34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Ami a hírből kimaradt: Ha van olyan családotok, mely szorosan köthető valamelyik faluhoz, dobjatok egy baglyot Lizinek, és beteszi a leírásba.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Radetzky Bernárd összes hozzászólása (57 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2021. október 10. 17:38 Ugrás a poszthoz

Részemről szerfelett élvezzük az esőt. Pirul És te, kisRadetzky?
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 7. 09:34 Ugrás a poszthoz

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el


Tudom, hogy titkol előlem valamit. És mivel alig ér hozzám, na meg a vetítés alatti közeledésem sem kapott egyértelmű választ, nyilvánvaló, hogy az a valami kínos. Vagy legalábbis kellemetlen. Kérdés, hogy melyikünk számára lesz az. Csak a szemem sarkából figyelem ahogy közelebb jön hozzám, hangjára mély, elnyújtott hümmentéssel reagálok.
- Többet vártam az első magyar horrorfilmtől - jegyzem meg és felé sem pillantva a nadrágzsebembe nyúlok. Habár azt mondtam, leszokok, nem szoktam le, a cigaretta máris ott fityeg ajkaim között. Elvégre, a mai este az őszinteségről szól, nekem pedig - tádádá! - nincs rejtegetnivalóm. - Úgy hallottam, Oscar-díjra jelölik. Kötve hiszem, hogy sok értelme volna.
Mélyen a szálba szívok, és míg a vége vörösen felparázslik, tekintetemmel Catherine arcára találok.
- Te viszont, cicám, az este fénypontja vagy. Ahogy mindig - mondom rekedten, a sötétben szürkén hömpölygő füsttömeg mögül.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 7. 09:37
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 7. 10:06 Ugrás a poszthoz

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el


A meglepetés ereje.
Az, ahogy kibukik belőle a szó: házas, ahogy kiszabadul belőle az igazság és ezzel együtt elhagyja testét az úgy kínzó bűntudat, olyan, mint mikor az ember pár korsó hűvös barnasör után böfög egy baszottnagyot, és oly' sokára végre megkönnyebbül a gyomrát nyomó levegőtől.
Habár a járókelők felvont szemöldökkel fordulnak felénk, én csak egy, feltehetőleg Catherine kijelentése nyomán félszegen megdermedő ételfutárra nézek rá, és fejemet megbillentve, szavak nélkül, csupán a pillantásommal kérdezem tőle, hogy segítségre szorul-e, mert ha nem, tisztelettel üzeni a két szép szemem, illő volna, hogy folytassa a munkáját.
- Nahát - ...hogy hova fajul a világ, döbbenet! fordulok teljes testemmel a kiscicám felé, és őt nézve újra a szálba szívok. Nem vagyok ideges, mérges vagy csalódott, de ami a legszembetűnőbb lehet, hogy nem vagyok meglepett sem. Hosszasan fújom ki a füstöt, töprengek. Pillantásom az övét kutatja, talán érzéseit kívánja kifürkészni. Aztán eltartva magamtól megpöccintem a szálat, mire a hamu a délutáni esőtől még nedves betonra hullik.
Tekintetem újra a nőre emelem.
- Láttam a személyigazolványod, bébi - szólalok meg kisvártatva. - Apádat meg tudtommal Payne-nek hívják. Nem érdekel a férjed, mert nem akarok az lenni. Megmondtam.
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 7. 13:52 Ugrás a poszthoz

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el


Szemöldökeimet összehúzom, úgy nézek le rá.
- Anyádat Be... Beau... sss... - tartok egy lélegzetvételnyi szünetet, míg a homlokomon keresztbefut néhány kellemetlen ránc. Aztán ismét felpillantok, hogy egy alig hallható szusszanással később újra nekifussak. - Cicám, anyád rémesen francia.
Elismerem, kevés időt töltöttünk együtt. Egyik különleges erő sem arról híres, hogy sűrűn jut eltáv a szolgálatot teljesítő katonának, de az, ahonnan én jövök, e tekintetben az egyik, ha nem a legszűkmarkúbb kiképzőlétesítmény. Ettől függetlenül majd' mindenre emlékszem, amit ez a lány valaha is mondott nekem. Emlékszem, mit tettek vele tizennégy éves korában, mindenre, amit a családjáról mesélt, az összes testvére nevére, na jó, a legtöbbre. Emlékszem az anyja nevére is, még ha kimondani nem is tudom. Nagyon sok nappal és éjjel tartottak életben a beszélgetéseink és hangjának, nevetése vidám csengésének emlékképei, játszottam vissza gondolatban sóhajait, a szemeit, a mosolyát. Nem is baj, hogy ezt nem tudja.
- Catherine - állítom meg, és utolsót szívva a cigarettába, fémtartóba teszem a csikket. A füstöt kifújom, és keze után nyúlva sétára invitálom. A pesti fényeknél aligha létezik szebb magyar földön. - Azt hittem, barátok vagyunk. Miért ne beszélhetnél nekem Denis-ről? Ugyan már, rég kijártuk az elemit. Cserébe én is mesélek neked egy nőről.
Túl rég volt már, hogy utoljára rá gondoltam. Irina, kedvesem. Egy nap újra látlak majd, és akkor meggyónom neked minden bűnömet.
- Úgy tűnik - vigyorodom el cinkosan, és ujjaim szorosan az övéi közé fonva megvonom a vállam.  - Jobban szeretem, mint gondoltam. Attól tartok, nem szívesen mondanék le róla.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 7. 14:04
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 12. 17:02 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Csak nehezen nyílik a szemem, mintha arra se volna elég erőm, hogy lássak. Körülöttem fémváz és bőrülés; a lassan tisztuló homályon át egyre világosabbá válik, hogy egy összeroncsolódott autó hátsó üléssorán ébredek, a szívem rémülten kapkod. Hol vagyok? Riadtan mozdulok; előredőlök, lehetséges kapaszkodók után kereskgélek. A körülöttem felfelé szállingózó szürke pernye huynorgásra késztet, keserű íze a nyálammal keveredik. Pókhálószerűen betört szélvédő, hiányzó sofőr oldali ajtó, nappal van. Perzselő napsütés, forró nyár, izzadok. Nevetést hallok, cisszenő sörösüveget a jobbomon. Irina. Pécs. Elmosolyodom, és a kilincsért nyúlok.
Az ajtó kinyílik, és én majdnem kiesek rajta; hátrahőkölök az alattam várakozó mélység láttán, de többé már nem ülök, hanem állok, egyenruhát viselek, és érzem, hogy a védőszemüveg gumírozása vörösre szorítja a homlokom. A hátamon bátorító baráti kéz pihen, oldalra pillantva találkozik a tekintetem Ivánéval. Nem!, rázom a fejem, nem ugorhatunk, ma nem, többé sohasem, mert meghalsz, véged lesz, de már húz is, és ordítva zuhanunk az éjszakába, a jéghideg orosz télbe, a fekete víz felé, ahonnan nincs visszaút.

Végül kinyitom a szemem. Lassan, nehézkesen ébredezem, pont mint az előbb. A kandallóban egyenletesen ropogó tűz megnyugtató hangját hallom, orromat égett fa, ázott ruha és tea keveréke csapja meg. Aztán észreveszem a felettem álló alakot, és ösztönös hirtelenséggel megpróbálok felülni.
- A... - nyögöm fájón visszadőlve az ágyra. Szédülök, olvadó tagjaim élesen nyilallnak, de egyre tisztább a kép. Lehunyt szemmel, balra dőlő fejjel kérdezek rá erőtlen: - Sikerült? Alaszkában vagyok?
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 12. 17:59 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Engedek a nyomásnak; az idegen érintése na meg a testemben pulzáló fájdalom nyomán visszahanyatlom, megfeszült tagjaimat erőszakkal kényszerítem el-elernyedésre - csakmint, ahogy annak idején a kiképzőtisztek tanították nekünk. Ég az arcom, szinte látom izzó, sebesre pirosodott bőröm a képzeletbeli tükörben, amiben épp saját magammal nézek farkasszemet. Jobbkezem óvatosan mozdítom a többrétegnyi pokróc és paplan alatt, gyors, ellenőrző mozdulatokkal nézem át a testem. Jobb comb, bal comb, mozgatom közben a lábfejeim, érintem az oldalam, vese, borda, mellkas, nyak, s legvégül elérem arcomat is. Ujjaim végigsimítják kiszáradt, vérző ajkaimat, futólag az orrom vonalát, hogy hamarosan lehunyt szemeimen pihenjenek meg.
Aztán megköszörülöm a torkomat, ami hosszúra nyúló, gyomormélyről jövő köhögésre késztet.
- Nem? - kérdezem rekedten, és megpróbálom lelökni magamról a súlyos ágyneműt. Segíts, tátogom csukott szemeim mögött, a sötétségben forrón szédülve, újabb és újabb fülsértőn sikoltó levegőért kapva. Rángó balommal mutatom, hogy szedje le rólam a paplanokat, és noha nem siettetem - láthatóan egész lényem nyugodt -, nem mozduló lábujjaim alapján szükségszerű volna, ha kapkodna kicsit, és felé nyújtott kezemet megfogva felültetne az ágyon. Akkor is, ha a törött borda okán ordítani kezdek, akkor is, ha a művelet közben véletlenül eszméletemet vesztem.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 12. 18:08
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 12. 18:54 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Hallom, hogy beszél. Hangja gondolataim közé ivódik, de a szavait hiába is próbálnám visszajátszani, azok elvesztek. Hogy már valahol mélyen énbennem, vagy még odakint, kettőnk között, azt nem tudom, de annak örülök, hogy itt van. Jól esik az emberi közelség - a halállal egyedül küzdeni gyötrelmesebb.
Kezét megérzem a kezemen, ujjai az enyémek köré fonódnak, és övéire szorítva, szavak nélkül igyekszem üzenni neki, hogy nem kell finomkodnia, csak húzzon ülő pozícióba.

