Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hirtelen valaki a nevemet kiáltja, én pedig odakapom a fejem. Alíz közeledik hozzám szörnyülködve alulöltözöttségemen.
- Szia Alíz. Köszi, de nem szeretném összekenni a ruhád - emelem fel mutatóba a két karom, amit néha jobb híján színek összekeverésére, illetve kipróbálására használtam, emiatt kisebb-nagyobb csíkokkal, pacákkal lett tele. Pedig tényleg jól esne egy melegebb ruha, vagy egy forró folyadék, vagy lényegében bármi, ami meleget ad. Na, jó, a képemet ezért nem gyújtanám fel. Lehet a következő ilyen alkalomra megfizetek egy elemi mágust, hogy álljon mellettem és melegítsen. Úgyis jár jó néhány a suliba, legalább én is veszem némi hasznukat.
- Nem kell ilyen hivatalosan megszólítanod, elég a Fanni is - poénkodok egy kissé talán vérszegény humorral gazdálkodva, miközben dicséretének fényében sütkérezem. Kár, hogy ez a fény meleget nem ad. - Gyakorlás kérdése a dolog - mondom végül szerénykedve, vállat vonva. Ha nem festenék gyerekkoromtól fogva, valószínűleg nekem sem menne így. Ha valamit, hát azt megtanultam a nagyapámtól, hogy a rajzkészség sok gyakorlással könnyen fejleszthető.
 - Na, én meg ahhoz nem értek elég jól - vágom rá a fotózásra értve a mondatot. Bár szeretek és tudok is jó képeket csinálni akár a masinámmal is az ecseteim helyett, de még nem éreztem rá annyira, amennyire szerintem már kellett volna. Persze az én elvárásaim magammal szemben lehet túl magasak.
 - Semmi gond. Igazad van. Ideje lenne ráülni egy kályhára - bólogatok, miközben kezeimmel megdörzsölöm a felkarjaimat, s ezzel át is ölelem a testem. Most, hogy már nem festek és a flow-élmény nem kábítja az elmém, én is érzem, hogy piszkosul hideg van. Ennek tuti megfázás lesz a vége.
- Ha tudsz egy jó pucerájos varázslatot a mancsaimra, akkor akár el is fogadnám a kabátod, ha még él a felajánlás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Borzalmas vagyok a legtöbb órán, aminek nincs köze az ecsetekhez, vásznakhoz, képekhez és színkörökhöz. Márpedig a bájitaltanon a színekhez akkor kerülök a legközelebb, amikor ki kell találnom, hogy az előttem bugyogó főzet miért nem olyan színű, amilyennek azt a tankönyv szerzője megálmodta. Pedig erre elég egyszerű válaszom is lehetne: mert nem értek hozzá. Miért is szenvedek akkor ezen az órán, ha már le is adhattam volna, hiszen a Művészetek tárgyhoz nem kell? Mazochizmus. Színtiszta mazochizmus.
Na, meg mert voltam olyan béna és elmondtam a szüleimnek, melyek a főbb tantárgyak és tudnivalók a varázsvilágban. Így hát az őseim nyomására ebben az évben is több nap találtam magam bájitaltan órán, mint amennyin szerettem volna.
Alapvető ősantitehetség létem azonban már annyira megszoktam, hogy nem is venném túlságosan magamra, hogy már megint nem fogok remekelni, de amiatt, hogy ki a párom a mai órán eléggé értetlenül tekintek a sors nevű fintorgó szörnyetegre. Nem volt neki elég, hogy a legutóbbi találkozásunk úgy sikerült ahogy? Szereti, ha kísértik? Lehet, hogy a szerelem vak, a szerencse meg forgandó, de a sors sem teljesen normális, az tuti.
 - Helló - mosolygok rá azért köszönés gyanánt, mert hát tőle fog függeni, hogy felgyújtjuk-e ma a termet vagy sem. És nem azért mert pyromágus. Hanem, mert én egyszerűen ilyen béna vagyok. Na, jó, túlzok. De nem nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Még én sem tudom. Nemrég óta vagyok művészet szakon, egyelőre még nem tartok ott, hogy meg tudjam mozdítani a képeimet - vallom be kissé pironkodva.
Emellett kicsit szomorúnak tartom, hogy ő így áll hozzá a varázsportrékhoz, de valahol meg tudom érteni. Valóban ijesztően hathat a festmények figyelő tekintete, a falak füle.
 - A mugli világban a kamerák figyelik az emberek lépéseit. A térfigyelők, a biztonsági kamerák, a forgalomfigyelők... Őket is folyamatosan figyelik, de ők még csak nem is veszik észre.
Szerintem ez se sokban különbözik, mégis a portrékészítés szebb, nekem legalábbis ezeknek a képeknek a léte adott egy plusz motivációt a festészethez.
 - Amúgy megértem, valóban ijesztő lehet. De képzeld el, mi lenne, ha festenél egy ilyen képet az általad leginkább szeretett emberről. A portré megőrizné az emlékeit, a jellemét, tudna beszélni, meghallgatna. Addig, amíg az, az ember melletted van, nem is értenéd a portré jelentőségét. De ha elveszíted őt, ha meghal, akkor a portré máris kincs lesz. A világ elfelejtheti őt, idővel te is elfelejtenéd, de a kép nem hagyja. A portrén örökre megőrződik belőle egy kis darab.
Ha lenne egy képem a nagyapámról, egy valódi varázsképem, akkor végre elmondhatnám neki azt, amit nem tudtam. Elbúcsúzhatnék. Megmondanám neki, hogy szeretem és hogy köszönöm, hogy mindig segített nekem. Hogy miattam olyasmire vállalkozott, amit rajta kívül kevesen tettek volna meg. Köszönöm, hogy megtanított rajzolni és festeni. Hálás vagyok azért, hogy szeretett. Akkor is, ha szeleburdi és lökött vagyok.
Ha ő mindezek hallva visszanézne rám, ha elmondaná nekem, hogy szeret és örömmel foglalkozott velem... Tudom, hogy ezt mondaná, de én látni és hallani szeretném. Ostoba vágyak egy kislánytól, aki sosem tudta feldolgozni a nagypapája halálát? Lehet. De nekem az a kép a világot jelentené. És én vagyok az egyetlen, aki képes lehet megfesteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Jah, tudom - nézek rá úgy, mintha azt jelenteném ki, hogy itt bizony élveboncolással fogjuk eltölteni a következő perceket, és én leszek az, akit az asztalra fektetnek. Fel sem tűnik vizslató tekintete, pedig, ha megkérdezné, még meg is mutatnám neki. Rajtam ne múljon senki kíváncsiságának a kielégülése.
'Eenie Veelx' Azt se tudom, hogy hogyan kell ezt kiejteni, nemhogy megfőzni. Van előttünk egy rakás cucc is, nevezzük őket hozzávalóknak, egyenként úgyse tudnám megmondani, hogy miknek a gyökerei, meg karmai, meg nyála. Különben is fújj.
Abban azért reménykedek, hogy a srác - akinek még mindig nem tudom a nevét, hiába futok bele mostanság mindenhol -, ért valamennyire a főzőcskézéshez. Az én főzési skillem ugyanis erőteljesen a nullához konvergál.
 - Disznópázsit... az tuti valami növény - suttogom magam elé, nem törődve vele, hogy ebből a pyromán mit hall meg. Ismereteim szerint a disznónak nincs pázsit nevű része - bár igazság szerint a fül, farok, lábak felosztáson túl ebben a témában sem tudnék elmélyedni, tekintve, hogy nem nagyon láttam még feldarabolt disznót, és nem is akarok. De a pázsit az fű, nem?
Mivel azonban a bájital-hozzávalós készletemben még így is több a lehetséges növényi részecske, mint amennyi közül biztos kézzel kiválaszthatnám a malacalapút, inkább továbbolvasom a receptet.
 - Pókméreg? Az nem veszélyes? - vonom fel az egyik szemöldököm, aztán gyorsan végigfutom a listát. Persze kiszúrom rajta a véres összetevőt is, amitől olyan ráncos lesz a homlokom, mint a tanár úrnak. Na, ezért nem kellene erre az órára járnom. Itt állatokat áldoznak fel olyan hülyeségekért, mint egy lötty. Ami egyébként a végén büdös és ihatatlan lesz.
 - Nem hagyhatnánk ki belőle a szalamandravért? - pislogok rá szomszédomra, aki ha eddig nem is, mostanra biztosan rájött, miért is nem szerepel a nevem a kiváló bájitalfőzők listáján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Örömmel tölthetne el, hogy ügyesen logikáztam ki, mi is az a disznópázsit, de igazából nem érdekel. Attól lennék boldog, hogy ha ahelyett, hogy belefőzöm egy kotyvalékba, inkább lerajzolhatnám az emlegetett növényt.
- Tudod, ha az ember már 8 éves korában tisztában van azzal, hogy ő képek festéséből fog megélni, vagy nem megélni, akkor a többi tantárgy már nemigen nyűgözi le - vonom meg a vállam a megjegyzésre a recept további lépéseinek leírásán tartva a tekintetem.
Persze kezdetben minden kis villanás, minden új varázslat és új ismeret lenyűgözött, főleg azért, mert mugli környezetből jöttem, és egészen addig míg nem láttam, mindezt mesének tartottam. De nagyapámnak köszönhetően viszonylag korán elkezdhettem ismerkedni ezzel a világgal, így mikor elkezdtem itt az elsőt, kicsit sem voltam lemaradva azokhoz képest, akik beleszülettek ebbe a világba.
Ugyanakkor az újdonság varázsa nem tart örökké, és egy idő után nem érezni nagy különbséget egy átlagos biológia óra és az LLG között. Itt több a tüske, a méreg, a fog, valamint a valódi állat és a szemléltetés, de lényegében ugyanaz pepitában. A törióra itt is unalmas, rég halott személyekkel, csatákkal és évszámokkal teletűzdelt, a varázslatok pedig csak addig szórakoztatóak, amíg az embernek nem kell fél napokat vagy akár heteket rászánnia a megtanulásukra.
Szerencsére amíg én totál béna vagyok, társam tökéletesen tudja mit is kellene csinálni, sőt meg is teszi. Így még az is lehet, hogy ha az óra végén netán megitatják velem azt a förtelmet, nem fogok csúfos véget érni a - többek között - valószínűleg unikornispisivel is borított padlón. Külön tetszik, hogy neki nem kell bajlódnia a tűzgyújtással. Talán először gondolok arra, hogy a lefestésén túl is hasznos lenne ez a srác.
Figyelem mit csinál, de a válaszai nem tetszenek annyira. Éppen felszólalnék a szalamandrák jogaiért, amikor felém fordul és cukkolni kezd, vagy legalábbis én így érzem. Először homlokráncolva és értetlenül meredek rá, majd egy 'Jaaaah' szájtátással jelzem, hogy sikerült értelmeznem a kérést.
A tanári asztal felé pillantok, majd gyorsan leveszem a taláromat, akárha túl melegem lenne az üst mellett, hogy megvillantsam mai napi bölcsességem egy kékeszöld póló formájában.
- Na, ha a kíváncsiságod kielégült, akkor remélem cserébe segítesz, hogy ne mérgezzem meg magam, legalább ezen az egy bájitaltanon - nézek rá talán kissé könyörgőn, de inkább mosolyogva. A legtöbb ilyen alkalommal ugyanis nem szokott érdekelni, hogy sikerül-e megfőznöm bármit is úgy, ahogy kell. A kudarchoz hozzá lehet szokni. Úgy meg pláne, ha az ember nem élni meg kudarcnak. De ha már itt van, és láthatóan tudja mit csinál, akár meg is erőltethetném magam.
- Neked még vetkőznöd sem kell hozzá, ígérem - vigyorgok rá szemtelenül, miközben finoman belecsípve kicsit meghúzogatom vastag, kötött pulcsijának felém eső ujját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Ez megnyugtató - próbálom köhögésbe fojtani a nevetésem, hogy ne bukjak le. - Kár, hogy én már csak a nagyapám iránti tiszteletből sem adhatom alább a legjobbnál, amire képes vagyok. De majd, ha pénzt akarok keresni, festek majd valami szart is.
Igazából csinálnom is kellene valamit biztosan, elvégre ezért vagyok itt az órán, de olyan jó figyelni, amit a srác csinál, hogy meg se fordul a fejemben, hogy az órai részvételnél jobban hozzájáruljak a bájital-készítéshez. Illetve de. Megfordul. Tesz egy 180°-os fordulatot.
- Hát, ha még nem halt éhen, lehet felkeresem. Mindig is akartam egy tetkót, de valami olyan helyre kell csináltatnom, amit a szüleim nem látnak gyakran, mert apám megnyuvaszt, ha megtudja - ráncolom a homlokom elgondolkodva, miközben én is rálesek a kotyvalékra, majd sztriptízt is rögtönzök. Szerintem totál aktív vagyok az órán. Bár a prof biztosan nem értékelné pozitívan az igyekezetemet.
- Hogy te meg mikre vagy kíváncsi! - forgatom a szemem vigyorogva. - És bár ezt könnyen kideríthetnéd, elárulom, hogy a sejtésed helyes. Én nem árulok zsákbamacskát - vonom meg a vállam. Ha valaki az első randin nem is jönne rá, hogy érdeklődési körömet három lényegi dolog kimeríti - nagyrészt -, a következőkön, ha alkalom adódik rájuk, biztosan leesne neki. És ha nem azt várta, amit én nyújtani tudok, akkor inkább ne pazaroljuk egymás idejét.
Bár egész eddigi életemben egyetlen barátom volt csak, és igazából ő sem volt az. Marcinak kellett valaki, aki eljátssza, nekem meg szintén. Nem érdekelt a pasizás, festeni akartam, szinte megszállottan vágytam a fejlődésre, de sajnos vagy sem, olyan kinézettel áldott meg a genetika, ami nem ijesztette el a próbálkozókat. És csodák csodájára a személyiségem se. Úgyhogy kellett egy alibipasi, aki viszont bevált. Marcinak örök hála, de ugyanakkor a szerelem téma nekem teljesen ismeretlen terület maradt. Ki tudja megérte-e?
- Na, pont ez a bajom - sóhajtok fel a szalamandrák újabb emlegetésére. - Most képzeld el, ahogy szegény csóri szalamandra ott mászkál a földön. Otthon biztos várja az asszony, meg az éhes kölykök. Aztán egyszer csak megjelenik valami csúcsos süveges rém és elragadja, hogy a vérét vegye és ocsmány levekbe folyassa, majd megigya. Ez így egyrészt szomorú - főleg a szegény, félárva szalamandrácskák miatt -, másrészt meg fúj. Ki akarna már szalamandravért inni?
Ilyenkor szoktam másoknak sok lenni. De ez a fickó már tudja, hogy mire számíthat tőlem, így nem zavartatom magam. Ha sok leszek majd leüt, vagy belefőz az üstbe. Talán még jobb is, mintha meg kéne innom azt a valamit. Még akkor is, ha értékelem az igyekezetét, és elbűvöl, hogy neki mindez mennyire egyszerű.
- Úgy látszik nekem nincsenek ilyen gátlásaim - vonom meg a vállam kijelentve az egyértelműt. - De amúgy akkor a barátnőd hogy vesz rá, hogy ledobd a textilt? Sokat kell szerenádoznia érte? - vonom fel a szemöldököm, mert valahogy nagyon nem bírom elképzelni, illetve hát dehogynem tudnám, de akkor nagyon röhögnöm kéne.
- Hívhatsz Maróti Fanninak, de persze csak akkor, ha te is adsz valami alternatívát, ami némileg talán használhatóbb, mint a 'te ott'.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Majdnem oldalba bököm, amikor felröhög, de még éppen időben temetkezem a tankönyvbe és a hajam mögé, hogy ne kelljen a prof dühös tekintetét állnom. Csodák csodájára nem kapunk kiselőadást, és én ezt a társam tehetségének számlájára írom. Mivel ő folytatja a beszélgetést, és mert nem nagyon akadt még óra, amin képes lettem volna huzamosabban csöndben maradni, nem is maradok.
 - Most nagyon kíváncsivá tettél - nézek végig rajta összehúzott szemekkel, kutatón -, több szempontból is.
Sosem láttam még elemi mágikus jegyet, és bevallom az említett hely is érdekelne, már csak a számításba jöhető tetkóhelyek ötlete miatt is, de azért nem annyira, hogy komolyabb lépéseket tegyek az ügyben, és netán megpróbáljak terveket szőni, hogy a tekintetemen túl egyéb eszközökkel is lecsupaszítsam a srácot. Közben pedig el is tereli a figyelmemet a szalamandrákkal.
 - Végeztem - legyintek nagyvonalúan. - De nem hiszek neked. Ha már elfognak egy szalamandrát, úgysem csak a vérét veszik. Valószínűleg megnyúzzák, kitépik a végtagjait és minden mást is leszednek róla vagy kivesznek belőle, ami még hasznos lehet. Hacsak a szalamandrák nem járulnak a bájitalfőzőkhöz önkéntes véradásra, amit nehezen hiszek.
Csak rázom a fejem. Ennyire butának tűnök? Jó, ez ostoba kérdés a bájitalfőző zseni mellett - meg ismerve a tanulmányi átlagom -, de azért kicsit lehangoló is lehet...ne, ha más anyagból gyúrtak volna össze.
 - Jajj, te szegény - nézek rá megjátszott sajnálkozón. - De ezek szerint szereted, ha irányítanak - mondom elgondolkodva -, elvégre, ha nem az ilyen nők lennének az ideálod, találtál volna már példát az ellenkezőjére is.
Könnyen okoskodik az, akinek még nem kellett meghódítania egy csajt sem, és szobatársi kapcsolaton túl együtt se kellett élnie velük, de hát mégiscsak nőből vagyok, ismerem a fajtám, nem? Vannak olyan lányok, akik képtelen egy férfiember irányítására. Vagy csak olyan jól csinálják, hogy nekem se tűnik fel.
 - Ismer eléggé ahhoz valaki, hogy tudja, te mit akarsz? - kérdezem és valóban érdekelne a válasza. Rólam nem nehéz megmondani, ha akarok valamit, meg bárkinek el is mondom szívesen. De ő ennél azért zárkózottabbnak tűnik. Kíváncsi vagyok képes lenne-e őszintén elmondani akárkinek, hogy mire vágyik, vagy elrejtőzne egy vigyor, egy vállvonás, egy hazugság mögé. Én nem vagyok egy bonyolult ember, de talán éppen ezért érdekelnek azok az emberek, akik összetettebb érzelmi intelligenciával rendelkeznek nálam.
És nincs barátnője, ez biztos fontos információ, ha már a tudtomra hozta. Miért is? Nem mitha érdekelne. Vagy mégis?
Vetek egy pillantást rá a szemem sarkából, majd visszafordítom tekintetem a tankönyvre. Amúgy szerintem merőben feleslegesen, elvégre eddig nem sokat tettem hozzá az órához, és szerintem ez így is marad. Maximum óra végén a prof majd valami különösen kínos dologra fog rávenni a bájitallal. Viszont végre megtudom a nevét.
 - Hm... Noel.
Csak ennyi. Nem mintha célom lett volna azzal, hogy kimondom. Csak kipróbáltam a hangzását. Művészember vagyok vagy mi.
 - Amúgy egész jó nézni - tekintek töprengve az ujjaira. - Ahogy a tűzzel bánsz az...
Mozdulnak az ajkaim, hogy kifejezzék, de a nyelvem nem formálja a szavakat, mert agyam túl sokáig töpreng rajtuk. Úgy tűnik, mintha suttognék valamit, de mégsem. Nem tudom elmondani. Talán le tudnám festeni. Igen, talán egy képpel sikerülne az, amibe a szavaim beletörtek. Mégsem kérdezem meg. Talán majd egyszer küldök neki baglyot egy adag nyugtatófőzettel, amit persze nem én készítek el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tekintetem lassan kúszik egyre feljebb, miközben azt próbálom kitalálni, mégis melyek lehetnek azok az olyan helyek, de egészen meglepődök, amikor felérve az arcáig észreveszem hogy ő is engem néz. A pillanatnyi értetlenség gyorsan szétoszlik a szemeimben, melyek beinni próbálják azt a különleges zöldet. Vajon milyen színeket kellene használnom, hogy kikeverhessem? Úgy hiszem több lenne benne a barna és a sárga, mint a zöld. A tekintetében van valami, ami miatt szeretném hirtelen elkapni róla az enyémet, vagy a hajam mögé rejteni az arcomat, de képtelen vagyok rá. Csak nézem és várom, hogy történjen valami, bár igazából nem vágyom rá, hogy bármi felébresszen ebből az állapotomból. Mikor elfordul, én még mindig ugyanúgy állok, csak szemei helyett az arccsontján, orra vonalán siklik végig a tekintetem. Végül én is inkább az üst felé fordulok.
 - Kíváncsi lennék, hogy néz ki egy ilyen jel - vonom meg a vállam, és örülök, hogy egyáltalán tudok beszélni. Az előbb úgy éreztem, hogy teljesen elfelejtettem hogy kell. - Na, meg tényleg nem lenne rossz tudni hova tetováltathatnék teljes lelki nyugalomban. Mert hát a fenekemet se szokták a szüleim gyakran látni, de azt egy tetoválószalonban se villantanám meg. Úgy sejtem te se éppen erre utaltál.
Fél szemmel rásandítok, majd vissza a könyvre, amit már csak megszokásból teszek, úgyse tudom, hogy éppen hol tartunk. Ami eddig teljesen értelmetlen szavak halmazának tűnt, az most se lett világos. Mégis, ez az óra nem olyan rossz, mint amilyen általában szokott lenni.
 - Most mondanám, hogy ez a te hibád... - tárom szét a karjaimat, de rögtön vissza is húzom őket, amikor közelebb találom magamhoz, mint eddig. Egy pillanatra furcsa ütést is érzek a mellkasomban, amire homlokráncolással felelek. Csak nem leszek rosszul, annyira béna azért nem vagyok. Akkor meg...?
De erről el is feledkezem, amikor szóba hozza a legnagyobb problémámat ezzel az órával, meg úgy konkrétan a varázsvilággal. Tudják ezek az emberek egyáltalán, hogy mi az a pergamen? Hogy mennyi lényt ölnek meg csak azért, hogy ők kényelmesebben élhessenek? Azt hiszik jobbak, mint a muglik, pedig aztán...
Veszek egy mély levegőt, még a szemem is lehunyom hozzá. Valami megnyugtatóra akarok gondolni, és rögtön egy furazöld szín rémlik fel előttem, amitől rendesen zavarba jövök. Megrázom a fejem, ajkam lebiggyesztem, végül sóhajtok.
 - Ne provokálj! A prof kidob, ha nekiállok megint nagyelőadást tartani az állatok és lények jogairól - fújok kissé dühösen és zavarodottan. Nekem ez nem csak egy vicc, én teljesen komolyan gondolok minden egyes szót.
Kölcsönkenyér visszajár. Ő az én gyengéimet próbálja kitapintani, és bár nem cserébe, de úgy tűnik nekem is sikerül valami hasonló. És a kérdés végül be is talál. Bumm! Összezárul, becsukódik, visszavonul. Sosem érzem a határt. Talán mert én olyan ember vagyok, akinél nincsenek korlátok.
Nem tudom mit tehetnék, hogy oldjam a hangulatot, ami megdermedni látszik a teremben uralkodó meleg ellenére, így inkább nem is csinálok semmit. Tekintetem az ujjaira téved, szinte látom körülöttük a lángokat, és kiszalad a számon egy nem átgondolt megjegyzés. De újra rám néz, és ettől valamiért nyugodtabb vagyok, mintha az előbb nem rontottam volna el semmit. Pedig tény, hogy a tapintat nem az erősségem. A kérdés viszont fogós.
 - Olyan... - kezdem, de aztán becsukom a szám és megrázom a fejem. Nehéz elmagyarázni valamit, amit érzel ugyan, de nem értesz. Sokszor kívántam már, hogy egyszerűen csak átadhassam valakinek az érzéseimet, ez nagyban megkönnyítené a kommunikációmat. - Furcsa, ha azt mondom, hogy harmonikus? Igen, eléggé - húzom el a szám mielőtt válaszolhatna. - Régen láttam az unokatesómat hegedülni. Neki azt mondtam, olyan a játéka, mint egy piros toll. Puha és könnyed, de feltűnő.
Elmosolyodok, mikor felidézem az emléket, és ez segít abban, hogy végül rátaláljak a megfelelőnek érzett szavakra:
 - Olyan, mintha hegedülnél - vonom meg a vállam végül. Lehet, hogy hülyének néz, de elég nehéz egy érzést úgy megfogalmazni, hogy az mások által átélhető legyen. - A mozdulatok pontosak és lendületesek, ahogy a vonó siklik a húrokon. És a tűz a dallam, olyan érzésem van tőle, hogy ha igazán figyelnék, hallhatnám is. De... gondolom ez hülyeség - nevetek fel kissé kényszeredetten, majd az ajkamba harapva elfordulok, bár eddig is csupán a kezeit néztem el-elgondolkodón.
Mikor a kezembe nyomja az üvegcsét értetlenül nézek utána, majd hangjára a tanár felé fordulok. A prof nem hülye, tudni fogja, hogy nem az én érdemem, hogy még nem robbant fel az üst tartalma, és bármi csodát is talál benne, az pont azért olyan, mert egy ujjal sem értem hozzá. Évek óta szenved velem, ismer, tudja mire számíthat, ha én is megjelenek az órán. Felesleges ezt tenni.
És tényleg annak tartom, mégis megteszem. És ezt legalább annyira nem vagyok képes megmagyarázni, mint ahogy a tűz dalát sem hallom, de valahogy jól esik látni ahogy az a csepp az üvegből kiszáguldva eléri végcélját, és bármilyen apró is képes a nagy egészen is változtatni. Szinte megbűvölve figyelem a főzet színeváltozását, miközben ajkamon szétömlik egy mosoly.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Köszönöm, de azért még átgondolom ezt, mielőtt megkérnélek, hogy hozz össze vele egy találkozót. Kíváncsi lennék, hogy milyen érzés, ha én vagyok a vászon, ugyanakkor nem tudom mi értelme lenne, ha utána nem mutatom meg. Elvégre egy alkotásnak nem sok haszna van, ha senki nem látja - fejtem ki gondolataim, és közben a Lin karján repkedő pillangókra gondolok. Ő például mindig le akar beszélni róla annak ellenére, hogy a sajátjaival semmi problémája, és már Alex sem morog miattuk... túl gyakran. Szerinte az ember egy tetkónál sosem áll meg, és nekem nem állna túl jól. Persze én ezt eddig mindig elutasítottam gondolván, ha eldugom, akkor nem számít, ha nem áll jól. De arra még sosem gondoltam, hogy valaki emiatt nem állna mellettem szívesen. És ez egy elég lelombozó gondolat.
Megkísérel felidegesíteni, de a prof elég jól tudja szankcionálni a kirohanásaimat, hogy próbáljak minden erőmmel lenyugodni, és ez egész jól sikerül, főleg amikor meglátom, hogy vigyorog. Nem tele szájjal, de azért látom rajta.
 - Szerintem soha. Kísértetként is itt lesz, és még a dédunokáimnak is azt fogja mesélni, hogy milyen béna voltam az óráin - kuncogok rajta, bár közben arra gondolok, hogy nem volna rossz, ha a mugli tanárok szelleme is errefelé kísértene. Az egyikkel szívesen összefutnék.
Társalgásunk közben apránként megfeneklik, és úgy tűnik, hogy a tűzzel kapcsolatos mondandómmal végleg zátonyra lököm. Félve felpislantok az arcára, mert valamit megint elrontottam. De ezen nem tudok változtatni. Ez csupán egy érzés, és még csak az sem biztos, hogy jól sikerült átadnom. Nem vagyok elemi mágus, nem tudhatom, hogy ő miként viszonyul a tűzhöz. Lehet, hogy degradálónak érezte a véleményem.
A kezembe nyomott üveggel viszont sikerül nem elrontanom semmit, és az efeletti öröm kissé elfeledteti velem sikertelen kommunikációs kísérleteimet, ezért amikor már újra mellettem áll rámosolygok. Igazából azt lenne kedvem mondogatni, hogy "Hűű, láttad?", de bizonyára látott már ilyet, én meg nem vagyok óvódás. Csak szörnyen gyerekes.
 - Ha elfelejtkezem róla, hogy ez itt valójában micsoda - bökök ujjal az üst tartalma felé -, akkor egészen jó mókának tűnik. Vagy legalábbis nem olyan borzalmas, mint ahogy azt eddig gondoltam - helyesbítek kicsit, közben pedig megteszem, amire kér. A kevergetés sem egy bonyolult feladat, bár anyám már rég nem enged a konyhában bármit is csinálni, elvégre a gondolataim elég gyorsan elbóklásznak a készülő bármitől, ami miatt általában kiborulás, kiloccsanás, kikeverés, elégetés és hasonló, az ebéd minőségén csak rontani tudó dolgok, szoktak történni.
Kivételesen azonban nagyon koncentrálok - úgyhogy egyelőre baleset- és főzetpazarlásmentesen teszem a dolgom - emiatt egy pillanatra nem is értem, hogy helyeslése mire is vonatkozik. Szabad kezemmel eltűrök pár tincset a fülem mögé, szemöldökeimet összevonom, de bármennyire is szeretnék ránézni, hogy lássam az arckifejezését, nem veszem le tekintetem a készülő bájitalról. Ha már volt olyan rendes, hogy rám bízta, nem ronthatom el.
 - És te hallod is - bólintok rá, a hangomban nincs kételkedés. - Én csak... érzem.
Ez majdnem olyan, mint amikor tudod, hogy van ott valami, csak nem látod, de annál sokkal bizonytalanabb. Mint amikor úgy érzed, figyelnek. Nem lehet megmagyarázni, mert az elméd nem érti, de valahol mélyebben, ösztönszerűen egészen pontosan megtalálod a rád irányuló szempárt.
Végül nem bírom ki és ránézek, hagyom a szemeimnek, hogy beigyák a látványát, miközben kezem automatikusan folytatja tovább a keverést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az a mosoly, az a mondat, az a pillantás... Valahogy úgy érzem valami több van mögöttük, mint amit láttatni engednek. De mi van, ha csak én gondolom így? Mi van, ha csak én szeretném, hogy többet jelentsenek, és emiatt látok bele olyasmit, ami valójában ott sincs?
A saját gondolataim hoznak zavarba, na meg mindaz, amit úgy hiszem, hogy ő gondolhat. Kissé nehezemre esik ezek után ránézni, de azért időnként a hajam takarásából, vagy amikor úgy sejtem, ő nem veszi észre, felé pillantgatok.
