Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Február első napja. Hű. Nagyon furi belegondolni, hogy már majdnem egy éve itt vagyok Bagolykőn, már egészen hozzászoktam a faluhoz és a sulihoz. Persze a kastély térképe még mindig kész rejtély számomra (úgy érzem, soha nem fogok eligazodni a végtelennek tűnő folyosókon), így még ennyi idő után is rendszeresen eltévedek. Ilyenkor általában a kedvesebb, segítőkészebb festményektől kérek útmutatást, ami eddig mindig bejött.
Sok minden történt az elmúlt esztendőben, sok változás és újdonság lett mára mindennapi, ez pöppet ijesztő. De ami a legfélelmetesebb, az az, hogy még mindig nem látogattam el abba a cukorkaboltba, amiről Luca beszélt. Tééényleg! A cukorkabolt! Igazán el kéne látogatnom oda, mert már jócskán kifogyott a nasi készletem. Ráadásul pár nap múlva lesz életem második kviddics meccse, a Levita után a Rellon ellen. Anyám, mi volt az a Navine - Levita meccs?! Még most is kiakadok, ha csak rágondolok. Nem tudom, hogyan csinálták, amit csináltak, de az szinte tuti, hogy hajlítják a teret, azért nem találja el őket gurkó…
Nyugi, Cat, csak nyugalom – csitítottam magam – egy szép napon majd elviszed őket a kukoricásba. Ne idegesítsd fel magad, annak már mindegy. Irány a cukorbolt!
Nem volt kedvem egyedül menni, ráadásul már megbeszéltem Linával, hogy a Társalgóban találkozunk. Úgy gondoltam, Bran is odamegy az Edictum miatt. Mivel a belépésemkor rögtön észrevettem az asztalokra készített apró süteményeket és italokat, Alinával nem is törődve egyből lecsaptam az édességekre, ezért mire az egyik fotelen kényelembe helyeztem magam, már nem volt szabad se a kezem, se a szám.
- Te nem kérsz? Én majd’ éhen veszek – Csámcsogtam direkt hangosan, mert tudtam, hogy azzal az őrületbe kergetem barátnőmet. Egyszer csak Bran nyitott be a Társalgóba, széles mosolyt villantottam rá.
- Szia, Brandon, tudtam, hogy előbb-utóbb befutsz! Hol hagytad Ser Karmot? - Kérdeztem kíváncsian.
- Uuu, srácok, támadt egy remek ötletem! Mi lenne, ha elmennénk a faluba? Már régóta tervezem, hogy megnézem Emma néni cukorkaboltját - Néztem rájuk könyörgően, csillogó szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Kezet fog a lánnyal, megjegyzi a nevét. Még egy Anna. Egy vörös hajú, eridonos Anna.
Magától nem gondolt rá, annyira lekötötte a kérdés, de az invitálásra lezuttyan a szomszédos fotelra.
- De, igen - motyogja közben halkan, ültében pedig teljes testével a lány felé fordul, és az őt beborító tapaszokra koncentrál.
Magában jót mosolyog a frappáns névválasztáson (ragad + tapasz = ragtapasz!), a továbbiakat megrökönyödve hallgatja, de próbálja megzabolázni az arcizmait. Beletúr lassan fodrászra szoruló hajába, és igyekszik jól megfogalmazni kérdését.
- És ti... szóval a nagyobb sebek így... nem véreztek el? Vagy ez a tapasz rögtön be is gyógyítja a sebet?
Azután hazai terepre tévednek, meg is kezdődik a tényleges információcsere. Ez szuper érdekes!
- Nem vagyok gyógyító, de én még nem láttam senkin ilyen ragtapaszt. Mi pálcával, kenőcsökkel és bájitalokkal gyógyítunk. Ha szeretnéd, beforrasztom a sebeidet.
A bagolyküzdelemben nem szenvedhetett azért akkora sérülést a lány, valószínűleg egy pillanat alatt be tudná gyógyítani Erik a marásokat, de azért nem rántja elő rögtön a pálcáját, mert nem akar tolakodó lenni.
Közben nem feledkezik meg ezekről a bűbájpótló tapaszokról sem.
- És akkor a muglik így gyógyítanak? Mindenre megoldás ez az anyag? - már vizualizálja is, hogy a levágott ujjakat körbetekerik egy ilyen ragaccsal, az rögzíti, és csak meg kell várni, míg összeforr a két rész. - Mi van a belső problémákkal? Emlékezetvesztés? Csonttörés?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Morgó és Vidor

Kattan a zár, majd belépek. Meleg levegő simítja végig arcomat, a bent pattogó kandallónak köszönhetően. Ugyan nem odamenni, vetek egy röpke pillantást a kanapé felé. Ahaa, hát megérte.
Cat vörös hajzuhatagát könnyen felismertem, meg persze a jellemző csámcsogó hangot, amit valahogy zárt szájjal is sikerült produkálnia. Egyből elmosolyodok, majd mély döbbenet kúszik arcomra. Alina? Azt hogy? És Cat miért nem szólt? Na jó, mostanában sok elintéznivalóm akadt, de vagy elfelejtette említeni, hogy régi közös ismerősünk idejár, ráadásul varázsló.
- Azta. - résnyire nyílt ajkaim közül csak egy erőtlen suttogás száll feléjük, valószínű, meg sem hallották a vörös rágásától. Egy mosolyt villantok felé,majd Alinára nézek.
Mindig is volt egy sajátos személyisége. Túl sajátos. Zavartan intek neki, majd a terem másik felébe sietek, és öt perc alatt annyi információt csikarok ki a festményekből, amennyit csak tudok. Amikor már elfogadható mennyiséget jegyzek le kis noteszomba, nagy csattanással rácsapom bőrfedelét, majd meprödülök tengelyem körül. Gyors léptekkel közeledek Alina és a kanapé felé, Cat a szemközti ülőalkalmatosságból figyel. Én csak rávigyorgok, miközben az utolsó lépéseket futva teszem meg, majd megragadom az ülőgarnitúra háttámláját, és átvetem rajta lában.
 Nagy huppanással, és egy elégedett nevetéssel terülök szét az üres részen. Magamhoz kapok egy sárga pokrócot, és magamra dobom sietősen, majd felhúzom térdemet, és az újonc felé fordulok.
- Szóóóval varázsló mi? Érdekes, nem? - Fejem Cat felé kapom kérdését hallván, és el is fogadok tőle pár aprósüteményt. - Felőlem mehetünk, Emma néni biztos árul fagyit  is... Bár nem tudom, hogy mindenkinek bejön az édes. - sandítok oldalra Alinára. - Ser Karom a szobámban alszik, nem akartam idehozni most, no meg Amadeus is fáradt volt,.... És honnan tudtad, hogy itt leszek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Erik helyet foglal a szomszédos fotelban, én meg bele is kezdek a ragtapaszok mibenlétének és szerepének ecsetelésébe. Megrökönyödve pislog rám, bár hirtelen nem tudom eldönteni, hogy vajon őt lepi-e meg jobban, hogy ezt tényleg használjuk sebekre, vagy én, hogy ők ezt nem. Kérdőn pillantok rá válasza hallatán, majd hátrahőkölök elkerekedett szemekkel bámulva a gondolattól, hogy ez azonnal gyógyítana. Minden seb gyógyulása hosszú, néha fájdalmas, néha csak idegesítő folyamat, főleg, ha például viszket és folyton levakarom. Az úgy kicsit mindkettő. Megrázom a fejem, és máris igyekszem cáfolni az elképzelését.
- Nem. Ha nagyobb a seb, akkor arra kicsit komolyabb kötést szoktak tenni,vagy összevarrják netán. Ezek csak ilyen kis sérülésekre jók, amik nem túl nagyok, nem túl vészesek. Viszont minden seb lassan gyógyul ennek ellenére, ez csak megvédi attól, hogy befertőződjön és még rosszabb legyen a helyzet - magyarázom neki, és alig bírom kivárni, hogy eljussak ennek a végére és megkérdezhessem, miért kérdezte azt, hogy ez a tapasz rögtön begyógyítja-e a sebet. Fejemben cikáznak a gondolatok, hogy mi van, ha tényleg lehet olyat. Vajon a varázserőm erre is jó lenne?
- Miért kérdezted, hogy rögtön gyógyít-e? Lehet olyat? Valamiért azt hittem, hogy ha nem ilyet használtok, hát gyógynövényeket... de most így nem értem. Hogy lehet gyógyítani, ha nincs sem ragtapasz, se kötés, se semmi. Mit használtok? Hogy megy ez? - kérdezem gyors egymásutánban ráfüggesztve kíváncsi tekintetem, és úgy várom a választ, mintha az üdvözülésem múlna rajta. Eredetileg nem erről terveztem kérdezősködni, ám ez annál érdekesebb, hogy csak úgy átugorjam és elkezdjem arról faggatni, hogy mit kell tudnom alapjáraton a varázslásról, főként a pálcahasználatról.
- Beforrasztod? Forrasztani... hallottam már olyat, hogy forró fémmel forrasztanak sebet meg kapcsokkal, mert a varrat nem elég, de... ez nem olyan, ugye? Nem hiszem, hogy ennyire mazochisták lennétek - pislogok rá értetlenül. Egy egészen kicsit hülyének érzem magam, mintha nem jó irányba gondolkodnék, de mi másra asszociálhatnék, mint amiről már ténylegesen tudom, hogy létezik. Újabb kérdéseire megrázom a fejem újfent, majd átvetem egyik lábam a másikon és kényelmesen hátradőlve kezdek bele a mesébe, ujjaimon számolva, hogy biztosan válaszoljak mindhárom kérdésére.
- Az úgy van, hogy vannak mindenféle orvosok meg nekik műszereik. Rengeteg dolgot látnak velük, amit mi nem. Például tudnak Röntgen-képet csinálni egy készülékkel, amin csak a csontokat lehet látni. Onnan tudják, ha eltört valamid, és azt meg gipszbe teszik, amiben többnyire hat hét alatt összeforr a csont. A belső problémákat szintén ilyen gépekkel térképezik fel, meg rengeteg gyógyszer van, terápiák, műtétek, és folyamatosan igyekeznek mindent jobbá tenni az orvosok meg a kutatók - válaszolom meg két kérdését is. Nem tervezek orvosnak tanulni, bár nem lenne igazából egy rossz ötlet, ennek ellenére jó tudni, mik a lehetőségeim, ha netán orvoshoz kerülök valamivel. A harmadik ujjam is kinyújtom közben, jelezve magam számára, hogy hátravan az emlékezetvesztés kérdése is, de előtte még azért el kell gondolkodnom.
- Azt hiszem, az emlékezetvesztésnél inkább pszichológus segít, vagy pszichiáter, vagy nem tudom. Úgy rémlik - mondom végül. Ennél többet sajnos nem tudok mondani a témában, remélem, hogy beéri a válaszaimmal, viszont most talán az én sorom következik kérdésekben. Ha jól számolom, mindenképpen. A karfára könyökölve fordulok oldalra, Erik felé, végül azonban úgy döntök, egyszer megvárom, hátha neki akad kérdése, vagy hozzáfűznivalója, csak utána nyitom ki végre a szám.
- Beforrasztod a sebeimet? - kérdezem végül egy nagyon kis gyomorideggel, amit igyekszem leküzdeni, de mégis ijesztő egy nagyon kicsit az ismeretlen. Meg még annál is izgalmasabb. Vajon milyen érzés lehet az egész? Le is húzom az ismét felkunkorodó végű ragtapaszt a két ujjam közül, majd összegyűrve csavargatom kicsit ujjaim között, hogy ne ragadjak bele, és zsebre dugom, közben szemlélve a szép vörös csípésnyomot a bőrömön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Valami furcsa hangot hallatok, miközben próbálom Cat szokásos, hozzá méltó válaszát hahota nélkül kibírni... Hangosabban gondolkozni, háh.
Elveszek Cattől pár darab teasütit. Mindig úgy megkívánom őket, pedig utána olyan rossz szájízt hagy maga után. Nem is tudom.
Miután három másodpercig bámultam a nyalánkságokat, befaltam az egyiket, persze zárt szájjal.
- Mhmpf... Egy, csak a kekszeket kóstolgatom, no meg a fagyit, téged nem - hadonászok a fél kajával kezemben. - Kettő, Cat visongás nélkül olyan, mint a Rellon bunkóság nélkül
Vigyorgok rá a lányra.... Csak nem oda került.... Hmm, mondjuk lenne benne valami.
Feljebb húzom lábam. Csak alkarom látszik ki a pokróc alól, így csukó mozdulatokkal kezdem el uralni az asztalon lévő almalevet. Kisebb koncentrálás után teljesen érzékelem a folyadékot, így a kancsóból gyerekjáték volt kilebegtetni. Három apróbb gömbbé formázom őket, az egyiket Cat felé dobom, szép ívesen, hogy el is tudja kapni. Alina felé nézek, és felvonom a szemöldököm, vajon kéri-e.
A saját részemmel elkezdek játszani. Lehűtöm, megfagyasztom, kiolvasztom, formázom. Lesz belőle tetraéder, kocka, valami tüskés izé, spirál, majd gömbként elkezdek a színével játszani. Az aranyló löttyöt pirosra, mélylilára, kékre, és még különösebb színekre változatom, majd mikor megunom, a számba veszem, és apróbb kortyokban elfogyasztom.
- Mehetünk a cukrászdába, de beszéljük meg, mikor. Nem szeretnék lemaradni arról, ahogy beszabadulsz arra a helyre - nevetek fel, Catre nézve. - Ebben a hónapban is írok bele, remélem elolvasod!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Annyira jól esett, hogy meglátogattak a többiek és bár nagyon aggódtam Grace és Nedra állapota miatt, tudtam, hogy mindketten erősek és rendbe fognak jönni. Muszáj nekik! Jobb lett volna, ha végig részese lehettem volna a mérkőzésnek és nem vesztettem volna el az eszméletem, de valószínűleg az ellenfél nem nagyon vette észre a cserét, Viki eléggé hasonlít rám, mozgásilag is, külsőleg meg végképp. Megnyertük a meccset, ez is biztató volt számomra és segített, hogy jó kedvem legyen. Megérte az a sok edzés és fáradozás, persze nem a győzelem a lényeg, hanem a részvétel és az igyekvés. Teljes mértékben büszke voltam a csapat össze tagjára és bármelyik helyen végzünk a tabellán, én elégedetten hagyom magam mögött ezt az idényt.
Amíg Iza elment átöltözni, valamint elhozni a cuccaimat, Zoli és Viki megérkeztek a gyengélkedőre. Mindketten jól voltak, ennek kifejezetten örültem, ahogy annak is, hogy a húgomnak lehetősége volt pályára lépni. Mindkettőjükkel beszélgettem, Zoliból próbáltam kihúzni valamit, de nem sikerült, mint mindig, most sem akart magáról beszélni. Ami pedig a húgomat illeti: agyonölelgettem az én kis génmásolatomat. Aztán megérkezett Iza, immáron már tiszta ruhában és táskával, na meg persze Kiarával a kezében.
- Nagyon köszönöm Izus! – Hálás voltam a lánynak, sokat segített azzal, hogy néhány holmimat idehozta nekem. Kiara az ágyra ugrott és a kezeimhez lépkedett. Felkaptam a szőrmókot és puszilgatni, simogatni kezdtem. A feketeség is nyaldosta a bőrömet, bizonyára nagyon hiányoztam már neki, mert az elmúlt napokban minden szabadidőmet a csapatnak szenteltem és legfeljebb esténként tudtam játszani vele egy kicsit. De ő is tudja, hogy szeretem.
- De édes vagy! – Iza olyanokat is berakott nekem, amiket nem is kértem, de majdhogynem életfeltételek. Legalábbis egy nőnek. Igen, nő vagyok, annak ellenére, hogy inkább sportos a stílusom, mint nőies. Vatta is eljött, minek szintén örültem. Egyik kezemet lelógattam és megsimítottam a fejét.
- Minden rendben van, még egyszer köszönöm skacok, hogy meglátogattatok, ez sokat segített a felépülésben! Remélem Grace és Nedra is hamarosan rendbe jönnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Halk léptekkel érkezel meg a gyengélkedőre, hiszen tudod, hogy milyen zavaró tud lenni, amikor betegen, kimerülten csak pihennél, de mások hangoskodnak a közeledben. Szóval nem trappolsz be a terem közepére, hanem óvatosan, az ajtóból kukucskálsz be. Igazából semmi szokatlan dolgot nem látsz, van pár beteg, és van egy… na jó, az a beteg egy kicsit mégis szokatlan.
Elsőnek is nem az ágyában fekszik, hanem fölötte lebeg a seprűjén. Másodiknak nincs egyedül, hanem vele van a tizenhárom éjfekete macskája. Harmadiknak pedig nagyon kedvesen feléd int, hogy menj oda hozzá. Ez csak azért furcsa, mert az ilyen csúf boszorkák általában nem szoktak kedvesek lenni. Na de nincs mit tenni, odasétálsz hozzá.
- Üdvözöllek kalandor! – szólít meg, és mi tagadás tetszik a név, amivel illetett, így igyekszel te is tisztelettudóan válaszolni.
- Jó napot kívánok asszonyom! – mondod, amire ő elmosolyodik, és nevetve a szavadba vág. – Háháá, az első feladatodat teljesítetted is. Tisztelet, nagyon fontos dolog ám. A második feladatod legyen, mondjuk… - közben az ujja hegyével kopogtatja az egyik kiálló fogát – meg is van. Szép, egészséges piros almákat helyeztem el három különböző helyen. Ha megmondod nekem, hogy összesen hány darabot, akkor segítek. Ha még nem tudod, hess innen, hiszen még sok a dolgod.

Ha tudod, hogy hány darab almát szórt el a boszi, akkor azt a számot írd be a következő link két kérdőjelének a helyére.

http://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4??&side=2

Az így kapott oldalon keresd meg azt a hozzászólást, amibe William beleszerkesztett. Ott találod a következő segítséget. (Ha más a fórumbeállításod, mint neki, akkor lehet, hogy nem azon az oldalon találod meg a a hsz-t... nézz körül a többi oldalon is! De nem kell másik topicba átmenned!)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

 - Japán? Nem láttam belőle sokat, javarészt az intézetben voltam. De az ottani emberek pont olyan fegyelmezettek és precízek, mint amilyennek mondják őket, egész más értékrendszer szerint nevelkedtek. - Regélem neki kellemes, csevegő hangon, miközben enyhítem a viszketést, a bőre is hűvösebb lesz majd kicsit. Remélem ettől majd kevésbé fog pánikolni, jobban lélegzik majd, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz majd annyira egyszerű.
- Ó, szeretsz a gyerekekkel foglalkozni? Az nagyon jó, fontos, hogy az apró mágusnövendékeket már fiatalon terelgessék. - Mondom én, mosolyogva, miközben azon gondolkozom, kicsire mennyire utáltam boszorkány lenni. Emlékszem, a nagynéném mindig nyaggatott, hogy csináljak furcsa dolgokat, olvassak mindenféle furcsa meséket. Pedig milyen hálás lehetnék ezért. A lehető legnehezebb természetű, legdacosabb kisgyerek voltam, ez is biztos.
- Rendben. - Válaszolom csendesen, nem lesz itt baj. Ennyitől biztosan nem fertőzhetett meg senkit. A kést lemosta, a szemétben csak nem turkálnak. Még az sem biztos, hogy a vére fertőz. Semmi baj. Nincs fertőzés, nincs semmi baj.
- Jenny, hogy vagy? - Kérdezem végül, de ezt sem komolyan, nem figyelem feszülten, mi lesz vele. Csak mintha csevegnék, rajtam nem szabad látnia a pánikot, pedig ez a lány nagyon rosszul fest. De most már jó kezekben van, tudom, hogy a bájital miatt jobb lesz majd. Jól szellőzik a kis buborékunk, csak fertőzések nem mennek ki belőle.
- Lélegezz nyugodtan, ha tudsz. Lassan, mélyeket, ha muszáj. - Kérem végül, majd úgy döntök, bevetem az ősi módszert: finoman, megnyugtatón simogatom a hátát, amíg várom, hogy hasson a bájital. A mozdulataim nyugodtak, remélhetőleg megnyugtatóak is, bár legszívesebben a körmöm rágnám. Nem, nem szabad, nincs feszült csend.
- Ma este még biztosan ebben a buborékban maradunk, Jenny, de ha reggelre jobban leszel, már kimegyünk. - Biztatom őt, halvány mosollyal az arcomon. Igen, ennyi idő elég lesz, hogy megbizonyosodjak a dolog kimeneteléről. Remélhetőleg Jenny majd nemsokára szépen elpilled és alszik egy nagyot a bájital hatására, én pedig majd szépen virrasztok mellette, őrzöm az álmát, hogy bármi baj van, itt legyek. Ó, el sem hinné, milyen gyakorlatom van benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az ebédem mellől rángattak ide, mert természetesen nincs senki, aki a gyengélkedőn babusgassa a diákokat. Nincs a legjobb kedvem emiatt, mert oké, hogy erre tettem fel az életem és rengeteg dolgot feláldoztam miatta, de egyre kevésbé tolerálom könnyen, amikor még csak meg sem tudok nyugodtan ebédelni, mert valaki annyira a halálán van, mint az oroszlán, akinek a mancsába ment egy szálka. Persze, ha tényleg vészhelyzet van, az más dolog, egészen más, akkor még csak nem is érzem magam valami rángatható bábnak.
Viszont amikor a helyettesem a fülembe suttogja, ki is az, és elmeséli, hogy rosszulléttel hozták be, kicsit meglepődök. Aham, szóval ezért volt olyan sürgős! A Rellon házvezető-helyettese látogatott el a gyengélkedőnkre. Ennek tiszteletére gyorsan fel is kapom a kötényem, ami sokkal inkább hasznos, mintsem divatos, és már megyek is a megsúgott ágy felé. A függönyt elhúzom az útból, de magam mögött gondosan behúzom, ahogy beléptem, így legalább kicsit kizárjuk a külvilágot és tudok egyszerre egy emberre koncentrálni.
- Jó napot, tanárnő! - Köszönök neki kedvesen, miközben végigpillantok rajta, próbálom felmérni, hogy néz ki, mennyire fest rosszul. Nem a divatérzékére vagyok inkább kíváncsi, de nem bámulom túl sokáig, inkább csak finoman lerakom magam az ágya szélére, mert fáradt vagyok, és amíg nincs baj, addig minek pörögjek, ugye?
 - Elmesélné nekem, mi történt pontosan? Csak annyit tudok, hogy rosszul érezte magát, de ez vajmi kevés. És van ötlete, mitől lehet? - Kérdezem végül érdeklődően, miközben azon gondolkozom, talán csak túlhajtotta magát. A tanárok hajlamosak néha, tudom, milyen a dolgozó nők élete és én is kezdem úgy érezni, hogy ez nem fog menni így egy életen át, néha le kell lassítani és vissza kell venni kicsit. Áh, majd később...
Minden esetre, ha csak egy kis pihenésre van szüksége, a legjobb helyen jár, neki szabad lógni, a diákoknak nem. Sőt, ha esetleg egy kis búvóhelyet szeretne a világ gondjai elől... akkor sem fogom elküldeni. A fenébe is, túl érzelmes és megértő vagyok, így nem leszek profi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egyszerűen imádom a manókat. Nem tudom, hogy lehetnék hálásabb nekik, amiért minden éjjel itt járnak és takarítanak a gyengélkedőn is. Néha csinálnak egy kis felfordulást, de általában áldás a jelenlétük. Helyre pakolnak, kipucolnak mindent, helyettünk, mégis mintha szívesen csinálnák ezt az egészet. Én pedig örömtelien jövök vissza másnap reggel a gyengélkedőre és látom, hogy minden csillog-villog.
Amikor valamiért éjjel is bent kényszerülök ülni az egyik beteg mellett, gyakran beszélgetek az egyik aranyos manóval. Bár kicsit idegesítő, mennyire alázatos, előzékeny, egészen jól el tudok csevegni vele, és ma reggel is mosolyogva néztem az üzenetet, amit az asztalomon hagyott, egy kis süti és tej mellett. Nagyon kedves tőle, tudja, hogy imádom a tejet, a süti meg egy kis ráadás és máris jobban indul a napom.
Ettől függetlenül nem vagyok rózsaszín, nem szállok a fellegekben, pedig már rám férne. Egy kis könnyed lebegés, ó igen, de sajnos a valóság túl kegyetlenül támaszkodik a vállamra, ahogy kilépek a gyógyítói szobából a gyengélkedőre. Nyavalygó, köhögő, tüsszögő, siránkozó diákok mindenhol, a legtöbben rám várakozva ücsörögnek, mások már az ágyukban fekszenek és ott próbálnak gyógyulni. Ó igen, a téli időszakban nincs rózsaszín felleg, sem jókedv. Csak sok-sok megfázás, láz, amolyan legkevésbé sem érdekes munkák, amiket még ők is tudnának orvosolni egy kis pihenéssel, teával, de nem, szeretnék a gyengélkedőn lopni a napjukat.
- Na, jöjjön fiatalember! - Intek egy idő után a sorra következő fiúnak, úgy látszik, a csuklóját fájlalja, de amúgy nem néz ki olyan rosszul, hogy nagyon aggódjak miatta.
- Meséljen, mi a baja. A lelki gondoktól, ha lehet, kíméljen meg. - Teszem hozzá mellesleg, mert tudom, hogy lelkeket is kell időnként ápolni, a munkámhoz tartozik, de most valahogy nincs hangulatom meghallgatni, a barátnője hogyan lépett félre múltkor az Edictum szerint. Nekem sem kéne olvasnom azt a ... szennylapot. Mégis jó vele elütni az időt, amikor pangás van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A cipői az ágy mellett hevernek, míg ő maga törökülésben ül az ágyon, és nézelődik a gyengélkedőn. Van valami ezekben az ágyakban, az már biztos. Korábban is járt már itt, de mint pszichológus vagy házvezető - helyettes, nem pedig mint beteg. Beteg? Nem is beteg, hiszen ez nem betegség. Csak nem terjeszti, hogy mi van. Na de majd most. Elvégre persze, hogy a harsogó dámák folyosóján lett rosszul. Csak megszédült egy kicsit, émelygett, és picit neki kellett támaszkodnia a falnak. Ez nem akkora nagy probléma, mint amekkorának a kolléga hitte, aki minden tiltakozása ellenére idehozta.
- Szép napot.
Kicsit indokolatlannak érzi, hogy elfoglal egy ágyat, hiszen nagyobb baja már nincs. Csak egy kicsit le kellett ülnie, ennyi. Ez nem halálos, és nem kell emiatt gyengélkedőfogságra ítélni. Nézi, ahogy a fiatal lány leül mellé, ösztönösen megigazítja a pólóját. Milyen érdekes, hogy nadrágban van. Eddig ebbe bele se gondolt, elvégre már úgy hozzászokott ahhoz, hogy szoknyákban rohangál, és rohangálna is, ha nem mutatná meg mindegyik a pocakját.
- Pontosan tudom, hogy mitől van. Nem vagyok beteg, és nem is olyan nagy dolog. Megszédültem egy kicsit, ilyenkor télen nincs a folyosókon annyi oxigén, mint kellene. Biztos más is lett már rosszul.
Szinte folyékonyan beszél, még vállat is von, mintha nem érdekelné. Tény, hogy mit betegség, nincs jelen a dolog, de érdekli, csak nem akarja, hogy másnak is érdekessé váljon a dolog. Éppen ezért kellene gyorsan eltűnnie innen.
- Nézd, én nem akarok zavarni. Biztos van valaki, aki tényleg ellátásra szorul. Nincs ma kviddics meccs, vagy valami? Ott sok sérült szokott lenni. Nekem órám lenne egy óra múlva és még elő kell készülnöm rá. Biztos te is elfoglalt vagy, mint láthatod, nekem semmi bajom, így csak egy engedély kellene, hogy elmehessek.
Alap járaton tényleg nem néz ki rosszul, talán egy kicsit fehérebb, mint lenni szokott, de ezen kívül olyan hétköznapian néz ki. Viszont ˘amíg itt ül, az is eszébe jut, hogy a pulcsija a teremben maradt, így mindenképpen vissza kell mennie. Órát akar tartani, és már nincs ideje arra, hogy a tanársegédének szóljon, igaz a lány ugyanúgy ott fog várni rá, mint a többiek.
- Ígérem, hogy nem járok erre egy ideig, elmehetek? Váratlan röpdolgozattal készültem a diákoknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ahogy látom a nő arckifejezését, egyértelmű, hogy valószínűleg ő sem jókedvből van most itt. Igaz, én sem, de neki ezt nem kell tudnia és kötelességem nem éreztetni ezt vele. Szóval kedvesen csüccsenek le mellé, és szépen végighallgatom amit mondani szeretne. Pontosan tudja, mitől van, hm, ez érdekes, de nem kérdezek rá egyből, inkább hagyom, hogy mondja tovább, mert meg akarom hallgatni. Viszont amikor arra kezd rá, mennyire nem vele kéne foglalkoznom, akkor megemelem az egyik kezem.
- Zója. Zója. - Szólogatom, de azért hagyom végigmondani a mondatát, majd komolyan pillantok rá. - Ez nem vallatás, nem kínzókamra, még csak börtön sem. Nem azért vagyok itt, hogy megkínozzalak, hanem, hogy segítsek. - Gondoltam jobb lesz, ha ezt itt és most közlöm vele. Látom, a nő hajlamos túlreagálni a dolgot, elkalandozni kicsit a valóságtól, ahogy mondja a magáét, de majd én szépen visszarángatom a valóságba. Nekem segítenem kell rajta, az már más kérdés, hogy ő fel tudja-e most mérni pontosan, mi jó neki és mi segít rajta. Ilyen izgatott állapotban nem vagyok benne biztos.
- Csak pár percet rabolnék el az értékes diákkínzásból. Tudom, kicsit furcsa lehet, hogy most én vagyok itt érted, és azt is tudom, hogy nem várhatom el elsőre, hogy feltétlen megbízz bennem. De kérlek, ne nehezítsük meg egymás dolgát! Gyorsan megnézem, minden rendben van-e veled, csevegünk pár szót, mintha összefutottunk volna az egyik üzletben, és ha semmi gond, elmehetsz... ha szeretnél. - Mosolygok rá biztatóan, végig kedves, nyugodt hangszínnel beszélek vele, hátha sikerül átragasztanom rá a hangulatomat, vagy nem is tudom. Hiszen én csak annyit kérdeztem, mi baja, ő pedig teljesen kétségbeesett. Űzött vad, menekülne innen, de a lelkiismeretem (igen, nekem olyan is van, bár nem bizonyított) megölne, ha ilyen állapotban elengedném őt. Azonban nem sajnálom, nem vetek rá szánakozó pillantásokat, az ilyenkor senkinek nem hiányzik.
- Tudod, engem eskü köt, szóval amit itt mondasz, kettőnk között marad. - Teszem hozzá még csak úgy, mellesleg, miközben megkérem, hogy üljön fel, hogy megvizsgálhassam, és nyújtom neki a kezem, hogy ha szeretne segítséget, nyugodtan felülhessen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Beteg vagyok pár napja, de annyi náthás, megfázott diák fordul meg itt, nem csoda. Pedig gyakran szedek C vitamint, most is igyekszem így kihúzni, de kicsit fáradékonyabb vagyok. Az ispotályba be sem mentem a héten, jobbnak láttam, ha nem terhelem túl magam. Pontosan tudom, mekkora felelőtlenség, én pedig nem szeretném, ha egy egyszerű betegség hetekre kiütne a forgalomból. Egyszerűen most nem engedhetem meg magamnak. Főleg, hogy itt is sürgés-forgás van, egészen az esti időszakig.
Amikor is elcsendesedik a gyengélkedő. A világítást mérsékelem, hogy azért lehessen látni, de a diákokat ne zavarja. A legtöbbjük alszik, vagy éppen orrot fúj is köhög. Pár ügyes szimuláló továbbra is túl látványosan szenved. Én pedig úgy döntök, be kell mennem a gyógyítói helyiségbe, mielőtt még hazamegyek és rábízom őket valaki másra, mert ma éjjel nem leszek majd képes itt bent szobrozni, ebben biztos vagyok.
A bájitalos szekrény mellett ellépve a székemre leülni készülök, mégis inkább csak leroskadok rá. Veszek egy mély levegőt. Majd még egyet. De mégis úgy érzem, mintha semmit sem érne. Egyre szaporábban veszem a levegőt, de nem pánikolok, fogalmam sincs eleinte, mi bajom van. De aztán érzem az égető érzést az oldalamon, a szúró fájdalmat, ahogy hozzáérek. Csak egy kicsit emelem meg a felsőm, és máris pontosan tudom, mit keresnek ott azok a kiütések. Azért jöttek, hogy eltegyenek láb alól.
Nem, nem azon pörög az agyam, mit tehetnék. Lefagyok és abban a pillanatban arra gondolok, mivel fertőzhetett meg engem Jenny, amivel a szobatársait nem? Miért vagyok más? Egy légtér? Nem, az bárki más lehetne, hacsak, nem... a... hozzá... hozzáértem. A kiütéseihez. Nem tudok koncentrálni, összefüggően gondolkozni.
- A rohadt életbe. - Foglalom össze csendesen lehelve a helyzetet, na igen, körülbelül el a helyzet. Szívás. Hatalmas szívás! Próbálok felállni a széktől és eltámolyogni, hogy bájitalt keverjek, de gyenge vagyok és alig kapok levegőt, az oldalam sajog a kiütésektől.
Még mielőtt még odaérhetnék célomhoz, legalább oly' elegánsan rogyok térdre, majd dőlök el, mint egy krumplis zsák. Érzem, hogy meleg a homlokom... mégis jól esik a földnek támasztani. Ez nem lesz így jó. Nagyon nem lesz ez így jó. Lori, itt az ideje kitalálni valamit. De nagyon gyorsan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Amikor kétszer kimondja a nevét, kicsit megemelkedik a szemöldöke. Az első gondolata az, hogy mintha egy szerencsétlen bolondhoz beszélnének, és bár sosem érdekelte, kinek milyen végzettsége van, kellőképp tanult embernek gondolja magát ahhoz, hogy megértse, és megsértse az előbbi megmozdulás a lánytól.
- De nekem nincs szükségem segítségre.
Ahogy Megara a Herculesből mondaná "nagylány vagyok már, a cipőmet is magam kötöm", így eszerint élve, köszöni szépen, elbánik a dologgal. Különben is, volt már ilyenben része, és bár a mostani babavárás sokkal nehezebb, mégis úgy érzi, meg fogja tudni oldani a dolgot.
- Csak mert egy kicsit megszédültem, még nem jött el a világvége.
Elég szomorú is lenne, ha ennyin múlna a világ, mert akkor már régen kifordult volna a sarkából, és nem is egyszer. Azonban ez láthatóan nem történt meg, így nincs is oka annak, hogy továbbra is itt maradjon. Miközben nézi a nőt, magában azért fohászkodik, hogy se Mina, se Dwayne ne tudja meg azt, hogy rosszul lett, azelőtt, még mielőtt elmesélhetné nekik, hogy nincs semmi gond, csak egy kis rosszullét, amit páran túlreagáltak.
- Minden rendben van. Komolyan. És orvos is látott, nem egész két napja, szóval teljesen rendben van minden. Tudom a kiváltó okot, azonban nem tudsz úgy megvizsgálni, hogy diagnózist is felállíthass. Jól vagyok, minden a legnagyobb rendben.
Ez nem teljesen igaz. A doktornő továbbra se mond semmi biztatót, ő azonban nem fog megfutamodni. Dwayne és ő tudtak normálisan beszélgetni, Mina újra közel áll az apjához, a kicsi pedig olykor határozottan rúg egyet. Ezeket összevetve úgy véli, minden a legjobb úton halad.
- Tudom, engem is egy hasonló eskü köt a hozzám látogatókkal szemben. Én tényleg nem szeretnélek feltartani, másnak is szüksége lehet rád, olyannak, akiért tudsz is tenni. Esküszöm neked, ha kell, hogy rajtam nem tudsz. Megszédültem, a kolléga, aki ide kísért kicsit túlreagálta, és ennyi. Ezzel nem zárhatnánk ezt a beszélgetést?
Szép volna azt hinni, hogy Lori elengedi ennyivel, de nem pont úgy néz ki, mint akit ezek a kijelentések meghatnak, pedig milyen nagyon szép lenne, ha azt mondaná, "persze, igazad van, szép napot.". Nem, ő pedig nem akarja azt mondani, hogy gyereke lesz, bár hamarosan úgyis feltűnik majd a nőnek is, ahogy mindenkinek, hiszen már nem titkolhatja a sokáig. Lehunyja a szemét egy hosszú pillanatig, majd kinyitva sóhajt egyet, és kicsit megrázza a fejét.
- Kisbabám lesz. De már így is többen tudják, mint kellene, nem akarom még terjeszteni a dolgot, ezért is nem akarok beszélni róla.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lorelai

Miután a sokadik napot, illetve estét tölti el azzal, hogy próbál elaludni, de a keze dobol és egyszerűen túl sötétnek, túl mozdulatlannak ítéli a szobáját. Ez van, teljes csendben képtelen pihenni, nem tud leállni az agya, nem tud pihenni, mert túlságosan kényelmetlen és életidegen az az ingerszegény sterilitás ami körülveszi őt. Kattog az agya, igyekszik lefoglalni magát; ő tényleg igyekszik, de még feküdni is kényelmetlen - nem jó ez a póz, nem jó sz, ha oldalra fordítja a fejét a párnán feszül a nyaka.. ha nő lenne, még azt gondolná, hogy vagy terhes vagy megjött a vörös havi mikulás.
Nem mintha nem tudná teljesen és tökéletesen pontosan a problémája okát, dehogynem tudja, hiányzik neki az az esti szertartás, hogy leüljön a számítógép elé és gépeljen, emberekkel kommunikáljon - lehetőleg egyszerre többel is -, közben a multimediális tartalmakat végtelen számban és mennyiségben fogadja be.
Unatkozik, ugyanakkor ez nem az egyszerű ember általános egykedvűsége, hanem az a frusztrált, kellemetlen, már-már elvonási tüneteket idéző unalom. Nem is csoda, hogy fogta magát és felkerekedett, hogy meglátogassa a gyengélkedőt. Ellával már jártak itt, szóval szerencsére tudja, hogy merre kell mennie, elszántan csattog a célja felé. A fejében legalábbis biztosan hihetetlenül epikus útnak néz ki, gyakorlatilag azonban csupán arról van szó, hogy meglehetősen elkenődött arccal csoszog le a lépcsősoron, aztán át a folyosón, végül be a gyengélkedőbe.

Olyan tíz percet lézeng, insomniás, nyomorult keselyűként körözve az ágyak között, néha unottan megrugdosva az egyik lábát - szóval most már a kislábujja is fáj, ha még egy legóra is rálépne mezítláb, teljes lenne az élete és folyamodhatna szociális segélyért a halmozottan hátrányos helyzete miatt.
- Héé! Milyen eüs ellátás ez? És ha nyílt töréssel jönnék? - Elsiklik afelett a tény felett, hogy ha nyílt törése lenne, akkor vagy elájult volna vagy még az ájulás előtti fázisban jajveszékelne. (Ha csinos lány is van a közelben, akkor csak lazán két fájdalomkönnycsepp között közölné, hogy "ez csak egy karcolás".)
Aztán minél inkább türelmetlenné válik, azzal együtt orientálódik egyre közelebb és közelebb a gyógyítói helyiség ajtajához. Végül fogja magát és benyit nagy svunggal.
- Elnézéstbocsánatdeazértjöttemmertazállapotomsúlyos. - Közli egy szuszra elhadarva a mondandóját, de nincs aki válaszoljon, az iskolai gyógyító ugyanis a földön hever enyhén kipirulva és nem úgy néz ki, mint akinek csak egyszerűen a földön volt kedve eltölteni a délután sziesztáját.
- What the f*ck?
Meghalt! És ő itt van? Mi van, ha őt fogják gyanúsítani? Nem csinált semmit - nade ki hiszi el azt neki? Nyurga kamasz, így elég pár lépés ahhoz, hogy átszelje a szobát és Lorelai mellé letérdelve a hátára gördítse a nőt.
...
Ilyenkor mit kell csinálni?
...
Teljesen leblokkol, csak bután néz maga elé. Normális esetben hívná a 911-et. Meg a varázsló911-et, vajon Magyarországon van varázsvészhívó? És addig neki most csak így ülnie kéne?
Varázsolni nem mer rá semmit, mert az ilyen varázslatok specifikusak, ha rosszul lövi be, hogy a nőnek mi baja és úgy próbálkozik, azzal öli meg. Márpedig nem hogy esetleg rosszul határozza meg.. fogalma sincs, hogy mi minek a tünete és mi merre hány méter az orvoslásban. Fejében megszületik a zseniális elhatározás: azt fogja csinálni, amit a filmekben látott.
Az egyik tenyerét a másik kezének kézfejére fekteti, ujjait átkulcsolja és izé.. újraéleszt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

"Elnézéstbocsánatdeazértjöttemmertazállapotomsúlyos." - töri át a mondóka a tudatomra boruló jótékony, homályos fátylat. Ködös gondolatok közepette veszem a levegőt, amikor érzem, hogy valakinek a térdei koppannak mellettem, a hátamra fordítanak. Nem igazán tudok ellenkezni, lassan nyitogatom a szemeimet, miközben szaporán szedem a levegőt. Ahogy felnézek egy fiú arcra tűnik fel. Kétségbeesés, félelem ordít róla, ahogy ideges tekintettel mér végig újra és újra. Jézusom, ez a kölyök meg mi a fenét csinál itt...? Csak ne érjen hozzá... ne érjen hozzá az oldalamhoz. Egyik kezem óvatosan átveszem, hogy megérintsem az oldalam. Nem szabad hozzáérnie, semmiképpen sem!
De nem megy. Valamiben elakad a kezem, és elsőre nem esik le, mi az. Érzem a mellkasomra nehezedő súlyt, de azt hittem, a fertőzés. Nehezen kapok levegőt. De ahogy érzem a ritmikus lenyomásokat, hirtelen ki-kiszalad a tüdőmből a levegő a hatására, értetlenül nézek a fiúra, elkerekedő szemekkel. Csupán egy kis intermezzo és máris leesik, mi is történik.
- Mégis mi a sz*rt csinálsz, gyerek?! - Elfúló hangon, levegő nélkül, köhögve nyökögöm neki a kérdést, mégis megfelelően éles, metsző hangon. Olyannyira, hogy a torkát tudnám vele vágni. Pár mély, fuldokló levegő, fájdalomtól feszülő izmok, dühtől lüktető vér a fejemben.
 - Most azonnal... vedd le rólam a kezeidet... mielőtt megismertetem az arcod a végbeleddel. - Közlöm rezignáltan, meglepően nyugodtan és komolyan, már a helyzetemhez képest. Nyugodtnak, háát, nem mondanám, viszont azt hiszem komolynak sem. Nem. Ez egyszerűen nem történhet meg velem, ez csak egy komédia. Lehet, hogy elaludtam az asztalon és álmodom az egészet. Én lennék a legboldogabb ember, ha így lenne! De nem bízhatok ebben és várhatom, hogy felébredjek. Mellesleg akármilyen félholt vagyok... képes vagyok megcsinálni. Komolyan összehajtogatom, mindegy, hogy nő vagyok, és jelenleg felülni sem tudok, megoldom valahogy. Nem kell félteni.
- A pálcám, félkegyelmű! - Lehelem neki szerencsétlenül, elfúló, sípoló hangon, ami után össze kell szorítanom a szemeimet, szédülök a sok levegőtől, mégis csak veszem és veszem őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lorelai

Mentségére legyen mondva, ő tényleg nagyon igyekszik azzal az újraélesztéssel. Igaz, nem elég erősen, de pont az Lorelai nagy szerencséje, hogy nem elég erősen, mert egy újraélesztés során borda is törhetne. A komikus jelenet azonnal átfordulhatna tragikomikusba.
Egy-két-há, egy-két-há.. gyerünk, maradj életben, soha a büdösbe' nem tudná kimagyarázni abból, ha megtalálnák a gyógyítói szobában a gyógyító hullája mellett. Egy dolog, ha a zöldért vinnék be az aurorok, na, de hogy megölt egy szegény, szerencsétlen, törékeny női lényt!
És egy dolog, hogy bevinnék, de az apjától mit kapna!
És egy dolog, hogy az apjától mit kapna, de az ANYJÁTÓL mit kapna?
Egy-két-há, egy-két-há megy ez, megy ez, kezd belejönni. Annyira elmerül az újraélesztés tudományába és Lorelai mellkasának nyomkodásába, hogy csak a második gyilkos nyöszörgés tűnik fel neki. Arra aztán kissé lefagy, megakad a mozdulatban és a nő arcába néz.
- Épp megmentem az életed! Látod, máris beszédképes vagy! - Az érvelési képességei egy politikust is megszégyenítenének. A metsző hang csak úgy elsuhan a füle mellett vagy inkább lepattan, nehéz megállapítani, hogy azért, mert általában nem veszi magára vagy azért, mert most igencsak szélsőséges érzelmi helyzetben (azaz nagyon kétségbeesett) találkoztak.
Lepillant a kezére és most, hogy Lorelai már határozottan megmarad, realizálja, hogy a tenyere meglehetősen illetlen helyen van. Felsandít a gyógyítóra és épp csak egy századmásodperccel tovább tartja ott, mint amilyen gyorsan el tudná venni a kezét. Na, hát azért ez mégis csak egy csinos nő.
Úristen, Kornél, te akkora egy beteg állat vagy, HALDOKLIK és te azon élvezkedsz, hogy rátehetted a kezed? Undorító, skandalum, fúj, KORNÉL!
Valahogy nem tudja átérezni a dolgot, mármint inkább szórakoztatja a gondolatmenete, mintsem megijeszti. Ebből a szórakozottságból nem sok minden látszik, mert arca látványos csodálkozás és megilletődés kifejezését ölti, miközben a kezeit tenyérrel a gyógyító felé, védekezően megemeli, jelezve, hogy ő bizony ártatlan.
- Már le is vettem, bocsánat, tényleg.. bocs, nem azért csináltam csak megijedtem. Jót akartam, azt hittem, hogy izé, újra kell éleszteni.
Amikor a pálcáját kéri tőle a másik, akkor eléggé vonakodva néz el a tárgy felé. Honnan tudja, hogy nem lesz mindjárt azonnal leátkozva a feje? Ilyenkor jön csak rá, hogy igazából milyen gyáva egy tetű, ez a nő gyengélkedik, ő meg azon aggódik, hogy a cicitapiért cserébe az első légzéskönnyítő bűbáj után átváltoztatják-e egy csomag papír zsebkendővé. Végül fogja a tárgyat és Lorelai kezébe nyomja.
- Tessék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

És igen, az első megjegyzésem a nagy lendületben észre sem veszi, csak nyomkodja tovább a mellkasom, mintha muszáj lenne neki. Olyan hihetetlen koncentrációval néz előre, mint a babák, amikor a bilin ülnek, és csőlátása, szelektív hallása elzárja tőlem, még az éles, számon kérő hangomtól is. Nem, lepattan róla, még én érzem rosszul magam. Bocs, hogy közbeszólok, amíg te itt újraélesztgetsz egy hiperventilláló, élő embert. Az én hibám, hogy megzavarom becses szertartását a második nyökögésemmel, ami már inkább fenyegetés.
Éééés a kezek végül elkerülnek, magasba lendülnek, ártatlanul. Mintha mit sem csináltak volna. Ó igen, máris egy fokkal kevésbé vagyok zabos, de akkor is, a srác helyében nem nagyon nyúlnék magamhoz. Végre az oldalamhoz tudok kapni, de érzem, hogy a kiütések már lassan a hátamon is fájnak, minden mozdulatra. Ahogy hozzáérek, kicsit összegörnyedek, felkapom a térdem. És eskü... eskü, nem direkt célzom meg a srác legérzékenyebb területét, miközben rámarkolok a... pálcámra. De most van ennél fontosabb dolgom is, mármint, az, hogy éppen megfulladok és megölhet ez a hülye fertőzés, ha nem csinálok valamit gyorsan. A mellkasomra szegezem a pálcám, ahogy légzéskönnyítő bűbájjal szedem össze magam. Nagy levegőket veszek, igyekszem minél inkább lenyugodni. De még mindig égnek a kiütéseim. Még mindig fáj.
És félek. Igazából félek, most már nagyon félek, hogy itt fogok elpatkolni, ezzel a hetedhét országra szóló szerencsétlennel egyetemben, aki valószínűleg éppen a saját kálváriáját járja... az én jóvoltomból.
 - Hé... hagyd már, gyere... izé, segíts felkelni! - Mondom, mert én nagyon keményen próbálkozok, de a felülésig is nehéz nyögések közepette jutok el, sok-sok egyensúlyozással, még mindig támaszkodok. Levegő, levegő, fájdalom, istenem, nem tudok koncentrálni. Egyre inkább pánikba esek és azt hiszem, itt érkezett el az a pillanat, amikor az oldalam szorítva, zihálva, a földön támaszkodva, kócosan pillantok fel Kornélra, könnyekkel a szememben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lorelai

Általában a mentegetőzés és az ártatlanul tágra nyílt szemek be szoktak válni. Meg, ha rájátszik egy kicsit a szerencsétlenségére - ilyenkor általában megsajnálják; most ráadásul tényleg nem játszotta meg magát, tényleg ennyire nem ért az orvosláshoz. Mindenki másban erős és mindenki számára vannak dolgok, amikhez akkor sem szagol hozzá, ha hónapokig próbálkozik vele.
Ha pedig ez nem lenne elég, kivételesen tényleg jót akart! Eléggé önző okokból ugyan, de mégiscsak jót. Ennyi érv elég lenne ahhoz, hogy megússza a megtorlást vagy csak annak a minimumát érdemelje ki. Fejben már meg is győződött arról, hogy nem lesz itt nagy revans, a nő amúgy is éppen azzal van elfoglalva, hogy összeszedje a tüdejét meg önmagát; már miként lenne képes leátkozni a fenébe?
Na, és ahogy ez a megnyugtató gondolat átfut a fején, Lorelai azzal a lendülettel (itt a szerzőnek meg kell jegyeznie, hogy igen tekintélyes lendülettel) vitt be egy véletlen ütést a...
.. nos olyan pontra a férfi testen, amelynek sérülése esetén, lehet az illető fájdalomküszöbe olyan magas, mint Kornélé, minden valamire való hímnemű harcképtelenné válik.
- UUUHGGGHH.. - Közli ezt mind elmésen egy mély, csuklásra és nyöszörgésre egyszerre emlékeztető hanggal. A fájdalom végigcsap az egész testén, a központtól kiindulva a lába ujjáig és a feje tetejéig. Komolyan, még a füle is csengeni kezd, miközben egy elegáns ívben dől el a földön magzatpózba kuporogva és az ágyékát szorongatva. (Amitől csak még rosszabb lesz, de az ember ösztönösen ezt teszi.)
Tesz ő magasról, hogy mi baja a nőnek, most Ő FOG MEGHALNI!
- Nem látom a színeket! Nem látom a színeket!!
Esetleg amúgy ki kéne nyitnia a szemét, de ez a momentum valahol elmaradt a kétségbeesett panasz elnyöszörgése előtt, ami így is gyanúsan másfél oktávval magasabb annál a tónusnál, mint amit a halálos sérülése előtt ütött meg beszéd közben.
- Én sem tudok felkelni a k*rva életbe, éppen most intézted el, hogy sose lehessek apa!
Erre kicsit megakad és még a nagy fájdalom közepette is összeráncolja a szemöldökét. Azért ez lehet, hogy nem is olyan rossz dolog, mármint a messzi jövőre előretekintve. Most határozottan rossz dolog.
- Actually.. thanks.
Persze, ettől függetlenül még mindig ramatyul érzi magát. Felpislog nyomorultan a másikra, aki szintén nincs valami jó állapotban és a fenébe is, annyira nem önző, komolyan megsajnálja Lorelait, mert nagyon nem fest jól.
- És most akkor mit csinálunk? Én nem tudom, hogy mit kell.
Mint azt már tökéletesen be is bizonyította nemrég.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hiába, a srácnak elhiszem, hogy maradandó élmény volt a véletlen mozdulat, de akkor sem kéne ennyire túljátszani. Oké, nyögés, de hogy színeket sem lát? Magzati póz, markolászás? Ugyan már! Majd ha megszül egy gyereket, na utána sírjon nekem egy kis ágyékfájdalomtól. Én nem szültem, de voltam már jelen és azt hiszem... én soha. Biztosan soha nem fogok szülni.
Sőt, amikor kérem, hogy segítsen fel, még rám is kiabál, de aztán elgondolkozik és megköszöni. Én félbehagyom a szerencsétlen próbálkozást, hogy ülő helyzetbe tornázzam magam. Hisztérikus nevetés szalad ki ajkaimon, ami legkevésbé sem jókedvű. Ahogy támaszkodok, segítségkérően pillantok rá, miközben próbálok nem rettegni és nem kislány lenni, de tudom, hogy ez a fertőzés halálos. És az egyetlen reményem ez a szerencsétlen itt, aki önző, képtelen felfogni a helyzet komolyságát.
Egészen addig, amíg meg nem látja ezt az arckifejezésem. A női könnyek mágikus ereje!
- Vagy elpatkolok, vagy csinálod amit mondok. - Válaszolom, majd veszek egy mély levegőt, oldalam szorongatása helyett inkább megtörlöm a szemeimet. Megrázom a fejem és kicsit helyrerázom magam. Koncentrálj, Lori, életösztön meg minden.
- Van itt a szekrényen, egy nagyobb kristálytégely, fura, zöld krém van benne... először is... hozd ide. - A tüneteket kell enyhítenem, hogy tudjak keverni bájitalt, amitől tényleg jobban leszek. A biztonság kedvéért még egy légzéskönnyítő bűbáj, majd amikor Kornél ideér a tégellyel, felnyitom. A krémbe mártom átellenes kezem és felhúzom a felsőm. Engem nem hat meg a látvány, ahogy a vörös bőrömön virítanak a fehér hólyagok, de kevésbé tapasztalt szemeknek talán nem lesz kellemes látvány. Viszont egyből jóleső sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy a felületet bekenem a kenőccsel. Csak lezsibbasztja, hűti, nem segít rajta. De legalább jobban tudok koncentrálni a valóságra, összeszedni magam.
 - Készülj kölyök, nem lesz egyszerű éjszakánk. - Teszem hozzá sóhajtva, miközben arra gondolok, Jenny mennyit szenvedett a bájitaltól, hogy reggelre jobban legyen. És hogy én hogy fogok ilyen állapotban bájitalt keverni? Hát persze, hogy hős lovagom segítségével!
- Na, segíts fel. - Adom ki a parancsot, amikor megfelelően összeszedtem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lorelai

Fel sem tűnik neki, hogy a másik nem érzi át a szenvedését és a haláltusáját - ahogy bizony, Lori jól gondolja, ő sem érzi át a nő helyzetét. Ebben minden bizonnyal közrejátszik az is, hogy nincs annak tudatában. Elvégre, ő csak arra jött be, hogy elájult. Az bármitől lehet, egy egyszerű szédüléstől is! (Gyorsan eljutott a "klinikai halál" diagnózistól az "egyszerű szédülésig".)
Így a legkevésbé sem véli úgy, hogy itt valami nagy dolog zajlik éppen és, hogy a nőnek komolyabb baja lehet valami múló kellemetlenségnél. Persze, látszik a ramaty állapot, de a könnyek csak arra ébresztették rá, hogy talán most nem ártana visszavenni a paraszt attitűdből. Megríkatni egy nőt nem az ő stílusa. Vagyis igen, de Kornél nem szereti látni az eredményt, mert nem szándékosan vagy kicsinyességből csinálja, hanem, mert.. ilyen.
Egyelőre jobb, hogy nem tudja, hogy halálos, fertőző betegségben szenved Lori, mert ki sem várná a magyarázatot vagy annak a kifejtését, hogy ez csak érintés útján terjed - már itt sem lenne. Már a kastély másik felében járna.
Fertőző, halálos kór? Nope. Nope. Nope. Nope.
Ezért is gondolja azt, hogy az "elpatkolok" kifejezés csak amolyan költői túlzás a gyógyító részéről, amivel segítségre próbálja ösztönözni. Hirtelenjében gondolkodás nélkül rábólint a nő szavaira. Segít neki, hogyne, természetesen. Elvégre annyival tartozik neki, elsősorban ezzel a masszív sajgással az ágyékában.
Ja, ezt kéne mondania, de csak szervilisen lesunyja a fejét és néz Lorelaira a további utasításokat várva.
- Oké, kristálytégely, zöld krém, értem.
Bájitaltanból éppenséggel pont nem reménytelen eset, mert az egy elég gyakorlati alapú tárgy. Természetesen kell hozzá tudni a komponenseket és hogy mit hogyan kell előkészíteni, még a felvágás módja sem mindegy, de mindez az elmélet a gyakorlati megvalósításhoz köthető, így pedig lényegesen könnyebben fogadja be. Feltápászkodva elmegy a tégelyért, majd visszatérve átnyújtja a nőnek, figyelve, hogy mit csinál. Amikor az felhúzza a ruháját és meglátja a hólyagokat undorodva elhúzza a száját.
- Fúj, mi a sz*r ez egyébként? Még sosem láttam ilyet, elég gusztustalannak néz ki.
Ő aztán tudja, hogyan kell udvariasan bánni a hölgyekkel! Megnyúlt arccal bámulja tovább a gyógyítót és egyik lábáról a másikra helyezi a súlyát kínlódva. Amúgy pedig már teljesen elfelejtette, hogy eredetileg miért is jött, az eseményeknek sikerült abszolút elvonni a figyelmét.
- Éjszakánk? Nekünk? Mert miért, nem mehetek el?
Arra számított, hogy Lori bekeni az oldalát, minden oké, minden happy, ő pedig mehet isten hírével és megcsonkított férfi becsületével a búsba; viszont legkevésbé sem gondolt arra, hogy neki most maradnia kéne bármilyen célból.
Méltatlankodás közben felsegíti Lorelait a helyéről és egyenesbe hozza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hát persze. Jellemző… Alig töltöttek el egymás társaságában pár röpke percet, máris csipkelődni kezdtek. A hosszú évek alatt ugyan hozzászoktam ehhez valamennyire, ám még mindig idegesített egy kicsit. Azonban mikor Alina beleegyezett a cukorkabolt és a falu édességkészleteinek kifosztásába, rögtön sutba vágtam minden bosszúságomat. Elvégre mégiscsak nyalánkságokról volt szó. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek Karácsony idején az ajándékosztáskor. Majd’ kiugrottam a bőrömből, olyan nagyon izgatott lettem. Mindössze egyetlenegy hajszálon múlt, hogy ne kezdjek el ugrándozni, cigánykerekeket hányni és közben két oktávval magasabb hangon sikongatni, kifejezve határtalan boldogságomat. Erőt vettem magamon, így csupán egy-egy cuppanós nagy puszit kaptak mind a ketten. Persze gyorsnak kellett lennem, ugyanis egyikük sem szerette ezt a fajta érzelemnyilvánítást, de hát velem már csak ez jár, el kell fogadni, így kell engem szeretni.
Bran unatkozni kezdett, vagy nem tudom, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az asztalon levő kancsóból három, kábé egykortynyi gömböcske folyadék lebegett ki. Az egyik igazán szép ívvel felém repült, gyorsan nyitottam is a számat, hogy megigyam. Szerencsére nem nyeltem félre, aminek nagyon örültem, s magamban gratuláltam egy sort nekem.
Brannel együtt felnevettem, majd valamivel komolyabb hangon válaszoltam a feltett kérdésére.
- Ti mikor értek rá? Nekem jó lenne minél hamarabb. Kifogytak a készleteim. Tudjátok, milyen vagyok, amikor hosszú ideig csoki nélkül maradok… – Az utolsó mondatot sejtelmesen, sokat sejtetően és kissé baljóslatúan mondtam (vagy legalábbis próbáltam), majd mélyen a szemükbe néztem, hogy lássák, nem teljesen vicc az egész.
- Uuu! Még szép, hogy elolvasom! A múltkori is nagyon szupi volt. Ezúttal milyen pletyiket szedtél össze? – Kérdeztem felé hajolva, csillogó szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A hármas kis cseverészése, amely az iskola társalgójában zajlik önmagában túl átlagos és már egy kis vihar előtti csendnek is betudható. Jól tudjuk, hogy itt mindig, de tényleg mindig történik valami. Most sincs ez másként. Ahogy a társaság tervezgeti a közös programját egy elszaladó macska töri meg, aki egyenesen a sötét hajú lánynak ront. Karmait előhívva ugrik egyenesen Alina mellkasának ezzel hátrataszítva őt kicsit, pont annyira, hogy hátradőlve a kanapén közelebb kerüljön a kandallóhoz. Ott közben egy nedvesebb fadarab miatt durranás hallható és a szikrák pontosan a lányka pulóverére vetődnek, ami ettől az ujján a könyökénél meggyullad. Pillanatok alatt kezd nagyon forró lenni a helyzet.
Vajon hydromágusunk a toppon van, vagy a hirtelen macskatámadástól teljes figyelemveszteségben várja, hogy barátnője sérüléseket szenvedjen. Közben persze többször rá is rápillantott a cica a fiúra. Következő áldozat?
A cica ezzel nem érte be, heves nyávogás közepette indult meg a vörös lány felé, hogy annak lábához dörgölve magát emelje magasba hátsó fertályát. Egy pillanatra megállt, karmaival felkapaszkodott a navinés lábán, majd belemélyesztette kicsit karmait.
- Nyáu.Nyáuuu. NYáááuu.
Kétszer körbejárta őt, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is a helyiségből. A kis látogató nem ment messze, mert az ajtóból még visszadugta a fejét kicsit vernyákolni, mintha csak megköszönte volna a napi mókát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nincs szüksége segítségre. Sajnos én sem kötözhetem oda az ágyhoz, és valószínűleg nem én leszek az az ember, aki képes meggyőzni őt az ellenkezőjéről. Nem, nem harcolni vagyok itt, nem is azért, hogy elhitessem Zójával, hogy valami baja van.
- Nem, valóban nem. - Válaszolom csendesen, hiszen ha ő nem akar engem megérteni, akkor nem is fog. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy nem ezen fáradozik, de biztos vagyok benne, hogy van ezer más gondja, amire energiát fordíthat. Nem az ő hibája. Valahol, belül hamar elkezdem kicsit szerencsétlennek érezni magam.
Főleg, ahogy hallgatom sorozatos érveit, miszerint látta két napja orvos, nem tudok majd úgysem diagnózist felállítani. Makacskodhatnék, harcolhatnék vele, lehetnék vaskalapos, játszhatnám a legyőzhetetlent, de sajnos nem így van. Viszont ez a "mással kéne foglalkoznod" mentalitás még mindig az, amivel falra kergetnek. Normál esetben az ember csak magára gondol, az a fontos, hogy jobban legyen. Viszont mielőtt még válaszolhatnék, látom, ahogy a gyönyörű nő lehunyja szemeit, sóhajt egyet, megrázza magát. Így gyorsan visszacsukom a szám, hogy csendben hallgathassam, amit mond.
- Sajnálom, hogy ki kellett erőszakolnom belőled. Mennyire örülsz neki? - Teszem fel a kérdést végül, mert nincs is annál kínosabb helyzet, amikor örömködve gratulálsz a kismamának, aki erre elsírja magát. Bár nagyon-nagyon-nagyon szívesen megvizsgálnám a picit, mosolyogva pillantok a pocakjára, pillogok kicsit. Ügyesen takargatja, nekem sem tűnt fel elsőre, de valószínűleg ez már nem maradhat így sokáig. Azt is megértem, ha nem akarja, hogy az egész kastély és az Edictum ezen csámcsogjon.
- Mit tudsz róla? - Bátorkodom feltenni a kérdést, és látszik a szememben a szokásos, érdeklődő csillogás. Mint minden lelkes nő szemében, aki egy kismamára pillant és mindent tudni akar. Nekem még mentségem is van, ez a kíváncsiság csupán szakmai ártalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Mennyire?
A kérdés elgondolkodtató. Senki se tette még így fel a kérdést. Mennyire. Mindenki azt kérdezte, örül-e. Persze, örül, de hogy mennyire? Az egy másik kérdéskör. Nem annyira, mint remélte. Tévedés ne essék, szeretné ezt a gyereket, mindent meg is tesz érte, hogy megszülessen, és miután megszületett, mindent meg fog tenni érte, hogy jó élete legyen. De a körülmények, borzalmasak. Mina lassan felnő, pár év és kirepül, ő pedig képes újra elkötelezni magát egy gyerek mellett, neki szánni az életét, csak, hogy ne kelljen szembenéznie a ténnyel, hogy egyedül van.
Örül a terhességének, de az öröme akkor lenne felhőtlenül boldog, ha a nőgyógyásza is és Adam is azt mondták volna, hogy a gyermek szépen fejlődik, egészséges, erős. Örülne, tényleg örülne, ha a gyerek nem csak jelezne, olykor, hanem szabályosan lerúgná a veséjét, mint, ahogy Mina tette. Örülne, tényleg örülne, ha egészséges gyermeket hordana a szíve alatt, ha nem attól rettegne titkon, hogy bármelyik pillanatban összetörhet a vékony álomkép azzal, hogy elvetél.
Örülne, ha Dwayne Warren akarná őt, ha nem csak egy kínos pont és történetesen két gyermeke anyja lenne az életében, hanem a nő, akire vágyik, és örülne, ha a férfi őszintén örülne a ténynek, hogy újabb gyermeke fog születni. Ezek tudtában azonban olyan negyven és negyvenhárom százalék közé saccolná a tényleges boldogságot a terhességében, és bár igyekszik mindezen felülemelkedni, ez nem olyan, hogy csak úgy túl lehet lépni rajta.
- Eléggé, azt hiszem. Persze nem könnyű, de már voltam karrierista, itt az ideje, hogy rendes családanya legyek.
Mina jól tűrte azt az időszakot, amikor az anyja éjszakába nyúlóan dolgozott. Korán megtanulta, hogy szükségük van a pénzre, és tudta, hogy az anyja jó körülményeket akar neki biztosítani. Sosem szenvedett hiányt semmiben és nem szenved most sem, még ha nem is ugyanaz a pénzösszeg kerül haza hónapról hónapra, mint ami korábban. Szerencsére van segítsége, és bár a nő személy szerint pénzt sosem fogadott el Dwaynetől, a kislány kap tőle, és hogy mit kezd vele az a lányra van bízva teljesen. Megbízik benne, és tudja, hogy ez is kell ahhoz, hogy jó kapcsolatuk legyen egymással.
- Fiú lesz, kicsit kisebb, de kezdi összeszedni magát, bizakodó vagyok, tudom, hogy megerősödik majd és olyan lesz, mint az apja. Ez határozottan vigasztal, de nem esek át a ló túloldalára. Mire elmúlik a hóemberszezon, addigra én leszek az utánpótlás.
Egy halvány mosolyt megereszt, elvégre ha gyengének is hat, de viccnek szánta a dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A fiú kényelmesen belesüpped a puha fotelba, egészen elengedi magát, amikor...
- ÖSSZEVARRJÁK? - kiált fel Erik előre hajolva, mire a társalgó minden szeme rászegeződik. - Bocsánat - vesz vissza a hangerőből rémesen bűnbánó arccal.
- Összevarrják? - ismétli ezúttal halkabban visszafordulva Annához, miután napirendre tért önnön udvariatlansága felett. - Mint a ruhákat?
A szája már készen áll a nevetésre, mert ez csak valami poén vagy vicces félreértés lehet. Ez nem lehetséges. Hogy egy állítólagosan fejlett embercsoport ilyen barbár módon kezelje a betegeit!?
Most Eriken van a felelés sora. Nem is értené a kérdést, ha előtte Anna nem hangsúlyozta volna ki, hogy a sebgyógyulás minden esetben lassú folyamat a mugliknál.
- Öhm... persze. Csak egy pálcaintés az egész - vakarja a fejét. - Lehet használni gyógynövényeket közvetlenül a sebeken, de a nem ilyen látható bajokra, mint a megfázás vagy a gyomorrontás például, lehet belőlük bájitalokat készíteni. Aztán ott vannak még az átkok okozta bajok, amiket nem olyan könnyű meggyógyítani, mert néha nehéz rájönni, mi okozta vagy mi az ellenszere.
Felidéződik benne az eset, amikor három napot ültek az öccse ágya fölött a falu vajákosa és néhány érdeklődő segíteni vágyó szomszéd, hogy kitalálják, hogyan tüntessék el a varázslópárbajban szerzett félresikerült rontás végtermékét: a kisfiú mellkasát és vállát borító narancsszín és bordó leveleket és hajtásokat.
- Aztán ott vannak még a nagyobb betegségek, mint a ragyaszóródás, a sárkányhimlő meg ilyenek, ezeket akár hetekbe is telik kikúrálni.
- Mi is használunk kötéseket néha - itt üres kezével a ferula varázslat pálcaintését imitálja -, de csak ha nagy a baj, és el kell vinni a beteget a gyógyítóig. A kis vágásokra, horzsolásokra, csonttörésekre nem kell semmi egyéb, csak néhány ige.
Újabb emlék rohanja meg.
- Hű, de ha eltűnnek a csontjaid! Na, azokat sokáig tart visszanöveszteni. - Megborzong a borzalmas bájital és a csontnövekedéssel járó nyilalló fájdalom gondolatára.
Anna meséje egy egészen más világot tár fel Erik előtt. A varrás csak egy dolog volt, de forró fémet öntsenek a sebbe? A mugli módszereket lelkes gyermeki kíváncsisággal fogadó varázsló már nem tudja, mit gondoljon. Összemosódik előtte a muglitörténelem-órán az ősemberekről látott kép a gyors személygépjárművek látványával, amelyet budapesti látogatásakor tapasztalt. Ez az egész nem áll össze.
- Csak... tényleg csak egy intés. És a seb begyógyul. Nem fogok semmiféle fémet használni, csak a pálcám.
Erik előveszi varázseszközét, és tudatában nem lévén ujjai között megbillegteti, mire néhány ezüstös csillag pattan ki a végéből, hogy pár pillanattal később eltűnjön. Egyszerűbb lenne megmutatni a dolgot, mint beszélni róla, mert láthatóan nem értik egymást. Mondjuk ő a sebforrasztás és patkolás művészetének bemutatóját szívesen kihagyná.
Felajánlja a dolgot, de közben türelmetlenségében még kérdezget, így elterelődik a bagolycsípésekről a szó. Erik meghallgathatja, hogy dolgoznak a mugli gyógyítók. Elgondolkodik, a varázslóknak van-e szemüvegük a csontok és belső betegségek meglátására. Nem tudja. De hogy azoknak a bizonyos orvosoknak még van mit fejlődnie ez után a varrás és összekapcsozás után, az biztos. Szegénykék.
- Vajon miért nem segítenek a varázslók a mugliknak, ha azok ennyire elmaradottak? - teszi fel a logikus kérdést. Ahonnan ő jött, mindenki utálja a muglikat, de az itt töltött idő alatt, a sok mugliszületésű és muglikedvelő varázsló között egy egészen más - és számára inkább szimpatikus - hozzáállással találkozott. Itt a Bagolykőn nem tűnik lehetetlen elgondolásnak, hogy varázslók dolgozzanak titokban a mugli ispotályokban.
Ezen folyik az eszmecsere, mígnem Anna veszi a bátorságot, hogy alávesse magát a felsőbb éves "műtétének".
- Naná - mosolyog a fiú, és addig nyugvó pálcáját most megint felemeli. - Levennéd ezeket a ragaszokat?
A kezébe veszi az egyik mancsot. A sebek környékén még maradt némi ragacsos dolog, azokat ujjával megpróbálja finoman ledörgölni Anna kézfejéről, de nem jár sikerrel, és nem szeretne belenyúlni a sebbe és fájdalmat okozni, ezért felhagy vele. Tulajdonképpen nem fogja zavarni a varázslásban. Inkább pálcája hegyét a sérült részhez közelíti, apró kacskaringós mintát rajzol vele a levegőbe, és mielőtt a sebhez érne, az már be is forr, mintha ott sem lett volna. Eztán kíváncsian felnéz, mit reagál a lány, jöhet-e a többi sérülés.