Adri

-Ez valami gyönyörű Annyira zöld volt minden, annyira természetes. Érzem, ahogy a nap melege nyaldossa az arcom. Lefekszem a fűbe és nem törődök azzal, hogy mások kinevetnek. Csak szívom a friss levegőt és ellazulok. Jól esik így órák után a pihenés és most először járok itt.
 Kezd sötétedni, lassan be kéne mennem. Nem akarom itt hagyni ezt a csodát.
Itt tart valami. úgy döntök, kihagyom a vacsorát, úgysem vagyok éhes. Valami mozog az erdő elején. Valami, ami nagyon kíváncsivá tesz. Elindulok az irányába, de valaki megfogja a karom, és elkezd visszafelé húzni, mondván,
biztos csak megőrültem. Tudom, mit láttam és nem fogom annyiban hagyni.
 A valamit meg fogom találni, hívogat az erdő belseje felé. Szeretem Adrit,
 mint a testvéremet, de most nem vagyok őrült hangulatomban. Sokkal inkább izgatott és kíváncsi. Holnap újra eljövök ugyanekkor, ugyanide. Viszlát Valami!

      Reméli, hogy idén minden gyakorlati vizsgán csak egy bűbájt kell majd bemutatnia, csak azt az egyet, és akkor olyan gyönyörű bizonyítványa lesz, mint még soha senkinek. Ez a bűbáj pedig nem más mint…
… az Aguamenti! Nagy cucc, mi?
Nem. Határozottan nem.
Azonban, enélkül apró, és mókás terve a mai nap nem sikerült volna. De kezdjük a legelején.
Mivel nincs nyitott nap, így nem mehet a faluba, és meglógni sem akar, mert még mindig kicsit bőrkeménykedése van a pajzsok suvickolásától, pedig az nem ma volt. Szerencsére nem tölti ideje nagy részét büntetésekben, de mivel jó elefánt, nem felejt. Mintha csak valami listát írna, mit kell majd megbosszulnia. Eszébe sincs, szerencsére. Vissza a lényeghez.
A bűbájt ma többször is elvégezte, mert elunta, vagy megzavarták, de a lényeg egyre ment, hogy egy nagy terv részesei lehessenek. Mivel a tavacska a faluban van, amely innen messze, ásni nem áshat újat, mert akkor belerokkan, így megoldotta, kicsit másképp. Még otthon szerezte be hozzá a kelléket, és szerencsére a csomag sem volt túl nagy, befért a poggyászba, amikor visszaérkezett. Itt már elég volt egymaga, bár kicsit kifulladt benne, mikor is felállította. De így most, ennek örömére hűsölhet!
Egy fa ritkás, de hűs árnyékába telepedett le pár órája, amikor nekilátott a tervének. Üres délután tökéletes megtöltése. Erre amúgy is akadnak piknikkosarak, egy kicsit felturbózta. Elég a ködösítésből.
Adrián egészen a legközelebbi madaras üzletláncból idáig elcipelt egy gyerekmedencét (szerk.: kb 30 centi magas pocsolyázó), itt nagy küzdelmek, és varázsereje korlátait kijátszva megtöltötte amennyire bírta, és színes úszósortjában kényelmesen ücsörög benne. Mint holmi kiskirály. És nem érdekli, ki bámulja meg, ki nézi bolondnak. Apró birodalom, ami az övé.
Keleti kényelem nyugaton.
Még egy napszemüveg is ül az orrán hozzá. Vélhetően ez az egyik legfurább látvány, amit eddig látott bárki is az iskola falai között.

Adrián

      Szórakozottan mozgatja meg már lassan ráncosodó lábujjait, és halkan sóhajt. No nem amiatt, mert gondja lenne, szimplán a jólét szól belőle. Jó, ez nem egy flancos strand, sem egy Balaton, mégis.. mégis igencsak örül magának. Azt mondták, aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Kicsit mocorog, kicsit vált a testhelyzeten, hogy kényelmesebb legyen tomporának, mert, be kell vallania, hozhatott volna valami szivacsot alá. A medence alja vékony, érez minden göröngyöt és kavicskát, ami eddig a fű miatt nem volt szembetűnő, most aztán jól megmutatja magát. Kráterek lesznek ott a nap végére, de szerencsére annyit enged a medence mérete, hogy kényelmesebb pontra helyezze a súlyát. Kinyúlva keríti ujjai közé az italát, és ha nincs is benne apró ernyőcske, vagy épp tekergő szívószál, még így is igen kellemes számára. Kicsit nagyon.
Azt valahogy a nagy chill közepette simán megérti, hogy rajta kívül nemigen merészkedik erre még a kutya sem, ilyen időben és órában. Jó, hall hangokat, távolabbról, így legalább arról biztos, hogy nem kerül távoli helyre véletlenül, vannak még emberek a környékén. Azonban, így ez egy kissé mégis száraz, és unalmas. Maga mellé nyúlva, meglocsolja kicsit a felsőtestét, majd előre dőlve, a haját totálisan eláztatja, hogy a hőség kevésbé kínozza. Vizes tincseit hátra lapítja, mint egy olcsó maffiózó, és visszadőlve az eredeti állapotába, tovább kutakodik. A bogarakon, és pillangókon kívül nemigen lát mást, így az ő táncukkal mulatja az időt, és a kedvet, miközben észre sem veszi, hogy becserkészik. A fűben surranó láb hangjára emeli fel a fejét, és emeli el tekintetét a bogárháborúról, és felpislog az érketőre. Gúnyos szavak helyett kacaj fogadja, mire ő maga is elvigyorodik, és teljesen ülésbe húzza magát.
- Medence partit, kérem szépen. Csak.. kisebb költségvetéssel – néz szét a birodalmán, majd kinyúlva veregeti meg maga mellett a talajt.
- Csüccs le ide, a lábad simán bele tudod lógatni – mert hát, nem gondolja, hogy ő most bikiniben jött tök véletlen. De a láb az láb, mindig készen áll egy kis lógatásra.
- És mondd meg nékem, mégis mi cibált ide ki? Mármint nem zavarsz, sőőőt! Csak hát.. úgy néz ki, mindenki kidőlt – vagy valami olyasmi. Tény, hogy ez nagyon a véletlen műve. Vagy a kastélyé. Hallott már mendemondákat, hogy mikre képes a hely maga.

Adrián

- Medence parti mi? Hát aki megteheti... - Még mindig vigyorog mint a tejbetök, mert még mindig nem tudja elhinni, hogy valaki tényleg a rét közepén egy kacsaúsztatóban ücsörög. Csak úgy, buliból. Végül is érthető a dolog, de azért mégis, van más módja is annak, hogy az ember hűsöljön egy kicsit a melegben.
Miután leült, megszabadult gyorsan a szandáljától is, majd odébb rakta a fűben, hogy ne legyen útban. Lábait belelógatta a hideg vízbe, ami hát tény és való, hogy jól esett neki, bár igen csak vicces látványt nyújtott, ahogy a parton ül, de a lába tértől lefelé eltűnik a medencének csúfolt pocsolyában.
- Így gondoltad? - néz a fiúra. Bár máshogy nem igazán lehet érteni azt, hogy lógassa bele a lábát anélkül, hogy minden más ruhadarabja vizes lenne. Mondjuk meglehet, hogy akkor sem tiltakozna erősen, ha valaki egy vödör vízzel közelítene felé azzal a szándékkal, hogy nyakon önti vele.
- El nem fogod hinni, de az, hogy úgy nézek ki, mint aki két éve nem látott napot. Nem jöttek elő a szeplőim, pedig azok konkrétan a nyári nap első sugaraira elő szoktak bújni, és most sehol sincs egy sem... - Panaszos hangon beszél, mert ha egy valamit szeret a nyárban, akkor az az, hogy a számtalan szeplő jelenik meg az orra körül.
- Meg amúgy a fehér fal hozzám képest színes, olyannyira vagyok sápadt, s bár elég könnyen le tudok égni, de azért szeretnék szép színű lenni. - A mellette heverő táskájából szedi elő a naptejet, hogy bekenje minden kilátszó bőrfelületét, mert a világos bőr átka, hogy hajlamos a leégésre. Nagyon. Már pedig elégszer járt már úgy, hogy, hogy a hámló bőrét kellett kenegetnie, ami mindemellé még pokolian fájt is, és nem szeretné most is ezzel tölteni az idejét. Így aztán nagy alapossággal lát neki, először a karját keni be, aztán a mellkasát, végül az arcát. A hátával bénázik egy sort, de végül megoldja egymaga, és nem kell Adrián segítségét kérnie. A lábát majd csak akkor tervezi fehérre meszelni, miután megunta a hideg vizet, addig is, csak a combjára ken a napvédőből.

      Nem szokványos dolog, ezzel ő tökéletesen tisztában is van ugyan, de… miért lenne kötelező mindig is a megszokott dolgokat követnie? Persze, ezzel nem akar arra célozni, hogy ideje elővenni minden rosszat, de azért néha nem árt, ha kicsit kizökkenti a világot a komfortzónából. Mint ahogy most is. Tudja, hogy marha mulatságosan fest, ahogy a vidám és színes műanyag csodában ücsörög, de talán ez is volt a cél. Meg egy családit nagyon nehezen töltött volna meg. Hát ja.
- Jó, nincsenek bikinis csajok meg grillkaja, de.. egész jó eddig – húzza ki magát, mint a nagy emberek, akiknek hatalmas medencéje kb még a házukban sem fér el, és akkor az udvarról még nem is beszélt senki sem. Az viszont tényleg az ő érdeme, hogy idecipelte, és felállította. Jár neki a keksz. De ehelyett csendben követi tekintetével, ahogy a másik a kérést teljesítve ledobja magát mellé, és máris nekilát annak, hogy megszabadítsa lábfejeit a börtönüktől. Örül, hisz így benne van a mókában, bár általában a lány nem szokott visszakozni, ha olyanról van szó, ami a jó kedvet garantálja.
- Tökéletes, tökéletes – bólogat megerősítésként, mintha más módja is lenne a dolognak, vagy épp tényleg arra várt a másik, hogy megerősítést kapjon. Mint a gyerekek, amikor újat tanulnak. – Ugye mennyivel jobb így? – húzza arrébb magát kicsit, hogy kényelmes legyen azoknak a lábaknak is, és persze saját magának. Szerencsére, ha nem is magas a medence, annyi hely van benne, hogy a baba mellett – akinek ülnie kellene ebben a pancsolóban -, elfér a szülő is, hogy vigyázhasson rá.
- He? – emelkedik meg a szemöldöke, majd nem bántó, de mégis kutató tekintettel fut végig a lány szabad bőrfelületein, mintha annak nyomát keresné, amiről beszél. Komolyan, most komolyan?
- Nem is vagy fehér.. egészséges a színed, ééés.. ennyi. Meg megvannak a szeplők is. Haloványak kicsit, de na, nem lehet minden tökéletes! – neki nemigen van ilyesmije, maximum csak anyajegye, meg amúgy is. Nem szokott ő napozgatni, amikor kint van, és teszi a dolgát, éri nap bőven. És mondjuk ha még füvet is nyír, ott az edzés is.
- Jaj ti lányok, komolyan. Én ezt sosem fogom megérteni. Ha túl egyenes a haj akkor göndöríteni kell, meg most napozni. Csak kínozzátok magatokat – rázza meg a fejét, mint valami kritikus. A naptejre nem szól semmit, bár ő nemigen szokta használni önmagától, mert hát elfelejti, meg mégis csak pasi, és azok ilyenre nem adnak. Nyavalyogni persze tud, amikor vörösre ég a bőre, de pont ezért ült az árnyékos részre, hogy ne érje semmi sem. A napszúrástól jobban tart.
- Itt nem fogsz leégni ám. Mondjuk az illata tök jó – szimatol kicsit, mert hát ezeknek a cuccoknak mindig erős és virágos illatuk van. Nem úgy, mint annak a krémnek, ami a szobájában poshad..

NemTomi. NemMilán. Andris.

[a futó felhők alatt egy délután]

Annelie

Egyre több könyvet pakol ki a táskájából. Nem is tudja, hogy bírta el ezt a táskát. A nagy pakolás közben pedig Annelie-t hallgatja, hogy milyen állatokat lehenne érdemesebb megfigyelni. Fogalma sincs, hogy még is melyiket válassza. Szüksége van még egy kis gondolkozásj időre. Szóval úgy döntött, hogy először befejezi a könyvek kipakolását és csak utána választ az állatok közül.
-Hát igazság szerint én megnézném a hippogriff családot is, de a sárkányodat is.
Ahogy kimondja ezt a mondatot hirtelen eszébe jut valami. Nem tálalja ki azzonal a mestertanonc lánynak, hanem a könyveit rendezgeti egy kis ideig, mintha az sokkal fontosabb lenne. Aztán erőt vesz magán és kimondja.
-Figyelj, nem lehetne, hogy megnéznénk a hippogriffeket és a sárkányodat is?
Nem érti miért hitte azt, hogy ezért a kérdésért Annelie leharapja a fejét.
-Már ha neked is jó úgy.

Melissa
edzőruha

Kettős érzések voltak bennem: szívesen ismerkedtem volna, mivel nem igazán vannak barátaim Bagolykövön, de az introvertált énem legszívesen sarkon fordult volna és a szobájába zárkózott volna. Végül amellett döntök, hogy maradok és kommunikálok egy kicsit az idegen lánnyal.
 Nem álltam meg, futottam tovább, de ahogy a szemem sarkából ki tudtam venni a mellettem futó lány sem lassított le. Folyamatosan azon gondolkodok mi mást mondhatnék, mert az időjárásról nem hiszem, hogy órákon át lehetne beszélgetni (nem mintha olyan sokat akartam volna futni).
 Nagyon örültem, hogy tovább vitte a beszélgetést és bemutatkozott. Persze nekem eszembe se jutott volna, hog be kéne mutatkoznom. Kicsit többet kéne emberekkel beszélgetnem, mert ez így nem lesz rendben.
 - Ainsley, örülök, hogy találkoztunk - biccentettem, nem nagyon tudtam mit kéne csinálnom. Oldalra pillantottam, de nem ismertem fel, feltehetőleg még nem találkoztunk. - És melyik házba jársz? - próbáltam valamit felhozni témaként, de ezzel a kérdéssel megint csak azt bizonytottam, hogy ötletem sincs, hogyan kéne az emberekkel beszélgetnem.
 A beszéd miatt kicsit hamarabb elfáradtam a szokottnál és visszavettem a tempómból. Nem állt szándékomban órákon át futni, ezért azt terveztem, hogy egy tíz perc múlva megállok és nyújtok egy keveset.

Ainsley

Sablon kérdéske, sablon beszélgetés... Jobb reggeli programot is eltudtam volna képzelni, de ez van. Nem lehet minden beszélgetés magával ragadó és érdekes, ezekhez úgy sincs erőm ilyen korán. Igazából az lett volna a legtökéletesebb, ha egyedül, békében kocoghatok ahogy szoktam. Mostanában elég új ingerér, a futásból ez igazán kimaradhatna.
A neve elgondolkodtat, kellemes hangzású név, plusz egész ritka. Nos, azt hiszem, ha más nem is, de a keresztneve tetszik benne. Ez már egy pozitív kezdet, csak a folytatás hiányzik. Szerencsére ez is megjelenik, egy alap kérdésben. Enyhén mosolyogva válaszolok.
-A Rellonba. Te?
Kétlem, hogy háztárs, rövid ideje vagyok itt, szóval csak tippelek, de nem zöldnek látszik. A többi házról egyelőre kevés információm van, ezért a találgatás elmarad. Kényelmes tempóban futva várom a választ. Illetve csak tenném ezt, mert lassít. Rövid habozás után követem és enyhe érdeklődéssel fordítom felé a fejem.
-Elfáradtál?
Ha igen, akkor kb. ennyit a beszélgetésről én még futni akarok. Szóval ebben az esetben talán máskor következhet a folytatás.

NemTomi. NemMilán. Andris.

[a futó felhők alatt egy délután]
♫♪

Gyakorlás | 'brr hideg van' sál

Kori Viki
#húdehidegvan #kisgyakorlásforus #remélemnemgyújtomfelahajam #ruha

Gyakorlás | 'brr hideg van' sál

Kori Viki
#húdehidegvan #kisgyakorlásforus #remélemnemgyújtomfelahajam #ruha

 

És ezen a szép napsütéses őszi délutánon Olíviának és kedve támadt sétálni egyet.
Az órák után a talárt sebtében a táskájában gyömöszölte, majd felkapta a pólójára a bőrdzsekijét - megítélése szerint ugyanis ez pont elég lesz ebben az időben ahhoz, hogy ne fázzon, hiszen ő igazi északi - és már rohant is ki az iskolából.
Szabadság. Semmit sem szeret ennél jobban.
Tornacipős lábait szaporán kapkodja, a táskát a vállára veti és útközben félig felcipzározza a dzsekijét. Mindig kócosnak tűnő fekete hajába belekap a szél, ahogyan jóleső érzéssel, tökéletesen célirányosan közelít a kedvenc fája felé.
Útközben megbámulja pár, alighanem lyukasórás vagy hamarabb végzet diák, akik már kint flangálhatnak egy ideje az iskolán kívül, de nem törődik velük, bármit is gondoljanak róla. Az sem nagyon izgatná most, ha utána is szólnának valamit.
Végre vége, és most előkaphatja kedvenc könyvét, hogy ebben a szép időben nyugalmasan olvasgathasson, és kiüríthesse gondolatait, amik most mind tele vannak bájitalos üvegcsékkel, pálcamozdulatokkal, koboldlázadásokkal, és egyéb haszontalan dolgokkal, amiknél sokkal hasznosabb is lehetne ott, a helyükön.
Vidáman vág át egy füves részen, és nagy örömében, ahogy végre maga mögött hagyja az iskolát és a diákokat, annyira siet tovább, hogy szépen elkerüli a figyelmét a tény, hogy valaki már van az úti céljánál.
Egészen addig a pillanatig nem is tűnik fel neki, amíg már csak pár méterre van a fától, de ott aztán olyan hirtelen szembesül a ténnyel, hogy úgy torpan meg, mintha egy láthatatlan falba ütközne.
Egy fiú. Valami szőke fiú van ott. Méghozzá egészen ismerős. Nem volt ott az iménti órán? Mintha ott lett volna, de nem biztos benne. Ráadásul hogy a pokolba került ide ilyen hamar? Azt hitte ő rohant ki az iskolából a leghamarabb.
Meglepettségében nem is nagyon tud megszólalni, de nagy nehezen végül csak kinyög egy mondatot.
- A fámnál ülsz.
Hát ennyire tellett tőle. Nem fenyegetés, nem rosszindulatú, csak egy egyszerű és nagyon fura ténymegállapítás.

Fanni

A kép
A felső

December 25 | Timmi

Fanni

# kinézet # december 25.

A kép
A felső

December 25 | Timmi

# kinézet # december 25.

December 25 | Timmi

# kinézet # december 25.

December 25 | Timmi