 - Nem tudom - ráncolom össze a homlokom. Nem gondolkodtam még ezen. A szűk családom csak három emberből áll, de gyerekkorom óta rengeteget vagyok az unokatesóimmal, és mivel nagypapáméknak négy gyermeke is született, a tágabb családom, nos... eléggé tág. Így lehetőségem volt megtapasztalni nagyjából mind a kettő előnyeit és hátrányait. De én úgy sem az, az ember vagyok, aki észérvek és racionális indokok miatt hozna meg egy ilyen döntést.
 - De ez nem is csak rajtam múlna. Jobb esetben két ember dönti el az ilyesmit. Egy alkalmas férfivel lehet akár nagy családom is, és ha csak a kicsi adatik meg, vele az is pont tökéletes kell, hogy legyen.
Valószínűleg naiv vagyok és álmodozó, lehet, hogy nem létezik az alkalmas férfi, de valamilyen jövőképet mindenki elképzel magának. Én nem egy rakásnyi unokát látok a jövőmben, csak egy kezet, amit megfoghatok, és ami nem hagyja, hogy elengedjem.
Mikor Noel azt mondja, büszke rám, belepirulok, holott a tekintetem értetlenséget sugároz. Bármit is csináltunk itt, tutira nem az én érdemem. Viszont jól esik az elismerése. Valószínűleg nem lennék béna a bájitaltanhoz, ha nem ragadtam volna le már az első évfolyam első óráján annál, hogy itt bizony kis és nagy állatok testrészeit, váladékait, folyadékait és egyebeit használjuk fel. Ő volt az, aki miatt hajlandó voltam a berzenkedésemet félretenni egy rövid időre, de ez egyáltalán nem biztosíték arra, hogy nélküle képes lennék bármire is. Mármint bájitaltanból.
És ez egy tökéletesen időzített gondolat! Mert pont most kell úgy döntenie, hogy lelép. Úgy érzem, hogy teljesen elveszett pillantással kísérem végig az útját a profig, aztán végig, amíg az ajtóhoz ér. Az is lehet, hogy kezdek lyukat égetni rá egy-két helyre, mert még egyszer visszanéz rám, de a buzdító beszéde valahogy nem ér célt. Hogy lennék már képes rá?! Egyedül?! Na, de ezt még megemlegeti. Elhívom valahova és tuti nem viszek nyugtatófőzetet. De azt hazudom, hogy igen. Ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem. De nem ám!
Huhh, most mi következik?...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mindig is gyönyörűnek tartottam a szülővárosom, és még most is úgy gondolom, hogy örülök, hogy Pécs lett a legelső otthonom. Ma azonban nem érek rá a szépségét csodálni, ugyanis móresre kell tanítanom egy pasast, aki most még valószínűleg abban a tévhitben él, hogy könnyen lerázható vagyok. Persze, ha figyelmen kívül hagyja az üzenetem, és nem jön el, akkor igaza is lesz. Egyelőre.
Viszont múltkor cserben hagyott. Mondjuk, igaza lett, tényleg sikerült nélküle is a főzet... mármint nekem. Sikerült. Ez egy csoda. Khmm... Mármint lelépett és ott hagyott. Ez a lényeg, ne térjünk el a tárgytól! Úgyhogy cserébe elhívtam most ide. És, ha nem tud eljönni... jó, arra még nem gondoltam, de amíg várok rá, van időm kitalálni valami finom kis büntetést.
Az előttem álló Zsolnay-kúthoz most lép oda három lány. Nevetgélnek, lökdösik egymást, és az egyikük mintegy véletlenül végigsimít az egyik ökörfejen. A templom mellett megnyíló átjárót rajtuk kívül csak én látom. Sietősen átlépnek rajta, és senkinek nem tűnik fel semmi.
Sóhajtva hátradőlök a padon, tekintetem a csillagtalan égre vezetem. Bogolyfalván látszanak az égitestek, ebben kicsit jobb, mint Pécs. Farmerba bújtatott lábaimat keresztbe rakom, lesimítom fekete rövid ujjú pólómat, amin a színeváltós "Ha lángra gyúlsz, az emberek szívesen eljönnek, és nézik, ahogyan égsz." felirat díszeleg. Kicsit fázom, de az est további részére olyasmit tervezek, amihez pont megfelelő lesz az öltözékem, addig meg kibírom a vacogást. Remélhetőleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Végre megjelenik, és ez nem csak azért tölt el elégedettségérzéssel, mert sikerült rávennem erre, hanem... azt hiszem, örülök, hogy látom. Ő viszont nem tűnik túl lelkesnek. Na, persze ez nem is baj, elvégre éppen a büntetését szabom ki rá.
- Nem, nem ezért hívtalak, de azért remélem, ha már nagyon kékülne a szám, akkor legalább rám lehelnél vagy valami - vigyorgok szemtelenül nem sokat törődve azzal, hogy a férfi eléggé dühösnek néz ki. Megszoktam, hogy az emberek első reakciója rám általában a szemöldökráncolás, a szüleim mellett pedig azt is megtanultam, hogy ez nem annak a jele, hogy kevésbé kedvelnek, hanem hogy már megint valami olyasmit csinálok, amit mások nem értenek. Vagyis baromságot.
