Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Akkor ez ő. AKKOR EZ Ő! Igeeeeeeeeen! Magában örömujjongásba kezd, hogy végre valahára idáig is eljutottak, megtalálta, de mindebből külső szemlélőként semmi sem látszik. Pusztán annyi, hogy ismét bólint egyet, hogy felfogta. Nem engedi el mindaddig, amíg ki nem szedi belőle a létező összes információt Zsigmondról. És persze önnön személyéről.
Az értetlen arckifejezést megérti. Elsőre. De mikor közlik, hogy ő itt csak humorizál, hát elindul benne felfelé a pumpa. Na persze, majd pont egy ilyen zakkant családot választ, a nagy Ombozi névre áhítozik, mi? Azért odáig még nem fajultak a dolgok. Azonban az apjáról tett megjegyzésre kínosan felröhög. Nem olyan fajta. Köszi Noel, jobban tudom. Hagyja, hogy lefejtsék ujjait a vállakról, így legalább alkalma nyílik keresztbe fonni őket. Nos, igen, a java még csak most jön.
- Noel, egyszerűen nem hiszlek el! Lehet, hogy még sosem találkoztam Zsigmonddal, de ő az apám. Belőle vagyok - erősen utal arra, hogy igen, valóban és konkrétan belőle van. Nem óhajtja durvábban megfogalmazni a mondandóját, pedig meg tudná. - Egyébként egy körbevezetést lehet, hogy igénybe vennék - gyorsan kitér egy mellékvágányra, de pusztán a pillanat törtrészéig, mert nem érnek rá hülyéskedni. Neki most találkoznia kell életében először a felelőtlen, suhanc, betyár apjával. Azzal a mocskos, lelépős fajtával, aki után az anyja hozzáment ahhoz a férfihoz, akiről eddig azt hitte, hogy az... Ó istenem, le sem írom többször, mert már én tépem tőle a hajam, nem csak Rebeka. És ekkor végre megkapja az ötvenmillió dolláros választ. Hol is van Zsiga? És itt pattan el az első húr, ami az idegeit kordában tartotta.
- Elment - jelenti ki, de szemében megcsillan valami furcsa. Valami nagyon ijesztő. - Elment? - ingerülten szorítja a falhoz kuzinját, nem törődve azzal, hogy ki láthatja meg őket. Dühkezelési terápia, ennyit rólad. Ha ez nem volna elég, két oldalt erősen megragadja Noelt és szorítja annak felkarjait, miközben szemei villámokat szórnak. - Hogy érted azt, hogy elment? - itt már üvölt. Igen, kísérteties látvány, felesleges tagadni. Ismét megrázza a szerencsétlen rokont, mintha ezzel bármire is mehetne, majd elereszti és beletúr hajába, miközben fújtat egyet. Elkezd fel s alá járkálni, hogy némiképp csillapodjon. Hogy is kell ezt? Mély levegő és kifúj, jól van.
- Anyám nem szólt neki a terhességéről, ezért nem tudtok ti se rólam, de nem ez a lényeg, hol az apám?! - immáron nem kiabál, csak emelkedett hangon fordul ismét a másik rellonos felé. Látható, hogy íriszeiben az igazság csillog, nem hazudik. Ha ezek után is kételkedne bárki, érezze magát halottnak. Nagyon halottnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Nincs abban semmi, ha egy anya aggódik.
Jegyzem meg neki vigyorogva. Elvégre kiskorúak vagyunk, természetes, hogy az anyák aggódnak miattunk. Furcsa is lenne, ha nem így lenne. Az is természetes, hogy mi, mint jó gyerekek, igyekszünk tartani a kapcsolatot velük. Nem értem, hogy a legtöbben miért jönnek ettől zavarba.
- Az én anyum kétnaponta ír nekem, és ha elfelejtek válaszolni, akkor egy ideig naponta, mert minden levelet követő napon megkapom a levelet, amiben tájékoztat, hogy küldött egy levelet, amire válaszolnom kell. Az iskolatársaim azt hiszik, hogy menő vagyok, mert mindennap kapok levelet, szóval ne áruld el a titkom.
Kacsintok rá vigyorogva. Bizony, az én anyám ilyen. Szereti a drámát, és szereti, ha ő az, aki szenvedhet kicsit. Nem is bánom, amíg nem esik túlzásba. Mert, hogy tud olyat is, nem is kis mennyiségben.
- Vannak pletykások, veszekedősek, olyanok, akik részegen el akarnak venni feleségül, olyanok, akik fenyegetnek, olyanok, akik beszólnak és kritizálnak és olyanok, akikben mindez egyesül. Azok a legrosszabbak. Sose tudod, hogy mit kaphatsz tőlük. A fecsegő dámák folyosóján van egy nőszemély, aki olyan rosszindulatúan szidja a családod és téged is, hogy kedved lenne felgyújtani.
Érzem, ahogy a szám önkéntelen fintorba úszik. Amióta itt vagyok, csak savazni tud az a banya, és szívesen ellátnám a baját.
- Nem éri meg, mert csak rikácsol, a tanárok meg védőbűbájjal látták el, hogy ne lehessen kinyírni.
Pedig én is annyira, de annyira szeretném megragadni a vászontorkát, és addig fojtogatni, amíg csak bírja. De sajnos, az ilyen örömök itt nem lehetségesek. Pedig imádnám.
- Igen. Bárhol felbukkanhatnak, ahol van keret. Vannak helyek, ahol persze pont emiatt nincsenek. Ilyen a pszichológusi rendelő, a mosdók. Azért nem biztos, hogy miközben ülsz a wc-n, egyikükkel, vagy akár az egész hordával beszélgetni akarsz. Muglik közül jöttél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

 Tény, hogy nem mindig sikerültek a szökési tervei, mint ahogyan a fejében lezajlottak, de lelkesedését és tettvágyát a másik leányzó kételyei sem tudták letörni. Egyrészt mert részint nyugodtabb a környezet, mint a folyosón, hála a némileg hangszigetelt festménynek, másrészt nem is olyan ijesztő ezzel a miniszterrel beszélni. Kedélyes öregember, ha minden kép ilyen, nem is kell aggódniuk, nem igaz?
 - Ha ezen a folyosón maradunk, tuti nem hall meg minket senki. Itt még a saját gondolatait sem hallja az ember - szögezte le az ellenvetésre. - És amúgy is, nem lenne izgalmas képről képre járni? Mondd, hány diák csinált már ilyet.
 Széles mosoly jelent meg az arcán a gondolatra, majd egy kissé kedvtelen fintorba torzult, mikor visszautasítást kapott a bolond festménye felé tett célzására. Válaszolt is volna rá, de a vén miniszter már kézbe is vette a dolgokat. Éppen búcsúzni akart tőle, meg megköszönni a segítséget, de torkán akadt a szó... na meg az aznapi reggelije is. Nem igen használt még zsupszkulcsot, csak egy-két alkalommal, de pont ilyen szédítő volt.
 Beletelt egy-két percbe, mire rendesen magához tért, és fel tudta mérni, milyen alak is ez a bizonyos előd. Iszákos. Ezt azonnal leszűrte. Nem is nagyon szerette a fajtáját, volt már dolga ilyenekkel, és egyik sem tartozott a legszívderítőbb emlékei közé
 - Na persze, még több bor, mi? Ha egy korttyal is többet iszik, az életben nem szedünk ki tőle semmilyen infót - fordult bajtársához. Nem nagyon foglalkozott azzal, hogy meghallhatja, hisz a lakónak már valószínűleg rég bedugult a füle a sok Júliáról szőtt gondolataival.
 - Ez legyen inkább a tiéd - fonta karba a kezét, és tüntetőleg inkább felmérte a férfi köré festett környezetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

öltözet

Beszélgetés bontakozik ki közöttük, és ezen most már Manó is épp annyira igyekszik dolgozni, mint túravezetője. Vagyis majd mindjárt igyekszik, de most még újraindítja elakadt lélegzetét, amit az a meglepetés okozott, hogy Ágoston a füléhez hajolt. Nahát, mégsem olyan hivatalos! - valamiért rögtön ez jut eszébe. Ahogy gyorsan próbálja végigvenni, mit jelenthet pontosan az ajánlat, végül elpuskázza a lehetőséget, hogy még időben válaszolhasson, mint aki benne van bármilyen mókában. Túl sokat gondolkodott.
- Oké, köszi, jó ötlet - válaszolja vereségtudattal, de kívülről csak mosolya látszik. Úgy érzi, valamit elszalasztott, ami sosem jön vissza.
- Amúgy melyik részében élsz a városnak? - folytatja vörös fejjel, visszakanyarodva oda, hogy a fiú szintén Budapestről érkezett. Valószínűleg rajta kívül még rengeteg bagolyköves, hiszen úgy tudja Manó, más középfokú köziskola nincs Magyarországon, biztosan rengetegen járnak ide a fővárosból. Sőt, Magyarország minden tájáról! Színes kavalkád lehet itt.
És az újonc még nem is tudja, a diákoknak milyen nagy hányada külföldi, vagy legalább félig külföldi származású!
Ágoston mellett sétál, aki - akármilyen hülyét is csinált magából az imént Manó - fennakadás nélkül meséli, mi található a kastély ezen részlegén. Az új fiú már a harmadik mondattól kezdve tudja, semmi konkrétum nem fog megmaradni a fejében a szöveggé konvertált térkép hallatán, de azért benyomásokat így is szerez, úgyhogy nem haszontalan a mese. Felfoghatatlan számára, hogyhogy nem tudják, mennyi alagút húzódik a föld alatt. Vajon mennyire veszélyes ez? Mekkora lehet, vagy miért nem tartják számon? Manó nem járt még varázsépületben. Ugyan tisztában van vele, hogy technikailag lehetséges, jelenleg eszébe sem jut, hogy talán az játszik közre, hogy a Bagolykő folyosói néha elvándorolnak, illetve varázslat segítségével könnyen lehet egy vécé méretű helyiségbe báltermet passzírozni. Jobban megfogják a történetek, amelyek egy-egy teremhez vagy folyosórészhez kapcsolódnak. Így már egyszerűbb megjegyezni őket.
Kicsit úgy érzi, egy sárgaházzal kevert vidámparkba került a történetek alapján, de tetszik neki ez az őrület. Némileg enyhít a tragikus tényen, hogy a nap jelentős részében egy alaktalan fekete talárban kell majd feszítenie - feltéve, hogy ide fog járni.
Szimpatikus neki ez a prefektus. A kastélylátogatás alatt mintha maga is feloldódott volna, viccelődött Manóval, most pedig csak állnak és beszélgetnek. A srácot nem zavarja, annyi mindent elmesélt már Ágoston, hogy úgy érzi, az összes fontosat tudja már az iskolaépületről. Vagyis még egy dolog érdekelné Manót, ami pont összevág az idősebbik következő kérdésével. Vállal a falnak dől ő is, szabad karjával átkarolja saját magát.
- Szeretek fotózni - említi hobbiként. Hogy ruhabolond is emellett, arról egyelőre inkább hallgat. - És... azt akartam kérdezni, van-e itt szervezett kviddics? A pályát láttam nem messze a vártól. A régi sulimban játszottam, és itt is szívesen folytatnám.
- Tetszik - mondja megint inkább udvariasságból, mint szívből jövő őszinteséggel a kérdésre, milyennek találja az iskolát. Még nem tudja. Vegyesek az érzései. - Egy magániskolából jövök. Gazdag üzletemberek járatják oda a gyerekeiket, akikből szintén gazdag üzletembereket szeretnének faragni. Nem nekem való. Örülök, hogy eljöhettem.
Az iskola ennél még speciálisabb, hiszen nem járnak oda muglik, mágiát is oktatnak. De olyan alacsony szinten, és ez az egész Manónak annyira természetes, hogy el is felejti említeni, pedig hallgatóságának érdekes lehet.
- Mondd, hogy itt nincs matek és közgazdaságtan, meg egyéb ilyen tantárgyak! - szenvedő arccal könyörög a szőkeség. Hallotta, hogy a varázslást részekre bontják itt: van bűbájtan és átváltoztatástan külön például, de tüzetesebben nem nézte át a tantárgylistát. Még függhet attól is, hányadik évfolyamba osztják majd be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Szombat Anna meg a Mesélő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kastély minden zugáról vázoltam felé egy némileg rögtönzött - mert hát mégse mondhatja el az ember ugyanazt a szöveget minden újoncnak - és javarészt erősen csak tájékoztató jellegű tudnivalókat. Mindezt végig abban a hitben ténykedve, hogy tetszik neki az iskolánk, és ha még nem lenne teljesen bizonyos abban, hogy a következő tanévtől becsatlakozzon hozzánk, hát most már a kíváncsiságtól epekedve várhassa a szeptembert!
- Budai zöldövezet, de erről ne a leggazdagabb negyedre asszociálj. Majd megadhatom esetleg a címem, szívesen fogadnék tőled baglyot, ha bármi kérdésed lenne a nyár folyamán még, vagy csak beszélgetni szeretnél valamiről. Mivel főleg otthon leszek, hamar tudok majd válaszolni, de én mugli származású vagyok, úgyhogy internetünk is van - némileg büszkén mentem bele a legvégén a varázstalan környezetben való felnövés előnyeibe, mert így aztán tényleg mindenből jut. A közösségi portálokból annyi hátrányom származik, hogy az ismerőseim száma kevesebb, a virtuális világra pedig nem tudok annyi időt szánni, de van minden hülyeségem, ami egy átlagos tininek is.
Emeletről emeletre gyalogoltunk az intézmény falai között, meg is jegyeztem neki, hogy a hőségben kifejezetten jól tudnak jönni a hűvös kövek, télen pedig így sem fagyunk halálra. Ha pedig ledönti valami vírus a lábáról, akkor kiváló javasasszonyainknak hála hamar felépülhetsz; de kezdtem végleg felhagyni második otthonom fényezésével, s a megmutatható helyiségek száma is rohamosan csökkent. Elérkeztünk az igazgatói iroda szomszédságába, ahol jobbnak láttam egy pihenőt tartani. Úgyse tudja, hogy merre tartottunk éppen, olyan kár lenne rögtön elválni. Persze a végtelenségig nem húzhattam az időt. Hatásosnak kellett lennem.
- Persze, tombol nálunk a kviddicsőrület. Jelentkezhetsz majd a saját házad csapatába, én már voltam tag, aztán a tanulmányaim és egyéb okok miatt jobbnak láttam abbahagyni, de tényleg csak ajánlani tudom! Milyen poszton voltál?
Látszott, hogy egy kissé felcsillant a szemem a kviddics megemlítése hallatán. Nem néztem volna ki belőle egyébként, hogy sportol, mert hát nem annyira izompacsirta a gyerek. (megjegyzem én sem vagyok az)
- Nézd, ilyen emberek itt is akadnak, de talán mi sokkal változatosabbak vagyunk. Kár, hogy nem előbb jöttél... de azért az utólag befutóknak is örülünk ám! A felvehető tantárgyakról kapsz majd egy listát, a számmisztikát ezek szerint kerülnöd kell majd, de nem, amúgy nincsenek olyanok - bevallom, a legutolsó mondatom egy kissé kínosra sikeredett, ami után nem tudtam mást csinálni, mint kínosan visszamosolyogni rá.
Jó annak, akinek mugli bátyjai révén tökéletes fogalma van ezen tantárgyak jelentéséről, de tök izgalmasan hangzik a meséje. Gazdag szülők gyerekei, akik üzletembereket faragnak a saját fiaikból. És ő innen jött.
Valamiért még egyszer végigfutottam rajta. Különleges fiúnak találtam, akit akaratlanul is megkedveltem. Elhatároztam, hogy emlékezni fogok rá, és ha a jövő tanévig nem ír levelet, majd felkeresem valamikor. Még alig tudtam róla valamit, de jól kijöttünk egymással. Talán nem vagyok hozzászokva az idősebb navinés-jelölt érkezőkhöz, csak a kiselsősökhöz. Vagy csak a véletlen műve?
- Nos, khm. Elérkeztünk az igazgatóihoz. Itt lesz dolgod, ugye? Ne félj tőle, biztos minden rendben fog menni, de nekem ehhez semmi közöm. A körbevezetésem itt azt hiszem véget ért, nagyon örülök a beszélgetésnek. Remélem hasznosnak találtad, sikeres visszautat, és remélem még összefutunk egyszer. - torkom megköszörülése után nekiálltam búcsúzkodni, szomorúan, mégis elégedetten. Az iskola javát már ismeri, a többit neki kell majd felfedeznie, vagy megvár engem és megkér a folytatásra. Eszembe jutott, hogy talán a bemutatkozás óta már el is felejtette a nevem, úgyhogy egy hatásos elköszönés mellett döntöttem.
- Fandler Ágoston voltam. A mielőbbi viszontlátásra, Manó! - egy biztató mosoly után kezet nyújtottam, majd néhány lépést hátrálva eltűntem egy kanyarban. Még visszapillantottam rá, hogy lássam minden rendben megy-e, aztán egy utolsó fejbiccentés után a körletem felé eredtem. Prefektusi teendők pipa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

öltözet

Mindent megbeszéltek, amit egy ilyen túrán csak meg lehetett. Már rengeteg folyosót bejártak és még több lépcsőt másztak meg, mire megpihentek egy falnál. Az iskolai témákon kívül a magánéletükről is váltottak pár szót, sőt levelezési, valamint e-mailcímet is cseréltek, hogy később tarthassák a kapcsolatot. Egészen máshogy viszonyult hozzá ez a fiú, mint azok, akiket otthon, az iskolájában ismert meg. Az első ismerőse lett, akit akár barátként is el tudott volna képzelni, hiszen nem a pénzén, saját magán vagy a marhuláson járt az esze, kellemes csevejt lehetett vele folytatni. Ahogy sétáltak, egyre feloldódtak. Kiderült, hogy közös érdeklődési körük is akad: mindketten kviddicseznek. Vagy legalábbis Ágoston valaha hajtó volt. Ezért az információért cserébe Manó elárulta, hogy fogóként játszott eddig, de azt is hozzátette, hogy nem tudja, mennyire jó, mert náluk az iskolában nemigen vették komolyan ezt a sportot, így kevés alkalma adódott igazi megmérettetésre.
Végül egy rövid szünet állt be a beszélgetésben, és Ágoston kijelentette, hogy végére értek a körbevezetésnek. Az igazgatói iroda előtt elbúcsúztak egymástól. A prefektus próbálta megnyugtatni Manót, és ez egy kicsit sikerült is. Ha ő nem jegyezte meg, hogy az öltözete hagy némi kívánnivalót maga után, nagy baj nem lehet.
- Viszontlátásra! - visszhangozta a fehér hajú, bármilyen furcsa volt az adott helyzetben ez a köszönési forma. Nézte Ágostont, amíg az el nem tűnt egy kanyarban, azután a magára hagyott srác az igazgató ajtaja felé fordult. Ácsorgott ott néhány pillanatig, majd felemelte a kezét, és kopogtatott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Az egyetlen dolog, amit mostanában nagyon biztosan tud, hogy nem elégedett az életével. De még mennyire, hogy nem, semmivel. Furcsán érzi magát az iskolában, a testvéreivel, a kapcsolatában, a saját bőrében. Úgy érzi nem tart sehova, holott mindig is elérte, amit akart. De amikor nem tudja, mit akar, akkor kezdődnek a problémák.
Szóval mostanában próbálja elterelni a figyelmét, valami mást csinálni, tulajdonképpen nem válogatós pótcselekvések terén. Most éppen azt az időszakot próbálja újraélni, amelyiket a legjobban szerette életében. Amikor idekerült, gondtalanul, új lappal indult, kötöttségek és plusz felelősség nélkül. És minden olyan habkönnyű volt.
Szóval úgy döntött, előveszi a tiniőrültségeit. Túlságosan felnőtt, ez is ijesztő számára, márpedig ő soha nem is akart. Ideje ismét Csingilinggé változnia, a kis tündérré, aki mókát és szórakozást hoz mások életébe. De azért ügyel arra, hogy a saját hírnevén semmi csorba ne essen. A nagyon rég nem használt, vállig érő, csillogó fekete parókáját veszi fel. Erős sminkkel változtatja el arcát, hogy ne legyen olyan könnyen felismerhető. Na jó, aki jól ismeri és sokat látta, azt nem tudja úgysem átverni, még a bolyhos, kapucnis pulcsijában sem.
Némileg szürreális látványt nyújt, ahogy a Harsogó portrék folyosójának témájává válik. Ha a kinézete nem lenne elég, éppen egy rózsaszín kecskét próbálna húzni maga után. A csillámmal alaposan teleszórt állatnak azonban más tervei vannak, Sára pedig a kecses mozdulatok helyett inkább nekirugaszkodik, testsúlyát is próbálja bevetni, hogy úgy ráncigálja szegény kecskét.
- Gyere... gyere már! - kéri tőle egyre kétségbeesettebben, újra és újra, lassan pedig düh bukkan fel hangjában. Kilátástalan helyzetében még cicceg is az állatnak, hátha úgy kevésbé akarja makacsul lerágni az egyik függönyt. Még hasznos tulajdonsága is lesz ez az állatnak, ha végre eljuttatja a helyére, Lasch irodájába. Biztos benne, hogy a drága tanár úr imádni fogja új kedvencét. Főleg, ha ilyen falánk és a dolgozatok közelébe engedi. Javítás megoldva!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Muszáj elmenekülnie az elől a rémálom elől, amit Mihaelnek és gyereknevelésnek neveznek egyetlen mondaton belül. Egyszerűen a szituáció, amibe Barbi kényszerítette őket, szürreális és nonszensz. A legrosszabb pedig, hogy azt is ellenőrzi a varázslat a "babán" (még mindig viszolyogva gondol arra a valamire, ami csak úgy tesz, mintha egy baba lenne), hogy megfelelően sok időt tölt együtt vele a két szülő. Így a délelőttöt azzal töltötte, hogy az unokatestvére társaságában ült egy szobában, miközben legfeljebb félszavakkal kommunikáltak. Arról természetesen szó sem lehetett, hogy puszta kézzel pelenkázzon, megoldotta varázslattal a pelenkatisztítást, ami valljuk be, jóval kényelmesebb és praktikusabb kezelése a helyzetnek, mint az, hogy nekiállnak szerencsétlenkedni. Lévén, mindketten meglehetősen tapasztalatlanok ezen a területen.
Hogy Barbi reményei beigazolódtak-e? Megismerte jobban egymást a két fiú? Ennél is jobban, mint eddig ismerték? Nem. Kibékültek-e? Majd talán a korai negyvenes éveikben, családdal és egy majdnem fél emberöltővel a hátuk mögött, talán, képesek lesznek leülni egy asztalhoz kávézni vagy teázni anélkül, hogy Mihael nekiessen. Ismétlem: talán.
Mindezt egybevetve nem meglepő, hogy igen fáradtan fordul rá a harsogó portrék folyosójára, amikor is szembetalálkozik egy tucat parókával kidíszített, felöltöztetett lovagi páncéllal és egy félmeztelen Keith-szel, aki a falra mázolja legújabb mesterművét egy makacs, rózsaszín kecskét vonszoló feltűnően kimázolt, ciccegő lánnyal. Majdnem. Egy pillanatra lehunyja a szemét.
Valószínűleg nagyon fáradt, de hallucinációk még sosem kísérték ezt az állapotot. Az orrnyergére fog a mutató és hüvelykujjával, megmasszírozza, sóhajt egyet. Aztán kinyitja a szemét, de a látvány nem változik. Ilyen nincs, illetve, végül is, arra már rájött, hogy ez az iskola pár fokkal kevésbé visszafogott vagy diszkrét, mint a Beauxbatons volt. Elindul az abszurd duó felé.
- Kérlek, mondd, hogy csak véletlen találtad.
Ez az első reakció, ami úgy eszébe jut, de ez még mindig egy jobb verzió, minthogy a lány ezt a kecskét ellopta valahonnan, aztán fogta és varázslattal kifestette rózsaszínre, hogy aztán elvigye valahová. Egyébiránt egyelőre a meglepettségtől inkább olyan kissé színtelen a hangja, mintsemhogy agresszív, számonkérő vagy más módon éles legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Pedig jó kis terve volt. Kihasználja a pangós időszakot, amikor mindenki órán van, elvezeti a kecskét, beviszi, hagy még pár meglepetést Lasch irodájában. Megcsodálja művét, megveregeti a saját vállát, elégedetten vigyorog egész nap. Már a gondolattól is fel van villanyozva. Annyira akarja ezt az elégedett, mámorító érzést, hogy már szinte fáj neki, szóval még nagyobb beleéléssel rángatja a pórázt, ami mellesleg eredetileg kutyáknak készült. Nem kecskéknek. Talán itt van a baj.
- Óóó, szia! - pillant fel, amikor hangot hall és ösztönösen bekapcsol az agyában egy kis védelmi rendszer. Ennek hatására olyan ártatlan képpel pillant fel Ethanre, olyan ártatlanul vigyorog rá, mintha tényleg nem lenne, csupán csak pár agysejtje és azokat is legalább olyan hasznos dolgokra használná, mint a megfelelő körömlakk színének kiválasztása. Tökéletesen tudja játszani a hülye naivát, ha arról van szó.
- Ja, hogy ez? - egy könnyed kézmozdulattal mutat végig az állaton, mosolyogva. - Ajándékba lesz.
Amint ezt közölte, úgy érzi, meg van oldva a probléma. Némi méreggel tekintetében nézegeti az állatot, de lassan meglágyul a szíve. Hiszen ő egy nagyon jó ötlet, hasznos is pajtás. Tulajdonképpen még szimpatikus is neki a makacssága, elégedett sóhajjal, büszke tekintettel pillant végig. Lélekben gyermekévé fogadná, ha nem hangzana ez igazán bizarrul. Még a helyzetnél is bizarrabbul.
- Nincs kedved segíteni? Nem olyan könnyű szállítani, én majd húzom, te meg megtolhatnád hátulról - kérlelő pillogás és ártatlan mosoly jár a mondathoz, és még meg is simogatja a rózsaszín, csillogó állat fejét. Tapasztalatból tudja, hogy ilyen helyzetben ezekkel a megjegyzésekkel általában könnyedén eléri, hogy mindennel foglalkozzanak, csak azzal ne, mit csinál ő tulajdonképpen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Az ártatlan képen és vigyorgáson sokat rondít a tény, hogy egy kecskét igyekszik éppen kutyapórázon rángatni. (Igaz, ezt a tényt nem veszi észre. Bár a birtokon vannak vadászebeik, azokkal sem ő foglalkozott sosem, nem is a családhoz közel álló állatok, inkább az anyja hobbijai. De a nő sem áldozott rájuk túl sok időt, rábízta a személyzetre.)
S ha mindez nem lenne elég, egy rózsaszín kecskét, csak a pontosság kedvéért.  Némi szkepticizmussal néz emiatt Sárára is. Ajándékba, mi? Arra viszont már, hogy még meg is kérik arra, hogy ő tolja hátulról a kecskét a haladás érdekében, az egyenesen... nem, erre már nincs ideális kifejezés.
- Nem igazán értek az állatokhoz, szóval hidd el, jobban jársz, ha nem veszek részt a szállításban. Na és kinek viszed ajándékba? - Az utolsó szóra az egyik szemöldöke enyhén megemelkedik. Nyilvánvalóan repesni fog a boldogságtól az a szegény ember, aki visszatérve az irodájába/szobájába ezzel a méltóságában igencsak megtépázott (RÓZSASZÍN!) állattal találkozik szembe, amint az éppen a sarokban álló szobanövény leveleit legeli le békés állati tudatlanságban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Látja Ethan arcán, hogy... lát mindent. Érdeklődőn vizsgálja a másik arckifejezését és kicsit aggódik miatta. De nem, annyira nem sikerült lesokkolni, mint gondolta, a férfi meglepő higgadtsággal és megfelelő mértékű szkepticizmussal kezeli a helyzetet, Sára pedig megeresztene felé egy elismerő mosolyt, ha nem zavarnák meg közben. Édes kis kecskéje most elégelte meg a függönyt, és annyira csábítónak tűnt Sára pulcsijának alja, hogy mindenképpen meg kellett kóstolnia. Ennyire közel pedig nem akart kerülni a kecskéhez, nagyon nem, főleg nem a szájához, nyelvéhez... a fogaihoz meg főleg nem. Így egy sikkantás kíséretében ugrik egyet, miközben próbálja elvenni a felsőjét.
- Ó, hát... a kedvenc tanárbácsimnak. Lasch úr biztosan örülni fog neki - bólogat közben, mert úgy dönt, egye fene, elárulja magát. Ajándékba viszi. Amúgy sem ismeri a másikat, valószínűleg nem ismeri fel és/vagy nem tudja a nevét. Furcsa mód nem nevet rajta. Nem tesz rá megjegyzéseket. Inkább csak áll és figyeli, és ettől valami furcsa, hideg érzés kúszik végig a gerincén. Ethan kissé félelmetes számára, legalábbis biztosan nem szívesen húzna vele ujjat. Lehet, hogy badarság és félreismeri, de hirtelen nem tud szabadulni ettől a rossz előérzettől.
- Figyelj, ha már nem segítesz, király lenne, ha nem mesélnél erről másnak. Tudod, amolyan titkos rajongó vagyok - ő is tudja magáról, hogy nagyobbnál nagyobb hülyeségeket talál ki, de zavartalan beleéléssel képes ezeket előadni. Lévén most tulajdonképpen nem Ombozi Sáraként van itt, nem kell emiatt aggódnia. Közben pedig észre sem veszi, hogy eddig két kézzel rángatott pulcsiját már nem húzza semmi. Egy pillanatig fel sem tűnik. Ez pontosan elég idő ahhoz, hogy az eddig makacsul ácsorogni vágyó állat magától, felügyelet nélkül elinduljon kalandozni a folyosón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nem különösebben ellenséges, inkább visszafogott módon érdeklődő - a megfigyelők érdeklődésével, nem azokéval, akiket majd szétvet a vágy, hogy csatlakozzanak valamiben. Mindössze érdekesnek tartja, nade hát ki nem tartaná érdekesnek azt a helyzetet, amibe már egy eleve nehéz nap után csöppent. Sára állattal való intermezzója, amelynek középpontjában a pulóver áll, azért határozottan megmosolyogtatja. Szörnyű, hogy egy egyszerű mosoly, mit tud művelni az ember arcával - és ő sem a világ lakosságának azon parányi része közé tartozik, akikkel ez másképp lenne. A derűs kifejezéstől ellágyulnak a vonásai is, és láthatóan tényleg mulattatja az a szerencsétlenkedés, amivel a szöszi megörvendezteti.
- Ki ne örülne egy ilyen szép... - kicsit lehajol, hogy megnézhesse, ami a mondat hiteles folytatásához kell, aztán visszaegyenesedik - .. nősténykecskének az irodájában.
Nincs sok fogalma arról egyelőre, hogy ki is a tanár pontosan, mármint persze, átfutotta az oktatók listáját, de neki külön órája valószínűleg nemigen lesz vele. De a tény, hogy ő már tudja, mi fogja várni az irodában, némi együttérzést csal belé. Valamennyit. Nem túl sokat. Sára kérésére megemeli mindkét kezét, tenyérrel a lány felé.
- A számon lakat van. Ha már idáig elhoztad, jobb, ha inkább otthagyod valahol, mintha még ügetnél vele két-három kört a kastély területén.
Sára pedig annyira le van foglalva a beszélgetéssel, hogy a kecske, alias A Kecske, saját felfedezőútra indul a nagy, szűk, folyosóalakú világban, ahol minden új, minden színes és minden végtelenül izgalmas. Ez főként az igen sokatmondó, izgalomtól izzó kecsketekintetben nyilvánul meg. (Sem.) Az állat után mutat.
- Szerintem szökik a kecskéd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Próbálja faképpel tovább tűrni az egészet, de ahogy Ethan lehajol a mondat közepén és pont megfelelő hangsúllyal mondja ominózus mondatát, kiszalad belőle egy jóleső nevetés és ebben a pillanatban esik le neki, hogy rég mulatott ilyen jót. Ami jobban belegondolva elég szánalmas, így nem is olyan nehéz komolyságot erőltetnie magára.
- Tulajdonképpen egész hasznos. A teje meg tök egészséges állítólag - és körülbelül ennyiben ki is merült a tudása a kecskékről. Hiába, a biológia szele nem nagyon csapta meg szegény lányt. Mázli, hogy művészlélek, nem kell azzal foglalkoznia, mennyi haszna lehet még egy kecskének. Bár még az is felmerül benne, hogy egy hosszabb előadással vagy érveléssel akár még némi elismerést is kicsikarhatna Ethanből. Talán. Bár egyáltalán nem ismeri a másikat, ilyen feltételezésekkel tulajdonképpen csak vaktávban lövöldöz.
- Az olyan lenne, mintha feladnám, vagy inkább csak újratervezés? - kérdezi végül, mert hát a másik véleménye objektívabb, mint az övé. És hiába, ő mindig is ilyen volt, nem szabadul tőle, igenis érdekli, mit gondolnak róla mások. Nem kifejezetten egyes személyek, inkább kollektíven az emberek mit gondolnának róla. Nem. Így sincs több értelme a dolognak.
Örül neki, hogy Ethan legalább azzal hitegeti, hogy nem fog mondani semmit, de nem bízik benne különösebben. Nem a rossz előérzet miatt, inkább csak mert nem ismeri és nem elég buta ahhoz, hogy vakon megbízzon mindenkiben. De aztán a másik elmutat egy irányba, és megállapítást tesz, ő pedig értetlenül pislog egy ideig, hátrafordul és nézi, amint az eddig lecövekelt drágája peckes járással indul meg felfedezni a kastélyt és húzza maga után pórázát.
- Óóóó, nemár! - egy fáradt sóhaj kíséretében szakad ki belőle a rövidke, ámbár annál kifejezőbb mondat. - Lehet, hogy csak hagynom kéne elkalandozni. Tök jó ajándék lesz valakinek, aki megtalálja, nem?
Ezek után pedig reménykedőn pillant fel Ethanre, könyörgő, zöld tekintetével egyértelművé téve, hogy némi feloldozást vár tőle. Így is megtépázott büszkesége biztos nem bírná ki, ha egy rózsaszín kecske után futkározna a kastélyon át és ha el is kapná, biztos le kéne még birkóznia. Nem. Na neeem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Kecskesajtot evett már.. de úgy önmagában kecsketejet még sosem ivott, valahogy nem volt rá alkalma az évek során. És nem is érzi most különösebben kétségbeesve magát, hogy mit szalasztott el az életben.
Nos, ezt a hiányosságát sem most fogja pótolni.
Hol Sárára néz, hol pedig az egyre távolabb kószáló állatot követi, nehogy szem elől tévesszék - legalábbis addig, amíg Sára úgy nem dönt, hogy lemond a tisztes felügyeleti jogról.
- Attól függ, hogy csak úgy szélnek akarod-e ereszteni. Bár annak is megvan a maga bája. Sajnos a hátrány így is úgy is megvan, nem fogod látni a szerencsés megtaláló arcát.
Illetve igen, ha bevállalja, hogy a kecskével együtt vagy annak közelében kapják el, és könnyedén rá lehet húzni, hogy ő az elkövető. (Ez különösen szomorú akkor, ha tényleg ő az elkövető.) Udvariasan felkínálja a karját Sárának - illemtudó mozdulat, semmi tolakodás, csak egy ajánlat arra, hogy becsatlakozhat mellé, ha szeretne.
- Esetleg biztos távolból követhetjük, mint gyanútlan járókelők, hátha elcsípjük a pillanatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Épp egy jól szituált sárgarépát rágcsálva, pontosan a konyha irányából közlekedik azt se tudja merre. Most, hogy tulajdonképpen nyúltáppal tömi magát, nincs is olyan dolog a világon, amit ne lenne képes megtenni. Be is fordul a közeli sarkon és egyszer csak hirtelen... KECSKE. Sokat látott eridonosunk számára is megdöbbentő látvány egy rózsaszín, nem mellesleg dizájnosan csillogó, járkáló tejgyár. Először ránéz a répára: biztos a manók raktak bele némi elestélt, de mivel ezidáig ez az egyetlen környezetéből teljesen kilógó dolog, amivel találkozik, így megpróbálja elfogadni, hogy amit lát, létezik. Nincs könnyű feladata.
Míg a szerver feldolgozza a kapott információt, a kecske - becsületes nevén: A Kecske - odasomfordál hozzá és az oldala mellett tartott répát egyszerűen kihúzza a kezéből. Méltatlankodva csóválja meg a fejét, de úgy dönt, ha ez a kis dög eleszi előle a napi betevőjét, dolgozzon meg érte. Élete legsötétebb mélypontja következik ekkor. Körbejárja a kecskét, mintegy felmérve annak fizikai állapotát, majd mikor úgy dönt, hogy egy lopkodó (kecske)nő megbecstelenítése nem ütközik semmiféle társadalmi normával, egyszerűen felül a hátára. Jól látjátok emberek, a hátára.
- Gyíte kecske! - ezzel a felszólítással megragadja a pórázt és - édes jó uram - rácsap a szerencsétlen állat hátsóbb felére, mármint inkább testének utolsó harmadára, hiszen a kecskéből kifelé irányuló forgalom csomópontját nem óhajtja piszkálni. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy bármilyen szívós is A Kecske, azért Norbi nem két kiló, ami azt jelenti, hogy a nyomorult ugyan elindul előre, de lábai kissé rozogán tartják meg őket. Idő kérdése, hogy mikor adja majd fel a küzdelmet. Onnantól Norbi már csak a "Kecskegyilkos" néven fog futni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Pillanatnyilag tényleg nincs, meg aztán kár is lenne lemaradni a műsorról, ha már így belefutott a lehetőségbe. Oldalra vet egy csapott mosolyt Sárára, amikor az belé karol, majd úgy indul el vele a karján, mintha már nagyon régi és nagyon kedves ismerősök lennének. Véletlen sem alig tíz perce, hogy ismeretséget kötöttek egymással, sőt.
Sőt!
Jó ég, hogy lehet ennyire udvariatlan?
- Majd elfelejtettem, a rózsaszín kecskéd túlságosan elvonta a figyelmem, de Ethan vagyok. - Csak, hogy a lány tudja hogyan hívni. A jelen szituációba a teljes körültekintéssel eszközölt hosszú bemutatkozás aligha illene, így az Ethan is épp elég. Valószínűleg annyi idő még pont eltelik Norbi érkezése előtt, hogy újdonsült társasága is odabiggyesszen neki egy nevet. Aztán viszont befordulnak a folyosón és...
.. mi történik tulajdonképpen?
Még magához képest is megrökönyödötten szemléli azt a teljesen értékelhetetlen képet, amint egy magas, elvileg érett, felnőttszerű képződmény a homo sapiens sapiens sorai közül, megül egy nála jóval kisebb teherbírású kecskét. A száját is eltátja egy pillanatra, mielőtt észrevenné magát, akkor viszont visszacsukja és tanácstalanul Sárára néz. Ő nem láthatja ugyanazt, amit ő. Egészen biztosan nem. Végül tekintete ismét a kecskén köt ki, amint az remegő lábaival igyekszik megtartani Norbi súlyát magán, s bár sosem volt elhivatott állatvédő, teljesen komolyan megsajnálja a szerencsétlen állatot. Nem elég, hogy elhozták ide, egy számára teljesen új környezetbe; nem elég, hogy rózsaszínre festve vonszolták végig a folyosókon; de most még egy magas humanoid próbál kecskegolni(?) rajta.
- Elnézést, de -
és most itt jönne valami udvarias, szépen megfogalmazott sor.
- Mi a jó eget csinálsz?
Nem sikerült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Egy idő után furcsán hatalmába keríti az az érzés, hogy mi sem természetesebb, mint itt sétálgatni Ethannel, fél szemét a rózsaszín, fogadott gyermekén tartani. Mintha tényleg nem lenne olyan hihetetlen szürreális az egész, hanem csak egy átlagos délután a Bagolykőben. Némi minőségi szórakozás, se több, se kevesebb, pont amennyi jár.
- Örülök a találkozásnak, Sára vagyok - rámosolyog még a másikra és ő is érzi, mennyire bizarr a jelenlegi szituáció. Nem, nem így szokott új emberekkel megismerkedni, de ő akart újdonságot az életébe, némi kitérőt a kétségbeejtően monoton hétköznapokból. Hát tessék, itt van. Megkapta, amire vágyott.
Éppen ezen morfondírozik csendesen, amikor érzi, hogy Ethan kissé megfeszül mellette, felpillant rá, és furcsállja a reakciót. Ha az ő kis műsora semmi ilyesmit nem váltott ki belőle... akkor mindenki levonhatja a következtetést. Nagyot nyel, miközben Ethan tanácstalan tekintetével találkozik. Kissé fél megnézni, miről van szó, ezért bámulja őt olyan makacsul, de aztán kénytelen, követi a tekintetével, amerre Ethan nézhet.
A látványt nem nehéz kiszúrni. És abszolút hatásos, sokkoló. Hasonlóan megrökönyödik, mint a másik. Az ő kis fogadott gyermeke, az a rózsaszín, csillogó remekmű, az imádott, _A_Kecske_ éppen súlyos terhet cipel. Pontosan egy Szentmihályi Norbertnyi súlyt, ami pont egy Szentmihályi Norbertnyi súllyal több, mint amit vinnie kéne... és mint amit kibír. Szerencsétlenen látja a kétségbeesést, ahogy próbál megindulni, de hiába, lábai remegnek. Sárában pedig felélednek a nem létező anyai ösztönök és iszonyatos haragra gerjed.
- Szállj le róla, de rögtön, te kecskeszomorító! - cseppet megemelt hangon szólítja fel az eridonost, mert nem érzi elég hatásosnak Ethan kérdését. Sőt, a saját fellépését sem érzi elég hatásosnak - pedig hell yeah, nagyon is az - , ezért elengedi Ethant, előveszi a pálcáját és gondolkodás nélkül átkoz. A Levicorpus tűnt elsőre legjobb megoldásnak, ami ha célba ér, Norbi már lóg is - nem kötélen ugyan, de legalább fejjel lefelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Igazából szerencsétlen kecskének még egy hangyányi szerencséje sincs, hiszen Norbi nem várja meg, hogy kiélvezze az elorzott falatokat, nemes egyszerűséggel ráül. Csak egyetlen dolog biztosítja, hogy az állat életben van és nem nyelte félre a még szájában bukfencező répadarabot: nem esett össze holtan. Látod te szamár - pardon, kecske, így jár az, aki meglop egy Szentmihályit! Most aztán nyállal szippanthatod az energiát és a nem létező szénhidrátot magadba, hogy ne murdelj meg nyomban. Ez kellett? Megkaptad!
Ezen idilli képet egy hang töri össze. Fiunk kérdőn pillant a másik srácra, aki nem tudjuk, honnan került elő, de nyilvánvalóan nem érti a szituáció abszurditásán túl megbúvó lényeget. Mit is csinál? Igazából egy véges teherbírású haszonállatot ül meg jelenleg abban a reményben, hogy feljut vele az Eridon toronyba. És különben is, az kecskegelni, te alulművelt surmó.
- Ennek az özvegy kecskének a bosszúja az volt, hogy megette a répámat, pedig nem is ártottam neki. Hát ráültem. Valamit valamiért - megvonja a vállát, de ő is érzi, hogy ez több, mint nevetséges. Aztán a hölgy is szólni kíván az úr mellett, így Norbi kegyesen odafordítja tekintetét és maga is haragra gerjed. Hogy képzeli valaki, hogy beleszól konfliktusába A Kecskével? Azért még egy állatnak is vannak jogai, mint például... Hát kell lenniük. Igazából csak a szerencse műve, hogy megindul lefelé, mert ahogy ő lezúg az említett szenvedő hősről és az szó szerint fellélegzik, már kerül is fejjel lefelé. Bizony, Norbi a szerencse fia, az a nyomorult jószág pedig megélheti élete legrosszabb napját. Nem elég, hogy rózsaszínre festették és behurcolták ide, még a green peace szabályzatába ütköző kecskegelést is végrehajtották rajta, majd lógás általi halálra ítélték. Tiltakozásul mekeg is egyet. Ha ilyen egy kecske élete, soha ne váljon azzá senki. Nem vicc.
- Normális vagy? Mit művelsz ezzel a kiszolgáltatott állattal? - úgy kel ki magából, mintha az övé lenne, s közben nem is sejti, hogy a valódi kecsketulaj vele szemben áll. Bizony. Értetlenül pislog, majd Ethan felé fordul. - A nőd meg van hibbanva! Állatkínzó! - és mondja ezt a galamb a verébnek. No, kétség sem férhet hozzá, hogy a helyzet komikus mivolta épp annak tragikusságában rejlik. Három érett fiatal áll egy csillámló kecske felett és azon vitatkoznak, mi volna a helyes döntés ezek után. Ahelyett, hogy visszahelyeznék ezt a szerencsétlent természetes környezetébe. De semmi gond, a logika nem erőssége a csapatnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Szombat Anna és Rozsos Annamária

A szomszédos festmény lakója lehet segítőkész és tudhat sokat a kastély festményei közötti átjárásról, ám már első ránézésre is megállapítható róla, hogy sajnos nincs abban az állapotban, hogy a lányok igazán hasznát vehetnék. - Infó? Hikk... nem beszélnének a hölgyek magyarul? Hikk... vagy akár németül. Ez a mai modern nyelv... hikk... a magyar nyelv megszény...szégyen... megszégyenítése - panaszkodik festményhősünk két viszonylag sűrű csuklás közepette, majd szájához emeli poharát és kihörpinti belőle az utolsó korty innivalót is, azaz majdnem az utolsót. Fél kortyocskányi még ott lötyög az öblös pohár alján, ezzel azonban már szomorúságára nem boldogul, hiába forgatja körbe a poharat. Annamária hangjára késve is reagál, miután nagyon koncentrálva igyekszik meginni azt a néhány cseppet, az azonban minduntalan makacsul visszatér a pohár aljába. Enyhén még keresztbe is áll a szeme a nagy próbálkozástól, amikor feltekint, majd leengedi poharát és vonásait rendezve néz a lányra.
- Ó, pardon. Be sem mutatkoztam, hikk, pedig úgy volna illendő, hikk, ha már a hölgyek benéztek hozzám. Weisz Ferdinánd, szolgálatukra - biccent feléjük, felkelni és meghajolni már sokkalta nagyobb kihívásnak tűnik, amire inkább nem vállalkozna ingadozó egyensúlyával. Már így is forog vele kissé a szoba.
- A barát... hol is... hol is... - gondolkodik hangosan. Poharát letéve állába támasztja a tenyerét és ősz szálakkal tarkított szakállát simogatva töpreng, hol is lakik a barát. Régen járt arra, de szerencsére mindig van néhány ide-oda mászkáló, kilóméterhiányos portréalak, aki van oly szíves, hogy hozzon neki innivalót.
- Ha jól emlékszem, úgy három festménnyel... hikk... van odébb a szemközti falon. De... hikk... lehet, hogy néggyel. Kettővel... igen, kettővel odébb a virágos rétről... hikk... közvetlen átjárás van, ha jól emlékszem. Bár a kutyával érdemes vigyázni, hikk. A kisasszonyok honnan jöttek? - kérdezi, ha már megadta a szerinte szükségesnek vélt információkat, és már ösztönösen emeli szájához a poharat, hogy a következő pillanatban fáradt sóhajjal vegye tudomásul innivalója gyakorlatilag teljes hiányát.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Arcán enyhe undor fut át, ahogy egy percre még lélegzetét is visszatartva, szorosan összetapasztott szájjal lenéz a rámeredő lányra, aki a fiú értetlenkedésére nem rest még egyszer, kicsit konkrétabban megfogalmazni a Zsiga bácsihoz köthető saját rokoni szálát: belőle vagyok. Pfej. Noel lelki szemei előtt önkéntelenül is nagybátyja homályos képe jelenik meg, amint félreérthetetlen célzattal közeledik egy ismeretlen nőhöz, majd pedig...
- Oké, oké, értem - mondja határozottan, s védekezőn maga elé emeli a kezében tartott meggyűrt plakátokat, hogy ha Rebeka ismét megakarná rázni, esetleg - ki tudja? - ütni, akkor ne egyből az arcát találja el. - Szóval Zsiga bá' a faterod. Menő.
Óvatosan leengedett kezei mögött felderülő arca tűnik fel, zölden világító tekintetében valamiféle bizarr elismerés csillan. Úgy néz a szemben álló lányra, mintha az egy valódi csoda volna. Aztán egy gondterhelt sóhaj mellett a fel felé nyújtja karját, hogy egy újabb papírt tépjen le róla. Fejcsóválva gyűri azt is össze, és már éppen beszélni kezdene, mikor unokatestvére őt megelőzve furcsa, ijesztő hangszínen szólal meg, s azzal együtt karon ragadja és a falnak passzírozza őt. Ez így igencsak húha...
- Úgy látom a vehemenciád nem édesanyádtól örökölted - állapítja meg felszaladó szemöldökkel, majd arrébb fúj egy arcába lógó göndör tincset. Szája ismét szólásra nyílik, de Rebeka pont, mint az előbb, most is hamarabb közöl. Méghozzá üvöltve, ahogy azt ugyebár egy frissen megismert rokonnal illik. Csak természetesen. Noel csupán csak egyetlen pillanatig haboz, aztán a keze ügyében lévő összes papírt eldobja, és karjait megrántva ellöki magától a másikat. Már nem csak Rebeka, de az ő tekintete is villámokat szór, ráadásul a hirtelen jött feszültség lángok formájában akar távozni testéből. - Mégis mi a frászért üvöltesz velem, he? Mi a rák bajod van neked? Tán én vagyok az apád, hogy velem hisztizel?!
Bár nem emeli fel a hangját, fenyegető testtartásából és arcának megkeményedett vonásaiból tökéletesen érezhető, hogy az Ombozi lány elérkezett a fiú türelmének végső határmezsgyéjére. Noel lehunyt szemekkel csitítja az ereiben tűztáncot járó vért, de így is hallja a továbbra is emelkedett stílusban nyilatkozó unokatestvért.
- Igen, elment, nem tudom hol van - ismétli önmagát, majd néhány mély levegővétel után kinyitja szemeit és a tőle telhető legnagyobb önfegyelemmel fűzi tovább gondolatát. - Ő amolyan világutazó, akinél sohasem tudni, hogy éppen hol van, mit csinál, mikor jön vissza, de egy biztos: mindig hazatér. Egy-két hónap és itthon lesz.
Beszéd közben hátát hagyja a hideg falnak döntve, s közben a testében felzaklatott, hirtelen dühöngeni vágyó tüzet csillapítja. Gyanakvó tekintetét már egy percre sem veszi le a lányról, ahhoz ugyanis túlságosan is megbízhatatlannak tartja. Lassan pislogva hallgat, száját beharapva gondolkodik mit mondhatna még. Nagyon szereti Zsiga bácsit, hiszen velük mindig rendes volt, sőt, olykor jobb támaszt nyújtott, mint saját apja, de akárhogy is próbálkozik, képtelen őt apaszerepben elképzelni. Ahhoz túl kalandvágyó, egy utazó, szélvész, természeti katasztrófa. Haj-haj, nehéz ügy.
- Ha írunk neki, biztos, hogy azonnal jön - dünnyögi az orra alatt, de hangjából kihallatszik a kétely. - Csak nem tudom hogy fog rád reagálni. Tudod, hozzád hasonló korú lányoknak szokta csapni a szelet. Öhm, hány éves is vagy?
Nyakát vakarva kérdez, és kezdi magát nagybátyja helyett is kínosan érezni. Határozottan, kétségbeejtően kínosan. Ujja kipirosodott nyakáról állára, majd halántékára vándorol, úgy vakarózik, akár egy bolhás kutya. Közben elfordul, hol a kiplakátolt falat, hol a lépcsőt figyeli, majd tekintetét visszaemelve Rebekára, aggódó pillantást küld felé. Ez a helyzet, melyben a lány kénytelen lenni, kifejezetten szar lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A félreértések elkerülése végett érdemes megjegyezni, hogy Ethan nem az az ember, aki szívesen vagy könnyedén kihátrál egy nehéz helyzetből. Többnyire szereti a kihívásokat, ha valami nem hullik könnyen az ölébe (bár az is, ha erőfeszítés nélkül szerezhet meg dolgokat, kifejezetten fel tudja frissíteni). A változatosság gyönyörködtet.
Ám lehet, hogy ez kicsit túl..ságosan is nagy változatosság.
És szégyen, nem szégyen, amikor a kifestett kecske pozíciót változtat, majd fejjel lefelé kezd panaszos hangok kíséretében lógni plafonról, megfordul a fejében a lehetőség, hogy ő most szépen lép hátra egyet-kettőt és angolosan távozva diszkréten kisétál ebből a káoszból. Így történne, ha Norbi éppen nem rá nézne nagyon hangsúlyosan, hogy állítsa meg a .. nőjét. Halványan megvonaglik az arca erre a megjegyzésre; talán valamiféle cinikus mosolykezdeményt nyel vissza ezzel.
- Szerintem, beszéljétek meg egymással, hogy melyikőtök keresi fel előbb a PETA-t a vallomásokkal és a fájdalomdíjul szolgáló adományokkal, addig én leszedem azt a fejjel lefelé lógó kecskét.
Annyira... el sem tudta volna képzelni reggel, hogy a mai napon lesz olyan szituáció, amikor ez a mondat elhagyhatja a száját. Vagy úgy akármikor. A megilletődöttség és őszinte, mélyről érkező belső döbbenet miatt a szavai majdhogynem szelíden beletörődőnek hangoznak, miközben elindul, hogy nyomatékot adjon a szavainak. Az ő fülét ugyanis határozottan irritálja a kecske panaszos sírása, nyökögése. Zsebéből előszedi a pálcáját és ahelyett, hogy csak simán hatástalanítaná az előző varázslatot, inkább gondosan lelebegteti előző pozíciójába: négy patával a földön.
Jó, és most mit kezdjen vele? Az a kettő vagy pöröl még egymással vagy a mutatványt nézték, igaz, a mentőakció nem volt valami látványos. Az állat viszont továbbra sem csendesedett el, szóval próbaképpen .. sután ráteszi a kezét a fejére és megsimogatja.
Nem szokott kecskét simogatni. Különösebben nem is jelent számára nagy örömöt. És abból kiindulva, hogy az még mindig azt az éles, harsány hangot adja ki magából, a kecskének sem jelent örömöt.
- Najó, inkább kezdjetek vele ti valamit.
Pillanatnyi szünet, aztán úgy érzi, hogy muszáj pontosítania.
- Ne üljetek rá. - Norbira mutat mutatóujjával, aztán szép lassan az irány átvándorol Sárára.
- És ne lógassátok fel.
A végére nem bírja ki, a szája szegletébe kiül egy derűs nemhiszemelazegészet mosoly.