Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=199951#post199951][b]Gryllus Matilda - 2013.11.14. 22:55[/b][/url]

Hétközepe van, és már megint a faluban vagyok. Vannak dolgok, amiknek nem tudok ellenállni, és ha nem kapom meg, nyűgös leszek, és morcos is, és akkor elfelejtek szépen mosolyogni. Ilyen dolog a hétvégi könyvesboltba járás is, mely most elmaradt, mert fel kellett utazzak a szüleimhez. Ez is amiatt az erdei őrültség miatt. Még most is hihetetlen, hogy megtörtént.
Ezúttal nemhogy nem vágtam át az erdőn a faluba jövet (pedig még nappal volt), de olyan ívben kerültem el, hogy valószínűleg új negatív rekordot döntöttem lejutási időt tekintve. Szeretem az erdőket pedig, vadregényes hangulatuk mindig is elvarázsolt, de mostantól lehet alföldi lány leszek, a pusztaság szerelmese, ahol mérföldekre ellátni minden irányban. Nem félelem volt, amit éreztem, csak az a fajta érzés, mikor az ember megégeti a kezét a tűzben, és utána már tudja, hogy nem szabad olyan közel dugnia a pracliját.
Emberek vettek körül, jártak-keltek, beszélgettek, bár hideg is volt, de a nap is sütött, és mégis idegesen siettem végig az utcákon a kis boltig, ahol aztán mintha minden emlékemet törölték volna, megfeledkeztem a valóságról, és mindenről magam körül, csak az a rengeteg keménykötéses csoda maradt. Ezúttal csak egyetlen kötet volt a kezemben, mikor végül kiléptem a szürkületbe, és visszafelé vettem az irányt. Máris jobban éreztem magam, ugyanakkor nevethetnékem is támadt magamon. Nem vagyok normális. De tényleg.
A következő pillanatban pedig azt hittem valaki más is nevet rajtam, de miután megtorpantam, és fülelni kezdtem, rájöttem, hogy az illető teljesen függetlenül tőlem hallatja hangját. Magamhoz öleltem a könyvemet, és kíváncsian elindultam megnézni, ha nem én, akkor mi ilyen vicces az estébe forduló falu képében, avagy ki az, aki a csípős időt kedveli a mulatozáshoz. Egy darabig senkit se láttam magam előtt, úgy tűnt a falulakóknak határozott véleménye volt a hirtelen jött hidegről, és a házakban lévő sokkal kellemesebb időről, mert senki se járt már a Fő utczán se. Az út szélén egyetlen alak üldögélt csak, az eget bámulva nevetett, de valahogy képtelen voltam megállapítani, hogy min. A holdnak már szerencsére nem volt épp körformája, de ettől még nem tűnt viccesebbnek, mint mondjuk a lány cipője orra, vagy bármi más az utcában. Ahogy közelebb lépkedek hozzá, felismerem benne Lorit, azt a különös, és magáról eddig nem túl sokat eláruló lányt, aki nem volt jó barátságban a telefonfülkékkel.
- Szia! - köszönök rá, és amint meglátom tekintetét, hirtelen kezd összeállni a kép arról, hogy mi is olyan mulatságos a sötét és csendes estében. - Hűha, pont most gondoltam rá, hogy kiröhögöm a kisgöncölt én is, mert milyen kis béna a nagyhoz képest.
Felnézek az égre, de persze az említett csillagkép teljesen más irányban van, mint amerre mi nézünk, de Lorinak most valószínűleg úgyis mindegy. Akárhogy is, nem hagyhattam itt, még megfázik, és/vagy az út mellett alszik, vagy valami kárt csinál magában vagy a környezetében.
- Merre laksz? - kérdezem mellé guggolva, készen arra, hogy felsegítsem, és elkísérjem bogolyfalvi otthonába. Mert hát nyilván itt lakik valahol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=200529#post200529][b]Gryllus Matilda - 2013.11.16. 15:39[/b][/url]

Egy pillanatig követem a tekintetemmel az elguruló üveget, és komoly késztetést érzek, hogy utána siessek, felkapjam, és a legközelebbi kukába helyezzem, de végül úgy döntök, hogy a földön ücsörgő lány nagyobb figyelmet kíván most, és kevésbé lenne szerencsés a járdán hagyni, mint az üveget, amit reggel úgyis összeszed majd valaki. Bogolyfalva nem volt olyan, mint a nagyobb mugli városok, ezért is lehetett ilyen különös látvány, ha valaki kissé beszámíthatatlan állapotban üldögél az utcán.
- Hát.. majdnem - felelem kérdésére a nevemet illetően, miután ismét felé fordultam. Nem tudom biztosan, hogy csak ennyire nem tettem rá mély benyomást, vagy simán nem tudja felidézni a nevemet, vagy esetleg szándékosan nevez valami képtelen módon. Szoktak bárkit is még Gertrúdnak keresztelni? Mindenesetre nem javítom ki, az előbbi eshetőségeket tekintve úgy is mindegy, hogy emlékeztetem-e rá vagy sem.
Láthatóan kizökkentem kissé a kisgöncölön való nevetésem tervével, de aztán ismét nevet, vidám csilingelésével töltve meg az éjszakát egy pillanatra.
- Jaj a Hold, tényleg! Milyen kis bénán néz ki. Mármint inkább banán.
Micsoda szóvicc, te jó ég, gondolom, miközben a fogyó Holdra fordítom tekintetem. Szegény Lorinak láthatóan kicsit nehezen sikerül a nyelvére illesztenie a szavakat, de egyáltalán nem látszik rajta, hogy zavarná a dolog, lelkesen próbálkozik vele. Nagyon kis aranyosnak találom, bizarr módon, mert azért nem egy dicséretes állapotban találtam rá. De nem is tervezem itt hagyni, szóval miután sikerül mellé guggolásomon túltennie magát, és nem felborulni ültében, megpróbálom kifaggatni arról, hogy hol is lakik, ám nem sok sikerrel. A jókedve varázsütésre tűnik el miközben válaszol. Teljesen érthető, nem akarja, hogy így lássák, akikkel együtt él vagy a szomszédai, vagy bárki. De akkor sem fogom itt hagyni, főleg azt nem hagyom, hogy egy árokban aludjon. Mondandója végére aztán ismét felderül, én pedig a karja alá nyúlok, és gyengéden megkísérlem felhúzni.
- Hát jó! Engem viszont tudod mi érdekelne? - úgy döntök, hogy nem lohasztom le a jókedvét, ha már ilyen állapotba hozta magát, annak oka van, és nem akarom, hogy hiábavaló legyen. Nem helyes, de attól nem lesz jobb, ha elszúrom neki.
- Az, hogy kiröhöghetnénk a Holdat valami melegebb és kényelmesebb helyről is. Mit gondolsz? Sétálsz velem egyet?
Ha haza nem vihetem, akkor felkísérem a kastélyba. Ha senki se veszi észre, akkor talán be tudom csempészni valahova, ahol elalhat, aztán reggel kicsempészem. Jó terv lehetne, ha persze minden úgy alakulna, ahogy kell. Nem sok esély van rá, de egy próbát megér. Legfeljebb kirúgnak, amiért ittas állapotú falulakókat cipelek a kastélyba, ahol gyerekek is megláthatják. Nem szép kilátás, de bármi jobb, minthogy itt hagyjam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=203680#post203680][b]Gryllus Matilda - 2013.11.23. 19:03[/b][/url]

Egészen más most Lori, mint mikor korábban összehozott vele a sors. Olyankor szűkszavú és elutasító volt, sőt, úgy tűnt a háta közepére kíván egy újabb beszélgetést, de most egészen kifordult önmagából, vagy épp most mutatja meg magát, azt az énjét, melyet eltemetett. Sok minden kibukik az emberből, ha feloldódik némileg az alkoholban a tudata. Néha mást is előhoz a dolog, de erre most igyekszem nem gondolni. Lori figyelmet kíván, amit nem is mérek szűkmarkúan.
Nevetése egészen furcsa mód tetszik, talán mert nem hittem, hogy képes ilyesmire, és mert bár nincs nehéz dolgom jelen állapotában, de én nevettettem meg. Nézegeti még kicsit az említett banánt, előre-hátra dülöngélve kicsit, én pedig erősen szuggerálom, hogy ne boruljon eközben fel.
Végülis sikerül talpra állítanom, ami nem kis teljesítmény, hiszen magasabb nálam, és igen instabilan áll csak meg lábain, és aztán erősen belém kapaszkodva még hátra is dől kicsit, hogy meghúzza az üveget, amit nem tudom hogy sikerült elcsípnie. Ráadásul az a vigyor is előtte.. már ez is elbizonytalaníthatna tervemben, hogy elcipelem innét.
- Jaj.. jaj! Na, elég lesz - bár az üveg üres, már akkor látszott rajta, mikor rallizni kezdett a macskaköveken, Lori azért még a fenekére néz, hátha bujkál ott még néhány csepp. Aztán kissé összerezzenek, mikor ismét a kövön köt ki a palack, csak ezúttal a töréshatáron kívül esik a sebességével.
- Ó, tényleg - állapítom meg és szavait egy szomorkás bólogatás-mosoly kombóval is kommentálom. Kissé ijesztő a tudat, hogy annak az üvegnek a teljes tartalma eltűnt, és Lori csalódott arckifejezését látva biztosan nem öntött félre egy kortyot sem belőle, mert ahhoz túlságosan sajnálta volna. Egy kicsit aggodalmas kifejezéssel látom, hogy bele is trappol a szilánkokba, igyekszem némi erővel húzni-vonni a közeléből, és megindulni a kastély felé, ám láthatóan Lorinak egész más elképzelése van erről, melyet meg is oszt velem. Amilyen bizonytalan az állása, szavai épp annyira határozottak, így valahogy érzem, hogy egészen felesleges lenne vitába szállni vele. Mindenesetre ha már nem az utcán fetreng, csak jobb lehet, bárhová megyünk is.
- Rendben, akkor veled tartok - mosolygok rá, és a biztonság kedvéért azért belékarolok, nehogy rosszul lépjen és tényleg az árokban kössön ki, ahogy először tervezte. - És egyébként Matilda vagyok. Tilda.