Nem tudom, hogy mikor, ahogy azt sem, meddig tart, de egy időre eltűnök a sötétségben, egy eggyel mélyebb sötétségben, mint amihez a csukott szemeim mögött hozzászoktam. A nagygépen kibiztosítva rázkódunk az egységemmel, mellettem az esti pókerbajnokságról szól a fáma, velem szemben Iván ül, és olyan átkozottul vigyorog, hogy eszembe jut az elveszített fogadás tegnapelőttről meg a húga, akinél pikírtebb smseket nem ír senki a világon.

Rámzúduló, hirtelen fény. Nyitogatni kezdem a szemem, és míg a homlokomon gyöngyöző izzadtságból egy csepp bele nem folyik, bágyadtan bámulom az előttem görnyedő férfit. A sós, maró érzésre aztán feleszmélek annyira, hogy emlékezzek: vizes rajtam minden ruha, és mihamarabb le kell szednünk őket rólam, különben rohadt nagy szarban leszek.
- Le kell vennem... - nyögöm a kikívánkozó köhögést elmismásolva, és a következő pillanatban már visszatartott lélegzettel a pulóverem alsó szegélyéére fogok, hogy egy-egy élénken sajgó, tüdőnél veszettül szúró mozdulattal kibújjak belőle. A homlokomat erős ráncok keresztezik, ajkaim között fáradt nyálcseppek préselődnek ki, ahogy a levegővételek és az ellenkezésem ellenére is kiszökő nyögések alatt a fekete thermo pólómtól is megszabadulok. A mellkasom fel-le jár, szégyen vagy sem, elfáradtam. Szemeimet visszahunyom, közben a nadrágom szíjával kezdek babrálni. Tüdőből szörcsögő sóhajjal szólalok meg újra. - Épp csak langyos, inkább hűvös vízre van szükségem.
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 13. 16:53 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Nem mert lecsupaszítani, mondja, én meg bólintok, nincs gond, jól tette, hogy szíve szerint cselekedett. Bennem persze régóta nincs efféle szemérmesség. Sem magam, sem mások iránt. A katonaélet; a kadétlét és minden velejárója tett róla, hogy a természetes emberi gátlásosságunk, félénkségünk vagy az esetleges, személyiségünkből fakadó tapintatosságra való hajlamunk megszűnjön jelen lenni. Talán létezni is elfelejtettek időközben, ahogy az évek során egyre kellemetlenebb, nem egyszer megoldhatatlannak tűnő helyzetekben találtuk magunkat. Aztán mégis mindent megoldottunk valahogy.
- Köszönöm - szólalok meg erőtlenül, és bár szívem szerint kiegészíteném még annyival, hogy rendes vagy, szavak helyett beharapott szájjal, a fájdalomtól összeszorított szemekkel mozdulok, hogy a lehető leggyorsabban kerüljön le rólam az átázott nadrág. Didereg a testem. Azt is érzem, hogy ellepi a libabőr, de mire a férfi visszaér, a vadász terepmintás anyag már a földön, én meg a duplazoknit húzom le érzéketlenné merevedett lábfejemről. Nincs szükségem tiszta látásra, hogy rájöjjek, az ujjaim csúnyán elszíneződtek.
Minden hang nélkül, úgy, alulról pillantok fel a hátatfordító idegenre. Feltehetően sokat köszönhetek neki. Lassú, óvatos levegővételek közben húzódom az ágy szélére, és apró, visszafojtott nyögéseim felett dőlök előre, hogy ellenőrizzem a vizet. Túl meleg. Vagy túl melegnek érzem.
- Ennél hidegebb kell - dörmögöm libabőröző testtel, karjaimat tetovált felsőtestem előtt összefűzve. A szemem le-lecsukódik, vacog a fogam. Ne haragudj.
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 13. 18:05 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Reszkető karjaimba kapaszkodva emelem fel a fejem, mikor vendéglátóm visszatér és a kezében lévő kancsó hideg vizet beleönti a lavórba. Bódult tekintetem hosszú pillanatokon át figyeli otthonos mozdulatait, azt az egyébként láthatatlan szeretetet és odaadást, amit még egy ismeretlentől sem sajnál. Pillantásom végül arcára téved, és csak mikor megszólal, veszek magamon erőt, és immáron ellenőrzés nélkül teszem lábaimat az alig langyos vízbe.
Az érzés nem különösebben kellemetlen, csupán néhány hangya, ami a talpam mentén nyughatatlan le-föl jár, az ujjaim vagy épp a sarkam irányába zsizseg szüntelen. A mindinkább forró zsibbadásra lecsukódik a szemem. Csendben hátrahajtom a fejem, kezeimmel az ágy szélén, pőre combjaim mellett támaszkodok meg. Aztán szépen lassan mozgatni kezdem a lábam a víz alatt, előre és hátra, ráérős nyugalommal, mintha csak egy felkapott szigeten margaritával a kezemben ücsörögnék a huszonfokos tenger homokos partján.
- Mi a neved? - kérdezem rekedten, továbbra is hátravetett fejjel. - Ha nem jössz, odakint meghalok.
Kinyitom a szemem, és enyhén balra billentett fejjel, a nyakamat meg-megroppantva közben sandítok le a fiatal srácra. Nem lehetek elég hálás neked, üzeni a fáradt, megviselt tekintet.
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 14. 09:36 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Lankadt tekintetem a bordázott plafonról a kis faház régi bútoraira vándorol. Az ablakon alig látni ki, de könnyen lehet, hogy csak a szélben ide-oda csapódó sűrű pelyhek csapnak be. Idebentről nem látni mást, mint fehérséget, ami súlyos köpenyként takarja be a házat. Békésnek, már-már festőinek tűnik a kép, de tudom, hogy mindez csupán megtévesztés, és az ajtón túl tomboló hóvihar van. A gondolat viszont, hogy itt, a pattogó tűz közelében vagy épp a másikat nézve nincs mitől tartanom, egészen meghitt. Biztonságban vagyok.
A levegőt nyugodtan szedve figyelem magam, hallgatom a légzésem, vizsgálom a tüdőm, közben teszek egy újabb próbát, hátha most mozgásra bírom elcsigázott lábujjaimat. Az erőlködésre felzsizsegnek talpamon a hangyák, máskülönben azonban úgy tűnik, több idő kell.
- Árdó - felelem gondolkodás nélkül, és jóllehet egy ideje már nem szólított így senki, a zivatar és a fagyhalálközeli élmény semmi perc alatt visszaidézi bennem a szpecnazbeli életem. Tekintetem a ház közepén ácsorgó Beliánra siklik. Tudom, hogy miattam áll ott, rémült szemekkel, ugrásra készen. - Ülj le, jól vagyok.
Kezeimmel magam mellett az ágy szélén támaszkodok meg, és pokróccal a vállamon előrébb dőlök. Futólag a ruhákra pillantok, aztán sóhajtva megingatom a fejem. Fogalmam sincs mit mondjak neki, hogy mit mondhatok el, hogy mikor levette rólam a kabátot, rátalált-e a pálcámra, egyáltalán, ő maga a mugli- vagy kisebb eséllyel a varázslótársadalom tagja-e.
- Eltévedtem, aztán észrevettem, hogy felém tart néhány... - időhúzás gyanánt keresem a szavakat. - Csíkos malac. Pár percre rá az anyjuk is kitört a fák közül. Jókora vaddisznó koca. A vihar egyre erősödött, nem láttam semmit, felöklelt, és...
Ennyi. Legalábbis egyelőre.
- Szóval azt mondod, Ausztria - szólalok meg kisvártatva. - Itt élsz?
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 14. 19:08 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Szorosabbra húzom magam körül a pokrócot, és a sajgó fájdalomtól fintorral az arcomon mélyen előre dőlök, hogy lepillantsak a lavórban olvadozó lábaimra. Az ujjaim elkékülve bámulnak vissza rám. A lábfejem foltos, a körmeim sötétek. Néhány másodpercig csendben szemlélem a helyzetem, próbálom a látottak alapján felmérni, vajon mekkora is a szarkupac, amin ülök.
- Nos - húzom oldalra a számat, és mintha nem számítana, a takaró mélyén megvonom a vállam. Fáradt, itt-ott pirospozsgás vonásaimból zsivány jókedv kacsint vissza, ahogy Belián felé fordítom a fejem. - Láttam már őket így. Szinte biztos, hogy megmaradnak.
Lassan felegyenesedem; a mozdulatba beleropog a hátam. Ég a mellkasom alja, mintha  felhevített késsel szúrkálnák, de ahogy odanyúlok, a bőröm felülete változatlan és ép, süppedést egy helyen sem érzek. Biztos, hogy nem tört bordám, inkább zúzódás lehet, mindenesetre meg kell majd nézetnem valakivel.
- Nem tudtad? - kérdezek vissza. - Disznó, medve, hiúz, van itt minden. Puska nélkül...
Megingatom a fejem, nem fejezem be. Szarvashoz még suhanckorú civilként volt szerencsém, de akkor a régi shelby motorházteteje közénk nyílt, az állatot magát, valódi közelségét, szagát, a súlyát nem éreztem. Életét helyettem hivatásos vadász oltotta ki. Tíz napja éhező kadétként azonban már öltem és vágtam le lovat, a vére pedig valóságosabb volt mindennél, mint amivel azelőtt találkoztam. Felidézve az emléket egészen olyan, mintha forróságát és azt a mindenttudó, bölcs és átható tekintetét most is magamon érezném. Tudta, hogy mi fog következni, ez ma sem kérdés.
- Csak az oldalam - mondom halkan, majd míg őt hallgatom a bögre teára pillantok. - Ide tudnád adni? Ah, vagy úgy. - Szívügyek, gondolom. - Hát figyelj, ha jobban éreznéd magad tőle, én szívesen megnézem veled a Bridget Jonest. Úgy tűnik, ma este pont ráérek.
Szavaimra hangosan felnevetek, de amilyen jóízűen jön az érzés, olyan gyorsan meg is bánom. A mellkasom benyilall, mire arcom gyötrelmes grimaszba tolul. Faszom, nyögök köhögve.
- Az egyik szakasztársamat szerettem volna meglátogatni - mondom el a féligazságot később. Igaz, hogy Billyt a szpecnazból ismerem, csaképp ő jelenleg nem annyira a környéken, hanem valahol Alaszka déli részén él. - De nem az az aggodalmaskodó fajta. Írok majd neki, amint megmozdultak a kis seggdugaszok.
A lábujjaim, ja, ja.
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 16. 10:31 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Belián szavaira nevetősen bólintok egyet, igaza van. Az ember általában nem az ilyesmiből - mint végtagelfagyás vagy vadállattal vívott közelharc - szokott repetáért rohanni. Ha anyám itt lenne, most egészen biztosan a másik hátán tartaná munkát sosem látott kezét, csak úgy jelzésképpen, hogy jobb volna hallgatnom erre a fiúra, és nem újra meg újra próbát tenni a halállal. Az ő szemében a katonaság szitokszó, a katona pedig nemzeti cseléd. Nekem tehát, már csak születésemből fakadóan sincs semmi keresnivalóm közöttük. Egy Radetzky mások szolgálatában?! Hát ki hallott már efféle badarságról?
- Jó így - mondom, és a lavórban megállás nélkül mozgatva a lábam Belián felé fordulok. - Bele lehet jönni. Most jársz először ilyen vidéken?
Mondják, hogy hülye, aki nem ítél azonnal, de én láttam csont és bőr srácot maga mögé utasítani a teljes egységét. Az, hogy az ágy végében ülő Beliánnak túl, már-már lányosan szépek a vonásai vagy, hogy láthatóan nem keménykötésű ember, nem jelent semmit. Végül is, valahogy fedél alá hozott.
Pillantásom végigkíséri a szavait, fürkészőn figyelem az arcát, és azontúl, hogy még mindig süt róla a jóindulat, megüti a fülem valami, ami nem igazán illik a képbe.
- Heti kétszer dzsúdóedzésed van, hogy ilyen kenőcsöt tartasz magadnál? - kérdezem, ráadásul itt, a világ vége után még egy sarokkal, és bár modortalannak hathatok, amiért kendőzetlenül rákérdezek, nem faragatlan tuskó vagyok, én csak így beszélgetek. Vagy mindenről, vagy semmiről. A felszínes szarokkal nem tudok mit kezdeni. - Összebalhéztatok?
Frissnek tűnik a dolog. Mikor a kívül-belül rádtelepvő, tested-lelked megnyomorító érzésektől létezni sem tudsz. Nincs egy épkézláb gondolatod se, ami ne a másikat lengené körbe. Megszűnik a szabad akaratod, és csupán egyetlen lehetőséged marad: menni. Minél messzebb. Aztán rájössz, hogy hiába vagy távol, ott se jó, így hát továbbállsz. Ismét. És végül megint.
- Nem tudom. Csak koordinátákat küldött - mondom, miközben a számmal együtt az arcom is mosolyra húzódik. - Tudod, Billyt egy kissé gyanakvóvá tették az évek. Ha igaz a hír, rávették, hogy járjon csoportterápiára, ahol leszerelt katonáknak segítenek feldolgozni a poszttraumás stresszt, de őszintén, nem tudom, lesz-e eredménye a dolognak. Leszakadt a fél lába aknamentesítés közben.
Nem mintha azt gondolnám, hogy ez lehetett a legrosszabb élménye akkoriból. Elvéve a felém nyújtott bögrét, lassan belekortyolok a meleg teába, és az érzésre végigdidereg a testem.
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 16. 11:55 Ugrás a poszthoz

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el


Közelebb jön; egészen közel, hogy illata beférkőzik az orromba, és olyan sóvár-kíváncsi szemekkel néz rám, hogy el kell nevetnem magam. A vállaim megrázkódnak, fejem oldalra bukik. Pillantásom az övében, mélyen a lelkében, csak lassan pislogok. Milyen édes vagy!, gondolom, de nem mondom ki, helyette eltúlzó sóhajjal, mintha nehezemre esne teljesíteni a kérését, beadom a derekam. Szemeim az övéi között, ide-oda ficeregnek, vonásaimat hétköznapi boldogság színezi.
- De csak mert ennyire szeretnéd... - felelem halkan, s közelhajolva hozzá, számmal puhán az övére találok. Kezeim derekára simulnak, ajkaim elnyílnak, a nyelvem utat tör magának. Érezni szeretném. Nem érdekel senki és semmi, még a tény és a státusz sem, hogy szeretővé lettem és ahogy máskor, úgy épp ebben a pillanatban is házasságtörést követünk el. Hirtelen mozdulattal rántok egyet rajta, hogy egyensúlyát veszítse, és így még közelebb lehessünk egymáshoz. Belenevetek az érzésbe, a csókba, az illatával megtelt éjszakába, majd eltávolodva tőle, arcomra ragadt mosollyal, kéz a kézben indulok el vele. - Közel tíz évvel ezelőtt összesodort az élet egy boszorkánnyal, aki mindenáron szeretett volna megfelelni az édesapjának. A férfi erőszakos, mugliszármazású orosz katonaember volt, nem tűrte a mágiát, hiszen nem volt befolyással rá. Sokszor megverte a lányt, a semmiért is, követelte, hogy hagyjon fel a szemfényvesztéssel, irtsa ki magából a gonoszt. A lány mindent megígért; ezután jó lesz, higgyen neki, megoldást keres a problémára, megfékezi az erejét. Pécsre jött, hogy a nemzetközi tanulmányai által valamilyen úton-módon elnyerje apja szívét. És míg megoldás után kutatott, egymásra bukkantunk a büfében. Gyönyörű volt. Titokzatos. Ugyanakkor nem rejtegetett semmit, és az akcentusa!...
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 16. 16:51 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Biccentek; érv elfogadva. Nem tudom, és amíg másként nem dönt, nem is az én dolgom, hogy tudjam, ki elől bujkál, hogy pontosan miféle érzés rabja. Csak azok alapján találgathatok, amit elmond és amilyennek az első benyomásom láttatja: saját magát túl gyorsan kiadó, érzékeny művészlélek, aki az utolsó percig hű marad választásához - még akkor is, ha egyébként a szíve mélyén tudja, rosszul választott.
Érzek némi szánakozást, úgy általánosságban, azok iránt, akik a világot a szívükön keresztül szemlélik és élik meg, akik minden helyzetben érzéseiknek engedve döntenek. Nehéz lehet ez, az önként vállalt menny és pokol váltakozása. Ugyanakkor fel is nézek rájuk, páratlan erejükre, a tekintetükből úgy sütő tisztaságra, a szájuk szegletében ücsörgő mosolyra, ami akkor sem tűnik el, mikor nagyon-nagyon fáj.
Azt hiszem, valaha én is ilyen voltam. Aztán megértettem, hogy szerelem és szerelem között is különbség van. Az álmom fontosabb lett, mint amit Irina iránt éreztem. Az, hogy hivatásos katona legyek többet jelentett egy nőnél. Jól döntöttem? Nem biztos. De ma sem tennék máshogy.
- Miért is adnád fel az álmaid? - nézek fel rá komoran. Homlokomat súlyos ráncok keresztezik, szemöldökeim egymásba húzódnak. Nem mondom, mert nem illik, de most azt gondolom, Belián legnagyobb baja az, hogy maga elé helyez másokat. Alig néhány órája ismerem, de biztos vagyok benne, hogy ha nem tud behozni engem, ott fagy meg velem együtt a hóban. Még az is lehet, hogy egy nap hallja majd ezt tőlem. Legyen eszed!
Hallgatom, bólintok, a lábam irányába dünnyögök valamit, aztán rápillantok, figyelem ahogy feláll.
- Belián - szólítom meg néhány pillanattal később. A tekintetem mást sugall, mintha valami fontosat akarnék mondani, végül csak ennyit kérdezek: - Tudnál adni egy törölközőt?
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 16. 16:54
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 16. 18:14 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Csendben nézem; egészen addig figyelem, míg el nem hallgat. Akkor pillantásomat elválasztom tőle, azt a padlóra sütöm.
- Olyan, hogy lehetetlen, nincs - sandítok vissza rá végül, számsarkában halvány félmosollyal, majd a törülközőt átveszem tőle, s elfordulok. Hagyom, hadd menjen és legyen kicsit egymaga. Eredetileg is így tervezte: azért van itt, hogy kettesben maradhasson gondolataival, csak hát... pechére közbejöttem.

Ő kint, én meg takaróbacsavarva dőlök előre, nézegetem a sötét színekben pompázó lábfejem. Az ujjaim mintha mozdulnának. Jó, már épp ideje volt, gyerekek. Halkan, az orrom alatt dünnyögve dúdolok, közben erőt veszek magamon és szárazra törlöm a lábam. Míg a mellkasi fájdalom miatt visszatartott lélegzettel és grimaszba préselődő fejjel zoknit húzok rájuk, a pokróc lesiklik a vállaimról.

A kikészített fehér pólóban és nadrágban az ablakhoz sántikálok. Odakint még mindig sűrűn hullik a hó, a szél talán északi irányú lehet. Kizárt, hogy ma éjjel továbbálljak. Arcomat a kandallóban pattogó tűz felé fordítom, hümmentek, végül elindulok az ajtóba pakolt cuccaimhoz.
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 23. 09:18 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Arcomat a hang irányába fordítom, és hümmögve valamit megbiccentem a fejem, mintha azt mondanám jól vagyok, de pillantásom azzal a lendülettel el is szakad Beliántól, hogy ismét az ablakon túli hófehér világot bámulhassam. Hunyorgósan, elgondolkodva figyelem a sűrű, széltől zavaros hóesést, homlokomat végighasítja néhány, az évek alatt jócskán elmélyült ránc. Arról, hogy a lábam vagy a mellkasom fáj, teljesen el is feledkezem. A nyillaláshoz, szúráshoz, hasogatáshoz hozzá lehet szokni. A görcs és sajgó kín egy idő után jóformán inkább barát már, mintsem ellenség. Előfordulhat, hogy csak általuk tudod: élsz.

Gondolataim újra meg újra visszatalálnak a mögöttem lévő fiatal férfihoz, a vendéglátómhoz, nem, ez így nem valós. Azt kellene mondanom, hogy a megmentőmhöz, aki körülugrál, gondoskodik rólam és aggódik értem - egy idegenért -, akinek ha a szemébe nézek tisztaságot látok. És egy csomó mást is. Félelmet? Bűntudatot? Űzöttséget?

A mozdulatra, hogy egész testemmel elfordulok az ablaktól, persze egyből eszembe jut, miért is vagyok itt, hirtelen megindulnak talpamban a hangyák és égni kezdenek a lábujjaim is. A sarkamra nehezedve sántikálok lassan arrébb, a melegségével hívogató kandalló felé.
- Mi a legrosszabb dolog, amit valaha tettél? - érdeklődöm lépteim közben erősen visszatartott lélegzettel. Elképzelésem sincs, miért büntetheti magát ilyen mérhetetlenül ez a srác, de szívesen venném, ha elmondaná. Utána, ha szeretné, én is elmondom majd, mi mindent tettem, amiért még csak lelkiismeretfurdalásom sincs, és mi az, ami az éj leple alatt a legtöbb álmomban rám talál.
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. január 26. 16:11 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Láthatja is: meglep, hisz egyáltalán nem ilyen válaszra számítottam. Azt gondoltam sokkal gyakorlatiasabb, sokkal valóságosabb emléket idéz majd fel nekem, hogy azt mondja puskázott kémián vagy hogy néha kicsórt egy-egy ötöst az anyja tárcájából. Tessék, ennél rosszabbat még csak elképzelni sem tudok róla. És miért is nem? Mert ahhoz túl szép az arca. Ugye, ugye, sokat elmond ez rólam, pedig rúgta már ki alólam a talajt bájostekintetű kadét. Hirtelen ítélet, téves kiindulópont. Ő érzelmekről beszél, máris érzelmi síkon közelíti meg a kérdést.

Mintha a mágnes két pólusa lennénk, elmélet és gyakorlat, a szív meg az ész, gondolom, miközben tekintetem arcára fagy, de nem mondok semmit. Magamban mélázgatok, újraértékelek, próbálom másként megközelíteni a saját kérdésemet. Hosszú másodpercek telhetnek el így, míg őt nézem és azon gondolkodom, az én szívemben ugyan mégis mi újság. De csak azok a kurva kutyák jutnak eszembe.
- Lenyúztam és megettem pár kutyát - mondom ki végül továbbra is őt nézve. Aztán persze a csendes szörnyeteg, a lelkiismeretemben dolgozó szégyen, amit a felelevenített emlékképek által újra átélek elfordíttatja velem az arcomat. Nem sokkal később bólintok s cuppantok egyet, majd reszelős hangon folytatom. - Ez a legrosszabb, amit tettem.
Már ha engem kérdez. Újra felé pillantok, érdekel, vajon most mit gondol rólam, az idegenről, akit ő maga cipelt be hajlékába. Homlokomat ráncokba hasítja a kíváncsiság, alulról, mintha nem számítana nézek fel rá.
- Kínoztunk embert is. Amiatt semmit sem érzek.
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. január 26. 16:15
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. május 2. 10:53 Ugrás a poszthoz

b e l i á n
kösz, hogy jöttél


Sem velemszületett, sem az elsajátátítás során tőlem vért és verítéket kívánó szuperképesség nincs a birtokomban; nem látok mások fejébe, és hál'isten a gondolataikat sem hallom. Az rögeszmés lenne, és kösz', de nem kell, van elég, ami innen-onnan rámragadt az elmúlt huszonnyolc életévem alatt. A lényeget, Bernárd! Szóval igen, fogalmam sincs, az emberek hazudnak-e nekem, mikor beszélni kezdenek hozzám. Biztosra legalábbis nem vehetem soha, viszont az ösztön belülről súg - van, hogy egészen halkan, mintha altatódalt muzsikálna, aztán van olyan is, hogy dühösen diktál a hang, márhogy a saját hangom, mielőtt rámsütöd az őrültség bélyegét: vedd már észre, te gyökér!
Ez a fiú, fiú? Férfi. Áh, nem. Fiatalember. A fejem jobbra dől közben, ahogy gondolkodom rajta, kit látok magam előtt. Zavaró lehet, ahogy őt nézem; a tiszta tekintetét, amiben még mindig nem találom a megvetést, még azok után sem, hogy kimondtam a legrosszabbat, amivel továbbra is dolgom van, mert még mindig álmodok róla. A kutyák égbekiáltó vonyításáról és tócsába gyűlő vérről. A nyers hús ízéről, el nem sírt könnyekről, meg arról az ordító hidegről, aminek az emléke ma is megvacogtat olykor.
Aztán mintegy köszönetképpen biccentek egy aprót, és elfordítom az arcom. Égni kezd a szemem, pislognom kell.
- Szóval - köszörülöm meg a torkom hirtelen, és visszafordulva Beliánhoz hangosan és illetlenül megszívom párszor az orrom. - Bántottál valakit, méghozzá nagyon. Gondolom, szerelmesek voltatok.
Adott a kérdés, és noha nem teszem fel, azon sem hezitálok, hogy megállapítást tegyek róla. A szerelem ocsmány egy állapot, és ocsmány dolgokra készteti az embert. Rosszabb bármi más létezőnél. Mert felülír mindent. Mert paff, nincs több józan gondolat, nincs több épeszű tett. Szárnyát próbálgató légy vagy a sötét sarokba szőtt hálóban, és tehetetlen várod, mikor zabálja ki belőled az életet az a ronda, szőrös, nyolclábú kisbarát.
Szívogatom a nyálam, szokásom. Nem épp a legelegánsabb, dehát ha akarta, Belián a szarrá fagyott lábujjaimat is láthatta, ilyenkor meg már - feltételezem - ugyan mindegy.
- Szarrágó világ ez, nincs mit szépíteni rajta - felelem, miközben eltorzult fejjel kihúzom magam. Ropog minden porcikám. - Szibériában. Nászutasoknak kevésbé ajánlom, amúgy egész fogyasztható.
Elvigyorodom, pillantásom rátalál a fiatalemberére.
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 17. 22:06 Ugrás a poszthoz

Pfűh, gyerekek *megingatja a fejét és már itt sincs*
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 17. 22:12 Ugrás a poszthoz

Hogy megöregedtem, leginkább Rolleyes
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 17. 22:19 Ugrás a poszthoz

...meg minden Rolleyes

Hola chica Cheesy *elkapja*
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. június 17. 22:20
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 17. 22:27 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs - 2022.06.17. 22:21
Meg minden? Cheesy


Friss vagyok meg minden, nem én mondtam Rolleyes

Már arról a Payneről beszélsz, drágám, aki veled él, vagy a másikról, akinek a hűtőjében is naptej van, hmm? Tongue

Kicsi, én nem mondom, hogy über voltam matekból, de az egy felénk nem sok Rolleyes
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. június 17. 22:28
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 17. 22:29 Ugrás a poszthoz

Marina Darik - 2022.06.17. 22:28
hát miért nem? Ha bárban találkoznánk kikezdenék veled elkérném a személyid Rolleyes

Letaroljalak? Angel


*körbenéz* te most hozzám beszélsz? Rolleyes
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 17. 22:54 Ugrás a poszthoz


Meghalok rajtad, kicsi

Zorka, te meg szerintem jobb, ha egyáltalán nem mész sehova, a végén még kiderül, hogy sok minden van, amit tanulhatsz tőle Tongue
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 18. 08:36 Ugrás a poszthoz

Nem, még soha Rolleyes
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 20. 19:25 Ugrás a poszthoz


[Ide szavak sem kellenek.]
Utoljára módosította:Radetzky Bernárd, 2022. június 20. 19:26
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 20. 19:28 Ugrás a poszthoz

Élvezed, mi? Tongue
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 20. 19:39 Ugrás a poszthoz

Hát akkor... *körbenéz, számolgat*
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 20. 19:43 Ugrás a poszthoz

Maradjunk annyiban, hogy rám férne egy jó kis péntek esti lazítás. Ha szombatra esik, az sem baj. Rolleyes
Radetzky Bernárd
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


ardo
RPG hsz: 80
Összes hsz: 102
Írta: 2022. június 20. 20:01 Ugrás a poszthoz

Hát menjünk, hármasban-négyesben... doktor úr? Rolleyes
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Radetzky Bernárd összes hozzászólása (57 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel