A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább.
A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.

Szerelem van a levegőben! A tavasz beköszönte óta nem látok mást, csak szerelmesen turbékoló párokat. A május valami miatt módfelett kedvezhetett a hormonoknak, vagy a csillagok álltak túl jól, de bármerre nézek, mindenhol andalgó párocskákat pillantok meg. Én sosem voltam az a hősszerelmes típus, tökéletesen elvoltam egyedül, s nem is vágytam valakire, aki esetleg visszafog. Mert valljuk be, hogyha az ember lánya kapcsolatban él, akkor már nem lehet önző, nem gondolhat csak magára, hanem a másik felet is előtérbe kell helyeznie. Nos. Mivel én jelenleg a festészeti pályafutásom építgetésén dolgozom, nem érek rá olyan butaságokra, mint a szerelem. Valójában, magamnak sem merem bevallani, de félek tőle, mivel az emberek többsége fél attól, amit nem ismer. Nekem pedig ezzel kapcsolatban minden, hangsúlyozom, minden ismeretlen. Egy tipikus jó kislány vagyok, de nekem ez tökéletesen megfelel!
A teljes festőkészletemmel felszerelkezve sétálok éppen a közeli csónakház felé. A sok pár láttán egy új sorozat terve bontakozott ki bennem, melynek témája mi más is lehetne, mint a szerelem. Képek sokasága futott végig előző éjszaka a lelki szemeim előtt, s most kitörő lelkesedéssel, mint egy málhás szamár, sétálok a tópartra. Szerény véleményem és eddigi tapasztalataim szerint, itt igen sokan fordulnak meg, s a táj is fantasztikus hátteret ad. Azok a színek! Hajam felkontyolva, s egy piros kendővel van felfogva, hogy vörös fürtjeim ne zavarjanak a munkában. Kantáros farmer nadrágom egyik pántja lecsúszva, melyet képtelen vagyok megigazítani a kezemben cipelt eszközök miatt. Arcom kipirult a sétától és a cipekedéstől. Egy megfelelőnek tűnő helyen, egy nagy sóhajtás kíséretében lerakom az állványt, majd széles mosollyal nyugtázom, hogy megtaláltam a tökéletes helyet. Egy apró, kósza, hullámos hajtincs kiszabadul a kendő alól, s arcom elé  omlik, de nem foglalkozok vele, mivel elvesztem a színek, formák és a kompozíciók sokaságában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852109#post852109][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.03. 17:48[/b][/url]

Szerelem van a levegőben! A tavasz beköszönte óta nem látok mást, csak szerelmesen turbékoló párokat. A május valami miatt módfelett kedvezhetett a hormonoknak, vagy a csillagok álltak túl jól, de bármerre nézek, mindenhol andalgó párocskákat pillantok meg. Én sosem voltam az a hősszerelmes típus, tökéletesen elvoltam egyedül, s nem is vágytam valakire, aki esetleg visszafog. Mert valljuk be, hogyha az ember lánya kapcsolatban él, akkor már nem lehet önző, nem gondolhat csak magára, hanem a másik felet is előtérbe kell helyeznie. Nos. Mivel én jelenleg a festészeti pályafutásom építgetésén dolgozom, nem érek rá olyan butaságokra, mint a szerelem. Valójában, magamnak sem merem bevallani, de félek tőle, mivel az emberek többsége fél attól, amit nem ismer. Nekem pedig ezzel kapcsolatban minden, hangsúlyozom, minden ismeretlen. Egy tipikus jó kislány vagyok, de nekem ez tökéletesen megfelel!
A teljes festőkészletemmel felszerelkezve sétálok éppen a közeli csónakház felé. A sok pár láttán egy új sorozat terve bontakozott ki bennem, melynek témája mi más is lehetne, mint a szerelem. Képek sokasága futott végig előző éjszaka a lelki szemeim előtt, s most kitörő lelkesedéssel, mint egy málhás szamár, sétálok a tópartra. Szerény véleményem és eddigi tapasztalataim szerint, itt igen sokan fordulnak meg, s a táj is fantasztikus hátteret ad. Azok a színek! Hajam felkontyolva, s egy piros kendővel van felfogva, hogy vörös fürtjeim ne zavarjanak a munkában. Kantáros farmer nadrágom egyik pántja lecsúszva, melyet képtelen vagyok megigazítani a kezemben cipelt eszközök miatt. Arcom kipirult a sétától és a cipekedéstől. Egy megfelelőnek tűnő helyen, egy nagy sóhajtás kíséretében lerakom az állványt, majd széles mosollyal nyugtázom, hogy megtaláltam a tökéletes helyet. Egy apró, kósza, hullámos hajtincs kiszabadul a kendő alól, s arcom elé  omlik, de nem foglalkozok vele, mivel elvesztem a színek, formák és a kompozíciók sokaságában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852143#post852143][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.03. 20:25[/b][/url]

s á r i k a
kicsit útban vagy

Már egy ideje hajigálom ezt az átokverte labdát, zsibbad is a karom rendesen, Rém persze, a menhely legkomiszabb lakója kicsit sem fárad. Az elején még odalent álltam a dimbes-dombos fűben, és onnan dobálgattam a pöttyöst, de miután a bullmasztiff végig fáradhatatlan lelkesedéssel hordta vissza az egyre nyálasabb undormányt, úgy döntöttem, itt az idő nehezített pályára kapcsolni.
A csónakház emeleti korlátjára könyökölve várom, hogy a négylábú gyermek századjára is visszahozza azt a csudijó kereket, amikor megpillantok egy vörös hajzuhatagot - meg a vele érkező szolid kis pakkot. Nem tűnik fel neki, de piszok arcátlanul bámulom; már nem azért, mert neveletlen vagy neadjisten bunkó paraszt lennék - pedig az vagyok -, hanem, mert Rém kishíján elgázolja, ahogy termetes pofájából földig érő nyálcsíkkal, nagy boldogan rohan felém. Én közben lejjebb ereszkedek, szinte elbújok a korlát mögé, hátha eggyé válhatok a föld színével, és csak a fedezékem mögül, homlokráncolva és alig-alig nyitva tartott szemekkel merem követni az eseményeket.
- Huh, pajti, ez meredek volt - mondom aztán a megérkező kutyának, de nagyon úgy tűnik, hogy pont leszarja, mit gondolok, csak dobjam már el újra a játékát. - Jól van már, jól van, na, mindjárt, hát nyughass már egy kicsit, hé! Előbb kell egy célpont...
Pillantásom körbejárja a messze nyúló zöld területet, és bár túlhalad a kis vörös festőpalántán, csakhamar vissza is talál hozzá. A francba. Teketóriázok egy kicsit, számolgatok, mint az ovisok szoktak, kéne, nem kéne, mi van, ha fejbecsűröm, aztán valami baja lesz szegénynek, vagy lendületből ráveti magát Rém, és tessék, akkor is baja eshet, eltaknyol, megüti a fejét, aztán itt nekem örökre elnémul, megvakul, süket lesz, kitöri a bokáját, meg amúgy is, bárhogy máshogy is megszólíthatnám, hello, szia, tudom, nem kérdezted, de zseni vagyok modellben, vetkőzök, öltözök, referenciám is van, és amúgy tök tetszik a hajad, szép a színe, izé, láttam, hogy csak most jöttél, de jó lenne, ha összepakolnál, és eljönnél velem kávézni egyet. Vagy inkább whiskeyzni, mer'hát kicsit alkoholistában nyomom mostanság...
Oh, man, még a gondolatörvény végére sem érek, a labda már repül, úgy, retek nyálasan, igen, a kis vörös feje felé. Én meg a fogamat szívva figyelem, vajon mekkora károkat okozok mindjárt. Ha megúszom, és a labda a tervezetteknek megfelelően a leányzó mellé, a fűbe érkezik meg, akkor intésre emelem a jobbom, hátha ide fordítja az arcát, és észrevesz. Ha nem, és ájultan esik össze, akkor asszem már itt sem vagyok, mert éppen kettesével szedem a lépcsőfokokat, hogy rohanhassak. Már nem el a naplementébe, hanem hozzá, hogy újraéleszthessem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852177#post852177][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.04. 08:43[/b][/url]

