Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Helyeslően bólogatok, hogy bizony, szerintem ez simán beválhat, de persze lehet, hogy nem lesz igazam. – Dehogyis, ha elszalad megeheti a fene, majd visszajön egyszer – vonom meg vállaimat. Elég sokat hajkurásztam már ma ahhoz, hogy ne legyen kedvem további terveket kiagyalni csak azért, hogy ő macskasága  nem hajlandó azt tenni, amit én szeretnék. Persze, akkor túl egyszerű lenne az életem, ha mindig minden úgy működne ezzel a döggel is, ahogy elterveztem. Így is, hálásnak kéne lennem, hogy egyáltalán van nekem.
- Ügyesen – kacsintok rá, mielőtt eltűnne a folyosón. Halkan közelebb araszolok a sarokhoz, és a fülemet hegyezve próbálom kitalálni, hogy hol tartunk a műveletben. Nehezemre esik megállni, hogy ne kuncogjak fel hangosan azon, hogy milyen kis édesen beszél ezzel az álszent macskával. Még hogy aranyos, mi? Jó, be kell ismernem, hogy elég szépen tud nézni, de azért na. Nem mindig olyan aranyos ám.
Néha kikémlelek, de csak óvatosan, hogy az állat ne lásson meg lehetőleg. Aztán meglátom Margaréta felém mutatott hüvelykujját, és lelkes vigyorral lépkedek közelebb, miközben a lány feláll kezében Matilddal és a szétzilált zoknimmal. – Egy istennő vagy – nyomok cuppanós puszit arcára hálám jeléül. Kicsit meggondolatlan mozdulat, de én igazából majdnem mindenkivel ilyen közvetlen vagyok. Fontos számomra, hogy éreztessem a barátaimmal, hogy szeretem őket, és mostantól Margaréta abszolút helyet kapott a barátlistámon. – Köszönöm – jut eszembe aztán, hogy kicsit egyértelműsíthetném is, hogy miért osztogatom itt a puszikat. Alaposan szemügyre veszem a zoknim, amennyiben a fekete gombóc nem tépi szét szegény lányt. Bár ahogy látom most már maga a megtestesült ártatlanság.
- Elinduljunk vissza a klubhelyiségbe? – vetem fel a nagyszerű ötletet, és ha igent mond, akkor végre kibővülve visszasétálunk a Navinébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Meg sem lepődök azon, hogy az eridonos lány úgy ontja magából a szavakat, mint a terek közepén álló szökőkút közepén álló alakok. Egy futó mosoly suhan át az arcomon, és igyekszem a lány minden kérdésére válaszolni.
 - Én már nagyjából fél órája itt vagyok, és keresem a megfelelő könyvet. Végül emellett döntöttem. - Egy kicsit megemelem az előttem heverő írást, már amennyire annak súlya engedi, és folytatom is válaszomat. - Röviden arról szól, hogy a világ erdejeiben milyen mágikus jelenségek vannak.
 Egy aprót sóhajtok, majd folytatom a válaszadást. Nonó bizony próbárateszi a beszélőképességemet! No, nem mintha baj lenne, egyáltalán nem, pusztán még nem vagyok jártas annyira benne.
 - Nem kell semmire, csak megtetszett a címe. Viszont találtam egy könyvet, ami sárkánytanra hasznos lehet, - itt a legalsó könyvre mutatok - és egy olyat is, ami az iskolának az alapítójának írja le az életét. - fejezem be, megemelve a legfelsőt.
 Egy pillanatig elgondolkozok azon, hogy nem viszem-e túlzásba a könyvtárba járást, végül egész gyorsan elvetem ezt a nevetséges ötletet.
 Utolsó kérdésére egy pillanatra felcsillan a szemem, utána viszont tekintetem a csinos kis kupacra siklik. Egy szomorú sóhajtás után aztán beleegyezek a lány ötletébe.
 Bólintok egyet, és egy egész gyorsnak mondható mozdulattal összeszedem gyűjteményem darabjait, és az iméntinél sokkal lassabban fel is emelem őket.
 - Kiveszem ezeket, és mehetünk. - Megindulok, közben azon töprengek, merre kéne menni. Nagyon nem szeretnék elkódorogni olyan helyekre, ahova mondjuk egyedül, vagy egy idősebb ismerősömmel mennék, ez pedig azért leszűkíti a lehetőségek körét. Már a könyvtárosnál vagyunk, amikor eszembejut egy ötlet.
- Mit szólnál, hogyha elmennénk a konyhába? Ismerek néhány manót, bizonyára szívesen afnak egy kis süteményt. Aztán még eldöntjük mi lesz. Mit gondolsz? - Az immár kivett könyveket a táskámba téve állok, és várom a lány válaszát. Lily-vel szívesen találkoznék, rég beszéltem vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Aurora
.Zárás. - megkésve bár, de törve nem...

 Felnevetnék a kérdésén, amennyiben nem érne utol a fáradtság. De nem ám az a sima, szombat délutáni fáradtság, hanem a "három napja egy széken alszok, a tankönyveimet használva párnaként" típusú fáradtság. Természetesen teljesen indokolatlanul... na jó, nem teljesen.
 Így csak megrázom a fejemet, és összekaparva maradék energiámat, válaszolok neki.
 - Nem, nincs focicsapat. - Egy bágyadt mosoly telik csupán tőlem, és miután a lány kijavítja magát, még egy legyintésre is telik.
 Miután kicsit jobban elhelyezkedem, így kicsit leküzdve a fáradtságot, megint megszólalok, ezúttal talán kicsit több életerővel a hangomban. - Természetesen ismerik. Persze, nem biztos, hogy mindenki, de a legtöbb diák szerintem tudja, mi az. - Jómagam nem vagyok egy focirajongó, így nem tudhatom, mennyien ismerik ezt a mugli sportot.
 Ismételten csak a fenti ok miatt nem nevetek fel az eridonos viselkedésén. Kissé emlékeztet Theonra, csak épp sokkal szimpatikusabb.
- Igazán örülök, hogy jól érzed magad. - Elnyomok egy ásítást, és érzem, hogy amennyiben tovább ülök itt, elfogok aludni perceken belül. Ezért felállok, kissé megtántorodok, de végül egészen sikerül összeszednem magamat.
- Sajnálom, nagyon fáradt vagyok. Alig aludtam mostanában, jobb lesz, ha elmegyek lefeküdni, mielőtt ülve elalszok. - Megeresztek még egy mosolyt, majd egy “További szép napot!” után kimegyek a folyosóra, és megindulok a körletem felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Angelica

Hát igen, nekem is könnyű elveszni a könyvek között.
– Hm. Én épp csak eljöttem ide a könyvtárba nézelődni, és találtam egy ilyet, mi ennek a címe, hm, mi is a címe?
Nem jut eszembe, megkérdeztem, hogy ő tudja-e a címét. És utána jövök rá, hogy rá van írva. És magamban még ekkor se tudtam a címét.
– Mi is a címe? Lehet, nem is ezt akarom. Tudod, én egy kicsit válogatós vagyok a könyveknél. (Ezt kérlek tartsd titokban.) Ez legyen vagy ez? Nem tok dönteni, segítesz? 
Lehet hogy nem értek hozzá, és Angelica se tud majd dönteni, akkor mit csináljak? 

– Jó menjünk el, de mit együnk ott? Tudsz főzni?
Aztán jöttem rá, hogy azt mondta, hogy a manóknak kell megcsinálniuk.
– Jól van, vidd ki, vagyis vedd ki a könyveket. De te. Nem is tudtam, hogy ennyire könyvmoly vagy. Várjunk csak, nem  is mondtad, miért vetted ki ezeket a könyveket. Miért kell ennyi, Angelica?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kicsit izgat egyébként, hogy tekintenek ránk. De tényleg, olyan finoman izgalmas az egész, ahogy mustrálnak, vagy elkapok egy-egy pillantást. Persze, akik velünk szemben ülnek próbálnak úgy tenni, mintha ők mindenről tudtak volna, vagy éppen rohadtul nem érdekelné őket. Egyeseknél biztos így is van, de nem hiszem, hogy mindenkinél. Én örülök, hogy ha van némi kitűntetett figyelmünk, a csókkal pedig eloszlatok minden kételyt és pletykát is remélem: Babett hozzám tartozik, én pedig hozzá. A játékos érintések pedig csak növelik a körm gyűlő rózsaszín felhőt, amit én nagyon nehezen tudok kordában tartani. Egyszer már engedtem, hogy szétterüljön és magával ragadjon az édes érzés, azóta már óvatosabb vagyok. Tudom, hogy milyen a varázslók és a boszorkányok, az ösztönök a varázslónépi kíváncsiság. De azért talántúl komolyan hangzik, valójában ez egy vékony fonál, a vastag kötél, pedig többszörös csomóval köt össze Babuval.
- Mégiscsak pasi vagyok - vonok vállat túl könnyedén, de mosolytalan arcom hazugságot sugall. Még neki is észre kell vennie, akármennyire is szikrázik a fény a türkiz szemein. Azért tagadni nem tudom, hogy nem fordult meg a fejemben Ivett, de már mint mondtam, nem volt komoly, csak olyan fiús vele is lefeküdnék cucc. nyilvánvaló, hogy néhány sráccal beszélgetünk ilyenekről, és hogyhogynem egyik sem felejti el megemlíteni őt. Mondjuk Babett sem szokott kimaradni, így végül is én vagyok a szerencsés körülök. Szerintem nagyon sok közül, hiszen Ő az enyém.
- Ó, oké. De ha mégsem élvezné annyira a társaságom, én szóltam - kap egy apró csókot Babum a beharapott ajkaira. - Ezt meg ne csináld nagy nyilvánosság előtt, mert még a végén nem tudom ellenállni - susogom felé, már csak azért is, mert most is érzem, hogy a vérem kezd kimászni az agyamból a földszint felé. Egyébként nem akarom kivonni magam, csak... hát én ilyen vagyok, nem szeretek a zavaró körülmény lenni. Persze lehet, hogy Ivett tényleg örül majd nekem, és csak én látom ennyire szkeptikusan az esetet. Úgy legyen. Na, de hogy pikánsabb legyen az egész egy kicsit elviszem a gondolatot a szexualitás irányába. Menetrendszerűen kapunk néhány pillantást és morgolódást, ami ugyan nem bántó, de érzékelhető belőle, hogy talán ilyen baromságokat nem itt kéne megbeszélnünk. Az angyali arc egy pillanatra fúriaként változik a brokkolis srác irányába, majd alakul vissza, mikor már felém néz. Nem kell féltenem Babut, meg tudja védeni magát, ezt nagyon szeretem benne. Ezt is.
- Akkor nem lesz hármas, értettem - kuncogok fel hangosabban a végén, mint illene. De csak húzom az agyát, nem is akarnék még egy másikat, pontosan elég lesz ő is majd. Talán ezért szeretne magához elhívni? Fiús gondolat, úgyhogy elvetem.
- Szóval akkor csak Babett, hát... nem bánom - vigyorgok még egyet, megadván magam "nagy nehezen" a lehetőségeimnek. Bár még szórakozni akartam vele egy kicsit, hogy ha x=b, az lehet Bíborka, Boglárka, ha a, akkor Andrea, Alíz stb. De mindent a határon kell tartani, hogy senki sem akarjon kételkedni a másikban. Babuban megbízok, ahogy Masában is tettem, talán ő érettebb nála, ha mégis lesz valaki más, akit... egyáltalán miért gondolok ilyen faszságokat most? Szörnyű vagy Bence, baszki! Nem bírom jobban pofánverni magam ilyenkor, pedig szeretném. Még alig járunk, de már a rosszat keresem, holott még semmiről sem éehetek meggyőződve. Csak arról, hogy ő legalább annyira szeret engem, mint én őt. Terelésként jöhet az Ambrózy-Masa páros, és ahogy kell meg is lepem vele Babut. Előveszem az edictumból kitépett oldalt, és elé teszem, ahol leírják, hogy felvállalták egymást.
- Hát ez van - a hangom inkább tárgyilagos most, mint érzelmekkel telt. - Igen, megcsókolt úgy, mint, ahogy a másikat... szokta? - itt elég sok értetlenség feszül ki arcom vitorlájára, mert gőzöm sincs, hogy ez egy csók volt, vagy már rendszeres. Ekkor esik le Babunak, hogy vannak képességeim is az elárultakon kívül. Nem szoktam reklámozni, és nem is nagyon használom, csak ha muszáj.
- Igen. De a kezed nem állítana meg. Viszont tudd meg, hogy anélkül is beléd estem, hogy használtam volna rajtad - igen, és mindenkit Merlin ments, hogy Theon bele tudjon nézni bárki fejébe. Szegény áldozatok! - Tudod, tartozik hozzá egy etikett, és ezt illik betartani - az más kérdé, hogy az illik, az nem a nemnek a szinonímája. Azért nagyon ritkán használom, na.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Totál értetlen képet vághatok, ahogy az erinosora bámulok. Hacsak nem ragadt az arcomon az a dühös kifejezés, amit szakadt könyvem okozott. Senki nem mondhatja, hogy túlreagálom a dolgot. Mindenki dühös lenne, ha elszakadna egy ilyen szép, régies könyv, nem igaz? Ám egész gyorsan elengedem a dolgot, és a fiúra nézek.
Érdeklődve bámulom Petyát és a kütyüt, míg lassan rágódom a rántottámon. Még mindig bosszús vagyok a könyv miatt, de jelen pillanatban nagyon felkelti az érdeklődésemet az a valami. Jártam ám én mugli iskolába is, ám csak az órák érdekeltek, az osztálytársaimmal nem nagyon volt sok kapcsolatom. Nem akartam olyan helyzetekbe keveredni, mint amiben az eridonos ül itt mellettem. Elsőre a telefonomról kérdezgettek, meg filmekről, amiket én természetesen nem láttam otthon. A megmagyarázhatatlan helyzetek elkerülése végett inkább elzárkóztam tőlük. Hiszen még csak 12 éves voltam.
- Egy tablet? És mit tud? - azt hiszem ezzel a kérdéssel elárultam, hogy nem, nem értek hozzá. Így csak megrázom a fejem, mikor felteszi következő kérdését. - Ú, szeretem a mugli dolgokat - csillan fel a szemem. Kíváncsian nézegetem az eszközt. Már teljesen elterelte a figyelmemet a szakadt könyvlapról. Egyelőre. - Megnézhetem? - nyújtom ki felé a kezem. - Hátha tudok vele kezdeni valamit - próbálkozni lehet, nem? Valamennyire azért belekóstoltam a mugli világba is, talán rájövök, mit kell a kütyüvel csinálni, hogy színes legyen. Végülis okos levitás vagyok, nem? Az utóbbi biztos. - Mi is kéne csinálnia ponotosan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Egy kicsit sem lepődök meg azon, hogy nem tud dönteni, hogy melyik könyv legyen. Bizony, ez nekem is szokott dilemmát okozni, lásd ezelőtt. Természetesen nálam ilyenkor egyszerű a megoldás, mivel általában mind a kettőt kiveszem végül, de Nonó nem biztos, hogy boldogulna egyszerre kettő, nehezebb könyvvel.
 - Tudod mit? Add ide mind a kettőt, kivesszük, és segítek elvinni a körleted bejáratáig, rendben? - Jó, ez most teljes mértékben úgy hangzott, mintha gyengének nézném, úgyhogy gyorsan próbálok javítani a helyzetemen.
- Mármint persze csak akkor viszem, ha szeretnéd. Csak gondoltam segítek, ha már itt vagyok. - Érzem, hogy megint kezdek elvörösödni, pont mint a tónál. Igaz, ez most egy sokkal kevésbé megrázó eset, úgyhogy arcom gyorsan vissza is nyeri eredeti színét, és a lány döntése alapján veszem fel, vagy hagyom ott az ő könyveit is.
 - Tudok főzni, ha gondolod, összedobhatunk valamit. A manók viszont nem is engednének ki minket csokis keksz nélkül.
 Amikor kiérünk a könyvtárból, felnevetek a meglepődöttségén. Pedig ez a három könyv még mindig jóval kevesebb a szokásosnál! Mit szólna a vizsgaidőszakbeli könyvadagjaimhoz?
 - Remus Lupin életrajza, és az Erdők mágiája kíváncsiságból kell, a sárkányos könyv pedig sárkánytanra segíthet.
 Útközben tovább beszélgettünk, közben ügyelek rá, hogy elkerüljük a forgalmasabb helyeket. Amikor megérkezünk az ajtóhoz és belépünk, azonnal elkezdem keresni Lilyt.
 Végül, mivel nem látom a sok manó közt, újra a lányhoz fordulok, akit máris három kis lény próbál megkínálni a legkülönbözőbb szendvicsekkel, sütikkel és italokkal.
 - Fogadj el valamit, mert különben nem hagyják abba. - Mondom, természetesen barátságosan, s félig nevetve. Én is elveszek egy üveg töklevet, és egy süteményt, majd miután megköszönöm, elvezetem Nonót az asztalhoz.
 - Ülj le, együk meg szerintem, és beszélgessünk. Ahogy sejtem, még rengeteg kérdésed van.
Valóban, az eridonos csak úgy árasztotta magából a tudásvágyat, legalábbis eddigi találkozásaink alapján ezt szűrtem le.
 Miközben a lány megszólalására várok, körbejáratom a tekintetemet a konyhában. Hol lehet Lily? Elment volna takarítani? Dehát ilyenkor mindig a konyhában szokott lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Angelica
Meglepődtem, hogy felajánlotta a segítségét, elfogadjam, vagy ne?
– Nem kell, de köszönöm. Jó, megyünk a konyhába?

És aztán elgondolkozok, hogy megkérdezzem-e, hogy hol a konyha, azért, mert ugye most jöttem, és ezért nem ismerem nagyon a kastélyt. Végül megkérdezem.

– Te tudod, Angelica, hogy hol a konyha? Én egy kicsit tudok főzni, de nem sokat, csak annyit, amennyit otthon tanultam főzni. De sütni jobban tudok egy kicsivel.

Amikor odaérünk a konyhába, odajön hozzám három ráncos arcú kis izé, biztos ezek a manók, és vagy nyolcféle ennivalót az arcomhoz nyomnak. Angelica figyelmeztet, hogy nem fognak továbbengedeni, amíg nem veszek belőle.
– Értem – mondom Angelicának, és a manókhoz fordulok. – Ezt kérném. De ha nem vagyok annyira éhes? Vagy is ha nem kérem.
Leülök az egyik székre Angelicával szemben.
– Hát jó, de szerintem inkább kérdezz te. Mindig én kérdezek, most te kérdezz, Angelica.

Lehet hogy meglepő neki hogy azt mondtam amit. És akkor most akkor mi legyen?
– Hova menjünk evés után majd, csak kíváncsiságból? Van ötleted hogy hova induljunk? Egy terembe vagy nem tom, kint vagy bent szeretnél lenni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Valóban van valami izgalmas abban, hogy ennyi szempár ragad ránk az egyébként igazán meghitt kis jelenetünkben. Évődünk, játszunk és még jobb; beszélgetünk. Szeretem vele megosztani a gondolataimat, és minden porcikám bizsereg, amikor a hozzám szóló ajkakra tekintek néhány pillanat erejéig. Ez lenne a nagybetűs szerelem, amiről Gerda régebben annyit mesélt? Mert ha igen, akkor a nap minden pillanatában ezt szeretném érezni. Ó, igen! Pont ezt, gondolom, amikor beharapott ajkam egy újabb csókot kap Bencétől. Szemeimet ilyenkor ösztönösen hunyom le, és közben szívom magamba az illatát. A belőle áradó tesztoszteron elcsavarja bugyuta kislány lelkemet, ám valahol mégis inkább nőnek kezdem magam érezni. Vágyat érzek és mély, vérvörös szerelmet, ami – Bence puszta létezésétől – beindít mindent, ami eddig vagy nem létezett bennem, vagy pedig teljes mértékben el volt fojtva. Arra a kijelentésére, miszerint ne rágcsáljam ajkaimat, pajkos fény csillan szemeimben. Ne? Akkor ez azt jelenti, hogy egyre többet fogom alkalmazni – legyen annak bármi a következménye.
– Hogy mi nem lesz? – kérdem megjátszott hitetlenkedéssel, miközben mosolyom szélesebb már nem is lehetne. – Valamit tisztázzunk, Lóránt Bence – hajolok közelebb, hogy a már kialakult játékos fénnyel folytassam mondanivalómat. – Ha ilyen hármasok járnak a fejedben, akkor… – ekkor érzékelem szemem sarkából, hogy a mondat hangosabban hangozhatott el, mint szerettem volna, és máris újabb kíváncsiskodó tekintetek csapódnak ránk. – Ezt majd később megbeszéljük – suttogom még közelebb hajolva, hogy ujjaimmal még néhány kört rajzolhassak mellkasára. Levegővételem kissé szaporábbá válik a beállt csendben, hiszen megint a nekem tetsző közelségben élvezhetem a Bencéből sugárzó csacska érzetet. Talán ezért nem is mutatkoztunk eddig mások előtt. Hiszen nem tudjuk kordában tartani a bennünket már lassan széjjel robbantó hormonokat. És hogy ez most megfogalmazódik fejemben, édes borzongás szalad végig gerincem mentén. Mit csinál velem ez a fiú?
– Nem? – kérdezek vissza arra, hogy nem bánja, ha csak én maradok neki, és ezzel az alkalmat is kihasználva, ismét alsó ajkamba harapok, hogy kissé eltávolodva, kislányos pajzánsággal emeljem rá tekintetemet. Lassan eljutok arra a pontra, hogy senki nem érdekel rajtunk kívül. Ja, ez már megtörtént? Igen. Meg. Nézzenek csak, figyeljenek csak. Legyünk az Edictum pletykarovatának a címlapján. Bánom is én! Ő az enyém, én pedig az övé. És végre érzem, hogy nincsen senki, akinek ebbe beleszólása lehet.
Azonban a tanár és ex története visszaránt a csacsogásba. Bevallom, imádom a pletykákat, de az, hogy Bencét ez rosszul érintheti, megmagyarázhatatlan szorítást kezd éreztetni mellkasomban. A féltékenységnek még mindig apróbb szikráját sem érzem, mert felfoghatatlan, hogy mennyire megbízom benne. Kellett idő. Láttam Karolával csókolózni, nevezett barátnak, amikor nem azt akartam. Mégis én – a bölcs levitás, nem vitás – úgy érzem, hogy ezeknek meg kellett történnie ahhoz, hogy most így tudjuk egymás mellett és előtt szeretni egymást. Mert igen; szeretem Bencét.
– Ők már akkor kavartak? – kérdezem őszinte meglepettséggel, egyenesen suttogva. De sajnos a tény, ami eddig nem volt nyitott előttem, elviszi a fonalat egy másik irányba. Legilimentor. Ez egyszerre okoz kíváncsiságot és félelmet, miközben fejemhez nyúlok, és ahogyan Bencém beszél, úgy kezdem el ernyedten leengedi kezeimet. Érdekel a téma. Hogyne érdekelne. De az még jobban, hogy… rajtam használta-e. Azonban kérdeznem sem kell, csak dús ajkaim nyílnak el, máris kapom a választ. És hiszek neki. Semmi kétség. Pajkos mosolyra húzódik ajkam és színpadias megkönnyebbültséggel fújom ki a levegőt tüdőmből. – Hú, akkor ezt megúsztam – mondom, miközben tekintetét nem engedve hajolok közelebb, hogy onnan suttogjam felé a következőket. – Mert lett volna alkalom, amikor nagyon… nagyon nagy bajban lettem volna, hogyha belelátsz a fejembe – utalok szenvtelen arra, hogy sok minden megfordult már a fejemben vele, velünk kapcsolatban. Na, de elég a szexből. Jaj, ki is beszélt erről? Senki. Khm… Kissé eltávolodva próbálok a továbbiakban a komolyságba visszavezetni beszélgetésünket. – És mióta? Vagy hogyan… kitől tanultad? – borzasztóan érdekel a téma, és ennek szemeim nem is tudnának őszintébb kifejezőeszközei lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- A sok mozgás és a kezdetektől való szigorú tanítás a titka. – Mert való igaz, az összhang egyszerűen mesebeli kettejük között, nem is kívánhatna ennél szebbet vagy éppen jobbat. És bár még tényleg elég kölyöknek számított, a viselkedése már határozottan fegyelmezettnek volt mondható. Legalább már azzal nem kellett számolnia, hogy sokat fog nőni, végleges méretét ugyanis már majdnem elérte. Kifejezetten nagy példánynak számított fajtáján belül, de végleges mérete így sem volt nagyobb mint egy átlagos kisnövésű mugli kutyáé.
Igyekezett nem tudomást venni arról, hogy a lány szépen lassan kieresztette mágiáját. A belőle kitörni készülő, de elfojtott erő vörös foltokat festett mindkét orcájára, ahogy a testhőmérséklete alig érzékelhetően megemelkedik. Ő csak így tudja levezetni anélkül, hogy valami katasztrofális következménye lenne az egésznek, de ha sokáig húzzák a bájcsevelyt. Semmi tudatos nincs abban, ahogy ez a folyamat véghez megy, hiszen ott még nem tart, hogy mindezt szabályozni tudja. De ki nem eresztett mágia ilyen romboló hatással van rá.
-Hát igen, annyira más természetek már így ránézésre is. – És nem csak azért, mert külsőre is nagyon különböztek, hanem a viselkedésük alapján is úgy tűnt, teljesen más természetűek. Benito sokkal makacsabbnak és önfejűbbnek látszott, míg Flynn jóval alázatosabban és fegyelmezettebben viselkedett. Persze, ez nem csak természetbeli különbség lehetett, hanem nevelésbeli is, hiszen a szőkeség épp akkor ecsetelte, hogy ő nem kifejezetten nevelte az állatkáját, inkább csak úgy megszokták egymást.
- Hmm, lássuk csak. Képes kisméretű lángokat fújni, meg tűzgömböket, amiknek variálja a színét. Ja, és a leghasznosabb hogy kártevőmentesíti a szobát, mert a bogarak a kedvenc nasijai – mosolyodik el. – Na és Benito mit tud? – kérdezett vissza, ha már így témánál voltak. Nem mintha nem tudta volna fejből majdnem az összes elemi lény képességeit. Mielőtt Flynn hozzákerült alaposan beleásta magát a témába, és ez a tudás hamar a fejében ragadt szerencsére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az utóbbi időkben fellendült a kutatásom. Lett pár ígéretes eredményünk és emiatt eléggé belemerültem a munkába. Egy kis beszélgetés után a bagolykő igazgatójával kaptam egy hosszabb szabadságot, így több időt tölthettem Pesten a csapattal, és testközelből figyelhettem az eseményeket. Így viszont több időt töltök távol a kastélytól és kevesebb időm jut Anára. Tudom, hogy ő is elfoglalt, hiszen neki is van egy kutatása, mellette tanít is, és valószínűleg a gyengélkedőn is több munka szakad most rá, hogy én kevesebbet vagyok ott. Fáradtan érek vissza a faluba és bár hívogat az ágyam, nem dőlök le. Helyette a konyhában készítek egy egyszerű salátát és grillezek mellé egy kis csirkemellet. Egy kosárba teszem ezt, meg bedobok mellé még egy pár banánt, almát és mandarint. Lezuhanyozom és tiszta ruhát veszek fel, majd a kis korsárral felsietek a kastélyba, bízva benne, hogy nincs túl sok beteg gyerek a gyengélkedőn és eltölthetünk együtt egy kellemes kis vacsorát. Vagy ha nem is eszünk, legalább beszélgetünk, eltöltünk együtt egy kis időt. Mert mostanában nem tettem, nem eleget, és az, hogy elfoglaltak vagyunk csak kifogás.
- Ana? - suttogom, ahogy halkan becsukom magam mögött a gyengélkedő ajtaját és körbepislogok. Pár ágyban fekszenek, de nincs zsúfoltság, ami jó jel. Talán ma lesz sikerül valóban időt szakítanunk egymásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy helyben állok a ránk telepedett éteri csendben. Karomban tarom Lexet és kifelé nézek az ablakon. Nincs sok látnivaló, csak a sötét éjszaka kékjeinek játékát látom. Vagy magamat, ha tekintetem fókuszpontját az üvegre helyezem. Egy dolog jár az eszemben. Pár napja olvastam. Néhány sor a Rubya naplóból, amit kérésemre csak az új évben adnak ki a nyomdák. Nem szeretném, ha a nő tragédiája nyomán nőne meg, az ünnepek idején mindig magasabbra emelkedő öngyilkossági ráta. Mégis a vers részlete beleégett a fejembe.

S ha levetni vágynám magam egy szirtről,
Mond, utánam jönél-e Kedvesem?
Megragadnád-e akkor a kezem?
Vagy állnál némán szüntelen,
Ahogy a temető csendjében tetted Édesem?
Szomorú, hogy ilyet vet papírra bárki, de érthető a vele történtek miatt. Elmélázok. Macskám ficánkolására és nyávogására jövök vissza a jelenbe. Lex addig izeg-mozog, hogy letáncol karomból és megindul kifelé. - Mi a baj? Mit hallasz? - kérdezem, miközben követem a kórterem felé, ahová elinal. Égnek emelte farkát, ami nála a kíváncsiság jele. Kiérve, és persze a hirtelen fénymennyiség változás miatt szó szerint belefutok Bálintba. A találkozás erejétől számra szorított kezemen át hallatszó sikkantással szökellek hátra. Meglepődtem, de ahogy megismerem a nyakába borulok. - Úgy hiányoztál! - mondom bájos ártatlansággal és angyali arcom felderül. Elhúzódom, hogy a lágy félhomályban kékjeimmel megnézhessem magamnak. Macskám tehát az ő érkezését vette nálam sokkal hamarabb észre. Ott járja a boldog, doromboló nyolcasokat Bálint lábai között. Szokása így üdvözölni azokat, akiket megkedvelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

#kellakarácsonyisöröm
#Julebryg
#kiakadok
#Kiscsibe

November első péntekén érte az első sokk. Kereste a kis boltokban a szokásos kék feliratos söröket, amelyek aznap estére kerülnek be a boltokba, de nem találta. Abban reménykedett, hogy esetleg másnapig várnia kell, hiszen egy kis városról beszélünk. De nem történt változás. A magyarok el vannak maradva. De hogy ennyivel?
Szinte minden héten legalább egyszer megpróbálkozott vele, hogy lemegy a közértbe, és rákérdez megérkezett-e kedvenc rakománya. De mindig negatív volt a válasz. Most meg valamelyik agyalágyult navinés azt mondta neki, hogy nincs is ilyesmi. Olyan dühös lett hirtelen, hogy kilökte a gyerek kezéből a könyveket, és dánul káromkodni kezdett. Az egész folyosó őt nézte, de hát ez van, ha Marina Darik dühös. Egy igazi északi dühe csap le mindenkire.
- Ungarere sådan en narhats! - kelt ki magából, és tekintetével keresésre indult. - Rend mig i røven - hagyta végül ott eddigi beszélgető társát, és csörtetett egyenesen oda levitás ismerőséhez.
- Kiscsibe. Segítened kell. Most! - ellentmondást nem tűrő hangja még egy ideig visszhangzott a folyosón, de egyáltalán nem tudta érdekelni. A vállánál fogva megragadta a szőkét, és tolni kezdte. - Te okos vagy. Csináltál már sört? - kérdezte meg, menet közben, mintha éppen nem rabolta volna el akárhonnan is. - Mert most azt fogunk csinálni. Pontosabban Julebryg-t - ismertette a tényekkel a lányt, és közben egészen a Konyháig vezette a lányt. Arcán még mindig látszott a frusztráltság, de mivel kitalálta az egyedi módját a helyzet kezelésére, így kezdett egyre nyugodtabbá válni újra. Mosolygásra azért még nem futotta.
Belépve egy rakat manó sietett rögtön oda, mire Marina szinte vicsorogva nézett rájuk. - Ti se tudtok nekem Julebryg-t csinálni, semmirekellők - morogta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ezer és ezer dolog ötlött a fejembe, amit csinálhatnék ahelyett, hogy az eridonos fiút hallgatom. Már legalább három percemet vesztegettem rá, és a kérlelésére, hogy adjam át neki a szorgalmimat, hogy lemásolva pontokat szerezzen a házának. Nem ismer még engem. Szemforgatásomat egy erősen cinikus mosoly követi. Éppen határozottan elküldöm a könyvtárba a megfelelő szekcióhoz, hogy némileg hasznos tanáccsal menjen el a francba tanulni, amikor ezúttal mögülem érkezett a csapás, abból is a jobbik. Alig merészkedek ki a körletből, az ominózus este óta, így egy pillanatra el is kap valami rémes érzés, de meglátva, hogy a szőke srác helyett a barna lány morcos tekintete villan rám, megkönnyebbülök. – Mennem kell – húzom el a számat a gyerek felé, és egyeltalán nem bánom, de ott is hagyjuk a dán lány visszhangjában.
 Mondanám, hogy ma mindenki a segítségemre pályázik, de amíg az eridonos kihasználni akart, addig Marina… is? Hacsak tényleg nem arról van szó, hogy valami olyasmibe vágná a fejszéjét, ami nélkülem nem megy neki. – Tudom – válaszolom tömören, de folytatja is, és kipattannak szemeim. - Úgy nézek én ki? - Ennek elment az esze! Nem hogy főzni, de alkoholt sem ittam még soha! Ezt a mondatot is elfelejthetem. Szóval sört, azt még nem ittam soha. De, hmmm, mármint... akármennyire is falról szedett ötletnek hangzik, kísérletezni, kihívásnak tökéletes, engem pedig teljes mértékig izgalomba hoz hirtelen a gondolat. – Fogalmam sincs mi az a dzsulebri, de neki futhatunk – döntöm oldalra a fejemet, ahogy a kerekek mozgásba lendülnek. Azzal együtt a konyhába toppanunk. Kifejezéstelen arccal kivárom, amíg a manók a lehető legmesszebbi zugba osonnak előlünk, közben némi receptúrán gondolkozom – Majd mi megcsináljuk – közlöm, mint aki olyan sokat csinált volna sört. Honnan ez a fene nagy önbizalom? Otthon többször segítettem be. Főztem már, sütöttem is, néhány fogás már szinte hibátlanul megy, de ez más tészta – Te Marina, kezdetnek mesélhetnél többet erről a sörről – ahogy elnézem a mindig felszabadult lányt, ahogy szétveti a frusztráció, valami nem volt a rendjén és ez felettébb zavart. Valahogy ügyetlenül, de elő kell szednem belőle a jókedvű lányt – meg vehetnél pár mély levegőt, nekem néha segít – mondja a legfeszültebb lány a világon. Nekem még talán el is hiszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Halványan mosolyogva elképzelte Rudolfot úgy, ahogy Ráhel lefestette. Az sem kicsit volt szórakoztató látvány már fejben sem. Régről ismeri a férfit, már diákként együtt jártak - igaz, Rudolf négy évvel idősebb nála, Lizi által ismerte meg, amikor a nagyobbak körül legyeskedett már kis kölyökként. Jól mondta a múltkor Ráhel, egyáltalán nem látszik már eridonosnak. Kicsit talán ciki is, hogy itt ül, azután, amilyenné lett az utóbbi hónapokban. Pedig mennyire büszke volt valaha arra, hogy piros. - Rudit könnyű zavarba hozni. - Ajkait igyekszik minél jobban összeszorítani, hogy ne vigyorodjon el túlzottan, hiszen a szőkeség röhögése eléggé ragadós. - Ez pont így van. Meg kell őket győzni, hogy miért érezhetik magukat jobb embernek, mint amilyenek. - Helyesel bólogatva. Hiába aranyvérű és nem szegény családból származik, megvan a véleménye a legtöbb puccos családról, akiknek a közelébe kényszerítették fiatalon. Nem szerette és nem szereti azokat az eseményeket. Talán ezért is alakult ki ez a távolságtartás az egésszel szemben - a hiú tini Ákos és a szép hosszú sörénye, minden ilyen alkalommal oda, pedig olyan gondosan növesztgette.
Hümmögve hagyja lányra az emberek hülyeségét. Ő is ismer normálisokat, ilyen például az öccse, vagy a volt főnöke, Tihamér is. A hülye az egy nagyon érdekes dolog Ákos definíciójában, mindenfélére rámondja, amit csinálnak az emberek. Magát sem tartja egészen normálisnak, amióta történt a dolog vele, úgyhogy nem beszélhet a magas lóról. Valaki szerint előtte sem volt az, legalábbis az egyik exe a szakításkor odavágta neki, hogy nézzen magába, hogy miért nem maradnak meg mellette a nők. Nem volt ideje a munka mellett soha különösebb önelemzést tartani.
- Így is nagyon sok mugli technológia van már. - Nem annyira reklamáló a hangja, inkább csodálkozó. Kicsit technofób a fiatalember, ezt neveleték bele otthon, hogy a mugli technológiáktól jobb, ha irtózik. Biztosan meg tudná tanulni kezelni a telefonokat meg az okos tévét, okos telefont, okos táblagépet, de nincs szüksége rá. Van madara.
Bólogatva hallgatja a lány rokonságát meg a lovakat. Szerencsés, hogy van családja a faluban, akivel ilyen közel vannak egymáshoz. Neki jobb, hogy nincs egy olyan Kállay, aki mindig rá tud nézni, aztán menne az apjához mondani, hogy mennyire nyúzott szerencsétlen a fia, igaza volt, nem lehet magára hagyni. - Az aranyvérűeknek ezzel a rétegével én sem értek egyet. Túl sok ilyet láttam. Valamelyik leszólt minket, mert csak 100 éve arany, az nem arany. Elhiszed, hogy engem nem érdekel? - Nem szokott ilyen sokat mesélni az aranyvéréről, sem arról, hogy bele van fáradva abba, hogy a család törekszik fenntartani ezt hagyományt. Nincs náluk kényszerházasság, de erősen beajánlanak nekik hölgyeket, aztán valahogy összejönnek a dolgok - általában. Tud olyan águkról, akik már rég feladták ezt a marhaságot. Talán az átokkal már ő sem lesz olyan jó parti. De eddig is megúszta valahogy. Nem úgy a lelepleződést, aminek el kellett jönnie. Kíméletesebb így, mintha órán tudná meg az eridonos.
Figyelmesen hallgatja a szőkeség ajánlatát, időnként bólint egyet. - Teljesen egyetértek. Én sem akarok semmi drámát, Edictumot és pletykát. - Bólint egy utolsót majd remegő jobbjával elfogadja a kézfogást. Ők csak szórakoztak. Itt az asztalnál amúgy sem történt semmi, csak egy kedélyes vacsora, mely után mind a ketten mentek a maguk dolgára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

#kellakarácsonyisöröm
#Julebryg
#kiakadok
#Kiscsibe

Az egyáltalán nem zavarta, hogy egy random emberrel beszélgetett a lány, és onnan húzta el. Azonban az megdöbbentette, hogy se fizikai se mentális ellenkezésbe nem kezdett a szőke. Lehet tényleg jó hatással vannak rá Lokival, és kezd hozzászokni a legfurcsább szituációkhoz, amelyekbe belerángatják.
- Nem, egyáltalán nem úgy nézel ki. De ez nem jelenti, hogy nem lehetnek titkaid - vont vállat a lány hanyagul, még mindig a söre körül jártatva az agyát. Soha nem csinált ilyet, sőt abban sem volt biztos, hogy ők ketten képesek lesznek-e rá. Hiszen ezt csak egy cég volt képes eddig elkészíteni rendesen.
- Oké - fújt egyet ki meg be a lány. - Szóval a Julebryg egy karácsonyi sör. A Tuborg gyártja, és mindig November első péntekén kezdi el forgalmazni. Ezért van akkor az ünnepünk, a J-Dag. Mindenki kék színű mikulás sapkát vesz, és elmegy a legközelebbi pubba inni. Mert ez a sör... az életünk. Mindig az első körös ingyenes négyszázba benne vagyok, hála Madam Lykke-nek. De a lényeg. Ezt a sört csak December végéig forgalmazzák. Utána nincs több. És én ki fogom hagyni, ha most nem szerzünk valahonnan - foglalta össze gyorsan az alapokat a lánynak, csak hogy érezze mekkora jelentősége van ennek az egésznek a dánok életében. És így nem is tudja visszaadni milyen is az, mikor meglátják a kék feliratos kamionokat befordulni az utcákba. Mintha Novemberbe jönne a karácsony. - Még egy külön dalunk is, amit akkor éneklünk. Mindenki. Ha ismered az embereket magad körül, ha nem - magyarázta tovább a tényeket, kicsit talán elveszve a részletekben.
- Sajnálom, koncentrálok. Szóval ez egy erős sör. Egy doboztól már boldog vagy - jelentette ki, aztán kezét oldalasan szájához illesztette, mintha valami nagy titkot igyekezne megsúgni a szöszinek. - Ez mondjuk nem jelenti, hogy ott abbahagyjuk - kacsintott. - Van egy kellemes karamellizált íze, mint a Guinnesse-nek, és társul hozzá még a fekete ribizli és édesgyökér is. Főleg ez a három különbözteti meg a többi sörtől a Julebryg-t - fejezte be a meséjét, és reménytelien nézett nemrégiben szerzett barátnőjére. - Szóval segítesz nekem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Titok, avagy magánügy. Nagyon nem mindegy, és bizony van ebből, meg abból is. Hogy mi a közös bennük? Marinanak semmi köze hozzájuk, ahogy nekem sincs a sörfőzéshez. Azért amikor már egy ideje a vállamnál fogva tuszkol elrántom a testem érintésétől, mert bizony tudok menni magamtól is. Marina máshogy viselkedik, máshogy beszél, amiből arra következtetek, fontos neki ez a sör, ami fura, de az vele kapcsolatban meg sem lep. Csak rá kell nézni a legjobb barátjára. Na igen. Viszont nekem is megvannak azok az otthoni apróságok, amikhez ragaszkodom, a napokban ezekre érzékenyebb is lettem, de ilyen hülyeséget, hogy én sört főzzek! Abszurd. Saját magammal vitatkozom, és miután rájövök, a márkát hírből sem ismerem, némán olyan káromkodást bonyolítok le, amit nem tűr nyomdafesték.  – De hát nem mész haza a családodhoz az ünnepekre? Akkor December végéig tudnál inni belőle, meg alkohol, ergo biztos kell érlelni… hacsak, nem használunk mágiát  - azzal az agyam beindul. Töprengésem szinte észre sem veszem, de már a megoldás utat kutat.
 Aprókat bólintok miközben Marina beleéléssel kezd beszélni és fel is enged. Mármint mondandójából szinte semmivel nem vagyok előrébb, legalább ő már kevésbé pokróc és az is valami, nem? A dalolászásra csak ugrik egyet a szemöldököm. El tudom képzelni az illuminált állapotba mindent is ordibáló dánokat, csak ez itt nem releváns. Éppen oldalra döntöm a fejem és a pultnak támaszkodok, ahogy érzékeli egyre foszladozó türelmemet és folytatja az érdemi infókkal. Mosolyogva ingatom a fejem, majd megállok és kérdésére elnyílnak ajkaim. Tudom, hogy jólesik az egómnak, hogy hozzám fordult, még egy ilyen témában is, ami nyilvánvalóan távol áll tőlem és egyértelműen fontos számára. Sok hasznom nincs benne, de nem hagyhatom cserben, nem is akarom. Ahogy emelem kezem lehúzom csuklómon mindig készenlétben lévő hajgumimat és laza kontyba kötöm a hajam – Tehát kell fekete ribizli, édesgyökér, ez biztos. – mondom, majd a már pultra tett füzetemért nyúlok. A szorgalmit ellapozom és előhívok egy üres oldalt, arra jegyzem fel, amiket már tudunk. - Komlóból készül és kell hozzá maláta – bólintok – mint a barna cukor, az is van, hogy igazából a fehéret adják el malátával színezve – gondolkodom hangosan, aztán ráborulok a pultra és számolni kezdek. Feljegyzem a 20 litert, mint térfogatot, majd ahhoz mérten próbálom kalkulálni a sűrűséget és egyéb adatokat. De ebben sosem voltam jó, és hiányoznak is információk. – Marina nem tudok pontos adatokat, de tudom hol találom meg őket – ütögetem a tollat a papírnak. – Addig összeszeded a hozzávalókat, amiket találsz a listáról? Dobáld be őket a legnagyobb fazékba, amit találsz! – felé is lököm a papírt - De ne gyújts alá! - majd pálcámat kezembe ragadva megindulok – Maximum negyedóra és itt vagyok – mondom neki futólépésbe elsietve. Azt hiszem erre ráharaptam, tehát jól kell megcsinálni, vagy oda a délutánom, ami nem történhet meg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

#kellakarácsonyisöröm
#Julebryg
#kiakadok
#Kiscsibe

A barna kicsit elbizonytalanodott a kérdés hallatán. Mindig is kétes érzéseket keltett benne az otthon említése, hiszen a családjához nem szeretett visszajárni. Meg Lokit is itt kellett olyankor hagynia, ami minimum olyan, mintha a másik felétől szakítanák el. Azonban Dániát mindennél jobban szerette, és Madam Lykke is mindig tűkön ülve várta, hogy végre ne csak írásban lássa a lány szeleburdiságát.
- Hát...hát nem tudom. Ha nem kapok meghívót, nem megyek - vont vállat a barna, és karba fonta maga előtt karjait. Tudta jól, hogy ha a szülei komolyan gondolják a hazamenetelét, akkor díszes karácsonyi lapot fognak neki küldeni a ritka, ám gyönyörű füles baglyukkal. Mintha csak ezzel is azt akarnák mindenki tudtára adni, mennyire gazdagok. Azonban mire a lány egyáltalán csak a gondolatai végére érne, a szőkén látta, hogy megfogta a dolog. Hiszen ez egy újabb kihívás, a levitások meg imádják azokat, nem?
Lassan de magabiztosan kezdte felgöngyölíteni a tényeket kedvenc karácsonyi sörével kapcsolatban, de mielőtt belemehetett volna a dánok számára oly nagyon jól ismert történelmi tényekbe - mert bizony azok is vannak -, már látta is Kiscsibe jelzésein, hogy kezdi unni magát. Egyszer tud végre egy kérdésre kimerítő választ adni, és elkezdi untatni az egyik kéket. Hallatlan.
Amélia jó pár percig húzta az agyát, mire - nem egyenesen - választ adott. Marina annyira megörült neki, hogy felsikkantott és a szőke nyakába ugrott, szinte majdnem fel is döntve mind a kettőjüket. Azonban tudatosult benne, hogy valószínűleg a másik nincs hozzászokva ezekhez a hirtelen érzelemkinyilvánításokhoz, szóval gyorsan le is szállt róla, és várta a parancsokat. Egyáltalán nem lepődött meg, amikor azok jöttek is. Átvéve a listát kezét a homlokához emelve tisztelgett a lánynak.
- Aye, aye kaptajn - szólalt meg dánul, majd a listát kezdte olvasni. Pár perccel később már tudta is mi a dolga. Előre lépett, tapsolt kettőt, és egy fokkal hangosabban kezdett el beszélni. - Figyelem manók! Szükségem van egy nagy edényre, és a következőkre - emelte fel a listát, és kezdte el felsorolni lassan a rajta állókat. Olyan volt az egész jelenet, mintha ő lett volna a kiképző tiszt, a kis lények meg a katonák. Bármennyire is csúnya bevallani, Marina élvezte, hogy hatalma van. - A feladat elvégzéséhez összeszedett csapatmunkára van szükségem mindenkitől - fejezte be monológját. - Munkára fel!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

 - Természetesen tudom. Bajban lennék, ha nem tudnám. - Felnevetek fel egy kicsit a kérdésén. - A házimanó, aki az apámé volt, és most nekem "szolgál", eléggé elszomorodna, ha nem látogatnám meg őt időről időre.
 A konyhába érve mind a ketten magunkhoz vesszük a kínált süteményeket, és leülünk.
 Az eridonos kérdésére kicsit meglepődök.
 - Öhmm... nem muszáj megenned, ha nem szeretnéd. Igazából vissza lehet őket utasítani... - lehalkítom a hangomat, és közelebb hajolok Nonóhoz. - de akkor eléggé elszomorodnak. Legalábbis némelyikük. - Egy kicsit talán túldramatizálom a dolgot. Fut át az agyamon, ahogy visszaülök és beleharapok a süteménybe.
 Kissé felkészületlenül ért a kérdés, úgyhogy beletelik pár másodpercbe, hogy feltegyem a kérdésemet.
 - Mondd, szeretsz a kastélyban lakni? Könnyű volt megszokni? - Nem igazán tudok mást kérdezni, ezért teszem fel ezt a kicsit random kérdést.
 - Szerintem maradjunk a kastélyban. - Itt több eséllyel futok össze Lily-vel, márpedig annak igazán örülnék. Talán Nonó is jobban megismerhetné a kastélyt, aminek pedig ő örülne. - Körbevezethetlek egy részén akár, és közben beszélgethetünk. Mit gondolsz? - Belekortyolok a töklevembe, és várom a válaszát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A nyakatekert, kissé sem klisés avagy sablonos válasz hallatán megfordult a fejemben, hogy bizony mindenkinek megvan a maga baja, tehát sosem árt egy kis kedvesség, vagy éppen segítség, ha a másik arra szorul. Ennyit már megtanultam, haladok. Nem hallottam még olyanról, hogy valakinek meghívót kell kapnia a hazalátogatáshoz, a saját családjához. Azt pedig erősen kétlem, hogy a dán lány ne tudná, hogy a repjegyet nem meghívónak mondják a magyarok, hacsak nem mágikus módon közlekedne, mondjuk zsupszkulccsal. Izgalmasnak hangzott, de kissé elkanyarodtam a lényegtől, amire csak kurtán bólintok, és nem feszegetem tovább a lány és az otthona kérdését. Kell az a sör neki, ez a lényeg.  Olyannyira, hogy meglepetésemre, a nyakamba is borul tőle, amire éppen hátára bizonytalanul helyezett kezeimmel reagálok, amikor vissza is vesz. Viszonylag hamar elenged, így felocsódva halvány mosolyt küldök felé és visszatartok egy sóhajt – Van két feltételem. – csapok oda az örömének – Első: ha sikerül, és iszol, a kastély és az emberek épsége egyben marad – szögezem le félig viccelődve, félig halálosan komolyan. – Másodlagosan pedig tudom, az a fajta ember vagyok, aki elolvassa a házirendet mielőtt szabályt szegne, ami annyit tesz: Ha netán bajba keveredünk, én beszélek. Tudom mit mondanék, hogy kivágjam magunkat. – és talán a reputációm mindkettőnk büntetésén enyhít. Megvárom a reakcióját, mielőtt a füzetemet nekiadva elsuhannék.
 Igyekvő lépteimen lassítok a lépcsőhöz érve, de egész hamar a könyvtárba keveredem. Mintha csak mindennap ahhoz a részleghez járnék, olyan gyorsan kibogoztam hol kell keresnem. Kezem végigsiklott a könyvek gerincén a címeket leolvasva, majd a sikertől vigyorogva csaptam fel a kötetet, és ott se voltam, futás vissza. Figyelmesen követi szemem a sorokat. A gabona szív fel vizet, párolog is, szűrni is kell, a 20 liter teljesen reális elgondolás volt. – Tavaly utánanéztem a vajsörnek, – fel sem nézve a lapokból állok meg Marina előtt. Útközben így csattantam neki pár embernek is, de túlélték. – habár annak ehhez sok köze nincs, a kötetben több hasonló feljegyzés volt. Ez az a könyv – emelem meg a kezemet és tekintetemet a lányra emelem, amolyan „na ezért szeretem a könyvtárat” pillantással. – Meg van minden? Mert még kell pár apróság – aprót sóhajtok, és gyűröm is fel a pulóverem ujját. Kézbe kapom a jegyzetet a könyv fölé és felírom a tervezetet. – Remélem nincs más programod, mert itt töltjük a délutánt. Minimum 4-5 óra a főzési idő. – Marinára sandítok.– Esetleg indíthatnánk zenét, az segít lendületben lenni. – vetem fel az ötletet. Alsó ajkamat rágcsálva kezdem el a három különböző receptből összetenni a Marina jellemzéséhez hasonlót. Legalábbis hangzásra, mert mint tudjuk, ízre nem tudok hozzászólni. Csak csődöt ne mondjak, pofára esve a nagy lendülettől!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Akkor??? - fordítom kicsit félre a fejem, mert tökre nem tudom, hogy most éppen meg akar fojtani, vagy huncutul mosolyog. A lányoknál ezt sosem lehet tudni. A szívem hevesen ver, mert egyébként ha azt mondaná, hogy "akkor hetente egyszer" nem biztos, hogy örülnék neki, vagy nem hinném. Inkább amásodik, de valószínűleg szétvágna az ideg, hogy milyeneket kérek tőle, és ő miért megy bele ilyenekbe miattam. Tökre fingom sincs, hogy mi lenne a jó válasz, bár persze nyilván inkább fojtson meg, hogy ha más lányokat képzelődöm oda még mellé intim helyzetekbe, minthogy bizonytalanságba tartson és mondjuk kiderüljön rólkam, hogy milyen álnok vagyok, vagy lehetek. Á, nem is igazán tudom megmagyarázni, hogy mit akarok kinyögni gondolatban. Persze, sok pasi álmodozik édeshármasról, de a valóság más. Főleg Babuval, akit tisztelek annyival minimum, hogy csak vele, ha ott van. Hahaha, mekkora egy paréj vagy Lóránt Bence - ezt most Babus hangsúllyal hallom a fejemben -, mikor itt ez a tökéletes lány neked, te meg többet akarsz, mint kéne. Hiába na, nem olyan egyszerű dolog a buta gondolatoktól megszabadulni. Végül megkegyelmez nekem, mert elnapolja a témát, amiért hálásan sóhajtok felé és megcirógatom a bal arcát, mert valamit tennem kellett, amivel levezethetem a kínok közötti szenvedésem a válaszig. És ha már ilyesmivel le tudom vezetni, az mindig jól jön.
- Nem - zárom le mosolyogva, így a legegyszerűbb és leghatásosabb, na meg a legigazabb is. Pontosan jó nekem az x=Babett, szóval nincs mit ezen túlragozni innentől. Persze az ajakba harapással tudom, hogy ingerelni akar - ami azt illetti remekül sikerül is neki -, de az ebédlőben vagyunk drága, nem pedig kettesben egy szobában! Korábban nem néztem meg ennyire őt, mint mostanában, és nem tudom miért, de egyre jobban tetszik, sőt minden percben jobban tetszik, mint az előzőben, tök sok mindent felfedeztem már rajta. Kis mosolygödrök, vagy éppen mikor és hogyan emelei meg a szemöldökét, vagy nyalja meg önkéntelenül az ajkait. Merlinre, az ajkai! Tudom, hiú remény, vagy nem is tudom mi, de minden bölcs ember azt mondja, hogy úgyse maradtok együtt örökre! Azért én reménykedem ebben! Nem csak az ajkai miatt.
- Szerintem emiatt szakítottunk, igen. De, mint, ahogy a példa is jól mutatja: én jártam jobban - mosolyom elszélesedik, mint ahogy az Alföld elterül a tájon, és remélem belepirul a bókomba. Mostanában igen, szórakozom ezzel, mert annyira édes, ahogy belevörösödik ezekbe. Szerencsére ő nem legilimentor, mint én, mert akkor pirulósabb emlékeket magáévá tehetne.
- Egyelőre meg - simítok végig az orrnyergén. - Nem látok gondolatokat, csak emlékeket. Persze mivel ilyen kis titokzatos vagy, lássuk csak - behunyom a szemeim, mintha ez kellene hozzá. Kíváncsi vagyok a reakciójára, amikor is tovább kérdez erről.
- Van legilimencia szakkör, egy ideje eléggé elhanyagoltam, pedig tök jó. Harmadikban kezdtem Sárközi bá-nál, de amióta elment nem voltam. Lehet, hogy visszatolom a képem, hogy még jobban megismerhesselek - vigyorgom felemelgetve a szemöldököm, amikor eszembe jut még valami, ami a számára is fontos lehet. - De ha félsz ettől, lehet tanulni okklumenciát, és akkor a legtöbb ilyen támadás ellen tudsz védekezni. Denis Brightmore félék ellen nem is annyira elvetendő az ötlet - az a fiú nem volt egyszerű, azt sem tudom, hogy hol van most, de nagyon keményen tolta a legilimenciát. Közben bekapok még pár falatot, és végig őt nézem. Szándékosan tolom túl ezt is, sosem voltam igazán hivalkodó alkat, de most jól esik a féltékenységek és irigységek keresztüzében létezni valakivel, akit szeretek és ő is szeret engem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

#kellakarácsonyisöröm
#Julebryg
#kiakadok
#Kiscsibe

Kellett neki az otthoni érzés, mert akármennyire is jól érezte magát a magyarok között, nem volt ugyanaz. Hiányoztak neki a mosolygós arcok az utcán, a zöld negyed és a hygge, amire úgy tűnt ez a nemzet képtelen. Kivéve Lokit, de ő egy külön kategóriába tartozott. A szöszke volt az itteni Dánia neki.
Koncentrált a lány szavaira, bár nem tetszett, hogy feltételekhez kötik a boldogságát. Isten tudja miért is viselkedik ez a lány ennyire felnőttesen...
- A kastélyt értem, és az embereket is. De mond csak.. Loki is beletartozik? Mármint ő kvázi én vagyok. Csak fiúban. Olyan, mintha magamban tennék kárt, amit lássunk be elég gyakran teszek ilyen-olyan véletlennek köszönhetően. - Bármennyire is meglepő, éppenséggel nem Kiscsibe türelmét feszegette, csak szimplán ismerte magát annyira, hogy ezt a sztorit ne akarja elmesélni a szöszkének, meg ha még jól is sikerül, akkor itasson is vele. Mert hát nah. Olyan nincs hogy odavarázsolnak egy adag Dániát és csak ketten élvezhetik ki.
- Ezt is tökéletesen értem, és ígérem, hogy csak akkor szólok bele, ha a helyzet megköveteli. Elég furán nézne ki, hogyha egyenesen engem kérdeznének valamiről, én meg kukán állnék - vetette fel, mert ez a lehetőség sosincs kizárva. Főleg, hogy az összes tanár tudja mennyit jár a szája. - Viszont ha elkapnak, akkor fogj rám mindent. Az én ötletem volt, én hajtottam végre és kényszerítettelek, hogy segíts nekem. Gothca? - nézett mélyen a lány kék szemeibe. Az ő háta sokat elbírt. Gyakran került bajba, szóval a tanárok már amúgy is hozzászoktak, hogy valami slamasztika közepében találják. Azonban Csibe olyan embernek tűnt, aki valószínűleg nem hogy egyszer nem került büntetésbe, de nagyon magára is venné.
Ahogy a lány eltűnt az ajtó mögött, úgy vette Marina hatalmába a konyhát... meg a manókat. Kiadta nekik parancsba, hogy mit és hova pakoljanak, majd egyszerűen felpattant az asztalra, és törökülésben egy narancsot kezdett el maga előtt görgetni ide-oda.
- Oh, igen, minden megvan - bólogatott és a manók felé intett a fejével egy büszke mosoly kíséretében. Azok boldogan sertepertéltek a vajling körül, mintha csak valami csodát raktak volna össze. Alig várták, hogy újabb feladatot kaphassanak.
- Ha megcsinálod nekem a sört, akkor felőlem egy egész napot is itt tölthetünk. Megér nekem annyit - jelentette ki magabiztosan a barna, és a felvetésre huncut mosoly kúszott az ajkára. - Szóval zene kell? - kérdezte, és már egy narancsot a kezébe vett, és miközben zsonglőrözni kezdett elkezdte énekelni a hivatalos dán dalt, a "Tuborg Christmas Brew"-t. És nem. A lánynak nincs semmi hangja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Vajon miért érzem úgy, hogy a lány picit felvág azzal, hogy ő milyen szigorúan megnevelte az állatkáját és milyen klassz az összhang közöttük, és az övé mennyivel fegyelmezettebb, mennyivel okosabb, meg minden? Valószínűleg ha nem egy ellentétes elemű ember mondta volna ezt, így, akkor eszembe se jutott volna ilyesmi. Így viszont felszalad a szemöldököm elég rendesen, és ha nem lenne vékonyka vízréteg a tenyeremen eleve, akkor most biztos hogy képződne, méghozzá nem is kevés. Igyekszem uralkodni magamon, megszüntetni a víz fodrozódását, és nem figyelek Benitora. Pedig jól tenném, ugyanis a zsebtigris lekushad a földre, farkával vadul csapkod, szőrét felborzolja. Én már csak a morgásra leszek figyelmes.
- A helyedben kicsit óvatosabb lennék – jegyzem meg halvány mosollyal. Akkor nem csak én éreztem ki ezt az elhangzottakból. – Önérzetes egy jószág, nem igazán szereti ha negatív dolgokat mondanak, vagy gondolnak róla. Vagy rólam. És hidd el, hogy megérzi – folytatom halkan. Nem, én nem neveltem, de nem is láttam szükségét. Macskaféle, azok független állatok. Azokat nem lehet megszelídíteni. Én akkor ugyan minek tenném? Minek tanítanám mindenfélére, amikor megvan a magához való esze, és hallgat rám, amikor fontos és szükséges hallgat rám. Amikor még nem voltam úgy ura a képességemnek és nem tudtam úgy megvédeni magam, akkor ő ijesztően viselkedett, jelezve hogy nem vagyok olyan kis gyámoltalan, mint amilyennek látszom. A sárkányleopárd egy pillanat alatt megértette, hogy rettegek más emberek közelségétől, hogy rosszul leszek tőlük. Így nem engedett hozzám közel senkit. Amióta már sokkal jobban kezelem ezt, azóta felhagyott ezzel a viselkedéssel. De ezt nem fogom a lány orrára kötni.
- Ezek a lények a gazdájukat segítik, mindenféle módon. Nekem egy ilyen makacs, öntörvényű jószágra volt szükségem, így nem is meglepő, hogy Benito az lett. Szeretem, hogy ilyen. Persze tetszik ha egy állatka nagyon szófogadó és jól nevelt. Ha lenne más állatom is akkor az lehet, hogy olyan lenne. De Beni ő nem, ő ilyen kis csodacica marad örökre – enyhülök meg kissé, hangom teljesen átvált szeretetteljes tónusúvá, amitől a cica abbahagyja az aggresszív viselkedést és inkább dorombolva a lábamhoz dörgölőzik. Gondosan hátat fordítva a társaságunknak. Részéről ennyi volt, ő nem kíván tovább foglalkozni velük.
- Ő is repülő bogarakkal táplálkozik, pontosabban lepkével, szitakötővel, el is kapja őket egyedül. Vízbuborékba zárja őket és megfulladnak. De elfogadja a szárított, vagy fagyasztott legyet is. Utóbbival jókat szoktunk játszani, eldobom, kiolvasztom, az repül ő meg elkapja. Szeret csak úgy vízgömbbe zárni dolgokat, de azt játékból teszi. Tud lélegezni a víz alatt, meg kiszűri belőle a mérgező anyagokat – sorolom, majd figyelmesebben megnézem a lányt, aki eléggé pirosnak látszik már. Ennyire feszítené a mágia? Még jó, hogy nem kezdtem el zsonglőrködni a vízzel, úgy kirobbanna belőle a tűz, hogy csak na. A gond csak az, hogy egy kicsit kíváncsi is vagyok arra, hogy mit tud. – Már bocs, de … minden oké? Jól vagy? - esetleg lehűtselek? De ezt nem ki nem mondanám hangosan. Még a végén fenyegetésnek venné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az Odettel töltött este után még jó sokáig agyaltam azon, hogy vajon mit kéne kezdenem a kialakult helyzettel. Valószínűleg Viktor is észrevehette hezitálásomat mindennel kapcsolatban, ugyanis igen lassú válaszokat adtam neki. De nem tehetek róla. Kellett az idő nekem és a folyton kerepelő agykerekeimnek. Az elzárkózás azonban nem az én műfajom volt. Tapasztaltam már apám miatt, és nem akartam másnak is ezt. Éppen ezért is vettem utamat ebédszünetben a gyengélkedő felé. Tudtam, hogy ilyenkor aztán egy lélek sem lesz ott, még ha délelőtt ilyen-olyan indokból fel is keresnék a helyiséget, például akik aznap nem akartak órára menni, bár ezt az elgondolást sose tudtam megérteni.
Ahogy besétáltam a fertőtlenítőtől illatozó helyiségbe, gyomrom apróra szorult, és éreztem, hogy bármennyire is meg akartam védeni a szívemet, nem teljesen sikerült. Fújtam egyet, hogy csökkentsem a nyomást, arcomra a már jól ismert elhatározás került.
– Hello – köszöntem be a terembe, reménykedve, hogy majd valahonnan érkezik majd válasz, és tudni fogom hova kell mennem. Előre felkészítettem a lelkem, hogy valószínűleg már a látványa is arról próbál majd meggyőzni, hogy ne tegyem meg, amiért ide jöttem. Mert muszáj.
Beljebb sétálva megpillantottam. Apró mosoly suhant át arcomon, azonban gyorsan újra összeszedtem magam. - Maradj csak, nem akartalak megzavarni, csak jobb, ha tőlem hallod. Gyors leszek, ígérem - intettem neki kezemmel, hogy ha közelebb is akarna jönni, ne tegye. Ne tegye, mert nem vagyok benne biztos, hogy akkor képes leszek rá. – Abba kell hagynunk ezt az egészet. Kettőnket. Nem is kéne, hogy legyen – jelentettem ki határozottan. Közben fejemben Odett szavai visszhangoztak: szopat téged. Velem viszont ne játsszon senki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ma valószínűleg a negyedéveseknél brutális SVK vizsga lehetett, mert majdnem a teljes gárda megfordult. A legtöbbnek a hasa vagy a feje fájt, úgy jajveszékeltek, hogy csak na. Én meg, mint jó tanuló, gyógyitalnak kinéző színezett vizet adtam nekik, és csodák csodájára, mire kicsengettek, mindenki jobban lett. Akkora egy mágus vagyok, hogy olyat még nem hordott a hátán a föld. Ennek eredményeként az ebédidőt egy hátsó ágyon fekve kívántam eltölteni, képregényt olvasva, és teljes nyugalomban. A fehér köpenyt le se véve, mert ha jön valaki, akkor lássa, hogy mennyire szívdöglesztő doktorbácsi tanonc van itt, és okozzak egy jó napot neki.
- Hátul vagyok!
Kiáltok előre, amikor meghallom a hangját, nem érzem úgy, hogy bármi baja lenne, de ahogy a fényes papírból felpillantok, érzem, hogy félrever a szívem, oké, valami komoly baja van. Riadtan felpattanok, hogy közelebb menjek, de, ahogy felemeli a kezét megtorpanok, mintha egy erőmezőt húzott volna ezzel kettőnk közé.
- Picim... én megbántottalak valamivel?
Mert megeshet, hát mit tudjam én, hogyan kell ezt jól csinálni. Pont annyira először vagyok egy ilyen helyzetben, hogy ne legyek túl okos vagy túl pontos abban, hogy mit is kell csinálni. Érzem a feszültséget kettőnk között, és nem tudom, hogy mit tettem ellene, mégis a becézés, az csak neki szól, ösztönösen. Nagyon sok minden végigfut az agyamon. Nem vagyok orosz, nem iszom alkoholt, elmondott a családjának, de nem örült nekem. Nem akarom, hogy bántsák miattam, akár csak megjegyzésekkel is. Fogalmam sincs, hogy mit csináltam rosszul, de látom, hogy bántja. Nem lépek közelebb, mert nem akarom, hogy megijedjen tőlem.
- Szóval, akkor szeretnéd, ha megint csak annyik lennénk, mint a pub előtt voltunk? Padtársak és vetélytársak?
Meg kéne kérdeznem, hogy miért? Valószínűleg, de jelenleg az agyam annyira sokkban van, hogy nem vagyok képes rendesen gondolkozni. Csak nézem őt, értetlen és emészthetetlen a fájdalom, ami most bennem van. Nem értem, hogy mi történik és miért történik, de nem akarom, hogy szomorú legyen, nem akarom ilyennek látni, mert, bár ilyet sem éreztem még, megrémít a bánat, ami az arcán van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az agyamban a gondolatok száguldoztak ide-oda, mintha csak még jobban meg akarnának zavarni, pedig már alapjáraton se voltam éppen biztos a dolgomban. Semmiben sem azóta az este óta. És ez jobban megrémített, mint azok a furcsa érzések, amiket kiváltott belőlem.
- Nem kell a színjáték, Somogyi. Tudom, hogy csak játszol velem – szembesítettem a tényekkel. Nem akartam így neki támadni, de most már mindegy volt. – Az egész egy nagy színjáték volt, és én bele ugrottam. Fejestől – bólintottam teljes bizonyossággal. Karjaimat keresztbe fontam mellkasom előtt. Anélkül vettem fel a védekező pozíciót, hogy én magam felfogtam volna. Anélkül okoztam magamnak fájdalmat, hogy tudtam volna róla.
- Valld be, hogy a pubban is csak egy játék voltam. Én voltam a kisegér, te meg a macska. Kihasználtad, hogy sokat ittam. Hogy jól mulattam. És azt is, hogy versengő típus vagyok – soroltam egymás után az indokokat, és közben elkezdtem fel-alá járkálni a kis szoba bejáratánál. Gyerünk Darya, mond ki. Itt a lehetőség.
- Azért vallottál nekem szerelmet, hogy összezavarj - jelentettem ki kertelés nélkül. Biztos voltam a dolgomban. Hiszen két alkalom után senki nem engedi le a falait és vall be olyan érzelmeket, amik eddig soha nem voltak az övéi. Az emberek nem csinálnak ilyet. Félig igaz mondatokat állítanak, nem mernek semmit kimondani, mert attól félnek, hogy bajuk esik. Így reagál valaki normálisan az érzelmeire.
- Igen. Vagyis nem. Nem tudom. Ne legyünk semmik. Neked itt az orvosi szakma. Meg a derby. Nekem meg a balett és a cirkusz. Nem is illünk egymáshoz – jelentettem ki, és idegesen a hajamba túrtam. Biztos voltam a dolgomban. És mégsem. Mintha folyton mellé nyúlnék, pedig az agyam tökéletesen tudná, hogy hány méterre, milyen irányba van a tárgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Esküszöm, hogy nem értem, hogy mi folyik itt, de vagy nagyon jó színésznő és most éppen nagyon meg akar szivatni, vagy valaki mondott neki valamit. Mit vár? Hogy minden nap kimondjam, hogy szerelmes vagyok belé? Hát nem volt elég egyértelmű az az eset? Vagy... vagy. Ó igen, valamelyik, általam démonizált barátnője mondott olyat neki, ami miatt most úgy néz ki, mint akit az elmúlt napokban pincébe zárva kínoztam. Zseniális, remélem a bálon történtek után villámtempóban terjed majd el az, hogy én szarul bánok vele. A hajamba mélyesztve az ujjaimat, próbálok nem kiabálni, de azt nem tudom megállni, hogy ne emeljem fel a hangom. Nálunk így megy a kommunikáció, üvöltve.
- Azért mondtam, hogy szerelmes vagyok beléd, mert szerelmes vagyok beléd. Tudom, hogy nem tartasz jó embernek, de azért bazd meg, nálam is van egy egészséges határ a szivatásban!
Vagyis, magyarra lefordítva Picim, nagyon szépen szeretném, hogy ha ez csak egy vicc, akkor ezt itt és most befejeznéd, ha meg nem vicc, akkor megpróbálnál nem annyira leírni, mint amennyire éppen teszed, mert baromira nem esik jól. De visszafogom magam, igen, ez totális visszafogás.
- Táncolni hívtalak, hogy ne igyál, mert féltem, hogy valami idióta belerángat valami olyanba, amit nem akarsz, és nem láttalak annyira józannak, hogy egyedül maradhass. Haza akartalak hozni, de férfi vagyok, ha a kezed a nadrágomba dugod, akkor a vér az agyamból a farkamba tódul. Én nem nő vagyok, hogy szex közben összeírjam a holnapi bevásárlólistát meg felidézzem a híres bájitalfőzőket! Mocskosul részeg voltál, azt is csodálom, hogy emlékeztél rám!  
Azért jó, hogy ez kettőnk között nem mondjuk délelőtt történt, vagy éppen négy után, amikor az ideggyenge tanárok jönnek nyugtatófőzetért. Nekik is csodás műsort tudtunk volna szolgáltatni.
- Szóval úgy gondolod, hogy egy gyógyító ás egy balerina nem alkothat egy párt, azért mert, mert nem. Ez egy kibaszottul szánalmas érv Darya, és ezt te is pontosan tudod.
Észrevétlen lépek közelebb hozzá, de a tempón gyorsítok, mielőtt megszökhetne, és a fal és a saját testem közé szorítom, kezeimmel a feje mellett támaszkodva.
- Szóval nem kellek neked. Sem én, sem az érzéseim. Nem akarsz szexelni, veszekedni. Azt se akarod, hogy hozzád szóljak? Azt akarod, hogy észre se vegyük egymást?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem ez volt életemben az első, amikor kiabáltak velem. És az sem, hogy ezt Somogyi teszi. Azonban most a szavai jobban fájtak, mint eddig bármikor. Hiszen egészen más, amikor azt üvöltik az arcodba, hogy „szerelmes vagyok beléd”, minthogy „kibaszottul nincs igazad”. És bármennyire is meg akartam mondani neki, hogy soha nem gondoltam, hogy nem jó ember, a monológ első fele jobban felkeltette érdeklődésem.
- Hogy szerethetnél valakit, akit nem is ismersz? - Bevallom, már én is felemeltem a hangom. Nem vitatkozni jöttem, mégis az ő hangjának emelkedésével nőtt bennem is a feszültség, amit nem bírtam visszafojtani. Hülyének nézett, mint valami rohadt kis elsőst, egy buta libát. Hiába, túl nagy a különbség köztünk, ez már egyértelmű volt.
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy talán tévedés volt az egész. Hogy mégsem ő volt a rossz a történetben. Talán hibáztam. De aztán olyan dolgokat kezdett a fejemhez vágni, amik csak az első gondolataimat erősítették megint fel. Kezem anélkül lendült, hogy egyszerűen tudtában lennék annak, hogy mit teszek. Hatalmas csattanással érte a bal arcának bőrét.
- Ne gondold, hogy egy érzelemmentes szajha vagyok, aki mindenkivel lefekszik, ha kicsit többet iszik a kelleténél. És ne merd rám fogni a történéseket, mert ugyanúgy benne voltál, és képes lettél volna leállítani, ha akartál volna, de eszed ágában nem volt. Úgy felkentél a falra, mintha nem először csinálnád. Ja várj, nem is… – a szavak csak úgy pattogtak ki ajkaimról, mintha minimum el akarnám átkozni. Talán azt is akartam. Visszafolytott kiabálásra lehetett legjobban hasonlítani a hangokat, melyek elhagyták számat, és talán még arcom is belepirult az érzelmek sokaságába.
Hátráltam amíg csak tudtam, bár nem sok hely volt. Arcom elfordítottam, mintha csak attól félnék, hogy tekintetével kővé fog dermeszteni. Kezeimet a kettőnk között lévő szűk helyre csúsztattam, és hatalmasat löktem a mellkasán. Az sem érdekelt, ha fáj neki. - Szállj le rólam – sziszegtem. Szívem olyan hevesen dobogott a mellkasomban, félő volt, hogy percek kérdése és feladja a küzdelmet. Életemben először fordult elő velem, hogy féltem tőle. Hogy már nem csak szórakozás és marakodás volt, de hogy a kezem remegésbe kezdett és egy pillanatra tényleg átfutott az agyamon, hogy nem enged elmenni.
- Pontosan ezt akarom. Hogy többet ne gyere a közelembe - hangom meg-megremegett a mondatok súlya alatt, és szemeim homályosak lettek a pánik okozta könnyfoltoktól. Még mindig lázban égve fordultam a kijárat felé. Elfáradtam. Az érzelmeimbe, amelyeket mindig olyan jól elrejtek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Nem tudom.
De mondhatnám, hogy azt hittem, erre majd együtt keressük meg a választ, hogy majd együtt megismerjük és elmélyítjük azt, ami kettőnk között van. Én bíztam benne, megtettem, amit kért, amíg távol volt, lezártam mindent, ami nem ő. Elköszöntem mindenkitől. Mert őt akartam, mert őt akarom. Érzem, ahogy a halántékomom dagadni kezd az ér, ami mindig megjelenik és lüktet, ha felbosszant, amit az egyik haverom csak a "kis Darya-nak" hív, hiszen senki más nem tudja előcsalni. Feladatam magam érte. De miért is? Igaza van, nem ismerem.
A pofon fáziskéséssel kezdi égetni az arcom, elkapom a kezem, és rászorítva a csuklójára, rántok rajta egyet figyelmeztetően, miközben sötét szemeim érzelemmentessé válnak, hideggé, mintha sosem lett volna benne élet. Olyan leszek, mint előtte, mint a pub előtt. Képes volt egyetlen pillanat alatt magába bolondítani, de ugyanilyen gyorsan képes vagyok ki is szeretni belőle, ha ezt még sokáig csinálja, de nem akarom, nem akarom elengedni az érzést, nem akarom elengedni őt.
- Akartalak, ahogy te is engem. Ebben ketten vagyunk. Mit vársz, hogy mit mondjak, hogy az a nő nem egy érzelemmentes szajha volt? Rendben, Kazanova, jó voltál, a legjobb. Győztél, mint mindig. Elégedett vagy?!
Tudom, hogy félelmetes vagyok, tudom, de nem teszek semmit. Nem érdekel, hogy megijesztem, mert ő is megijeszt engem. Nem értem, hogy mi történik, hogy ami történik, az miért történi. Tántorogva lépek hátra, ahogy ellök, és nézem, ahogy a kijárat felé indul. Felemelt kezekkel nézem őt, ahogy képes ilyet mondani nekem, és érzem, hogy összeomlik a világ körülöttem. Fogalmam sincs, hogy hol van az a Viktor, akit elkerülnek a drámák.
- Rendben, soha többet nem megyek a közeledbe. Ha jót akarsz, te is így teszel.
Hogy fenyegetem? Igen, de nem érdekel, azt akarom, hogy elmenjen, hogy kimenjen innen. Kezeim a tarkómra csúsznak, összekulcsolva az ujjaimat próbálom visszafogni magam, de nem megy. A következő pillanatban az öklöm üvöltve ütöm a falba, mielőtt lecsúsznék. Sírok? Nevetséges. Nem értem, hogy mi történik és fogalmam sincs, hogy miért éppen ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hű, de nagyon látszik az arcán, hogy jobban örült, amíg feltétel nélkül álltam a feladat elé. Marina nem egy buta lány, maximum könnyű szellemű, de tudom, hogy kompromisszumra juthatunk a… a sörfőzést illetően. Sosem hittem, hogy ez a gondolat egyszer megformálódik bennem, de tökéletesen mutatja hova kerülök, ha ilyen, és hasonló barátságokba kezdek gabalyodni. És témánál is vagyunk, aki kicsit gyakrabban jön, mint, ami jólesik. – Ó, őt ne kíméld – megfontolás nélkül szalad ki számon. – Mármint, részletkérdés. Számítottam rá. – biccentek. Talán kicsit pipa vagyok, amiért nem tudok kiigazodni rajta. Talán. Kicsit. Megjegyzem örültem volna, ha Marina kihagy a történetből, de van annyi eszem, hogy erre nem kérem meg, helyette az alsó ajkamba harapva visszadőlök a füzetemre. Minél kevesebbet szólok ehhez hozzá, annál jobb.
- Rendben, ez így fair. – bólintásom fejrázásba megy át – Kényszerítettél? Engem – bökök a mellkasomra - Ez nem valami haláltusa ám, és értékelem a jó szándékod, de hülyeségeket beszélsz...  – változtatok a stílusomon és csípőmmel a pultnak dőlök. – Ne hidd azt rólam, hogy nem vállalom a felességet azért, amibe belefogok. Végigcsináljuk együtt. – Onnan nézve, ahol én álltam, volt ami fontosabbnak tűnt némi feltételes büntetésnél. Igaz, még sosem volt benne igazán részem, de annyira nem lehet vészes, hogy megtörjön. Ha egyáltalán bekövetkezik. Mondanám, hogy maximum tanulok belőle, de mégis mit? Hogy többet ne főzzek zugában sört a kastélyban? Bólintok erősítve hangos szavaimat - Kezdve a hozzávalókkal ugye…
Elszaladok, visszatérek és úgy beszippant a feladat, a kihívás teljesítése, hogy egy darabig se kép, se hang nem ér. Csak az agyam és én. Mígnem a dolgosan járó-kelő manók kérdezni nem kezdenek Marinától. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Hasznosak lesznek. Elismerően tekintek fel az asztalon gubbasztó lányra – Ez igen – biccentem oldalra a fejem, majd elmosolyodok, nem sokáig tart a pillanat, vissza is merülök a dolgomba. Ahonnan elhűlve érzékelem a hang forrását, lassan feldolgozva azt. Ha ezt tudom, befogtam volna a számat. Mint akit nyúznak. Ő úgy vernyákolt, én úgy szenvedtem. – Te figyelj csak – szólok közbe – felőlem aztán ezt is hallgathatjuk – vonok vállat, mert nekem aztán tényleg fene mindegy - de nem lehetne inkább valamin lejátszani. – már szinte kérem. - Vagy gyakorolsz, hogyha menekülőre kell fognunk lebénítsd az ellenséget? Mert akkor jó úton haladsz - Ha így folytatja, esküszöm előadom neki a High School Musical második részéből a konyhai edény csapkodós darabot… habár, kit áltatok? Ha ismeri, ha nem, Marina becsatlakozna.
 Na ennyit arról, hogy majd a zenével könnyebb lesz! Teljesen kizökkentett a kántálás, pedig már tehetném is fel a vizet. Kipakolok a lábasból lépésről, lépésre elhelyezve a hozzávalókat a pulton. Azonnal bele is fogok, majd folyamatosan haladva, az összeillesztett receptek szerint dolgozni kezdek a dolgon, néha besegítést kérve. Amikor a víz felforr és beledobok mindent az adott lépés szerint, elsétálok a péksüteményekkel teli kosárig, amivel már egy ideje szemezgettem. Két szalvétát elemelve megfogok egy croissant és egy kakaós csigát, utóbbit Marina felé nyújtom, miközben aprót harapok a zsákmányomba. Sajtos-sonkás, amitől egy elégedett sóhaj hagyja el a számat.