Reméli, hogy idén minden gyakorlati vizsgán csak egy bűbájt kell majd bemutatnia, csak azt az egyet, és akkor olyan gyönyörű bizonyítványa lesz, mint még soha senkinek. Ez a bűbáj pedig nem más mint…
… az Aguamenti! Nagy cucc, mi?
Nem. Határozottan nem.
Azonban, enélkül apró, és mókás terve a mai nap nem sikerült volna. De kezdjük a legelején.
Mivel nincs nyitott nap, így nem mehet a faluba, és meglógni sem akar, mert még mindig kicsit bőrkeménykedése van a pajzsok suvickolásától, pedig az nem ma volt. Szerencsére nem tölti ideje nagy részét büntetésekben, de mivel jó elefánt, nem felejt. Mintha csak valami listát írna, mit kell majd megbosszulnia. Eszébe sincs, szerencsére. Vissza a lényeghez.
A bűbájt ma többször is elvégezte, mert elunta, vagy megzavarták, de a lényeg egyre ment, hogy egy nagy terv részesei lehessenek. Mivel a tavacska a faluban van, amely innen messze, ásni nem áshat újat, mert akkor belerokkan, így megoldotta, kicsit másképp. Még otthon szerezte be hozzá a kelléket, és szerencsére a csomag sem volt túl nagy, befért a poggyászba, amikor visszaérkezett. Itt már elég volt egymaga, bár kicsit kifulladt benne, mikor is felállította. De így most, ennek örömére hűsölhet!
Egy fa ritkás, de hűs árnyékába telepedett le pár órája, amikor nekilátott a tervének. Üres délután tökéletes megtöltése. Erre amúgy is akadnak piknikkosarak, egy kicsit felturbózta. Elég a ködösítésből.
Adrián egészen a legközelebbi madaras üzletláncból idáig elcipelt egy gyerekmedencét (szerk.: kb 30 centi magas pocsolyázó), itt nagy küzdelmek, és varázsereje korlátait kijátszva megtöltötte amennyire bírta, és színes úszósortjában kényelmesen ücsörög benne. Mint holmi kiskirály. És nem érdekli, ki bámulja meg, ki nézi bolondnak. Apró birodalom, ami az övé.
Keleti kényelem nyugaton.
Még egy napszemüveg is ül az orrán hozzá. Vélhetően ez az egyik legfurább látvány, amit eddig látott bárki is az iskola falai között.

      Kapott egy virágkoszorút. Remek. Most úgy néz ki benne, mint valami bolond. Nem akarta megsérteni a lánykát, aranyosnak tűnt, és magának is csinált. Elbeszélgettek az árnyékban, majd elsietett, mert hívta a kötelesség, de ezt még megejtette. Amíg látótávolságban volt, a fején tartotta, de mostanra már a karján lóg, maga sem tudja miért nem hajította még el. Talán mert ha visszatér a lány, és meglátja a fűbe dobva, rosszul esik neki. Nem szeret akaratlanul megbántani másokat, ez tény. Inkább.. majd annak adja elsőnek, aki szembe jön vele, és lány. Ha örül neki, ha nem.
Mivel nem volt még kedve visszamenni, így tovább sétált, tartva magát az eredeti, csak menj az orrod után tervéhez. Az erdő hűvöse igencsak hívogatta, de ott még sosem járt, csak épphogy pár méternyire merészkedett, mert hát nem szabad odamenni, meg minek menne a fenevadak közé. Most mégis, mintha a fák koszorúja csalogatná őt, de lehet csak beképzeli, mert az előző éjjel is csak forgolódott össze-vissza, és kicsit már fáradt. A kastélynak vannak zajai, amiket néha hall, néha meg még jobban. Nem mindig zavaró, ámbár kellemetlen annak, aki évek óta minden zajra képes felriadni, amikor olyan napja akad. Minden mindegy alapon ténfereg így tovább, és végül ásítva telepedik meg egy fatönk mellett, amit még vélhetően egy régebbi vadőr hagyott itt, hogy fát hasogasson rajta, vagy csak ücsöröghessen. A fűbe telepedik meg, veti hátát a törzsnek, és koszorúját maga mellé helyezi. Talán kicsit el is alszik, nem tudni, mivel a környék csendes, a világ csak aprót rezzen. Nem kell ide több.
- Remélem nem vagy darázs – dünnyögi, amikor a hangot kiadó rovar fele integet vakon, aki belépett a személyes terébe. Nem találja el, de elég mókás, ahogy a semmibe legyez. Reméli, nem egy fészek alá csüccsent..

      Szórakozottan mozgatja meg már lassan ráncosodó lábujjait, és halkan sóhajt. No nem amiatt, mert gondja lenne, szimplán a jólét szól belőle. Jó, ez nem egy flancos strand, sem egy Balaton, mégis.. mégis igencsak örül magának. Azt mondták, aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Kicsit mocorog, kicsit vált a testhelyzeten, hogy kényelmesebb legyen tomporának, mert, be kell vallania, hozhatott volna valami szivacsot alá. A medence alja vékony, érez minden göröngyöt és kavicskát, ami eddig a fű miatt nem volt szembetűnő, most aztán jól megmutatja magát. Kráterek lesznek ott a nap végére, de szerencsére annyit enged a medence mérete, hogy kényelmesebb pontra helyezze a súlyát. Kinyúlva keríti ujjai közé az italát, és ha nincs is benne apró ernyőcske, vagy épp tekergő szívószál, még így is igen kellemes számára. Kicsit nagyon.
Azt valahogy a nagy chill közepette simán megérti, hogy rajta kívül nemigen merészkedik erre még a kutya sem, ilyen időben és órában. Jó, hall hangokat, távolabbról, így legalább arról biztos, hogy nem kerül távoli helyre véletlenül, vannak még emberek a környékén. Azonban, így ez egy kissé mégis száraz, és unalmas. Maga mellé nyúlva, meglocsolja kicsit a felsőtestét, majd előre dőlve, a haját totálisan eláztatja, hogy a hőség kevésbé kínozza. Vizes tincseit hátra lapítja, mint egy olcsó maffiózó, és visszadőlve az eredeti állapotába, tovább kutakodik. A bogarakon, és pillangókon kívül nemigen lát mást, így az ő táncukkal mulatja az időt, és a kedvet, miközben észre sem veszi, hogy becserkészik. A fűben surranó láb hangjára emeli fel a fejét, és emeli el tekintetét a bogárháborúról, és felpislog az érketőre. Gúnyos szavak helyett kacaj fogadja, mire ő maga is elvigyorodik, és teljesen ülésbe húzza magát.
- Medence partit, kérem szépen. Csak.. kisebb költségvetéssel – néz szét a birodalmán, majd kinyúlva veregeti meg maga mellett a talajt.
- Csüccs le ide, a lábad simán bele tudod lógatni – mert hát, nem gondolja, hogy ő most bikiniben jött tök véletlen. De a láb az láb, mindig készen áll egy kis lógatásra.
- És mondd meg nékem, mégis mi cibált ide ki? Mármint nem zavarsz, sőőőt! Csak hát.. úgy néz ki, mindenki kidőlt – vagy valami olyasmi. Tény, hogy ez nagyon a véletlen műve. Vagy a kastélyé. Hallott már mendemondákat, hogy mikre képes a hely maga.

      Nem szokványos dolog, ezzel ő tökéletesen tisztában is van ugyan, de… miért lenne kötelező mindig is a megszokott dolgokat követnie? Persze, ezzel nem akar arra célozni, hogy ideje elővenni minden rosszat, de azért néha nem árt, ha kicsit kizökkenti a világot a komfortzónából. Mint ahogy most is. Tudja, hogy marha mulatságosan fest, ahogy a vidám és színes műanyag csodában ücsörög, de talán ez is volt a cél. Meg egy családit nagyon nehezen töltött volna meg. Hát ja.
- Jó, nincsenek bikinis csajok meg grillkaja, de.. egész jó eddig – húzza ki magát, mint a nagy emberek, akiknek hatalmas medencéje kb még a házukban sem fér el, és akkor az udvarról még nem is beszélt senki sem. Az viszont tényleg az ő érdeme, hogy idecipelte, és felállította. Jár neki a keksz. De ehelyett csendben követi tekintetével, ahogy a másik a kérést teljesítve ledobja magát mellé, és máris nekilát annak, hogy megszabadítsa lábfejeit a börtönüktől. Örül, hisz így benne van a mókában, bár általában a lány nem szokott visszakozni, ha olyanról van szó, ami a jó kedvet garantálja.
- Tökéletes, tökéletes – bólogat megerősítésként, mintha más módja is lenne a dolognak, vagy épp tényleg arra várt a másik, hogy megerősítést kapjon. Mint a gyerekek, amikor újat tanulnak. – Ugye mennyivel jobb így? – húzza arrébb magát kicsit, hogy kényelmes legyen azoknak a lábaknak is, és persze saját magának. Szerencsére, ha nem is magas a medence, annyi hely van benne, hogy a baba mellett – akinek ülnie kellene ebben a pancsolóban -, elfér a szülő is, hogy vigyázhasson rá.
- He? – emelkedik meg a szemöldöke, majd nem bántó, de mégis kutató tekintettel fut végig a lány szabad bőrfelületein, mintha annak nyomát keresné, amiről beszél. Komolyan, most komolyan?
- Nem is vagy fehér.. egészséges a színed, ééés.. ennyi. Meg megvannak a szeplők is. Haloványak kicsit, de na, nem lehet minden tökéletes! – neki nemigen van ilyesmije, maximum csak anyajegye, meg amúgy is. Nem szokott ő napozgatni, amikor kint van, és teszi a dolgát, éri nap bőven. És mondjuk ha még füvet is nyír, ott az edzés is.
- Jaj ti lányok, komolyan. Én ezt sosem fogom megérteni. Ha túl egyenes a haj akkor göndöríteni kell, meg most napozni. Csak kínozzátok magatokat – rázza meg a fejét, mint valami kritikus. A naptejre nem szól semmit, bár ő nemigen szokta használni önmagától, mert hát elfelejti, meg mégis csak pasi, és azok ilyenre nem adnak. Nyavalyogni persze tud, amikor vörösre ég a bőre, de pont ezért ült az árnyékos részre, hogy ne érje semmi sem. A napszúrástól jobban tart.
- Itt nem fogsz leégni ám. Mondjuk az illata tök jó – szimatol kicsit, mert hát ezeknek a cuccoknak mindig erős és virágos illatuk van. Nem úgy, mint annak a krémnek, ami a szobájában poshad..

Öltözet
      Nem mondhatni, hogy ő aztán akkora party-arc, hogy arra nincs mértékegység. Főleg azok után, hogy.. nos kicsit megjárta a dolgot. Azonban nem kesereghet ezen, mert először is, feltűnne, és akkor végképp nem tudná megmentei magát. Szóval.. mindegy. Besöpör mindent a szőnyeg alá, és inkább azon dolgozik, hogy ne egyedül és ne strandpapucsba menjen. Mondhatni, a buli napjáig majdnem mindent sikerült a legjobban megvalósítania. Fogjuk rá. A lakkcipő nem sikerült, de helyette haját rendezte elegáns vonalba. Hogy mennyit szenvedett vele.. Nem akart sokat vacakolni a partner keresésével, alvégre nem azt a bizonyos gyűrűt akarja egyik ujjára sem húzni, csupán egy jót mulatni, többedmagával. Nem mondja azt, hogy az első szembejövő lánnyal tervezte ezt, és nem is valósította meg, hogy csak úgy random arcokhoz odalépve rájuk kiáltson. Annyira nem elvetemült, azonban, amikor ismerős arcokat, és fürtöket látott, már próbálkozott is. Ennek örömére, nem kell a senkire várnia, azonban, ahogy arra számítani lehetett, neki kellett a kevesebb idő arra, hogy csinosba vágja magát. A lányok hajlamosak túlozni, ha valami közösségi esemény adódik, vagy egyszerűen, ha csak mennek valahova. Ruhaválogatás, a haj, a smink, meg minden kutyafüle. Örül, hogy neki a kiadós fürdés, a haj normálisba való rendezése és az öltözködés öt percek művelete kimerített mindent. Félúton beszéltek meg találkát, mert hát, az a legegyszerűbb, addig sem bent áporodik a sötét szettjében, és nem, nem az van, hogy szégyelli a másikat. Ha kétszer annyit lépcsőzne, megizzad és akkor aztán nem lesz kellemes.
- Jaj, hol van már.. – toporog kicsit, miközben a karjára erősített órájára pillant. Nem hozott semmit, persze egy belső zseb rejtekében ott pihen a pálca, mert azt mondták, az mindig legyen nála, és miután megkért egy felsőbb évest, hogy a zsebkendőtartó zsebet buherálja meg, máris nincs probléma semmivel sem. Csak az idővel. Jó, szerencsére bőven van még idejük, csak akkor is.. Nem szeret várni sokat, elveszti az érdeklődését, és türelmetlenné válik. Meg minden ilyesmi. Ha dohányozna, most tartana a sokadiknál, de szerencsére csak egy rágót rágcsál. Hozhatott volna ennyi erővel halat is, mert bőven ráérne a legszálkásabb darabra is.
- Végre már! – nyújtogatja a nyakát, amikor a távolban megpillantja az ismerős alakot, és reméli, nem keveri össze senkivel sem. Egy utolsó simítás a zakón, és máris barátságosabb képpel várja a másikat.

Öltözet
      Nem lát nagy tömeget még, lehet ők jöttek túl korán? Vagy a legtöbben is úgy vannak, mint ő, hogy a másikra várnak épp? Meglehet, sosem tudni. Persze, szeretett volna a kezdés egy közeli időpontban érkezni, hogy ne maradjon le semmi fontos momentumról sem, hiszen ki tudja, lehet akkor történik valami, amikor épp még vakaródzik valamerre. Meh. Jó, nem mindig ilyen pontos, de most ügyelt rá, hiszen nem akarta a lányt megváratni, nem lett volna épp illendő tőle, és bár nem halna bele abba, ha megdorgálnák, de negatív képet sem akar festeni magáról, annyira nem elvetemült. Az ijesztő jellemet meg tulajdonságokat meghagyja azoknak, akik erre építik karrierjüket.
Azonban, mégis neki kell várnia kicsit, ami ugye nem gond, mert a lányok legálisan késhetnek, meg minden. Az öt perc egyenlő a fél órával szabály, amit senki sem mond ki, főleg nem ők hímek, mert hát, ők is elkövetik párszor. De nem számít, a várakozásnak vége, Melissa be is fut, ő pedig már mosolyog, és kihúzza magát, hogy ne tűnjön trottyosnak. Meg ha ez a zakó meggyűrődik, az isten se tudja kivasalni..
- Szia! Örülök, hogy eljöttél – és mondjuk nem gondolta meg magát, hogy vele jöjjön el, és nem valami népszerűbb, jóképűbb valakivel. A kérdésre lép kissé hátrébb, csak azért, hogy mindent tökéletesen belásson, és mint valami szakértő, végig is méri. Elismerő arccal bólintgat párat, és bár ő aztán végképp nem ért a női divathoz, nem érzi harsánynak és magamutogatónak. Kellően elegáns, ami jobban tetszik neki, mintha valaki kipakol mindent.
- Nagyon csinos vagy! Ez a ruha.. bár én nem értek hozzá, de szerintem tök jól illik ide – mosolyog a másikra, miközben visszalépdelve nyújtja felé a karját, hogy szabadon karolhasson bele, és bevezethesse az esemény közepébe.
- Csak a cipő.. mármint.. hogy tudsz benne menni? – ezt már halkabban kérdi meg, mert otthon is látja ezt az anyai lábakon, és elborzad, hogy képesek egy alig pár centis felületen egyensúlyozni, majdhogynem lábujjhegyen állva.
- Szerintem igyunk valami, jól néz ki a kínálat – mutat a pult felé, ahova felsorakoztatták azokat, és persze vár, hogy a másiknak van-e kedve hozzá.

Öltözet
      Nem akart ő semmit sem sötétre festeni, vagy épp olyat állítani, amely nem igaz a lányra, sem senki másra. Csak pár szó, és ennyi volt, nem igyekezett feszültséget kelteni, vagy épp magát sajnáltatni, hogy felültették. Mindig megoldotta az ilyen közösségi eseményeken a partnerkeresést, vagy ha épp mégis egyedül érkezett, akkor talált olyan társaságot, akik szívesen mulatták vele az időt. Mondhatni ez a fajta érkezés az újabb számára, így ha kicsit ügyetlen lesz, ennek tudható be.
- Ugyan, igazából elég slampos, de nem volt jobb – pillant le magára. Az kicsit bántja, hogy csak farmert tudott keríteni feketében, de manapság amúgy is ez a divat, hogy a farmert az elegánsabb darabok mellé párosítják. Vagyis ezt látta anyja egyik magazinjának címlapján, még otthon. Az ünneplőnadrágja inkább barna, mint fekete, így ha divatos, ha nem, ez maradt. Még szerencse, hogy a fekete szín is szerepelt a dress-code listáján, és így nem került bajba, hogy rendelgetnie kellett volna otthonról.
- Még nincsenek sokan, időben jöttünk – állapítja meg, miközben beérve néz szét a lézengő, beszélgető siserehadon. A díszítés kissé neki talán még giccses is neki, de meg kell vallania, hogy szép, és sok munka volt benne. A szervezés alatt őt is hívták, hogy segíthet, ha úgy kívánja, de mivel érzéke az ilyesmihez nemigen akad, csak pár apróságból vette ki a részét, meg most a látványból, ami bőven megfelelt mindennek. Örül, hogy az ő háza rendezett ilyesmit, és tetszetőssé is vált.
- Áhh! – bólint egy aprót, amikor visszatér a jelenhez. – Láttam már olyanokat, akiknek a járását fájt nézni, csak azért kérdeztem. Te egyáltalán nem kacsázol – pillant le, majd már vissza is rá. Azért örül, hogy a férfiaknak való magassarkú már nagyon rég kiment a divatból, és most kényelmes sportcipőben lépkedhet örömmel. Valahogy nem tudja elképzelni, hogy neki ilyesmi kerüljön a lábára. Még viccből sem.
- Hú. Azokban biztos elég sok a rizikó, de üsse kavics. Csak nincs közte olyan, ami veszélyes – vagy vér ciki. Fogalma sincs, mi az, amit ezekbe rejtettek, nem hallott róluk semmit. Kicsit tart tőlük, de nem is akarja magát nyuszinak mondani, így, elengedve a lányt, kiválaszt két tetszőleges darabot, apró sóhajjal kísérve.
- Lesz, ami lesz – lép vissza és az egyiket a lány felé nyújtja, majd, amikor átveszi, ő a sajátjába kortyol. Tény, hogy eléggé finom.. de vajon a bájital miatt?

      Teljesen nyugodt napnak indult, unalmasnak, átlagosnak. Nem számított semmiféle izgalomra, talán csak annyira, amelyet az új tananyag vagy egy tanár előadása adhat. Kissé álmos is, nem épp sikerült tökéletesen kipihennie magát, haja pedig úgy ágaskodik fel a forgójánál, egy tincs formájában, mintha konnektorba nyúlt volna. Remek, nem mintha amúgy bármennyire is zavarná őt a dolog. Sőt. Nem szokása sok időt fordítani a frizura beállításával, nem épp piperkőc, és neki talán mégis a nagyon rövid fazon való, de attól meg mocskosul golyófejű lesz. Így marad ez.
A nyugalom és az unalom pedig olyan hamar válik semmivé, mint a füst. Mire kettőt pislog, mosolyokat lát, olyanokat, amiket eddig nem. Persze, ismerősei szoktak, akikkel találkozik, épp csak futólag, villant felé egyet, de nem ilyet. Az arcok ismeretlenek, és ami a legszembetűnöbb, idegen lányok, akikről sosem hallott talán, és fordítva is igaz lehet. Talán ennyire viccesre aludta el a haját, hogy már szánakozás helyett csak megmosolyogják? Egy gyors ellenőrzés a mosdóban, majd megnyugtatja magát, ebben semmi különös nincs. De mégsem nyugodt, mi ez az egész? (…)
Az órai akció után végképp nem képes magához térni. Ő bárkit elcsábít? Na persze.. nem az, hogy néha nem bókol a másik nem tagjainak, vagy valami, de nem épp az az életcélja, hogy másoktól vegye el a szerelmét, vagy épp csak azt, akit kiszemelt magának. Ő nem ilyen, így teljesen értetlenül áll az egész előtt. Hiába próbált meg bármit is, nem hatott semmit, és szomorú, mert nem akar egy ilyen semmivel, magára haragítani bárkit is. Meg amúgy is. Miért nem hisz neki?! Így mikor leül enni, kissé morcos, és dühös. Dühös arra a bolondra, aki nem hisz neki, és morcos, mert minden kezd megbolondulni. Kuncogást hall a háta mögött, miközben az előételt meri magának, és sóhajtva kezd falatozni. nem kíván társalogni, mivel a saját, megszokott kis helye már foglalt volt, valamiféle kupaktanácsot ültek ott, vagy valami kör rendezett ülést, nem is figyelte. Itt egész nyugalom van, addig, ameddig újabb akció nem terem.
- Mi a.. ? – emeli fel a fejét, amikor egy láb simítja az övét, az arc láttán, ami pedig üdvözli, füle égni kezd. Itt mindenki megbolondult?! Egy gyors, kínos, és szégyellős vigyort válaszol a lánynak, és úgy ugrik fel, mint akit megböktek tűvel. Nem rohan ki a teremből, de ismét helyet vált inkább. Egész közel az ajtóhoz, az asztal szélén. A közelben ülők sutyorognak valamit, de ő inkább becsukja a füleit, persze, csak képletesen. Enni szeretne!
- Elment az eszük… - motyogja az immáron desszerttel teli tányérjának, és megcsóválja a fejét.

      Kedvtelenül túrja a villáját a sütemény habos részébe. Máskor épp ez a legjobb benne, felfalni a habot, majd a tésztát, ha van kedve hozzá. Nem szép dolog széttúrni, de ő így szereti. Most azonban még ehhez sincs elég motiváció. A hangfoszlányok továbbra is elérik, hiába költözött messzebbre, és úgymond egyedüli helyre. Miközben egy falatot tűz az ajkai közé, felpislantva kukkol megint a hangoskodók felé, és ismét csak a kuncogás, és a susmogás. Nem lehet azt mondani, hogy mérges, vagy épp utál mindenkit, csupán egyszerűen zavarban van, és nehezen kezeli. Főleg úgy, hogy ő nem az a tipikus srác, akire mindig ragadnak a lányok, és követik, akárhova megy. Vannak ilyen alkatok, az idősebbek közül bőven, akik ha mondjuk a udvaron kocognak, tuti, hogy kint ült egy csapat, és azon áradozik, milyen tökéletes. Ő inkább az ügyetlen, átlagos kategória, akin mosolyognak, és tény, kuncoghatnak is, de nem ilyen pillantással.
- Minden oké..? – szól oda, de ez mintha olaj lenne a tűzre, és hangosabb nevetgéléssel válaszolnak. Csüggedten sóhajtva rázza meg a fejét, és másfele tekint, a hímek felé, akik, szerencsére nem küldenek fura pillantásokat felé. Gondol is egyet, és átköltözik Adrian közelébe, nem teljesen mellé, mert azt sem illik, de itt már egyel nyugodtabban kapja be a következő falatot. Vagy most komolyan követik..?!
- Mi baja a lányoknak? Össze van firkálva az arcom? – fordul végül a megviselt srác felé, komoly aggodalommal az arcán. Lehet valaki valami ocsmányságot írt a homlokára… Nyugi, nem olyan vak, hogy ne lássa a kétes pillantásokat, meg a flört lehetőségét, azonban akkor sem fogja csak úgy lenyelni. Neki ez a furcsaság még.

Oké, lehet nem kellett volna az első valakit így megtámadnia a paranoiájával, no meg azzal, hogy beparázott, mert pár nőnemű épp felé pislog. Jó, ennek épp örülnie kellene, hiszen nem papnak készül, hogy megtagadjon magától mindent, és mindenkit, de azért, így most még elsőre nem is zsigerből jön. Tudja ő, hogy manapság sok srác már rettentő korán kezdi, az elsőt, minden szempontból tekintve, de ő mindig kicsit le volt maradva, elbújva a saját kis csigaházában. Nagynénje biztosan belökné a lányok közé, hogy tegye amit tenni kell, mint ahogy annak idején az uszodás bácsi úszni tanította, és amióta retteg a mélyebb vizektől. Ha most megtenné valaki ezt itt, akkor a lányoktól is félne? Reméli, hogy nem. Az… elég kellemetlen lenne. Ez is az amúgy, nem is kicsit, mármint hogy rimánkodni jött a sráchoz, mint egy tökmag. Vagy még mindig tökmag? Bahh..
- Jaj akkor remek… mármint.. Nem, remélem nincs ilyen rajtam. Ne haragudj, csak kicsit frusztrált vagyok – és akkor általában bolondságokat is mond, vagy vél. Vagy épp gondol. Nagy levegőt vesz, és kicsit jobban megszemléli a másikat. Leharcolt állapotban van kissé, és ez jelenleg kissé kizökkenti abból az állapotból, amiben eddig volt. Mintha most kapcsolták volna fel benne a lámpát, hogy lássa is a világot, és ne csak nézze. Arcára az eddigi zavar helyett meglepett pillantások költöznek, és tekintetével lopva pillant a kezére, vagy csak arra a pontra, amely kivillan a talár alól.
- Téged ki vert meg ennyire? – suttog, mert hát ez semmikor sem kellemes téma, főleg akkor, ha lehetségesen elvesztette azt a harcot. Nem tudhatja, ezért áll hozzá így. A fiú sem annyira ismert előtte, látta már, de sosem ült le vele beszélni és megismerni. Annyi ideje senkinek nincs, hogy minden háztársát megismerje teljesen, vagy csak épp a neveket megjegyezze. Olyan nincs. De aztán ideje nincs ilyesmire gondolni, köhint, és lepillant maga elé a terítékre, ujjai között meg már ott is pihen egy kiskanál, amit piszkálhat.
- Hát de.. hát de.. nem is nőtem egy centit se.. – vagyis nem mérte, de már kezd pár farmere rövidebb lenni – Nem hiszem, lehet valamit mondtak nekik és azon nevetnek és gúnyolódnak. Mármint.. irántam érdeklődni? Ugyan már.. Persze, semmi bajom a lányokkal! Csak szokatlan, nem engem szoktak.. vannak itt helyettem elegen, akikre tapadnak, én sosem.. – ő sosem volt az az alkat, aki után futottak, mintha táskát lopott volna. Ő mindig megvolt a tömegben és nem kavart nagy port. Főleg nem ezen körökben. Sóhajt végül inkább, mintsem tovább mondja a bolondságait, vagy épp nyafogjon, mintha tényleg kisfiú lenne. Az azért már nem igaz.
- Bizarr dolgokra? Mégis mikre? Ha valaki nem képes beszélni velük, vagy dadog vaaagy.. az olyan bizarr dolgok mint ha három szemem lenne meg tündérfülem? – ráncolja a homlokát, és elpillant a csajok felé. Ismét a pillantások, és ismét a viháncolás. Hát ő meg a bizarr jelző….