Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Türelmetlenül fürkésztem a tekintetét, mert borzasztóan aggódtam érte, s látszott, hogy van is okom erre, Leila teljesen kiborult. Az az erős lány, akit mindig is ismertem, most fogalmam sem volt, hogy hol lehet, hirtelen csak egy megtört és kétségbeesett csaj ült velem szemben.
- Hogy mi? - vallomása nagyon megdöbbentett, kiskorunk óta ismertem már, legalábbis azóta, hogy elsőben összeismerkedtünk a nagyteremben, s azóta nagyjából elválaszthatatlanok voltunk, mint borsó, meg a héja. Ő volt, aki néha seggberúgott, meg cukkolt és cikizett, de meg is védett, ha valaki gúnyolódni próbált. És ez visszafelé is így ment, tényleg összenőttünk, szinte mindig mindent megbeszéltünk egymással, éppen ezért teljesen lesokkolt ezzel az új infóval. Hogy lehet, az, hogy én erről semmit sem tudtam?
- Dehát…a szüleid..mármint akikről meséltél izé, ők akkor az örökbefogadók? - hallottam ám, hogy mit mond, hisz röviden elmesélte a történetet, mégis ezt elég nehéz volt ilyen rövid idő alatt csak úgy feldolgozni. A legjobb barátomnak volt egy titka, amire most fény derült. A legjobb barátom titkolózott előttem. Persze ezernyi kérdés pörgött egyből koponyám belsejében, többek közt az is, hogy miért is nem mesélte el nekem ezeket a dolgokat Leila, ám ahelyett, hogy számon kértem volna, inkább csak döbbenten pislogtam rá.
- Várj, most akkor úgy érted, hogy ennyi és hogy mostantól már nem lakhatsz az örökbe fogadó szüleiddel, hanem külön kell menned, vagy mi? Dehát…ez az örökbefogadásos dolog ez izé, ez nem örök életre szól? Ésés…miért nem mondtad ezt nekem soha? - nagyon sok kérdést tettem fel neki, hisz szerettem volna megérteni, hogy most pontosan mivel is jár ez a szitu, s miért viseli meg ennyire a lányt. Kérdésem azonban nem volt erőszakos, sőt, számonkérő sem, egyszerűen csak érdekelt, hogy mi van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lehet, hogy nekem nehéz volt feldolgozni az egész szituációt, mégis meg kellett emberelnem magam. Tovább kellett adnom azt, amitől egészen eddig féltem kimondani is. Bármennyire nehéz volt is Ádámnak ezt felfogni, mégse támadt le. És ezt mindennél jobban értékeltem jelen pillanatban.
Meséltél. Egyszer kétszer talán beszéltem róluk. De inkább a testvéreimről, mert Borbélyékről még én se tudtam semmit, csak hogy hagyják az erőszakot bekopogni a bejárati ajtón, és meleg szívvel üdvözlik is, mintha rabszolgájuk lennének.
- Igen. Nekik... nem lehet saját gyerekük. - Vajon a sajátjukkal is azt tennék, amit velünk? Kihasználnának, majd rongyként Konstantin elé dobnának?
Sóhajtottam egyet a sok kérdés hallatán. - Igenis meg nem is. Várj, inkább... - túrtam bele idegesen a hajamba. Még én se teljesen dolgoztam fel az eseményeket. A zavarom, ami felszínre tört a gyerekkori énemre emlékeztetett. Arra, aki legtöbbször belül voltam, és akit senki nem ismert.
- Amikor örökbe fogadnak, akkor csak 18 éves korodig kötelesek téged ellátni. Addig egy bizonyos összeget az állam ad, támogatásképp. De amikor felnőtt leszel, akkor a szülő és a gyerek egyaránt eldöntheti, hogy szeretne-e további kapcsolatot, vagy teljesen külön megy az életük. Az év végéig még fizet utánam az állam, de utána már nem. A gyámügyis azért jött, hogy megkérdezze, hogy én szeretnék-e továbbra is... hát... Borbély lenni - próbáltam minél egyértelműbben elmondani a jelenlegi állást. Nehéz volt a szisztémán kívülieknek átadni az egészet. Rohadt magyar állam és a bürokráciája olyan körmönfont, hogy még a benne élők se értik sokszor mi történik.
- És ami az elmondást illeti... - húztam el a számat, és felálltam mellőle. Nem bírtam egy helyben maradni. Túlságosan ideges voltam. - Én... én nagyon sokszor akartam. De tudod eleinte nem mertem. Aztán attól féltem, hogy megváltozna a viselkedésed, ha tudnád. Aztán meg csak nem volt rá jó alkalom - magyarázkodtam. - Nagyon sajnálom, én... csak nagyon nehéz, tudod? Nyolc éves koromig egy lepukkant épületben töltöttem száz másik gyerek társaságában. Nem éppen olyan emlékek, amiket szívesen mesél az ember - szökött ki a szó egyenesen a mellkasam mélyéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Értetlenkedő fejet vág, mert valahogy nem áll össze neki ez az egész. A takony sem, de azt elengedte, már csak maximum cipője talpán van egy kevés, a többit pedig tökéletesen kerülte ki. Nem is azon van a hangsúly, hanem az árnyékon. Meg a fejét is megvakarja, hátha kijön az egyenlet. Sehogy sem sikerül neki.
- A saját árnyákod? De azt én is látom – a fényektől bőven vetül, most is kicsit, nappal meg bőven. Aztán rájön a csaj is, hogy olyat mond, ami nem egészen kerek, így kiegészíti. Továbbra sem nagyon vágja, azonban azt a részt igen, amikor már kicsit nő a parafaktor. Az már mondjuk komolyabb eset, van az a szint, amikor elszáll az ész és mindent lát az ember, de nem hiszi, hogy a másikat ez fenyegeti.
- Váááágom. Lehet csak a fények vagy sok volt a süti vacsira. Nyugi, nincs itt semmi – persze, ennek ellentmondva forog körbe és nézelődik, mintha keresne, hallana valamit. Majdnem hozzá is lehetne tenni, hogy „ugye?”, viszont most is csak játszik, szórakozik, hátha kicsit még növeli azt a faktort. Nem hiszi, hogy valóban lett volna bármi más, így elengedi a dolgot. Majd akkor akciózik, ha lesz valami.
Elregéli ellenben igencsak könnyen, hogy merre járt, pedig néha jobb lenne, ha szépítene és csak a kaját mondaná. Aztán tök mindegy valahol, hogyan ássa el jobban magát, szebb renoméja nem mostanság nem lesz.
- Hát ki hogy bátor, igazából – hümmög párat, ahogy elgondolkodik. Végtére is, ez is olyan, mint minden: más látja és határozza meg, hogy ki az, akire bátran néz. - Persze, ez nem a gyászház. Van arra másik, szóval dögivel botlasz bele ilyenekbe – van elég alak rá, nem is kell feltétlen Teddy-t keresnie érte. Ezek szerint most ismerkedik a hellyel, a népekkel. Nem a legegyszerűbb dolog, ezt ő is ismeri, végigment rajta, hogy aztán eldöntse, neki néha jobb egyedül, akkor senki sem károg. Szerencsére mostanság azonban bőven megleli azokat az alakokat, akikkel lehet mókázni. Tuti nekik is kellet idő arra, hogy rálássanak, külsőleg vad, amúgy lehet vele mulatni.
- Aha. De nem igaziból – pislog fel a tapogatásra. - Értem úgy, hogy furán néznek, mert hát… nem vagyok olyan csinoska, mint a srácok nagy része ugye – mutat itt az oldalán csörrenő láncra, a kicsit már kopott, de még feketére festett körmeire. Így csak érti, mire céloz. Közben megpróbálnak eljutni valahova, kicsit forgolódik, mi merre, de megleli azt, hogy hol van. Azt, hogy merre tovább, még nem.
- Vááárj – este van, ilyenkor más, mert kevés a fény, nem úgy működik, mint nappal. Jó, olyankor legtöbb esetben a nyájat követi. - Miért nem? Olyan jóóó – vigyorog egyet, majd felröhögve elindul balra, ha már az a válasz. - Nem kell félned, megvédelek a szörnyektől. Oszt mesélj, minek jöttél ki árnyékot keresni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mielőtt elindult, belenézett a tükörbe, és megigazgatta magán egyenruháját. Furcsán állt, mintha lepattintották volna a fejét, és egy másik testre nyomták volna vissza. A barbijaival néha csinált ilyet - mármint még régen! - úgyhogy most pont így érezte magát. Pedig szerette a piros színt is, néha el is kérte Polli talárját heccből, de az más volt. Most már ez a sajátja volt, ami kifejezte hovatartozását. Sőt, annál többet is. Például azt is, hogy eddig nem jó helyen volt.
Pedig ő úgy érezte, de hiába, tudta, hogy ő jóval nagyobb valószínűséggel téved, mint szülei, vagy tanárai, akik a váltást javasolták. Nem tehetett mást, minthogy bízik bennük, mert azt tudta, hogy valami nincs a helyén, csak nem hitte volna, hogy épp ő lenne az.
És jó volt a főnixek közt, szó se róla, sőt. Olyan fogadtatást kapott, amit el sem fog egyhamar felejteni, és ott volt a házban neki Pollin kívül Sári is meg Elijah, és persze az újabb ismerettségekről nem is beszélve. Szóval nem ez volt a baj, sőt, talán nem is volt baj. Mégis olyan furcsa volt ez az egész. Nem tudta, kivel beszélhetne róla, de Rudi bát nem akarta aggasztani, meg hogy attól féljen, nem érzi jól magát itt. Így jutott arra, hogy felkeresi az igazgató urat, neki bizonyára jó rálátása lehetett az ilyesmire, és független, semleges véleménye. De aztán az is eszébe jutott, hogy inkább egy nővel osztaná meg a gondolatait.
Nem azért, mert kevésbé bízott a férfiakban, csak azt tapasztalta, hogy kevésbé reagáltak jól az ilyesmire, esetleg zavarba jöttek vagy - és itt jött közbe, hogy már első nekifutásra inkább Rosales tanárnőt nézte ki magának, aki ezévtől már igazgatóhelyettesi pozíciót tölött be - azt javasolták, hogy egy nőhöz forduljon inkább. Az igazgató úr bizonyára el is van nagyon foglalva valami igazgatással, mondjuk a hegyezőjének keresi a helyét az asztalán, vagy ilyesmi, és a mugliismeret tanárnő úgyis rettentő cuki. És már régóta ki akarta faggatni arról is, hogy Kállay tanár úrral végül is csak kavarnak vagy már kezdheti nézni, milyen ruhát vegyen fel az esküvőjükre.
Bekopogott hát a tanáriba, majd amint valaki beszólította, köszönt, tekintetével gyorsan megkereste a professzort, majd integetve kettőt-hármat és vigyorogva odasietett hozzá.
- Csókolom, Tanárnő! Zavarhatom? Ugye most már tökre igihelyettesnek tetszik lenni? - Ezt azért nem ártott tisztázni, mert nem egészen muglis problémája volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Még mindig terjengtek pletykák annak kapcsán, hogy Robi vajon miért is mondott le a pozíciójáról, volt olyan kolléga, aki engem támadott le a folyosón, és nyíltan rákérdezett, hogy igaz-e a hír, miszerint egy másik intézmény igazgatója lett, s tényleg emiatt távozott-e. Mit ne mondjak, az efféle kérdések kényelmetlenül érintettek, egyrészt azért, mert nem éreztem úgy, hogy enyém lenne a válaszadás joga, másrészt nem kedveltem a pletykákat sem. Ezért ki is kerültem ezeket a kérdéseket, s inkább próbáltam az előttem álló feladatokra koncentrálni. Mert hogy akadtak bőven, bizony. Aki azt hitte, hogy a helyettes eddig csak lógatta a lábát, tévedett, a háttérben nagyon is sok teendője akadt.
Most is, iratok felett görnyedtem, külföldi iskolák ösztöndíjprogramjait tanulmányoztam, és írogattam össze azokat az intézményeket, akik esetlegesen partnerként fogadnák diákjainkat egy félév, esetleg egy teljes év erejéig. Az ilyen cserék nem egyszer hasznosnak bizonyultak, hisz a diákok egy ilyen ösztöndíj segítségével nem  csak, hogy megismerhettek egy más országot és kultúrát, de még egy idegen nyelv elsajátítására is volt lehetőségük. Szóval igyekeztem összeírni ezeket a szomszédos iskolákat, egy kicsit bele is merültem a feladatba. Nem is hallottam, hogy valaki kopogott, egy kolléga nyitott ajtót, aztán be is engedte a diákot, s én már csak arra figyeltem fel, hogy Süvegesék lánya vigyorogva érkezik hozzám. - Szia Lili! Engem? - egy picit meg is lepődtem, mert a lány már ügyesen teljesítette az óráimat, ezért hirtelen nem is tudtam hová tenni az érkezését. - Öhm, igen. Miért? - kíváncsian pillantottam rá, aztán valahogy kezdtem ráeszmélni arra, hogy ez a feladatkör bizony azzal is jár, hogy fogadjam a diákokat különféle kérdéseikkel. Kicsit még tapasztalatlan voltam ilyen téren, ám azonnal mosoly szökött az arcomra, félre is toltam a papírmunkát, s hellyel kínáltam a lányt.
- Ülj csak le. Miben segíthetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Ó,–*kerekedik el szemem kissé, hogy aztán felcsillanjon, mert kávé,*- roppant figyelmes tőled. Köszönöm!-*Hálásan fogadom a felkínált italt, ritkán érkezik bárki ilyen kedves meglepetéssel. Persze, érthető - a legtöbb ember szorong az ülések miatt vagy előtt, esetleg nem bír vagy kér enni-inni az őt nyomó dolgok miatt. Nincs ezzel baj, egyszerűen örülök látogatóm gesztusának és a pohárból szálló illatoknak.  
Az iroda közben galériaszerű jelleget ölt, tompított, kissé sejtelmes fényekkel. A mágia persze nem lopkod össze apró részleteket, így a keretben akkor is elmosódott színfoltok szoktak megjelenni, ha valaki épp nem akar titkolózni - hasonlóképp senki kedvenc könyvének címe nem kerül a megjelenő illúziók borítójára. Lehuppanok a fotelembe, ami az egyetlen állandó, tiritarka foltja a rendelőnek, s ölembe húzom a ketyerét, amin jegyzetelni szoktam.*
- Persze. Ismeretlen emberrel, új helyen kezdesz valamibe, amiről elég sok félreértés és tévhit kering. Ideális esetben hamar enyhül vagy elmúlik, ha jól tudunk együtt dolgozni,-*mosolygok rá biztatóan, míg gyorsan elintézem az italomat, hogy ne zörögjek-zavarjak tovább. A kérdésre megkeverem és belekóstolok, elégedetten hümmögve, amint a tipikus őszies-sütőtökös íz egy egész hullámnyi nosztalgikus érzést borít rám. Damn fine brew.
- Abszolút. Kiszúrtad - vagy megtaláltad - a falu legjobb kávéját,-*bólogatok a témát megillető komolysággal. Koffeinnel nem viccelünk, kérem! A fűszereknek külön örülök, na meg annak, hogy magamnak keverhettem be az igényeimnek megfelelő mennyiségű tejszínnel.
- Az első ülés általában kötetlenebb, arra jó, hogy képet kapjunk róla, miben-mikben érzed úgy, hogy segítséget vagy tanácsot szeretnél. Ezek alapján tudunk célokat megfogalmazni és megállapodni benne, milyen sűrűn keresnél fel. Bármit és mindent megkérdezhetsz. Az egyetlen fontos dolog az őszinteség, amit mondasz, bizalmasan kezelem és nem jut ki innen,-*foglalom össze röviden, mi is ülésünk lényege. Esetében nem készültem tesztekkel vagy kérdőívekkel, mert nem jelzett előre olyan problémát, ami miatt szükségesnek tűnt volna. Úgyhogy csak kettecsként vagyunk egy jó óra hosszáig.*
- Szólj, ha hagyjunk egy kis időt, amíg beüt a koffein. Ha viszont elég éber vagy és érzed magadban az erőt, akkor hozzá is foghatunk,-*kocogtatom meg finoman a poharat, mielőtt kortyolnék egy újabbat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az újdonsült igazgatóhelyettes már csak azért is jó döntésnek tűnt, mert ő még nem töltötte be ezt a pozíciót, mikor Lili feje felett összeültek és a váltásról beszéltek. Szóval nem volt érintett semmilyen szinten, nem vezette még sem az iskolát, sem valamely házat, amelyből távozott vagy amelybe érkezett a szőke. És most Lilkónak olyanra volt szüksége, aki nem húz egyik vagy másik oldal felé.
Jól meg is lepte láthatóan Rosales tanárnőt, talán nem volt hozzászokva még, hogy valaki odaáll zaklatni őt az asztala mellé.
- Igen, igen, önt - bólogatott a Süveges lány. - Tanácsra vagy ilyen nem is tudom mire lenne szükségem.
Tényleg nem egészen tervezte még el, mit is fog mondani vagy kérdezni, hogyan is adja elő a problémáját, de ebben nem volt semmi új, sosem készült fel előre semmire, maximum a vizsgáira, de azokra se épp a legalaposabban.
Mosolyogva elfogadta a felkínált helyet, és le is tette a hátsóját, és hogy még több időt nyerjen összeszedni a gondolatait, igazgatta is kicsit maga alatt a széket, meg a talárt. De mivel eközben azon tűnődött, hogy igen, ez egy jó taktika nyerni néhány pillanatot, csak a problémára nem koncentrált, így aztán pár másodperccel később megállt a mozdulatban és nevetgélve felnézett az igazgatóhelyettesre.
- Izé, szóval az van, hogy házat váltottam. Eddig levitás voltam, most meg már nem. Tetszik látni? - bökött az eridonos felvarróra. - És hát tök jó a pirosaknál, meg minden, kedvesek meg jó fejek, és sokkal kevésbé uncsik, mint sok levitás.. már persze őket is imádom, csak hát na, egy csomóan szeretnek ülni csak és betűket nézegetni, az meg csak nekik izgi. De amit mondani próbálok, hogy olyan furi érzésem van. Mint mikor sokáig nem megyek haza és valahogy egyik ágy sem olyan kényelmes, mint az enyém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A legboldogabb mindig tavasszal és ősszel vagyok, és bár kevesen szokták választani, hozzám mégis az ősz illik a leginkább. Az illatok ilyenkor máshogy intenzívek, bennük van az elmúlás, a megpihenés, az utolsó, lendülettel teliség, mely türelemre int és reményt kelt. Egy kis pihenés után eljön az ébredés, új kor, új lehetőségek. Hagyd most aludni, hagyd megpihenni, hiszen ereje teljében minden szebb lesz.
Szeretem a természetet, de a köztes helyeket is, a félig fedetteket, mint az erkély. Egy határvonal a kint és a bent között, egy olyan köztes hely, melyre más szabályok érvényesek. Véleményem szerint az egyik legtökéletesebb hely, az itteni éveim alatt az egyik legtökéletesebb volt számomra. Az elején nem értettem, de elemem megjelenésével minden sokkal világosabbá vált. A természet, a szellő, az illatok, a napsütés, számomra mind kapaszkodók. Telente gyakran vagyok melankólikus, kissé befelé forduló, csendes, olyan, aki magában rendezi a gondolatokat, érzelmeket, aki szeret csak létezni, de nem szólni mások társaságában. Nem vagy depressziós, csak másként töltekezem, és ennek elfogadásához kellett egy olyan férj, mint az enyém, aki a legjámborabb és legtürelmesebb még az ilyen pillanatokban is. Nem kényszerít, sosem tette, és most, amikor elpillantok a falu irányába, hálásan és szeretettel gondolok rá. Vicces, hiszen most, ebben a percben, valahol az épületben van ő maga is, csak éppen tanít. De maga a falu, a gyermekkorom világa, ami most már város, természetesen, mégis a visszatérés helyszíne, valahogy vele kerek, valahogy olyan, amit senki mással nem tettem volna.
Az erkélykorláton nagy bögrében forró tea gőzölög, egy kanál folyamatosan kavargatja, míg én éppen a virágok locsolásával vagyok elfoglalva. Halkan dúdolok, Vivaldi négy évszakának ősz tételét, tudom elcsépelt, de olyan szentségtörés lenne, ha a tavaszt hoznám egy haláltusáját vívónak. Valahogy, mintha egy hangyányit melegebb lenne itt, az erkélyen, mint illendő volna. Elképzelhető, hogy kissé magasabb a hőmérséklet, nem nagyon, épp csak annyira, hogy az még kellemes és ne természetbolygató legyen. Szégyentelen nőszemély vagyok, tudom, de élvezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Itt vagyok, ismét. Még, már. Ezer és egy jelzőt aggathatnék a helyzetre, a jelenre, azonban nem teszem. Felesleges, hiszen attól még semmi sem változik, nem mintha éppen akarnám. Egy más és egy saját döntés miatt jutottam arra, hogy maradok még, hiszen ha engedik, akkor egy második, talán élhetőbb szakot végezzek. Emlékszem, amikor engem kértek fel modellnek és állhattam a lencse egyik oldalán. Furcsa volt, más, mint amit megszoktam, az ismertebb, hogy most én tartom majd a lencsét és mások lesznek előtte. Festékkel alkotni több idő, mint a pillanattal, egy géppel, amelyet nem én alkottam, nem én bűvöltem meg, mégis, közben az én kezem munkája. Beszereztem egy egyszerű, mugli készüléket és egyet a mi világunk terméke közül, apróságokat, álványt, bármit, ami kellhet, és ha nincs még, akkor majd út közben szerzem be. Ráérek. Nagyon az eleje ez, a végét talán sosem fogom látni. Nem tettem le azonban az ecsetet, ami már a kezem, az ujjaim része. Ugyanúgy alkotok, ugyanúgy lefoglal, csak közben másfelé is nyitok. Ez valami haladás talán, nem tudhatom, azt viszont igen, hogy eddig egészen tetszik a választás.
És ennek a választásnak az eredménye, az, hogy megkerestek. Nem hiszem, hogy ne lenne más, aki erre megfelelne, mégis hozzám hozta a sors, és nekem állított kihívást. Azt már régóta tudom, hogy van az iskolának színjátszó köre, azonban sosem láttam őket, nem éreztem késztetést, hogy be is lépjek. Ma befogok, az ajtón legalábbis, hiszen felkértek, hogy a következő előadásukra segítsek díszleteket alkotni. Mágiával is lehetne, ők azonban festett hátteret szeretnének, azonban tudásuk vagy nem elég, vagy nem elégedettek vele. Kreatív feladat, mit ne mondjak, még ha semmisnek is tűnik. Mégis, megmozgat, hiszen ha sikerül, ha nekem is tetszik és elkezdődik az előadás, akkor majd beülök, hozom a masinám és megörökítem. Kellemeset a hasznossal.
Lenyomva a kilincset, besétálok. Egy székre pakolom le a holmijaim, hoztam egy vázlatfüzetbe terveket, amiket meg tudok majd mutatni neki, addig viszont, míg egyedül vagyok, a színpad elé állok. Csendben, türelmetlen várakozás és bármi nélkül vizualizálom magam elé a képet, ami majd kikerekedik belőle. Remélem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A kávéval a legtöbb esetben nem lehet melléfogni, már azért sem, mert igencsak népszerű „doppingszer”, amellett pedig, szerencsére, már igencsak finom ízekben léteznek. Van már minden mentes is, csak az íznek, vagy olyan erős, amelytől akár egész éjjel csak meredt szemekkel bámul maga elé az illető, bár ott lehet más is szerepet játszik. A kávé, amit hoztam, mondjuk átlagosnak, semmi olyan nincs benne, amelytől egyesek a fejüket csóválnák és a mögöttes tartalomban sincs. Egy jó beszélgetés kelléke, nekem pedig amúgy is szükségem volt egyre, egyedül iszogatni viszont számomra illetlenség lenne. Mióta itt élek, jobbára átszoktam a kávéra, hiszen kevés hely tartogat angol teákat a fiókjában, de azokból is akad otthon, így ha csak vágyom rá, összedobok egyet.
- Ugyan, semmiség. Ez kihagyhatatlan íz – adom át, miközben a sajátomat tartom magamnál, miközben a helyiség változik. Otthonosabbá válik, nekem pedig néma elismerésem a bűbáj ügyességén, hiszen valóban, egy tipikus, rendelő-szerű beállításban nehezebben nyílik meg az ember, mint mondjuk kedvenc fotelja és falikárpitja mellett. Nekem más ugyan, nem is tudtam, hogy ennyire más, de elfogadom, nem érzem magam kényelmetlen. Elhelyezkedve kortyolok egy aprót, csak kóstolásképp, hogy kell-e valamit pótolni, mivel én már ott helyben kértem bele mindent, ami kellhet, de el lettek találva az arányok.
- Félreértés és tévhit. Ez mondjuk igaz, mert mindenki azt hiszi, ha ide kell jönnie a beteg és gyenge. Pedig én úgy tudom, egy teljesen mentálisan egészséges embernek se árt néha, ha kicsit karban tartja magát. Mégis, ezt ha így is vélem, bennem van egy kis feszültség - teljes mértékben elhiszem, hogy engedni fog, csak idő kell hozzá. Nem is feszengek vagy éppen az órát nézegetem, mikor szabadulok innen. Elhelyezkedem, miközben a másik a kávéjába kortyol és arcomra mosoly kúszik, hogy sikeres volt a találat.
- Ennek örülök! És valóban. Ez az ízvilág valahogy nagyon bejött elsőre is – nem volt az olyan régen sem, mert mindig volt egyfajta tartás a különleges hangzású ital ellen, de aztán engedtem neki és tessék. Most már terjesztem, másokra is. Ennyi gond legyen, nem hiszem, hogy rosszat tettem.
- Ez ellen nem is volt kétségem, hogy nem jut ki innen. És rendben, csak őszintén, bár én általában abban mozgok, talán néha ezzel mások lelkébe tiporva, de mégis jobb. Akkor, kötetlenebb – legyek is az. Újabb korty, most már igencsak iható hőmérsékletű.
- Van elég erőm – bólintok, majd keresem magamban a fonalat, honnan akarom kezdeni. Sóhajtok egyet, majd végül elindulok. - Leginkább azért jöttem ide, mert úgy érzem, akadnak dolgok, amiket kiadnék, hogy ne menjen rá a művészetemre. Festek, és mivel sok minden kavarog bennem, néha úgy érzem, hogy belezavar. Leginkább a döntéseimben. Nem tudom, jól döntöttem-e, hogy maradtam, hogy fontolgatok egy igencsak erőteljes dolgot és mégis, közben elveszítek valaki fontosat. Azt hiszem, kicsit nem találom a jó utat – vezetem fel, elsőre ennyivel. Nagyobbat kortyolok, próbálom kibogozni addig is, hogyan legyen a folytatás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Értem, bármire is, csüccs le, és beszélgessünk - tényleg meglepett a diáklány érkezése, de egy részem nagyon is örült ennek, mert valahol mindig is szerettem volna segítséget nyújtani a diákoknak, ha volt erre lehetőségem. Mindig is közvetlen voltam velük, a mugliismereti órákon is beszélgettünk jókat, sőt, akadtak diákok, akikkel még a szünetben is váltottam pár hasznos szót. Most viszont egészen más volt a helyzet, nem csak azok kereshettek meg, akiket tanítottam, de olyan diákok is jöhettek hozzám, akik már egy ideje nem jártak az óráimra. Volt ebben a feladatban egy kis kihívás, bennem meg egy adag kíváncsiság, mert nagyon is érdekelt az, hogy vajon mi szél sodorhatta elém Lilkót.
- Házat váltottál?- ez meg is lepett, hisz jól emlékeztem a levitás lányra, és tényleg! Megláttam ruháján a ház jelvényét, már csak az volt a kérdés, hogy ez miért is történt meg. Nem sűrűn váltottak a diákok házat, így igen komoly oka lehetett ennek, s emiatt csak még jobban fúrta oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon miért is kereshetett meg a lány. - Ühüm, már látom - bólogattam, közben összefűztem ujjaimat egymásba, s kíváncsian fúrtam pillantásomat Lilkó tekintetébe, majd figyelmesen végig is hallgattam a lányt.
- Aha, most már értelek, szóval bár kedveled a pirosakat, azért egy kicsit mégis hiányoznak a kékek, és egyelőre nem találod a helyed, ha jól értem. Ilyen előfordul ám egy házváltás során, de emiatt ne aggódj kérlek, mert csak egy kis idő kérdése, és be fogsz illeszkedni a pirosak közé. Kell néhány hét, míg megszokod az új helyed, addig pedig biztosan hiányozni fog a régi. Azt tudnám javasolni, hogy barátkozz a pirosakkal, csináljatok sok közös programot, de mellette fuss össze a kék barátaiddal is és velük is tölts időt. Mesélj nekik az új szobádról, a szobatársaidról, ilyesmi, hidd el, hogy idővel jobb lesz - bátorítottam szavaimmal, mert ez nem is volt olyan nagyon komoly probléma, mint amire számítottam, ellenben Lilkónak biztos sokat számított ez a dolog, és ezt tiszteletben is tartottam. - Megkérdezhetem, hogy miért váltottál házat? Volt valami oka? - hogy megtudjam, pontosan mi is áll a háttérben, úgy gondoltam, egy picit még puhatolózok, hátha fény derül valami másra is, ami esetleg problémát okozhat Lilinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem igazán tudta, mit remélhet ettől a beszélgetéstől, de bízott benne, hogy Rosales tanárnő nem ugyanazokat a dolgokat fogja ismételgetni, mint a többiek. Hogy az ő érdeke, és jót akarnak. Meg ki kell bontakoznia, satöbbi. Koncentrálnia. Ilyesmik. Nem értette, ezeket másik színű talárban miért könnyebb véghezvinnie, de sok mindent nem értett az életben, és ilyenkor az okosabbakra hagyatkozott. Tudta, hogy nem az ő feladata jobban tudni. Mert nem tudta.
A kérdésre bólintott, miközben ujja még a felvarrón pihent. Tényleg jó helyre jött, az új igihelyettes annyira új volt, hogy még nem is hallott a váltásról, szóval senki nem rágta még a fülébe a dolgot úgy, mint Lilinek. Svájc volt, vagy mi a manó.
- Ühüm - nyugtázta bólogatással a nő szavait, miközben az a tanácsait mondta, és időnként el is mosolyodott. Nem kellett őt félteni, hogy nem barátkozik, nem ezzel volt a gond. - Tudom, hogy idő kérdése, mindenre azt mondják, akik már sok ideje vannak a világon. Már izé.. nem leöregezni akartam ezzel az igihelyettes nénit!
Csak lassanként fogalmazódott meg benne, hogy mi is nyomja a lelkét, és sokat segített ebben Rosales tanárnő kérdése. Megrázta a fejét, és tiltakozni akart, hogy ő ugyan nem váltott házat, hanem házat váltattak vele, és ez a csúnyaság gondolkodtatta el kissé, mert mintha közben valaki szíven ütötte volna egy gurkóval. Nem honvágya volt, mert ő bárhol otthon érezte magát, igazából csoda volt, ha a saját ágyában nyomta el az álom. Valami más volt itt.
- Azt mondták, hogy nem tudok a Levitában kiteljesedni. Nem olyanok vesznek körül, akik inspirálnának, meg ilyesmi. Szóval hogy nem vagyok jó helyen. - Széttárta karjait, és összepréselte ajkait, tanácstalanságát kifejezendő. - Nem nagyon értek hozzá, de lehet igazuk van, levitás létemre nagyon rossz tanuló voltam. Bár nem tudom, hogy ez itt mitől változna meg, csak tudja...
Sóhajtott egyet, és elnézett a tanári egy másik pontja felé. Nem volt bent, akinek az asztalát fixírozta, de egy pillanatra elképzelte a férfit ott, papírok fölé hajolva.
Visszanézett Nadia tanárnőre, és szomorkás mosolyra húzta száját.
- Úgy érzem, nem kellek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Láttam Leilán, hogy ez a téma nagyon megviseli őt, már szinte kívülről ismertem arcának minden apró vonását és rezdülését, ezért pontosan tudtam azt, hogy mikor van jókedve, mikor kacérkodik, mikor próbálja húzni az agyam, vagy mikor van teljesen maga alatt, a padlón. Ez most határozottan egy ilyen pillanatnak bizonyult, s bár még további és megannyi kérdésem volt, nem halmoztam el, legalábbis próbáltam nem túl sokat zúdítani a nyakába, s igyekeztem figyelni, hogy meghallgassam Őt.
- Aha, értem - bólintottam, hogy értem, mert persze felfogtam a szavakat, meg azok jelentését, de azért durva volt mégis ebbe belegondolni, s igazából nem is tudtam magamat a helyébe képzelni, mert nekem volt anyám, tudtam, hogy kihez tartozom, s nekem nem kellett efféle komoly döntéseket meghoznom, ahogy azzal sem kellett soha szembenéznem, hogy majd tizennyolc éves korom után netán egyedül maradnék.
Pillantásommal közben Leilát fürkésztem, nyomon követtem minden mozdulatát, ahogy felállt mellőlem, de nem bírtam nézni, hogy magyarázkodik, megesett rajta a szívem. Magam is felálltam, s utána léptem.
- Hé, ne sajnáld, oké? Most elmondtad, és és én megértelek, hogy ez nem volt könnyű téma, meg hogy nem mondtad el. Csak…váratlanul ért - vallottam be, s szerintem elsőre bárki más megrökönyödött volna, s persze azonnal tudni akarta volna, hogy mégis miért nem hallott erről eddig. De közben rájöttem, hogy önzőség lenne ezen lovagolnom, mert nem is ez volt a lényeg.
- Héhé, nincs semmi baj - azonnal közelebb léptem Leilához, s nem törődve azzal, hogy mi történt köztünk az elmúlt időszakban, miféle vitáink voltak, vagy hogy eltávolodtunk egymástól, mindezt háttérbe hajítva magamhoz öleltem. - Biztosan szörnyű lehetett, de most már kimondtad és ez jó - biztattam, hátha így egy kicsit megkönnyebbült. - És akkor hogyan döntesz most? Maradsz velük, vagy inkább egyedül élnél tovább? - miközben kérdeztem, már ott mocorgott bennem a gondolat, hogy költözzön hozzánk. Anyám biztosan benne lenne, Leilának simán lehetne külön szobája, elég nagy házunk volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.

Látta Theddy arcán, aki nem igazán értette őt. Valószínűleg Kori sem csak értetlenkedő, hanem konkrétan bamba fejjel nézne vissza a másikra, ha Theddy helyében ő lett volna. Nem tudta, hogy magyarázza el neki, hiszen még ő maga sem tudta, hogy egyáltalán látta-e és ha igen, mit magyarázzon el. Valószínűleg a lánnyal csak a fények és az agya játszott. Ennyi történhetett, amit úgy fogott fel, mintha az egy valós dolog volt ott. Vajon tényleg az volt?
- Tuti, hogy nincs? - kérdezett vissza félénken, ujjait tördelve s megrezzent, ahogy a másik forgolódni kezdett. Ő is látta? Mit látott? Mit keresett?
Aztán az asszonykodással együtt jött a témaváltás és megtudta, merre járt a találkozás előtt Theddy.
- Gyászház - megismételve a szerinte mókás szót, felkacagott. Erre reagálván az egyik folyosón lakó kép válaszként visszanevetett és Kori arcára fagyasztotta a vigyort egy pillanaton belül. Miért nem szólt senki neki, hogy egyébként nem csak vigyázni kellett ott, de liberót is hozni magával annak, aki félős?
- Melyik az a gyásszház? Csak hogy tudjam... Nem nagyon vágom még ezeket a házas témákat. Először tényleg azt hittem, egy kis házikóban leszek a többi elsőssel meg egy tanárral - ismerte be szégyenkezve. Nem tehetett róla, muglik közül jött, ott nem szokás ilyen személyiség alapján szétosztott megoldás.
Óvatosan nyúlt oda és tapogatta meg Teddy homlokát, ám ő nem érzett semmilyen szarvat, még pattanásból származó dudort sem. Úgy hallgatta, ahogy bevallotta nem az odajáró fiúk egyik másolata. Erre nagyot bólintott. Tényleg nem volt.
- Igaz, eddig nem sokat dumáltunk, de szerintem te így vagy jól és egyedi! Nem kell mindenkinek Ken babának lenni, ha akarnék egy Ken babát... vennék  -vonta meg a vállait és igyekezett úgy dicsérni, ne legyen félreérthető. Ő valóban így gondolta és szerette volna, ha Teddy érezné, Korival lehet barátkozni és beszélgetni.
Miközben elindultak vissza, majd a fiú rászólt, hogy várjon, ő abban a pozícióba megdermedt, ahogy volt. Nem mert megmozdulni mert... mert mi van, ha épp belelépett valamibe, amiről jobb ha nem tudott?
- Azért ne szívd, mert csak a vámpírok szívnak vért! - mutató ujjait ajkaihoz helyezte, szemfogakat imitálva velük egy ostoba grimasszal együtt - Ha vámpírrá válnál, akkor szívhatod nyugodtan, de cserébe engem is vámpírrá teszel! - jelentette ki és feltartotta a kisujját, mert ő bizony kisujj esküt óhajtott.
Magabiztosan irányította magukat balra, nagyot bólintott és hálás volt, hogy nem egyedül kellett kóborolni ezeken az őrült folyosókon.
- Hékás! Az árnyék kergetés nagyon is jó muriii - újabb nyelvöltés volt látható a lány részéről - Egyébként ma volt a sárkánytan vizsga és annnyira elrontottam -csattant homlokán a mancsa - De szerintem meglesz, csak gyengén - vonta meg vállát - Ja és sétáltam is még kint - tette hozzá.
- Mondd csak, milyen érzés cigizni? Már a mugli sulimba is sokan szívták, de itt is sok diákot látok. Milyen? A vámpírok is cigizhetnek? Olyan menő! - ámuldozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Valami megváltozott az elmúlt napokban. Olyan jó kedve van, hogy ha lenne hangja, -ami nincs- akkor dalolászva sétálgatna a folyosókon. A mosolya, csillogó szemei azért így is árulkodók. Na meg a kék-zöld foltjai. Edzenek és ezt ő nagyon élvezi. Még akkor is, ha a tehetséges auror már most is néha úgy elpáholja, hogy csak úgy nyekken. Vidámságát az is fokozza, hogy a karácsonyt a kastélyban és így a faluban fogja tölteni. Nem megy haza nyárig és akkor utoljára. A Sárkányölőre már úgy készül, hogy örökségéhez hozzájutva, egy apró szobát bérelve magának, végre a saját lábára fog állni. Aztán ki tudja...lehet, hogy Bertivel is megosztja a gondolatait, ami sokszor eszébe jutnak a közelében. Na nem azokat, hogy milyen módon fogjon rá az esernyőre, hogy nagyobbat üthessen vele. Nem. Inkább azokat, amiktől ennek a gyermek lelkű nőszemélynek hirtelen elvörösödik az orcája és melegség önti el a szíve tájékát. Na de ez egy másik mese. Most még tanulnia kell. Hosszú a nap és még hosszabb lesz az este. A könyvtár felé bandukol épp, amikor éktelen jajveszékelés üti meg a fülét, amitől széles vigyora rögvest leolvad arcáról. Szaladni kezd a hang irányába. - Mi a baj? Megsérült valaki? Mi történt? - kérdezi, ahogy nyekkenő cipővel szinte satufékez a folyosón álló fiú mellett. Aztán ránéz a képre. - Jaj! Berta ne már! Most komolyan? Muszáj minden kicsire ráhoznod a frászt? - kérdezi a portrétól, aki szégyenlősen, de a szemében ravasz gonoszsággal, a megbánás valódi jelei nélkül hallgat el és rázza fejét, hogy azután kioldalazzon keretéből. - Ne is törődj vele, csak egy rellonos lány, aki szereti hülye helyzetbe hozni a többieket - fordul a fiú felé. Arcán megnyugtató, széles mosoly ül, talárján ott virít a prefektusi jelvény. Ennyiből persze még a másik nem tudhatja, hogy jó kezekben van, pedig ez az igazság. Nem a prefik gyöngye, de a szíve a helyén van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Magyarázkodtam? Talán. De inkább mondanám, hogy a tényeket soroltam. Hiába volt már tíz éve, mikor először a Bagolykő ajtaján beléptem, még mindig ugyanolyan élénken élt bennem a félelem az első találkozástól. Beosztottak, és a Levita asztalához leülve Ádám volt az első, aki felém fordulva megkérdezte a nevemet. Egy pillanatig hezitáltam, aztán rávágtam: Leila. Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy az otthoni életemet a lehető legtávolabb akarom tartani az ittenitől. És eddig be is jött.
Bólogattam arra, amit mondott, és utáltam magam, amiért ennyire gyenge vagyok. Ha nem Ádám lett volna ott, talán nem is mutattam volna így ki, de amikor a közelemben volt, akkor a belső falaim mindig sokkal gyorsabban ledőltek, mint szerettem volna. Magához volt, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem. Mélyen beszívtam az illatát, hagytam, hogy a közelsége megnyugtasson, mint mindig. Ilyenkor nem volt szükségem szerre, se alkoholra. Csak rá.
A kérdése hallatán kibontakoztam ölelő karjaiból, pedig semmit nem akartam jobban, mint ott maradni. Talán soha ki sem jönni. Ha lehetett volna ilyen opcióm.
- Már döntöttem. Maradok velük - mondtam ki, bár a hangom kicsit megremegett a két szó közben. - Nem is Borbélyék miatt, hanem a többi gyerekért. Szükségük van rám - magyaráztam. Hogy miért? Megvédeni az ártatlanságukat. Eszközként használni a testemet, hogy az ő lelkük megmaradjon. És nem mellesleg a félretett pénzem se utasították el egyszer sem.
- Nézd, tudom hogy utálsz, amiért úgy Borira támadtam, de esküszöm csak téged akartalak megvédeni - jutott eszembe. Felnéztem rá, szemeimmel kértem, hogy bocsásson meg. Hogy ne taszítson el, mert nélküle úgy éreztem elveszek a világban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Dwayne Warren
- Éjszaka, az eljegyzés után, december 18. -

Terjedelmes kortyokban nyeli a levegőt, miközben próbálja legyűrni a mélyről jövő, undorító hányingert. A mai nap csak arra volt jó, hogy több szempontból is felkavarja: egyrészt, most már hivatalosan is menyasszony, másrészt megviselte a stressz, harmadrészt ide-oda utazgatott az elmúlt két napban, előbb haza, majd a birtokra Hévízre, végül ismét vissza az iskolába, és ez a folyamatos rosszulléteivel nem egy túl szerencsés koncepció.
Őszintén szólva az borzalmasan nem érdekli, hogy rajtakaphatják a prefektusok, mert mégis mit tennének vele? Büntetőmunka? A vélatehetsége működik majdnem mindenkin, kivéve a nálánál erősebbeken, és akik bizonyos immunitást élveznek az erőszakos bájolás ellen. Még mindig cinikus félmosolyba fordul a szája, ha eszébe jutnak Will félelmetesen szexi, ellágyuló vonásai, amikor hozzáért a csuklójához. Óh igen, ha nem lenne Jean-Paul, elgondolkodna, hogy komolyan veszi ezt a házasságot, és magába bolondítja a leendő hites férjét, de mivel már a gyerek is úton van, eszében sincs ilyet tenni. Noha félrelépett egyszer-kétszer, mióta a faluba jött, ettől függetlenül hűségesnek érzi magát Jean-Paulhoz. Neki megengedett a félrekacsintás, a leendő férjének nem.
- Tekintettel lehetnél rám. - Morogja alig érthetőn, lefelé irányuló pillantással a hasának. Mintha az a kis sejthalom bármit is értene az anyja morgásából; csak ahhoz konyít eleget, hogy folyamatos hányingert és hányási rohamokat kreáljon a gazdatestének.
A hátán levő vastag kabát, és a nyakára tekert téli sál jócskán megvédik a megfázástól, de azért még jobban összehúzza magán az anyagot, biztos, ami biztos. Újabban a friss levegőtől csillapodni látszik a rosszulléte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Mintha csak tegnap lett volna.
Másfél évvel ezelőtt a kastély épp ugyanilyen csöndes és nyugodt volt, amikor legelőször hagyta el az irodáját, hogy fázva-unottan éjszakai őrjáratra induljon. Akkor gyűlölte minden pillanatát, nem is vette komolyan igazán, honvágya volt, a feladatot pedig egyenesen a személyével szembeni inzultusként élte meg. Gyűlölöm a kölyköket és ők is gyűlölnek engem, mondta, majd hangoztatta hosszú éveken át.
Atán, ahogy egy rossz cipő, ő is belekopott és beleszelídült a feladatba. Mintha csak hazatérne, zárja be a Defenzori szoba ajtaját maga mögött, csúsztatja zsebre a kezeit, majd indul el a megszokott, magányos útvonalán.
Összesen háromévet töltött az iskolán kívül, ám az országban, ahol, és ezt már a lelkében biztosan tudja, bizonyára otthonra talált. Nem volt szükség rá, a feladatokat fiatalabb kollégájára hagyta, ő pedig meg is könnyebbült tőle, hogy a kastély falaitól túl, ismét önmaga lehet. A munka és család axisán pedig furcsamód még csak nem is kell egyensúlyoznia többé. Most már könnyedén jön, nem küzd, nem drámázik.
Csak élvezi a langymeleg semmit.
Elfojt egy köhögést, megköszörüli a torkát, ütemesen kaptat fel a kő lépcsősoron. Amerre jár, gyakran hall suttogást vagy lábdobogást, ő jótékonyan tetteti magát süketnek akkor. Valójában kapóra jön a kellemetlen híre, hisz anélkül tartanak tőle, hogy bármit tennie kellene. Dwayne Warren, a diákok réme.
Előre tart tőle, mennyiben változik ez majd, ha hamarosan a fia is átlépi ezt a küszöböt.
Az erkélyt minden alkalommal útba ejti ilyenkor. Tudja, ha hormonokkal küldő tinédzser lenne, ő is ide csábítaná a többi lányt, ha pedig üresen találja, megalább rágyújthat, mielőtt alámerülne a jóval lohasztóbb alagsorba. Nocsak, és mit lát, azonnali kapás.
   -  A takarodó elmúlt. Befelé - szól rá a lányra anélkül, hogy érdekelné kicsoda, mit csinál, miért van ott, ahol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nagyon minimálisat javul a közérzete. Sajnos az újabb és újabb hullámok nem akarnak alábbhagyni, maximum időről időre gyengébben támadják meg az agyát és a nyelőcsövét, de igenis bármikor le tudna térdelni és teleokádni az első sík felületet, amivel találkozik. Valószínűleg csak a makacs önuralma tartja vissza, meg főleg az apja bájitalának maradék hatása, hogy megjelölje területeként az erkélyt. Nincs kedve még visszamenni a szobába a borzalmas szobatársa mellé. Eleve miért is ne mehetett volna külön szobába? Minimum egy lakrészt adhattak volna, hiszen a családja biztos benne, hogy rengeteg pénzt pumpált ebbe a tetves iskolába.
- Tessék? - Olyan hirtelen és tolakodóan cibálja ki a bárdolatlan utasítgatás a gondolatai közül, hogy csak a leplezetlen megrökönyödésre van ideje, miközben szembefordul az alakkal. Úgy néz ki, mint valami ápolatlan, rusnya kutya.
- Inkább nem. A friss levegő jót tesz a tüdőnek. - Szinte automatikusan szegi fel az állát és dől neki az erkélykorlátnak semmi jelét nem mutatva, hogy ő innen el akarna menni. Mivel alig hajlandó bárkivel is szóba állni, és nem fordít elég figyelmet a hivatalos hirdetésekre, hacsak nem érintik őt közvetlenül, nyilván nem jegyezte meg, hogy nem is olyan régtől van egy újabb házőrző vérebe az iskolának egy Warren személyében. Warren... Nehéz lenne elfelejteni, mennyi tömény undor ült az apja arcára valahányszor szóba jött odahaza a nagynénje, és annak a 'fattya attól a...' . Valószínűleg az ő gyerekéről is hasonlóan kellemesen fog megemlékezni a saját nagyapja, ha valaha megszületik.
- Különben is, felnőttek vagyunk. Az óvoda a faluban van. - Véleménye szerint Bogolyfalva még mindig egy olcsó koszfészek, ami a lába érintésére sem érdemes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Egy lány. Valamiért az erkélyről mindig lányokat kell összeszednie, ők azok, akik olyannyira romantikusnak találják ezt a huzatos, középszerű helyet. Lám, most is. Sem a vonásait, sem pedig dacos pillantását nem tudná kivenni, csak a haján megcsillanó, sápadt holdfényt látja, azt, ahogy karba font kézzel a korlátnak dől. Nagyszerű - talán túlságosan hamar örült a hírének, három év pedig mégis elég volt hozzá, hogy az újabb diákok már ne meneküljenek előle nyüszítve, amikor meglátják a folyosón. Mégis mit művelt Bertalan eddig, kártyázni tanította őket. Félreértés ne essék, nem zavarja, hogy nem fossák össze maguk a közeledtével a diákok. Azonban, ha nem óvakodnak tőle, még a végén megeshet hogy dolgoznia kell.
Gyűlöl büntetőmunkát osztani. Hasztalan, nevetséges, a felügyelet pedig kire hárul? Nyilvánvalóan rá.
   -  Ez nem kérés volt - nyomatékosítja szavait még mindig az ajtóban állva - Ha akarod, az óvodába is mehetsz. Ha innen picsán rúglak, pont ott fogsz landolni. Na mozgás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Bár a romantika verte volna ki ide, nem a natúr közérzetjavítás. Előrébb ballag, hogy a holdfény mellett jobban láthassa ez a rakás szar, aki egyáltalán ki meri oktatni arról, hol és mikor tartózkodhat. Az idegei mostanában nem szuperálnak valami jól.
- Azért jöttem ki ide, hogy ne hányjak nyakon senkit, de kezdem úgy érezni, nem lenne kár, ha magát megajándékoznám egy kis csomaggal. - Sziszegi a fogai között szűrve a levegőt, miközben megáll a férfi orra előtt közvetlenül. A röpke kis százhatvan centijével szinte eltörpül a robusztus testalkat mellett, mégis a pattogó, fennhéjázó természete csöppet emel a hiányzó fizikumán.
- Mellesleg egyáltalán ki a franc maga, hogy itt osztogatja a parancsokat, mintha valaki lenne? - Talán jobb taktika volna magába bolondítania ezt a félkegyelműt... ha nem lenne istentelenül rossz kedve a mai események után. Nem kellett volna összeakaszkodnia Willel, kockáztatni, hogy otthagyja a férfi a baj kellős közepén. A stressz tényleg kezdi megviselni az agyát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A lány közelebb sétál, az ő szemöldöke pedig minden lépésnél egyre magasabbra emelkedik. Beszarás, ez halálosan aranyos, most keménykedni fog vele? Mit szeretne tenni, megüti azzal a törékeny kis kezével? Bájos.
A való világban töltött három év alatt egészen elfeledkezett az itteni diákok összetételéről és arról, hogy némelyik olyan magasan hordja az orrát, hogy csoda, egyelőre műholdak nem keringenek körülötte. Arra azonban pontosan emlékszik, hogy kezelte ezeket a penészvirágokat régen, akik végül mind megtörtek a keze alatt. Valakinek több kellett, valakinek kevesebb, valakihez erőszak, valakihez némi taktika.
   - Talán tudod, hogy gyengélkedő is van a másodikon - válaszol ridegen.
A hangsúly. Ez az él. Bár a hányni jöttem ki- kifogás számára új, ezt egyelőre úgy dönt, el is engedi a füle mellett. Az arca grimaszba rándul.
   -  Dwayne Warren. Jobb, ha megtanuljuk egymás nevét, a következő hónapban bőven elég időt fogunk együtt tölteni, amíg büntetőmunkán leszel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Az arca csak egy ellenséges fintorba fordul a gyengélkedő említésére. Nem, meg sem közelíti azt a helyet, hogy aztán kipletykálják a terhességét. Így is sürgeti a körülmények okozta kényszer, hogy találjon egy megbízható bájitalost, akitől hányás elleni főzetet vehet helyben. Biztos nem fog a gyógyítótól segítséget kérni.
Amire nem számít, az a név. Dwayne. Warren. A lábai ösztönösen hátrébb viszik két lépéssel, még a döbbenet is bőven kiül az arcára. Nyoma sincs a dacnak, a vagánykodásnak, az epés pöffeszkedésnek. Kutatóan, és igen távolságtartóan fürkészi a másik arcát, szemei ide-oda cikáznak a markáns vonalakon, mintha próbálna leolvasni róla valamit, bármit, keresni valami kapaszkodót.
- Maga... Maga miatt dobták ki otthonról a nagynénémet évekkel ez előtt... - Azt nem teszi hozzá, hogy a Warren-féle vélakezelésről is kapott fejtágítást mind az apjától, mind a nagyanyjától. 'Kerüld őket. Féktelen állatok mind. Nézd meg, mit tettek a nagynénéddel. Nézd meg, mit tettek sokunkkal!'. Szaporán jár fel-alá a mellkasa, a neve pedig már csak egyfajta reflexként bukik ki a száján, mintha egy nyíltan el nem hangzott parancsnak engedelmeskedne.
- Machay Adél. - Itt már egy kicsit jobban visszarázódik a szokásos, élénkebben figyelő tempójába. Voltaképp fogalma sincs, mihez kezdjen ezzel a helyzettel. Kicsit ironikusnak tartja, hogy Zója nem egyszer jutott eszébe mostanában, mióta a teszt feketén-fehéren közölte vele, hogy gyereket vár, és lám, most a férfi, aki felcsinálta a nagynénjét, épp itt áll és büntetőmunkáról papol neki. Kicsit össze van még zavarodva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Erre... nem igazán számít. Pontosabban arra, hogy a bemutatkozásakor a lány rögtön több lépést tántorodjon hátra, a szemei pedig kistányérrá kerekedjenek. Azok, akik beleállnak a szigorába, leginkább a büntetést vagy a konkrét ordítást követően szoktak visszavonulót fújni; az kevés, aki ennyitől meginog.
A szeme összeszűkül, a félhomályban kutatón fürkészi a lány vonásait - talán csak be van nyomva, amiatt viselkedik így. Messze nem ő lenne az első, akit egy vödröt a kacsójába adva invitálna meg a Defenzori szobába józanodni, hogy amikor kitisztul, még frissében ejthesse meg az atyai lebaszást. Do as I say, not as I do.
   -  Kinek...
Kinek a kölyke vagy te? Ez az első, ami megütközve megfogalmazódik benne a lány válaszára. Errefelé nagyon kevesen tudnak a Zójával való közös múltja részleteiről, a legközelebbi barátai közül sem mindegyik. A kastélyban a házasságuk előtt sem olt titok, hogy a nő a közös lányukat neveli, később pedig két fiatalabb gyerekük is született. Azonban az ezt megelőző idő, illetve Zója családjából való távozása már nem publikus információ. Hacsak...
   -  Hát ez csodálatos - mormogja végül. Machay. Ha a lánya nem viselte volna ezt a nevet évekig, így nem szokott volna hozzá, most arcának komor kifejezése ismét grimaszba rándulna - De ez a tényen semmit sem változtat, kedves Machay Adél, ha nem mozdulsz meg azonnal, akkor a seggeden fogsz a hálókörletedig csúszni. A családodat meg csókoltatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A fejfájása már eddig is ott dübörgött valahol a halántéka mélyén, de most már a szeme mögött érzi lüktetni a végtelenül idegesítő ütemet. Valahányszor szavak hangzanak el, tök mindegy, hogy Dwayne Warrentől vagy az ő szájából, a lüktetés még jobban és állhatatosabban kopogtat a szemgolyóin. A torka már összeszűkült, hogy visszatartsa a hányingerét.
Az utolsó mondatra akarva-akaratlan felnevet, de azért ismét közelebb araszol, ezúttal tartva azt a két lépés távolságot, és csak fél szemmel nézve fel a colos defenzorra.
- Adja át nekik maga az esküvőmön. Galina és a drágalátos apám oda meg vissza lennének érte, ha beállítanának Zójával, biztos vagyok benne. Maguk már kész tanmesének számítanak. - Kelletlenül beljebb megy a folyosószakaszra, de a testtartása semmit sem enyhül. A legtöbb idegszála azzal van elfoglalva, hogy visszatartsa magában a vacsoráját és csillapítsa a kínzó fejfájását. Az arca hozza a szokásos hullasápadt színét így, smink hiányában. Talán még jó is, hogy a haja ki van eresztve; valamennyire elfedi a borzalmas ábrázatát, miközben további különösebb kommentárok nélkül követi Warrent, de eldöntötte, bemenni bármiféle helyiségbe ezzel a férfival együtt biztos nem fog. Ha valamit elért Galina a rémmeséivel, az az, hogy Adél próbál óvatos távolságot tartani, hogy legalább pár másodpercig küzdhessen a nyomorult bőréért, ha ez a Warren-szörnyeteg megpróbálna végezni vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Miután a helyzetet kezelte vidáman mosolyogva hallgatja a fiút. Kedvét semmi sem tudja mostanság megszegni. Valahogy olyan jól mennek a dolgai, hogy eszébe sem jut elszontyolodni vagy hasonlók. Eleve nem olyan fajta, de most még azért sem. - Nincs mit, ez a dolgom - vigyorog és megpöccinti prefektusi jelvényét - Áh, ne is foglalkozz vele. Berta folyton ezt csinálja. Sportot űz az ide tévedők zrikálásából - magyarázza és ha hagyja, akkor közben terelni kezdi kifelé a srácot - Na ja, ez a Fejetlenség Folyosója. Itt mindig van valami gebasz. De! Sosem olyan nagy a baj, amit meg ne lehetne oldani egy kis talpraesettséggel, meg szerencsével. Igaz? - bólint nagy bölcsen és sugárzó mosolya az a fajta, ami eloszlatja a felhőket is az égen - Amúgy Ré vagyok, és szívesen elkísérlek a célodig, ha akarod - nyújtja kezét bemutatkozásra, aztán várja, hogy a fiú szeretné-e őt kísérőjének, vagy sem. Neki is arrafelé vezet az útja. Nem esik nehezére segíteni. Elvégre szolgálni és védeni fog a jövőben. Az ilyen alkalmak remek gyakorlatok hozzá. Nem csak kondi kell az auror léthez. Ezt most kezdi megtanulni. Mióta Bertivel edzenek sokkal többet tud reménybeli hivatásáról, mint eddig bármikor. Egyre izgatottabb, mert a férfi azzal biztatta, hogy jövő évtől dolgozhat vele, vagyis inkább mellette a kirendeltségen, mint kisegítő. Minden este erről álmodik. Már vett is pár oda illő ruhát, pedig nem valami bő az erszénye. Szerencse, hogy a tandíját kifutja a hagyatéka. Az meg még nagyobb, hogy nem a nevelői kezelik, hanem egy ügyvéd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Az épp, hogy a félhomályos folyosóról kiszűrődő fényben nem látja igazán a lány vonásait, így azokat az apró rezzenéseket sem kapja el, amik arra vonatkoznának, hogy beteg és rosszul érzi magát. Hallja, hogy a hangja cseppet megremeg, amíg beszél, azonban nincs oka rá, hogy ennek különösebb jelentőséget tulajdonítson.
Valójában a saját megütközésén való uralkodás az, amin dolgozik, ahogy állja a lány csípős tekintetét. Az információk fényében nem csodálkozik, hogy ennyire felvágták a nyelvét; ha ezt a lány jelenleg nem rajta, hanem kívülállón köszörülné, még szórakoztatná is a tény. A Machay- vérmérséklet, a mindennapokban bőven van szerencséje hozzá, a felesége és a gyerekei is örökölték, akik köszönik szépen, legalább másfél évtizede hajszolják zsibbasztó alkoholizmusba.
Bármikor meghalna értük, de néha igazán elmehetnek a picsába a vérükkel együtt mind ott, ahol vannak.
   -  Hmm-hmmm. Rendben. Ha így akarod csinálni, akkor így fogjuk csinálni.
Nincs türelme a kölykökhöz. Sosem volt. Valójában az Úr csodája, hogy Nina volt az egyetlen, akit megütött közülük, őt is magánéleti, már rég elfeledett okokból. Ha a lány szeretne az első lenni, akit a visszatérése után megagyal, a legjobb úton halad hozzá, jelenleg ugyanis messze nem érzi a lelki erőt magában ahhoz, hogy leálljon vitatkozni vele. Ahogy Adél a folyosóra lép tehát, ő a biztonság kedvéért a felkarjánál fogva állítja irányba, majd mutat előre.
   -  Defenzori iroda. Most. Szedd a lábad, nem érünk rá.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Jó lenne, ha inába szállna a bátorsága. Jó lenne, ha leesne neki, mikor kell befogja a száját és eltakarodni annak rendje és módja szerint. Nem képes mindezen alapvető készségek elsajátítására.
A defenzor keze egy ernyedt kart ér, a lány feje lelóg, mintha szégyenében a padlót bámulná. Nagyon küzd, tényleg, őszintén próbálja megkímélni önmagát a megaláztatástól, de képtelen rá. Egy-két másodperccel azután, hogy Warren megfogja a karját, a maradék erejével megpróbálja azt kirántani, és elfordulni a falat támasztva két tenyerével, hogy a következő másodpercben istenesen hányni kezdjen. Ha pedig nem tudja mindezt megtenni, sajnos Warrent fogja cipőn hányni, és persze saját magát. Egyik végkimenetel sem túl gusztusos.
A torkát érő megterhelés több, mint kellemetlen, az erek kidagadnak a nyakán, az arca vöröses árnyalatot ölt az agresszív kényszertől, hogy mindent kiadjon az üres gyomrából. Köhögve-csukladozva próbálja minél előbb abbahagyni, de legalább három hullámot él meg, mire két-három perc elteltével képes abbahagyni a gusztustalan folyamatot.
- Én megmondtam... - A hangja síri és minimum cérnavékony, a homloka pedig úszik a hideg verejtékben az erőlködéstől.