A festőállvány egy nagy csattanással esik a földre. Annyira elméláztam – igen, tipikus művészlélek -, hogy kicsúszott a kezemből. Egyik szememet becsuktam a számomra tompa hang hallatán és kisebb grimaszt vágtam. Körbetekintettem, s igen, szinte minden szem rám szegeződött, amit nagyon nem kedvelek. Eddigi arcpírom tovább fokozódott ennek láttán, lesütött tekintettel guggoltam le, s tettem le a vállamon lógó táskát, melyben az ecsetek, festékek, és egyéb szükséges eszközök voltak. – Gratulálok! – motyogtam magamban magamnak. Ekkor egy kutya rohant el mellettem, s ha még egy picit közelebb jön, akkor fellök, ami valljuk be, tetőzte volna a szerencsétlenségemet. Mivel nem történt baleset, így nem foglalkoztam a kutyával, hanem a hónom alól kivettem a vásznat is, majd óvatosan a fűbe helyeztem, s félve pillantottam fel. Szerencsére nem voltam túl érdekes, így mindenki újra a saját dolgával volt elfoglalva. Ennek örömére egy elégedett mosoly futott át arcomon, majd felegyenesedtem, s csípőre tettem mind a két kezem. Nadrágom pántjával továbbra sem foglalkozva tekintettem újra körbe a tóparton, amikor is egy labda száguldott el a fejem mellett, majd a vászon közepébe csapódott, amit át is szakított. Egyrészt úgy gondolom, hogy az Istenek ma velem vannak, mivel ahogy a kutya, úgy a labda is majdnem telibe talált, de megúsztam. Éreztem, ahogy valami kellemetlen, átlátszó dolog csattan a vállamra, de jobban lekötött az, hogy az egyetlen lehozott vásznamon egy hatalmas lyuk tátong. Fejemben egy kisebb szitkozódás áradat hangzott el, majd gondolkodás nélkül hajoltam le, s vettem fel a labdát a földről. Egy fintor futott végig arcomon, amikor a nyáltenger a tenyerembe ömlött, s ekkor nyugtáztam azt is, hogy a vállamon is kutyanyál pihen. Dühösen, kékjeimből szikrákat szórva fordultam abba az irányba, ahonnan a labdás nyál érkezett, majd meg is pillantottam az egyetlen embert, aki dobhatta. Tagadni sem tudta volna, hogy ő volt, mivel a kutya abból az irányból loholt éppen felém. Lelki szemeim előtt végig futott, hogy nekem ront és én seggre ülök, de nagyobb volt bennem a düh, mint a popsifájdalomtól való félelem. Ajkaimat összeszorítva, nagyon koncentrálva, teljes erőből küldtem meg a labdát a férfi felé. Szerencséjére nagyon rosszul célzok, így a labda mellette elsuhanva csapódott a csónakháznak. Továbbra is dühös tekintettel méregetem támadómat, majd jobbommal körbe mutatok a területen, így jelezve, hogy marha nagy hely van még körülöttem.
- Komoly? Csak erre tudtad dobni azt nyálkupacot?! Nem elég nagy ez a tópart?! Nézd meg mit műveltél!- mondandóm közben – nagyon igyekeztem érthetően, artikuláltan beszélni - felé lépkedek, majd megállok előtte. Utolsó mondatomnál a vászon felé mutatok, majd egy nagy sóhaj tör fel belőlem. Akkor ennyit a mai festésről… Motyogok még valamit arról, hogy elrontottadazegésznapomatésmostutállakpedignemisismerlek, közben hátat fordítok és a cuccaim felé indulok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852217#post852217][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.04. 16:43[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852220#post852220][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.04. 17:20[/b][/url]

Dühösen távolodom a pasitól, de ekkor – igaz halkan – de meghallom, hogy hozzám szól. A kérdés hallatán nem tudom eldönteni, hogy jól hallottam-e, s mikor nyugtáztam, hogy valóban kérdő mondatnak hatott, akkor újabb dilemma támadt bennem, hogy sírjak vagy nevessek. Bocsi?! Annyira meglep a reakciója, hogy elnevetem magam. Ő hátulról mindössze annyit láthat, hogy felső testem reszket, mely alapján akár sírhatnék is. De ha szemben lennénk egymással, akkor láthatná, hogy szemeim is mosolyognak, az addigi düh szinte teljesen szerte is foszlott. Szerencsére sose voltam egy haragtartó típus, illetve túl könnyen meg lehetett békíteni, ahogy azt a jelen példa is mutatja. Aztán folytatja… Nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mögöttem áll egy férfi, aki cseppet sem tűnt esetlen típusnak – igaz annyira nem néztem meg alaposan -, de közben pedig mégis úgy viselkedik. Annyira groteszk a helyzet, hogy az már vicces. Indulnék tovább, de újra meghallom hangját, mely egyre közelebbinek tűnik, így nem mozdulok. Mellkasom előtt összefont karokkal, meglepett tekintettel, oldalra biccentett fejjel hallgatom. Utolsó mondata villámcsapásként ér, érzem, ahogy arcomat elönti a pír. Nem szoktam meg, hogy egy férfi bókol nekem. Lefagyok. Fejemben ismétlődnek a szavai ismerkedtem, nagyon szép vagy – újra és újra. Lassan felé fordulok, de merev, zárt testtartásom nem változik.
- Tessék?! – kérdem. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy jól hallottam, amit mondott, s nem csak félre hallottam valamit. Sajnos az nálam olykor megesik, s okozott ez már néhány kellemetlen pillanatot az elmúlt 22 évem alatt. Ekkor kutyája robog oda hozzánk, szájában az ominózus labdával, amit le is pakol gazdája lába elé. Ekkor tudatosul bennem, hogy továbbra is tiszta nyál a fehér pólóm, így hirtelen oda kapom tekintetem, s kezemmel megpróbálom eltűntetni, de az csak még jobban szétkenődik. Hamar újra fogja gondolni a pasi a szép vagy kijelentését. Fejemben közben még egy kérdés zakatol, amit nem terveztem, de kimondtam hangosan.
- Mi a fene történik most? – rémülten tekintek fel az előttem álló férfire, s kékjeimet az ő szemébe fúrom, várva valami reakciót. Ez most komoly?! Én hülye-hülye-hülye…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852335#post852335][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.07. 17:45[/b][/url]

s á r i k a
kicsit útban vagy

Nem baj, hogy a hátának kell beszélnem, tényleg, nem zavar, igazából tetszik ebből a szögből is, úgyhogy szívesen teszem. Mondjuk, az, hogy reszket a válla, nem tudom, mennyire jó jel, remélem, nem a nagyobb jóért beáldozott vásznát siratja, mert menten elsírom magam én is. Ugyanis, mint minden valamire való férfi, úgy kérlek, én is kikészülök a könnyben úszó női tekintetektől, amikkel sem hirtelen, sem azután, hogy felocsódtam volna a látványból nem tudok mit kezdeni. A férfi egy síró nővel szemben fegyvertelen, megmondta apám is, szóval voltaképpen ez a helyzet meg a böszme tanulság.
Aztán a kantáros gatya gazdájával együtt felém fordul, az én féltő tekintetem meg azonnal az övébe furakszik. Dehát láthatólag nem sírt. Nevetett. A kis...
- Nagyon szép vagy - ismétlem meg előző szavaimat, a hangerőmön mit sem emelve. Kissé mintha összezavarodtam volna, lerí az arcomról, hogy magam sem értem, miért is mondom el újra, mint valami eminens kisdiák, pláne, hogy amúgy sohasem szoktam ilyen direkt módon szembedicsérni a nőket. Meg nagy károkat sem teszek bennük - általában. Homlokomon sűrű ránchalom gyűlik, miközben a számat beharapva nézem a vöröst.
Látom a pánikot a szemében. Említettem már, hogy a síró nők után a most mihez kezdjek listám második pontján a rémültszemű nők állnak?
- Hát... - kezdeném, de közben Rém is megérkezik, hogy pofájában a nyálas labdával körül se nézve böködni kezdje a kezem. Valamiféle, az életről is lemondott, segélykérő pillantást küldök felé, de hiába, mert ő csak néz a nagy, bamba szemével, várja, hogy megnyünyürgessem kicsit azt az óriási fejét, utána meg, hogy legyek már oly jó, és küldjem meg a labdáját olyan messzire, amilyenre csak gyönge emberi testem tudja. Elbabrálok egy-két percet vele, csak semmi sietség, aztán eleget téve minden könyörgésének, kipipálom egy kis időre a dajkálását. Elnyíló ajkakkal nézek vissza Vörösre. - Együtt vacsorázhatnánk egyik este, például holnap, ha van hozzá kedved, és természetesen - pillantok el a megszaggatott vászon felé - megtéríteném a károdat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852340#post852340][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.07. 20:04[/b][/url]

Bármennyire is meglepő számomra, valóban jól hallottam. Újra elmondja, hogy szép vagyok, én pedig továbbra sem tudok ezzel mit kezdeni. Ahogy mélyen szemembe néz, az zavarba hoz, de állom pillantását. Vagyis inkább nem tudom nem fenntartani a szemkontaktust, mivel van valami a szemében, ami hú. Elkötelezetten hiszek benne, hogy a szem a lélek tükre, s abból szinte mindent ki lehet olvasni, ő pedig most úgy fest, mint aki igazat mond, bármennyire is nehezen hiszem el. Nyelek egy nagyot, s csak ezután tudok egy értelmesnek tűnő mondatot kifacsarni magamból. - Köszönöm szépen, kedves vagy!- zavaromban képtelen vagyok teljes mértékben figyelni beszédemre, így ha eddig nem tűnt fel neki beszédproblémám, akkor majd most szembesül vele. Érthető amit mondok, csak nem cseng olyan szépen. Ettől most még ráadásul kellemetlenül is érzem magam, s motoszkál bennem egy olyan gondolat, hogy ezzel tuti megrémítem. A véletlen kicsúszott kérdés is csak ront a helyzeten, de amikor válaszolna rá, a csöpp vérebe szakítja félbe, s ezzel kicsit enyhít a kellemetlen szituáción. Pont jól jött a kutya támadása, így kissé oldalra fordulva, halkan kifújhattam a levegőt, melyet eddig bent tartottam. Észre sem vettem, hogy elfelejtettem normálisan lélegezni. Veszek néhány mély levegőt, majd az előttem álló férfire szegezem tekintetem. Figyelem, ahogy a kutyával foglalkozik, s ha ő nem dobja el azt a labdát, akkor én rúgok bele egy hatalmasat, hogy az a szerencsétlen állat boldog legyen. Ezt követően egy újabb olyan mondat hangzik el, melyre szerintem nincs az a nő, aki egy ilyen random találkozás alkalmával számítana. Meglepetten pislogok rá, szemöldököm magasra szökik, majd elnevetem magam. - Te most szórakozol velem! - nem kérdezem, inkább megállapításként közlöm. Körbe tekintek, hogy ki figyeli ezt a kis műsort, de sehol nem látok nevetésben kitörő haverokat. Szegényemnek nincs könnyű dolga, hogyha ezt komolyan gondolja, melynek fő oka, hogy képtelen vagyok elhinni, hogy egy ilyen pasit érdekelhetek. Ahogy közelebbről megnéztem ő nem egy kategória velem…szerintem. Ha jól sejtem, akkor bármelyik nő utána dobná a bugyiját, de én meg nem az a fajta vagyok. - Tisztázzuk, ez milyen jellegű vacsora lenne?! Ha el akarnál adni nekem valamit, akkor rossz helyen kopogtatsz. Szegény, meg nem értett művész vagyok! – mosolygok rá azzal a tipikus, irtó cuki mosolyommal, melynek köszönhetően arcom két oldalán apró gödröcskék jelennek meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852385#post852385][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.09. 07:39[/b][/url]

s á r i k a
kicsit útban vagy

Most először tűnik fel a beszédhibája. Tekintetem szájára esik, és míg beszél, én hangot formáló ajkának elnagyolt mozgását követem. Nem szólok semmit, egyáltalán, nem is foglalkozom ilyesmivel, bár azzal tisztában vagyok, hogy benne ez komoly önértékelési galibákat hozhat a felszínre.
- Mi? - kérdezek vissza grimaszba fulladt arccal, és vele együtt én is körbenézek, hátha észreveszek egy minket fényképező kínai turistacsoportot. Nem nyert. Fokozódó értetlenségemben a homlokomon gyűlő ráncoknak esélyük sincsen kisimulni, sőt, lassan mintha minden létező izmom befeszülne a fejemen. Lelki szemeimmel képes vagyok kívülről látni magamat, és hát el kell mondjam, most épp nem nyújtok valami szép látványt. Elnyíló szájjal és morózus, hunyorgó szemekkel figyelem a vöröst, miközben azon filózom, vajon teljesen ép-e fejben, vagy úgy egybként a beszédhibája jelenti a legkisebb gondunkat. - Na várj. Te most komolyan azt hiszed, hogy én viccből szarakodok itt veled? - a véleményemet tükröző félhangos nevetéssel ingatom meg a fejem, majd hitetlenül mosolygó szemekkel visszapillantok rá. - Nagyon nagy vagy, ez jó. Ja, zseni.
Míg tekintetemmel őt méregetem, karjaimat lazán egymásba fonom mellkasom előtt, és bár időközben a lassan egész testében nyálas Rém is visszatér köreinkbe, most épp nem vagyok hajlandó vele foglalkozni. Támassza csak rám bitangméretű mancsát jelezvén, hogy itt van, és nyüszítsen is oly kérlelőn, ahogy hisztikézés közben torkaszakadtából szokott, persze, nem érdekel, mert most komoly dolgokról van szó, ami teljes embert kíván.
- Részemről, ha tényleg érdekel - vonom fel a szemöldökömet, mintha megerősítésre volna szükségem, de erről szó sincs - én olyan jellegűre gondoltam, ahol ha minden jól megy, az este végére sikerül úgy bevágódnom nálad, hogy miután hazakísértelek, minden porcikádban búcsúcsókért epekedj.
Tekintetemet el nem választanám az övétől, ha orcáin nem jelennének meg az apró kis mosolygödrök, amik láttán nekem is oldalas félmosolyra húzódik a szám. A szpecnazban volt, hogy megkaptam néha, hogy nem vagyok a szavak embere, aztán meg, hogy meggondolatlanul kimondok mindent, ami bennem van, de az az igazság, hogy nem sok értelmét látom a titkolózásnak. Tetszik nekem ez a lány és vele akarom tölteni a holnap estét, nem nagy ügy. Persze, lehet, hogy mások körülményes finomsággal közelednek a nőkhöz, nem mondom, hogy nem... csak azt, hogy én nem mások vagyok.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852386#post852386][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.09. 09:24[/b][/url]

Úgy tűnik, hogy a reakcióim feszültséget váltanak ki belőle, legalábbis arcának mimikája erről tanúskodik, majd a hozzám intézett kissé nyersebb kérdés fejbe vág. Nevetése és a látottak miatt elszégyellem magam. - Hát… - kezdenék bele, bár én sem tudom, hogy mibe, így inkább csendben maradok. Amikor szembesülök vele, hogy ez a férfi nem szórakozik, s komolyan gondolja minden egyes szavát, hirtelen szédülni kezdek. Nem, nem az a fajta, mint amikor hirtelen állsz fel, s forogni kezd a szoba. Ez az a fajta szédülés vagy inkább gyengeség, amikor tisztán látsz mindent, azonban kótyagos a fejed, s kicsit tompábbak a külvilágból érkező hangok. Ez az a fajta szédülés, amikor saját magadnak okozol kellemetlen pillanatokat, s csinálsz magadból idiótát egy másik ember szemében. A kérdésemre adott válasza letaglóz, de mikor búcsúcsókot említ akkor a szédülésem tovább fokozódik. Mosolyomra mosollyal reagál, ami talán arra enged következtetni, hogy még nem halott az ügy. A 22 évem alatt sosem éltem meg ilyen szituációt, s tudom, hogy örökre az emlékezetembe fog égni, még akkor is, hogyha ebből semmi nem lesz. Közelebb lépek hozzá, majd jobbomat összefont karjára helyezem.
- Bocsánat! – hangom gyengéd, szinte suttogó. Szemeimet pár pillanatra lesütöm, majd újra rá pillantok bocsánatkérő bociszemekkel. Ahogy húzom le kezemet karjáról, akaratlanul simítom meg izmos alkarját. Egy nagyot nyelek, de próbálom leplezni. Semmi rutinom nincs a pasikkal kapcsolatban. Egy rövidke párkapcsolatom volt, aminek nagyjából két éve lett vége. Egy szintén hallássérült sráccal voltam együtt pár hónapot, de teljesen más érdeklődésünk miatt jobbnak láttuk, hogyha elengedjük egymás kezét. Nos tapasztalatok híján igyekszem csak magamat adni, s bízom benne, hogy az is elegendő. Egy gondolat fut végig fejemben, mely miatt egy huncut mosoly ül ki arcomra. Kissé beharapom alsó ajkam, majd töretlen mosollyal szólok újra a férfihez. - De remélem az olyan búcsúcsók lesz, hogy megemelkedik a jobb lábam, tudod, mint a filmekben. - fürkésző tekintettel várom reakcióját, majd ráeszmélek, hogy Isten igazából még a nevét sem tudom. - Egyébként… Bogi! – jobbomat nyújtom felé, s már teljesen meg is feledkezek arról, hogy egyébként dühösnek kellene lennem az elszakított vászonért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852925#post852925][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.20. 12:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=852952#post852952][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.20. 17:45[/b][/url]

Gesztusaiból és reakcióiból valamiért az fogalmazódik meg bennem, hogy nem újkeletű számára az ilyen jellegű szituáció. Mikor hozzá érek, akkor szeme se rebben, mintha semmi érdemleges nem történ volna. Bár könnyen megeshet, hogy én tulajdonítok nagyobb jelentőséget az érintésnek, mint kellene. Azért nem szabad elfelejteni, hogy milyen jelentősége lehet, s mennyi mindent el is árulhat két fél kapcsolatáról. Számomra az érintések nagyon fontosak, s számtalan információt közvetítenek. Lehet a halláskárosodás miatt, de valamiért a taktilis ingerlés rám erősebben hat, mint egy másik emberre, ezt már sikerült megfigyelnem. Pont emiatt kéne talán irtóznom a testi kontaktusoktól, azonban én inkább keresem és gerjesztem őket. Tudom, furcsa egy teremtés vagyok, de mennyivel unalmasabb lennék, ha nem ilyen lennék.
Közel hajol hozzám, s orrunk szinte összeér, mely közelség számomra váratlan. A búcsúcsókos megjegyzése után azonban nem is tudom mire számítottam. Tekintetem továbbra sem tudom elvenni övéről, s a közelség miatt még inkább elveszek benne. Gyengéden beharapom alsó ajkam. Nem érzem magam kellemetlenül, de mégis szokatlan számomra ez a szituáció, s ahelyett, hogy javulna a helyzet, ő még tovább „rontja”. Ahogy a csókról beszél, kellemes bizsergés járja át egész testemet. Szinte levegőt is elfelejtek venni. Képtelen vagyok irányítani a reakcióimat, az is megfogalmazódik bennem, hogyha most megcsókolna… Aztán elhúzódik tőlem, és a fejemben tomboló tehetetlenség is csillapodni kezd. Akaratlanul egy mély sóhaj tör fel belőlem, amikor már képes vagyok újra lélegezni.
- Ardo? – kérdezek vissza a név hallatán, mivel az elmúlt 22 évem alatt még sosem hallottam. - Ez milyen nemzetiségű név? – Igazából nem lepődök már meg semmin, mivel az iskolában is elég színes az etnikumok felhozatala. Amit én személy szerint nagyon élvezek, s értékelek is. Nagyon imponáló, hogy nem engedi el a vásznas kérdést, s mindenáron meg szeretné téríteni a káromat. Egy bájos mosoly kúszik arcomra, apró mosolygó gödröcskéimet a felszínre hozva. - Általában rendelni szoktam őket, vagy ha egy nagyobb városban járok, akkor keresek fel egy művészellátót. - válaszolok neki, majd ekkor egy Isteni sugallat hatására széles és módfelett huncut mosoly kúszik arcomra. Mellkasom előtt összefonom karjaimat, kissé oldalra biccentem fejemet, s arcát fürkészem. - Nem vásznat kérek, hanem, hogy legyél a modellem. Akt modellem… - újfent beharapom alsó ajkam, így próbálva megakadályozni a kitörni készülő kuncogást. - Nos? Mit szólsz? –

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=853444#post853444][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.28. 11:21[/b][/url]

Sóhaja hallatán számat széles vigyorra húzom, majd, mintegy feloldozva őt bűnei alól, elhátrálva tőle visszaegyenesedem. Csúfos játékot űzök vele, érzem én is, de mentségemre legyen, Catherine óta senki sem keltette fel így az érdeklődésemet. Néha már hajlamos voltam azt gondolni, hogy valami baj van velem, aszexuális lettem meg ilyen őrültségek, de szeretnék megnyugtatni mindenkit: hát nyilván nem.
- Hmm, leginkább orosz - mormogom az orrom alatt elgondolkodva, és még a pillantásomat is az égbe emelem közben. Furcsa látványt nyújthatok, ahogy itt merengek egy olyan egyszerű kérdésen, mint a saját származásom, de mit csináljak, mikor a szívem legvalódibb igazsága szerint előbb lennék orosz, mintsem magyar? Nehéz ügy. Habár úgy emlékszem, hogy már az itthoni Honvédelmi Minisztérium gyakorlóterén is elhangzott az Ardo, még tizennégy éves korom környékén, a megszólítást mégis inkább a szpecnazhoz kötöm. Melegséggel eltelt szemekkel vonom meg végül a vállam, majd visszapillantok Bogira. - Nehogy komolyan vedd! Radetzky gyerek vagyok, abszolúte Hungarian, ami nagy kár, dehát ittas volt a gólya és irányt tévesztett.
Az a balga jószág... mennyivel könnyebb lett volna sok esetben! Már majdnem beleveszek a mi lett volna, ha kezdetű eposzi gondolatáradatba, mikor a kislány bociszemeibe már-már ijesztő huncutság költözik. Mi az isten? Bal szemöldökömet felvonom, úgy figyelem, vajon mi fog kibukni a száján.
A felvetésre aztán elvigyorodom, és letükrözve előző mozdulatát én is oldalra billentem a fejem.
- Pont itt? - kérdezek vissza incselkedve, és míg körbepillantok az egyre több lelket bevonzó zöldövezetben, jobbommal már nyúlok is a tarkómhoz, hogy ha úgy dönt, azzal a lendülettel húzzam is le magamról a felsőt. - Ahhoz, hogy engem zavarba hozz, még sokat kell gyakorolnod, cicám - jegyzem meg pimaszul, aztán megkomolyodó tekintetemmel az övébe bújok. - Hányra mehetek érted holnap este?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=853451#post853451][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.09.28. 13:22[/b][/url]

Meghökkenek, amikor közli velem, hogy orosz, hiszen nem oroszos a kinézete. Igaz, még nem találkoztam orosszal, de a fejemben lévő kép az orosz pasikról nem ilyen. Bár, ha jobban belegondolok, orosz katonának simán el tudnám képzelni. Jesszus de szexi lehetne egyenruhában. A gondolattól egy kisebb nyögés tör fel belőlem, amit észre sem veszek. Az elrévedésemből végül az térít vissza, hogy közli velem, hogy egyébként magyar. - Radetzky? Honnan lehet ismerős nekem ez a név?- A gólyás eszmefuttatáson felkuncogok, bár ez alapján annyira nem örül magyarságának, s inkább húzna más irányba. Jobban belegondolva én is sokkal szívesebben lennék olasz, mint magyar. Annyira nagyon imádom azt a kultúrát, hogy bármikor csomagolnék és mennék. Egy gond van, mégpedig, hogy nem beszélek semmilyen idegen nyelvet. Voltak próbálkozásaim, de mivel még a magyar is olykor-olykor nehézkes, így az idegen nyelvnek inkább neki sem estem úgy rendesen.
Az aktos ötletem nem rémiszti meg, sőt még incselkedni is támad kedve. A pont itt kérdése hallatán látványosan körbe tekintek, mutató ujjammal megütögetem párszor ajkamat, majd összefonom karjaimat. - Nos, mivel esélyesen közszeméremsértést követnél el, így ezt most nem erőltetném.- mondat közben közelebb lépek hozzá, majd tarkójánál lévő karját megfogom, s teste mellé kezdem húzni, így is jelezve, hogy nem kell vetkőznie. - Egy sötét szoba megfelelő világítással sokkal ideálisabb lenne...- Úgy érzem, hogy ráéreztem a kis játékra, melyet űz, s kifejezetten élvezem is, bármennyire is tőlem idegennek tűnik. A cicám szó hallatán hirtelen megemelkednek szemöldökeim egy röpke pillanatra. - Akkor gyakorlok, elvileg az teszi a mestert… – huncut mosolyom töretlenül terül el arcomon, s tekintetem is ezt illetve még mást is sugároz. Amikor azonban az ő arckifejezése komollyá válik, az én arcomról is eltűnik a huncutság. - Öhm.. 7 óra? – kérdem, s érzem, hogy izgalom járja át egész testem. Ebből tényleg randi lesz?! Vele?! Hát ma már megérte felkelni…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=853489#post853489][b]Radetzky Bernárd - 2022.09.29. 12:06[/b][/url]

Ja, igen, a családnevem. Hajlamos vagyok elfeledkezni a Radetzky név jelentőségéről, már ami a magyar vonatkozását illeti, hiszen felnőtt életem javában nem tartózkodtam itthon, és ha már itt tartunk, azt is érdemesnek tartom megjegyezni, hogy a határon túl a kutya nem ismer minket. Oroszhonban meg aztán depláne, hogy nem, ott te ugyanaz a szarevő vagy, mint bármelyik másik külföldi katona, ha Radetzkynek születtél, ha nem.
- Fogalmam sincs - adom az ártatlan rácsodálkozást, mert semmi kedvem a Minisztériumot a kezében tartó nagybátyámról meg a Legfelsőbb Mágikus Bíróság fejeként tetszelgő jóapámról diskurálni ezzel a kis vörössel. Éppen elégszer futom újra ugyanazokat a köröket, szóval most kösz' de nem.
- Juj, hát olyannak tűnök, aki otrombán megsérti azokat az aranyapáink által igen alaposan és nem kevesebb körültekintéssel meghozott szabályokat és törvényrendeleteket? - kérdezek vissza már-már sértettséget sejtetően magasra húzott szemöldökökkel, karjaimat egymásba fonva. Az a helyzet, hogy túlságosan is élvezem ezt a játékot, és bár próbálom hozni a jófiút, már ezalatt a röpke idő alatt is kibukott belőlem a valódi énem. Az a se rossz, se jó, senki sem tudja, milyen ember - sejtelmem sincs, Bogi mit gondolhat rólam. Mondjuk mellékes is, mert a legkevésbé sem érdekel, amíg így néz rám, és egy percet sem bír ki anélkül, hogy hozzám érne. Zsenge még, üde és nagyon szexi.
- Bírom a lelkesedésed - jegyzem meg vigyorogva. Az elégedettség minden vonásomba befészkel, és míg érintésének engedve visszaejtem magam mellé a kezem, annak is külön figyelmet szentelek, hogy még véletlenül se érjek hozzá. Mintha tisztelettudó gyerek lennék, pedig csak az őrületbe akarom kergetni. Kiszélesedő ajkakkal pillantok le rá. - Nem félsz, hogy olyat fogsz látni, ami majd csúnyán megrémít?
Mert fog, és kétségem sincs affelől, hogy gyorsan rákap majd az ízére, de most még játszadozhatok vele egy kicsikét - mindkettőnk örömére. Ehhez a tendenciához pedig ragaszkodom, bárhova is sodorjon minket az élet. Sötét szobába megfelelő világítással vagy az étterem mosdójába fehér fénnyel, nekem majdhogynem mindegy.
Kissé előrébb dőlök, és a holnapi találkozásunk miatt máris csillogó szemekkel belenézek az övébe.
- Ne várass sokáig - mondom jól artikuláltan, azután összeszedem Rémet, és elindulok vele a menhely felé. Néhány méterig se bírom, egyik pillanatról a másikra teljes testemmel visszafordulok, hogy zsebretett kezekkel, szemtelenül bámulhassam még egy kicsit Bogit, aztán viszont már ott sem vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=853848#post853848][b]Araczki Boglárka Sára - 2022.10.04. 17:56[/b][/url]

Jót derülök azon, hogy mennyire nem érdeklik a szabályok, legalábbis látszólag. A közszeméremsértéses megjegyzésemre is csak egy sokat sejtető választ ad. Mimikájával próbálja komolyra venni a figurát, de képtelen vagyok mosolygás nélkül, póker arccal folytatni ezt a beszélgetést. Minden egyes hozzá intézett kérdésemre és mondatomra képes valami olyat reagálni, ami meghökkent, megmosolyogtat vagy éppen zavarba hoz. Annyira váratlan ez az egész szituáció, s bevallom nőiesen, hogy amikor reggel felébredtem, nem gondoltam volna, hogy ma még randira invitál egy ilyen férfi. Őszintén megmondva nem is tudok mit kezdeni ezzel az egész helyzettel, illetve a látszólagos nagyobb korkülönbséggel. Soha nem volt ilyen szituációban részem, de végülis, hogy lett volna, amikor elszeparáltam magam a társadalom nagy részétől, egy apró burokban éltem, s köszönöm szépen nekem teljesen tökéletes volt ott… egészen mostanáig. Nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezetes lehet – a nehézségek ellenére is – közösségben lenni. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha egy ilyen férfi leszólít, ráadásul találkozni szeretne velem. Megfordult a fejemben, hogy lehet csak szórakozni akar, mindenféle értelemben, de muszáj sodródnom az árral, bármennyire is félelmetesnek tűnik most. Félek-e, hogy olyat fogok látni, ami megrémít? Nem. Ez az egész helyzet rémít meg, hiszen ami új, az egyben félelmetes is tud lenni, de közben nagyon izgalmas. Amikor búcsúzik elfog egy furcsa érzés. Egyrészt még szívesen elidőztem volna a társaságában, másrészt összeszorul a gyomrom a gondolattól, hogy holnap én randevúzni fogok vele. Mellkasom előtt összefont karokkal figyelem ahogy távolodik, mellette a kutyája boldogan csaholva lépked. Elpirulok, amikor hirtelen újra teljes testével felém fordul, s úgy néz rám, ahogy férfi talán még sosem. Mikor újra hátat fordít odalépek a földön heverő dolgaimhoz, leülök a fűbe, s elrévedt tekintettel, mosolyogva bámulok a semmibe, miközben pillangókkal a gyomromban gondolok a holnapra.

/ /