 - De a pyromágiával nem állsz távol az igazságtól - mondom miközben felállok, és megdörgölve kihűlt karjaimat a kúthoz lépek. - Mikor először jártam ott, ahova viszlek, még annyira kicsi voltam, hogy apukámat kellett megkérnem, hogy emeljen fel a fejekhez - mutatok a kutat díszítő ökrökre, majd kinyújtva felé a kezem, jobb mutatóujjammal finoman megdörgölöm az állat homlokát. Mögöttem, a templomtól balra megjelenik egy kapu, de az utcán elhaladó emberek még csak oda sem néznek, ők nem látják.
 - A szüleim muglik, ők nem vették észre az átjárót, én meg persze kíváncsi voltam. Eléggé aggódtak már értem, mire előkerültem, de azóta minden évben eljövök. És odabent még soha nem sikerült nyernem. Tuti, hogy egy pyromágus ereje kell hozzá. Úgyhogy velem kell jönnöd - jelentem ki, és megragadva a szabad kezét, igyekszem magammal húzni arra a bizonyos helyre. - Vedd büntetésnek, amiért múltkor magamra hagytál.
Bár arra utalok, hogy csupán a képességeit szeretném kihasználni, az igazság az, hogy mióta először láttam lángokat idézni, úgy sejtem tetszene neki, amit odabent találunk. A szívem furcsa, gyors ritmusra jár, kíváncsi vagyok, hogyan fog reagálni a meglepetésemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A farsang a világ legjobb napja, igaz csak az április elseje után. Az ember szabadon beöltözhet bárminek és bárkinek, viselkedhet bárhogy, és még csak hülyének se nézik emiatt. Jobb esetben. Ráadásul az idei téma a fantáziámat is megmozgatta, és a szuperhősös jelmezeket nem nehéz otthoni cuccokból összeszerkeszteni, hiszen csak élénk színű ruhadarabok kellenek hozzá. Meg némi kreativitás. Még a hajamat is képes voltam befesteni a tökéletes Supergirl megjelenés érdekében, na persze, csak amolyan "rákened, megmosod, kész"-féle mugli varázslat módra, ami pár hét múlva le is fog kopni. Remélhetőleg.
És, ha már eddig eljutottam, úgy gondoltam jó lenne összekötni a kellemest a hasznossal. Bár a tetoválásokról egy bizonyos illetőnek majdnem teljesen sikerült lebeszélnie, azért az még mindig érdekel, hogyan is készülnek, és igazán mázlimra ismerek is valakit, aki talán be tud avatni ebbe. Na, jó, az ismerem kicsit túlzás, helyesebb lenne a "láttam már órán" kifejezést használni, de ez nem gátolt meg abban, hogy elhívjam magammal a falubeli farsangi mókázásra. Úgy beszéltünk meg, hogy a faluban találkozunk, a tavacska környékén, elvégre más-más helyről érkezünk, meg gondoltam rendes leszek, nem kényszerítem rá, hogy jelmezben végigsétáljon velem az utcákon. Én viszont nem akartam felcaplatni a kastélyba csak egy átöltözésért, de nem éreztem nagyobb érdeklődést az általánosnál. A pólóim miatt amúgy is mindig megnéznek. Bár ritkábban szoktak utánam fütyülni. De azt a miniszoknya számlájára írom.
A tavacska környékén megállva felveszem a tipikus szuperhős pozíciót -
 nagyterpeszben, karok csípőre téve, áll magasra, köpenyem fújja a szél -, és várom, hogy felbukkanjon, én pedig alaposan kikérdezhessem. Na, meg legyőzzem mondjuk, almahalászatban. Ebben a cuccban úgysem veszíthetek. Supergirlt senki nem verheti meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Dávid viszonylag hamar felbukkan, úgyhogy egyelőre a hidegnek nincs ideje arra, hogy rávegyen a megbánásra lenge öltözékemet illetően. Nem mintha egyébként a női szuperhősök arról lennének ismeretesek, hogy nagykabátban szeretik üldözni a bűnt. Bizonyára erősebbek a rúgásaik, ha közben kivillan a combjuk, meg a fél fenekük a szoknya fellebbenésekor. Tutira.
 - Csak ma mondták - vigyorodok el értékelve a poént, miközben végignézek rajta. Fogalmam sincs, hogy kinek öltözött, de nem mondhatni, hogy szuperhős fronton annyira tájékozott lennék. Az ismertebbeket meg tudom nevezni, de azon a nagyjából 10 karakteren kívül teljes a homály.
 - Valóban, pedig azt gondolná az ember, hogy a varázslók többsége nem követi a mugli kultúra ezen részét, meg egyáltalán - szólok hozzá "okosat" a témához, miközben körbetekintek. Látok olyat, aki poénra vette a dolgot, de olyat is, aki hozzám hasonlóan komolyan vette a "feladatot" és egész képregényhű jelmezt szerkesztett össze. Néhány ismerős arc is rémlik, de most nem törődöm velük, elvégre a napomat - legalábbis ezt a részét - Dávidra és -nak szánom.
 - És most, amíg odaérünk az almahalászat helyszínére, mesélj nekem a varázstetkókról! - nézek rá - valószínűleg a rajongástól csillogó szemekkel -, és közben már meg is indulok a farsangi események tényleges helyszínére, remélve, hogy ő is követ majd.