37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza
Fő utcza - Avery Lyall hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 14. 20:03 | Link

LaFonde kisasszony
(Persze, ezek után higgyem is el xD)

Megunta, hogy csak a négy fal között kuksoljon, és amúgy is jó lett volna valami forgalmasabb helyen lenni, úgyhogy úgy döntött, hogy szétnéz lent a faluban, mert idefelé nem igazán volt rá érkezése. Egyébként igen, ismerte a házirendet, legalábbis azokat a pontjait, amiket az egyik tanár köszöntésképp felolvasott neki, mert a saját példányát azóta már elhasználta cipőtisztításra, szóval teljesen tisztában volt vele, hogy nem lenne szabad csak úgy lemennie, és azzal is, hogy tíz után bent kellene lennie a saját háza területén. És persze a kellene szón van a hangsúly, mert Avery-t ez épp nem érdekelte, és miután szerzett magának valami vacsorát, csak úgy céltalanul lődörgött az utcán.
Kezdte már megszokni a helyet, bár még mindig furcsábbnál furcsább dolgok történtek mindenfelé, viszont elkezdte meglátni az ebben rejlő lehetőséget, ugyanis úgy tűnt, errefelé sokkal kevésbé élnek a verekedés jól bevált fortélyával, viszont cserében vannak nekik olyan technikáik, amelyiknek bármelyik utcagyerek repesve örülne.
Gombócba gyűrte a papírt, amibe a virslis táskát csomagolták a boltban, és behajította egy kukába, aztán előhalászta a cigis dobozt, hogy kipöfékelhesse magát, még mielőtt visszamegy a suiba. Megállt egy sötétebb részén az utcának, és a falnak dőlve figyelte a ritkásan elhaladó embereket, miközben mélyeket szívott a füstös méregből.
Látta a lányt is, aki látszólag szintén céltalanul sétálgatott, bár nem hitte volna, hogy oda is fog menni hozzá, de úgy tűnt, itt képtelenek mások békén hagyni az embert. Végigmérte mielőtt válaszolt volna, és kifújta a füstöt.
- Aha. És? - kérdezett vissza, kíváncsian várva a magyarázatot, hogy miért zavar bárkit is ez a tény, főleg itt lent a faluban. Mindenesetre ha eddig nem is nézték ki belőle, hogy fiú, a hangja minden bizonnyal segített a helyzeten.
Szál megtekintése
Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 14. 21:47 | Link

LaFonde kisasszony
(jól van na... én is téged <3 ^^)

Teljesen úgy nézett fel a lányra, mint aki hülyét lát, egészen addig, míg az megváltozott hangszínnel le nem guggolt mellé. Akkor már kapcsolt, hogy a másik sem éppen egy szabálytisztelő fajta, ami teljesen kapóra jött, még ha azok közül a híres prefektusok közül való is volt. A fiú el is vigyorodott, és elkezdett turkálni a zsebében, a prefektusos magyarázatot megválaszolatlanul hagyva, viszont előhalászva a cigis dobozt.
- Avery. Kérsz egy szálat? - nyújtotta felé, nem teljesen mentesen a hátsó szándékoktól, mert mégis csak jól tud jönni, ha az ember összebarátkozik a hatalom egyik emberével.
Végül lecsusszant a fal tövébe, annyira most úgysem volt hideg, és már elfáradt a lába a guggolásban, és egy nagy slukk után kérdezett csak.
- Amúgy mit is mondtál, Gama mi? - Végre volt valami, amivel felkeltették az érdeklődését, mert ha már a tulajokat ilyen hangon kell emlegetni, az jelent valamit. - Egyébként nem tudod hol van erre a legközelebbi dohánybolt? Csak mert erősen fogynak a készleteim, mióta itt vagyok - és nagyjából ez volt az első teljes hosszúságú mondat is, ami elhagyta a száját az érkezése óta, ugyanis eddig nem volt túlságosan beszédes kedvében. Egyébként nem akarta sokáig folytatni ezt a masszív dohányzást, mert semmi kedve nem volt tüdőrákban elpatkolni, de amíg meg nem szokta ez az agyament környezetet, addig muszáj volt valamit pótcselekednie.
- Különben neked a faluban is van hatalmad? - érdeklődött aztán, de az arckifejezése mit sem változott, az előbbi mosoly után egyszerűen visszament semlegesbe, és így nézett végig a lányon. - Csak mert ez már nem a kastély területe - tette hozzá a miheztartás végett, bár nem kötözködésnek szánta az egészet, csak megpróbálta felmérni, hányadán is állnak.
Szál megtekintése
Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 15. 22:20 | Link

Ophelia

- Jesszus. - Ennyi volt a hozzáfűzni valója a tényálláshoz Avery-nek, aki nem nagyon értette, hogy is nézhették őt lánynak, mikor ez előtte soha nem történt meg. Nem baj, fogjuk a rossz fényviszonyokra, meg hogy ülve még kisebbnek tűnik, mint egyébként.
Aztán a lány is rágyújtott, és így mindjárt barátságosabbnak tűnt a légkör, meg az egész beszélgetés, és Avery sem akarta kiüldözni frissen sült beszélgetőtársát a világból - és itt természetesen csak azért nem kiátkoznit mondtunk, mert azt még nem tud.
- Ez rám van írva, vagy mi? - kérdezett vissza semleges hangon, mert úgy helyből mindenki kitalálta, hogy melyik házba tartozik, pedig annyira nem hangoztatta. Őt különben sem érdekelte egyelőre a házak közti különbség, pusztán lanyha unalommal hallgatta a klubhelyiségben, ahogy társai a Navinések gyilkolászását tervezik. A történetet viszont már növekvő érdeklődéssel hallgatta, aztán kissé félrebillentett fejjel kérdezett vissza.
- A párja? - Ugyan nem volt túl jó még a magyar névnaptár teljes összegzésében, de neki perpillanat nagyon úgy hangzott, mintha két pasiról lenne szó. Egyébként nem zavarta az ilyesmi, csak feltűnt neki, hogy Ophelia mennyire nyíltan beszél erről, és ez elgondolkoztatta. - És ő nem fél attól a pszichopatától? - vetette még fel, mert furcsának találta, hogy valaki csak úgy egy ezek szerint vérengző egyénnel legyen. Bár, a közös háztartásukkal lett épp az előbb megfenyegetve, még ha nem is hatotta meg túlságosan.
Aztán Oph valami szentbeszédfélébe kezdett, Avery pedig a falnak döntötte a fejét és nemes egyszerűséggel elkezdett nem figyelni, mert jó tanácsok ide vagy oda, neki a saját anyja se sűrűn osztogatott ilyesmit, akkor meg nem egy idegen szava fog számítani. Igaz, magában az elkapott szavakat elraktározta, mert ugye inkább tanul abból, ahol más már beverte a fejét, és nem fogja ő is, de ennek semmi jelét nem mutatta a lány felé.
- Meg tudom érteni - szólalt meg aztán újra, mikor a varázsvilág furcsaságára terelődött a szó. Neki ugyan nem nagyon hiányoztak a ketyerék, mert kevés szerepet játszottak eddig is az életében, de egy idő után túlságosan kőkorinak kezdett tűnni a környezet. - Ráadásul micsoda kajákat esznek már! Sütőtök sütőtök hátán. - Szerencsére a konyhán mindig voltak általánosabb közízlésnek megfelelő étkek is, azért Avery figyelmét nem tudta elkerülni az ilyesmi.
- Te figy, én megnézném magamnak azt a Gamajun házat - pattant fel aztán, leporolva magát. - Merre van? - nézett várakozón a lányra, hogy útba igazítsa.
Utoljára módosította:Avery Lyall, 2013. október 15. 22:21 Szál megtekintése
Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 3. 18:52 | Link

Keiko

Nagyon úgy tűnt, hogy a lányt könnyű bepalizni, és éppen ezért volt jó alany ahhoz, amire Avery kinézte magának. Nem esett nehezére elcsavarni a fejét, és Keiko szépen pirult is, ami részben az ital, részben pedig a bókok következménye lehetett, ahogy a fiú megállapította. Egyébként nem értette, hogy hathat bárkire is így az elvileg veszélytelen vajsör, amit ugye a kiskorúak is ihatnak, de egye fene, ő csak boldog az események ilyen fordulatától. Rá is tett még egy lapáttal, mikor a lánnyal még egy korsó sört rendelt neki, Keiko pedig szépen meg is itta, Avery pedig ahelyett, hogy a kikívánkozó kárörvendő vigyort láttatta volna, inkább csak szelíden-szendén mosolygott, tenyerébe támasztott arccal.
Aztán a lány végzett, Avery pedig felkelt az asztaltól és elindult kifelé.
- Egyelőre csak induljunk el, aztán majd meglátjuk - vigyorgott, úgy téve, mintha ő is becsípett volna kissé, de ez sem volt igaz. Odakint aztán elindult, felajánlva a karját a lánynak, hogy nyugodtak karoljon belé, és elkezdte észrevétlen sötétebb részek felé vezetni, hogy ne tűnjön fel senkinek azonnal, ha megtámadja. Végül az iskola irányába indult, mert az ösvényen sok olyan rész volt, ahol nem világított semmi.
- Jajj, várj, kikötődött a cipőm - engedte el a lányt és hajolt le gyorsan, úgy téve, mint aki tényleg az említett zsinórral küzd. Valójában viszont azzal foglalkozott, hogy a pálcáját a kabátja ujjából a tenyerébe csúsztassa, és mikor újra felkelt, akkor azonnal a lány mellkasához illesztette a pálca hegyét.
- Tarantallegra! - mondta rögtön, időt sem adva a lánynak, hogy megpróbáljon védekezni, aztán kedvtelve nézte végig, ahogy Keiko esetlen táncba kezd. - Nem kellene megbíznod olyanokban, akikkel egy koszos kocsmában futsz össze - vigyorgott rá, immár úgy, ahogy valójában szokott, kissé gúnyosan. - Capillux! - mondta a következő varázslatot, és egyre jobban tetszett neki a látszat láng, amit idézett. Valójában semmi maradandó sérülést nem volt szándékában okozni, de csak ez mentette meg a lányt attól, hogy ne locsolja le vízzel a tél közepén.
Egy darabig nézte, ezt a szép előadást, de aztán úgy hallotta, hogy többen is közelednek, úgyhogy gyorsan pontot tett a dolog végére.
- Locomotor Mortis! - intézte el, hogy a lány elhasaljon, aztán Finite-t intett (bár ebben nem volt biztos, hogy sikerülni fog, de szerencséje volt), és egy pillanattal később már mondta is a sóbálvány átkot.
Miután ilyen módon mozdulatlanná dermesztette a lányt, odament hozzá, és lehajolva elkezdett a pálcája után kutatni.
- Ha beköpsz, hogy én voltam, ezt nem kapod vissza épen. Imádkozz, hogy valaki erre járjon, mielőtt megfagysz - villantott rá egy lehengerlő mosolyt. - Viszlát!
Szál megtekintése
Fő utcza - Avery Lyall hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza