Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=710750#post710750][b]Daisy Blue Berry - 2018.01.02. 01:41[/b][/url]

A karácsony mindig egy kicsit nehéz ügy az embereknek, én sem vagyok sok dolognál türelmes vagy éppen kedves, amit sokszor megkaptam már a családban. Azt hiszem ez lehet a fő oka annak is, hogy az elmúlt két karácsonyból egyetlen egyszer utaztam haza, akkor is azért, mert éppen ki is rúgtak és volt rá időm. Nem igazán kedveltem a helyzetet, mikor otthon a feje tetején áll minden, leginkább arra felkészülve, hogy a távoli, sosem látott rokonokat vendégül lássuk, majd úgy váljunk el egymástól a szeretet ünnepén, hogy mindenki utál mindenkit. Egyszerűen valahogy a családom hozzáállása lassan, de biztosan próbálta nekem kinyírni az ünnep otthon élhető szellemét. Nem vágytam rá idén, arról nem beszélve, hogy egészen jól éreztem magam itt, T-rex is boldog volt, így végül mondhatni hoztunk egy közös, mindkettőnknek jó döntést és a két ünnep között nem leszünk csak a kastélyban, mert Pesten dolgozom.
Reggel már teljesítettem a kis navinés akcióm, amikor a kacsás mézikalácsokat és a szaloncukrokat felkapva leszaladtam a faluba az egyik tanárunk házához, ahol utóbbiból unikornist ragasztottam a bejárati ajtóra, előbbiből meg egy ajándékos dobozban hagytam a küszöbön. Mondhatni túl is teljesítettem, aztán pedig igyekeztem vissza a rétre. A táskámban hevert pár kisebb, de fényes dísz fekete és sárga színekben, mert bizony készültem. Timtimmel megbeszéltük, hogy az egyik kis fát feldíszítené, de nem egyedül, én pedig szívesen csinálom, szóval felszedtem a kis topogómat, aki az ölemben utazott velem, majd a fiúval együtt megkerestük a leendő karácsonyfánkat.
- Nem igazán megyek pár éve - vontam vállat, ahogy a táskámban kutakodva kivettem pár felemás színű masnit, majd az ágak végeire kezdtem kötözni. - Te haza szoktál máskor?
A fa mellett guggolva nézegettem, hogy mit is lehetne vele kezdeni még T-rex a tenyerem körül toporgott a lábam takarásában. Már korábban észrevettem, hogy Tim nem annyira kedvelte meg, így inkább abban maradtunk a kicsivel, hogy nem hagyom eltotyogni.
- Hoztam ilyen körbetekerős izét is, nem tudom a nevét - húztam ki a táskából a fénylő szálakból álló girlandot lassan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=712003#post712003][b]Daisy Blue Berry - 2018.01.16. 16:44[/b][/url]

Néha megesik velem, hogy elfelejtem mikorra is ígértem magam, de most összekaptam az időérzékem amennyire lehetett, így meg sem várattuk Timtimet T-rex-szel. Ahhoz képest milyen furcsára sikeredett az első találkozásunk - nem mintha azóta kevésbé lenne olyan bármelyik -, én mosolygósan hallgattam, mikor mesélt, sőt, sokszor rá is kontráztam egy-egy dologra, főleg mikor a karácsonyi kaják szóba kerültek. Egy időszakot töltöttem a németeknél is, így volt étel, ami kicsit sem volt ismeretlen. Az italok után azok ragadnak meg bennem leginkább, nem tudom csak szakmai ártalom-e.
Lassna meglett a fácska én pedig masnikat kezdtem az ágak végére kötözni, még az alján megjelentek Timtim által a gömbök. Pillogtam az ülő fiúra, néha meg a tollasomra, minden oké-e mindenkivel, mióta elmesélte a kis aggodalmát, azért figyeltem. Nem szeretek kellemetlenséget okozni senkinek.
- A családos karácsonyok mindig furák… mármint legtöbbször arra jó, rájöjjek ki és mennyire nem szeret, vagy éppen utál. Mindenki feszült, meg amúgy se érdekel senkit - vontam meg a vállam. Szomorú, de ez a szeretet ünnepe. Én magát a vele járó hercehurcit tényleg szerettem, de nem jelenti azt, hogy a családommal akarnám tölteni. Elvoltak, ha kellett beszéltünk, de ennyi, jó így távolról.
- Nem hiszem, kicsit remegősebb most mondjuk. Van ilyen pokróca, amiben aludni is szokott. Ha kell neki kicsipkedi a táskámból úgyis - néztem le, láttam, hogy ki is lóg belőle a vége, így tényleg eléri, ha szüksége lenne rá. Ennyi ész szorult totyiba.
- Őőőő, iiigen, az lesz. Nem a Sikló, az a levegőben van, az utolsó… Boa! Szoktunk pattogatott kukoricát felfűzni régen, nekem is volt, de T-rex megeszegette egyik éjjel… - mondtam még el is kuncogva magam, hogy aztán a fiúra nézzek. - Igen? Még a végén modell karriert kezdhetsz, ő is itt tanul?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=712186#post712186][b]Daisy Blue Berry - 2018.01.19. 18:48[/b][/url]

Otthon is sokszor csináltam én a fa dekorálását, bár egy ideje már műfenyőnk van, sőt, nem is igazán emlékszem igazira, talán így barátibb is volt. Ennek ellenére ugyan úgy megvolt otthon a fenyő, a mézeskalács és a sütés illata, ami keveredve kiadta azt, amit mások az ünnepnek mondanak. Egy-két gömb még az otthoni készletemből volt, mikor először elköltöztem volt egy picike, cserepes fám az albérletbe, azon lógtak. De azt végül kiültettem a társasház elé a kiskertbe mikor tovább álltam más országba.
- Pláne, ha a neved sem tudják… vagy rosszul. Voltam én már Diana és Blanka is. Ahh. Azt hiszem értem, nem is tudom miért erőlteti mégis mindenki - ráztam meg a fejem kicsit, aztán csak az utolsó masni is a helyére került abban a magasságban, így le is guggoltam lassan, figyelve, hogy T-rex ne érezze magát kisszéknek.
- Ajándékba kapta tőlem, még ilyen kis tojásban volt, mikor őt kaptam, aztán amikor kibújt vettem neki szülinapi ajándékot. Szürke és van egy hímzett kicsi dínó a sarkában, és jó puha - mondtam, aztán a táskám arrébb rángattam Timtim és közém, majd a takaró szélébe kaptam és kihúztam rá, hogy megmutassam. Ekkor lépdelt oda a babám is, hogy a csőrével rákapjon a lelógó szélre és lehúzza magához a fűbe, aztán rá is telepedet. - Gondolom szereti, ha nem tetszett volna neki, kap másikat…
Sokak szerint elkényeztetem a kacsám, igazság szerint csak gyakorlom rajta az egész barátkozós, szeretemes dolgot, nem sok pozitív visszajelzésem volt korábban. Inkább a gömbökért nyúltam, amik nálam voltak és kiegészítettem a fiú pakolgatását egy-egy feketével, majd egy-egy sárgával is. Elvigyorodva figyeltem rá a habkarikás résznél, biztos mókás lehet idegen fáról leenni, én csak a szaloncukrokat dézsmáltam meg a legtöbbször, meg a cukorpálcákat.
- Nem lesz, ami világítson rajta, hogy látják így sötétben milyen szép? És kellene csúcsdísz… - billentettem meg a fejem méregetve a növényt, de nem jöttem rá, mit lehetne. Na nem mintha ez sokat tett volna a dolgokhoz egyelőre, végül csak Timre figyeltem felé nézve.
- Biztos ő is nagyon szereti, már, ha így beszélt így komolyabban róla. Hogy érted, hogy nem vagy fotogén? Ugye tudod, hogy ilyen nem létezik, ezt csak pár rossz kép miatt valaki egyszer elsütötte, és bumm, jó kifogás lesz. Ha nem szép a kép, akkor rossz a fotós - bólogattam is magamnak, hogy bizony én jól egyet is értek ezzel, aztán még törpejárásban arrébb mentem kicsit megnézni, mindenhova jutott-e gömb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=712262#post712262][b]Daisy Blue Berry - 2018.01.20. 22:58[/b][/url]

A karácsonyi emlékek nem azok közé tartoztak, amiken olyan sokat merengenék a legtöbbször, és nem azért, mert ne lennének jó emlékeim is, bárkinek akadnak olyanok, egyszerűen nem különösebben érdekelt. Ez persze nem igaz maradéktalanul, néha érdekelt volna, de akkor meg a negatív ugrott be főleg, ez meg aztán kinek jó? Nekem semmiképpen. Anyával rendszeresen öltük egymást, apát nem is érdekelte, nem állt oda, hogy vége legyen. Hagyjuk is a többieket.
- Buksi meghívókat eszik? - pillantottam rá felvont szemöldökkel, leginkább érdeklődve. Kicsit elvesztettem a fonalat, de az is lehet, hogy meg se volt. Lehet már említette, de még nem igen találkoztam a kiskedvencével. Ha az, egyelőre illékony talaj volt ez bármilyen gondolatomnak, szóval inkább elmeséltem a takaró sztoriját.
- Igen, örülök neki, hogy jól érzi magát, ezt legalább jól csináltam, ő nem szokott panaszkodni rám - mondtam mosolyogva, hogy aztán lassan feldolgozzam az infókat. Nem T-rex, hanem a növény kapcsán. A mini topogósom gyakorlatilag kísérleti kecske. Senki nem hitte, hogy eddig is életben tudok bármit tartani, pedig de! Meg azt sem, hogy nem akarom majd lecserélni esetleg. Rosszmájúak. - Cserép? Áh, szóval növény… nem szeret boldog lenni? Rosszul érzi magát?
Ugyan elég kérdezgetős voltam, a kezem sem tétlenkedett. A gömbökkel bíbelődtem már, amik elég szépen kitűntek a zöld ágak között, azt hiszem pont nagyon csinos ez a két szín együtt. Nem mintha annyira erre hajtottam volna, talán a fotózáskor a fényképezőgép másik oldalán szokott csak igazán ilyen érdekelni, mondjuk akkor eléggé.
- Uhm, akár, nem tudom, szerintem én csak gömböket, masnikat, egy kicsit megdézsmált kukoricafüzért, meg a kígyós tekerőset hoztam - néztem a táskámra, amiből a boa úgyis kifelé lógott, aztán vissza Timre. - Igen, mintha az még lenne…
Két gömb feltétele után elgondolkodtam, de végül inkább arra figyeltem, mit mesél a másik fotós lányról, majd úgy a saját képeiről, amire csak csóváltam a fejem hevesen.
- Egy kép nem csak akkor lehet szép, ha mosolyognak vagy boldogok rajta az emberek vagy állatok - pillogtam felé, kicsit komolyabban, de aztán ahogy folytatta csak elvigyorodtam. - Csak tudom, hidd el nekem, szerintem lehet rólad, én is csináltam már... különben rólam sem sikerül minden képe, ez bárkivel megesik. De ez kedves, márhogy szépnek gondolsz...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=713992#post713992][b]Daisy Blue Berry - 2018.02.11. 00:18[/b][/url]

Nehezemre esett elképzelni bármit, ami előszeretettel és jókedvből meghívókat fogyaszt, vagy csak úgy, esti nasinak. Azt sem hiszem, hogy ilyennek túl sokan örülnének, de ugye ízlések és pofonok, ilyen ez. Ha mondjuk T-rex rászokna, hogy megeszi a számláim, vagy éppen a fizetési papírjaim, biztosan elég mérges lennék, menne is neki menten a bünti, pedig azt egyikünk se szereti.
- Megesett már, igen. Nem nagyon szoktak egyetérteni azzal, ahogy viselkedek - vontam vállat, mintha teljesen lényegtelen és normális lenne, nem igazán volt az egyébként. De én sem vagyok, ez meg köztudott. Sosem reklamáltam különösebben, elfogadtam, hogy szar barátnak tartanak, mert nem bírok hosszan maradni egy-egy helyen, és szerintük mert tovább állok, cserben is hagyom őket. A fiúkat meg engedjük is el ezzel a lendülettel, ott még nem láttam a fényt az alagút végén, valahogy egyik próba se volt az igazi. - Nem, de majd szívesen megismerem.
Képtelen voltam nem felnevetni a szitun, meg azon is, amit mondott róla. Érdekes lehet ez a lázadozó Buksi. Bár biztos oka van rá, ha ilyen lelkesen teszi, nem? Kamaszodik vajon? Olyat tudhat? Életem újabb rejtélyes és megválaszolatlanul maradó kérdése ez. Inkább dekoráltam a fát, akasztgattam, ami még a kezembe akadt, és figyeltem, hogyan is alakul ez a kis közös fácska. Egyébként elég karácsonyi hangulatot hozott, hiába múlt el szenteste, én még éreztem a dolgot. Az, hogy nem járok haza, nem jelenti, hogy az ünnepet utálom. Én csak a családi hisztit.
- Milyen zokni? Világít? Tényleg? Milyen színű? - érdeklődtem lelkesen, szerintem tök meglepően. Gondolom az emberek nem így reagálnak, ha ennyi idősen szóba kerül köztük egy ilyen ruhadarab. De ez engem kicsit sem érdekelt.
- Igen, párat - mondtam neki, ahogy rá pillantottam elmosolyodva, aztán a körbetekerős, boa szerű dolgot kezdtem szétrázogatni, hogy fel lehessen tekerni. Lehet ezt előbb kellett volna? Vagy jó most?
- Gene…tika? - vontam össze a szemöldököm egy pillanatra, aztán csak megráztam a fejem. - Nézőpont kérdése, kinek és mi a szép. Szerintem T-rex is az, az egyik suliba, ahova korábban akartam felvételizni közölték, hogy azok a képek rondák, amiket róla csináltam, és nem egy „ilyet” kéne fotóznom - mutogattam a nyuszifüleket a megfelelő szónál, aztán egy sóhaj után pillantottam a plédes kicsire. Én imádom őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=714809#post714809][b]Daisy Blue Berry - 2018.02.23. 17:00[/b][/url]

Egyre érdekesebb volt Buksi története, már ott kicsit elakadtam a történetben, hogy ő valamilyen növény, végül csak úgy voltam vele, majd ha megmutatja, biztosan minden értelmet fog nyerni. Nem igazán ejtett kétségbe, miért ne lehetne valakinek egy szeretett cserepese? Tökre logikusnak tűnt, hogy valakinek őket is kell szeretni. Azt viszont meg kellett mosolyogjam, ahogy érte is aggódott meg a kisállatáért is. Twixről legalábbis ennyire képben voltam, hogy ő az.
- Lehet adhatnál neki több nasit, talán akkor nem ront neki Buksinak - mondtam neki, ahogy picit igazgattam pár díszen a fán. Nem tudom, hogy tanács volt-e részemről, vagy csak olyan meglátás, de T-rex sem nyúlt semmihez a csőrével, ha jóllakott és jóltartot drágaság volt éppen. Gondoltam ez más kicsikénél is tud működni, gyanítom.
Egyre biztosabban szépült a fácskánk és még meg se kellett haljon ezért, senki nem rángatta vagy vágta ki a földből, mégis csinosra öltözhetett. A gömbök jól mutattak a zöldben és mikor a cukorkák is elkezdtek sűrűsödni, már majdnem olyan igazi karácsonyt csinált a fa, jól mutatott. Mosolyogva vettem el a nekem nyújtott édességdekorációt, hogy aztán helyet keressek a zöldben nekik. Ez viszonylag hamar meg is lett, mert aztán már a táskámból hámoztam elő, ami még volt. T-rex békésen pihegett mögöttünk elfekve a plédjében és a távolba meredve.
- Jól hangzik, biztosan az - bólogattam nagyokat a lába felé pillantva, onnan meg fel az égre. Még a délután se döntött úgy, hogy ideje volna elsötétülni. Ez mondjuk nem baj, ha az jön, akkor hidegebb is lesz, nem jó olyankor kint lenni. Hála a segítségnek hamar ki lett bogozva az utolsó elem is és ahogy ő rögzítette én elkezdtem körüljárni a kis fát, hogy rátekerjem, igyekeztem Timet is belül kerülni, ne kössem szerencsétlent a fához. - Vigyáztam... És nincs titok. Mármint nem szeretem őket, tök fölöslegesek - vontam vállat. Sosem hittem, hogy bárkinek hazudni kéne, akkor sem ha valami ciki, vagy ha olyan, mit más nem köt idegen orrára. Ha tőlem kérdeztek, beszéltem, néha akkor is, ha nem. Nem volt mit megtartanom magamnak.
- Nekem semmi, szeretem, és remek képek vannak. Majd egyszer megmutatom, van külön albuma - mondtam gyorsan, ahogy a boa végét egy ághoz erősítettem, ezzel befejezve. - Menjünk szerintem, mire visszaérünk úgyis sötét lesz és pont rá lehet tenni...
Kisebb filózgatás és facsodálgatás után végül úgy döntöttünk el is indulunk, így a kis sárga-fekete csodadíszített fánkat a réten hagytuk, mi pedig dolgunkra is indultunk.