről súg - van, hogy egészen halkan, mintha altatódalt muzsikálna, aztán van olyan is, hogy dühösen diktál a hang, márhogy a saját hangom, mielőtt rámsütöd az őrültség bélyegét: vedd már észre, te gyökér!
Ez a fiú, fiú? Férfi. Áh, nem. Fiatalember. A fejem jobbra dől közben, ahogy gondolkodom rajta, kit látok magam előtt. Zavaró lehet, ahogy őt nézem; a tiszta tekintetét, amiben még mindig nem találom a megvetést, még azok után sem, hogy kimondtam a legrosszabbat, amivel továbbra is dolgom van, mert még mindig álmodok róla. A kutyák égbekiáltó vonyításáról és tócsába gyűlő vérről. A nyers hús ízéről, el nem sírt könnyekről, meg arról az ordító hidegről, aminek az emléke ma is megvacogtat olykor.
Aztán mintegy köszönetképpen biccentek egy aprót, és elfordítom az arcom. Égni kezd a szemem, pislognom kell.
- Szóval - köszörülöm meg a torkom hirtelen, és visszafordulva Beliánhoz hangosan és illetlenül megszívom párszor az orrom. - Bántottál valakit, méghozzá nagyon. Gondolom, szerelmesek voltatok.
Adott a kérdés, és noha nem teszem fel, azon sem hezitálok, hogy megállapítást tegyek róla. A szerelem ocsmány egy állapot, és ocsmány dolgokra készteti az embert. Rosszabb bármi más létezőnél. Mert felülír mindent. Mert paff, nincs több józan gondolat, nincs több épeszű tett. Szárnyát próbálgató légy vagy a sötét sarokba szőtt hálóban, és tehetetlen várod, mikor zabálja ki belőled az életet az a ronda, szőrös, nyolclábú kisbarát.
Szívogatom a nyálam, szokásom. Nem épp a legelegánsabb, dehát ha akarta, Belián a szarrá fagyott lábujjaimat is láthatta, ilyenkor meg már - feltételezem - ugyan mindegy.
- Szarrágó világ ez, nincs mit szépíteni rajta - felelem, miközben eltorzult fejjel kihúzom magam. Ropog minden porcikám. - Szibériában. Nászutasoknak kevésbé ajánlom, amúgy egész fogyasztható.
Elvigyorodom, pillantásom rátalál a fiatalemberére.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. július 18. 14:10
Ugrás a poszthoz

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?


Bár nem hajnal fél háromkor terveztem hazaindulni, azzal azért egy ideje tisztában vagyok, hogy a szakma nem reggel nyolc órától délután négyig tart, Marosvári meg pláne nem, és ha ő az esti előadás után azt mondja nekem, hogy akkor mi most átsétálunk az irodájába, és részletesen átvesszük az egyik kényes ügy vádiratát, akkor nem mondhatom neki, hogy bocs, tanár úr, de órák óta korog a poci vagy hogy kösz a kérdést, amúgy hullafáradt vagyok, és ha nem bánja, inkább hazamennék bedőlni az ágyba.
Pontban kettőkor sóhajtotta ki magából, hogy mára végeztünk, de az ajtóban állva még húsz percig bólogattam a listába szedett és újra elismételt támadási felületekre és érdemességük szerint arányszámított lehetőségekre. Arra persze, hogy mégis mit vár tőlem ezután, még nem derült fény, viszont abból, hogy “Menjen, Bernárd, holnap találkozunk”, pedig egyébként a héten már semmilyen közös eseményünk, szemináriumunk és előadásunk nincs, felmerül a gondolat, hogy innentől váltásalsóval kéne járnom az óráira. Vagy mindenhová.
Út közben előhúzok egy szál marlborot, az ajkaim közé csippentem, és a szél elől a kezemmel védve az áhított parázst, meggyújtom. Hallom, hogy a másik oldalon kicsit sem józanhangú lányok vihognak, és épp csak feléjük pillantva lefordulok az utcasarkon, hogy akkor meglássak egy másik, kicsit sem józanjárású, talajrészeg ismerőst. Tőle nem sokkal lemaradva meg egy nyálát törölgető srácot. Csak ez hiányzott a mai napba, Marosvári meg a nemzeti hős, akit tapasztalatból tudom, hogy egyáltalán nem nehéz rávenni egy kis vodkára. A fejemet oldalra billentve állok meg, és zsebre tett kézzel, érdeklődőn figyelem a kibontakozni látszó jelenetet; Irina úgy sétál a járdán, mintha egy ötven méter magasan kifüggesztett kötélen egyensúlyozna, majd - gondolom én - meghallja vagy megérzi maga mögött a veszélyt, megáll, hihetetlen lassúsággal és nulla kecsességgel megfordul, meredten összpontosít, hogy képes legyen beazonosítani emberünket, és szinte látom, ahogy emelni kezdi a táskáját, hogy jól tarkón csűrje az ürgét, de észbe kap, hogy ezesetben túl kicsi lett az a női ridikül. Ajajj, na most mi lesz? Azon, amit mond, vagy legyünk őszinték, kiabál a másiknak, halkan felnevetek, és a fejemet csóválva elindulok, hogy egyetlen utcasarokkal később már a srác mellett álljak meg, s jobbomat a vállára téve szánakozón megbillentett fejjel nézzek rá. A cigibe közben még egyszer utoljára mélyen beleszívok, majd elpöccintve a csikket tekintetem Irinára vándorol. Csak remélni merem, hogy emberünk is hasonlóan tesz.
- Az ízlésed kiváló, barátom - mondom neki elismerően, ugyanakkor eszembe sincs ránéznem, helyette mindvégig a nő részeg tekintetét figyelem. Aztán arcomat visszafordítom az idegen felé, és vonásaimat rendezve, fikarcnyi kedvesség nélkül, immáron csak és kizárólag ő hozzá beszélve folytatom. - De ha egy ujjal is hozzáérsz, előveszem a kedvenc bicskámat, itt helyben felváglak vele, azután pedig olyan rutinnal kötlek fel a hasfaladból kifordult beleiddel, hogy mire észbe kapsz, már vége is - ismertetem vele a programtervet, majd, miután elhallgatok, szórakozottan meglapogatom a vállát, és széles mosolyra húzom a számat. - Értesz engem, ugye? Nincs harag? Nincs? Remek, remek. Akkor jó éjt, aztán csak óvatosan. Hallani, hogy Pécsen is egyre több az állat.
Merlinke, hogy nem lehet egy nyugodt éjszakánk se… az idegen elballag, mondjuk így, én meg Irina felé pillantok.
- Vodka, tisztán, jég nélkül? - kérdezem, mintha mi sem történt volna, majd közelebb lépve hozzá, arca felé nyújtom a kezem, hogy ha engedi, ujjaimmal megsimítsam bőrét.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. július 18. 14:18
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. július 18. 14:22
Ugrás a poszthoz

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?


A mosoly mindvégig ott bujkál a szám sarkában, és mikor visszakérdez, akaratlan is felnevetek. Halkan, jólesőn. Nem törődök azzal, hogy a hét elején milyen kellemetlen jelenetbe bonyolódtunk az egyetem folyosóján és hogy végül milyen rémesen váltunk el egymástól, nem érdekel, mit csinált ma, hogy közelebbi kapcsolatba került-e valakivel annyi vodka után a buliban. Nem jut eszembe az sem, hogy jegyben jár egy orosz katonával, aki már akkor a felettesem volt, mikor aláírtam a bevonulási szerződést. Csak nézem őt, az arcát, a vonásait, melyekből az ital kioldotta az irántam érzett gyűlöletét, minden haragját és dühét, és nem hagyott maga után mást, csak kedvességet és jó érzést, a régi Irinát, akit imádtam hallgatni. Szégyellni való lenne, ha eszembe jutna, hogy van egy másik nő, akinek ígértem egy vacsorát, az ötödik hivatalos randit.
- Hát - kezdek bele, és komoly gondolkodást mímelve elpillantok a semmibe. - Az eretnekek azt mondják, a narancs egész jól passzol hozzá.
Már vigyorral az arcomon nézek vissza rá, és hozzáérve megdobban a szívem. Arra számítottam, hogy majd ellöki a kezem és akár még pofon is vág, amiért ilyen közel merészkedtem hozzá, így viszont, hogy ellenkezés helyett kezét az enyémre teszi, talán nem is tud róla, de felébreszti bennem a vágyat a továbbiak iránt. Csupán az arcához értem hozzá, és máris többet akarok, pont mint régen. Mint mindig.
- Nem tudom, miről beszélsz - kiszélesedő ajkakkal felelem, pillantásom közben tekintetéről úgy kívánt szájára esik. Azután vissza. - Csak elbeszélgettem vele, hogy tudja, mi a közös érdek. Hogy te jól legyél, ő meg életben maradjon, és mint hallhattad is, az egész teljesen nyugodt és ártatlan volt. Senkinek sem hiányzott volna, hogy bántson.
Ezen a ponton jut eszembe a leendő férje, az mondjuk hogy az én alakuló kapcsolatom továbbra sincs meg, igencsak beszédes lenne, ha tudnék róla. Hüvelykujjamat lassan végighúzom az arcán, egészen a hajvonalig visz a mozdulat, és néhány barna tincset a füle mögé rejtve rá mosolygok. Nem akarom megölni a pillanatot, és bár mintha egyre csak fogyna közöttünk a távolság, tér és a levegő, visszaélni sem szeretnék a lehetőséggel, hogy ő most részeg, és valószínűleg elfelejtette, mennyire utál.
- Ott laksz még, ahol régen is? - kérdezem, és már majdnem elindulok a járdán, hogy érezze, mennünk kell, mert késő van, vagy inkább mert túl korán, és ha nem megyünk, tenni fogok felé egy lépést, az utolsót, és annak, ami azután következik majd, reggel nem fog örülni.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. július 18. 15:40
Ugrás a poszthoz

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?


Rázkódó vállakkal nevetek, ahogy őt nézem, és közben megfeledkezem az utcáról, a narancsfényükkel fölénk magasodó robosztus lámpákról, a boltsorról, a házakról, zebráról, a túloldalon viháncoló fiatalokról, megfeledkezem világról, időről, s ezzel együtt magamról is; csak a ciripelő nyári éjszaka és Irina alkohollal keveredő illata létezik, a létezésemet e kettő teszi ki. A város határvonalon áll, órák óta nyugszik már, de még éppen elkapni benne egy-egy éber lelket: téged és engem.
- Tudom, marha nehéz elképzelni, de hidd el, vannak, akik a vodkával nem az anyaméhben ismerkednek meg - jegyzem meg széles vigyorral, és már éppen ellépnék tőle, hogy irányba állítsam az estét, de hiába, ha ő belemozdul a gesztusba. Pillantásom tekintetéről az enyémhez túl közel kerülő ajkára esik, a perc megfagy, meg-megdobbanó szívemet a fülemben hallom visszhangozni. Pislogok egyet, majd nevetősen lehajtom a fejem, hogy kettőnk közé nézve eltereljem körülötte zsongó gondolataimat. Az illata bent felejtette magát az orromban, képtelen vagyok rajta kívül bármi mást is érezni, sem a hűvös szél, sem a betonból kiáramló nappali hőség nem jut el hozzám. Irina.
Aztán ujjai az enyémek közé csúsznak, mire én ártatlanul felé pillantok, csak hogy megbizonyosodjak szándékának valóságosságáról. Fogalma sincs, mit tesz velem, és hogy én mi mindent tennék ővele. Az érintésébe beleborzongva indulok el, át a zebrán, finoman magunk között lengetve egymásba kulcsolódó kezünket, majd egy csendes pillanatban homlokráncolva ránézek.
- Amúgy a nadrágodat a buliban felejtetted vagy mi történt? Valaki több vodkát ivott, mint Miss Russia? - kérdezek rá az engem - jelenleg - leginkább foglalkoztató témakörre. A meztelennek tűnő combjaira. Hmmmm, hmmmm, atttttttttyavilág.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. július 19. 11:37
Ugrás a poszthoz



Nem bírom ki, muszáj megmosolyognom az orra körül kialakuló gyermeteg ráncokat, pláne azzal együtt, amit mond. Az ajkaimat megnedvesítem, mielőtt engedem őket szétnyílni, aztán oldalra billenő fejjel, felvont szemöldökkel várom, mikor lesz végre hajlandó rám nézni. Most úgy tűnik, minden, még a macskaköves úttest is érdekesebb nálam. Lehet, nem volt elég ez a majd' öt külön töltött év, egy pár hónapot rá kéne még lapátolni, hátha akkor izgalmasabb jelenség leszek a számára.
- Azért, ha az emlékeim nem csalnak, többször is elismerted, hogy mi csóró magyarok is tudunk inni - ha akarunk - mondom neki halkan, mintha attól tartanék, hogy meghallanak minket, pedig ha lenne is körülöttünk bárki, feltehetőleg kicsit sem érdekelné, mit csinál két részeg fiatal a pécsi éjszakában. Hogy mit susmog, min nevet, miért vész bele a másik sóhajába.
Túl közel van, int a gondolat újra meg újra, vörösen villog a lámpa, és az sem segít, hogy még rá is kérdez a kis dög; mégis mi olyan vicces, hah, Bernárd? Hangosan, az ég felé emelt fejjel nevetem el magam, már kínomban, hogy még a vállaim is belerázkódnak, aztán valamiféle elnyújtott nyögéssel megcsóválom a fejem.
- Áj, jáj, Irina - tűnődöm, egyenesen belebámulva a fölöttünk zizegő utcalámpába. Jó volna nyerni magamnak némi időt, így rágni kezdem a szám, végül, mikor már nem bírom tovább nézni az égető fényt, lepillantok rá. Nem mintha látnék bármi egyebet - akár mondjuk őt is - azon a nagy, fekete, utcalámpa alakú folton kívül. Hát nem tökéletes? - Nem vicces, csak tudod... ez az egész. Az, hogy itt vagy, hogy mindketten itt vagyunk, együtt. Legszívesebben felvinnélek a dombra, hogy reggelig ott üljünk a kőpárkányon.
Itt az igazság, tessék, ezért nevettem. Mert jól érzem magam a közelében, és mert vele ellentétben egy kortyot sem ittam, így most kapok belőle egy szeletet, amihez máskülönben, ha nem volna talajrészeg a drágám, nem juthatnék hozzá, és aminek a hiányáról már régesrég elfeledkeztem, most viszont hihetetlen erővel vág mellbe. Az előttem hangyázó sötét folt lassan szertefoszlik, helyét illedelmesen visszaadja Irinának. Istentelenül nehéz levennem róla a szemem.
- Mi? - állok meg egy pillanatra, legalábbis azt hiszem, hogy egy pillanat lesz csupán, de aztán hajolgatni kezd, a mellei meg kéz a kézben tolakodnak előre, hogy kibuggyanjanak a zakóból, és míg ő ártatlan cipőtleníti magát, én borzalmas erkölcsi dilemmákon megyek keresztül. Keményen viaskodik bennem az állati ösztöneit megélni akaró férfi és a nagybetűs úriember, hát öltönyben vagy, ember!, fordulok jobbra-balra, takarom a szemem, persze csak épp annyira, hogy tökéletes rálátásom legyen a lányokra. - De nem kell ám, tényleg - dünnyögöm, bár szerintem meg sem hallja, és a következő pillanatban már mutatja is azt az aprócska shortot, huh, hálisten, hogy megvan, nagyon szép, mehetünk is tovább, de nem! - Mit csinálsz? Uram isten, hagyd őket, hagyd, hagyd, majd én hozom - mondom színtelen hangon, hiszen már minden vérem délen gyülekezik, és mire kikerülöm az ágyékomba pucsító sejhaját, ő már rég felegyenesedve pillog rám. A rohadás, lesz így némi problémánk. Balomat megkínzottan húzom végig az arcomon, dirr két új ősz hajszál, welcome, jobbommal közben megkeresem a kezét, és ujjainkat egymásba simítva teszek egy újabb próbát az elindulásra.
- Még egy ilyen, és kényszerzubbonyban viszlek haza - jegyzem meg rá se nézve, csak úgy a rend kedvéért.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. július 19. 13:11
Ugrás a poszthoz



A szavaira röviden felnevetek, és felidézve néhány emlékképet ráncolni kezdem a homlokom. Azért például egészen odáig voltam, mikor az öcsém, Bende befizetett minket egy varázstalanok által megrendezésre kerülő skanzen disznóvágásra, télvíz idején, ahogy azt kell, nyolcvanas évekből örökül maradt pufi kabátban meg az ész megáll, olyan ronda sapkában, négyórás duplafelespálinkás ébresztővel, házinéni ricsajával, hogy kifelé, uccu, uccu, hát ki öli le azt a’ zállatot, no, de fiatalok, egy és kettő! És mi szedelőzködtünk, gyors csók, még egy, kis puszi, nagy puszi, le ne csukd a szemed, mert itt ragadunk, hát csak semmi huncutság, és indultunk a járda rosszul lerakott kövezetén hátra, az udvar legvégébe, és már messziről hallottuk, hogy visít az ólban a malac, és hörögnek felette a meglett férfiak, mi meg csak egyre-másra azon kaptuk magunkat, hogy a vörösre fagyott ujjaink között megint tele a pohár. Barack az, fiam, igyad, igyad, még hátbavágás is járt hozzá. Nem tudtam betelni Irinával; tökös volt, nem rettent vissza sem a bizarr hangoktól, sem pedig a vér látványától, úgy láttam, még élvezi is a dolgot.
- - adom be a derekam, de mielőtt még nagyon beleélné magát az igazába, folytatom. - De azt is mondtad, hogy a pálinka testvérnemzetté kovácsolt minket. Emlékszel? Nekem több eset is rémlik. Mikor Bendével lementünk Csorvásra disznót vágni, vagy mikor apámmal háborús kérdésekbe bonyolódtál. Az kellemes volt.
És tessék, itt van ismét, már megint mosolygok, mert nem bírok nem így tenni, nevetés és ragyogó szemek nélkül állni mellette. Minden vonásom életre kelt, és nagyon úgy tűnik, hogy eszük ágában sincs megvitatni velem, hogy akkor most mit is tegyünk. Tudják ők; ilyen a boldogság.
Arról, hogy amúgy a nyakkendőmet igazgatja, ami nem mellesleg tökéletesen áll, hiszen én kötöttem meg, nagyjából fogalmam sincs, csak a tekintetét látom és azt az egészen kacér nevetését hallom. Cöcöcö, nem, nem, nem játszunk ilyet, cicám, fut át bennem a gondolat, és kissé talán nagyképűen hátratartott fejjel nézek le rá, miközben vigyorra szélesedik a szám.
- Szeretnéd, hogy máshogy fejeződjön be a mondat, hm? - kérdezem, és a nyelvem akaratlan is végigsimít a felsőajkamon, hogy azután beharapjam az alsót. Nagyon, nagyon kívánom ezt a nőt, de ahelyett, hogy engednék a vágynak, inkább kéretem magam egy kicsit. - És mit gondolsz - billen meg az én fejem is - józanul is eljönnél velem Pécs tetejére?
Nem elhanyagolható kérdés, hogy ő akar-e vagy csak a bevitt vodka beszél ilyen bátran belőle. Elmosolyodom, aztán elindulok vele, a domb helyett lefelé, a régi albérlet irányába. Végülis, ott is akad néhány kedves és felidézhető emlék, ha úgy alakul.
- Hogyne, majd még árnyalatot is választhatsz - horkantva vetek felé egy pillantást. - Összekeversz a Guccival, cicám. Máskülönben pedig igen, mindent beleadsz abba, hogy a sarokban köss ki.
Zakó és bugyi nélkül, a nyakad körül az illatomtól hangos nyakkendőmmel.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. július 19. 13:16
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. július 20. 22:10
Ugrás a poszthoz



