Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Megszöktem otthonról, az a nagy helyzet. Már nem bírtam tovább azt a feszült hangulatot, ami ott uralkodott, ahogy azt se, hogy folyton előjött, hogy a bátyám, Gergő milyen fura, és remélik, nem lesz senki más is olyan a családból. Nem a fenét. Ezt nektek, ti, akik a szüleimnek nevezitek magatokat. Pont olyan fura vagyok, mint ő. Egyikünk se megszállott, ha már itt tartunk, csak varázslók vagyunk. Ha féltek, hát a ti bajotok, nekem ennyi elég volt. Hajnalban fogtam a csomagom, kimásztam az ablakon, miután hagytam egy levélkét nem a létező legszebb szavakat használva, hogy mi a véleményem róluk és felültem a vonatra. Az utóbbi egy hónapban eladtam szinte minden mozgatható vagyontárgyam, a karácsonyra kapott nyakláncot kivéve, így kigyűlt az útra szükséges összeg. A papírokat majd rendezem helyben. Jó lesz úgyis, és ha nem is, oda már nem megyek vissza semmi pénzért. Nem akarom én is a pincében végezni, vagy valami hasonló. Bogolyfalva nem nagy szám, ezt abban a percben leszögezem, ahogy leszállok a vonatról. Unalmas kis porfészeknek tűnik, mint a többi hasonló miniatűr városutánzat, de nem érdekel, csak jussak el az iskoláig. Mindenhol jobb, mint otthon. Az egyik sarkon megállok szétnézni, bár itt se lehet eltévedni azért, csak na, mégis jó lenne tudni, merre van a toronyiránt, mire nem Gergő az, aki fél percen belül leszólít? Hogy az a... pedig a szép szőke hajam égővörös, és az arcomba omlik, véletlenül sem kötöttem össze, és nem is úgy nézek ki, mint ahogy otthon. Nem tudom, látott-e valaha így egyáltalán. Bakancsban, szakadt harisnyában - egy körömolló mily csodákra képes -, combközépig alig érő fekete szoknyában meg fekete ingben parádézok, ami amúgy itt-ott tele van még biztosítótűvel is ráadásnak, kezeimet ujjatlan kesztyű fedi, nyakamban fekete sál, vállamon átvetve egy kissé már megviselt, kitűzőkkel tarkított sötétszürkére kopott táska, a sminkem sem kevés, ha már itt megtehetem, erre ő mégis kiszúr kapásból. Örülhetnék, hogy felismert, a nyakába vethetném magam, de nem teszem. El akartam kerülni. Biztos a szemem árult el. Kontaktlencse kellene, vagy valami jó kis színváltó varázslat. Horkantok egyet idegesen, és megvonom a vállam.
- Na mi van? Kiengedtek levegőzni? - kérdezem, de hát sose voltam igazán kedves vele. Könnyebb távol tartani, mint később rájönni, hogy nem kellett volna közel engedni, mert még többet ártanánk egymásnak, mint a jelenlegi helyzetben. Rántok egyet az utazóládámon és elindulok előre, amerre az iskolát sejtem, majd a kérdésére vissza se fordulva kiabálom a választ.
- Leléptem, ha eddig nem esett le, nagyokos. Megyek elintézni a hátralévő papírokat, és aztán még vagy öt évig kerülgethetjük egymást. Úgy hiányoztál, majd megevett a fene - közlöm vele, és megyek rendületlenül előre emlékeztetve rá magam, hogy dolgom van még valahol egy iroda dohos levegőjében, már ha megtalálom, hová is kell eljutnom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Gergő. Valahogy nem éppen arra vágytam, hogy vele találkozzam, avagy inkább fogalmazzak úgy, hogy nem így. Tudtam előre, hogy nem fog örülni, ha láthat, de csak nem sikerül elkerülni a jelenetet, és ha már így van, akkor csináljuk azt rendesen. Beleadok én is apait-anyait ebbe a kelletlen üdvözlésbe, kicsit se várt testvéri találkozóba. Nem vagyok már kislány. Lassan tizenhét leszek, ami itt az iskola falai között már nagykorúnak minősül, erre mégis kezdjük a régi mesét, mert ő a bátyám. És aztán? Ez semmire nem jogosítja fel, nem vagyok én a tulajdona. Látom rajta, hogy ideges. Akkor túrja így a haját, mint most, amikor mellém szegődik, és egyszerűen lerázhatatlan útitárssá válik, pedig legszívesebben éppen elfutnék. Ha tudnám, hogy merre menjek, meg se állnék az iskoláig, a szobámig, az ágyamig.
- Le hát - vágom rá a választ a kérdésére csak úgy foghegyről, és még csak azért se fordulok felé. Higgyen, amit akar, engem lefoglal, hogy úgy ráncigáljam a ládámat, mintha magát megmakacsoló öszvér lenne legalább. Újabb kérdések záporoznak szeretett bátyámtól, határozottan aláhúzva, mennyire nem örül annak, hogy láthat. Köszi, Gergő, én is szeretlek, baromira, remélem, tudod. Ha most elbőgném magam azzal a szöveggel, hogy félek otthon maradni, mert nem akarok végigmenni azon az egészen, amit vele műveltek, az se hatná meg, ráadásul a sminkem is lefolyna úgy, ahogy van. Elhúzom a szám inkább nem élve a drámainál drámaibb lehetőségek egyikével sem végül, csak idegesen fújom ki a levegőt, majd rápillantok futólag.
- Tanulni jöttem, szokj hozzá. És azt mondod, haza? Eddig már kitörölték még a te nevedet is a családi legendáriumból, az enyémről nem is szólva. Nem mehetek haza, ezzel szerintem már te is tisztában vagy, és pont annyira nem is akarok hazamenni. Haza - keserűen nevetem el magam a szóra - Ébresztő, bátyus, az nem otthon, ahol kísérleti nyúlnak tekintenek, mert nem illesz a képbe. Furcsán használsz szavakat, de semmi gáz, jövő karácsonyra megkapod a nagy értelmező szótárat - teszem még hozzá, aztán befogom a szám, és az útra koncentrálva gyorsítok a lépteimen. Minél hamarabb le kellene ráznom már, vagy ennek az egész találkozónak csúnya vége lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Várdomb az otthonunk, jelenti ki a bátyám, és tudom, hogy valahol ebben azért igaza van, de hogy azt a házat is az otthonának nevezze, ahol felnőttünk... Merész. Részemről még a szüleim szülői mivoltát is megkérdőjelezném, de hangosan nem teszem meg, úgysem értene egyet. Túl jólelkű ő ahhoz. Egy pillanatra lehunyom a szemem, miközben előre döntöm a fejem, hadd lógjon arcomba minden hajam, majd megvonom a vállam nemtörődöm módon.
- Nekem nem az otthonom egy olyan ház, ahol nem tűrik meg, hogy az legyek, aki vagyok - jelentem ki határozottan, ellentmondást nem tűrően. Nem az otthonom egy olyan hely, ahol folyton menekülnöm kell és titkolóznom, egy olyan hely, ahol a szemem előtt gyötrik a bátyámat, mert nem felel meg az elképzeléseknek. Ez nem otthon. Örülhetnek, hogy megszabadultak tőlem, és ha minden sikerül, Gergőnek sem kell majd velem foglalkozni, talán kaphatok ösztöndíjat, ha elég jó vagyok, legalábbis ebben reménykedem. Ne legyen gondjuk velem, rám. Nem kell. Megoldom egyedül az egészet, meg én. Hevesen ráncigálva az utazóládám egyre jobban szedem a lábam, hogy elérjem a kastélyt, de Gergő csak nem marad le. Mi a fenéért van a nyomomban? Mit akar még hozzám vágni?
- Hagyj már békén. Nem kell a nyomomban lihegni, jó? Egyáltalán nem kell úgy tenni, mintha... - mintha számítanék, de nem bírom kimondani azt, amit elkezdtem. Megállok, egy fél pillanatig csak bámulok rá. Ismét rám tör a kényszer, legszívesebben a nyakába borulnék, hogy csak öleljem meg, nem kell mondani semmit, csak egy kicsit hadd érezzem, hogy van még valakim, nem fordítottam hátat az egész családomnak és az se nekem, de nem. Megrázom a fejem emlékeztetőül, hogy ez soha nem is működött így, és befejezem, amit elkezdtem.
- Nem kell velem foglalkoznod. Megleszek egyedül is, ha már ezt választottam - mondom kevésbé szúrósan, hisztisen, de felszegem a fejem és ismét útnak indulok, két lépést sem teszek meg azonban, amikor újabb kérdése akad.
- Nem tudom. Talán tizenegy lehettem, amikor először történtek körülöttem furcsaságok, de úgy tizenhárom évesen jöttem rá csak, hogy mi miatt. Közben meg láttam, mit tettek veled. Elég meggyőző volt ahhoz, hogy ne akarjam elmondani senkinek - válaszolom magamhoz képest egészen csendesen, és semmi pénzért nem fordulnék vissza. Féltem, hogy otthon rájönnek. Majdnem négy éven át rettegtem, és előfordult, hogy csak hajszálon múlt, legfeljebb hazugságért kaptam, és még örültem, hogy csak azért. Nagy levegőt veszek, nem kell mindig mindent tudnia neki is, és ismét magamra öltve a magabiztosság és határozottság látszatát, elindulok a kastély felé újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Furcsák vagyunk mi ketten. Minden más normális testvérpár örülne a másiknak, de nálunk ez nem így megy. Bakonyiéáknál soha. Az utca közepén esünk egymás torkának, még ha nem szó szerint is, de valahol mégiscsak az az én hangnemem, az ő válaszai. Minden. Kihúzom magam, mint akiről lepereg minden egyes szó, holott éppen ezeket is a többi mellé rendezem szép sorjában. Érvek. Csupa, csupa szép kis bizonyítéka annak, hogy szerintem nem kellene itt lennem. Annak, hogy nem örül nekem. Ha hazamennék, ugyanezt kapnám. Nem kellene ott lennem. Sehol se kellene lennem ezek alapján. Nem kérnek belőlem. Az élet csodaszép, hogy mást ne mondjak. Mindenki elmehet melegedni, akkor is maradok, és túlélem. Csakazértis, Gergő, csakazértis. Azzá tett az otthonom, aki vagyok. Úgy szeretem, hogy felülírja minden szavam, mert ő aztán tudja.
- Erre nem vagyok büszke - válaszolom és a mondatot követően nevetésem keserű, kissé már hisztérikus. Azzá tett hát. Ezzé a valamivé, amiről igazából még én se tudom, micsoda, csak azt, hogy nem ilyennek kellene lennie. Ha máshol nőttem volna fel, talán most aranyos szőke angyalka lehetnék, de nem vagyok. Legeslegbelül, a lelkem mélyén lennék porcelán. Vagyok. Nem tudom. China doll, amit védeni kell, úgy védeni, hogy vaskos falakat építek magam köré gúnyból, sértésekből, gyűlöletből, és itt bent kucorgok a saját félelmeimmel, miközben le merném fogadni, hogy mindenki azt hiszi, semmitől sem félek. Jó ez így, nagyon jó. Higgyék csak. A saját félelmeimből ne kovácsoljon ellenem senki fegyvert. Nem hagyom. Hátranézek a vállam fölött a bátyámra, és egyetlen vékony vonallá préselődik a szám. Ha azt mondanám, hogy szükségem van rá, vajon kinevetne? Nem kockáztatok. Megvonom a vállam a kérdésére. Nem úgy terveztem a mondatot befejezni, ahogy befejeztem, de nem kell vele törődni. Pillanatnyi botlás volt csupán, felülírtam a második változattal.
- Azt mondtam, megleszek egyedül is - válaszolom éles hangon, ellentmondást nem tűrve. Az én bajom ez az egész, megoldom, neki legyen elég a sajátja, ha már úgyis kijutott. Kapott bőven, többet is, mint kellett volna, azt hiszem, nem szándékszom a nyakába akaszkodni most a saját bajommal is, ami egyébként valahol talán még nevetséges is az övéhez képest. Láttam, mit műveltek a saját bátyámmal a szüleim. Kicsit bánom, hogy annyira féltem, hogy sosem tettem ellene semmit, most ez minden, amit tehetek, hogy nem kérem, fogja a kezem. Azután a levél után, amit írtam, otthon már bizonyára el is felejtették a nevem. Anna nincs többé. Gergőt viszont ebbe a legkevésbé sem akarnám belerángatni. Itt van, tanuljon nyugodtan, rólam azt sem tudják, hová mentem, tán csak nem jönnek rá. Mindegy. Szusszantok egy nagyot, jobb lesz mindenkinek ez így, hát rángatom is tovább a ládámat az épület felé, és foghegyről válaszolok a kérdésre. Komolyan, miért nem képes leszakadni rólam?
- Nem kell sajnálni, igyekeztem, hogy senki ne is vegye észre - válaszolom, és makacsul bámulok továbbra is magam elé az útra. Volt úgy, hogy majdnem elmondtam, volt úgy, hogy majdnem kiderült, de összességében örülök, hogy mégsem.
- Nincs neked jobb dolgod amúgy, mint engem vallatni? -  testvéri szeretetből jelesre vizsgáznék, ha a bátyám sértegetése lenne a tétel, azt hiszem, már tulajdonképpen rutin az egész, megszokás, hogy valahogy távol tartsam magamtól őt is.
- Nem fogom megváltoztatni a döntéseimet. Spóroljunk meg magunknak egy fölösleges vitát - állok meg hirtelen és fordulok szembe vele az út kellős közepén. Felnézek rá, hiszen végtére is magasabb mint én néhány centicskével, és széttárom a két tenyerem felé, jelezve, hogy ez már megmásíthatatlan tény, ezzel kell számolni.
- Boszorkány vagyok, nem bírom tovább otthon egy fedéllel a szüleinkkel, megszöktem és itt vagyok. Három évnyi késében vagyok a többiekhez képest, viszont ha jól értettem, boszorkányként már nagykorúnak számítok és meghozhatom a saját döntéseimet. Tanulni akarok és tanulni is fogok, akár szeretnéd, akár nem. Most pedig, ha megbocsátasz, el kell intéznem a beiratkozáshoz néhány dolgot. Ha esetleg segítenél és mondjuk megmutatnád, hogy hol kell mindezt megoldanom minél hamarabb, megköszönném, ha viszont csak arról szeretnél meghatónak szánt kiselőadásokat tartani, hogy jobb nekem otthon, akkor inkább nem tartok igényt a társaságodra - mondom ki egy szuszra, mielőtt bármit is elfelejtenék netán véletlenül kérdőn pillantva fel rá mondandóm végeztével.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Dacosan megvonom a vállam utolsó megjegyzésére. Nem értem, minek akar egy oda tartozni, amikor ő még rosszabb tapasztalatokat hoz, mint én. Mindegy, nem akarom, hogy érdekeljen, ha neki így jó. Megrázom magamnak a fejem kiverve belőle a gondolatokat, emlékeket, amikre a legkevesebb szükségem sincs most, és ragaszkodom makacsul a saját verziómhoz. Nincs nekem arra a helyre szükségem és kész. Nem akarom, hogy szükségem legyen rá. Nem akarok visszanézni sem. El szeretném felejteni az egészet, akkor is, ha tudom, hogy ez képtelenség. Ha lenyugszom, lehet, hogy jobb lesz, de most haragszom, nagyon haragszom azért, amit tettek vele azon a helyen és azt, amit velem nem, de tudom, hogy gond nélkül megtették volna, ha találnak rá egyetlen okot is.
- Mert így döntöttem - válaszolom a kérdésére. Nincs is más választásom ebben a percben, úgy hiszem. Határozottan csak azt az egyetlen ösvényt látom, ami az iskolához vezet, mint menedékhez. Ma reggel én felrúgtam minden kapcsolatot a saját családommal és megszöktem. Nincs visszaút. Gergő még talán lehetne, de legbelül elönt a rettegés, ahányszor csak arra gondolok, hogy hozzá forduljak, hiszen akkor talán még őt sem támogatná az a két házsártos idióta, miattam, pedig amennyit bántották, most legalább ennyi visszajár a bátyámnak. Én el akartam kerülni, istenemre mondom. Valaki más akartam, akarok lenni, aki nem sodorja bajba, elég ha én pengeélen táncolok. Ha nem kapok ösztöndíjat vagy munkát valahol, amiből fizetni tudjam az iskolát, nem tudom, mihez kezdek, de ha kiszagolják, hogy itt vagyok én is a közelében, vagy ha szól... azelőtt kell eltántorítanom ettől valami módon, hogy egyáltalán meggondolná. Gergő mégiscsak túl jó lelkű a kemény máz alatt. Talán még azt is elhiszi, hogy minden jóra fordul egyszer és létezik happy end. Ha már a nyomomba szegődik, mert semmi dolga, sóhajtok egyet lemondóan, pár percen belül meg úgy döntök, mára feladom a próbálkozást, hogy távol tartsam, inkább ultimátumot kap - vagy segít nekem, vagy itt is maradhat akár, ha tovább akarja űzni a kioktatásom. Hogy őszinte legyek a válasza kissé meglep. Inkább számítok arra, hogy makacs módon csatlakozik és megpróbál meggyőzni az igazáról, mint rövid, velős, biztató válaszára. Újrajátszom gondolatban a hallottakat, és átsuhan rajtam egy kellemes érzés. Nem tudnám megnevezni. Kellemes vörös szín jut eszembe róla, olyan örömteli hangulatot árasztó, és azt hiszem, hogy örülök a hallottaknak, még ha ezt nem is kellene. Számba harapok, míg meg nem érzem saját vérem fémes ízét, amint fogam sikeresen felsérti alsó ajkamat akaratlanul is. Csodás. Bólintok Gergőnek, hümmögve érthetetlenül. Megoldjuk, meg, bár jobb szeretném egyedül. Hagyom mégis, hogy vállamon maradjon a keze. Nem kerül erőfeszítésbe engedni neki, hogy átöleljen, inkább az nehéz, hogy ne húzódjak hozzá közelebb véletlenül sem.
- Fáradt vagyok, de majd kialszom magam. Azt hittem, hosszabb lesz az út, de annyira nem is vészes - válaszolom, ha már kérdezte, és igyekszem nem belemenni semmi személyesebb élmény taglalásába, nem mintha egy vonatútról sok olyanom lehetne. Tetszett a táj néhány szakaszon, zavart a társaságom - két állandó jelleggel csacsogó nőnemű lény - és körülbelül ennyi volt, ha azt nem számítom, hogy gyakorlatilag én voltam a fő attrakció és pletykaalany. Jól sikerült az átváltozásom, feltűnő lettem, nagyon feltűnő és többnyire felismerhetetlen.
- Miből ismertél fel? - kérdezem végül hosszas hallgatás után. Egész eddig azt figyeltem, hogy rángatja most már ő a ládám, viszont ez érdekel. Honnan tudta, hogy én vagyok az, hiszen teljesen átváltoztam, szeretném tudni, mi leplezett le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem húzódom el, ha már átkarolta a vállam, viszont azt a luxust sem engedem meg magamnak, hogy ezt teljesen természetes gesztusnak vegyem. Kivételes inkább, jólesik, de nem mernék belefeledkezni, vagy a végén még a földön találnám magam. Meglepő, hogy majdhogynem normális csevegést folytatunk ellenére, amin cseppet sem érezni, hogy erőltetett bájcsevej lenne, hiába kutatom a nyomait. Gergőt mintha tényleg komolyan érdekelné, hogy utaztam, ahogy az a felvetés is minden bizonnyal, hogy melyik házba kerülök. Őszintén, nekem fogalmam sincs, csak azt sejtem, hogy a csendesebb emberek közé vagy a tanulósakhoz nem nagyon van esélyem bejutni, egyszerűen nem tartoznék oda.
- Van olyan ház, amibe a szívtelen hisztérikákat gyűjtik? - kérdezem meg végül kissé cinikusan, bár azért ebben még szerintem is van valami. Éppen elég sokat szoktam piszkálni és veszekedni vele ahhoz, hogy tudja, van ilyen oldalam is. Pontosabban, hogy ilyen oldalam van, ami amúgy nem az egyedüli, de alig mutatok egyebet. A kedvesség ritkán jellemez, ha láthatják is, például. Az azonban jobban érdekel még ennél is, hogy honnan ismert meg. Az iskola egyelőre pusztán a tökéletes menekülési lehetőségként szerepel a terveimben, teljesen mindegy, melyik házba osztanak, csak maradhassak és tanulhassak. Meg akarom tanulni kezelni az erőmet és távol maradni a családomtól, amennyire csak lehet. Gábor fog egyedül hiányozni egy kicsit, mégiscsak a testvérem, még ha a legkevésbé sem hasonlítunk, akkor is. Anyáék? Aligha. Kíváncsian pillantok fel közben a bátyámra válaszát várva, és nem elégszem meg azzal, amit hallok. Értelmetlen, mintha csak egy nem létező hatodik érzékre hivatkozna.
- Ösztön? Inkább a szemem, az nem változott - jelentem ki azt, amit én hiszek. Valahol azért jó hallani amit mond, tudni, hogy megismer, csak a régi félelmeket nehéz levetkőzni. Azt hiszem, az ember megtanulja, hogy kezelni csak úgy fogja bárki, ahogy azt otthon tapasztalta, és nehéz elhinni Gergőről, hogy ne venné át a szülői mintát. Nem számít, halványan azért elmosolyodom mégis, nehéz visszafogni, amíg újabb kérdést nem tesz fel. Lehervad ettől minden kedvem egy szempillantás alatt, és sóhajtok egyet.
- Nem igazán. Fogalmam sincs a dolgokról, de azt remélem, hogy itt majd megtanulok mindent, még ha későn is - válaszolom. Vajon ha megkérném, eljönne  velem pálcát venni? Á, nem kérdezem meg inkább, majd megoldom egyedül. Kihúzom magam határozottan, pedig a legkevésbé sem találok semmiféle önbizalmat éppen magamban, hiába keresem. Azt se tudom, merre induljak el ebben a kis porfészekben, hogy beszerezzek mindent, amit kellene.
- Van egy prospektusom az iskoláról, azt írja, hogy az egyik létező legnagyobb könyvtára van az ország területén... és a legjobbak egyike is, ami a mágikus tudományokat illeti, vagy hogy nevezik ezeket - mondom, és el is kezdek keresgélni az oldalamon lógó táskában, ahová azt a háromba hajtogatott lapot tettem, hogy megmutassam neki, mit is írtak a Mágustanodáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagoly? Ezek szórakoznak velem. Komolyan egy igazi élő huhogó tollcsomót kellett kerítenem, hogy értekezni tudjak valakivel. Nem hiszem el, hogy van ilyesmi még. Nem hallottak emailről? Telefonról? Bármiről, amitől nem fog el először a röhögés, mert nem hiszem el, hogy ez komoly, aztán meg a sírógörcs, mert szó szerint szenvedek vele. Fontolgatom, hogy visszavonjam ama kijelentésem, miszerint ez történetesen Alíz Csodaországa lenne, vagy ha az, hát nem a jó részébe csöppentem. Lényegtelen. Az számít, hogy sikerült dűlőre jutni azzal a tollassal, és a harci sérüléseim ellenére is én nyertem, kénytelen volt elvinni a levelet. Jó ötletnek bizonyult kiraknom azt a hirdetést. Lehet, hogy csak a jelige miatt volt érdekes, de akkor is jelentkezett valaki, aki meg állítólag azzal a világgal nincs tisztában, ahonnan én jövök és "éljen a cserealapú kereskedelem" felkiáltással belementem az információcserébe. Megfordult a fejemben, hogy a kérdéseimmel Gergőt is nyúzhatnám, de lesz még arra elég időm, úgy érzem, tekintve, hogy a bátyámról van szó. Erikkel a társalgóban sikerült megegyezni, mint helyszínben, és azt ígértem, hogy majd úgyis felismer. Tudniillik, a fura vörös valamelyik sarokban egyedül. Tele ragtapasszal. Utóbbit éppen e percben aggatom magamra egyébként, nem annyira az összkép miatt, hanem mert tényleg szépen összekarmolt az a madár. Vajon erősen szorítottam volna meg? Tudja a fene, Gergő ért az állatokhoz, nem én. Az is tökéletesen bizonyítja, hogy szép vöröslő csíkok éktelenkednek a kézfejemen, a hüvelyk és mutatóujjam között meg abba a véletlenül meglehetősen fájdalmas részbe meg bele is csípett a csörével az az átokfajzat. Teszek is rá egy szép kis ragtapaszt, aminek persze folyton hol az egyik, hol a másik oldala kunkorodik fel, ahányszor csak megmozdítom a kezem. Idegesen fújok egyet felfele, valószínűleg a lehető leghülyébb képet vágva, mert lustaságom határtalan, és ki nem húznám a szememből az arcomba csúszó tincsemet, aztán feladva a harcot azzal is, meg a ragtapasszal is, hátradőlök elfolyva ültömben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Na még egy ragtapasz a hüvelykujjam köré, és kész is. Fintorogva tekerem a sebre, aztán a ragadós részéről lehámozott papírt összegyűröm és a zsebembe gyömöszölöm. Majd kidobom egy szemetesbe, egyelőre azonban túlságosan is kevés a kedvem ahhoz, hogy megmozduljak innen, na meg nem is lenne ajánlatos, hiszen akkor lehet, hogy elszalasztanám a kedves informátorom. Megpróbálom ismét helyére igazítani azt makacsul ragadni nem akaró ragtapaszt inkább a hüvelyk- és mutatóujjam között, aztán inkább feladom a próbálkozást. Ha nem ragad, hát nem ragad, nem tudok mit tenni vele. A hajamat kissé idegesen igyekszem elfújni szemem elől, aztán meg már megkísérlek elfolyni a fotelban, amikor valaki megszólal a közelemben és Erik-ként mutatkozik be. Ő lesz az. Pompás, ennél szebben be sem mutatkozhatnék, azt hiszem. Egy szempillantás alatt kapom össze magam felülve ismét rendesen, hajamba túrva eltüntetem az arcomból a kilátást akadályozó tincseket, és széles mosollyal pillantok rá. Uramatyám, vajon mit gondolhat rólam? Csak nyugalom, a jól megszokott módszerekkel és szokásokkal csak nem lehet gond, hát kezet nyújtok neki.
- Szia. Bakonyi Anna - válaszolom neki rövidre fogva a bemutatkozást, a kérdése hallatán meg először is a kezemre pillantok. Más furcsaság nem sok lehet rajtam, a nyakamban lógó medálról kizárt, hogy többesszámban beszéljen, elvégre az egyetlen miniatűr koponya, szóval maradnak a ragtapaszok.
- Ezekre gondolsz? - kérdezem azért a biztonság kedvéért rámutatva az egyikre a csuklóm környékén. A mágusok nem használnának ragtapaszt? Vajon akkor hogy kezelik a sebeiket? Na ezt is jó lesz megtudni menten, csak egyszer válaszoljam meg az ő kérdését.
- Ragtapasz. Nem akarsz leülni közben? - kérdezem, elvégre csak ne ácsorogjon már ott, miközben én meg egy fotelban ücsörgök.
- Összekarmolt meg csipkedett a bagoly... ez meg jódba áztatott ragadós szélű anyag tulajdonképpen, amit a sebre szokás tenni, hogy ne fertőződjön el. Nem használtok ilyet? Úgy... egyáltalán? Hogy kezelitek akkor a sebeket? Fuh, bocsi... sok a kérdés, csak el nem tudom képzelni, hogy milyen lehet a gyógyítás a varázslóknál - magyarázom egy félig-meddig bocsánatkérőnek szánt pillantással kísérve, de azért még a lelkesedésem nem csappant meg. Vajon inkább a homeopátia hívei és mindenféle gyógynövényt használnak, amit esetleg én még csak nem is ismerek? Előre dőlök, hogy egyetlen szavát se mulasszam el, még véletlenül sem, amennyiben tud nekem válaszokkal szolgálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Erik helyet foglal a szomszédos fotelban, én meg bele is kezdek a ragtapaszok mibenlétének és szerepének ecsetelésébe. Megrökönyödve pislog rám, bár hirtelen nem tudom eldönteni, hogy vajon őt lepi-e meg jobban, hogy ezt tényleg használjuk sebekre, vagy én, hogy ők ezt nem. Kérdőn pillantok rá válasza hallatán, majd hátrahőkölök elkerekedett szemekkel bámulva a gondolattól, hogy ez azonnal gyógyítana. Minden seb gyógyulása hosszú, néha fájdalmas, néha csak idegesítő folyamat, főleg, ha például viszket és folyton levakarom. Az úgy kicsit mindkettő. Megrázom a fejem, és máris igyekszem cáfolni az elképzelését.
- Nem. Ha nagyobb a seb, akkor arra kicsit komolyabb kötést szoktak tenni,vagy összevarrják netán. Ezek csak ilyen kis sérülésekre jók, amik nem túl nagyok, nem túl vészesek. Viszont minden seb lassan gyógyul ennek ellenére, ez csak megvédi attól, hogy befertőződjön és még rosszabb legyen a helyzet - magyarázom neki, és alig bírom kivárni, hogy eljussak ennek a végére és megkérdezhessem, miért kérdezte azt, hogy ez a tapasz rögtön begyógyítja-e a sebet. Fejemben cikáznak a gondolatok, hogy mi van, ha tényleg lehet olyat. Vajon a varázserőm erre is jó lenne?
- Miért kérdezted, hogy rögtön gyógyít-e? Lehet olyat? Valamiért azt hittem, hogy ha nem ilyet használtok, hát gyógynövényeket... de most így nem értem. Hogy lehet gyógyítani, ha nincs sem ragtapasz, se kötés, se semmi. Mit használtok? Hogy megy ez? - kérdezem gyors egymásutánban ráfüggesztve kíváncsi tekintetem, és úgy várom a választ, mintha az üdvözülésem múlna rajta. Eredetileg nem erről terveztem kérdezősködni, ám ez annál érdekesebb, hogy csak úgy átugorjam és elkezdjem arról faggatni, hogy mit kell tudnom alapjáraton a varázslásról, főként a pálcahasználatról.
- Beforrasztod? Forrasztani... hallottam már olyat, hogy forró fémmel forrasztanak sebet meg kapcsokkal, mert a varrat nem elég, de... ez nem olyan, ugye? Nem hiszem, hogy ennyire mazochisták lennétek - pislogok rá értetlenül. Egy egészen kicsit hülyének érzem magam, mintha nem jó irányba gondolkodnék, de mi másra asszociálhatnék, mint amiről már ténylegesen tudom, hogy létezik. Újabb kérdéseire megrázom a fejem újfent, majd átvetem egyik lábam a másikon és kényelmesen hátradőlve kezdek bele a mesébe, ujjaimon számolva, hogy biztosan válaszoljak mindhárom kérdésére.
- Az úgy van, hogy vannak mindenféle orvosok meg nekik műszereik. Rengeteg dolgot látnak velük, amit mi nem. Például tudnak Röntgen-képet csinálni egy készülékkel, amin csak a csontokat lehet látni. Onnan tudják, ha eltört valamid, és azt meg gipszbe teszik, amiben többnyire hat hét alatt összeforr a csont. A belső problémákat szintén ilyen gépekkel térképezik fel, meg rengeteg gyógyszer van, terápiák, műtétek, és folyamatosan igyekeznek mindent jobbá tenni az orvosok meg a kutatók - válaszolom meg két kérdését is. Nem tervezek orvosnak tanulni, bár nem lenne igazából egy rossz ötlet, ennek ellenére jó tudni, mik a lehetőségeim, ha netán orvoshoz kerülök valamivel. A harmadik ujjam is kinyújtom közben, jelezve magam számára, hogy hátravan az emlékezetvesztés kérdése is, de előtte még azért el kell gondolkodnom.
- Azt hiszem, az emlékezetvesztésnél inkább pszichológus segít, vagy pszichiáter, vagy nem tudom. Úgy rémlik - mondom végül. Ennél többet sajnos nem tudok mondani a témában, remélem, hogy beéri a válaszaimmal, viszont most talán az én sorom következik kérdésekben. Ha jól számolom, mindenképpen. A karfára könyökölve fordulok oldalra, Erik felé, végül azonban úgy döntök, egyszer megvárom, hátha neki akad kérdése, vagy hozzáfűznivalója, csak utána nyitom ki végre a szám.
- Beforrasztod a sebeimet? - kérdezem végül egy nagyon kis gyomorideggel, amit igyekszem leküzdeni, de mégis ijesztő egy nagyon kicsit az ismeretlen. Meg még annál is izgalmasabb. Vajon milyen érzés lehet az egész? Le is húzom az ismét felkunkorodó végű ragtapaszt a két ujjam közül, majd összegyűrve csavargatom kicsit ujjaim között, hogy ne ragadjak bele, és zsebre dugom, közben szemlélve a szép vörös csípésnyomot a bőrömön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Mit keresek késődélután a sportpálya szélén? Azzal kezdődött az egész, hogy láttam Gergőt repülni egy olyan fenetudja, milyen meccsen. Alig bírtam elhinni, hogy a bátyám egy seprűn lovagolva játszik valami baseball-utánzatot, de hát ha ő valamit érdekesnek talál, az biztos, hogy az is, én meg sok mindenről maradtam le, ideje mindezt bepótolni. Szóval igen, repülés. Az ötlet persze nem maradt a fejemben, sikerült szóvá tenni az ikrek előtt, akik aztán azonnal jöttek is a tökéletes megoldással, merthogy a hőn szeretett unokabátyjuk, vagy milyen ágon rokonuk a srác valami csapatban fogó. Bonyolult kapcsolati hálót vázoltak fel, de igazából a teljes családfát is lerajzolhatták volna, akkor se tudnám jobban, kicsoda ez a Nagy Bátor Đominic, mindössze annyival vagyok képben, hogy híresnek mondható. Életemben nem hallottam még róla, de bizonyára. Ádám kedvét ki akarná letörni azzal, hogy megkérdőjelezi, amit állít, Zsombor véleményével nem érteni egyet meg annyi, mintha a saját halálos ítéletemet írnám alá. Jobb volt hallgatni és bólogatni. Azt mondták amúgy is, hogy fogó, tud repülni, majd megtanít. Tegnap még egy papírfecnit is az orrom alá nyomott valamelyikük - képtelenségnek tartom őket megkülönböztetni, nem értem, Gergő hogy boldogul -, hogy ma ötkor legyek itt. Nem találtam rá okot, hogy ne jöjjek ki, legfeljebb hazamegyek, ha nem jön, vagy nem tetszik ez az egész. Tegnap óta azért átböngésztem egy könyvtárból kikölcsönzött kviddicstörténeti összefoglalót, mert mégse akarok különösebben hülyének tűnni, legalább tudjak valami keveset erről a sportról. Kényelmes, sportos öltözékben vonultam ki, mintha csak a megszokott reggeli kocogás lenne soron, helyette azonban itt ácsorgok és várom, hogy megérkezzen majdani repülésoktatóm, vagy hogy is lehet ezt nevezni. Nevetségesen hangzik egyébként, hogy létezik ilyen, elvégre ahonnan én jöttem, csak a madarak repülnek, de a saját két szememmel láttam Gergőt repülni, szóval van. Kezd az a gyanúm lenni, hogy ezen a helyen gyakorlatilag minden lehetséges, amire még csak álmomban sem gondoltam volna. Az órámra pillantva közben megállapítom, hogy éppen azt az időpontot mutatja, amelyikben optimális esetben mindkettőnknek érkezni illett volna, de addig is, amíg méltóztatik megérkezni Bátor - nincs az a pénz, amiért Đominic-nak hívnám, egyáltalán mi a lényege annak a plusz vonalkának a Đ-ben? -, úgy döntök futok legalább két kört bemelegítésnek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Késik. Csodálatos, hogy vannak emberek, akik nem ismerik a pontos időt, de az ikrek unokabátyjáról van szó. Lesz, ami lesz, megvárom. Nem mintha ez bármit is jelentene, hogy az unokabátyjuk, csak éppen annyira ragaszkodtak ahhoz, hogy de ők megbeszélik vele és elintézik, mindent megoldanak, hogy nem akarom azzal letörni a kedvüket, hogy valaki mást keresek. Addig nem, amíg nem tudom, hogy egyáltalán hajlandó-e megjelenni mondjuk, és lehet-e vele normálisan beszélni, vagy netán fejébe szállt a siker. Kiderül, ha végre hajlandó megérkezni, addig viszont már csak azért is, hogy gyorsabban teljen az idő, futni kezdek a pálya körül bemelegítés gyanánt. Fogalmam sincs róla továbbra sem, hogy mitől sport a repülés, elvégre csak egy seprűn kell fent maradni, de mielőtt kiderülne, hogy igénybe veszi az összes létező izmot, és szívás, ha nem melegítek be, inkább megteszem. Futni még szeretek is egyébként, nem probléma. Nekivágok a köröknek. Igyekszem a légzésemre koncentrálni szép nyugodt tempóban kerülve meg a pályát egyszer, majd még egyszer, és még egyszer. A harmadik kör végén állok csak meg pár nyújtó mozdulatot végezni, és összekulcsolva ujjaimat fejem fölé emelem a két karom azzal a szándékkal, hogy mindjárt kinyújtózzak úgy becsületesen, amikor lefagyok. Félúton megállok a mozdulattal és hatalmas szemekkel értetlenül pislogok a pálya közepe felé. Az ott egy tigris? Jól látok? Az ott tényleg egy tigris. Te jóságos ég. Honnan szökött ez meg? Cirkusz van a közelben? Vagy állatkert? Még levegőt venni is alig merek, és kezdem azt hinni, hogy éppen nagyon nagy bajban vagyok. Lehet, hogy a srác azért nincs még itt, mert már felfalta, aztán meg én lehetek a desszert. Még egy egyszerű bagoly is képes összecsipkedni, annyira eszméletlenül jóban vagyok az állatokkal, egy tigris meg két harapásból eltüntet. Szép nagy példány, és még szépnek is szép, de a látványt csak akkor lennék képes élvezni, ha minimum egy sor rács lenne közöttünk, ami biztosítja, hogy nem tekint eledelnek. A szívem a torkomban dobog, ami rossz, mert az állatok állítólag érzik a félelmet. Cssss, már, a fenébe is. Lassan engedem le a karom magam mellé. El kellene tűnnöm innen, de van annak valami nem veszélyes módja? Ha én is tudnék olyat, mint egy-két varázsló, hogy csak gondol egyet, aztán egy pukkanás és köd előtte, köd utána, jó lenne, de nincs ekkora mázlim. Óvatosan teszek egy lépést hátra, megkockáztatva, hogy támad, de hátha mégsem, és igyekszem úgy tenni, mint aki nem fél, pedig ajj, dehogynem. Épp rettegek, de ezt neki nem kell tudni. Akármi is van odafent, valaki, ha én most ezt túlélem, eskü, hogy megpróbálok békét kötni a bátyámmal, a "meg akarok halni"-t nem úgy gondoltam, hogy most azonnal teljesítendő kívánság. Valaki? Senki? Lüke hullócsillagok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Rey

Tanulnia kell, mégpedig nagyon sokat. Rengeteg dologgal van lemaradva, amit a többiek már tudnak, és emiatt van némi hátránya. Erik ugyan mesél mindenfélét a varázsvilágról cserébe azért, hogy ő meg a varázstalan világról számol be, ez viszont nem elég. Sokat tud meg, de még mindig kell tanulnia is. Ennek fényében ma egy egész nagy kupac könyvet kölcsönzött ki a könyvtárból, amik most ott tornyosulnak előtte az asztalon, hogy ki sem lát mögülük. Vörösre festett haját a gondatlanság jegyében egyetlen ceruzával tűzte hevenyészett, kusza kontyba, hogy ne lógjon folyton az arcába. Bal lábát felhúzta maga elé székre, állát térdén nyugtatja, és úgy igyekszik haladni az olvasással, hogy magára szedje a szükséges tudást. Sötétkék pulóverének ujját lenyúzta a kézfejére, így igyekszik elrejteni kissé megrágcsált körmeit. Jobb kezével, mutatóujját csak óvatosan nyújtva ki a pulóver ujjának biztonságos rejtekéből, igyekszik nyomon követni a sorokat, nem akar belegabalyodni, mint az előbb, bár ez a szöveg valahogy nem akar összeállni. Harmadszorra olvassa ugyanazt a mondatot, és még mindig nem érti. Ma már rácsodálkozott mindenféle legendás lényre, alapvetően ismerendő varázslatra, általa is ismert vagy éppen sosem hallott történelmi eseményekre, és egyéb csodabogarakra, talán sok volt a rengeteg infó, ez a mondat meghaladja a felfogóképességét, de úgy igazán. Előre bukik a feje akaratlanul is, ahogy lecsukódnak a szemhéjai - az éjszaka sem kellett volna olyan sokáig fennmaradni -, ám azon nyomban mozdul is egyet hirtelen kihúzva magát, csak mert nem érzi, hogy ez a meglehetősen kényelmes ágya lenne. Még a pennát és a pergament is sikerül lesöpörnie az asztalról, a könyvet meg alig sikerül elkapni, hogy ne repüljön utánuk. Szusszant egyet, kissé idegesen dörzsöli meg a szemét, és nyúlna is az említett tárgyak után, amikor valaki felemeli őket és ölelést kér cserébe. Na ne már. Kérdőn vonja fel a szemöldökét, nem akar hinni a fülének. Nem áll úgy, hogy csak minden nélkül újat vegyen helyettük, és nagy szüksége van még rájuk, de nyilvánosan ölelgetni egy ismeretlen hímneműt ezért? Ne már. Összeráncolja a homlokát és a lehető legcsúnyábban igyekszik nézni, ahogy csak tud. Ő aztán nem adja be a derekát, pedig az a pergamendarab meg a pennája nagyon kellene. Mire és mivel jegyezze fel nélkülük, amit mindenképpen megjegyzendőnek tart?
- Hálás köszönet, de nem, nem foglak körbeölelgetni érte. Akkor se tenném, ha te lennél a szőke herceg fehér lovon... - vonja meg a vállát, összecsapja a könyvét, és a mögötte pisszegőre meg olyan nézést vet, hogy az illető jobbnak látja elhallgatni. Összefonja mellkasa előtt a két karját leengedve lábait a földre, és bámul a fiúra kitartóan.
- Egyezzünk meg. Én nem adok egy maflást, te meg visszaadod a pennám. Bár ha az jobban tetszik, két maflásról is beszélhetünk - jelenti ki valami elképesztő üzleti érzékről téve éppen tanúságot. A pergamen nem érdekli annyira, de a penna határozottan kell, szüksége van rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sűrű látogatója a könyvtárnak. Igyekszik behozni minden lemaradását, amivel csak rendelkezik mágia terén, ehhez pedig olvasni kell. Általában úgy szokta, hogy  amint elég nagy kupacot vadászott össze olvasandó könyvekből, elcipeli őket a tanulószobáig és igyekszik ott ülni és dolgozni, ameddig csak bírja. Tetemes lemaradása van, ami rengeteg munkát igényel. Pillanatnyilag éppen összeszedni igyekszik a könyveket, ám mivel nem minden témához van ajánlott olvasmánylista, mint ahogy az a tantárgyai kapcsán például az működik, így bizonyos példányokba kénytelen beleolvasni. Sötétkék pulóverét lenyúzta az ujjaira, bár ez nem rejti el, hogy az elmúlt hetek folyamatos stresszhullámai közepette sikerült lerágcsálnia a körmeit. Türkiz nadrágja nem éppen illik a már említett felsőhöz, de kinek van ideje ezen töprengeni, amikor tanulásról van szó, és mellette még ott a munka is. Á, ez igazán mellékes eleme az összképnek, a lényeg, hogy kényelmes. Fekete tornacipőiben egész csendesen tud mozogni ráadásul, úgyhogy az is remek választásnak bizonyul, főleg ide, már amíg a lába elé néz. Jelen pillanatban sajnos éppen nem néz a lába elé, ugyanis sikerült találnia egy nagyon érdekes könyvet a növényekről. Nagyon belemerül az olvasásba, túlságosan is, legalábbis ahhoz mérten, hogy éppen nem egy asztalnál ül, hanem a polcok közül sétál ki, hogy ezt a könyvet is a többihez tegye, amit az egyik üres asztal sarkán eddig felhalmozott. Mindenféle jó van ott, ez viszont mind közül a legérdekesebb, csak hát nem figyel, annyira nem, hogy sikerül megbotlania. Nem tudja hirtelen egy-két bukdácsoló lépéssel korrigálni azt az egy félresikerültet, úgyhogy mindjárt hasra is esik, kirepül a könyv a kezéből, a ceruza hevenyészett kontyából, és abszolút komikus látvány, ahogy megpróbál valahogy feltápászkodni és ugyanabban az időben eltüntetni valahogy arca elől a szemébe omló kócos hajzuhatagot, mindezt csúnyán morogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Egyetlen pillanatra koppan be a szeme, és máris sikerül levernie valamit a következő mozdulatával. Még szerencse, hogy ezt nem a csárdában művelte éppen, ahol lehúznak a fizetéséből minden eltört poharat. Ügyel is mindenre, és igazából itt is kellene éppen annyira, csak egy nagyon kicsit fáradt három óra alvással. Vagy volt az annyi? Már nem is emlékszik, hogy elaludt-e ő öt órakor vagy sem, kicsit összefolyt az idő e tekintetben. Nem lényeg, és gondolkodni sem nagyon tudna rajta, főleg, hogy betolakodik a képbe egy önkéntes hősjelölt, hiába, hogy ő aztán nem kérte, hogy tessék megmenteni. Egyáltalán nem szakadt volna bele a körme, ami nincs, de még a háta sem, ha megmozdul, hogy ő maga vegye fel a pergament és a pennát, amit sikeresen levert. Kéretlenül felveszik, hát köszöni, nyakba borulni érte viszont nem fog, és ez ott ül határozottan az arcán is. Úgy tűnik, hogy újdonsült ismerőse is érti ezt az egyetemes nyelvet, amelynek révén ő éppen közölni igyekszik, hogy ő aztán nem pótolja senki szeretethiányát. Az övét se igyekszik senki pótolni, és amikor megpróbálta Gergőt megölelni nemrég, a bátyja csak annyit bírt közölni, hogy lemarad a csillaghullásról. Azóta is a tanulásba és a munkába öli minden energiáját, hagyják békén. Még üzletelni is megpróbál felajánlva, hogy milyen mértékben nem bántja a másikat, ha az visszaadja a levert dolgait, amikre amúgy szüksége van még a közeljövőben, a válasz viszont nagyon meglepi. Egy egészen kicsit elképedve bámul a társaságára. Vajon normális ez az egyed? Nem biztos benne, szemernyit sem.
- Mókuska, ha az agyamra akarsz menni, igazán jó úton haladsz, de nem most tervezem kirúgatni magam verekedés miatt - jelenti ki szemforgatva. Túl sok múlik neki azon, hogy itt lehet vagy sem, nem akar bajt a nyakába, bármekkora is a szája, egy pillanatra még el is fogja hirtelen valami ijedtségszerű akármi, hogy de mi van, ha ebből komolyabb baj lesz még. Ne legyen, de a lehetőség megvan rá. Ne, ne, ne, ez a srác még le is ül mellé, nem igaz. Mivel érdemelte ezt ki, de őszintén? Hiába emeli az égre a tekintetét azonban, erre nem kap választ, a srác még helyet is foglal. Úgy tűnik, nehezen elijeszthető. Levakarhatatlan. Csodálatos.
- Téged se lehet lerázni, mi? Azt se tudom, mi a neved, miért segítenél? - kérdezi meg végül, és ismét felhúzva maga elé a lábát, megtámasztja állát a térdén, majd kinyitva a könyvet megpróbálja negyedjére is újraolvasni azt a szerencsétlen mondatot, amibe az imént majdnem belealudt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Rey

Éppen próbál nem bajba kerülni. Nagyon koncentrál rá, hogy ne csináljon elfogadhatónál nagyobb zűröket, mert ha itt hívatják az igazgatóiba, neki biztosan annyi. Haza nem mehet, máshová meg hová menne? Híd alá vagy utcasarokra, vagy fene tudja, belegondolni sem akar, marad az a verzió, hogy nagyon meggondolja, mit csinál. A verekedés gondolata is elborzasztja, úgy egyébként is, nem csak amiatt, mert zűr lehet belőle. Nem szokása verekedni, még ha azt is gondolnák róla ránézésre, hogy hobbiként bizonyos számú pofont simán kioszt naponta. El kell ismerni, ha azon múlna az élete, be tudna húzni bal horgot jobb egyenessel megtámasztva, például, de amíg ez nem élet-halál kérdése, legfeljebb egy bokszzsákon gyakorol az edződerem egyik sarkában és kész, emberen soha. Gyakorlatilag semmin, aminek az fájhat.
- Más még megteheti, abban meg azért a helyedben nem lennék olyan biztos. Nem ismerem a bátyádat, és te sem engem, szóval inkább ne mérd össze, mert még a végén pofára esnél - válaszolja továbbra sem a legkedvesebb arcát mutatva, de hát jelen pillanatban minden vágya az, hogy megszabaduljon a fiútól, aki kéretlenül is itt lóg a nyakán. Még szerencse, hogy nem szó szerint műveli az említett dolgot, bár elnézve, kitelhet tőle. Az kellene még csak. Az is bőven sok, hogy helyet foglal mellette és további társalgásra próbálja kitartóan rávenni, pedig ő aztán éppen elég határozottan igyekszik belemerülni az olvasásba és nem figyelni. Idegesen horkant egyet nagyon nőiesen - bár hátha leszűri belőle a fiú is, hogy valószínűleg nem rá fáj a foga, akkor is, ha szépnek tűnik az égővörösre festett haja vagy a szeme, vagy akármi rajta, bármit is lát vagy nem lát éppen benne a másik -, és homlokát a könyv lapjainak nyomva dől előre egy pillanatra. Feladja. Nincs más választása. Sóhajtva húzza ki magát újra és a vigyorgó Rey-re néz.
- Istenem, téged tutira determinál a neved, napsugár - közli erőltetett vigyorra húzva a száját, aztán összecsapja a két kezét és már majdhogynem hálás pillantást vet a fiúra.
- Halleluja. Úgysem ölelnélek meg, még a végén kiderül, hogy ragályos az idegesítő értetlenséged, de ha már ennyire nagyon segíteni akarsz, magyarázd el nekem, mi a hétizé az a Wizengamot? - pislog az előtte névre, amiről valahogy nem tudja kiköbözni, mi a fene, pedig nagy hatáskörű döntővalamicsoda lehet, tekintve a mondatot, de úgy tűnik, tudni illik, mi is az, lábjegyzetet ugyanis hiába keres.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Ez a srác hihetetlen. Az előbb ölelést kér, most meg bokszzsáknak ajánlkozik, egyre furcsább. Ennyire szeretné, hogy vele foglalkozzanak, méghozzá pont tőle. Ő nem ért az emberekhez, ki nem állhatja őket, mert többnyire sosem tudja, hogy viszonyuljon hozzájuk és mit várnak tőle. Túl bonyolultak, ő meg úgy érzi magát, mint aki a holdról jött. Megpróbál belemerülni a tanulásba, de csak nem hagyják békén, és újfent szemöldökét felvonva, kérdőn pillant a másikra.
- Majd felrobbanok, felkenődök a falra és téged foglak kísérteni életed végéig - válaszolja nemtörődöm módon rántva meg a vállát, majd vissza is fordul a könyv felé, a következő pillanatban viszont látványos, színpadias reakció közepette adja fel a kísérletet, hogy megpróbáljon koncentrálni. Rey mellett nem lehet, ez a fiú egyszerűen levakarhatatlan, képtelenség megszabadulni tőle. Ami még jobb, a cinikus megjegyzéseket se veszi komolyan, hiába szánja annak. Itt próbálja sértegetni, ez a fiú meg még a végén bóknak veszi a szavait. Kevésen múlik, hogy nem neveti el magát, de akkor meg biztos, hogy a mögötte ülő menten megtépi. Az előbb is kitartóan pisszegett, még ha egy csúnya nézéssel ideiglenesen el is lehetett hallgattatni. Lemondóan sóhajt egyet és legyint. Ha így fogja fel Rey, hát legyen, nem szenved azzal, hogy elmagyarázza, hogy ez bizony részéről sértésnek indult. Még egy egészen kicsit ő is elvigyorodik ezen a makacs pozitív hozzáálláson, aminek köszönhetően Rey éppen mindent félreért, önmaga számára előnyös módon csakis.
- Aha... szóval olyasmi, mint egy legfelsőbb bíróság. Mint mondjuk az emberjogi Strassbourg-ban? - kérdez vissza a kapott információra koncentrálva - máris sokkal kevésbé undok, mint volt -, igyekezve hasonlítani valamivel, ami számára is ismerős, hogy pontosan megértse, miről is van szó. Érdeklődve pislog hol a könyvre, hol a fiúra, végül felkapva az asztalon heverő pennát gyorsan le is jegyzi gyöngybetűkkel a pergamen szélére, hogy Wizengamot, és alá is húzza. Bővebb utánaolvasást igényel a fogalom, úgy érzi, Rey viszont meg úgy, hogy még nem beszéltek eleget, pedig neki már ez is bőven sok volt.
- Eridon, első évfolyam, és ne tárgyiasíts, ha kérhetem. Te? - kérdez vissza, miközben igyekszik újra visszatérni undokabbik énjéhez. Mi az, hogy Vöröske? Nem kér ilyesféle beceneveket, köszöni. Kíváncsiságból azért még visszakérdez, tudja, hogy kivel van dolga, bár van egy olyasféle megérzése, hogy vagy évfolyam, vagy ház, valami egyezni fog, és nincs akkora szerencséje, hogy minimális esélyük legyen újra találkozni. Alig várja, hogy választ kapjon a kérdésére, de csakazértis belebújik a könyvbe, mintha csak úgy mellékes kérdés lenne ez, mert muszáj volt, ha már tőle is kérdeztek. A következő oldalra lapozva haladni próbál az olvasással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Igyekszem elmagyarázni, hogyan is működik nálunk, azaz a nem varázslóknál a gyógyítás. Pillanatnyilag nem tudom, hová is tartozom éppen, de azért még ezt ismerem. Egészen eddig azt hittem, hogy messzire jutott a gyógyítás, ami a varázslatmentes formáját illeti, erre Erik mégis úgy mered rám, mintha legalább egy horrorfilm tartalmát mesélném neki a lehető legszemléletesebben. Ennyire nem tűnik humánusnak az orvoslás? Pedig az. Még fel is kiált első alkalommal, aztán csendesebben ismétli meg a kérdést, és azt sem tudom, bólogassak-e vagy a fejem rázzam.
- Olyasmi, de azért nem olyan vészes, mint amilyennek hangzik. Adnak rá érzéstelenítést. Vagy legalábbis én kaptam - válaszolom, igyekezve megnyugtatni, hogy azért mégsem olyan barbár ez a módszer, hogy csak úgy nekiáll valaki és előkapva a varrókészletét pillanatok alatt összefércel. Érdeklődve hallgatom aztán a válaszát és még a számat is sikerül eltátani. Pálcaintéssel sebgyógyítás? Ez olyan fantasztikus filmbe illő valami, nehéz elhinni, hogy valóság is lehet. Szemöldököm felhúzva bámulok rá kissé hitetlenkedve, és még enyhén meg is rázom a fejem.
- Az komoly? Ilyen sokat tud egy pálca? - pislogok rá, mert számomra tényleg hihetetlen. Mindössze olyasféléről olvastam, mint az az y alakú vízfakasztó vagy forráskereső, vagy fene tudja micsoda, de ilyen csodapálcáról még sehol. Akkor bizonyára nekem is ilyet kellene vásárolni minél hamarabb, csak mert erősen javallták, hogy szerezzem be.
- A bájitalok meg olyanok, mint a tea? Vagy inkább mint a Macbeth-ben... hogy békaláb meg denevérszárny meg minden ilyen izé megy bele? - húzom el a szám kicsit undorodva, mert olyat aztán sose innék meg, gyógyíthatja még a rákot is felőlem. A betegségek hallatán megint sikerül eltátani a szám közben. Sárkányhimlő? Az olyasmi lehet, mint a démonhimlő abban a könyvben? Vagy mi? Nem szólok közbe inkább, már így is millió kérdésem volt, ami fontosabb, úgyhogy elraktározom a fogalmat, képzeletben csillagot rajzolva mellé, hogy ennek is utána kellene olvasni.
- Csontnövesztő? - most esik csak le igazán az állam, még bólogatni is elfelejtek, hogy értem. Ezt kivételesen még nem is értem. Mi az, hogy csontok nőnek és... elveszve pislogok Erikre, hátha megmagyarázza, hogy megy ez.
- Ez fura - jelentem ki, mintha nem lenne eddig is nyilvánvaló, hogy mennyire fura nekem az, amit ő mond, és neki az, amit én mondok.
- Fémet azért már szerintem csak nagyon végszükség esetén használnak nálunk is, ha nincs más, de ez... hajj, megmutatod inkább? Nehéz elhinni, amíg nem látom - vallom be, elvégre tényleg ott motoszkál bennem a kétely, hogy ez bizony lehetetlen, miközben ő olyan segítőkészen magyaráz. Nem hinném, hogy csak kitalálja mindezt.
- Nem tudom. De azt olvastam tegnap egy könyvben, hogy nem varázslók előtt tilos varázsolni. Az úgy van? És egyébként meg nem annyira vészes, mert tényleg érzéstelenítenek, meg van altató meg mindenféle és nem is érzed a fájdalmat olyankor - igyekszem védeni azt, amit ismerek, bár tekintve, hogy mit mesél, tényleg elmaradottnak hat a varázslatmentes gyógyítás. Tényleg, miért is nem segítenek akkor a varázslók, ha nekik annyival egyszerűbb sok dolog? Hirtelen nem értem én sem. Még mindig hitetlenkedve pillantok rá, de azért kérésére leszedegetem a ragtapaszokat, hagyom, hogy megpróbálja eltüntetni a maradék ragacsot, bár nem sok sikerrel jár. Majd leszedem meleg vízzel, ha visszaérek a szobáig, nem gond. Inkább kíváncsian, izgatottan várom, mit is mutat, és láss csodát, kacskaringós mintát rajzol, majd eltűnik a seb. Másik kezemmel meg is dörzsölöm a szemem, aztán magam elé tartom a kezem, hogy közelebbről is megszemléljem. Tényleg sehol a seb, pedig még ott volt az előbb.
- Ez... ez... eszméletlen. Tanítják itt az iskolában is, hogy hogy lehet ilyet? Hűű... komolyan, tényleg, köszönöm - nem szoktam ilyen lelkes lenni, mosolyogni se nagyon, legalábbis úgy őszintén, de most Erik kiérdemel egy hálás majdnem-mosolyt, és nem győzöm megköszönni, hogy éppen megszabadított egy sebtől.
- Van amúgy bármi más kommunikációs eszköz, mint bagoly? Azt hiszem, kicsit megszorítottam, azért csípett meg, de nem értek hozzájuk - reménykedve kérdezem meg, hátha tud ebben is segíteni. Úgy tűnik, a legjobb embert sikerült kifognom, hogy meséljen a varázsvilágról, hiszen úgy tűnik, minden részletét ismeri.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Úgy tűnik, Rey-t sem elijeszteni, sem elüldözni nem lehet. Muszáj lesz megbirkóznia vele, hogy a sráctól képtelenség szabadulni. Egyelőre fel is adja, és bár elég nemtörődöm módon közli vele, hogy majd ha úgy alakul, egy életen át őt kísérti, a másik válasza meglepi. Felpillant rá kérdőn, hogy ez most tényleg, komoly? Egy fél pillanatig még figyeli is, aztán már egészen nehezére esik, hogy ne nevesse el magát. Ez a srác nem normális, az biztos, de még a végén jól fog szórakozni rajta.
- Mazochista - jelenti ki, és csak azért, hogy ne vigyorogjon szembe vele, még határozottabban bújik bele a könyvbe nagy igyekezettel olvasva az előtte lévő oldal tartalmát. Pár percig még bírja is szó nélkül, de aztán ha már annyira segíteni akarnak, beadja a derekát és rákérdez a Wizengamot-ra, amiről sehol egy lábjegyzet, bizonyára tudnia kellene, mi az, de nem tudja. Nem kívánt, de azért nyakán lógó társasága szerencsére témában van és ki is használja az alkalmat, hogy ő lehet a figyelem középpontja, így pillanatokon belül válaszol. Feljegyzi egy papírra, hogy el ne felejtsen azért utánaolvasni, és bólogat közben válaszul a kérdésre.
- Mármint ha azt érted ezen, hogy nem varázslók a szüleim, igen. A bátyám viszont szintén varázsló. Az is ugyanaz a kategória? - kérdezi meg, mert még mindig nincs tisztában minden szakkifejezéssel, ami csak szóba jöhet varázslók kapcsán, a szakszerű használatukról meg még ne is beszéljünk.
- Ja... bocs. Bakonyi Anna - közli a nevét kissé el is szégyellve magát, hogy hoppácska, ezt tényleg nagyon illetlenül nem közölte, és nem hagyott másik opciót, mint kreatívkodni. Arra a megjegyzésre pillant fel csak újra a könyvéből, hogy idősebbnek tűnik, mint egy elsős. Lemondóan sóhajt egyet, abbahagyja az olvasást és újra becsukja a könyvet ujjával jelölve azért, hogy hol is volt az imént nyitva.
- Tizenhét vagyok, és nem, nem buktam, és nem máshonnan jöttem át, csak a szüleim nem szeretik, hogy tudunk varázsolni a bátyámmal és most szöktem meg otthonról. A bátyám tizennyolc lesz lassan és másodikos. Kicsit le vagyunk maradva, de ez van. Majd behozzuk - válaszolja, még mielőtt találgatásokba bocsátkozna a fiú, aztán ismét kinyitja a könyvet, remélve, hogy már Rey is elégedett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy kör, két kör, három kör, nyújtunk. Vagy inkább nem nyújtunk, mert az ott egy tigris. Elképzelni sem tudom, honnan került ide, és a frászt hozza rám, ez is tagadhatatlan. Ki ne ijedne meg egy ilyen hatalmas példánytól, ami szépnek szép, de csak a dzsungelben, tőlem határozottan messze, ahol semmi esélye, hogy a vacsorája legyek. Csak egyet lépek hátra, mire meg is indul felém, aztán félúton átalakul fiúvá. Ez most tényleg... van ilyen egyáltalán? Lehet? Vagy valaki belerakott valamit reggel a kávémba, mert az este túl sokáig olvastam, és attól hallucinálok? Megdörzsölöm a szemem, de tényleg nincs már sehol a tigris, helyette nálam legalább egy fejjel magasabb, és meglehetősen jóképű srác áll meg előttem, hogy pillanatokon belül leteremtsen. Ösztönösen húznám össze magam, mint valami süni és gurulnék odébb, mert azért igaza van, egy pálya közepén ücsörgő tigris nem kerül oda a semmiből a pálya közepére, már akkor ott lehetett valahol, amikor futni kezdtem. Nem adom meg viszont magam ilyen könnyen, inkább kihúzom magam és fejem oldalra döntve pillantok fel rá.
- Oké, értem. Veszélyes. Mondták már, hogy egy iciripicirit körülményesen fogalmazol? Egyelőre amúgy még lent vagyok, és a helyemben ki nem ijedt volna meg? Azt hittem, téged már felfalt előételnek, de jó, hogy nem tette. Különben milyen mágus vagy te, hogy csak úgy átalakulsz? Ez valami tulpa? És tudsz más állat is lenni, vagy csak tigris? Egyébként ritka szép példány... szereted a frászt hozni másokra? - árasztom el hirtelen egy rakás kérdéssel és némi egósimogatással is, mert azért nem az a cél, hogy még az ikrek is megorroljanak rám, mert mondjuk elkapott egy hisztiroham.
- Igen, igen, rájöttem, Bátor. Anna vagyok - mutatkozom be, és makacsul ragaszkodom az igazán magyar nevéhez, akkor is, ha ezzel még az agyára megyek netán. Még jó, hogy sikerül visszafogni magam, és nem nevezem hőscincérnek, pedig annyira a nyelvem hegyén van. Kicsit mintha túlméretezték volna az egóját, mert valami junior vagy milyen csapatban játszik, de kap egy esélyt, hátha tényleg kiderül, hogy igazuk van az ikreknek és jó választás tőle tanulni repülni.
- Nincs tériszonyom, nem ültem még seprűn, és azért akarom megtanulni repülni, mert meg akarok próbálni bejutni az Eridon csapatába jövőre. A bátyám is játszik, elég érdekes sportnak tűnik. Ennél jobb motivációval egyelőre nem szolgálhatok, ha csak azzal nem, hogy az ikrek nagyon ragaszkodtak hozzá, hogy tanuljak repülni éppen tőled. Mármint a Gyarmathi srácok, állítólag rokonaid - válaszolok szerintem minden kérdésére, és megnézem közelebbről a seprűt, ami csak úgy a semmiből röppent ide, mintha az ő szavának vagy gondolatainak engedelmeskedne. Ez egész jó. Ilyet én is akarok tudni.
- Te miért vállaltad el, hogy tanítasz? Csak kíváncsi vagyok - érdeklődöm végül. Valahogy az a gyanúm, hogy az ikrek valamiben nagyon mesterkednek, és nem éppen arról van szó, mint állították. Vagy sokat látnék bele a dologba? Nem is tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem tudom, mire számít, de nem adom meg magam könnyen. Lehet, hogy azt várná, hogy elkezdjek mentegetőzni, összevissza magyarázkodni, mi is a helyzet, de Bátor, kedves, olyat tőlem nem fogsz látni, ezt megígérhetem. Egész szórakoztató, hogy ő is visszaszól. Eljátszhatjuk ezt estig is, rajtam ne múljon.
- Lassíts már egy kicsit... Lehet, hogy ez neked teljesen normális, de nekem pár héttel ezelőttig fogalmam sem volt róla, pontosan mit is jelent boszorkánynak lenni és milyen lehetőségeim vannak ebből adódóan. Szóval megtanulod, hogy állattá alakulj, és mindig ugyanazzá? Hogy jött a tigris? Nem egy őshonos fajta errefelé, főleg nem a bengáli... nem nehéz beleolvadni a környezetbe? - kérdezem, ha már szóba került, hogy ez is tanulható. Ha én tanulnék ilyet, tuti valami kevésbé észrevehetőt választanék, amivel nem szúrnak ki egyből. Oké, oké, nekem még így sem sikerült kiszúrni idejéből, ezért teremtett le éppen. Mondanám zsigerből, hogy ki számít egy tigrisre a pályán, de inkább nem teszem. Laza mozdulattal dugom zsebre a kezem és megvonom a vállam, mint akit cseppet sem hat meg, mit gondol a megfigyelőképességemről.
- Az ikrek készséges kis információforrásnak bizonyultak. Kérdeznem sem kellett - válaszolom, ha már felhozza a nevét, de ha megfeszül is, a magyar nevén fogom szólítani. Jobb lesz, ha hozzászokik.
- Okosak... egyébként nem tudom, mire számítottál, nem vagyok vérmes rajongód, akinek már csak attól is beindul a nyálelválasztása, hogy meghallja a nevedet. Fogalmam sincs róla, mitől vagy híres, csak Ádám nagyon odavan a bátyámért, és innen indult az egész - válaszolom. Ebbe még némi magyarázkodás is belecsúszott, de nem javítom már ki. Kimondtam, nem vonom vissza, ez van. Olyan következtetést von le, amilyet akar, részemről engem a seprű is jobban érdekel, mint ő. Nézem, mit is csinál, majd a nekem szánt seprű mellé lépek, bólintok és követem az instrukciókat. A seprű fölé tartom a kezem, és hogy is volt tovább?
-Fel - mondom ki hangosan, de úgy tűnik, nem elég határozottan. A seprű megrázkódik, de nem repül a kezembe, ahogy azt kellene. Nem adom fel, nem olyan fából faragtak. Azt meg végképp nem fogom hagyni, hogy esetleg megjegyzést tehessen Bátor ennek kapcsán. Nem, és kész. Összeszedem magam, és újra nekifutok erősen koncentrálva.
-Fel - mondom ki sokkal határozottabban és láss csodát, a kezembe repül egyenesen a seprű. Most már csak nem kell ennek nagyon látványosan örülni, még ha fel is ujjonganék, hogy ment. Elmosolyodni egy egészen kicsit csak sikerül mégis.
-Akkor most hogyan tovább? Felpattanok rá és elsuhanok a naplementébe? vagy inkább hogy is van ez? Szombat éjszaka kellene vele riogatni a népeket, nem? - szólalok meg. Még életemben nem ültem ilyenen, de komolyan az a kép jut eszembe csak a néprajzi gyűjteményből az iskolai könyvtárból, hogy boszorkányszombat meg seprűn lovagoló banyák. Csak nem növesztek bibircsókot, ahogy felpattanok rá és lesz hozzá vasorrom. Vagy igen? Mindenesetre egyelőre megvárom, mi az új instrukció, elvégre Bátor jelenleg többet tud a repülésről, mint én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Annyi a frissen tudomásomra jutó adat, hogy csak győzzem kapkodni a fejem és mindenre odafigyelni. Menten bele fogok zavarodni, már így is kezdem elveszíteni a fonalat. Igyekszem mindent megjegyezni, de ez rengeteg, úgyhogy egy adott ponton arra a döntésre jutok, a papír emlékezőtehetsége túlszárnyalja az enyémet és kénytelen vagyok igénybe venni. Egy pillanatra feltartom a kezem, hogy akkor most szünetet kérek, és gyorsan előhorgászom a táskámból a magammal hozott jegyzetfüzet egyikét. Kihúzom a lapokat összefogó spirálból a tollamat és őrült sebességgel kezdem lejegyezni a hallott dolgokat. Kissé csúnya a végeredmény, pedig általában szépen írok, de most ez is megteszi, a lényeg, hogy ne felejtsek el semmit.
- Sötét varázslatok kivédése? Láttam már az órarendben, de az pontosan mit takar amúgy, ha megkérdezhetem? Vannak egyáltalán nem sötét varázslatok is? Lehet, hogy épp oltári nagy marhaságot kérdezek, de fehér mágiáról futólag már hallottam, meg feketéről... vagy így van ez egyáltalán? - pislogok rá tanácstalanul és pillanatnyilag a tollam kupakját kezdem rágcsálni. Ez se szép szokás, de még mindig jobb, mintha a körmömet rágnám éppen, úgy vélem.
- Mestertanonc? Ühm, messze vagyok én még attól, de azért ezt megjegyzem. Köszi - és már firkantom is fel a lap sarkára legfelül egy csillaggal egyetemben, hogy majd utána kellene nézni az egész mesternanonci izémizének, még akkor is, ha bőven ráérek ötödév végéig. Nagyon gyorsan húzom alá, annyira, hogy nem is lesz egyenes a vonal, hanem elcsúszik szépen ferdén felfele és egy részét át is húzom az utolsó szónak egyúttal, de nem tehetek róla, hogy önkéntelenül kapom fel a fejem a kommunikációs lehetőségek tárgyalásával egyidejűleg. Beszélőke? Telefonra gondol? Van telefon? Meglepetten pislogok, majd még egy félmosolyt is sikerül elővarázsolni hirtelen támadó örömömben. Nem azért, mert nagyon lenne akit hívogatnom, de ha lenne, akkor megvan, honnan lehet. Nagyszerű, de komolyan.
- A telefonra gondolsz? Nem láttam, amikor jöttem, de az csak jó, ha van és még működik is. Ez a... - ismét a táskámba nyúlok motyogva közben az orrom alá, és jobb, ha nem érti, mert morgok éppen kelletlenül, közben meg előszedem a telefonomat is. Ócskának mondható, régi példány, de otthon még működőképes volt. Sőt, a vonaton is. Itt egyáltalán nem fog jelet. Bekapcsolom, de most sincs változás.
- Szóval ez a vacak itt nem használható, de ha van, ami működik, szívesen segítek. Viszont... azokhoz a varázslatokhoz pálca is szükségeltetik? Csak mert... kaptam egy listát, hogy mit kellene beszereznem, de még nem sikerült. A könyvtárból levadásztam egyébként pár könyvet, de... nem mintha béna lennék, csak kíváncsi vagyok, hogy el lehet őket nagyon rontani? - érdeklődöm a biztonság kedvéért, mert ha ez is olyan, mint a kémia, hogy egyetlen kis hibával felrobbantható a labor, hát nem biztos, hogy neki merek vágni egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Most már biztos, hogy ennek a srácnak minden vágya, hogy ő legyen a fegyelem középpontja. Nem csak itt, nem csak most, hanem lehetőleg mindig, mindenhol, mindenkinél. Mazochista, de nagyon. És ő még azt hitte, hogy szórakozik, pedig most nagyon úgy hangzik, hogy komolyan gondolja. Meglepetten pillant fel egyetlen pillanatra, majd visszafordul inkább a könyvéhez és próbál nem törődni továbbra sem a fiúval, bár láthatólag ő másként gondolja. Továbbra sem hagyják békén, nagyszerű. Azt legalább megtudja, hogy ő is mugli származású, mert a szülők számítanak, úgyhogy ezt el is könyveli magának. Vajon milyen sokan lehetnek? Nem kérdez rá inkább, mert még úgy értelmezné Rey, hogy nagyon beszélgetni akar. Dehogy akar, nem most, nem vele, úgyhogy inkább majd kideríti ő a választ valamelyik könyv segítségével, úgy is jó lesz. A lehetséges becenevek hallatán szörnyülködve néz fel és megrázza a fejét.
- Ne merészeld. Nem viccelek... ha becézni merészelsz, kitekerem a nyakad - fenyegetőzik hirtelen nagyon komoly arcot vágva, és közben azért nagyon reméli, hogy még csak fel sem merül olyan helyzet, amikor kiderülne, hogy nem váltaná be az iménti kijelentését. Olyan ő is, mint egy hamis korallkígyó. Tetszik tudni, az az élénk színekben pompázó siklóféle, ami nagyon hasonlít mérgező társára, és ha az ember nem ismeri elég jól ezen kígyóféléket, hát jobb, ha távol tartja magát mindkettőtől függetlenül attól, hogy méregfoga csak egyiknek van, harci színek ide vagy oda. Annának nagy szája van, de még a lénynek se ártana, csak ezt aztán nem kell róla tudni, vagy még a végén túlságosan barátkozni akarnának vele az emberek. Jobb is lesz, ha feledésbe merülnek a neve kapcsán felmerülő becézési lehetőségek. Feladja a tanulást, és inkább röviden összefoglalja, hogy ő aztán nem bukott, ne nézze senki olyan ostobának, mert nem az, pusztán csak későn kezdte az otthoniak nem igazán létező támogatásának hála.
- Na ne mondd. Kellett valaki, akin a bátyád csiszolhatja a pofozkodás terén szerzett eddigi tudását? - érdeklődik cseppet sem szívélyesen, bár kezdi felfogni, hogy ez sem lesz elég Rey elijesztéséhez. Roxfort... az mintha egy másik iskola lenne. Rémlik neki valami. Elgondolkodik, majd hirtelen belelapoz a jegyzeteibe, mert tudja, hogy valahová leírta. Ott is áll, hogy Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola, avagy Hogwarts, híres-neves angliai iskola.
- És miért jön el az ember Roxfortból idáig? Azt ne mondd, hogy tényleg csak a bátyádnak kellesz boxzsáknak - kérdezi meg végül, és mivel ismét pisszegni kezd a tőle nem messze ülő tanulni vágyó diák, hát elkezdi összeszedni a jegyzeteit.
- Úgyse fogok megszabadulni tőled egyhamar, ahogy elnézem, viszont ha itt lógsz a nyakamon, mindjárt valaki más fog megfojtani egy kiskanál vízben és abban meg semmi élvezet nem lesz nekem. Konyha? Kell egy kávé amúgy is, vagy mindjárt elalszom - jegyzi meg, miközben már a táskájába gyömöszöli a könyveket és a lapokat. Ha szerencséje van, még a végén nem társul hozzá Rey, ki tudja. Bár ha igen, legalább ihat kávét, az se semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Zutty, lehuppan egy padra és elveszetten néz körbe egy sóhaj kíséretében. Talán jó lenne megkérdezni valaki, hogy hol is van pontosan és hogyan jut el az állomásig, mert úgy tűnik, teljesen sikerült eltévednie. Nem kellett volna benézni a vásárra, vagy abba a rengeteg boltba, vagy nem is tudja, hol veszítette el a fonalat, csak azt, hogy visszafele a főtérről már nem is tudta, hogy melyik utcán kellene befordulnia. Ez nagyszerű. Előveszi a telefonját megszokásból, hogy megnézze az időt, ám hamar kiderül, hogy itt sincs jel. Nem baj, ott a karórája, amit még évekkel ezelőtt kapott. Meg is látszik rajta, hogy nem mostanság lett a tulajdona, tele van ugyanis karcolással, hiába igyekszik vigyázni rá. Ezüstös színű fém, és apró mutatók forognak körbe a számlap fölött jelezve a pontos időt. Állítólag még vízálló is, bár azt sose próbálta ki. Alaposan megszemléli a mutatókat, mennyi is az idő, majd lemondóan sóhajt. Mindjárt kettő. Igaz, hogy van még vonat, de szerette volna elérni az elsőt, amivel a leghamarabb hazajuthat. Na persze így legalább szerzett egy puha kötött sálat a bátyjának. Majd valamikor ismét belopózik a szobájába és elrejti a dolgai között, ahogy az már szokása lett az utóbbi időben, amióta csak felfedezte, hogy lehet besurranni a sárgákhoz. Elrejti táskája mélyén a telefont is, futólag rápillant a sálra, meg a beszerzett tankönyvekre, amikért egészen idáig utazott, aztán becsukja a táskáját és ölébe húzva hátradől a padon. Ez a nap is érdekes. Onnan indult egyébként az egész, hogy akadt egy szabadnapja a csárdában, és úgy döntött, kihasználja. Két legyet egy csapásra alapon kirándul kicsit Budanekeresdre, és még néhány tankönyvet is beszerez. Nem volt a legjobb ötlet nekivágni térkép nélkül a városkának, még ha első ránézésre ez se tűnik túl bonyolultnak, ahol különösebben sikerülne eltévedni. Lám, mégis sikerült neki. Esetleg megkérdezhetne valakit, hogyan is jut az állomásig, de abba bele is pusztulna, mert ő aztán igazán boldogul egyedül, és bizony nem fogja feladni. Ha végigbolyongja is a városka minden zugát, egyedül fog eljutni a célba. Fel is pattan a padról azon nyomban nagyon határozottan, mert nem egy megmentésre szoruló hercegkisasszony, hogy a lovag nélkül ne tudjon két szalmaszálat keresztbe tenni, és határozott, sietős léptekkel indul el találomra előre. Nicsak, az a földön egy fél fülbevaló. Az elhullatott ékszert éppen az orra előtt szúrja ki a köveken, lehajol, majd a csillogó-villogó fémből és gyöngyökből készült, fára emlékeztető ékszerrel a kezében körbepislog. Úgy tűnik, senki nem keresi, hát közelebbről is megszemlélve indul neki az útnak, és nyomban neki is csapódik valakinek. Ügyes lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Azt hiszem, valakinek szépen felvágták a nyelvét. Bal lábbal kelt fel, vagy mi a fene baja van mégis? Szemöldökömet összeráncolva pillantok rá, majd megvonom a vállam.
- Persze, ki kellene írnom a homlokomra, hogy muglik a szüleim, mi? - kérdezem szemforgatva, kicsit csípősen, aztán meg elnevetem magam az újabb megjegyzésén. Pillanatnyilag nem tudom eldönteni, hogy húzzam fel magam vagy egyszerűen csak nevessek, aztán csak úgy döntök, hogy a szórakoztatóbb lehetőséget választom, sértődjön csak meg, ha akar.
- Csak nyugodtan, én nem állok utadba... és vigyázz, mert még túl nagyra nő a májad, nem fog elférni a helyén - jegyzem meg végül, és máris a seprűre figyelek. Talán nem is volt annyira jó ötlet az ikrek akaratának engedni, de ha már itt vagyok, tanuljak valamit. Hogy lehet valaki ennyire beképzelt? Majd éppen ő a világ közepe, mi? Hát akkor se leszek egy az esetleges fangörlök közül, akik utána rohangálnak nagy eséllyel, ha már híres. Vagy tudja a fene. Inkább a seprűre koncentrálok, ami a második, határozottabb próbálkozásomra fel is emelkedik nagy megelégedésemre, aztán meg kell egy újabb fél perc, mielőtt röhögés nélkül tudnék a seprűre ülni. Soha nem hittem volna, hogy egyszer ezzel fogok szórakozni, és tessék, itt vagyok és azt tanulom, hogyan repüljek egy seprűn. Van a dolognak iróniája, nem is kevés. Na de ez most nem lényeg, felpattanok inkább a seprűre és igyekszem azt csinálni, amit Bátor mond, még mielőtt besértődik és itt hagy, hogy tanuljak meg egyedül repülni. Sajnos ez, meg a bűbájtan nem éppen könyvből tanulható művészet, legalábbis gyanúm szerint. Utóbbi egyedül nem ment, szóval valószínűleg ez se menne. Gyakorlott oktató kell hozzá, aki tud repülni. Kapaszkodom a seprű nyelébe, elrugaszkodom, lebegek. Legebegeeeek. Atyaég, komolyan repülök. El se hiszem. Ha egy kicsit extrovertáltabb lennék, mint vagyok, biztos visítanék is örömömben, így csak elmosolyodom, majd hogy is van tovább? Előre a seprű orrát, és leszállás. Hűű, ez nem is olyan nagyon bonyolult. Vagy csak nekem tűnt úgy, hogy simán ment minden épp? Tudja a fene. Leszállok és a srácra pillantok.
- Na most hogyan tovább, főnök? - érdeklődöm. Ugye nem ezt fogom ismételgetni egész délután? Vagy igen? Kíváncsi vagyok, mi következik ezután.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Jeges Kventin Dioméd
Budanekeresd, tanítási szünet, egy péntek délután

outfit

Sikeresen eltévedt, bár igazából ez nem akkora baj, mint gondolnánk, már csak azért sem, mert a könyveket megszerezte, még sikerült egy kis ajándékot is találnia a bátyjának is, és akkor most már csak az állomást kell meglelni, ami biztos nem sétált odébb, amíg ő felfedező körúton volt. Ugyanott kell állnia, ahol eddig, így bizonyára ha elég sokat sétál körbe, csak belebotlik egyszer. Emlékei szerint elég nagy betűkkel volt kiírva az épület homlokzatán a táblára, hogy Vasútállomás meg Budanekeresd. Meg fogja találni egyedül is. Igaz, hogy ebben azért még nem annyira biztos, mint kellene lennie, de legalább nekiindul az útnak, és el is jut úgy tíz lépéssel odébb, mert egy figyelmét elterelő, valaki által elhagyott fél fülbevalónak köszönhetően nem figyelve nekigyalogol valakinek. Menne is tovább, ám utánaszól az illető, úgyhogy kelletlenül, de megáll és visszafordul. Most nézi csak meg, hogy kinek is csapódott neki éppen. Magas fiú nagyon világos szőke hajjal, és ismerős vonásokkal. Már látta valahol, ebben biztos. A vonaton? Nem lehet. Nem rossz az arcmemóriája, de azért egynél többször kell látnia valakit, hogy igazán ismerősnek tűnjön. Talán az iskolában futottak össze? Az megeshet. Bogolyfalva meg a Bagolykő nincs is annyira messze, bárki leugorhat ide a vonattal, ahogy ő is tette. Meg is van, kicsoda az illető. Beugrik neki hirtelen, hogy hol látta. Összeállt a kép. Ő a jégvarázsló.
- Helló. Dioméd, igaz? Ha nem csal a memóriám, akkor van pár közös óránk - jelenti ki, és már ki is húzta magát. Kicsit megigazítja a piros kockás inget, ami úgy döntött a táskája pántja alatt, hogy lecsúszik a válláról, és nadrágja zsebébe gyömöszöli a fülbevalót.
- Anna - közli végül a nevét is, és valahol egy egészen kicsit meg is nyugszik, elvégre ha nem emlékeznek a nevére, akkor az azt jelenti, hogy talán a sorozatos bénázásai sem annyira emlékezetesek. Igyekszik azért ezen változtatni és behozni a lemaradásait, csak nem minden megy olyan könnyen, tekintve, hogy eddig sose volt szerencséje a varázslathoz. Nem baj, megoldja. Mindent megold. Muszáj.
- Most jöttél vagy már hazafelé tartasz esetleg te is? - érdeklődik végül némi gondolkodás után. Talán ez a legjobb megfogalmazás, amiből még nem derül ki, hogy ő bizony szépen eltévedt éppen és fogalma sincs, merre kellene mennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ez a hőscincér az agyamra fog menni rövid időn belül. Elég komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne vegyem túl komolyan, és még inkább, hogy ne kenjek le neki egy pofont. Még az lenne a legkevesebb, de gondoljunk az ikrekre, amennyit nyaggattak meg intézkedtek, nem fogom elrontani egyik kedvét sem. Még jó, hogy úgy tűnik, a tanításhoz nem béna, és nekem is lehet némi érzékem az egész repüléshez, mert megy ez, még ha nem is elsőre, de másodjára legalább. Vagy harmadjára. A lényeg, hogy megy. Elég gyorsan jutunk is egyről a kettőre, újabb feladatok követik egymást, csak győzzem csinálni őket. Úgy tűnik, hajlamos egyszerre ezer infót vágni az ember fejéhez, mintha mindezekkel már meg kellett volna barátkoznom, csak hát egy tankönyv nem mond el minden egyes részletet. Főleg nem a repülésről. Van egyáltalán tankönyv ehhez? Kviddicsről olvastam csak a napokban, de az meg nem csak repülés, hanem sokkal összetettebb játék. Pff. Na mindegy, amit nem jegyzek meg, felfedezem, csak le ne zuhanjak abból a magasságból, ahová aztán emelkedni sikerül. Az tuti, hogy adrenalinfüggőknek ez egy nagyon-nagyon jó lehetőség, hogy kiéljék magukat. Eleinte kicsit dohogva követem az utasításokat, de aztán még nálam is pozitívan hat a sport, úgyhogy inkább figyelek az egész folyamatra, mint rá. Kivéve, ha muszáj. A leszálláson azért még finomítani kell az elkövetkező alkalmak valamelyikén, mert sikerül lefordulnom a seprűről időnek előtte, szerencsére csak másfél méternyire a talajtól, de az érkezés még így sem a legkellemesebb. Lesz pár kék-zöld foltom ebből holnapra, ő meg jól kiröhöghet, hogy de béna vagyok. Nem érdekel. Nem akarom, hogy érdekeljen. A fenébe is, nem akarom, hogy kiröhögjön. Biztos, hogy ezt mindenki más tudja már ennyi idősen, csak én vagyok ennyire lemaradva. Szusszantok egyet, és már majdnem sikerül összeszedni magam, de mielőtt lepasszolnám a seprűt neki, közli, hogy nem is vagyok olyan reménytelen, mint hitte, meg valamit a következő alkalommal kapcsolatban és elrepül. Reménytelen a jó... nem is vagyok reménytelen, Mr. Miazhogynemtudodkivagyok. Le is eshettem volna, de nem estem le. Na jó, csak a végén, de az nem is volt vészes. Majdnem földhöz csapom a seprűt, de aztán eszembe jut még idejében, hogy iskolai tulajdon és nem tudnám kifizetni jó eséllyel, ha számon kérnék rajtam. Morogva, öles léptekkel tűnök el inkább a pályáról megkeresni, hogy honnan is hozta a seprűt, aztán ha azt elpakoltam, irány a kastély, még milliónyi dolog vár ma is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

ruha| haj

Nem ragaszkodott volna a bálhoz, de délutánra már ez is jó ötletnek tűnt, talán eltereli Rey figyelmét egy kicsit a kviddicsmérkőzésről meg a jegyekről, amiktől a szülei fosztották meg, mert szerintük nem tanul elég jól. Persze erre is csak úgy sikerült rávenni, hogy felvette az alkalomra tökéletesen megfelelő nyári ruháját, majd besétált a faluba, becsöngetett az Averay-testvérekhez és úgy öt percnyi várakozás után közölte az ajtót nyitó fiúval, hogy ha nem jön, egyedül megy a bálba. Nem volt szép húzás, nagyon jól tudja, de azzal mentegeti magát, hogy nem volt más választása, attól meg úgyse kapja vissza a fiú a jegyeket, hogy ezen háborog, még csak előnye sincs belőle. Inkább hátrány, főleg, ha a szülei is tudják, hogy mivel lehet letörni a kedvét. Mindegy, végül itt vannak, bár még mindig morcos a fiú a javából és mindenbe beleköt, amibe csak lehet. Csak remélni meri Annus, hogy a társaság meg a zene mégis javít majd a kedélyén.
- Nem nézel ki bohócnak, Rey, nagyon is jól áll - közli vele mosolyogva, de a további hiszti az ő kedvét sokkal hamarabb képes amúgy is lelombozni, így fogja magát, leül a legközelebbi párnák egyikére, és elvesz ő is egy pohár innivalót, amit túlságosan is gyorsan kortyolgat, miközben megpróbál nem átmenni sündisznóba. Pedig milyen könnyű is lenne morcosnak lenni, odavágni valamit és visszavonulni az eridonba.
- Komolyan, attól, hogy ezen háborogsz megállás nélkül lassan két napja, jobb lesz bármi is? - kérdezi kicsit szúrós tekintettel pillantva rá a pohara mögül, mert már igazán kezd sok lenni a jóból. Csak ne lenne az az előérzete, hogy mindjárt itt fognak összeveszni. Nem is mond inkább többet, lefoglalja magát azzal, hogy megigya a maradék félpohárnyi innivalóját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Norbit nem igazán ismerte korábban úgy igazán, csak annyival volt tisztában, hogy hajtónak meglehetősen jó. Az inkább a gurkók számlájára írandó, mint az övére, hogy Anna amolyan őrangyalnak szegődött mellé egy terelőütővel, de végül is éppen ennek köszönhetően sikerült kideríteni, hogy egyikük sem veti meg a filmek nyújtotta evilági élvezetet. A nagy beszélgetésben az is világossá vált Annácskának, hogy nem is olyan szégyenletes dolog az, hogy sosem bírta végignézni a méltán híres Titanicot sírás nélkül, és még nincs is vele egyedül, elvégre itt áll előtte Norbi teljes életnagyságban példának és biztos nem csak szórakozásból mondta, hogy hát ő is eme feltehetően elég népes tábort gyarapítja. Mekkora kihívás ám azt a filmet kibírni sírás nélkül, a szipogásról már nem is beszélve. Jobb is, ha arra nem tér ki a feltétel, meg se kérdezte, hogy lehet-e, amikor megbeszélték, hogy csak nekifutnak még egyszer, újult erővel, hátha most sikerül nem megkönnyezni azt a szívszorító történetet. A budapesti mozinak egyébként a hangulata tetszik neki, de ez a film... ez mit sem változott. Még mindig ugyanolyan gyönyörű, és... na tessék, már ő is szipog.
- Dehogyis. Ez nem csak valami allergia? - kérdezi, miután nagyon gyorsan pislog kicsit, hogy meg ne könnyezze már a filmet. Ez csak egy történet, és kész, győzködi magát, és megdörzsöli kicsit az orrnyergét, meg aztán a szemét is, mert hát nehogy már most jöjjön rá a bőghetnék. Majd a film után ráér, betámadja Norbi vállát és kibőgi magát, hogy ez mennyire szomorú, hiszen úgyis ismeri a végét, csak most ne. Még szerencse, hogy fogadást nem kötöttek. Vagy nem szerencse? Lehet, hogy az kellene motivációnak ide.
- Figyelj, kössünk fogadást. Aki előbb elsírja magát, kiáll majd a tetőre és elénekli ezt a Celine Dion-számot. Hm? - fordul Norbi felé ismét, fél szemmel figyelve a filmet azért. Neki valahogy máris nagyon megugrott a motiváltsági szintje, mert amennyire nincs hangja, elég ciki lenne pont ezt nyekeregni még esetleges közönség nélkül is, nemhogy azzal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ez a Titanic-nézés kemény kihívásnak ígérkezik, de igyekszik tartani magát. Közel áll ugyan hozzá, hogy elsírja magát, de úgy tűnik, Norbit is környékezi a szipogási kényszer, így igyekszik nagyon gyorsan felvetni az allergiát, mint lehetőséget. Kiskapu, de legalábbis annak tűnik, pillanatnyilag, amíg össze nem szedik kicsit magukat. A fiú válaszán majdnem elneveti magát, szerencse, hogy még időben sikerül szája elé kapni a kezét és kuncogásig visszaminősíteni az ingert, hogy hangosan vihorásszon kicsit az eszébe jutó gondolaton.
- Titanic-allergia. Mintha valami fém-allergia lenne, de talán tényleg be kellene vezetni az allergiák listájára - állapítja meg suttogva, amikor már sikerült elkomolyodnia, csak azért még annyira viccesnek tűnt hirtelen, hogy ezzel mit kezdene egy orvos, felír rá szemcseppet? Az éppen futó jelenet és gondolatai között ingadozva beugrik azonban az is, hogy talán egy fogadás is éppen jó megoldás lenne a helyzet mentésére, ugyanis ijesztő már maga a felvetés is, hogy még néhányszor megpróbálkozzanak a sírás nélküli végignézésével a filmnek, amíg az egyszer valahogy összejön. Most kell ezt letudni, majd ha már lement a stáblista, sírhatnak, de addig egy könnycsepp sem. Norbihoz fordul és közli vele, mire gondolt.
- Oké - bólogat maga elé motyogva a beleegyezést, és a fene ebbe a filmbe, már megint úgy érzi, hogy azok a könnyek nagyon kikívánkoznak, nem elég, hogy viszonylag homályosan lát tőlük. Kicsit hátradönti a fejét és pislog párat sűrűn, majd szeme sarkából Norbi felé pillant, felméri, hogy a fiú is hasonló állapotban van-e. Az események közben csak úgy pörögnek a vásznon, neki meg egyre inkább a torkát fojtogatja a sírás, mert ezt olyan nagyon nehéz ám kibírni anélkül. Ki olyan szívtelen, hogy végig bírja nézni szemrebbenés nélkül azt, amikor süllyed a hajó és ott az a sok ember, a gyerekek, és akkor még Rose és Jack is, és azok a szívszaggató szavak... olyan erővel kapaszkodik meg Norbi alkarjában, hogy még egy horrofilmnél is számot tenne.
- Bocs - engedi el hirtelen, amikor rájön, hogy szegény vérkeringését igyekszik éppen kitartóan akadályozni.
- Ez lehetne teszt a mindenféle paták kiszűrésére, mert normális ember képtelen kibírni sírás nélkül - beszél bele az egészbe. Úgy érzi, ha nem tereli el bármivel egy nagyon kicsit is a gondolatait, ezt bebukja rendesen. Mikor lesz már vége?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Lotte

Fáradt. Iszonyatosan fáradt, de ma még dolgoznia kell és bár mondaná, hogy majd holnap délelőtt kialussza magát, akkor meg tanulnia kell, mert nyakán a sok vizsga. Nem is tudja, hogy gondolta, hogy menni fog ez az egész együtt, hogy túlélje az iskolát, átmenjen minden vizsgán, kviddicsezzen, dolgozzon és még... hoppá, nincs és még, Rey egy ideje mintha kerülné. Mindegy, legalább annyival kevesebb, ezt mondogatja magának. Egyetlen pillanatra töpreng el azon, mi is lehet a fiúval, hogy úgy eltűnt, lehet, hogy csak nagyon készül a vizsgákra, ha már annyira nyúzzák a szülei a jó teljesítményért, ez a pillanat viszont pont elég a bajhoz. Az egyik vendég, aki már távozóban van, nagy lendülettel taszítja hátra a székét, ami elől még ellép az utolsó pillanatban, ám a tálca meginog a kezében, akárcsak a rajta árválkodó sörös korsó is. Nem elég gyors, amikor megpróbálja egyenesbe hozni a tálcát, meg elkapni sem sikerül, így a korsó a földön végzi csörömpölve esve szét darabjaira. Hirtelen fojtogatni kezdi a torkát a sírás, olyan egyszerű lenne itatni az egereket itt most kicsit, mert semmi se jó, sose lesz vége ennek a napnak és még ez a fránya korsó is eltörött és biztos mindenki őt bámulja, hogy itt szerencsétlenkedik, de nyel egy nagyot inkább, lerakja a tálcát és előszedi a pálcáját, hogy helyrehozza a korsót. A fenébe, reszket a keze. Nem biztos benne, hogy így is menni fog a varázslat, akármilyen kis egyszerű is legyen egy sima reparo, de nagy levegőt vesz és... roppant mód zavarja, hogy úgy érzi, mindenki rá figyel. Menni fog, menni fog, menni fog, győzködi kitartóan magát, aztán elmotyogja a varázsigét, és semmi. Valahol valaki hangosan nevet, ő pedig biztos benne, hogy rajta, de csak azért is kihúzza magát, bármennyire is nehezére esik és újrapróbálkozik. Még diák. Még nem vészes, hogy nem megy elsőre, nem igaz? Hátraigazítja vörös tincseit, kicsit izzadó tenyerét fekete pólója aljába törli, és ismét nekifut a varázslatnak.