Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, amikor elpirul, és a kezét az arcához érinti. Apró jelek, melyeket nem tudok nem észre venni. Valami elindult bennem, és csak halványan merem remélni, hogy valami benne is elindulhat. Ebben a tanévben meglepően sok időt töltöttünk együtt, amire rágondolva újra elmosolyodom. Mikor lettem én ilyen szentimentális?
- Együnk.
Csapom össze a tenyerem. Imádok enni, így ezzel könnyebben levesz a lábamról, mint az ivással. Magamtól azonban nem mondok semmit. Az ilyen bálok a lányok kedvencei, mi férfiak elmegyünk, mert egy részt kedvében akarunk járni a számunkra kedvesnek, másrészt nem akarjuk, hogy egy itt ólálkodó srác lepacsizzon a kedvessel, akit érzéketlen párja skippelt. Vele akarok lenni, azt akarom, hogy ő is velem legyen, és ezért hajlandó vagyok áldozatokat hozni. Már majdnem ott vagyunk, már látom az ízlésesen szétválasztották az ételeket az elemekhez kapcsolódó színűk alapján, amikor Kamilla megint megszólal. Egy pillanatra behunyom a szemem. Ezt nem hiszem el. Olyan, mintha az egész világ összeesküdött volna ellenem, meg a gyomrom ellen. Ha továbbra is megvonják tőlem az ételt, még a végén Hulkká változom.
- Remek.
Morgom halkan, de persze engedelmesen megfordulok, hogy meghallgathassam, kik is nyertek ma este. Az, hogy mi történik a színpadon nem izgat, helyette a lehetőségeket mérlegelem, majd a kezemet finoman lejjebb csúsztatom, és igyekszem úgy formálni a kéztartásunkat, hogy ujjaink összefonódjanak. Persze a tekintetem egy pillanatra sem veszem le Kamilláról, mintha annyira érdekelne, hogy mit mond.
- Engem annyira nem izgat. Meglep, hogy nem Anne, valahogy mindig az ő nevét hallom mindenhol.
Picit megvonom a vállam, és mielőtt bármi történhetne, gyorsan az első aszta felé húzom Norinát. Enni akarok.
- Na és, elgondolkoztál már azon, hogy hogyan tovább?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A végzős bál. Nem volt kérdés, hogy kivel megyek. Szépen, ahogy egy jól nevelt sráchoz illik, odamentem hozzá és megkértem, hogy legyen a partnerem. Csak hogy tiszta egyen, Péter Fanniról beszélek. Ő pedig igent mondott. Minden simán ment. Még gondolatban meg is dicsértem magam, hogy ezt legalább el tudom intézni egyedül is. Ahha, csak egy valamire nem gondoltam: a gönc. Még a saját összeállításomról se volt még elképzelésem se, Fanniéról meg aztán végképp nem, pedig szerettem volna némiképp összeöltözni vele. A másik meg az, hogy a gönceim 99%-át nem épp ilyen eseményekre tervezték. Ebből az egészből az lett, hogy ott állok a szekrényem előtt egy szál alsóban, a szekrényem tartalma pedig az ágyamon. Totál kétségbe voltam esve, ekkor jött a hab a tortán: ránéztem az órára. A szemeim egy csapásra kipattantak, beletúrtam a kupacba, felvettem az első pár cuccot, ami a kezembe akadt, a zsebembe csaptam a pálcámat (a feszes gatya előnye, hogy bármit teszel zsebre, az ott is marad) és már szaladtam is le. A lábam csattogását hallva  eszembe jutott, hogy elfelejtettem cipőt venni, de már túl későnek éreztem, hogy visszafussak, szóval a meztelen lábamat figyelmen kívül hagyva loholtam lefelé. Az utolsó sarkon befordulva a távolban megláttam a gyönyörű barátnőmet, aki éppen nélkülem készül bemenni. Mivel kiabálni nem volt erőm, ezért arra koncentráltam inkább, hogy utol érjem, ami csak a teremben sikerült. Izomból kivágtam az ajtót, fél pillanat kellett, hogy észre vegyem Fanni, s mivel annyira lihegtem, hogy nem tudtam volna semmi értelmeset kinyögni, így szimplán csak hátulról átöleltem, hogy ne tudjon tovább "menekülni"
- Hah...hah...hah...sziah....hah...ne menekülj! - lihegtem még mindig, ezután nyomtam egy puszit az arcára, majd elkezdtem vele kicsit illegni -billegni.
- Látom az idő egyikünknek sem haverja. - nevettem, majd elengedtem - Hogy utálhatom magam ennyire, hogy még egy inggel is meg akarom fojtani magam?- nyúltam a nyakam fel, s miután kigomboltam legalább 2-3 gombot, illetve a zakómat, végignéztem a gyönyörű páromon és elmosolyodtam.
- Olyan szép vagy! Jó áll a fekete! - mutattam az újnak vélt hajszínére, remélve, hogy ez a változás nem csak a fejemben született meg, hanem valós volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Még mindig nehezen hittem el, hogy elértem a bált. Tény, hogy már bőven megkezdődött a mulatság, de akkor is megérkeztem! A tűz elemet választottam, több okból is kifolyólag. Egy, mert ez illik hozzám a legjobban, kettő, mert a Eridon házban vagyok, aminek a jelképállata egy lángoló csirke. Három, mert... mert a meleg színek szépek. Szándékosan nem vettem fel cipőt, kedvezni akartam Mattracnak is, mert általában ő is mezítláb közlekedett.
Majd' kiköptem a tüdőmet, mire leértem a bálra. Mattet sehol sem láttam, kicsit elszomorított, mert azt hittem, hogy megunt rám várni. Ám bent sem láttam, ráadásul pont akkor hirdették ki az est királyát és királynőjét. Kínos vigyorral az arcomon tapsolni kezdtem, nehogy feltűnő legyek a késéssel. Már épp le akartam engedi a kezeim, amikor valaki átölelt hátulról. Ismerős volt az illata, azonnal tudtam, hogy ez nem lehetett más, csak az uram. A mosoly egy pillanat alatt az arcomra kúszott, megnyugodtam, hogy nem mondott le rólam, sőt.
- Előled sehova sem menekülök! - Jobban préseltem magamat hozzá, érezze, hogy igazat mondtam. Az arcomat ért puszira pedig csak kuncogni kezdtem.
- Egyébként tényleg nem az, én is most estem csak be. Már totál azt hittem, hogy meguntál rám várni. - Szembefordultam vele, miután elengedett.
- Héééé, te csak ne fojtogassad magadat, mert megharaplak! - Megbökdöstem a mellkasán, hogy nyomatékosítsam a mondandóm. Természetesen nem mondtam véresen komolyan, olyan soha nem tudtam lenni. Érződött a hangomon, hogy mindjárt elkap a nevetés.
- Észrevetted! - felcsillantak a szemeim - Köszönöm, ki szerettem volna próbálni megint feketét. Olyan rég volt már sötét hajszínem. - Végig simítottam a tincseimen, közben vöröslő pír jelent meg az arcomon zavaromban. Gyorsan le is néztem a földre. Láttam, hogy ő is mezítláb volt, mint én.
- Mi vagyunk a csupasztalpúak! - Nevetve jelentettem ki, ahogy a nyakába borulva ölelgetni kezdtem. Elég élénkek voltunk még így is, hogy csak beestünk. Visszaemlékeztem, hogy anno pont egy végzős bál alkalmával ismerkedtünk meg. Berobbantam az életébe, mint egy bomba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mint kisgyerek a cukorkaboltban. Legszívesebben mindenhez odamenne, megfogdosna, de partnere miatt képes visszafogni elemi ösztöneit hősünknek. Wallie barátunk képzeletbeli pórázon tartja őt, így csak mellette lépdel és vele beszélget, igazán fejlődőképesnek mutatkozik ezáltal Jeromosunk. Rudolf is biztosan büszke lenne rá, ha látná.
- Szomorúvá teszel. Kénytelen leszek akkor valahogy belógni hozzátok és a klubhelyiség közepén szerenádba fogni. - Lebiggyesztett ajkak, majd telifogsoros vigyorral ajándékozza meg partnerét, miközben megindul az asztalok felé. Le sem veszi tekintetét a finomságokkal megpakolt lebegő frizbikről. A nyál összefut a szájában és ismét hatalmas erőfeszítések árán, de megállja, hogy rávesse magát a mennyországba illő területre. Rendes úriember módjára, egyesével átpakolva a süteményeket, emel egy nagyobb hegységet a tányérjára.
- Tudod, otthon sosem ehettem ilyesmit, sőt. Sokszor a szomszéd adott kaját, mert semmi sem volt. Ilyenkor ki kell élvezni minden falatot. - Persze, hősünk pontosan úgy néz ki, mint aki éheztetve volt. Mégis... az arckifejezése és a szavainak súlya is... mégis miért hazudna? Biztosan igazat mondd. Szegény gyerek, igen.
Ennek tükrében Jeromos egymás után tömi a szájába az édességeket, közben Kamillát hallgatja a színpadon. Felderül az arca, végre kezdődik azért, amiért ténylegesen itt vannak. Hamar letuszkolja a torkán az utolsó falatokat, megtörli az arcát, majd elővéve flörtölő mosolyát a tarsolyából, a kezét nyújtja Coltonnak.
- Mehetünk, bogárkám? - Ha elfogadja a kezét, szépen beállnak a sorban, majd úgy megpörgeti partnerét, mint senki más ebben a teremben. Talán nem lehet megmondani elsőre -másodjára még annyira se- , de Őszőkeségünk igen jó táncos. Hát valamivel el kell csábítani a népet, ha épp természetes sármját épp beárnyékolja a felhős takonyidő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Samu nem lep meg, egy csöppet sem. Nem, ő asszem' mindig ilyen, habár ilyen józanon talán még sosem láttam, de neki semmi sem kell, hogy hozza a formáját. Kevés az ilyen ember, például én sem ez a fajta vagyok, de a másik jelenléte talán felspannol egy kicsit - éppen annyira, hogy ne haljak meg az unalomtól, és hogy úgy gondoljam, volt értelme belépni erre az agyoncicomázott bálra. Szerintem a kastély megnyerte a lottót. Vagy biztosan a Mirákulumtól kapják a pénzt, mert van itt egy csomó artista meg franc tudja. Meg világhírű kviddicsjátékosok, meg mit tudom én. Érted, én, mint mezei diák, tökre nem lógok ki a sorból, még azzal sem, hogy néha kicsit olyan, mintha pszichopata lennék.
- Kénytelen leszel - mondom, mert megnézném a rellonos bagázs arcát, amikor meglátják az eridonost a klubhelyiségben szerenádozni. Na az megérne egy misét, asszem'. Sz**rá röhögném magam.
Oda is megyünk a sütispulthoz, pontosabban a kalóriabombákhoz, amikből én, köszönöm szépen, nem kérek. Samu viszont nem szégyelli pakolni a kaját a tányérjára, és őszintén szólva már azon is meglepődök, hogy nem rögtön a szájába tolja a cukrot, hanem először szépen kiválogatja az étkeit, és csak utána lát neki a szisztematikus pusztításnak.
Nem igazán tudom, komolyan vehetem-e a szavait, mindenesetre különösebb empátiát akkor sem ébresztene bennem, ha igaz lenne. Ezért szoktam eljátszani a nagy sajnálkozást ilyenkor, most viszont úgy vagyok vele, inkább kihagyom ezt a lehetőséget.
- Én sem ehettem sokat otthon, szal'... - mondom, de véletlenül sem teszem hozzá, hogy "átérzem", vagy ilyesmi, mert kit áltassak vele?
És akkor jön az, hogy végzősök tánca. Haha. Jeromos már nyújtja is a kezét, és szerintem én ebben a pillanatban mondok le arról, hogy majd én vezessem őt a táncparketten. Habár a koreográfiát már begyakoroltuk a próbákon, meg minden, azért... na mindegy, oké, tudom, hogy úgyis én leszek a lány.
- Persze, uram - nyújtom a kezem, majd hagyom, hogy Samu felvezessen a parkettre, aztán megpörgessen. Istenem. Önkéntelenül is elröhögöm magam, de aztán igazán komoly, kenetteljes arcot vágok, és hagyom, hogy remélhetőleg a koreográfia szerint vezessen a másik, eközben pedig rájövök, hogy a lila öltöny miatt valószínűleg igencsak feltűnő jelenségek lehetünk. Na nem mintha ez lett volna a cél...
Alapvetően elég jól érzem magam a tánc alatt, mármint iszonyatosan vicces, de csak akkor kezdek el röhögni, miután az eridonos már levezetett a parkettről.
- Király volt. Vagyis bocs... köszönöm a táncot - nyilvánítom ki, miközben pukedlizéshez hasonló mozdulatot teszek. Zseniális.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ward túl furcsán viselkedik neki, pedig a gondolatait még nem is hallja szerencsétlen srácnak, ha azonban hallaná, egész biztosan rádöntené ezt a könyvespolcot itt mellettük, hogy még véletlenül se emlékezzen a rellonos erre a találkozóra és semmiképp se legyen köztük semmilyen kapcsolat. Mivel azonban a gondolatokat szerencsére nem hallja, csak feszengve áll és várja, hogy Ward mondjuk kigyógyuljon a hülyeségből vagy valami. De amúgy mélyen nem is akarja ám, csak ez a nagy komolyság mondatja vele.
Az illemszabályok egyszerűen a háttérbe szorulnak, Ward pedig elég gyorsan fennakad azon, amit csinál. Érdeklődve és egész kedvesen pislog a fiúra, hogy megtudakolja mi az oka ennek a nagy ijedtségnek, mert ez csak egy könyv. Mondjuk megfordulhat a fejében, hogy akkor ezt most Heléna szépen hozzá fogja vágni a fejéhez ismételten, de a leányzó fejében ilyesfajta gondolatok meg sem fordulnak, ezt azonban egyelőre nem osztja meg a rellonossal, mert hát ugye miért is tenné, elvégre most nem azon van, hogy megnyugtassa a másikat. Dehogy. Csak pislog rá nagy szemekkel, majd elneveti magát Ward beszédét követően.
- Hát, én most - a polcra mutat, aztán a könyvre - bosszultam meg - ajkai kedves mosolyra húzódnak. Rápillant a kezében tartott kötetre, majd mikor rájön, hogy igazából semmi kedve sincs most olvasgatni, mert jobban aggasztja eme szerencsétlen állapota, mint az eredeti célja, inkább egy mozdulattal elengedi a könyvet, amely ezt követően visszalebeg eredeti helyére. Tekintetével követi annak mozgását, majd mosolyogva visszapillant Wardra, aki engedelmesen helyesel, aztán elindul.
- Na jó, várj meg! - még utánakiabál, de rájön, hogy még mindig egy könyvtárban vannak és tényleg nem kéne már itt üvöltözni összevissza, szóval csendben a rellonos után rohan, hogy segíthessen eljutni neki a gyengélkedőre. Ha útközben összecsuklana, majd maximum fellebegteti odáig, azon ne múljon, hogy használnia kelljen az erejét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Én nem járok ilyen puccos helyekre, ha nem muszáj.
Jegyzem meg Norinának, el se engedve a kezét. Nem bizony, ha már egyszer megvan, akkor szépen meg is marad. Nem vagyok én olyan ember, aki csak úgy engedi, hogy a másik elmenekülhessen. Mondjuk édes ember vagyok, először jelenünk meg hivatalosan együtt úgy, hogy az ujjaink össze vannak fonódva, de mondjuk Norinát még nem kérdeztem meg, hogy ő hogyan gondolkozik a témáról. A másik része azonban, hogy nem tudtam tovább várni, viszont a helyzet most nem alkalmas arra, hogy megkérdezzem. Milyen is az? Itt mellékesen odavetem neki, hogy „höh, oszt járunk?” Azért ennél jobban megnevelt az anyám, szerencsére.
- Óóó banyek, fogadnom kellett volna rá, hogy kviddicsre mész tovább.
Kicsit még el is nevetem magam. Persze nem tudtam volna hol fogadni, mert nem volt ilyen fogadás, de a gondolat is vicces, hiszen szinte biztos voltam benne, hogy oda fog tovább menni.
- Gyógyászat. Meg általános művészeti. Kicsit komolyabban akarom csinálni a dobolást, nem csak hobbi szinten.
Meg persze azért, hogy az agresszivitást levezessem, amit az orvosaim megállapítottak. Igazuk van, nem tudják, hogy miért alakult ez ki nálam, de megvan. És igen, sokkal jobb, ha a felgyülemlett feszültséget a dobolásban adom ki, mint, hogy valakit megverek. És hihetetlen, de nem vagyok az a fajta ember, aki szereti a küzdősportokat. Elég érdekesen raktak össze.
- Az aurori nehéz dió. Vannak jó részei, de veszélyes. Tudom, a kviddics is az, de valahogy jobban szeretném, ha csak kicsit kockáztatnád az életed.
Aktakukacnak meg nem tudom elképzelni, vagyis mindenképpen olyan kell neki, ami aktív munkával jár.
- Mi lenne, ha először mondjuk a kviddicset csinálnád, egy évig, aztán, ha nem jön be, akkor nekiállsz a másiknak is? Addig úgyis letisztázódik, hogy akarod – e csinálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mindenki tanul. MIÉRT? Jó, oké, vizsgaidőszak van, megértem, de az együtt lógásról ne mondjanak már leeeeee! Kis híján sztrájkolni kezdtem, csak a jelvényem akadályozott meg abban, hogy ne kezdjek lázadni a rendszer ellen. Igazából szerettem prefi lenni, de azok a szabályok... Meg volt kötve a kezem, zavart. Mint amikor meg mondják, mit rajzoljak. Bleeee.
Hosszas duzzogás és mérlegelés után rávettem magamat, hogy tanuljak. Vagy legalább megpróbáljak. Célirányosan felkerestem a könyvtárat, ahol egyszer már aludtam is egy rellonos elsőssel. Nem együtt, ő a könyvkupac egyik végén, én meg a másikon. Sajnos most nem pihenni igyekeztem oda. Amint megérkeztem, azonnal megkerestem azokat a könyveket, amikre szükségem lesz, hogy a tankönyveimben lévőket jobban megérthessem. Ha tíz könyvet nem hoztam az enyémek mellé, akkor egyet sem. Az asztalra lecsapva őket felszállt a por, én pedig automatikusan vad köhögésbe kezdtem. Mindenki engem nézett, azt hittem megölnek a szemeikkel, vagy Tilda néni, mert lecsaptam a könyveit.
Elhessegettem a porfelhőt s helyet is foglaltam a széken. Volt ott még egy lány az asztalnál.
- Szia, tanulsz? - kérdeztem tőle vigyorogva - Én is fogok! - Büszkélkedtem. S a nyakamat nyújtogatva próbáltam meglesni, hogy mit is tanult. Valószínűleg ezt pofátlanságnak vehette, mert idegesen becsapta a könyvet, felállt és eltrappolt.
- Chh, én csak kedves akartam lenni. - Meg idegesítő. Az ajkaim harapdálva nyitottam ki az elemi mágia könyveket. Nem tartott soká a motivációm, el is kalandoztam. A vonalzómat megragadva az orrom hegyére helyeztem, és egyensúlyozni próbáltam. El van a gyerek, ha játszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nehéz eldönteni, mit is szeretek jobban, vizsgákat javítani vagy a saját vizsgáimra készülni éppenséggel. Valami oknál fogva nem tudom eldönteni, melyik untat jobban vagy éppen kevésbé. A fegyverek nagy enciklopédiájának borítóját ennek fényében néhány egyelőre javítatlan vizsgalap takarja, illetve néhány saját jegyzetem. Ez a könyv természetesen nem elég, Kassainak még hozzá kellett csapni legalább három könyvet a kötelező olvasmányokhoz, amiknek még csak nem is vagyok a birtokában, így lett a mai napon e nem túl hosszú séta célja a könyvtár. Kényelmesebb a toronyszobában tanulni, és legalább arra is tudok figyelni, hogy mit akarnak szétszedni a macskáim, itt viszont legalább csend van. Pontosabban csendnek kellene lennie. Az asztaltól nem messze, ahol rokonszenves helyet szemeltem ki magamnak és éppen csak helyet foglalok, felütve a megkaparintott kötelezők egyikének fedelét, hogy összehasonlítsam az enciklopédiában írtakkal, illetve a jegyzeteimben foglaltakkal, valaki úgy ejt az asztalra egy egész kupacot, hogy belesajdul a fülem a hirtelen zajba. Te jóságos ég.
- Psszt, ez egy könyvtár - dünnyögöm kicsit idegesen, a sorokba merülve, ujjaimat a hajamba fúrva, miközben igyekszem a három anyagban legalább egy közös pontot találni, az ide nem illő viselkedést azonban csak nem szünteti be az illető. Na jó, elég ebből. Amikor már újabb könyv fedele csattan, felnézek, hogy végül két asztallal odébb Fannit vegyem észre. Nem véletlenül neveztem ki prefektusnak, amennyi bajt tud néha keverni, de úgy tűnik, itt és most ez sem éppen elég neki. Összecsukom a könyveimet szépen, másokat mégse zavarhatok, csak mert engem zavartak az imént, aztán az egész kupacot megemelve baktatok át, hogy elfoglaljam a megüresedett helyet. Lerakom a könyveimet, leülök, majd az éppen az imént orra hegyére illesztett vonalzót is elkobzom.
- Mi van ma veled? Túl sok kávét ittál? - érdeklődöm, forgatva egyelőre a vonalzót az ujjaim között, majd a könyve mellé rakom, ujjaimat összekulcsolva támaszkodva az asztalra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Meg sem hallottam a dünnyögést, túlságosan el voltam foglalva magammal.
Micsoda egy felfújt hólyag volt ez a lány. Még csak szóra se méltatott, pedig tök jó fej voltam vele. Leszámítva a nyaknyújtogatást, de azt is felfoghatta volna poénnak az a savanyú uborka... Végül, ahogy magamra hagyott, megpróbáltam… ismétlem; MEGPRÓBÁLTAM rávenni magamat a tanulásra. Egy pillanatra mintha éreztem is volna a motiváció erejét, de rá kellett jönnöm megint, hogy az nálam gyorsan elillan. Szörnyű. Borzasztó. Könnyfakasztó.
A tolltartómban volt egy kicsi, tizenöt centiméteres vonalzó. Igazából tök jól nézett ki, és abban a helyzetben annyira hívogató volt. Bármit szívesebben csináltam volna a tanuláson kívül, de tényleg bármit. Annyira unalmas volt a könyvek fölött görnyedni és a betűket nézni meg a varázsigéket olvasni, te jó ég. A vonalzó az orrom hegyén volt, remek. Már csak arra kellett ügyelnem, hogy le ne essen. Ahogy koncentráltam, még a nyelvem hegyét is kidugtam. Észre sem vettem, ahogy valaki csatlakozott hozzám, csak arra eszméltem föl, hogy volt vonalzó, nincs vonalzó. Összerándultam ijedtemben, amikor lekapta az orromról Viktor az eszközt. Majdnem fel is sikítottam, ehelyett csak a térdemmel rúgtam bele alulról az asztallapba, amikor összerezzentem.
-  Áhhhh… –A lehető leghalkabban virnyágoltam, amikor a térdemre kaptam, aztán VÉGRE felnéztem a merénylőre, azonnal megfagyott a vér az ereimben. Viktor volt az, már tisztára azon gondolkodtam, hogy ugyan mi a fenét csinálhattam, már megint.
- Kávé? Neeeeeeeem, én azt nem iszok, túl keserű. – Böktem oda, s végig néztem a házvezetőm könyvkupacán.  – Az energia ital sokkal jobb, de azt sem iszok. Másra költöm inkább a pénzem. – Nem volt szükségem e féle energiaturbózó cuccokra. Szimplán nem tudtak lelőni, ha beindultam, csak ennyiről volt szó.  Jelen esetben kezdtem beindulni, ezen gyorsan kell változtatni.
- Öhm….. tanulsz? – Kérdeztem kicsit félve, még sosem tegeztem. Amikor leszidott, vagy amikor kinevezett prefektusnak, akkor csak magázódtunk, de az elég ijesztő volt, sőt. Most is vagy leszid, vagy magázódásra int vagy hagyja, az lenne a legjobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Tehát ha jól értem, nem akarsz majd nagybácsi lenni. Remek - nem mintha valaha a kezébe adná a gyerekét, mert Noah az Noah. Jó, ez gonosz volt, biztos benne, hogy imádná a lurkót, akár fiú, akár lány. Bár mire akár egyetlen pasas is átmegy Noah és Alek rostáján, nos... Lehet, hogy az apácalét hamarabb valósul meg, mint a törvényes házas élet. Addig meg dugdoshatja (höhö) a titkos hódolóit, ahogyan a nem titkosakat is. Így járt.
Noah meglepettségének hatására rellonosunk arcára kiül az unottság. Mert most jön az istenes szöveg... Bingó! Csak egy pirinyót ismeri a testvérét, igazán nem nagyon. Ennek örömére kaján vigyorra húzódik ajka. - Te a kisebbségek istene vagy, édes bátyókám - ezzel pedig gyorsan, amíg még teheti, egy puszit nyom a fiú arcára, mert hát... Érzékeny pontra tapintott. Ez olyan, mint amikor huzigálni kezded az oroszlán bajszát, mondván nem félsz semmitől, aztán végül mégis kimenekülsz a ketrecből, mert jobb kívülről figyelni, mint belülről. Meg mennyivel biztonságosabb is rácson keresztül piszkálni a nagy állatot, mint a hátára ülni és hagyni, hogy miután ledobott, szétmarcangoljon... Na ugye. - Na azért álljon meg a menet. Te itt egy világbajnok kézilabdással beszélsz, höö! - nos, míg Noahnak van esélye letagadni önimádatát, addig Heddából süt a büszkeség, ahogy ki is húzza magát. Nem kérdés: semmit sem változott, mióta eljött otthonról. Nemhogy szerényebb lett, inkább szemtelenebbé vált. Ilyen az élet.
Az ölelés ezernyi pillangót kelt életre szívében, érzi, ahogyan a vattacukor felhők alatt megjelennek a csokiszökőkutak és minden olyan nagyon csudijó! Persze ezt picit konszolidáltabban, de értitek. Ezek után nem marad más hátra, mint a helyfoglalás és a végtelen poénok áradat a fiú nevével kapcsolatban. Ó igen. Ez náluk már tök normális, olyannyira, hogy Hedda elfelejt felkészülni a visszavágásra. Bercsi. Mintha ettől a becenévtől arcára fagyna a vicsor, mielőtt azonban agyonverné a bátyját, inkább a kajájára koncentrál. Bizony, csak eztán tudatosul benne Noah mondandója.
- De ugye tudod, hogy ezekkel a tollakkal  - haha, újabb poén - nem szerencsés itt ülnöd a sárkányok között? - átkarolja a srácot és vállára hajtja a fejét, amely egy szolid gesztus: meg fogja védeni és el is várja, hogy minden alkalommal mellette tömje a fejét. Pont nem érdekli, hogy mit gondolnak a rellonosok erről. El lehet innen ülni, ha valami nem tetszik. - Meglepődtem volna, ha nem oda mész. Viszont az is fura, hogy anyáék ideküldtek. Csak nem te leszel az új bébicsőszöm? - felvonja fél szemöldökét, mert ha valamire, hát erre valóban nincsen szüksége. Meg szerencsére nem nézi ki Noahból, hogy megtenné mindezt, szóval van esélye arra, hogy szabad emberként éljen. Mint Morgan Freeman. Értitek. Freeman. Höhö.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Sssh - szólok rá, pedig viszonylag halkan vinnyog éppen, amikor leveszem orráról a vonalzót. Szórakozni máshol is lehet, sőt érdemesebb is, de ezt a gondolatot egyelőre megtartom magamnak, visszaszolgáltatva inkább a vonalzóját. Nem tudom egyébként, hogy ennek a lánynak honnan van ilyen borzasztóan sok energiája, főként sületlenségekre ráadásul, de azért még reménykedem, hogy van ideje, talán sikerül kinőnie még.
- És cukrosabb is, amitől valószínűleg még jobban pörögnél. Ne is próbáld ki, ha lehet - mondom, ha már megnyugtat, hogy se kávét, se energiaitalt nem fogyaszt, bár így meg kénytelen vagyok levonni azt a következtetést, hogy természetéből fakadóan lehet ennyire örökmozgó és nyugton ülni képtelen teremtés.
- Igen - válaszolom aztán a kérdésére, miközben még nyitogatom is a könyveimet, hogy ismét beleássam magam az olvasnivalómba, csak ezúttal már itt ragadva, hátha akkor kevesebb bajba keveredik, ha rajta tartom a fél szemem azért.
- Fegyverszakértőnek tanulok a rendvédelmi akadémián, és éppen most vannak a vizsgáim ott, amiken szeretnék átmenni. Neked hogy megy a vizsgaidőszak? Nem beszéltünk már egy ideje ilyesmiről, de ahogy látom, mintha ez az anyag éppen nem érdekelne. Mire is készülsz pontosan? - érdeklődöm, miután magyarázatot is adtam arra, jómagam mit és miért tanulok éppen, holott itt már tanárként működöm. Igaz, egy tanárnak is folyton tanulni kell, de a tantárgyam mégsem igényel annyi tanulást, mint a vizsgáim, még ha mindig is akad éppen valami kis újdonság itt-ott. Érdeklődve pillantok közben az ő jegyzeteire, kicsit elfeledkezve a sajátjaimról, és kíváncsi is vagyok mi az, aminél a vonalzó egyensúlyozása érdekesebb elfoglaltság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Lassan végére érek a vizsgáztatásnak, az akadémián azonban még messze nem értek véget a vizsgáim. Akad néhány elméleti, ha jól emlékszem, három, és még egy gyakorlat, igaz, attól tartok a legkevésbé. Biztos vagyok benne, hogy meglesznek, mindig feltaláltam magam, és még tanulni is szeretek, főleg, hogy még újdonságokkal is szembesülök időnként. Az a legjobb az egészben. Az elméleti tárgyaimhoz mellékelt hosszú olvasmánylistából azonban elég sokat csak a könyvtárban érek el, megvenni ugyanis azért a tíz oldalért, néhány fejezetért, amit egy vizsgához esetleg el kell olvasnom, nem fogom. Ennek örömére egész szép listával érkezem - vagy negyven centi pergamen ránézésre -, meg természetesen az órai jegyzeteim is nálam vannak néhány üres oldallal egyetemben. Ilyenkor már nem sok ember tartózkodik a könyvtárban, noha ez a legkevésbé sem szempont, egyszerűen csak ilyenkor érek rá még erre is. Az órát elnézve egy-kettőt lesz időm végigolvasni, a többit meg legfeljebb kikölcsönzöm majd. Először is a polcok között nézek szét, összeszedek néhány könyvet, aminek a címét a listán látom, majd egy egész csinos kis kupaccal indulok el, hogy keressek egy szabad helyet is. Ricsit teljesen véletlenül sikerül kiszúrni, csak mert az általam megkopasztott polcokhoz legközelebb eső asztalok egyikénél ül, és láthatóan annyira tanul, hogy észre sem vesz.
- Szia. Zavar, ha ideülök? - kérdezem, letéve a könyveimet egyelőre az asztalra, függetlenül attól, hogy még nem is kaptam választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Odakint esett az eső, már estefelé volt, amikor én még mindig a könyvtárban ültem; előttem pár könyv volt az asztalon, rajtam kívül viszont nem sokan tartózkodtak már idebent, sőt, gyakorlatilag senki. Hiszen a legtöbbeknek már véget ért a vizsgaidőszak, nekem viszont még vissza van például a VAV (mert a legjobbat kell a végére hagyni) és egy ötödikes mágiatöri. És bár a legtöbben ilyenkor a VAV-ra készülnének, ha már két nap múlva lesz, én viszont inkább a mágiatörténetet olvasgatom jelen pillanatban, mert… hát, persze, azt mondják, nem egyszerű a VAV, de nem érzem magam felkészületlennek. A dátumokat nem árt viszont frissíteni - és ha ezzel megvagyok, be is fejeztem idénre a dolgot.
Alapvetően könnyen fordítom arra a figyelmem, amire kell, most azonban mégis kibámultam az ablakon, és néztem egy kicsit, ahogy az esőcseppek lefolynak az üvegen. Nem állíthatom, hogy egy kicsit sem fárasztott le ez a rengeteg vizsga. Annak ellenére, hogy tudom az anyagot, azért valamelyest leszívja az embert a sok számonkérés - igaz, jelen esetben nagyon is megérte a dolog. Az eddigi vizsgáim ugyanis jól sikerültek, és ha ez a kettő megvan, akkor viszlát, alapképzés. Elég nagy könnyebbség lenne, hogy túl vagyok rajta.
Tehát a jegyzeteimet lapozgattam, illetve a könyvet magam előtt, amikor ismerős hang szűrődött be a kis burkomba. Ezt kissé késve fogtam fel, ugyanis éppen elmerülten a koboldfelkelésekben (ami viszonylag érdekes témának számít), tehát csak pár pillanattal később szakítottam el pillantásom a könyv soraitól.
- Szia, nem, dehogy… - mondtam, miközben kihúztam magam, ezzel is kiropogtatva a hátamat. Egy-két szót firkantottam a vázlatpontjaimhoz kiegészítés gyanánt, majd ismét szóra nyitottam a szám. - Hogy vagy?
Egyébként tényleg érdekelt, de nem néztem fel, mert figyelmemet lekötötte, hogy lapoztam egyet a könyvben, majd ismét egy apró megjegyzést fűztem hozzá az egyik történéshez; tulajdonképpen csak háttérinformáció, de ha már itt vagyok, legyen valami haszna is - és egyébként is, nyilván fontos, ha kiírom.
- Vizsgák? Még vannak? - érdeklődtem, de ekkor már fel is néztem, mivel rájöttem, hogy így lenne udvarias. Azt hiszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A könyveimet lerakom - szép kis kupac gyűlt össze, meg kell hagyni -, mielőtt még választ kapnék, végtére is ha netán nagyon zavarnék, nem nagy megerőltetés fogni az egészet és átrakni egy szomszédos asztalra, de úgy tűnik, mégsincs szükség ilyesmire a végül elhangzó válasz alapján.
- Kösz - mondom, igyekezve rövidre fogni és nem zavarni túlságosan, hiszen mégiscsak elszántan jegyzetel, úgyhogy inkább a magam dolgával törődve tolom odébb a könyveket, majd a legfelsőt kézbe véve fel is ütöm a borítóját, hogy átböngésszem a tartalomjegyzéket az elolvasandó fejezet után kutakodva. Nem jutok messzire, amikor ismét megszólal. Nem mindig tűnik túl beszédesnek, ami azt illeti, néha egyenesen nem is tudom, hogy zargassam-e kérdésekkel. Bizonyos tekintetben emlékeztet Matthew-ra, azt hiszem. Ahogy nézem, sok mindent ki fog azért még nőni, van is rá ideje, és kopnak szép lassan ezek a szembeötlő hasonlóságok, csak ettől még előfordul, hogy azon kapom magam, inkább meg sem szólalok, mielőtt valami olyan választ kapnék tőle is, amit aztán nem tesz az ember az ablakba. Kezd az az érzésem lenni, hogy érik egy újabb látogatás Zójánál. A gondolatra fejemet előre hajtva vakargatom meg a tarkómat, elhúzva a számat közben, mert ezek szerint nem a legfényesebb a helyzet. A kérdésre nem is számítok, éppen felszusszanok, elkönyvelve magamnak, hogy a lehető leghamarabb meg kell keresnem a pszichológust, szinte fel se fogom a kérdést még néhány pillanatig, csak pislogok. Nem néz fel, szóval ki tudja, az is lehet, hogy hallucinálok, pedig még csak túl sok kávét sem ittam. Ennyire nem is vagyok magányos. Na ne már. Egy egész ház diákjai vesznek körül, meg ott vannak a barátaim is, meg a macskáim, meg... hülye vagy, Viktor, nagyon hülye.
- Ööö... jól, köszi. Te? - kockáztatom meg a választ, abban a reményben, hogy tényleg el is hangzott a kérdés, nem csak a képzeletem játszott velem, ami bármily meglepő, utóbb előfordult már. Véltem Matthew hangját is hallani, szóval tudja a fene. Pergament keresek közben, a jegyzeteimet is magam elé téve, és fellapozom végre a könyvet is a kellő fejezethez, hogy átnézzem a biztonságpolitika alapjait. Kerek fél mondatot sikerül el is olvasnom, amikor újabb kérdést intéz hozzám, és ezúttal fel is néz, találkozik a tekintetünk, ahogy felpillantok én is.
- Igen, még van néhány, viszont fogynak lassan. Neked is? Mire készülsz épp, ha megkérdezhetem? - érdeklődöm végül, ahelyett, hogy tovább olvasnám azt a fél mondatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem teljesen fogtam fel, hogy tulajdonképpen egy könyvtárban vagyunk, és Viktor kezében könyvek vannak, amiket olvasni szándékozik. Úgy értem; persze, nyilván, ez egyértelmű, csak hát... mégis megszólaltam, meg ilyesmik, megzavarván ezzel az olvasásban. Valahogy nem esett le tehát, hogy ez a két dolog nem kifejezetten összeegyeztethető.
Az, hogy "öö"-zik, tulajdonképpen úgyszintén nem tűnt fel, mert annyira bele voltam merülve a koboldfelkelésekbe, hogy ne érzékeljem a meglepettséget. A válaszát most is kissé késve fogtam fel, habár jelen esetben is természetesen érdekelt a felelete (különben nem kérdeztem volna meg). Persze, a reakció, amit kaptam, a lehető leghétköznapibb volt, amit erre a kérdésre adhat az ember, úgyhogy fel is néztem. Nem kifejezetten udvariassági köröket gondoltam futni ugyanis, viszont még mindig nem jött át, hogy a másikat tulajdonképpen meglepte, hogy érdeklődtem a hogyléte felől.
- Kissé fáradtan, de egész tűrhetően. - Adtam meg a válaszomat én is, majd egy pillanat múlva tekintetem visszarebbent a könyvre. - Talán jobban.
Talán jobban, igen, mert kevesebbet gondolok a kellemetlen tényezőkre, amik emiatt kezdenek elhalványulni, ennél szerencsésebb fordulatot pedig aligha tudnék elképzelni jelenleg. Éppen ideje az ilyesmiknek az életemben, sőt, talán már jó rég ideje lett volna, de sajnos ezek fölött nem dönthetek. Legalábbis nem hinném, hogy lehetséges.
Tulajdonképpen ezt a részt is csak azért olvastam át, mert talán nem 100%-osan friss az agyamban, hanem csak 95, ezért amikor Viktor visszakérdezett, egyáltalán nem éreztem zavarónak a dolgot. Többek között ezért sem esett le, hogy visszafelé talán ez nem volt igaz.
- Most épp az ötödikes mágiatörténetre - mondtam, miközben lapoztam egyet a könyvben, mivel a következő bekezdésre teljesen emlékeztem. - Jövőre valószínűleg mestertanonc leszek... nem bírom már az alapképzést, semmi értelme azzal vacakolnom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tanulnom kellene. Készülni a vizsgáimra, amik még hátravannak, de valahogy jobban esik beszélgetni valakivel, aki még csak nem is azért áll szóba velem, mert szeretne másik szobát, nekimentek a rellonosok, elkaptam az éjszaka közepén a folyosón vagy csak nagyobb jegyet óhajt kapni, mint amit szerintem érdemel. Az utóbbi időben meglehetősen nagy mértékben korlátozódott ilyen témájú és irányú beszélgetésekre a társas interakció az életemben, kövezzen meg, aki szerint az úgy minden kétséget kizáróan jó. Na persze, beszélek a macskáimmal is, csak azzal meg nem igazán büszkélkedik az ember, mert még a végén őrültnek nézik, pedig az én kis négylábújaim meglehetősen értelmes teremtmények. Az azonban biztos, hogy felszabadító lesz, ha végre mindennek a végére értem és lesz időm egyébre is rendesen a kötelességeken túl. Először mondjuk szinte hihetetlennek tűnik, hogy kérdez, mondhatni lassan elszokom ezektől az apróságoktól, mint az a kérdés, hogy hogy vagyok, annyira, hogy még azt is megkockáztatom, hogy csak én képzelem az egészet. Végül azért válaszolok, és láss csodát, nem néz rám furán, hanem inkább válaszol a kérdésemre. Mégsem képzelődtem.
- Az jó - állapítom meg nagyon okosan, félmosoly kíséretében, javarészt a lapjaimra bámulva. Nem tudom, mit mondhatnék még. Nincs is baj, hogy én, akinek mindig volt mondanivalóm, nem tudom, mit is mondhatnék, holmi üres frázisokon, mindennapi válaszokon túl. Ebből határozottan látogatás lesz most már Zójánál, addig is itt és most fellapozom a könyvem és legszívesebben elbújnék kicsit a lapjai között, amíg össze nem szedem a gondolataimat. Erre viszont nincs módom, bármennyire is szeretném, hát inkább arra kérdezek rá, mit is tanul, és érdeklődve hallgatom a válaszát.
- Ó, hát akkor sok sikert a vizsgákhoz. Milyen képzésre tervezel jelentkezni? - érdeklődöm, talán bővebben is mesél. Ebben a pillanatban a legkevésbé sem zavar, hogy éppen a könyvtárban ülünk, talán csak annyiban, hogy nem hozhatok egy teát úgy az egész beszélgetés mellé ráadásnak.
- Nincs kedved meginni egy teát? - vetem fel máris, végig se gondolva, hogy tényleg tanulnia kellene, és tanulnom kellene. Legfeljebb felcipelem az egész könyvkupacot a szobámba, mégiscsak ki lehet őket kölcsönözni. Ha meg tanulna, hát folytatom én is, végül is bukni a legkevésbé sem szeretnék, mert jövőre már jó lenne aurorként munkába állni a tanítás mellett.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Nem olyan régen fejezte be az erdőben tett szokásos sétáját, és most enyhén szólva is bosszankodva rótta az iskola folyosóit. Az éjjel ugyanis nem sikerült túl sokat aludnia, hála hajnali látogatójának. Mondjuk az elmúlt pár hónapban volt már fültanuja mindenféle érdekességnek, annak azonban még nem, hogy egy totálisan részeg iskolatársa szerenádot adjon az ablaka alatt. A legszebb persze az volt az egészben, hogy hiába hajolt ki, és küldte el a hős szerelmest, az az alkohol hatása miatt egyáltalán nem fogta fel, hogy nem szívének szerelme áll az ablakban, hanem a rémálmoktól szabdalt arcú fiú, aki kérdő tekintettel nézte, és szörnyülködve hallgatta az ódát.
Igaz, haja nem volt szőke, se akkor mikor kidugta fejét az ablakon, se korábban, de ez az énekest nem igazán érdekelte. Persze próbált jófej lenni, egy ideig hallgatta, aztán szóvá tette lágy baritonján, hogy az ének rossz helyen szól, a srác csak pár órával később immár rekedten tudta abbahagyni ezt a dallamot, Tristam pedig addigra jó pár ősz hajszállal gazdagodott.
Szíve szerint melegebb éghajlatra küldte volna el a kéretlen szerelmest, azonban mégsem tudott erőszakot tenni magán. Helyette inkább lement, útba igazította, és elfogadta a címzés nélküli levelet, és megígérte, hogy igen, a leányzó kezébe juttatja. Igen, annak a lánynak fogja adni, aki szőke, kék szemű, szép... és illik rá az összes létező sztereotípia.
Így tehát, mikor meglátta a kidőlt, kanapén unottan ücsörgő lányt, egyszerűen képtelen volt másra gondolni, csak a tegnapi borzalmas éjjelére. Célzottan indult tehát a kanapé felé, majd állt meg a lány előtt és csípőre tett kézzel intézte hozzá szavait.
- Kérlek máskor, ha lehet a szerelmi ügyeid próbáld okosan intézni, mert hála neked és a barátodnak, szereztetek nekem egy kellemetlen éjszakát. Én nem tudom, hogy min vesztetek össze, vagy hogy mit csináltál vele, hogy kényszert érzett arra, hogy éjjel kettőkor ossza meg a világgal hogy mennyire szeret téged, de ez máskor ha lehet inkább csendben és kettőtök között kerüljön már lejátszásra! Ja és ezt neked küldte! - mondta, majd sietősen a lány kezébe nyomta a fehér, itt ott bor foltos borítékot, melyen se címzés nem volt található se semmi. Arra már nem is akart gondolni, hogy vajon a szerelem mellett még milyen gondolatokat szülhetett az alkoholmámoros éjjel a fiatal fiú agyában...