38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Maróti Fanni összes hozzászólása (83 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. október 27. 17:23 Ugrás a poszthoz



Annak ellenére, hogy alig három hete minden - szerinte fontossal - felszerelkezve kezdte meg az új tanévet, Fanni most mégis Bogolyfalva legjobb - és nem azért, mert egyetlen - művészeti boltjában görnyed a kipakolt vásznak mellett azon merengve melyiket ne vegye meg. Ahhoz ugyanis nem kell okokra vadásznia, hogy miért is kellene hazavinnie magával az összeset.
Végigsimít az egyik felületen, miközben töprengve, összehúzott szemöldökkel figyeli a másikat, lábai pedig mindeközben szép lassan elzsibbadnak. Most, hogy már mestertanonc és szinte csak azt tanulja, amivel a későbbiekben foglalkozni akar, rengeteg ideje van a festésre. Ezt pedig teljesen ki is használja. Ez azonban maga után vonja az eszközök és alapanyagok gyors iramú fogyását is. Sosem tud eleget felhalmozni. Ráadásul ez évben fizetnie kell az albérletet is, legalábbis a zsebpénzének egy része arra fordítódik, így alaposabban meg kell gondolnia mire is költ.
Mikor már végképp nem érzi a lábait, egy sóhajjal megpróbál felállni, hogy kinyújtóztassa őket, de nem túl sok sikerrel kezdi a műveletet: végtagjai nem bírják el, fenékre ül. Gyorsan körbeles, vajon hányan látták, majd újfent elindul a felegyenesedés útján, és ezúttal talán győzelemre is viszi a projektet.


felső
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. október 28. 20:16 Ugrás a poszthoz



Nem túl gyakori a családban a gyűlölködés, legalábbis a fa közelebbi ágai jól kijönnek egymással. Talán ezért is szorgalmazza anyám, hogy jöjjek ki jól Jeanette-tel. Nem mintha rajtam múlna a dolog. Mióta az anyja beházasodott a családba, és ő a mostoha-másodunokatestvérem lett, azóta nem bír engem.
Valószínűleg a többi uncsitesómat se, de mivel ők muglik, vagy ahogy Imi mondaná varázs-antitalentumok, nem találkoznak túl gyakran, így az ő utálatadagukat is én kapom meg. Ami, ha engem kérdeztek, tök nem fair.
Amolyan békülési - vagy "jól kijövési" - ajándékként meghívtam a cukrászdába, hogy legyen lehetőségünk elásni a csatabárdot, de igazából nem tudom, hogyan is kellene megvalósítanom ezt a projektet. Valójában a hátam közepére se kívánom. Mármint nem én akartam, hogy az anyukája meg az én másodnagybácsim összeházasodjanak. Eskü semmi közöm hozzá. És nem is én nem bírom őt. Vagyis alapból semmi okom békülni. De hát szeretem anyámat, és semmibe nem kerül kedvesnek lenni Jeanette-tel.
Illetve dehogynem! Végül is elméletileg mivel meghívtam, nekem kellene fizetni az ő sütijeit is. Azért remélem nem fog kienni abból a kevés vagyonkámból, ami van.
Direkt az ő kedvéért vissza is fogtam magam, és egy szolidabb felsőt választottam, nehogy már arra hivatkozzon, hogy ciki velem mutatkoznia és lelépjen. Farmerkabátom nem nagyon melegít, úgyhogy igyekszem összehúzni magam, és viszonylag kevéssé vacogni. Addig is míg a lányra várok, a cukrászda előtt toporgok, és az elhaladó embereket figyelem.

felső
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. október 29. 17:23 Ugrás a poszthoz



Annak ellenére, hogy a vizsgák egyre közelednek, kifejezetten nyugodt vagyok. Mármint az egész öt év alatt nem tanultam annyit, mint az utolsó pár hónapban, és mégis sikerültek valahogy a vizsgáim. Most, hogy készülök rájuk, sőt, egy levitással együtt tanulok, szinte biztos, hogy át fogok menni. Mivel művészeti szakot fogok választani továbbtanuláskor, annyira nem fontosak az egyéb tárgyakból továbbvitt jegyeim, ezért nem is izgulok miattuk annyira. Persze apám megnyúzna, ha megvágnának valamiből, vagy túlságosan rossz értékelést kapnék, még akkor is, ha neki magának fogalma sincs arról, hogy mikor volt az utolsó nagyobb koboldfelkelés vagy éppen mik a hatóanyagai a holdviolának. Azért a borzalmasról ő is tudja, hogy nem jelent jót.
Szóval attól, hogy a továbbtanulás tekintetében nem lenne rá szükségem mégis felkelek ma is, hogy találkozzak Zalánnal, és újfent eltölthessünk együtt egy tanulós napot. Vagy félnapot. Attól függ, meddig bírjuk.
Mivel a srácot nem zavarják a pólóim, legalábbis panasz még nem volt egyikre se, nem kell azon agyalnom, hogy melyiket vegyem fel. Bár a "Fuss, Forrest! Fuss!" némi mugli háttérismeretet is megkövetel, így talán varázslók között nem túl provokatív és még kevéssé vicces is, mégis ez akad a kezembe, így ezt felkapva indulok neki a mai tananyag elleni csatának.
Nem sietek túlzottan, mert tudom, hogy Zalán úgyis késni fog, és szokás szerint várhatok rá, úgyhogy ráérek kihallgatni a Fecsegő Dámákat, és még az akváriumba is belesek egy pillanatra. A társalgóba lépve azonban már ott találom a fiút. Nem is próbálom meg elrejteni mennyire meglep a dolog.
- Neked is jót! - köszönök rá végül mosolyogva, majd lehuppanok a mellette lévő helyre. - Pedig már kezdtem azt hinni, hogy csak hallucinállak. Szokatlanul friss vagy így korán reggel - heccelem egy kicsit, majd hálásan megköszönöm a kávét, ami bár már nem forró, de még mindig kellemesen meleg. A pohár köré fonom az ujjaim és beszívom a fekete lé jellegzetes illatát. Szeretek korán kelni, nem is okoz nehézséget, de azért nekem is jól jön ilyenkor egy frissítő koffeinlöket. Bár a pohárra némileg ferde szemmel nézek, végül annyiban hagyom, inkább arra figyelek, amit Zalán mutat.
- Mi ez? - veszem érdeklődve a kezembe a papírt, majd gyorsan átfutom a sorokat. Hirdetésnek tűnik, ráadásul fotózósnak. Festeni mindig is jobban szerettem, de a fényképezés kihívásai izgalommal töltenek el.
- Úúúú, ez de király! - kiáltok fel, amikor a végére érek, és még az sem zavar, amikor a többiek felől pisszegés hallatszik. - És lehet párban is - csúszik még ki a számon. Nem tudom Zalánnak lenne-e kedve hozzá, elvégre ő inkább hobbiként űzi a fotózást. Lehet a versenyfelhívást is csak azért hozta, mert tudja, hogy én szívesen részt vennék ilyesmin. Viszont nem az a fajta vagyok, akik csendben rágódik rajta, ezért nekiszegezem a kérdést:
- Megpróbáljuk közösen? Tuti érdekes lesz - kezdem is a győzködését, nehogy esélye legyen egyből nemet mondani.

felső
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. október 29. 18:13 Ugrás a poszthoz



Biztos nem röhögést hall a másik sarokból, és mikor odanéz, a két lány tutira nem róla kezd el sutyorogni. A srác sem lenéző tekintetet villant felé két sorral odébbról. Ahogy a bolt másik felén álldogáló lány vigyora sem az ő balesetének szól. Á, nem.
Miután ilyen sikeresen felméri bénasága következményeit, igyekszik feltornázni magát egyenesbe, hogy elérje a homo erectus szintjét, még ha a többi homo sapiens a környéken viccesnek is találja ezt. Ebben végül segítséget is kap a korábban őt kimosolygó lánytól, akinek hálásan elfogadja a felé nyújtott karját.
- Az áraktól hidaltam le - mondja vigyorogva, próbálva venni a poént, miközben végre sikerül felállnia. Lábait rázogatva próbál a kellemetlen bizsergő érzéstől megszabadulni. Közben végignéz a lányon, aki pont az a fajta, aki ő sose lesz: nőiesen cuki. Aranyos szoknya, smink, kedves mosoly, magától adódó báj. Nem mintha valaha törekedett volna valami hasonló hatás elérésére, de azért eléggé fájón szembeszökőnek találja a különbséget köztük.
Hirtelen nagyobbnak látja a farmerja térdrészén díszelgő festékfoltot, furcsának feliratos pólóját, kócosabbnak érzi a haját, és persze zavarja az is, hogy sosem értett a sminkeléshez. Pedig, ha valaha belekényszerítenék egy olyasmi kinézetbe, mint ami megmentője sajátja, rohadtul kényelmetlenül érezné magát.
- Pedig, ha lehetne, megvenném az egész boltot - sajnálkozik, végül, mikor sikerül végre túltennie magát a lány által keltett kisebbrendűségi érzésen.
- Lehet, hogy művészet szakosként ki kellene csikarnom valamiféle kedvezményt az eladóból - veti fel, és már nyújtózkodik is, mintha a boltost keresné, pedig esze ágában sincs leállni alkudozni. Fanninak néha felettébb furcsa a humora.

felső
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. november 1. 14:48 Ugrás a poszthoz

és

Örül a felajánlott kéznek, és annak, hogy nem kell tovább bénáznia, bár segítője némileg elbizonytalanítja Fannit - saját magát illetően -, ezen viszonylag hamar túllép.
- Valóban nem. Pécsi vagyok, Pesten ritkán járok, legtöbbször csak átutazok rajta idefelé - vonja meg a vállát igazat adva a lánynak. Nem is igazán szeretne olyan árakat látni, amilyenek a fővárosi üzletekben lehetnek, azoktól lehet még szívrohamot is kapna. Pedig a festés és a fotózás után a legkedvesebb elfoglaltsága a művészeti boltokban való ácsorgás és nézelődés. Imádja azt az illatot, atmoszférát és látványt, ami ezeket a helyeket jellemzi. És persze tudja, hogy drága dolog az ő hobbija, főleg, ha már nem is hobbi szinten űzi, ezért nem is gondolja komolyan a kedvezmények kicsikarását, mégis megjelenik előtte az eladó. Fanni meg is jegyzi magában, hogy ez vagy egy hatalmas véletlen, vagy érdemes lesz vigyáznia arra mit beszél, mert itt még az ecsetek is hallgatóznak.
- Ú, köszi - tekint le a megdicsért ruhadarabra, mintha nem tudná, mit is vett fel aznap, de sokkal érdekesebbnek tartja, amit a boltos utána mond. - Váó! De szerintem bűntudatom lenne, ha ingyen vinnék el ilyen minőségi dolgokat - húzza el végül a száját, aztán eszébe jut valami egészen más, de szerinte fenomenális ötlet. - Esetleg részmunkaidőst nem keres segítségnek?
Fanni úgy gondolja, némi kedvezményes vásárlás ahhoz is járna, meg esetleg nem ártana a pluszpénz sem, amit szintén a boltban költene el nagy eséllyel, így totál megéri alkalmazni őt. Nem beszélve arról, hogy ért hozzá. Hát ő egy zseni! Figyelme lassan terelődik vissza a lányra:
- Általános művészetek szakra járok, meg fotográfiára, szóval vagy festő leszek vagy fotós. De azért egyértelmű, hogy az ecsettel ügyesebb vagyok - jelenti ki, majd alaposabban végigméri a lányt. Valahogy olyan ismerősnek tűnik neki.
- És te miért jöttél? Gondolom nem csak úgy betévedtél ide - mosolyodik el a képtelen feltételezéstől. Ebbe a boltba az emberek általában pontos céllal jönnek, de legalábbis hajlandósággal, hogy alkossanak valami művészit. Véletlenül egészen ritkán fordulhatnak elő pont itt a vásárlók.

felső
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. november 24. 08:57 Ugrás a poszthoz

North West - 2017.11.19. 21:51
Mert sok a rellonos, bizonyára félnek  Grin


A levitások nem félnek semmitől. Shocked ˇ^ˇ *kiszólt belőle a kékrész*

Szépséges napot amúgy! Pirul
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 19. 21:03 Ugrás a poszthoz



A karácsonyi készülődés mindig megvisel egy kicsit, és nem, nem azért, mert alig várom, hogy a fa körül álljunk és ajándékot bontogassunk. Ez a pár nap az év legpazarlóbb időszaka. Az emberek megveszik azt a rengeteg papírt csomagolóanyag gyanánt, aztán több-kevesebb sikerrel betekerik vele a többségében felesleges cuccokat, hogy aztán a megajándékozott kevesebb, mint öt másodperc alatt leszaggassa és az egész mehessen a kukába. Mindeközben boldogan vigyorogva nézik végig a brutálisan lekaszabolt, majd csicsássá ékített szerencsétlen növény haldoklását. Ez totál borzalom.
Szóval az ünnepi készülődés nálam kimerül annyiban, hogy segítek anyámnak a karácsonyi vacsorában, feldíszítjük apámmal a műfenyőt és megajándékozzuk egymást olyasmivel, amire szinte egész évben nincs lehetőségünk: közös pillanatokkal. Ha mégis veszünk vagy netán készítünk valamit egymásnak, azt jól elrejtjük, és az utolsó pillanatban kapjuk elő. A meglepetésfaktor így is megvan, mégsem termelünk egy dekányi felesleges szemetet sem.
Idén azonban nem megyek haza, mert apámék külföldre mennek valami rég látott rokonhoz, és csak jóval az után fognak hazaérni, hogy nekem vissza kellene jönnöm, így hát a kastélyban és környékén töltöm a karácsonyt. Így sajna gyakran előfordul, hogy a maihoz hasonlóan kissé kiidegel mások ünnepi készülődése. Amikor ez megtörténik, általában keresek egy csendes zugot, viszem magammal valamelyik félkész festményemet és dolgozom rajta, meg a türelmem visszanyerésén.
Az erkély szerencsés választásnak tűnik, rajtam kívül nincs itt senki, bár az orrom kezd lefagyni mire befejezem a vázlatot, és elkezdem kipróbálni a színeket a papagájon. Tudom, hogy nem ez lesz a végleges kép, így hát szabadon kenem össze mindenféle árnyalattal, hogy végül kiválaszthassam a legmegkapóbbat közülük. Lassan el is száll az idegességem, teljesen belemerülök a festésbe.


