Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Az első napok mindig a legizgalmasabbak. Legalábbis mások ezt hiszik. Pedig komolyan, csak jól kell forgatni a lapokat és minden nap a vidámparkban érezheti magát az ember. Még vicces dolgokat sem kell ehhez megkóstolni, höhö. Viszont úgy tényleg nem nehéz, ha van kéznél egy ormányos medvéd. Olyan, mint egy rakat három éves kis pólyás egy testbe zárva. De mégis, lehet nem imádni? Szőrös, meg cuki és ha meglátják, ugyan olyan három éves szintre süllyednek le az emberek. Na nem, mintha hősünk nem így tenne. Három éve alkotnak már beszt frend féle kapcsolatot, de mégis sokszor úgy tűnik, hogy az állat vigyáz a már felnőtt számba menő férfiemberre.
De térjünk át a lényegesebb történésekhez, bár mindennek lesz értelme, amiről eddig hadováltam, csak ki kell várni. A lényeg, hogy megérkezett. A kastélyba, a világba, az életbe... kiszabadult az anyja őrző-védő karjai közül, ezzel újabb veszedelemmel sújtva a tudatlan embernépet. És mi az első dolga? Természetesen, kisgyereket játszani az édességboltban; összetaperolni, összenyalogatni mindent, amihez csak ér. Mindezt hű társával, Rudolffal. Szerencsétlen állat megbolondul kissé az új szagoktól meg magától a placctól, de így is kb azt lehetne kiolvasni a tekintetéből, ahogy Jeromosunkra néz, hogy köpd ki azonnal, te elmeháborodott, ki tudja, hogy ki fogdosta össze már előtted!
Szóval így érnek el a kastély ezen részébe is. Jeromos arcán tömény áhítat, száját azt becsukni képtelen, az a csoda, hogy a nyálát nem folyatja bámészkodás közben. A másik csoda, hogy eddig még egy diákra sem szállt rá, mint egy idegesítő szúnyog. Lehet tényleg jó hatással lesz rá a való világ?
Viszont Rudolf a jelek szerint annál inkább szeretne új barátságokat kötni. Őszőkeségünk felé indul, biztos azok a félloknik keltették fel az érdeklődését. Hosszú orrocskáját a lábához nyomja, kissé rágcsálódni is kezd, puszta figyelemfelkeltés céljából, majd nagy, barna, csillogó szemeit a lányra is függeszti.
Már csak egy kérdés van, ami foglalkoztathat mindenkit... Ez alatt mégis merre kóborol Jeromos? Egy nagyon érdekes, talán a középkorból fennmaradt kajafoltot elemez a fal túlsó oldalán. Hisz hősünk csak úgy falja a történelmet!
Nahát, már akkoriban is volt krumplipüré?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Elsőnek ejtsünk szót medvénkről, aki láthatóan nagyon is könnyen a figyelem középpontjába került. Ha Jeromos figyelne, biztosan melegség öntené el a mellkasát, apai büszkeség, mert bizony egészen bizonyosan állítaná, hogy ezt tőle tanulta. De ugye ki tudja már, hogy miképp történt ez valójában az ókori időkben. Mert három év nagyon is hosszú idő ám.
De nem terelem feleslegesen szót, maradjunk csak szépen Rudolfnál. Orrlikai buzgón végzik a dolgokat, minden apró szagforrást azonosít. Egy ilyen jóravaló állat mellett nincs is szükség lejárati dátumra az ételeken. Szőre vonzza az ember tekintetét, olyan puhának és bársonyosnak tűnik és megsúgom, hogy az is. Legszívesebben csak hozzábújnánk és az arcunkat dörgölnénk a puha szőrméhez. Pontosan ez látszott szőkeségünk tekintetében is. Rudolf kíváncsian méregette az idegent, meg-megbökdöste orrocskájával, hogy akkor most ez is valami fura szobor, vagy tényleg tud mozogni, mint a gazdája?
Az utóbbi nyert, állatunk legnagyobb örömére. Buzgón szaglászni kezdte az óvatosan felé nyújtott kezet, hosszú nyelve végig is szántotta hirtelen a vékony ujjakat, hogy az ízét is megtapasztalja.
Eközben főhősünk régészeket meghazudtolva állapította meg, hogy a krumplipüré még e századi, sőt, talán épp ma kerülhetett fel a falra. Eddig nem gondolta, hogy ott is lehet ilyesmit tárolni, de rá kellett jönnie, hogy egészen kitűnő az ötlet. Hisz ki lenne az az idióta, aki onnan akarná lenyalogatni, ugye?
Teljes lelki békével, igazi zen állapotban fordul, mintha csak megérezte volna, hogy egy másodperc múlva hozzá fognak szólni. Bárgyú vigyor költözött Jeromos arcára, ahogy felé fordult, majd ahogy felmérte az óvatlan lány és véreb... illetve vérmedvénk helyzetét, lassan fintorrá alakult, mintha csak egy lassított komédiás filmet néznénk.
- Én nem ten... - Lassú, megfontolt szavak... akartak lenni, de már az utolsó szótag előtt megtörtént a baj. Figyelmetlen leányzónk oly gyönyörűen feszes farmerja -mely biztosan ugyan olyan szépen keretezte domborulatait állóhelyzetben -, leszakadt egy erősebb rántással. Legalábbis egy része. A kék anyag jobb lábszára immár cafatokban lógott Rudolfunk szájából, akit csupán a játékos kíváncsiság vezérelt tettére. Hát lehet rá haragudni? Ha Jeromos nem koncentrálna annyira áldozatunkra, akkor biztos gügyögve dicsérgetné állatát, hogy milyen szépen megtanult vetkőztetni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kezdhetném a történetünket úgy, ahogy a régi mesék is kezdődnek; hol volt, hol nem volt... De az a helyzet, hogy Jeromosunk nagyon is van, nagyon is eleven és nagyon is boldog. Szinte már sírni tudna örömében, hogy ilyen édespofa mindenki. Komolyan, mégis hol fogadnák úgy az embert, hogy mi a kívánsága? Mintha csak a kacsalábon forgó palotába lépett volna be. Nem is érti, hogy eddig miért kellett nélkülöznie az ilyen elbánást.
Hősünk szökdécselve érkezett meg a saját LILA standjához. Hatalmas vigyor terült el az arcán és ujjongásának hangot is adva járta körbe párszor, azzal mit sem törődve, hogy mások mit szólnak az ő kis előadásához. Ujjait végigfuttatta a betűkön. Ingyen is, meg csók is, hát komolyan lesmárolná saját magát is, ha ez lehetséges lenne. De ezt az örömöt természetesen meghagyja a kuncsaftoknak.
Jeromos nem hagyott semmit a véletlenre. Örök hű társát, Rudolfot bizony a szobájában hagyta, hogy kiélvezze ő is a fenemód önzetlen kívánságát. De igazából csak nem akart konkurenciát. Tisztában van ám a saját sármjával, de még az ő szíve is gyakran ellágyul, ha meglátja medvéjét.
Izgatottan lépett be a pultszerűsége mögé és ahogy még a vattacukrot meglátta... hirtelen tűnt el a stand mögött, hogy megölelgesse a lila csodát. Ez nem is lehetne ennél jobb! Vattacukrot tömve a szájában várja az embereket, akik csak az ő szájáért fognak élni és halni, ami még tömör gyönyör lesz a cukor miatt.
Nem bírt magával. Felegyenesedett, majd a pultra könyökölt és ábrándos sóhajokkal várta a bogárkáit. Most komolyan. Hát ki tudna ellenállni egy lila hajú fiúnak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Jeromos mindig kereste az újdonságokat, az izgalmakat, magával rántva a kis településen szerzett barátait, mert az ilyesmi mindig sokkal jobb csoportosan. Viszont tizennyolc év igen hosszú idő, hamar ki lehet meríteni a lehetőségeket, még egy olyan hősnek is, mint Őszőkeségünk. Viszont mióta betette a lábát a kastélyba egy-két héttel ezelőtt, olyan új lehetőségek nyíltak meg előtte, amiket kár lenne veszni hagyni. A napok csak úgy rohannak, Jeromosunk pedig pörög a nap huszonnégy órájában - még szerencse, hogy csak ennyiből áll egy nap. Viszont mostanra ért el arra a szintre, hogy mindez kezd normálissá válni a számára. Nem, nem fog így sem a hétköznapok szürkeségébe süllyedni, épp csak újra előkotorássza az otthon hagyott szórakozási lehetőségeket, mint példának okáért a mugli fantasztikumokat. Nem is érti saját magát, hogy miként nem jelentkeztek az elvonási tünetek az elmúlt napokban, hisz büszkén vallja magának mugli kütyüfüggőnek.
Így hát a táskája mélyéről túrta elő, immár remegő kezekkel az ő kicsikéjét, a muglitükröt, amit telefonnak becéznek. Ahogy ujjai között érezte a hideg felületet, mintha angyalok éneke csendült volna fel, óvatosan szedte ki és emelte a magasba, mint a híres, természetesen mugli meséből ismert jelenetben a majom a kisoroszlánt. A mostani jelenet is legalább ennyire volt nevezhető absztraktnak.
Hősünk izgatottan kapcsolta be a készüléket, majd lassan megfagyott a vér az ereiben és teljes sokk lett úrrá rajta, ahogy meglátta a képernyőt.
No Wi-Fi
Az eridon torony tőle volt hangos abban a percben, ahogy világgá kürtölte bánatát és teljes elkeseredését. Feltépte az ajtót és a telefonját maga előtt tartva rohant keresztül a folyosókon, de függőségének szent tárgya még mindig makacsul tartotta magát az előbbi kijelentéséhez; No signal.
Viszont Jeormos nem adta fel. Ókori sámánokat meghazudtolva mantrázott, miközben kirobbant a szabadba, hátha csak a falak korlátozták le az életmentő jelet. Nem törődött akkor senki és semmi mással, figyelme teljesen lekorlátozódott.
- Hé, te ott! - Legalábbis eddig a pillanatig. Kétségbeesett, mégis reményteli kiáltásával természetesen Naizer tanár urat találta meg és futásnak eredve végül vészesen belemászva kötött ki a másik személyes aurájában. Arca gyászban úszott, ahogy megmarkolta a férfi felsőjét.
- Hol a háló? Hogy éli túl itt mindenki nélküle?! - A világháló bizony kóros szenvedélyt tud előidézni bárkiben. Főleg egy olyan személyben, mint a mi Jeromosunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hősünknek fel sem tűnik a nyilvánvaló; hogy jobban élvezi ezt az egész csókstand mizériát, mint bárki más. Ő, a nagy kegyes, a jófej, aki új módját találta ki az ismerkedésnek, csak épp úgy látszik, hogy ezzel a kolosszális ötlettel megelőzte a saját nemzedékét. Hisz láthatóan mindenki megcsodálja - aminek persze köze sincs ahhoz, hogy a haja is lilán tündököl - csak épp az ismeretlen újdonság távolságtartásra ösztönzi őket. Viszont Jeromos ebből semmit sem vesz észre, ábrándos sóhajokkal és fülig érő, megnyerő mosollyal szemez mindenkivel, akinek csak véletlenül arra téved a tekintete. Részéről a marketing és a kivitelezés is tökéletes - hát mi más lenne sokatmondóbb, mint az élénklila faszerkezet? Talán a kabalaállat jobban vonzaná a népet hozzá és legfőképp a gondosan ápolt ajkaihoz, de félő, hogy Rudolf magára vonná a reflektorfényt. Tisztában van azzal, hogy mennyire hercegszerű ő maga, de kinek ne lágyulna el a szíve egy szőrös behemót láttán?
Hősünk viszont így sem tágít. A zöldségek asztalánál pillant meg egy gyönyörűséges tündért, aki láttán egyből meg is dobban a szíve. Az apró termet, gyermekszerű arc és azok a kifejező szemek! Még ilyen távolságból is teljesen elvarázsolja. Hosszan szemez Zselykével, akit végül hosszas csábítgatás után sikerül odaterelgetnie magához. Ajkaiba harap, ahogy meglátja a gyermeki szépséget. Beszélgetésbe is elegyedik vele és minden szavát áhítattal issza magába. Negyedikes? Ez csak természetes, mi lenne más? Tizenhét éves? Kétség sincsen efelől. Hősünk arcára őszinte csodálat ül ki irányába, talán életében először süllyeszti el magában a hazugságokra való hajlamát. Végül tűzijátékokkal övezve veszi el a neki járó csókot és teljesen megbabonázva engedi útjára a tündérkéjét.
(...)
Hosszasan álmodozik még a bejárati ajtót figyelve, hogy hátha visszajön életének legújabb szerelme. Hősünket viszont nem az angyali csengettyűszóra emlékeztető hang rángatja vissza a valóságában, hanem egy kis koboldhang, aki egyből feledteti vele az iménti rózsaszín vattacukrot, amiben elmerült.
- Hát szia, Charlie vagyok. -Széles vigyor terül el a képén. Még jó, hogy hatalmas betűkkel van felírva a standra az igazi neve. Nem baj Jeromos, valakinél sikerülni fog majd elültetni a tucatnyi név egyikét, amiket listán vezetsz magadnak. Sebestyén arcát fürkészi és a meglepettséget felismerve rajta, előrenyúl, hogy megpatpatolja a fiú vállát. Hősünk magánál megnyerőbb és imádnivalóbb embert nem igazán ismer, nem is érti a kisfőnix reakcióját.
- Kérsz vattacukrot? Csak egy puszi az ára.. ide. Egy ilyen kaszanova biztos tucatnyi csókon túl van már. Megajándékoznál engem is eggyel? - Hangja könnyen kelt bizalmat bárkiben, ezen képességét már tökélyre fejlesztette.
Jeromosunk közben nem feledkezik meg a többi rajongójáról sem, olykor körbepillant a termen, tekintetét elidőzteti egy-egy arcon. Így akad Kamilla gyönyörű szempárjára is, akinek egy szexinek szánt félmosolyt is megejt, hátha magához vonzhatja vele, mint valami mágnes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Csodálatos hónap áll hősünk mögött. Bekerült ide, a nagybetűs világ egy apró csücskébe, tucatnyi hasonszőrű közé - már ami a mágiát illeti -. Lányok, fiúk, egyebek, oka sincsen panaszra. A háza tökéletes színekben ragyog - ha már nem lehet lila, a piros is egészen a szívéhez nőtt - Rudolf is egész otthonosan érzi magát itt vele. Volt egy rövid ideig tartó mélypontja, mikor majdnem elkezdte halottnak vélt telefonját gyászolni, de fél nap alatt túllendült a fájdalmán és szerencsére sikerült feltámasztani poraiból. Gáz lehet belegondolni, hogy a mugli csodamasinája jobban megérdemli a főnixes címert, mint ő maga. De mégis... mindez nem tántorította el Őszőkeségünket. Átlendült a problémákon és a mindennapok színes forgatagába is beleszokott. Van egy biztos pontja, ahova visszatérhet, ami csak az övé, amit mások is értékelnek és örömüket lelik benne; A Stand.
Bizony, immár a Nagyterem része a lila faszerkezet, mely mögé, mint jó és szorgos munkásember beveti magát és várja a kuncsaftjait, hogy mind magának, mind a rajongóinak örömet okozzon. Most sincs ez másképp. Kicsattanó formában, gondosan összekócolt hajjal és keresztrejtvénnyel felszerelkezve állt be, hogy újra jótékonyságba fogjon. Ahogy az idő telt, a nép megszokta a jelenlétét errefelé és már bátrabban közelítik meg hősünket, hogy ajkaiba feledkezve csodálják meg tehetségét. Szíve túlcsordul a büszkeségtől, mit saját maga iránt táplál, ahogy látja az elégedett arcokat távozni. Igen Jeromos, ma is sikerült boldoggá tenned valakit. Még a vállát is megveregeti elismerése jeléül... csak mert az ölelés talán furcsán nézni ki saját magával.
- Helló bogárkám. - Hősünk egyből villantja is a jól ismert mosolyát, amivel csalogatja a hölgyeket és urakat szakadatlanul. Megfogja a kezét, kissé cirógatni kezdi, hogy meglegyen az exkluzív ajándékcsomag, amihez hozzászokott a kastély népe. Már épp lassan, csücsörítve közelítene a lányhoz, mikor egy érdes hang megzavarja. Kipattannak a szemei és még mindig csücsörített ajkakkal fordul a villámcsapásszerű jelenség felé. Viszont ahogy megpillantja delikvensünk arcát... filmszakadás szerű jelenet játszódik le benne. Jeromosunk hamar kiegyenesedik és rendezi arcvonásait, a bogárkája kezét is elengedi, ahogy kéklő szemei megtapadnak a borostás arcon. Szegény lány, mintha ott sem lenne...
- Nem diszkriminálok én senkit se. Bárki jöhet élvezni az általam nyújtott szolgáltatásokat. - Vigyor húzódik az arcára. Hősünk képtelen betelni a látvánnyal. A szőke haj, a kék szem, a sportos alkat, a megnyerő kisugárzás... Merlin szakállára, anyámék sosem mondták, hogy van egy ikertestvérem!!! Izgatottsága átjárja mindenét. El sem hiszi, amit lát, mintha csak tükörbe nézne. Fantasztikus jelenetek játszódnak le lelki szemei előtt, ahol bizony ők ketten a főszereplők. Csodálatos testvéri idill, ahogy Őszőkeségünk elképzeli.
- Te elég bátornak érzed magad? - Vigyora inkább nevezhető huncutnak, mint bármi másnak. Közben szegény lány áll, mint a faszent, a két tökéletes Adonisz között járatva tekintetét, majd miután realizálja, hogy itt ő vált a felesleges harmadikká, csalódottan odébbáll. Hősünk mindebből semmit sem vesz észre, csupán az előtte könyöklő hozzá hasonlóan hercegszerű lényt látja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Hősünk kezdte valami király grafikával rendelkező háborús videojátékban érezni magát. A lány hangja úgy járta körbe a folyosót, mint a legnagyobb főgonosz eltorzított, visszhangzó robajnak tetsző szavai. Szegény Rudolfunk pedig az ártatlan hős, kinek le kell győznie magát a sátánt. Medvénk szemében értetlenség csillogott. Ugyanolyannak látta a lányt, mint gazdáját, csak éppen a szőre volt hosszabb. Nem értette, hogy miért reagál ennyire vehemensen a játékra invitálást követően. Hisz játszani mindenki szeret, nem?
Jeromosunk mentegetőzve emelte maga elé kezeit, mintha ő tehetne az elszenvedett kárról. Pedig, ha tudná Hedda, hogy a java még csak most következik...
De maradjunk még Jeromosnál. Higgadt maradt tőle teljesen szokatlan módon, de ő sajnos tudja előre, hogy mi következhet. Száját többször is kitátja, hogy szavakat formáljon, de végül mindannyiszor képtelen halat játszani, mert a lányból vízesésszerűen ömlenek a szavak. Amivel talán nem is lenne gond, ha más frekvencián művelné. Hisz nézzünk csak szegény medvénkre, hogy milyen hatást kelt benne így.
Ha az ormányos medvék tudnának sírni, esetünkben biztosan zokogva rohanna el ijedtében. De nem, ennél keményebb fából faragták ezeket az állatokat. Lassan távolodni kezd Heddától, a farmercafatokat természetesen magával rángatva. Farkincáját a magasba emeli, mintegy figyelmeztetésként, amiből hősünk egyből képes is érteni.
- Héhéhéhéh, állj, állj, állj, állj, állj. - Mantrázza a felé viharzó szőkeségnek, de szavai nem érnek el hozzá, túlzottan belelovalta magát Őszőkeségünk szidalmazásába. A szavak szegény lelkéig hatolnak, már épp kezdi sajnálni az immár közszeméremsértő ruházatban dühöngő jelenséget. Viszont tekintete medvénkre téved és láthatóan elnyúlik az arca.
- Nyugodj le, akkor meg tudlak menteni! - Próbálja megfogni a lány kezeit, de manővere kudarcba fullad. Tekintete ide-oda cikázik állata és füstfelhő között. Már hallani tetszik a horrorfilmekből ismert krípi hangeffektust, ahogy medvéje feléjük curikkol, farkát a magasba emelve, így tiszta helyet adva a... tüzelésre.
- Fedezékbe! - Túlharsogja Hedda szidalmazását, majd az ütlegelések elől kitérve a padlóra veti magát és odébb gurul. A lánynak ideje sincs hülyének nézni őt, mivel megérezheti a bombázás kellemetlenségét saját magán. De hogy is van ez?
Medvénk hátsó nyílásából előbb szidott szőrének színéhez anyag kezd folyékony mivoltában záporozni a lányra - jobb estben csak a hátára, ha nem fordult meg. Lassan a bűz belengi a folyosó ezen szakaszát és medvénk, mint aki jól végezte a dolgát, szépen előre masírozik, faképnél hagyva a semmirekellő gazdáját. Jeromos csak remélni tudja, hogy Rudolfunk majd meggyászolja ennek végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Talán senki sem gondolná szőke daliánkról, hogy mennyire szereti a puccos eseményeket, bár talán ez az első, mit személyesen is átél. Ezidáig, pontosabban a Bagolykőbe érkezte előtti időkben, az otthoni plazmatévéjük előtt csorgatta a nyálát a tinifilmek azon jelenetein, mikor csodaszép, habos-babos ruhákban, gyönyörű hajkoronákkal, de mégis az argentin szappanoperákat megszégyenítő módon egymás haját tépve, sikongatva rántották egymást az épp véletlenül mellettük lévő medencébe. Hősünk el sem tudta hinni, hogy eme csodálatos főként amerikai hagyománynak itt is ekkora keletje van.
Fenemód izgatottan vetette bele magát a ruhaválasztásba és bármennyire is szeretett volna az előírt szabályokhoz méltó lenni, mégsem tudott ellenállni eme csudaszép lila költeménynek. El sem tudja képzelni, hogy mégis hogyan hagyhatták ezt a művészi öltönyt ezidáig a boltban. Csak rá várt és boldog örökkévalóságban egyesülnek majd a bál alatt - legalábbis ilyen fennkölt gondolatok születtek meg Őszőkeségünk fejében.
Sokat elmélkedett azon is, hogy kivel kéne megjelennie eme emlékezetes napon. Természetesen első gondolata hű társa volt, neve szerint Rudolf, csak épp illő ruházatot nem talált rá. És mégsem jelenhet meg pőrén, csupa szőrösen egy ilyen neves eseményre! Viszont Jeromosunk hamar rátalált a tökéletes, szívének egyik bogárkájára - pontosabban hősünk megfogalmazása szerint. Engedjétek meg nekem, hogy méltóképpen felkonferáljam lila daliánk bálpartnerét. Ő -kit egyelőre nem nevezünk nevén-, a zöldek becses táborát erősíti, jelleme makulátlan, ahogy öltözete is. Igazi művész, annak elvontan csodálatos valójában. Társaságában pihent nyugalom száll az ember lelkére és elméjére, mit az ember újra és újra át akar élni. Hogy ki lehet ő, eme csodálatos személy? Természetesen Wallie... vagyis Allie... illetve Allan. Igen, Allan. Ki épp most lép be Jeromosunk oldalán.
- Halloood, mintha a Milka reklámok rétjein lennénk. Bár... nincs lila tehén. - Egy pillanatra szomorúan biggyeszti le ajkát. Rosszul esik neki az illúzió hirtelen lerombolása, főleg amit saját maga ellen követett el. De hamar ismét az izgatottság járja át tagjait és vigyorogva járatja körbe tekintetét a helyiségen. A standja köddé vált, de nem is bánja annyira. Amit lehetett, már kihozott belőle eddig.
- Az most kajak egy tó? Betojok, itt is lesz vízberántás? - Minek ide alpesi táj, ha a hagyományokat rendesen hozzák? Ez lesz élete legkirályabb bálja evör.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Komolyan, lehetne ennél jobb? A gyönyörű színben pompázó faszerkezet mögött nem csak a kilátás nyújt nyálcsorgató örömöket, de még igen pompás - vagy csak pompásan kinéző társaságra lelt hősünk. Buzog benne az izgatottság, bár hamar realizálnia kell, hogy jelen pillanatban a standja adta lehetőségeket nem lesz képes kihasználni. Ajkai lebiggyednek, szomorúság csillan kéklő szemeiben. Őszőkeségünk tökéletesen ura az ázott kiskutya effektusnak. De nem sokáig alkalmazza eme fegyverét, hisz a vattacukra hamar elvonja a figyelmét. Látványosan nyel egyet, mintha életében nem jutott volna hozzá ilyen mennyei finomsághoz. De most talán mégsem épp erről van szó. Olyan művészinek találja az összképet, olyan reklámba illőnek. Mit is mondhatna... sosem figyelte még saját magát evés közben. És ha a nálánál kissé alacsonyabb sorszámú ikre ennyire menő, akkor milyen lehet ő maga! Merlinre, tuti egyből szerelembe esne magába, ha látná.
Jeromosunk lassan elszakítja a tekintetét delikvensünkről, hogy véletlenül se tegyen meggondolatlan dolgokat, így mindenki előtt. Na meg ha nem is volt meg a filmbe illő drámai rész, mikor felismerve egymást, könnyezve omlanak egymás nyakába, hogy hiányoztál bro, attól még ugyan nem szeretné, ha máris sikongatva, pironkodva hagyná őt faképnél. Önuralom, Jeromos. Önuralom. Csak bár ismerné a szó jelentését...
Mint tökéletes üzletember és menedzser, nem feledkezik meg a rajongóiról sem. Ragyogó, fogvillantó mosolyát végigjáratja a termen és persze el is időzteti egy-két arcon, ami után pironkodást is hagy maga után - vagy épp némi undort, de hősünk ilyesmit úgy sem ismer fel. Ugyan, ki ne szeretné őt? Olyan nincs.
- Miért, nem látod a bogár... - Torkán akad a szó, ahogy körbenéz és iménti partnerének már csak hűlt helyét találja. Félistenünk elvonta a figyelmét a kuncsaftjáról, csúnya hiba. De daliánk nem adja fel, majdnem átesik a lila tákolmányon is, hogy megpillantsa imént még akcióra kész leányzót.
- Hé, bogárkám! Ígérem kárpótollak, csak ne hagyj el! - Jeromos nem zavartatja magát. Az épp az ajtó felé igyekvő lányka után kiált, nem kis figyelmet vonva ezzel magára és ezzel lánykánk arcát is sikerül paradicsomvörössé varázsolni. Ezzel szemben hősünk angyali mosollyal integet utána, majd egy ábrándos sóhaj kíséretében fordul vissza Jeromos kettő felé.
- Szóval... nem láttad a bogárkámat? Elég jó a felhozatal. De most komolyan. Ebben a suliban láttál már csúnya lányt? Esküszöm itt nem csak azt nézik, hogy varázsló vagy-e, vagy sem. De igazuk is van. Ha mi így nézünk ki, azért tartani kell a szintet. - Kaján vigyor kúszik az arcára és szemöldökei is meg-megemelkednek, amolyan you know what I mean jelzéssel. Hisz honnan ne értené? A kastély két legjobb csávója, a két adonisz félisten itt áll egy helyen, nem csoda, ha vágyakozó sóhajok halma árasztja el őket. Mert így van, ő hallja ám... mélyen, a lelke mélyén.
- Amúgy Charlie vagyok. - Kezét is nyújtja a másik felé. Reméli, hogy vele ellentétben delikvensünk a teljes nevét fogja mondani. Járási... akárki. Akkor végre jöhet a boldog egymásra borulás és egy csodálatos, új jövő kezdete.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Még el sem kezdődött igazán a bál, Őszőkeségünk már most olyan, mint egy kisgyerek, ki épp most csöppent a mézeskalácsházikóba és a vasorrú bába még sehol sincs. Vigyorogva issza a látványt, megcsodál mindent és mindenkit, közben dagadó mellkassal igazgatja magán az öltönyét. Nem csak azért, mert iszonyat királyul néz ki benne -pedig így van-, de büszke a partnerére is. Csodálatos a feketebárányokra emlékeztető bongyori haja, amihez őszintén szólva bizseregnek az ujjai, hogy jól összekócolja, mint ahogy a klisés nagymamák szokták. De hatalmas önuralomról tesz hősünk tanúbizonyságot. Nemhogy nem esik neki Wallienak és kezd dorombolva hozzádörgölőzni, de még a termet sem kezdi körberohangálni és nem fogdos meg semmit -egyelőre-.
Hősünk maga a megtestesült nyugalom, legalábbis kívülről. Szolidan társalog, ahogy az elő van írva a bálozók nagykönyvében. És bizony, ebbe még pont belefér a felszabadult nevetése, mi betöltené tán az egész helyiséget is, ha nem tompítaná el a zene.
- Igazad van. Legközelebb tőgyeket is kötök magamra és akkor lesz milkacsokink is. - Természetesen vigyora letörölhetetlen és roppantul élvezi saját elképzeléseit, bármennyire is undorítónak hathat bizonyos nézőpontból. De ő már csak Jeromos. Ez az, amit nyújtani tud.
Partnere arcára téved a tekintete, majd onnan egyenesen a parkettre. Hmm, érdekes, tényleg nem aprózták el a dekorációt. Bár... akkor lehettek volna már maximalisták. Hol a eső? Nem úgy a legromantikusabb? A filmekben mindig olyan önfeledten nevetnek és csókolóznak az átázott, tapadós ruháikban, a fejükre tapadt tincsek és folyó smink közepette.
- Biztos szteppelni kell majd és közben együtt énekeljük a Singing in the rain-t. Láttam egy mashupot Rihanna Umbrella című dalával. Előadnám veled. Bár... tovább is vinném a történetet. - Pimasz vigyorra húzódik a szája. Most talán mindenki azt hiszi, hogy milyen egy piszkos fantáziával van megáldva hősünk. Persze, az kimondatlanul is ér, de sokak csalódottságára most nem épp erről van szó. Hát mekkora menő lenne már a végén vízi ugróiskolázni?!
- Kaja! Együnk az eksön előtt, na? - Legszívesebben végigtaperolna mindent és mindent egyszerre tömne a szájába, hogy az ízek is rendesen összeérjenek. De ő bizony kulturált fiatalember. Egyszerre maximum kétfélét tol majd a szájába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Sosem gondolta volna, hogy már az első pár napja ennyire eseménydús lesz! Ez a hely maga a paradicsom. de komolyan. Gyönyörű emberek mindenfelé, annyi kaja, amennyit képtelenség felfalni és még a lehetőségek tárháza végtelen. Talán hősünk jobban bevetette volna magát a szőkeséggel szemben is, ha Rudolf nem vonta volna magára a rivaldafényt. De hát ilyenek az egészséges férfiak, versengenek. Ki tud többet enni, ki szedi fel a jobb nőt... és azért el kell, hogy ismerjük, medvénknek kitűnő ízlése van - ezt bizony Jeromostól tanulta el.
A kialakult helyzet komikumát annyira tudná értékelni, de látva az immár hajléktalannak kinéző tüneményt, valahogy nincs szíve önfeledtül nevetni a helyzeten. Bár... hősünk azt sem képes megérteni, hogy miért füstölög ennyire a másik, hogy majd' fel robban. Elképzelhető, hogyha nem medvénk nyitott volna tüzet, akkor a szőke ördög mindkettejüket kicsinálta volna. Bár ennél szebb halált kívánna magának bárki is?
Viszont gurulás közben elmélázik kissé, hogy mennyire menő lenne egy mugli film főhőse lenni. Csak lerántaná magával Szőkeciklont és együtt hemperegnének el az atomcsapás elől. Ha Őszőkeségünk nem féltené annyira férfiasságát, vagy bármely egyéb testrészét, akkor bizony tetszelgett volna ebben a menő szerepben. Így viszont... csak a saját bőrét volt képes menteni. Talán nem épp ezzel fog indítani az unokáiknál, ha a megismerkedésükről érdeklődnek.
Kicsit odébb, a falnak veti hátát és elnyúlt arccal figyeli az áldozatot. Talán sosem érzett lelkifurka kezd növekedni a mellkasában, ahogy figyeli a lány drámai pillanatát, ami csak az övé. Tökéletes előadásmód, de mégis mily szörnyen bűzös köntösben. Ahogy medvénk eliszkol a szőkeség halálos karrmai elől, Jeromosunk feltápászkodik és fehér zászló híján a kezeit emeli a magasba, úgy közeledik lassan felé, hogy a kezét nyújtva felsegítse... csak reméli, hogy nem ez lesz életének utolsó megmozdulása.
- Csak új neki a környezet. Sajnálom, tényleg. De tudod miért jobb az ormányos medve a borzoknál? Mert ha támad, a második fürdő után teljesen elmegy a szag. Mert most... hát nincs rózsaillat. De te így is szép vagy. - Hősünk, hogy javítson helyzetét, megereszt egy szélesebb, barátságosnak szént mosolyt, ami tán kissé bárgyúra is sikerül. De ha nem nyomják az arcát cserébe a bűz forrásába, akkor már megérte.
- Odaadom a pólóm. Csak az lett... trutyis, így vissza tudsz menni. A gatyám is odaadnám, de nem akarok én megrontani senkit visszafelé. - Szabad kezét a tarkójához emeli és kicsit meg is dörzsöli. Mit tehetne? Felajánlhatná kárpótlásul a fele királyságát, de... dehogy tenné. Neki kell az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mint kisgyerek a cukorkaboltban. Legszívesebben mindenhez odamenne, megfogdosna, de partnere miatt képes visszafogni elemi ösztöneit hősünknek. Wallie barátunk képzeletbeli pórázon tartja őt, így csak mellette lépdel és vele beszélget, igazán fejlődőképesnek mutatkozik ezáltal Jeromosunk. Rudolf is biztosan büszke lenne rá, ha látná.
- Szomorúvá teszel. Kénytelen leszek akkor valahogy belógni hozzátok és a klubhelyiség közepén szerenádba fogni. - Lebiggyesztett ajkak, majd telifogsoros vigyorral ajándékozza meg partnerét, miközben megindul az asztalok felé. Le sem veszi tekintetét a finomságokkal megpakolt lebegő frizbikről. A nyál összefut a szájában és ismét hatalmas erőfeszítések árán, de megállja, hogy rávesse magát a mennyországba illő területre. Rendes úriember módjára, egyesével átpakolva a süteményeket, emel egy nagyobb hegységet a tányérjára.
- Tudod, otthon sosem ehettem ilyesmit, sőt. Sokszor a szomszéd adott kaját, mert semmi sem volt. Ilyenkor ki kell élvezni minden falatot. - Persze, hősünk pontosan úgy néz ki, mint aki éheztetve volt. Mégis... az arckifejezése és a szavainak súlya is... mégis miért hazudna? Biztosan igazat mondd. Szegény gyerek, igen.
Ennek tükrében Jeromos egymás után tömi a szájába az édességeket, közben Kamillát hallgatja a színpadon. Felderül az arca, végre kezdődik azért, amiért ténylegesen itt vannak. Hamar letuszkolja a torkán az utolsó falatokat, megtörli az arcát, majd elővéve flörtölő mosolyát a tarsolyából, a kezét nyújtja Coltonnak.
- Mehetünk, bogárkám? - Ha elfogadja a kezét, szépen beállnak a sorban, majd úgy megpörgeti partnerét, mint senki más ebben a teremben. Talán nem lehet megmondani elsőre -másodjára még annyira se- , de Őszőkeségünk igen jó táncos. Hát valamivel el kell csábítani a népet, ha épp természetes sármját épp beárnyékolja a felhős takonyidő.