Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?

Bár nem hajnal fél háromkor terveztem hazaindulni, azzal azért egy ideje tisztában vagyok, hogy a szakma nem reggel nyolc órától délután négyig tart, Marosvári meg pláne nem, és ha ő az esti előadás után azt mondja nekem, hogy akkor mi most átsétálunk az irodájába, és részletesen átvesszük az egyik kényes ügy vádiratát, akkor nem mondhatom neki, hogy bocs, tanár úr, de órák óta korog a poci vagy hogy kösz a kérdést, amúgy hullafáradt vagyok, és ha nem bánja, inkább hazamennék bedőlni az ágyba.
Pontban kettőkor sóhajtotta ki magából, hogy mára végeztünk, de az ajtóban állva még húsz percig bólogattam a listába szedett és újra elismételt támadási felületekre és érdemességük szerint arányszámított lehetőségekre. Arra persze, hogy mégis mit vár tőlem ezután, még nem derült fény, viszont abból, hogy “Menjen, Bernárd, holnap találkozunk”, pedig egyébként a héten már semmilyen közös eseményünk, szemináriumunk és előadásunk nincs, felmerül a gondolat, hogy innentől váltásalsóval kéne járnom az óráira. Vagy mindenhová.
Út közben előhúzok egy szál marlborot, az ajkaim közé csippentem, és a szél elől a kezemmel védve az áhított parázst, meggyújtom. Hallom, hogy a másik oldalon kicsit sem józanhangú lányok vihognak, és épp csak feléjük pillantva lefordulok az utcasarkon, hogy akkor meglássak egy másik, kicsit sem józanjárású, talajrészeg ismerőst. Tőle nem sokkal lemaradva meg egy nyálát törölgető srácot. Csak ez hiányzott a mai napba, Marosvári meg a nemzeti hős, akit tapasztalatból tudom, hogy egyáltalán nem nehéz rávenni egy kis vodkára. A fejemet oldalra billentve állok meg, és zsebre tett kézzel, érdeklődőn figyelem a kibontakozni látszó jelenetet; Irina úgy sétál a járdán, mintha egy ötven méter magasan kifüggesztett kötélen egyensúlyozna, majd - gondolom én - meghallja vagy megérzi maga mögött a veszélyt, megáll, hihetetlen lassúsággal és nulla kecsességgel megfordul, meredten összpontosít, hogy képes legyen beazonosítani emberünket, és szinte látom, ahogy emelni kezdi a táskáját, hogy jól tarkón csűrje az ürgét, de észbe kap, hogy ezesetben túl kicsi lett az a női ridikül. Ajajj, na most mi lesz? Azon, amit mond, vagy legyünk őszinték, kiabál a másiknak, halkan felnevetek, és a fejemet csóválva elindulok, hogy egyetlen utcasarokkal később már a srác mellett álljak meg, s jobbomat a vállára téve szánakozón megbillentett fejjel nézzek rá. A cigibe közben még egyszer utoljára mélyen beleszívok, majd elpöccintve a csikket tekintetem Irinára vándorol. Csak remélni merem, hogy emberünk is hasonlóan tesz.
- Az ízlésed kiváló, barátom - mondom neki elismerően, ugyanakkor eszembe sincs ránéznem, helyette mindvégig a nő részeg tekintetét figyelem. Aztán arcomat visszafordítom az idegen felé, és vonásaimat rendezve, fikarcnyi kedvesség nélkül, immáron csak és kizárólag ő hozzá beszélve folytatom. - De ha egy ujjal is hozzáérsz, előveszem a kedvenc bicskámat, itt helyben felváglak vele, azután pedig olyan rutinnal kötlek fel a hasfaladból kifordult beleiddel, hogy mire észbe kapsz, már vége is - ismertetem vele a programtervet, majd, miután elhallgatok, szórakozottan meglapogatom a vállát, és széles mosolyra húzom a számat. - Értesz engem, ugye? Nincs harag? Nincs? Remek, remek. Akkor jó éjt, aztán csak óvatosan. Hallani, hogy Pécsen is egyre több az állat.
Merlinke, hogy nem lehet egy nyugodt éjszakánk se… az idegen elballag, mondjuk így, én meg Irina felé pillantok.
- Vodka, tisztán, jég nélkül? - kérdezem, mintha mi sem történt volna, majd közelebb lépve hozzá, arca felé nyújtom a kezem, hogy ha engedi, ujjaimmal megsimítsam bőrét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?

A mosoly mindvégig ott bujkál a szám sarkában, és mikor visszakérdez, akaratlan is felnevetek. Halkan, jólesőn. Nem törődök azzal, hogy a hét elején milyen kellemetlen jelenetbe bonyolódtunk az egyetem folyosóján és hogy végül milyen rémesen váltunk el egymástól, nem érdekel, mit csinált ma, hogy közelebbi kapcsolatba került-e valakivel annyi vodka után a buliban. Nem jut eszembe az sem, hogy jegyben jár egy orosz katonával, aki már akkor a felettesem volt, mikor aláírtam a bevonulási szerződést. Csak nézem őt, az arcát, a vonásait, melyekből az ital kioldotta az irántam érzett gyűlöletét, minden haragját és dühét, és nem hagyott maga után mást, csak kedvességet és jó érzést, a régi Irinát, akit imádtam hallgatni. Szégyellni való lenne, ha eszembe jutna, hogy van egy másik nő, akinek ígértem egy vacsorát, az ötödik hivatalos randit.
- Hát - kezdek bele, és komoly gondolkodást mímelve elpillantok a semmibe. - Az eretnekek azt mondják, a narancs egész jól passzol hozzá.
Már vigyorral az arcomon nézek vissza rá, és hozzáérve megdobban a szívem. Arra számítottam, hogy majd ellöki a kezem és akár még pofon is vág, amiért ilyen közel merészkedtem hozzá, így viszont, hogy ellenkezés helyett kezét az enyémre teszi, talán nem is tud róla, de felébreszti bennem a vágyat a továbbiak iránt. Csupán az arcához értem hozzá, és máris többet akarok, pont mint régen. Mint mindig.
- Nem tudom, miről beszélsz - kiszélesedő ajkakkal felelem, pillantásom közben tekintetéről úgy kívánt szájára esik. Azután vissza. - Csak elbeszélgettem vele, hogy tudja, mi a közös érdek. Hogy te jól legyél, ő meg életben maradjon, és mint hallhattad is, az egész teljesen nyugodt és ártatlan volt. Senkinek sem hiányzott volna, hogy bántson.
Ezen a ponton jut eszembe a leendő férje, az mondjuk hogy az én alakuló kapcsolatom továbbra sincs meg, igencsak beszédes lenne, ha tudnék róla. Hüvelykujjamat lassan végighúzom az arcán, egészen a hajvonalig visz a mozdulat, és néhány barna tincset a füle mögé rejtve rá mosolygok. Nem akarom megölni a pillanatot, és bár mintha egyre csak fogyna közöttünk a távolság, tér és a levegő, visszaélni sem szeretnék a lehetőséggel, hogy ő most részeg, és valószínűleg elfelejtette, mennyire utál.
- Ott laksz még, ahol régen is? - kérdezem, és már majdnem elindulok a járdán, hogy érezze, mennünk kell, mert késő van, vagy inkább mert túl korán, és ha nem megyünk, tenni fogok felé egy lépést, az utolsót, és annak, ami azután következik majd, reggel nem fog örülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?

Rázkódó vállakkal nevetek, ahogy őt nézem, és közben megfeledkezem az utcáról, a narancsfényükkel fölénk magasodó robosztus lámpákról, a boltsorról, a házakról, zebráról, a túloldalon viháncoló fiatalokról, megfeledkezem világról, időről, s ezzel együtt magamról is; csak a ciripelő nyári éjszaka és Irina alkohollal keveredő illata létezik, a létezésemet e kettő teszi ki. A város határvonalon áll, órák óta nyugszik már, de még éppen elkapni benne egy-egy éber lelket: téged és engem.
- Tudom, marha nehéz elképzelni, de hidd el, vannak, akik a vodkával nem az anyaméhben ismerkednek meg - jegyzem meg széles vigyorral, és már éppen ellépnék tőle, hogy irányba állítsam az estét, de hiába, ha ő belemozdul a gesztusba. Pillantásom tekintetéről az enyémhez túl közel kerülő ajkára esik, a perc megfagy, meg-megdobbanó szívemet a fülemben hallom visszhangozni. Pislogok egyet, majd nevetősen lehajtom a fejem, hogy kettőnk közé nézve eltereljem körülötte zsongó gondolataimat. Az illata bent felejtette magát az orromban, képtelen vagyok rajta kívül bármi mást is érezni, sem a hűvös szél, sem a betonból kiáramló nappali hőség nem jut el hozzám. Irina.
Aztán ujjai az enyémek közé csúsznak, mire én ártatlanul felé pillantok, csak hogy megbizonyosodjak szándékának valóságosságáról. Fogalma sincs, mit tesz velem, és hogy én mi mindent tennék ővele. Az érintésébe beleborzongva indulok el, át a zebrán, finoman magunk között lengetve egymásba kulcsolódó kezünket, majd egy csendes pillanatban homlokráncolva ránézek.
- Amúgy a nadrágodat a buliban felejtetted vagy mi történt? Valaki több vodkát ivott, mint Miss Russia? - kérdezek rá az engem - jelenleg - leginkább foglalkoztató témakörre. A meztelennek tűnő combjaira. Hmmmm, hmmmm, atttttttttyavilág.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem bírom ki, muszáj megmosolyognom az orra körül kialakuló gyermeteg ráncokat, pláne azzal együtt, amit mond. Az ajkaimat megnedvesítem, mielőtt engedem őket szétnyílni, aztán oldalra billenő fejjel, felvont szemöldökkel várom, mikor lesz végre hajlandó rám nézni. Most úgy tűnik, minden, még a macskaköves úttest is érdekesebb nálam. Lehet, nem volt elég ez a majd' öt külön töltött év, egy pár hónapot rá kéne még lapátolni, hátha akkor izgalmasabb jelenség leszek a számára.
- Azért, ha az emlékeim nem csalnak, többször is elismerted, hogy mi csóró magyarok is tudunk inni - ha akarunk - mondom neki halkan, mintha attól tartanék, hogy meghallanak minket, pedig ha lenne is körülöttünk bárki, feltehetőleg kicsit sem érdekelné, mit csinál két részeg fiatal a pécsi éjszakában. Hogy mit susmog, min nevet, miért vész bele a másik sóhajába.
Túl közel van, int a gondolat újra meg újra, vörösen villog a lámpa, és az sem segít, hogy még rá is kérdez a kis dög; mégis mi olyan vicces, hah, Bernárd? Hangosan, az ég felé emelt fejjel nevetem el magam, már kínomban, hogy még a vállaim is belerázkódnak, aztán valamiféle elnyújtott nyögéssel megcsóválom a fejem.
- Áj, jáj, Irina - tűnődöm, egyenesen belebámulva a fölöttünk zizegő utcalámpába. Jó volna nyerni magamnak némi időt, így rágni kezdem a szám, végül, mikor már nem bírom tovább nézni az égető fényt, lepillantok rá. Nem mintha látnék bármi egyebet - akár mondjuk őt is - azon a nagy, fekete, utcalámpa alakú folton kívül. Hát nem tökéletes? - Nem vicces, csak tudod... ez az egész. Az, hogy itt vagy, hogy mindketten itt vagyunk, együtt. Legszívesebben felvinnélek a dombra, hogy reggelig ott üljünk a kőpárkányon.
Itt az igazság, tessék, ezért nevettem. Mert jól érzem magam a közelében, és mert vele ellentétben egy kortyot sem ittam, így most kapok belőle egy szeletet, amihez máskülönben, ha nem volna talajrészeg a drágám, nem juthatnék hozzá, és aminek a hiányáról már régesrég elfeledkeztem, most viszont hihetetlen erővel vág mellbe. Az előttem hangyázó sötét folt lassan szertefoszlik, helyét illedelmesen visszaadja Irinának. Istentelenül nehéz levennem róla a szemem.