Azt mondja, a vodka cserfes kishúga, hát nem hiszem el, itt van seggrészegen, annyit ivott, hogy alig bírja el a lába és hirtelen még engem is szimpatikusnak lát, virágot szeretne, az ujjai meg a mellkasomon kóricálnak, egyre-másra félredobbantva a szívem. Féloldalas vigyorral nézek le rá. Az utcalámpa sárgás fényében meg-megcsillanó szemeimben önmagát láthatja viszont; azt a kacér, mégis kérlelő tekintetét, mellyel rám néz, mellyel szavak nélkül is közelebb von magához, mely ellen semmim sincs. Vele szemben fegyvertelen vagyok, gyáva és engedékeny. Nem az, aki évekkel ezelőtt elhagyta, sem pedig akivé nélküle váltam. Ez, akinek a szíve a tenyere alatt dobban, egy új ember, akit ahogy ő, úgy még én sem ismerek. Ó, Irina, mit teszel velem már megint?
- Bocsánatot kérni? - emelkedik meg a bal szemöldököm. A hangom pimaszul cseng és pontosan úgy hangzik, mintha fogalmam sem lenne arról, miért is kellene bocsánatot kérnem. Játszom vele, csak még egy kicsit, húzom az agyát, beszéltetem, mert hallani akarom a hangját, mozdulni látni a száját, érezni a rátapadt vodkát... egyetlen tiszta gondolatom sem maradt. Közelebb hajolok, hüvelykujjammal lassan-lassan, szakasosan simítok végig ajkain. Pillantásom követi a mozdulatsort, végül találkozik az övével. - Egy csokor virágnak tényleg ilyen ereje volna? Pár rózsa és elfelejtjük a tegnapot?
Vontatottan beszélek, és közben le sem veszem róla a szemem. Kevesen múlik, hogy ne veszítsem el teljesen a fejem, hogy ne lépjem át a közöttünk láthatatlanul is ott húzódó határvonalat.
A márkák hallatán vetek rá egy mindent elmondó pillantást, de ahelyett, hogy szavakkal is véleményezném, csak megingatom a fejem. Catherine rengeteget mesélt nekem anyagokról, színekről, tervezőkről meg egy csomó olyanról, ami kicsit sem érdekelt, de valamit valamiért alapon több, mint szívesen bújtam bele a figyelmes hallgatóság szerepébe. Kedvemre való, ha egy nő ad magára, ha szereti a szépet és tudja, hogy mi áll jól neki, mert ha tudja, akkor magabiztos, vad és olyan, akivel szívesen jelenik meg a férfi. A látszattal ellentétben egyáltalán nem zavar, hogy Irina drága holmikat visel - az időm nagyrészében én is drága márkák darabjait hordom.
- Hát már ne is haragudj meg, de volna még mit csiszolgatni etikettből - jegyzem meg komoly képpel, megszorítva kissé ujjaim közt pihenő hófehér ujjait. - Sok volt a vodka, értem én, Louis Vuitton, nincs mit szégyellni ezen. Az is csoda, hogy a saját lábaidon sétálsz. Visszatérve a fenyőrügyre, tényleg nem tudom, mi lett velük. Esélyesen Pesten vannak anyáméknál, vagy Bende felszipuzta őket titokban. Majd megnézzük őket együtt, csak érj haza épségben, aludd ki magad és állj velem szóba holnap is...
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. július 20. 22:18
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. július 24. 12:52
Ugrás a poszthoz



Ajka ujjbegyemmel együtt mozdul, lebiggyenve engedi útjára rég nem hallott sóhaját, mire pimaszul elmosolyodom, és már-már olyat teszek, amire nekünk kettőnknek még csak gondolnunk sem szabadna, és akkor, a legtökéletesebb pillanatban kiszalad a száján a KGB, én meg hitetlen felnevetve - erre a legkevésbé sem számítottam - teszek egy lépést hátra, szórakozott meglepettségemben majd' összeesek, horkantva rázom meg a fejem, és az utca másik oldalára átpillantva halkan jajjogva veszem egyre-másra a mély levegőket. Ez a nő, édes Merlinem, hát kész vagyok tőle.
- De hisz te sosem tennél olyat, nem igaz? - kérdezek vissza ártatlanul, fél szemöldököm éppen csak, hogy elindul felfelé. Az Állambiztonságiak félelmetes és mondhatni, népnevelő formájukban rég megszűntek létezni - legalábbis papíron -, azonban mindannyian, akik az orosz katonai vagy felsőbb körökben mozgunk/mozogtunk így vagy úgy, de tudjuk, hogy más néven, más tagokkal és alapelvek szerint azóta is felügyelnek mindent és mindenkit, aki az Anyaországban lélegzik, vagy külföldre szökött, ám az Anyaország szülötte. Oroszországban mindvégig magamon éreztem jéghideg tekintetüket, azt, amelyik a vesédbe lát, és amibe ha az igazságot mondod is hazugságként hangzik. Ami pedig Ivan halála után következett, a belsős átvizsgálások, a tagok, barátok, fivérek megkínzásos kikérdezése... talán nem is csoda, hogy azóta is, mióta hazaértem, érzem magam körül a jelenlétüket. Mintha mögöttem sétálnának az utcán, a közelemben ülnének a burger kingben, és ott lennének a családi ebédeknél is vasárnaponként. Borzongató, hidegverejtékezős érzés. Erről Irina valószínűleg mit sem sejt, és őszintén, nem is vagyok benne biztos, hogy azokról a heteknek tűnő véget nem érő napokról mesélnem kell majd neki. Merthogy gondolom, az apja elfelejtette megemlíteni otthon, a délutáni tea fölött, mit tettek velünk a tisztjei. A krizantém gondolatára aztán elmosolyodom, a következő szavakra azonban kénytelen vagyok közbeékelni egy kis javítást. - Én nem dobtalak.
Soha. Szúrós pillantással nézek rá, de nem mozdulok, eszemben sincs közelebb lépni. Tudom, hogy hiba volt, ahogy azt is, hogy megbocsájthatatlan. Egyszerűen nem távozhatsz valaki életéből így, ahogy én tettem. Vezekelni viszont vezekeltem eleget; a döntés, amit meghoztam azóta is kísért, nem volt egy épkézláb kapcsolatom sem, nem tudok kötődni más nőhöz, még Catherine-nek is csak róla beszéltem, Irináról meséltem, a szemeiről, a szájáról, arról, milyen vicces és kedves volt, hogy feleségül akartam venni. Vele volt a legjobb a szex is, mert tele volt érzelemmel, ami miatt hozzáforrtam, a testében mozdulva a lelkéig hatoltam. És ő átölelte az enyémet. Nézem őt, az öt évvel idősebb Irina Szuvorovát, és rá kell jönnöm, hogy pont ugyanúgy akarom, mint annak idején. Csak most, hogy már meg is tehetném, gyűrűt húzhatnék az ujjára és életünk legszebb napján feszesre szabott öltönyben várhatnám az oltár előtt, ő már menyasszony, a leendő férjéről pedig az első gondolatom, hogy áramot vezetett a testünkbe odalent, a szibériai katakombák legmélyén. A sors fintora, mondják.
- Mondanám, hogy erősen tiltakoznék, de... - húzom féloldalas mosolyra a számat, és látványosan megvonom a vállam. Ha neki akar nyomni a falnak, hát mit csináljak vele? Egy nő úgyis mindig azt teszi, amit tenni akar, a férfinak ebbe - ahogy bármibe is - vajmi kevés beleszólása van. - Az apámnak fogalma sincs, mi történik a történelem könyveken kívül, a való életben, ne ródd fel neki. Tanult, művelt ember, a véleménye lexikális alapú. Téged viszont különösen kedveltek.
Közben lefordulunk az egyik sarkon, majd a következőn is, a kezét szorosan fogva sétálunk, hogy mielőbb hazaérjünk. Már a lakása elé, ahol megállítva őt halk, hosszú hümmentéssel, mintha csak az utolsó táncunk értne véget, megfordítom őt a tengelye körül. Végig mosolygok, csillogó szemekkel nézem, és ha nevet, vele együtt nevetek én is.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. július 24. 12:58
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. július 25. 21:46
Ugrás a poszthoz


Tényleg kedvelték, gondolom, ahogy pillantásom követi a törékeny mozdulatot. Az öregem értelmesnek, anyám csinosnak, a fivérem meg vodkatisztán partykirálylánynak látta, és amikor szembesültek a ténnyel, hogy elhagytam az országot, először valószínűnek azt hitték, hogy Irinával történt valami, amiért utána megyek. Talán még romantikus gondolataik (vagy inkább reményeik) is akadtak, csakhogy Irina továbbra is itt volt, én meg ki tudja, merre jártam már addigra. Sokszor eljátszottam a délibábbal, hogy egy átmulatott nyári este után hazakísérem, halkan nevetgélve megállunk a lépcsőház előtt és csak úgy, mert miért ne megpörgetem; olyankor hallottam a hangját, ahogy kacag, s éreztem a számkörnyéki izmok fáradt fájdalmát is. Olyan élethű volt, akárcsak most. Viszont most itt vagyok.
Lassú, finom lélegzetvételeim fölött figyelem megrészegült tekintetét, a felszabadultságtól csillogó szemeit. Az ujjaim még mindig az övéi között fészkelnek, eszemben sincs elválni tőle. Belemosolygok a végtelen hosszú pillanatba, és ahogy lábujjhegyre áll, zsebemben pihenő kezem megfeszül, hogy ha egyensúlyát veszítve dőlni kezdene, azonnal elkaphassam. Hagyom, hogy orra hegye frissen borotvált arcomhoz érjen, hogy meleg lélegzete felszántsa a bőröm, és ajkai búcsúzásként csókot leheljenek rám. Aztán, ahogy kissé eltávolodik, és a tekintete leheletközelről találkozik az enyémmel, én elkomorodó vonásokkal, egyik szeméből a másikba pillantva nézek rá. Ujjait szorosabbra fonom sajátjaim között, és a fejemet finoman jobbra billentve közelebb hajolok hozzá, hogy orrom orrához, ajkam pedig ajkához érjen. Puhatolózva, ismerkedősen közeledek, mintha soha ezelőtt nem csókoltam volna még, és nem ismerném teste minden pontját, az összes kis harapnivaló porcikáját. A szemeim lecsukódnak, és halk sóhajom már puha - és valóban vodkaízű - ajkai közt, az egyre csak mélyedő csókban szabadul fel. Nem akarom elengedni, akkor sem, ha ezért megöl az apja vagy a leendő férje.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. augusztus 8. 11:44
Ugrás a poszthoz


Mindene ismerősen hat; az érintése, az illata, a mozdulatai, még az ujjairól lecsúszó elegáns magassarkú hangja is, amint a járdának koppan. Olyan érzésem van, mintha tegnap este ugyanitt búcsúzkodtunk volna, hogy aztán két, egymást elengedni képtelen fiatalként, a másik ajkán csüngve lépcsőzzünk fel a másodikra. Mintha ma reggel tőle indultam volna órára, és most hozzá érnék haza. Hazatérés. Ezt látom, ha a szemébe nézek, és ő visszapillant rám.
Jobbommal gyengéden végigsimítok a hátán, majd a fenekébe markolva újra ajkai közt találom magam. A szavait itt hallom a fülemben, újra és újra: úgy hiányoztál, cseng a hangja, és bár arra, hogy ő is őrülten hiányzott nekem, csak most döbbenek rá igazán, szavakkal mégsem viszonzom a gesztust. Nem akarom kimondani, nem akarom valóságossá tenni; beleringatni magunkat a közös jövő soha be nem teljesülő álomképébe, hiszen tudvalevő, hogy nem léphetek a tisztje helyére. A csókjaim azonban nem ritkulnak és a hév sem csitul. Az őt körbeölelő és felfaló energia továbbra is növekszik, az ereimben pumpáló vér megállíthatatlanul tolul lefelé.
Arcom az övéhez simul, ahogy nyakszirtjébe bújok, és míg parfümborította bőrét csókokkal szántom fel, a szandálját magunk mögött hagyva elindulok vele a lépcsőház ajtaja felé. Gondolatban, igaz, csak egyetlen, finomszabású búcsúcsókot szerettem volna adni neki, most már akarom az egész éjszakát, vagy legalábbis azt, ami még belőle maradt: a virradó hajnalt. Még a kislámpa fényében megcsillanó eljegyzési gyűrű sem érdekel, vagy a zakóról leszakadt gomb, csak érinthessem már, markolhassam a melleit, csúszhassak combjai közé.
Hogy a reggel eljön, nem kérdés, de az a néhány óra, amit a vodkanyújtotta édes tudatlanság nekem, nekünk adományozott, elmondható, hogy nem maradt kihasználatlanul.
Engem az ágy jobboldalán, hason ér az álom, és emlékszem, az utolsó gondolatom valahol az utcán felejtett magassarkúja körül jár. A kezem még álmomban is őt keresi, a hasát, hátát, haját, mindent és bármit, ami ő.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. augusztus 14. 14:25
Ugrás a poszthoz


Tegnap este egy korty alkoholt sem ittam - rég nem volt ilyenre példa, és hogy őszinte legyek, nem is így terveztem. Marosváritól hazatérve, a Rellon pincéjének csendjében letekertem volna a soron következő üveg whiskey csinos kis kupakját, és tiszta pohár híján azzal ültem volna le a bevetetlen ágy szélére. Azt hittem, máshogy lesz, hogy ha egy nap újra látom őt, nem fogom kívánni többé az alkoholt, hogy már nem lesz szükségem efféle feszültségoldásra. Csakhogy mióta az országban van, én - ha nem is vallom be - még többet iszom. Egyetlen este sem telik másként, a forgatókönyv mindig ugyanaz: álomba iszom magam. Egyedül, mint a szamarak, hogy elkerüljem a megszégyenítést, amit az épp jelenlévő társaság adna.
Az ablakon betűző napfénytől morcosan nyitom ki a szememet, lüktet a fejem, és az sem tetszik túlzottan, ahogy a kedves hozzámszól.
- Véletlen se legyen probléma, hogy hajnalban te kerested azt a faszt - szólalok meg rekedten, mikor megemelve a fejem pillantásom a tükörre téved, és találkozik Irináéval. - Én kérek elnézést, hogy pont volt nálam egy.
Fintorogva fordítom el tőle az arcom, és a hátamra dőlve a plafont kezdem bámulni. Émelygek és fáj a hátam is, érzem, hogy migrénem lesz. Irina is... így kell kezdeni a reggelt, ez csak természetes, hát nehogy legyen egy jó napunk. Mérgesen pillantok rá, azután hangosan felsóhajtok, és megrázom a fejemet. A faszom kivan, bázdmeg.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. augusztus 14. 14:28
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. augusztus 16. 15:38
Ugrás a poszthoz


Feszültség ráncolta homlokom alatt, hunyorogva figyelem a mennyezetet, meg a kinti világ rajta átvonuló kusza árnyékait. Ingerültnek és mogorvának érzem magam, és anélkül is el tudom képzelni, milyen utálatos arcot vághatok most, hogy oldalra fordítva a fejem belenéznék a tükörbe. A szemem sarkából látom ugyan, hogy Irina az ágy végébe költözik, de csak akkor nézek rá, mikor meghallom az iróniától majd elcsöppenő, édes kis megjegyzését.
A fejemet oldalra billentem, így az érzéseimtől és gondolataimtól bőszen árulkodó tekintetem rátalál az övére.
- Úriembernek neveltek, elfelejtetted? - teszem fel a költői kérdést, és már akkor tudom, hogy ezt még vissza akarom majd szívni, hogy ő egyáltalán pisloghatna egyet. - Mindegy.
Visszafordulok a plafon felé, várom, hogy a vonásaim kisimuljanak. Persze hiába, azoknak eszük ágában sincs megmozdulni. Duzzogok egy ideig, úgy, a magam vagy inkább magunk, a kettőnk csendjében, és csak azután, hogy néhány percre elbóbiskoltam szólalok meg újra.
- Mikor mész hozzá? - rekedten csendül fel a hangom, de nem nézek rá. Egyenesen felfelé bámulok; égő, fáradt szemekkel és erősen összeszorított szájjal figyelem a fehérre mázolt falat.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
Írta: 2022. augusztus 16. 21:11 Ugrás a poszthoz

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?


Szóval van még két és fél évem. A számat tűnődve, az oké, ezzel asszem együtt tudok élni ideájával húzom oldalra, felszaladó szemöldökeim átrendezik a homlokomat keresztben-kasul szétvágó ráncokat. Meg sem próbálom elrejteni Irina elől, hogy ettől egy kicsit megugrik a kedvem, bár a hasogató halántékomon ez sem segít sokat.
- Nem kell sietned, ma már abszolút nem szégyen a bukás - mondom, ahogy felemelem a fejem, és vigyorogva átnézek rá az ágy végébe. A szemeim piszkosul csillognak. - Nincs semmi bajom, Szuvorova, csak hosszú volt az éjszaka, és kibaszott kemény lesz a mai napom is.
Visszahajtom a fejem a párnára, és bár semmi kedvem hozzá, Marosvári örökké diktáló, nyughatatlan képe bekúszik lelki szemeim elé, jaj, húzz már a bús picsába, mire néhány pillanattal később sóhajtva erőt veszek magamon, felülök, és az ágy szélére húzódva előredőlök, hogy a tenyerem belső oldalával töröljem meg viseltes arcomat. Nagyon kéne egy cigi meg egy pohárka whiskey, de nincs az az isten, hogy ezirányú vágyaimról Irina előtt is beszéljek.
Szavak helyett inkább felé fordítom a fejem, és álmos-nyúzottan, laposakat pislogva figyelni kezdem őt. A szám szegletébe hamiskás mosoly költözik.
- Ezt megismételhetnénk valamikor - vetem fel az ötletet, pillantásomat le sem véve az én egyetlen Katyusámról. - Akár úgy is, hogy józan vagy.
Meg én is.
Radetzky Bernárd
Mestertanonc Rellon (H), Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


ardo
RPG hsz: 79
Összes hsz: 101
II.
Írta: 2022. augusztus 17. 09:28
Ugrás a poszthoz

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?


Halk, ritmusos ciccegéssel mosolygok át Szuvorovára. Az, hogy nemcsak az országban, de itt van, a közvetlen közelemben, hogy a gyűrött lepedőn fekszünk közöttünk az izzadtságunktól még néhol nedves paplannal, egyszerre tűnik álomszerűnek és magának a nyers valóságnak. Még érzem a számban az ízét, orromban parfümszívta bőre illatát, és nem kell megerőltetnem magam ahhoz sem, hogy felderengjen előttem az elmúlt néhány óra egy-egy libabőrös pillanata.
A bukás említésére aztán úgy néz rám, mintha teljesen hülye lennék, egy bárgyú fogyatékos, mire hangosan, jóízűen elnevetem magam.
- Az apád és a megértés, empátia, kedvesség… dá - sorolom, miközben az egyre hangosabbá váló nevetésem alatt megrázkódik meztelen, tintától sötét mellkasom. - Az idei karácsonyra vehetnél neki egy értelmező kéziszótárt. Vagy tudod mit? Majd én küldök neki egyet.
Szemtelen félmosollyal emelem fel a fejem, hogy jól rálássak Irinára. Először viccnek szántam, de ha jobban belegondolok, félig-meddig komolyan is gondolom az ötletet, mert bár már volt szerencsém találkozni Viktorral - több alkalommal is -, ahogy ünnepi hacukában megjelenek a lakásában a lánya oldalán karácsonykor, nos, szívesen megnézném az arcot, amit a folyosóra érve vág.
- Cakkozd ki, királynőm, ebben nagy kárt már úgysem tehetsz - nézek fel rá csillogó szemekkel, majd belehunyom őket az apró, finom pusziba. - A-a, nem mész sehova - dörmögöm, és magam mellé húzom, hogy szorosan a karjaimba zárhassam. Nagyon hiányzott, de most, hogy így vagyunk, és az ajkam újra meg újra az övét éri, már nem érzek sem bűntudatot, sem megállíthatatlanul burjánzó szégyent. Megcsókolom, s közben balommal a derekán simítok végig. Azt akarom, hogy kirázza a hideg, hogy ismét velem akarjon lenni. Ujjaim hasfalára kalandoznak, köldöke környékére siklanak, és közben arcommal a nyakába bújok. - Vedd le azt a kurva gyűrűt - morranva búgom bőrébe, és megkeresve az ujját, minden finomságot nélkülözve szedem le róla az ékszert, hogy aztán az ágy másik felére dobjam.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Radetzky Bernárd összes RPG hozzászólása (41 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel