Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hatalmas falatot tömök a számba, miközben lapozok egyet a Szellemszerelem egy régi kötetében. Azon magányos étkezések egyikének indult ez, melyeken az asztal egyik szélére kucorodom, és olvasok. Már közel sem azért, mert nincsenek barátaim. Szerencsére az idei év alatt rengeteg új ismeretségre szert tettem, ha akarnék, lenne kivel csacsogni. a mai hangulatomhoz azonban jobb társaság Alexis története. Óvatosan lapozok megint, nehogy a megsárgult lap kiszakadjon. Egy jól sikerült ragasztó bűbájjal már visszatettem pár lapot, amik már nem voltak a helyükön. Többet azonban nem szeretnék vele bajlódni, így inkább a lehető legjobban vigyázok rá. Már teljesen elmerülök a történetben, mikor hirtelen kizökkent valami. A nagy koppanás mellettem olyan hirtelen ér, hogy kezemet visszarántom, ezzel elszakítva a lapot, melyet fogtam. Dühösen felmordulok, és becsukva a könyvet oldalra nézek, vajon ki az, aki megzavart. Meglepetésemre az illető nem háztársam, hanem egy Eridonos diák. Ha jól tudom Petyának hívják. Ez azonban nem ad választ arra, miért mellettem ül, és mi késztette arra, hogy eldobja azt a muglikütyüt. Kérdőn nézek rá, ahogy a szájába tömi a pitét.
- Szerintem rossz helyre ültél - figyelmeztetem kis idő után, mikor már a pite végénél jár, és biztosra veszem, hogy nem tűnik fel neki a hiba. - Mi a gond mellesleg? - bökök a tárgyra, ami előttünk hever az asztalon. Láttam már ilyet korábban, de a nevét, vagy azt, hogy mire jó, nem tudnám megmondani. - És az mi? - mutatok a kütyüre. Ha nála volt, nyilván tudja mi az, annak ellenére is, hogy láthatóan meggyűlik vele a baja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Totál értetlen képet vághatok, ahogy az erinosora bámulok. Hacsak nem ragadt az arcomon az a dühös kifejezés, amit szakadt könyvem okozott. Senki nem mondhatja, hogy túlreagálom a dolgot. Mindenki dühös lenne, ha elszakadna egy ilyen szép, régies könyv, nem igaz? Ám egész gyorsan elengedem a dolgot, és a fiúra nézek.
Érdeklődve bámulom Petyát és a kütyüt, míg lassan rágódom a rántottámon. Még mindig bosszús vagyok a könyv miatt, de jelen pillanatban nagyon felkelti az érdeklődésemet az a valami. Jártam ám én mugli iskolába is, ám csak az órák érdekeltek, az osztálytársaimmal nem nagyon volt sok kapcsolatom. Nem akartam olyan helyzetekbe keveredni, mint amiben az eridonos ül itt mellettem. Elsőre a telefonomról kérdezgettek, meg filmekről, amiket én természetesen nem láttam otthon. A megmagyarázhatatlan helyzetek elkerülése végett inkább elzárkóztam tőlük. Hiszen még csak 12 éves voltam.
- Egy tablet? És mit tud? - azt hiszem ezzel a kérdéssel elárultam, hogy nem, nem értek hozzá. Így csak megrázom a fejem, mikor felteszi következő kérdését. - Ú, szeretem a mugli dolgokat - csillan fel a szemem. Kíváncsian nézegetem az eszközt. Már teljesen elterelte a figyelmemet a szakadt könyvlapról. Egyelőre. - Megnézhetem? - nyújtom ki felé a kezem. - Hátha tudok vele kezdeni valamit - próbálkozni lehet, nem? Valamennyire azért belekóstoltam a mugli világba is, talán rájövök, mit kell a kütyüvel csinálni, hogy színes legyen. Végülis okos levitás vagyok, nem? Az utóbbi biztos. - Mi is kéne csinálnia ponotosan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A Bagolykő Mágustanodában töltött majdnem három évem alatt, még nem fordult elő velem, hogy lemaradtam volna a vacsoráról. Nem vagyok lusta természet, nem okoz gondol a pontosság sem, így mindig időben megérkeztem az étkezésekre.
A mai este azonban regényemmel a mellkasomon ébredtem. Körülbelül vacsora előtt egy órával telepedtem az ágyamra, kezemben a könyvvel, hogy a szabad órácskámat eltöltsem. Úgy tűnik viszont, a hosszú keddig nap jobban megviselt, mint gondoltam. Az időt meglátva azonban azonnal kiment a szememből az álom. Korgó gyomromat hallgatva nem tudtam viszont ott maradni. A taláromat felkaptam az egyszerű melegítőmre, és úgy indultam, vagy inkább rohantam a konyha felé. Már nem volt sok időm a takarodóig, azzal együtt pedig a járőrözésig sem, így sietnem kellett.
A konyha felé haladva elkapok egy-két rosszalló pillantást néhány portrétól, ám zajt szerencsére egyikük sem csap. A lehető legcsendesebb léptekkel haladok a folyosón, és már épp kezdek örülni, hogy nem futottam össze senkivel. Az örömöm azonban korainak minősül, mert ahogy a konyha ajtajához érek, majdnem belefutok a Navine felől érkező lányba. Zavarodottam megrázom a fejem, de aztán alaposabban megvizsgálom a lányt. Felismerem, mert a múltkor egymás mellett ültünk átváltoztatástanon. A neve is ott van valahol, valahol az agyam mélyén.
- Hello - nyögőm esetlenül. Közben megpróbálom kicsit rendbe rakni az elaludt hajamat. - Hát te? - mert egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy mit keres ilyenkor a konyha előtt. Nyilván azt ami én.
Közben még mindig a neve után kutatok, hiszen be is mutatkoztunk a múltkor. Igaz ami igaz, nem szóltunk sokat egymáshoz az óra alatt. Lopva az órámra pillantok. A kismutató vészesen közeledett a tízes felé, nekem meg egyre jobban kellett sietnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Csak próbálom kidörzsölni az álmot a szememből, ahogy haladok a folyosón. Halála csend van, még cipőm sem csak nagy zajt a kövön. Ezért nem is számítok rá, hogy találkozom bárkivel is. A konyhához befordulva így még jobban meglep, sőt megijeszt kicsit a navinés. Ahogy kis híján beleütközöm, arcomban találom göndör hajkoronáját, míg a sajátom kócosan szálldos a fejem felett. Kócos hajamba túrok bele esetlen köszönésem közepette, amit valószínűleg nem hallott a másik, mivel ő is abban a pillanatban szólalt meg. Én is csak lihegek, akárcsak ő, és zavartan birizgálom egyik kócos hajtincsemet.
- Aha - sikerül végre felnéznem rá, így most már a barna szempárt fürkészem. - Én... öhm... lemaradtam a vacsoráról - nem is tudom, miért érzem úgy, hogy magyarázkodnom kell, azt meg pláne nem, miért érzem úgy, van szégyellni valóm - Sietnünk kell - pillantok az órámra, ezzel elintézve, hogy ne kelljen a lányra néznem. - Mindjárt takarodó - teszem hozzá, bizonyítékképpen pedig felé fordítom a csuklómat, hogy lássa az időt.
Végül én indulok meg, és nyitom ki a konyha ajtaját. Odabentről kiszűrődik a sürgölődő manók zaja. Tányércsörömpölés és a vékony hangocskák egyvelege egy szinte már idegesítő szimfóniának hangzik. Az ajtót kitárva megvárom, hogy a navinés belépje rajta, majd én is követem. A manók egyszerre fordulnak felénk. Van, amelyik morcosabban néz, és inkább a helyiség másik felébe húzódik, mások viszont már fogják is a nagy tálakat, bennük a vacsora maradékával. Jobbomon feltűnik egy idősebb manó, és akár akarom, akár nem, kezembe nyom egy tányért, hogy az előttem álló másik már tegye is rá a frissen melegített csirkét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Beültünk a társalgóba tanulni Tamival. Ő ott maradt beszélgetni egy évfolyamtársával, én viszont visszaindultam a levitába Csak egyedül akarok lenni, egy könyvvel és egy bögre kakaóval. Nem volt túl jó hangulatom az elmúlt napokban, a buli óta. Többször megbántam, hogy elmentem. Többször lejátszódtak fejemben az este pillanatai, bár néhány kiesik. Alig ittam eddig alkoholt, most most hirtelen ittam túl sokat, másnap reggel pedig nem tudtam bemenni az óráimra, mert szörnyen fájt a fejem. Többször visszaidéztem az Améliával történteket is, pedig nem akartam. Nem akartam ismét érezni azt a félelmet, ami akkor tört rám, mikor a vízben láttam. Akkor egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy most meghalhat, és elveszíthetem őt is. Nem állok pedig készen arra, hogy elveszítsek még valakit, aki fontos számomra.
Móric ugyan kihúzta Liát a vízből, de ő volt az is, aki gondolkodás nélkül beleugrott vele. Ő volt az, aki miatt majdnem megfulladt. Egy, két napig nem jöttem rá, de már tudom, hogy dühös vagyok rá. Azért, ahogy barátnőmet cibálta magával, és azért is, mert nem figyelt rá, a lány mennyire rettegett. Az ő hibája volt az is, hogy annyit ittam, amennyit, hiszen... Hiszen ő öntötte a poharamba a vodkát, de én voltam az, aki megitta. Mégis dühös vagyok rá a fejfájás miatt is, hogy nem figyelt rá, nekem nem megy olyan könnyen az alkohollal, mint neki. Nem akarok vele megint összeveszni, örülök, hogy azon a bájitaltanon végül békében váltunk el, mégsem tudom enyhíteni az érzelmeimet. Megijedtem, nem kicsit, ahogy Améliát láttam, és attól sem nyugodtam meg, ahogy aztán a fiúval beszélt. No meg attól sem, amit a kastély fele mondott nekem. Ő is dühös Móricra, én pedig így végképp kötelességemnek érzem, hogy én is az legyek.
Gondolataimba merülve csak arra nem számítok, hogy éppen Móric lesz az, akibe belefutok. Fekete kapucnija elrejtené, ha kikandikáló vörös tincsei nem éppen őt juttatnák eszembe. Nem láttam egész héten, még órákon sem, és a gyengélkedőn sem volt. Tudom, mert a buli utáni napot ott töltöttem. Lassan kerülöm meg, hogy szembe kerüljek vele. Nem is tudom mit akarok neki mondani, hogy egyáltalán akarok-e vele beszélni. Mégis megállok vele szemben, és csak belebámulok kékjeibe. Tekintetemből talán kiolvassa vegyes érzelmeimet, bár amit igazán át akarok neki adni, az a dühöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Nem számítottam rá, hogy pont ma fogok összefutni a rellonos fiúval. Nem is szándékoztam, mert hiába telt el több mint egy hét a buli óta, még nem raktam helyre magamban az estét. Akármennyire is utálni akarom az egészet, voltak pozitív pillanatai, amiknek örülök, hogy megtörténtek. Persze a másnap reggeli borzalmas fejfájás majdnem ellensúlyozza az alkohol okozta vidámságomat. Aztán Amélia a vízbe pottyant, méghozzá Móric hátán, és onnantól az este egyértelműen negatív hangvételűvé változott. Olyan pánik fogott el akkor, amilyen már rég. Másnap azt ugyanúgy próbáltam kiheverni a gyengélkedőn, mint a másnaposságot. Közben pedig a haragom csak nő Móric iránt, ahelyett, hogy apadna. Tényleg nem akarok vele ismét rosszban lenni, nem akarok visszakerülni oda, ahonnan indultunk. Mégsem tudom, hogyan bocsájthatnék meg neki.
Aztán teljesen váratlanul kerül szemem elé a fiú. Gondolkodás nélkül indulok meg felé. Nem rohanok, mert látom rajta, hogy nem akar elmenekülni. Bár, talán az jobb volna, akkor nem borítanám a fejére mindazt, ami bennem van. Ahogy megállok előtte azonban, fogalmam sincs róla, mit akarok mondani neki. Egy részem legszívesebben csak felpofozná, amiért egy esztelen barom volt. De nem teszem meg. Csak végig nézem magamon, ahogy megdicsér, a vodkás megjegyzésére pedig egy szemforgatást kap csak. Nem segít azonban a helyzeten, hogy még most is viccelődni próbál, hogy nem kér mondjuk bocsánatot. Aztán egyszer csak megérik bennem a dolog, és kibuknak belőlem a szavak.
- Ezért is itattál le? Vagy mi volt a terv? Hogy a szende ki levitás milyen vicces lesz részegen? - Hangom egy pillanat alatt emelkedik fel, visszapattanva a falakról. Általában utálom a drámát, nem szeretek kiabálni senkivel. Most mégis hihetetlenül jól esik Móricra borítani az egészet. Még ha nem is az ő hibája volt minden. - Na és Amélia mit kapott tőled? Mármint azon kívül, hogy majdnem vízbe fulladt miattad! El tudod képzelni, mennyire megijedtem?! - Hangom megremeg, ahogy visszatér a pánik egy foszlánya, végigsöpörve rajtam. - Miért nem tudtál gondolkodni? Miért nem tudtad arra használni a fejed, amire való? Hm? Majdnem elvesztettem miattad Amiéliát! - Kissé kifulladva állok előtte, szikrázó szemekkel meredve rá. - Mellesleg hol voltál az elmúlt egy hétben? Inkább elmenekültél? - Kérdezek rá, már kissé halkabban. Talán jó is volt, hogy nem kellett látnom még közös óráinkon sem, mert akkor ez a szóáradat megeshetett volna egyik tanóra közepén. Az pedig nem lett volna szép eset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Teljesen kivetkőzöm magamból, nem is figyelek arra, Móric milyen rondán köhög. Csak az érdekel, hogy megmondjam neki a magamét, hogy kiadjam magamból azt, ami egész héten nyomasztott. Gondolkodás nélkül borítom rá a dühömet, mindent, ami eszembe jut, mindent, ami fáj. Bele se gondolok, mekkora ereje van néhány szavamnak, hogy mennyire nem kéne kimondanom őket. Legalábbis nem itt és nem így kéne kimondanom őket. Mégis mondom, ráadásul igen nagy hangerővel, egyenesen a rellonos arcába. Ő pedig hallgat. Csak hallgatja a kifakadásomat, egy szó nélkül. Egészen addig, míg én ki nem fogyok a levegőből, mert aztán ő jön.
Tiszta düh ül az arcomon, és még karjaimat is összefonom mellkasom előtt durcásan. Nem szólok közbe, ahhoz túlságosan meglep. Meglep, hogy végül belőle is kitörnek a szavak, és meglep, hogy igaza van. Valóban nem kényszerített rá, hogy megigyam az italt, mégis megtettem, saját akaratomból. De azért igazán figyelhetett volna rám jobban, mikor tudta, hogy fogalmam sincs, mi az, amit a kezembe nyom!
Az ijedtség még mindig bennem van, dühömmé formálódva, másokra borítani pedig mindig könnyebb a dolgot. Móricra kenem az egészet, mert könnyebb így, mint magamban elrendezni. Mert nem tudom elrendezni, nem tudom hova tenni azt az egészet. Sosem voltam még részeg, és sosem gondoltam, hogy leszek valaha is. Aztán jött a sokk, ahogy megláttam a pánikba esett Améliát, és elszakadt bennem valami. Hordoztam az egész estét magamban, mert nem tudtam, hogyan és mit kezdjek vele. A legkönnyebb, de egyben legrosszabb megoldás mellett maradtam, hogy Móricra fogok mindent.
Ösztönösen hátrálok, ahogy felém lép, ahogy pedig karja lendül a fejem fölé, összébb húzom magam. Mindenképp magasabb nálam egy jó 20 centivel, most viszont sokkal nagyobbnak tűnik. Mosolya sem könnyít a helyzeten, megijeszt, bár nem tudom pontosan miért. Talán mert legbelül tudom, hogy igaza van. Kettőnk közül megint én vagyok az, aki pusztán indulatból szól, aki előítéletes, és nem a valóságról beszél. Megint ő az, akinek észhez kell térítenie. Most azonban dühösebb, vagy talán csalódottam vagyok, mint azon a bájitaltanon, nem tudom elengedni, hiába tudom, hogy igaza van.
- Talán ha gondolkodtál volna, akkor most nem haragudna rád - vágok közbe, és kihúzom magam, bár így is fölöttem van a fiú arca. Tudom, hogy Améliának is nehéz, látom rajta, de nem tudom, hogyan segítsek neki.
- Mire célzol azzal, hogy "hogy halandó lények"? - kérdezek végül sértetten, nem is törődve azzal, hogy meggyanusítottam, ellógott, mikor világosan látom rajta, hogy beteg. Arrébb lépek egyet, úgy állok mellé, ellépve a faltól. Így legalább már nem bámul az arcomba, nem szorít a falhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Mindig is utáltam a sztereotípiákat, ha valaki előítéletes. Én most mégis az vagyok, és a leggonoszabb sztereotípiákkal alátámasztott vádakat vágom Móric fejéhez. Egyszerűen csak ideges vagyok, dühös, és talán nem is igazán rá, csak az egész helyzetre. Mégis, ő a legjobb bűnbak, így rajta csattan az egész. Rádobom, mert ő volt ott akkor, ő volt az, aki meghívott. De igaza van, mert én mentem el, a saját lábamon, és a saját kezemben volt a pohár is, amikor kiittam belőle az italt.
A helyzet hevessége azonban nem enged eljutni odáig, hogy meg is bánjam szavaimat, hogy esetleg ott helyben bocsánatot kérjek a rellonostól. Nem. Csak megyünk egyre mélyebbre a vitában. Ő is én is mondom a magamén, elkapva a lehető összes dolgot, amivel megforgathatjuk a másikba szúrt tőrt. Számomra barátnőm az, akivel valamilyen módon támadok, pedig tudom, hogy nem fegyverként kéne használnom az ő vitájukat. Tudom, hogy az a kettőjük dolga. Mégis megteszem, és ugyan utólag elszégyellem magam miatta, visszaszívni nem tudom a kimondott szavakat.
- Igenis rám tartozik, hogy mi van a barátaimmal! - Karjaimat összefonom magam előtt, durcásan. Nem tetszik, hogy kotnyelesnek nevez, mert igen, rám tartozik, hogy mi van Améliával. Ha nem is akarja elmondani, az mindenképpen rám tartozik, hogy szomorú, én pedig tudom, hogy a velem szemben álló, arrogáns srác miatt szomorú.
A nevetése most ki tudna kergetni a világból! Ezt vörösödő arcom is igazolja, ami kivételesen nem zavaromban pirosodott ki, hanem a dühtől. Ritkán tud valaki ennyire felhúzni. Kevesen tudnak ennyire felhúzni. Móric mondatai azonban minden szóval túllőnek a célon, és már nem vagyok olyan állapotban, hogy józan fejjel átgondoljam a szavait, és érett módon kezeljem a helyzetet. Még sajnálni sem tudom most, pedig máskor talán még a Gyengélkedőre is felkísérném, hogy szerezzünk valamit, ami segít a köhögésén.
- Hát, nagyon szívesen! - legyintek rá. Hangom csattan a falakon, onnan pedig az arcába.
Kedvem lenne a képébe vágni egy átkot. Ujjaim már rá is feszülnek a berkenyefára, de sikerül visszafognom magam. Dühös tekintettel emelem fel aztán a fejem. Csak szemem rebben aztán a fal felé, ahol a vakolat szépen lassan lehullott egy folton. Remek! Évek után megint előkerült volna a vadmágiám? Nagyot fújtatok, akárcsak egy dühös bika, és sarkon fordulva elviharzom onnan. Szó nélkül. Mit mondjak még neki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A mai este hosszúnak bizonyult. A takarodó időpontjával egy időben tápászkodtam fel a pszichológiai könyvek közül, hogy induljak el a mai járőrszolgálatra. A holnapi dolgozat anyagának csak a feléig jutottam. Jóllehet eddig könnyen ment a tanulás, hisz érdekel a dolog, mégis izgultam, hogy nem fog menni. A terv az volt, hogy az járőrözés végeztével folytatom a magolást a takaró alatt.
A folyosón sétálva a szakszavakat ismételgetem, míg próbálok kifelé is figyelni. A körletünktől néhány sarokra már elcsíptem egy vihogó elsős lánycsapatot, akik nem figyeltek az időre. Csak visszaküldtem őket a hálótermeik felé, ők pedig pironkodva siettek el, meg sem várva, hogy befejezzem a mondatomat. Megértem őket, és abban is szinte biztos vagyok, hogy mostantól jobban fognak figyelni az időre esténként.
A Fecsegő Dámák folyosójára befordulva csak szememre próbálok hagyatkozni, hiszen a portrék zaja elnyom és összezavar minden neszt, ami esetleg a folyosókon kóborló diákoktól eredhet. Befordulok a következő sarkon, megcsodálok egy részletesen festett, fiatal hölgyet. S közben csak a szemem sarkából veszem észre a villanást, ami valószínűleg nem egy festmény része. Lassan fordulok utána, ám a fény eltűnik. Ahogy tovább megyek pillantom meg a diákot, kezében varázspálcájával.
- Szép estét! - szólítom meg halkan. Talán csak nem nézte az időd, talán csak gyakorolni akart, de inkább meghagyom neki a lehetőséget, hogy megmagyarázza a dolgot. Nem akarom mindenképp megbüntetni, nem késte le még olyan sokkal a takarodót, ám ki kell derítenem, ha rosszban sántikál. - A takarodó ideje után nem kéne a folyosón tartózkodnod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A kérdése meglep, hiszen egyértelműnek érzem, hogy mit keresek én ott. Az ő indokai már kevésbé egyértelműek, kíváncsian várom hát, milyen mentséggel rukkol elő. A legártatlanabb "elnéztem az időt" indoktól kezdve, a legkreatívabb mesékig bármivel elő tudnak állni a diákok. Olyanról is hallottam, aki egyszerűen csak elszaladt a prefektus elől, és várta, az utána megy-e, elkapja-e.
- Én prefektus vagyok, járőrözöm - felelek neki, bár ő már folytatja is, így sejtem, hogy magától is rájött a válaszomra. - A tanulással semmi gond, sőt -kezdem. Ám közben megpróbálom kilesni, van-e nála valami, aminek nem kéne, utal-e valami arra, hogy tilosban jár. Mármint azon felül is, hogy takarodó után nem a körletében tartózkodik. - Szerintem nagyon is jó, ha gyakorolsz - mosolygok rá. Nem akartam ráijeszteni, de a jelek szerint a jelvényem mégis megtette ezt a hatást. A lány mentegetőzik, én pedig - lehet naiv vagyok, de - nem akarom megbüntetni, csak mert egyszer figyelmetlen volt.
- Mi lenne, ha büntetés helyett inkább visszajönnél velem a körletedig, és megígérnéd, hogy legközelebb jobban figyelsz? - Ezt jó kompromisszumnak érzem, és nem látom okát, miért ne menne bele. Persze ha máskor is elkapom majd, más lesz a helyzet, de így elsőre nem akarom játszani, hogy szigorú vagyok. - Melyik házhoz tartozol? - Ez fontos információ, hiszen vissza tervezem kísérni. Nem levitás, akkor megismerném, de más jel sem árulja el nekem, a maradék három ház közül melyikbe tartozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Érdeklődve hallgatom, ahogy mesél. Nem akarnám feltételezni, hogy hazudik, és nem is hiszem. Maximum kicsit ferdít az igazságon.
- A házad klubhelyisége is biztosan nagyon kényelmes, és ott nem zavarsz senkit, ha tanulsz. Még takarodó után sem - mutatok rá a szerintem egyszerű megoldásra, egy félmosollyal arcomon. Persze velem is előfordult már, hogy környezetváltozásra vágytam a tanuláshoz, de hát a szabály az szabály. Tízre bizony vissza kellett volna térnie a körletébe, tanulás ide vagy oda.
- Az előbb még mintha azt mondtad volna, eltévedtél, nem? - szemöldököm megemelkedik, ahogy megmutatja az utat. Én pontosan tudom, merre is van az Eridon, hiszen Elijah miatt sokat kóborolok arra. Nonó viszont egy perce még el volt tévedve. A jelek szerint gyorsan megtalálta hát az utat. Vagy csak a bőrét próbálta menteni.
Ahogy a táska leesik, én is lehajolok, hogy segítsek neki felszedni a holmiját. Vissza is adok egy jegyzetfüzetet a kezébe ahogy felegyenesedem. Bátorító mosollyal figyelem, ahogy elpakol, s így is indulok meg mellette ismét.
- Én Betti vagyok, amúgy levitás mestertanonc - mutatkozom be hát én is, miután az előbb elmaradt a találgatásaim közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Aha - bólintok lassan magyarázatára. Csak én érzem úgy, hogy a saját csapdájába fog gabalyodni? Azt már megígértem neki, hogy nem büntetem meg, nem akarnám megváltoztatni a szavam. Nem tetszik azonban, hogy ennyire próbálja kimagyarázni magát. Ha valami rosszabbon törte a fejét, mint az éjjeli körleten kívüli tanulás, arra rá kéne jöjjek. Ki tudja, mióta van itt, és valójában mit csinált. A tankönyvek azonban az ő pártjára állnak, és mást sem látok a táskájából kihullani, ami valami rosszat sejtetne.
Mindenesetre jobb, hogy elindulunk az Eridon felé. Ott már biztonságban van, nem tehet semmi rosszat, és hátha nem is jön ki ma még egyszer. Reméljük takarodó után többször egyáltalán nem. Amennyire zavarban van, hátha hat rá ez a kis találkozás.
- Jólvan, már mondtam, nem foglak megbüntetni, ne aggódj - húzom finom mosolyra a szám. - Nem kell tovább magyarázkodnod. - Bár ez az utolsó mondata sokkal őszintébbnek hatott, mint az eddigiek, és ezt jó hallani.
- Harmadikos korom óta. Szóval most már negyedik éve - egészítem ki magamat gyors számolás után. - Akkor még nagyon féltem az egésztől, de régóta csinálom, belejöttem - mesélek mosolyogva, hátha az kicsit megnyugtatja végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Szimpatikus, hogy beszélgetni próbál, és még undok sem volt velem, mert elkaptam. Megpróbálta kimenteni magát, az igaz, de ki ne tenné? Most pedig már érdeklődik és beszélget, ami igen csak megkönnyíti a helyzetet mindkettőnknek. Szívesen válaszolok, mesélek is neki, ha kérdez, az sokkal jobb, mint kínos csendben megtenni az utat az Eridonig.
- Igen, könnyebb belejönni, mint elsőre gondolnád - mosolygok rá. - Főleg ha az ember szereti csinálni és fontos feladatnak érzi. - Mert szerintem fontos, többféle okból kifolyólag is. Én ezzel tudattal kezdtem neki anno, és ez tartotta bennem a lelket, amikor eleinte nem feltétlenül mertem megbüntetni felsőbbéveseket a folyosón. Aztán valóban belejöttem, egyre több tapasztalatot szereztem.
Látom rajta, hogy gondolataiba merült, és bár ettől végül mégis beáll a csönd egy időre, inkább hagyom. Nem akarom én erőltetni a beszélgetést. Csak akkor nyitom szóra a számat, mikor az oszlop feltűnik előttünk. Nonó azonban sikeresen észre veszi, így nem kell figyelmeztetnem rá. Végül aztán ő töri meg a csendet. Kérdése megmosolyogtat, mert látom, mennyire zavarba hozza a dolog. Nem is olyan régen még én is ennyire zavarba jöttem ettől a témától, még akkor is, mikor Elivel már együtt voltunk.
- Mármint párkapcsolatom? - Azért visszakérdezek, biztos ami biztos. -Igen, jelenleg is van - mosolygok rá. Több részletet nem mondok, nem akarok kéretlenül mesélni. Persze ha érdekli a dolog, szívesen mondok többet is. Amíg viszont nem kérdez rá, addig nem akarom fárasztani vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Apró bólintással és mosollyal erősítem meg, hogy szerintem is igaza van Nonónak a gyakorlást illetően.
- Harmadikos korom óta. Most már jó régóta. - Igen korán lettem prefektus, de nem változtatnék rajta. Rengeteg magabiztosságot adott az egész. Az, hogy megbíztak bennem egy ekkora felelősséggel, ráadásul nem is egy, de most már több házvezető is. Megkérdőjeleztem többször is, hogy jól döntöttek-e, ahogy azt is, hogy én jól döntöttem-e, hogy elvállaltam. Mostanra azonban örülök, hogy így történt, mert látom, mennyit segített nekem ez az egész.
- Elijah-nak hívják, eridonos ő is. - Mosolyom kiszélesedik picit, ahogy minden alkalommal, mikor Eliről beszélek valakinek.
S bár a mosoly marad, még picit megváltozik az arckifejezésem, Nonó vallomására. Emlékszem én is, milyen volt, mielőtt összejöttünk, és realizáltam, hogy több nekem a fiú, mint csak barát. Emlékszem arra a bizonytalanságra is, mikor nem tudtam eldönteni, hogy én is tetszem-e neki. Már jönne a válaszom az eridonosnak, de eltereli a témát, így inkább tudomásul veszem, hogy nem szeretne róla beszélni.
- Vannak nehezebb és könnyebb részei. Attól függ milyen diákkal találkozol össze, és melyik helyzetet hogyan tudod kezelni - kezdek mesélni. - Feladatunk például az éjjeli járőrözés, illetve a szabályszegő diákoknak a büntetőmunka kiosztása - szóval az, amit most épp nem tettem meg. - Segíteni a vezetőséget, illetve gólyákat, újonnan érkező diákokat, vagy bárkit, aki segítségre szorul - fejezem be a listát.
Közben lassan elérkezünk az Eridon bejárata elé, így utolsó mondataimat már ott megtorpanva mondom ki. Várok még picit, hogy Nonónak van-e még kérdése, esetleg van-e szüksége valamibe segítségre. Ám amennyiben nincs, "jó éjt" kívánok neki, és egy mosollyal kísért intéssel meg is fordulok, hogy lassan én is ledőlhessek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az utolsó vizsgám van csak hátra, azon viszont szeretnék jól teljesíteni, így előttem fekszik a nyitott pszichológia könyv az asztalon. Majdnem az asztal legvégén foglalok helyet, ott tudtam leülni, mikor beértem a Nagyterembe. Nagy szerencsém, hogy zsivajban is tudok olvasni és tanulni, mert a terem szokásosan nyüzsög.
Mosollyal intek Améliának, ahogy elsétál előttem, és már hajolnék is vissza könyvem fölé, kezemben a frissen megkent pirítósommal, de a szemem elé tárul a Levita asztalának a szokásoknál is nagyobb káosza. Kezemben megáll az eperlekvárral vastagon kent kenyérszelet, ahogy szemem megakad a nedves nadrágban álló mestertanoncon, róla pedig Karolára siklik. Felvont szemöldökkel követem a kockacukrok útját, ám mielőtt észbe kapnék, már sikítanak is az asztal túloldalán ülő lányok, mert a narancslé csöpögni kezd előttük a tányérok között a földre. Míg ők a katalógust próbálják menteni, fél füllel tanúja vagyok Amélia és Lafayette párbeszédének is. Valahol még csilingel is valami, és nem esküdnék meg rá, de mintha láttam volna valakit eltűnni az asztal alatt.
Inkább csak rázok egyet a fejemen, és ismét megpróbálok visszatérni az olvasmányomhoz, de ekkor pont elkapom a tőlem nem messze lejátszódó jelenetet: először a tányér borul, majd Stephen keze lendül.
- Merlinre, mi a fene folyik itt? - egyenesedem fel az asztaltól, rátámaszkodva annak lapjára. Tekintetem főleg a Zimmermann felé fordul, s csak fél szemmel próbálom felmérni, hogy az addig mellette ülő háztársunk egészben van-e még.