- Mi? - állok meg egy pillanatra, legalábbis azt hiszem, hogy egy pillanat lesz csupán, de aztán hajolgatni kezd, a mellei meg kéz a kézben tolakodnak előre, hogy kibuggyanjanak a zakóból, és míg ő ártatlan cipőtleníti magát, én borzalmas erkölcsi dilemmákon megyek keresztül. Keményen viaskodik bennem az állati ösztöneit megélni akaró férfi és a nagybetűs úriember, hát öltönyben vagy, ember!, fordulok jobbra-balra, takarom a szemem, persze csak épp annyira, hogy tökéletes rálátásom legyen a lányokra. - De nem kell ám, tényleg - dünnyögöm, bár szerintem meg sem hallja, és a következő pillanatban már mutatja is azt az aprócska shortot, huh, hálisten, hogy megvan, nagyon szép, mehetünk is tovább, de nem! - Mit csinálsz? Uram isten, hagyd őket, hagyd, hagyd, majd én hozom - mondom színtelen hangon, hiszen már minden vérem délen gyülekezik, és mire kikerülöm az ágyékomba pucsító sejhaját, ő már rég felegyenesedve pillog rám. A rohadás, lesz így némi problémánk. Balomat megkínzottan húzom végig az arcomon, dirr két új ősz hajszál, welcome, jobbommal közben megkeresem a kezét, és ujjainkat egymásba simítva teszek egy újabb próbát az elindulásra.
- Még egy ilyen, és kényszerzubbonyban viszlek haza - jegyzem meg rá se nézve, csak úgy a rend kedvéért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Azt mondja, a vodka cserfes kishúga, hát nem hiszem el, itt van seggrészegen, annyit ivott, hogy alig bírja el a lába és hirtelen még engem is szimpatikusnak lát, virágot szeretne, az ujjai meg a mellkasomon kóricálnak, egyre-másra félredobbantva a szívem. Féloldalas vigyorral nézek le rá. Az utcalámpa sárgás fényében meg-megcsillanó szemeimben önmagát láthatja viszont; azt a kacér, mégis kérlelő tekintetét, mellyel rám néz, mellyel szavak nélkül is közelebb von magához, mely ellen semmim sincs. Vele szemben fegyvertelen vagyok, gyáva és engedékeny. Nem az, aki évekkel ezelőtt elhagyta, sem pedig akivé nélküle váltam. Ez, akinek a szíve a tenyere alatt dobban, egy új ember, akit ahogy ő, úgy még én sem ismerek. Ó, Irina, mit teszel velem már megint?
- Bocsánatot kérni? - emelkedik meg a bal szemöldököm. A hangom pimaszul cseng és pontosan úgy hangzik, mintha fogalmam sem lenne arról, miért is kellene bocsánatot kérnem. Játszom vele, csak még egy kicsit, húzom az agyát, beszéltetem, mert hallani akarom a hangját, mozdulni látni a száját, érezni a rátapadt vodkát... egyetlen tiszta gondolatom sem maradt. Közelebb hajolok, hüvelykujjammal lassan-lassan, szakasosan simítok végig ajkain. Pillantásom követi a mozdulatsort, végül találkozik az övével. - Egy csokor virágnak tényleg ilyen ereje volna? Pár rózsa és elfelejtjük a tegnapot?
Vontatottan beszélek, és közben le sem veszem róla a szemem. Kevesen múlik, hogy ne veszítsem el teljesen a fejem, hogy ne lépjem át a közöttünk láthatatlanul is ott húzódó határvonalat.
A márkák hallatán vetek rá egy mindent elmondó pillantást, de ahelyett, hogy szavakkal is véleményezném, csak megingatom a fejem. Catherine rengeteget mesélt nekem anyagokról, színekről, tervezőkről meg egy csomó olyanról, ami kicsit sem érdekelt, de valamit valamiért alapon több, mint szívesen bújtam bele a figyelmes hallgatóság szerepébe. Kedvemre való, ha egy nő ad magára, ha szereti a szépet és tudja, hogy mi áll jól neki, mert ha tudja, akkor magabiztos, vad és olyan, akivel szívesen jelenik meg a férfi. A látszattal ellentétben egyáltalán nem zavar, hogy Irina drága holmikat visel - az időm nagyrészében én is drága márkák darabjait hordom.
- Hát már ne is haragudj meg, de volna még mit csiszolgatni etikettből - jegyzem meg komoly képpel, megszorítva kissé ujjaim közt pihenő hófehér ujjait. - Sok volt a vodka, értem én, Louis Vuitton, nincs mit szégyellni ezen. Az is csoda, hogy a saját lábaidon sétálsz. Visszatérve a fenyőrügyre, tényleg nem tudom, mi lett velük. Esélyesen Pesten vannak anyáméknál, vagy Bende felszipuzta őket titokban. Majd megnézzük őket együtt, csak érj haza épségben, aludd ki magad és állj velem szóba holnap is...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ajka ujjbegyemmel együtt mozdul, lebiggyenve engedi útjára rég nem hallott sóhaját, mire pimaszul elmosolyodom, és már-már olyat teszek, amire nekünk kettőnknek még csak gondolnunk sem szabadna, és akkor, a legtökéletesebb pillanatban kiszalad a száján a KGB, én meg hitetlen felnevetve - erre a legkevésbé sem számítottam - teszek egy lépést hátra, szórakozott meglepettségemben majd' összeesek, horkantva rázom meg a fejem, és az utca másik oldalára átpillantva halkan jajjogva veszem egyre-másra a mély levegőket. Ez a nő, édes Merlinem, hát kész vagyok tőle.
- De hisz te sosem tennél olyat, nem igaz? - kérdezek vissza ártatlanul, fél szemöldököm éppen csak, hogy elindul felfelé. Az Állambiztonságiak félelmetes és mondhatni, népnevelő formájukban rég megszűntek létezni - legalábbis papíron -, azonban mindannyian, akik az orosz katonai vagy felsőbb körökben mozgunk/mozogtunk így vagy úgy, de tudjuk, hogy más néven, más tagokkal és alapelvek szerint azóta is felügyelnek mindent és mindenkit, aki az Anyaországban lélegzik, vagy külföldre szökött, ám az Anyaország szülötte. Oroszországban mindvégig magamon éreztem jéghideg tekintetüket, azt, amelyik a vesédbe lát, és amibe ha az igazságot mondod is hazugságként hangzik. Ami pedig Ivan halála után következett, a belsős átvizsgálások, a tagok, barátok, fivérek megkínzásos kikérdezése... talán nem is csoda, hogy azóta is, mióta hazaértem, érzem magam körül a jelenlétüket. Mintha mögöttem sétálnának az utcán, a közelemben ülnének a burger kingben, és ott lennének a családi ebédeknél is vasárnaponként. Borzongató, hidegverejtékezős érzés. Erről Irina valószínűleg mit sem sejt, és őszintén, nem is vagyok benne biztos, hogy azokról a heteknek tűnő véget nem érő napokról mesélnem kell majd neki. Merthogy gondolom, az apja elfelejtette megemlíteni otthon, a délutáni tea fölött, mit tettek velünk a tisztjei. A krizantém gondolatára aztán elmosolyodom, a következő szavakra azonban kénytelen vagyok közbeékelni egy kis javítást. - Én nem dobtalak.
Soha. Szúrós pillantással nézek rá, de nem mozdulok, eszemben sincs közelebb lépni. Tudom, hogy hiba volt, ahogy azt is, hogy megbocsájthatatlan. Egyszerűen nem távozhatsz valaki életéből így, ahogy én tettem. Vezekelni viszont vezekeltem eleget; a döntés, amit meghoztam azóta is kísért, nem volt egy épkézláb kapcsolatom sem, nem tudok kötődni más nőhöz, még Catherine-nek is csak róla beszéltem, Irináról meséltem, a szemeiről, a szájáról, arról, milyen vicces és kedves volt, hogy feleségül akartam venni. Vele volt a legjobb a szex is, mert tele volt érzelemmel, ami miatt hozzáforrtam, a testében mozdulva a lelkéig hatoltam. És ő átölelte az enyémet. Nézem őt, az öt évvel idősebb Irina Szuvorovát, és rá kell jönnöm, hogy pont ugyanúgy akarom, mint annak idején. Csak most, hogy már meg is tehetném, gyűrűt húzhatnék az ujjára és életünk legszebb napján feszesre szabott öltönyben várhatnám az oltár előtt, ő már menyasszony, a leendő férjéről pedig az első gondolatom, hogy áramot vezetett a testünkbe odalent, a szibériai katakombák legmélyén. A sors fintora, mondják.
- Mondanám, hogy erősen tiltakoznék, de... - húzom féloldalas mosolyra a számat, és látványosan megvonom a vállam. Ha neki akar nyomni a falnak, hát mit csináljak vele? Egy nő úgyis mindig azt teszi, amit tenni akar, a férfinak ebbe - ahogy bármibe is - vajmi kevés beleszólása van. - Az apámnak fogalma sincs, mi történik a történelem könyveken kívül, a való életben, ne ródd fel neki. Tanult, művelt ember, a véleménye lexikális alapú. Téged viszont különösen kedveltek.
Közben lefordulunk az egyik sarkon, majd a következőn is, a kezét szorosan fogva sétálunk, hogy mielőbb hazaérjünk. Már a lakása elé, ahol megállítva őt halk, hosszú hümmentéssel, mintha csak az utolsó táncunk értne véget, megfordítom őt a tengelye körül. Végig mosolygok, csillogó szemekkel nézem, és ha nevet, vele együtt nevetek én is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tényleg kedvelték, gondolom, ahogy pillantásom követi a törékeny mozdulatot. Az öregem értelmesnek, anyám csinosnak, a fivérem meg vodkatisztán partykirálylánynak látta, és amikor szembesültek a ténnyel, hogy elhagytam az országot, először valószínűnek azt hitték, hogy Irinával történt valami, amiért utána megyek. Talán még romantikus gondolataik (vagy inkább reményeik) is akadtak, csakhogy Irina továbbra is itt volt, én meg ki tudja, merre jártam már addigra. Sokszor eljátszottam a délibábbal, hogy egy átmulatott nyári este után hazakísérem, halkan nevetgélve megállunk a lépcsőház előtt és csak úgy, mert miért ne megpörgetem; olyankor hallottam a hangját, ahogy kacag, s éreztem a számkörnyéki izmok fáradt fájdalmát is. Olyan élethű volt, akárcsak most. Viszont most itt vagyok.
Lassú, finom lélegzetvételeim fölött figyelem megrészegült tekintetét, a felszabadultságtól csillogó szemeit. Az ujjaim még mindig az övéi között fészkelnek, eszemben sincs elválni tőle. Belemosolygok a végtelen hosszú pillanatba, és ahogy lábujjhegyre áll, zsebemben pihenő kezem megfeszül, hogy ha egyensúlyát veszítve dőlni kezdene, azonnal elkaphassam. Hagyom, hogy orra hegye frissen borotvált arcomhoz érjen, hogy meleg lélegzete felszántsa a bőröm, és ajkai búcsúzásként csókot leheljenek rám. Aztán, ahogy kissé eltávolodik, és a tekintete leheletközelről találkozik az enyémmel, én elkomorodó vonásokkal, egyik szeméből a másikba pillantva nézek rá. Ujjait szorosabbra fonom sajátjaim között, és a fejemet finoman jobbra billentve közelebb hajolok hozzá, hogy orrom orrához, ajkam pedig ajkához érjen. Puhatolózva, ismerkedősen közeledek, mintha soha ezelőtt nem csókoltam volna még, és nem ismerném teste minden pontját, az összes kis harapnivaló porcikáját. A szemeim lecsukódnak, és halk sóhajom már puha - és valóban vodkaízű - ajkai közt, az egyre csak mélyedő csókban szabadul fel. Nem akarom elengedni, akkor sem, ha ezért megöl az apja vagy a leendő férje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tegnap este egy korty alkoholt sem ittam - rég nem volt ilyenre példa, és hogy őszinte legyek, nem is így terveztem. Marosváritól hazatérve, a Rellon pincéjének csendjében letekertem volna a soron következő üveg whiskey csinos kis kupakját, és tiszta pohár híján azzal ültem volna le a bevetetlen ágy szélére. Azt hittem, máshogy lesz, hogy ha egy nap újra látom őt, nem fogom kívánni többé az alkoholt, hogy már nem lesz szükségem efféle feszültségoldásra. Csakhogy mióta az országban van, én - ha nem is vallom be - még többet iszom. Egyetlen este sem telik másként, a forgatókönyv mindig ugyanaz: álomba iszom magam. Egyedül, mint a szamarak, hogy elkerüljem a megszégyenítést, amit az épp jelenlévő társaság adna.
Az ablakon betűző napfénytől morcosan nyitom ki a szememet, lüktet a fejem, és az sem tetszik túlzottan, ahogy a kedves hozzámszól.
- Véletlen se legyen probléma, hogy hajnalban te kerested azt a faszt - szólalok meg rekedten, mikor megemelve a fejem pillantásom a tükörre téved, és találkozik Irináéval. - Én kérek elnézést, hogy pont volt nálam egy.
Fintorogva fordítom el tőle az arcom, és a hátamra dőlve a plafont kezdem bámulni. Émelygek és fáj a hátam is, érzem, hogy migrénem lesz. Irina is... így kell kezdeni a reggelt, ez csak természetes, hát nehogy legyen egy jó napunk. Mérgesen pillantok rá, azután hangosan felsóhajtok, és megrázom a fejemet. A faszom kivan, bázdmeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Feszültség ráncolta homlokom alatt, hunyorogva figyelem a mennyezetet, meg a kinti világ rajta átvonuló kusza árnyékait. Ingerültnek és mogorvának érzem magam, és anélkül is el tudom képzelni, milyen utálatos arcot vághatok most, hogy oldalra fordítva a fejem belenéznék a tükörbe. A szemem sarkából látom ugyan, hogy Irina az ágy végébe költözik, de csak akkor nézek rá, mikor meghallom az iróniától majd elcsöppenő, édes kis megjegyzését.
A fejemet oldalra billentem, így az érzéseimtől és gondolataimtól bőszen árulkodó tekintetem rátalál az övére.
- Úriembernek neveltek, elfelejtetted? - teszem fel a költői kérdést, és már akkor tudom, hogy ezt még vissza akarom majd szívni, hogy ő egyáltalán pisloghatna egyet. - Mindegy.
Visszafordulok a plafon felé, várom, hogy a vonásaim kisimuljanak. Persze hiába, azoknak eszük ágában sincs megmozdulni. Duzzogok egy ideig, úgy, a magam vagy inkább magunk, a kettőnk csendjében, és csak azután, hogy néhány percre elbóbiskoltam szólalok meg újra.
- Mikor mész hozzá? - rekedten csendül fel a hangom, de nem nézek rá. Egyenesen felfelé bámulok; égő, fáradt szemekkel és erősen összeszorított szájjal figyelem a fehérre mázolt falat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

i r i n a
most akkor van rajtad nadrág, vagy nincs rajtad nadrág?

Szóval van még két és fél évem. A számat tűnődve, az oké, ezzel asszem együtt tudok élni ideájával húzom oldalra, felszaladó szemöldökeim átrendezik a homlokomat keresztben-kasul szétvágó ráncokat. Meg sem próbálom elrejteni Irina elől, hogy ettől egy kicsit megugrik a kedvem, bár a hasogató halántékomon ez sem segít sokat.
- Nem kell sietned, ma már abszolút nem szégyen a bukás - mondom, ahogy felemelem a fejem, és vigyorogva átnézek rá az ágy végébe. A szemeim piszkosul csillognak. - Nincs semmi bajom, Szuvorova, csak hosszú volt az éjszaka, és kibaszott kemény lesz a mai napom is.
Visszahajtom a fejem a párnára, és bár semmi kedvem hozzá, Marosvári örökké diktáló, nyughatatlan képe bekúszik lelki szemeim elé, jaj, húzz már a bús picsába, mire néhány pillanattal később sóhajtva erőt veszek magamon, felülök, és az ágy szélére húzódva előredőlök, hogy a tenyerem belső oldalával töröljem meg viseltes arcomat. Nagyon kéne egy cigi meg egy pohárka whiskey, de nincs az az isten, hogy ezirányú vágyaimról Irina előtt is beszéljek.
Szavak helyett inkább felé fordítom a fejem, és álmos-nyúzottan, laposakat pislogva figyelni kezdem őt. A szám szegletébe hamiskás mosoly költözik.
- Ezt megismételhetnénk valamikor - vetem fel az ötletet, pillantásomat le sem véve az én egyetlen Katyusámról. - Akár úgy is, hogy józan vagy.
Meg én is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halk, ritmusos ciccegéssel mosolygok át Szuvorovára. Az, hogy nemcsak az országban, de itt van, a közvetlen közelemben, hogy a gyűrött lepedőn fekszünk közöttünk az izzadtságunktól még néhol nedves paplannal, egyszerre tűnik álomszerűnek és magának a nyers valóságnak. Még érzem a számban az ízét, orromban parfümszívta bőre illatát, és nem kell megerőltetnem magam ahhoz sem, hogy felderengjen előttem az elmúlt néhány óra egy-egy libabőrös pillanata.
A bukás említésére aztán úgy néz rám, mintha teljesen hülye lennék, egy bárgyú fogyatékos, mire hangosan, jóízűen elnevetem magam.
- Az apád és a megértés, empátia, kedvesség… dá - sorolom, miközben az egyre hangosabbá váló nevetésem alatt megrázkódik meztelen, tintától sötét mellkasom. - Az idei karácsonyra vehetnél neki egy értelmező kéziszótárt. Vagy tudod mit? Majd én küldök neki egyet.
Szemtelen félmosollyal emelem fel a fejem, hogy jól rálássak Irinára. Először viccnek szántam, de ha jobban belegondolok, félig-meddig komolyan is gondolom az ötletet, mert bár már volt szerencsém találkozni Viktorral - több alkalommal is -, ahogy ünnepi hacukában megjelenek a lakásában a lánya oldalán karácsonykor, nos, szívesen megnézném az arcot, amit a folyosóra érve vág.
- Cakkozd ki, királynőm, ebben nagy kárt már úgysem tehetsz - nézek fel rá csillogó szemekkel, majd belehunyom őket az apró, finom pusziba. - A-a, nem mész sehova - dörmögöm, és magam mellé húzom, hogy szorosan a karjaimba zárhassam. Nagyon hiányzott, de most, hogy így vagyunk, és az ajkam újra meg újra az övét éri, már nem érzek sem bűntudatot, sem megállíthatatlanul burjánzó szégyent. Megcsókolom, s közben balommal a derekán simítok végig. Azt akarom, hogy kirázza a hideg, hogy ismét velem akarjon lenni. Ujjaim hasfalára kalandoznak, köldöke környékére siklanak, és közben arcommal a nyakába bújok. - Vedd le azt a kurva gyűrűt - morranva búgom bőrébe, és megkeresve az ujját, minden finomságot nélkülözve szedem le róla az ékszert, hogy aztán az ágy másik felére dobjam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

s á r i k a
kicsit útban vagy

Már egy ideje hajigálom ezt az átokverte labdát, zsibbad is a karom rendesen, Rém persze, a menhely legkomiszabb lakója kicsit sem fárad. Az elején még odalent álltam a dimbes-dombos fűben, és onnan dobálgattam a pöttyöst, de miután a bullmasztiff végig fáradhatatlan lelkesedéssel hordta vissza az egyre nyálasabb undormányt, úgy döntöttem, itt az idő nehezített pályára kapcsolni.
A csónakház emeleti korlátjára könyökölve várom, hogy a négylábú gyermek századjára is visszahozza azt a csudijó kereket, amikor megpillantok egy vörös hajzuhatagot - meg a vele érkező szolid kis pakkot. Nem tűnik fel neki, de piszok arcátlanul bámulom; már nem azért, mert neveletlen vagy neadjisten bunkó paraszt lennék - pedig az vagyok -, hanem, mert Rém kishíján elgázolja, ahogy termetes pofájából földig érő nyálcsíkkal, nagy boldogan rohan felém. Én közben lejjebb ereszkedek, szinte elbújok a korlát mögé, hátha eggyé válhatok a föld színével, és csak a fedezékem mögül, homlokráncolva és alig-alig nyitva tartott szemekkel merem követni az eseményeket.
- Huh, pajti, ez meredek volt - mondom aztán a megérkező kutyának, de nagyon úgy tűnik, hogy pont leszarja, mit gondolok, csak dobjam már el újra a játékát. - Jól van már, jól van, na, mindjárt, hát nyughass már egy kicsit, hé! Előbb kell egy célpont...
Pillantásom körbejárja a messze nyúló zöld területet, és bár túlhalad a kis vörös festőpalántán, csakhamar vissza is talál hozzá. A francba. Teketóriázok egy kicsit, számolgatok, mint az ovisok szoktak, kéne, nem kéne, mi van, ha fejbecsűröm, aztán valami baja lesz szegénynek, vagy lendületből ráveti magát Rém, és tessék, akkor is baja eshet, eltaknyol, megüti a fejét, aztán itt nekem örökre elnémul, megvakul, süket lesz, kitöri a bokáját, meg amúgy is, bárhogy máshogy is megszólíthatnám, hello, szia, tudom, nem kérdezted, de zseni vagyok modellben, vetkőzök, öltözök, referenciám is van, és amúgy tök tetszik a hajad, szép a színe, izé, láttam, hogy csak most jöttél, de jó lenne, ha összepakolnál, és eljönnél velem kávézni egyet. Vagy inkább whiskeyzni, mer'hát kicsit alkoholistában nyomom mostanság...
Oh, man, még a gondolatörvény végére sem érek, a labda már repül, úgy, retek nyálasan, igen, a kis vörös feje felé. Én meg a fogamat szívva figyelem, vajon mekkora károkat okozok mindjárt. Ha megúszom, és a labda a tervezetteknek megfelelően a leányzó mellé, a fűbe érkezik meg, akkor intésre emelem a jobbom, hátha ide fordítja az arcát, és észrevesz. Ha nem, és ájultan esik össze, akkor asszem már itt sem vagyok, mert éppen kettesével szedem a lépcsőfokokat, hogy rohanhassak. Már nem el a naplementébe, hanem hozzá, hogy újraéleszthessem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

s á r i k a
kicsit útban vagy

Nem baj, hogy a hátának kell beszélnem, tényleg, nem zavar, igazából tetszik ebből a szögből is, úgyhogy szívesen teszem. Mondjuk, az, hogy reszket a válla, nem tudom, mennyire jó jel, remélem, nem a nagyobb jóért beáldozott vásznát siratja, mert menten elsírom magam én is. Ugyanis, mint minden valamire való férfi, úgy kérlek, én is kikészülök a könnyben úszó női tekintetektől, amikkel sem hirtelen, sem azután, hogy felocsódtam volna a látványból nem tudok mit kezdeni. A férfi egy síró nővel szemben fegyvertelen, megmondta apám is, szóval voltaképpen ez a helyzet meg a böszme tanulság.
Aztán a kantáros gatya gazdájával együtt felém fordul, az én féltő tekintetem meg azonnal az övébe furakszik. Dehát láthatólag nem sírt. Nevetett. A kis...
- Nagyon szép vagy - ismétlem meg előző szavaimat, a hangerőmön mit sem emelve. Kissé mintha összezavarodtam volna, lerí az arcomról, hogy magam sem értem, miért is mondom el újra, mint valami eminens kisdiák, pláne, hogy amúgy sohasem szoktam ilyen direkt módon szembedicsérni a nőket. Meg nagy károkat sem teszek bennük - általában. Homlokomon sűrű ránchalom gyűlik, miközben a számat beharapva nézem a vöröst.
Látom a pánikot a szemében. Említettem már, hogy a síró nők után a most mihez kezdjek listám második pontján a rémültszemű nők állnak?
- Hát... - kezdeném, de közben Rém is megérkezik, hogy pofájában a nyálas labdával körül se nézve böködni kezdje a kezem. Valamiféle, az életről is lemondott, segélykérő pillantást küldök felé, de hiába, mert ő csak néz a nagy, bamba szemével, várja, hogy megnyünyürgessem kicsit azt az óriási fejét, utána meg, hogy legyek már oly jó, és küldjem meg a labdáját olyan messzire, amilyenre csak gyönge emberi testem tudja. Elbabrálok egy-két percet vele, csak semmi sietség, aztán eleget téve minden könyörgésének, kipipálom egy kis időre a dajkálását. Elnyíló ajkakkal nézek vissza Vörösre. - Együtt vacsorázhatnánk egyik este, például holnap, ha van hozzá kedved, és természetesen - pillantok el a megszaggatott vászon felé - megtéríteném a károdat is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

s á r i k a
kicsit útban vagy

Most először tűnik fel a beszédhibája. Tekintetem szájára esik, és míg beszél, én hangot formáló ajkának elnagyolt mozgását követem. Nem szólok semmit, egyáltalán, nem is foglalkozom ilyesmivel, bár azzal tisztában vagyok, hogy benne ez komoly önértékelési galibákat hozhat a felszínre.
- Mi? - kérdezek vissza grimaszba fulladt arccal, és vele együtt én is körbenézek, hátha észreveszek egy minket fényképező kínai turistacsoportot. Nem nyert. Fokozódó értetlenségemben a homlokomon gyűlő ráncoknak esélyük sincsen kisimulni, sőt, lassan mintha minden létező izmom befeszülne a fejemen. Lelki szemeimmel képes vagyok kívülről látni magamat, és hát el kell mondjam, most épp nem nyújtok valami szép látványt. Elnyíló szájjal és morózus, hunyorgó szemekkel figyelem a vöröst, miközben azon filózom, vajon teljesen ép-e fejben, vagy úgy egybként a beszédhibája jelenti a legkisebb gondunkat. - Na várj. Te most komolyan azt hiszed, hogy én viccből szarakodok itt veled? - a véleményemet tükröző félhangos nevetéssel ingatom meg a fejem, majd hitetlenül mosolygó szemekkel visszapillantok rá. - Nagyon nagy vagy, ez jó. Ja, zseni.
Míg tekintetemmel őt méregetem, karjaimat lazán egymásba fonom mellkasom előtt, és bár időközben a lassan egész testében nyálas Rém is visszatér köreinkbe, most épp nem vagyok hajlandó vele foglalkozni. Támassza csak rám bitangméretű mancsát jelezvén, hogy itt van, és nyüszítsen is oly kérlelőn, ahogy hisztikézés közben torkaszakadtából szokott, persze, nem érdekel, mert most komoly dolgokról van szó, ami teljes embert kíván.
- Részemről, ha tényleg érdekel - vonom fel a szemöldökömet, mintha megerősítésre volna szükségem, de erről szó sincs - én olyan jellegűre gondoltam, ahol ha minden jól megy, az este végére sikerül úgy bevágódnom nálad, hogy miután hazakísértelek, minden porcikádban búcsúcsókért epekedj.
Tekintetemet el nem választanám az övétől, ha orcáin nem jelennének meg az apró kis mosolygödrök, amik láttán nekem is oldalas félmosolyra húzódik a szám. A szpecnazban volt, hogy megkaptam néha, hogy nem vagyok a szavak embere, aztán meg, hogy meggondolatlanul kimondok mindent, ami bennem van, de az az igazság, hogy nem sok értelmét látom a titkolózásnak. Tetszik nekem ez a lány és vele akarom tölteni a holnap estét, nem nagy ügy. Persze, lehet, hogy mások körülményes finomsággal közelednek a nőkhöz, nem mondom, hogy nem... csak azt, hogy én nem mások vagyok.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mondhatom, gyönyörű látványt nyújtunk így, az ágy két oldalán, egymásnak háttal kapkodva a ruháinkat. Márhogy csak az egyikünk kapkod, őt viszont majd szétveti az ideg, úgy rángatja magára az első földrevetett göncöt. A jelenetet pedig a vállam fölött hátrasandítva, ráncoktól torz homlokkal nézem végig.
Aztán begombolom az ing utolsó gombját és a gallér alá igazítom a sötétbordó nyakkendőt.
- Azelőtt ismertem meg, mielőtt mi újra találkoztunk - mondom, csak hogy tisztázzam a helyzetet, és látható, hogy cseppet sem érdekel a viselkedése; ellenkezzen csak vagy legyen sértődött... tőlem aztán egészen nyugodtan, én a magam részéről köszönöm, jól érzem magam az általános komfortzónán kívül eső kellemetlen helyzetekben is, a szpecnaz óta meg még ráadásul nem is sokszor szoktam úgy tenni, ahogy arra kérnek.
Teljes testemmel Irina felé fordulok, és komótos mozdulatokkal belebújok az öltönyzakóba.
- És ha már ilyen szépen kérded - folytatom a tükör elé lépve. Az üveghez egészen közel hajolok, ujjaimat rutinosan simítom a hajamba. - A vele való kapcsolatom csakis tőled függ. Azért hoztam fel, mert nem a hátad mögött akartam félremenni. Négyszer találkoztunk - ismétlem meg, miközben hátat fordítok a tükörnek, és ha ő nem is néz rám, én akkor is az arcát figyelem. - Szerintem házasodni sem én fogok. Gondolkodj el ezen egy kicsit, aztán majd beszélünk.
Megértem az érzéseit, de ő is értse meg, hogy tegnap este valahogy nem a gyermekcipőben járó párrandevús kapcsolatomon járt az eszem, és ha már itt tartunk, sem őt, sem a másikat nem csaltam meg. Az ő ujjáról viszont leesett a gyűrű, ezt nem árt észben tartani.

A bejárati ajtó hangosan csukódik be mögöttem, és Irina talán még hallja, ahogy a cipőm visszhangot ver a kőlépcsőkön.

// Találkozunk a következőben, kiscicám //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Sóhaja hallatán számat széles vigyorra húzom, majd, mintegy feloldozva őt bűnei alól, elhátrálva tőle visszaegyenesedem. Csúfos játékot űzök vele, érzem én is, de mentségemre legyen, Catherine óta senki sem keltette fel így az érdeklődésemet. Néha már hajlamos voltam azt gondolni, hogy valami baj van velem, aszexuális lettem meg ilyen őrültségek, de szeretnék megnyugtatni mindenkit: hát nyilván nem.
- Hmm, leginkább orosz - mormogom az orrom alatt elgondolkodva, és még a pillantásomat is az égbe emelem közben. Furcsa látványt nyújthatok, ahogy itt merengek egy olyan egyszerű kérdésen, mint a saját származásom, de mit csináljak, mikor a szívem legvalódibb igazsága szerint előbb lennék orosz, mintsem magyar? Nehéz ügy. Habár úgy emlékszem, hogy már az itthoni Honvédelmi Minisztérium gyakorlóterén is elhangzott az Ardo, még tizennégy éves korom környékén, a megszólítást mégis inkább a szpecnazhoz kötöm. Melegséggel eltelt szemekkel vonom meg végül a vállam, majd visszapillantok Bogira. - Nehogy komolyan vedd! Radetzky gyerek vagyok, abszolúte Hungarian, ami nagy kár, dehát ittas volt a gólya és irányt tévesztett.
Az a balga jószág... mennyivel könnyebb lett volna sok esetben! Már majdnem beleveszek a mi lett volna, ha kezdetű eposzi gondolatáradatba, mikor a kislány bociszemeibe már-már ijesztő huncutság költözik. Mi az isten? Bal szemöldökömet felvonom, úgy figyelem, vajon mi fog kibukni a száján.
A felvetésre aztán elvigyorodom, és letükrözve előző mozdulatát én is oldalra billentem a fejem.
- Pont itt? - kérdezek vissza incselkedve, és míg körbepillantok az egyre több lelket bevonzó zöldövezetben, jobbommal már nyúlok is a tarkómhoz, hogy ha úgy dönt, azzal a lendülettel húzzam is le magamról a felsőt. - Ahhoz, hogy engem zavarba hozz, még sokat kell gyakorolnod, cicám - jegyzem meg pimaszul, aztán megkomolyodó tekintetemmel az övébe bújok. - Hányra mehetek érted holnap este?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ja, igen, a családnevem. Hajlamos vagyok elfeledkezni a Radetzky név jelentőségéről, már ami a magyar vonatkozását illeti, hiszen felnőtt életem javában nem tartózkodtam itthon, és ha már itt tartunk, azt is érdemesnek tartom megjegyezni, hogy a határon túl a kutya nem ismer minket. Oroszhonban meg aztán depláne, hogy nem, ott te ugyanaz a szarevő vagy, mint bármelyik másik külföldi katona, ha Radetzkynek születtél, ha nem.
- Fogalmam sincs - adom az ártatlan rácsodálkozást, mert semmi kedvem a Minisztériumot a kezében tartó nagybátyámról meg a Legfelsőbb Mágikus Bíróság fejeként tetszelgő jóapámról diskurálni ezzel a kis vörössel. Éppen elégszer futom újra ugyanazokat a köröket, szóval most kösz' de nem.
- Juj, hát olyannak tűnök, aki otrombán megsérti azokat az aranyapáink által igen alaposan és nem kevesebb körültekintéssel meghozott szabályokat és törvényrendeleteket? - kérdezek vissza már-már sértettséget sejtetően magasra húzott szemöldökökkel, karjaimat egymásba fonva. Az a helyzet, hogy túlságosan is élvezem ezt a játékot, és bár próbálom hozni a jófiút, már ezalatt a röpke idő alatt is kibukott belőlem a valódi énem. Az a se rossz, se jó, senki sem tudja, milyen ember - sejtelmem sincs, Bogi mit gondolhat rólam. Mondjuk mellékes is, mert a legkevésbé sem érdekel, amíg így néz rám, és egy percet sem bír ki anélkül, hogy hozzám érne. Zsenge még, üde és nagyon szexi.
- Bírom a lelkesedésed - jegyzem meg vigyorogva. Az elégedettség minden vonásomba befészkel, és míg érintésének engedve visszaejtem magam mellé a kezem, annak is külön figyelmet szentelek, hogy még véletlenül se érjek hozzá. Mintha tisztelettudó gyerek lennék, pedig csak az őrületbe akarom kergetni. Kiszélesedő ajkakkal pillantok le rá. - Nem félsz, hogy olyat fogsz látni, ami majd csúnyán megrémít?
Mert fog, és kétségem sincs affelől, hogy gyorsan rákap majd az ízére, de most még játszadozhatok vele egy kicsikét - mindkettőnk örömére. Ehhez a tendenciához pedig ragaszkodom, bárhova is sodorjon minket az élet. Sötét szobába megfelelő világítással vagy az étterem mosdójába fehér fénnyel, nekem majdhogynem mindegy.
Kissé előrébb dőlök, és a holnapi találkozásunk miatt máris csillogó szemekkel belenézek az övébe.
- Ne várass sokáig - mondom jól artikuláltan, azután összeszedem Rémet, és elindulok vele a menhely felé. Néhány méterig se bírom, egyik pillanatról a másikra teljes testemmel visszafordulok, hogy zsebretett kezekkel, szemtelenül bámulhassam még egy kicsit Bogit, aztán viszont már ott sem vagyok.