Sziasztok

Sziasztok

Hello

Sziasztok!

Zsombor

Ruha

Hahh, fárasztó volt ez nap. Elég sokáig kóboroltunk kint a hidegben Annával, de attól még örülök, hogy ki mentem, mert akkor nem találkoztunk volna. Legalábbis most nem, később nem tudom. Sok dolgom lenne még és aludni se lenne rossz lassan, nagyon elfáradtam. Bár azzal a majdnem korcsolyázással, a kakaóval és az érdekes témáinkkal nem csodálom, hogy fáradt vagyok. Mindenesetre jó szórakozás volt. A kastélyt még mindig nem jártam körbe, alig ismerek pár helyet, de természetesen még ott sem jártam. Eléggé meg is éheztem itt a nagy sétálás után, benézek a konyhába, és eszek egy szendvicset. Mondjuk. Vagy valamit. Rendben, menjünk el a konyhába, aztán még lehet, hogy sétálok egyet Luke-kal, már ráfér. Na mindegy, menjünk. Felvettem a ruhámat, kicsit rendbe raktam a hajamat és indultam is. Eléggé nagy ez a kastély, nem tagadom. Lehet, hogy párszor eltévedek majd benne, bár ahogy elnézem szépen el vannak rendezve a termek, és hangulatos is a idegesítő beszélő képeken, a sivár és kopott kőfalon és kőpadlón kívül. Ettől függetlenül tényleg nagyon szép, bár pár dolgot hiányolok belőle. Egy kicsi színe lehetne még az ilyen úgymond "mellékfolyosóknak" is. Nem úgy, hogy az egész kőből van. De minden, a képeken kívül, persze. Na, már mindjárt ott vagyok, persze ha nem tévedtem el. A folyosó vége felé megpillantok egy sötét faajtó szerűséget. Azt hiszem, megérkeztem. Ha benyitok akkor már biztosan fogom tudni, hogy végre bízhatom magam vezetői képességeimre, vagy inkább egyedül semerre se induljak el soha többet. Lassan és halkan óvatosan betolom az ajtót, bár ez lehetetlen, mert az ajtó nem új, így nyikorog, óvatosan nem lehet kinyitni, mert tele van az egész szoba manókkal és lassan... hát... Mindegy, végül sikerült bejutnom. Körülnéztem és három a manók közül, már rögtön oda is jött hozzám, hogy mit kérek. Rájuk mosolyogtam és kértem egy szendvicset. Rögtön szaladtak is, és hozzáfogtak. Ez a jelenet annyira elkábított, hogy nem vettem észre egy ennél jobban elkábítóbb dolgot. Ami nem is dolog volt, hanem valaki... Nem is értem, hogy nem vettem észre, hiszen sokkal magasabb mint a manók és kitűnik közülük.
- Szia! - köszöntem remélve, hogy nem gondol teljesen hülyének vagy udvariatlannak.

Sziasztok, csak gondoltam beköszönök

Zsombor

Visszaköszönt. Úgy látszik nem néz hülyének, sőt, ezzel nem is törődik. De én sem nagyon ismerem fel mások érzéseit, főleg az új embereknél nem is nagyon szokott érdekelni. Hát, így van ez. Most nem fogok ezzel törődni, mert felesleges. Eléggé szép és rendbe rakott ez a konyha. Látszik, hogy a manók gondosan végzik a munkájukat. Egy pontnyi hely sincs szinte a konyhában, ahol ne lennének manók, és ráadásul mindegyik csinál is valamit, így hát eléggé óvatosan kell közlekedni nehogy meglökjek egy tányérokat cipelő, mosogató vagy ennivalót kihordó manót. Ahhoz képest hogy mennyien vannak mennyifelé, egész jól összedolgoznak. Ugyanis ha jól látom, egy manó több dolgot is csinál egyszerre vagy felváltja egy másik társát a munkájában.
- Örülök a találkozásnak, Zsombor. Én Lucy vagyok. - mosolyogtam rá. Istenem, ennél rosszabb duma a világon nincs. Miért pont ezt kellett mondanom? Olyan hülyeségeket tudok néha mondani, és ez most pont olyan volt mintha egy állásinterjún lenne és én lennék a "felvételiztető".
- Igen, új vagyok, még a sulit se nagyon ismerem. - feleltem. Közben az egyik manó a kezembe nyomta a szendvicsemet. Illedelmesen megköszöntem, majd alaposabban megnéztem az összeállítását. Tele volt az egész sajttal, sonkával és mindennel amit csak el lehet képzelni. Nem tagadom, eléggé vastag kis szendvics lett. Ezzel egy darabig jól fogok lakni.
- Igen, szeretem. Sokszor szoktam inni, nemrég is ittam egyet. - válaszoltam. És tényleg. Körülbelül egy fél órája ittam egyet Annával. Az se volt rossz, kíváncsi vagyok akkor itt milyen lehet.
- Leülhetek? - néztem a mellette lévő helyre.

Dehlya

Ruha

Szép reggel van, még ugyan mindig havazik és hideg van, de akkor is szép a reggel. Jó lenne most kint iszogatni egy forró kakaót. Hallottam, hogy valahol van egy erkély, azt hiszem a Déli szárnyban. Elmondták mikor idejöttem, de nagyon nem szoktam figyelni ilyenkor. Miért is ne figyelnék? Nehogy véletlenül odataláljak bárhova is akadálymentesen. Neem... jó nekem úgy, ha előtte hatszor eltévedek, vagy oda se találok, mert feladom. Anélkül nem lenne értelme bárhová is elindulni, nem igaz? Azért készíthettek volna valami térképet az olyan idiótáknak, mint amilyen én vagyok. Mert hát miért ne...
Felöltöztem és elindultam a Déli szárny felé. Azt sem tudom, hogy az emeleten van vagy a földszinten... Na mindegy, elindulok a folyosón, úgy sincs messze a klubhelyiségtől. Valamerre majd csak megtalálom. Biztos feltűnő lesz, mert gondolom beáramlik majd a fény kintről a folyosóra. Na mindegy, sétáljunk tovább... Kezemben a pohár forró kakaóval óvatosan sétáltam végig a folyosón. Á, meg is van! Kinyitottam az ajtót, majd körülnéztem. Gyönyörű volt maga az egész erkély. Tele azzal a rengeteg növénnyel, olyan friss és üdítő hangulata volt annak ellenére, hogy majd meg lehetett fagyni odakint. Leraktam a bögrémet, majd kinéztem a korláton. Onnan egész Bogolyfalvát be lehetett látni. Elámulva a csodálattól, lassan és biztosan leültem a bögrém elé, majd bámultam tovább a tájat.

Dehlya

Pár percig elcsodálkozva néztem a környéket, majd belekortyoltam a kakaómba. Még mindig ugyanolyan jó forró és finom volt, mint mikor kihoztam a klubhelyiségből. Alig hogy leraktam a bögrémet, már nyitódott is az ajtó. Egy ismerős arcot pillantottam meg. Dehlya volt az, akit véletlenül még a karácsonyi vásáron fellöktem, mert "szaladtam" a süti felé. Mielőtt én köszönhettem volna, ő már megelőzött és megtette helyettem. Nem baj, akkor majd most.
- Szia Dehlya! - mosolyogtam rá. Látom ő is most jár itt először. Hiszen annyira nézi ő is a tájat és magát az erkélyt. Tényleg szép látvány. Ha máskor jövök ide, akkor is úgy fogom nézni, mint most. Hiszen ezzel a látvánnyal nem lehet betelni. Persze, vannak szép helyek, de nem tudom. Ez valahogy mégis az egyik legszebb. Még a suli hangulatát is feldobja. Úgy érzem, ide még többször is fogok jönni. Belekortyoltam a kakaóba. Még jó hogy így tettem, ugyanis ha most nem fogom meg, akkor az egész a fehér nadrágomra ömlött volna... Dehlya beleütközött az egyik székbe, ezáltal az asztal is megbillent egy kicsit. Bár ahogy elnézem, most nem nagyon örül.
- Jól vagy? - kérdezem a lábát fájlaló lánytól.

Dehlya

Ó, akkor rendben. Nem ülsz le? - mutatok a mellettem levő székre.
Elmosolyodom. Folyton összetöri magát, ez annyira ismerős. Persze csak ha éppen valami másra koncentrálok nagyon. Mint a sütiknél amikor véletlenül szegény Dehlyát fellöktem és vele együtt én is elestem.
- Hát igen, már egy jó ideje nem találkoztunk. - mondtam. Igazából jó egy olyan emberrel beszélni itt a suliban, akivel van egy kis közös múltatok. Ugyanis nem kell elmagyarázni egy csomó mindent amit mások nem érthetnek.
- Úgy érted, miért ide jöttem? Tudod, Lola a legjobb barátnőm elköltözött. Én pedig addig könyörögtem anyáéknak, amíg sikerült ideköltöznünk. Közben kiderült hogy apa ágáról varázsló vagyok, így ide jöttem. - válaszoltam. - Na és te Dehlya?

Uncsitesócskám <3

Á, lassan indulnom kéne. Nem kéne megváratnom Dereket. Megbeszéltük hogy a Boglyas téren találkozunk. Gondoltam meglepem azzal, hogy viszem Lukeot is. Még amúgy is sétáltatnom kellett volna, így két gond megoldva. Ennek ellenére teljesen kivagyok, a hajam szanaszét áll, a ruhámat még meg kell keresnem, fogat kell mosnom, Lukera ráadnom a nyakörvét és a pórázt, de már így is késésben vagyok. Nem tudom hogy aludhattam el, mostanában eléggé fáradt vagyok, még jó hogy a kutyaugatásra felkelek. Ezért hálás vagyok Lukenak, mert ha ez nincs, még nagyobb késében lennék. Sietnem kell, gyorsan felkapok valamit. Mi is legyen az...? Á, ez jó lesz.
- Luke! - hívtam a kutyámat. Szaladt is rögtön, majd villámgyorsan ráadtam a nyakörvét és a pórázt. Már szaladtam volna kifelé, amikor eszembe jutott a hajam. Gyorsan elrendeztem valahogy, majd futottam ki az iskolából. Végre kiértem, majd nyugtáztam magamban, hogy ügyesen percre pontosan sikerült egy órát késnem. És még mindig nem vagyok ott. Elkezdtem gyorsan sétálni a Boglyas tér felé. Remélem még nem ment el Derek... Az is lehet, hogy ő is késik. Az jó lenne...
Pár perc múlva már látom is a teret. Most már lassíthatok, Luke is kicsit liheg már. Tudom hogy nem fáradt el, erős kutya, de nekem is ki kell egy kicsit fújnom magam. Olyan szép ez a park. Derek már mesélt róla és tényleg olyan, mint amilyennek leírta. Nem, annál sokkal szebb. A fények, a szökőkút és a körberakott padok gyönyörű összhangot keltenek. Igen, talán kicsit jobban szeretem a fényeket, mint mások, sőt ez nekem valami kis beütésem, de akkor is szép. Nem érdekel ki mit gondol róla, ez tagadhatatlan. Na, azt hiszem már látom is Dereket. Ha az ő egyáltalán. Mindenesetre közelebb sétálok ahhoz az emberhez.

Szétfagyott uncsitesócskám <3

Igen, az ott Derek. Hál' istennek, remélem nem haragszik nagyon az egy órás bealvásom miatt.
- Szia! Bocsi hogy ennyit késtem, de kiment a fejemből a találkozás, és véletlenül elaludtam, Luke keltett fel. Remélem nem fagytál meg nagyon. - válaszoltam sajnálkozva. - Még egy kicsit szét kell fagynod pár perc erejéig, aztán elmehetünk mondjuk vajsörözni. De ha gondolod előre mehetsz, amíg én megsétáltatom egy kicsit Lukeot. Egyébként sokat vártál rám? - kérdeztem.
Sajnálom, hogy szegény Dereknek ennyit kellet rám várnia ebben a hidegben, és még most is megváratom azzal, hogy sétáltatom Lukeot. Ezért is mondtam neki, hogy menjen előre ha szeretne, nehogy még jobban megfagyjon. Mindenesetre úgy látom Lukenak nagyon tetszik Derek. Egyfolytában szimatolja és ugrándozik. Nem gyakran csinál ilyet, de most már nagyon felpörgött.
- Luke! - húztam vissza egy kicsit, nehogy összekoszolja Derek nadrágját. Viszont ennek ellenére sem hagyta abba.
- Bocsi, nagyon szereti az embereket, és innen te vagy az első akivel találkozott. - mondtam Dereknek. Azóta amióta elhoztam otthonról még nem láttam ilyen boldognak itt. Biztos hiányzott már neki a társaság. Szegény szinte egész nap be van zárva, de most látszik rajta, hogy nagyon örül ennek a kis kiruccanásnak.

Kis haldokló uncsitesóm <3   (bocsika xD)

Mosolygok rá. Tudom hogy Derek csak viccel, de egy kicsit tényleg rosszul érzem magam a késés miatt. Még nem késtem soha sem ennyit, és pont most kellett? Hát persze. A leghidegebb napon az évben.
Úgy látom Dereknek is tetszik Luke. Úgy látszik legalább ne zavarja, hogy teljesen összeugrálták.
- Szereti a cicákat, szóval szerintem biztosan ellenének. Otthon is van egy vele egy idős macskám, Bella. Ők együtt nőttek fel, így imádja őket. De igazából mindent szeret, ami él és mozog. - feleltem Dereknek mosolyogva. Bármivel el tud játszani, legyen az madár, cica, sün, béka vagy akár egy hörcsög. Semelyiket sem bántja, nem eszi meg, (már amelyiket meg tudná enni) csak játszik vele. Ha akarja a másik állat, ha nem. Luke már csak ilyen.
- Rendben. - mosolyogtam, majd elindultam a füves rész felé. Azonnal jött is utánam a kutyuskám, és boldogan szaladt a fűre. Egy darabig ott kapargatta a földet, majd szaladgált egy kicsit.
- Persze, úgy gondoltam eleve hogy én fizetek. - mosolyogtam. Közben az egyik bolt felé pillantottam, majd megláttam a hajamat. Szanaszét állt. Ez várható volt. Nem volt rá időm hogy jól megcsináljam, de már nem érdekel, hogy néz ki. Az a lényeg, hogy van. Már Luke is jókedvűen szaladt vissza hozzám. Gondoltam, akkor most már végzett.
- Akkor mehetünk? - kérdeztem mosolyogva.

Zsombor

Úgy látom Zsombort egy kicsit sem érdekli ez a furcsa bemutatkozásom. Szerencsére. Miért aggódok mindig hülyeségeken? Jó, azért mégis kicsit "felnőttes" volt ez a köszönés, de akkor is.
Visszamosolyogtam rá. A konyha a legjobb hely? Hmm... Ez érdekes. Még sok helyet nem láttam a kastélyban, és tényleg ez lenne a legjobb? Nem tudom... Szerintem más az ízlésünk. Én inkább a hideg elrejtett helyeket kedvelem, nem a meleg és zsúfoltakat. Azaz pont nem a konyhát. De ha ő mondja...
- Ó, köszönöm. - mosolyogtam, majd miután megengedte, leültem a mellette levő székre. Olyan jól néz ki ez a szendvics, és én már annyira éhes vagyok. Mire bármit is kérdezne, gyorsan beleharapok egyet. Úristen... Ez valami csodás. Soha életemben nem ettem még ennyire finomat. Nem tudom pontosan hogy mi van benne, de inkább nem nézném meg, mert annyira meg van rakva mindennel, hogy szétesne, ha szétnyitnám. Gyorsan lenyelem a falatot, és már harapnék a csodaszendvicsbe mégegyet, amikor egyszer csak hozzám szólnak.
- Londonból. Vagyis pontosabban nem, mert innen a környékről, de ide Londonból jöttem. Ideköltöztünk. - válaszoltam a kérdésre, majd sietve beleharaptam a szendvicsbe. Most nem maradok sokáig. Még rengeteg dolgom van hátra.

Derekem <3

Elmosolyodtam. Nagyon szeretem Dereket. Mindig olyan kedves, vicces és jófej. Örülök, hogy rokonok vagyunk. Még csak pár hete ismerjük egymást, de már olyan nekem, mint a második bátyám. Zeke is jófej meg vicces meg minden, és nagyon is hiányzott addig, amíg nem beszéltem Derekkel. Most ő olyan tesópótló. De egyébként is imádom a srácot. Ráadásul van egy cicája is.
Egyébként lehetséges hogy Lukenak van valami különleges képessége, mert még a legeslegkisebb állat sem fél tőle, sőt, játszanak. Eddig egy hörcsög volt a legkisebb akivel találkozott, és olyan aranyosak voltak együtt, amikor az a pici állatka megszagolta a kis orrával, Luke 10x akkora orrát. Azután pedig mászkált rajta. Eddig ez volt a legédesebb dolog amit valaha láttam.
- Ugyan már, van nálam pénz! - mosolyogtam rá.
Felnevettem. Imádom hogy Derek ilyen... hogy is mondjam... őszinte. Mindent elmond amit gondol (ez esetben amit "érez") és nem érdekli, hogy kinek mondja.
- Jó, rendben, akkor siessünk.- mondtam. Miközben sétáltunk a vajsöröző felé, gyorsan még gondoltam kérdezek valamit.
- Öhmm... egyébként honnan jöttél? - ez egy igenis fontos kérdés. Nem tudom hogy miért kérdezem ezt mindenkitől, de akkor is érdekel és jó kis sztorikat szoktam hallani az emberektől.

Zsombor

Rájöttem, hogy oké, hogy én itt eszem a szendvicsemet, de ez így egy kicsit ciki, hogy hozzá se szólok. Legalább azalatt a kevéske idő alatt beszélgetek vele, amíg itt vagyok.
- Öhm... és te honnan jöttél? - kérdeztem. Persze ezek a szokásos általános ismerkedős kérdések, de hát nem kérdezheted rögtön azt, hogy kibe szerelmes. Úgy értem, ismerkedni kell először, és nem a közepébe ugrani a dolgoknak.
- Igen, hát kedvesek az emberek, tanárok satöbbi. Egy kicsit a beszélő képek zavarnak, de már kezdek hozzászokni. - mosolyogtam rá. - Neked milyen volt? Mert ahogy elnézem, te nem vagy új.
- Öhm... te kivel találkoztál először a suliból? - kérdeztem. Ilyet sem szoktam ám minden nap megtudni. Sőt, ez nem is egy szokványos kérdés ilyenkor. Nem mindennap kérdez ilyet az ember, és engem még őszintén, érdekel is.
Hirtelen eszembe jutott a szendvicsem és az idő. Igen, sietnem kell. Fáradt vagyok. Beleharaptam még egyet. Olyan isteni.

Derekem <3

Elkezdtünk sétálni a vajsöröző felé.
- Jól van, de csak most az egyszer! - engedem meg neki a fizetést. Derek olyan udvarias. Bárcsak még sok ilyen fiút ismernék...
- Hát valahogy úgy értettem, hogy melyik városból jöttél, és hogy miért ide, meg ilyenek... - feleltem. Már pedig igenis, engem érdekel a sztorija. Ha lehetne minden szembejövőtől megkérdezném, mert szeretem hallgatni a történeteket.
- És, ki volt itt a legelső barátod?- kérdezem. - Tudod olyan sok kérdésem lenne... Lehet hogy némelyik értelmetlennek tűnik, de ha nem baj, letámadnálak velük. Annyira szeretnélek jobban megismerni. - mosolyogtam Derekre.
Ilyen vagyok. Nem tudom, engem mindig is érdekeltek más emberek. Hogy honnan jöttek, miért, kivel találkoztak először stb. egészen a üknagymamájuk kutyájának a nevéig. Jó, azért addig nem. Viszont sok olyan dolgot szeretnék tudni az emberekről, amiket ők talán érdektelennek tartanak, de engem akkor is érdekel. Nem tehetek róla.
- Gondolkoztál már azon, hogy milyen munkába kezdesz, ha végigvitted a sulit? - kérdeztem érdeklődve, miközben már ott álltunk a vajsöröző ajtaja előtt.

Derekem <3

Felnevettem. Mindig elfelejtem, hogy Derek ilyen mesélős típus, aki néha eltér a tárgytól. Pont mint én. Olyan furcsa, hogy sok generációval ezelőttről vagyunk rokonok, mégis, le se tagadhatnánk egymást.
- Igen, az jó lenne, ha egyszer elmehetnék hozzátok. Te is eljöhetnél majd hozzánk, ha gondolod. Mondjuk nekünk most 2 lakásunk van... szóval választhatsz. - mosolyogtam rá.
- Persze, megértem, nem is gondoltam arra, hogy vinném Lukeot. - mondtam.
- Ne izgulj, biztosan jók lesztek. - fogtam meg a vállát Dereknek.
Derek hosszas beszéde alatt, ami engem egyáltalán nem zavart, eszembe jutott, hogy már vagy 5 perce állunk a vajsöröző előtt, és hogy lehet, be kéne menni. Bár most ez nem érdekes. Hallgatom tovább Dereket.
- Nekem is rellonos volt az első barátnőm. Nem tudom, hogy ismered-e, Dandellion Masson a neve. - feleltem én is kéretlenül. - Igen, szívesen megismerkednék velük valamikor. - mosolyogtam Derekre.
- Hát, igazából még én sem nagyon gondolkoztam rajta, de a Legendás Lények Gondozása nagyon érdekel, szóval... - válaszoltam.
- Már itt állunk előtte egy jó ideje. - mosolyogtam.
- És, miért pont a Bagolykőbe jöttél? - kérdeztem érdeklődve, miközben kinyitottam a vajsöröző ajtaját.

Derekem <3

- Hát tudod, én is Londonban laktam, de az ottani legjobb barátnőm elköltözött Magyarországra, én pedig könyörögtem, hogy legalább egy kicsit lakjunk mi is itt, így hát elköltöztünk ide. De mivel úgy volt, hogy nem maradunk sokáig, ezért nem adtuk el azt a házat. Végül is itt maradtunk, mert kiderült, hogy itt is van varázslósuli. Viszont a régi házhoz a szép emlékek kötnek, ezért nem akartuk eladni. - válaszolom.
- Igen, elsős. - felelem.
- Persze, jó lesz ez a hely. Menj csak nyugodtan. - mosolygok Derekre.
Derek villámgyorsan a mosdó felé vette az irányt, én pedig kértem 2 vajsört, és mondtam, hogy később kérnénk enni is. A pincér bólintott, majd besietett a konyhába. Lenéztem Lukera. Szegénykém csurom víz volt a hó miatt, de úgy látom nem zavarta. Örült hogy végre itt vagyunk bent a melegben. Erre abból is lehetett következtetni, hogy felugrott a kandalló szélére és lefeküdt. Megsimogattam a buksiját, majd hagytam, hadd melegedjen. Egy jó darabig ültem a helyemen várva Dereket, miközben körbepillantottam az étteremben. Szépen kivilágított, kellemesen meleg környezetet veszek észre, aminek a tetején hatalmas fagerendák vannak, amik egyszerre újjá és régiessé teszik a hely hangulatát. Szeretem az ilyen helyeket.

Mea

Gondoltam sétálok egyet. Nem volt pontos célom, csak felöltöztem, és elindultam ki a kastélyból. Mivel Lukeot is meg kellett volna sétáltatnom már, ezért őt is vittem magammal pórázon, aminek ő nagyon is örült. Mostanában sokszor volt kint, a kastélyon kívül. Lehet rajta látni, ahogy örül, hogy felfedezhet új szagokat, és találkozhat új emberekkel. Szeretem látni, ha boldog.
Elindultam a falu felé. Arrafelé már úgy is jártam, nem ismeretlen a környék. Sétálgattam egy darabig, nézegettem a boltokat. Egy idő után már kezdtem megunni a hideget, és Luke sem szaladgált már örömében, (ahogy általában szokott) így hát visszafele vettem az irányt.
Lassan már ott is voltunk, már láttam a kastélyt. Egyszer csak Luke megállt, körülnézett, majd odafutott egy hatalmas fához. Nem értettem miért akar odamenni, de legyen. Utánamentem és megálltam a fa előtt. Kutyám egyfolytában felfelé tekingetett és egyre csak a fa tövét kaparta. Én is felnéztem, majd az ágak sűrűjében megláttam egy hatalmas házat a fa tetején.
- Ügyes vagy Luke! - simogattam meg kutyámat. Kopottnak és réginek tűnik. Imádom az ilyeneket. Vajon ki építhette? És mikor? Egyre csak ezek a kérdések jártak a fejemben, amikor észrevettem, hogy nem messze van egy felfele vezető lépcsőszerűség. Odasétáltam, majd Luke azonnal elkezdett felugrálni a lépcsőfokokon.
- Hé, lassabban! - szóltam rá, de ő természetesen nem lassított. Istenem! Mindig elfelejtem, hogy ő angolul kapta tőlem a parancsokat. Á, mindegy...
Felértünk a lépcső tetejére, és egy kissé korhadó ajtót láttam magam előtt. Benyitottam. Kellemes meleg volt a faházban, és külseje ellenére szépen be volt rendezve újabbnak számító bútorokkal. Az egyik fal tele volt firkákkal. Tipikus. Mindegy, hogy varázsló vagy nem varázsló, mindenki szeret firkálni. Ez már csak így van. Az egyik babzsákfotelre lehuppantam és vártam. De hogy mire, azt én sem tudom. Csak olyan kellemes ez a hely, hogy legszívesebben soha nem mennék el innen. Mindenesetre biztos hogy itt maradok egy darabig.
- Úgy érzem ide még többször is el fogok látogatni. - mondtam Lukenak. De hogy minek mondtam neki, ezt ne tőlem kérdezzétek.

Mea

Egy jó darabig elücsörög a melegben, kényelmesen elterülve a fotelben. Luke is örült a melegnek, még egyet ugatott is, majd lefeküdt az ölembe. Nem is voltam ott sokáig, már hallottam is hogy valaki jön felfele a lépcsőn. Gondolhattam volna, hogy más is jön ide, hiszen nem feltűnéstelen ez a hatalmas házikó a fa tetején. Biztosan mások is ismerik, és ők is gyakran jönnek ide. Egyszer csak a falépcsők nyikorgása abbamaradt, amiből arra következtettem, hogy a látogató felért, és nemsokára benyit a korhadó ajtón. Feltételezéseim beigazolódtak, pillanatokon belül egy körülbelül velem egykorú lány lépett be a kis faházba. Barna haja volt, és ha jól láttam, sötétebb színű szeme. Bár ebben a félhomályban nem sok mindent lehet megállapítani.
- Szia! - köszönök rá illedelmesen. - Persze! - mosolygok rá.
Bár mielőtt még belépett volna, Luke máris az ajtóban állt és ahogy csak a lábát tette be, már el is kezdett ugrálni a lány körül.
- Bocsi, mindig ezt csinálja. Egyébként az én nevem Lucy. Téged hogy hívnak? - kérdezem.

Derekem <3

Pár perc várakozás után meg is jelenik Derek, és nem sokat kell várni, ahogy leült, már hozták is a vajsöröket. Látom, hogy elkezdi levenni a kabátját sapkáját és egyéb melegítő cuccait, aztán rájövök, hogy nekem sem lenne rossz egy kicsit lejjebb adni a ruháimból, mielőtt a hideg után belemelegszem. Elkezdek én is levetkőzni, majd miután a mellettem lévő akasztóra rátettem a kabátomat, én is mondok egy "egészségedrét" Dereknek, majd koccintunk. Még sosem ittam vajsört. Vajon milyen íze lehet? Nézegettem pár másodpercig az italt, majd belekortyoltam. Egyszerre meleg járta át az egész számat és a nyelőcsövemet. Az íze elsőre egy kicsit fura volt, mert ilyet mégsem iszok a mindennapokban, de hát ezt is ki kellett, hogy próbáljam. Meglehetősen finom.
- Igen, jól elvan itt a melegben. De, miért is ne. Amúgy is kezdek éhes lenni. - feleltem Dereknek. - Na és, mit szeretnél enni? Én azt hiszem, szívesen ennék egy pizzát. Mióta itt vagyok, még nem ettem.
Hát igen, már jól esne egy kis pizza, csak a régi ízekért. Már itt vagyok 1-2 hónapja, és valami csoda folytán, még mindig nem ettem pizzát ez idő alatt. Mindegy is. Most remélem végre ehetek valami jó kis ínycsiklandó sajtos-gombás pizzát. Vagy nem is. Inkább legyen Hawaii. Vagy Mexikói. Vagy...

Valentin nap | Random Randi

Maszkom


Borzasztóan izgulok. Na de hát ki nem? Úgy készültem erre a találkozóra, mint ha az életem múlna rajta. Remélem, hogy nem akasztottam ki teljesen szegény Dereket a ruhaválasztásnál. Igen, együtt mentünk ruhát vásárolni, és nagyon remélem, hogy a legmegfelelőbbet választottam. Nem is tudom, most így utólag kicsit szűknek tűnik, meg a cipő is szorít, úgy érzem a hajam is szétáll, és itt ülök egyedül. Egyedül egy csodálatos asztalnál a fák alatt, ami virágokkal van díszítve, és még a tányérra, szalvétára is figyeltek, hogy szív alakú legyen, vagy legalábbis passzoljon a Valentin naphoz.
Csak ülök itt, és fogalmam sincs mit gondoljak, vagy mit érezzek. Ez a legelső randim, és még ráadásul nem is szokványos. Azaz úgy értem, hogy még azt sem tudod, hogy kivel találkozol. Mi van akkor, ha rosszul sikerül? Vagy unni fogjuk egymást? Ki megy el először? És hogy lesz? Egyre csak ezekre tudok gondolni. Bármi lehetséges, és én mégis csak a rosszra gondolok most. Pedig nem szoktam ilyen lenni... Máskor mindenben a jót látom, most meg... Mindegy is. Megpróbálok megnyugodni, biztosan jó párom lesz. Látom, már páran vannak itt körülöttem, akik szintén a Random Randira vagy csak simán randizni jöttek. A páromat még nem látom, bár korán is érkeztem, és alig vagyok még itt 5 perce. Nyugi Lucy, nyugi...

Ádámnak (*-*)

Nem sok várakozás után megjelenik mellettem egy magas, barna hajú fiú, aki egy rózsát ad a kezembe. Hirtelen nem is tudom mit mondjak, kicsit zavarba jöttem. Talán el is pirultam, sőt, biztos vagyok benne. Szavak nehezen jönnek ki a számon, de azért köszönnöm kéne.
- Szia... - mondom a fiúnak kissé elámulva, bár próbálom tettetni és ezzel túlteszek magamon. Ennél több szó nem jön ki a számon. Látszik hogy jó pár évvel idősebb nálam, minimum 2-vel. Ráadásul helyes is... csoda, hogy még nincs barátnője. Ilyenkor legszívesebben megköszönném a sorsnak, a szervezőknek, és Derek kis közreműködésének is. A rózsát szorongatva a kezemben, nem tudom, mit csináljak vele. Azt sem tudom, most felálljak-e vagy maradjak ülve. Eléggé hülyén érzem magam. Nem tudok mit csinálni, és úgy ülök itt mint egy idióta. Legalább is így érzem.

Ádám

Megkukulva nézek a fiúra, aki a velem szemben lévő székre ül le.
- Ó, ööö... Igen, ki kéne próbálni. - mosolygok rá kissé zavartan, majd odacsúsztatom elé a lakatot, amit mindvégig a kezemben szorongattam. Még jó hogy nem hagytam otthon. Ezek után kinézném magamból. Mindenesetre, most már valamennyire nyugodtabb vagyok, és kevésbé izgulok is. Csak éppen azt nem tudom mit mondjak. De semmi baj, bemutatkozott és nekem sem ártana. Ádám... valahonnan ismerős ez a srác...
Érdekli a kviddics? Csak nem... Tényleg! A múltkori meccsen láttam, és Derek is mesélt már róla nem is egyszer. Szóval nem csak helyes, hanem még sportember is. Hmm...
- Én Lucy vagyok, 15 éves, navinés. Hát... szeretem a kutyákat, a Legendás Lények Gondozását, és a kviddicset is szintén. Csak én nem hinném hogy valaha is tudnék játszani. - mosolygok rá.
- Egyébként, úgy tudom, hogy te vagy az Eridon kviddics csapatának a kapitánya. A múltkori meccsen jól játszottatok. Sajnáltam, hogy kikaptatok a Levita ellen. - és ez tényleg így is volt. Közben egy pincér odajön hozzánk, és megkérdezi mit szeretnénk inni-enni. Kérdő pillantást vetek Ádám felé, majd megkérdezem:
- Szeretnél inni valami különleges koktélt? - érdekelne hogy milyen is lehet egy ilyen. Meg úgy egyébként is.

Ádám

- Hát, még sohasem ültem seprűn, nem hogy még repüljek is. - mosolyodok el.
- Ez jó ötlet, hiszen jobban összeszoktok meg ilyesmi. Gondolom a Klubhelyiségetekben tartjátok a bulit.
Amint Ádám rábólint a koktélra, azonnal kérek is egyet.
- Hát nem is tudom... Igazából mindegyik poszton lévő embernek valamiben jobbnak kell lennie. Például az őrzőnek jó reflexek kellenek, a hajtóknak jól kell célozniuk, a terelőknek erősnek kell lenniük és szintén jó kell hogy legyen a célzóképességük, és persze a fogóknak gyorsnak kell lenniük. Természetesen még ezek mellett is sok dolgot kell tudniuk, de posztonként kb ennyit. Mondjuk ezt gondolom te is tudod. Bár lehet, hogy tévedek, ez ilyen saját megállapításféle.
- Tehát, szerintem fogó biztos nem tudnék lenni, mert ahhoz jól kéne bánnom a seprűvel, én pedig még alapfokon sem tudok, de ezt félretéve én inkább a hajtó felé hajlanék.
- Jaj, egyébként bocsi, ha sokat beszélek. Hajlamos vagyok rá. - nevetek fel.
Sokszor szoktam annyit beszélni, hogy a végén eltérek a témától. Néha már engem is idegesít, akkor milyen lehet ezt a körülöttem lévő embereknek hallgatni? Most nem kéne elszúrni a legeslegelső randimat a túl sok beszédemmel. Kíváncsi vagyok, hogy ebből a megszervezett találkozásból mi lesz...
- Na és, mióta érdekel a kviddics? - nem erőltettem meg magamat túlságosan ezzel a kérdéssel, de kezdetnek megteszi.

Ádám *-*

- Oh, hát azt megköszönném. Igazából már régóta szeretnék megtanulni, de eddig soha nem jutottam el odáig.
Az Aladdinos részen egy kicsit felnevetek halkan a cipőmre lenézve, és az álarcomon kívül most a hajam nagy része is eltakarja az arcom. Ez aranyos volt tőle.
Még csak észre sem vettem ahogy Ádám megnyalja a száját, de akkor sem érdekelt volna hogy miért, ha látom is. Eléggé el voltam foglalva a cipőm nézegetésével abban a pillanatban. Néha elbambulok. Ez van. Bár most már felemelem a fejem és ránézek az előttem ülő álarcos fiúra. Ha tudnám, hogy most éppen mire gondolhat, szívesen megnyugtatnám, hogy én nem olvasok ilyeneket, tehát nem kell emiatt aggódnia. Jó, persze egyszer-kétszer elolvastam hasonlókat még otthon, de hát akkor sem érdekelt nagyon, csak kíváncsiságból, hogy mit lehet ezen annyira szeretni. A mugli legjobb barátnőm miatt vettem ilyet a kezembe igazából, de nem jött be. Nem tudok mit tenni, én nem ilyen vagyok.
- Igen, igazad van, szerintem sem lennék jó se őrzőnek, se terelőnek, de igazából azokra nem is nagyon vállalkoznék. Nincs azokkal sem különösebb bajom, csak nem az én súlycsoportom.
Amikor azt mondja, hogy ha szeretem az édességet feleségül is vesz, egy kicsit megint felnevetek, de most már hallhatóbban.
- Oké, de honnan fogsz holnapig gyűrűt szerezni? - mondom neki mosolyogva. - Hát szeretek enni, úgy is olyan típus vagyok, hogy bármennyit eszek is, nem nagyon hízok, csak amikor már tényleg rám fér.
Jó, ez egy kicsit személyes, de nem hinném, hogy Ádám zavarba jönne emiatt.
A történetére  csak bólogatok, de tényleg érdeklődve, viszont a végénél egy dolgon megakad a figyelmem.
- Duci voltál? Te? Hát, nem tudnám elképzelni... - mondom kissé megdöbbenve, de mosolyogva.
Eközben elveszem a nekem nyújtott italt, majd egy kicsit belekortyolok. Még nem ittam koktélt, szóval nem tudom milyennek kell lennie, de ez finom.
- Igen, és még ismered is. Ő az egyik hajtótok. Egyszer-kétszer kimentem neki szurkolni, meg hát ugye nektek, de azokon az alkalmakon kívül még nem voltam kint az arénában. Dereknek hívják. Ő a távoli unokatesóm. - mondom lazán, nem is gondolva arra, hogy ez talán furcsán érintheti Ádámot.

Mea

- Luke a neve. - nézek le a még mindig ugráló kisállatomra.
- Igen én vagyok az. Rólad is mesélt már nekem Derek, meg a másik barátnőjéről is, azt hiszem... Kira? Igen, Kirának hívják. - mosolygok a lányra. - Örülök a találkozásnak Mea.
A kutya a simogatás után még ugrik egyet-kettőt a lány felé, majd megnyalja Mea cipőjét (mert a kezét nem éri el) és visszaszalad hozzám majd leül.
- Ugye? Én is így voltam vele.
Körbenézek még egyszer, hátha találok még egy ülőhelyet, majd észreveszek tőlem nem messze egy ugyanolyan babzsákfotelt, mint amilyenben én ülök.
- Nem ülsz le? - kérdezem az puffra mutatva.
Ha a lány leül, akkor végre "szemtől szemben" is beszélhetünk, nem kilométer távolságokról. Hátradűlök a fotelben, majd Luke felugrik az ölembe. Kényelembe helyezve magam várom a lány válaszát.

Ádám

- Igen, szerintem sem árt, ha egy tanár játékosan kezeli a tanóráit, mert jobban odafigyelnek rá és úgy könnyebb tanulni is.
Kiskoromban én is mindig szerettem volna, ha ilyen tanáraim lennének, de ehelyett kaptam egy nagyon szigorú, kicsit sem engedő osztályfőnököt, egy kemény tesitanárt, egy jó humorú, de egy pillanatra meg nem álló matektanárt, és egy olyan biosztanárt, aki szerintem azt sem tudta, hogy mennyi 1+1, csak egész órán magyarázott, (szerintem még ő sem tudta miről) és minden óra elején feleltettet. A rajz- és énektanáromat szerettem, csak annyi volt a baj, hogy utáltam mindkét órát. Gyűlöltem rajzolni, de ott beszélgethettünk, és amikor énekeltünk, akkor nem tudtunk beszélni, és "rajzolnunk" kellett. És ki ne hagyjam a drága töri és föcitanárunkat, aki utált minket. De így utólag sem bánom, mert mi sem szerettük őt. Szóval, nekem ezzel nem volt nagy szerencsém.
- Lepj meg. - mosolygok rá Ádámra.
Az ülési póza kicsit érdekes, nem bírom ki halk nevetés nélkül. De láthatólag nem volt neki kényelmes, vagy nem tudom, így visszaült normálisan a széken. Nagyon halkan megszólalt Levi Kreistől az I Should Go. Amikor kezdett hangosabb lenni, csak akkor jöttem rá, hogy ez a fejemben szól. Nem tudom hogy jött ide, szeretem ezt a számot, de nem teljesen illik az alkalomhoz. Vagy hát nem is tudom, de idegesít.
Még mindig nem hiszem el, hogy ő valaha duci volt. Egyszerűen nehéz elhinni, mert ha valaki ránéz, még csak sejtése se lenne arról, hogy egyszer nehezebb volt. Sőt. A lányok élnek-halnak egy ilyen fiúért. Nem is értem, mit keres itt... Mindenesetre azt hiszem pillanatnyilag szerencsésnek tekinthetem magam.
- Igen, a te Dereked. - mosolygok rá. - Csak nehogy féltékeny legyél. - mondom nevetve, és ha talán közelebb lenne hozzám, akkor bele is boxolnék a karjába, bár nem tudom, hogy ez egy randin mennyire lenne bájos. Végülis ez egy randi, nem?
- Igen, természetesen ki fogok menni. Ki nem hagynám! - mondom mosolyogva.

Ádám (a romantikus *-*)

Csak bólogatok és mosolygok. Hát igen, én is hallottam róla, és szerintem is így van. Mondjuk én a mugli iskolában sem sokat tanultam, de nem azért mert figyeltem az órákon, vagy érdekelt volna, hanem... egyszerűen nem kellett. Nem volt rá szükségem, mert mindig tudtam mindent. Jó, persze néha volt olyan, hogy valami nehezebb dolgozatnál átnéztem a tanult anyagot, de semmi több.
- Nem nagyon. - mosolygok rá.
- Jujj, akkor most már oda kell figyelnem, hogy mit csinálok Derekkel. - nevetem el magam. Olyan aranyos, hogy így el tudunk poénkodni pár dolgon. Végre valaki, Dereken kívül persze, aki nem csak bólogat a viccemre, vagy nevet rajta, hanem visszaválaszol egy ugyanolyan poénosat. Szeretem ha valaki ilyen.
Ezen a "Beszöktesselek utána a buliba?" kérdésen kicsit meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy mehetnék, de ha már megkérdezte (és örülök neki, hogy megkérdezte) ...
- Igen, az jó lenne, köszönöm. - mosolygok a fiúra. Igazából egyfolytában mosolygok szinte. Ja és még a "kevesebb vetélytársam van a csokira" kijelentésnél is ugyanúgy letörölhetetlen volt az arcomról a mosoly.
Amikor a fiú feláll és felém nyújtja a kezét, sejtem, hogy mit szeretne, és miután mondja is, megbizonyosodok róla.
- Ó, rendben. - mondom miközben megfogom a kezét és felállok. A rózsát el is felejtem amit eddig a kezemben szorongattam, de talán jobb is, mert lehet hogy most azon gondolkoznék, hogy mit csináljak vele, de így most egyszerűen elfelejtve eleresztem a kezem fogságából és otthagyom az asztalon. Közelebb lépek a fiúhoz felállásom után, és várom, hogy mit lép.