Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=195869#post195869][b]Ombozi Noel - 2013.11.07. 16:22[/b][/url]

Az elmúlt napok mind csak jót hoztak a fiatalember életébe, a ma viszont egyelőre semmivel nem szolgál, és a délután lassan a végéhez közeledik. Noel őrületre vágyik, valami igazán szokatlanra, amit soha nem felejt el. Hogy pontosan mi tudná az egekbe tolni adrenalinszintjét, és szakadásig feszíteni a húrt, azt maga se tudja, így aztán ötlettelenül vág neki Bogolyfala utcáinak. Nem öltözik túl, hazafele minden bizonnyal vörösödni fognak fázós ujjai, és bőrkabátja alatt dideregve siet majd vissza hálókörletébe. De ezzel korai foglalkozni, jelenleg hajtja a vére, a tenni akarás, az új, a valami kergetése. Üldöző.
A kastélyban mint soha, most sem találkozik senkivel, még egy kopogószellemmel sem, akivel talán szórakozhatna egy kicsit. A festmények képkeretük biztonságában sunnyognak, úgy tesznek, mintha nem látnák a fiút elvonulni mellettük. Noel ki nem állhatja őket, most sem néz egyikre sem, inkább gyorsít léptein, hogy minél hamarabb elérje szabadságát. Korcsolya híján valami mást kell kitalálnia, forognak is agytekervényei, míg ő a faluhoz siet. Lát pár lánycsapatot, és hihetetlen módon fiúkat is, akik nevetgélnek, és titokzatosan összemosolyognak, mint akik nagyon jól ismerik egymást, a másik összes titkával együtt. Bizonyára ez így van, és talán ez az, amiért Noel nagy ívben elkerüli őket. Nem titkokra éhezik, hanem őrületre. Noha néhány psszt felér sokórányi őrülettel, a rellonosnak most más kell. Izgalom, borzongás, miegymás.
A széles, lejtős útra érve megáll, és nyakát kiropogtatja. A diákok, akik elhaladnak mellette mind hangosan tárgyalják a halloweeni ünnepséget, szerelmi életüket, és az egyik páros megemlíti a falu kocsmáját is. Noel elraktározza az információt, és zsebre süllyesztett kezekkel továbbindul. Lát lepusztult lakóházakat, tanszerboltot és észreveszi a postahivatalt is. Ez van, ha az embert nem vezeti körbe senki, nem tehet mást, vagy ül a szobájában, vagy pedig felfedezi maga a környéket. Noel pedig egyáltalán nem az a tétlenkedős fajta, aki elvárja, s meg is várja a másik segítségre lépését - ha az megérkezik valaha is -.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=196439#post196439][b]Ombozi Noel - 2013.11.08. 17:25[/b][/url]

A hidegben céltalanul andalogni önnön magával egy kiváló csütörtök esti programnak tűnik, bár nem a legkielégítőbb, azt be kell látni. Körülötte egymásba fonódott párok csókolózgatnak, családok tartanak hazafele, és természetesen lánycsapatok csivitelnek hősszerelmes lovagokról, szemtelen egyedekről, és a talán még meg sem született álomférfiról. Noel ötlettelenül lépdel, már-már ott tart, hogy egymaga társaságában beül a csárdába, és szórakozásból csapja a szelet egy goromba szipirtyónak. Csodálatos gondolat, mely egyfajta - igen szélsőséges - őrületnek megfelel, tehát nem egy elvetendő ötlet.
Aztán a fején kívüli valóságban is meghallja az őrületet, valahonnan a háta mögül érkezik a hang, s lassan megfordul, hogy aztán tekintetével pillanatok alatt megkeresse a fiút, aki nem biztos, hogy tisztában van azzal, milyen hangerővel replikázik. Noel önkéntelenül is elvigyorodik, és mozdulatlan némaságba burkolózva követi figyelemmel a szőke fiatalt. Az egyenesen dühöng, nem célja véka alá rejteni érzéseit, és az elsőévesnek pontosan erre van szüksége. Dühre, haragra, öldöklésre. Ő készen áll, és mindegy kit, hol, merre, miért, ő tettre kész. Az utca emberei is észreveszik az erőszakos jelenséget, és a megtestesült agresszió mérgesen felel az emberek ki nem mondott gondolataira.
- Nem értenek a szóból? Átokra várnak emberek?! - indul el szemben a szőkével, rákiáltva a bámészkodó járókelőkre. Pálcája készenlétben, ha a buli véletlenül beindulna, ne kelljen tétlenkedéssel töltenie drága perceit. A feszült fiatalt beéri, s vele szemben, mindenre kész, csillogó szemekkel áll meg. Haja kissé loboncos, szája széle vigyorban, nem is kérdés, hogy ezeknek a fiúknak ma este találkozniuk kellett.
- Mi idegesített fel ennyire? - kérdezi a dolgok közepébe vágva, nincs idő kertelni. Az ötletek, miképp beüljön egy pár fokkal melegebb helyre, mint maga az utca, mintha sose lett volna felejtődik el. Noel léptei felveszik a másik srác tempóját, és jókedvében még dalra is fakad. Na, nem hangosan, éppen csak dúdolgat, már csak egy fűszál hiányzik a fogai közé.
- Egyébként Ombozi vagyok, szia - nyújtja jobbját menet közben társának, hogy a bemutatkozás se maradjon el, hisz valahogy csak szólítaniuk kell egymást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=204683#post204683][b]Ombozi Noel - 2013.11.25. 15:56[/b][/url]

Királylány
November 30. 17:00

Gyöngybagollyal üzent két nappal ezelőtt a Levita toronyba, hogy a mostani hétvégén szeretné elvinni Black kisasszonyt Bogolyfalvára, és a környező vidékre. A válaszra várni kétségbeejtő, és veszettül bosszantó volt, amely idő alatt a rellonos fiatal többször meggondolta magát romantikus találkozójukkal kapcsolatosan. Az akvárium óta nem találkozott Lyrával, de nem telt el úgy nap, hogy ne látta volna maga előtt azokat a csodás szemeket, melyekkel olyan kacéran, és gyomorrángatóan nézett rá ez a lány. Olyan fantasztikusan. Aztán megérkezett a bagoly, és benne a válasz, na meg a legfontosabb szó: igen. Hogy ez az igen később mivé alakul, az a mai naptól függött, és nagyon valószínű, hogy Noel emiatt nem evett a kis madár elrepülte óta jóformán semmit. Csipegetett, rendszeresen lejárt a konyhába, de sem Keiko, sem más nem volt a társasága. A manók között csendesen ücsörgött, szótlansága még önmagát is meglepte. Nem tudta mit mondhatna, hiszen még gondolatai is megszűntek létezni. Csak a szőke lepel, és a kék pillantások telepedtek lelkébe, csavarták el teljesen fejét. Többször kinevette magát nem normális üzemmódja miatt, aztán fejét vakargatva, fehér arcbőrét csapkodva igyekezett észhez téríteni magát.
S most itt áll a fő utcza első macskakövén, a délutáni sötétségben, a hideg szélben, és hóban. Hamarabb érkezik, úgysem tud mit csinálni a mai nappal, csak bánni az eszét, hogy nem délelőttre tette a találkozót. Barna vászon kabátjában didereg a hűvösben, és figyeli Bogolyfalva kora esti életét. Pillanatnyilag nem tudja, hova viszi hamarosan megérkező barátosnőjét, talán csak a cukrászdába ülnek be, talán kiviszi a határhoz, de abban biztos, hogy ez abban a szent pillanatban fog eldőlni, ahogy meglátja a levitást. Zsebében pihennek fázós kezei, és zöldjei tisztán látják ajkai között távozó leheletét. Nincs mese, itt a tél, és nem biztos, hogy ilyen időben, és ennyi fokban kint kellene mászkálniuk a határban. A cukrászda gondolata viszont vérét is azonnal lehűti, hiszen az magában rejti a randevú szócskát, és jelenlegi életében ez az, amitől a legjobban retteg. Még elmehet, még elfuthat. Mégsem teszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=205114#post205114][b]Ombozi Noel - 2013.11.26. 15:56[/b][/url]

Királylány

A fő utcza magasan álló órájára pillant, mert úgy érzi már órák óta itt fagyoskodik egymagában, de el kell engednie ezzel kapcsolatos ideges gondolatait, hiszen még mindig nincs öt óra, csupán ő érkezett hamarabb, amit nem bán, hiszen ez így természetes. Arra nem is gondolt, mikor a gyöngybaglyot útnak eresztette, hogy Lyra talán nem is tudja a faluba vezető utat, és mi van akkor, ha éppen ezért meg sem próbál legyalogolni ide, és akkor puccsba fullad a romantikus találkozójuk terve. Idegesen nézelődik, és kusza gondolatai után kapkod, amelyek döngetik koponyáját, és neheztelnek rá, amiért nem az iskola nagy tölgyfaajtajánál várja most a levitás királylányt. Idegen falulakókat, és néhány diákot lát szembejönni, majd pár hópehely, és saját leheletén át kirajzolódik a kék kabátos szőke lány alakja, majd egyre nagyobbá, és jobban kivehetővé válik. Megérkezett. A levitás vastag sál mögé bújva mosolyog rellonos évfolyamtársára, és izgatottnak hangzó, rekedtes hangon szól hozzá.
- Téged is - feleli lágy mosollyal Noel, és szíve majd kiugrik helyéből. Izgalom, aggodalom és érzések váltogatják egymást benne, hideg kezei reszketnek zsebében. Az idő egyre hűvösebb, és mintha a szél is feltámadni készülne, de a fiú végtagjai nem ettől, mint inkább az adrenalinszintjének hirtelen megnövekedése miatt vacog.
- Pár perce - füllenti halkan, de nem számít, most hogy itt van mellette a lány, akár többet is várt volna. A rájuk szakadó lehetőség, az együttlét és az akváriumi találkozásuknak fantasztikus emléke lebénítja a rellonost, és igen erős belső akaratra van szüksége ahhoz, hogy ne csak nézze az előtte álló kedvest, hanem mondjon is valamit, ajkaival hangokat formáljon, és emellett még határozott, és magabiztos benyomást is keltsen.
- Nos, amennyiben van kedved, szívesen leviszlek a határhoz, vagy akár az erdőbe is - kezd bele kisebb monológjába, majd a lány zsebre tett kezeire néz, és valószínűnek tartja, hogy azok hasonlóan átfagytak, mint sajátjai. - De a rossz időre való tekintettel, beugorhatunk az egyik meleg üzletbe is.
Fejével az utca felé biccent, és közelebb lépve a lányhoz, karjával finoman átöleli annak vállát. Nem érzi túlságosan erősnek, talán egy kicsit váratlan fordulat, de ennél többet is szeretne tenni, így első lépésnek ez tűnik a legelfogadhatóbbnak. Lemosolyog a szőkére, és lassan elindul, vezetve Királylányt az utcán lefele, hogy meghívja őt arra, amihez éppen kedve van.
- Széles választék van hangulatos helyek kategóriában - mondja, mikor a cukrászda elé érnek, és egy pillanatra megáll előtte, hogy a díszes ablakon benézve, megjön-e a kedve Lyrának a süteményekhez, vagy menjenek még tovább, és esetleg visszafele beülnek. - Innen vettem nemrég Violettának édességeket, nagyon finomak voltak, legalábbis ízlett neki, de én is ettem egy vaníliás muffint, és nem volt rossz.
Szabad kezével az ablakra mutat, és beszéd közben jut eszébe, hogy Lyra nem is tudja ki az a Violetta, és netalántán még azt hiszi, hogy egy másik szóba jöhető lány. Gondolatára felnevet, majd egy pillanatra magához húzva apró társaságát, ismét beszélni kezd napról napra mélyülő hangján.
- Violetta az egyik barátom. Nemsokára férjhez megy, és ikergyermekeknek ad életet. Nagyon kedvelem, és pár napja meglátogattam. Akkor vittem neki a süteményeket, mert tudod, most hogy várandós, igen édesszájú lett.
Ha eddig úgy gondolta Lyra, hogy Noel csak akar valamit, amiről ő maga sem tudja mi az, akkor most megnyugodhat, hiszen a fiú alig beszél társasági életéről, érzéseiről pedig végképp nem lehet tudni semmit. Most viszont mesél, belátást enged magába, és nihili nyugodtságot áraszt.
- Mit gondolsz, van kedved sütizni, vagy menjünk tovább? Van miből választani, és ha nem fázol, körbenézhetünk az egész utcán, ha már megígértem, hogy megmutatom a vidéket.
Szavai határozottak, mégis érződik belőlük, hogy nagyon szeretné, ha ez a találkozó úgy sikerülne, ahogyan azt eltervezte. Vágyja a másik társaságát, nemcsak most, de az elkövetkezendő időkre is, és most ezért igyekszik felfedni magát, megnyílni a másiknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=205716#post205716][b]Ombozi Noel - 2013.11.28. 08:48[/b][/url]

Királylány

A törékeny vállakat ölelni különleges érzéssel tölti el bensőjét, olyan közel van valakihez, mint ezelőtt még soha. Lyra nem húzódik el, sőt, mintha még saját oldalán érezné az övét. Bizsergető.
- Akkor az erdőt tavaszra hagyjuk - mosolyog le a szőkére, akitől kihagy a szíve, vére pedig fel, s alá futkos ereiben. Még jó, hogy a hideg miatt vastagon kellett öltöznie, és a levitás nem érzi belül dörömbölő részeit, mert ugyanez a jelenet nyári melegben, alig ruhában hamar mérsékelné határozottságát. Széles mosolya közben indulnak meg rövid útjukra, hiszen hamar megállnak a cukrászda előtt, és úgy tűnik Lyra nem is kíván továbbsétálni, inkább a meleg helyiségben töltené további idejét. Noel ezzel egyetért, bár a kétségek áttörik magukat koponyáján, és halványan beférkőznek gondolatai közé. Talán csak minél előbb végezni akar a szőke találkájukkal, és vele? Ezután soha többé nem látja, kivéve legendás lények gondozásán vagy a rettentően unalmas elméleti órákon? Keserű szájízzel néz előre, a lányt ölelő jobb keze még inkább magához húzza az apró testet. Még el sem kezdődött, de már olyan kérdésekkel foglalkozik, ami a végét hozná ennek a reményteljes kapcsolatnak. ~ Normális vagyok én? Kizárt dolog! ~ Eldobja magától az összes negatív gondolatot, és ismét a lányra figyel, aki közben egy könnyed kérdést tesz fel útjukkal kapcsolatban.
- Ha így szeretnéd - von vállat Noel, de jókedve nem apad. Szívesen menne be ő is az illatos vendéglátóba, és folytatná ott randevújukat. Kezdi érezni találkozójuk mibenlétét, és lassan eljut tudatáig, hogy ezek az összefutások hova fognak vezetni. Érdekesnek és izgalmasnak találja, nem utolsó sorban pedig vágyja is első kapcsolatát. Eddig nem érdekelte ez a téma, nem gondolkozott lányokon, szíve nem ütött félre, ha meglátott egy csinosabb példányt. Most viszont zavartan kalapál belül, és nem akar mást, csak az oldalához bújt levitás ajkain csüngni. Hát eljött ez az idő is, és beláthatatlan mit hoz magával.
- Ahogy ígértem, a legtöbb órámra bejárok - feleli hangosan nevetve, hiszen az akváriumban tett ígéretét követően tényleg bent volt minden elméleti és gyakorlati óráján, kivéve az illemtanon, hiszen arra neki nincs szüksége, és biztos nem fog bejárni rá azért, hogy öltözködési, és ápoltsági tanácsokkal lássa el valami idióta. Ugyan, kérem.
- Ismered Lettit? - kérdése egyben kijelentés is, hiszen bolondul azt hitte, hogy Violetta a faluba költözése óta elszigetelődött, és csak az ismeri, aki véletlenül összefut vele a korcsolyapályán, vagy valamelyik üzletben. Milyen batár gondolat! - Persze, hogy ismered! Hiszen levitás...
Noel ismét felnevet, ez a tény örömmel tölti el, és meg is nyugtatja egyben. Előző magyarázkodása teljességgel felesleges volt, no de nem sejthette, hogy Lyra találkozott már a várandós fiatallal. - Lementem hozzá, az illemtan óra helyett. És az nem számít.
Huncutul néz le szőkéjére, vigyora nem tágít. Érzi, hogy lassan ideje lenne bemenni elfogyasztani a süteményeket, és inni egy forró italt, mégsem lép az ajtó felé. Határozottan húzza a levitást a kivilágított hely ablaka elé, és engedi el vállait, hogy egészen szembe kerüljön vele.
- Szeretem a szeplőid - mondja hosszú, néma másodpercek után, és ujjai a lány sálja köré szegődnek. Túl közel vannak már egymáshoz ahhoz, hogy a rellonos higgadt maradjon, és elengedje a teremtett lehetőséget. Várni tud, de habozni soha. Tőle ne számítson senki udvarlásképp versekre, dalra, vagy nyálas szövegekre, tőle csupán ennyire futja. Megállapít, és az igazat mondja. Zöldjei hol a kékséget fürkészik, hol a telt ajkakat, arca hamar közel kerül a levitáséhoz. Homlokát az apró lány homlokához nyomja, és ha ő engedi, nem túl finom, kissé erőszakos csókkal indítja el az estét. Egyik keze a mézillatú hajszálakat simítja, másik Lyra derekán, hogy ha lehet, még jobban magához tudja húzni a kedvest.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=210541#post210541][b]Ombozi Noel - 2013.12.08. 16:26[/b][/url]

Axel

Az ideges fiatal mellett ő is hamar feszültté válik, bár még nem tudja, hogy mi történt a szőkével, hogy mi a baj, rá mégis ilyen hatással vannak az emberek. Vannak helyzetek, amikor olyan hamar a másikra hangolódik, hogy amint ránéz az illetőre, észrevétlenül ugyan, de ő is arra a hangulati, érzelmi szintre billen, amelyikben a társaság is van, jelen helyzetben éppen a rellonos háztárs. Axel az orra alá dug egy cetlit, amolyan 'nesze tessék, ez a problémám' stílusban, amit az elmondottak, és a látottak alapján szó nélkül megért.
- Ez egy barom, aki most veszettül jól érzi magát - jelenti ki a fiú szemébe nézve, aztán elindul ő is, egyszerre lépve a szőkével. - De ne aggódj, éppen erre találták ki a bosszút.
Elmosolyodik, csak úgy maga elé, és a közeledő vihart jelző borús égre pillant. Sietniük kell, ha még egyben szeretnének rálelni az értékes Amatira, ami nem kevesebbet, mint Axel életét jelenti. Ezt egyetlen pillantásból meg lehet állapítani, elég ránézni a fiúra, és az ember tudja, hogy valami nagyon fontos dologról van szó.
- Örülök a találkozásnak, Axel - mondja a bemutatkozásra, és a furcsa név alapján egy pillanatra habozik, hogy kérdezzen-e származásáról, aztán letesz róla. Nem hiszi, hogy a fiú a lenyúlt hegedűjének keresése közben legszívesebben arról diskurálna, hogy milyen fenséges külföldi tájakon született, és élt idáig. Pedig különleges hangzású neve van, ami nagyon messziről jött embert sejtet. Noel gondolatai között keresve sem talál olyan témát, amiről ebben a feszült helyzetben beszélgetni lehetne, azt meg hogy társalogni vágyik háztársával még furcsábbnak érzi, hiszen ő általában tökéletesen élvezi, és vágyja a csendet. Aztán ráébred arra, hogy a kastélyban eddig leginkább csak lányokkal hozta össze a jó sors, és ami Axelt illeti, most igazi kincs az első éves szemében. Kár, hogy épp hegedűt kell keresniük.
- Öhm... - feleli nagy nehezen a fiú kérdésére, aztán bólint egyet. - Naná, hogy segítek, ne viccelj. Ott hasznos az ember, ahol tud.
A Fő utcza végén megállnak, és Noel gyorsan végigpörgeti fejében a Boglyas tér képét. Vannak ott lakóházak, szökőkút, boltok, egyszóval a hegedű bárhol lehet. Csak remélni lehet, hogy aki eldugta, az egyúttal nem tette tönkre is, és nem dobta bele a szökőkút vizébe.
- Szerintem nem hagyta a téren - csóválja meg fejét, aztán Axelre emeli tekintetét. - Biztos megint valami ócska cetlit, vagy egy vonót fogunk találni, de nem hiszem hogy csak úgy ott hagyta. Nem lehet ennyire felelőtlen.
Ezzel a tolvajt is védeni próbálja, és tényleg úgy gondolja, hogy ha valakinek van annyi esze, hogy lenyúljon egy százéves darabot, akkor arra is lesz, hogy óvatosan bánjon vele. Ez egy lecke Axelnek címezve, amibe belebonyolódott Noel is.
- Gyere, nézzünk körbe a téren, aztán meglátjuk hova lyukadunk...
Továbbindul azzal a meggyőződéssel, hogy a Boglyas téren egy újabb nyom következik. A hideg, és a szürke ég egyre inkább sürgeti a párost, arra ösztökéli őket, hogy lépteik gyorsak, eszük, mint a penge legyen. az elsőéves beszívja alsó ajkát, aztán felfújja két orcáját, így úgy néz ki, mint egy jóllakott kis egér, de ilyen ő, ha ideges, és ha nem szeretne kifutni az időből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=735515#post735515][b]Ombozi Noel - 2018.09.30. 15:24[/b][/url]

Akkor indultam útnak, mikor a Nap már alig világított az égen. A szél egyre erősebben csipkedett; vasalt gallérom alá fútt, és éreztem a csuklómnál is, ahogy újra meg újra megcsiklandozta bőrömet a gombolt szegő alatt.

Szabad kezemmel borzolódó hajamhoz nyúltam, és lefogtam néhány szőkébe árnyaló tincset. Úgy, fejtetőmre simuló kézzel fordultam hátra, és pillantottam vissza a kastélyra. Néhány ablakából kemény, télsárga fény tódult a birtokra. Elmosolyodtam, de a szívem összefacsarodott. Vannak ilyen mosolyok. Képesek egyszerre fájni és őszinte boldogságból fakadni.

Aztán dobtam egyet a balomban lógó táskán, és elindultam a falu legszéle felé. Őzbőr csizmáim a lehullott őszi levelek által borított utat taposták, és habár teljes elmémmel ott voltam, már nem emlékszem mit láttam. Azt sem tudom mit érezhettem. Nem volt bennem akkorra már semmi, mégis, minden addigi perc és szó, minden érzelem visszhangot vert odabent. Egyszerre érezhettem, hallhattam és láthattam mindent. Az összes nevetést, az összes csókot, a gurkó vasszagát, Michelle lelkemig hatoló tekintetét és Annelie forró öleléseit. Ott sétált velem mindenki. Kornél fehér szálat nyújtott felém, Kamilla az ujjaim közé simította sajátjait. Mindenki ott volt, akit valaha is szerettem.

Kowai távolról nézett engem, és ahogy felemeltem a fejem, hogy azt tátogjam: köszönöm, ő felém biccentett.
A könnyet, ami felforrósította a szemem, gyorsan kifútta a szél. Nem volt helye érzékenységnek. Nem volt helye ott többé emléknek. Már nekem sem volt helyem ott többé.

A falu határa kietlen és üres volt. Csak néhány fa és egy nyúlcsalád mutatta, hogy itt éled marad énutánam is. Ki gondolta volna? Nevettem. Az élet megy tovább.
Jobbomat magam elé emelve pillantottam le a hófehér ingujjam alól előbukkanó órámra, és még egyszer visszasandítottam a házak felé. Miért sírsz? Elég időd lesz még visszatérni ide. Az ismerős falak között sétálni, beszívni a régen érzett illatot. Elég időd lesz még megtenni bármit, amit csak szeretnél. Amire csak vágysz. Ünnepelj!
Indulnom kellene. Fanni már vár.