LaFonde kisasszony
(Persze, ezek után higgyem is el xD)

Megunta, hogy csak a négy fal között kuksoljon, és amúgy is jó lett volna valami forgalmasabb helyen lenni, úgyhogy úgy döntött, hogy szétnéz lent a faluban, mert idefelé nem igazán volt rá érkezése. Egyébként igen, ismerte a házirendet, legalábbis azokat a pontjait, amiket az egyik tanár köszöntésképp felolvasott neki, mert a saját példányát azóta már elhasználta cipőtisztításra, szóval teljesen tisztában volt vele, hogy nem lenne szabad csak úgy lemennie, és azzal is, hogy tíz után bent kellene lennie a saját háza területén. És persze a kellene szón van a hangsúly, mert Avery-t ez épp nem érdekelte, és miután szerzett magának valami vacsorát, csak úgy céltalanul lődörgött az utcán.
Kezdte már megszokni a helyet, bár még mindig furcsábbnál furcsább dolgok történtek mindenfelé, viszont elkezdte meglátni az ebben rejlő lehetőséget, ugyanis úgy tűnt, errefelé sokkal kevésbé élnek a verekedés jól bevált fortélyával, viszont cserében vannak nekik olyan technikáik, amelyiknek bármelyik utcagyerek repesve örülne.
Gombócba gyűrte a papírt, amibe a virslis táskát csomagolták a boltban, és behajította egy kukába, aztán előhalászta a cigis dobozt, hogy kipöfékelhesse magát, még mielőtt visszamegy a suiba. Megállt egy sötétebb részén az utcának, és a falnak dőlve figyelte a ritkásan elhaladó embereket, miközben mélyeket szívott a füstös méregből.
Látta a lányt is, aki látszólag szintén céltalanul sétálgatott, bár nem hitte volna, hogy oda is fog menni hozzá, de úgy tűnt, itt képtelenek mások békén hagyni az embert. Végigmérte mielőtt válaszolt volna, és kifújta a füstöt.
- Aha. És? - kérdezett vissza, kíváncsian várva a magyarázatot, hogy miért zavar bárkit is ez a tény, főleg itt lent a faluban. Mindenesetre ha eddig nem is nézték ki belőle, hogy fiú, a hangja minden bizonnyal segített a helyzeten.

Igazából... meglepő, de semmilyen érzés nem kerít hatalmába a valaki láttán. Pedig általában szoktam valamit, most mégse. Nyugodt vagyok, és kedvtelen, még ahhoz sincs kedvem, hogy Erős Pista jellemet produkáljak, csak úgy megállok, és közlök vele valamit, amivel nyilván ő is tisztában van, és amire nyilván magasról tojik. Helyes, én is, épp ezért vonok vállat, vagyis vonnék, ha nem ugrana be valami. Hirtelen tiszteletet parancsoló kiállással húzom ki magam, mert rémítsük meg az újoncot, akinek halvány lila gőze nincs arról, ki vagyok. Legalább is, ebben bízom.
- És most mondasz nekem nevet, házat, évfolyamot, na meg egy marha jó indokot arra, ez téged miért hagy hidegen, és miért nem KHban vagy, aztán mész felsuvikszolni a Gamajun ház padlóját. A tulajok roppantmód méltányolni fogják a jelenléted - hangomba gúnyos él szökik, majd megunva ezt a viselkedést, nemes egyszerűséggel mellé megyek, és leguggolok.
- Na jó, csak szívatlak, de tényleg ez lenne a procedúra, ha kedvem lenne hozzá - vonok vállat. Nem fogom azzal kecsegtetni, hogy más is ennyire elnéző lesz, mert nem lesz, a prefik többsége imád büntetni, nekem meg marhára nem hiányzik plusz dolog a nyakamba, így is alig van időm, na meg... miért tenném? Szerintem tök képmutató lennék, hisz én is megszegtem már a szabályokat, meg is úsztam.
- Ophelia vagyok, rellonos prefi, az elviselhetőbb kategóriából... legalább is.. állítólag - nem szoktam fényezni magam, ha én nem, akkor senki nem tudja, milyen is vagyok valójában, mondjuk elvisilehetőnek korántsem nevezném magam, még így se, hogy a tudat, miszerint Blaisel vagyok, rendesen visszafog a kilengéseimből, ami annyira azért nem tetszik. Megfogadtam, hogy nem változok meg senki miatt, és azon kapom magam, hogy azt nézem, Blaisenek mi lenne a jó? Te jó ég...

LaFonde kisasszony
(jól van na... én is téged <3 ^^)

Teljesen úgy nézett fel a lányra, mint aki hülyét lát, egészen addig, míg az megváltozott hangszínnel le nem guggolt mellé. Akkor már kapcsolt, hogy a másik sem éppen egy szabálytisztelő fajta, ami teljesen kapóra jött, még ha azok közül a híres prefektusok közül való is volt. A fiú el is vigyorodott, és elkezdett turkálni a zsebében, a prefektusos magyarázatot megválaszolatlanul hagyva, viszont előhalászva a cigis dobozt.
- Avery. Kérsz egy szálat? - nyújtotta felé, nem teljesen mentesen a hátsó szándékoktól, mert mégis csak jól tud jönni, ha az ember összebarátkozik a hatalom egyik emberével.
Végül lecsusszant a fal tövébe, annyira most úgysem volt hideg, és már elfáradt a lába a guggolásban, és egy nagy slukk után kérdezett csak.
- Amúgy mit is mondtál, Gama mi? - Végre volt valami, amivel felkeltették az érdeklődését, mert ha már a tulajokat ilyen hangon kell emlegetni, az jelent valamit. - Egyébként nem tudod hol van erre a legközelebbi dohánybolt? Csak mert erősen fogynak a készleteim, mióta itt vagyok - és nagyjából ez volt az első teljes hosszúságú mondat is, ami elhagyta a száját az érkezése óta, ugyanis eddig nem volt túlságosan beszédes kedvében. Egyébként nem akarta sokáig folytatni ezt a masszív dohányzást, mert semmi kedve nem volt tüdőrákban elpatkolni, de amíg meg nem szokta ez az agyament környezetet, addig muszáj volt valamit pótcselekednie.
- Különben neked a faluban is van hatalmad? - érdeklődött aztán, de az arckifejezése mit sem változott, az előbbi mosoly után egyszerűen visszament semlegesbe, és így nézett végig a lányon. - Csak mert ez már nem a kastély területe - tette hozzá a miheztartás végett, bár nem kötözködésnek szánta az egészet, csak megpróbálta felmérni, hányadán is állnak.

Enyhe megrökönyödésként ér, hogy a csaj valójában nem is csaj, aztán mégis felteszem magamnak a kérdést, vajon miért lepődök meg én ezen? Nem egy példa volt már arra, hogy itt tényleg bármi előfordulhat, mégis.. ezt az emberszerű reakciót nem tudom leküzdeni.
Gondoltam, hozzuk rá a frászt az új srácra, és olyat tettem, ami messze áll tőlem. Felvágtam. Rövid időn belül visszanormalizálódtam eredeti állapotomra.
- Még a neved is olyan, mint egy lányé, sorry, de tényleg azt hittem, egy csapatban játszunk - összevont szemöldökkel meredek az arcára, próbálva bármi olyat keresni, ami egy kicsit is pasis, nehezen megy. Persze a világért se akarom én megbántani, de mindig kicsúszik a számon az, aminek nem igazán kéne.
- Öhm.. ja, kösz - vállat vonva veszek ki egy szálat, majd az öngyújtója segítségével gyújtom is meg. Pedig már jó ideje nem gyújtottam rá, de nem számít, most akkor züllök, legalább egy kicsit, és cefet jól esik. Követve Avery példáját, leülök én is.
- Gamajun ház. Gondolom, rellonos vagy. Nos, ott lakik kettő az előző nemzedékből, ez egyik egy szociopata állat, állítólag. Én is csak úgy hallottam, jóban vagyok a kuzinjával. Amúgy Konnak hívják, ha körbelesel a KHnkban, látod a nyomát, szinte mindenütt, vérfolt a padlón, falakon, stb... mind ő tette. Hála égnek én még nem találkoztam vele személyesen, pedig a párja, Arvid a főnököm - vigyorodok el, aztán befogom, mert lehet ez neki túl sok infó egyszerre, és amilyen hülyén csavarom a szavakat, semmit nem ért meg belőle.
- Nem tudom, szerintem nincs, de mindenki mással szereztet be. Vagy vesz másoktól - vonok vállat. Nem igazán foglalkoztatott eddig, hogy ki hogy jut hozzá, az volt a lényeg, hogy amikor nekem kellett, legyen.
- Ha gondolod, szerzek én neked... ismerek pár embert - próbálom olyan furán mélyíteni a hangom, de valljuk be, kegyetlenül hülyén hangzik, legalább is, a filmekben jobb szokott lenni.
- Igazából nem, de most nem lehetnél itt, mivel tanítási idő van, és ilyenkor csak az MT-k járhatnak le, na meg mi, de nyugi, engem tényleg nem izgat - mert nehogy azt higgye, holnap már kopogtatok az ajtaján, felmosóval a kezemben.
- És mondhatnám még azt is, hogy marha veszélyes, főleg este, de úgyse hallgatnál rám, szóval majd megtapasztalod - vigyorgok a srácra, magamat ismerve, nem lepődnék meg, ha ő elküldene messzire az anyáskodásommal együtt.
- Tudod... mikor elsős voltam, mindenkit szemközt röhögtem, és elkönyveltem, itt mindenkinek a sárga házban a helye, annyira új volt ez az egész... Muglik között nőttem fel, és esküszöm, a falut lemészárolnám egy működő Ipodért - igazából, fogalmam sincs, miért osztom meg ezt vele, csak kijött. Szívok egy nagyot a cigimből, aztán kifújva a füstöt, dőlök a hideg falnak, nekitámasztva a fejem is.

Ophelia

- Jesszus. - Ennyi volt a hozzáfűzni valója a tényálláshoz Avery-nek, aki nem nagyon értette, hogy is nézhették őt lánynak, mikor ez előtte soha nem történt meg. Nem baj, fogjuk a rossz fényviszonyokra, meg hogy ülve még kisebbnek tűnik, mint egyébként.
Aztán a lány is rágyújtott, és így mindjárt barátságosabbnak tűnt a légkör, meg az egész beszélgetés, és Avery sem akarta kiüldözni frissen sült beszélgetőtársát a világból - és itt természetesen csak azért nem kiátkoznit mondtunk, mert azt még nem tud.
- Ez rám van írva, vagy mi? - kérdezett vissza semleges hangon, mert úgy helyből mindenki kitalálta, hogy melyik házba tartozik, pedig annyira nem hangoztatta. Őt különben sem érdekelte egyelőre a házak közti különbség, pusztán lanyha unalommal hallgatta a klubhelyiségben, ahogy társai a Navinések gyilkolászását tervezik. A történetet viszont már növekvő érdeklődéssel hallgatta, aztán kissé félrebillentett fejjel kérdezett vissza.
- A párja? - Ugyan nem volt túl jó még a magyar névnaptár teljes összegzésében, de neki perpillanat nagyon úgy hangzott, mintha két pasiról lenne szó. Egyébként nem zavarta az ilyesmi, csak feltűnt neki, hogy Ophelia mennyire nyíltan beszél erről, és ez elgondolkoztatta. - És ő nem fél attól a pszichopatától? - vetette még fel, mert furcsának találta, hogy valaki csak úgy egy ezek szerint vérengző egyénnel legyen. Bár, a közös háztartásukkal lett épp az előbb megfenyegetve, még ha nem is hatotta meg túlságosan.
Aztán Oph valami szentbeszédfélébe kezdett, Avery pedig a falnak döntötte a fejét és nemes egyszerűséggel elkezdett nem figyelni, mert jó tanácsok ide vagy oda, neki a saját anyja se sűrűn osztogatott ilyesmit, akkor meg nem egy idegen szava fog számítani. Igaz, magában az elkapott szavakat elraktározta, mert ugye inkább tanul abból, ahol más már beverte a fejét, és nem fogja ő is, de ennek semmi jelét nem mutatta a lány felé.
- Meg tudom érteni - szólalt meg aztán újra, mikor a varázsvilág furcsaságára terelődött a szó. Neki ugyan nem nagyon hiányoztak a ketyerék, mert kevés szerepet játszottak eddig is az életében, de egy idő után túlságosan kőkorinak kezdett tűnni a környezet. - Ráadásul micsoda kajákat esznek már! Sütőtök sütőtök hátán. - Szerencsére a konyhán mindig voltak általánosabb közízlésnek megfelelő étkek is, azért Avery figyelmét nem tudta elkerülni az ilyesmi.
- Te figy, én megnézném magamnak azt a Gamajun házat - pattant fel aztán, leporolva magát. - Merre van? - nézett várakozón a lányra, hogy útba igazítsa.

Avery

- Jól van na, amatőr hiba - forgatom meg a szemem, persze mosolygok, mert erre is csak én lehetek képes. Valahogy... összeborulna a világ rendje, ha nem szerencsétlenkednék egy sort minden nap.
- Nem minden házra, de a Rellonosokat általában messziről kiszúrják, és az okosabbak kerülik is őket... okkal - vonom meg a vállam, egy újabb slukk után. Valahogy jó érzés ez az egész, pedig semmi eget rengetőt nem csinálunk, mégis felszabadultabbnak érzem magam, mint egészen idáig.
Aztán regélésbe kezdek, mégse kéne úgy találkoznia Konnal, hogy fogalma sincs arról, hogy az életével játszik. Első ránézésre szerintem simán elkövetné azt a hibát, hogy beleköt, bár mondjuk fogalmam sincs, mennyire hallgat az én véleményemre, elvégre csak egy idegen vagyok, hiába nem érzem azt. Mármint én nem tartom Averyt idegennek, vagyis... érzem, hogy lappang bennünk egy csomó közös, ilyet nem sok mindenki mellett éreztem, és ez egy kicsit frusztrál, de ezt nem is akarom a tudtára adni, még a végén mást képzelne a dologba, és elijeszteném, azt meg valamiért nem akarom kivételesen.
- Igen... Arvid fiú - mondom ezt full természetesen, mert tényleg az. Mikor én jöttem már együtt voltak egy ideje, és engem amúgy sem zavar az e fajta kapcsolat, ha nekik így jó. Bár még most se tudom, Arvid hogy lehet akkora elmebeteg, mindenesetre az ő dolguk, és a főnököm még él.
- Na, látod, ez az, mait még én se akarok elhinni. Igazából nem vagyok annyira jártas az ő kapcsolatukban, szóval bennfentes infókkal nem szolgálhatok, de amit tudok, Arvid mindennap jelen van a falatozóban, szóval még él, ami mindenesetre pozitív dolog - kuncogok halkan. Nem szándékozom én ráijeszteni a srácra, gyanítom nem is tudnék, és lehet, csak én dramatizálom túl, vagy tartok rögeszmésen Kontól, de ez még a jobbik rossz. És ameddig nem kell a közelében lennem, nem is zavar.
- Ó, francia vagyok... számomra a sütőtök nem nagy cucc. Velem általában csigát etettek, meg hasonló finomságok - bár nem szívesen beszélek a múltamról, mert feledném, ha tudnám, azért az ilyen apróságokat nem esik nehezemre kinyögni.
- Neked elment az eszed - meredek rá tipikusan, te hülye vagy tekintettel, még csak jelét se adom annak, hogy szándékozom vele tartani, mert nem is.
- Figyelj, engem nem érdekel, hogy te már ilyen korán meguntad az életed, belőlem viszont hiányzik az öngyilkossági hajlam - ami igaz is, sose önszántamból keveredtem veszélyes helyzetekbe, megtaláltak azok, így evidens, ha tudom, vagy tehetem, kerülöm őket.
- Nem mellesleg, nem rég szedtek le rólam egy megbűvölt nyakláncot, így az elkövetkező két évben nem szeretnék a fájdalom részesévé válik, elég volt az a pár hét - húzom el a szám. Még mindig csodálkozom azon, hogy sikerült megszabadulni tőle. Akkoriban azt hittem, az a kín örök lesz.

HALLOWEEN KINCSKERESŐ
Ruha
Térkép

Az esti halloweeni buli mellett egy kincskereső is felsorakozott Mira teendői mellé. A három csapattal egyből reggeli után találkozott. Azért ilyen korán, mert mint neki is, valószínűleg a többieknek is van még dolguk a buli előtt. A véres feliratok mellett, és a kísértetek között kijutottak, és egyenesen a faluba vezette a csapatokat. Már fent megkérte őket, hogy válasszanak csapatkapitányt, hogy könnyebb dolguk legyen.
A Fő utczán álltak meg, felsorakoztatta a diákokat, és kezében borítékokkal, meg jegyzetekkel beszélni kezdett.
-A kincskeresőnk összesen három állomásból áll, csapatonként. A nálam levő borítékokban a falu térképe, és az első kép rejtőzik. A képen egy szám áll, amit meg kell keresnetek a térképen, és az lesz az első állomásotok, ott kapjátok meg az első megoldandó feladatot. A képeket gondosan gyűjtse össze a csapatkapitány, mert a végén be kell mutatnotok nekem összeragasztva. Annyi időtök van rá, amennyi szükséges, nem verseny. Az utolsó állomáson saját magatoknak kell kiásnotok a kincset, ami egyértelműen a tiétek. Elméletben mindenki arra fog rányúlni, amit a doboz neki ítél, vagy amire szüksége van. A feladatok utasításaira nagyon figyeljetek. Este a réten keressetek meg, és adjátok oda a képeket. Jó szórakozást.
Átnyújtotta az első csapat csapatkapitányának a borítékot, majd a másodiknak, és végül a harmadiknak, majd miután válaszolt az esetleges kérdésekre, megvárta, hogy mindenki elinduljon, és ő is visszament a kastélyba.

//Ide nem kell írnotok, mindenki a saját állomására írjon. Lehetőleg a csapat minden tagja jelenjen meg legalább 1 helyszínen.
A képet a játék végén küldjétek el nekem, vagy a Szervezői Mesélőnek bagolyban, összeszerkesztve!
Két napotok van rá, szombaton este 9-ig kérem a megoldásokat.
A feladatok egyes részeit a csapatkapitánynak küldjétek el, ő összegezze, és olvassa fel/oldja meg.//

A csapatok:

1. csapat:
Katniss Felchter, 3. évfolyam
David Anglesea, 2. évfolyam
Gál Botond, 7. évfolyam
Bianca Charlotte Krise, 2. évfolyam

2. csapat:
Zsolnay-Mantsooe Tamara, 1. évfolyam
Axel S. Sjölander, 2. évfolyam
Tolland Clotan, 3. évfolyam
Dolánszky Alex, 4. évfolyam
Ivy A. Ives, 2. évfolyam
Keiko Sama, 2. évfolyam

3. csapat:
Fülöp Félix, 4. évfolyam
Fülöp Farkas, 4. évfolyam
Karsa B. Bálint, 7. évfolyam
Leavey Héloise Lindsey, 4. évfolyam
Caius Randy Woodrow, 7. évfolyam

Axel

Axel

Matilda
November 20.

 

Richard J. Ifens
este 10 körül

Ma szintén nem voltam órákon, mert úgy voltam vele, hogy minek. Most van épp elég dolgom, amik fontosabbak, legalábbis számomra, mégpedig az, hogy feltérképezzem magamnak az egész kastélyt. és ezt a szó szoros értelmében kell venni, mivel elindultam a rellon körletből, néhány pergamennel, és egy pennával a kezemben, s az útvonalat lerajzoltam bármerre is mentem. Persze ez közel sem ilyen egyszerű, több napot is el fogok ezzel tölteni, mire körbejárom az egész kastélyt.
A délután egészét pedig a faluban töltöttem, pontosabban a cukrászdában. Igazából nagyon nem is ettem, vagy ittam semmit, csak egyszer kértem valamilyen sütit, meg narancslevet, aztán csak néztem ki a fejemből. Végül arra eszmélek fel, hogy kint már elég sötét van, és a cukrászdában senki nincs már rajtam kívül, már épp zárni készülnek, így hát fogom magam, és elindulok valamerre. Nincs kedvem még visszamenni a kastélyba, inkább csatangolok még egy darabig itt a faluban, és hát mit ne mondjak, sikeresen el is tévedek. Talán egy, másfél órája csatangolhatok a házak között, mire lábam ismét a már ismerős köves utat tapossa, így már tudom, hogy jó helyen vagyok, és mehetek vissza a kastélyba. Rajtam most egy fekete-vörös fűzős felső van, szintén fekete, combközépig érő tüll szoknya van szaggatott cicanacival, lábamon a kedvenc fekete magassarkúm, és persze a bőrdzsekim, ami mindig rajtam szokott lenni. Bár már elég későre jár, és elég közel van a tél is, de én nem fázom. Nem is vagyok egy fázós típus, telen is simán elvagyok ilyen öltözékben, mint amilyenben most vagyok.
Lassan tipegek vissza a kastélyba, mikor valami hangot hallok magam mögül, aztán a kezemet is megfogja valaki.
- Mit akarsz? - kérdezem mogorván, miközben ki
rántom kezem a szorításából.
- Nyugi bébi, nem fog fájni. Nagyon. - feleli egy sunyi vigyor kíséretében, közben közelebb húzódik hozzám, s én önkéntelenül is hátrálok néhány lépést, majd mikor úgy érzem, elég távol vagyok tőle,egy gyors és határozott mozdulattal, meglendítem a lábam, egyenesen a férfi lábai között, mire ő hatalmas jajkiáltás közepette a földre hull. Ezt kihasználva sarkon fordulok, s elkezdek szaladni, már amennyire ebben a cipellőben lehet. Már kezem megbánni, hogy nem az acélbetétes bakancsomban jöttem, hanem ebben, mert így szinte lehetetlen futni, és meg is lett a károm, mivel kibicsaklik a bokám, és így elterülök a földön. Ezt kihasználva a férfi utolér, és rám veti magát. Próbálok kiszabadulni, de nem megy, így inkább szóra nyitom a szám, s teljes erőből sikítani kezdek, segítségért kiáltok hátha meghallja valaki, aki épp errefelé jár, de eddig még nem sok esélyt látok rá, hisz teljesen kihalt a Fő utcza.

Matilda
November 20.

 

Luna Cox

A mai nap is fárasztó volt. Éppen a pubból sietek haza felé, későre jár és nem szeretném ha Violetta aggódna. Jó volt találkozni kicsit egy régi cimborával. Zsebre tett kézzel, lassan sétálok hazafelé. Élvezem a hideget, azt gondolom kevés ilyen ember van. Mindig is szerettem, a kedven évszakom a tél. Minden sötét, kihalt és hideg. No a kihalt utcán nem sokáig sétálok magányban, mert vészes sikítás üti meg füleim. Egy nő kiált a hangból ítélve, s gondolkodás nélkül igyekszek az irányába sietni. Mivel sötét van, alig látok, de hamar elém tárul két alak körvonala a földön. Közelebb érve konstatálom, hogy egy férfi erőszakoskodik egy lánnyal,, így gondolkodás nélkül megragadom az ismeretlen kabátját, és lerántom a nőről, szembe fordítom magammal és két jókorát behúzok neki, hogy az orra vére ered el. Nem mondhatnám, hogy könnyű ellenféllel van dolgom, de nekem, aki szinte az utcán nőtt fel, nem kihívás leteríteni egy idősebb férfit. Bokán rúg, és hasba vág, mire hamar reagálva gyomorszájon rúgom, és ettől ismét a földre kényszerül. Ám nem rest, a harchoz kést ránt, és azzal hadonászik tovább. Megpróbálom kicsavarni a kezéből, de egy pillanat erejéig végig vágja a felkaromat vele, nem is olyan gyengén, ám ilyenkor nem igazán érzek fájdalmat. Végül megszerzem a kést, és leterítem a férfit, két ütéssel eszméletvesztésig juttatom, majd a lányhoz sietek, és leguggolva mellé, finoman megpróbálom felsegíteni.
-Jól vagy? Minden rendben?
Kérdezem meg tőle lihegve, és csak ekkor szúr meg a vágás adta fájdalom. odanézek a karomra és hamar feltűnik, hogy gyakorlatilag totál átvérzett a ruhám.

Richard J. Ifens

Békésen sétálok vissza a kastélyba, mire ez a vadállat nekem esik. Jó, azért ez kicsit másképp történt, mivel csak azután veti magát rám, hogy férfiasságát teljesen széttrancsírozom, és elszaladok, de szerencsétlenségemre kibicsaklik a bokám, és így közelebbről is megismerhetem a Fő utcza köveit. Ezt kihasználva a férfi utolér, és rám veti magát, és eléggé cifra szitokszavakat vág a fejemhez, amiket inkább nem részletezék, de röviden összefoglalva csak annyi a lényege, hogy egy olyan nőszemélyhez hasonlított engem, aki az utca sarkán áll, és testét árulja pénzért. Na ez aztán kiveri nálam a biztosítékőt, és teljes erőmből próbálom kiszabadítani kezem a férfi szorításából, és én is nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetem a férfit, de nem sikerül. És ezzel csak annyit érek el, hogy ez a részeg, alkoholtól bűzlő alak megüti az arcom, a karom, meg mindent amit csak ér, amivel gondolom azt akarja elérni, hogy nyugodjak meg. Fáj, nagyon fáj, szám szélén a vér ízét érzem, de már semmit nem tudok tenni, már nincs hozzá erőm, hangom is elcsuklik, számtalan könnycsepp csordul le az arcomon. Már kezdek beletörődni az egészbe, és csak azt akarom, hogy vége legyen már, de erre nagyon sok esélyt nem látok, aztán jön a megváltás. Valaki lerángatja rólam, és én az egészből már sokmindent nem fogok fel, hogy most akkor mi van, mi történt. A másodperc tört részéig az is átvillan az agyamom, hogy talán már nem élek, meghaltam. De ezt a tényt cáfolja az, hogy a férfi, aki a segítségemre sietett, megpróbál felsegíteni. Még mindig kicsit kába vagyok a történtek után, csak meredek magam elé, a férfi másik karjába kapaszkodva, abba, ami nincs megvagva, és pár másodpercnek el kell telnie, míg eljut az agyamig, amit mond.
- I-igen, én jól vagyok. - felelem, magam elé meredve, majd a karjára pillantok, és észreveszem, hogy megsérült, és ez nem egy kis karcolás, hanem egy nagy vágás.
- De hisz te vérzel! Mutasd! - mondom neki, közben megfogom a sérült végtagot, és ruhájának ujját megpróbálom lehámozni róla.

Gertrúd <3
November 20.

Kicsi sárkány

Két napja kapta meg a várva várt levelet, melyben fixálták végül a találka időpontját és helyét. Azóta érezhetően, napról napra idegesebb lett - rá kellett jönnie, hogy nem hogy nem tud koncentrálni semmire, de gyakran órákon is elkalandozik a figyelme és gondolataiban egy zöld szempárt fürkészik vagy épp egy ismerős mosoly dereng fel fejében.
Reggel izgatottan kelt fel, a szokásosnál hamarabb, hogy aztán csalódottan tudatosuljon benne, hogy bizony csak délután kezdődik programja. Egész nap használhatatlan volt, kétségbeesésében már a tanulásról is lemondott és megelégedett volna egy jó könyv olvasásával is, de mikor ötödjére olvasta ugyanazt a két mondatot, rá kellett döbbennie, hogy reménytelen a próbálkozása. Végül aztán a kitűzött időpont előtt már egy másfél órával nekiállt készülődni, magát azzal nyugtatva, hogy majd csak lassan sétál le a faluba, és valószínűleg úgysem találja meg elsőre a megbeszélt helyet. Próbált egyszerre kényelmesen, melegen, elegánsan, de azért nem túl hivalkodóan öltözni - míg nem feladta a képtelen kísérletet és egy egyszerű fekete farmert kapott fel csizmával, galambszürke felsővel, hozzá sötétkék szövetkabátjával és egy fekete kötött sállal kiegészülve. Pálcáját övébe dugta, erszényét zsebre vágta és izgatottan indult meg a falu felé. Mikor már az iskola kapuján is túl volt jutott csak eszébe, hogy kesztyűje a szobájában maradt, így kénytelen volt már most jéghideg kezét zsebre dugni.
Hamarosan rá kellett jöjjön, hogy az út a faluba egyáltalán nem bonyolult, és hogy ráadásul sietős lépteit sem tudja visszafogni. Így ő lepődött meg a legjobban, mikor a megbeszélt időpont előtt a Fő utzára érve egy ismerős alakot pillantott meg nem is olyan távol. Akarva akaratlanul kanyarodott egy lelkes mosoly ajkaira, hogy aztán lépteit még jobban megszaporázva közeledjen Noel felé.
A fiú jól láthatóan gondolataiba mélyedt, Lyra pedig nem akart ráijeszteni, így egy kisebb kanyart vett, hogy a fiú látóterébe kerüljön. Amint az rápillantott, kissé rekedten ugyan, de kinyögte az első dolgot, ami eszébe jutott:
- Jó újra látni - Egy pillanatra elképedt saját szavain, mivel azok tökéletesen őszinték voltak: meglepően hiányzott neki a rellonos látványa, sőt, inkább a társasága. Alakját magában is fel tudta idézni, de váratlan megnyilvánulásai, szokatlan gondolatai a fiú sajátjai voltak. Amint túllépett saját véleménye feletti sokkján, újra fesztelenül fordult a másikhoz.
- Régóta vársz itt?
Remélte nem kellett a fiúnak hosszú ideje idekint fagyoskodnia, de magát sem hibáztatta, ő nem késett - sőt. Ez csak azt jelenthette, hogy a másik még kevésbé bírt magával, ez pedig egy elégedett mosolyt csalt a lány arcára.

Luna Cox

Igaziból semmiség az egész. Vagyis a vérzés erőssége és a fájdalom valahogy nem ezt mutatja, de nem nagyon köti le a figyelmemet mindez. Sokkal inkább fontos, hogy a karommal bíbelődő lány hogy van. Meg is fogom dolgos kezeit, és felállok, vele együtt.
-Hagyjad csak. Az a lényeg, hogy Te jól vagy!
Mosolyodok el, és a férfi nyomába nézek. Beáll a csend. Hosszú, mély, kissé nyomasztó. Hideg is van, és a történések sem hathattak túl pozitívan a lányra. Tekintetem visszafordítom az övéhez és belenézek a szemeibe. Talán bármennyire friss élmény, és fájdalmas, beszélni kell róla. Ha nem is velem, mással, de ezt nem lehet félvállról venni. Ha az én lányomról lett volna szó, azt hiszem simán kinyírtam volna, minden gondolkodás nélkül az ürgét.
-Ismerted?
Bökök fejemmel a már eltűnt férfi irányába, majd csak bámulok a lányra. Igaziból nekem is elég sokkoló élmény volt, ki tudja, mi történhetett volna, ha nem sétálok éppen erre, és igaziból senki más nem sétál erre...
-Figyelj, szerintem az lesz a legjobb, ha ezt valakivel kibeszéled. Bár hál Istennek a végzetes dolog nem következett be, de...
Nem is fejezem be, mit is mondhatnék. Puszta okoskodás mindez, a lényeget úgyis az előttem álló érzi. Neki kell mérlegelni és kezelni az adott szituációt. Aztán ismét csend magasodik fölénk, és csak azt veszem észre, hogy a kezeim remegni kezdenek a hidegtől. Alapjába véve szeretem a hideget, de talán az, hogy a vérzés még el sem állt, némiképp súlyosbító körülmény. Végül megnézem a vágást. Tényleg, már szinte az ingen egész ujja tiszta vér. Fogalmam sincsen, milyen mély lehet, de abból, hogy még mindig nem állt el a vérzés, csak arra tudok következtetni, hogy nem csak egy felszíni karcolásról van szó.
-Szóval...-kezdek bele ismét-szólnod kellene az illetékeseknek. Jelezned kellene, hogy elkaphassák ezt a....
Inkább be sem fejezem, a csúnya szavaknak itt most nincsen helye.

Kicsi sárkány

Egy pillanat alatt járta át a melegség, ahogy meghallotta a biztató választ. Nem volt feleslegesen hízelkedő, csak egyszerűen, ösztönösen jött a fiúból és Lyra ebből tudta, hogy nem csak az ő gondolatait töltötte ki az elmúlt napokban a másik. A fiún halvány remegést látott, ám ezt betudta a hidegnek, így rögtön feljegyezte magának, hogy ne vesztegessék felesleges szócsépléssel az időt és induljanak meg valamerre. Épp annyi ideje volt, hogy ezt végiggondolja, máris jött az újabb felelet, mely alatt Noel egy pillanatra lesütötte szemeit - ezzel egyértelművé téve a lánynak, hogy a rellonos valószínűleg már meglehetősen régóta fagyoskodhat kint. Lyra csak halványan elmosolyodott a makacs tagadásra, majd érdeklődve hallgatta a másik felvetéseit, miközben tagjaiba visszatért az elmúlt napokból már ismerős várakozó bizsergés. Mielőtt kinyöghetett volna bármi választ, megérezte a fiú karját maga körül és egy pillanat alatt röppent ki minden épkézláb gondolat a fejéből. A pontokból, ahol hozzáért Noel, lassan egyre erősödő melegség indult ki, amely hamarosan átjárta egész testét, és amelynek köszönhetően arca immáron nem csak a csípős időnek köszönhetően volt piros. Hatalmasat nyelt, óvatosan még közelebb ficergett a másikhoz, hogy oldaluk is összeérjen, majd minden erejét egy értelmes válasz megfogalmazásába ölte.
- Az erdőt inkább hagyjuk valami kellemesebb időre.
Elmerengve tekintett végig az utcán sorakozó boltokon, miközben a fiú oldalán megindult a macskaköveken. Engedve a másik finom terelésének hamarosan a cukrászda ablaka előtt találta magát, amelyen betekintve azonnal aprót jelzett hasa, utalva rá, hogy a lány teljesen elfeledkezett az aznapi étkezésről. Még jobban elrejtette arcát sáljában, és úgy hallgatta a fiú lelkes magyarázatát, amely hamarosan már nem is a sütikről szólt, hanem egy rövid nevetés után áttért Lettire. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, a fiú csak azt szerette volna megmagyarázni neki, hogy mégis ki az a lány, akinek ő sütiket vesz: ezek szerint nem tudatosult benne, hogy éppen háztársáról mesél Lyrának, akivel már volt szerencséje találkozni, habár még nem beszélgettek. Ennek ellenére nem szakította félbe a másikat, meghagyta abban a hitben, hogy egy ismeretlen emberről beszél neki, nem akart közbeszólni most, hogy végre egy kicsit megnyílni látta a rellonost.
Az apró mosoly végig jelen volt szája szegletében, hogy aztán mikor a fiú visszatért eredeti témájukhoz, újra kiszélesedjen.
- Menjünk be felmelegedni kicsit, aztán a sütizés után tehetünk egy kis kerülőt a faluban, mielőtt visszaindulnánk. Mit szólsz?
Egyszerűnek tűnhetett az ötlet, ám valójában pontos számítások álltak mögötte. Amennyiben nem úgy sül el a találka, mint Lyra szeretné, akkor  kihagyva a városnézést rövid úton visszaérhetnek a kastélyba, hogy aztán a lány belefojthassa magát a párnájába. Ha viszont beteljesülnek reményei és jól ellesz a fiúval... Nos maradjunk annyiban, hogy a kis kerülőből akár éjszakába nyúló csavargás is lehet, amely meglepő módon kimondottan vonzó ötlet volt a levitás számára.
Miután ezt meghányta-vetette magában, kelletlenül indult meg a cukrászda bejárata felé, annak teljes tudatában, hogy bent már semmi oka nem lesz a fiú oldalához bújni. Közben gondolatai vadul cikáztak, érezte, hogy most neki kellene megszólalnia, miután a fiú már betekintést engedett belső világába. Kiábrándítóan unalmasnak érezte a másiké mellett az életét, unalmas fecsegéssel pedig nem akarta terhelni őt. Kínjában megint csak egy kérdésre futotta, taktikája egyértelmű volt: minél többet beszéltetni Noelt.
- Na és változott bármit az életviteled azóta? Bár kétlem, ha még Lettihez lejönni is volt időd.
Gondolatait kitöltötte a várakozás, hogy újra hallja a kellemes baritont, így fel sem tűnt neki, hogy valószínűleg lebuktatta magát háztársa ismeretével kapcsolatban. Habár ez fogja a legkevésbé érdekelni, ha a másik újra belelendül a beszédbe, már most sem tudta tökéletesen uralni elméjét, pedig még csak a tiszteletköröket járták le.

Manda

Kicsi sárkány ♪♫

Úgy érezte, a fiú még közelebb húzta magához, ha ez egyáltalán lehetséges. Ám nem tiltakozott, élvezte a másik birtoklási vágyát, amely feléje irányult, jó volt kicsit elengednie magát. A tavaszi erdőlátogatás gondolatára a mosoly újfent kiszélesedett arcán, egyrészt mert már most várta, hogy ketten járják az illatos ligetet, másrészt pedig tetszett neki, hogy a fiú magától értetődőnek veszi, hogy kapcsolatuk megmarad tavaszig. Igaz nem volt az olyan messze, de azért jól esett neki, hogy nem egy pár hetes kikapcsolódást keresnek benne.
Noel könnyedén bólintott rá ötletére, ezzel egyértelművé téve a lánynak, hogy ma valószínűleg övé a döntés lehetősége mindenben. Hízelgő volt neki, hogy a fiú a kedvében akart járni, ugyanakkor azonnal elárasztotta az aggodalom is, hogy így nem fog szólni neki, ha ő esetleg mást szeretne csinálni. Csapongó gondolatait végül azzal nyugtatta, hogy a kis sárkány van olyan önfejű, hogy ne menjen bele olyanba, amit ne akarna - és ezzel a gondolattal túl is lépett az udvariaskodás feletti nyugtalanságán.
A nem várt válaszra kénytelen volt kihívóan-kétkedően felbámulni a fiúra, nehezen tudta elhinni, hogy csupán a neki tett ígéret miatt felhagyott eddigi lógásaival. Emellett meg is rémisztette kicsit a másik elszántsága, bár ezt nem vallotta volna be, de már aggódott kissé fogadásuk miatt, amely az év végi vizsgaeredményekre vonatkozott. Ha már a piszkálódása miatt rávette magát, hogy bejárjon az órákra, akkor el sem merte képzelni, mi mindent fog megtenni, hogy jobban teljesítsen a lánynál, és aztán az orra alá dörgölhesse igazát. Persze ez nem tántorította el, sőt, elhatározta, hogy mindenképpen jobb eredményeket fog elérni, csak hogy véletlen se maradjon alul, ha már minden másban úgy érezte, vesztésre áll: a fiú egy szavára ugrott volna, és ez őt is megrémisztette, nem szokott hozzá, hogy ilyen könnyen a bizalmába férkőzzenek.
Gondolataiból magához térve, kissé késve felelt csak:
- Nahát, vannak még csodák - merészen bámult a jáde tükrökbe, melyekben hamarosan a felismerés szikrái csillantak fel. A költői kérdésre csak kissé elvigyorodott válasz gyanánt, mulattatta, ahogy a fiú lassan levonta az egyértelmű következtetéseket. Az illemtan órás megjegyzésre azonban eltűnt a magabiztos kifejezés arcáról, szájából kibuggyant a nevetés, képtelen volt ellenállni neki a tárgyilagos kijelentésre.
- Sosem változol, igaz? - Derűsen mosolygott a másikra, ugyanakkor egy cseppnyi korholás kiérződött a hangjából, de ennek ellenére egyértelmű volt, hogy nem gondolta komolyan, tetszett neki a fiú szenvtelensége.
Habár már megindult a bejárat felé, kénytelen volt irányt változtatni a határozott húzásra, hogy aztán újra az ablak előtt találja magát. Kérdőn pillantott a zöld szemekbe, már épp feltette volna kérdését, hogy miért nem mennek be, mikor egy pillanat alatt némult el a fiú tekintetére. Nem tudta kiolvasni a másik gondolatait, úgy érezte, egyenesen belezuhan a szemeibe. Hirtelen tért magához a szavakra, melyekre már képtelen volt reagálni, arcát elöntötte a pír, melyen csak még jobban kirajzolódtak az említett szeplők. Ahogy megérezte a fiú ujjait arca körül, majd pedig homlokát a homlokán, zavarában kényszeredetten kezdte harapdálni száját, hogy aztán egy sóhaj szökjön ki ajkai közül. A fiú nem tétovázott, követelőzően kezdte csókolni Lyrát, aki megszédült az intenzív érzésre, kezeit rögtön a széles vállakra csúsztatta, hogy megkapaszkodhasson. Kimondottan bénának érezte magát tapasztalatlansága okán, de próbálta ösztönösen viszonozni, felvenni a tempót. Ez lehetetlennek tűnt, kezdte elsodorni a másik heve, így figyelmeztetően karcolta végig fogaival az ajkakat, majd utána egy lassú, kényelmes ütemet vett fel, ráértek, ő pedig ki akarta élvezni első csókját. Percekkel később, mikor már úgy érezte, nem bírja tovább, pihegve tolta el magától Noelt, úgy bámult fel rá csillogó szemekkel. Ha eddig bármilyen kétség is felmerült benne, az ezzel a csókkal eltűnt, most végre igazán közel érezte magához a másikat, és nem csak fizikailag. Úgy érezte, eltűnt közülük egy fal, amely eddig talán túlzott óvatosságuk miatt volt ott. Várakozóan nézte a fiút, nem tudta, most mégis mit kéne tennie.
Cukrászda. Igen, be akartak menni a melegbe, hogy aztán együtt töltsék a nap hátralévő részét. Eltűnt belőle maradék bizonytalansága is, felszabadultan felnevetve, a másikra vigyorogva kezdte lassan tolni a rellonost hátrafelé, a bejárati ajtóhoz.

Richard J. Ifens

 Most egyáltalán nem izgat, hogy nekem mi bajom van, a megmentőmnek sokkal nagyobb baja esett. Néhány ütés mit számít, azok hamar eltűnnek, s csak az emlék marad belőle. De neki, neki talán, sőt biztos örök életére megmarad a vágás nyoma. Ezt tudom, hisz apám testén is számtalan heg éktelenkedik.
Épp próbálom lefejteni a férfi - merthogy látszik, hogy túl van a tizennyolcon - karjáról a ruhadarabot, ami eltakarja a a sebet, de ez sehogy nem akar összejönni. Aztán eszembe jut, hogy nálam van anyu bicskája, és most konkrétan a fejemet verném a falba, hoy ez miért nem jutott előbb eszembe. Akkor talán lehetett volna kicsivel nagyobb esélyem a férfival szemben. Bár ha elgondolkozom az egészen akkor már nem olyan biztos, hogy sokat segített volna a bicska, mivel a kezemet a földhöz szorította a térdével.
- Mégis hogy hagyjam? Hisz ez nem egy kis karcolás. Én nem hagyhatom, hogy itt vérezz el nekem. - mondom neki, a mosolyát figyelmen kívül hagyva, kicsit aggodalmasan. Lehet hogy ezt egy kicsit túlreagálom, de a vér... Nagyon vérzik a karja, és úgy érzem kezdek rosszul lenni tőle. Mindent elviselek, de komolyan mindent, csak ezt az egyet nem. Egy darabig bírom, de ha folyamatosan érzem a vér szagát, attól nagyon rosszul vagyok, és ez most sincs másképp. Kicsit megszédülök, és a fejem is fáj, de ezt talán betudhatjuk a pár perccel ezelőtt történt dolgoknak is.
- Nem... Nem ismertem őt. - Felelem, s tekintetem a férfi .....be fúrom, s egészen addig nem eresztem el tekintetét, míg ki nem mondja a következő, be nem fejezett mondatot, akkor lesütöm a szemem, s ismét a sebet kezdem el bámulni. Nem fejezte be a mondatot, de tudom mit akart mondani, vagyis csak sejtem, de szerintem ugyanarra gondolunk mind a ketten. Megbeszélni? Ugyan mégis kivel? Itt még senkit nem ismerek, csak őt, meg azt a rellonos csajt, asszem Blanka a neve. De senki mást nem ismerek még és egy idegenhez csak nem mehetek oda, hogy ezt elmondjam, talán el is küldene melegebb éghajlatokra, hisz én is ezt tenném ha egy vadidegen ilyennel jönne hozzám.
- Ezen mit lehet megbeszélni? Bárkivel megtörténhetett volna, és... én... nem tudok erről mit mondani. - mondom, s hangom végig remeg, én pedig a sebet figyelem. Eztán ismét csend száll ránk, és csak azt veszem észre, hogy remeg. Én nem remegek, sőt, a hideg eddig fel sem tűnt nekem, addig, míg még nem érzem az ő remegését. Megszorítom két, hideg kezét az én melegebb kezemmel, abban reménykedve, hogy kicsit fel tudom melegíteni a kezeit, és halványan elmosolyodom.
- És ugyan mit érnék el azzal, hogy ha ezt megtenném? - kérdezem teljesen nyugodt hangnemben. Nem is tudom mi van velem, nem is ismerek magamra, mert tudom, hogy máskor is reagálnék, mint ő. Azt a férfit is, aki anyámat bántotta, gyakorlatilag én küldtem a börtönbe, persze a zseniális ügyvéd segítségével. Ha anyun múlt volna, akkor az a férfi még ma is szabadlábon lenne. És most is szerintem pont ilyen a helyzet, és én nem tudom mi tévő legyek, bár az előttem álló férfi nyilvánvalóvá tette, de én mégsem tudom rászánni magam.

Yar