Felső
Félkész kép (KATT)
Utoljára módosította:Maróti Fanni, 2017. december 19. 21:05
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 19. 22:58 Ugrás a poszthoz



Amúgy se ez a kedvenc napom, de a két gyökér még erősen rá is kontráz. Az nem igazán zavar, hogy körberöhögnek, elvégre teljesen jogos. Ha előttem dobna valaki egy olyan hasast, mint amit én mutattam be nekik, valószínűleg nekem se a szomorúságtól vagy az együttérzéstől potyognának a könnyeim. Csak sajna ők nem elégednek meg ennyivel, még a vázlataimat is össze kell tiporniuk. Szerencsére ma vásznat nem cipelek magammal, mint az szokásom, de azért a festékeimben így is sikerült megfürödnöm, persze nem szándékosan, inkább az esés következményeként. Ami nem is azért zavar, mert összekenődött a tuti pólóm, hanem mert rohadt drágák voltak, meg egyébként is. Ezeket azért vettem, hogy használjam, de nem hajfestéknek.
Közben kezdenek idegesíteni a tirpákok, úgyhogy a pálcám után nyúlok egy jó kis átok után kutatva a memóriám pókhálós részeiben - általában nincs szükségem ilyen drasztikus eszközökre, de karácsony környékén mindig ronggyá tépázzák az idegeimet -, de szerencsére elsütni nincs időm, mert megjelenik egy levitás prefi. Mondjuk, nekem nem rémlik, hogy tényleg az lenne, de mivel rövid töprengés után sem tudok Zalánon kívül egy levitás prefektust sem felidézni, gondolatban vállat vonva tovább folytatom a cuccaim elpakolását.
- Köszi szépen, sajnos a bunkóságot még nem tudják orvosolni - fújok egyet, aztán lassan le is nyugszom. - De amúgy, jah, jól vagyok. Kicsit koszosak lettek a vázlataim, de azért a lényeg látszik rajtuk.
Mondom és már-már vidáman meglebegtetem az egyik tépett papírdarabot. Na, jó, tettetett vidáman. Igazából eléggé rosszul esik, hogy így kell látnom a rajzaimat. Mégiscsak dolgoztam velük, rajtuk, és nem is keveset. Persze ezek elméletileg csak firkák, tanulmányok a jövőbeni képhez, de mégiscsak az alkotásaim.
- Nem kell ám ezt csinálnod - rázom még meg a fejem, mikor észreveszem, hogy próbál segíteni. - Összeszedem én, nem akarlak feltartani. Na, meg te is tiszta festék leszel. Bár, ha ismersz egy varázsigét, ami összeszedi a festékeket úgy, hogy még tudjam használni, egy életre leköteleznél - nézek körbe talán kissé elveszett pillantással a padlón, a kezeimen és úgy összességében a helyszínen.

Felső
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 20. 11:26 Ugrás a poszthoz



Zakózás, kiröhögés, csupa festék ruha... Csak egy átlagos nap. Az viszont kicsit feldob, hogy a lánynak, aki végül megszán és a segítségemre siet, tetszenek a rajzaim.
- Hát azt én se tudom, de úgy általában nem szoktak az emberek negatívan nyilatkozni róluk - mosolyodom el a dicséretre, mert hát akár laikustól jön, akár mestertől, a bók az jól esik. Főleg, ha az ember ebből akar majd később megélni, és vélhetően inkább laikusok fogják megvenni a képeit és nem a kritikusok és művésztársai.
- Hát akkor még egyszer kösz - mondom, de azért igyekszem gyorsan összeszedni magam és a holmimat, elvégre nem akarom feltartani, még, ha kedves is és azt mondja, hogy nem teszem. - Segáz, így jártam. És bár jól esik, hogy miattam egy levitás dolgoztatná az agytekervényeit, a feltalálástól inkább tartózkodnék. Most még csak minden festékes, ennél szerintem csak rosszabb lehet a helyzet - csóválom meg a fejem, ahogy elképzelem, hogy lángra lobban az egész vagy esetleg ragacsos lesz.
- Na, nem mintha nem bíznék benned vagy a tehetségedben, de azt hiszem inkább csak lenyelem a békát, és legközelebb óvatosabb leszek. Kivéve persze, ha bűbájfeltaláló vagy, mert akkor tehetünk egy próbát.
Rá is lesek kérdőn, hogy érezze, ez egy kérdés volt a kérdő hangsúly hiányának ellenére is. Végül is, ha ezt tanulja, akkor annyira talán nem lehet nagy gáz belőle.
- Oh! - Ennél többet nem is tudom mit mondhatnék hazugságát leleplező vallomására. Eléggé bátor a csaj, elvégre ha az előbbi srácok ismerték volna a valódi prefiket, akár meg is üthette volna a bokáját. Vagy legalábbis nem léptek volna le ilyen egyszerűen. Attól viszont szánalmasabbnak érzem magam, hogy sajnál. Sokkal könnyebben megbirkózom a kiröhögéssel, a gúnnyal és az iróniával, a szánakozás azonban borzalmas érzést kelt bennem. Attól a saját szememben is kezdek kisebbnek tűnni, úgyhogy erről gyorsan el is terelem a szót.
- Hát köszi, hogy megmentettél. És igen, festőnek készülök. Vagy fotósnak, még nem igazán döntöttem el, úgyhogy egyszerre csinálom a két szakot. Aztán még az is lehet, hogy éhező művész leszek a végén - nevetek fel kissé kényszeredetten. A művészetet űzők sosem lehetnek biztosak abban, hogy amit csinálnak az majd pozitív visszhangot fog-e kiváltani. De persze még a negatív is sokkal jobb, mint a semmilyen. Az a legrosszabb, ha észre se vesznek.
- Ha gondolod, az egyik képet elrakhatod, köszönet gyanánt - próbálok tenni felé egy gesztust, bár nem tudom, hogy a legszerencsésebbet-e.

Felső
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 20. 12:00 Ugrás a poszthoz


Értem én, hogy szépek a fenyők, meg, hogy sokat hozzáad az ünnephez, ha érezzük az illatát, ami egyébként a fa segélykérése, nevezhetjük akár sikolynak is. Én azt nem értem, hogy miért kell a nappalinkba ráncigálni egy haldokló lényt, és ráaggatni mindenféle csengő-bongó, csillogó-villogó vackot. Ha majd én egyszer a halál küszöbén leszek, rám se aggassák a nagyi nyakláncát, hanem hagyjanak szépen csendben eltávozni.
Viszont valahogy nincs kedvem elrontani az ünnepi készülődést. Még. Egy kicsit rosszabb hangulatomban lehet, hogy nekiállnék odakötözni magam a fához, vagy egyszerűen csak felgyújtani a fenébe, hogy a szenvedései hamarabb véget érjenek. Mert így itt lesz még hetekig, és szépen lassan, kínlódva fog kiszenvedni. Ez azért elég gáz.
Persze nem lenne muszáj néznem, de itt legalább vannak emberek, és most valamiért társaságra vágyom. Hogy aztán majd két óra múlva megutálva az emberiséget visszavonuljak festegetni. De ahhoz, hogy kívánjam a magányt, előbb torkig kell lennem mindenki mással. Tisztára logikus vagyok, nem?
Szóval figyelem a rituális majdnem hullagyalázást, egyelőre a korlátba kapaszkodva, nehogy véletlenül valaki a kezembe nyomjon valamit, és még nekem is részt kelljen vennem ebben a... dologban. Nekem így is bőven intenzív ez az élmény, köszönöm.
A közelemben álló srác felsőjéről egy igazán cuki pofa néz rám, szóval néha-néha rápislantok, hogy egy kicsit felengedjen a mogorvaságom, de a búcsúzástól könnyekig hatódó lányok csak szemforgatásra késztetnek.
- Mintha soha többé nem látnák egymást - motyogom magam elé. Vannak barátaim, itt is, és a "mugli világban" is, de el nem tudom képzelni, hogy így lógjunk egymáson. Na, persze nekem most szürke-fekete az egész világ, és semmi nem lehet elég jó, így ház a zajos érzelemnyilvánítások most egyszerűen csak idegesítenek.

Felső
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 07:57 Ugrás a poszthoz



Éppen egy halványabb kéket próbálok kikeverni, amikor érzem az érintést a karomon. Egy kissé talán túl gyorsan fordulok oda, de hát nem is hallottam semmit, számomra nem volt jele annak, hogy valaki a közelembe jött volna. Kissé meglepődve válaszolok a fiúnak:
- Helló! Persze, maradhatsz, elvégre nem az enyém az erkély.
Eleve nem szándékoztam kisajátítani magamnak a helyet, és bár festés közben nehezen bírom, ha néznek, hozzászoktam már a különféle órákon. Na, meg olyankor is meg szoktak bámulni, amikor a szabadban művészkedem, úgyhogy egy kíváncsi szempárt biztosan ki fogok bírni.
- Nagyon kicsi korom óta festegetek már, még a nagypapám kezdett el tanítani rá - bólogatok, miközben az ecsettel óvatosan végigsimítom a papagáj hátát. ~ Hm... Talán mégis jobb volt a sötétebb kék. Vagy talán egy árnyalatnyi zöld kellene bele? ~ Kicsit elkalandozom, de a bemutatkozásra pont visszatérek a valóságba, bár meg nem tudnám mondani, hogy előtte milyen szavak hangzottak el.
- Én meg Maróti Fanni, és már a mestertanonci padokat koptatom. Festő leszek, ha minden igaz. Jah, és én is pacista vagyok - mutatom navineszínű sálamat nevetve.
- Te úgy sejtem még nem gondolkoztál azon, hogy mit is szeretnél csinálni később - jegyzem meg, félig kérdésként. Mondjuk, én már talán akkor is tudtam, hogy mit akarok, de az én esetem, úgy hiszem, kivételes.


Felső
Félkész kép (KATT)
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 11:15 Ugrás a poszthoz

Shhhh  Rolleyes
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 13:54 Ugrás a poszthoz

Meló közben elvan a gyerek, ha játszik. XD Csak böngészőben állítgattam át a dolgokat. Smiley De még este 7-ig itt leszek, úgyhogy lehet a főoldallal is eljátszom egyet. XD
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 14:26 Ugrás a poszthoz

Ardai Kolos - 2017.12.23. 14:06
Te jó ég, ma még melózol? o.O Ráadásul este 7-ig? Ez kííínzáááás


Úúú, Tánya, ez olyan zombijárvány? XD


Jah, reggel 7-től. vOv Van ez így. XD
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 14:34 Ugrás a poszthoz

Köszönöm. Cheesy Pirul Ezért már érdemes volt eljönni. Cheesy
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 14:50 Ugrás a poszthoz

Ez annyira édes. Shocked *-* Love Love Akarok egy ilyet. Q_Q *o*
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 15:00 Ugrás a poszthoz

Ardai Kolos - 2017.12.23. 14:52
Leszek a zsebpingvined  Pirul


Dejó. *-* \o/ *zsebre rakja*
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 16:16 Ugrás a poszthoz



Bár kissé meglep a fiú felbukkanása, már lehiggadtam annyira, hogy ideiglenesen kiheverve az emberiséget újabb személyekkel ismerkedjek meg, őt pedig úgy látszik, érdekli az, amit csinálok.
 - Hát végül is most, hogy már ő... - kezdem, de aztán inkább a mondat felénél átváltok egy másik gondolatra. - Az ő szülei egyébként zenészek voltak, szóval mondhatjuk, hogy ez egy ilyen család.
Vállat vonva tovább maszatolom a színeket a képen, de most már igyekszem nem belemerülni, nehogy elbambuljak, amíg Benedek hozzám beszél. Nem túl kedves ember benyomását kelti az, aki képtelen odafigyelni a másikra. Lehet, hogy nem is vagyok annyira rendes, de azért megpróbálok az lenni.
 - Fotózni is szoktam, de azért a festészet a fő szerelmem, ez az, ami igazán boldoggá tesz. És amúgy te nagyon furi vagy. A legtöbb srácot teljesen hidegen hagyják a múzeumok a te korodban - nevetek fel, aztán kissé visszakozva hozzáteszem: - De nem mintha rossz értelemben mondanám. Tök jó, ha bírod a művészetet. Az olvasás például jó elfoglaltság. Ki a kedvenc íród? - viszonzom a kíváncsiskodását. Közben alig haladok a képpel, de nem is bánom, ez úgyis csak egy vázlat, és amúgy sem kell sietnem. Majd készen lesz, ha eljön az ideje.
 - Nem akartam még elmenni innen. Megszoktam, hogy itt élek Bogolyfalván, még az is lehet, hogy teljesen itt ragadok.
Bár ezen még nem gondolkoztam, de végül is nem lehet rossz egy viszonylag csendes településen festegetve leélni az életemet.
 - És amúgy szerintem jó itt a művészeti képzés, legalábbis nekem megfelel. Te meg még teljesen ráérsz, ostoba kérdés is volt tőlem. Most még nem is kell tudnod. Próbálj ki inkább minél többféle dolgot, hogy rájöjj, mi az, ami tényleg érdekel!
Kiszólt belőlem a bölcsesség forrása, nemhogy inkább a vizsgákon segítene át a céltalan bölcselkedés helyett.

Felső
Félkész kép (KATT)
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 18:06 Ugrás a poszthoz

Szia-szia! Pirul

Ki ültetett a sarokba? Shocked Cheesy
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 18:19 Ugrás a poszthoz

Vagy paranoiás. Rolleyes Tongue
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 18:24 Ugrás a poszthoz

Hát azt jobb lenne mielőbb megtudni biztosra. Shocked
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 18:31 Ugrás a poszthoz

Az nem árthat, főleg így karácsony környékén, hogy ő se legyen magányos. XD Cheesy És azért olyan nagyon csúnya dolgokat se hiszem, hogy látna. *-) Vagy...? Shocked
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 18:37 Ugrás a poszthoz

De, most már tudni akarom. Shocked *Kíváncsiság felébredt*
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 18:43 Ugrás a poszthoz

Ez felkérés keringőre? Grin
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 23. 18:46 Ugrás a poszthoz

Mi ez a bizonytalanság? Shocked Addig húzod itt a mézesmadzagot, amíg elszakad. Rolleyes

Hjajj, jó társaságban megy az idő. *-* *mindjárt mehet haza a melóból* *o*
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 24. 22:48 Ugrás a poszthoz

Jeremy Cho - 2017.12.23. 18:58
Ajajj, akkor vedd úgy, hogy felhívás. Szóval jössz táncolni? Cheesy
Melóóból? Heh. Bezzeg aki előrelátó volt, szabadságot vett ki. :-P


Hol és mikor? Rolleyes Cheesy

Hát, aki megteheti, hogy szabadságot vesz ki... vOv Smiley

Boldogságos karácsonyt mindenkinek holnapra. *-* Mára pedig csodás szentestét. *\o/* Pirul
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 27. 14:12 Ugrás a poszthoz

Evena Noxen - 2017.12.25. 09:03
Maróti Fanni - 2017.12.24. 22:48
Jeremy Cho - 2017.12.23. 18:58
Ajajj, akkor vedd úgy, hogy felhívás. Szóval jössz táncolni? Cheesy
Melóóból? Heh. Bezzeg aki előrelátó volt, szabadságot vett ki. :-P


Hol és mikor? Rolleyes Cheesy

Hát, aki megteheti, hogy szabadságot vesz ki... vOv Smiley

Boldogságos karácsonyt mindenkinek holnapra. *-* Mára pedig csodás szentestét. *\o/* Pirul


Csak nem Te is dolgoztál a Szent éjjelen, mint én? 😊


De sajna úgy volt, utána viszont alaposan kipihentem, kicsaládoztam magam, bár igazság szerint ebből sosem elég, úgyhogy ma is csak nyomokban leszek megtalálható a virtuális térben. Cheesy Holnap meg munka újfent, ahogy annak rendje és módja. XD
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 31. 11:47 Ugrás a poszthoz



A kép lassan egyre színesebb lesz miközben Benedek szóval tart, én pedig lassan örülni kezdek neki, hogy nem vagyok egyedül. Így van ez: ha besokallok, elvonulok, de ez nem jelenti azt, hogy abszolút nem bírom az embereket. A jó társasággal semmi bajom, ha éppen nem kitörni készül belőlem az ihlet.
- Igen, végül is ez igaz, bár a szüleim miatt egy generáció kimaradt, őket nem igazán érdekli az ilyesmi - magyarázom, hogy aztán a fiúra tereljem a szót. - Hát én ritkán olvasok amúgy, szépirodalmat pláne. Kikapcsolódásként szoktam csak könyvet a kezembe venni, ha éppen nem tanulok. Főként fantasyt, horrort olvasok.
Igazság szerint unokatesóim nyári kötelező olvasmányaiba néha belelapozok, de amúgy az irodalom "művészi" fajtája nem áll hozzám túl közel, úgyhogy nekem nem sokat mond az orosz irodalom emlegetése sem. Lehet, hogy emiatt műveletlen vagyok, de akkor azt vállalom.
- Író kedvencem szerintem nincs. Van, akiktől többet olvastam, de egyébként nem vagyok az a rajongó fajta. Festők közül Munkácsy művészetét szeretem. Amire ő néhány színnel és egy ecsettel képes volt, az varázslat - sóhajtom, aztán kicsit megrázva a fejem visszatérek a valóságba. Ő egy olyan alkotó, akit tisztelek és példaképnek tartok. És nem hiszem, hogy valaha fel fogok érni hozzá, vagy esetleg elérni a szintjét. De megpróbálom.
Közben a téma a lakhatásom kérdésére és a jövőre terelődik, amiről még nekem sincsenek biztos elképzeléseim azon túl, hogy 100 éves fonnyadt öregasszonyként is festeni fogok.
- Úgy éreztem, hogy ideje kicsit önállósodni. Eddig mindig főztek rám, takarítottak utánam, itt a kastélyban az ember nem igazán tanul meg a saját lábára állni. Az meg ennyi idős fejjel már lehet nem ártana - mondom el miért is döntöttem az albérlet mellett annak ellenére, hogy az iskola biztosítja a bentlakást.
- Végül is a művészeti képzés is mágikus - nevetek fel. - Megtanuljunk hogyan készíthetünk olyan tájképet, ami olyan, akárha ablak lenne: mikor a valóságban esik ott az eső, a képen is zuhogni fog. Megörökítünk személyiségeket vásznon, így lesznek a beszélő portrék. Festékeket keverünk, varázsecsetet készítünk, mágiával színezünk. Ez sem kevéssé mágikus, mint bármilyen más tantárgy a suliban.  

Felső
Félkész kép (KATT)
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 31. 12:55 Ugrás a poszthoz


Mikor véletlenül túl hangosan szólal meg belőlem az antikarácsony hangulat, valaki válaszol rá. Meglepődve, amolyan "nem mondod?" arccal a hang gazdája felé fordulok, de a pulcsija továbbra is jobban vonzza a tekintetem minthogy tudatosulna bennem bármi más a kinézetéből.
 - Biztosan. Ha kedves ember lennék, még örülhetnék is neki, hogy egyesek ezen az érzelmi szinten állnak - vonom meg a vállam. Én utoljára akkor sírtam így, amikor elveszítettem az egyik legfontosabb embert, a nagypapámat. Nem lennék képes zokogni azért, mert egy barátom vagy barátnőm nem látom néhány hétig, akármennyire is szeressem őt. Az érzelmi fájdalomküszöböm akkor olyan magasra helyeződött, amit azóta nem tudott még csak megpillantani sem semelyik újabb sérelmem. Ezek a lányok még nem éltek meg olyasmit, mint én. Vagy egyszerűen csak túl könnyen sírva fakadnak. De éppen ezért a könnyeiknek - számomra - nincs is akkora súlya.
 - Oh, kösz - mondom, miközben lepillantok viseletemre, mintha éppenséggel nem tudnám, hogy mit is vettem fel reggel. Újra rápillantok az övére, és ez most mosolyra késztet.
 - Én is meg akartam dicsérni a tiéd, csak nem akartalak zavarni - jegyzem meg, és végre agyam kezdi beinni a srác vonásainak látványát is. Kissé elgondolkodva veszem szemügyre alaposabban az állkapcsa élét, orrának vonalát, és meg kell állapítanom, hogy kifejezetten jól nézne ki megfestve. Legalábbis jól mutatna az egyik képemen. A bámulást viszont abbahagyom. A legtöbben ki szokták kérni maguknak, ha ilyen vizslató szemmel mérem végig őket. Bár voltak már extrémebb reakciók is rá. Egy srác például azt hitte, azért bámulom a száját, mert meg akarom csókolni, holott én csak az ajkán látható árnyékokat figyeltem meg. Azóta azért úgy hiszem óvatosabb vagyok.

Felső
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2017. december 31. 13:19 Ugrás a poszthoz



Egy szál pólóban vacogva a hidegtől, de elégedetten lépek hátra a késznek nyilvánított képtől. Az emberek általában azt gondolják, hogy azért megy ki a szabadba valaki festeni, mert olyasmit akar festménnyé konvertálni, amit odakint lát. Én azért szoktam, mert egészen más hangulata van, ráadásul friss levegőt szívok és sokkal több esélyem van az ihletődésre, mintha csak a szobám falait látnám egész nap.
Így hát nem csoda, hogy a festményemnek semmi köze a tájhoz, ami körülvesz, lényegében szinte csak most tudatosul bennem, hol is vagyok. Néhány órája állványomat, vásznamat és egyéb eszközeimet magammal ráncigálva, az útra oda se figyelve, csak megálltam egy alkalmasnak nyilvánított helyen, majd szinte fel se nézve, transzban megalkottam magát a művet. Annyira lekötött, annyira koncentráltam, hogy azt se vettem észre, ha valaki netán köszönt nekem. Biztos sokan bunkónak is gondolnak.
De a kép kész, mehet a portfólióba és egyszer talán egy kiállításra is. Persze addig még hosszú az út, főleg, hogy a valódi művészeti képzést még csak most kezdtem, és még fogalmam sincs, hogy mozgó festményt például hogy és miként kell alkotni. Igazság szerint még varázsművészek kiállításán sem jártam, erre eddig valahogy sosem volt lehetőségem.
Teszek még néhány lépést hátra és megállapítom, hogy egész jó lett a kép. Bizonyára akadnak rajta hibák, némelyiket észrevettem és sikerült elfednem, másikakat talán csak gyakorlott szem fedezheti fel, de végeredményben elégedett vagyok. Akkor is, ha mindjárt megfagyok és a kezem végig foltokban festékes.

A kép
A felső
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Maróti Fanni összes hozzászólása (83 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel